Pápa a világ szeme elõtt

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pápa a világ szeme elõtt"

Átírás

1 Anna könyvesbolt Könyv, kazetta, CD, videokazetta március 5. Közéleti hetilap VII. évfolyam 8. szám Kell egy tánc Két teltházas elõadás keretében több mint ezren látták a Pápai Musical Stúdió és a JMK Musical Tánckara új mûsorát Kell egy tánc címmel a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színháztermében február 28- án. A nagyszabású, közel két és fél órás elõadás fõvédnöke Veszpréminé Turtsányi Valéria, a JMK igazgatónõje volt. Továbbiak a 6. oldalon Farsangi koncert Rendhagyó farsangi koncertre várta a JMK Kamarazenekara a hagyományoknak megfelelõen húshagyó kedden a könnyedebb komolyzenét kedvelõket a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színháztermébe. A Bódi László karnagy által vezetett pápai együttes február 24-i hangversenyének igazi különlegessége Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskarának fellépése volt. Folytatás az 4. oldalon Pápa a világ szeme elõtt 40 országból 800 kiállító vett részt az Utazás 2009 kiállításon Budapesten. A legnagyobb hazai turisztikai szakvásáron idén elsõízben önálló standdal jelent meg Pápa. A város és a társkiállítók együtt mutatták be a helyi és a térségi idegenforgalmi kínálatot. A Hungexpo területén a G pavilonban kaptak helyet a belföldi kiállítók. Pápa a Veszprém megyei Turisztikai Hivatal szomszédja volt. A város mellett a Tourinform iroda, a pápai kistérség, a Várkertfürdõ, a Termál Kemping, a Kékfestõ Múzeum, a Dunántúli Református Gyûjtemények, a Pápai Hús Zrt. és a Villa Classica volt jelen a pápai kiállítói standon. A standot kékfestõelemekkel dekorálták, és hátsó falán egy panorámaképen Pápa régi és új arcát mutatták meg a múlt század elsõ felébõl származó fekete-fehér felvételélekkel, rendszerváltás elõtti idõkbõl - a pápai képeslapokról is ismert - színes fotókkal, valamint a legújabb létesítményeket bemutató képekkel. Folytatás a 6. oldalon A képviselõ-testület döntése értelmében Pápa Város Díszoklevelét Kövy Zsolt református lelkész, volt alpolgármester, H. Szabó Lajos író, helytörténész, numizmatikai szakember, Vathy Zsuzsa József Pápa, Kossuth u. 5. Tel.: 89/ Testületi ülés Kitüntetõ díjakról és a költségvetésrõl is döntöttek Az elmúlt csütörtökön tartotta soron következõ ülését a pápai képviselõ-testület. Az ülésen elfogadták a 2009-es év költségvetését, és döntés született kitüntetõ díjak adományozásáról is. Attila-díjas regényíró, novellista, valamint Zsuffa Levente volt kovásznai polgármester vehetik át március 15-én. Az ülésen több rendeletet is módosított a testület. Bõvebben a 2. oldalon Állománygyûlés a rendõröknél A napokban tartotta ünnepélyes állománygyûlését a Pápai Rendõrkapitányság a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A rendezvényen az elmúlt év értékelésére is sor került a kitüntetések átadása mellett. A munkaértekezleten részt vett dr. Kovács Zoltán polgármester és dr. Bolcsik Zoltán dandártábornok, Veszprém megye rendõrfõkapitánya is. Dr. Töreki Sándor rendõrkapitány évértékelõjében elmondta, úgy érzi a Pápai Rendõrkapitányság ban tisztességes, becsületes munkát végzett, és képes megfelelni azon kihívásoknak, melyeket az idei év jelent számukra. Nagyon sok változást éltek meg tavaly. Létrejött egy teljesen új osztály, a határrendészeté, ezért jelentõs számban kerültek új munkatársak a kapitányságra. Illetékességi területükön az ismertté vált bûncselekmények számának csökkenése megállt, és nagyon enyhe emelkedést mutatott. A korábbi években a városban elkövetett jogsértések száma csökkent, most ez megváltozott. Folytatás a 2. oldalon

2 2 Pápa és Vidéke március 5. Testületi ülés Ezek közé tartozik a személyes gondoskodást nyújtó szociális, valamint gyermekjóléti ellátásokért fizetendõ intézményi térítési díjak megállapításáról szóló rendelet is. A testület közel kétórás, viharosnak nem mondható vitát követõen 15 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett fogadta el a város 2009-es költségvetését. Az elfogadott költségvetés bevételi elõirányzati fõösszege ezer forint. Az ülésen elhangzott, az idei évben közel 2,3 milliárd forint fordítható fejlesztési célú kiadásokra. Ezek közt több út- és járdafelújítás, csapadékvíz-elvezetõ rendszer felújítása is szerepel. De megvalósul az Alsóvárosi temetõ burkolatépítésének folytatása, a Somlai úton forgalomlassítót alakítanak ki, illetve folytatódik a Polgármesteri Hivatal és a Nátus Konyha nyílászáróinak cseréje is. Intézmények megszüntetésére, illetve összevonására nem tettünk javaslatot, mondta dr. Kovács Zoltán. A költségvetés tárgyalása során Grõber Attila kiemelte, a Lombard Thermál FC Kitüntetõ díjakról és a költségvetésrõl is döntöttek támogatására elkülönített 44,5 millió forintos összeget. Dr. Kovács Zoltán ezzel kapcsolatban elmondta, a költségvetésben a klubbal kötött szerzõdés alapján szerepeltették az összeget. Amennyiben a csapat nem teljesíti a szerzõdésben szereplõ feltételeket, vagyis az NB I-be jutást, a szerzõdésben ehhez a feltételhez kötött összeg más célra felhasználhatóvá válik. Harangozó Zsigmond, az Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke mindehhez hozzátette, az önként vállalt feladatok közt Pápa város mindig nagy hangsúlyt fektetett a sport területére. A költségvetés tárgyalása során dr. Németh Márta kérdésére dr. Kovács Zoltán polgármester elmondta, az idei évben nem terveznek intézmény-összevonásokat és -bezárásokat. A rendelettervezetben szereplõ létszám racionalizálás nem elbocsátásokat jelent, hanem például a nyugdíjazások nyomán bekövetkezõ változásokat. Amenynyiben a recesszió 2009 második félévében, illetve 2010 elején is folytatódik, az önkormányzat önként vállalt feladatait érintheti a racionalizálás. Dr. Vörös Ibolya, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke hozzászólásában elmondta, a költségvetés a szociális igények fedezetét tartalmazza. Összességében elmondható, hogy Pápán széles körû a szociális ellátás, és az intézmények mûködtetésének fedezete is rendelkezésre áll. A csökkenõ bevételek ellenére nem mondunk le a városban tervezett fejlesztésekrõl kezdte hozzászólását Mészáros István, a Településfejlesztési és Ellátási Bizottság elnöke. Mint mondta, az idei költségvetés fedezetet nyújt a már elkezdett feladatok befejezésére és az új beruházásokra egyaránt. Szirbek Rita hozzászólásában elsõként a közterületek virágosításának fontosságáról szólt, kiemelve, örömmel látja, hogy a költségvetésben virágosításra és faültetésre 11,65 millió forintot különítettek el. Szirbek Rita ugyanakkor megjegyezte, nehezen tudja értelmezni, hogy a jelen közbiztonsági rendszerben az elmúlt évi helyett forint önkormányzati támogatást kap a rendõrség. A felvetés kapcsán dr. Kovács Zoltán elmondta, a rendõrség támogatása azért forint, mert ez volt a rendõrség igénye, amit eszközbeszerzésre fordítanak majd. A munkahelyek megõrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet hozzászólásában dr. Kontrát Károly, a Vállalkozási és Gazdasági Bizottság elnöke. Ennek kapcsán kiemelte, hogy a Pápai Hús megmentése érdekében a város 50 milliós Nagyon fontos a munkahelyek megõrzése, hangsúlyozta dr. Kontrát Károly. kötelezettséget vállalt. Ezzel 1200 munkahely megmentéséhez járultak hozzá. Emellett vállalkozások részére pályázati elérhetõséggel 50 millió forintot különítettek el, ami szintén a munkahelyek megóvását szolgálja. A költségvetés kapcsán néhány összefüggésre hívta fel a figyelmet dr. Áldozó Tamás alpolgármester. Mint mondta, a helyi önkormányzat három ellátórendszertmûködtetavárosban, a szociális, az oktatási és az egészségügyi ellátórendszert. Ezeken belül kötelezõ és önként vállalt feladatokat egyaránt ellátnak. Ezeket egyre csökkenõ mértékben finanszírozza a központi költségvetés. Erre példa az oktatás területe, ahol a normatíván felül gyermekenként forintot fizet az önkormányzat. Ez nem tartalmazza a kéttannyelvû képzés költségeit. A nehéz-légiszállító ezred Pápára településével kapcsolatban dr. Áldozó Tamás rámutatott, ezzel a város a nemzet érdekében vállalt áldozatot. Egyelõre úgy látszik ugyanis, hogy az ezzel kapcsolatos plusz kiadásokra például az oktatás területén a város nem kap központi támogatást. A költségvetés elfogadását követõen a képviselõk beszámolót hallhattak a Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság 2008-as munkájáról. Németh Tamás tûzoltóparancsnok beszámolójából kiderült, jelenleg 75 hivatásos szolgálati jogviszonyú és 3 közalkalmazott munkatársa van a pápai tûzoltóságnak. A beszámoló kapcsán szóba került a Nem volt olyan eset, hogy mûszaki hiba miatt nem értünk a helyszínre, mondta Németh Tamás. tûzoltóság eszközállománya. Az elmúlt évben új gépjármûvet is kaptak a pápai tûzoltók, ám az egyik gépkocsi 1972-es gyártmány. Ennek karbantartására évente közel 1,5 millió forintot költenek. Egy új létrás autó beszerzése azonban 150 millió forintba kerülne. Jelenleg nem látnak lehetõséget az autó pótlására. Szóba kerültek a túlmunkaperek is. Ezzel kapcsolatban Németh Tamás elmondta, nem született döntés a kifizetésrõl, az ügyben újabb elsõfokú eljárás következik. A tûzoltóság beszámolóját követõen szó esett a város és intézményei külkapcsolatairól, köztük arról, hogy az idei évben 20 éves a Casalecchio di Reno-val kötött testvérvárosi megállapodás. A testületi ülés további részében döntöttek még többek közt az Egyesített Szociális Intézmény és a Pegazus Színház egy-egy pályázatának támogatásáról, a Pápai Sarokkõ Baptista Gyülekezettel kötött megállapodásról, az UEFA U-19-es nõi Európa Bajnokság selejtezõ elitköre mérkõzéseinek pápai rendezésérõl is. Papp Eszter Közlemény Tájékoztatjuk a Tisztelt Polgárokat, hogy dr. Kovács Zoltán és Gõgös Zoltán országgyûlési képviselõk megalapították az Összefogás Pápa város beteg gyermekeiért Alapítványt, melyet a Veszprém Megyei Bíróság nyilvántartásba vett. Az Alapítvány célja, hogy anyagi támogatást nyújtson a Pápa város közigazgatási területén élõ 18. életévnél fiatalabb személyeknek vagy családjuknak olyan gyógyító eljárásokhoz, mûtétekhez, gyógyászati segédeszközök, diagnosztikus eszközök, gyógyszerek, gyógyhatású készítmények megvásárláshoz és azok járulékos költségeihez, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár részben vagy egyáltalán nem finanszíroz, és a szülõk vagy a tartásra kötelezett más személyek anyagi körülményei nem teszik lehetõvé, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyett a költségeket vállalják; továbbá indokolt külföldi gyógykezelés vagy mûtét támogatása.amennyiben az Alapítvány céljainak megvalósításához hozzá kívánnak járulni, felajánlásaikat köszönettel fogadjuk. Az Alapítvány számlaszáma: az Alapítvány Kuratóriuma Állománygyûlés a rendõröknél Pápán 66 százalékban, míg vidéken 34 százalékban követtek el bûncselekményeket. A községek közül Lovászpatona, Pápateszér, Csót körzetében regisztrálták a legtöbb jogsértést az elõzõ évekéhez hasonlóan. Emelkedett a betöréses lopások száma, ugyanakkor a felderítési mutatóik e területen a megyei átlagot meghaladják. Nõt a rablások száma, de ezen bûncselekmények elkövetõit rövid idõn belül elfogták. Eredményeiket tekintve megyei szinten a legjobbnak mondható, a felderítési mutató 62 százalékról 64,85 százalékra emelkedett, míg a nyomozás eredményességi mutató 68 százalék. Sajnos nõtt a fiatalkorúak által elkövetett bûncselekmények száma - tette hozzá a rendõrkapitány. Továbbá szólt arról, hogy a közrendvédelmi és közlekedési osztály vezetése és állománya szinte teljes egészében megújult. A körzeti megbízotti alosztály munkájában a csóti kistérségi állomás létrehozását emelte ki, melyhez nagyban hozzájárult Bauer Tibor rendõr fõhadnagy munkája. A közlekedési balesetek száma csekély, 9 százalékos növekedést mutatott, ugyanakkor csökkent a halálos kimenetelû balesetek száma. Dr. Töreki Sándor röviden tájékoztatott a kapitányság megelõzési tevékenységérõl. Mint mondta, elkészült DVD-sorozatuk második egysége, Közösen a drog ellen címmel, amelyet Veszprémben is sikerrel mutattak be. Folyamatban van az MRFK-val karöltve a családon belüli erõszak témáját feldolgozó következõ anyaguk is. Ezenkívül kiemelte az Erkel-iskolában elindított Aranysisak programot. Az ünnepélyes állománygyûlésen több rendõr vehetett át elismerést elõzõ évi munkájáért. Az év pápai rendõre címet 2008-ban Orsós Károly rendõrszázados érdemelte ki. Ezt követõen dr. Kovács Zoltán polgármester négy darab térfigyelõ mobilkamerát ajándékozott a Pápai Rendõrkapitányságnak. A munkaértekezlet zárt üléssel ért véget. Meleg Andrea A Pápai Polgári Kör következõ összejövetele március 12-én, csütörtökön 18 órai kezdettel lesz a moziban. Vendég: Dr. Szakály Sándor történész. Téma: Válság a világban. Beszélgetés a XX. században történt válságról, annak tanulságairól. Segít a Nép ügyvédje A szociálisan rászorulók jogi problémáinak megoldásához nyújt segítséget a Veszprém Megyei Igazságügyi Hivatal Jogi Segítségnyújtó Szolgálata. A Veszprém Megyei Hivatal kihelyezett ügyfélfogadást tart március 6-án, pénteken 9-12 óráig Pápán a Fõ tér 24. sz. alatti belvárosi irodaház 210. irodájában. Képviselõi fogadónapot tart Pápán március 06-án, pénteken óráig az MSZP irodán (Korvin u. 3.) Gõgös Zoltán államtitkár, az MSZP országgyûlési képviselõje valamint dr. Németh Márta és Pingiczer Sándor önkormányzati képviselõk.

3 2009. március 5. Pápa és Vidéke 3 Koszorúzással és gyertyagyújtással emlékezett Pápa Város Önkormányzata dr. Katona István emléktáblája elõtt a kommunista diktatúra áldozataira. - Néhány hét múlva lesz kilencven esztendeje annak, hogy a történelem váratlan fordulatinak egyikeként Budapesten egy maroknyi kommunista magához ragadta a hatalmat. A történészek és az idõ majd méltányosan elosztják azt a felelõsséget, amit e szerencsétlen fordulatért részben a magyar politikai osztály, részben pedig a háború utáni világot alakító nagyhatalmak képviselõi viselnek. A fordulatot követõ 133 nap volt az elsõ alkalom a magyarság számára, hogy megtapasztalja a kommunista Áldozatokra emlékeztek hatalomgyakorlás hétköznapjait - mondta Áldozó Tamás alpolgármester ünnepi beszédében. - A huszadik század második felében a történelem megismételte önmagát. Hosszan tudjuk sorolni a szimbolikus jelentõségû évszámokat: 1956-ot, '68-at és '89-et. A hasonlóan jelképpé vált helyszíneket: Kossuth-tér, vilniusi tv-torony, Temesvár. Mind-mind egy erõtlenebb vagy sikerre vitt kísérlet a kommunizmus lerázására. Mindannyian, személyesen és együttesen, akik éltünk benne, vagy akiknek a szülei éltek benn: a diktatúra áldozatai vagyunk. Áldozatok, mert a rendszer embert kiforgató bûnei és erkölcstelenségei beszivárogtak a hétköznapokba. Nem csak a földet, a gyárat, az iskolát államosították, de elkobozták a becsületet, kisöpörték a hagyományt, begyûjtötték az erkölcs parancsait. Tartozunk annyival magunknak, Katona Istvánnak, Sulyok Dezsõnek, a kommunizmus ismert és névtelen áldozatainak, hogy minden évben gyertyát gyújtsunk, tisztelegve emlékük elõtt. A mécsesek fellobbanó lángja idézze fel azt az örök erkölcsi igényt, hogy különbséget kívánunk tenni jó és rossz között. Idézze fel, hogy nem engedjük átértékelni, megszépíteni, meghamisítani mindazt, ami megtörtént - hangsúlyozta az alpolgármester. Az emlékbeszédet követõen a gyertyák lobogó fénye mellett felkerült a koszorú dr. Katona István emléktáblájára, majd a tömeg lassan elindult Sulyok Dezsõ szobrához, hogy ott is lerója tiszteletét. Meleg A. A Pápai Huszáregyesület közgyûlésérõl Éves közgyûlésével február 27-én 17. évét kezdte meg a Pápai Huszáregyesület. Az éves beszámolókat követõen mûsorral, vacsorával és mulatozással zárták az estet. Szép és gazdag, élményben dús év volt a tavalyi így foglalta össze a Pápai Huszáregyesület 16. évét Tóth Kálmán, alelnök. A hagyományõrzõk 2008-ban szinte minden városi megemlékezésen képviseltették magukat, legjelentõsebb a nyári nagyrendezvény, a Pápai Történelmi Játékok, melynek 15 éve szereplõi és szervezõi az egyesület tagjai. Nem régóta a hagyományõrzõk kibõvült létszámmal, mûsorral jelennek meg a rendezvényeken. - A Huszáregyesületnek saját zenekara, táncegyüttese van, ezenkívül a pápateszéri lovas nemzetõrök, valamint a Gyõri Lovas Nemzetõrség is hozzánk tartozik. A tánccsoport 1,5 éve állt össze, a közel 30 fõs csapatnak Hortobágyi Ivett és Ihász László segít a koreográfia elsajátításában. - Kéthetente hétvégén tartjuk a próbáinkat. Szeretnénk még nagyon sok táncot megtanulni, és továbbvinni a huszáregyesület értékeit, hagyományait - mondta Tóth Kálmán. A Pápai Huszáregyesület legközelebb a március 15-i megemlékezésen vesz részt, majd nagy erõkkel készül az es forradalom és szabadságharc jegyében megrendezendõ Történelmi Játékokra. Tóth Kálmán bízik benne, hogy hosszú évek után idén újra huszártáborral kötik össze a városi nagyrendezvényt. mo Pápán járt Dávid Ibolya Az elnökasszony az MDF helyi szervezetének meghívására érkezett városunkba február 27-én, pénteken. Ezen a napon ünnepelte ugyanis megalakulásának 20. évfordulóját az MDF pápai szervezete. A párt elnöke az ünnepi mûsor elõtt sajtóbeszélgetésre várta a média képviselõit. Dávid Ibolya elöljáróban elmondta, hogy átadták az országgyûlésnek a reformszövetség programját, melynek valamennyi pontjával szinte teljesen egyetértettek. Ugyanakkor hozzátette, hogy a miniszterelnök válságkezelõ programjához még mindig nincs hatástanulmány a Ház elõtt. Kiemelte, hogy az elmozdulás irányába egy sokkal mélyebb válságkezelõ programot kell megfogalmazni, és az adócsökkentéssel el kell érni versenyképességünk javítását, ugyanakkor meg kell teremteni a hosszútávú gazdasági növekedés alapját. Az adócsökkentés mértékéhez képest jóval nagyobb arányú kiadáscsökkentést kell a költségvetésben egy-két éven belül megvalósítani ahhoz, hogy kicsi lökést kapjon a magyar gazdaság. Mint mondta, nem lehet a versenyt bírni. Január 1-jén Csehország is bevezette az egykulcsos adót - 15%-os egykulcsos adó van ma Csehországon kívül Szlovákiában és Romániában is. Ugyanakkor nem hisz abban, hogy az adócsökkentés egymagában megoldja a problémákat - hangsúlyozta Dávid Ibolya. - Igazi nagy reformok '90 és '96 között voltak Magyarországon. Azóta mérhetetlen populizmusában a politika csak beszél róla, hitegeti az embereket, és elodázza az elengedhetetlen reformokat. Így mára a szakadék szélére került az ország. Eljött a józanodás idõszaka, és megvannak számlálva a napjai ennek a mellébeszélõ becstelen politikának. Két évvel ezelõtt meghívták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, hogy beszéljenek vele a középosztály védelme érdekében, hogy kellene csökkenteni az élõ munkaterheken az adót, hogy kellene inkább a fogyasztási típusú adókra áthárítani. Süket fülekre találtak, ma pedig õ lett a zászlóvivõje egy olyan programnak, amit több mint két éve tett le az MDF az országyûlés asztalára. De ez ma kevés. Ma sokkal mélyebb válságkezelõ program kellene, mint a két évvel ezelõtt szükséges programok. Csak az a rettegés, hogy jön június 7-e, és elveszítenek ennyi és annyi embert, ez még mindig fontosabb számukra, mint az ország érdeke. Mi nem vagyunk részei ennek az ideológiákhoz és demagógiákhoz kötött politikai életnek, ezért is találhatott egymásra a reformszövetség, Bokros Lajos és az MDF - mondta az elnök asszony. M.A. Kedves Elsõ Választók! Kedves Fiatalok! Bizonyára már értesültetek arról, hogy 2009 júniusában az Európai Unió valamennyi tagállamában sor kerül az Európai Parlament képviselõinek választására. Az Alapítvány a Választásokért, az Országos Választási Iroda és az Önkormányzati Minisztérium támogatásával sikeresen pályázott az Európai Bizottság Cselekvõ Ifjúság programjában. Az elnyert támogatással a 18 és 30 év közötti fiatalok közéletbe való bekapcsolódását kívánják elõsegíteni, melyhez különbözõ pályázatokat és totót indítanak értékes nyereményekkel annak érdekében, hogy minél több fiatal vegyen részt a júniusi szavazáson. Ez a projekt lehetõséget biztosít a fiatalok, különösen az elsõ választók felkészítésére is. A programmal kapcsolatban az Alapítvány megújult internetes honlapján - sok hasznos információt olvashattok az Európai Unióról és a választásról, melyek segítséget nyújtanak ahhoz, hogy aktív, tudatos választópolgárként adhassátok le szavazataitokat a választás alkalmával. Kérlek Benneteket, hogy a jövõben kísérjétek figyelemmel a Helyi Választási Iroda európai parlamenti választással kapcsolatos közleményeit is. Pápa, március 3. Kanozsainé dr. Pék Mária, HVI vezetõje Meghívó Tisztelt Gazdatársam! A Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének Elnöksége nevében tisztelettel meghívom a szövetség éves küldöttgyûlésére. A küldöttgyûlést március 13-án (pénteken) órai kezdettel, Pápán a JMK színháztermében (Köztársaság liget 1.) tartjuk. A küldöttgyûlés minden érdeklõdõ számára nyilvános napirendjei: Köszöntések: Dr. Áldozó Tamás, Pápa város alpolgármestere és Gyõrffy Balázs, a Veszprém Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke. Vendégelõadók: Dr. Buday Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója A szociális bolthálózat jelene és jövõje Dr. Ángyán József professzor, országgyûlési képviselõ, a gödöllõi Szent István Egyetem tanára Mi lesz veled magyar gazda? Mi lesz veled magyar vidék? Jakab István, a Magosz elnöke Kormányzati álmok és a valóság (Az elõadóknak lehetõség van kérdéseket feltenni, melyeket elõre kérnénk elküldeni a veszprem.megye.magosz@gmail.com címre.) A küldöttgyûlés zártkörû napirendi pontjai: alapszabály módosítása, a számvizsgáló bizottság éves beszámolója, az elnökség éves beszámolója, egyéb ügyek. Tisztelettel: Gyõrffy Balázs, elnök

4 4 Pápa és Vidéke március 5. Farsangi koncert A vegyeskar a kampeni látogatáson nagy sikerrel bemutatott operett válogatással lépett fel. A farsangi koncerten természetesen felcsendültek polkák, keringõk fõként Johann Strauss szerzeményeibõl, a hangversenyt ezúttal is Gosztola István humoros, tréfás prózai elõadása színesítette. Polgár Sz. Kérjük támogassa adójának 1 százalékával a következõ pápai alapítványok valamelyikét! Pápa Város Infrastruktúrájának Fejlesztéséért Közalapítvány Pápa Város Turizmusáért Alapítvány Pápai Egyesített Labdarúgó Club Munkácsy Mihály Általános Iskola Kertvárosi Gyermekekért Alapítvány Kapcsándi Munkácsys Alapítvány Weöres Sándor Általános Iskola A XX. Század Gyermekeiért Alapítvány Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola Alapítvány az Erkel Ferenc Általános Iskola Tanulóiért Pápai Erkel Kórus Alapítvány Tarczy Lajos Általános Iskola Nagy László Általános Iskoláért Alapítvány Alapítvány a Zalka Máté Általános Iskola Támogatásáért Pápai Gazdasági Szakképzõ Iskola Ifjú Közgazdász Alapítvány Batthyány Lajos Ösztöndíj Alapítvány Centenáriumi Alapítvány a Gyakorlati Oktatásért Markó-Alapítvány Városi Óvodák Szivárvány Óvodáért Alapítvány Jókai Mór Mûvelõdési Központ Pápai Amatõr Mûvészeti Mozgalomért Alapítvány Bíró Károly Képzõmûvészeti Alapítvány A Gróf Esterházy Kórház és Rendelõintézeti Szakrendelõ Gróf Esterházy Kórház Jövõjéért Alapítvány AIM Alapítvány Az Egyesített Szociális Intézmény Az idõskorúak szociális ellátásáért Alapítvány Bóbita Bölcsõdéért Alapítvány Vajda Péter Lakótelepi Gyermekekért Alapítvány Cseperedõ Alapítvány Pápa Város Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság Pápa és Környéke Tûzvédelméért 105 Közalapítvány Pápai Református Gimnázium Pápai Református Gimnázium Alapítvány Türr István Gimnázium Megújuló Türr Alapítvány Acsády Ignác Szakképzõ Iskola Pápai Szakképzés Jövõjéért Alapítvány Alapítvány Pápa Város Diák- és Szabadidõ Sportjáért Döbröntei Janka - Régebben, amikor volt még munkahelyem, többet jelentett. Pedagógusként dolgoztam, és a nõnapon mindig sok virággal kedveskedtek a gyerekek. Most már nincs, ki virágot hozzon. Aki rendszeresen felköszöntött, az meghalt, a rokonok pedig messze laknak. Talán az egykori tanítványaim közül eszébe jutok majd valakinek, volt már rá példa. Szalóky Sándor - Úgy gondolom az utóbbi idõben március 8. sokat vesztett a jelentõségébõl. Kisgyerekként természetes volt, hogy ezen a napon Európa és kereszténység Ezzel a címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége pápai csoportja az Ipartestület székházában. Ezt megelõzõen a beszélgetésben résztvevõ vendégek Szájer József, az EP képviselõje, Hoffmann Rózsa, a KDNP parlamenti frakciójának tagja, Böszörményi Nagy Gergely, a Nézõpont Intézet vezetõ politikai elemzõje és Lanczendorfer Erzsébet, a KÉSZ gyõri tiszteletbeli elnöke sajtótájékoztatót tartottak. Lanczendorfer Erzsébet elmondta, hogy a programsorozatot 1997 januárjában indították útjára, a tisztánlátás igényével. Tisztázó fórumjellegétazótasemadták fel a beszélgetéseknek. Ez annyit jelent, hogy ezeken a fórumokon a választópolgárok az igazságot hallják. Nem azért, mert az igazság letéteményeseinek gondolják magukat, hanem azért, mert tényeket mondanak. A tények pedig megcáfolhatatlanok. A beszélgetések címe mindig igazodott az aktuális közéleti eseményekhez. A jelenlegi beszélgetésük címe Európa és kereszténység, gondolvaajúniusi európai parlamenti választásokra. Véleményük szerint ez egy rendkívül fontos esemény, és arról szeretnék meggyõzni a polgárokat, hogy feltétlenül menjenek el szavazni. Az elsõ, 2004-es európai parlamenti választások tapasztalatai azt Magyarországon mutatják, hogy komoly belpolitikai következményei lehetnek, hiszen akkor sikerült Gyurcsány Ferencnek leváltatnia Medgyessy Pétert. Reméli, ez most sem lesz másképp, hisz legfõbb ideje, hogy egy olyan kormányzat, amely éveken keresztül csak a pusztítást tudta produkálni az országban, távozzon. - A szokásosnál is nagyobb jelentõséggel bírnak az idei európai parlamenti választások, hiszen az országgyûlési választások elõrehozott elsõ fordulójának is tekinthetjük - fogalmazott Szájer József. Bár nem adta fel azt a reményét sem, hogy elõrehozott választásokra kerüljön sor. Legideálisabb az lenne, ha ez egy idõben történne a júniusi választásokkal. A Fidesz, valamint saját meggyõzõdése, hogy minél elõbb változásra van szükség, mert országunknak elfogyott a hitele. Nemcsak a Mit jelent Önnek a Nõnap? Sokak számára ismerõs dátum a március 8. Ezen a napon ugyanis számos országban a fõszerep a hölgyeké, lányoké, édesanyáké és nagymamáké. A nemzetközi nõnap hagyománya március 8-án indult útjára amerikai nõk demonstrációival, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A nõnap fénye az elmúlt években igencsak megfakult, de szerencsére még mindig akadnak olyan, férfiak, apák és nagyapák, akik számon tartják ezt a napot. Heti körkérdésünkben az Önök véleményére is kíváncsiak voltunk a témával kapcsolatosan. mindenki felköszönti az édesanyját és a hozzá közel állókat. Ma már ez kevésbé pénzügyi hitele veszett el, hanem a hitelképessége is. Régi, rossz gazdaságpolitikával nem lehet tovább menni. Az európai választás nagy jelentõségû, hiszen egyértelmû üzenetet küldhet a polgárok részérõl a kormányzat felé. Ez az elsõ alkalom a 2006-os országgyûlési választások óta, hogy országosan pártokra szavazhatnak az emberek. Ennek fényében egy jelentõs részvétellel lezajlott, komoly eredmény, hatalmas politikai változásokat okozhat. Ha egy évvel ezelõtt elfogadták volna a Fidesz adó- csökkentési elképzeléseit, akkor nem hiányozna több a kasszából, mint amennyi most hiányzik, ugyanakkor elindult volna az ország fölfelé.nemtudnimilyentovábbi rombolás következik be, ha egy év múlva lesznek a választások. Magyarországnakazazérdeke,hogy minél hamarabb kormányváltás legyen, az európai választás ehhez vezet el bennünket - tette hozzá Szájer József. Hoffman Rózsa szintén hangsúlyozta a közelgõ választások fontosságát, valamint szólt az oktatásügyrõl. Az oktatásügy problémáira rávilágítva, meggyõzõdhetünk arról, hogy igaza van azoknakakikaztmondják; minden egyes nap veszteség, amit ennek a kormánynak az uralma alatt élünk meg. Böszörményi Nagy Gergely arról számolt be, hogy a Nézõpont Intézet felmérése szerint, hogy áll jelenleg a társadalom az európai parlamenti választásokhoz. A Fidesz, a KDNP és a polgári oldal számára elsõsorban - az elmúlt választásokkal ellentétben - nem a baloldal, nem a szocialisták jelentik a legnagyobb kihívást, sokkal inkább az apátia és az elkeseredettség. Soha nem volt olyan magas a polgári oldal támogatottsága Magyarországon, és soha nem volt olyan kevés az emberekben a remény a változásra, mint most.ennekazazeredménye, hogy a lakosságnak nem egyértelmû, mekkora változást hozhat az európai parlamenti választás mindennapi életükben. A polgári oldal elõtt álló kihívás, hogy errõl meggyõzze a választóit. Nemcsak azokat, akik elkötelezett hívei, hanem azokat is, akik az elmúlt években elfordultak a pártpolitikától. Meleg Andrea tûnik fontosnak, fõleg a fiatalabb korosztálynak. A munkahelyemen még mindig szokás, hogy ezen a napon kollégáimmal együtt egy csokor virággal lepjük meg hölgy munkatársainkat. Ács Jenõ - Nálunk hagyománya van a nõnapnak. A párom mellett a menyem a lányom és a három unokám is kap valami meglepetést. Az idõsebbek általában virágcsokrot, a fiatalabbak valamilyen apróságot, mondjuk finom parfümöt. Ebben nõttem fel, lassan nyolcvanéves leszek, de egy alkalmat sem mulasztottam el, hogy ne köszönteném a hölgyismerõseimet március 8-án. Egy nõ minden tiszteletet és szeretet megérdemel, nemcsak ezen a napon. Mindig éreztetni kell velük, hogy menynyire fontosak számunkra, és egy finom vacsora után a kézcsók is kijár nekik. Meleg Andrea

5 2009. március 5. Pápa és Vidéke 5 A tárlat anyagát a zalaegerszegi múzeum és a Hadtörténeti Intézet forrásainak másolata, Somogyi Gyõzõ grafikái, illetve a diákok gyûjteménye képezi. A kiállítást Nagy L. István nyitotta meg, aki beszédében a világégés hõseire emlékezett. - Közel 3 és fél millió katonát vonultattak be Magyarországról. Ennyien harcoltak a frontokon. Ebbõl közel 530 ezer ember halt meg, másfél millió ember megsebesült és 833 ezren estek fogságba. Ezek között az emberek között, akik ott harcoltak, éheztek, Fábry Sándor önálló estje Pápán Az elhangzó poénok a pillanat termékei - A napokban hosszabbította meg a kereskedelmi csatorna egy évvel az Esti Showder szerzõdését, bevált termék vagyunk. Nem gondoltam volna, hogy ennyi ideig fog tartani a mûsor. Kiszámíthatatlan, Elsõ világháborús kiállítás A Pápai Huszáregyesület és a Munkácsy Mihály Általános Iskola gyûjtése nyomán állt össze az a tárlat, amelyet február 26-án nyitottak meg az iskolában. A kiállítás az elsõ világháború idõszakának eseményeit jeleníti meg. fáztak és sebesültek meg, ott voltak a pápaiak, a nyárádiak, a bébiek, a vanyolaiak, és még sorolhatnám mondta a Gróf Eszterházy Károly Kastélyés Tájmúzeum igazgatója. A korabeli fényképeken, rajzokon az I. világháború legjelentõsebb eseményei elevenednek meg a 7. Honvéd Huszárezred pápai évei, a besorozás, a menetelés, a lovak szállítása, a gorodoki roham, ami tudjuk, hogy a pápai alakulatot megtizedelte, magyarázta Tóth Kálmán pedagógus, a Pápai Huszáregyesület alelnöke. Kicsit ízelítõt kaphattunk az Esti Showder eredeti, igazi hangulatából az elmúlt pénteken Fábry Sándor önálló estjén a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színháztermében. A népszerû humorista, showman, mûsorvezetõ ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, közel másfél órás elõadásában csak úgy záporoztak a poénok. A zsúfolt nézõtéren sokaknak már csak a lépcsõkön jutott hely ritka volt a csend, viszont a hangos nevetés és a felcsattanó taps annál többször hallatszott. Fábry Sándorral a pápai önálló estje elõtt beszélgettünk. a Munkácsyban semmi olyan nem történik, amit ne szeretnék. Persze vannak olyan dolgok, amelyek a szívügyeim. A mûsort kétmillió embernek készítjük, ezért különbözõ ízlésvilágnak és értékeknek kell megfelelnünk. A kiállítás anyaga a teljes gyûjteménynek csak egy része. A Pápai Huszáregyesület teljes gyûjteményét (ruha- és fegyvertárát, valamint dokumentációit) a város rendelkezésére bocsátaná, hogy állandó tárlat formájában mutathassák meg az érdeklõdõknek a 36 évig Pápán állomásozó hetesek történelmi emlékeit. mo - Meg lehet egyáltalán felelni ilyen széles nézõközönségnek? - Nem mondom, hogy ezt mindig sikeresen tartottuk be, de azt szeretném, hogy minden mûfaj mutassa meg magát, és azon a területen képviseljen valamiféle minõséget. A beszélgetéseknek is van egy rövid forgatókönyve, amelyektõl rendszerint eltérek. Az ott elhangzó poénok teljes egészében a pillanat termékei, sokat improvizálok. - Fábry Sándor közéleti ember, így nem szokta véka alá rejteni véleményét közéleti, politikai kérdésekben sem. - Az önálló estjeimbe politika nem nagyon van, azok, akik ebbõl többet várnak, csalódni fognak. Nem érdekel ez engem olyan mélyen. Sem vidéken, sem Budapesten választói akarat szerint a mûsoromban különbségek nincsenek. Sem a munkatársaimmal, sem a meghívott vendégekkel kapcsolatban soha senkinek a bárminemû politikai meggyõzõdése nem szempont. Egyetlen szempont van, hogy mindenki a maga helyén valamilyen értéket vagy minõséget képviseljen. Polgár Szilárd Programajánló Március 6-án, pénteken 19 órától Nõnap, csak nõknek! a JMK színházépületében. Chippendale show, nosztalgia zene és slágerek. Belépõjegy 3000 Ft, mely a vacsora árát is tartalmazza. Március 7-én, szombaton 15 órai kezdettel tartja nõnapi rendezvényét a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesülete a Jókai Mór Mûvelõdési Központban. A rendezvényre belépõjegyek 300 forintos áron válthatók a klubvezetõknél, az egyesület Fõ u. 2. sz. alatti irodájában, valamint a helyszínen. Március 12-én, csütörtökön 14 órakor kezdõdik a HEMO-ban Takács Tibor író-költõ Nem félek a haláltól címû Batthyány Lajosról szóló történelmi regényének bemutatója. Március 12-én, csütörtökön17 órától a Pápai Jókai Kör vendége Kerecsényi Zoltán, aki Füttyentek rád, zord világ!, valamint a Pápai Jókai Zsebkönyv címû köteteit mutatja be a könyvtár olvasótermében. Március 14-én, szombaton 17 órakor kezdõdik a Pápai Irodalombarátok Kerekasztala Zsíroskenyerezés Petõfivel címû rendhagyó ankétja a HEMO II. emeleti 2.01-es termében. Március 14-én, szombaton órakor nyílik Noll Béla fotókiállítása a JMK emeleti elõterében. Március 14-én, szombaton Rock kávéház a JMK Várkastélyban. Fellépnek: A pint of blues, Backstage sexmachine. Vendég: NOCTIS Ajkáról. Kapunyitás 19 órakor. Jegyek 500 Ft-os áron válthatók a helyszínen. Március 14-én, szombaton 17 órakor nyílik a Hollósy Simon Galériában a hõsiesség és önfeláldozás példáit láttam Az 1848/49-es szabadságharc és ihászi ütközet emlékei címû kiállítás. Március 14-én, szombaton 17 órakor nyílik Sándor Attila székelyudvarhelyi faszobrász vásárlással egybekötött kiállítása a Pedagógus Mûvelõdési Házban. Köszöntõt mond Keller Ludmilla, a Pápai Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke, a kiállítást megnyitja Nyulasi József fafaragó mûvész. Március 14-én, szombaton 19 órától a Vajda bérletben Mihail Bulgakov: Moliére címû szomorú-vígjátéka látható a Veszprémi Petõfi Színház elõadásában. Március 15-én, vasárnap 11 órakor kezdõdik a városi megemlékezés az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 161. évfordulójáról a Március 15. téren. Március 15-én, vasárnap 14 órától ünnepi megemlékezés lesz Ihászon, a hõsi emlékmûnél. Ünnepi beszédet mond: dr. Hankovszky Béla õrnagy, a Magyar Katolikus Tábori Püspökség kiemelt tábori lelkésze. Március 16-án, hétfõn 18 órától tartja foglalkozását az Életmód Klub a JMK Várkastély 3. termében. Téma: Olívaolaj, összegzés az olajokról, olajbogyók bemutatása, diós olívapástétom. Március 28-án, szombaton 19 órától a nagy érdeklõdésre való tekintettel újra látható a Pápai Musical Stúdió és a JMK Musical Tánckar Kell egy tánc címû gálamûsora a JMK színháztermében. A Petõfi moziban március 6-8-ig 19 órától A csajok háborúja, március 7-én 17 órától az Emil és a detektívek, március 10-én és 11-én 19 órától Az igenember, március ig 19 órától a Largo Winch, március 14-én 17 órától a Star Wars: A klónok háborúja címû filmet vetítik. hogy valakire mennyi ideig van igény, és ez nem is mindig a tehetséggel függ össze. Jómagam fel voltam arra készülve, hogy ez már réges-rég véget ér. - Mennyi beleszólása van az Esti Showder forgatókönyvébe? Például abba, hogy kit hívnak meg a mûsorba? - Minden közös döntés eredménye. A mûsorban

6 6 Pápa és Vidéke március 5. Márciusi jeles napok Március hazánk éghajlati viszonyai miatt a tavasz elsõ, bár gyakran sajnos még hûvös, hideg, csapadékos hónapja. A paraszti életben mégis a mezõgazdasági munkálatok kezdetének ideje. Számos idõjáráshoz kapcsolódó megfigyelés és jóslás kötõdik ehhez a hónaphoz. Ugyanakkor a március a húsvéti 40 napos nagyböjt hónapja is, ilyenkor tilos a vigalom, a lakodalom, a húsos ételek fogyasztása. M. Varga Veronika rendezte, a koreográfiát Gyõrffy Viola készítette, a hangképzõ tanár Sz. Csepregi Ilona, az est technikusai Döbröntei Miklós, Horváth Tibor és Rákosi Ádám voltak. A látványos fény- és minõségi hangtechnika Március 4-e Kázmér napja, amelyet Baranyában patkányûzõ napként tartottak számon. Ilyenkor kellett utánanézni, hogy a patkányok nem telepedtek-e meg az istállókban vagy a házban, és ez a nap volt a legalkalmasabb arra, hogy onnan a gazda kihajtsa a rágcsálókat. Eredetileg a diákság ünnepe volt március 12-e, Gergely napja, melynek ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el - ezen a napon emlékeztek I. Gergely pápára, az iskolák patrónusára. Eredete a XVI. századra nyúlik vissza, amikor a tanulók maguk és tanítóik számára adományokat gyûjtöttek. Tulajdonképpen az iskolaév lezárását jelentette, a szeptemberi tanévkezdést csak a XIX. századtól vezették be Magyarországon. Ezen a napon a gyerekek vidám jelmezes felvonulással, köszöntõk éneklésével és dramatikus játékokkal emlékeztek Gergely pápára, bemutatták az iskolai életet, az új tanulókat iskolába hívogatták, kosarukba Kell egy tánc a Pápai Musical Stúdióval melyhez felszerelésével hozzájárult Pázsi Elemér is csak emelte a muzsika és a tánc erejét, a mûsor a West Side Story dalával vette kezdetét, majd sorra jöttek az ismert és kevésbe ismert musicalek. Részletek hangzottak el többek között az Elizabeth, Tarzan, Vörös Új elõadás harminc dallal Malom, Cabaret, Mozart, Chorus Line vagy a Mary Poppins zenés produkciókból. Talán a legjobban a klezmer dallamokkal fûszerezett Menyasszonytánc valamint az ABBA-musical és a Grease tetszett a publikumnak. A Pápai Musical Stúdió magasra tette azt a bizonyos lécet, hiszen a repertoár döntõ részében nehéz, nem igazán közismert zenés mûvek szólaltak meg, amely komoly erõpróbát jelentett a tehetséges társulatnak. Az est egyik fénypontja Gyõrffy Viola hálós, akrobatikus levegõgyakorlata volt, aki vergõdõ sellõként varázsolta el a pápai közönséget. - Ez a közel két és fél órás mûsor nagy kihívást jelentett mindenkinek, koreográfusnak, tánckarnak, énekeseknek, technikusoknak mesélte lapunknak M. Varga Veronika, a Pápai Musical Stúdió vezetõje, az est rendezõje. Meglepõ, de az elhangzó musicalek többsége az ötvenes, hatvanas, hetvenes években készült, ezeket énekelni, játszani nem volt egyszerû feladat. Hiszek ezekben a fiatalokban, tudom azt, hogy mire képesek valójában, és megpróbálom belõlük kihozni a rejtett értékeiket, tudásukat. pedig adományokat gyûjtöttek. Gergely napjához idõjárás- és termésjóslás is kapcsolódott. Ismert mondás, miszerint ha ezen a napon esik a hó, megrázza még szakállát Gergely. Március 18-a Sándor napja, a néphit szerint az elsõ meleghozó nap. Mindenki ismeri a kis rigmust: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget. Ezt a napot bizonyos vidékeken a zab és árpa vetésére legalkalmasabb napjának tartották. Március 19-e József napja. József bibliai alak, õ volt a názáreti ács, Jézus gondviselõje. Ezt a napot az elsõ meleg tavaszi napnak tartjuk. Erre a napra várjuk visszaagólyákat,ésaméheket is ekkor eresztik ki. Számos termésjóslás is kötõdik a naphoz. Azt tartják, amilyen az idõ Józsefkor, olyan lesz nyáron a szénahordáskor is. Ha az égen szivárvány látható, jó lesz a búzatermés. Március 21-e Benedek napja, a csillagászati tavasz kezdete. A bencés rendet alapító Szent Benedek ünnepe. Egyes vidékeken fokhagymát szenteltek ezen a napon, amelynek aztán csodatévõ, betegségûzõ erõt tulajdonítottak. Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, Jézus Szentlélektõl való fogantatásának napja. Az évszázados megfigyelésekre alapuló népi bölcsesség szerint ezen a napon indul meg igazán a mezõk növényeinek növekedése, ekkor érdemes gyümölcsfát oltani, szemezni. Varga Bea M. Varga Veronika elmondta azt is, hogy Miklós Tibor színházigazgató, szövegíró, a magyar musicalmûfaj meghonosítója januárban egy teljes hétvégét együtt töltött a csapattal és szakmai tudásával, tapasztalatával, instrukcióival segítette a fiatal társulatot. A nagy sikerre tekintettel a Kell egy tánc címû elõadást március 28-án, 19 órakor újra bemutatják a Jókai Mór Mûvelõdési Központ színháztermében, ki most nem látta, annak mindenképpen ajánljuk ezt a fantasztikus zenés idõutazást. Polgár Szilárd Igyunk ásványvizet a csapból! A tiszta víz az anyagcsere folyamatok szállítóeszköze, mint hordozó anyag (oldószer ) szállítja a tápanyagot az emésztõrendszertõl a sejtekig. Fontosságát nem gyõzzük hangsúlyozni. A teával, kávéval, üdítõitalokkal ellentétben a tiszta csapvíz nemcsak a szervezet vízszükségletét pótolja, hanem fontos oldott ásványi anyagokkal is ellátja a szervezetet. A Pápai Vízmû szolgáltatási területén az ivóvíz kiváló minõségû, jó ízû karsztvíz, mely kémiai összetételét tekintve ásványvíz minõségû, a hálózatba táplálás elõtt csupán biztonsági klórozást igényel. Kiemelkedõ a víz kalcium és magnézium tartalma, mely elemek élettani hatásukat tekintve csonterõsítõként szolgálnak. Kiemelkedõen alacsony nátriumtartalma miatt a magas vérnyomásban, keringési betegségben szenvedõk korlátlan mennyiségben fogyaszthatják. Nem csoda hát, hogy a Vízmû fel akar készülni arra, hogy ezt a megbízható vízminõséget minden helyzetben biztosítani tudja. Márpedig az elmúlt évek szélsõséges idõjárása miatt több vízszolgáltató találkozott mikrobiológiai problémákkal. A mikrobiológiai problémák ellen eddig csak a klóradagolás növelésével lehetett küzdeni. A klór jó hatásfokkal öli meg a baktériumokat, ám csökkenti a víz élvezhetõségét. (Sokan azért isznak ásványvizet, mert nem tartalmaz klórt.) Felmerült a gondolat, hogy a biztonsági fertõtlenítési rendszert egy merõben más technológia bevezetésével kell korszerûsíteni. Az ibolyántúli fény, a napból eredõ UV sugárzás fertõtlenítõ hatása közismert, a gyógyászatban is több helyen használják. Az ultraibolya sugárzás három tartománya közül a 280 nm hullámhossz körüli sugárzás jelentõs fertõtlenítõ hatással bír. Ezt a hatást használják fel az UV berendezések az ivóvízben elõforduló mikrobiológiai összetevõinek ártalmatlanítására. A berendezés UVC fényt kibocsátó lámpák sorából áll, amelyek között a víz átáramlik, és mikroorganizmus-mentessé válik. Az UV fénnyel kezelt víz természetes összetétele nem változik meg, a berendezés kezelése egyszerû, környezetünk sem szennyezõdik vegyszerekkel. Pápa a világ szeme elõtt Számos prospektust kínáltak a városról és a helyi, valamint a környékbeli látnivalókról, szálláshelyekrõl, és mindazt, amit szûkebb pátriánkról tudni érdemes, modern marketingeszközökkel tárta a nyilvánosság elé a pápai stand. Volt nyereményjáték, ételés borkóstoló, valamint kézmûves bemutatók. A nyereményjátékban pápai épületek fotóit kellett párosítani a róluk szóló leírásokkal. A kétóránkénti sorsoláson kedvezményekre jogosító Pápa kártyát lehetett nyerni, a fõdíj egy, a Villa Classicába szóló hosszú hétvége és a Várkertfürdõ szolgáltatásainak igénybevételi lehetõsége volt. Ezzel a lehetõséggel a budapesti Körmendi Tiborné élhet, az õ nevét húzta ki a kiállítást követõen Pápán tartott sorsoláson dr. Áldozó Tamás alpolgármester. Nagy sikere volt a pápai standon a Pápai Huszár- Anyakönyvi hírek egyesület huszárjainak, akik széles mosollyal kínálták a somlai bort, és tetszést aratott Zalai Károly szûrkészítõ, Bakó Ildikó tojásfestõ és Nyulasi József fafaragó, aki a közelgõ tavaszra való tekintettel nõ-illetve férficsalogató sípokat készített. A pápai és környékbeli kiállítók kínálatára kíváncsiak közül sokan meglepõdtek a standnál: A Pápai Hús még létezik?! - kísérte rendre a kérdés a vállalat kóstoltató programját. A február 26. és március 1. között rendezett kiállítás második napján Pápa polgármestere éppen Politzer Józseffel sétált körbe a helyszínen. - Nem véletlen, hogy a Pápai Hús Kft-t meghívtuk - mondta dr. Kovács Zoltán. - Hiszen az elmúlt idõszakban több helyen azt a következtetést vonhatták le az emberek, hogy netán az a cég megszûnt. Kérdezték is itt, hogy még létezik ez a cég. Úgy gondoljuk, hogy a város egyik legnagyobb cégét érdemes bemutatni, hiszen nagyon jó termékeik vannak. - Pápa az utazás kiállítás sokéves története során idén jelent meg elsõízben önálló kiállítóként. Ennek oka az, hogy mostanra állt össze egy olyan turisztikai kínálat, amely megmutatható a nagyközönség számára - mutatott rá dr. Kovács Zoltán a budapesti Vásárvárosban. Itt van elsõdlegesen a termál, illetve a gyógyfürdõ. Pápa a somlói bor városa, tehát a borkultúra hagyományai is megmutathatók. Úgy gondolom, hogy maga a városmag és az épületállomány, az Eszterházy-kastély környéke, a kastélypark, a Kékfestõ Múzeum mind- mind olyan kínálat, ami érdemes arra, hogy megmutatkozzék a nagyközönség elõtt. Különbözõ eseményekkel tudunk szintén kínálatot adni, például augusztusban a történelmi játékok vagy a borfesztivál. - mondta Pápa polgármestere. A pápai Tourinform iroda vezetõje a négy nap tapasztalatait hasznosnak tartja. A visszajelzések szerint a magyar lakosság tud Pápáról, sokan ismerik a barokk épületeket. Meglepetésre viszont a Kékfestõ Múzeumot nem kapcsolják a városhoz. A budapesti kiállítást követõen Pápa folytatja a turisztikai kiállításokon való megjelenést, ezt követõen egy felvidéki és áprilisban a Veszprém megyei Utazás kiállítás követi Veszprémben. Születés: Kiss Attila Standi Veronika: Vivien, Dávid Róbert Eredics Krisztina: Martina, Szukics Norbert Kaufmann Renáta: Anna, Maurer Szabolcs Bakacs Mária: Bálint, Gyürüsi Gábor Kovács Csilla: Bence Botond, Borsits Roland Mészáros Melinda: Barnabás. Halálozás: Surányi Pál, Németh Elemér, Bódai Zoltán, Perger László Ferenc, Varga Lajosné sz. Kalmár Jolán, Bolla Károlyné sz. Fejes Karolin, Ferenczy Ernõ, Mozgai László, Süle Istvánné sz. Kovács Rózsa.

7 2009. március 5. Pápa és Vidéke 7 Kézilabda Nyert az Elmax ra nyert a Bakonyerdõ Elmax-Vasas a Hort SE ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi fordulójában. Vesztergom Zoltán csapata hazai pályán hozta a két pontot. 15 gól is volt az elõnye a pápaiaknak a mérkõzés során, ebbõl maradt 13 a végére. A vendégek találatával kezdõdött ugyan a találkozó, ám az õsz óta jelentõsen meggyengült Hort SE-nek ez volt az egyetlen villanása. Az Elmax látványos, jó játékot mutatott, a kapuban Andorka kiválóan védett, s a hazai csapat 15-7-es vezetésével zárult az elsõ félidõ. A mérkõzés második felében a BEVSE szórta a gólokat, miközben a Hort SE sokszor hosszú perceken át nem talált a kapuba nél majd 19-9-nél 10 góllal vezetett az Elmax, s a második félidõ 20. percében ment el ellenfelétõl 15 góllal. A gólarány elszámolásnál jól jövõ nagy különbséget tartották a pápaiak, s ra nyertek a találkozón. Az Elmaxból Báthori Gábor, Takács Balázs, Heiczinger Zsolt és Paár Olivér elemében volt, Andorka Gábor jól teljesített a kapuban, büntetõt is védett. A közönség nagy ovációval fogadta a gyõzelmet, s a máskor kimért Vesztergom Zoltán most elégedetten értékelt. - A két pont az két pont - mondta a Vasas edzõje, arra utalva, hogy a tabellán 6. helyen álló Hort SE játékosállománya a szponzori támogatás megszûnése miatt az õsz óta jelentõsen gyengült. - Kötelezõ volt hozni, mert ha ilyen összeállításban marad a Hort SE, akkor mindenkitõl ki fog kapni - hangsúlyozta a pápai edzõ. Vesztergom Zoltán a teljes csapatot pályára tudta küldeni ezen a találkozón, a sérültek felgyógyultak, a kölcsönjátékosok is rendelkezésére álltak, és felszabadultan, nagy kedvvel játszottak a srácok. A Bakonyerdõ Elmax Vasas gyõzelmével elõbbre lépett, 8 ponttal a 11. helyen állnak a bajnokságban. A javuló játék biztató a következõ fordulókra nézve, és ha ez a csapatösszeállítás fordulóról fordulóra megmarad, nem lehet gond a bentmaradással. Az Elmax ezen a hétvégén a jelenlegi 4. helyezett Alba Regia együttesét fogadja. Kiváló eredmények A fennállásának 15. évfordulóját ünneplõ Black Bunny Rock and Roll Club versenyzõi kiváló eredményeket értek el a februári versenyeken, tájékoztatta lapunkat Szegediné Murai Dóra, a klub vezetõedzõje. Február 14-én Zalalövõn utánpótlás versenyt rendeztek, ahol a Mini kategóriában Tibold Márton és Tibold Eszter elsõ, míg Pintér András és Nagy Kitti a második helyen végeztek. Gyermek II. kategóriában a Funtek Martin Tamás Fanni páros a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Kislány kategóriában Bolla Mirella Dzsenifer és Major Fanni második, gyermek I. kategóriában Tóth Adrián és Kovács Madlen a harmadik helyezést érték el. A február 28-i mosonmagyaróvári területi ranglistaversenyen szintén kiemelkedõ eredmények születtek. A C osztályban versenyzõ Ihász Tibor Stubán Dalma páros elsõ, Papp Ádám és Birtalan Dorottya második helyen végeztek. Junior kategóriában a Varga Dániel Horváth Gyöngyi Zsófia páros a dobogó második fokára állhatott. Children kategóriában Tibold Márton és Tibold Eszter a negyedik, Pintér András és Nagy Kitti az ötödik helyet szerezte meg. A serdülõk között versenyzõ Szarka Dániel Nagy Julianna páros szintén az ötödik helyen végzett. -p- Sportajánló Kézilabda férfi NB I/B Bakonyerdõ Elmax VSE - Alba Regia, március 8, vasárnap, 13 óra, sportcsarnok. Kosárlabda Pápai KC - Budapesti Honvéd, március 8., vasárnap 18.30, sportcsarnok.

8 8 Pápa és Vidéke március 5. Beszélgetés Bíró Péterrel a tavaszi bajnoki rajt elõtt Fel akarunk jutni az NB I-be Labdarúgás Hazai pályán avattak bajnokot Több mint három hónap téli szünet után szombaton folytatódik a NB II-es labdarúgó bajnokság, a nyitófordulóban a Lombard Pápa a Felcsút gárdáját fogadja. December óta Véber György irányítja a bakonyaljai együttes szakmai munkát, többek között az új vezetõedzõ személyérõl, a játékoskeretben történet változásokról és a gazdasági válság okozta finanszírozási kérdésekrõl is beszélgettünk Bíró Péterrel, a Lombard klubtulajdonosával. - Mindenki megmérettetett az elmúlt fél évben. A csapat a hatodik helyen zárt, ami messze az elvárások alatt van fogalmazott határozottan Bíró Péter. Ezért mindenképpen szükség volt változásokra, más labdarúgókkal próbáljuk folytatni a munkát. Nem azt mondom, hogy akik távoztak rossz focisták, nálunk nem váltak be, sokkal többet várunk tõlük. - Van a távozásukban szerepe a pénznek, gondolok itt arra, hogy a klub jelentõs bevételt realizált utánuk? - Ebben az átigazolási idõszakban egyetlen egy játékost sem adtunk el pénzért, ellenben több labdarúgót is vásároltunk. Akik elmentek, azok ingyen távoztak a klubtól. Én is hallom a híreket, hogy azért ment el valaki, hogy a tulajdonos telerakja a zsebét. Ez nagyon szépen hangzik, de nem igaz. Egyelõre inkább kiadás van, nem bevétel. - Nehéz Pápára szerzõdtetni játékosokat? Véber György szerint az adott szónak nincs értéke Magyarországon. - Tizenkét év után annyi rutinom már van, hogy tudom szelektálni, hogy ki az, aki csak játszadozik a gondolattal, és ki az, aki komolyabban foglalkozik a Pápára igazolásával kapcsolatban. Akivel komoly tárgyalásokat folytattunk, azok közül egy futballista nem jött Pápára, a klubja túl sok pénzt kért. - Télen többek között utánpótlás-válogatott labdarúgók, valamint egy rutinos középpályás, Bárányos Zsolt érkezett Pápára. A sok külföldi próbajátékos közül viszont eggyel sem kötöttek megállapodást. - A külföldi labdarúgókat is több türelemmel kellene megítélni. Olyan játékost kell szerzõdtetni, aki hasznára van az együttesnek. Elkezdtünk egy koncepciót, amióta a futballal foglalkozom, ennyi utánpótlás-válogatott labdarúgó a klubjaimban soha nem volt alkalmazásban. Ez az irány mindenképpen jó. Nem rejtettük véka alá, hogy a sok fiatal mellett egy rutinos, tehetséges játékost is szeretnénk szerzõdteti. Bárányos Zsolttal már régebben is tárgyaltunk, ezúttal példátlanul gyorsan és korrekten, egy nap alatt meg tudtunk egyezni. - Mennyire erõs ez a játékoskeret? - Úgy gondolom, hogy ezek a labdarúgók tehetségesek, és ha csapattá össze tudnak érni, még az NB I-ben is sok örömünk lehet belõle. Fel akarunk jutni az elsõ osztályba, és ennek rendelünk alá mindent. Én másfél évben gondolkodom, de igazán akkor lennék boldog, ha ez fél év után bekövetkezne. - Mekkora esélyt lát az idei feljutásra? - Amíg meg nem húzzák a vonalat felettünk, addig látok esélyt. Úgy gondolom, a gazdasági élet és a magyar futball is eléggé változó, azt sem tartom kizártnak, hogy egy második helynek is van értéke a jövõ szempontjából. - Beszéljünk egy kicsit a téli felkészülésrõl. Mi a véleménye az elvégzett munkáról, az edzõmeccsek eseményérõl? - Jól sikerült a felkészülés, az edzõmérkõzések sem sikerültek rosszul, a vége felé már a mutatott játék tekintetében is látható volt a fejlõdés. Jó példa rá az Ausztriában megvívott meccs, ahol egy bombaerõs ellenfél ellen nyerünk 4-1-re. Az az osztrák együttes a magyar elsõ osztály középmezõnyében végezne, ha ahhoz hasonlóan tudna a csapat teljesíteni, akkor érdekes eredmények születhetnek. - A hónapokkal ezelõtt kirobbant gazdasági válság az élet minden területére beférkõzik. Mennyire érinti a Lombard mûködését ez a negatív hatás? - A klubtulajdonosnak az a dolga, hogy elõteremtse azon anyagiakat, amelybõl a klub mûködni tud, és azt lehetõleg a legoptimálisabban használják fel. Természetesen ez a gazdasági válság mindenkit érint. A cégcsoportunkon belül szerencsére van olyan tevékenységünk, amelyeket a válság például erõsít. Nálunk kiegyenlítõdnek ezek az erõviszonyok, az együttes finanszírozásában problémát nem látok. Azt gondolom, mi Magyarországon a stabil labdarúgóklubok közé tartozunk, és amíg én a klubot tulajdonolom, ez így is lesz. Polgár Szilárd Az Inter-Thermo Kertváros csapata nyerte a Bajnokok Tornája Teremlabdarúgó Tornát. Az öt város bajnokai számára kiírt legek versenyét Pápán rendezték. Ajka, Celldömölk, Pápa, Tapolca és Vasvár polgármestereinek néhány évvel ezelõtti közös döntése, hogy kispályás bajnokaik számára megrendezik a Bajnokok Tornáját. A versenykiírás szerint az elõzõ évben gyõztes város az aktuális esztendõben elsõ helyezettje mellett a másodikkal is szerepelhet a tornán. A 2008-as Bajnokok Tornája-nyertes Vasvárral együtt érkezett ezért a nádasdi Horváth Tüzép csapata is az idei versenyhelyszínre, Pápára - adott tájékoztatást a mezõnyrõl Pápa és Vidékének Koncz Sándor, apá- pa és Környéke Kispályás Labdarúgó Bizottság elnöke. A rendezõ várost az Inter-Thermo Kertváros képviselte. A csapat a megnyerte a csoportmérkõzéseket, majd a miután a fináléban is diadalmaskodott, veretlenül végzett az élen. A csoportmérkõzések során Ajka és Nádasd ellen egyaránt 3-1-re gyõzött a pápai csapat. Döntõbeli ellenfelük, Celldömölk egy gyõzelemmel és egy döntetlennel lépett tovább csoportjából. Az elsõ helyért játszott mérkõzésen magabiztos játékkal 3-0-ra nyert az Inter-Thermo. Az eredmények: A-csoport: Pápa - Ajka 3-1, Ajka - Nádasd 1-2, Nádasd - Pápa 1-3, B-csoport: Vasvár - Celldömölk 1-1, Celldömölk - Tapolca 5-0, Tapolca - Vasvár 3-0. Az 5. helyért: Ajka - Vasvár 3-4, a harmadik helyért: Nádasd - Tapolca 3-3, az 1. helyért: Pápa - Celldömölk: 3-0. A Bajnokok Tornája végeredménye: 1. Inter-Thermo Kertváros (Pápa), 2. Vulkán Sport (Celldömölk), 3. Tópart Étterem (Tapolca), 4. Horváth Tüzép (Nádasd), 5. Hegyhát Sörözõ (Vasvár), 6. Karib-Szuperinfo (Ajka). A legjobb játékos: Koncz János (Inter- Thermo Kertváros), a legjobb kapus: Csuka Zoltán (Inter-Thermo), gólkirály: Németh József (Vulkán Sport) 4 gól. A gólkirályi címrõl szétrúgással döntöttek, mivel a pápai Kun-Szabó István szintén 4 gólt szerzett a tornán. A büntetõk döntõbeli ellenfelé nek sikerültek jobban. Kun-Szabó Pápa város különdíjával vigasztalódhatott. A nyertes csapat névsora: Csuka Zoltán, Horváth József, Sebesi Gábor, Tóth Ferenc, Tóth Péter, Kun-Szabó Attila, Kun-Szabó István, Koncz János, Györkös Gábor, Gödri Zsolt, Hipság István, Váradi Zoltán, Takács Attila. A tornán résztvevõ települések különdíjakat ajánlottak fel az õket képviselõ csapatok egy-egy játékosának. A díjazottak: Szöllõsi Zoltán (Ajka), ifj. Csákvári Zsolt (Celldömölk), Csenterics János (Nádasd), Kun-Szabó István (Pápa), Nagy Béla (Tapolca), Hantó Zsolt (Vasvár). A 2010-es Bajnokok Tornáját Ajkán rendezik. Ezen idei tornagyõzelem jogán Pápa két csapattal képviseltetheti majd magát. Mezõlak, Magyargencs, Ugod a sorrend Mezõlak áll az élen a Pápa környéki települések pontszerzõ versenyében a téli idõszakot követõen. Öt sportágban - asztalitenisz, sakk, kézilabda, teremfoci és teke - csaptak össze a települések csapatai az elmúlt hónapokban. Asztaliteniszben Mezõlak, tekében Tapolcafõ, kézilabdában Vaszar, teremfociban Takácsi, sakkban Pápateszér végzett az elsõ helyen. A mezõlakiak sakkban szerzett 2. helyüknek köszönhetõen is megléptek a mezõnytõl, 51 pontos elõnnyel állnak a rangsor elején. A pontszerzõ verseny 2. helyén Magyargencs áll (90 pont), a 3. helyezett a félidõben Ugod (81 pont). Az elsõ hatban a további sorrend a következõ: 4. Tapolcafõ, 5. Vaszar, 6. Pápateszér. A pontszerzõ versenyre 37 település nevezett, közülük 24-en szereztek pontot. A verseny a szabadtéri sportszezonban folytatódik, a programban például atlétikával. Pápa és Vidéke Közéleti hetilap Megjelenik csütörtökönként. Kiadja: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Megbízott fõszerkesztõ: Németh Zsolt. Felelõs kiadó: Pápa és Vidéke Lapkiadó, Hirdetésszervezõ Kft. Nyomdai munkák: Antók Nyomdaipari Kft., Celldömölk A szerkesztõség címe: 8500 Pápa, Fõ u. 5. Pf Telefon/fax: 89/ papailap@mail.globonet.hu web: ISSN Kéziratot nem õrzünk meg és nem küldünk vissza!

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március Országos Elődöntő I-II. korcsoport B kategória leány Csapatbajnokság Csapat neve: Ugrás Gerenda Talaj Össz pont Helyezés Batthyány Kázmér Ált. Iskola Siklós 47,8 46,9 47,15 141,85 I. Köztársaság Téri Ált.

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8500 Pápa, Fő u. 12. Telefon: 89/515-000 Fax: 89/313-989, 89/324-859 Kanozsainé dr. Pék Mária jegyző E-mail: hivatal@papa.hu PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI 1. ÓVODÁK

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-81/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2010. november 11-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE 221/2007. (XII. 13.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÉVI MUNKATERVE február 14. (csütörtök) 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésének megállapítása

Részletesebben

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat

XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat XVII. Közbiztonsági Rendezvénysorozat Az idei évben is megvalósul a figyelemfelhívó és ismerető programokkal színesített városi és megyei Közbiztonsági Rendezvénysorozat. Az alábbiakban összegezzük, milyen

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés

ELŐADÁSOK. Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés ELŐADÁSOK Konferenciák, tudományos ismeretterjesztés 1. Szabó Dezső Trianonról. Konferencia-előadás, Evangélikus iskolák kutató tanárainak I. konferenciája Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 2013.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről november 24. Ügyszám: 24-161/2016. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2016. november 24. Nyirád 2016 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-147 /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. augusztus 15-i ülésén, a Városháza épületének nagytermében.

Részletesebben

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete

Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Vecsés Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 30-án

Részletesebben

Lássuk az eredményeket!

Lássuk az eredményeket! 2012. április 28-29. között került megrendezésre az idei évi Ifjúsági, Junior, Masters Fekvenyomó Magyar Bajnokság, Jánoshalmán. 3 héttel a Fekvenyomó Világbajnokság előtt, sokaknak ez volt az utolsó verseny,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről április 29. Ügyszám: 87-57/2015. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2015. április 29. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról 2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében Gulyás Andrea: a kormány arra törekszik, hogy agrárszakmák a legnépszerűbb hivatások közé emelkedjenek a pályaválasztók körében 1. oldal (összes: 5) Az emberi lélek születésétől fogva igényli, hogy egy

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések

A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések A legutóbbi képviselő-testületi ülés óta történt fontosabb települési események és önkormányzati intézkedések Fábri István polgármester beszámolója a 2012. november 29-december 12. közötti időszakról.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán.

Egyesületünk. A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Bemutatkozunk Egyesületünk A Dancing Feet Akrobatikus Rock And Roll Sportegyesület 1992- ben alakult, és 1993-tól egyesületként működik Tatabányán. Az egyesületünk célja Célunk a rock and roll tánc műfajának

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános, rendkívüli üléséről június 8. Ügyszám: 87-75/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános, rendkívüli üléséről 2015. június 8. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád,

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése

KVSE atlétika szakosztály évi értékelése KVSE atlétika szakosztály 2013. évi értékelése Az atlétika szakosztály elsősorban gyermek és serdülő korcsoporttal dolgozik. A 2013-as évben bekapcsolódtunk a Magyar Atlétikai Szövetség által életre hívott

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének első félévi munkaterve Pusztaszabolcs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. első félévi munkaterve A Képviselő-testület elfogadta 501/2016. (XII. 22.) Kt. számú határozatával. JANUÁR 2017. január 12-én (csütörtökön)

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010

Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Hajdú Bihar megyei február havi programajánló 2010 Nők életmód népfőiskolája - Nagyrábé 2010. január - április Ismeretterjesztő és életmód segítő foglalkozások. Hajdú Komák és Konok Kunok disznótoros versenye

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos olasz nyelvi diáktalálkozó Nosticzius Ákos 12. B novellafordítás 1. hely tanára: Matolcsi Balázs Seager-Smith Dániel 10.

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával. BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR-2018-0252 A pályázat megvalósult: támogatásával. A dr.barsi Ernő Népdalkör és Citeraegyüttes a pályázaton elnyert támogatást a szerződésben foglaltak szerint

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. A szervezet céljainak rövid leírása 3. Szöveges beszámoló a közhasznúsági tevékenységről 4. A költségvetési

Részletesebben

24km: abszolút férfi

24km: abszolút férfi 24km: abszolút férfi 1. Lakatos Roland 1977 209 Zalaegerszeg 01:34:15 2. Fehér Ferenc 1970 143 Zalaegerszeg 01:47:16 3. Szeredi Miklós 1958 203 Zalaegerszeg 01:49:45 4. Lubics György Dr. 1971 208 Nagykanizsa

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

Médiafigyelés. Könyvadomány

Médiafigyelés. Könyvadomány Médiafigyelés Magyar Nyelvőr Alapítvány Könyvadomány Készítette: Glenwood Média Kft. 1027 Budapest, Fő utca 73. Email: dobos.imre@helyimedia.hu Tel/fax: 06/1/202-0836 Média: Udvarhelyi Híradó Dátum: 2016.

Részletesebben

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat

Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-47/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Abony Város Képviselőtestülete 2740 Abony, 1. 100047/2008. Tárgy: jkvi kivonat Készült: Abony Város Képviselőtestületének 2008. november 27i üléséről. Napirend: A 2009. évi rendezvényterv elfogadása 409/2008.

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2014. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2104. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2014-ben

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

100 éve született Radnóti Miklós

100 éve született Radnóti Miklós 100 éve Miklós született Radnóti 100 éve született Radnóti Miklós április 15-én emlékeztünk könyvtárunkban Radnóti Miklós (1909-1944) születésének 100. évfordulójára a Radnóti-év keretén belül. A rendezvényen

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2014/2015 tanév Budapest II. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. és AMI 37,850 37,650 38,250 113,750 2 Tatabánya Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. 37,550 37,750 36,700 112,000 3 Szeged Arany János Ált. Isk. 37,100 37,400

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. 3.3.2 Támogatások A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott, nem normatív, céljellegű fejlesztési és működési (200 E Ft-ot meghaladó) támogatások. Kedvezményezett neve (2010. évben) Bursa Hungarica

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése

Beszámoló az egészséghét programjairól. Az egészség hét programjának részletes ismertetése Beszámoló az egészséghét programjairól Iskolánkban 2009. október 19-21 között rendeztük meg az egészséghetet. Úgy gondoltuk, hogy mivel sok tanulónk ezen belül a 8 a osztály több tagjának életmódjára jellemező

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. február 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. február 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1-9/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 2009. február 26-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. /VI.30./ sz. rendelete az önkormányzat 2011. évi pénzügyi tervéről szóló 9/2011./II.24./ sz. rendeletének módosításáról A képviselőtestület

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE

A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÉVI MUNKATERVE A 212/2008. (XII. 4.) MÖK határozat melléklete A VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2009. ÉVI MUNKATERVE február 19. (csütörtök) 1. Egyetértés a Veszprém Megyei Közművelődési Intézet igazgatóhelyettesének

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

Kossuth Lajos Ált. Isk.

Kossuth Lajos Ált. Isk. TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2016/2017 tanév 1 4 Tatabánya Vezető: Németh Attila Dózsakerti Váci Mihály Ált. Isk. Huszti Dávid 9,100 7,500 16,600 Oláh Bence 8,800 8,850 17,650 Kullai Gergely 8,200

Részletesebben