KÖZNEVELÉS ÚJ ÉRTÉKMENTŐ OKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ HAVILAP. A Csík Zenekarral beszélgettünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÖZNEVELÉS ÚJ ÉRTÉKMENTŐ OKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ HAVILAP. A Csík Zenekarral beszélgettünk"

Átírás

1 Új pályázti felhívások nyári tehetséggondozó progrmok támogtásár A Nemzeti Tehetség Progrm keretében május 22-én 20 új pályázti felhívás jelentetett meg z Emberi Erőforrás Támogtáskezelő, vlmint z Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet z Emberi Erőforrások Minisztériumánk megbízásából. A 20 pályázt össztámogtás több mint 800 millió Ft. A pályázti keretösszegek pályázti kiírásonként eltérőek, 15 millió forinttól 80 millió forintig. Ennek megfelelően pályázók is eltérő mértékű támogtási összegű igényt nyújthtnk be 200 ezer forinttól 3 millió forintig. A támogtások előfinnszírozott formábn kerülnek folyósításr, z okttásért felelős miniszter döntését és támogtási szerződés megkötését követően. A támogtások szeptember 30-ig hsználhtók fel. Bedási htáridő: június 24. (postbélyegző kelte) Az egyes pályáztokkl kpcsoltos részletes tudnivlók megtlálhtók z Emberi Erőforrás Támogtáskezelő honlpján ( illetve z OFI oldlán ( munktársk pedig készséggel nyújtnk felvilágosítást, mind írásbn (ntp@emet.gov.hu; ntp@ofi.hu), mind telefonon pályázti felhívásokbn megdott személyes elérhetőségeken. KÖZNEVELÉS ÚJ ÉRTÉKMENTŐ OKTATÁSI TÁJÉKOZTATÓ HAVILAP Nyári szünidő Sport-, kulturális és szkmi progrmjánló pedgógusoknk NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM Tnárképzés Interjú Cspó Benővel, Hlász Gáborrl és Benedek Andrássl Emberi Erőforrások Minisztérium június óráig Tehetségprk, nem csk géniuszoknk z Akváriumbn (Budpest V. kerület Erzsébet tér) A tehetség kötelez Minket, hogy támogssuk! Az Év Tlentum TEHETSÉGGÉP Mst-1 költő suli TEHETSÉGRÁDIÓ Kereksztl beszélgetés és sok más progrm z utolsó tnítási npon! Várjuk z iskoli csoportokt. Belépés ingyenes! A Csík Zenekrrl beszélgettünk

2 Köszöntésként Látszik rjt, hogy ngyon érti és tudj történelmet. Az óráib belevisz egy kis humort is, így nem lnkd nnyir figyelmünk. Mikor még óvodás voltm, volt egy rnyos néni, Andink hívták. Milyen jó volt ott vele, szinte minden np énekeltem, tnított nekem szép énekeket, megtnított, hogyn énekeljek A kedvenc tnárombn zt szeretem, hogy z órái mindig viccesek, de egyben érdekesek is. Emellett ngyon megértő z osztállyl, szinte olyn, minth ngymmánk lenne. 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM ÚJ KÖZNEVELÉS Értékmentő okttási tájékozttó hvilp Az Emberi Erőforrások Minisztérium és z Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet hvilpj, elődje Néptnítók Lpj ( ) Alpított: Eötvös József Jelen idő Szerkesztői üzenet Kémiából z nyg értelmezhetetlen, de tnárt zért mindenki bírj A gyerekek nem félnek tőle, és nem rándul görcsbe gyomruk még zelőtt, hogy z órát elkezdené. Azért szeretem, mert h rossz z osztály, kkor nem leordítj fejünket, hnem normálisn szól, hogy legyünk csöndben. Mikor elsős lettem, nem tetszett z iskol, de Anit néni megszerettette velem sulit. Mindig örömmel és szomorúsággl gondolok vissz z lsós évekre, örömmel, mert Anit néni jó tnár volt, szomorúsággl, mert már nem ő tnít A tesitnárt zért szeretem, mert rendesen fel tud pörgetni z óráin. Az órák változtosk, mi sok tnár órájáról nem mondhtó el Mindegyik tnár más, pozitív dolgokbn Vlmelyik tnár bbn segít z életben, hogy nem kímél. H vlmit nem értek, kkor hgyj, hogy rájöjjek megoldásr, ezért tpsztltbb és mgbiztosbb lehetek z életben. Örülök, hogy vnnk emberek, kik tnítnk, örülök, hogy iskoláb járhtok Ő z, ki legtöbb diákkl jóbn vn és nehezen lehet rá hrgudni! De ez még nem minden! Két kórusnk is vezetője, és heti 3 órát ránk áldoz drág idejéből. Óvodáb ngyon szerettem járni, ngyon szerettem z óvó néniket, emlékszem, Iboly néni és Eszter néni mindig befonták hjm, minden np befont hjjl értem hz. Amikor volt egy olyn időszk, hogy senki nem játszott velem, kkor z egyik óvó néni, Kti néni odjött hozzám és játszott velem. Jó volt ott, jók voltk játékok, ott nem kellett tnulni. Amikor volt z, hogy jött jóságbusz, és nem mehettem vele, mert nem szvztk meg, és Kti néninek mennie kellett voln, de ő nem ment, hnem ott mrdt velem. Ngyon szerettem Kti nénit. Felelős kidó: Dr. Kposi József Szerkesztőbizottsági tgok: Dr. Aczél Petr, Gloviczki Zoltán, Horváth Vnd, Indri Gyul, Ötvös Zoltán Tnácsdó testület: Bgdy Emőke, Gáspár Mihály, Lányi András, Lévi Blázs Felelős szerkesztő: Pálfi Erik Főszerkesztő: Bltoni King Tervezőszerkesztő: Pttntyus Gergely Olvsószerkesztő: Gyimesné Szekeres Ágnes Szerkesztőség: Köznevelés Szerkesztősége 1055 Budpest, Szly utc Telefon: Emil: kozneveles@ofi.hu Hirdetésfelvétel: szerkesztőség címén Kidj: Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet Nyomd: Geopress Mgzin- és Szklp Kidó Zrt. Terjesztés: Mgyr Post Zrt. Előfizetés: Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet Az Új Köznevelés lpszámit minden iskol egy példánybn ingyenesen megkpj. További példányszámok rendelése, illetve egyéb megrendelések esetén egy lpszám ár 600 Ft. Címoldlon: Csík Zenekr (Fotó: Gálos Viktor) Fotók: Europress Fotóügynökség Kézirtokt nem őrzünk meg és nem küldünk vissz. Meg nem rendelt cikkekért nem áll módunkbn honoráriumot fizetni. ISSN Kérlek, tegezz folyosón álltunk, régi iskol folyosóján, hol minden rejteket, rossz kilincset, krcos jtófélfát ismertem. Arr vártm épp, hogy fimt beírssm. Az osztályfőnököm jött ki tnáriból, és mikor meglátott izgultm, meg fog-e ismerni, hosszú idő telt már el odjött, megölelt. Csókolom, rebegtem hálásn. Akkor válszolt zt, kérlek, inkább tegezz. Nem ment, nem megy. Ebben csókolombn nemcsk Édesnyám kitrtó nevelése, hnem gyerekkor tisztelete és szeretete őrződött meg. Ott folyosón persze nem először éreztem, hogy nem olyn jó felnőni. Nem jó tudni, hogy tnárnk is vn hvi fizetése, hogy mást is csinál, mint órán elmgyrázz z nygot, nem jó tudni, hogy tlán gondok lehetnek házsságávl, szemtelenek gyerekei vgy éppen nincsenek is, nem jó sejteni, hogy tnári is csk munkhely és nem szentély, hová gyereknek bejárás nem, csk kíváncsi betekintése lehet. Persze, zót többször tlálkoztunk és megtnultm szervusszl köszönni, de még mellé mondom, Szervusz, Mrik néni. Hogy emlékezzek rr, mikor minden mozdult, pillntás, ruhgombj, megkezdett mondt izglms, különleges, tnári titkokkl, ígéretekkel volt tele. Szeretnék emlékezni rr tnártól elválsztó szépséges távolságr, mely gyerekként bevtott z iskol, tudás, megértés és közösség életébe és élményeibe. Szeretnék emlékezni rr tiszteletre, mi megemelt és trtást dott. Szeretnék még emlékezni tnárimtól kpott, ngy becsben trtott dicséretekre, nyári szünidőben nekik megírt bltoni képeslpokr (melyek megszólításán és záró-fordultán órákig képes voltm töprengeni ), és z órár érkező tnárok rcát kémlelő feszültségre, mikor zt kérdeztem mgmbn m milyen kedve vn, vjon feleltetni fog? Tnár lettem én is. Amikor tnítványok vissz-vissztérnek, vgy z utcán tlálkozunk esetleg bevásárlás közben (miért is nem vettem fel szebbik krdigánt? ), vgy éppen utóból kibálnk ki örömmel, Csókolom!, sokszor rr gondolok, tegezhetnének. Hiszen felnőttek már. Én mrdtm meg z ő gyerek- és fitlkoruknk, és ők lesznek mindig z én felnőttkorom; tuljdonképpen végleg cseréltünk. Kérlek, tegezz, mondom egyiküknek. Jj, tnárnő, z nem fog menni, mosolyog vissz. Miért? kérdezem. Mert Ön tnárom válszolj. Így, jelen időben. Én ezt jelen időt ünneplem pedgógusnpon. A sját tnárim és sját tnárságom örök jelen idejét. A soh ki nem üresedő hivtás örömét és erejét. Ami tegezve, mgázv, iskolábn, utcán, bevásárlás közben, tnárink emlékében és tnítványink szemében olyn rgyogón tükröződik. Minden június első vsárnpján. És másnp, hétfőn. És zután is, mindig. Mert jelen idő különös jándék, hogy végtelen. Dr. Aczél Petr szerkesztőbizottság elnöke 1

3 Trtlom 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM Köszöntő TARTALOM JELES NAPOK, VILÁGNAPOK Összeállított: Indri Gyul Jelen idő...1 Jeles npok, világnpok...2 Blog Zoltán pedgógusnpi köszöntője...3 AKTUÁLIS SZÁMVETÉS Interjú Hoffmnn Rózsávl...4 TANÁRKÉPZÉS A május 6-7-i pécsi konferenciáról...6 Interjú Cspó Benővel...8 Interjú Hlász Gáborrl...9 Interjú Benedek Andrássl...10 LÉLEKBÚVÁR NYÁRI SZÜNIDŐ PIHEN A PEDAGÓGUS Hogyn előzzük meg kiégést?...13 Tnárok nyári kikpcsolódásról...15 A futásról beszélgettünk Monsprt Sroltávl...18 Geocching...20 Sportjánló...22 ÉS MÉGIS MOZOG TERMÉSZETTUDOMÁNYOK A hzi tehetséggondozás jó példáj z iskolpdból...26 Kuttó Diákok Országos Szövetsége...27 SZEMÉLYESEN A Csík Zenekrrl beszélgettünk...29 Töttössy Istvánné dr. pályképe...32 SZÍNES Aczél Petr: Irány Mrs...34 Blázs Géz: Feltöltődés...35 A Zene Benned Vn! okttási progrm...36 Freskóterápi, freskópedgógi...39 AJÁNLÓ Nyulász Péter gyerekkönyvíró...42 Netszótár...44 Új Pedgógii Szemle...45 Nyári progrmjánló pedgógusoknk...46 Hol/mi?...48 NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM Nemzeti Tehetség Progrm...49 Sikeres pályázók bemuttás...50 Interjú Neuwirth Gáborrl tnulmányi versenyek eredményeiről...62 Interjú Polonki Máriávl mgyr tehetséggondozásról...64 Június 2. Pedgógusok npj Juhász Attil tnár urt ngyon tiszteltem, egyenesen rjongtm érte. Bölcs derűvel és hnyg elegnciávl nevelte nem mtekzseniket is. Vgy itt vn például némettnárnő Sci néni, kit mindig megmosolyogtunk, mert soh nem érte be kincstári krétávl és szivccsl, hnem kis zcskóbn hozt mgáét. Nem tudom miért éppen ők jutottk most z eszembe, de vlószínű, hogy vlmennyiünknek vnnk emlékei egykori tnárinkról. Féltünk tőlük, de ugynkkor felnéztünk rájuk. Lázdtunk és behódoltunk. Aztán telnek-múlnk z évek, egyszer csk minden iskolát kijárunk, és nincs kinek virágot vinni pedgógusnpr. Tehát: Kedves Sci nénik, Attil bácsik, Tnárnők és Tnár urk! M Önökről szól ez np. Bokrét helyett fogdják el, hogy örökké megmrdnk z emlékeinkben. Június 4. A nemzeti összetrtozás npj Az 1920-s trinoni békeszerződés láírásánk évfordulójár emlékező nemzeti emléknp Mgyrországon, melyet május utolsó npján ikttott törvénybe z Országgyűlés. Kinyilvánított: több állm fennhtóság lá vetett mgyrság minden tgj és közössége része z egységes mgyr nemzetnek, melynek állmhtárok feletti összetrtozás vlóság, s egyúttl mgyrok személyes és közösségi önzonosságánk meghtározó eleme. A trinoni döntés 23,4 millió lkost érintett. Idehz z összmgyrság lig kéthrmd, 7,6 millió fő mrdt. Az első világháborút lezáró békerendszer lpján mgyr népesség öt, jelenleg nyolc állmbn tlált mgát, és vele együtt történelmi és kulturális emlékhelyeinek ngy részét is. Június 5. Környezetvédelmi világnp 1972-ben ezen npon nyílt meg Stockholmbn Ember és bioszfér címmel z ENSZ környezetvédelmi világkonferenciáj. A konferenci döntése lpján ez np nemzetközi környezetvédelmi világnp. Június 16. A megbékélés npj Mgyrországon Ngy Imre 1958-bn történt kivégzésének emlékére ez np független Mgyrország npj, mely z 1956-os forrdlom és szbdsághrc vértnúir emlékezik. Június 30. A mgyr szbdság npj június utolsó npjibn ért véget hivtlosn szovjet csptok kivonás Mgyrországról és z ország vissznyerte ön állóságát. Köszönto A pedgógusnp számunkr ünnep. Még kkor is, h többen úgy vélik, z ilyen jeles npok csk rr jók, hogy egy évben egyszer figyelem középpontjáb kerüljön z, kivel z év minden npján törődnünk kellene. Ünnep kár úgy is, hogy egy pillntr megállunk és elgondolkozunk zon, mivégre emelkedik ki hétköznpi nyüzsgésből éppen z, miről z dott np, pedgógusok npj szól. A pedgógusok mindennpi munkáj nehezen mérhető: csk részben jár együtt zonnli sikerrel, s leginkább olyn erőfeszítések sorozt, melyek eredményét, kimenetelét csk évek, évtizedek múlv láthtj z is, ki végzi, és z is, kinek z érdekében történt. Egy életre meghtározó lehet egy-egy jókor vgy rosszkor kimondott szó, gesztus. A pedgógus minden mozdultát, szvát kíváncsi szemek figyelik és értékelik minden percben, sok zonnli és lehetőleg optimális döntést kell felelősséggel hozni. Az óvodábn, z lsó tgozton pedgógus egész np lnkdtln figyelemmel, nyitott szívvel tekint mindenre kíváncsi gyermekre. A felső tgozton és középiskolábn negyvenöt percenként olykor jelentős mértékben eltérő korosztályú tnulóknk életkori sjátosságik mitt is eltérő ttitűdjét ismerve kell nevelnie, okttni. Pedgógusok és őket közvetlenül segítő kollégáik mgs színvonlon végzett, beleérző és elfogdásr kész munkáj nélkül elképzelhetetlen nehéz sorbn élő vgy hátrányokkl küzdő gyermekeket is megillető esélyteremtés. Enélkül nem csk tehetséggondozás, de közepes teljesítményt nyújtó gyermek tehetségének felismerése, z ingdozó vgy hirtelen romló teljesítmény okánk zonosítás sem történhet meg. A pedgógus nem csk nevelő, okttó, hnem sokszor szervező, pszichológus, tréner, terpeut, csládgondozó, felnőttképző, betegségdignosztizáló, szociális munkás szerepbe kerül, és tudj, hogy kként is helyt kell állni. Mindezért pedgógusok megérdemlik, hogy ne csk rjtuk kívül eső okttáspolitikát tervezzen és lklmzzon z állm, hnem legyen végre érdemi pedgóguspolitik is. A kormány meglkott ezt z évtizedek ót hiányzó szbályzót. A pedgógus sját mg áltl összeállított, korábbi tevékenységét összegyűjtő dokumentumin, úgynevezett portfolióján, vele készült interjún, órlátogtáson és z intézményi dokumentumokon lpuló segítő értékelési rendszert lkítottunk ki, mely lpj lesz z eddig rendszerből hiányzó egyéni szkmi előmenetelnek. Ezáltl teremti meg szkmi teljesítménynek z állm áltl grntált megbecsülését, melyhez nygi elismerés is társul. Így biztosítj, hogy ne folyosói pletykáktól, nevelőtestületi erőviszonyoktól függjön megbecsülés, hnem előre ismert és lpvetően mérhető feltételektől. A Mgyr Pedgógus Kr létrehozás pedgógushivtás társdlmi megbecsülésének növeléséhez vezet, egyúttl grnciát jelent mjd rr, hogy szkmi kérdésekben pedgógusok tényleges véleményének felhsználásávl szülessenek meg döntések. Dolgozzunk együtt zon, hogy ez vlóbn így legyen! A jelenlegi kormány száműzte zt korábbi okttáspolitiki szemléletet, mely gyermek pillntnyi, zz rövidtávú, vélt jóléte érdekében feldt társdlmi szolidritás, társdlmi együttélés lpjául szolgáló normkövetési igényt, feldt z egyén és társdlom normális működését meglpozó felelős mgtrtás kilkítását. A pedgógusok kérésének megfelelően módosított már 2010-ben közokttási törvényt, megteremtve támogtó pedgógii környezetet. Ezt z elvet még inkább megerősíti 2013 szeptemberében már teljes egészében érvénybe lépő köznevelési törvény. Ezeket nem z év egyik különleges npjánk, pedgógusnpnk tiszteletére, hnem jelenünkért és jövőnkért minden np hivtástudttl munkálkodók és tnítványik érdekében tettük. A pedgógusnp ünnep tehát, és zokt ünnepeljük ezen npon, kiknek erkölcsi kötelességünk megköszönni mindzt, mit közjó érdekében értünk tettek és tesznek. Ngy kihívás pedgógusnk lenni. Köszönet érte mindzoknk, kik válllják ezt. Blog Zoltán emberi erőforrások minisztere 2 3

4 AKTUÁLIS 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM AKTUÁLIS Számvetés Számvetés Ahogy pedgógusok többsége, állmtitkárként Ön is végez számdást tnévzáráskor? Az állmtitkárságon sűrűbben kell számdást végezni, kárcsk z iskolák világábn. Hiszen minden hét, hónp hoz vlmi újt. Jelenleg következő tnév előkészületei folynk. A köznevelési törvény több fontos eleme 2013 szeptemberében lép életbe, így munktársimml elsősorbn z ezzel járó joglkotási feldtokr összpontosítunk. A hátrlévő néhány héten helyére kerül minősítési és tnfelügyeleti rendszer vlmennyi mozikkockáj. A változásokról köznevelési rendszer minden fontos szereplőjével egyeztetünk, és gondoskodnunk kell rról is, hogy z információk eljussnk z iskolákhoz, szülőkhöz. Jó ütemben hldtunk, bár néh kicsit lssbbn, mint hogy terveztük. De demokráciávl együtt jár, hogy z egyeztetések lelssítják döntési folymtokt. Munktársimml évek ót hétvégéken, gykrn ünnepnpokon is megfeszített tempóbn dolgozunk. A számdás eredménye tehát pozitív. A külvilág felől milyen elismeréseket, esetleg kritikákt kpnk munkájukkl kpcsoltbn? Örömmel olvstm egy ellenzéki tnulmánybn, hogy ellenfeleink is kénytelenek elismerni: évtizedek ót ez kormány z első, mely egy szerves, összefüggő pedgóguspolitikát dolgozott ki. Persze z ellenzéknek ez nem feltétlenül tetszik, hiszen más z értékrendjük és gondolkodásmódjuk, de tény, hogy pedgógusképzést, pedgógus életpályát, köznevelés világát egy időben, z összefüggéseket együtt szemlélve és egymáshoz kpcsolv lkítottuk át. Az okttás egészének megújítását komoly értéknek és jelentős eredménynek trtom. Elegendőnek érzi z időt hhoz, hogy zökkenőmentesen induljon meg következő tnév z új Nemzeti lptnterv és kerettnterv lpján? A változásokr odfigyelő, gyorsn regáló szkemberek számár bőségesen elegendő volt rendelkezésre álló idő, hiszen ezek dokumentumok mind tvly kerültek nyilvánosságr. Akikben viszont most tudtosul, hogy új tntervi szbályozás lép Szolgáló, és nem önmgáért vló ágzt vgyunk A köznevelés reformj nemcsk jelen iskolájánk megújulását eredményezi, hnem hozzájárul Mgyrország felvirágzásához is mondt lpunknk dott interjújábn Hoffmnn Rózs. A köznevelésért felelős állmtitkár szerint változásoknk köszönhetően jövőben z iskolából gyermekek olyn útrvlóvl távoznk, mely szilárdn meglpozz egyéni és közösségi felnőtt életüket. A kormányzt következő ciklusbn megújítná teljes érettségi és felvételi rendszert, hogy emelkedjék tudás színvonl és értéke. Mizsei Berndett életbe, zoknk nyilván z z érzése, hogy kevés z idő felkészülésre. A Százdvég Alpítvány kuttás szerint z okttáspolitiki változások minden területét társdlom jóvl több, mint 50 százlék támogtj. Nem szbd megfeledkeznünk rról, hogy z iskolát több mint 5000 évvel ezelőtt zért tlálták fel, hogy segítse fitlok megfelelő fejlődését, ezért mi szolgáló, és nem önmgáért vló ágzt vgyunk. Ezért lpvető, hogy felnőtt lkosság egyetértsen z okttási intézkedésekkel. A kbinet mindig zt vllott, hogy helyre kell állítni tisztességes munk becsületét. Ez törekvés természetes módon reflektál jókrtú emberek vágyár. E szemléletváltás z iskolák világábn is megjelenik: tudást szorglms munkávl kell és lehet megszerezni. Bár társdlmi támogtottság vlóbn ngy, z ellenzék számos ponton kritizált kormányintézkedéseket. Ennek volt lpj Ön szerint? Ők is teszik dolgukt felfogásuk szerint. Ám z helytelen, hogy legtöbbször lptlnul vádskodnk, mi több, jósolgtnk. Szinte már kormányzásunk kezdetétől fogv szembesülnünk kellett zzl, hogy ellenfeleink z intézkedéseinkkel kpcsoltbn mindig káoszról, trgédiáról, összeomlásról beszélnek. Jó péld erre mindennpos testnevelés, melynek szükségessége vitthttln, tekintve fitlságunk mozgásszegény életmódját. Néhány településen vlóbn nehéz volt megszervezni, de mi z ideális feltételek hiányát nem trgédiként, hnem megoldndó feldtként fogtuk fel. Tornterem-építési kciókt hirdettünk, z iskolák, sportegyesületek között példás együttműködés jött létre. Káros szemléletnek trtom, h legkisebb vgy szórványos problémát is úgy állítják be, minth z áltlános jelenség lenne. Hsonlón lptln, lvinszerű támdás érte z elsősök beirtkozását is: tévesen interpretálták törvényt, ezért elültették z emberekben zt gondoltot, hogy kormány meggondoltlnul hoz intézkedéseket, nincsenek meg feltételek. És lám, ígéretünkhöz híven április 30-ig minden leendő elsős áltlános iskolás diáknk meglett helye. A közvéleményt megtévesztő vlótln állítások, bljós jövendölések sokkbn bizonytlnságot keltenek. Lehet, hogy éppen ez céljuk? Ezzel egyidejűleg szórkozttó látni, hogy z ellenzéki progrmokbn viszontlátjuk z okttás megújításánk áltlunk bevezetett jó néhány elemét. Mit trt köznevelési törvény legngyobb sikerének? Mgát törvényt. A 2011-ben meglkotott új köznevelési törvény egységes, értékelvű koncepciór épül, mely z egyének, társdlom és gzdság hosszú távú érdekeit, fejlődését szolgálj. Olyn nevelésközpontú iskol szbályit lkottuk meg, mely rcionális, korszerű, ugynkkor mgáb fogllj z ezeréves mgyr pedgógi erényeit, átfogó joglpot biztosít hhoz, hogy köznevelési rendszer z összefogás, kölcsönös bizlom, hivtástudt, szkértelem és szeretet áltl vezérelve újulhsson meg. A törvényben egyform hngsúllyl jelenik meg felzárkózttás és tehetséggondozás, vlóbn megteremti minden gyermek esélyét boldoguláshoz. Másik ngy erénye pedgóguspolitik, mely nemcsk köznevelési, de felsőokttási törvényből is tükröződik. Jó pedgógus nélkül nincsen jó iskol, gyermekek személyiségét, jövőjének lkulását szülők mellett z óvodpedgógusok, tnítók, tnárok formálják. Az iskolrendszer átlkítás hozzájárul, h úgy tetszik, elősegíti Mgyrország megújulását is. Az iskolából gyermekek olyn útrvlóvl távoznk, mely meglpozz felnőtt életüket. Számukr munk nem vlmi szükségszerű rossz, hnem önmguk kiteljesítésének lehetősége. Az értékelvű nevelésnek köszönhetően másokért is felelősséget érző, hzájukt szerető fitlemberek lesznek. Ezen elvek és célok mitt élvezik intézkedéseink társdlom ngy többségének támogtását. Sikernek trtom közösségi szolgált bevezetését is. Azok gyerekek, kik már részt vettek különböző progrmokbn, zt mondták, ngy örömöt szerzett nekik, hogy másokon segíthettek. És z is komoly hozdék változásoknk, hogy érezhetően csökkentek z gresszív megnyilvánulások, melyek korábbn szinte már mindennpossá váltk z iskolákbn. Ez minek köszönhető? Bizonyosn sok összetevője vn, de nem nehéz z összefüggést meglátni: kezdettől fogv pedgógus megbecsülésének szükségességét közvetítettük. Több olyn jogszbályt fogdott el kormány és z Országgyűlés, mely pedgógus tekintélyének helyreállítását, társdlmi elismertségének növelését szolgált, mely gondoskodott közfeldtot ellátó személyek védelméről. Az iskolákbn helyre kellett állítni természetjogból fkdó fegyelmet és rendet. Ebben ciklusbn milyen változásokr számíthtunk még köznevelésben? További ngy változásokt 2013-t követően nem tervezünk. De korrekciók szükségképpen mindig lehetnek és lesznek, hiszen z iskolánk lklmzkodni kell jogos külső elvárásokhoz, változásokhoz. Ellenkező esetben nem töltené be küldetését. A következő ciklus hrmdik évére, várhtón 2017-re tervezzük teljes érettségi és felvételi rendszer megújítását. Az előkészületeket már megkezdtük. Mi célj z érettségi rendszer átszervezésének? Komolybb munkár krjuk srkllni középiskolákt és fitlokt, hogy emelkedjék tudás színvonl, ezzel párhuzmosn megszerzett végzettségek értéke. Ez hosszú szkmi előkészítő munkát igényel, nem lesz könnyű folymt. A ben bevezetett kétszintű érettséginek kétségkívül vnnk előnyei, de számtln hátrány is. Az európi rendszerek például z elégséges tudás htárát 50 százlékbn szbják meg, miénk korábbn 20-bn. Lépésről lépésre, fokoztosság elvét betrtv közelítünk z európi követelményszinthez. Kezdésként 25 százlékr emeltük ketteshez szükséges minimumot. Modellkísérletek, külföldi példák igzolták, hogy h ennél többet emelnénk egyik évről másikr, z kudrcsoroztot indítn el. Mi pedig nem ártni krunk fitloknk, hnem zt szeretnénk, hogy tudásuk stbilbb, értékesebb legyen. Pihenésre lesz ideje nyáron? Attól trtok, nem lesz több, mint tvly, vgy z előtt. Mivel z én htáskörömmé vált z iskoligzgtók kinevezése, ez zt jelenti, hogy mintegy öt-htszáz pályáztot kell következő hetekben áttekinteni. Persze munktársim segítenek, de személyi döntések komoly megfontolást igényelnek, és htlms felelősséget helyeznek z ember vállár. A jó döntés előkészítéséhez idő kell. Persze munk mellett szeretnék eljutni Bltonhoz, Mátráb, több időt eltölteni nyuglombn otthon Bkonybn, és tlán egy néhány npos külföldi utt is beikttok: évek ót szeretném meglátogtni Svájcbn élő brátnőmet. Mit üzen nyárr pedgógusoknk? Ne üljenek fel cslók híreknek! Bármit hllnk, zt ellenőrizzék utentikus forrásból, hivtlos (Országgyűlés, Kormány, EMMI, OH, OFI) honlpokról. Fontos, hogy szervezzenek mguknk leglább egy olyn hetet, mikor tényleg kiszkdnk szkmi kötelékekből. Főzzenek, kertészkedjenek, sportoljnk, kiránduljnk. Pihenjenek, olvssák el zokt könyveket, mikre egész évben vágytk, de vlhogy mindig elmrdt. Hllgssnk sok zenét, mert z átmelegíti z ember lelkét. Játszsznk és beszélgessenek még többet sját gyermekeikkel, kikre év közben tlán kevesebb idő jutott, mint szerették voln. Tudom, hisz mgm is átéltem sokszor, hogy pedgógusok ugusztusbn már mind gykrbbn gondolnk ismét z iskolár, tnítványokr: vjon mi történt velük, fejlődtek-e vgy sem, mit, hogyn tnítsnk nekik következő évben, mivel vrázsolják el nehezen kezelhetőket, és így tovább. Fontos, hogy ki új osztályt, új diákokt kp, tnulmányozz mindzt, mit gyerekekről előre tudni lehet. Szeretni csk zt tudjuk igzán, kit ismerünk is. Szeretet nélkül pedig esélytelen pedgógi. Ennélfogv megismerés z első lépcsőfok sikeres neveléshez vezető úton. Mi szükséges jó neveléshez? Sok minden. Az első, hogy mondtm, hogy jól ismerjük gyerekeket, npont figyeljük minden rezdülésüket, s legyünk képesek mi is változttni, h vlmilyen elgondolt eljárásunk nem jár sikerrel. Az hivtás, mire pedgógus válllkozott és felesküdött, számomr legszebb, mit ember válsztht földön. Hsonlít kertészkedéshez. A nevelő segíti kibontkozni mindzt gyermekben rejlő lehetőséget, melyet teremtés pillntábn mgávl hozott. Közben persze jó kertész módjár vdhjtásokt nyesegetni kell! Ehhez kertészkedéshez kívánok Kollégáimnk felfrissülést, feltöltekezést, bizlmt, és reményt bbn, hogy z életpálymodell bevezetésével végre érezni fogják: politik és társdlom ngyr értékeli munkájukt. 4 5

5 AKTUÁLIS 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM AKTUÁLIS Tnárképzés Tnárképzés Megújuló tnárképzés országos konferenci Pécsett május 6-án és 7-én Pécsett rendezték meg zt kétnpos konferenciát, melynek témáj tnárképzés megújítás volt 21. százd okttási-képzési igényeinek megfelelően. A konferenciát z Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet (OFI), vlmint Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Kr és Természettudományi Kr szervezte közösen. Indri Dániel A konferenci sjtótájékozttóján Dr. Hoffmnn Rózs köznevelésért felelős állmtitkár elmondt, régót időszerű volt tnárképzés megújítás. A tnárképzés bologni rendszer 2005-ös bevezetésének legngyobb vesztese volt, továbbá z elmúlt években megújított köznevelési rendszer is indokolt kétszkos pedgógusképzés visszállítását. Az egyik legfontosbb újdonság felsőfokú tnítói-tnári lpképzést követő pedgógus-továbbképzési rendszer főbb elemeinek (kkreditált pedgógusképzési progrmok, szkirányú képzések) összehngolás pedgógus-életpály különböző minősítési állomásivl, továbbá z újjáépülő pedgógii szkmi szolgálttó rendszerrel. Mindez z új trtlmi szbályozás (Nemzeti lptnterv, kerettntervek) és tnárképzés kimeneti és képzési követelményeiben megjelenő szemléleti és trtlmi újdonságok, illetve kilkított szkstruktúr lpján történik. Az állm Klebelsberg Képzési Ösztöndíjt vezet be, melynek célj elsősorbn z ember- és természetismeret műveltségi terület tnári szkjit válsztó tnárjelöltek számánk emelése. Jelentős minőségbeli jvulást hozht z is, hogy gykorlti képzés ideje z eddigi fél évről egy évre növekszik. Dr. Kposi József, z OFI főigzgtój ngyívűnek nevezte z okttási kormányztnk pedgógusképzést érintő koncepcióját és pedgógus-életpálymodellt. Úgy vélte, ilyen, fontos szkmi kritériumokt trtlmzó rendszer nem készült z elmúlt időszkbn, z OFI ezért is trtj támogtásr érdemesnek zt. Az oszttln tnárképzés elmozdulást hozott pedgógusképzés iránti érdeklődés tekintetében, így néhány éven belül meglesz kívánt fordult foglmzott. Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, z Okttási, Tudományos és Kuttási Bizottság tgj, Dr. Fischer Ferenc, PTE BTK dékánj, vlmint Dr. Erostyák János, PTE TTK dékánhelyettese egybehngzón jegyezték meg: bíznk bbn, hogy Pécsi Tudományegyetemnek z új rendszerben is kiemelt szerep jut mjd. A konferenci résztvevőit Dr. Bódis József, PTE rektor köszöntötte, mjd Dr. Hoffmnn Rózs ismertette kormányzt eddigi és jövő tnévet érintő fejlesztéseit. Elmondt, hogy tvly elfogdott új Nemzeti lptnterv vissztérés z 1995-ös változthoz, melyben újfent rögzítik kötelezően tnítndó legfőbb ismeretköröket, ennek jegyében pedig új tnkönyvek készülnek. Dr. Hoppál Péter szerint meglévő rendszer már régót átlkulásr szorult, kimeneti teljesítmények ngy eróziór utltk. Dr. Mruzs Zoltán felsőokttásért és tudománypolitikáért felelős helyettes állmtitkár jelentkezési dtok, tervezett létszámok és regionális igények fényében muttt be z új tnárképzés rendszerét, mjd z ösztöndíjs támogtásról beszélt röviden. Az OFI részéről Dr. Kposi József főigzgtó z átlkuló tnárképzés és pedgógii szolgálttói rendszer kpcsolódási pontjiról trtott elődást, Dr. Pompor Zoltán TÁMOP projekt keretében megvlósuló, tnári életpály támogtását célzó fejlesztésekről számolt be, Dr. Szbó Mári pedig pedgógusok szkmi előmenetelének támogtásáról szólt. Dr. Hlász Gábor (OFI) kifejtette, tnárképzés gzdsági tényező, mert Európ gzdsági felemelkedése függ ttól, milyen pedgógusképzők minősége. Dr. Cspó Benő (SZTE) tnárképzés megújításánk tudományos lpjiról beszélt: fontos kuttási eredmények lklmzás, pedgógusok ngyobb önállóságr vló ösztönzése, foglmk pontosbb definiálás, pedgógii tévképzetek cáfolás, kuttás, képzés és fejlesztés egysége. Dr. Flus Iván (Eszterházy Károly Főiskol) tnárképzők közös identitásáról beszélt, rról, hogy tnárképzés három szereplője: pedgógi-pszichológii képzés és diszciplináris képzés képzői, vlmint gykorlóiskoli vezetőés mentortnárok nem minden esetben képviselnek egységes professziót. Stéger Csill (OH) szerint tnárképző reprodukál és megújít, ezért vn kulcsszerepe tnárok ttitűdjeinek kilkításábn. Dr. Gáspár Mihály (NYME) tnárképzés kpcsán utlt diszciplín és pedgógikum máig fennálló párhrcár. Dr. Homonny Zoltán (ELTE) természettudományos tnárképzés jelentőségéről és útjiról trtott elődást. Dr. Pukánszky Bél (SZTE) mgyrországi tnárképzés történeti hgyományit elevenítette fel, míg Dr. Font Márt (PTE) pécsi tnárképzés hgyományiról és eredményeiről trtott elődást, rámuttv trdíció és progresszió kpcsoltár. Dr. Fischerné Dr. Dárdi Ágnes (PTE) tnkönyvkuttás jelentőségéről szólt, kiemelve, hogy tnkönyvkuttás eredményei, zz tnkönyvelméleti ismeretek neveléstörténeti, didktiki és szkdidktiki stúdiumok keretében is konvertálhtók. A konferenci végén Dr. hbil Gerner Zsuzsnn, PTE BTK okttási dékánhelyettese összegezte z elhngzottkt. Hngsúlyozt, megújítássl kpcsoltbn tudjuk, nem z első és vélhetően nem is z utolsó reformot éljük át tnárképzésben. Ez összefügg zzl, hogy z okttási-képzési igények folymtosn változnk, hiszen z okttás egy összetett, többváltozós folymt, egy olyn komplex rendszer, melyben fejlesztések nem lineárisk, és melynek négy meghtározó tényezője, pedgógus, diák, módszer és tnnyg cskis együttesen fejleszthető. Dr. Gáspár Mihály Dr. Cspó Benő Dr. Pukánszky Bél Dr. Font Márt Dr. Flus Iván Dr. Hlász Gábor 6 7

6 AKTUÁLIS 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM AKTUÁLIS Tnárképzés Tnárképzés Finnországbn népszerű pedgóguspály Május 6-7-én Pécsett zjlott z tnárképzés megújításáról szóló konferenci, melyen Dr. Cspó Benő, Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének vezetője képzés megújításánk tudományos lpjiról beszélt. A tnárképzés európi dimenziói A május 6-7-i pécsi konferenci kpcsán beszélgettünk Dr. Hlász Gáborrl, z Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet volt főigzgtójávl, z ELTE Pedgógii és Pszichológii Kránk tnárávl megújuló tnárképzésről. Indri Dániel Keszeli Sándor Mi indokolj tnárképzés megújításánk szükségességét? Tnárnk lenni különleges hivtás. Nem csk z emberiség ngy tnítóir gondolv, és nem is csk hivtás szó emelkedett értelmében. Ez professzió modern társdlmkbn is kitüntetett szerepet tölt be. A pedgógusok munkájánk társdlmi jelentősége tlán csk z orvosi hivtássl vethető egybe. Ngyrészt z orvoslásnk köszönhetjük, hogy z emberi élettrtm megduplázódott, minimálisr csökkent gyermekhldóság. Nem csupán hosszbb lett z élet, hnem megélt élet minősége is sokt jvult z orvostudománynk köszönhetően. M már ritkán gondolunk rr, hogy ezt z lig egy évszázd ltt végbement fejlődést ngyrészt z orvosi kuttásoknk és z orvosképzés tudományos lpokr helyezésének, z eredmények gykorlti lklmzásánk köszönhetjük. Hsonló léptékű mennyiségi változások következtek be z iskolázásbn is. Egyre többen, egyre hosszbb ideig járnk iskoláb. Az okttásbn zonbn csk most kezdődött el z folymt, mi z orvoslásbn olyn látványos fejlődést eredményezett: tnítás kuttási eredményekkel vló megtámogtás, z okttás és tnárképzés tudományos lpokr helyezése. Az iskol sok gyerek számár még mindig inkább kudrcok forrás. Mgs korán lemorzsolódók, vgy z iskolát fejletlen lpkészségekkel elhgyók rány. Az okttás minőségét rdikálisn lehetne jvítni, htékonyságát meg lehetne sokszorozni, h fontosbb döntéseket, legyenek zok kár egyetlen gyermek fejlesztésével kpcsoltosk, kár z okttási rendszer egészét érintőek, tényekre, dtokr, bizonyítékokr lpoznánk. M már óriási szkirodlm vn zoknk niv elgondolásoknk, egyedi tpsztltból kiinduló téves áltlánosításoknk, soh nem igzolt vélekedéseknek, melyekre fontos döntéseket lpoztk, holott tudományos vizsgáltok épp z ellenkező eredményre vezettek. Az új tudományos tudást elsősorbn tnárok képzésén és továbbképzésén keresztül lehet bevinni z okttási rendszerbe, ezért meghtározó jelentősége lenne pedgógusképzés kuttáslpú reformjánk. Miben látj tnárképzés fejlesztésének fő irányát, hngsúlyát? Mi indokolj ezt prioritást? Ahhoz, hogy dolgok helyükre kerüljenek, mindenekelőtt pedgógusok nygi megbecsülését kellene rendezni. Pedgógusfizetések tekintetében fejlett országok rngsoránk végén állunk. Nemcsk z problém, hogy pedgógusok diplomások átlgánál sokkl kevesebbet keresnek mi muttj, hogy társdlom hogyn értékeli tnárit, hnem z z lpvető gond, hogy pálykezdő fizetésekből nem lehet megélni, csládot lpítni. A társdlom önmgáról állítj ki bizonyítványt zzl, hogy pedgógusokt megbecsüli. Mindenkinek fontos sját élete és egészsége, de leglább ennyire fontos gyermekeinek, unokáink z élete, szellemi fejlődése, személyiségének kiteljesedése is. Tudtosítnunk kell, hogy mindez elsősorbn tnárokon múlik, és el kell érnünk, hogy gyermekek értelmi-érzelmi fejlesztését legkiválóbb szkemberek végezzék. Ez nemcsk gyerekek iskolábn töltött éveinek életminőségét, hnem későbbi fejlődési lehetőségeiket is meghtározz. A jó pedgógusok munkáj hosszbb távon nygi értelemben is jelentős hsznot hoz, fizetésük rendezése z egyik legjobbn megtérülő társdlmi befektetés lenne. A tnárképzéssel kpcsoltbn mindennek zért vn jelentősége, mert színvonls képzéshez elsősorbn sok tehetséges hllgtó kell. M pedig ngyon kevés jelentkező, és ezért nem ngyon lehet közöttük válogtni, még rendelkezésre álló helyeket sem lehet betölteni. Ön gykrn beszél finn modellről. Miben látj ennek időszerűségét, értékét mgyr viszonyok között? A finn okttási rendszer világ élvonlábn vn, tnárképzés pedig tlán legjobb világon. Ennek egyik összetevője kétségtelenül z, hogy Finnországbn pedgóguspály vezeti fogllkozások népszerűségi listáját. Minden negyedik finn fitl tnár szeretne lenni, z egyetemek tnárképző krin leglább tízszeres túljelentkezés. Ez csk részben tuljdoníthtó z nygi megbecsülésnek, finn tnári fizetések ngyjából diplomás átlgnk felelnek meg. Leglább ekkor szerepe vn képzés presztízsének, minőségének. A finn tnárokt nemzetközi hírű kuttók képezik, tudományos eredmények közvetlenül ármlnk be tnárképzésbe. A tnárok mguk is elsjátítják kuttási módszereket, képesek szkirodlom követésére, kísérletezésre, és így munkájuk folymtos fejlesztésére. Melyek lennének Ön szerint legfontosbb strtégii lépések tudományos lpú tnárképzés megújításánk folymtábn, z említettek fényében? Mindenekelőtt képzőhelyek kuttási-fejlesztési kpcitását kellene bővíteni. Miként más területeken történik (ld. orvoslás), itt is meg kellene vlósítni kuttás, fejlesztés, képzés és továbbképzés egységét. Az új tnítási módszereket kifejlesztő kísérleti iskolák egyben leendő tnárok gykorló terepei is lehetnének. Egyszerre sjátíthtnák el tnítást és pedgógusi munk fejlesztését. A kpcitások ésszerű kihsználás érdekében legerősebb kuttóhelyekre kellene koncentrálni pedgógusképzést. Szükség lenne továbbá képzési progrmok lpos átvizsgálásár is, hogy tnnygok igzolt ismereteket trtlmzznk, friss tudományos eredményekre épüljenek. Elődásábn elsősorbn rr kereste válszt, mennyire tekinthető európi uniós ügynek mgyr pedgógusképzés. Milyen megállpításr jutott? Az, hogy tnárképzés mennyire válik európi üggyé, tgállmokbn zjló folymtoktól is függ, noh egy vgy két tgállm folymti ezt ngymértékben még nem befolyásolják. A 2000-es évek elejétől kezdve pedgógusképzés témáj strtégii jelentőségűvé vált z Unió okttási szkpolitikáján belül. Ezen területen ngyon sok, z Európi Bizottság áltl kezdeményezett jvslt, szkpolitiki jánlás, kuttás, tudásfeltárás történt, és jelentős z okttási miniszterek áltl hozott tnácsi döntések is születtek. A bologni rendszer bevezetésekor tnárképzés is átlkult, zonbn szeptembertől visszáll z egyciklusú, oszttln képzés, és növekszik gykorlti idő. Milyen jelenségek vezettek idáig Ön szerint, mi szükségessé tette z eredeti rendszer visszállítását? Az egyciklusú tnárképzés strukturálisn (és ez nem csk Mgyrországr vontkozik) gyengébb helyzetbe hozz z egyetemeken belül zokt szereplőket, kik leginkább elkötelezettek pedgógusképzés trtlmi modernizálás iránt. A kétciklusú képzés előnye, hogy második cikluson belül szerkezetileg, intézményileg ngyobb mozgástere lehet zoknk, kik pont bb z irányb krják vinni pedgógusképzést, mint mit m Európábn kívánnk. Emellett ez jobbn szolgálj szkmi fejlesztésnek z élethosszig trtó tnulás keretei között történő megszervezését. Azonbn h egy uniós tgállm vissztér hhoz tnárképzéshez, mit z EU-b vló belépést megelőzően folyttott, z mégiscsk jelzésértékű. A tgállmokbn sokféle tnárképzés rendszere, de vn egy fokoztos közeledés közöttük bbn, hogyn gondolkodnk, milyen prioritásokt htároznk meg. A képzés szerkezetének hzi átlkítás, vgyis kétciklusú képzésről egyciklusú képzésre vló áttérés vlóbn eltér z uniós iránytól, de pedgógusképzést tekintve fejlesztési célok szintjén nem látok olyn változásokt, melyek nem z uniós folymtok felé muttnánk. Szükség volt gykorlti idő növelésére? Ez globális trend, minden ország ebbe z irányb próbál menni. Önmgábn zonbn korlátozott htás, h nem jár együtt két dologgl. Egyrészt gykorlti munk melletti folymtos és trtlms tnulássl; másrészt pedgógii intézmények közötti együttműködés ngyfokú erősödésével, mi z egyetemeken belül szervezeti átlkításokt is szükségessé tesz. Itt legfontosbb folymtnk z ún. tnárképző központok megszervezését látom. Elképzelhető, hogy ez egyes helyeken formális dolog lesz, remélhetőleg zonbn vlóbn jól definiált feldtokkl rendelkező formáj lesz pedgógusképzésért és gykorlti tnulásért vló felelősségnek. Világos célkitűzés volt természettudományos tnárképzés fellendítése is. A természettudományos terület iránti érdeklődés növelését el lehetett voln érni kétciklusú képzésen belül is, zoknk z ösztönző eszközöknek z lklmzásávl, melyeket most kezdünk lklmzni ösztöndíjk formájábn, vgy természettudományos okttást végző pedgógusok helyzetének jvításávl. Amikor korábbn egyciklusú rendszerben oktttunk, és megkérdeztük z elsőéves hllgtóinkt rról, hányn krnk pedgógusok lenni, mjd ötödéves korukbn újr feltettük kérdést, zt láttuk, hogy számuk drámin lecsökkent. Pontosn tudtuk, hogy sokn közülük olyn hllgtók voltk, kik zért léptek be pedgógusképzésbe, mert felsőokttási diplomát krtk, de vlójábn nem krtk pedgógusként elhelyezkedni. A jelenlegi hllgtók motivációjáról még szinte semmit nem tudunk. A februári ír elnökségi konferenci trtlmi fókusz képzők képzése volt. Született vlmilyen közös álláspont vgy megállpodás? Ahhoz, hogy pedgógusok képzése eredményes legyen, nemcsk z ő, hnem z őket képzők kompetenciáit is meg kell htároznunk. Úgy tűnik, elindul most végre egy olyn folymt, melynek eredményeképp jobbn látjuk mjd, melyek legyenek ezek kompetenciák. Ezek konkrét, egzkt tuljdonságok lesznek? Igen. H le tudjuk írni zokt pedgógus-kompetenciákt, melyek z eredményes iskoli munkához szükségesek, kkor természetesen le kell tudnunk írni fejlesztésükhöz szükséges kompetenciákt is. Mit jvsol z előttünk álló időszkr? Az okttási tárcánk intenzíven együtt kell működnie felsőokttási intézményekkel, figyelemmel kísérve zt, hogy tnárképző központok kilkítását komolyn veszik-e. Erre erőforrásokt kell biztosítni például Európi Uniós támogtásokból, és grntálni zt, hogy ezek z új szervezeti formák komolyn beépüljenek z egyetemek intézményfejlesztési terveibe. Szkmi segítséget kell nyújtni felsőokttási intézményeknek bbn, hogyn lehet ezt jól megszervezni, mert nem vgyok benne biztos, hogy minden felsőokttási intézmény vezetése tiszt és világos elképzeléssel rendelkezik rról, tuljdonképpen mi is ennek z új szervezetnek feldt. 8 9

7 Tnárképzés AKTUÁLIS 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 10 Misszió diákok érdeklődésének fenntrtás A pedgógus számár lényeges küldetés, hogy diákok, hllgtók tnulás iránti igényét felkeltsék, z élet teljes hosszán át fenntrtsák, illetve ösztönözzék és elsjátíthtóvá tegyék későbbi sikeres tnulás módszereit nyiltkozt lpunknk BME Tnárképző Központ főigzgtój. Dr. Benedek András, kivel szkképzésről, továbbképzésről beszélgettünk, elmondt, szkképzésben gykorlti okttáshoz kpcsolódón jelentős módszertni megújulás vlósul meg, s z új pedgógii módszerek e keretekben különösen jól dptálhtók. Mizsei Berndett Mi jellemzi szkképzést? A mi mgyr szkképzésre gyorsuló ütemű átlkulás jellemző, szervezeti és trtlmi korszerűsítések strtégii irány olyn képzési rendszer kilkítás, mely egy fejlett munktársdlom követelményeinek megfelel. A munk világánk ugynkkor nem csupán fogllkozttási összefüggései lényegesek, hnem z társdlmi szerepválllás is, hogy szkképzés társdlom minden csoportját és tgját munkához segíti. Melyek legfontosbb változási jelenleg szkképzési tnárképzésnek és tnártovábbképzésnek? A jelenlegi szkképzési tnárképzés és tnártovábbképzés értelemszerűen szinkronbn formálódik nevelési és szkképzési szbályozássl. Az új törvényeken túl, lényeges megújított Nemzeti lptntervben és z Országos Képzési Jegyzékben megfoglmzott korszerű követelményeknek vló megfelelés. Az elmúlt években ennek eredményeképpen jelentősen rcionlizálódott z grár-, mérnök-, közgzdásztnár-képzés, 42 tnári szkirány 24-re csökkent, ugynkkor szkmi tnárszkok, szkirányok körében megjelent gyógypedgógii, egészségügyi és neveléstudományi szkterület tnárképzése is. A szerkezeti változásokon túl tnulási környezet jelentős fejlődése is legközvetlenebbül érinti e területeket. A szkképzésben gykorlti okttáshoz kpcsolódón jelentős módszertni megújulás vlósul meg, z új pedgógii módszerek e keretekben különösen jól dptálhtók. Az infokommunikációs technológiák lklmzás munk világábn szkképzés okttási környezetét szintén jelentősen átlkítj. Ezeket változásokt követve, szkmi pedgógusképzés kiegészítő, továbbképző kurzusok segítségével igyekszik olyn támogtó rendszereket kilkítni, melyekben hllgtók már sját élethelyzetüknek megfelelően tudnk bekpcsolódni képzésbe. A közokttási vezetőképzés erre keresi sikerrel komplex szkmi válszokt, és ilyen új kezdeményezésnek tekinthetők mérési-értékelési feldtokr, vlmint minőségbiztosítási és szkértői feldtok ellátásár felkészítő, ez év őszétől induló pedgógus szkvizsgár felkészítő szkirányú továbbképzési szkjink. Az okttáspolitiki változások hogyn érintik z Ön területét? A legközvetlenebbül érintett e terület, mivel vertikális fenntrtói, szkmi irányítási rendszerben törvényi változások nem csupán centrlizációt erősítették, hnem duális szkképzési rendszerben z állm és gzdsági kmrák között is új munkmegosztást lkítottk ki. Közben horizontális intézményi kpcsoltrendszerek is átlkulnk, térségi szkképzési funkciók és z országos szkmpolitiki törekvések összhngj erősödik, mi szkképzés esetében különösen időszerűvé teszi z intézményvezetői kompetenciák speciális tudáselemeinek elsjátítását. Ezért szkképzésben mindig is jellemző komplexebb szkterületre irányuló pedgógii felkészülés mellett különösen fontos vezetői képességek folymtos fejlesztése. Miót zjlik BME-n közokttási vezetőképzés? A jelenleg már 140 éves szkmi tnárképzési (mérnök- és közgzdásztnár képzés) hgyományir lpozv, éppen 20 éve kezdődött el közokttási vezetőképzés. A 90-es évek elején, z első intézmények között kpcsolódott be egyetemünk közokttási intézményvezetők szkirányú, mjd később pedgógus szkvizsgát is nyújtó továbbképzésébe. Mi z élethosszig trtó tnulás legfőbb üzenete? A pedgógus életpály kettős kötődéssel rendelkezik: egyfelől z egész életen át trtó tnulás fontos e hivtásbn, melynek művelői számár követelmény legkorszerűbb tudás és tnítási eszközök, módszerek lkotó hsznált. Másfelől pedgógus számár lényeges misszió, hogy diákok, hllgtók tnulás iránti igényét z élet teljes szkszán át felkeltsék, továbbá ösztönözzék és elsjátíthtóvá tegyék későbbi sikeres tnulás módszereit. A modernizáció, kommunikációs technikák fejlődése milyen htássl vn felnőttképzésre? Kihívás és lehetőség egyszerre. Bár kétségtelen, hogy z új technikákt professzionális módon kezelni csk megfelelő felkészültséggel és tnulássl lehet, zonbn hllgtóink és okttóink számár is hngsúlyt lehetőségek tudtosításár, zok kihsználásár helyezzük. Korszerű tnulási környezetünk lpvetően egyéni igények szerint támogtj sjátos élethelyzetben történő tnulást.

8 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM LÉLEKBÚVÁR Nyári szünidő Pihen pedgógus Hogyn előzzük meg kiégést? Az elveszett egyensúly újr megtlálhtó Megszerezhető tudásunk, leegyszerűsítve, külső és belső tudásból áll. A külsőhöz trtozht tárgyi tudás, lexikális ismeret, tudományok, láthtó, hllhtó, tpinthtó vlóság. A belső ismeret z, mit vllások, szellemi irányztok mindegyike elsődlegesnek trt, nevezik ezt útnk, ösvénynek, lelkiségnek, önismeretnek és tpsztltr, cselekvésre, lkotói folymtokr is lpozódik. Az ember boldogságához, boldogulásához, hrmóniájánk megteremtéséhez sokkl inkább belső tudás -sl vló fogllkozás vezet, kultúránk okttási rendszere mégis z egyre ngyobb mennyiségű elméleti ismeret átdásár törekszik, mely egyre súlyosbb teher mind tnár, mind tnuló számár. Dr. Pál Emőke A kiégés (burn-out szindróm) belső béke, nyuglom, hrmóni fokoztos elvesztését jelenti. A kiégés folymt leginkább segítő fogllkozású szkembereket érinti (egészségügyi, szociális szkdolgozókt, pedgógusokt), és fokoztosn kilkuló érzelmi kimerülés, segített -től, munktársktól, z ügy től vló elidegenedés, krónikus fárdtság és teljesítőképesség csökkenése jellemzi. A mgyr pedgógusok gykrn küzdenek kiégés folymtánk különböző fokoztivl, melyek közül néhány: korábbi szívügy egyre inkább rutinszerűvé válik, ürességérzés, figyelemzvr, szorongás, idegesség, keserűség, hngultingdozások, bizlmtlnság, közömbösség, lvászvrok, ellzulási képtelenség, emésztési zvrok, vérnyomás-problémák, z immunrendszer gyengülése, vissztérő felső légúti megbetegedések, gyulldások. Ennek folymtnk hátterét bizonyosn megteremti ngyfokú érzelmi, szellemi igénybevétel, ngy felelősség, társdlmi megbecsültség hiány, z lcsony fizetés, npi megélhetési gondok, s tlán tnári képzés hiányossági is, hogy hivtásukt gykorló tnárok nem rendelkeznek elegendő problémkezelési, énvédelmi eszközzel, személyes kretív lehetőségekkel, vgy tnári közösségben megtlálhtó segítséggel. Sokszor kezdeti lelkesültség, szívbéli jókrt, elszántság és tehetség így fokoztosn kifárd, és tnár teljesítmény-, dminisztrációs és minősítési hjszábn egyre távolbb kerül írtln feldtától: beszűkül lehetősége és igénye csendes gondolkodás, szemlélődés, tűnődés, művészetekben vló elmélyülés, z lkotás, kretivitás átdásánk és gykorlásánk fontosságától. A tnári hivtás egyre inkább elveszti szerepét és lehetőségét, hogy tnítványok számár belső tudás fontosságár helyezze hngsúlyt. A mi kor emberének egyre nehezebb megteremtenie belső egyensúlyát, mert hjszoltság rögeszméjében él: bármikor ráugorhtnk kiszámíthtln események, minden pillnt bizonytln kimenetelű. Mobiltelefonj állndó készenlétben trtj, hogy csk z ő személyének szóló hívásoknk megfeleljen. A legtöbb gyermek is nyugtln, szétszórt, félelemmel teli. Az egészséges felnőtté válás folymtábn ngyon fontos lenne, hogy gyermeknek legyen lehetősége megtpsztlni csládbn biztonságot, zt, hogy cslád és világ jó, szép és igz. Ideális esetben szülőknek tnárrl együttműködve kellene z útrvló fontosságán munkálkodni, hol mind szülő, mind tnár mély bizlmt, megértést, elfogdást képes dni kpcsoltb. A szülő otthon tisztelettel beszél tnárról, tnár pedig nyitott kérdésekre, észrevételekre, és nem támdásnk éli meg zokt. H szülő és tnár boldog, elégedett, reményt sugározz gyermek felé, hogy benne és világbn rend és értelem vn, hogy élni, tnulni jó, érdemes. 13

9 LÉLEKBÚVÁR 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM 69. ÉVFOLYAM 4 5. SZÁM LÉLEKBÚVÁR Nyári szünidő Nyári szünidő Pihen pedgógus Pihen pedgógus A vlóság zonbn z, hogy egyre több szétesett cslád, szülők megélhetési hjszábn kizsigerelve fárdtk, türelmetlenek, egyre nehezebben tudják meghllgtni és megérteni gyermekeiket és tnárikt. A tnárok gykrn számolnk be rról, hogy sokszor fél npnk is el kell telnie, míg hétvége csládi feszültségeiből, problémáiból megérkező gyermek meg tud nyugodni, lecsendesülni, feldtár koncentrálni. Ez tovább növeli tnár érzelmi igénybevételét. Tnár és szülő kpcsolttlnság könnyen válht sötét lbirintussá, hol végül is összetlálkozv gykrn keresetlen szvk, szemrehányások, indultok jelennek meg, pl. egy beírt rossz osztályzt kpcsán. Tpsztlt szerint kiégés, kimerülés gykrn jár együtt reménytelenség, tehetetlenség érzéseivel. A tehetetlenség tnult folymttá is válht, z egyén úgy érzi, változás, változttás csk kívülről jöhet. Pedig kiégés megelőzése, kezelése kpcsán számos eszköz rendelkezésünkre áll. Ezek egy részét újr fel kell keresnünk, mert felnövekedésünk során számost elvesztettünk. 1. Kretivitás Születésünktől egy értékeléssel teli okttási-nevelési rendszerbe szövődünk bele, hol z lkotó tevékenységeknek vlmilyen minősíthető produktum célj. Az intézményekből kikerülő fitl gykrn mondj el mgáról: nem tud, nem szeret pl. festeni, rjzolni, mozogni, énekelni, mert kettes volt rjzból, hárms tornából, énekből. Így híján leszünk pusztán z öröm kedvéért, z lkotás öröméért végzett tevékenységeknek, melyek pedig építő erőkkel töltik érzelmeinket, erősítik tevékeny energiáinkt, csillpítják kínzó gondoltinkt, feszültségeinket. Tudtosn lenne jó keresnünk, teremtenünk önmgunk számár lkotó, játékos tevékenységeket: kinek táncr perdülés, kinek festés, brkácsolás, kertészkedés, sütés, írás, zenélés stb. jön be. Mindegy. Az átélhető öröm lényeg! 2. Elcsendesülés Minden npnk legyen egy önmgunk számár kijelölt ünnepi tere! Már npi tíz perc elcsendesülés, nyuglom (kár relxáció, jóg, meditáció), befelé figyelés, gondoltink lecsendesítése, érzéseink felkeresése, hitéletünkkel vló fogllkozás belső vértet jelent npi próbtételekkel, és hosszú távon kiégéssel szemben. Adjunk teret gondoltink rendezésének, pl. írjunk nyári szünidőben nplót, melyben összegezhetjük z elmúlt félév tpsztltit: mit csinálnék hsonlón, mi z, min változttni, lkítni szeretnék stb. 3. Kpcsolt természettel Azt mondjuk, világunk elnygisodott. De vlójábn mi kor embere z nyggl veszíti el kpcsoltát: z álltokkl, növényekkel, földdel, vízzel, levegővel, tűzzel. A mi gyerekek ngy része légüres világb nő bele, hol nem lkul ki átjárhtó kpcsolt világ elemeivel. Az szfltrengeteg gyengíti biztonságérzetünket, hogy tlj vn lábunk ltt, piszkos levegővel veszítjük légzés, lélek-zés szbdságát, könnyedségét, szennyezett vizeink gátolják testünk, tudtunk mozgékonyságát, ármlását. Minél gykrbbn járjunk földön, mezőn, érintsünk fát, keressünk fel ptkot, forrást, erdei levegőt! A legnyugtlnbb gyermek vgy felnőtt is hmrosn lecsendesül, mint természetbe ér: szél, fák, mdrk hngjir, sját lépése ritmusár, légzése ütemére hngolódik. A természetben időzés segít vissztlálnunk belső természetünk nyuglmához. 4. A közösség Mindnnyin egymásr vgyunk utlv. A működő kpcsoltok, közösség gyógyító, megtrtó erő, mely áltlunk is épülhet, gzdgodht. A közösségbe tett jó szándék, másokt bizttó, elismerő jelenlét, segítőkészség, gondosság, nyitottság, z öröm, z elégedettség ármlásit hozz működésbe, mely sokszorosn erősíti z önzetlen dkozót. A jó cél érdekében végzett közös tevékenység összekovácsolj közösséget. H tehetjük, pl. gyújtsunk tüzet (lehet z kirándulás lklmávl gyújtott tábortűz, vgy kertben szlonnsütés, bográcsozás, esetleg egy szép, illtos gyerty lkásunk nppli szobájábn): köréje ülve, beszélgetve, dllm, ritmus ármivl melegség gyúl bennünk-köztünk. Kifelé ármolttott örömeink személyes mintként követhetővé válhtnk z utánunk jövőknek: pró lámpás, belső világosság. Amit gyermek is meggyújtht, ápolht, és betehet ngy közösbe. Várom nyári sátorozást Hogyn tölti nyári szünetét egy ngycsládos tnár, egy csládfenntrtó férfiember? Mivel tud kikpcsolódni, s mindezt miből finnszírozz? Bende Krisztiánnl, ngyknizsi Pirist Iskol tnárávl beszélgettünk erről, ki jelenleg GYES-en lévő feleségével együtt négy gyermeket nevel. Molnár Pirosk Miót tnít? Eredetileg vendéglátásbn dolgoztm, de húszévesen rájöttem, hogy tnítni szeretnék, ezért jelentkeztem egyetemre. Ngyknizsán piristáknál kezdtem tnítni, ez hetedik tnévem. És hogy miért éppen itt? Mert itt kínáltk munkát. Vn sját osztály? Tvly még volt, idén már nincs. Az osztályfőnökség rengeteg plusz feldttl, gonddl jár, és nygilg közel sem elismert. Idén viszont egyetemi kiegészítő képzésre járok. Ez változás egyszerre felüdít és fárszt is. Az intézményre, hol tnít, jellemző z önként válllt feldtok sokság, diákokkl vló rendszeres fogllkozás. Ebből hogyn veszi ki részét? Mennyire terheli le Önt? Vlóbn sok munk, de ez máshol is így vn. A feleségemmel mindig megbeszéljük lehetőségeinket, és igyekszünk közösen dönteni. De zt is ngyr értékelem, hogy z iskolábn vn szbdságunk válsztni, hogy például mely rendezvényeken tudunk vgy szeretnénk ngyobb feldtot válllni. Jellemző rám, hogy egy ideig kedvelek vlmit, kkor zt szívesen csinálom, ztán h már nem megy, inkább váltok. Idén frsngon és március 15-i rendezvényeknél tevékenykedtem. A frsng új volt, nemzeti ünnepet tvly én szerveztem z áltlános iskolásoknk, idén csk háttérnyg összeállításábn segítettem. Ezek szerint munkájávl kpcsoltbn is kikéri felesége véleményét. Igen. Átbeszéljük dolgokt, és ez sokt segít. Tizenegy éve vgyunk házsok. Sokt jelent, hogy ő mellettem áll mindenben. Hol fékez, hol bátorít. A közösen kiérlelt döntéseink pedig biztonságot dnk. Tnév közben vn módj kikpcsolódni, hiszen otthon cslád várj? Ritkán vn lklmm, de igyekszem. Olynkor mássl fogllkozom, vgy kitlálunk vlmi közös progrmot. Szeretek külön elmenni egy-egy gyermekemmel, és főleg kettesben lenni feleségemmel. Így beosztv könnyebben regenerálódok. Nyáron vnnk-e kötelező iskoli progrmok, táborozttás? A nyrunk teljesen szbd, de nyáron is ugynz motivál, mint télen. Több lelkes kollégám trt különböző táborokt, túrákt. Az én specilitásom teljesítménytúr. Ilyenkor egészen más körülmények között tlálkozunk ugynzokkl diákokkl, és mi tlán ennél is érdekesebb: kollégákkl. Idén egy p-fiú tábor szervezésébe is bekerültem. Hogyn sikerül szünidőben pihenni? Négy gyerek mellett zért nem lehet olyn egyszerű és olcsó. Tervezünk. Jó előre, és igénybe vesszük például z Erzsébetprogrm lehetőségeit. Több mint egy hónpot töltünk ngyszülők közelében, kik segítenek. Voltunk kétszer tengernél, tvly pedig kettesben egy hetet Frnciországbn. Ehhez bizonyár másodállás is szükséges. Nincs másodállásom, de feleségemmel rendszeresen válllunk önkéntes feldtot. Ezt is úgy szoktuk mondni: kikpcsolódásképpen. A frnciországi út is ebből dódott, persze fizetnünk is kellett érte. Ngy szbdságot d z nygi biztonság, de nem helyezhetjük jelenlét elé: nem kell minden, mindenáron! Mindig beosztottuk, mi volt. Ngycsládbn nehezebb spórolni? Ngyon sok hsonló gondolkodású csláddl vn kpcsoltunk, ez erősít minket. Nem sok ruhneműt veszünk, de h igen, kkor zok lehetőleg jó minőségűek legyenek. De kpunk is elég sokt. Megbecsüljük, és ztán mi is továbbdjuk. Élelmiszerből csk jó minőséget veszünk, ez ngyon fontos. És kkor elébe vágok kérdésnek: rezsin is tudunk csökkenteni. Ebben z esetben z utánjárás döntő: igyekszünk mindenféle állmi és szociális kedvezményt igénybe venni. Persze z is számít, hogy viszonylg kicsi, de új lkásunk, gylog járok munkhelyemre, mi egyben gyerekek iskoláj-óvodáj. Elégedettek vgyunk, de zért látjuk következő lépést: szeretnénk egy kertes házt. Ehhez már szülők segítségére is szükségünk lesz. Most így tnév végén mennyire érzi fárdtnk mgát? Már ngyon várom nyári klndokt! Az első dndó lklomml fiimml megyek sátrzni, távol mindentől

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával 18 Interjú Dr. VÁRY Annmáriávl MA MÁR NEM PÁLYÁRA, HANEM ÁTMENETEKRE ÉS MÓDOSÍTÁSOK SOROZATÁRA KELL FELKÉSZÜLNI. D r. Váry Annmári kliniki és pálytnácsdó szkpszichológus, pszichoterpeut, Wekerle Sándor

Részletesebben

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

- 27 - (11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő) 27 A ház hét minden npján progrmokkl telített. Kb. 900 fitl fordul meg hetente z állndó progrmokon. A próbák, z összejövetelek hosszú évek ót ugynzon helyen, ugynzon időpontbn vnnk. A megszokottság egyegy

Részletesebben

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet. 19 finnszírozz más városnk, tehát ezt máshonnn finnszírozni lehet. Amennyiben z mortizációs költség szükségessé váló krbntrtási munkár elég, s melynek forrás csk ez, bbn z esetben z önkormányzt fizeti

Részletesebben

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL

Balogh Emese. Barnóczki Annamária. Csetneki Csaba SZERZŐINKRŐL SZERZŐINKRŐL Blogh Emese Blogh Emese mester coch, 2009 ót fogllkozik cochinggl, képesítését Dr. Kollár Coching Iskolcsoportnál szerezte. Csládi válllkozásbn dolgozott közgzdként és vezetőként is, így ismeri

Részletesebben

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011.

Kerületi Közoktatási Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata 2011. Kerületi Közokttási Esélyegyenlőségi Progrm Felülvizsgált Budpest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzt 2011. A felülvizsgált 2010-ben z OKM esélyegyenlőségi szkértője áltl ellenjegyzett és z önkormányzt

Részletesebben

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30.

ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: 199 6. október 30. -8 4 - (...) "ALAPÍTÓ OKIRAT... (Változtlnul 12. pontig) 12.) Az intézmény vezetőiét pályázt útján Várplot város Önkormányztánk Képviselő-testülete htározott időre nevezi k i. Az áltlános iskolábn két

Részletesebben

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1 j)10 R (1)4 2000. évi XXV. törvény kémii biztonságról1 z Országgyűlés figyelembe véve z ember legmgsbb szintű testi és lelki egészségéhez, vlmint z egészséges környezethez fűződő lpvető lkotmányos jogit

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Társdlmi Megújulás Opertív Progrm keretében Munkhelyi képzések támogtás mikro- és kisválllkozások számár címmel meghirdetett pályázti felhívásához Kódszám: TÁMOP-2.1.3/07/1 v 1.2 A projektek

Részletesebben

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020

MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 MAGYARORSZÁG - VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM 2014-2020 Összefoglló Prioritások A prioritás z lábbi hzi problémák megoldásár irányul: A prioritáshoz kpcsolódó tervezett intézkedések Mely EU temtikus célkitűzéshez

Részletesebben

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk.

De mi is tulajdonképpen a Kaptár? Kalmár Elvirával, Pekár Dórával és Levendel Áronnal, a Kaptár megálmodóival beszélgettünk. Coworking kicsit másként. Interjú Kptár létrehozóivl Írt: Mgyr Cochszemle 2012. ugusztus 11. szombt, 18:49 Igen beszédesek következő sorok, melyeket nemrégiben megnyílt Kptárbn megforduló, dolgozó ik ügyféltől,

Részletesebben

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén

Családi napközi hálózatok pedagógiai munkájának támogatása a napközbeni kisgyermekellátás területén Trtlom: Murányi Beát: Bevezető Tímárné Huny Tünde: A csládi npközi hálózti koordinátor kompetenciái Szombthelyiné dr. Nyitri Ágnes: A hálózti koordinátor támogtó, segítő szerepe Szombthelyiné dr. Nyitri

Részletesebben

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS

JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS Püspökldány Város Önkormányzt 4150 Püspökldány, Bocski u. 2. Telefon 54/451-510 www.pupokldny.hu JÁRÁSI SZINTŰ ESÉLYTEREMTŐ PROGRAMTERV PÜSPÖKL ADÁNYI JÁRÁS 2015-2020 Készült: Püspökldány Város Önkormányzt

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv PESTERZSÉBETI KEREKERDŐ ÓVODA 1202. Budpest, Ngysándor József u. 189. Tel./Fx: 285-0275 kerekerdo@ecom.hu www.kerekerdo-ovi.hu Pesterzsébeti Kerekerdő Óvod OM zonosító: 034735 Bázis munkterv 2017/2018.

Részletesebben

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI

Felvételi KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR. Universitatea BABEŞ-BOLYAI. w w w. e c o n. u b b c l u j. r o BABEŞ-BOLYAI BABEŞ-BOLYAI Universitte TUDOMÁNYEGYETEM BABEŞ-BOLYAI KÖZGAZDASÁG- ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI KAR w w w. e c o n. u b b c l u j. r o Román, mgyr, német, ngol és frnci nyelvű képzési formák Helyek szám Részletek

Részletesebben

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták I. A Szolgálttó neve, címe DITEL 2000 Kereskedelmi és Szolgálttó Korlátolt Felelősségű Társság 1051. Budpest, Nádor u 26. Adószám:11905648-2- 41cégjegyzékszám: 01-09-682492 Ügyfélszolgált: Cím: 1163 Budpest,

Részletesebben

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző Előterjesztő: Di. Földc vbocs gyző Tervezett 1 db htározt Véleményező Szociális és [gészségügyi Bizottság Bizottság: Pénzügyi-, Gzdsági Bizottság Készítette: Dr. Fölűcsi Szbolcs jegyző el z lábbi htározti

Részletesebben

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK

FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK FÖLDRAJZ ALAPKÉPZÉSI SZAK Képzési és kimeneti követelmények. Az lpképzési szk megnevezése: földrjz (Geogrphy). Az lpképzési szkon szerezhető végzettségi szint és szkképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS

TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS TRIANONI EMLÉKMŰ-AVATÁS A Község Képviselő testülete márciusi soros ülésén döntött, hogy 2010. június 4 én, Trinoni békediktátum láírásánk 90. évfordulóján emlékművet emeltet Lőkösház központjábn, Ktolikus

Részletesebben

380 éves a Türr Gimnázium

380 éves a Türr Gimnázium Csáky László földesúr hívásár 1638-bn, 380 évvel ezelőtt lpítottk iskolát pálos rendi szerzetesek Pápán, Türr István Gimnázium Kollégium mi helyén. Erre jubileumr emlékeznek meg héten át iskolábn. 1/6

Részletesebben

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja

MTM Hungária Egyesület. Világszerte a hatékonyság standardja MTM Hungári Egyesület MTM Világszerte htékonyság stndrdj Képzi kínált 2011/2012 KÖLTSÉGEK ELKERÜLÉSE KÖLTSÉGCSÖKKENTÉS HELYETT A Methods-Time-Mesurement (MTM) z időszükségletmeghtározás világszerte legszélesebb

Részletesebben

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része

A vasbeton vázszerkezet, mint a villámvédelmi rendszer része Vsbeton pillér vázs épületek villámvédelme I. Írt: Krupp Attil Az épületek jelentős rze vsbeton pillérvázs épület formájábn létesül, melyeknél vázszerkezetet rzben vgy egzben villámvédelmi célr is fel

Részletesebben

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje Melléklet Folymtb épített előzetes utólgos vezetői ellenőrzés Trtlom I. A szbálytlnságok kezelésének eljárásrendje II. Az ellenőrzési nyomvonl III. Folymtábrák IV. A tervezéssel, végrehjtássl, beszámolássl

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 25. héten ( )

A BUX-index alakulása a 25. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 27. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010. ELBIR Elektronikus Lkossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Polgármester sszony/úr! DR. SIMON LÁSZLÓ r. dndártábornok z Országos Rendőr-főkpitányság

Részletesebben

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO

Kokusai Budoin, IMAF International Martial Arts Federation Nemzetközi Harcművészeti Szövetség AIKIDO - IAIDO - JUJUTSU - KARATEDO Évvége 2013. kép forrás: internet Előszó Trtlom Szervusztok, Előszó Aikido 2013 Iido 2013 Jpnisztik: Egy kis jpán évvége Beszámoló "3 of kind" Emlékezés régi időkre Aikido edzőtáborok 2014. Gendoltok Írtm

Részletesebben

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű lterntívát nem rr, kéményt bete brikettre. 85 tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen mgánk, mozsárkályhát T ó t h bból indulnék ki, nem elvétett gondolte fűtőmű megvlósítás, mert kb. 1 milliárd

Részletesebben

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER FÁCÁNKERT HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER PÉCSÉPTERV STÚDIÓ VÁROSRENDEZÉS ÉPÍTÉSZET BESŐ ÉPÍTÉSZET SZAKTANÁCSADÁS TERVEZÉS EBONYOÍTÁS F Á C Á N K E R T TEEPÜÉSRENDEZÉSI TERVE HEYI ÉRTÉKVÉDEMI KATASZTER Készítette

Részletesebben

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja,

Bevezetés. Egészséges táplálkozás. Az egészségi állapotunkat számos tényező befolyásolja, Bevezet Az egzségi állpotunkt számos tényező befolyásolj, ezek között Egzséges z egyik legfontosbb életvitelünkkel z betegségeket életmódunk. előzhetünk meg, életminőségünk lehet jobb. Az egzségben töltött

Részletesebben

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész

A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról 1. rész A torokgerendás fedélszerkezet erőjátékáról. rész Bevezetés Az idő múlik, kívánlmk és lehetőségek változnk. Tegnp még logrléccel számoltunk, m már elektronikus számoló - és számítógéppel. Sok teendőnk

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym TMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti

Részletesebben

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben

ÉN TÉR KÉP. avagy. a művészetek nyelvén. a gyermekvédelemben ÉN TÉR KÉP vgy művészetek nyelvén gyermekvédelemben A 2006. április 20 május 4 e közt rendezett Gyermekvédelmi Npok keretében szkembereknek szóló progrmok mellett bemuttkoztk gyermeklkotók és lkotóműhelyek

Részletesebben

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően

európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 4. héten ( )

A BUX-index alakulása a 4. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 jnuár 30. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és

Frei Kitti: A coach én- márkája. Egy felmérés eredményei. A felmérésben egy hét alatt 28 gyakorló coach (5 férfi és 23 nő) vett részt, akik 28 és Mgyr Cochszemle Kuttás tudásmegosztás felmérben egy hét ltt 28 gykorló coch (5 férfi 23 nő) vett rzt, kik 28 Frei Kitti: coch én- 54 év közöttiek, átlgos életkoruk 39,6 év, szkmi márkáj tpsztltuk évek

Részletesebben

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek XXVII. évfolym 1. szám 2010. július www.edvrt.hu Több polgármester is elismerően szólt z ÉDV Zrt.-vel vló együttműködésről 3. oldl Bemuttkozik Vevőszolgált Központi Telefonos Ügyfélszolgált 6. oldl Még

Részletesebben

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia A profik válsztás pic egyetlen profi minőségű htszögkulcs Trtlom I. 1. Kohászt II. 2. Egyedi Protnium cél 3. Első osztályú korrózióvédelem 10 23 A szbványoknk vló 100%os megfelelés 26 Nincsenek rossz törések,

Részletesebben

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett H O R V Á T K Ö Z T Á R S A S Á G KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL KÉRDŐÍV (március hó 31. npj, 24 óri állás szerint) P-1 Nyomttvány A jelen nyomttványbn szereplő összes dtok titoknk számítnk és cskis sttisztiki

Részletesebben

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens képzés Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központ (Budapest, XIII., Frangepán u. 50-56.

Érdekérvényesítő (lobbi) szakreferens képzés Kodolányi János Főiskola Budapesti Oktatási Központ (Budapest, XIII., Frangepán u. 50-56. Érdekérvényesítő (lbbi) szkreferens képzés Kdlányi Jáns Főiskl Budpesti Okttási Közpnt (Budpest, XIII., Frngepán u. 50-56.) A Kdlányi Jáns Főiskl mgyrrszági munkerő-pici kereslethez igzdv, z állmilg elismert

Részletesebben

Egészsége és jó közérzete

Egészsége és jó közérzete Egészsége és jó közérzete Kidney Disese nd Qulity of Life (KDQOL-SF ) Ez kérdőív zt méri fel, hogy Ön hogyn vélekedik z egészségéről. Az így kpott információ segíteni fog nyomon követni, hogy Ön hogy érzi

Részletesebben

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Modul I Képzési szükségletek elemzése Modul I Képzési szükségletek elemzése A Képzési szükséglet-elemzési kézikönyv szerzoje: Instituto do Emprego e Formção Profissionl 1 Képzési szükségletek elemzése A következo oldlkon Önnek módj lesz föltenni

Részletesebben

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, 2008. Március A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtrtomány értesítője Brssó, 2008. Március Mert megölhették hitvány zsoldosok, és megszűnhetett dobogni szíve - Hrmdnpr legyőzte hlált. Et resurrexit

Részletesebben

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup

Együtt Egymásért. 6. Szám. Kirándulás Erdélybe. www.hkse-kup.atw.hu Kiadja a Háromhatár Kulturális és Sport Egyesület Kup Együtt Egymásért 2011. 6. Szám www.hkse-kup.tw.hu Kidj Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Kup Kirándulás Erdélybe kupi Háromhtár Kulturális és Sport Egyesület Ifjúsági tgozt második lklomml vett részt

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 9. héten ( )

A BUX-index alakulása a 9. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 március 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17)

A színpad és a nézőtér viszonya (1) Ravelszki perújrafelvétele (10) Az úrhatnám polgár avagy vallomás a színházról (14) Don Juan, a magánember (17) SZÍNHÁZMŰVÉSZETI E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y Ó I R A T X I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 7 9. D E C E M B E R F ŐSZERKESZT Ő: B O L D I Z S Á R I V Á N F ŐSZERKESZT Ő-HELYETTES: C

Részletesebben

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN

Amiről mindenki hallgat (angliai támogatási rendszer) - Élet az Egyesült Királyságban (Angliában)! - FRAN Amiről mindenki hllgt (nglii támogtási rendszer) - Élet z Egyesült Királyságbn (Angliábn)! - FRAN Bevezetként hd szögezzem le senki ne költözzön ki csk támogtások mi tt Angliáb mert z cslódni fog A támogtások

Részletesebben

Természetvédel em világnyelven

Természetvédel em világnyelven Természetvédel em világnyelven NTP-KKT-A-14-0071 Nyertes pályázt Suli Hrmóni Áltlános Iskol és Óvod 8767 Felsőrjk, Szbdság u. 46. Intézményünk Nemzeti Tehetség Progrm áltl kiírt, A kisiskolák tehetségsegítő

Részletesebben

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt.

Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról, Beteg, megzsibbadt gondolat! Kiálts fel érzés! mely nyögél Elfojtott, vérző szív alatt. SZIGLIGETI Szigliget 750 éve királyi HARSONA vár Szigliget község Önkormányztánk ingyenes kidvány XI. évf. 3. szám Vörösmrty Mihály: Szbd sjtó Kelj föl rb-ágyd kőpárnáiról, Beteg, megzsibbdt gondolt! Kiálts

Részletesebben

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ 2004. (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányzt Képviselőtestületének 9/ 24. (IX.7) ÖR számú rendelete helyi hulldékgzdálkodási tervről Egyházshollós Önkormányztánk Képviselőtestülete z önkormányzti törvény (99. évi LXV. tv.)

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. A fenntartó által engedélyezett osztályok a 2014/2015-ös tanévben INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A fenntrtó áltl engedélyezett osztályok 2014/2015-ös tnévben Évfolym Osztály Mészöly Géz Ált. Isk. Szent István Ált. Isk./fő fő SNI Nev. Tn. fő SNI Nev. Tn 1. 1. 10 2 1 1/

Részletesebben

Lépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja

Lépések... ... a fenntarthatóság felé. A tartalomból: A környezettudatos és társadalmilag felelős vállalatvezető szaklapja KÜLÖNKIADÁS. október A környezettudtos és társdlmilg felelős vállltvezető szklpj esület y g E T E V Ö K Különkidás ból á m l k l j ó fordul v é. 5 1 k n á fennállás A trtlomból: Wintertől Üzenet Dr. Georg

Részletesebben

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei

Lakások elektromágneses sugárzásának mértéke és ezek csökkentési lehetőségei Lkások elektro ánk mértéke ezek csökkenti lehetőségei Írt: Vizi Gergely Norbert, Dr. Szász ndrás múlt százdbn tudósok rájöttek, vezetékek elektro hullámokt bocsátnk ki, miket távkommunikációr lehet hsználni,

Részletesebben

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a 2015-2016 nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a 2015-2016 nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat Sorszám: Tárgy: Előterjesztő: Óvodi létszám 2015/2016-os nevelési év Siklósi István polgárrneter Készítette: Gulyásné dr, Sáli Henriett ljegyző Véleményező Hurnártügyi Bizottság Bizottság: Ugyrendi, Jogi,

Részletesebben

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pap Károly u. 4-6.

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pap Károly u. 4-6. FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pp Károly u. 4-6. Nyilvántrtási szám: 01-0849-04 Akkreditációs ljstromszám: AL-2057 Prtneri ségmérés 2011. november Közlpítványunk

Részletesebben

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Az Európai Unió politikai intézményrendszere Az Unió politiki intézményrendszere 1. feldt A feldt z Unió intézményeire vontkozik. Az lábbi linkeken tlálhtó információkból gyűjtsd ki tábláztbn szereplő intézményekre vontkozó dtokt! Az EU intézményei

Részletesebben

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal

Ismerős a városban? Körkérdésünk a 6. oldalon. Idén csak az áfa emeli a vízdíjat 3. oldal. Biztosították a boldogságot 7. oldal Idén csk z áf emeli vízdíjt 3. oldl Biztosították boldogságot 7. oldl Pécsi Ildikó és Pnov pó Jászi iskolábn 12. oldl A páskomtól z NB I-ig 13. oldl XXI. évfolym 1. szám 2012. jnuár 10. Monor Városi Önkormányzt

Részletesebben

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB

Közlemények 339 VARGA SÁNDOB Közlemények 339 A felszbdulás utáni első könyvkidvány. A gyr Könyvszemle 1970/4. számábn TISZAY Andor közleményében (gyr nyelvű orosz szótárkidásink első fecskéi két világháborúbn) fcsimiléjének közredásávl

Részletesebben

Gyakorló feladatsor 9. osztály

Gyakorló feladatsor 9. osztály Gykorló feldtsor 9. osztály Hlmzok. Sorold fel z lábbi hlmzok elemeit! ) A={ legfeljebb kétjegyű 9-cel oszthtó páros pozitív számok} b) B={:prímszám, hol < 7} c) C={b=n+, hol nϵz és- n

Részletesebben

M. 2. Döntsük el, hogy a következő két szám közül melyik a nagyobb:

M. 2. Döntsük el, hogy a következő két szám közül melyik a nagyobb: Mgyr Ifjúság (Rábi Imre) Az előző években közöltük Mgyr Ifjúságbn közös érettségi-felvételi feldtok megoldását mtemtikából és fizikából. Tpsztltuk, hogy igen ngy volt z érdeklődés lpunk e szám iránt. Évente

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 5. héten ( )

A BUX-index alakulása a 5. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 20 február 06. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Givenincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték Give A BUX-index lkulás

Részletesebben

Előteijesztés Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága november 28-i ülésére. Miklós Lajos elnök

Előteijesztés Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága november 28-i ülésére. Miklós Lajos elnök Előteijesztés Békés Város Önkormányzt Képvelő-testülete Okttási, Kulturál és Sport Bizottság 2017. november 28-i ülésére Sorszám: Tárgy: Táj ékoztó Békési Városvédő és I Szépítő Egyesület 2017. évi I tevékenységéről

Részletesebben

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Selyemréti Református Két Tnítási Nyelvű Áltlános Iskol Miskolc Éder György út 1. A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. ( VIII. 28. ) Korm. Rendelete nemzeti köznevelésről

Részletesebben

IGEN! Idősödő és idős generációk életminőségét javító akcióterv

IGEN! Idősödő és idős generációk életminőségét javító akcióterv IGEN! Idősödő és idős generációk életminőségét jvító kcióterv Társdlomfejlesztési és Módszertni Szolgálttó Központ 2014 Társdlomfejlesztési Módszertni és Szolgálttó Központ Nonprofit Kft. 1095 Budpest

Részletesebben

A BUX-index alakulása a 24. héten ( )

A BUX-index alakulása a 24. héten ( ) A BUX-index lkulás A BUX-index lkulás 2010 június 21. Flg 0 Értékelés kiválsztás Még Give nincs A BUX-index értékelve lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Give A BUX-index lkulás Mérték

Részletesebben

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa

Szim Salom Hírlevél A Szim Salom Progresszív Zsidó Közösség havonta megjelenő kiadványa Szim Slom Hírlevél A Szim Slom Progresszív Zsidó Közösség hvont megjelenő kidvány 2009 július-ugusztus / 5769 tmmuz-áv Tis Beáv Idén újbb szokássl gzdgodik Szim Slom: megüljük Tis Beáv gyászünnepét. Sokunknk

Részletesebben

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015.

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELEM SZAKTERÜLETEN PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK Eng.sz.: FF/200-3/2015. Képzésvezető: Dr. Gortk-Rákó Erzsébet főiskoli docens Képzési idő: 4 félév

Részletesebben

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben.

Kommunikáció és protokoll az oktatási és közművelődési intézményekben című új akkreditált, 60 órás képzés indul intézetünkben. Hírlevél XVI. évfolym 208. szám 2011. szeptember A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kommunikáció és protokoll z okttási és közművelődési

Részletesebben

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT!

VÉREK TES. Amit Lélekben kezdtetek el. ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXIV. évfolym 5. szám 2014.május ANYÁK NAPJÁN SZERETETTEl KÖSZÖNTÜNK MINDEN ÉDESANYÁT! Amit Lélekben kezdtetek el (Gl 3,1-11; Zsid 10,36-39) A májusi

Részletesebben

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja

VÉREK TES. Az őszi levél üzenete. a Budapest József Utcai Baptista Gyülekezet lapja TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 10. szám 2012.október nyáron, erőt, biztonságot sugározv, de bevisszük lkásunkb télen, mikor felállítjuk z örökzöld fenyőt, hogy emlékeztessen

Részletesebben

Bázisintézményi munkaterv

Bázisintézményi munkaterv DERECENI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BRASSAI SÁMUEL GIMNÁZIUMA ÉS MŰSZAKI SZAKGIMNÁZIUMA 4029 Debrecen, Víztorony u. 3. OM zonosító: 203033 Telefon, fx: 52/411-885 E-mil: brssi@brssi.hu ; weblp: www.dszcbrssi.hu

Részletesebben

AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 AGY TANODA KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013 A gyermeket önmg lehetőségein belül olynná kell tenni, milyenné lehet ez z iskol feldt. Mi z, mi belőle előhívhtó és építhető?

Részletesebben

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!! " # $ %! & '

% &'( Kedves Gyerekek! Nagyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom a leveleiteket!!  # $ %! & ' !"#$ % &'( Kedves Gyerekek! Ngyon szép ünneplést kívánok nektek ilyenkor decemberben! Addig is várom leveleiteket!! " # $ %! & ' ())* + Az jándékosztó Mikulás eredetileg ktolikus vllású vidékeken Szent

Részletesebben

A Hunfalvy-Ökoiskola

A Hunfalvy-Ökoiskola A Hunflvy-Ökoiskol Hunflvy János, ez mi mércével mérve is európi hírő tudós legngyobb sikerei közepette sem feledkezett meg rról, hogy szőkebb környezetét, Vízivárost építse és ápolj. Már sokn tudjuk,

Részletesebben

Hoya multifokális lencsék

Hoya multifokális lencsék Hoy multifokális lencsék Hozz ki legtöbbet multifokális szemüvegéből! Grtulálunk Önnek Hoy multifokális szemüveglencséjéhez! Ön egy első osztályú terméket vásárolt, mely z emberi szem minél tökéletesebb

Részletesebben

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint

Fejlesztőfeladatok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ. 2. szint Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. százdi közokttás (fejlesztés, koordináció) II. szksz Fejlesztőfeldtok ANYANYELVI KOMMUNIKÁCIÓ 2. szint 2015 Okttáskuttó és Fejlesztő Intézet

Részletesebben

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja.

Támogatta az EU Európa a Polgárokért programja. Mátri Aktívturisztiki Térségfejlesztési Progrm Fejlesztési Koncepció Az elmúlt évek fejlesztéseinek eredményeként Mátr számos turisztiki ttrkcióvl bővült. Jelen projektjvslt egy olyn koncepciót mutt be,

Részletesebben

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk Ngykáti HÍRADÓ Ngykát Város Önkormányztánk lpj VIII. évfolym 3. szám 2014. március 26. Friss tvszi szélben ünnepeltünk Ez évben is megemlékeztünk 1848 49-es forrdlom és szbdsághrc évfordulóján. Az 1840-es

Részletesebben

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra

A lecke célja... A vállalati gazdálkodás célja hét A monopolerő hatása a kínálati magatartásra 04..07. -3. hét A monopolerő htás kínálti mgtrtásr A tiszt monopólium htárbevétele és mximális profitot biztosító kibocsátás. Hszonkulcs és monopolerő. A monopolerő jóléti htási. Természetes monopólium.

Részletesebben

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota S o m o g y i J. Lászlóné: A Városi Televízióbn kétszer dtm nyiltkoztot, mikor módosult rendelet. 300 fő z, kinek nem is kellett kérelmet bedni, csk nyiltkoztot kitöltenie. Polgármester Űr láírásávl tájékozttó

Részletesebben

FővárosiFóügyészség NF. 19043/2008/5-I. HATAROZAT bűntetteésmás bűncselekmények szbdságmegsértésónek Az egyesülésiés gyülekezési mitt BRFK Btinügyi Főosztály II. Gyermek- és IfjúságvédelmiosztáIyán 136.

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet XI. fejezete szerinti

Részletesebben

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán

Több, mint 140 kolléga vett részt a Magyar Közművelődésért Konferenciasorozat kecskeméti állomásán Hírlevél XVII. évfolym 212. szám 2012. jnuár A Bács Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődi Szkmi Tnácsdó Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Kecskemét Megyei Jogú Város lpolgármestere Okttás ifjúság,

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zsebszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrendben oldhtod meg.

Részletesebben

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát. - 43- Lezárom vitát. A Pénzügyi Bizottságnk volt módosító indítvány, Jogi Bizottság támogtj, Környezetvédelmi szintén támogtj, Pétfürdo Rzönkormányzt módosító indítványsoroztot tett, ezeket sorbn megszvzzuk.

Részletesebben

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER

MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER MAGICAR 441 E TÍPUSÚ AUTÓRIASZTÓ-RENDSZER 1. TULAJDONSÁGOK, FŐ FUNKCIÓK 1. A risztóberendezéshez 2 db ugrókódos (progrmozhtó) távirányító trtozik. 2. Fontos funkciój z utomtikus inditásgátlás, mely egy

Részletesebben

Bite Barbara Juhász Anita: vezetőfejlesztési. paradigmaváltás küszöbén IRÁNYOK. fejlődése érdekében tudatosan tudja működtetni.

Bite Barbara Juhász Anita: vezetőfejlesztési. paradigmaváltás küszöbén IRÁNYOK. fejlődése érdekében tudatosan tudja működtetni. Mgyr Cochszemle Kuttás tudásmegosztás IRÁNYOK fejlőde érdekében tudtosn tudj működtetni. Bite Brbr Juhász nit: Új kihívások k előtt Vezetőfejleszt prdigmváltás küszöbén jó eredményesség, kiválsztás szervezeti

Részletesebben

PROGRAMTERV. 1.Az intézmény és környezetének bemutatása. Milyen gondolatok vezettek a modell bevezetésére. Mire használhatók a mérések eredményei.

PROGRAMTERV. 1.Az intézmény és környezetének bemutatása. Milyen gondolatok vezettek a modell bevezetésére. Mire használhatók a mérések eredményei. PROGRAMTERV A Bogyiszlói Áltlános Iskol TÁMOP-.1.4.B-1/1-201-0001 KÖZNEVELÉS AZ ISKOLÁBAN - MENTORÁLÓ INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS KIALAKÍTÁSA pályáztánk megvlósítási terve 10.22.. ór Időór 4 Tevékenység Feldt Tém/Trtlom

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym Mt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym Mt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zsebszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrendben oldhtod meg.

Részletesebben

egyéni fejlesztési tervek - Szobotáné Szabó Edit - Szobotáné Szabó Edit Tar Edina IKT-eszközök Ö.T.V.E.N. anyaga Cat-kit

egyéni fejlesztési tervek - Szobotáné Szabó Edit - Szobotáné Szabó Edit Tar Edina IKT-eszközök Ö.T.V.E.N. anyaga Cat-kit szeptember hó Vezetőségi értekezletet követő tnítási np Fejlődési kérdőívek felvétele egyéni fejlesztési tervek elkészítése Egyeztetés Csodmlom Bábszínházzl látogtások lklmiról Kpcsoltfelvétel József Attil

Részletesebben

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság!

A városi ökölvívás. Egyszerű szótöbbség. nyílt ülés Maezik Róbert edző Egylet Surman Zoltán elnök Ciub. Surman Box. Tisztelt Bizottság! I Előterjeszt Bék Város Önkormányzt Képviselő-testülete Okttási, Kulturális Sport Bizottságánk 2018. május 22-i ülére Sorszám: Tárgy: A városi ökölvívás fk)r/1. Dönthoztl módj: Egyszerű szótöbbség Tárgylás

Részletesebben

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK 2016. ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE NYÍRSÉGTRV Kft. Székhely: 4431. Nyíregyház, Mckó u. 6. sz. Irod: 4400. Nyíregyház, Szegfű u. 73.sz. Telefon/fx: (42) 421-303 Moil: (06-30) 307-7371 -mil: nyirsegterv@nyirsegterv.t-online.hu We: www.nyirsegterv.hu

Részletesebben

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 -

1988. évi I. törvény Hatályos: 2011.09.01 - 1988. évi I. törvény Htályos: 2011.09.01-1988. évi I. TÖRVÉNY közúti közlekedésről1 ( végrehjtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelettel egységes szerkezetben.) [ vstg betűs szöveg z 1988: I. törvény

Részletesebben

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára

MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára 8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zsebszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrendben oldhtod meg.

Részletesebben

Bevezető, információk a segédlet használatához

Bevezető, információk a segédlet használatához Bevezető, információk segédlet hsználtához A segédlet z állmháztrtásbn felmerülő egyes gykoribb gzdsági események kötelező elszámolási módjáról szóló 38/2013. (IX. 19.) NGM rendelet II. fejezete szerinti

Részletesebben

VÉREK TES. Szabadságra mentem

VÉREK TES. Szabadságra mentem TES VÉREK Budpest József Utci Bptist Gyülekezet lpj XXII. évfolym 6. szám 2012.június fogllkozni! Képzeld csk el, mi történne, h immeghllgtás helyett ezt válszolná neked Lélek, vgy egyáltlán, meg sem hllgtn?

Részletesebben

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről

beszélgetések a mûvészetrôl Beszélgetés Orosz István grafikusművésszel A követ és a fáraó című, 2011-ben megjelent könyvéről 70 Titkok Nyomábn Beszélgetés István grfikusművésszel A követ és fáró című, 2011-ben megjelent könyvéről Istvánt (hsználj z Utisz [OYTIΣ] művésznevet is) áltlábn úgy trtják számon mint világhírű grfikust

Részletesebben

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra

Kereskedelmi szálláshelyek kihasználtságának vizsgálata, különös tekintettel az Észak-magyarországi és a Dél-alföldi régióra Észk-mgyrországi Strtégii Füzetek VII. évf. 2010 1 27-35 Kereskedelmi szálláshelyek kihsználtságánk vizsgált, különös tekintettel z Észk-mgyrországi és Dél-lföldi régiór A turizmusfejlesztés egyik prioritás

Részletesebben

Ingyenes képzés Intézetünkben weblap- és kiadványtervezés

Ingyenes képzés Intézetünkben weblap- és kiadványtervezés Hírlevél XV. évfolym 198. szám 2010. november A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzt Közművelődési Szkmi Tnácsdó és Szolgálttó Intézetének információs hvilpj Ingyenes képzés Intézetünkben weblp- és kidványtervezés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. november 30-i ülésére Tárgy: Zirc város 2010. évi Ifjúsági Cselekvési Tervének elfogdás Elődó: Ksper Ágot, z Okttási, Kulturális

Részletesebben

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S

TARTALOM. játékszín B É C S Y T A M Á S S Z í N H Á Z M Ű V É S Z E T I E L M É L E T I ÉS K R I T I K A I F O L Y ó I R A T X V I I. É V F O L Y A M 1 2. S Z Á M 1 9 8 4. D E C E M B E R F Ő S Z E R K E S Z TŐ : B O L D I Z S Á R I V Á N F

Részletesebben