Dale Avery Császári vér

Átírás

1 NNCL1300-4DCv1.0 Dale Avery Császári vér Fordította: Nyulászi Zsolt Valhalla Páholy Kft. Budapest, 1993 ISBN-szám:

2 I. rész Bevezetés - Előkészületek 1. A Császár testőrparancsnokának lánya lehúnyt szemmel figyelte a három támadó mozgását. Kifinomult hatodik érzéke elárulta számára, merre tartanak, mire készülnek. Tompán érzékelte a gyakorló terem határait és az elhelyezett akadályokat is. Mindez az elméjében alakult összefüggő képpé, bár egészen mássá, mint amit a szemével látott volna ha azt nem takarja kendő. A támadó férfiak legyező alakban távolodtak egymástól, lassan körbefogták. Kések helyett sokkoló pálcákat használtak fegyverként; az apró markolatokból szivárványszínű, alkar hosszú energianyalábok meredtek elő. Ha megérintik, áramütésre emlékeztető fájdalom éri, nagyobb erősség esetén izombénulással járó testi sokk. Maia visszafogott, lágy mozdulatokkal hátrált. Igyekezett elérni a falat, aminek a hátát vetheti, hogy legalább onnan ne kelljen támadástól tartania. Ellenfelei persze felismerték szándékát, felgyorsuló mozgásuk elárulta. A lány különleges érzékei számára vakító fényfellobbánáshoz volt hasonlatos támadási szándékuk. Előre látta, hogy támadni fognak. Tudta, még mielőtt az első mozdulatot megtették volna. Egy kurta pillanattal hamarabb cselekedett, mint amazok: villámgyorsan félretáncolt, fegyvereik olyan közel jártak testéhez, hogy hallotta a levegővel birkozó erőterek halk zúgását akárha a Gadlop veszedelmes darazsai dongnák körül! Arra is jutott ideje, hogy megpördüljön, s a legközelebbi férfit egy tarkóütéssel ártalmatlanná tegye. Ketten maradtak ellene, a harmadik eszméletlenül hevert a terem padlóján. Maia fürge cigánykerékkel felkapta a földről a gazdátlanul maradt gyakorló fegyvert; ujjai tapogatózás nélkül, elsőre rátaláltak a tenyérnyi markolatra. Holott a szemét továbbra is kendő takarta. A két férfi egymásra pillantott, arcukon elismerés tükröződött. A Császár személyi testőrei voltak, kiemelkedően jó harcosok, de a lány teljesítménye őket is meglepte. Ezúttal nem halogatták a rohamot, nem próbálták észrevétlenül belopni a távolságot. Azonnal előre lendültek, egyikük mélyen lehajolva, térdmagasságban vágott, másikuk nyakra szúrt. Milyen ravaszok!, gondolta a lány. Nem hagynak időt, a pihenésre, jól tudják, mennyire igénybe veszi szellemi állóképességemet a vakharc! Hamar dűlőre kell vinnem a küzdelmet, vagy kieszközölnöm némi pihenőt! Az utóbbira nem sok lehetőség kínálkozott: folytatnia kellett a harcot. Előre vetődött, hogy elkerülje mindkét sokkoló pálcát. Szabályos bukfencet vetve többször átfordult a hátán, s csak néhány méterrel távolabb szökkent újra talpra.

3 Támadói háta mögé került. Jutalma a röpke félmásodperc volt, ameddig azok utána fordultak. Bármilyen rövid volt is az idő, kihasználta. Mert ki kellett használnia! Sajnált megválni a zsákmányolt fegyvertől, de pillanatnyilag nem látott más lehetőséget. Túl messzire került ahhoz, hogy puszta kézzel támadjon. Teleszívta a tüdejét, s mély sóhajjal nyomban ki is préselte belőle a levegőt. Pontosan úgy, ahogyan az apjától tanulta. A leggyorsabb koncentráció növelő gyakorlat volt, amit ismert. Elhajította a sokkoló pálcát, egyenest arra, amerre hatodik érzéke a közelebb álló testőrt jelezte. Tökéletesen célzott. A férfi későn vette észre a fegyvert nem is vehette észre időben. A pajzsát már felesleges lett volna aktiválnia, a felé repülő tárgy hamarabb eltalálja. A kezeit kapta maga elé védekezésül. Mikor az energiamező a testéhez ért, megrázkódott, halkan felnyögött, karjai ernyedten hullottak le. Hosszú percekre megbénultak. Ennek ellenére elvigyorodott, s nem kevés erőfeszítéssel megvonta a vállát. No, én meghaltam közölte, s a legközelebbi ajtó felé indult. Mielőtt távozott volna, észrevétlenül biccentett a fal egy szakasza felé. Tudta, a másik oldaláról nézve átlátszó, apró kémlelő fülke húzódik meg mögötte. Tájékoztatták róla, hogy magasrangú megfigyelők tartózkodnak odabent. Végre pihenhetek, sóhajtot fel magában a lány. Kettőt elintéztem, ami talán okoz némi fejtörést a harmadiknak is! Egy az egy ellen; mindjárt barátságosabb! Egy helyben állt, csak a kezeit mozgatta lassan maga körül, mintha a levegőt kavarná. Felerősítette a hatodik érzékét. A vakharc feltétele a folytonos mozgás; aki nem mozog, nyomban megvakul még különleges érzékével sem lát. Valami szokatlant észlelt, amitől meghűlt ereiben a vér. Ellenfele sugárfegyvert húzott! Hiszen ez békés gyakorlat! A sugárfegyver tilos!, kiáltott fel magában kétségbeesetten. Ez a pasas megőrült, még megsebez! Beugrott a legközelebbi akadály mögé. Bekötött szemmel nem tudta pontosan megállapítani mi az, ahhoz közvetlenül rá kellett volna koncentrálnia. Pillanatnyilag nem is érdekelte. Akadt fontosabb célpont is, amire koncentráljon. A támadó! Az első sugárlövedék a feje felett süvített el. Érezte a belőle áradó perzselő hőt. Éppolyan volt, akár a gyertyaláng: ameddig csak játszol vele, nem érzel többet, mint tompa fenyegetést. Ha azonban hozzá érsz, az maga a húsba maró fájdalom! Letépte szeméről a kendőt. Ez már nem gyakorlat! Hosszú, vörös fürtjei kiszabadultak, s vállára, hátára omlottak. Ciánkék szemei körbevillantak. A gyakorlóterem olyan volt, mint máskor: magas mennyezet, zöldre mázolt falak. Az akadály, ami mögött guggolt, egyszerű plasztik öntvény, akkora, mint egy szék. Számtalan hasonlóval együtt szétszórták a teremben egyébként semmi célt nem szolgált. Maia biztosra vette: a pasas begolyózott! Agyára ment a kűzdő szellem, vagy mi a szösz! Mit lövöldözik élesre töltött sugárfegyverrel? Az, akit leütött, még mindig eszméletlenül hevert a földön, a harmadik meg elhagyta már a gyakorlótermet. Ilyenkor bezzeg nincs egy kurva néző sem!, bosszankodott a lány. Jobb ha beletörődik, neki magának kell elbánnia az őrülttel. Óh, hogy áldotta az eszét, hogy ma

4 reggel is magára csatolta a pajzs-szetet. Pusztán megszokásból. Mellénye tucatnyi zsebének egyikéből előbányászta a homlokpántot, s a fejébe nyomta. Remegett a keze izgalmában. Tudati paranccsal aktiválta a pajzserőteret. Boka és csuklópereceiből kilöveltek az erőtérsugarak és remegve, megfeszültek körülötte. Mikor az erőtér stabilizálódott, a fénytörés is megszűnt, és ő újból tisztán látott. Szüksége is volt a tisztán látásra! A tébolyodott testőr már előtte állt, félre rúgta a plasztik akadályt és ráemelte a sugárpisztolyt. A csőtorkolat fekete koromfoltnak látszott csupán, de nem az volt ezzel a lány nagyon is tisztában volt. A homlokát övező vezérlőpánt segítségével teste első felére öszpontosította a pajzserőtér összes energiáját. Várta a következő lövést. Nem kellett sokáig várnia! A pasas egyenest a szeme közé célzott; a villanás kishíján megvakította a lányt. Ám egyéb baja nem esett, a pajzs maradéktalanul semlegesítette a sugárnyaláb energiáját. Maia dühbe gurult. Kevésen múlott az élte! Nem a szerencsén, nem is a pasason, hanem a saját eszén. A kurva anyád! fakadt ki. Ki akarsz nyírni, te barom?! Hátra ugrott. Hol volt már a korábbi fürgeség! Tudatával úgy irányította a pajzsot, mintha ötödik végtagja lenne. Az erőtér idomult a mozdulataihoz, de azért akadályozta a szabad mozgásban. Elkeseredetten forgatta a szemét valami fegyver után. A maga részéről egy nehéz plazmavetővel már kiegyezett volna. Álmok, édes álmok!, gondolta keserűen. Egy kőbalta, nem sok, annyi sincs idebent! A második pasas magával vitte mindkét sokkoló pálcát. Ha valóban kések lettek volna, akkor is vitte volna őket: az egyiket a kezében, a másikat a hátában. Tébolyult ellenfele közben nagyon is józan belátásra jutott. Eltette a sugárpisztolyt nemigen árthatott vele a lánynak s újabb rejtett fegyvert húzott elő a ruhája alól. Vibrációs kést! Maia felé lendült. Remek!, kesergett magában az. Lehet, hogy nálad plazmavető is akad?! Minek hord magával éppeszű ember ennyi fegyvert a gyakorlatra. Persze majd' elfeledtem, te nem vagy éppeszű! Óh, korántsem! Falfehér arccal hátrált. A vibrációs tőr áthatol a védőpajzson éppen erre találták ki! A borotvaéles pengét bonyolult mechanika, olykor mágneses erőtér mozgatja a markolatban, előre-hátra, szédületes sebeséggel. A mikrorezgések megtévesztik a pajzserőteret, így az nem képes folyamatos ellenállást kifejteni. A lány egyre hátrált, míg háta a falnak nem ütközött. Határoznia kellett, hogy mit is tegyen. Váratlanul kikapcsolta a pajzsát és előre szökkent. Gyors mozdulata meglepte a testőrt, aki mindeddig az erőtér lassító hatásával számolt. Lehet, hogy megdöglöm, de magammal viszlek!, fogadkozott a testőrparancsnok lánya. Jobbjával félresöpörte a férfi fegyveres karját, bal kezének ujjai a torkára fonódtak. A nyers fizikai erőnek sem volt híján, ám ezúttal szellemi erejét is szorításának acélozására fordította. Ujjai úgy záródtak a döbbent testőr nyakára, akár a bilincs. Csak egyetlen apróság kerülte el a figyelmét: a pasas homlokára pajzspánt símult. A kifeszülő pajzserőtér úgy dobta félre a lányt, akár tolósugár a faleveleket. Méterekkel távolabb a falnak csapódot, onnan a padlóra zuhant. Egy kurta pillanatra elvesztette az eszméletét, s még aztán is, hosszú másodpercekig azt hitte, csupán álmodta az egészet. Lehet, hogy legurultam az ágyról!, találgatott. De nem. A rémálom nem ért véget! A férfi is feltápászkodott a földről. Előre hajololva tapogatta a torkát és hörgött,

5 akár egy rosszul beszabályzott rakétahajtómű. Tántorogva indult el újból a lány felé. Te aztán nem adod fel, pajtás!, sóhajtott fáradtan Maia. Farkasszemet nézett a vibráló pengével. Nem csak a pajzson hatol át, hanem a húson, a csonton is. Remek kilátások! Bele kellett törődjön, hogy semmit nem tehet a fickó ellen. Bosszantó gondolat volt! Talán megpróbálhatná elszedni tőle a tőrt, de ez egyenlő lenne az öngyilkosággal. Ne feledjük: az a pasas császári testőr! Egyetlen módszert ismert csak, mellyel puszta kézzel is áthatolhatna a pajzserőtéren. Egy különleges harcművész technikát legfőbb különlegessége abban áll, hogy alig néhányan képesek megcsinálni a Galaxisban. Nos, ő nem tartozott közéjük! A mai napig nem. Persze mit veszít azzal, ha megpróbálja? Legfeljebb az életét! De azt előbb-utóbb amúgy is elvesztené. A helyzetből itélve inkább előbb, mint utóbb. Kihasználva gyorsaságát a legtávolabbi sarokba menekült. Nyert néhány másodpercet, míg pajzsot viselő üldözője beérte. A francba, senki nem akar éppen most benyitni!, kesergett a lány. Aztán inkább az előtte álló feladatnak szentelte figyelmét. Megismételte a korábbi légzőgyakorlatot, összegyűjtötte maradék mentális energiáit. A pajzzsal övezett férfi egy harcigép lendületével érkezett. Kését jellegzetes harcművész technikával forgatta. Jobb karját keresztben az arca elé emelte, és a könyöke felett kémlelt előre. A tőr markolata bal szeme alá került, míg a penge alkarjával párhuzamosan meredt előre. A veszedelmes, vibráló hegy folyamatosan a lányra szegeződött. Maia nem várhatott tovább. Nem is igen volt mire! Minden azon múlott, vajon sikerül-e végrehajtania, amit a fejébe vett. Ennekelőtte soha nem próbálta, még gyakorlás képpen sem, mert nem érezte kellően felkészültnek magát. Úgy gondolkodott, talán újabb tíz esztendei kemény edzés után már lesz értelme belevágni. Nos, az időpont előrésbb csúszott a vártnál. Jóval előrébb! Egyetlen egyszer látta, hogy az apja megcsinálta. A belső testőrség legkülönb harcosai előtt, tanulságul. Csak, hogy az emberek tudják, nincsenek biztonságban a védőpajzsaik mögött sem. Még egy fegyvertelen támadó is veszélyes lehet, ha elég elszánt és képzett a harcművészetekben. Felállította magával szemben az egyik testőrt, hosszan koncentrált, majd leütötte. A pajzson keresztül! Mintha az erőtér ott sem lett volna, egyszerűen átnyúlt rajta! A válogatott testőrség krémje nem hitt a szemének! Mikor kettesben maradtak, beavatta Maiát a dolog titkába. Ütés közben arra kényszeríted az izmaidat, hogy folyamatosan és gyorsan összehúzódjanak majd elernyedjenek, magyarázta. Ha jól csinálod, az öklöd úgy mozog majd, akár egy vibrációs penge. A technika sokban hasonlít az izometrikus ütésgyakorlatokhoz. De vigyázz: tökéletesen uralnod kell a tested! Nem elég a teljes izomcsoportnak parancsolni, meg kell tanulnod függetlenül mozgatni minden egyes rostot. Fáradtan felsóhajtott. Persze átkozottul kimerítő, testileg, szellemileg egyaránt. Maia számított a meglepetés erejére. Joggal. A férfi nem várhatta, hogy fegyvertelen ellenfele puszta kézzel is rátámad. Talán nem volt ott az említett bemutatón, vagy egyszerűen nem nézett ki ennyit a lányból. Teljes biztonságban érezte magát a pajzserőtér védelmében.

6 Csalódnia kellett. A lány ütött nem gondolt azzal, hogy neki nem jutottak hosszú percei a felkészülésre. Pontosan álcsúcson találta a testőrt. A pasas szótlanul összerogyott, elterült a gyakorlóterem szőnyegén. Pajzsa magától kikapcsolt. A vibrációs tőr is kifordult markából, s felmetszette a műszövetet. A hasítékból szürke plasztik bélés türenkedett elő. Maia fürgén lehajolt, magához vette a fegyvert. Kikapcsolta. Felegyenesedett. Teljesen kimerültnek érezte magát. A siker nem is izgatta, ahhoz is túl fáradt volt, hogy felfogja, mit tett valójában. Homlokán és gerincén verejték cseppek gördültek alá, szürke kezeslábasa nedvesen tapadt testére. Botladozó léptekkel indult az ajtó felé, mikor a fal egy szakasza váratlanul megnyílt. Csak a sűrített levegő sziszegésére kapta fel a fejét. Döbbenten meredt a gyakorlóterembe lépő férfiakra, maga a Császár vezette őket.

7 2. A méregzöld norquen hadihajó a Calmor bolygórendszer határán, hatvan fokkal az epliptika síkja felett lépett be újra a térbe. Körötte hosszú másodpercekig kéken derengő villámok futkostak, a térkapu zárásának kisérő jelenségeként. A közel nyolczáz-millió kiométeres távolságból a rendszer központi csillaga apró, fényesen szikrázó pontnak látszott, alig hatalmasabbnak, mint a többi csillag. A gigászi hajó fokozatosan csökkentette belépési sebességét, hogy megközelítőleg öt perc múlva megálljon. Szokatlan formájú jármű volt. Tetejéről nagy felületű, vastag szárnyak eredtek, végük óriási kört leírva a hajó hasa alatt újból egybeforrt. A szárnyak alkotta két csatornában, a hajótörzs jobb és bal oldalán, nagyteljesítményű fotonhajtóművek kaptak helyet. Bármily hatalmas volt is azonban a jármű, fedélzeti fények csak messze előrenyúló irányító-blokkjában látszottak, azon a hat emeleten, ahol az életfentartó berendezések egyáltalán gondoskodtak levegőről és energiáról az alig ötven fős legénység számára. Az efféle hajókon mindig szűkében voltak a helynek, az inkább kellett a terjedelmes generátoroknak, energiatárolóknak és persze a fegyverrendszereknek. A parancsnoki híd és a hozzá tartozó helyiségek elfoglalták az egész legfelső emeletet. Maga a híd a szint közepén kapott helyet, s egyetlen zsilippel vagy ablakkal sem rendelkezett közvetlenül az űr felé. Vastag, hiperkemény második páncélzat övezte, megerősített, vákuumbiztos ajtókkal. A gépház és a hajtóművek után ez volt a harmadik legbiztonságosabb pont a fedélzeten. A kör alaprajzú terem a hajó legnagyobb, emberek számára fenntartott helyisége volt, s alacsony mennyezete miatt tán még tágasabbnak tetszett. Falain monitortáblák ragyogtak, mennyezetén a galaxis lakott területének térképe tündökölt, akárha őrült művész tervezte világító rendszer lenne. Az elszórtan elhelyezett vezérlőállások a kilátó ablakot helyettesítő hatalmas panorámamonitor irányába néztek. Félhomály uralkodott idebent, az éles fény elhomályosította volna az színesen derengő kijelzőket. Csak a műszerek halk csipogása hallatszott. A vezérlőállások karszékeiben nem ült senki, a hajót autómatika irányította. A legénység a térugrás ideje alatt a falakban megbúvó sztázis-fülkékben tartózkodott. Az ugrás komoly károsodást okozhatott az élő szervezetben, így az emberek inkább visszavonultak, hogy felfüggesztett életfunkciókkal, "tetszhalottként" vészeljék át a kérdéses időszakot. Csak a körülmények normalizálódásával keltek újból életre. Minter Norquen, a Norquen Klán és Dinasztia feje, a Kibertech mamutkonszern megbízott tulajdonosa és egyben igazgatótanácsának elnöke elsőként tért magához a sztázisból. Hunyorogva kikászálódott fülkéjéből és bizonytalan léptekkel a számára fenntartott karosszékhez támolygott. Sóhajtva beleereszkedett. Utálta a térutazást. Annál jobban kedvelte a magányt. Elégedetten pillantott a többi fülkére, ahol kisérete és a hajó legénysége még az asszimilálódással küszködött. A szemüket sem voltak képesek felnyitni, csak zihálva, rémülten lélegeztek. A sztázisfülkében nyugvók számára megtorpant az idő, s az emberi szervezetnek nem volt könnyű tudomásul venni, mikor újból mozgásba lendült. Ezt lehetetlen megszokni!, állapította meg az elnök-igazgató újfent. Ha csak tehette,

8 kerülte az űrutazást. Ez a mai út azonban elkerülhetetlen volt, ismerte el önmaga előtt. Kedvelte a vitát, s mivel ezidáig nem talált magához fogható partnert, általában mindkét felet maga alakította. A calmori bányák, de mindenek előtt a Császár pusztulása megér ennyit! A Császár minden évben egyszer ellátogat a Calmorra, a híres verseny napján. Persze meglehet, hogy a háborús helyzetre való tekintettel az idén inkább távol marad. Hitetlenkedve ingatta a fejét. De nem, nem engedheti meg magának! Jelenleg nagyobb szüksége van a Calmoron bányászott ércekre, mint valaha. Nem maradhat el a szokott császári gesztus, mert a bányászok fellázadnának, s ez méginkább eltávolítaná a Calmor tulajdonosait a Császári Klántól. Hogy is szól a mondás: "kenyeret és cirkuszt?" Nem tudta pontosan mikorról származik, de abban biztos volt, hogy történelem előtti időkből. Nos, a Császár, akár akarja, akár nem, része lett a cirkusznak. Kénytelen lesz besétálni a csapdába! A cirkáló kapitánya közeledett. Falfehér arccal torpant meg feljebbvalója előtt. Bámennyire igyekezett is, szemmel láthatóan imbolygott. Méregzöld egyenruhája pocsékul állt rajta; észre sem vette, hogy gallérjának egyik oldala begyűrődött a nyakkivágás alá. Hah, a haditengerész!, kiáltott fel gondolatban a norquen nagyúr. Hangosan csak így szólt: Kapitány, szedje rendbe a legénységét, mihamarabb helyzetjelentést kérek! Tudni akarom, itt van-e már a keresett Főnix? ez utóbbit megint csak magának mondta. Felemelkedett ültéből, hogy megmozgassa tagjait. Nem árt az ilyesmi a sztázis után. Teljes mértékben ura volt már a testének. Nem szédült, olyan egyenesen állt, akár a szálfa. Aszketikus alkat volt: nem túl magas, vékony, inas. Ha megfeszítette izmait, drótfonatokhoz hasonló kötegek duzzadtak a bőre alatt. Arca egy alultáplált öregemberére emlékeztetett, élénken csillogó szemei ellenben egy ravasz kiskölyökére. Haja mint ahogy szemöldöke is soha nem volt; Minter Norquen nem bánta, legalább nem kellett bajlódnia vele. Két dron testőre nyomban csatlakozott hozzá ők is kiheverték már a sztázis okozta sokkot. A fekete bőrű, feketébe öltözött alakok ettől fogva árnyékként követték minden lépését. Közben a hadihajó irányítószemélyzete elfoglalta kijelölt helyét. A parncsnokok a vezérlőállásokban, a technikusok a konzolok mellett. A kapitány átvette az irányítást az autómatikától. Helyzetjelentést minden állomástól! adta ki a parancsot. A tisztek a szabályzat előírta sorrendben válaszoltak. A generátorok és a hajtóművek sértetlenek, uram. Az energiaellátás a hajó teljes fedélzetén zavartalan. A támadó és védelmi fegyverrendszerek üzemképesek. A pajzs jelenleg inaktív. A hajó pontosan a meghatározott koordinátákon tartózkodik. A lokátorok nem jeleznek sem járművet, sem objektumot a környezetünkben. A Norquen Klán vezetője hitetlül ingatta a fejét. A koordináták stimmelnek, és az időpont is egyezik. Néhány percet késtek csak. Tekintetét a mennyezetre emelte mindig így tett, ha valami igazán foglalkoztatta. Rossz beidegződés. A megbeszélés szerint a Főnixnek itt kellene várakoznia nyilatkozott végül. A kapitány felemelkedett székéből, úgy vélte helyesebb, ha állva beszél a nagyúrral. Különösen most, hogy kényes mondandója volt. Röviden köszörülte a torkát, csak aztán vágott bele.

9 Nos, uram, mint tudja, már induláskor kifejeztem aggályaimat az ügyet illetően. Két fecske-osztályú lopakodónk is van a fedélzeten, kiváló pilótákkal. Minden komplikáció nélkül, titokban a bolygó felszinére szállítanák önt. Ön ragaszkodott hozzá, hogy ezt a kasztonkívülit béreljük fel. Most tessék! Az elnök-igazgató sokáig úgy tett, mintha tudomást sem venne az elhangzottakról. Tekintét nem vette le a mennyezet kiszemelt pontjáról, s karjait is összefonta a mellén. Mályvaszín ujjasa megfeszült a hátán. Néhány hosszú másodperc múlva, mikor a kapitány már visszaülni készült, mégis megszólalt. A bolygón minden bizonnyal nyüzsögnek a Császár kémei és biztonsági emberei. Titokban nem lehet leszállni. Ez a "kasztonkívüli" a versenyre érkezik, ami remek álcát bizosít nekünk. Hogy is hívják a pasast? Becsületes neve nincs, csak úgy emlegeti: a Báró, emlékeztette önmagát. Használható fickónak tűnt! Nagyon is használhatónak. Nem valószínű, hogy lekésné a találkozót. Itt lesz! Végezzék el a környező űr részletes letapogatását: tömegméréseket és a többi! Lehet, hogy leplező-ernyőt használ. A navigátor fürgén munkához látott, de magában hümmögött. Nem hitte, hogy lenne itt bármi is, különösen nem egy Naval-Főnix. Az efféle luxusjachtokba nem szokás leplezőberendezést építeni; vagy ha mégis, hát nem olyat, ami megtéveszthetné egy cirkáló érzékelőit. Maga lepődött meg a leginkább, mikor monitorpultján mégis felvillant a jelzés. Növelte a lokációs pontosságot és vizuális nagyítást kért. A képet a panorámamonitorra kapcsolta. Minden tekintet arra fordult. Az óriási képernyőn csillagok elszórt fénypontjai látsztottak. Némelyikük mintha halványabb lett volna; a sötétebb terület egy másik űrhajó körvonalait rajzolta ki. Ott a Főnix! ingatta a fejét hitetlenkedve a navigátor. Főnix! szólította meg az idegen hajót a kapitány a hivatalos hírközlő csatornán. Parancsolom, hogy eressze le leplezőernyőjét! A sötét folt még inkább elsötétült, mígnem területén kihúnytak a csillagok. Hirtelen előtűnt a másik jármű. Jóval apróbb volt a norquen cirkálónál, felülete a központi csillag távoli fényében bronzossan csillant. Gyönyörű hajó volt mint minden Naval-Főnix. Formája egy kiterjesztett szárnyú madárra emlékeztetett, pilótafülkéjének domború ablaktáblái szemekhez voltak hasonlatosak. Hátát és szárnyait tollakat formázó domborulatok díszítették barokk eleganciával. Egy technikus sóváran sóhajtott. Egy vagyont érhet, pedig régi modell! Nem figyelt rá senki. A kapitány újabb utasítást adott. Főnix, dokkoljon a bal-négyes zsiliphez! Kivilágíttattam. várakozólag pillantott a norquen nagyúrra. Vendégül kívánja látni a pilótát a fedélzeten, uram, vagy átszáll a Főnixre? A Kibertech elnök-igazgatója nem késett a válasszal. Haladéktalanul átszállok. Egy ellenséges bolygórendszerben minden percünk drága! Intett dron testőreinek, hogy maradjanak, jómaga pedig elhagyta a parancsnoki hidat. Ezúttal nem norquen egyenruháját viselte, hanem előkelő, drága anyagból szabott mályvaszín pantalót, s hozzá illő felöltőt. Úgy festett, mint bármelyik tehetős polgár a

10 Galaxis valamelyik bolygójáról. Amiben különbözött, azt öltözete nem árulta el, de még arcvonásai sem. Azt legfeljebb a gondolataiból lehetett volna kiolvasni. Arra készült, hogy csapdába csalja és meggyilkoltassa a Császárt és kiséretét. Ezek korántsem mindennapi célkitűzések!

11 3. A Ramraquor Császár magas, szikár férfi volt, alakjából sugárzott a méltóság. Arca kortalannak tetszett, holott régen túljutott már élete delelőjén. Vonásain, tartásán nyoma sem látszott a tengernyi gondnak, mely a lelkét mardosta. Külsőre éppolyan volt, akár az apja, az Öreg Császár. Kézzel hímzett gon-selyem palástot viselt a vállán, rangja és hatalma jelképeként. S bár a palást ugyan az volt, amit apja is magára terített egykor, a Birodalom már nem. Maia mély meghajlással köszöntötte inkább ösztönösen, mint tudatosan. Az imént lejátszódott események, majd a Császár feltűnte, alaposan összezavarták. Időnek kellett eltelnie, hogy felismerje az összefüggést: mindez ravaszul kiagyalt vizsga volt! Őt vizsgáztatták! Csak remélni merte, hogy helyesen cselekedett. Nem mindig az a helyes út, ami annak mutatkozik! A Császárt tanácsadók, testőrök, flottatisztek kisérték. A katonák a ramraquorok szürke uniformisát, a civilek a legújabb divatnak megfelelően sötét vagy pasztellszín ruházatot viseltek. Maia remélte, hogy nem mind voltak szemtanúi elkeseredett küzdelmének. Elárultva érezte volna magát! A kiséret soraiban felfedezte az apját is: a melegbarna szemek bíztatóan mosolyogtak rá, s ebből erőt meríthetett. Felség! köszöntötte a Császárt és felegyenesedett. Apja révén nap mint nap találkozott az uralkodóval, nem jött zavarba, akár holmi szolgálólány, vagy valami peremvidéki cégtulajdonos leánykája. Tekintetét merészen a Császár szemére emelte magasra, hiszen az uralkodó jó fejjel volt magasabb nála. Kezét csípőre tette, fejét oldaltbillentette néhányan a kiséretben szemtelennek itélték tartását. Jól szórakozott Császári Felséged? tudakolta. A Galaxis ura elmosolyodott. Persze csak szemével, arcának szigorú vonásai cseppet sem enyhültek. Aki azonban ismerte, tudta, mit jelent a szempár szokatlan csillogása. Marqus császár máris elfordult a lánytól és testőrkapitányára szegezte tekintetét. A bemutató szemléletes volt, Ilator erős, zengő hangja volt. Elfogadom az ajánlatod. Rövidesen összeül a haditanács, siess utánunk és hozd magaddal a lányod is! Népes kiséretével együtt távozott. A gyakorlóteremben magára maradt apa és lánya a két eszméletlen testőrt is kihurcolták már. Ilator Dai elismerően bólintott lánya felé. Szálfa termetű, szélesvállú férfi volt, egyenruhája alatt kivételes izmok duzzadtak. A Császár oldalán töltött évek a ráncok mellett egyre több heget is szültek az arcára. Öltözz át, velem jössz a haditanácsba! hangja szokatlanul keménynek tűnt, mintha kiveszett volna belőle a máskor minden szót átható szeretet. Helytelenül cselekedtem volna?, bizonytalanodott el Maia Dai. Hiszen nem volt más lehetőségem! Helytelenül cselekedtem, apám? tette fel a kérdést hangosan is. Az idős harcos megütközve pillantott rá. Vonásai hirtelen felengedtek, arcán mosoly terült szét. Önfeledten felnevetett, sietett megnyugtatni a lányát.

12 Helyesen cselekedtél Maia. Marqus meg volt elégedve. Felajánlottam neki, hogy nevezzen ki téged fia testőrkapitányának, ám mielőtt döntött volna, kiváncsi volt a tudományodra. A lány szemei elkerekedtek. Ezért hívtok a haditanácsba! ismerte fel. Sokfelé követhette eddig is az apját, a haditanácsba azonban be sem tehette a lábát soha. Mint apám lánya most sem léphetek be, gondolta, csak mint a fiú testőrkapitánya. Már csak egy dolgot nem értett. Hiszen a Császár fia tíz esztendeje elhagyta az udvart. Senki nem tudja hol rejtette el az apja a Klánok elől, ő maga is csak évente látogatja, a legnagyobb titokban! Mi szüksége a kölyöknek éppen rám? A haditanácsban megkapod a választ zárta le a beszélgetést Ilator Dai. Újból szigorúvá vált a hangja Kövess! Maia Dai pedig követte, hogy életében először részt vegyen a császári haditanácson.

13 4. A Duen a lakott bolygók talán legszebbike volt; amit nem különleges természeti adottságainak köszönhetett, hiszen felszínét akárcsak a többi planétáét tengerek és szárazföldek, hegyek, síkságok és sivatagok borították. Titka abban rejlett, hogy megmaradt érintetlennek. Erdőit nem irtották ki telepesek, légkörét, óceánjait nem szennyezték ipartelepek. Mindez azonban nem gondoskodó szándék eredménye volt, pusztán a szerencséjé. A Duent az Öreg Császár életének utolsó éveiben fedezték fel a Flotta kutatóhajói. Eddigre az uralkodó már égető szükségét érezte, hogy otthont keressen a Császári Egyháznak, az Ecclesiának. Mivel a titokzatos szervezet működésének alapvető feltétele volt az elszigeteltség, az építkezések végeztével a császári fejvadászok válogatás nélkül meggyilkoltak mindenkit, aki tisztában volt a bolygó galaktikus koordinátáival. Ehhez mérhető kivételes szerencse kevés világnak jut osztályrészéül! Azon a kontinensen, ahol az Ecclesia sziklatemploma emelkedett, tavasz volt éppen. Reggel. A levegőben virágok illata érzett és a vágott fű nehéz, fűszeres szaga. Madarak csicsergése törte meg a csendet, a templom kőteraszára felhallatszott a virágok körül kerengő rovarok döngése. Körben a láthatáron hatalmas hegyek csipkés ormai emelkedtek, a templom melletti tóban az eget foltozó habfehér bárányfelhők tükröződtek. Corseus a korlátra támaszkodva nézte a tájat. Tizenöt életévéből tizet itt, a tó a partján töltött, az ódonnak tűnő falak között, melyek valójában néhány esztendővel voltak csak idősebbek nála. Odalent szerzetesek vágták a füvet, az ő feladatuk volt kiszolgálni a tudós-papokat, ellátni a templom körüli munkákat. Ők nem részesültek a Szent Tudásból, mint a Corseushoz hasonló novíciusok. Megérezte tanítója közelségét. Minden elme sugároz ki hullámokat, s mindegyik másmilyeneket. A tapasztalt ember éppúgy képes különbséget tenni közöttük, akár kutya a szagok között; meg tudja határozni, kihez tartoznak. Jó reggelt, mester köszönt hangosan, hogy a távolabb rejtőző tudós-pap is meghallja. Az idős férfi kilépett az oszlop mögül, ahol mindeddig megbújt. Az Ecclesia fehér köntösét viselte, elől gondossan összefogta, hogy kirekessze a hűvös, reggeli levegőt. Élesek az érzékeid, fiam állapította meg, s szavában büszkeség csendült. A rendtárs, a tanító büszkesége. Kivételesen élesek. Szünetet tartott, gyönyörködött a kőkorláton sétáló apró madárban. Az ökölnyi, színes tollú jószág egyenesen feléjük tartott, nem félt az emberek közelségétől. Nem is volt miért félnie, az itt élők soha nem bántották az őshonos teremtményeket. A tudós-pap elszakította róla a tekintetét és ismét tanítványának szentelte figyelmét. Szemében öröm szikrája csillant. Holnapután pappá avatunk, fiam. Az Isteni Császár halálának huszadik évfordulóján. Legalább öröm vegyül majd végtelen gyászunkba. A szivárványos tollú madár még közelebb óvakodott, alig karnyújtásnyira járt csak Corseustól. Fejét félrebillentve figyelte a két férfit, mintha értené szavukat. Kezd meg a koplalást folytatta az idősebb, hogy idejében kitisztuljanak

14 szervezetedből az oda nem illő anyagok! Fel kell majd ébresztened a lelkedben pihenő Isteni Császárt, hogy megfelelj a főpapok kérdéseire. Jelentettem nekik, hogy képes vagy a "tudatmegosztásra", de a dolgok rendje az, hogy maguk győződjenek meg erről. Az éles szemmel megáldott tudós-pap figyelmét nem kerülte el a fiú hirtelen riadalma. Igyekezett kipuhatolni az okot. Attól félsz talán, hogy kudarcot vallasz a főpapok előtt? Corseus hevesen rázta a fejét. Hogyan is félnék a kudarctól, hiszen számtalanszor sikerrel jártam már, gondolta. Nem félek a kudarctól szögezte le hangosan is. Attól félek, amit felidézek önmagamban. Mestere megütközve meredt rá, de aztán úrrá lett vonásain. Ábrázatára kiült a közömbös jóság. Tűnődőn végigsimított kopasz fejebúbján. Az Isteni Császártól? Corseus rábólintott, de még hozzátette. Ha egyáltalán az Isteni Császár az, s nem valami jól-rosszul előállított epigon. Epigon! csattant fel haragosan a tudós-pap, s tőle merőben szokatlan indulattal a korlátra csapott; a madárka riadtan rebbent hátrébb. Te rendünk létének értelmét kérdőjelezed meg! Szentségtörő szavak ezek egy felavatásra váró novicius szájából! A tanítvány szégyenkezve hajtotta le fejét, tekintetével szandálja orrát vizsgálta. Mikor tisztázzam ezeket a nyugtalanító kérdéseket, ha nem most, amikor még bűntetlenül megtehetem?, gondolta. Felavatott papként már valóban eretnekség lenne ilyesmin töprengenem! Úgy tűnt tanítója is hasonló eredményre jutott, mert megenyhült a tekintete. Kezét bíztatólag a fiú vállára helyezte. Mi hát rendünk létének értelme?, kérdezte magától Corseus. Számtalanszor hallotta már a választ, mégis hallani vágyott még egyszer. Most és itt, a tanítója szájából. Nem az üres szavakra volt kíváncsi, hanem a mögöttük megbúvó gondolatokra. Tartott tőle, hogy azokat most sem fogja megkapni. Mi rendünk értelme valójában? tette fel a kérdést hangosan is. A idős férfi nem számított erre. Hümmögve vakarta a tarkóját, aztán nagysokára belevágott. Rendünk az Isteni Császártól származó Szent Tudást őrzi, s lehetőségeihez mérten kibővíteni igyekszik. Az Ő ideje alatt az emberiség kiemelkedett a tudatlanság mocsarából, s megismerte saját elméjének korlátlan lehetőségeit. Felfedezte azt, hogy az elme képes uralkodni a test, de akár mások teste és a világegyetem törvényei felett is. Ezt a felfokozott mentális képességet nevezzük Szent Tudásnak. Félbehagyta, látva, hogy Corseus elégedetlenül csóválja a fejét. Ugyan ezt mondták el nekem az első nap, hogy a Duenre jöttem emlékeztette tanítóját a fiú. De ez nem rendünk létének értelme, pusztán a tevékenységünk! Az értelem valami más, valami egészen különböző! A tudós-pap gyanakvón vonta össze a szemöldökét, s ezúttal elhessentette a színestollú madárkát, mikor az a vállára próbált telepedni. Karját összefonta a mellén. Beszélj! utasítota ridegen a tanítványát. Az ifjú novícius összerezzent. Érzékelte, hogy olyan területre tévedt, ahová nem lett volna szabad betennie a lábát; még nem! Nem volt azonban visszaút, ha már belekezdett, folytatnia kellett.

15 A titok nyitja a "tudatmegosztás" körül keresendő kezdte határozatlanul. Számtalan megerőltető mentális gyakorlatot végzünk, az Isteni Császár számtalan tanítását igyekszünk belevésni egészen mélyen a tudatalattinkba. Évek múltán lassan öntudatra ébred az elménkben valami, ami már nem mi vagyunk; egy második tudat, amely már az Isteni Császár szellemiségével rendelkezik, s amely, mint holmi parazita, befészkeli magát a személyiségünkbe. Csakhogy a tudathasadás elmebetegség! Egykor gyógyítani igyekeztek, nem előidézni! Miért kell alávetnünk magunkat mindennek, amikor semmi köze a Szent Tudás megőrzéséhez?! Az utolsó szavakat már határozottan ejtette ki. Hangjában elkeseredettség és csalódottság érződött. Mestere szomorúan nézte. Milyen okos!, gondolta lenyűgözve. Képes volt függetleníteni magát a tanítók szavaitól, az Ecclesia gyakorolta befolyásolástól, s kialakította saját véleményét. Saját véleményét, amely nem is jár messze az igazságtól. Milyen kár érte! Mert nem voltak kétségei affelől, hogy a Császári Egyház legfelső, titkos szervezete, a Papi Szék halálra itéli majd eretnek véleményéért. Megcsóválta a fejét. Neked magadnak kell megtalálnod a választ a kérdésedre. Az idő adja majd meg, az évek, amiket az Ecclesia szolgálatában töltesz. Hangosan nem szólt többet, s gondolatban is csak annyit tett hozzá: remélem mégis megadatnak azok az évek! Ismét a madárra pillantott, amely most Corseus mellett toporgott a korláton. Fekete gombszemeivel visszabámult rá, tollain számtalan színben csillogtak a napsugarak. Az idős férfi úgy találta jónak, ha néhány semleges szóval eltereli tanítványa figyelmét az elhangzottakról. Különös madár! mondta. Azelőtt soha nem láttam itt ilyet, egy hónapja tűntek fel. Nyilván valami ismeretlen faj. Búcsúzólag biccentett és magára hagyta a fiút. Nem tehetett egyebet, sürgősen jelentenie kellett a történteket. Erre ösztönözte hívatástudata, s a hűség, amit az Ecclesia iránt érzett. A színes tollú madárka is felröppent. Plasztik tollai alatt szilikon izmok dolgoztak, a gyomrába telepített audiovizuális felvevőberendezés minden elhangzott szót, minden mozdulatot rögzített. A Kibertech apró gépcsodája visszaindult az erdő mélyén rejtőző kéműrhajóhoz, melynek fedélzetén számtalan úszó, mászó, repülő társa, s egy norquen ügynök várta. Corseus pedig egyedül maradt, hacsak nem tekintjük társnak a tudatában éledező második ént, az Isteni Császár újabb, különös újjászületését.

16 5. A Naval-Főnix maximális sebességgel haladt a Calmor felé. Több ramraquor őrnaszád mellett elhaladt már, de azok álcázóernyőjének hála nem vették észre. Pilótája rendelkezett a szükséges engedélyekkel, de a dokkolást és a katonák kutlászkodását nem vette volna jó néven. Különösen nem, mivel magát Minter Norquent, a Császár legádázabb ellenségét igyekezett hajója fedélzetén a bolygóra csempészni. Hah, Császár!, gondolta magában, s még a lesajnáló mosoly is kiült az arcára. Az igazi Császár halálával a Birodalom összeomlott, Marqus már nem császár, csak trónkövetelő. Nincs meg a kellő akarata ahhoz, hogy összetartsa a Birodalmat, hogy dacoljon a Dinasztiák fenyegetéseivel, hogy felülemelkedjen kicsinyes viszályaikon. Nos igen, a Báró tisztelte az igazi Császárt, az egyetlen és félő utolsó uralkodót, aki galaktikus birodalmat volt képes összekovácsolni. Mint ahogy megvetette az utódot a gyengeségéért. Ez, és egyedül ez állította a Norquenek oldalára, meg az, hogy Minter Norquenben látta a szikrát, ami a jelenlegi császárból hiányzott. A Báró ismerte az Öreg Császárt, sok éven keresztül szolgált alatta, egészen addig, ameddig szolgálataira szükség volt. Azóta zsoldosként élte életét, bár csak a legtehetősebbek engedhették meg maguknak, hogy fizessék a zsoldját. De a Báró megérte, átkozottul megérte! A norquen nagyúr a pilóteszék mögötti utasülések egyikébe telepedett, onnan figyelte a Bárót. Alacsony, köpcös, kopaszodó férfit látott; nem tűnt veszedelmesnek amíg háttal ült! Mert ha megfordult, láthatóvá lett a szája szegletében bújkáló kegyetlen, rideg mosoly. Az a mosoly mindennél többet elárult gazdája jelleméről. Olyan vonásokat, melyek a hétköznapi emberben félelmet ébresztettek volna. Persze a Kibertech elnök-igazgatója nem számított a köznapi emberek közé. Kereste a Báró ragadozó tekintetét, merészen, dacosan nézett a vonalszerűen keskeny szemekbe. A Báró hozzászokott már, hogy utasai kerülik a tekintetét, s nyomban elkapják a magukét, ha azok véletlen mégis összeakadnának. Nagyra értékelte a Norquen nagyúr viselkedését. Sejtette, hogy nem a bizonyítás vágya sarkallja, nem is példátlan akaraterejét igyekszik fitogtatni. De hogy mi vezérli, arra nem talált választ. Biztosra vette, hogy idővel megtudja! Székével együtt megpördült, szembe került az elnök-igazgatóval. Landolás után meddig szándékszik a fedélzeten maradni? tudakolta. Különös, rezgő hangja volt, afféle, melynek hallatán felborzolódik az ember hátán a szőr. A nagyúr ezúttal is állta fagyos tekintetét. Hátradőlt ültében és egyenesen belenézett a borús ég szinét idéző szempárba. Landolás után elhagyom a hajót közölte tagoltan. Néhány óra múltán azonban visszatérek, s egészen a verseny végéig a fedélzeten maradok. Várakozólag nézte a Bárót: annak arcán határozottabbá lett a rideg mosoly. Erről nem esett szó az alkuban mutatott rá. A nagyúr hanyagul vállat vont. Most esik. Netán kifogása van ellene? Nincs vágta rá a pilóta. De sokba fog kerülni magának. A másik kurtán felkacagott.

17 Mint tudja, van elég pénzem! Helyes bólintott rá a Báró. Maradhat, ameddig akar. Valami azt súgja, hogy a segítségemmel kívánja elhagyni is a Calmort! Igaz? A Norquen azon merengett, vajon mennyit árulhat el terveiből a különös férfinak. De az megkönnyítette a dolgát. Azt szeretném tudni, hogy a Császár meggyilkolásában is számít-e a közreműködésemre? Ez alaposan emelné az árat! A Kibertech elnök-igazgatója vadul csillanó szemekkel meredt a pilótára. Elöntötte a harag, egy pillanatig azt mérlegelte, miként olthatná ki a másik életét. Aztán rádöbbent, hogy sehogy! Kettesben voltak a Főnix fedélzetén, s a Báró minden bizonnyal járatosabb a kézifegyverek használatában, mint ő. Sietősen megnyugtatta magát, s lopva ellenőrizte mentális blokkolóját. Elképzelhető, hogy a fickó áthatolt a szerkezet gerjesztette védőmezőn és olvasott a gondolataimban?, kérdezte magától tanácstalanul. De nem, ez merőben valószínütlennek tűnt, hiszen az apró berendezés tökéletesen működött, s nincs ember, aki képes lenne szellemi erejével átlátni a védőmezőn! Vagy mégis?! Zsarolni akar? kérdezte élesen a pilótától. Annak arcán különös fintor futott át, a Norquen Klán feje nem tudta eldönteni, vajon elégedettségből vagy meglepetésből fakad. Nem kívánom zsarolni hangzott a felelet. És honnan tudja mindezt? Pusztán logika. Színtiszta logika. Ismét az a különös fintor. A calmori-futamra minden évben ellátogat a Császár. Az előző is, a mostani is. Amióta bujkálni kényszerül a Dinasztiák elől, nem lehet biztosan megtalálni sehol. A calmori-futam ezen kevés helyek egyike. Ha a Norquen Dinasztia első embere ugyan ekkor látogat ide, nyilván a Császár ellen forral valamit. Amúgy a Calmor meglehetősen jelentéktelen hely! A norquen nagyúr érezte, száraz a szája, akár a Calmor sivatagai. Arcvonásain azonban uralkodott, nem engedte, hogy a döbbenetnek akár csak az árnyéka is megmutatkozzon rajtuk. Tovább! reccsent a pilótára. Az egy pillanatra sem vette le tekintetét a nagyúr szeméről. Az az néhány óra, ameddig elhagyja a hajómat, csak arra elegendő, hogy tárgyaljon a Calmor tulajdonosaival. Nyilván zsarolással, fenyegetéssel és megvesztegetéssel sikerült rávennie őket az együttműködésre. A Császri Klán jelenleg léket kapott űrhajó, mindenki igyekszik idejében elhagyni! A calmoriaknak sincs okuk a további hűségre, az üzleti érdek és a hűség összeegyeztethetetlen fogalmak. Ezért nem lett belőlem soha üzletember! És még? bíztatta az elnök-igazgató. A Báró megvonta a vállát. Sok már nincs hátra a történetből. Maga végig szándékszik jönni velem a versenypályán. Erre egyetlen oka lehet: így akar felkerülni a császári hadihajó fedélzetére. A Császár minden alkalommal fogadja a verseny győztesét, maga arra utazik, hogy az idén én leszek az. Minter Norquen már nem dühöngött, sőt, élvezte a másik eszmefuttatását. Rendkívül éles elmére vallot. Magánál csak egyetlen esélyesebb induló akad, de őt nem lehetett rávenni az együttműködésre szúrta közbe.

18 A Báró bólintott. Fieres. Ő nyerte a tavalyi versenyt, meg az azelőttit is. És az is igaz, hogy őt semmire nem lehet rábeszélni, ami több egyszerű navigációs feladatnál. Az a Fieres nem több, mint ostoba pilóta értett egyet a nagyúr. Nem lát messzebb a saját orránál. Gondoskodni fogok róla, hogy az idén alulmaradjon! A másik szélesen elmosolyodott mosolyogni már többen látták, nevetni még senki. Nem lesz könnyű dolga! Fieres úgy vigyáz a hajójára, akár egy rinegi sárkánygyík a tojásaira. Még a versenybíróság embereit is árgus szemekkel lesi, mikor a fedélzetre lépnek. Néhány éve üldözési mániája van, bár tegyük hozzá, manapság az ilyesmi nem is olyan káros az egészségre! A norquen csak legyintett. Az én tervem jobb. Bízza csak rám, Báró! A titokzatos férfi sokáig hallgatott. Nem mozdult, egy arcvonása sem rezdült, csak keskeny szemei pislogtak olykor. Olyan volt most, akár a pihenő kigyó. Áll az alkú közölte nagysokára. És tudja miért? A nagyúr a fejét rázta. Mert tisztelem az olyan embereket, akik mernek! Akik nem féltik a hitvány kis életüket. Akik maguk cselekszenek, nagy terveik vannak, s azok végrehajtását nem bízzák a szolgáikra. Akik olyanok, mint maga! Elgondolkodott, aztán folytatta. Maga sokban emlékeztet az Öreg Császárra! Azzal visszafordult a pilótafülke ablaka felé, hogy megkezdje az ereszkedést a bolygó légkörébe. Közben arra gondolt: A Calmor nevét megőrzi majd a történelem.

19 6. Hadihajó. Keskeny folyosók kusza labirintusa. Maia és apja legtöbbször csak egymás mögött fértek el. A csukló vastagságú acélötvözet lemezekből való falakat kopott, szürke festék fedi. Felettük rácsos álmennyezet takarja a kígyózó csöveket és kábeleket; a padlót vörösre mázolták, hogy ne látssék rajta a kiömlő vér. A szelvények találkozásánál vastag ajtókba ütköztek, aki nem figyel a lába elé, könnyen orra bukhat a magas küszöbökben. Az alacsony ajtónyílásokon Ilator csak leszegett fejjel fért át. Olykor raktárak, ágyúállások, műszerszobák ajtajai mellett haladtak el. Ha valakivel szembe találkoztak, az a falhoz símulva adott utat nekik. Fény volt elegendő, különösen békeidőben, s amikor megteltek az energiatárolók. A hírközlő központ időnként üzeneteket mondott be a legénység egyes tagjainak. Egy efféle csatahajón száz ember is szolgált, beleértve a tiszteket, matrózokat, a műszaki és szociális személyzetet. Újabb ajtóhoz érkeztek, két császári testőr állt őrséget előtte. Oldalt léptek, hogy utat nyissanak Ilatornak az ajtó konzolja felé. A testőrparancsnok gyorsan végzet, s helyet adott a lányának is. Az elektronika mindkettőjüket azonosította, s megnyitotta előttük az ajtót. A császári rezidencia berendezése gyökeres ellentéte volt a hajó más részein tapasztaltnak. Tágas előszobában találták magukat: a fehérmárvánnyal burkolt falakon színarany falikarok tartották a világítótesteket. A padlót vastag, bíbor szőnyeg fedte. A bíbor a hatalom színe, gondolta Maia. Ezt a helyiséget még az Isteni Császár idején rendezték be! A fal mellett, rövid, neo-barokk oszlopon holoképernyő villogott. A pszeudointelligens fegyverdetektor üzeneteit közvetítette. Részletes felsorolást olvashattak arról, mely tárgyaiktól kell megválniuk, ha tovább kívánnak haladni. A császári rezidenciába nem vihettek magukkal fegyvert. Sem ők, sem más. Maiánál a szerkezet semmit nem talált. Ha lett volna fegyvere, az a fránya vizsga is hamarabb véget ér odalent, a gyakorlóteremben. Ámbár meglehet, akkor itt sem lenne! Elnézte, amint apja kiforgatja a zsebeit. Már tucatnyi holmi hevert a tárolórekeszben. Apukám kétlábon járó arzenál jegyezte meg irónikusan. Ennyit a békés családi légkörről! A heccelődéssel persze egyre fokozódó izgalmáról igyekezett elterelni a figyelmet. Kár lenne tagadni: izgult. Hogy is ne izgult volna, amikor élete egyik legfontosabb eseménye előtt állt. Furdallta oldalát a kiváncsiság, vajon milyen szerep jut benne neki. Mikor Ilator Dai is végzett, a rekesz visszahúzódott a falba, s feltárult a tovább vezető ajtó. Széles folyosón haladtak tovább, a kétoldalt függő holoképeken az egykori Birodalom legtávolabbi bolygóinak festői tájképei látszottak. Ha az ember megtorpant előttük, úgy érezhette, ablakon tekint ki. Az ilyen technikával készített képek többet értek, mint a súlyuk grissben. Utolsóként érkeztek a tanácsterembe kivéve természetesen a Császárt. Ő csak akkor lépett be, ha már mindenki elfoglalta kijelölt helyét az asztal körül. A teremben félhomály uralkodott az éles fény zavarta volna azok gondolkodására,

20 akik intuíciós képességgel is rendelkeztek. A hatalmas, fából készült kerek asztal szinte betöltötte a helyiséget. A szolgák csak annyi széket hordtak köré, ahányan a tanácskozásra hívatalosak voltak. Ezúttal hetet. Maia és apja egymás mellett kaptak helyet. Ilator közvetlenül a Császár trónt jelképező székének jobb oldalán. A lány megállapította, hogy az asztal körül, szükség esetén, akár háromszor ennyi résztvevő is elfért volna. Ki tudja, talán volt már rá példa a Birodalom fénykorában. Mielőtt a Császár megérkezett, még jutott ideje, futólag szemmügyre venni a többieket. Mindenkit ismert: két belső tanácsos, a Császár intuitora és a flotta zászloshajójának kapitánya. Mindannyian egyenruhát viseltek, s ez mindennél beszédesebben árulkodott a háborús helyzetről. Marqus császár beléptekor felugrottak, s főhajtással köszöntötték őt. Nem is ereszkedtek vissza székeikbe, míg el nem foglalta helyét. Maia pont úgy cselekedett, akár a többiek hogy először van itt, még nem jelentette azt, hogy járatlan az etikettben. A tanácsot az uralkodó nyitotta meg az ő jogköre volt, akárcsak a berekesztése. Jelen haditanács első témája calmori utazásunk kezdte minden kertelés nélkül. A mellébeszélés a vénasszonyoknak való! Mindannyian tudjuk, hogy terrai időszámítás szerint öt nap múlva kerül megrendezésre az évenkénti pilótaverseny a Calmor aszteroida-bányájában. Mivel a rendezvényt a Császári Protokoll Iroda egykor rendszeres programként listára vette, apám, és később én is, minden évben személyesen látogattunk el átadni a díjat a győztesnek. Ennek idén is meg kell történnie! Tiltakozom! kiáltott fel Ilator. Minden tekintet felé fordult, kíváncsian várták a magyarázatot. A testőrparancsnok nem váratta őket sokáig. A kialakult helyzetben életveszélyes odamenned, uram. Egy esztendeje bújkálunk, űrhajón élünk, s csak lakatlan bolygókra szállunk le olykor. Mindezt azért, hogy a Dinasztiák sose tudják pontosan, hol vagyunk. Ha ostobán odaállítunk a Calmorra, biztosan csapdába sétálunk! Mindenki tudja, hogy a Császár minden évben ellátogat a versenyre. Nem lennék meglepve, ha hónapok óta azt terveznék, hogy ott lecsapnak rád, Felség! Egy pillanatra csend támadt, mindenki leste, vajon mit felel a Császár? De csak hallgatott, így más ragadta magához a szót. Dacron, az egyik belsőtanácsos. Pontosan szemben ült a testőrkapitánnyal, előrehajolt az asztal felett. Mozdulatával közelebb került a mennyzetről lelógatott világítótesthez; a felűlről érkező sápadt fény még kisértetiesebbé tette amúgy sem evilági ábrázatát. Maia gyerekkrora óta ismerte, s máig emlékezett, milyen gyakran bukkant fel rémálmaiban a halálfejszerű arc. Lehetetlenséget akarsz, Ilator rázta a fejét Dacron. Annyiszor figyelmeztettelek már, a Császári Klán fennmaradása nem egyszerű haditaktikai kérdés! Sokkal fontosabb összetevőket is figyelembe kell vennünk: politikai és gazdasági érdekeinket. Te ezekről rendszeresen megfeletkezel! Maia döbbenten hallgatta. Leginkább azon lepődött meg, hogy apja miért nem pattan fel és vágja acon a nagyképű alakot. Hogy merészel ilyen hangnemben beszélni! Már éppen azon volt, hogy maga veszi kézbe az ügyet, amikor a Császár megelőzte. Ilator a testőrparancsnokom, az ő feladata személyes biztonságomra felügyelni védte az idős katonát, nem pedig az, hogy üzleti ügyeinket intézze. Te meg erről feledkezel meg minduntalan, Dacron tanácsos!