Bencés Diákszövetség Almanach. 20 éves a BDSZ

Átírás

1 Bencés Diákszövetség Almanach 20 éves a BDSZ

2

3 Bencés Diákszövetség Almanach 20 éves a BDSZ

4 Húsz éves a BDSZ ALMANACH ALMANACH Főszerkesztő: Dr. Scherer Norbert (Bp 48) Olvasó- és technikai szerkesztő: Dr. Könyves Tóth Kálmán (Ph 47) Lektor: dr. Mester Sándor (Ph 75) Kiadja a Bencés Diákszövetség Felelős kiadó: Bischof Péter (Ph 75), a BDSZ elnöke ISSN: Könyvterv tördelés: Hordós Csaba Faber Stúdió 8200 Veszprém Mártírok útja 11. Tel.: 20/ Nyomdai munkálatok: Béda Books-nyomda, 1106 Budapest, Porcelán u Tel.:

5 NAGY GÁSPÁR Visszatérés Egyszer mindent az Ő szemével látunk jót és rosszat a tékozoltat és tékozolhatatlant gyönyörű fölöslegeinket a kapkodás iramában mégis végezetlenül dolgaink erdejében egy erősen fogadott valahai akarás csöndes halálát a fák mohás oldalán hogy lám senki nem tapintott nem horzsolt arcával nem kért helyes útirányt de mégis tudtuk merre s miért múlik el a Nap és az eső tompított ritmusára merre kerekednek jegyzőirkánkban a betűk boldog könnycseppjei amikor vége a loholásnak vége a szökéseknek is már előre megköszönjük a biztos landolást: megígért birtokunkra a jó visszatérést amen.

6

7 TARTALOM Nagy Gáspár: Visszatérés...5 Ajánlás...11 I. FEJEZET ÉRTÉKRENDÜNKRŐL...13 Korzenszky Richárd OSB: Hová tartozunk?...15 Jankovics Marcell: Híd...18 Kozma Imre: Európa és Szent Benedek...22 Mészáros István: Van egy álmom...28 APÁTSÁGOK...33 Tihany Könyörgés a magyarságért...35 Pannonhalma Pro Pannonhalma Díj...37 Bakonybél Halmos Ábel: A remény türelems lépései...38 Győr Horváth Dori Tamás: Veni sancte, szeptember...42 ALMA MATEREINK...45 Harsányi László: A BDSZ és a régi bencés gimnáziumok...47 Horváthné Kutasi Mária igazgató: Kőszeg - Emlékezés...52 Dr. Bastrnák Ferenc: A Komáromi Magyar Gimnázium...54 Szoleczky Ferenc: Szent István Főgimnázium...56 Faber Miklós: Néhány szó Vályi Hugó atya családjáról,...58 Németh István: A Soproni Bencés Gimnázium és Rendház...63 Várszegi Asztrik OSB: A bencés iskolák államosítása 1948-ban...69 MENT VALAKI A HEGYEN ÁT...73 NAGY GÁSPÁR...74 Cs. Varga István: Jegyezvén szalmaszállal...75 Bíró László püspök úr szentbeszéde...79 Nagy Gáspár: Október végi tiszta lángok...85 SZOKOLAY SÁNDOR...91 Surbán Frang Gizella: Október végi tiszta lángok...92 Szokolay Sándor: Nagy Gáspárról és a közös requiemről...94 Nagy Gáspár: A kincsről, ami van...96

8 KELEMEN KRIZOSZTOM FŐAPÁT...97 Siska Gábor (Ph 82): Kelemen Krizosztom főapát emlékére...98 Benkő Zoltán (Gy 84): A keszthelyi szervezetünk emléktábla avatása Károly István (Bp 39): Felhívás a boldoggá avatásért II. FEJEZET A BDSZ 20 ÉVE Ima a Diákszövetség elnökségi ülései előtt Ösztöndíjalap Iskolaalap Segélyalap Az újkori bencés jótékonysági bálok A Bencés Egyetemi Tagozatok A Medium Pro Educatione Közhasznú Alapítvány A Mária-zarándoklataink 10 éve TERÜLETI SZERVEZETEINK EGYKOR ÉS MA Baja Budapest Főváros környéke Eger Győr Miskolc Pécs Piliscsaba Sopron Szeged Szekszárd Szombathely Veszprém BDSZ ÁLLÁSFOGLALÁSOK A BDSZ elnökségének nyilatkozata Közös nyilatkozat Aláírásgyűjtés az abortusz ellen Charta a szabad vasárnapért...155

9 BENCÉS IDENTITÁSUNK A DIÁKTÁRSAK SZEMÉVEL Hauser Péter (Ph 89): Húsz év múlva Glóner Csaba (Gy 89): Sej, a mi lobogónkat...megfújták! Pongrácz József (Ph 69): Magaslati levegő Domnanovich Tamás Ábel (Kg 49): Kőszegi diákévek Boda Gábor (Ph 49): Köszönet és hála Treuer Sebestyén (Kg 49): Bencés nevelés Szodfridt István (Bp/Gy 49): A bencés nevelés szellemiségéről III. FEJEZET IN MEMORIAM KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN Fáber Miklós (Bp 48) búcsúbeszéde Az első hatvanéves érettségi találkozó Pannonhalmán Élőkre és megholtakra emlékezünk, Sajó Sándor: Pannonhalmán Olasz gimnázium Pannonhalmán Mit tanultunk az új iskolában? Mécs László: Örök ballagás Első igazgatónk levele a legelső tízéves érettségi találkozóra Hat évig volt osztályfőnökünk Dr. Danczi Villebald Iskolaalap Szeretnénk-e, hogy Ti is így találkozzatok? BÚVÁRKODÁS A MÚLTBAN Dejcsics Konrád OSB (Gy 98): Pannonhalmi Szent Mór Borián Elréd OSB (Ph 80): Homilia Szent Mór ünnepén Dr. Magassy Dániel (Gy 57): A lébényi templom 800 éves Lázárné Szanádi Csilla: Bencés gimnáziumi könyvtárak /2. rész Stekovics József (Kg 46): A kőszegi bencés rendház titka FELEJTHETETLEN TANÁRAINK ÉLŐK ÉS HOLTAK Czigány György (Gy 48): Tíz mondat a győri bencésekről Jáky György (Gy 48): Horváth Dezső festőművész, rajztanár Molnár Miklós (Bp 45) Makay László (Bp 48): Csoda Amerikában Wacha Imre (Gy 50): Tették, ami kell Katona Gábor (Ph XI.): In aeternum...240

10 JÖVŐNK REMÉNYE IFJÚ DIÁKTÁRSAINK Pályázatok 2007-ben Erdőssy Gellért (Ph IX.): Szonett a hazáról Horváth Dániel (Gy XII.): Vonaton Szemán András (Ph XII.): Görög katolikusok Pannonhalmán Török Vince Csaba (Ph XII./b): A gépterem Deák Bálint (Ph XI.): Hazatérés minden tekintetben Wágner Ádám (Ph): A kérdező Takács Márton (Ph XI./b): Lét-termünk Martinecz Zoltán (Ph XII.): A pillangó Tarnay Gergely: Sötét vers Ther István (Ph XII.): Sántít Katona Gábor (Ph XI.): A V sereg Horváth Szilárd (Ph XII.): Tamás utazása Pályázatok 2008-ban IV. FEJEZET A Diákszövetség hivatalos adatai A Bencés Diákszövetség elnöksége Diákszövetségünk tiszteletbeli tagsága Tagságunk I Külföldön élő társaink Tagságunk II Halottaink...323

11 Ajánlás Az ünnepnapok, ünnepi alkalmak ugyanolyan kérlelhetetlenül haladnak el mellettünk, mint a hétköznapok. Az ünneplőkkel tartunk, vagy távolmaradunk? kényszerűen, gyakran kellő átgondolás nélkül, de mindig meghozzuk döntésünket. Írások, gondolatok minden eddiginél gyakrabban érnek el bennünket. Elolvassuk? Befogadjuk ezeket, vagy átlépünk rajtuk? döntésünk nagyrészt attól függ, honnan érkezik, ki ajánlja azokat, mikor, milyen formában? Almanachunk mindezideig Kálmán bátyánknak köszönhetően évente megtalált bennünket. Elolvastuk? Beleolvastunk? Könyvespolcra tettük? Ki így, ki úgy. Sokaknak hiányzott az Almanach, voltak, akiknek talán fel sem tűnt a hiánya. Most, amikor ünnepi köntösben kezetekbe adjuk Almanachunk új kötetét, tisztelegni akarunk a Diákszövetségünknek pótolhatatlan szolgálatot teljesítő Dr. Könyves Tóth Kálmán diáktársunk előtt azzal is, hogy az utolsó, nekünk készített munkáját nyomtatott formában közreadjuk. De jelezni kívánjuk azt is: nem tudjuk folytatni az elsősorban neki köszönhető sorozatot, lezárult a BDSZ évenkénti almanach korszaka. Új úton megyünk tovább: Almanachjaink nagyobb időszakot fognak átölelni. Mint minden új kezdet a búcsú szomorúsága mellett ez is bizakodással teli. Diákszövetségünk élete, megnyilvánulásai továbbra is ünnepet jelenthetnek számunkra az elmélyülés mellett az egymáshoz fordulás lehetőségét, a közös ügyért való cselekvés örömét. Kevesebb olvasmánnyal tán, de annál inkább az együttes cselekvést igénylő céljaink felmutatásával, a találkozási lehetőségeink, közös ünnepeink felkínálásával. Hogy társakat is találjunk mindennapi útunkon, akikkel együtt szeretnénk visszatérni, hazaérni. Szeretettel, húshagyó keddjén Bischof Péter a BDSZ elnöke

12

13 ÉRTÉK- RENDÜNKRÕL

14

15 KORZENSZKY RICHÁRD KORZENSZKY RICHÁRD OSB Hová tartozunk? I. FEJEZET Sokszor gondolkodtam azon, mit jelent bencés diáknak lenni. Volt alkalmam, hogy megtapasztaljam személyesen is a bencés diák életét szeptember 1-jén kezdtem pannonhalmi életemet. Nem volt egyszerű. Kiszakadni egy családból, ahol igazán otthon voltam, s beilleszkedni egy egészen más, sokszor szokatlan rendszer és fegyelem keretei közé. Pannonhalmán nem jártunk iskolába: az iskolában éltünk, a diákotthon és az iskola szétválaszthatatlanul egybefonódott. (Más iskolákban kicsit más volt a helyzet: győri tanárként tudom, hogy voltak, akik diákotthoni lakók, mások albérlők, ismét mások győriek, s nem kevesen a környékből bejárók voltak. A régi iskolákban pedig a diákotthon úgy, ahogy mi megtapasztaltuk, ismeretlen volt.) Akármelyik iskolának voltunk is diákjai, biztosan közös a tapasztalatunk abban, hogy az iskola folyosói számunkra nem ritkán szűkek voltak. Igyekeztünk kipróbálni, meddig terjed a mi szabadságunk, és sokszor beleütköztünk falakba, korlátokba, előírásokba. Közös lehet a tapasztalásunk is, hogy olyan környezetben éltünk, ahol nem a tananyag jelentette az iskola lényegét. Persze fontosak voltak az iskolai órák, és nem volt mindegy, hogy melyik tárgyat éppen ki tanította nekünk. De a szoros értelemben vett iskolás tanulásnál sokkal meghatározóbb volt az a szellem, amely átjárta az iskolánkat. Műveltséget sugároztak tanáraink, nem egyszerűen tudást, információt. Világlátást kaptunk, szélesebb horizontot, mint amit általában egy iskola nyújtani szokott. Értékrendet kaptunk, hogy meg tudjuk különböztetni, mi a jó és mi a rossz, mi az igaz és mi a hamis. Nem szeretném eszményíteni diákéveinket. Volt benne konfliktus, feszültség, elégedetlenség bőven. Hosszú volna felsorolni, hogy mi az, amire azt mondtuk, hogy nem jó, hogy kibírhatatlan, hogy túlzás, hogy nem nekünk való. Osztályfőnöki és igazgatói intők tanúskodnak erről. Olyanok, amelyeket 15

16 ALMANACH 2008 ÉRTÉKRENDÜNKRÕL BDSZ ALMANACH igazságtalannak tartottunk, de olyanok is, amelyek igazságát nem ritkán talán évek vagy évtizedek távlatából mégiscsak elfogadtuk. Világkép, világlátás és természetesen világnézet is jellemezte az iskolánkat. De tévedés volna azt mondani, hogy mindenki meggyőződéses keresztényként köszönt el az iskolától. Voltak, akiknek formálódásában sokat segített a családi háttér, voltak, akiket az iskolai konfliktusok talán eltávolítottak a vallástól. S miután érettségi bizonyítványt kaptunk, mindannyiunknak külön kellett bizonyítanunk az érettségünket. Meggyőződéssel állítom, hogy a nagy többség éretté vált, képes volt helytállni. A helytállásban pedig nem kis mértékben segített sokakat az, amit éppen az iskolában, a diákotthonban, abban a meghatározhatatlan és mégis életre meghatározó közegben éltünk át, ahol bencés diákok voltunk. Szent Benedek Regulája nagyon fontosnak tartja, hogy mindenki különböző. Emlékezünk bizonyára a pannonhalmi barokk ebédlő képére, a kulcskarikára, amely alatt ez olvasható: Non omnia possumus omnes nem vagyunk mindannyian mindenre képesek. Szívesen fordítok ezen a kijelentésen egy kicsit, s fogalmazom át a következőképpen: Mindannyian képesek vagyunk valamire! Sokszor eltűnődtem azon, mit jelent bencés öregdiáknak lenni. Ha egyszer lesz időm rá, megírom az érettségi találkozók pszichológiáját. Röviden most csak néhány megjegyzés: az öt évesen úgy gondoljuk, nem változott még semmi. A tíz évesen már látszik, ki milyen irányban találja meg a boldogulását. A húsz évesen már nem ritkán halottakról is beszélünk. A bencés öreg diákok feleségei pedig egymás között azt tárgyalják, mi az, ami ezeket az öregfiúkat így összetartja? Mert valami titok érezhető a találkozókon: közünk van egymáshoz. Bencés öregdiáknak lenni annyit is jelent, hogy megtapasztalom, részese vagyok egy hagyománynak. Olyan hagyománynak, amelyből sokan kimaradtak. S ez a hagyomány, ez a különbözőségeink ellenére is érzékelhető közös értékrend igazi erőt jelent. Érezzük, hogy közünk van nem csak egy helyhez, egy iskolához, amely elindított bennünket, hanem közünk van egymáshoz is. Felelősek vagyunk egymásért. Sokszor gondolkodtam azon, mit jelent a bencés diákszövetség? Kell-e egyáltalán szervezet, nyilvántartás, van-e szükség rendezvényekre? Ott voltam a BDSZ újjáalakulásánál. Negyed százada már, hogy szinte elemi erővel jelentkezett az igény: legyen szervezet, ne csak laza baráti kör a bencés 16

17 KORZENSZKY RICHÁRD öregdiákok közössége. Örülök, hogy megvalósult az akkori lelkes öregfiúk álma, akikre tisztelettel nézek föl ma is, és megbecsüléssel gondolok azokra, akik már nem élnek. Mert élt bennük a vágy a közösség után. S érezhető volt, hogy megbecsülték, amit iskolájuktól kaptak. Hűséggel ragaszkodtak maguk is lassan megöregedve egyre fogyatkozó tanáraikhoz. Volt mit tanulnom tőlük. S volna még ma is tanulni valónk. Szociológiai tanulmányok foglalkoznak már a bencés öregdiákok életével. Örömmel olvastam egy nagyszerű kezdeményezést, egy Osztálynapló -t, amelyben ötven éves érettségi találkozósok vallanak magukról és az iskolájukról. Magam is közeledve már az ötvenedik érettségi találkozóhoz, s egy ideig viselve a pannonhalmi gimnázium vezetésének felelősségét, meggyőződéssel írom le: érdemes volt bencés diáknak lenni. S találkozva most is a soksok fiatal és idősebb bencés diákkal, állíthatom: tévedünk, ha valami kiválasztottság-tudatot vagy felsőbbrendűségi érzést ápolunk másokkal szemben. Ugyanakkor mulasztunk, ha hűtlenek vagyunk a gyökereinkhez, s ha megfeledkezünk azokról, akik rászánták az életüket arra, hogy kinyíljon előttünk a szellem világa. S mulasztunk, ha nem törődünk egymással, ha nem figyelünk oda jobban az értékeinkre. A diákszövetség múltja és új kezdeményezései mindannyiunkat gazdagítanak. S rajtunk áll, hogy gazdagabb legyen és még többeket erősítsen és gazdagítson. Szent Benedek azoktól, akik szerzetesi közösségéhez akarnak tartozni, elsősorban azt kívánja, hogy valóban az Istent keressék. A bencés fiatal és öreg diákok sem feledkezhetnek meg erről. Vajon valóban törekedünk-e mindig a szebbre, az igazabbra, a jobbra? Ha igen, biztos vagyok benne, hogy az Istenhez is közelebb kerülünk. I. FEJEZET 17

18 ALMANACH 2008 ÉRTÉKRENDÜNKRÕL JANKOVICS MARCELL Híd A KULTÚRA VÁLSÁGÁRÓL BDSZ ALMANACH Híd címmel beszéltem* a kultúra válságáról, és arról, mit ró ez feladatként, tennivalóként mindnyájunkra, minden bencés diákra, közülük is a nemzedékemhez tartozókra. A híd jelkép. A híd a cselekvő jelen, mely összeköti a megálmodott, tervezett jövőt a már lezárt, tapasztalatként és kimeríthetetlen kincstárként szolgáló múlttal. Híd az is, ami összeköti az eget és a földet, annak az imának a szellemében, amire Jézus tanított bennünket: Legyen meg a Te akaratod, miképpen a mennyben, azonképpen itt a földön is. (Én még így, régiesen hangzó formában tanultam.) Ezen a szent helyen talán mondanom sem kellene, honnan jött elő a híd képe. A rómaiak pontifexnek hívták papjaikat. A pontifex szó szerint hídverő -t jelent. E név a pap tennivalóját fejezi ki, mert mi is az ő dolga? Hidat verni, utat találni ég és föld között. És ez a két hídszerep, megkülönböztetett figyelem az égi intésre és a múltra, mutatja a válságból kivezető utat ben, első latin óránkon, az első latin mondat, amit megtanultam ez volt: Historia est magistra vitae. A történelem az élet tanítómestere. A történelem, a múlt már kisgyerekkoromban is vonzott, csak épp nem tudtam, miért. Ez a latin mondat megvilágító erejű volt a számomra. Augustus császár történetírójától, Titus Liviustól származik. Amikor nevelő célzattal megírja Róma történetéről szóló munkáját a város alapításától, Róma, ekkor már világbirodalom, mindössze hétszázegynéhány éves múltra tekint vissza, és ez a múlt is felerészben mondai homályba vész. Mégis, erre az ingoványos tradícióra Róma, az egykori városállam birodalmat tudott építeni. Akik a múltat végképp eltörölni indultak hadba, vagy azt hirdetik, hogy dobd el a régit, és vegyél újat! saját bukásukat készítették elő. Sajnos, magukkal ránthatnak minket is. És e két szlogen még ma is hallik. Aki a metróba száll, hallhatja, hogy az * május 31-én a pannonhalmi bencés találkozón elhangzott előadás összefoglalása. 18

19 JANKOVICS MARCELL Internacionálé első két hangjára Föl, föl csukódnak az ajtói. (Nem véletlenül, a Szovjetunióból kaptuk a kocsikat. A rendszerválság előtt a prágai metrókocsiajtók is ezt énekelték, de a csehek hallása jobb a mienkénél, ők a zenekíséretet lecserélték.) Világválság van. Első lépésben hitelválság. És mégis, a televíziós reklámok a világválság kellős közepén is harsogva ösztökélik hitelben vásárlásra a konzum idiótákat. A hitelválság csak díszlet, ha ledől, a kultúra világválsága tárul elénk. A hitelválság oka az erkölcstelenség, ami a pénz világát is jellemzi. Ideje lenne felfogni végre, hogy a kultúra mindennek az alapja. A kultúra része a hitélet, a vallás és az erkölcs. Ha a kultúránk összeomlik, vége a világnak a mi világunknak. A kultúra minden, hiszen már az állatnak is van kultúrája. A civilizáció és összes vívmánya, az emberré válástól az államig, valamint a gazdaság is a kultúrában gyökeredzik. Ezt az antik szerzők, mint Hésziodosz vagy Ovidius még magától értetődőnek tekintették (Munkák és napok, Fasti). Ha ők nem, az meggyőzhet bennünket, hogy maga a szó is a földművelésből ered. A latin colo, colere, colui, cultus első jelentése földet művelni. Az utolsó, egyben legmagasabb rendű jelentése a cultusból olvasható ki. A kultúra által válik értelmessé a munka. (És fordítva, a mai kultúrálatlanságban egyre több a céltalan, értelmetlen, haszontalan munkavégzés.) Az emberiség az ipari forradalom tetőzéséig alapvetően mezőgazdaságból élt. Ezért mondhatjuk, hogy a gazdaság, de még a piac is, a kultúrából nőtt ki. Minden mással egyetemben, ami a hagyományos műveltségben fontos volt. Mit fontos, a fennmaradás kulcsa! Az említetteken kívül a nyelv, az emberi kapcsolatok, a közösség, a nemzet, a szokások, vagy ahogy Hésziodosz mondta: a munkák és napok, vagyis az ünnepek. Mi is a kultúránk által lettünk néppé, magyarrá, nemzetté, kereszténnyé. És mi a helyzet ma? Kultúrarombolás folyik. Az ország balkanizálódik. A nép mint karakterrel rendelkező közösség eltűnőben, helyette folyvást nő a szélsőségesen individuális (magyarul önző) egyénekből álló arctalan tömeg. A törvény (= politikai jog), erkölcs (= természetjog), nemzeti hagyomány (=történeti jog) parancsára fittyet hánynak. A nevelés, oktatás leépülőben. A népegészségügy üzletággá válik. A természeti és a civilizált környezet pusztulóban. Az országot fenntartó vállalkozói réteg gazdasági hátrányt szenved a multikkal szemben, a bérből élőknek a sztrájkon kívül nincs más fegyvere. Munkakultúrájuk fogyóban. Az emberek túlnyomó többsége manipulált: a zavaros médiából tájékozódik, tehát egyre zavarodottabb, érdektelen a közjó iránt, és I. FEJEZET 19

20 ALMANACH 2008 ÉRTÉKRENDÜNKRÕL BDSZ ALMANACH választásra, jó döntések meghozatalára képtelen. Még a szűkebb értelemben vett kultúrával (oktatás-nevelés, irodalom, művészetek, sajtó, tudomány) szemben is a kulturálatlanság kerül számszerű fölénybe. A bóvli és a bulvár nagyobb támogatást élvez (elég a kereskedelmi tévék műsorába vagy egy újságosbódé kínálatába belekukkantani). A helyzet teljes reménytelenségét mutatja a faluszéli cigányputrik tetején látható műholdvevő. A lakosság folyamatosan növekvő hányadát kitevő cigányság többsége nem dolgozik, állatot nem tart, kertjét nem műveli, csak segélyből él (jó esetben, rosszabb esetben bűnözésből is), viszont egész nap televíziót néz. Tétlensége és a kormány megosztó, uszító politikája egyre agresszívabbá teszi. A baj fő oka, hogy a Kultúra elfajzott gyermeke, a Gazdaság, pontosabban szólva, a csupán néhány ezer embernek hatalmas hasznot hozó pénzpiaci szemlélet félresöpörve minden ész- és szívbéli megfontolást föllázadt szülője ellen, kisbetűsre fokozta le és kegyelemkenyéren tartja, miközben átvette az uralmat a világ felett. Marxot fejre kell állítani. Addig nem jönnek rendbe a dolgok, amíg nem látjuk be, hogy a Kultúra nem felépítménye a Gazdaságnak (és minden másnak), hanem az alapja. Egy Hofstätter nevű német gondolkodó a húszas években így határozta meg a kultúra jelentését: A kultúra nem más, mint egy adott társadalmi rendszer evidenciáinak összessége. Ez a meghatározás ránk, magyarokra nézve mára érvényét vesztette. Azok az evidenciák, amelyek akkor a magyar nemzet tagjainak a túlnyomó többségét összekötötték, vészesen megfogyatkoztak, az anyanyelv jó-rossz használatán kívül már alig köt össze bennünket valami. Az evidenciák számának csökkenése az illető társadalmi rendszer betegségéről, integritásának meggyengüléséről árulkodik. Ma már magyarnak lenni sem magától értetődő (l. a dec. 5-i népszavazás eredményét). Annyira nem, hogy liberális (?) megmondó emberek magyarkodásnak nevezik, ha valaki fennhangon vállalja magyarságát. Már csak nyelvünk jó-rossz használata köt össze minket, magyarokat. Minden magyarul érző ember számára nyelvünk egészsége a legfontosabb. A nyelv gondolkodásmód. A magyar nyelv a magyar észjárás kifejezőeszköze. Állapota, változása a magyar ember szellemi, erkölcsi és lelkiállapotáról állít ki látleletet. A magyar igei nyelv volt. A régi magyar beszédben a cselekvésen, történésen volt a hangsúly. A Rákosi- és Kádár- korszakból öröklött betegsége folytán egyre inkább névszói nyelvé válik (-ság, -ség), a cselekvő alak helyett egyre többször használ szenvedő vagy azt körülíró alakot, személyes hangnem he- 20

21 JANKOVICS MARCELL lyett általánosít, a lényeg kimondása helyett mellébeszél. Mindez a cselekvéstől való ódzkodásnak, a felelősség elhárításának, szétterítésének a kifejeződése, passzivitásunkat, növekvő tehetetlenségünket jelzi. Ehhez társul az ugyancsak kommunista örökségként járványszerűen terjedő hazudozás, valamint az USA-ból az amerikomán nyelvi fertőzéssel behozott píszi. (Lúzer népnek a hunglish is megfelel, csak politikailag korrekt legyen.) Mondanom sem kell, hogy mindez a fej bűne, ami a szájon (a médián) át terjed. Az, hogy a tömeg egyre mocskosabban beszél igazi szólásszabadság helyett, csak görbe tükre ennek. A gátlástalanul hazug kommunikáció a cselekvést helyettesítő aktivitássá vált. A szavak értelmüket vesztik, az anyanyelv pedig hitelét (a szólással ellentétben a nyelv nem bír el mindent). Az üres kommunikáció, a semmitmondás választható szakmává, egyúttal a legnépszerűbb, egyben leg - alacsonyabb színvonalú egyetemi szakká lett. Nagy Lászlói parafrázissal zártam mondandómat: Ha a jelen hídja összeomlik, és nem tudjuk újjáépíteni, ki viszi át fogában tartva kultúránkat a túlsó partra, ha nem mi? I. FEJEZET 21

22 ALMANACH 2008 ÉRTÉKRENDÜNKRÕL BDSZ ALMANACH KOZMA IMRE Európa és Szent Benedek (Homilia Tihanyban, Szent Benedek ünnepén, július 11.) Ünnepelni jöttünk Tihanyba, Szent Benedek napján. Életének ideje ( ) egybeesik Itália germán megszállásával és az ősi római értékrend meglazulásával. Az előkelő, ízig-vérig keresztény család sarja jó nevelésben részesült. Magasabb tanulmányait a régi birodalom ősi fővárosában, az idegen hatalom uralmától szenvedő Rómában kezdte. Jó lelke mély megdöbbenéssel szemlélte ezt a római világot. Még él a régi Róma fénye és pompája, de már ott vannak az apostolok és vértanúk sírjai is. Hatalmas bazilikák épültek Szent Péter és Szent Pál sírja fölött, és a legősibb keresztény bazilika is állt az Esquilinuson, az Istenanya tiszteletére. De a kereszténység győzelmének ezek a bizonyítékai sem tudták eltakarni előle a romlás jeleit. A császári székhely már átkerült Konstantinápolyba, Róma vidéki várossá süllyedt, és germán barbárok állandó fenyegetettségében élt. Erkölcsileg és kulturálisan is lehanyatlott. Az általános élvezethajhászás és a diáktársak üres mulatozása nem tetszett Benedeknek. Keresi, és nem találja az emberek mindennapjait meghatározó ősi erényeket. Ezekből csak egy aprócska csokrot kötök: libertas, fides, justitia, clementia, concordia, constantia, magnitudo, animi, pietas. (szabadság, hit, bizalom, igazság, béketűrés, emberiesség, türe- 22

23 KOZMA IMRE lem, egyetértés a szívek együtt dobbanása -, állhatatosság, nagylelkűség, kegyesség.) Benedek lelke elfordult Rómától. Menekülnünk kell Rómából, ha nem akarunk Krisztus országáról lemondani. tanácsolja nem sokkal korábban Nolai Szent Paulinus. Benedekben érlelődött az elhatározás: el innen! Sokat töprengett, még többet imádkozott, de be kellett látnia azt is, hogy nem elegendő a menekülés. Az sem megfelelő a világ kísértései ellenében, hogy sziklához láncoltassa magát, mint tette az egyik remete. Már akkor felismerte, hogy a vasláncnál van erősebb kötelék is: az Úr Jézus iránti szeretet. Meg is született a döntés. A Sabin helyekbe menekült. A Subiaco fölött emelkedő kolostor egyik szerzetese, Romanus remeteöltönyt adott rá, és gondoskodott szerény élelmezéséről. Az alig megközelíthető barlangban három évig tartott a tanulóidő lemondásban, csendben, magányban. Majd Isten kivezette a barlang sötétjéből, hogy életét példaképül állítsa az emberek elé, hogy mint a fény a gyertyatartón, világítson mindazoknak, akik Isten házában vannak. A szívek ismeretében prófétai adománnyal megajándékozottan vezeti, neveli, formálja szerzeteseit, akik az Úr szolgálatának iskolájában testvéri, küldő közösséget alkotnak, mint Krisztus urunknak, az igaz királynak harcosai. Bölcsességét felismerik azok is, akik a kolostor falain kívül élnek. Elsősorban a hozzá lelki tanácsért forduló egyszerű pásztorok viszik szanaszét hírét. A Benedek név jelentése: áldott. Szent Benedek valóban kegyelemmel áldott volt, Isten embere. Benedek mély forrásból merített. Jelentősége túllépi szerzetesközösségének határait. Szelleme korszakalkotó lett az egész egyházban, és a keresztény kultúra és a mai világkép kialakulásában. Évszázadokon keresztül az általa fogalmazott Regula lelkisége ihlette a nyugati világ művészetét (román stílus, gregorián dallam), és alakította életformáját a földműveléstől a betűvetésen keresztül a görög-római irodalom kincseinek ápolásáig. Ha felütjük a magyar történelem lapjait, meggyőződhetünk arról, hogy milyen befolyással bírt a népek fejlődésére. Pannonhalma, Bakonybél, Tihany és számtalan más apátság már Szent István korában egybeötvözte a magyarságot a kereszténységgel, Szent Benedek szellemében. Talán azért kell ma, Szent Benedek napján ünnepelnünk, hogy példája meghatározó legyen a mi életünkben is a mindennél erősebb kötelék: az Úr Jézus iránti szeretet. I. FEJEZET 23

24 ALMANACH 2008 ÉRTÉKRENDÜNKRÕL BDSZ ALMANACH Európában élünk. Európa mintha két lelket hordozna magában. Egyrészt él a keresztény tudat Isten keresésével, az igazság keresésével, és a szeretetre való képességével, lelkiismeretének Istenhez való kötődésével. Másrészt él egy olyan törekvés is, amely az anyagiak élvezetében látja az élet egyetlen célját. Ezt a másik lelket az ókor örökségéből vette át a kereszténnyé vált Európa. A kereszténység egy ideig látszólag integrálta, de aztán a reneszánsz és később a felvilágosodás korában erőteljesen tört át ez a másik lélek. A legerősebb kifejeződését a kommunizmusban, ateizmusban, és az újpogányságban találta meg. Mindez felveti Európa jövőjének kérdését. Mi Európa jövőképe? Létezik-e jövőkép lelki fogódzók nélkül? Kérdés, elegendő-e az a tudás, amit felhalmoztunk mindennapi életünkben, ahhoz, hogy teljes életet éljünk? Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor be kell vallanunk, hogy nem! Az emberi életnek az életfeltételek megteremtésén túl van egy lelki dimenziója is, és ez a keresztény hit, ez az élet magasabb értelmébe vetett hit. A kiábrándultságot, boldogtalanságot ennek hiánya okozza. Európa mintha nem találná azt az eszmét, amelyre szellemiségét felépíthetné. Azon vitatkoznak, hogy a keresztény hit hozzátartozik-e Európa szellemiségéhez. Nyilvánvalóan hozzátartozik, és az, hogy erre nem merünk határozottan reagálni, az a gyengeségünket jelzi. Voltak ugyan bölcs megfontolásból visszafogott kezdeményezések, hogy az uniós alkotmányban legalább annyi szerepeljen, hogy Európa kultúrájának kialakulásában a kereszténységnek meghatározó szerepe volt. Mindhiába. A kormány- és államfőket az aláírások milliói sem hatották meg. Tényként kell kezelni, hogy a mai világból a keresztény felfogás kiszorult, mert Európa keresztényei visszavonultak. Kivonultak a társadalomból, és behúzódtak a templomba, ahová korábban a kommunisták, szocialisták Kelet- Európa népeinek keresztényeit kényszerítették. Hiba, hiba, hiba! Csak azért mondom háromszor, hogy érzékeltessem, hogy keresztény hivatásunk felhagyásáról van szó. Hiszem, hogy az európai ember előbb-utóbb ki fogja mondani: Hová mennénk, Uram, az örök élet igéi nálad vannak. És felismeri, hogy Krisztus a népek egyetlen és igazi reménye. Mindebben nekünk, keresztényeknek megújult hittel, elkötelezett szeretettel részt kell vállalnunk. 24

25 KOZMA IMRE Ehhez adhat bátorítást Szent Benedek mai napon felfénylő alakja, mint Európa védőszentje, hogy Európa békétlenségtől szenvedő, egyenlőtlenségektől szétszaggatott, keresztény kultúráját megtagadó, s keresztény hitét elhagyó népei európai családdá váljanak. I. FEJEZET Benedek Európa békéjének követe Benedek valójában sohasem politizált. Tanulságképpen mégis szeretnék felmutatni egy jelenetet, Benedek találkozását Totilával, a gótok királyával. Totila hallott Benedek tetteiről, s látni szerette volna. Benedek lehetőséget adott erre, és felhasználta az alkalmat, hogy síkra szálljon azokért, akik a hadviseléstől, a pusztításoktól és fosztogatásoktól legjobban szenvedtek. Rendíthetetlen nyíltsággal szólította meg a király lelkiismeretét. Sok rosszat tettél már. Hagyd végre abba kegyetlenkedéseidet. Képzeljük magunk elé a jelenetet. Totila, aki meghódította szinte egész Itáliát, s most arra készül, hogy elfoglalja Rómát is, a birodalom egykori fővárosát. Ott áll felfegyverzett kíséretével a védtelen szerzetes előtt, akinek egyetlen fegyvere prófétai szava. Egy védtelen szerzetes dacol a győzelemhez szokott királlyal. S a prófétai szó a seregek fegyvereinél hatalmasabbnak bizonyul. Íme, ilyen a védtelenek békére irányuló ténykedése tegnap, ma, és holnap is. Boldog, aki a maga módján és lehetőségeinek keretén belül ellenáll a gonosznak. A hatalmasok közül nem mindenki olyan nemes lelkületű, mint a barbár Totila volt, hogy elfogadjon egy ilyen megrovást, és eltűrjön egy ilyen nyílt beszédet. Benedek e fellépése teszi hitelessé kolostori szabályának békére buzdító szavait. Meg van győződve arról, hogy béke csak ott lehetséges, ahol igazság uralkodik. Az igazság azonban nem egyhangú egyenlősdi, és különbség nélküli uniformizálás, hanem tekintettel van az egyesek sajátságára. Mottója: Nem mindenkinek ugyanazt, hanem mindenkinek a magáét. Akinek kevesebbre van szüksége, adjon hálát az Istennek, és ne szomorkodjék, akinek pedig több kell, alázza meg magát nyomorúsága miatt. Ez a benedeki békerecept utópia, mondhatná valaki. Vajon nem használhatna nekünk is az ilyen magatartás, amely minden embert komolyan vesz sajátságaival és másféleségével, hogy jobban boldoguljunk konfliktusainkkal, mind a magánéletben, mind nemzetünk életében, mind nemzetközi síkon?! 25