J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 6/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének február 13-án (szerda) 16 óra 00 perckor tartott soros ülésén. Az ülés helye: A Hivatal házasságkötő terme. Jelen vannak: Oláh Kálmán polgármester, Szikora Pál Ferenc alpolgármester, Kesjár Jánosné képviselő, Göcző Gyula Andrásné képviselő, Bohus Ferenc képviselő, Oláh Lajos Sándorné képviselő, Csikós Gábor képviselő. Meghívottak: Lustyikné dr. Papp Anikó Orosházi Járási Hivatal vezetője, dr. Lipták Péter jegyző, Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző, Pepó Jánosné Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ intézményvezető, a civil szervezetek részéről: Kvasz Pál Gábriel Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület Elnöke, Szemenyei Katalin Csanádapácai Nyugdíjasklub elnöke, Hatvani Gyuláné a Mézikék Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Annus Sándor az Adománykosár Egyesület elnöke. Tóth Zoltánné Megyei Vöröskereszt Elnöke. Tervezett napirend: 1./ Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi beszámolója Előadó: Pepó Jánosné intézményvezető 2./ Javaslat a szociális alap- és szakellátások igénybevételének helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására és a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ jogszerű működéséhez szükséges dokumentumok elfogadására Előadó: Oláh Kálmán polgármester 3./ Csanádapácai Székhelyű civil szervezetek beszámolója a 2012-es évről Előadó: Oláh Kálmán polgármester 4./ Csanádapáca és Pusztaföldvár Községek Körjegyzőségének évi költségvetésének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző

2 5./ Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2012.(II.16.) önkormányzati rendeletének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző 6./ Javaslat az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 7./ Javaslat a évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet megalkotására Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 8./ Az idegenforgalmi adóról szóló 7/2012. (II.28) önkormányzati rendelete módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző 9./ Egyebek Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Köszönti a képviselő-testület tagjait, a meghívottakat és Csanádapáca Község lakosságát. Bejelenti, hogy a meghívottak közül Lustyikné dr. Papp Anikó járási hivatalvezető más elfoglaltsága miatt nem tud jelen lenni, továbbá Tóth Zoltánné a Vöröskereszt Megyei Elnöke is jelezte elfoglaltságát. Megállapítja, hogy a képviselő-testület teljes létszámban van jelen, így az ülés határozatképes. A meghívókat és az anyagot írásban mindenki megkapta. Aki a kiküldött napirenddel egyetért, az kézfeltartással jelezze. 20/2013. (II. 13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának képviselő-testülete az alábbiak szerint fogadta el a napirendet: 1./ Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi beszámolója Előadó: Pepó Jánosné intézményvezető 2./ Javaslat a szociális alap- és szakellátások igénybevételének helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására és a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ jogszerű működéséhez szükséges dokumentumok elfogadására Előadó: Oláh Kálmán polgármester 3./ Csanádapácai Székhelyű civil szervezetek beszámolója a 2012-es évről Előadó: Oláh Kálmán polgármester

3 4./ Csanádapáca és Pusztaföldvár Községek Körjegyzőségének évi költségvetésének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző 5./ Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2012.(II-16.) önkormányzati rendeletének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző 6./ Javaslat az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelet megalkotása Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 7./ Javaslat a évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet megalkotására Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző 8./ Az idegenforgalmi adóról szóló 7/2012. (II.28) önkormányzati rendelete módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző 9./ Egyebek Előadó: Oláh Kálmán polgármester 1. napirend Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi beszámolója Előadó: Pepó Jánosné intézményvezető Oláh Kálmán polgármester: Megkérném a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ intézményvezetőjét, Pepó Jánosnét, hogy egészítse ki pár szóban a beszámolót. Pepó Jánosné intézményvezető: Az írásos anyagot mindenki megkapta. Magamról annyit, hogy március 26. óta vagyok az intézmény vezetője. Az ellátottak szemszögéből, hogy ne érződjön változás, igyekszem a feladatoknak eleget tenni. Mivel a szociális szolgáltató központban több feladatot látunk el, erről készítettem kimutatásokat ban a mutatószámokat javítani kell. Szigorúan fogtuk a gazdálkodást, viszont a kerítés elkészítéséhez segítséget kérek. Fontosnak tartanám kiemelni az utóbbi időben azt a sok ellenőrzést, amit kaptunk. Szerencsére nem volt elmarasztalás, ezt pozitív eredményként említeném meg. Amennyiben kérdés van, arra készséggel válaszolok.

4 Oláh Kálmán polgármester: Köszönöm szépen az intézményvezető asszonynak a tájékoztatását és átadom a szót a kérdezőknek. Bohus Ferenc képviselő: Én azt szeretném megkérdezni, hogy utólag találtak 6 millió forintot az ellenőrzés során, nem hiányzott ez a pénz korábban senkinek? Pepó Jánosné intézményvezető: Valóban volt MÁK ellenőrzés, és ennek kapcsán derült fény erre a többletre. Mivel az igénylés előző évben történik, és a megvalósulás később van, ténylegesen több demens beteget láttunk el, ebből adódott ez a különbözet. Azonban már figyelünk erre is, hogy a továbbiakban ne forduljon elő ilyesmi, bár leszögezném, hogy az ellátottak majdnem 100 %-a demens. Bohus Ferenc képviselő: Vannak nehézsúlyú betegek ez köztudott, de kérdezem, hogy van-e ott megfelelő személy az ellátásukra? Úgy értem, hogy van-e, aki a gondozottak helyváltoztatását fizikai közrehatással is segíti? Pepó Jánosné intézményvezető: Van ápoló személyzetünk az előírásoknak megfelelően, de ha mi vennénk fel segédápolókat, csak abban az esetben tehetnénk meg, ha az önkormányzat engedélyezné és finanszírozná is őket. Egyelőre az a megoldás, hogy ott van a csengő, amit megnyom a beteg és az ápoló megy. Bár meg kell említenem, hogy az ápoló szakma nagyon nehéz. Bohus Ferenc képviselő: Lehet arról tudni valamit, hogy szakmai körökben mikor várható az intézmény államosítása? Pepó Jánosné intézményvezető: Tavaly láttuk leírva. Azóta csend van ebben a tekintetben. Mindesetre figyeljük a híreket. Oláh Kálmán polgármester: Annyi mindenképpen bizonyos, hogy a ik évre a normatíva biztosított, addig az önkormányzat fenntartásában marad az intézmény. A kerítésre vonatkozóan azt tudom mondani, hogy be van építve a 2013 évi költségvetésbe, meg fogjuk oldani. Ami a plusz személyzet alkalmazását illeti, annak biztosítására nincs lehetőség. Oláh Lajos Sándorné képviselő: Azt olvastam a beszámolóban, hogy áprilisban rendkívüli esemény történt az intézményben. Betörtek és el is vittek valamit? Pepó Jánosné intézményvezető: Igen, betörtek, de nem vittek el semmit, csak megpróbálták a páncélszekrényt a helyéről kimozdítani. Az illető személy nem tudhatta azt, hogy mi nem tarthatunk ott pénzt. Eddig nyitott intézmény voltunk, de most már lehet, hogy védőintézkedéseket kell tennünk. Mindenesetre jobban oda kell figyelnünk. Oláh Kálmán polgármester: Én felvettem a kapcsolatot biztonsági céggel, de 200 ezer forintért szereltek volna abba az egy helyiségbe riasztót. Ezt túl soknak találtam, úgy gondolom, hogy más formában fog az önkormányzat

5 segítséget nyújtani. Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e, amennyiben nincs, aki egyetért a fentiekkel, kérem kézfeltartással jelezze. 21/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ évi tevékenységéről szóló átfogó beszámolóját elfogadja. Határozatról értesül: Pepó Jánosné intézményvezető 2. napirend: Javaslat a szociális alap- és szakellátások igénybevételének helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ jogszerű működéséhez szükséges dokumentumok elfogadására Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Felkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: A jogszabályi változásokból adódóan volt szükség korrekcióra, átvezetésre az intézmény szakmai dokumentumaiban. Ennek megfelelően a szakmai munka új feladatainak meghatározása vált szükségessé. Az intézmény törekszik az ellátottak életminőségének javítására, az egészséges életmód kialakítására. Gondot fordítanak a pontosabb adminisztrációra, a szociális foglalkozatásban részt vevők munkában tartására. Kapcsolatrendszerüket igyekeznek bővíteni, együttműködni a kistérségi társulásokkal. Az intézményvezető asszony is beszélt ezeknek a fontosságáról, és szükséges jelen változások végett egy rendeletet alkotnunk a szociális alap- és szakellátások igénybevételeinek helyi szabályairól. Pepó Jánosné intézményvezető: Jegyző úr precízen felvezette, hogy miért is szükséges ennek a rendeletnek a megalkotása. A korrekciókat megcsináltam, mivel a módszertan is ellenőrzött. Ezzel kapcsolatban, ha bárkinek kérdése van, készséggel válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e. Amennyiben nincs, úgy aki egyetért a fentiekkel, kérem, kézfeltartással jelezze.

6 Oláh Kálmán polgármester: Az intézményvezető asszony a benyújtotta a pontos dokumentumokat egységes szerkezetben a képviselő-testület felé elfogadásra, aki a fenti dokumentumok elfogadásával egyetért, az kézfeltartással jelezze. 22/2013. (II. 13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy jóváhagyólag elfogadja a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ (5662 Csanádapáca, Horváth Lajos tér 5.) költségvetési szerve 1.) Szervezeti és működési Szabályzatát, 2.) évi szakmai programját, 3.) Idősek Otthona szakmai programját, 4.) Idősek Otthona házirendjét 5.) Idősek Nappali ellátása szakmai programját, 6.) Idősek Klubja házirendjét, 7.) Étkeztetés szakmai programját, 8.) Házi segítségnyújtás szakmai programját, 9.) dohányzási és készpénzkezelési szabályzatait, Határozatról értesül: Pepó Jánosné intézményvezető Aki egyetért a rendelet-tervezettel, kérem, kézfeltartással jelezze. az alábbi rendeletet alkotta meg: 3. napirend: 2/2013. (II.14.) sz. önkormányzati rendelet: A szociális alap- és szakellátások igénybevételének helyi szabályairól A rendelet a jegyzőkönyv 1 sz. melléklete Csanádapácai székhelyű Civil szervezetek beszámolója a 2012-es évről Előadó: Oláh Kálmán polgármester Oláh Kálmán polgármester: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló 2/2012. (II.13.) sz. önkormányzati rendelet alapján, pályázat útján, 2012.

7 évben összesen 6 civil szervezetet részesített önkormányzati támogatásban, összesen ,- Ft értékben. A jogszabályi felhatalmazás alapján a civil szervezetek ellenőrzése megtörtént. A támogatási szerződésben jelzett határidőre minden civil szervezet hiánytalanul elszámolt, a kapott támogatást megfelelően használták fel. Elszámolt a Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola és Óvoda is az önkormányzati támogatással határidőben. Felkérem az egyesületek képviselőit, hogy tartsák meg beszámolójukat. Csikós Gábor Előre FC. Sportegyesület elnöke: A beszámolót mindenki megkapta. A Sportkör 2 millió forint támogatást kért, de csak 1 millió 400 ezer forintot használt fel a 2012-es évben. Ezeket különböző eszközökre fordítottuk, ez 88 tétel összesen. Ennyit kívántam volna elmondani, amennyiben kérdés van, arra szívesen válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: A Vöröskereszt részéről a vezető nem tudott jelen lenni, ezért ismertetem a beszámolójukat. Ők is elszámoltak a kapott támogatással. 85 ezer forint értékű támogatást biztosított az önkormányzat a véradások szervezéséhez, lebonyolításához, ezen kívül egyszeri meleg ebéd biztosítása volt a véradók részére és adományosztás. A helyi vöröskeresztnek 74 fő tagja van. Szemenyei Katalin Nyugdíjas Klub elnöke: A Nyugdíjas Klub 200 ezer forint támogatásban részesült, ezeket rendezvényeink lebonyolításához használtuk fel. 4 nagyobb rendezvényünk volt, ezért 50 ezer forint jutott ezen rendezvények költségeinek fedezésére. A Nyugdíjas Klubnak jelenleg 131 fő tagja van, a szociális otthon helyiségében intézzük feladatainkat, ezért az otthonnal közös rendezvényeink is vannak. Tagdíjat szedünk minden évben, tavaly 700,- Ft/fő volt a tagdíj, ami szintén hozzájárul kiadásaink fedezéséhez. Várom a kérdéseket! Oláh Kálmán polgármester: Kérdés, hozzászólás ezzel kapcsolatban van-e? Bohus Ferenc képviselő: Én erről a klubról még nem hallottam semmi negatívumot, nem tudok mást mondani erre. Oláh Kálmán polgármester: Azt gondolom én is, hogy a nyugdíjas klub kivette a részét a rendezvények szervezése tekintetében. Gondolok itt a Guzsalyos rendezvényre, a kakasfesztiválon is jelentős segítséget nyújtottak, amiért ezúton is köszönetet mondanék. Kvasz Pál Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület elnöke: A Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület is nehéz év elé nézett 2012-ben. Törvényi változás miatt nevet kellett változtatni. A szolgálatokat saját gépkocsival látjuk el, de további eszközök beszerzése vált szükségessé. Az önkormányzat részéről biztosítva volt az egyesületnek 600 ezer forint támogatás, de nem használtunk fel belőle egy forintot sem. A számlánkon 22 ezer forint van jelenleg, ezt működésre használjuk fel. Amennyiben lehetséges lesz a szolgálati autót az idén szeretnénk megvásárolni.

8 Oláh Kálmán polgármester: Az egyesületnek én is tagja vagyok, de elfoglaltságaim miatt keveset tudok részt venni, az egyesület munkáiban. Sajnálom, hogy tavaly nem lett felhasználva a 600 ezer forint támogatás, de megteszünk mindent annak érdekében, hogy az idén a szolgálati gépkocsi megvásárlásra kerüljön. Hatvani Gyuláné Mézikék Nagycsaládosok Egyesület Elnöke: Mi is leadtuk a beszámolót, de elég nehezen tudunk létezni. Tavaly volt egy pályázatunk, ahol 250 ezer forintot sikerült nyernünk. Segítői vagyunk minden évben a kakasfesztiválnak, a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központnak is főztünk, továbbá használt ruhát osztunk minden évben. Az önkormányzattól 40 ezer forint támogatást kaptunk, ezt sportnap, biciklitúra szervezésére, kalácsosztásra fordítottuk. A kalácsot a szociális otthon lakói és a hátrányos helyzetűek kapták. Fáj azonban az, hogy ilyen kevés összeget szavazott meg a képviselő-testület nekünk. Hiszen mi élelmiszereket adunk, és ezért rosszul esik, hogy a hátrányos helyzetűeket nem támogatják kellően. Azt javaslom, hogy fogjunk össze, mert például 1 napos kirándulás szervezése a részükre nagyon sokat jelentene nekik. Amennyiben kérdése van valakinek, arra szívesen válaszolok. Oláh Kálmán polgármester: Kétségtelen, hogy vannak olyan személyek, akik odamennek élelemért, de erre azt tudom mondani, hogy az önkormányzatnak van krízisalapja és a családsegítő által igénybe vehetik. Az önkormányzat felé kell irányítani ezeket a személyeket. Ami a támogatások összegét illeti, úgy osztjuk, hogy mindenkinek jusson. A lehetőség be van határolva. Annus Sándor Adománykosár Egyesület elnöke: Egyesületünk a tavalyi évben 40 ezer forint támogatásban részesült. Ezt főképp karácsonyi csomagok készítésére használtuk fel és ünnepség rendezésére. 26 csomagot készítettünk a Gyöngyfüzér Szociális Szolgáltató Központ lakói részére és kalácsot, bejglit osztottunk a Mézikék Nagycsaládosok Egyesületével közösen. Nyerünk pályázatot is a tavalyi évben, több támogatónk is van ban 600 kg ruhát osztottunk. Programjaink közt szerepel még vetélkedő szervezése húsvétkor, júniusban 1 kerékpártúra szervezése, 1 kirándulás szervezése Mártélyra, ezek támogatásához kérnénk majd segítséget. Oláh Kálmán polgármester: Természetesen bizonyos fokú támogatást tudunk adni, majd a kérelmek alapján fogunk egy későbbi időpontban dönteni. Megkérem Kesjár Jánosné igazgató asszonyt, hogy tartsa meg a SZEGEKIF beszámolóját. Kesjár Jánosné igazgató: Írásos anyagot mindenki megkapta. Megemlíteném, hogy megállapodás volt kötve az étkezési térítési díjakra vonatkozóan, melynek különbözetét az önkormányzat fizeti meg a Kis- Csanád kft részére. Ez 4 hónapot érintett, az átutalás a Kis-Csanád Kft részére megtörtént. A dolgozók részére is megtörtént a támogatás kifizetése.

9 Oláh Kálmán polgármester: Minden szervezet elszámolása rendben van, kérdése valakinek ezzel kapcsolatban van-e? Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Az Ft., ami a költségvetésben be van tervezve, az nevetségesen alacsony. Csak mellékesen megemlíteném, hogy a Csanádapácai Előre FC. egyesület vasat gyűjtött, de nem tud minden évben. Az MLSZ a Bozsik programból 420 EFt támogatást adott, de azt gondolom, hogy a civileket meg kell keresnünk, nekünk is kötelességünk támogatni őket. Mindenkit támogatni kell, de nekünk kell a lehetőségeket megkeresnünk, azt gondolom. Oláh Kálmán polgármester: Sok önkormányzatnál hallottam, hogy nem tud támogatni semmi civil szervezetet. Az új finanszírozás alapján kevesebb pénz jut, meg kell keresnünk a lehetőségeket, kiskapukat. A kakasfesztiválra is nulla forint van betervezve, mert nem kötelező feladata az Önkormányzatnak. A rendezvény ettől függetlenül meg lesz tartva. Nekünk is lesz mit talpalni, úgy látom. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: Engem nem érdekel, hogy Sopronkőhidát támogatják-e, csak az itteni egyesületeket támogassuk. Oláh Kálmán polgármester: Nem az a cél, hogy nem támogatjuk őket, és nem is az a cél, hogy bármelyik megszűnjön. Többletforrást kell szereznünk mindenképpen, akkor a támogatások biztosítva lesznek. Kérdés, hozzászólás van-e? Oláh Kálmán polgármester: Kéri a képviselőket szavazzanak az Csikós Gábor döntéshozatalból való kizárása mellett, személyes érintettség okán. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás és ellenszavazat nélkül 23/2013. (II. 13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Csikós Gábor képviselőt személyes érintettsége okán az Előre FC. Sportegyesület beszámolójával kapcsolatos döntéshozatalból nem zárja ki. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért a civil szervezetek évi beszámolójával, kérem, kézfeltartással jelezze.

10 24/ (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca község Önkormányzatának Képviselő-testülete a civil szervezetek évi támogatásáról szóló szakmai beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Oláh Kálmán polgármester: Aki elfogadja az ELŐRE FC. Sportegyesület beszámolóját, kérem, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodás és ellenszavazat nélkül 25/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Csanádapácai Előre FC évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Aki a Magyar Vöröskereszt évi pénzügyi beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze. 26/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Vöröskereszt évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Oláh Kálmán polgármester: Aki a Nyugdíjas Klub évi beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze. 27/2013. (II.13.) sz.. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testület a Nyugdíjas Klub évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja.

11 Oláh Kálmán polgármester: Aki a Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület évi évi beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze. 28/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Gábriel Bűnmegelőzési Egyesület évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Oláh Kálmán polgármester: Aki a Mézikék Egyesület beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze. 29/ (II. 13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mézikék Egyesület évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Oláh Kálmán polgármester: Aki az Adománykosár Egyesület beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze. 30/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Adománykosár Egyesület évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Oláh Kálmán polgármester: Aki a SZEGEKIF évi beszámolóját elfogadja, kérem, kézfeltartással jelezze.

12 31/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a SZEGEKIF évi pénzügyi támogatásáról szóló beszámolót jóváhagyólag elfogadja. Határidő: azonnal Oláh Kálmán polgármester: Öt perc szünetet rendelek el. 5 perc szünet Oláh Kálmán polgármester: Megállapítom, hogy a képviselő-testület továbbra is teljes létszámban van jelen, az ülés határozatképes. 4. napirend: Csanádapáca és Pusztaföldvár Községek Körjegyzőségének évi költségvetésének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző Oláh Kálmán polgármester: Felkérem Megyeriné Lepsényi Alíz Aljegyző Asszonyt ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: A képviselő-testületnek utolsó lehetősége van a rendelet módosítására. Előterjesztésünk 1 sz. melléklete tartalmazza a körjegyzőség évi bevételi és kiadási előirányzatainak szakfeladatonkénti részletezését. Az előirányzatokat a a tényleges éves teljesítési adatokhoz igazítottuk. Elszámolásra került a évről áthúzódó költségvetési passzív függő bevételek, illetve költségvetési aktív átfutó kiadások állománya is. Mindezeket figyelembe véve, a Körjegyzőség évi bevételi és kiadási előirányzatainak főösszegét EFt összegben javaslom megállapítani. Oláh Kálmán polgármester: A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság is tárgyalta, megkérem Oláh Lajos Sándorné elnököt, hogy ismertesse. Oláh Lajos Sándorné elnök: A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság is megtárgyalta és a fentieknek megfelelően elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé. Oláh Kálmán polgármester: Aki a fentiekkel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és tartózkodás nélkül

13 32/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete: 1./ Megtárgyalta és az előterjesztés 1. számú mellékletének megfelelő tartalommal, E Ft költségvetési főösszeggel elfogadja Csanádapáca és Pusztaföldvár Községek Körjegyzőségének évi módosított költségvetési előirányzatait. 2./ Felkéri a jegyzőt a Körjegyzőség költségvetésének Csanádapáca Község Önkormányzat évi költségvetési rendeletébe történő beépítésére. Felelős: dr. Lipták Péter jegyző Határidő: február napirend: Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.16.) önkormányzati rendeletének módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Meghívott: Megyeriné Lepsényi Alíz Éva aljegyző Oláh Kálmán polgármester: Felkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyzőt, hogy ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Az önkormányzat képviselő testületének szintén ez az utolsó lehetősége, hogy a költségvetési rendeletet módosítsuk E Ft emelésre tettünk javaslatot, a főösszeg E Ft, és E Ft likvidhitel törlésre került. Nincs hiány. Oláh Kálmán polgármester: A Pénzügyi Ellenőrző Bizottság is tárgyalta és felkérem Oláh Lajos Sándorné elnököt, hogy ismertesse. Oláh Lajos Sándorné elnök: A Bizottság szintén tárgyalta és fentieknek megfelelően javasolja elfogadásra. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért a rendelet-tervezettel, kérem, kézfeltartással jelezze. az alábbi rendeletet alkotta meg: 3/2013. (II.14.) sz. önkormányzati rendelet Csanádapáca Községi Önkormányzat évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.16.) rendeletének módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. melléklete.

14 6. napirend: Javaslat az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló rendelet megalkotására Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Felkérem Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyzőt ismertesse. Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Felülvizsgálat során megállapítást nyert, hogy Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati vagyonáról és a vagyongazdálkodási szabályairól szóló 2/2003. (III.11.) számú önkormányzati rendelete idejét múlt és módosítása bonyolultabb, mint egy új rendelet megalkotása, ezért teszek javaslatot a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására. A rendelet első, második, harmadik mellékletét képező vagyonkimutatás elektronikus úton került megküldésre mindenkinek, tekintettel a nagy terjedelemre. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért a rendelet-tervezettel, kérem, kézfeltartással jelezze. az alábbi rendeletet alkotta meg: 7. napirend: 4/2013.(II.14.) sz. önkormányzati rendelet az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról A rendelet a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete Javaslat a évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet megalkotására Előadó: Oláh Kálmán polgármester és dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Felkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse az előterjesztést. dr. Lipták Péter jegyző: A köztisztviselők rendes szabadsága kiadására igazgatási szünetet rendelhet el a képviselő testület. Idén még nem jelent meg kormányrendelet, de érdemi változás nem várható a korábbiakhoz képest. Változás a köztisztviselők esetében, hogy 3 részletben adnánk az igazgatási szünetet. A három időpont az alábbi időszak lenne:

15 I július ig II augusztus ig III december január 04-ig. Ezen időszakok alatt ügyeletet biztosítunk a hivatalban, melyről előre tájékoztatjuk az ügyfeleket. Kérném a képviselő testületet, hogy fogadja el. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért a rendelet-tervezettel, kérem, hogy kézfeltartással jelezze. az alábbi rendeletet alkotta meg: 8. napirend: 5/2013.(II.14.) sz. önkormányzati rendelet a évre vonatkozó igazgatási szünet elrendeléséről. A rendelet a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete Az idegenforgalmi adóról szóló 7/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelete módosítása Előadó: dr. Lipták Péter jegyző Oláh Kálmán polgármester: Felkérem dr. Lipták Péter jegyző urat, hogy ismertesse. dr. Lipták Péter jegyző: A Békés Megyei Kormányhivatal törvényességi referense szóbeli észrevételt fogalmazott meg Csanádapáca Község Önkormányzatának idegenforgalmi rendeletével kapcsolatban, melynek értelmében a rendelet módosítása vált szükségessé. 1 szálláshelyünk van, az is önkormányzati tulajdonú, tehát ez a rendelet nincs nagy kihatással az életünkre. Az adó mértéke nem változott személyenként és vendégéjszakánként 200 forint maradt. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért a rendelet-tervezettel, kérem, hogy kézfeltartással jelezze. az alábbi rendeletet alkotta meg:

16 6/2013.(II.14.). sz. önkormányzati rendelet az idegenforgalmi adóról szóló 7/2012.(II.28.) sz. rendelet módosításáról. A rendelet a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete 9. napirend: Egyebek Előadó: Oláh Kálmán polgármester dr. Lipták Péter jegyző: Apróbb változások vannak csak a pályázatot illetően, a támogató alapítvány neve és az összegben van változás. Oláh Kálmán polgármester: A korábbi határozatot vissza kell vonni, mivel a Zöldáramlat Alapítvány neve szerepelt benne és a számszaki részek sem voltak helyesen kommunikálva az irányunkba. A 17/2013. (II.04.) sz. kt. határozat, ezúton visszavonjuk és új határozati javaslatot bocsátok szavazásra. Aki egyetért a fentiekkel, kérem, kézfeltartással jelezze. 33/2013. (II.13.) sz. kt. hat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy pályázatot nyújt be a Környezet és Energia Operatív Program Épületenergetikai fejlesztések és közvilágítás energiatakarékos átalakítása KEOP /B kódszámú pályázati kiírásra, Csanádapáca Község épületeinek energetikai korszerűsítés érdekében a(z) - Polgármesteri Hivatal épületének (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31., Hrsz.: 2), - Óvoda épületének (5662 Csanádapáca, Gorkij utca 17. Hrsz.: 339), - Konyha épületének (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 46., Hrsz.: 590) épületenergetikai fejlesztésekkel megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva. A beruházás bruttó bekerülési költsége ,- Ft, melyből az elismerhető bekerülési költség, ,- Ft. A KEOP forrásból igényelt támogatás ,- Ft. az összköltség 85 %-a. A pályázathoz szükséges 15 % saját erőt, ,- Ft-ot az Önkormányzat a Nagyréti Erdei Iskola Közhasznú Alapítvánnyal kötött támogatási szerződés útján biztosítja. A Képviselő-testület kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a KEOP forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az Önkormányzat a saját forrás összegét a évi költségvetés terhére elkülöníti.

17 A Képviselő-testület úgy határoz továbbá, hogy visszavonja a 17/2013. (II.04.) sz. kt. határozatát. Határidő: pályázat beadási határideje február 11. Oláh Kálmán polgármester: Kérdése, bejelentése valakinek? Szikora Pál alpolgármester: Egy pályázatot szeretnénk benyújtani, melynek összege 1-10 millió forint, az önerő 30 % és csapatok pályázhatnak. Ez célzott támogatás, kerítéselemek illetve játéktér kialakítása. Oláh Lajos Sándorné: Milyen összeget pályáznátok? Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A maximálist, annak van értelme. Oláh Kálmán polgármester: Tudom, hogy kerítés nincs, de az a kis szurkoló tábor az mindig ott van. dr. Lipták Péter jegyző: Adjuk be a pályázatot. Oláh Kálmán polgármester: Ennek a pályázatnak 3 millió forint az önrésze. Talán tudunk segítséget adni, mert nagyon kutya pályánk van, az tény. Szikora Pál Ferenc alpolgármester: A pályázatot március 8-ig be kell adni. Oláh Kálmán polgármester: Aki egyetért azzal, hogy az Előre FC. Sportegyesület pályázatot adjon be és az önerőt az önkormányzat biztosítsa, kérem, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül 34/2013. (II.13.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. úgy dönt, hogy a Csanádapácai Előre FC.-vel együttműködik, és támogatja az sportegyesület által benyújtandó TAO előminősítéses pályázat vonatkozásában, melynek célterülete az Önkormányzat tulajdonában lévő sporttelep felújítása. 2. a beadott pályázathoz szükséges önrészt, maximum 3 millió forintig biztosítja. 3. felhatalmazza a polgármester és a jegyzőt a jelzálogjog nyilatkozat és szükséges okiratok aláírására. Határidő: március 8. és dr. Lipták Péter jegyző

18 Oláh Kálmán polgármester: Tájékoztatásként szeretném elmondani, hogy a szociális tűzifa pályázaton nyert 40 köbméter tűzifából 25 köbméter megérkezett. Megkezdődött ennek kiszállítása. A jövő hét elején fog megérkezni a maradék 15 köbméter. Lesz pár nap szünet az érkezés és a szállítás között, ezért türelmet kérek. Kérdés ezzel kapcsolatban van-e, amennyiben nincs, úgy megköszönném mindenkinek a részvételt, a továbbiakban hasznos munkát és jó egészséget kívánok. Az ülés bezártnak tekintem. K.m.f.. Oláh Kálmán polgármester. dr. Lipták Péter jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 7/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. 14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 5/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 4-én (hétfő)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 17/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 03-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 16/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 26-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének február 17-én tartott soron kívüli ülésén. 3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-ülésének 2016. február 17-én tartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 22-én tartott soros nyílt ülésén. 10/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 22-én tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 5/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 28-án megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. 17/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 11-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 28/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 23/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 9/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 20-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 22-én (péntek) délután 13 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. 8/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 18-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 14-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. 19/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 1/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat képviselő-testülete 2013. január 22-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. 6/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 29-én megtartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2018. JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1/2018. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. 8/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 6. napi tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. 2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. január 25-én tartott soros képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye: A községháza díszterme 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 18-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én megtartott soron kívüli ülésén. Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. 14/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. július 17-én tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 26-án megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 19/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. augusztus 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 23/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Pusztaföldvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Kardoskút Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 28-án a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért u. 31 13/2012 sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Önkormányzat képviselő testületének 2012. május 10.-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén. 15/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K

N A G Y D O R O G N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net JEGYZŐKÖNYV NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének március 16-án tartott soros nyílt ülésén. 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. március 16-án tartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-4/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014. március 25-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 3/2014.(III.26.)

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 31-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 12-én megtartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 12-én megtartott soros ülésén. 6/2014. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 12-én megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 22/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. október 26-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő

Jegyzőkönyv. Ignácz József György alpolgármester Bogdán Imre képviselő Orsós József képviselő Jegyzőkönyv Készült Pálmajor Község Önkormányzat képviselő-testületének 2015. szeptember 7-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Pozsonyi Erika polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 88-236-001, e-mail: hivatal@somlovasarhely.hu Szám: Svh/62-6/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 17.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyilvános üléséről december 17. Ügyszám: 87-137/2015. JEGYZŐKÖNYV nyilvános üléséről 2015. december 17. Nyirád 2015 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános üléséről Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal Nyirád, Szabadság u. 3.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének november 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 30/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. november 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét.

JEGYZŐKÖNYV. Kovács Csaba Károly polgármester: az aljegyző asszony által tett észrevétel alapján javasolja elfogadásra a napirendek sorrendjét. KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: Krs/380-6/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. május 22. napján 13:00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. 20/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 28-án, tartott soron kívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló ülésén. 21/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének november 18- án, tartott nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének november 18- án, tartott nyílt ülésén. 22/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Képviselő-testületének 2015. november 18- án, tartott nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme. 5662 Csanádapáca,

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 11-A/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 19-én megtartott üléséről. 2

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 17-én (szerda) délután 16 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 10/2012. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapácai Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2012. március

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. 5/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 22-én megtartott soros nyílt ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat házasságkötő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 18-án. megtartott soron következő testületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. november 18-án megtartott soron következő testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25.

JEGYZŐKÖNYV. Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek. együttes, nyilvános üléséről május 25. Ügyszám: 133-61/2017. JEGYZŐKÖNYV Nyirád és Szőc Községek Önkormányzatai Képviselő-testületeinek együttes, nyilvános üléséről 2017. május 25. Nyirád 2017 1 Jegyzőkönyv Készült: Az ülés helye: Nyirád és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta:

Megállapítja, hogy a Képviselő- testület 4 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül az alábbi napirendi pontotokat elfogadta: Készült: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 8-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Tompa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Véh László polgármester Gubics

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta.

Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testülete 6 igen szavazattal a javaslatot elfogadta. Készült: 2012. január 6-án, 14.00 15.00 óráig megtartott, Borsodnádasd Város Önkormányzat Képviselõ-testületének rövid úton összehívott, n y í l t ülésén, a Borsodnádasd Város Polgármesteri Hivatal dísztermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 15/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30- án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 2. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. augusztus 9. napján megtartott rendes, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám 179/2013.(VIII.9.) önkormányzati 180/2013.(VIII.9.)

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu. 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Bér Község Önkormányzat a 3045 Bér: Petőfi út 32 Tel, Fax: 32 486-027 Email: polghiv@ber.hu 1. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. január 13.-án Megtartott nyílt üléséről Az ülés helye: Tanácskozó terme Készült: Bér: 2014.január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. ÁPRILIS 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 5/2015. (IV. 30.) önkormányzati rendelet A képviselő-testület egyes hatásköreinek átruházásáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása

NAPIREND: 2. Civil szervezetek évi támogatásáról készült beszámoló elfogadása. 3. Civil szervezetek évi támogatási kérelmeinek elfogadása LOVAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA LOVAS Szám: 2ált/29-6/2018 JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: Lovas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 11-én, 8 órakor megtartott nyílt üléséről. ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK:

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.szeptember 25-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) rendelete: 7/2014., c.) határozatai:39-41., d.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Beszámoló az

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám: 54/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Marcalgergelyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Nemesszalók,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. február 20-án (szerda) délután 16 órai kezdettel megtartott soros (munkaterv szerinti) nyílt ülésén.

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 30-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 99 101 / 2011. (VI. 15.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: Svh/62-1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2016. DECEMBER 8. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 15/2016. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata

Részletesebben

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Füzesabony Város Önkormányzat rendkívüli, nyilvános képviselő-testületi üléséről. Ideje: 2016. január 13-án 14:00 óra. N A P I R

Részletesebben