58 4. számú előterjesztés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "58 4. számú előterjesztés"

Átírás

1 Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és fürdő jegyárainak megállapításáról I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a decemberi ülésén tárgyalta, és a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és fürdő jegyárainak megállapításáról szóló 579/2013. (XII. 12.) KÖKT határozatban hagyta jóvá a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és fürdő (a továbbiakban: Uszoda) évijegyárait. Csanak Géza igazgató úr megküldte a javaslatát a évi jegyárak megállapításához a változtatások indokolásával (az előterjesztés 2. melléklete). A javaslat mellékletét képezi a jegyforgalmi kimutatás a évre és november 10-ig, amely tartalmazza az értékesített jegyek és szolgáltatások darabszámát. Ebből megállapítható, hogy a legnépszerűbb jegytípus továbbra is a felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül, amelyből2014-ban db került eladásra. Ez 8,3%-kal kevesebb a évi értékesítésnél Általánosan elmondható, hogy az egyéni jegyek eladása csökkent, ugyanakkor a csoportos és családi jegyek, valamint a bérletek értékesítése nőtt. A bérletek érvényessége -áremelés nélkül- l O alkalomról 12 alkalomra nőtt, ami elnyerte a lakosság tetszését, a bérletek népszerűsége a számokban is mutatkozik. Az előző évi statisztikában a gyermekbérlet volt a legkevésbé népszerű (2 db), 2014-ben már 14 darabot értékesítettek belőle. A közszolgálati jegyek változatlanul népszerűek. A javaslat szerint a jegytípust indokolt lenne kőbányai lakóhelyhez, illetve munkahelyhez kötni, hasonlóan más kerületekhez. Jelenleg az ország bármely pontjáról érkező közszolgálati dolgozó részesül a kedvezményben az uszoda- és a strandbelépők vásárlásakor. A nyári csapadékos idő következtében a strandbelépők száma drasztikusan csökkent. A napi strandbelépők csökkenése mellett azonban a felnőtt kiegészítő úszójegyek eladása nőtt, mivel a hűvösebb időjárás miatt az uszoda szolgáltatásait is igénybe vették a strandolók. Ajegyárakat és az értékesítési adatokat tartalmazó kimutatás az előterjesztés 3. melléklete. A Sportközpont igazgatója által készített táblázat mutatja a 2012., és évi jegyárakat, valamint a évre tett javaslatot, kiemelve a változásokat. ÚJHEGYIUSZODAÉSSTRANDFÜRDÓJEGYÁRAI javaslat Szolgáltatás megnevezése: Összeg Összeg Összeg Összeg U szodai belépők Felnőtt belépő 4 órára szaunával 900 Ft 900 Ft 900 Ft 900 Ft Felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül 600 Ft 600 Ft 600 Ft 600 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 4 órára szaunával 700 Ft 700 Ft 700 Ft 700 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával 500 Ft 500 Ft 500 Ft 500 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órára 550 Ft 550 Ft 550 Ft 550 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára 450 Ft 450 Ft 450 Ft 450 Ft Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 450 Ft 450 Ft 450 Ft 450 Ft Családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére l 500 Ft l 200 Ft 1800 Ft Családi belépő 4 órára, 2 felnőtt és kettő gyermek részére l 500 Ft minden további gyermek személyenként 500 Ft 500 Ft 300 Ft 300 Ft Szaunajegy (2 óra)* 600 Ft 600 Ft

2 Közszolgálatban dolgozók napijegyára szaunahasználattal** 490 Ft 490 Ft Közszolgálatban dolgozók szaunahasználata** 300 Ft 300 Ft *Az uszodatér zárva tartása idején **A közszolgálatban dolgozók a kedvezmény igénybevételénekjogosultságát a munkáltató által kiállított közszolgálati igazolvánnyal igazolják. Uszodai bérletek éven belül 10 alkalom 10 alkalom 12 alkalom 12 alkalom Felnőtt bérlet 4 órára szaunával 8 OOO Ft 8 OOO Ft 9 OOO Ft 9 OOO Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos bérlet 4 órára szaunával 7 OOO Ft 7 OOO Ft 7 OOO Ft 7 OOO Ft Gyermek bérlet (3-14 éves) 4 órára 5 OOO Ft 5 OOO Ft Ft Ft Éves bérlet szaunával (egy naptári éven belül) 132 alkalom 100 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft 100 OOO Ft s t ran db e l, epó.jegye "" k Felnőtt belépő egész napra l 200 Ft l 200 Ft l 200 Ft l 200 Ft Felnőtt belépő óra után 800 Ft 800 Ft Felnőtt belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 720 Ft 720 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő egész napra 900 Ft 900 Ft 900 Ft 900 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 15 óra után 700 Ft 650Ft Diák, nyugd., nagycsal belépő az utolsó 2 órára 540 Ft 540 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) egész napra 600 Ft 600 Ft 600 Ft 600 Ft Gyermek belépő (3-14 éves ) 15 órától 500 Ft 450 Ft Gyermek belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 360 Ft 360 Ft Családi belépő 3 fő, legalább l fő kiskorú részére egész napra Ft Ft Ft Családi belépő 2 felnőtt+ l gyermek részére után l 850 Ft Családi belépő 2 felnőtt +2 gyermek részére egész napra Ft Családi belépő 2 felnőtt +2 gyermek részére után Minden további gyermek személyenként 500 Ft 500 Ft 300 Ft 400 Ft Minden további gyermek személyenként után 450 Ft Közszolgálatban dolgozók napi je gyára* 600 Ft 600 Ft 600 Ft Felnőtt úszó kiegészítő jegy* 350 Ft Nyugdíjas úszó kiegészítő jegy* 250 Ft Fiatalkorú úszó kiegészítő jegy* 150Ft ' * 20!3-tol kreg. jegy keretében 4 órás uszoda jegy váltható (karóra- kauczó és zdőkorlát mellett) E áltatások Hajszárító ingyenes ingyenes ingyenes ingyenes Úszósapka-kölcsönzés Ft Ft kauci ó kauci ó Ft kaució Értékmegőrzés 200 Ft 200 Ft 200 Ft 200 Ft Vízi jártassági igazolás Ft 5 OOO Ft 5000 Ft* 2 OOO Ft Szaunabér lés (óra) Ft Ft Ft 4 OOO Ft Szekrénybérlés (havi) l 200 Ft l 200 Ft l 200 Ft l 200 Ft Szekrénybérlés (éves) 12 OOO Ft Karóra-kaució l OOO Ft l OOO Ft l OOO Ft I OOO Ft Ruhatár 100Ft 100Ft 100Ft Kísérő belépő (a tanév alatt) 300 Ft 300 Ft 300 Ft Kísérő úszó belépő (a tanév alatt) 500 Ft Az igazgató úr által készített javaslatban szereplő árváltoztatások elfogadhatóak Az uszodai jegytípusok közül kizárólag a családi belépő ára emelkedne, melynek ára jelenleg nagyon alacsony a környező kerületek és egész Budapest viszonylatában. Új jegytípusként kerül bevezetésre a gyermeküket tanfolyamra kísérő szülők részére a "Kísérő úszó belépő", mellyel kedvezményesen lehet úszni a foglalkozás ideje alatt. 2

3 A vízi jártassági igazolás kibocsátásának ára indokolatlanul magas, igazgató úr a budapesti uszodák ezen szolgáltatásának árához javasolja közelíteni a díjat. A szomszédos kerületek uszodai árait összehasonlító táblázat az előterjesztés 4. melléklete. A évi strandolási szokások tapasztalatai alapján a javaslat a korábbi "15 óra után" váltható jegy visszaállítását tartalmazza a "nyitva tartás utolsó 2 órájára" helyett. Ez minimális többletköltség mellett hosszabb strandolási lehetőséget tenne lehetövé. Főleg az aktív dolgozók és a kisgyermekes családok körében volt népszerű a 15 óra utáni jegytípus, akik munkaidő vagy ebéd után vették igénybe a strand szolgáltatásait. A jegyárakat javasalom határozatlan időre megállapítani, ami azt eredményezi, hogy azokat csak változás esetén szükséges módosítani. Továbbá javasalom a közszolgálati dolgozók kedvezményére jogosultak körét pontosan meghatározni. II. Hatásvizsgálat Az uszodai jegyárváltozások és az új jegytípusok bevezetése a lakossági igények kielégítését célozza, és az üzemeltetési költségeket is jobban figyelembe veszi. A kedvező bérletárak ösztönzőleg hatnak a lakosság sportolási szokásaira, rendszeres mozgási és kikapcsolódási formává válhat az úszás, amely jobb fizikai és egészségi állapotot eredményezhet. A strandjegyek árainak minimális változtatása a költségvetési szerv működését kiegyensúlyozottabbá teszi úgy, hogy az árak továbbra is alatta maradnak a környező kerületek jegyárainak. III. A végrehajtás feltételei Az Uszoda jegyárainak megállapításáról szóló képviselő-testületi döntést követően tájékoztatni szükséges a kerület lakosságát a január l-jétől érvényes jegyárakról A tájékoztatást a következő médiumokon keresztül kell megvalósítani: a) az Önkormányzat honlapja ( b) a Kőbányai Sportközpont honlapja ( c) a Kőbányai Hírek önkormányzati kiadású lap. A lakosság minél szélesebb körű elérése érdekében célszerű a jegyárakról tájékoztatást küldeni a kerületi intézményekbe is. A munkáltatók a közalkalmazottak, köztisztviselők figyeimét hívják fel arra, hogy a kedvezmény kizárólag az igazolvány felmutatásával vehető igénybe. IV. Döntési javaslat Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete meghozza az előterjesztés l. mellékletében foglalt határozatot. Budapest, december" (O:' Törvényességi szempontból ellenjegyzem: Radványi Gábor jegyző 3

4 l. melléklet az előterjesztéshez Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének... /2014. (XII. 18.) határozata a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és fürdő jegyárainak megállapításáról l. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és fürdő jegyárait a határozat l. melléklete szerint állapítja meg. 2. Ez a határozat január l. napján lép hatályba. 4

5 Uszodai belépőjegyek l. melléklet a (XII 18.) KÖKT határozathoz Szaigáitatás megnevezése: Bruttó összeg Felnőtt belépő 4 órára szaunával 900 Ft Felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül 600 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 4 órára szaunával 700 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával 500 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órára 550 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára 450 Ft Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 450 Ft Családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére l 800 Ft Minden további kiskorú személyenként 300 Ft Szaunajegy (2 óra) * 600 Ft Közszolgálatban dolgozók napijegyára szaunahasználattal** 500 Ft Közszolgálatban dolgozók szaunahasználata** 300 Ft *Az uszodatér zárva tartása idején **A kőbányai lakcímmel vagy munkahellyel rendelkező dolgozó, a kedvezmény igénybevételénekjogosultságát a munkáltató által kiállított közsza/gálati igazolvánnyal igazolják. U szodai bérletek Szaigáitatás megnevezése Alkalom Bruttó összeg Felnőtt bérlet 4 órára szaunával * 12 9 OOO Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos bérlet 4 órára szaunával * 12 7 OOO Ft Gyermek bérlet (3-14 éves) 4 órára* Ft E ves bérlet szaunával (egy naptári éven belül) OOO Ft *A 12 alkalmas bérletek a váltást követő 3. hónap végéig érvényesek. belépőjegyek Felnőtt belépő egész napra l 200 Ft Felnőtt belépő 15 óra után 800 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő egész napra 900 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 15 óra után 650 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) egész napra 600 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 15 óra után 450 Ft Családi belépő egész napra, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére egész napra Ft Minden további kiskorú személyenként 400 Ft Közszolgálatban dolgozók napijegyára* 600 Ft belépőjegyeket kiegészítő uszodajegyek Felnőtt úszó kiegészítő jegy** 350 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos úszó kiegészítő jegy** 250 Ft Gyermek úszó kiegészítő jegy** 150Ft *A stradbelépőjeggyel az uszoda is igénybe vehető **Aznapra érvényes strandbelépővel rendelkezőknek kiegészítőjegy keretében 4 órás uszodajegy váltható (karóra-kaució és időkorfát me/lett) Egyéb szolgáitatások U szósapka-kölcsönzés Ertékmegőrzés Vízijártassági igazolás Szaunabérlés (óra) Szekrénybérlés (havi) Karóra-kaució Időtúllépés miatti pótdíj minden megkezdett óra (2 órás jegy/4 órás jegy) Ruhatár Kísérő belépő (tanév alatt) Kísérő úszó belépő (tanév alatt) 150Ft+ 300 Ft kaució 200 Ft 2 OOO Ft 4 OOO Ft l 200 Ft l OOO Ft 200Ft/300 Ft 100Ft 300 Ft 500 Ft 5

6 KŐBÁNYAI SPORTKÖZPONT 1105 Budapest, Ihász utca 24. Tel.: 06-(1) Fax: 06-(1) SIP telefon: 645 web: sportkozpont.kobanya.hu Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Humánszolgáltatási Főosztály Köznevelési és Civilkapcsolati Osztály Kálmánné Szabó Judit osztályvezető asszony részére Ikt. szám: Budapest, november 12. Ügyintézőjük: Farkas-Gáll Gizella Tárgy: Javaslat az Uszoda évi jegyárainak megállapításához Budapest Szent László tér Tisztelt Osztályvezető Asszony! Kőbánya Képviselő-testülete decemberében kíván dönteni az Újhegyi Uszoda és fürdő évre érvényes jegyformáiról, illetve jegyárairól Az ehhez szükséges előterjesztés elkészíthetősége érdekében az alábbiakban összefoglaljuk a javasolt változásokat rövid indoklással kiegészítve. A családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére árát 2014-ben a testületi ülésen "spontán" drasztikusan lecsökkentettük (külön-külön megvásárolt jegyhez képest 50% kedvezmény került elfogadásra), melyet jövő évtől egy arányos és igazságos szintre kívánunk visszahozni az összesen 1.800,- Ft-os árral. (2012-ben ez az összeg 1.500,- Ft volt) Fontos kiemelni, hogy aminden további gyermekesetén alkalmazott összeg továbbra is a csekély 300,- Ft marad. Az U szedában található "csak szauna" használatának igénye régóta felmerült, hiszen az uszodatér zárva tartása idején érkező látogatók ezt a szolgáltatást keresik, ezért ezen időszakok alatt egységesen 600,- Ft/fő áron a lehetőséget biztosítani kívánjuk. A közszolgálatban dolgozók jelenleg alkalmazott 490,- Ft-os napi jegyárát elsősorban problémák miatt 500,- Ft-ra kerekítenénk váltópénz A 12 alkalomra szóló bérleteket évtől úgy kívánjuk értékesíteni, hogy azok az első használatot követő második hónap végéig legyenek csak érvényesek. Ennél hosszabb intervallum nem életszerű és kezelése technikailag is nehézségeket okoz. A strandbelépők esetében feltétlen szükségesnek tartjuk az utolsó két órára érvényes jegyformák a gyakorlatilag kismértékű helyett visszahozni a 15 óra utáni kedvezményes belépés lehetőségét kerekítés alkalmazása mellett. Ezáltal az egész napos látogatás helyett hosszabb időtartamú tartalmas

7 időtöltés válik lehetségessé felnőttek esetében 800,- Ft, diák, nyugdíjas és nagycsaládos számára 650, Ft, míg gyermek vendég esetében 450,- Ft megfizetése ellenében. A családi belépő esetében a 2 felnőtt és l gyermek részére kínált 2.400,- Ft-os ár változatlan hagyása mellett minden további gyermek után 400,- Ft-ot kívánunk elkérni, hiszen ez a szolgáltatás nem feltétlenül a sportolás és mozgás, hanem a kikapcsolódás és pihenés lehetőségét hordozza. A kombinált uszoda és strandbelépő jegyek vonatkozásában az úszó kiegészítő jegyek árait szintén kerekíteni kívánjuk váltópénz problémák, továbbá a szolgáltatás színvonalához történő igazítás miatt. A felnőtt egész napos belépő 1.550,- Ft (1.200,- Ft+ 350,- Ft úszó kiegészítő jegy), diák, nyugdíjas, nagycsaládos esetén 1.150,- Ft (900,-+ 250,- Ft), míg a gyermek összesen 750,- Ft (600,-+ 150,- Ft) megfizetése mellett tudják 4 óra időtartamban (karóra kaució és időkorlát) a fedett medencét is igénybe venni egész napra érvényes strandhasználat során. (Az ilyen típusú jegyformák a mindenkori foglaltság függvényében egyes napokon korlátozásra kerülhetnek.) Az egyéb szolgáltatások közül a vízi-jártassági igazolás kiadása két éve az eredeti összeg duplájára került felemelésre úgy, hogy a környező uszodák átlagosan a mai napig 1.500,- Ft körüli áron dolgoznak, ezért a 200 m folyamatos leúszását igazoló papír kiadását évtől 2.000,- Ft-ért szeretnénk vállalni, hogy ne mosolyogtassunk meg minden igazolás igénylőt. A csoportos szaunabérlés óránkénti díja ugyancsak váltópénz problémák miatt ami javaslatunk szerint 3.890,- Ft-ról4.000,- Ft-ra változna. V égezeilll technikai jellegű azon fel vetésünk, hogy a Közszolga kedvezmény igénybe vételére ne országos jogosultság legyen, elvégre Kőbánya Önkormányzata pótolja ki a bekerülési költség és a kedvezmény közötti hányadot. Az alkalmazott díj viszont attól lehet relatíve önköltség alatti, mert a jogosultság igazolásán túl csak a szabad kapacitás terhére lehet a szolgáltatást igénybe venni. (A környező uszodákban is csupán a helybelieknek adnak külön kedvezményt, így ezt volna szükséges a 2015-ös árjegyzék táblán feltüntetni l) A könnyebb áttekinthetőség érdekében az egységes árképzés táblázatot külön mellékeljük azzal, hogy a javasolt változásokat vastagon szedjük. Szintén csatoljuk Uszodánk elmúlt években alkalmazott, továbbá a környező uszodák árait mutató összehasonlító táblázatokat szíves felhasználás céljából. Esetleges kérdés, észrevétel vagy további javaslat esetén állunk rendelkezésre. Üdvözlettel:

8 Uszodai belépőjegyek Szolgáltatás megnevezése: Felnőtt belépő 4 órára szaunával Felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 4 órára szaunával Diák, f!)'ugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órára Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára Csoportos gyermek belépő (l O főtől) Családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére Minden további kiskorú személyenként Szaunajegy (2 óra) * Közszolgálatban dolgozók napi jegyára szaunahasználattal Közszolgálatban dolgozók szauna használata *Az uszodatér zárva tartása idején (teljes medencej(jf!,lalt- bérlők) Bruttó összeg: 900 Ft 600 Ft 700 Ft 500 Ft 550 Ft 450 Ft 450 Ft 1800 Ft 300 Ft 600Ft 500 Ft 300 Ft Uszodai bérletek Szolgáltatás megnevezése Alkalom Bruttó összeg Felnőtt bérlet 4 órára szaunával 12 9 OOO Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos bérlet 4 órára szaunával 12 7 OOO Ft Gyermek bérlet (3-14 éves) 4 órára Ft Ev es bérlet szaunával (egy naptári éven belül) OOO Ft Meg_jegyzés: A 12 alkalmas bérletek váltást követő 3 hónap végéig érvényesek. belépőj~gy~ek Felnőtt belépő egész napra l 200 Ft Felnőtt belépő 15 óra után 800 Ft Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő egész napra 900 Ft Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő 15 óra után 650Ft Gyermek belépő (3-14 éves) egész napra 600 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 15 óra után 450Ft Családi belépő egész napra, 3 fő, legalább l fő kiskorú részére egész napra Ft Minden további kiskorú személyenként 400 Ft Uszod ai és strandbelépő,jegyek (kombinált jeg~ form~_ Felnőtt úszó kiegészítőjegy ** 350Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos úszó kiegészítő jegy ** 250Ft Gyermek úszó kiegészítő.iegy ** 150Ft Közszolgálatban dolgozók napi jegyára 600 Ft **Aznapra érvényes strandbelépővel rendelkezőknek kiegészítő jegy keretében 4 órás uszoda jegy váltható (karóra kaució és időkortát me/lett) Egyéb szolgáltatások U szósa_pka-kölcsönzés Ertékmegőrzés Vízi-jártassági igazolás Szaunabérlés ~(óra) Szekrénybérlés (havi) Karóra-kaució Időtúll~és miatti pótdíj (minden megkezdett óra) Ruhatár Kísérő belépő (tanév alatt) Kísérő úszó belépő a (tanév alatt) 150Ft+ 300 Ft kaució 200 Ft 2 OOO Ft 4 OOO Ft l 200 Ft l OOO Ft 200Ft/300 Ft 100Ft 300 Ft 500Ft

9 Főkönyvi szolgáltatás 12/2/ /10/ ;59:00 PM) kimutatás, a fenti időíntervallurnon be!w értékesítésitett bevételeit listázza kl bontv<l Szeigáitatás Szolg. csapon Me n n ÁF/\ Nettó (S:e>'v')gysrck jegy 4Iorás 2 órás gyerek jegy ifjatúllépés 2 órás jegy időtúllépés 4 órás jegy időtúhépés Bérieihez karszalag Családi 4 áras jegyhcz tovatbi gyersk Csaladi belépő 4 órára 2f+2gy) {Sz-V) Családi belépő 2 felnott és 2 gyermek részére kieg, belépő 2 órára Családi belépü 4 órára (2le1+2gy) (HV) JegyekiSZ V) Jegyek( H-P) JcgyslqSZV} Jegyek( H-P) Családi belép6 Sz-V. egész napra!2l i gyl JegyekíSZ-V) Csoportos gyermek belépő (H,V) 10 iő\61 O/Ny egésznapm{sz-v) és Nagycsaládos belépü 2 JegyskiSZ,V) Egyéb i ~YC-os 27' :J--OS :oo i ifo.b7 :m < ! i ; i:i d HJ _DO [> ~ io EL ' ' // () ~ oo oo../ ~os Diák v Nyugdíias belépo 2 óra (Sz-V i Oídkv. órára <sz aw~\3\1'3 Oiif\k v, Nyugdíjas belépő(szeundval) Jegyek( SZ \!) Jépyek(H-P) JegyekOi P) bórlet 12 aik. -éven bdül bérletek 1 70'5 1 J 2!:' 50, '10 l : ('AA ':Jk, Diák v.nyugdíjas Bérlet(H-\f) 12/alka!nw:; D í ál< belépö nagycsaládos uszoda ki,'9 Éves bérlel (naptári éven be1jiri32ho,lk Felnőt! belépo 2 óra (H-V) bekepo 2 óra (Sz-V) Bérletek Polg. határozal Egyz':b szol9. Jeqyck(H P),Jegyek( SZ \/) () ~.': ;-{)$ 27~k-us 27<';,;~,) ? '1.58 :n t bA !13 l C / g.../~ Felnőt! t elépo 4 órflra {szaunéval) (!V,t) Jeqvek(HPl '>~-'>S 11743().26 5i'1718. belépü 4 órára {szaunával) (Sz-V).Jegyek(SZ-V} 2 ()5() Felnőtt be~úpó szaunáva! eg&sz napra{sz~\/),jegyek( SZ-\/~ 2 Felnőtt bérlet 12 aik. -{,:ven be!i.ji - 4 {szaunávan (H V) Felnőtt uszoda kieg. belápojegy 2 órár< Gyermek belépó t3-14 éves) 2 órára ihvl Gyemlek beiépó (314 éves l 4 órára (H-V\ Bérletek Jegy<'!k(f+P) Jegyek( H-P) b fJ ' JJ ' Gyermek beiépő t3-14éve':l) (Sz-\!') Gyermeh berist (3-14eves)(H V)i2!a!ka!rnas Kauelő jegyhez!císérő be!épö (tanév aialü (H-V) Kisérő belépő (tanév alatt) l Sz V} Jegyek( SZ-V) Jegyek(ii-F').Jegyek i SZ -V) ?9 CO Ll OC.00 12?.43

10 Köza!kairnazott - szauna Közalkalmawl! karszalog -szauna Kózlisztlliseió karszalag Mínden további gyennek szernéiyenként 2 órára, iv'ifnden tovabbi gyermekitö (HN} Ruhatár. cipövérjö Sport Szolgáttatás Polg. határozat P<Jig ru tározal P dg. határozat P Dig. határozat Strond Jegyek( H-Pl Egyéb szolg. EgyfAl szolg Spot1sz0igáitatás Egyéb szol9. Sportszolgáliatás szerzödés szeríni Egyéb szolg belépü Közszol9áiatban dolgozók napijegy Csalállí be!épó f2f+2gy) egész n&pra Stmnd családi belépőhóz további 9'f'':rmek (egész napra). diák, belépő a nyitva ' diák. egész napra felncit beiépil egész napra S1r0H1Ö. felnölt beíépó ny1tva tartás utolsó 2 Sk and órájara bet ep 6 (3~14 évesl a nyitva órájára gyermek t)e!ép5 (3-14 éves) eg6sz napra Szauna jegy H-P Jegy ek(!+ P) Szekrény bérlés (havl) E.qyéb smlg. Teszt belépö(í 1 porc) További gyerrnek! tö Jegyek( SZ V) Eqyéb szolg Egyéb szo!g ct ' '1:.::.: "'<'7'1' L ~ { C'l4,9ü / ': , ;270/,_r-~ ' i' /.iÍG ,00 1tl 4B ü O 48S 40El6Df '/?H,)S ::L ,56 320,, , t: (19 s i ~(1-ns t <.< '' üb4 41!8 519, G5 GG9.::3 7:30 }'} 27:'~rÚ<JS Ali :y; (/rrOS 13!l::-t :? d1ijj2 relhasználó szer!nt: :Pénztáros : Marínovné Berta Judit jánosné SzépAníkó Nettó :! i iű S3422 Pénztár Pénztár í Localhost pénztar Netló GO Pénztáros Nettó Pénztár 1 Pénztár 1 Marrnovné Barta Judíi Török Janosné Z93.47 i O S:30 2L \J b39.81

11 Pénztár 1 Localhost pénztár Pénztár 1 Sz.ép Aník6 Lovas Lovas Páter JJO.00 64?.4SJ ~3 SHl ÁfA szerint: Nettó 32 6B % os TAM 00ü.OO Ci O :;

12 szeigáitatás szarint 11/11/2014 (111! /10!201411:59:00 PM) A főkönyvi kimutatás, a fenti bevételeit listázza ki, be! ül értékesftésltett szoigá!tatások bon tv a 2 órás gyerek jegy időtúllépés 2 órás jegy időtúllépés 4 órás jegy időtúllépés Bértethez karszalag Családi belépő 2 fe!nött+1gyermek 2 órára kfeg. Jegyek( H-P) Jegyek( H-P J Jegyek(H P) Bérletek Me n n 'J %-os 2T'i'O--os 27%~os 27%-os 2TYo~os Nettó í46.4b ~96 85 {)4 Családi belépő 4 orára (2feln+1gyerek) Csoportos gyermek belépő (H-V) 10 fótől Csoportos gyermek belépő 10 főtö! diák csoporles jegy Diák és Nagycsaládos belépő 2 óra Jc~]jek(H-P) Jegy ekih P) Straqd Egyéb szclg. Jegyek(H-P) /~0-os 27%-os 27:JZY"'Ü3 ;?T%~ os i , () () Diák v. Nyugd. és '"'gyz;sa,auu& belépó 4 órára (szaunával) ciegyek(h-p) 27\:ó".üs ll45 Diák v.nyugdijas Bérle!(H-VJ 12ía!kalrnas Bérletek Diák, nagycsaládos uszoda kieg. Éves bérlet (naptari éven belűl) i 321aik Felnó!t belépő 2 óra (H-V) Polg. hatérozat Egyeb szolg, Bérletek Jegyek!H-P)? ~~~~'Ó-OS 27%~<.;5 27%-os 27~4>-0S 27~'~<';:} í Hl $3.22 < '. 1 y l J, JCeinött belépő 4 órára {szaunával) (H-V í Fe!nó!t bérlet 12 aik. -éven belül - 4 órára (szaunéval) (H-V) Jegyek( H-P) Gérielek ~>;Q~os &i Felnőtt uszoda kíeg. belépőjegy 2 órára Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára (H-V) Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órara (H-V) S!rand Jet_wek\H-P) Jegyek( H-P) 53 ü %-os 27%-os 27%\ 0S ' , H Stri:lnd Dk-os 2 634, Gycm1ek bértet (3-i 4áves l( H-V) 12h;lkaimas Bédetek Karóra Kaució Kaucíó jegyhez Kisérő belépő (!anév alatt) O-f-V) Közalkalmazott - szauna Közalkalmazott karszalag l{öztisztviselö szauna Közüszhhselö karszalag Mmden tcvébbj kiskorú személyenként hllinden tovább' kiskorú szern01yenként órára Egyúb szo!<j Jegyek{ HP) Po!g halárorat Pofg határozat Po!g határozat Poig. határozat Jegyek( H-P) : ~i~-os 27~1U-os 27 /r:;-(y; 27%-os 27!JO-os 27+0<~8 27 1!/l-üS 60 3?\lOG G JJG Hl7 í i J '13 334, i Ruha:ár, cioóvédö Sportszdgá!tatás Sportszv!gáftatás szerződés szerint!lelépő Ki:ízszolgálawan dolgozók napjjegy Egyéb szolg Egyéb szolg~ Egyéb sz ol g~ T}('~~os TAM fJí :< csalbelépöhóz: mínden további kiskorú személyenként (egész napra) :ne

13 Családi belépő egész napra \2feln+ 1 gyerek) diák, nyugdíjas v. belépő a nyitva tartás diák, nyugdíjas v nagycsaládos belépő egész napra Sirand íeinött belépő egész napra telnőtt belépő nyitva tartás utolsó 2 órájára Stran(l tartás Sírand belépö (3-'14 éves) a nyitva 2 órájára gyermek belépő (3-14 éves) egész napra Szekrény b0rlés (raví) Teszt bdépó( 1 aík. 1 perc) 'T eszt berlet t 1 n aik_ j 1 perc} kölcsönzés Vízíiártassagí ígazctés 'M"A'-v' - w Egyéb Egyéb szoíg Egvéb szolg 2 ' ~~~ / J) 2 í í 27'%-os í 45! :tftl~-üs ;; " ' ü fl (; GO GO '}S::>-OS e Oil3 i 31 J!7' Felhasználó s:z:erint: Pénztáros Chabada Cyórgynó Nettó ifJ Káro!yné Tóth Bernadett 529J:l i7 SzépAníkó T örók Jánosné Lovas Péter í O )j Nettó Pénztár Localhost pérztár Pénztár 'Pénztáros Nettó Pénztar í Chahada Györgyné Pénztár i Káro!yné T ó!t1 Bz'JmHdett Pénztár 1 Mérlnovné Barta.. Judit Pénztár i Pénztár 1 Töroli.L\nosné Lovas Péter Localhost pénztár Lovas Póter - --~ ? i7 Li S9H '! : GO AF A szerint: Nettó AFA 27%-os

14 , TAM (

15 ... melléklet az előterjesztéshez jegyár XIX. ker. XVII. ker. XVI. ker. Jegytipus felnőtt belépő 4 órára szaunával 900 Ft 900 Ft 900 Ft Ft Ft Ft Felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül 600 Ft 600 Ft 600 Ft Ft Ft 980 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 4 órára szaunával 700 Ft 700 Ft 700 Ft 970 Ft 810 Ft 920 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával 500 Ft 500 Ft 500 Ft 760 Ft Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 4 órára szauna nélkül 550 Ft 550 Ft 550 Ft 760 Ft 810 Ft 920 Ft Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 2 órára szauna nélkül 450 Ft 450 Ft 450 Ft Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 450 Ft 450 Ft 450 Ft Testnevelés óra kerületi iskoláknak 350 Ft 320 Ft Családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább 1 fő kiskorú részére Ft Ft Ft Ft Ft Ft Minden további kiskorú személyenként 500 Ft 300 Ft 300 Ft 320 Ft Szaunajegy (2 óra, uszodatér zárva tartása idején) 600 Ft 600 Ft 760 Ft Közszolgálatban dolgozók napi jegyára szaunahasználattal 490 Ft 490 Ft 500 Ft 760 Ft 810 Ft Közszolgálatban dolgozók szauna használata 300 Ft 300 Ft 300 Ft 320 Ft A szomszédos kerületekebne az uszodai belépőjegyek ára 3 óra időtartamra érvényesek! Bérlet tipus 10 alk. 12 alk. 12 alk. 10 alk. 12 alk. 10 alk. Felnőtt bérlet (12 alk) 4 órára szaunával Ft Ft Ft Ft Ft Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos bérlet (12 alk) 4 órára szaunával Ft Ft Ft Ft Ft Ft Gyermek bérlet (12 alk éves) 4 órára Ft Ft Ft Ft Ft Éves bérlet szaunával (132 alk. egy naptári éven belül) Ft Ft Ft Ft Ft Az éves bérletek a XVII. ker.-ben 100 alkalomra, a XVI. ker.-ben 45 alkalomra érvényesek, szauna használattal XIX. ker. XVII. ker. XVI. ker. Felnőtt belépő egész napra Ft Ft Ft Ft Ft Felnőtt belépő 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 800 Ft 880 Ft Felnőtt belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 720 Ft 720 Ft Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő egész napra 900 Ft 900 Ft 900 Ft 810 Ft Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 650 Ft Diák, nyugd., nagycsal. belépő az utolsó 2 órára 540 Ft 540 Ft Fiatalkorú belépő (3-18 éves) egész napra 600 Ft 600 Ft 600 Ft 850 Ft 810 Ft Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 450 Ft Gyermek belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 360 Ft 360 Ft Családi belépő 3 fő, legalább 1 fő kiskorú részére egész napra Ft Ft Ft Ft Minden további kiskorú személyenként 300 Ft 400 Ft Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 500 Ft 500 Ft Közszolgálati dolgozó egész napra 600 Ft 600 Ft 760 Ft 810 Ft Aznapra érvényes strandbelépővel rendelkezőknek kiegészítő jegy keretében 4 órás uszoda jegy váltható (karóra kaució és időkorlát mellett) Felnőtt úszó kiegészítő jegy 350 Ft 700 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos úszó kiegészítő jegy 250 Ft 360 Ft Fiatalkorú úszó kiegészítő jegy 150 Ft 360 Ft családi úszó kiegészítő jegy 170 Ft Árak XIX. XVII XVI. Egyéb szolgáltatások Hajszárító ingyenes ingyenes ingyenes 300 Ft 100 Ft Ft Úszósapka-kölcsönzés Ft kaució Ft kaució kaució 300 Ft Értékmegőrzés 200 Ft 200 Ft 200 Ft 120 Ft Vízi-jártassági igazolás Ft Ft Ft Ft Ft Szaunabérlés (óra) Ft Ft Ft Szekrénybérlés (havi) Ft Ft Ft Karóra-kaució Ft Ft Ft 400 Ft Időtúllépés pótdíj 2 órás jegyre (minden megkezdett óra) 300 Ft 300 Ft 300 Ft Időtúllépés pótdíj 4 órás jegyre (minden megkezdett óra) 200 Ft 200 Ft 200 Ft 460 Ft Ruhatár 100 Ft 100 Ft 100 Ft Kísérő belépő (tanév alatt) 300 Ft 300 Ft 300 Ft 250 Ft 260 Ft Kísérő úszó belépő (a tanév alatt) 500 Ft Ft

16 ... melléklet az előterjesztéshez jegyár %-os eltérés 2014-hez viszonyítva értékesített db Jegytipus felnőtt belépő 4 órára szaunával 900 Ft 900 Ft 900 Ft 0% Felnőtt belépő 2 órára szauna nélkül 600 Ft 600 Ft 600 Ft 0% Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 4 órára szaunával 700 Ft 700 Ft 700 Ft 0% Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával 500 Ft 500 Ft 500 Ft 0% Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 4 órára szauna nélkül 550 Ft 550 Ft 550 Ft 0% Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 2 órára szauna nélkül 450 Ft 450 Ft 450 Ft 0% Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 450 Ft 450 Ft 450 Ft 0% Családi belépő 4 órára, 3 fő, legalább 1 fő kiskorú részére Ft Ft Ft 50% Minden további kiskorú személyenként 500 Ft 300 Ft 300 Ft 0% Szaunajegy (2 óra, uszodatér zárva tartása idején) 600 Ft 94 Közszolgálatban dolgozók napi jegyára szaunahasználattal 490 Ft 490 Ft 500 Ft 2% Közszolgálatban dolgozók szauna használata 300 Ft 300 Ft 300 Ft 0% Bérlet tipus 10 alk. 12 alk. 12 alk. Felnőtt bérlet (12 alk) 4 órára szaunával Ft Ft Ft 0% Diák, nyugdíjas, nagycsaládos bérlet (12 alk) 4 órára szaunával Ft Ft Ft 0% Gyermek bérlet (12 alk éves) 4 órára Ft Ft Ft 0% 2 14 Éves bérlet szaunával (132 alk. egy naptári éven belül) Ft Ft Ft 0% Felnőtt belépő egész napra Ft Ft Ft 0% Felnőtt belépő 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 800 Ft 11% Felnőtt belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 720 Ft 720 Ft Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő egész napra 900 Ft 900 Ft 900 Ft 0% Diák nyugdíjas, nagycsaládos belépő 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 650 Ft 20% Diák, nyugd., nagycsal. belépő az utolsó 2 órára 540 Ft 540 Ft Fiatalkorú belépő (3-18 éves) egész napra 600 Ft 600 Ft 600 Ft 0% Fiatalkorú belépő (3-18 éves) 15 óra után (az utolsó 2 óra helyett) 450 Ft 25% Gyermek belépő a nyitva tartás utolsó 2 órájára 360 Ft 360 Ft Családi belépő 3 fő, legalább 1 fő kiskorú részére egész napra Ft Ft Ft 0% Minden további kiskorú személyenként 300 Ft 400 Ft 33% Csoportos gyermek belépő (10 főtől) 500 Ft 500 Ft 0% Közszolgálati dolgozó egész napra 600 Ft 600 Ft 0% Aznapra érvényes strandbelépővel rendelkezőknek kiegészítő jegy keretében 4 órás uszoda jegy váltható (karóra kaució és időkorlát mellett) Felnőtt úszó kiegészítő jegy 350 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos úszó kiegészítő jegy 250 Ft Fiatalkorú úszó kiegészítő jegy 150 Ft családi úszó kiegészítő jegy 170 Ft 36 Árak eltérés Értékesített db Egyéb szolgáltatások Ft Úszósapka-kölcsönzés Ft kaució Ft kaució kaució 0% Értékmegőrzés 200 Ft 200 Ft 200 Ft 0% Vízi-jártassági igazolás Ft Ft Ft -60% 3 8 Szaunabérlés (óra) Ft Ft Ft 3% Szekrénybérlés (havi) Ft Ft Ft 0% Karóra-kaució Ft Ft Ft 0% 24 Időtúllépés pótdíj 2 órás jegyre (minden megkezdett óra) 300 Ft 300 Ft 300 Ft 0% Időtúllépés pótdíj 4 órás jegyre (minden megkezdett óra) 200 Ft 200 Ft 200 Ft 0% Ruhatár 100 Ft 100 Ft 100 Ft 0% Kísérő belépő (tanév alatt) 300 Ft 300 Ft 300 Ft 0% Kísérő úszó belépő (a tanév alatt) 500 Ft

17 \1 LÉTESÍTMÉNYEINK ÚSZÁSOKTATÁS, TANFOLYAMOK ÁRAINK GALÉRIA KAPCSOLAT November :00-16:00 3 sávzárva A KISPESTI USZODA belépőjegyeinek és sza/gá/tatásainak árai Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy november 10 én az 1., ll. és a lll. pálya iskolai úszóverseny miatt le lesz zárva. A további 3 sáv a vendégek részére lesz fenntartva, ebben az időszakban csak a tanmedencében zajlik majd oktatás. Nov Úszótanfolyam November 22-i kerületi úszóverseny miatt az úszótanfolyamok november 23 án lesznek megtartva. Úszótanfolyami befizetés November 5-én 6-án 10-én és 11-én 15:30-18:00 óráig. December 3-án 4-én 8-án és 9-én 15:30-18:00 óráig. OTP Terminál- nov november 25-én óra között technikai okok miatt nem tudjuk elfogadni a kártyás fizetést. Ünnepi nyitva tartás o november 1.- ZÁRVA o december óráig o december 25.- ZÁRVA o december óráig o december óráig o 2015.január1.-ZÁRVA Qmasszázs o Masszázs o Természetgyógyászat o Csontrakás o Életviteli tanácsadás Facebook oldalam Sávbeosztás Az uszodánk teliteltsége az alábbiak szerint alakul: Megtekintéshez kattintson ide! Hétfőtől Péntekig: 6:00-21:00 /kert- és pénztárzárás: 20:00/ /medence zárás: 20:45/ Kérjük kedves vendégeinket, hogy legkésőbb 21 :15-ig hagyják el intézrnényi.inket! Szombaton Vasárnap és Ünnepnapokon: 7:00-19:00 /kert- és pénztárzárás: 18:00/ /medence zárás: 18:45/ Kérjük kedves vendégeinket, hogy január 1-től B e l é p ő j e g y e k -13 óra időtartam ra énényesekl Felnőtt!Szauna használattal! Felnőtt 19 óra után, hétvégén 17 óra után /Szauna használattal! Gyermek /3-14 éves korig! Ifjúsági (diákigazolvány felmutatásával)!szauna használattal! Nyugdijas (nyugdijas igazolvánnyal) /Szauna használattal! 2 órás akciós felnőtt (hétköznap 9-14 között váltható- 2 órára) 2 órás akciós ifjúságilnyugdíjas (hétköznap 9-14 között váltható- 2 órára) Közalkalmazott (igazolvány felmutatásával, XIX. kerületi dolgozók részére) Közalkalmazott- nyugdijas (igazolvány felmutatásával, XIX. kerületi dolgozók részére) Rendelőintézetibeutalt (XIX. kerületi lakosok részére*) Rendelőintézeti be utalt- nyugdijas (XIX. ker.-i lakosok részére*) Kerületi testnevelés óra /általános iskolások részérel Tanfolyamosszülő kísérőjegy (bemutató órára, havi egyszer) Tanfolyamosszülő kedvezményesjegy Pótdij l óra- időtúllépés miatt Állószolárium 13 perel Vérnyomásmérés C s a l á d i 2 felnőtt + 2 gyerek (3-14 éves) 1 felnőtt+ 2 gyerek (3-14 éves) 2 felnőtt+ 3 gyerek (3-14 éves) N y á r i j e g y e k -13 óra időtartam ra énényesekl n a p i j e g y -/egész napra énényesl Felnőtt /öltözőszekrény nélkül/ Gyerek /öltözőszekrény nélkül! 2 felnőtt+ 2 gyerek (3-14 éves) /öltözőszekrény nélkül/ 1 felnőtt+ 2 gyerek (3-14 éves) /öltözőszekrény nélkül/ 2 felnőtt+ 3 gyerek (3-14 éves) /öltözőszekrény nélkül/ Éves bérlet Felnőtt!Szauna használattal/ 1430,- 1120,- 760,- 970,- 970, ,- 760,- 760,- 510,- 760,- 510,- 350,- 250, ,- 460,- 380,- 70, , , , ,- 850, , , , ,-

18 l ' legkésőbb 19:15-ig hagyják el intézményünket! Kispesti Uszoda 1191 Budapest, Simanyi Zs. u. 31. Telefon és fax: uszoda@kispest.hu Gazdasági Iroda 1193 Budapest, Móricz Zs. u. 12. T elefon és fax: Házirend ll lj; Ifjúsági, nyugdijas /Szauna használattal/ Gyermek éves korig/ Felnőtt /hétköznapokon 8-12 óráig! /Szauna használattal/ Nyugdijas /hétköznapokon óráig/ /Szauna használattal/ Féléves bérlet Felnőtt /Szauna használattal/ Ifjúsági, nyugdijas /Szauna használattal/ Gyermek éves korig/ Felnőtt /hétköznapokon 8-12 óráig! /Szauna használattal/ Nyugdijas /hétköznapokon óráig/ /Szauna használattal/ H a v i b é r l e t /1 O alkalmas! Felnőtt laz első belépéstől számítva 2 hónapig é Nén yes/ Gyermek laz első belépéstől számítva 2 hónapig énényes/ Ifjúsági és nyugdijas laz első belépéstől számítva 2 hónapig énényesl Szolárium Tanfolyamosszülő kedvezményes bérlet (havi 8 alkalom) Tanfolyamosszülő kedvezményes bérlet (havi 4 alkalom) Háromhavi bérlet Felnőtt /Szauna használattal/ Ifjúsági és nyugdijas /14 év felett! /Szauna használattal/ Kölcsönzés Hajszárító Úszósapka Hangosbemondás Értékmegőrzés Hajszárító automata 12 perel- használati utasításban Asztali foci 115 perel R ö p l a b d a p á l y a b é r l é s /óra Röplabda felnőttjegy (Uszoda használattal) 12 óra időtartam ra énényesl Röplabda ifjúsági jegy (Uszoda használattal) 12 óra időtartam ra é Né nyesi M ű füves fo c i p á l y a b é r l és lóra (10m x 20m) A bérbeadás átmenetileg szünetel S á v b é r l e t /óralsáv- Hajszárítás csak a fizetős hajszárítókkal! T e l j e s u s z o d a b é r l é s /óra!zárás után! , , , , , , , , , , , , , , , , ,- 300,- 300,- 110,- 120,- 40,- 230, , ,- 810, , ,- Vizjjártassági igazolás kiállítása 1400,- * XIX. kerületi szakorvos által kiállított beutalóval, évente 2x1 O alkalomra vehető igénybe a beutaló kiállításától számílátt 3 hónapon belül Kispesti Uszoda Kispesti Uszoda Tanuszoda Babaúszás Tanfolyami oktatás Iskolai oktatás Felnöltoktatás Oktatóink Úszótanfolyam Áraink Galéria Kapcsolat

19 . ' USZODAI JEGY ÁRAI{.!ll b intám~i dii!qqy, ~~ vlllmi:rtt ~lmellm: Nyq;dtju: n~j:u ~~~ al~~ ;m:mél~ DWt:.30~ k<jf ~tti,.~~- OJft.IUk 3 t. ~~. i~$@1;t, ~ i ~~~rntek ~~~~y ~ütjev;--- xvit~~ i&n ~lm'l!4iém ~MlJ* hilk~ ~~6~ i.p~rmy~ ~~~1lja '~- ~4!1~ti ~~~mm:m: ~t m~l~lil ~ ~ n41m, li Kmn:~,m11 cut ~:im& rd~1re~ am~! w

20 ' 1 k" Ft T n ~ ID% ~ ~tu-,.ua-. ~<rknrietnbmmt Rib~te önbrmayw~ n N~-, ilitk-, ~t val mmtltlbjmlellb!' ~y:z~l\ ~ inthmén ei mi.25 alhjmu ~~(90 na 'Mrén l N~u; ~iju$ju~vín11j&l ~ ~~ Di.ák 30 tm dul" ~s d~u,fp:m!v.ltmy41 ~dk~ ~Y ~k l~mmü~.~eml.m»~m~ lted~ W Jiu~ X\fU ~ iii<m~ó tett!~k~~ l~koa~ l~lr!teb'~ l:i~t jpmtó h~ ~lvi~~ ~"-P' l ~~ a~ ~~k i1l mtifvj~!lí ú~~ nem. i1l ma,fioon ~~ QM: Rú~&í. f<et~md ~NIA[ OYES Wv~, ~ XVI'i, ~titlkíi46 ~ddhd idaj:mo\,. ki~t~á GYES~ i~ ~ijnlitiü~vd:!d.m)'be,

21 Belépők tipusai és aral Árjegyzók Nyári szezonra az uszoda belépők 4 órára érvónyesek! felnölt (3 óra l alkalom) diák- nyugdíjas (3 óra l alkalom) - 1 és nemt>d óms belépő (hétköznap 6.() és 19: között) -Infra szauna és pazsgöfilrdö és szauna (usmdaí belépövel érvényes) infra szauna és pezsgöfurdő és szauna (uszoda! belépő nélkül, 1 és negyed óraialkalom) - swlártum 10 perc /15 perc l 20 perc - 6 éven aluli gyermek belépő látogatójegy (úszóis kolába érkező gyerekek krséról részére) R 920 R 980 R 500 R 76ilR aeo RI 970 R/1190 R 320 R 1311R -2 fenölt + 2 gyerek (6 év alatt) -2 felnott + 1 diák (6 évfe!oti) + 1 gyerek (6 év alatt) - 2 felnőtt+ 2 diák (6 év felett) 3300 Pl 3600 Pl 3900R BÉRLETEK: felnőtl (10 alkalmas. 4 hónapig érvényes, 3 óra i aikdom) R infra szauna-- f:h~zsgófürdb -szauna haszn{i!ana! Pl -diák- nyugdíja!; (10 alkalmas, 4 hónapig érvényils 3 óra i alkalom) 7830 Pl infra szauna- pezsgőfilrdö- szauna hasznélattai 1H20R -éves felnőtt (45 alkalmas - 1 é'ag érvényt>s, 3 óra 1 alkalom ) Pl infi a szauna- pezsgófilrdő- szauna hasznélattai R - sznláríum: (10 pert:! 10 aik.), ('15 perci 'lo aik.) (20 perg! 10 aik.) 5180 R/7560 Rl!\910 R IOOSÁVOO BELÉPŐK: (Csak munkanapokoo érvényes!ljio és 1 e.oo között) idöséws felnöli beiépö (3 óra J alkalom) infra szauna - pezsgöfürdö - szauna használattal idóséws diák- nyugdíjas belépő (3 óra 1 alkalom) infra szauna- pezsgöhlrdö- szauna használaltal 1430 R 1930 R 700 Pl 1200 F! IDŐSÁVOS BÉRLETEK: - idősáms felnőttbérlet (í O alkalmas- 4 hónapig érvényes, 3 óra/ alkalom) infra szauna- pezsgőfilrdö- swuna használattal - idősáws diák- nyugdíjas bérlet (1 O alkalmas -4 hónapig ervényes, 3 óra l alkalom) infra szauna- pezsgőfürdő- szauna használaltal R R 5940 R 9SJOR Jdőtú!!épés esctán minden megkezdett 15 perc után 185 R pótdijat kel! fizetni! A többszöri felhasználás ú bérlet kártyák llésárlásakor 400Ft egyszeri kártya díjat szémfi:unk fel, a kártya feltöltése tollébbra is ingyenes. Vizi járlassági ;g.,:zolvény: Ft (magszerezhe!ö nyj1va larlés alatt) Rendezvónyekre, gyermek azoiatésnapok rendezésére van!ehetőség!

GOS'. számú előterjesztés

GOS'. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere GOS'. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kocsis Sándor Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő jegyárainak

Részletesebben

750 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával. 550 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órára Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára

750 Ft Diák, nyugdíjas, nagycsaládos belépő 2 órára szaunával. 550 Ft Gyermek belépő (3-14 éves) 4 órára Gyermek belépő (3-14 éves) 2 órára Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere O 2.-'. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kocsis Sándor Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő jegyárainak

Részletesebben

C ii,. számú előterjesztés

C ii,. számú előterjesztés C ii,. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő 2013. évi jegyárainak

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Fővá ro s X. kerület Kőbán ya i Önkormányzat Jegyző je G,S. számú előterjesztés Előterjesztés a Képvise l ő -testület részére a Kocsis Sándor Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő jegyárainak

Részletesebben

W/W. Mj-ü&l. Atf lloo<* ÍN DEC 1 7 Budapest. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandfürdő

W/W. Mj-ü&l. Atf lloo<* ÍN DEC 1 7 Budapest. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandfürdő W/W Budapest Főyírns X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandfürdő Mj-ü&l. Atf lloo

Részletesebben

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA)

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) NYITVA TARTÁS Az Uszoda nyitva tartása: A hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitva tartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll.

Részletesebben

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA)

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) NYITVA TARTÁS Az Uszoda nyitva tartása: A hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitva tartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll.

Részletesebben

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ NYITVA TARTÁS Az Uszoda nyitva tartása: Hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitva tartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll. Hétvégén

Részletesebben

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ NYITVATARTÁS Az Uszoda nyitvatartása: Hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitvatartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll. Hétvégén és

Részletesebben

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA)

VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) VILMOS ENDRE SPORTCENTRUM (MALÉV USZODA) NYITVATARTÁS Az Uszoda nyitvatartása: A hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitvatartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll. Hétvégén

Részletesebben

VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda. Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val

VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda. Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val Újfehértói VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val Nem újfehértói Iskolai hétköznap: 15:30-20:00 óráig, Egyéb napokon 08:00-20:00

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30. Nem

Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30. Nem 2. melléklet a 218/2016. (XI. 30.) számú határozathoz Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft ÁFA-val Iskolai hétköznap: 15:30-20:00 óráig, Egyéb napokon: 08:00-20:00 óráig. Ft ÁFA-val Nem Újfehértói

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 218/2016. (XI. 30.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 218/2016. (XI. 30.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testületnek - Sárospatak Város Termálfürdő és Campingben január 1-től alkalmazandó díjtételekről.

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testületnek - Sárospatak Város Termálfürdő és Campingben január 1-től alkalmazandó díjtételekről. SÁROSPATAK VÁROS TERMÁLFÜRDŐ ÉS CAMPING VEZETŐJÉTŐL Sárospatak, Határ u. 2/b. Tel.: 20/989-3919 H-3950 ------------------------------------------------------- ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testületnek -

Részletesebben

egyéni megállapodás szerint

egyéni megállapodás szerint Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Véleményező Biz.: Tervezett döntés: Döntés: Kálmán-ftlrdő 2014. évi belépöjegy árai Siklósi István polgármester Fesetőné Sipos Judit titkársági ügyintéző Pénzügyi és Gazdasági

Részletesebben

II. Vasvári Pál Általános Iskolai Tagintézmény Újfehértó, Kökény u. 22. Helyiség Terület (m2) Bérleti díj (áfá-val)

II. Vasvári Pál Általános Iskolai Tagintézmény Újfehértó, Kökény u. 22. Helyiség Terület (m2) Bérleti díj (áfá-val) 1. számú melléklet a 7/2015. (I. 28.) számú határozathoz Az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek valamint a Városi Sportlétesítmény (4244. Újfehértó, Vasvári Pál utca 15.) bérleti díjai 2015. február

Részletesebben

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK 1.zóna Napijegy (kültéri, fedett 50 méteres medence és élményrészleg) 16 óra utáni délutáni kedvezmény 2.zóna Napijegy (Szauna + wellness) 1+2 zóna 16 óra

Részletesebben

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK

Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK Szentesi Sport- Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK 1.zóna Napijegy (kültéri, fedett 50 méteres medence és élményrészleg) 16 óra utáni délutáni kedvezmény 2.zóna Napijegy (Szauna + wellness) 1+2 zóna 16 óra

Részletesebben

Szentesi Üdülőközpont jegyárai

Szentesi Üdülőközpont jegyárai Szentesi Üdülőközpont jegyárai NAPIJEGYEK 1. zóna 2. zóna 1+2 zóna Napijegy (kültéri és fedett 50 méteres medence) 16 óra után (délutáni kedvezmény máj. 1. szept. 15.) Szauna + wellness Összesen 16 óra

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ;(-~~A. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő jegyárainak

Részletesebben

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - -

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - - NAPIJEGYEK Alap napijegy Wellness (Kültéri medencék, fedett 50 és szauna méteres medence és jegy élményrészleg) Délutáni kedvezmény: főszezonban 17 órától, utószezonban 16 órától Teljes napijegy (Alapjegy,

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness és Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY ÁRAK érvényes: 2015. október 1-jétől visszavonásig A Kavics Spa Wellness- és Szaunavilág Szolgáltatások: Fedett úszómedence élmény-és masszázszuhannyal, belső medence, Kneipp kavicságyas taposómedence, jacuzzi, finn szauna, infraszauna, szauna, gőzkabin,

Részletesebben

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - -

NAPIJEGYEK. jegy. 750 Ft 600 Ft éves kor között érvényes Ft Ft Ft Ft Ft Ft - - NAPIJEGYEK Alap napijegy Wellness (Kültéri medencék, fedett 50 és szauna méteres medence és jegy élményrészleg) Délutáni kedvezmény: főszezonban 17 órától, utószezonban 16 órától Teljes napijegy (Alapjegy,

Részletesebben

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2014.évi megállapításáról. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

(!)Hb. számú előterjesztés

(!)Hb. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere (!)Hb. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kocsis Sándor Sportközpont Újhegyi Uszoda és Strandfürdő jegyárainak

Részletesebben

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít!

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! VESZPRÉMI ÁLLATKERT BELÉPŐJEGY ÁRAK (Érvényes: 2018. március 14-től a visszavonásig)* Forrás: veszpzoo.hu EGYÉNI FT Gyermek (3-18 éves korig) Kisgyermek (3 éves kor alatt) Diák (18 éves kor felett) 2100Ft

Részletesebben

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének december 15-i ülésére

Előterjesztés. Dorog Város Képviselő-testületének december 15-i ülésére DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 79-81. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2017. december 15-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2015.(XII.15.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2016. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY és BÉRLET árak Érvényes: október 1-jétől visszavonásig

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY és BÉRLET árak Érvényes: október 1-jétől visszavonásig Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY és k - és Szaunavilág Szolgáltatások: Fedett úszómedence élmény- és masszázszuhannyal, belső gyermekmedence, Kneipp kavicságyas taposó, jacuzzi, finn szauna,

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére Tárgy: A Tanuszoda 2015. évben történő üzemeltetése Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

G" tb. szám ú előterjesztés

G tb. szám ú előterjesztés G" tb. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X. kerület, 41446 hrsz.-ú, Sl területen udvarrész és gépkocsi-beálló

Részletesebben

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! Iskolák csoportos bérletárai (10 fő felett) 4 alkalomra szóló

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! Iskolák csoportos bérletárai (10 fő felett) 4 alkalomra szóló Veszprémi Állatkert Árak (2016. július 1-től) Forrás: www.veszpremzoo.hu ÁRAK EGYÉNI FT/FŐ Gyermek (3-18 éves korig) Kisgyermek (3 éves kor alatt) Diák (18 éves kor felett) Felnőtt Támogatói jegy Regisztrációs

Részletesebben

a Képviselő-testülethez az önkormányzati tulajdonban lévő földesi Szabadidőközpont és Strandfürdő évi téli üzemeltetési díjainak megállapítására

a Képviselő-testülethez az önkormányzati tulajdonban lévő földesi Szabadidőközpont és Strandfürdő évi téli üzemeltetési díjainak megállapítására FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 514-./2017. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez az önkormányzati

Részletesebben

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY és BÉRLET árak Érvényes: szeptember 1-jétől visszavonásig

Kavics Spa Klub & Hotel Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum BELÉPŐJEGY és BÉRLET árak Érvényes: szeptember 1-jétől visszavonásig Wellness & Szaunavilág és Sportcentrum Kavics Spa Wellness- és Szaunavilág Szolgáltatások:Fedett úszómedence élmény-és masszázszuhannyal, belső gyermekmedence, Kneipp kavicságyas taposó, jacuzzi, finn

Részletesebben

,{ <f J. szám ú előterjesztés

,{ <f J. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~,{

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1.

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. Előterjesztés a Kastélypark Kft 2017-es pénzügyi tervéről. Tisztelt Képviselő testület! Tisztelt Képviselő testület!

Részletesebben

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet:

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet: 9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2017. január 1. és június 15. között BELÉPŐJEGYEK

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, oktatási, sport, ifjúságpolitikai és egészségügyi bizottság Tárgy: Beszámoló a Kispesti Uszoda 2008. évi működéséről Tisztelt Képviselő-testület! Lángi Gábor úr, a Kispesti Uszoda igazgatója

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

i (J szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere I. Tartalmi összefoglaló

i (J szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere i (J szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Önkormányzatot és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Szerencs Kártyáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN a 11/2010.(V.20.) önkormányzati rendelettel Szerencs Város Önkormányzatának

Részletesebben

Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Szentes Csallány Gábor Part 4.

Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Szentes Csallány Gábor Part 4. Üi.:II. 635 /2015. Témafelelős: Márton Mária Tárgy: 2016. évi jegyárpolitika Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! A jegyárpolitika kialakításánál figyelembe

Részletesebben

l C0. számú előterjesztés

l C0. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere l C0. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a gyógyászatisegédeszköz-támogatásról szóló pályázati felhívásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. február 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 44/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. február 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: a személyes gondoskodást nyújtó

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában Kunfehértó Polgármesteréről E l ő t e r j e s z t é s az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában (Képviselő-testület 2015. február 11-i ülésére) Kunfehértó Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2011. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 5 db

Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2011. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 5 db Üi.: V- 533 / 2010. Témafelelős: Deák Albert Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. www.udulokozpont-szentes.hu

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere,'f ~~) ~,, ",.,je,. szamu eloterjesztes Előterjesztés a Képviselő-testület részére A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. 2013. évi üzleti tervéről

Részletesebben

Í ľ ťę ó ľ ĺ ő ĺ ő ő ľ ĺ ľ ľ ü ü ő ó ľ ľ ľ ľ í ľ Úĺ ľ đ ĺ ťľ ę ľ ĺ ť ő í Ĺ ĺ É Í ó ľ É É ł ł ĺ ó É Í ľľ Ö Ö É Ü É ń Ä ł Á ł Ö É É É ł ŕ ł ŕ É Á ĺ Ó ő ľ ü ĺ ź í í ź ć ü ý ő ĺ ő ń ĺ ü ő ü ó ľ ź í Á đ ľ ü

Részletesebben

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ 2014. évi ár- és díjszabás

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ 2014. évi ár- és díjszabás HAJÓS ALFRÉD SPORTUSZODA Belépőjegyek és egyéb tételek Felnőtt belépőjegy Ft/fő 1 417 1 800 Felnőtt Úszójegy Munkanapokon 06-tól 07-óráig Ft/fő 945 1 200 Felnőtt Napozójegy május 1-tól augusztus 31-ig

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gazdasági Bizottság 2015. június 17-i ülésére. Kállay Gáborné alpolgármester asszony

ELŐTERJESZTÉS. a Gazdasági Bizottság 2015. június 17-i ülésére. Kállay Gáborné alpolgármester asszony Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-297/2015. ELŐTERJESZTÉS a Gazdasági Bizottság 2015. június 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest IX. kerület Telepy

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Közművelődési, Oktatási, Sport, Ifjúságpolitikai és Egészségügyi Bizottság Tárgy: Tájékoztató a káptalanfüredi tábor 2011. évi turnusbeosztásáról és az üdülési költségekről Készítette: Nagy Péter Tisztelt

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában Kunfehértó Polgármesteréről E l ő t e r j e s z t é s az önkormányzati, 2014. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában (Képviselő-testület 2014. február 13-i ülésére) Kunfehértó Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ évi ár- és díjszabás

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ évi ár- és díjszabás HAJÓS ALFRÉD SPORTUSZODA Belépőjegyek és egyéb tételek Felnőtt Ft/fő 1 417 1 800 Felnőtt Úszójegy Munkanapokon 06-tól 07-óráig Ft/fő 945 1 200 Felnőtt Napozójegy május 1-tól augusztus 31-ig 15 órától zárásig

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 16-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat fenntartásában, illetve működtetésében lévő konyhák vendég étkeztetés térítési

Részletesebben

S z e n t e s Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2010. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 6 db

S z e n t e s Tárgy: Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2010. évi szolgáltatási díjai Melléklet: 6 db Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. +36-63/400-123 (recepció) +36-63/400-100 (pénztár) www.udulokozpont-szentes.hu Üi.: V- 373/2009. Témafelelős: Deák Albert Szentes

Részletesebben

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-4/2010. Melléklet: 1 pld.

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Szerencs Kártyáról Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Tárgy:Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2013. évi szolgáltatási díjai

Tárgy:Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2013. évi szolgáltatási díjai A Üi.: V- 611/ 2012. Témafelelős: Szűcs Szabolcs Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Csallány Gábor part 4. www.udulokozpont-szentes.hu

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Főváros Szabó Ervin

Részletesebben

Y. számú előterjesztés

Y. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Y. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon:

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1CJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VII.-X.-XIV.-XV.-XVI.-XVII. kerületi

Részletesebben

AJL. számú előterjesztés

AJL. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere AJL. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére az ápolási támogatással kapcsolatos pályázati felhívásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 324/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. december 14-ei rendkívüli ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a parkolás

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 1/f. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Önkormányzati

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG. DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Előterjesztés Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12-i

Részletesebben

Tárgy:Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft évi szolgáltatási díjai

Tárgy:Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft évi szolgáltatási díjai Üi.: V- 556/ 2012. Témafelelős: Szűcs Szabolcs Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. Tárgy:Szentesi Üdülőközpont Nonprofit Kft. 2013. évi szolgáltatási

Részletesebben

E rendelet hatálya Balatonboglár Városi Önkormányzat intézményeire terjed ki.

E rendelet hatálya Balatonboglár Városi Önkormányzat intézményeire terjed ki. Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2017. (IV. 06.) önkormányzati rendelete Balatonboglár Város Önkormányzat által fenntartott költségvetési szervek működése során alkalmazandó szolgáltatási

Részletesebben

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről

Lakossági tájékoztató Vác város február 1-től érvényes parkolási rendjéről Lakossági tájékoztató Vác város 2018. február 1-től érvényes parkolási rendjéről AZ ÜZEMELTETŐ NEVE ÉS CÍME: Váci Városfejlesztő Kft. 2600 Vác, Köztársaság út 34. Telefon: 06-27/510-107 I. Ügyfélszolgálat

Részletesebben

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Gazdasági Bizottság évi munkatervéről

Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Gazdasági Bizottság évi munkatervéről Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja ~. számú előterjesztés Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére a Gazdasági Bizottság 2013. évi munkatervéről I. Tartalmi

Részletesebben

lr J számú előterjesztés

lr J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere lr J számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbányai Sportegyesületek és Sportszervezetek

Részletesebben

ő öí ő ę ť ó ľ ľ ľ ú ľ ŕ ľ ő ú ľ ő ü ľ ő ľó ľ ľ ľ ö ő ľ ó ľ ľ ó ő ü ő ö ö ö ő ľ ľő öľ őľ ľ ü ő ľ ő ü ö ü Ĺ ű ö ő ü ö ü ó ľ ö ü ö ö Ĺ ó Ą ö ö ä ź ö ő ľ ó ü ü ľ ö ö ü Ĺ ö ę ö Ĺ ľ ó ó ö ľ ú ö ö ü ö ľ ú ó

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Budapest Főváros X. kerület Kőbányai önkormányzat Képviselő-testület ulcsc BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT "OT Budapcsl, JANIKOVSZKY EVA MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA

Részletesebben

U S Z O D A H Á Z I R E N D

U S Z O D A H Á Z I R E N D MOM Sportközpont U S Z O D A H Á Z I R E N D MOM 1123 Budapest, Csörsz utca 14-16 I. Általános rendelkezések 1. MOM Sportközpont uszoda házirendjének jogszabályai alapján: A MOM Sportközpont Házirendjét

Részletesebben

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015.

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015. 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2015. január 1-jétől BELÉPŐJEGYEK I.

Részletesebben

(L/. számú előterjesztés

(L/. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (L/. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére a kőbányai idősek 2015. évi üdültetéséről szóló pályázat

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 22/2012. (V. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 22/2012. (V. 23.) önkormányzati rendelet módosításáról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyzője 482. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 22/2012. (V. 23.) önkormányzati

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 11 i.. r*>!,>? -í-mmi'f jlése Hte«U tiá>is±_ K BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT. T? SZÉCHENYI ISTVÁN ÍIFL ^ MAGYAR-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ 1 Ja«=E*.'^*> ) ÁLTALÁNOS ISKOLA 1108 BUDAPEST,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a 2015. évi önkormányzati tankönyvtámogatásról szóló önkormányzati rendelet elfogadására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Javaslat a 2015. évi önkormányzati tankönyvtámogatásról szóló önkormányzati rendelet elfogadására Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 841/2011. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez szolgáltatásai

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

8. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

8. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 8. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: A Farkas Attila Uszoda belépőjegyárainak felülvizsgálata

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság év december hónap 06. napi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság év december hónap 06. napi ülésére 2600 Vác, Köztársaság úl 34. Telefon: 271510 107. 30/477-9446' Fax: 27/510-10S' info@vacholding.hu.www.vacholding.hu ELŐTERJESZTÉS Napirend: Vác Város Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi-Ügyrendi

Részletesebben

JÍ i számú előterjesztés

JÍ i számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere JÍ i számú előterjesztés Előterjeszt és a Gazdasági Bizottság részére a Budapest X., Pongrác utca 17. szám alatti lakások feletti tetőtér

Részletesebben

5'3. számú előterjesztés

5'3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 5'3. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

. számú előterjesztés

. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere f2j~. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködési megállapodás megkötéséről

Részletesebben

ú ľ ľ ä ú ľł Łř äľľ ź ź ó ľ ú Ö ö ó ó ó ź ę ő ö ő ö ó ö ę ó ó óö ö óö ö ő ő ő ő ć ö ó ő ő ó ö Á ľ ö ó ő ő ü ö ű ö ő ö ó ľ ú Ö ü ű ö ö ö ń ź ü ľ ö ľő ő ü ę ö ő ó ö ö ö ę ľü ľ ö ü ö ö ó ü ľ ö ö ú ö ő ő ź

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ő Ĺ ó ľ ő ü ü ľ ü ü ľ É ľ ó ü ľ ő í ő ź ő ě í Ĺ ľ ö ü ó Í ö ő ö Ĺ ĺ ľ í ő ő ľ ľ ő ü ő ó ü ő Ĺ ő ó őö ö í ĺ ü ö ľ ľü ö ý ő ü ö ľ ő Í ö ő ľ ö ó ó ĺ ę ľ ő ü í ő ź ú ń í Ź ó ľ ľ ó ő í ó ó Ł ľ ő ľ ź ó ö ó ź

Részletesebben

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés

/?~-~' .~~:~' . ' 239. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 239. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Havasi Gyopár Szociális, Egészségügyi, Kulturális, Segítő Közhasznú

Részletesebben

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. Ikt.sz.: 03-21950/2007. Témafelelős: Szabics Aranka

Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. Ikt.sz.: 03-21950/2007. Témafelelős: Szabics Aranka Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf. 58. Ikt.sz.: 03-21950/2007. Témafelelős: Szabics Aranka Tárgy: Intézmények szolgáltatási díjának megállapítása

Részletesebben

Általános rendelkezés 1.

Általános rendelkezés 1. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I.25.) számú rendelete a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok

Részletesebben

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által biztosított szociális étkezés szolgáltatási önköltségének megállapítására és térítési díjának felülvizsgálatára.

Tárgy: Javaslat az önkormányzat által biztosított szociális étkezés szolgáltatási önköltségének megállapítására és térítési díjának felülvizsgálatára. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. MÁRCIUS 24-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 780-5/2016. Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB IV. NAPIREND Tárgy: Javaslat

Részletesebben

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 3321-10/2009. Melléklet: 1 pld.

Részletesebben