H Í R L E V É L június július TARTALOM:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "H Í R L E V É L 2011. június július TARTALOM:"

Átírás

1 H Í R L E V É L június július TARTALOM: LEGYÜNK A STRANDOKON IS BIZTONSÁGBAN! 1. Bűncselekmények a strandok területén és környékén 2. Ajánlások, avagy túlélési technikák strandlátogatók részére 3. Témával kapcsolatos kiadványaink Veszprém megye, sőt az ország talán legnagyobb természeti kincse a Balaton, és annak csodálatos környezete. A tó, továbbá a part mentén fekvő települések minden évben külföldi és belföldi turisták százezreit vonzzák, akik elviszik hazánk és a Balaton jó hírét, ezzel is gyarapítva az ide érkező látogatók számát. Nyári élményeik alapjául nemcsak a környezettel, a szállással, rendezvényekkel kapcsolatos tapasztalatok szolgálnak, hanem abban kiemelkedő szerepet játszik az is, hogy pihenésük során mennyire érezték magukat, illetőleg vagyontárgyaikat biztonságban.

2 1. Bűncselekmények a strandok területén és környékén A idegenforgalmi szezon minden évben jelentősen gyarapítja a megyeszékhelyi, valamint a Balatonparti rendőrkapitányságok ügyforgalmát, melyet döntően a vagyonelleni bűncselekmények miatt tett feljelentések alapoznak meg. A sértetté válásnak számos jellemző helyszíne van (hétvégi házak, kereskedelmi szálláshelyek, strandok, szórakozóhelyek stb.), melyek közül a nyaralók helyzete a strandokon tűnik a legkiszolgáltatottabbnak. Ennek két összetevője van, egyrészt a jelentős és kis területre koncentrálódó vendégforgalom, amelynek tömegeiben az alkalmi tolvajoktól már-már a profizmus jegyeit is mutató bűnözőkig számos potenciális elkövető van jelen, másrészt a strandolók könnyelműségre hajlamosító önfeledtsége, mely az igénybevett szolgáltatásoknak csaknem szükségszerű velejárója. A gépkocsival érkező strandlátogató alapvetően három bűncselekmény áldozatává válhat: 1. a parkolóban hagyott gépkocsiját valamilyen cizelláltabb módszerrel feltörik 2. gépkocsiját ellopják 3. bent a strandon alkalmi lopást követnek el a sérelmére A cizelláltabb módszer alatt azt értjük, hogy az elkövető nem az ablakot betörve hatol be az utastérbe. Ez azért érdemel külön említést, mert más környezetben éppen ez lenne a meghatározó módszer. A strandok esetében, azonban jó okunk van feltételezni, hogy a kíméletesebb technikák (zárfelhúzás, zártörés stb.) alkalmazása mögött nem az elkövető stílusát, hanem célját kell keresnünk. Az ablakbetöréssel elkövetett bűncselekmény tettese egy az ülésen hátrahagyott tárgy megszerzése érdekében hajtja végre alig néhány másodpercig tartó támadását, majd azonnal elmenekül a helyszínről. A strand parkolójában ténykedő társa viszont kezdetben még nem tudja mi lesz a zsákmánya, bízik azonban kiszemelt áldozata könnyelműségében, hogy strandlátogatása idejére számos értéktárgyat zárt el az utas-, illetőleg a csomagtérben. Az ott fellelhető ingóságok számbavétele, és azok közül az értékesebbek elkülönítése hosszabb időt igényel, ezért fontos az elkövető számára, hogy olyan csöndes módszert válasszon, amivel nem vonja magára a figyelmet. Esetenként a külső körülmények miatt nem adatik elegendő idő a bűncselekmény befejezéséhez, ilyenkor egy záratlan állapotban hátrahagyott, vagy megrongált zárszerkezetű jármű árulkodik arról, hogy a tulajdonos ezúttal viszonylag szerencsés volt. Az autótolvajokat is vonzzák a strandok parkolói. Ennek két oka is lehet. Az egyik az, hogy a tulajdonos gépkocsitól való távolmaradásának ideje várhatóan elegendően hosszú ahhoz, hogy abba ne csak a védelmi eszközök kiiktatása férjen bele, hanem az is, hogy biztonságos távolságra jusson a járművel az elkövető, mielőtt a bűncselekményt még egyáltalán felfedeznék. A másik ok inkább szociológiai jellegű. Polarizálódó társadalmunkban az élet élvezetének különféle formái gyakran ugyanazon személyeknek a kiváltságai. Az értékesebb gépkocsik tulajdonosai engedhetik meg maguknak a sokak számára már luxusnak tűnő nyaralást, így a strand közelében kedvezőbb felhozatalból válogathat a tolvaj, mint egy lakótelepi parkolóban. Sőt, míg a drága autók a hétköznapok során garázsban, vagy őrzött parkolóban pihennek, addig az elutazással járó változások következtében már lényegesen sebezhetőbbé válnak az elkövetők számára. 2

3 A strand területén a legnagyobb gondot a fűre leterített törölközők jelentik. Ezzel jelöli ki ugyanis, az adott földterület ideiglenes használója érdekszférájának határait. Ha ő maga személyesen nincs is jelen, e színes frottírdarab tiszteletet ébreszt a többi látogatóban, és birtokát általában nem háborgatják. A törölközőt így szerencsétlen módon egy második funkcióval is felruházza tulajdonosa, mely nem más, mint a védelem. Valószínűleg a területfoglalás szimbóluma - mely egy íratlan szabály kölcsönös elfogadásán alapszik s fejlődött az idők során irrealisztikusan tovább, és vált a vagyonvédelem ugyancsak szimbolikus eszközévé is. Csakhogy ennek elfogadottsága már korántsem olyan egységes a strandlátogatók társadalmában. Míg a korábban érkezett jogát a lefedett földterületre elismerik, addig, aki értéktárgyakat rejt a törölköző alá, azt sok esetben csak baleknak nézik. Ez a körülmény azonban valamilyen rejtélyes oknál fogva - mely lehet akár a gondolkodásbeli restség is - nem csökkenti e vagyonvédelmi megoldás népszerűségét. A strandi lopások non plus ultrája pedig az az irritálóan szemtelen bűncselekmény, melynek keretében előbb a törölköző alá rejtett slusszkulcsot lopja el a tettes, majd annak birtokában nem sokkal később a hozzá tartozó, és a parkolóban hátrahagyott gépkocsit is. 2. Ajánlások, avagy túlélési technikák strandlátogatók részére Tájékozódjon előre a kiválasztott strand infrastruktúrájáról, rendelkezésre álló biztonsági szolgáltatásairól, ezek díjszabásáról, majd költségeit eszerint tervezze! Az értékmegőrző igénybe vétele nem bosszantó többletkiadás, hanem a strandolás végén megtérülő okos befektetés. Amennyiben lehetséges ne autóval közelítse meg a strandot! A vízparti parkolók jelentős vonzerőt gyakorolnak a gépkocsi-feltörőkre és a jármű tolvajokra is. Ha nincs alternatívája az autó használatának, akkor arra törekedjen, hogy csak a strandoláshoz nélkülözhetetlen tárgyakat vigye magával, azaz a kiszállást követően se az utastér, se a csomagtér ne tartalmazzon értékeket! 3

4 A csomagtartó biztonságába vetett hit közkeletű tévedésen alapszik. Az elkövető azzal számol, hogy a strandolók jelentős hányada hátrahagy benne ruhával teli táskákat, értékes műszaki cikkeket, stb. Tehát annak ellenére ki fogja nyitni, hogy pontosan nem is tudja még, miben reménykedhet, mi talál majd benne. Erre való tekintettel se hagyjon kiemelten jelentős értéket gépkocsija csomagtartójában! Ne hagyja gépkocsija ablakait leeresztett állapotban! Ha a strandolást követően, beszállás előtt néhány percre valamennyi ajtót kinyitja, az utastér már elviselhető hőmérsékletre fog visszahűlni. Ez a kis szertartás jelentéktelen időveszteséget okoz, miközben megóvja járművét attól, hogy órákon át a tolvajoknak kiszolgáltatott állapotban várakozzon. Ha közlekedési eszközként a kerékpárra esett választása, olyan strandot válasszon, ahol lehetősége lesz azt a kapun belül tárolni! A biciklit U-lakattal, vagy azzal egyenértékű lánccal rögzítse valamilyen stabil tereptárgyhoz! Amennyiben csomagos turista, málházza le drótszamarát, csomagjait pedig, vigye magával! A vízparton ne rejtsen pénzt, iratokat, slusszkulcsot a törölköző alá! Ez az első hely ugyanis, ahol a tolvaj keresni fogja. Az is vakmerő megoldás, ha a strandoló teli sporttáskát vagy hátizsákot hagy magára, miközben ő a tóban fürdik. E tárgyakat a ráterített törölköző sem teszi láthatatlanná. Csak akkor vállalkozzon magányos strandolásra, ha nincs Önnél kockáztatható érték vagy azokat biztonságosan elzárta! Csoportos fürdőzés esetén több turnusban menjenek úszni! Felváltva mindig maradjon valaki a törölközőknél! A Balaton értékei közé nem csak a páratlan természeti környezet, hanem a jó közbiztonság is hozzátartozik. Ennek fenntartása három szereplőn múlik: a települési önkormányzatokon, a Rendőrségen és a nyaralókon. Utóbbiak elsősorban azzal járulhatnak hozzá a sikerhez, ha értékeik biztonságára tőlük telhetően odafigyelnek, és nem adnak teret könnyen szerzett bűnözői sikerélményeknek. FONTOS SZABÁLY: Ha az Ön, vagy más tulajdona tekintetében érdeklődést tanúsító, esetleg azt már meg is érintő idegent észlel, ne elégedjen meg azzal, hogy rendre utasítja, kérjen segítséget az ott dolgozó alkalmazottaktól, illetőleg hívja a Rendőrséget! Az igazoltatás biztosíthatja, hogy munkatársaink az intézkedés alá vont adatait rögzítsék, továbbá hogy folyamatban lévő strandlopási ügyek ismeretlen tetteseivel személyét összevessék. A tapasztalat ugyanis az, hogy a bűncselekmények elkövetésében sokszor a környezet közömbössége is szerepet játszik. Amennyiben nyitvatartási időn kívül, esetleg éjszaka megy be a strandra, tapasztalhatja, a személyzet már hazament és a tömeg is eloszlott már. Teljes magányra azonban mégsem számíthat, mások is tartózkodhatnak a közelében. A sötétség leple alatt pedig, a táskáját is könnyebb elemelni. Ilyenkor is vigyázzon rá! 4

5 3. Témával kapcsolatos kiadványaink Hírlevelünk mellékleteként csatolunk néhány, Főkapitányságunk által a témával kapcsolatosan összeállított kiadványt. Amennyiben pedig sértetté válik, haladéktalanul tegyen bejelentést a legközelebbi rendőrkapitányságon, Áldozatvédelmi Szolgálatnál és vegye igénybe szakemberek segítségét. Rendőrkapitányságainkon áldozatvédelmi referens áll rendelkezésére, aki segíti az ezzel kapcsolatos ügyintézésben. Hozzájárulásunkat adjuk ahhoz, hogy jelen hírlevél olvasói a Hírlevél és a kiadványaink információtartalmát részben vagy egészben szabadon felhasználják, a célcsoportok felé eljuttassák. Kérjük azonban, hogy a terjesztés során hivatkozzanak a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályára. 5

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó! A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. március havi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa.

Részletesebben

(2. old.) (5. old.) (3-4. old.)

(2. old.) (5. old.) (3-4. old.) (2. old.) (5. old.) (3-4. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2019. július havi bűnmegelőzési

Részletesebben

(3-4. old.) (2-3. oldal) 4-5. oldal. (5-8. oldal)

(3-4. old.) (2-3. oldal) 4-5. oldal. (5-8. oldal) (2-3. oldal) (3-4. old.) 4-5. oldal (5-8. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2017. július

Részletesebben

(2. oldal) (2-5. oldal) (6. oldal) (4. oldal)

(2. oldal) (2-5. oldal) (6. oldal) (4. oldal) (2. oldal) (4. oldal) (2-5. oldal) (6. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2015. augusztus

Részletesebben

(2. oldal) (3-4. oldal) (5-6. oldal)

(2. oldal) (3-4. oldal) (5-6. oldal) (2. oldal) (3-4. oldal) (5-6. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. július havi bűnmegelőzési

Részletesebben

H Í R L E V É L 2014. február TARTALOM:

H Í R L E V É L 2014. február TARTALOM: H Í R L E V É L 2014. február TARTALOM: 1. VILÁGNAPOK: február 11., február 22. 2. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat aktuális hírei röviden 3. Vagyonvédelem: értékleltár szerepe, készítése Idén új tartalommal

Részletesebben

H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM

H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM H Í R L E V É L 2012. február TARTALOM Ellopott és kicsalt gépkocsik 1. Már a gépkocsi megvásárlásánál figyelni kell! 2. A legfontosabb szabályokat feltétlenül tartsuk be! 3. A tolvajok kedvelt célpontja

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK BÉKÉS MEGYÉBEN

KÖSZÖNTJÜK BÉKÉS MEGYÉBEN KÖSZÖNTJÜK BÉKÉS MEGYÉBEN Békés megye szeretettel várja azokat a turistákat, nyaralni vágyókat, külföldieket, akik szeretnének megismerkedni megyénk nevezetességeivel, látványosságaival, vagy szeretnének

Részletesebben

(2-3. oldal) (3-4. oldal) (4-5. oldal)

(2-3. oldal) (3-4. oldal) (4-5. oldal) (2-3. oldal) (3-4. oldal) (4-5. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. augusztus havi

Részletesebben

Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára

Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára ELBIR Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer 2019. július havi idegenforgalmi hírlevele "Tisza-tavi idegenforgalmi szezon" Fókuszban a személyi tulajdon védelme Néhány tanács a fesztiválozó

Részletesebben

H Í R L E V É L TARTALOM:

H Í R L E V É L TARTALOM: H Í R L E V É L 2013. május KRESZ MÓDOSÍTÁSOK TARTALOM: 1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat hírek Áldozatvédelmi és mediációs iroda nyílt Veszprémben 2. A legfontosabb KRESZ változások 2013. május 1-től 2013.

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira

Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira Bűnmegelőzési tanácsok a megemlékezés napjaira November első napján elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az alkalmat használják fel arra, hogy a temetőkben és környékükön meglopják

Részletesebben

(2. old.) (2. oldal) (4-5. old.)

(2. old.) (2. oldal) (4-5. old.) (2. old.) (2. oldal) (4-5. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. december havi bűnmegelőzési

Részletesebben

FELHÍVÁS ÖNKÉNTES KORTÁRSSEGÍTŐ PROGRAM

FELHÍVÁS ÖNKÉNTES KORTÁRSSEGÍTŐ PROGRAM Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 22001155... ookkt ttóóbbeer r FELHÍVÁS ÖNKÉNTES KORTÁRSSEGÍTŐ PROGRAM A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Részletesebben

(2-3. oldal) (4. oldal) (4. oldal) (5-6. oldal)

(2-3. oldal) (4. oldal) (4. oldal) (5-6. oldal) (2-3. oldal) (4. oldal) (4. oldal) (5-6. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2015. július

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra

Bűnmegelőzési tanácsok nyárra Benedek Elek: Reggeli dal (részlet) Fölkelt a méh is, döngicsél a réten, Zümmög a bogárka, röppenésre készen, Szárnyát szárítgatja meleg napsugárban, Megfürödvén előbb harmatos virágban. Dalolj madár,

Részletesebben

(3-4. old.) (2. old.) (2. oldal) (5. old.)

(3-4. old.) (2. old.) (2. oldal) (5. old.) (3-4. old.) (2. old.) (2. oldal) (5. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2019. augusztus

Részletesebben

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is!

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is! Vigyázzunk értékeinkre nyáron is! A tanév befejeztével aki teheti elutazik, nyári szabadságra megy. Embertársaink között azonban egyesek mások gondtalan nyaralását, pihenését kihasználva törvénysértő cselekményeket

Részletesebben

H Í R L E V É L 2011. december TARTALOM:

H Í R L E V É L 2011. december TARTALOM: H Í R L E V É L 2011. december TARTALOM: 1. Idős bűnmegelőzési kortárssegítő program 2. VÉDŐHÁLÓ - egy új program az idősek biztonságáért 3. Megelőzési tanácsok az ünnepi időszakra Szeretetteljes, meghitt,

Részletesebben

BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY július HÍRLEVÉL. Bársony György- As Szent Ferenc

BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY július HÍRLEVÉL. Bársony György- As Szent Ferenc BARANYA MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY 2018. július HÍRLEVÉL E LE KTRON IKUS LAKO S S ÁG I BŰNM E GE LŐ ZÉS I IN FO RMÁC IÓ S REN DS ZER Bársony György- As Szent

Részletesebben

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.)

(2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) (2-3. old.) (3. old.) (4-5. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. szeptember havi bűnmegelőzési

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. november BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2012. november BUDAPEST 212. november Tisztelt Hölgyem / Uram! A novemberi hírlevelünket az előttünk álló ünnepre tekintettel, (Mindszentek) állítottuk össze, Önöknek azért, hogy semmilyen kellemetlenség ne zavarhassa meg az

Részletesebben

(2. oldal) (3. oldal) (4-5. oldal) oldal)

(2. oldal) (3. oldal) (4-5. oldal) oldal) (2. oldal) (3. oldal) (4-5. oldal) oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2015. október havi

Részletesebben

ÉV VÉGÉN IS BIZTONSÁGBAN!

ÉV VÉGÉN IS BIZTONSÁGBAN! Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ( ELBIR ) HÍRLEVÉL 2012. december ÉV VÉGÉN IS BIZTONSÁGBAN! Közelednek az ünnepek. Advent idején megkezdődik a felkészülés

Részletesebben

(2-3. old.) (4. old.) (5-6. old.)

(2-3. old.) (4. old.) (5-6. old.) (2-3. old.) (4. old.) (5-6. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2019. június havi bűnmegelőzési

Részletesebben

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is!

Vigyázzunk értékeinkre nyáron is! Vigyázzunk értékeinkre nyáron is! A tanév befejeztével aki teheti elutazik, nyári szabadságra megy. Sajnos vannak azonban olyanok is, akik mások gondtalan nyaralását, pihenését kihasználva törvénysértő

Részletesebben

E L B I R. Zseblopás és alkalmi lopás elkerülésére mit tehetünk? Besurranásos lopások megelőzésére mit tehetünk?

E L B I R. Zseblopás és alkalmi lopás elkerülésére mit tehetünk? Besurranásos lopások megelőzésére mit tehetünk? E L B I R A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER - DECEMBER HAVI HÍRLEVELE - Zseblopás és alkalmi lopás elkerülésére mit tehetünk?

Részletesebben

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály ELEKTRONIKUS LAKOSSÁGI BŰNMEGELŐZÉSI INFORMÁCIÓS RENDSZER Lakossági Hírlevél 2018. december Vigyázzon értékeire Advent időszakában is Kérjük,

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság

Tartalomjegyzék. Bevezetõ. Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal. Otthonbiztonság Otthonmentõ öv Tartalomjegyzék Bevezetõ Mit tegyünk azért, hogy családunkat, értékeinket nagyobb biztonságban tudjuk? 2. oldal Otthonbiztonság Az otthonok sérelmére elkövetett bûncselekmények 3. oldal

Részletesebben

... ".'... l... Kósa Tímea adott területért felelős alpolgármester aláírása.,á

... .'... l... Kósa Tímea adott területért felelős alpolgármester aláírása.,á NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERE 440 l Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-501 E-maii: roii!llrmf!.\if!rlllll.iref!l.iili::li.hu Ügyiratszám: 33493/2012/14.

Részletesebben

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei.

Csellengő fiatalok, a nyár veszélyei. Eleekkt trroonni ikkuuss Laakkoossssáággi i Bűűnnmeeggeel lőőzzééssi i IInnffoorrmáácci ióóss Reennddsszzeerr 2014.. máájjuss SSzzáám: :1144000000/ /11001144--33/ /22001144..áál lt.. Csellengő fiatalok,

Részletesebben

ELBIR. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - március havi hírlevele

ELBIR. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - március havi hírlevele ELBIR A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - március havi hírlevele Tartalom Kertészkedéskor is figyeljen az értékeire! Ne dőljön

Részletesebben

Egyenruhás és civil-ruhás rendőrök azonosító jelei Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára

Egyenruhás és civil-ruhás rendőrök azonosító jelei Néhány tanács a fesztiválozó fiatalok számára ELBIR Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer 2018. július havi hírlevele Fókuszban a személyi tulajdon védelme Egyenruhás és civil-ruhás rendőrök azonosító jelei Néhány tanács a fesztiválozó

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

H Í R L E V É L. 2012. június

H Í R L E V É L. 2012. június H Í R L E V É L 2012. június T A R T A L O M 1. Bevezetés 2.A hipermarketek parkolóiban elkövetett jellemző vagyon elleni bűncselekmények 3. Kitekintés az országhatáron túlra 4. Megelőzési tanácsok A Veszprém

Részletesebben

(2. oldal) (3-4. oldal)

(2. oldal) (3-4. oldal) (2. oldal) (3-4. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. február havi bűnmegelőzési hírlevelet.

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL január BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL január BUDAPEST Tisztelt Olvasóink! Ahogy előző számainkban már olvashattak róla, 2018. áprilisától hírlevelünk hasábjain elindítottuk havonta jelentkező, tízrészes, a betöréses lopások megelőzését célzó sorozatunkat.

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL szeptember-október BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL szeptember-október BUDAPEST Rendőrségi ajánlás a mikrocenzus, más néven népesség-összeírás időszakára A mikrocenzus egy népesség-összeírás, amely két népszámlálás között követi nyomon a társadalmi folyamatokat mintavételes felméréssel.

Részletesebben

(2-4. old.) (4-5. old.) (5. old.) (6-7. oldal) oldal) (5-7. old.)

(2-4. old.) (4-5. old.) (5. old.) (6-7. oldal) oldal) (5-7. old.) (2-4. old.) (4-5. old.) (5. old.) (5-7. old.) (6-7. oldal) oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett,

Részletesebben

Előzzük meg a kerékpárlopásokat! I.

Előzzük meg a kerékpárlopásokat! I. Előzzük meg a kerékpárlopásokat! I. A kerékpár is, akár egy hűséges négylábú társ meghálálja a gondoskodást, ápolást, ezért negyedévente illik elvinni szervízbe. Tavasszal pedig érdemes egy kicsit visszaolajozni

Részletesebben

BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt

BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt VESZPRÉMI RENDİRKAPITÁNYSÁG BŐNMEGELİZÉSI HÍRLEVELE 2015. D E C E M B E R T A R T A L O M: 1. Veszélyek az ünnepek alatt 2. Gépkocsi feltörés 3. Télen is óvatosan 1. Veszélyek az ünnepek alatt A karácsonyi

Részletesebben

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények

Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Elbir Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer 2018. április havi hírlevele Idősek sérelmére elkövetett trükkös csalások Árubemutatással kapcsolatos bűncselekmények Zsebtolvajok Az idősek

Részletesebben

Biztonságban az év végi ünnepek alatt is (ORFK Kommunikációs Szolgálat)

Biztonságban az év végi ünnepek alatt is (ORFK Kommunikációs Szolgálat) Biztonságban az év végi ünnepek alatt is (ORFK Kommunikációs Szolgálat) Az Országos Rendőr-főkapitányság 2014. november 25-én a polgárőrséggel tartott közös sajtótájékoztatóján hívta fel a figyelmet az

Részletesebben

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016.

A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2016. A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 216. Rendőri eljárásban regisztrált 1 ezer lakosra jutó bűncselekmények megoszlása országtérkép A regisztrált összes bűncselekmény számának alakulása

Részletesebben

Mire kell figyelni a bérlés előtt?

Mire kell figyelni a bérlés előtt? Külföldi nyaralásaik során sokan választják azt a megoldást a helyi látnivalók és nevezetességek megtekintéséhez, hogy gépkocsit bérlenek a tömegközlekedés használata helyett. Ennek előnye, hogy kényelmesebb,

Részletesebben

(2-3. old.) (4-6. old.) (2. oldal) (3. old.)

(2-3. old.) (4-6. old.) (2. oldal) (3. old.) (2-3. old.) (4-6. old.) (2. oldal) (3. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2019. március

Részletesebben

(2-3. oldal) (4. oldal) (6. oldal) (4. oldal)

(2-3. oldal) (4. oldal) (6. oldal) (4. oldal) (2-3. oldal) (4. oldal) (6. oldal) 1 (4. oldal) FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2015. május

Részletesebben

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése

Bűnmegelőzési tanácsok. A trükkös lopások megelőzése Bűnmegelőzési tanácsok A trükkös lopások megelőzése Vannak bűnelkövetők, akik kihasználják azt, hogy az idősek jóindulatúak, segítőkészek, a figyelmüket könnyen el lehet terelni, és közülük sokan egyedül

Részletesebben

E L B I R. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - november havi hírlevele -

E L B I R. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - november havi hírlevele - E L B I R A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer - november havi hírlevele - "Világnapok" novemberben Az internetes vásárlás ne csak

Részletesebben

TUDATOSAN VÉDEKEZIK- E ÖN A BETÖRÉS ELLEN?

TUDATOSAN VÉDEKEZIK- E ÖN A BETÖRÉS ELLEN? TUDATOSAN VÉDEKEZIK- E ÖN A BETÖRÉS ELLEN? Ön szerint elég biztonságos-e a lakása, gépjármûve?! Tegye próbára magát tesztünk segítségével, és ha úgy érzi, valami hiányzik a megnyugtató védettségéhez, azt

Részletesebben

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma MAGYAR TURIZMUS ZRT. Kutatási Csoport 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1) 488-871 Fax: (6-1) 488-8711 E-mail: kutatas@itthon.hu www.itthon.hu A TISZA-TÓ RÉGIÓ KÜLDŐPIACAI ÉSZAK-EURÓPA Az

Részletesebben

Ajánlás időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére.

Ajánlás időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére. Ajánlás időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésére. Kis tanácsadó kiadványunkat azért ajánljuk figyelmükbe, mert gondtalanabbá, lehetőség szerint veszélytelenebbé szeretnénk tenni az

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL szeptember-október BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ELBIR LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL szeptember-október BUDAPEST Tisztelt Hölgyem / Uram! Bizonyára Ön is értesült róla, hogy 2016. október 1. november 8. között hazánkban mikrocenzusra kerül sor. A mikrocenzus egy népesség-összeírás, amely két népszámlálás között követi

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. ( ) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 30/2009. (09. 30.) rendelete a Közterület-felügyelet szervezetéről és feladatairól Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály

SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNÜGYI IGAZGATÓSÁG Bűnmegelőzési Osztály 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/c. Pf.:121 TEL:82/502-700-2732, FAX:82/502-700-2772 E-mail:bunmeg@somogy.police.hu Trükkös tolvajok,

Részletesebben

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer. Tisztelt Olvasóink!

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer. Tisztelt Olvasóink! ELBIR Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FÉR MEGYEI RENDİR-FİKAPITÁNYSÁG BŐNMEGELİZÉSI HIRLEVELE Tisztelt Olvasóink! Az év vége felé közeledve, bőnmegelızési szempontból több,

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály

A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok. Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A Rendőrség áldozatsegítő tevékenysége/tapasztalatok Buczkó Erika r. alezredes ORFK Bűnmegelőzési Osztály A kezdetek. 1999: a kormány elkötelezi magát az áldozatok teljesebb körű védelme mellett (1074/1999.

Részletesebben

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete

Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete Biztonság: - létbiztonság; - közbiztonság; - anyagi biztonság; - magántulajdon; A biztonság A "biztonság" szó latin megfelelője

Részletesebben

Évszakváltás a közlekedésben

Évszakváltás a közlekedésben Évszakváltás a közlekedésben A közlekedésben a téli időszak tudatos felkészülést igényel. Megváltoznak az út- és látási viszonyok, amelyekhez a gyalogosoknak és a járművezetőknek egyaránt alkalmazkodniuk

Részletesebben

+1. Amennyiben mégis megtörténik a baj, haladéktalanul értesítsük a 112-es segélyhívón a rendőrséget!

+1. Amennyiben mégis megtörténik a baj, haladéktalanul értesítsük a 112-es segélyhívón a rendőrséget! 1. Ne verjük nagy dobra, ha elutazunk! 2. Tartsunk rendet a portánkon, hogy ne tűnjön az ingatlan lakatlannak! 3. Az udvaron széthagyott holmik bevonzhatják a betörőt! 4. Helyezzünk el mozgásérzékelőket

Részletesebben

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető Rendőrkapitányság Tapolca Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető B e s z á m o l ó Szigliget község Képviselő-testületének 2010. év május 20. napján tartandó

Részletesebben

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI...

Havi Sajtófigyelés. Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara. 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01... 8 MTI... Havi Sajtófigyelés Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara 2011. december 1. - 31. Tartalom 2011. december 01.... 8 MTI... 8 Több mint egymilliárd forint lehet az eltűnt pénzszállító autó sofőrjénél...

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető Rendőrkapitányság Tapolca Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető B e s z á m o l ó Szigliget község Képviselő-testületének 2011. év május hónapban tartandó

Részletesebben

(2. oldal) (3-5. oldal) (5-8. oldal)

(2. oldal) (3-5. oldal) (5-8. oldal) (2. oldal) (3-5. oldal) (5-8. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2016. június havi bűnmegelőzési

Részletesebben

Szünidőben is biztonságban!

Szünidőben is biztonságban! Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer ( ELBIR ) HÍRLEVÉL 2015. június Szünidőben is biztonságban! Nyáron mindenki a lehető legtöbb időt tölti strandolással.

Részletesebben

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. június BUDAPEST

Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer E L B I R LAKOSSÁGI HÍRLEVÉL 2013. június BUDAPEST 213. június Tisztelt Hölgyem / Uram! Az utóbbi napok felmelegedését elnézve kijelenthetjük, hogy most már nemcsak a naptár, hanem lassacskán maga az időjárás is kezd bennünket emlékeztetni az igazi nyárra.

Részletesebben

VÁRVÉDŐ AZ OTTHONOK VÉDELMÉNEK ÚJ KORSZAKA BŰNMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzés

VÁRVÉDŐ AZ OTTHONOK VÉDELMÉNEK ÚJ KORSZAKA BŰNMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ. Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzés VÁRVÉDŐ AZ OTTHONOK VÉDELMÉNEK ÚJ KORSZAKA BŰNMEGELŐZÉSI TÁJÉKOZTATÓ Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzés Amit a betörő gondol: Igen, megnézem, hogy vannak-e a kocsibejáródon újságok. Néha még

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

Legyen óvatos, ha vásárol!

Legyen óvatos, ha vásárol! Szabolcs-Szatmár-Bereg MRFK. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer( ELBIR ) HÍRLEVÉL 2013. november Legyen óvatos, ha vásárol! Az ősz beköszöntével burgonyát, almát, hagymát árulók

Részletesebben

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM:

H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: H Í R L E V É L 2014. október TARTALOM: 1. Október 1.: Az idősek világnapja 2. A szépkorúak áldozattá válásának megelőzéséhez társadalmi összefogás is szükséges 3. A leszállópálya fényei 4. Mindenszentek,

Részletesebben

H Í R L E V É L szeptember TARTALOM

H Í R L E V É L szeptember TARTALOM H Í R L E V É L 2012. szeptember TARTALOM CSALÓK ÉS ÁLDOZATOK 1. Az elkövetői oldal 2. A sértetti oldal 3. A csalások általános jellemzői 4. Veszprém megyében az utóbbi időszakban elkövetett legjellemzőbb

Részletesebben

ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó!

ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó! - 1 - Ügyszám: 08000/ 258- /2018. ált. ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó! A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. december havi bűnmegelőzési hírlevelét olvassa. A hírlevelet az Országos Rendőr-főkapitányságon

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG AUGUSZTUS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG AUGUSZTUS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2017. AUGUSZTUS T A R T A L O M: 1) Vagyonvédelmi centrum 2) Ajánlások fiataloknak a szórakozás biztonságához A veszprémi Alkohol-Drogsegély Ambulancia

Részletesebben

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ORDACSEHI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 60.002-6/2015. Sorszám: ELŐTERJESZTÉS Ordacsehi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 24. napján tartandó ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik

A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik A nagy Balaton-felmérés - a pihenni vágyók csaknem fele már nem kizárólag nyáron érkezik Budapest, 2018. augusztus 16. - Strandolás és lángos ez a két dolog jut eszébe a legtöbb embernek a Balatonról.

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK

GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK GYERMEK- BIZTONSÁG A KÖZLEKEDÉSBEN Az élet számos területén figyelünk gyermekeinkre, óvjuk biztonságukat. Miért ne tennénk ezt a közlekedésben is? A gyermekeket testfelépítésük miatt

Részletesebben

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1. o ldal 1 Tisztelt Partnerünk! Az alábbiakban szeretném felhívni a figyelmét az Új Széchenyi Terv Gyógyító Magyarország Egészségipari Program pályázati lehetőségeire: 1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése

Részletesebben

(2-4. oldal) (5-6. oldal)

(2-4. oldal) (5-6. oldal) (2-4. oldal) (5-6. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2015. szeptember havi bűnmegelőzési

Részletesebben

ELBÍR HÍRLEVÉL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY

ELBÍR HÍRLEVÉL GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY Ügyszám: 08000/ 258- /2018. ált. ELBÍR HÍRLEVÉL Tisztelt Olvasó! A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2018. október havi bűnmegelőzési

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése

8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA. 8.1.1 Közösségi rendészet megteremtése KIMUTATÁS A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Stratégiai cselekvési tervének részfeladatokra bontott Intézkedési Tervéből (2013-2015) az OPSZ felelősségi körébe tartozó feladatokról 8.1 TELEPÜLÉS BIZTONSÁGA

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZAK VÉDELME

HÉTVÉGI HÁZAK VÉDELME 2019. január E L B I R A J á s z - N a g y k u n - S z o l n o k M e g y e i R e n dőr-főkapitányság E l e k t r o n i k u s L a k o s s á g i Bűnmegelőzési Információs Rendszer - j a n u á r h a v i h

Részletesebben

Előzzük meg a kerékpárlopásokat! II.

Előzzük meg a kerékpárlopásokat! II. Előzzük meg a kerékpárlopásokat! II. A kerékpártolvaj általában a gyengébb ellenállást választja, így a védtelenebb gépet részesíti előnyben, vagy éppen egy lezáratlan bringára bukkan. Az eltulajdonított

Részletesebben

RENDŐRSÉGI FELHÍVÁS Ismét megjelentek megyénkben -eddig a Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területét elkerülvefeltehetően átutazó bűnözők, akik mint célcsoportot az időskorúakat szemelték ki.

Részletesebben

LépcsőházŐr program a társasházak biztonságáért! Építészeti bűnmegelőzés

LépcsőházŐr program a társasházak biztonságáért! Építészeti bűnmegelőzés LépcsőházŐr program a társasházak biztonságáért! Építészeti bűnmegelőzés A társasházakban élők nagy száma és a lépcsőházakban elkövetett bűncselekmények gyakorisága miatt, a lépcsőházak védelme kiemelt

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

képzéséhez Személy- és vagyonőrök intézmény megnevezése Szám: Jóváhagyom: Kelt: év hó nap Dr. Dános Valér nyá. r.dandártábornok BM OKTF főigazgatója

képzéséhez Személy- és vagyonőrök intézmény megnevezése Szám: Jóváhagyom: Kelt: év hó nap Dr. Dános Valér nyá. r.dandártábornok BM OKTF főigazgatója intézmény megnevezése Szám: Jóváhagyom: Kelt: év hó nap Dr. Dános Valér nyá. r.dandártábornok BM OKTF főigazgatója Gyakorlati feladatok a rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint

Részletesebben

(2-4. oldal) (5-6. old.) 6-9. oldal. (5-8. oldal)

(2-4. oldal) (5-6. old.) 6-9. oldal. (5-8. oldal) (2-4. oldal) (5-6. old.) 6-9. oldal (5-8. oldal) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett, 2018. június

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV a Balatoni Szövetség 2015. november 3-án Tihanyban megtartott Közgyűléséről Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív szerint Napirend: A mellékelt meghívó szerint Balassa Balázs elnök: Bejelenti,

Részletesebben

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség

A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség A.8. A jogellenességet (társadalomra veszélyességet) kizáró okok rendszere; a jogos védelem és a végszükség Vázlat Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016.

Részletesebben

A szenior korosztály utazási szokásai

A szenior korosztály utazási szokásai A szenior korosztály utazási szokásai A Magyar Turizmus Rt. megbízásából 2004-ben lebonyolított, a magyar lakosság utazási szokásait vizsgáló kutatás 1 adataiból elemzés készült a szenior korosztály, azaz

Részletesebben

(2. old.) (3. oldal) (4-5. old.) (2. oldal) (3-4. old.) (5-7. old.)

(2. old.) (3. oldal) (4-5. old.) (2. oldal) (3-4. old.) (5-7. old.) (2. old.) (3. oldal) (2. oldal) (4-5. old.) (3-4. old.) (5-7. old.) 1 FŐKAPITÁNY AJÁNLÁSÁVAL Kedves Olvasó! Tisztelettel ajánlom a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szerkesztett,

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben