35. Építeni és épülni hit által. Szilágyság/ augusztus oldalon 7. oldalon 3. oldalon 6. oldalon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "35. Építeni és épülni hit által. Szilágyság/35. 2009. augusztus 28. 4. oldalon 7. oldalon 3. oldalon 6. oldalon"

Átírás

1 Szilágyság/ Ára: 1,1 lej TÁMOGATÁSÁVAL Építeni és épülni hit által,,amely közösség templomot épít, annak jövõje van, mert Krisztus lakik hit által a szívekben (Ef.3,17). Pál apostol írja az efézusiaknak, hogy együtt építsenek, mert együtt épülnek. Ez valósult meg hat évi együtt építés-épülés által Sarmaság-Bányatelepen. Egyházmegyénkben történelmet írt ez a gyülekezet. Ugyanis hatvan éve épült utoljára új templom az egyházmegyénkben. Ma annyi minden lerombol a világban bennünket és mi mégis ennek ellenére újraépülünk. Ezekkel a szavakkal köszönti Lukács József esperes a Szilágysomlyói Református Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetet az új templomának megszentelése alkalmával kiadott emlékfüzetében. Joggal, hiszen emberfeletti munkát végzett a kis gyülekezet. Augusztus 23-án most nem hivatalos, de annál jelentõsebb napot ünnepeltünk vasárnap délután. Már egy órával az ünnepi istentisztelet elõtt gyülekezett a falu népe az új templomban. De nem csak hívek jöttek el, hanem a gyülekezettel közösséget vállaló falvak, községek és testvérgyülekezetek küldöttei is. Az egyházkerület nevében dr. Csûry István megbízott püspök vezette a magas rangú küldöttséget, ugyancsak õ magyarázta az Ígét az istentisztelet keretében. A gyülekezet építkezését hangsúlyozva kiemelte, hogy a jövõ azé, akiben erõ van ilyen megvalósításokra. Ezért az erõért adunk hálát mindnyájan ezen a napon. Lukács József, a szilágysomlyói Egyházmegye esperese templomszentelõ beszédében szintén a Zsoltárok könyvébõl idézve arra emlékeztetett, hogy a templom olyan rögzített vonatkozási pontja életünknek, amely bárhova is vetne bennünket a sors minden esetben eligazít, emlékeztet gyökereinkre. Berki Anikó, Reményik Sándor Köves zsoltár címû versének, tolmácsolása után elsõnek a falu nagyobbik testvérgyülekezete nevében Püsök József Attila lelkész köszöntötte az új istenházát és tolmácsolta a Nagyhalászi református testvér gyülekezet üdvözletét. A másik soltvadkerti testvérgyülekezet lelkipásztora, Sipos Ajtony Levente maga köszöntötte a sarmaságiakat. Õszinte szavai mindenki szívében megerõsítette hitet. Mikor elõször itt jártunk, és egy esti beszélgetés alkalmával a tiszteletes elmondta, hogy lesz itt templom akkor még nem volt ilyen ráncos a homloka, és a halántéka sem szürkült megdöbbentünk. Hazafelé menet beszélgettünk a kocsiban, hogy fejet lehet hajtani a gyülekezet elõtt, amelyet tudott mozgósítani lelkipásztora, és templomot épít. Ha itt templom épül, akkor Magyarországról semmit ne várjanak És folytatta: Magyarországról semmi jó nem jöhet ide, hiszen erkölcsileg a padlón van. Úgy gondolom, hogy ami itt történik az, hogy az emberek itt, ilyen körülmények között templomot építenek, az példaértékû. Nem politikusok vagy a tõke vitája gyõzedelmeskedett, hanem a közösség és hite. Ettõl várható a hitbeli és erkölcsi megújulás. Ez a példa azt jelenti számunkra, hogy Magyarország megújulását innen kell várnunk, a határon innen. Sok emberrel beszélgettem a határokon kívül rekedtek közül, akik példát mutattak nekünk a közösségi összefogásban. Magyarország megújulását is innen kell várnunk, az ilyen közösségi összefogás erkölcsi példájától. Az anyaországiak sokszor nem figyelnek erre, nem tartották fontosnak azt, ami itt zajlik, csak saját érdekeiket tartották szem elõtt. Sajnos, az az igazság, hogy mi, anyaországiak innen várhatunk mindent, ami szemléletváltást jelent. Az ország megújulása a határon kívüliektõl érkezhet, az itt még élõ erkölcsiségbõl, együttérzésbõl, közösségi öntudatból táplálkozhat. Ezért példaértékû számunkra is a sarmaságiak összefogása, ereje, amely érdekmentesen eredményezte ezt a gyönyörû közösségi központot, az Isten Házát. Ajándékot is hoztak, amelyet a templom tisztántartásában hasznosíthatják a hívek. Dombi Attila polgármester köszöntõjében gratulált a gyülekezetnek, és minden további támogatást megígért a fejlesztések megvalósításához. Büszke vagyok arra, hogy községünkben ilyen lelkész szolgál és ilyen közösségi érzés uralkodik. Seres Dénes képviselõ, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének elnöke történelmi pillanatk;nt értékelte ezt a napot, mert amikor Szlovákiában nyelvtörvényt hoznak, Ukrajnában megszüntetik iskoláinkat, akkor itt református templom épül. Ez nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy ez a közösség nem csak a mának, hanem a jövõnek épít. Erre kell majd büszkék legyenek unokáink, és kövessék e gyülekezet példáját. Tanuljanak abból, hogy ha van összefogás, akkor van eredmény, és nincs lehetetlen. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezetõ elnöke a házépítés jelentõségét méltatta üdvözlõ beszédében. Mert ez azt jelenti, hogy innen nem akarnak elmenni az emberek. Itt akar élni, itt akar gyarapodni, és nem hagyja, hogy ezt a teret átvegye más. (Folytatás az 5. oldalon) 4. oldalon 7. oldalon 3. oldalon 6. oldalon Testvéregyházi prezsbitertalálkozó A prezsbitériumnak azonban nem az a feladata, hogy az egyház,,szekerére üljön, hanem, hogy az egyháztagokkal és a lelkésszel közösen húzzák azt. A paradicsomból és a madárból nem lehet paradicsommadár Ellentétek a tanácsban Az utcácska végén épült villa tulajdonosa meg kell egyezzen a korábbi lakosokkal és át kell vállalja az utcácska kiépítési költségének ráesõ részét vagy használja a kerülõutat, hiszen más utcából is van bejárata. Jó volt veletek lenni! Kedves Szilágycsehi Barátaink! Csak reménykedhetünk abban, hogy sikerült olyan szíves, színes élményekkel teli napokat szereznünk nektek, mint amilyenben nekünk volt részünk nálatok.

2 2. Közérdekû Szilágyság/35. Ne feledjük el felköszönteni szeretteinket, rokonainkat, ismerõseinket névnapjukon! augusztus 28., péntek: Ágoston augusztus 29., szombat: Beatrix, Erna augusztus 30., vasárnap: Rózsa augusztus 31., hétfõ: Erika, Bella szeptember 1., kedd: Egyed, Egon szeptember 2., szerda : Rebeka, Dorina szeptember 3.,csütörtök: Hilda Hasznos telefonszámok Zilahi rendõrség Zilahi közösségi rendõrség Romtelecom tájékoztató Romtelecom hiba bejelentõ Gázelosztó Electrica diszpécser EON Gaz diszpécser non stop ; Zilahi megyei kórház Prefektúra Megyei tanács Fogyasztóvédelmi hivatal Autóbusz állomás Atlassib autóbusz állomás Meghívó Imé, mily jó és mily gyönyörûséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak! Zsolt. 133: 1 A fenti igevers fényénél augusztus 30-án (vasárnap) megrendezendõ VI. Szilágyerkedi Falunapunkra szeretettel meghívjuk és elvárjuk családtagjaival együtt. Az ünnepség programja a következõ: 12 óra Ökumenikus ünnepi istentisztelet, igét hírdet Balázs Pál csobaji lelkipásztor valamint Bándi Sándor baptista lelkipásztor, fellép a csobaji kórus és a szilágyerkedi baptista fúvószenekar 13 óra Szilágyballai színjátszó csoport elõadásában Tamási Áron: Hullámzó võlegény 14 óra - Járdovány néptáncegyüttes kulturális mûsora 15 óra Standup comedy: Õsz Ferenc fellépése 16 óra Ebéd 18 óra Motoros kaszkadõrbemutató 19 óra Futballmérkõzés, sportvetélkedõk, egyéb játékok 21 óra Bál 22 óra Tûzijáték Mindenkit szeretettel várunk! Balázs Zoltán lelkipásztor Szilágyság Közéleti, közmûvelõdési hetilap III. SZILÁGY- PERECSENI HAGYMAFESZTIVÁL ÉS FALUNAPOK 2009 SZEPTEMBER PROGRAM Szeptember 4. péntek: 17,00 óra SIMA HAZATÉRT (Ioan Sima képkiállítás a polgármesteri hivatal dísztermében) 20,00 óra PARKÁTADÁS ÉS SZALAGVÁGÁS 20,30 óra FÚVÓSZENEKAROK ESTI KONCERTJE Helyszín - faluközpont Szeptember 5. szombat 08,00 óra - SZILÁGYPERECSENI FOCIKUPA 11,00 óra HAGYMAVÁSÁR HAGYMAGASZTRONÓMIA hagymából és hagymával készült ételek elkészítése, nevezés a fõzõversenyre Lovasfelvonulás és lovasbemutató helyszín focipálya Cirkuszi bûvész és zsonglõrbemutató közremûködik a svájci Kindercircus Lollypop Alapítvány helyszín az iskola mellett felállított cirkuszi sátor 16,00 óra NÉPTÁNC- ÉS NÉPZENE- BEMUTATÓ fellépnek: - Népdalokat énekel ILEANA DOMUÞA MASTAN - Szilágyperecseni Somkerék - Lompérti Kéknefelejcs - Zilahi Meseºul - Zilahi Terbete - Krasznahorváti Plaiuri Sãlãjene - Sarmasági Illegetõk - Magyarkeceli néptáncegyüttes - Szilágycsehi Berekenye 21,00-02,00 óra - Szabadtéri szórakozás Helyszín az iskola udvara Szeptember 6. vasárnap 10,00 óra Vendégek fogadása a polgármesteri hivatalban 10,30 óra Istentisztelet 12,00 óra Koszorúzás az emlékmûnél 16,00 óra Együtt vígan szorakoztató délután, fellépnek: - 16,00 Tini Dance Center - 17,00 Spinbox Szilágyperecsen - 17,30 Alesis - 18,30 Dancs Annamari - 19,30 Alesis - 20,30 Mi is kéne még? M.M. Pódium és Szigligeti szinház - 21,30 Sztárvendég MC HAWER ÉS A TEKNÕ TÜZIJÁTÉK 22,40 BÁL zenél az ORION együttes Helyszín az iskola udvara A szervezõk a mûsorváltozás jogát fenntartják. SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES VENDÉGET! Kiadja a PRO SZILÁGYSÁG Egyesület Szerkesztõ: JÓZSA LÁSZLÓ Fõmunkatárs és mûszaki szerkesztõ: MÁTÉ JÓZSEF ROMÁNIA SZILÁGY MEGYE TANÁCSA ELNÖK I.sz. 8171/ Az utólag módosított, kiegészített és újraközölt 215/2001-es helyi közigazgatási törvény 94. szakaszának (1) és (3) bekezdése alapján ÖSSZEHÍVOM Szilágy Megye Tanácsának rendes ülését augusztus 31-e 9.00 órára a megyei tanács elsõ emeleti nagy gyûléstermébe. NAPIRENI PONTOK: 1. Határozattervezet a megye saját 2009-es évi költségvetésének kiegészítésérõl. 2. Határozattervezet egyes Szilágy megyei fontosságú egyes tevékenységek finanszírozására szánt összegek kiutalásáról Szilágy megye 2009-es évi költségvetésének tartalékalapjából. 3. Határozattervezet a Szilágy Megye Tanácsának 43/ számú határozat mellékletének módosításáról, amelyben egyes megyei érdekeltségû munkálatok elvégzésének finanszírozását határozták meg a megyei tanács 2009-es évi forgóalapjából. 4. Határozattervezet a megyei tanács köztulajdonában lévõ egyes helyiségek bérbeadásáról. 5. Határozattervezet a Zsibón, a Stejarilor u sz. alatti ingatlan és a hozzá tartozó terület megvételérõl. 6. Határozattervezet a megye köztulajdonában lévõ és a Szilágy Megyei Történelmi és Képzõmûvészeti Múzeum vagyonkezelésébe átadott egyes javak vagyonkezelési jogának megvonásáról. 7. Határozattervezet a Szilágy Megye Tanácsának vagyonkezelésében lévõ utaknak a es évi télre való felkészítési és karbantartási program elfogadásáról. 8. Határozattervezet a Észak-Erdélyi katasztrófavédelmi operatív központ ellátottságának javítása tervezet, valamint az ezzel járó költségek és tevékenységek elfogadásáról, amelyek a megyei tanácsra hárulnak. 9. Határozattervezet a megyei tanács szakapparátusa szervezési és mûködési szabályzatának idõszerûsítésérõl. 10. Határozattervezet a es évre vonatkozó menetrendszerinti megyei közutakon történõ személyszállítási program aktualizálásáról. 11. Különfélék. Marc Tiberiu elnök Hirdetés Szilágy Megye Tanácsa szervezi meg az esemény keretében Minden Szilágy megyei pálinkafõzõ lakos figyelmébe! Szilágysági falu Erõforrás Kezdeményezés Akció Fejlesztés Pálinkaverseny Feliratkozás és bõvebb tájékoztatás: számú telefonon. Szilágy Megyei Pálinkafõzõ Egyesület Területi szerkesztõk: OLÁH MIKLÓS - Kraszna Szerkesztõség és kiadóhivatal: Zilah Kossuth u. 33. Telefon: vagy 0788/ Nyomtatás: ColorPrint S.A. nyomda, 4700 Zalau 22 Decembrie nr. 66; tel/fax: 0260/ Felelõs vezetõ: MAJOR ISTVÁN igazgató. szilagysag@zappmobile.ro és szilagysag1883@yahoo.com ISSN * A névvel vagy névjeggyel ellátott írásokért szerzõik felelnek, azok nem mindig tükrözik a szerkesztõség véleményét is Kéziratokat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztõség (helyszûke miatt is) fenntartja a jogot a cikkek rövidített formában való közlésére. Névtelen leveleket nem közlünk, ezekre nem válaszolunk. A borítékra kérjük felírni a feladó pontos nevét és címét. Pontos cím és név esetén jeligével ellátott írásokat is közlünk.

3 Szilágyság/35. A kormány az esztendõt elszalasztotta Kelemen Hunorral az elmúlt vasárnap Sarmaságon gazdasági-szociális gondokról beszélgettünk. Az RMDSZ államfõ-jelöltjét a válság megoldásának lehetõségeirõl kérdeztük. Miért nincs egységes válságkezelõ programja a kormánynak? Romániában a politikai válság, a koalíció válsága még inkább elmélyítette a gazdasági válságot. Egyetlen olyan intézkedést sem lehet felmutatni, amelyet ez a koalíció koherensen és következetesen végig vitt volna, és amely a gazdasági válságon enyhített volna. Plusz nyolc százalékról, amennyi 2008-ban volt a gazdasági növekedés, de ez túlzott volt, legyen az akár plusz hét vagy hat százalék, ahhoz képest, hogy most mínusz nyolc százalékon vagyunk, akkor is legalább százalékos visszaesést jelent, ha nagyon jó indulatúak vagyunk, és nem beszélünk tizenhat százalékról. Ilyet még a balti államok sem tudtak produkálni. Ehhez képest csak azon csodálkozom, hogy még nem omlott össze Románia, de szeptemberben és októberben ugyancsak a fizetésképtelenség szélére kerülünk. Belsõ bankközi piacról egészen június végéig egészen 5,4 milliárd eurót kölcsönzött a kormány a másik 19 milliárd euró mellett, amelyet a Világbanktól meg az Uniótól kapott. Az 5,4 milliárd rövid lejáratú államkötvényekben van, ezeknek a visszafizetése novemberben kezdõdik. November, december, január a visszafizetések elsõ hónapjai. Ez azt jelenti, hogy Romániát olyan mértékben eladósították nem egészen egy év alatt, amire nem volt példa húsz éven keresztül. Ön szerint hol lehetne spórolni, mert az, ami a jelen pillanatban történik nem a spórlást szolgálja a rengeteg ügynökség felállításával, inkább fölös kiadást jelent. Spórolni sokféleképpen lehet, de elsõsorban azt kellene tudni, hogy mit kezdünk az egész államberendezkedéssel, mert szerintem onnan kellene elkezdeni az egész átszervezést. Egy 73%-os koalíciótól az ember elvárná, hogy a legkényesebb dolgokhoz is hozzá merjen nyúlni, hiszen egy jó ideig még nem lesz parlamenti választás. Ezt az egész kérdést ki kellet volna venni az elnökválasztási kampányból. Elsõsorban a központosított kormányzat kiadásait kellet volna csökkenteni. Egyébként ezt ígérték még januárban. De ezt nem csökkentették, hanem növelték, legalábbis két területen. A személyi kiadások területén növelték, itt 18%-kal nagyobb a kiadás, mint 2008-ban volt. A különbözõ beruházásoknál amelyek nem munkahelyteremtõ beruházások a mindenféle beszerzéseknél ismét csak növekedett az állam kiadása kb. 7%-kal. Ez azt jelenti, hogy a tavalyi adatokhoz képest mindenféleképpen van egy 22-23%-os növekedés. A költségvetés bevételi oldalán pedig van egy több mint 20%-os kiesés. Ezt egészen pontosan nem lehet tudni, mert egymásnak ellentmondó adatok látnak napvilágot. Ugyanakkor nem indították be azokat az állami beruházásokat, amelyek munkahelyeket teremtenek, vagy legalábbis a munkahelyeket megtartják; és az életszínvonal vonatkozásában, ha nem is javítják, az emberekben azt látszatot kelthetnék, hogy nem romlik a helyzet. Ilyen körülmények között itt lehetne kezdeni a spórolást. A másik kiút lenne az egységes adókulcs csökkentése 16%-ról 13%-ra. Mert gazdasági válságban a kormánynak azzal kellene foglalkoznia, hogy a bevételeit növelje. De ezt csak akkor tudja megtenni, ha ösztönzi azokat, akik be tudják fizetni azt a kevesebbet is. Nem biztos, hogy az a 13% kevesebb lenne, mint a jelenlegi 16%. Ugyanakkor pedig pénzt hagy az embereknél, ez nagyon fontos, mert az vásárlóerõvé alakul. Másrészt a kötelezõ átalányadót eltörölném, mert ez is csak a költségvetésbe hozna vissza különbözõ nagyságrendû összegeket. Ebben a mostani helyzetben több mint kisés középvállakozás bezárt, és ezek semmit nem fizetnek be az állami költségvetésbe, sem az alkalmazottaik adóját. A kormány másik sürgõs lépése lenne a döntéshozatal és a pénzügyek decentralizációja, amely több pénzt hagy az önkormányzatoknál. Ha több pénz marad az önkormányzatoknál, akkor már tudják finanszírozni a helyi projekteket. Ezzel már tudnának lépni, nem lennének arra szorulva, hogy a bukaresti Ellentétek a tanácsban Az utóbbi 20 évben elõször történt meg Zailah város tanácsülésén, hogy egyhangúlag leszavazták a polgármesteri hivatal javaslatát. Az történt, hogy három tulajdonos, a Nagy, Dósa, és Podina család saját költségükön és saját telkükön utcát alakítottak ki házaikhoz, a város központjához közeli helyen. Ezt az utcát akarta kisajátítani a város vezetõsége, ráadásul potom áron. Mindkét szakbizottság, a városrendezési és az emberjogi véleményezése egyformán negatív volt. Megjegyezték, hogy indokolatlan a kisajátítás, sérti a lakosok tulajdonhoz való jogát. Az egyik tanácsos azt is megkérdezte, hogy milyen kritériumok alapján határozták meg az árankénti eurónak megfelelõ kisajátítási összeget. Korábbi szakértõi becslések a Fenyves negyedben euróra értékeltek egy árnyi telket, Haraklányban pedig euróra. Milyen elvek alapján határozták meg szinte város központjában lévõ terület értékét ilyen alacsonyra? A polgármester válasza szerint a felértékelést egy szakértõtõl rendelték meg, nem ismeri szempontjait. A végsõ szavazáson pártállástól függetlenül kivétel nélkül minden tanácsos a tervezet ellen szavazott. Tehát az utcácska végén épült villa tulajdonosa meg kell egyezzen a korábbi lakosokkal és át kell vállalja az utcácska kiépítési költségének ráesõ részét vagy használja a kerülõutat, hiszen más utcából is van bejárata. A tanácsosok másik elégedetlensége a város forgalmának rendezésével volt kapcsolatos. Hiányolták azt, hogy a parkolóhelyeket és egyes utcák egyirányúsítását nem beszélték meg a tanács városrendezési bizottságával. A polgármester szerint a város tulajdonában lévõ közterület-fenntartó vállalat (ADP) a kormányhoz járuljanak támogatásért. Ezzel helyben munkahelyeket teremthetnének, a helyi és megyei fejlesztések jelentõs részét maguk tudnák finanszírozni. A másik terület, ahol nagyon gyorsan lehetett volna spórolni, de ezt elszalasztotta a mostani kabinet, az a sok-sok ügynökség felszámolása, összeolvasztása lett volna, illetve ha megszüntethette volna azt, amire nincsen szükség. Vannak olyan ügynökségek, amelyeket sem felszámolni, sem összeolvasztani nem lehet, ezek száma valahol körül van. Ezeket már az európai uniós csatlakozás elõtt létre kellett hozni, ezeknek többnyire felügyeleti és szabályozási jogkörük van a környezetvédelemtõl az állategészségügyig és az élelmiszerbiztonságig. Ezeket nem lehet felszámolni, de van egy csomó élõsködõ ügynökség, sõt, én azt látom, mintha ezek picit szaporodtak volna. A negyedik vagy ötödik terület, ahol lehetett volna spórolni, a különbözõ állami tulajdonban lévõ vállalatok. Nem kellene az igazgatótanácsoknak megengedni, hogy kényük-kedvük szerint költekezzenek az adófizetõk pénzébõl. Ezek a vállalatok az adófizetõk pénzét nem viszik be az állami költségvetésbe, elköltik fizetésekre és beruházásokra saját területükön. Hogyha ezt bevinnék az állami költségvetésbe, akkor azt sokkal ellenõrizhetõbben lehetne elkölteni. Ez azt jelenti, hogy nem lennének , vagy akár lejes fizetések, nem lennének egyre-másra luxusépületek székházakként. Még lehetne spórolni az egészségügyi biztosító házak egységesítésével, mert óriási az adminisztráció. A jelen pillanatban van az egyszerû halandó biztosító háza, külön van a rendõrségnek és a titkosszolgálatoknak, a katonaságnak, a vasúti alkalmazottaknak. Ezekben sokkal kevesebb a befizetés, mint az általános egészségbiztosítóhoz, de a kiadások sokkal nagyobbak. Honnan veszik el a pénzt?! A központi költségvetésbõl. Ha ezeket a kérdéseket a szociális elosztás minden terén nem egyformán alkalmazzák, nem csak az egészségbiztosító esetében, de más szociális rendszerekben is, akkor az év végéig fizetésképtelenné válnak. Ha nem is minden téren, de az egészségbiztosítás terén ez biztos. Ha mindezeket összevonnák egységes adminisztrációban, akkor a törvény szerint is mindenki egyenlõ bánásmódban részesülne. Ezen kívül a biztosító minden biztosítottal külön szerzõdést kellene kössön, mert most senki nem rendõrséggel konzultálva és a megfelelõ szakvéleményezések birtokában járt el. A tanácsosok többsége viszont kérte, hogy Aktuális 3. tudja, hogy azért a pénzért, amelyet havonta befizet a biztosítónak, milyen szolgáltatást kap. Melyek azok az alapszolgáltatások, amelyekre a biztosító kötelezi magát. Törvényben kellene meghatározni azt az alapszolgáltatási csomagot, amelyet minden körülmények között a biztosított megkap a háztól akárhol van az ország területén, és bármilyen kezelésre szorul. Még sokáig lehetne sorolni a takarékossági lehetõségeket, de ezek azok a nagyobb csomagok, amelyekhez feltétlenül hozzá kellene nyúlni. A kormány megalakulása óta a decentralizációról beszél, miközben maholnap a polgármesteri hivatalok nagy része fizetésképtelenné válik. Mit tapasztalt ezen a téren, és hogyan lehetne ezt orvosolni? Decentralizáció nem történt, csak beszéltek róla. Ennek kellene megtörténnie, de ez azt is jelenti, hogy nem csak az intézményeket és a feladatokat adják át, hanem a pénzügyi decentralizáció is megtörténik. Ezt is mindenki emlegeti, de ha belebonyolódunk a részletekbe, akkor nagyon érdekes dolgok derülnek ki. Például az, hogy mennyi marad a személyi jövedelemadókból az önkormányzatoknál, és mennyi megy a költségvetésbe. Azt gondolom, hogy a helyben maradt összegeket valahol 70-75%- körül kellene meghatározni a saját számításaim szerint. A másik kérdés az, hogy hol van bejelentve a cég, hol fizetik utána az adót? Ahol be van jegyezve székhelyként, vagy ahol a telephelyei mûködnek, és dolgoznak az alkalmazottak?! A cégek többsége a fõvárosban vagy a nagyobb központokban, megyeszékhelyeken jegyzi be székhelyét, de pl. Sarmaságon van az üzem. Ezt is újra kell gondolni, mert szerintem az adókat és illetékeket oda kellene befizetni, ahol a tulajdonképpeni munkavégzés folyik, nem a cég központi székházának helységében. Ez óriási bevételt jelentene a helyi önkormányzatoknak, amelyek sokkal hatékonyabban tudnának gazdálkodni ezekkel a bevételekkel. De még mindig lenne egy olyan kistelepülési kategória, amelyek nem tudnák önmagukat fenntartani saját bevételeikbõl, azok a megyei tanácsokon keresztül megkapnák a kiegészítésre a pénzeket. De az erõsebb települések nem kerülhetnének olyan helyzetbe, hogy a fizetést ne tudnák kiadni. Ebbõl a szempontból ez a kormány megint csak nyolc hónapot elszalasztott, és talán nem tévedek, ha kijelentem, hogy az egész esztendõt elszalasztotta. Hiszen ha most meghozza a megfelelõ döntéseket, ezek hatását aligha érzik meg ebben az évben az önkormányzatok. Ez csak 2010 elejétõl válhat érezhetõvé. Lejegyezte: Fejér László minden ehhez hasonló trevhez kérjék ki a szakbizottság véleményét, hiszen városrendezésrõl van szó. J.L.

4 4. Vidékeink Szilágyság/35. Ebben egy Szabó Magdától vett idézetben szólt arról, hogy miben áll István királyunk jelentõsége. te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad elõttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet A legelsõ zsibói katolikus kis templom a tatárjárás elõtt, a XII-XIII.-ik században épült és jelenleg a református templom hátsó, oltári részét képezi. A zsibói plébánost legelõszõr a tizenötödik században említették. Egy per folyamán, január másodikán, Kusalyi Jakcs Péter nagybirtokos egy Kozma nevû zyboi plebanus -t bízott meg mint ügyvéd ben Komáromi Dávid minorita szerzetes-káplán próbálja Cserei Helénát, Wesselényi Miklós báró hitvesét, kiengesztelni ban az itt dolgozó lengyel és olasz vasúti munkások segítségével felépül a római katolikus templom és Nagyboldogasszonynak szentelik. Petri Mór szerint 1895-ben Zsibón két elemi iskola mûködik: egy állami és egy római katolikus felekezeti elemi iskola ig a plébánia a Zilahhoz közelebb esõ Görcsönben volt. A templomkerti, a bejárat bal oldalán levõ feszületet és a temetõben elhelyezett párj?t a hetvenes évek elején emeltettek. A templomot utoljára 1979-ben javították. A keleti falon egy nagy kereszt jelzi a Zsibón szeretettel fogadott missziók idõpontját: 1944 és A templomban fõoltár, egy szemben misézõ oltár és egy Jézus szíve mellékoltár van. A fõoltárt a Wesselényi család adományozta, a kimagasló oszloppárt pedig a Merza család emelte. Az oltár jobb és bal oldalát, a boltívet és a mennyezetet színes falfestmények (freskó) díszítik, amelyek Szent Lászlót, Szent Istvánt, a Hegyi Beszédet és éneklõ angyalokat ábrázolnak. Fönt, a karzaton, egy 13 regiszteres Közös ünnep Augusztus 20-án 18 órakor a kastélyparki szabadtéri színpadon került megrendezésre az adonyi ünnepség, ahol a vendégek között külön köszöntötte Varga Andrást, Szilágycseh polgármesterét, Bulgãrean Emilt, Szilágycseh alpolgármesterét valamint Tokodi Bence plébánost Ronyecz Péter, Adony polgármestere, aki ünnepi beszédében méltatta augusztus 20-a jelentõségét. adtál, jövendõt A jelenrõl szólva pedig utalt a polgármester arra, hogy a magyar nép otthonra talált Európa szívében. Ilyen múlttal méltán lehetünk büszkék arra, hogy magyarnak vallhatjuk magunkat, bármely 123 éves a zsibói római katolikus Nagyboldogasszony templom mûködõ harmonium áll, a budapesti Hörl Nándor gyártmánya. A templomnak három harangja van, két nagyobb és a lélekharang. Az elsõ kettõt Temesváron öntötték, Novotny Antal mûhelyében. Sajátságos vonásuk, hogy a harang fönti részén hegedûkulcs szerû nyílások vannak, ami egy kellemesebb és teltebb hangot eredményez. Az egyik nagyharangon a következõ szöveg olvasható: TEMPLOMUNKNAK ZSIBÓ RÓM. KATH. LAKOSAI A másikat pedig ugyanakkor adományozta özvegy Merza Lázárné az egyházközségnek. A jelenlevõ adatok szerint a következõ plébánosok szolgálták az Úr Jézust és egyházközösségünket: Szentkirályi Zoltán István ( ) Pércsi Márton ( , ) Juhász Lajos (1933) Schönstein (Szörényi) Márton (1934) Jónucz István ( ) Varga Lajos ( ) Bodnár János ( ) Gicsei Károly ( ) Páter Angi Csaba Lajos ( ) Kór Balázs ( ) Ciobanu János ( ) Vilcsek Ferenc ( ) Radnóthi Szakács Albert ( ) Tyepák László ( ) Meghitt kis templomunk 2009-ben, Nagyboldogasszony napján ünnepelte a 123-ik felszentelési évfordulóját. Kérjük Isten áldását fennmaradásunkért és hitünk kitartó védelméért! Ámen. Tyepák László és Györfi-Deák György mai országban éljünk is. A harcokat elõttünk vívták meg õseink, de a mi feladatunk, hogy megóvjuk örökségünket, tekintet nélkül az országhatárokra. A jelenkori politikai megosztottságra utalva hangoztatta, hogy Szent István ünnepe a legkevésbé megosztó. Mindannyiunkat összetart a múlt, a tudat, hogy több mint ezer évvel ezelõtt õseink itt, a Kárpát-medencében választották ki otthonunkat. És együtt, összefogva azóta is óvjuk, õrizzük magyarságunkat, kik könnyebben, kik nehezebb körülmények között. Személyes állásfoglalása kapcsán a polgármester azzal folytatta, hogy osztozik István király hitével abban, hogy az összefogás mérhetetlen erõt jelent. Reménye szerint az emberek túl tudnak lépni önös érdekeiken a közös célért. Az igazi vezetõk cselekedetei pedig nemcsak a jelen népének, hanem a jövõ nemzedékének az épülését is szolgálják. Végül Szent István fiának írt intelmeibõl idézett: Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi nem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gõg és a gyûlölség. Ezt követõen Tokodi Bence plébános áldotta meg az ünnepi kenyeret, amit a két polgármester, az erdélyi alpolgármester és a plébános úr szegett meg, majd a néptáncosok kínálták körbe a közönség sorai között. Az ünnepség hivatalos részének befejezése során Ronyecz Péter polgármester átnyújtotta Adony város kulcsát szilágycsehi kollégájának, Varga Szombaton a Hídalmási Református Ifjúsági Központ kistemplomának falai között dr. Kozma Zsolt (képünkön) nyugalmazott teológiai professzor tartott elõadást az egyházi vezetõknek,,mit kíván a lelkész a presbitériumtól? címmel. Az elõadást egy anekdótával kezdte, melyben egy fiatal lelkész szerepelt, aki a presbitériummal megegyezett, hogy közösen fogják majd húzni az egyház szekerét. A fiatal lelkész egy kis idõ után azonban azt vette észre, hogy a presbiterek felültek az egyház szekerére ahelyett, hogy közösen vitték volna azt. Az anekdóta tanulságaként a professzor úr kiemelte, hogy a lelkészek nagyon sokszor kerülnek ebbe a helyzetbe. A prezsbitériumnak azonban nem az a feladata, hogy az egyház,,szekerére üljön, hanem, hogy az egyháztagokkal és a lelkésszel közösen húzzák azt. András polgármesternek arra az esetre, hogy ha világjárásuk során éppen akkor vetõdnének Adonyba, amikor nincs itthon senki, akkor is be tudjanak jönni, szállást, élelmet venni. Varga András polgármester megköszönte a kulcsot, a szívélyes fogadtatást, illetve jelezte, hogy ahogyan az a jó barátoknál szokás, a kulcs, mely Szilágycseh városát is nyitja, Szilágycseh lábtörlõje alatt fog lapulni, így az adonyiaknak is szabad bejárásuk lesz a testvérvárosba. Az ünnepséget követõen Bulgãrean Emil, Szilágycseh alpolgármestere lapunknak elmondta, hogy a testvérvárosi szerzõdés megkötésével egy új lehetõség nyílt meg a két város, és annak lakói között, amely további együttmûködésre ad alapot. Ez jelenthet a késõbbiekben közös projekteket, ami a két település fejlõdését is elõsegítheti. Bízik abban, hogy a két polgármesteri hivatal, a két képviselõtestület között is elmélyül a kapcsolat, szorosabb lesz az együttmûködés, ami új szemlélettel gazdagíthatja a munkát. Arra a kérdésünkre, hogy Szilágycseh román nyelvû lakossága hogyan értékeli a megkötött testvérvárosi szerzõdést, az alpolgármester azt válaszolta, hogy mivel a távolság már nem jelent különösebb akadályt, a román közösség részére is egy új lehetõség nyílott arra, hogy Magyarországra, Adonyba utazzanak. Bízik abban, hogy élnek is majd ezzel a lehetõséggel, és a kézzel fogható tapasztalat sok elõítéletet lebont majd. Percsi Tibor Testvéregyházi prezsbitertalálkozó Az elmúlt hét végén a Szilágyballai Református Egyház kétnapos presbitertalálkozót szervezet, a magyarországi, szlovákiai és szilágysági testvérgyülekezetei számára. Magyarországról a kazincbarcikai, Szlovákiából a tornaljai lelkésznõk és presbitériumuk vett részt, míg a szilágyerkedi testvéregyház képviselõi távol maradtak a találkozóról. Az elõadást követõen a prezsbitériumok tagjainak is lehetõségük volt elmondani, hogy mit várnak el õk a lelkésztõl. Felszólalás azonban kevés volt, ami arra enged következtetni, hogy a jelenlévõk között is lehettek olyanok, akik rádöbbentek, hogy az,,egyház szekéren ülnek, s szégyeltek elvárásokat megfogalmazni a lelkésszel szemben. Míg a kistemplom falai között egybegyûltek a lelkész és prezsbitérium ideális kapcsolatát boncolgatták, odakint rotyogott a bográcsos a szeretetvendégségre, melynek közös elfogyasztása után meglátogatták az almásgalgói Sárkány kertet és a zsibói botanikus kertet, majd visszatértek Szilágyballára, ahol a vendégek családoknál voltak elszállásolva, s így lehetõség nyílt egy-egy közelebbi, valóban testvéri kapcsolat kialakitására. A vasárnapi istentiszteleten a szilágyballai templom falai között egybegyûlt népes egyháztagoknak és vendégeknek a tornaljai Fazekas Ágnes hírdette Isten igéjét, melyben a hogyan tudunk megfelelni Isten elvárásainak, mit kíván tõllünk az Úr kérdésekre keresvén a választ, adott útmutatást az életben Istennek tetszõ módon való eligazodáshoz. Az istentisztelet második felében a kazincbarcikai Tóthné Magyar Ágota szolgáltatta ki a keresztség sákramentumát két újszülöttnek, mely ünnepi köszöntésekkel folytatódott. A prezsbitertalálkozó zárásaként a Három fenyõ vendéglõben tartott szeretetvendégségen a következõ találkozó helyszínérõl is szó esett, mely valószínüleg egy év múlva Kazincbarcikán lesz a Kazincbarcikai Alsói Református Egyház szervezésében. Máté József

5 Szilágyság/35. Vidékeink 5. (Folytatás az 1. oldalról) Amikor egy közösség ilyen hajlékot épít, akkor a gyerekeire gondol. Ez az Istenháza olyan hely, ahonnan elindulnak, és ahova hazatérnek az emberek. De a házat az emberek nem egyedül építik, hanem az erdélyi hagyomány szerint kalákában. Egymást segítve téglát téglára tesznek, így Építeni és épülni hit által épül fel az otthon. Úgy is lehetne mondani, hogy összefogással. Azt hiszem, hogy ezt a kalákát, amelyet nagyapáink is alkalmaztak, nekünk is tovább kell vinni. Önöknek szerencséjük van olyan vezetõkkel, lelkipásztorokkal, akik felismerték, hogy mire van szüksége a gyülekezetnek, és össze tudták fogni a közösséget, meg tudtak mozgatni minden követ az eredményesség érdekében. A kaláka számunkra azt jelenti, hogy mindenki a maga helyén, bármilyen tisztségben legyen, tisztességgel elvégzi a maga dolgát és segíti a közösséget, és ez így van rendjén. Az Szövetség nevében is gratulált a közösségnek, amely hatékonyan tudta hasznosítani a segítséget. Soltvadkert testvértelepülés polgármestere, Lehoczki Ferenc is ajándékot hozott. Elmondta, hogy a soltvadkerti rendezvényeken jelen voltak a sarmaságiak, Lucza István tiszteletes szolgált a templomban, akkor felajánlották a perselypénzt a templom építésének befejezésére. Az ünnepi rendezvény egyéb anyagi vonzatait a polgármesteri hivatal állta, és amikor a vendéglátóipari vállalkozókhoz mentek számláért, akkor az volt a válasz, hogy arra az összegre nem tartanak igényt. Küldje el a sarmaságiaknak a templomépítés befejezésére. Most ezt az összeget adta át egy helyi kiadványba csomagolva. A holland Nijverdal testvérgyülekezet és az Emmaus Alapítvány képviselõi, akik több alkalommal is támogatták a gyülekezetet, most is ajándékokkal érkeztek. Lucza István tiszteletes úr megköszönte az ajándékokat, és szándéka szerint majd hasonlókkal szeretné viszonozni. Ez nemsokára meg is történt, mert a templomszentelés ünnepségére kiadott füzet mellé minden jelentõs hozzájáruló kapott egy bekeretezett linómetszetet, amely a már elkészült templomot ábrázolta. Az egyházi méltóságok után a presbitérium vezetõinek és tagjainak adta át a lelkész az emlékeztetõ metszetet, Keresztes József képzõmûvész alkotását, majd a támogatóknak is hasonló képet adott át. Az RMDSZ segítségét megköszönve Kelemen Hunor és Seres Dénes képviselõnek, Fekete Szabó András szenátornak, Csóka Tibor megyei tanács alelnökének, illetve Dombi Atilla polgármesternek köszönte meg ilyen módon a gyülekezet nevében a segítséget a gyülekezet lelkipásztora. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület és az RMDSZ segítsége mellett a templomépítésben nyújtott támogatását megköszönték a román és a magyar kormánynak, a hollandiai Emmaus Alapítványnak és a testvérgyülekezetnek, a szilágysomlyói egyházmegyének és gyülekezeteinek, Gustav Adolf Werknek Németországból, és végül a helyi támogatóknak, Sarmaság község és Szilágy megye tanácsának. Végezetül ugyancsak Lukács József esperes szavait idézhetjük: - Illesse köszönet az ifjú lelkészcsalád, a presbitérium és az egész gyülekezet következetes és áldozatos munkáját. Istennek adunk hálát azért, hogy a maga módján ki-ki hozzáadta a maga részét, különösen azokért a parlamenti képviselõkért, vagy éppenséggel a megyei tanács magyar vezetõiért, akik nem kis erõfeszítéssel, de mindig határozottsággal azon fáradoztak, hogy a templomot építõ gyülekezetet anyagiakkal a szükség szerint támogassák. Akik az Úrban bíznak, azoknak ereje megújul. Ez a viszonylag hamar elkészült templom is ezt az igei üzenetet hirdeti. Közelebbrõl azt, hogy nekünk, kisebbségi egyházaknak és népeknek csak együtt lehet építeni és így együtt épülni, hogy közben lélekben építsünk mi is másokat. A szemtanú: Józsa László A gyülekezet és lelkipásztora Lucza István lelkipásztort az egyetem elvégzése után helyezték az alakulóban lévõ bányatelepi gyülekezet élére. Minden tapasztalat nélkül azonnal elindította a templomépítés tervét, közben építette a gyülekezetet. A Sarmaságon vasárnap megszentelt templom 1920 óta az elsõ újonnan épített református templom a szilágysomlyói egyházmegyében. A templom tehát készen van, de még akad tennivaló bõven. A gyülekezet legfontosabb dolga a templom felépítése és felszentelése volt. Amíg épült a templom, ahogy formálódtak a külsõ falak, úgy formálódott igazi lelki házzá ez a gyülekezet. Számtalanszor megmutatta és bebizonyította közmunkákon való részvétellel. Az elkövetkezõkben a legfontosabb a parókia befejezése. Most szinte párhozamosan épül a parókia, most be van fedve, de még ahogyan mondani szokták pirosban áll. Ha ezt is befejezzük, akkor az udvar rendezése következi. A templom elõtti részt egy kisebb parkolónak és virágos kertnek szeretnénk kialakítani. Utána temetõnek való területet szeretnénk vásárolni, és ahhoz illõ ravatalozót felépíteni. Nyilván ezek mellett a lelki munkát is tovább folytatjuk. Ezeket a rövidebb vagy hosszabb távú dolgokat szeretnénk megvalósítani, és közben mindent, amit a jó Isten ránk bíz. Úgy érzem, hogy ez egy nagyon büszke gyülekezet. Most már igen, de akkor talán még õk se nagyon tudták, mire vállalkoztak. Az építés közben többször is elhangzott, hogy semmi nélkül vágtunk bele, nem volt más csak az akarat. Tulajdonképpen a gyülekezet nem tudta, hogy mire vállalkozik, és talán ez így jobb is volt. A hályogkovács is, amikor felhívták a figyelmét arra, hogy milyen veszéllyel jár a beavatkozása, akkor kezdett el reszketni a keze, és képtelenné vált a mûtétre. Ez a gyülekezet úgy állt a templomépítés mellé, úgy formálódott gyülekezetté, hogy tulajdonképpen nem is tudta, hogy mi lesz, mi alakul. Ebben is Isten formáló kezét látjuk és tapasztaljuk, és hálát adunk érte. Ez a tudatlanság azt jelentette, hogy nem félt a reá váró munkától, csak Istenben bízott. De voltak csüggedéses pillanatok is. Mert ez a templom, amikor 2003-ban elkészült a rajz, az akkori viszonyok között 8,5 milliárdos (régi lejben) költségvetéssel készült el. Ebbõl mostanig a gyülekezet negyedét tette ki a saját zsebébõl, kb. 2 milliárd lejt, ami nem csekély összeg egy ilyen gyülekezettõl. Ez mintegy évi 500 millió lejt jelent rendkívüli adományokból az egyházfenntartási hozzájárulásokon túl! Ez rettenetes nagy megterhelés volt a gyülekezetnek. A végösszeghez mindez nagyon kevés volt. De az RMDSZ mellénk állt, személyesen Seres Dénes képviselõ volt az, aki valóban meghallgatott minket, nagyon komolyan és erõs lélekkel mellénk állt. A román kormánytól sikerült több éven keresztül nagy összegeket felénk irányítani. Elsõ alkalommal másfél, azután két milliárdot, közben minden évben kétszáz milliót a kultuszminisztériumtól, ez öt év alatt még egymilliárd a kettõ és a másfél mellé. Ez a hozzájárulás a dereka ennek a templomnak, csak ezzel sikerült ilyen rövid idõ alatt mindezt befejezni ben kezdtük el az építkezést, gyakorlatilag most öt éve, és már egy éve gyakorlatilag használjuk a templomot, mert a belsõ rész gyakorlatilag már 2008 augusztusában elkészült, és október ötödikén szenteltük fel a nagyharangot, de akkor már három hónapja az új templomban tartottuk az istentiszteleteket. Hány lelkes a gyülekezet? 450 lelkes volt a gyülekezet megalakulásakor, de most már 620 lelket számlál, mert a közelben lakók átiratkoztak a központi testvérgyülekezetbõl hozzánk, és a lakásukhoz közelebb esõ templomba járnak óta ez a gyülekezet minden évet gyarapodással zárt. Minden évben sokkal kevesebb a temetés, mint a keresztelés, tehát fiatal, életképes gyülekezet. Az idei statisztikánk szerint eddig 6 keresztelésünk volt, de csak 3 temetésünk. Átlag évente 3-4 házasságkötésünk volt, ami más hasonló lélekszámú gyülekezethez mérten nem rossz arány. A gyülekezethez tartozó még nem konfirmált gyerekek száma mintegy 120. Isten által áldott további jó munkát kívánunk a gyülekezetnek, hogy minden, Isten által rendelt tervet megvalósítsanak. J.L. A holland küldött ajándéka. (A szerzõ fotói)

6 6. Vidékeink Szilágy megyei diákszínjátszó és - rendezõ képzõtábor Krasznán A Zene - Tánc - Mozgás Kulturális Egyesület és a Cserey-Goga Iskolaközpont (a Krasznai Polgármesteri Hivatal támogatásával) 2oo9. augusztus 15. és 23. között elindította Krasznán a Szilágy megyei pedagógusok felkészítését a diákszínjátszó-rendezõ valamint a versrendezõ tanfolyamokat. A teljes képzés célja az iskolai diákszínjátszás fellendítése, színvonalának emelése, a csoportvezetõ tanárok és a tanulók komplex elméleti és gyakorlati képzése által. A programsorozat elsõ része a felkészítõ tábor, melyben a rendezõhallgatók elméleti alapokat kaptak, és sok gyakorlattal felkészülhettek a diákszínjátszó-rendezõ és versrendezõ tanfolyamokra. A gyerekek, diákok megismerkedhettek a csoportmunka elõnyeivel, valamint önismereti fejlõdés, kreativitás- és képességfejlesztés várt rájuk. A tábori képzés célkitûzései: diákszínjátszórendezõi alapok: specifikus képzés a közoktatásban dolgozó pedagógusoknak, hogyan tudnak létre hozni saját tanintézményükben, településükön színjátszó csoportokat, azokat hogyan tudják fenntartani, fejleszteni, elõadásokat szervezni, rendezni. Útmutatást kaptak a csoportos foglalkozások vezetésére, darabok kiválasztására, irodalmi szövegek dramatizálására, rendezés folyamatára: az ötlettõl az elõadás lebonyolításáig. Jó volt veletek lenni! Augusztus 19-én délután gördült be a Mûvelõdési Ház elé az a busz, mely meghozta a szilágycsehi delegációt, polgármestert, több tanácsost, intézményvezetõt, táncosokat. Az örömteli fogadtatás után a már ismerõs vendégek nagyobb részét az adonyi táncosok vitték boldogan haza, a többieket pedig Müller Sándor Bárka Vendégháza fogadta be. Rövid pihenõ után újra gyülekezni kezdett a kis csapat a Park Presszóban, ahol egy élvezetes kariokival múlatták át az estét. Másnap délelõtt szabadprogram keretében járhatták körbe vendégeink Adonyt, ismerkedhettek intézményeivel, a környékkel. Délután 16 órakor a Városházán fogadta Adony polgármestere, Ronyecz Péter a csoportot, ahol ünnepi képviselõ-testületi ülés keretében erõsítette meg kézjegyével Varga András, Szilágycseh és Ronyecz Péter, Adony polgármestere a már megkötött testvérvárosi szerzõdést. A hivatalos beszédeket követõen oldott hangulatú beszélgetés során ismerkedtek egymással, egymás munkájával a képviselõk, majd innen közösen sétáltak át a kastélyparki szabadtéri színpadhoz, ahol megkezdõdött az alkotmánynapi ünnepség. (Errõl részletesen külön cikkben számoltunk be.) Az estébe nyúló mûsort a Szalmacsárdában elfogyasztott finom vacsora és tüzijáték zárta (bár tudjuk, hogy a fáradhatatlan táncosok ezúttal sem hagyták ki a Park Presszóban tartott discot.) Másnap szintén kötetlen program keretében fürödhettek, kajakozhattak a vendégek a Bárka Háznak köszönhetõen, illetve rövid idõre az adonyi táncosoknak el kellett válniuk vendégeiktõl, mert 13 órakor felléptek Rácalmás városavató ünnepségén. A vendégek ezen a napon az adonyi Szõlõhegyen Pletser Lajos pincéjében fogyaszthatták el kemencében sült hagymás krumpliból, és a szintén kemencében sült húsokból remekelt ebédjüket, majd pincelátogatás során a vendéglátó szakavatott kísérete mellett megismerkedhettek a hegy levével is. Köszönet ezért Pletser Lajosnak és családjának. Az est további részében a legendás LGT zenekarból Somló Tamás, és a Máté Péter emlékét megidézõ Fõnix zenekar koncertje szórakoztatta a vendégeket. Innen Müller Sándor és családja fogadta a vendégeket, akik a Bárka Ház udvarán kínálták a romantikus, fáklyás-tábortüzes hangulatot, hozzá a nagy kondérban fõtt kiváló gulyást, pogácsát. Köszönjük ezt az estét is, amit végül egy fergeteges utcabál zárt le. Bízunk abban, hogy maradandó élményekkel gazdagodtak vendégeink ezen a napon is. A következõ nap során elõször megtekintettük a Pákozdi emlékmûvet, majd a szomszédságában található doni áldozatok emlékét õrzõ kápolnát Suszter László mûvelõdési ház igazgató érett, szép, érzelmeket felkavaró és egyszerre mértéktartó szavainak kíséretében. Ezután következett az a meglepetés, ami a vendégek mellett még a kísérõket is meglepte; a tóparti Gémeskút Csárdában akkora adag különféle rántott dolgokból készült tálakat raktak elénk, hogy abból még egy másik csoportot is jól lehetett volna lakatni. Hiába volt finom, hiába voltunk éhesek, a végén egyetlen tálat sem láttam, amit üresre ettek volna. A délutáni fürdés is remek szórakozást kínál, amihez a zavartalan napsütés is hozzájárult. Végül elérkezett az utolsó közös esténk. A mûvelõdési ház nagytermében a vendéglátók által behozott finomabbnál-finomabb étkek mellett bensõséges hangulatban idézték fel élményeiket vendégek és vendéglátók, és persze már tervezgették az újabb találkozást. Kedves Szilágycsehi Barátaink! Csak reménykedhetünk abban, hogy sikerült olyan szíves, színes élményekkel teli napokat szereznünk nektek, mint amilyenben nekünk volt részünk nálatok. Jó volt veletek lenni, jó volt benneteket hallgatni, látni. Bíztatnák is mindenkit; aki csak teheti, ne várjon a következõ közös találkozóig. Keressétek, látogassátok egymást a köztes idõkben is, hiszen ez a testvérvárosi szerzõdés lényege. Percsi Tibor Versrendezõi alapok: a tanulók tanórán kívüli tevékenységében (versmondó versenyek, iskolai ünnepségek) is hasznosítható, valamint irodalmi mûsorok szerkesztéséhez szükséges legfontosabb ismeretek oktatása a rendezõ hallgatóknak. A képzésben résztvevõ pedagógusok megfelelõ szakmai elõképzésben részesültek, mellyel képessé válnak a tanulók felkészítésére, versrendezésre. Diákszínjátszók: tudjanak megszólalni lámpaláz nélkül, bátran színre léphessenek, helytállhassanak az iskolai számonkérésekkor, felvételiken valamint az élet minden területén. Biztonsággal és bátran tudjanak mozogni a színpadon, pódiumon. Az iskolai és nem iskolai elõadásokon, fesztiválokon, versenyeken, kulturális rendezvényeken a legjobbat tudják kihozni magukból. Versmondás: a diákszínjátszók és versmondók felkészítése vers - és prózamondó, mesemondó versenyekre, iskolai elõadásokra. Az oktatásra 39 gyerek és 11 pedagógus jelentkezett, idõközben néhányan meggondolták magukat, néhányan a nyitóra jelentkeztek be, tehát a képzésen 39 gyerek és 7 pedagógus vett részt. A tábornyitón augusztus 15-én, részt vett Seres Dénes képviselõ valamint Pop Imre Szilágyság/35. polgármester, helyi tanácsosok, a diákok elénekelték a tábori indulót, felavattuk a tábori zászlót, bemutatkoztak az oktatók, mindenki nagyon örült. Az eltelt egy hét alatt nagyon sokat tanultunk, négy csoportban folyt az oktatás: versmondók, a Szivárvány, az Amarilla valamint a Tinikomédiások színjátszó csoport. A gyerekek lelkes munkájának eredményeit, az üvegfestményeket és nyakláncokat valamint karkötõket egy kis kiallításon tekinthették meg az érdeklõdõk a gálamûsoron. Az oktatók nagy szakértelemmel vezették a gyakorlatokat, sok útbaigazítást adtak, nagyon meleg baráti hangulat uralkodott a táborban. A záróelõadásra augusztus 22-én este került sor minden csoport nagyon jól teljesitett,a közönség nagy tapssal értékelte az elõadók munkáját, a verseket, mesejátékokat, vidám jeleneteket. A résztvevõk oklevelet és segédanyagot kaptak,az okatók ajándékot és oklevelet, megköszöntük házigazdáinknak, Antal Rolandnak és Antal Dórának hogy néptáncot oktattak nekünk és a lehetõséget, hogy a Pajtanya Rendezvénypark lakói lehettünk egy teljes hétig. Külön köszönet illeti ezúttal is támogatóinkat, akik nélkül ez a rendezvény nem jött volna létre: a helyi önkormányzat, Pop Imre polgármester, Torma Sándor alpolgármester, Király István, Péter Ernõ, Balla Árpád, Bogya Ágnes, Katona Orsolya, Gecse Imola, Vincze Ferencz, Birtalan Mária, Kocsis Csaba, Kiss István, Hajas Zsolt Márton, ifj.székely Gyula, ifj,batha Ferencz, ifj.dimény Sándor, Bogya Erzsébet, Lelik István, Takács Zoltán,Major Zsolt, Ardelean Daniel, Anderlik István, Dimény István, Sólyom Jolán, Gecse Ibolya, Bréda István. A táborozók nevében: Ozsváth Ilona Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a szeptember 4-én 5-én és 6-án tartandó XII. Krasznai Napok rendezvényeire! A szervezõ bizottság: Kraszna község önkormányzata, a polgármesteri hivatal, a Cserey Farkas Társaság, a Petõfi Sándor Társsaság, a Pro Kraszna Alapítvány, Krasznai RMDSZ, a Krasznai kis- és középvállakozók, a krasznai egyházküzségek, a Cserey Goga Iskolaközpont, a Krasznai Magyar Fiatalok Klubja. Péntek,szept A krasznai fogathajtók és a BOKRÉTA néptánccsoport felvonulása és hivogatás a faluban A magyarországi testvértelepülések küldöttségeinek fogadása Szombat, szept Teremfoci-bajnokság a sportcsarnokban Fogadás a polgármesteri hivatalban Ünnepélyes megnyitó a Polgármesteri Hivatalnál; 50 éves házasok köszöntése és megjutalmazása Népi és modern együttesek, színjátszócsoportok, krasznai élsportolók, fogatok felvonulása a községközpontban Kiállítások megnyitása a Petõfi Sándor Mûvelõdési házban Játszótéravatás a Malom utcai lengõhídnál Gyerekkuckó a polgármesteri hivatal elõtti parkban - TRAMBULIN ÁRVEREZÉS - krasznai gyerekek által készített üvegfestmények árusítása a Petõfi Sándor Mûvelõdési Házban Ebédszünet Kulturális mûsor - XII. Krasznai Nemzetiségi Néptánctalálkozó, társasági-, modern- és sporttáncbemutató; a krasznai színjátszócsoportok mûsora a szabadtéri színpadon Tollaslabda-bajnokság a sportcsarnokban Koszorúzás a Petõfi Sándor szobornál A rétyi fúvószenekar bemutató estje a Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház elõtt Koncert SZENDE, POP VOX - helyszín: szabadtéri színpad Tüzijáték - helyszín: piactér Koncert INSECT, JOCÓ JUNIOR - helyszín: szabadtéri színpad Napközbeni folyamatos programok: Népi Alkotómûhely a Petõfi Sándor Mûvelõdési Házban A krasznai gyerekek által készített üvegfestmények kiállítása a Petõfi Sándor Mûvelõdési Házban Termékkiállítás a Petõfi Sándor Mûvelõdési Házban Motoros sárkányrepülés Falumúzeum látogatása Vasárnap, szept Istentisztelet Gyerekkuckó a polgármesteri hivatal elõtti parkban - TRAMBULIN Rétyi fuvósok mûsora a Petõfi Sándor Mûvelõdési Ház elõtt Motoros showmûsor Hidi Miki; helyszín: Barompiac utca Koncert zenél a széri Dynamit - helyszín: szabadtéri színpad A szabadtéri színpadot a krasznai Royal vendéglõ biztosítja

7 Szilágyság/35. Oktatás 7. A paradicsomból és a madárból nem lehet paradicsommadár A kétfejû kormány reformosdit játszik most is, pedig három hét múlva iskolakezdés, mi errõl a véleménye? Egyelõre úgy néz ki, hogy az iskolakezdésre nem fognak elkészülni az alapvetõ munkálatokkal. Olyan híreket kaptunk, hogy többszáz iskola nem kap mûködési engedélyt, de hát ez minden esztendõben így van. A probléma az, hogy a pártok képtelenek közösen egy irányba menni. És még akkor is, ha egyik-másik pártnak vannak jó elképzeléseik, biztos, hogy nem tudják azt a kormányban érvényesíteni. Ilyen szempontból nyolc hónapon keresztül azt tapasztaltuk, hogy a dolgok egy helyben állnak, sõt, visszalépés történt nagyon sok területen. Ezért én úgy gondolom, hogy ennek a kormánynak legkésõbb év végén már mennie kell. Lehet, hogy már elõbb szét fog szakadni a koalíció. Addig, amíg a gazdasági válságból más országokban tudtak valamilyen kivezetõ utat találni, addig Romániában nem ez történt. Az elõbb az iskolakezdésrõl volt szó. A kormány kapkodása látszik abban, hogy nemrégen tanár elbocsátásáról beszéltek, most pedig a tanügyminiszter kötelezõvé tenné az érettségit, ami sokkal több osztály létesítését feltételezi. Ezen kívül két-három tanügy törvénytervezet is van a vitaasztalon. Romániában ahány oktatási miniszter volt, annyi reformtervezet volt, de egyiknek sem volt meg a lehetõsége arra, hogy elképzeléseit végigvigye. Egyiknek sem volt ideje bebizonyítani, hogy tervezete mire volt jó, vagy mire nem volt jó. Így nagyon nehéz véleményt mondani bármelyikrõl. Csak azt látom, hogy kapkodás volt, tûzoltó munka volt, és sok kérdés eldöntetlen maradt. Itt a jelen pillanatban nem az a kérdés, hogy 10 vagy 12 évig járnak az iskolába a gyerekek, hanem az, hogy milyen minõségû oktatásban részesülnek. Meg az, hogy képes-e az oktatási intézményrendszer a munkaerõpiac igényeinek megfelelõ versenyképes szakembereket képezni. Ha erre nem képes, ez azt jelenti, hogy teljesen feleslegesen oktatják a diákokat. Kiesett a szakiskola, a szakképzés. Ma mindenki egyetemre megy, pénzért vagy pénz nélkül, általában pénzért vásárolnak a doktori címtõl lefele mindent az érettségi diplomáig. Ugyanakkor már évek óta sok területen nincsenek szakemberek, már évek óta nincs képzés, egyre nagyobb a hiány. Tehát itt azt kellene eldönteni, hogy Románia milyen irányba megy. Képez-e olyan szakmunkásokat is, akik a vízszereléstõl bármely más szakmáig el tudják végezni a rájuk bízott munkát, vagy pedig mindenki pénzen megvásárolt érettségivel vagy egyetemi diplomával fog rohangálni az íróasztalok után. A másik alapvetõ kérdés: hogyan alakítják át úgy a rendszert, hogy a közoktatásban azok, akik elvégzik az iskolát és nem mennek tovább, mégis késõbb lehetõségük legyen a felnõtt továbbképzési programokban részt venni. Ezen a területen is csak kapkodás volt, és nem történt semmi. Mindezeken túl a finanszírozási rendszer amely nagyon fontos az oktatásban teljesen átgondolatlan. A két elképzelés, a Micleaé és az Adronescué homlokegyenest ütközik, nem is lehet összebékíteni egymással. A normatív rendszer bevezetése indokolt és szükséges a következõ kiegészítéssel: a normatív rendszerû támogatás mellé be kell foglalni azt a lehetõséget, hogy ott, ahol a normatív támogatásból nem lehet mûködtetni iskolát mert olyan alacsony a gyereklétszám, ott kiegészítések kellenek. Ez elsõsorban minket, magyarokat érint, mert a kisebbségi nyelveken történõ oktatás mindig többletkiadásokat jelent, és ott ahol kisebb a gyereklétszám de meg kell õrizni az osztályt, ez a normatív támogatási rendszerben lehetetlen, azt ki kell egészíteni. Tehát az egész finanszírozási rendszert újra kell gondolni. Itt megint nagyobb szerepet és döntési jogkört kell adni az önkormányzatoknak abban, hogy õk hogyan járulnak hozzá, és ezért milyen döntéseket hozhatnak meg az iskola mûködését illetõen. Mert ebben a pillanatban úgymond az Mennyibe kerül a tanévkezdés? Augusztus utolsó napjaiban járunk, még bõ két hét, s kezdõdik az új tanév. A gyerekek többsége már lázas készülõdéssel várja a nagy napot. Elõkerülnek a tavalyi ruhák, taneszközök, s kezdõdik a mérlegelés. Mi maradhat, s mibõl kell új? A legnehezebb helyzetbe a szülõk vannak. Bár a tanévkezdéssel megoldódik a gyerek délelõtti felügyelete, megjelennek a tanulási, beilleszkedési nehézségek, amiket részben a szülõnek kell megoldani. De az erkölcsi támogatás mellett, jócskán a zsebébe is mélyen bele kell nyúlnia, ha a tanévkezdés anyagi oldalát nézzük. Hogy pontos képet kapjunk, felkerestük Zilah legnagyobb bevásárlóközpontját és feljegyeztük, hogy mi mennyibe kerül az idén. De lássuk, mi az, amit feltétlenül be kell szerezni egy tanévkezdésre? A legfontosabb kellék a füzet. Ennek ára függ a mérettõl és az oldalszámtól, ezért a füzet ára 0,75 lejtõl kezdõdik, de elérheti a 3,89 lejt is. A töltõtoll ára is változik a márka alapján. Ennek ára 6,99-16,99 között van. A golyóstoll valamivel olcsóbb 1,19-5,29 lejbe kerül. Az iskolatáska viszont jóval drágább. Ha a legdrágábbat választjuk, a trendit, akkor 179,90 lejt is kiadhatunk érte, de kaphatunk 69, 99 lejért is. A tolltartó és a ceruzacsomag ára is változó. Az elõbbit 3,99-31,99 lejért, az utóbbit 0,59-1,89 lejért vásárolhatjuk. S mindezek mellett még ott van a gyurma 4,99-14,99, vízfesték 2,69-3,99, rajztömb 0,62-4,49, színes ceruza 1,49-2,99 lejért. A gyártók az I-IV. osztályos gyerekek számára külön tanszercsomagot állított össze. Egy 7 darabból álló általános iskolás tanszercsomagja 7,99 lej, egy matematikai eszközöket tartalmazó csomag ára 11,99 lej, a rajzeszközöké 12,99 lej, az I-II. osztályosok számára összeállított tanszercsomag 14,99 lej míg egy III-IV. osztályosok számára 16,99 lejl. Ha mindezeket összeszámoljuk, akkor egy tanszercsomag minimum 50 lejbe kerül, de elérheti akár a 200 lejt is, ha mindenbõl a minõséget és a trendit választjuk. Ehhez jön még hozzá a tornacipõ, a nadrág, a kabát, a váltócipõ, az egyenruha, s bizonyosan szükség lesz még néhány dologra, ami csak szeptemberben derül ki. Legnehezebb helyzetben talán az elsõ osztályt kezdõ kisdiákok szülei vannak, hiszen õk a tanszerek és a ruházat mellett, az otthoni kellékeket, többek között az íróasztalt is be kell szerezzék. Nincsenek könnyebb helyzetben a középiskolások szülei sem, mert a fiatalok a trendi, márkás dolgokat kedvelik, melyek ára jóval drágább mint a hagyományos eszközöké. Mindezek mellett még nem beszéltünk a tankönyvekrõl, melyeket ha újonnan megvásárolnánk, talán egy fél fizetés sem lenne elég rájuk. Akárhogy is számolunk, egy tanévkezdéskor néhány száz lejes kiadásra kell számolni, s mindez csak egy gyerek számára. Ha viszont 3 iskolás korú is van egy családban, akkor egy fizetés talán nem is elég az iskolakezdésre. Kulcsár Mária önkormányzatok finanszírozzák az iskola mûködési költségeit, de semmiféle döntést nem hozhatnak. Ez a finanszírozás is olyan, hogy a központi döntések alapján célirányosan kapják a pénzt. Ezt nem a központi költségvetésbõl kellene kapni, hanem az önkormányzatoknak kellene meglegyen az a lehetõségük, hogy gazdálkodjanak vele. El sem kellene menjen Bukarestbe az a pénz, hogy utána visszajöjjön. A két törvénytervezettel sok a gond, de van másik oldala is a kérdésnek: a felekezeti oktatás kérdése. A Miclea-féle tervezetben benne van a felekezeti oktatás rendezése, az Andronescuéból hiányzik. A kettõt megint nem lehet összeegyeztetni. Vagy az egyik, vagy a másik, nem lehet az, hogy igen is, meg nem is. Szerintünk a felekezeti oktatást meg kell tartani, tovább kell fejleszteni. A központosítás kérdésében az Andronescutervezet nagyon centralizált szemléletet tükröz. Az érettségi tételektõl az igazgatók kinevezéséig és a versenyvizsgákig mindent a minisztérium döntene el. A Miclea-féle tervezetben ez jobban néz ki, de még ez sem az igazi. Van benne némi decentralizálás a rendszer mûködtetésében, de tovább kellene lépni. Szerintem ha valaki e két tervezetbõl egyet akar csinálni téves úton jár, mert az oktatási rendszerben használhatatlan, minden perspektívát teljesen nélkülözõ törvény lesz. Nem lehet a paradicsomból és a madárból paradicsommadarat csinálni. Ez így nem mûködik. Vagy az egyiket, vagy a másikat kell választani. Nagyon szkeptikus vagyok, amikor azt mondják, hogy megpróbálják a két tervezetet közös nevezõre hozni. Félõ, hogy ezt a vonatot is elszalasztja ez a kormány, mert ahhoz, hogy jövõre az új törvény szerint induljon az oktatás legkésõbb az év végéig jogerõre kellene emelkedjen ez a törvény, mert alkalmazását elõ is kell készíteni. Ezért sürgeti annyira Emil Boc a kormányzati felelõsségvállalást a törvényért. Lássuk, hogy majd mi lesz belõle, majd megismerjük annak a csomagnak a tartalmát, amivel a parlament elé Mindezek közben elkészítettük az elsõ évi archíválást, hogy tudjuk átadni az új elnökségnek és maradandó legyen a jövõ számára. Terveink között szerepel segíteni a most induló krasznai diáktanácsnak, valamint ebben az évben is szeretnénk megszervezni a Szilágysági Képzéshétvégét a megyénkben mûködõ fog jönni a felelõsségvállalással. Jelenleg nem tudjuk melyik tervezettel fog elõállni. Szeptember folyamán felelõsségvállalással érvényesíteni akarja az oktatási reformot. Még vannak olyan apróságok, amelyek bennünket ugyan érintenek, mint például a román nyelv oktatása a magyar gyerekeknek. A Miclea-féle tervezetben egészen tizenkettedik osztályig külön más tanterv alapján oktatnák a román nyelvet, második nyelvként, idegen nyelvként. Az Andronescuéban megmarad a jelenlegi helyzet, amelyben csak az 1-4. osztályokban tanítanák ezt idegen nyelvként, de ez nem menne tovább. A földrajzot és a történelmet úgyszintén román nyelven tanítanák továbbra is. Ebben a tervezetben semmiféle elõrelépés nincs, sõt, egyáltalán nem beszél a felekezeti és a kisebbségi oktatásról, elintézi néhány értelmezhetetlen mondattal. A döntéshozatalban és a finanszírozásban is centralizál, ez tehát visszalépés. Várjuk, hogy a 73%-os parlamenti többségével ez a kormány mit tud kiokoskodni. De nagyon oda kell figyelni, mert általában amikor a tanügyi törvényhez nyúlnak, ez általában a kisebbségi oktatást hátrányosan érinti, és nagyon nagy erõfeszítésbe kerül olyan módosításokat kiharcolni, ami javíthat helyzetünkön. Legutóbb olyan körülménye között sikerült ez két eves vita után még ban, amikor kormányon voltunk. Et most ellenzéki helyzetben sokkal nehezebb lesz. Hogyan viszonyulnak ezekhez a kérdésekhez más kisebbsége? Vannak olyan kisebbségek, amelyek úgymond partnereink. Ilyenek a szerbek, az oroszok, a németek, de õk kevesen vannak. Igazából õk állnak mellettünk, a többiek nem érdekeltek ezekben a kérdésekben, legalábbis nem olyan mértékben, hogy konfrontálódjanak a kormánnyal. Ilyenek a makedónok, törökök, tatárok, olaszok, ezek létszámban nem annyira erõsek, identitástudatuk gyengébb, nem annyira kötött az oktatáshoz, sokkal közelebb állnak az asszimilációhoz. Anyanyelvû oktatásuk nincs is, inkább a vallásban, családon belül próbálják megéllni identitásukat. Soha nem is kérték, hogy középiskolájuk vagy egyetemük legyen. Nem érdekeltek ezekben a kérdésekben. Partnerek két-három lépésben, de utána magunknak kell megoldani ezt a problémát. F.L., J.L. Az SZMDT szeptembertõl újból munkának indul Hiába tombol a nyár, az SZMDT lelkes tagjai ilyenkor sem lazsálnak. Újra elkezdtük szorgalmas munkánkat, ugyanis július 28.-án egy küldöttgyûlést hívtunk össze, amikor megbeszéltük a jövõ évi programjainkat, elkészítve a fél éves programtervet. diáktanácsok számára. Megpróbálunk belevágni egy nagyobb programba is, ami abból állna, hogy meghívnánk vajdasági és felvidéki diáktanács tagokat tapasztalatszerzés és ismerkedés céljából. Meg szeretnénk mozgatni a diákokat minél jobban, ezért szemétgyûjtést is szeretnénk szervezni. A téli ünnepek idõszakában úgy szeretnénk meglepetést okozni rossz körülményekben elõ embereknek, valamint árvaházakban élõknek, hogy karitatív ruha és könyvgyûjtést szeretnénk szervezni. Nagyon reméljük, hogy ezeket a programokat minél jobban meg tudjuk szervezni, s hasznosan tudunk örömöt szerezni a diákoknak és másoknak is ebben az évben is, ugyanúgy ahogy az elmúltban is. Köszönjük a támogatást a Communitas Alapítványnak,mivel mindezekhez a programokhoz és az archiváláshoz szükséges fogyóeszközöket tõlük nyertük. Vida Emese SZMDT PR felelõs

8 8. Évfordulók Szenci Molnár Albert A késõ humanista protestáns író, költõ, mûfordító, nyelvtudós, teológus, diplomata születésének 430. évfordulója van a hónap végén. Naplójában évekkel késõbb írta a következõket:,,szenc városában születtem, az ember megváltásának esztendejében, augusztus 30-án, egy hétfõi napon, reggel nyolc órakor, mely napon a hetivásárra érkezõ parasztasszonyokkal anyámat, Orsolyát, megszokták látogatni. Akkor engem, az újszülöttet, akit még meg sem kereszteltek, Aegidius néven köszöntöttek a közeli ünnep nap miatt (...) anyám ezt a nevet nem kedvelte (...) apám nevérõl inkább Albertnek akart elnevezni. A Napló kéziratát a marosvásárhelyi Teleki- Bolyai Könyvtárban õrzik, melyet Szabó András fordított magyarra. Származásáról is megemlékezett a Dictionarium Ungarica- Latinum (1604) elõszavában:,,olyan családban születtem- távol legyen szavamtól az irigység! -, amelyben a régi magyar nyelv romlatlanul megmaradt. Dédapám a siculusok vagy inkább erdélyi székelyek nemzetiségébõl való volt, akik azzal büszkölkédnek, hogy a magyar nyelv náluk tisztább. Élete nagyobb részét Németországban töltötte, ám gyakran látogatott haza a szülõföldre. Benkõ Samu gondozásában jelent meg a Napló valamint más írások és levelek (Kriterion. Bukarest, 1984.), aki elõszavában külön kitért a zsoltárfordító és Bethlen Gábor kapcsolatára, akinek fogarasi és gyulafehérvári udvarában töltötte többnyire erdélyi tartózkodása idejét. Õ tájékoztatta a fejedelmet a nyugati protestáns helyzetrõl, szellemi életrõl. Szenczi Molnár Albert korának elismert protestáns szellem i vezére volt, mûveivel a hazai protestáns irodalmat, tudományosságot szolgálta. Kijavítva jelnetette meg Károlyi Gáspár Bibliáját és ahhoz énekeskönyvet mellékelt. Latin-magyar és magyar-latin szótárt szerkesztett; magyarra fordította Kálvin Mikeszászán született 100 évvel ezelõtt vasúti tisztviselõ családban. Alsó gimnáziumi tanulmányait a kolozsvári református kollégiumban és a gyergyóalfalui kat. polgári iskolában végezte, elõbb vasútépítésnél dolgozott (Brassó- Bodzaforduló), majd Kolozsvárt a Belga- Román Szövõgyárban. Fogságból a háború végén, 1945-ben szabadult; a helyi Képes Újság, a Falvak Népe majd az Utunk munkatársa végén a Napsugár címû gyermeklap alapító fõszerkesztõje. A Baumgarten-díjjal tüntették ki 1943-ban, Romániában 1949 és 1953-ban Állami-díjban részesült. A magyarországi Szabolcsi Miklós irodalomtörténész besorolása szerint,,a népi mozgalom balszárnyáról indult, a székely parasztság életének, szenvedésének megidézõjeként.. Következetes realizmusát és bátor társadalomkritikáját emelte ki pár sorban a Kis magyar irodalomtörténetben (Budapest, 1962). A Kántor-Láng: Romániai magyar irodalom címû irodalomtörténet (Kriterion. Bukarest, 1971) azt állítja:,,1938 óta, amikor Történt az utcán címû karcolatával berobbant az irodalomba, Asztalos Istvánt az erdélyi próza egyik legnagyobb tehetségeként tartották számon, s ezt a reménységet olyan nagyszerû novellákkal igazolta, mint a Szaporodnak Lázárék, A tejes ember, A kabát, A szamár. A társadalom mélyérõl, a kisemberek (1574. augusztus január 17.) Asztalos István (1909. augusztus március 5.) Institutióit; kiadott imádságos és prédikációs gyûjteményt. Az irodalomtörténet legfontosabb mûvének a genfi zsoltárok mûvészi és hiteles fordítását tekinti. Ezekrõl állapította meg a 20. századi kutató irodalomtörténész Klaniczay Tibor:,, Zsoltárfordítása a magyar reneszánsz költészetnek Ballasi versei mellett a másik legnagyobb érdeme. Zsoltárgyûjteménye igen sok kiadást megért és Károlyi Bibliája mellett a legnépszerûbb, legtöbbet forgatott könyv volt. Lefordította az Ószövetség valamennyi zsoltárát, hûségesen tolmácsolva azokat, nem költõi becsvággyal; vitathatatlan, tartják a kutatók: az éneklésre szánt szövegek egyben jó versek. Bán Imre szerint,,értéke éppen változatos versritmikájában van, amely magyaros, magyarosan jambizált, tiszta jambusi (...) trocheusi ritmusú sorok változatos vegyítésével alkot magasrendû versbeszédet. Kolozsvárt pestis járvány áldozata lett, ben halt meg, sírja a Házsongárdi temetõben található. Születésének 400. évfordulóján a Kortárs augusztusi számát a régi magyar irodalomnak szentelte, melyben Szenci alakját többek között méltatta Sütõ András, Szabó Magda, Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos, Kányádi Sándor, Páskándi Géza. Irói hitvallását a következõkben Szenczi 1611-ben fogalmazta meg:,,nemcsak magunknak születtünk, hanem születésünknek egy részét hazánk tulajdonítja magának. Életében tartotta magát a 34. zsoltár intéséhez, a következõképpen hangzik fordításban:,,õrizd meg nyelvedet/ Az gonosz rágalmazástól, / Ódd ajakad álnokságtól, / Meg ne sérts más hírét. / Tégy jól, gonoszt gyûlölj, / Békességet kérj és kövess, / És hogy Istennél légy kedves, / Tisztességnek örülj. Korában a magyar mûvelõdés, szellemi élet leghatásosabb és legjelentõsebb személye volt. F. L. küzdelmes hétköznapjaiból hozott kimeríthetetlen élmények határozzák meg írásait, de elsõsorban Móricz Zsigmondnak köszönheti, hogy hamar megtalálta az alkatának legmegfelelõbb önkifejezési formát. Asztalos maga halála évében, 1960-ban vallott a mesterének tekintett Móricz Zsigmondhoz fûzõdõ kapcsolatáról a Találkozásom Móricz Zsigmonddal címû írásában; s megállapítható, a magyar klasszikus prózaíró hatása nagyobb volt a munkásmozgalmáénál. Az Elmondja János címû vagy az Újesztendõs kisregény is éreztetik a népi írók hatásait. Az 1950-es évek állami mûvelõdési politikája, a kommunista rendszer berendezkedése õt sem hagyta érintetlenül a sematikus irodalom áramlatától (Fiatal szívvel, Szél fúvatlan nem indul), ezek kevésbé szépírói, inkább riportszerû alkotások. Irásait lefordították román, cseh, német, lengyel, angol, kínai, francia, ukrán, orosz, szlovák nyelvekre. Asztalos István munkásságáról az említett Kántor-Láng kötetben közölték a rá vonatkozó irodalom (kritikák, recenziók, cikkek) bibliográfiáját) Réthy Andor összeállításában. Az utóbbi évtizedekben sajnálatosan kiesett a köztudatból, noha a Napsugár gyermeklap olvasóinak csak idõsebb nemzedéke emlékezik az általa szervezett falujárásra, olvasókkal tartott találkozókra. (F.L.) Történelmi háttér Kötöny vezér 770 éve vezette maradék népét, a mintegy 40 ezer családot a Kárpátmedencébe. A Radnai-hágónál vártáka IV. Béla király döntését, ami Hásvét másnapján megtörtént. A másodikhonalapítóként is tisztelt uralkodó Kötöny elé lovagolt, s a krónikák szerint királynak kijáró tisztelettel fogadta a kunok vezérét és behívta õket az országba. Az ezeréves országhatár, ahol a kunok várták a bebocsátást, egyszersmind a tatár seregektõl való megmenekülést is jelnetette és évszázadokra meghatározta a kunok sorsát. A nehéz idõszak után megtelepedtek a Duna-Tisza közén, a Tisza mentén és a Kõrösök vidékén, ahol maradékuk még ma is él. Úgy váltak magyarrá, hogy sajátos jogi autonómiájuk révén megõrizhették hagyományaik egy részét. Törvényeiket maguk szabták, elszámolással csak közvetlenül a nádornak tartoztak. A 19. századig tartott ez a különös jogállapot, amelyhez fogható nem volt európában. Nyelvünk ugyan a 16. században beolvadt a magyar nyelvbe, de ízes nagykunsági tájnyelv megõrizte számos elemét. Nagykun Nádor Bandérium - A Nagykun Nádor Bandérium 14 éve foglalkozik a lovas és íjjászhagyományok ápolásával. Egyesületünknek 42 tagja van, többségük lovas-íjjász. A Bandérium nemzeti hagyományaink méltó örököse kíván lenninyilatkozta lapunknak Horváth György az emléktúra szervezõje. Korábban már szerveztek ehhez hasonló túrákat Magyarország területén. A leghosszabb eddig egy 360 kilóméteres volt Ez a túra azonban mintegy 500 km-es távolságot jelent, a Radnaihágótól a Karcag-Kisújszállás határában lévõ Kun-emlékhelyig, melynek fontosabb fontosabb állomásai közé tartoznak Óradna, Naszód, Betlen, Dés, Zsibó, Szilágysomlyó, Szilágynagyfalu, Bihar (a földvár), Bakonszeg és Karcag. Régen készülünk erre az emlékmenetre, amelyben sokat segített bennünket a református egyház, valósággal kézrõl kézre adtak bennünket, s meglepõ módon Radnót környékén a román települések polgármesterei is szivélyesen fogadtak bennünket. Szilágysági élmények Az emlékmeneten szerzett élményeirõl kérdeztük dr. Bartha Júlia etnográfust, a szolnoki Damjanics János Múzeum néprajzi osztályvezetõét, a menet résztvevõjét és egyik szervezõjét. Elmondása szerint felejhetetlen és felemelõ érzés az, amilyen vendégszereteben részesítették õket a szilágysági településeken, Szilágyság/35. Kunjárás a Szilágyságban A héten a Nagykun Nádor Bandérium és a Kunszövetség Kötöny vezérre és népére emlékezvén a kunok betelepülésének 770. évfordulóján lovas emléktúrát szervezett a kunok egykori útvonalán. Az emléktúra a kései utódok tisztelgése a kun õseik elõtt. A kunok a Szilágyságot feltételezhetõen a Radnai-hágótól a Kunságig vezetõ útvonalukon Dés, Zsibó, Varsolc, Kraszna, Ráton, Szilágybagos, Szilágynagyfalu irányban szelhették át, s ezen településeken áthaladva mentelt át a hét közepén a lovas emlékmenet. A szilágysági településeken virágokkal, népviseletbe öltözött fiatalokkal, lovasokkal, megterített asztallal várták a kunokat. amelyeket érintettek útjuk során. Többek között Zsibót emelte ki, ahol ünnepi istentisztelettel, étellel, szálláslehetõséggel fogadták õket.,,ami mindennél meghatóbb volt, amikor a fogadóbizottság a reformátusok himnusza ként ismert zsoltárt, a Te benned bíztunk elejétõl fogva címût énekelték. Nem volt hiány más falvakban sem a vendégszeretetbõl hiszen Varsolcon is szívbemarkoló volt látni, ahogyan az idõs nénik virágot adnak fel a kun szekereinkre, s amint csatlakoztak a menetünkhöz a helyi lovas szekerek és magyar népvisletbe öltözött fitalok. A Kraszára érkezésünk sem volt átlagos, amint a népes tánccsoport, s a dübörgõ diadalmenet dallamai alatt vonulhattunk be a központba, s pihenhettünk meg a megterített asztal mellett. A késõi érkezés ellenére Szilágybagoson és Szilágynagyfaluban is az est ellenére vártak bennünket az emberek. Az egyetlen negatívumként ért bennünket, hogy Zsibóról elindúlva a helyi önzetlen segítséget elfogadva egy rövidebb útvonal reményében vágtunk neki az útnak, azonban a környezeti viszonyok zordságának köszönhetõen egy 40 kilométeres kerülõt tettünk, s így több órás késéssel érkeztünk meg a településekre a tervezett idõpontokhoz képest. A kellemetlenséget feletteti velünk az a vendégszeretet amiben részesültünk, mivel nekünk mindenünk van, de nincs annál jobb, amikor az ember meleg ételt kap- hangsúlyozta az etnográfus. Külön kiemelten beszélt arról, hogy:,,sohasem volt ilyen fontos az identitásunk, mint a mai világban, amikor mozog alattunk a talaj. Itt az ideje, hogy az emberek megtudják, hogy élnek még kun leszármazottak. Nem annyira a vérvonal szerinti kun szálakat keressük, hiszen mindenki az, aminek érzi magát. A román településeken a románok is dobtak fel például kenyeret a szekérre. Mi mindenki érzékenységére tekintettel akartunk lenni, ezért vonultunk a kun zászlónk alatt. Sok helyen elvárták volna, hogy a magyar nemzet zászlaja alatt, s mellette a trikolor vagy az EU zászlójával társítva vonuljunk. Tény azonban, hogy a trikolor a 18. században jelent meg, a kunoké pedig a 13. században. Mi politika mentesen meneteltünk! Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, hogy lehet úgy élni, hogy tudom ki vagyok. Nem asszimilálódva, hanem integrálva! Az emlékmenet résztvevõi a Szilágyságban kedden este Nagyfaluban szálltak meg, s aztán másnap reggel a reggeli menetelést és koszorúzást követõen Bihar felé vették az irányt. Máté József

9 Szilágyság/35. Kaleidoszkóp 9. Elektromos autókat akar a német kormány A német kormány 2020-ig egymillió elektromos autót akar látni a német utakon. A kampány szerint a prototípusokat Berlinben és Potsdamban kezdik gyártani elõreláthatólag 2010-ben, majd további régiók következnek tõl már piacra dobnák a jármûveket. Az elektromos meghajtású autók kifejlesztése - mindenekelõtt környezetvédelmi okokból - a német kormány egyik központi célkitûzése, amelynek megvalósítására 115 millió eurót irányzott elõ. A programhoz hozzátartozik, hogy szerte az országban - a benzinkutak mintájára - elektromos töltõállomásokat építenek majd ki. Sõt a terv része az is, hogy a várostervezésben figyelembe veszik az elektromos mobilitás követelményeit is. A megindult kampányban fontos szerep jut az autók meghajtására szánt elemek kifejlesztésének, a kutatásra 170 millió eurót szánnak. A célkitûzés, hogy 2020-ig egymillió elektromos autó száguldhasson az ország útjain, nem csupán a környezetvédelmet szolgálná, hanem kormányzati remények szerint jelentõs számban új munkahelyeket is biztosítana. Jelenleg 41 millió jármûvet tartanak nyilván Németországban, ebbõl az év elején mindössze 1452 volt elektromos jármû. Nemi betegség en ezett üdvözlõ lapokban kapnak nemi betegséget jó páran Brazíliában a kormány kezdeményezésére: villanypostán tudják meg, hogy partnerük megfertõzhette õket. A brazil egészségügyi minisztérium hozta létre a honlapot, amelyen keresztül bevallhatják párjuknak vagy párjaiknak a fertõzöttek, hogy fertõzöttek. A minisztérium a vallomások bátorításával természetesen a betegek kiszûrését akarja elõsegíteni, és kezeltetésüket. en keresztül az emberek kevésbé érzik kellemetlennek bevallani partnerüknek a betegséget - magyarázta a sajtónak a minisztérium felelõse, a fertõzõ nemi betegségek és az AIDS terjedése elleni programok gazdája. Az egyik típuslapon egy ifjú látható alsógatyában, a szövege pedig: Szia! Nem tudom, hogy ez-e a legjobb módja tudatni veled, de kiderült, hogy fertõzõ nemi beteg vagyok. Az ekben a bajt tudató orvos felkeresésére is biztatja a címzettet. Arcátültetés Spanyolországban Arcátültetést hajtottak végre Spanyolországban, a valenciai La Fe Kórházban szerdára virradóra befejezõdött mûtét az elsõ ilyen jellegû orvosi beavatkozás volt az ibériai országban, a világon pedig ez volt a nyolcadik arcátültetés. Franciaországban eddig négy, az Egyesült Államokban kettõ, Kínában pedig egy arcátültetést hajtottak végre. Bár hivatalosan nem hozták nyilvánosságra a páciens kilétét, annyit lehet tudni, egy 42 éves férfiról van szó, aki súlyos arcsérülést szenvedett - írta a Levante-EMV címû napilap. A mûtétet végzõ Pedro Cavadas sebész 2006-ban ugyanebben a kórházban a világon elsõként végzett alkar- és kézátültetést egy kolumbiai nõnél. A mostani mûtétet kedd este kezdték el: elõször levették a donor arcát, aztán következett az arcnak a sérült férfire történõ átoperálása. Az orvos elmondta, az arcátültetés aprólékos sebészi beavatkozás, mert az arc összes idegét, az artériákat és a vénákat, sõt a nyálvezetékeket is helyre kell állítani. Az arcátültetés során egy elhunyt személy arcának lágy szöveteit operálják le, és ültetik át a célszemélyre, de csak olyanok számára engedélyezik a mûtétet, akik súlyos arcelváltozást szenvedtek égés, sérülés vagy tumor következtében, ami az esztétikai problémákon kívül gátolja a normális életvitelt is. Elektronikus segélyhívót szereltetne az autókba az EU Az Európai Bizottság pénteken felkérte az unió minden tagállamát, hogy gyorsítsák fel a jármûvekbe szerelendõ az elektronikus segélyhívó bevezetését. Az e-segélyhívó súlyos baleset esetén automatikusan tárcsázza a 112-es egységes európai segélyhívószámot, és jelenti a bajba jutott jármû pontos helyét a legközelebbi segélyszolgálatnak. A rendszer kiépítésében jelenleg a hatóságok, a gépkocsigyártók és a mobilhálózat-üzemeltetõk önkéntes alapon vesznek részt, a rendszer még egyetlen tagállamban sem mûködik. A brüsszeli Bizottság kilátásba helyezte, hogy ha az év végéig nem lesz számottevõ elõrelépés a rendszer kiépítésében, jogszabály bevezetésével teszi kötelezõvé a technológia alkalmazását. A rendszer kiépítésére vonatkozó szándéknyilatkozatot már aláírta 15 uniós tagállam, továbbá három másik európai állam, Izland, Norvégia és Svájc. Hat EUország - Románia, Belgium, Bulgária, Lengyelország, Luxemburg és Magyarország - támogatását fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatban, és jelezte, hogy a késõbbiekben csatlakozni kíván az aláírókhoz. Hat tagállam - Dánia, Nagy- Britannia, Franciaország, Írország, Lettország és Málta - továbbra sem kész a kötelezettségvállalásra, elsõsorban anyagi megfontolásokra hivatkozva. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha 2014-ig minden autóba megfizethetõ elektronikus segélyhívó rendszer kerülne. Számítások szerint a rendszer teljes kiépítése évente 2500 emberéletet menthetne meg az Európai Unióban. (mti) Ismét venezuelai lány lett a világszépe A múlt évhez hasonlóan idén is venezuelai lány nyerte a Miss Universe szépségversenyt, amelyet ezúttal a Bahama-szigeteki Atlantis Hotelben rendeztek meg. Helyi idõ szerint vasárnap késõ este hirdettek eredményt, és a televízió élõ mûsorát világszerte követõ milliók megtudhatták, hogy az idei, 58. verseny gyõztese a 18 esztendõs Stefania Fernández Venezuelából. A koronát honfitársnõje, a tavalyi nyertes Dayana Mendoza tette a fejére. Stefania immár a hatodik venezuelai szépségkirálynõ a Miss Universe történetében. Mögötte a második helyen a Dominikai Köztársaságot képviselõ Ada Aimée de la Cruz végzett, utánuk sorrendben Koszovó, Ausztrália és Puerto Rico szépe Rekord mennyiségû hamis 500 eurós bankjegyet foglalt le a spanyol rendõrség, és letartóztatott 14 gyanúsítottat is - jelentették be pénteken Madridban. A Valencia tartományban, egy csúcstechnológiát alkalmazó laboratóriumban talált hamis pénz névértéke majdnem 9 millió euró volt: 500 eurós címletek esetében ez rekord az Európai Unió történetében. A rendõrök a hamisításra egy kábítószercsempész hálózat felszámolása közben figyeltek föl. A pénznyomtató gépeket következett. Összesen 83 ország szépségkirálynõjét bírálta el a 12 tagú zsûri, amely színészekbõl, énekesekbõl és producerekbõl állt. Rekordmennyiségû hamis pénz Internet-elvonókúrás központ nyílt Kaliforniában: az Egyesült Államokban egyedülálló intézmény a Microsoft szoftveróriás központjától alig néhány mérföldre kezdte meg mûködését - írta a TechFlash online magazin. A létesítményt Fall Cityen, egy 2 hektáros területen alakították ki. Az internetfüggõknek dollárt kell kifizetniük, hogy egy 45 napos elvonókúrán vegyenek részt. A központban az internetes függõség legkülönbözõbb válfajait kezelik: az on-line játékok õrültjeit, a szerencsevadászokat és Franciaországban, a szükséges vegyszereket Kínában szerezték be a bûnözõk. A város repülõterén egy speciális papírszállítmányt is lefoglaltak: ez szintén Kínából jött, s a hamis bankjegyek készítésére lehetett volna felhasználni. Spanyolországban az 500 eurós (azaz a legnagyobb euró-címletû) bankjegyet bin Ladennek hívják, mert,,mindenki tud a létezésérõl, de senki sem látott még ilyet - jegyzi meg a francia hírügynökség. Állítólag fõként csúszópénzek kifizetésére használják. Internet-elvonókúrás központ nyílt Kaliforniában 12 év alatt a jelenlegi 45 nanométerrõl eljutunk a 4 nanométeres gyártási technológiával készülõ processzorokig állítja az Intel. A proceszorgyártó Tick-Tock modellje szerint a következõ idõszakban évente lecserélõdnek az új processzorok írja a Terminal.hu. A méretcsökkenésnek több elõnye is van: minél kisebb a processzor, annál olcsóbban lehet elõállítani, illetve fix méret mellett annál azokat is, akik nem bírnak élni folyamatos csettelés és üzenetküldés nélkül. A restart központ közleménye szerint - amelyben az is olvasható, hogy hasonló célú intézmények már Kínában és Dél-Koreában is nyíltak - az online közösség csaknem 10 százaléka valamilyen vonatkozásban függõségben szenved. Egy 19 éves iowai fiatalt például szülei utaltak be a kaliforniai központba, miután éjjel-nappal a World of Warcraft birodalmában barangolt és olyannyira függõvé vált, hogy iskoláját sem tudta folytatni. (mti) 12 év múlva a tizedére csökkenhet a processzorok mérete Az elmúlt egy évben 250 ezerre nõt a romániai Facebook felhasználók tábora, ami 3000 százalékos növekedést jelent a tavaly júniusi adatokhoz képest írja a Ziarul Financiar. A Httpool Romania nevû ügynökség adatai szerint, amely a közösségi oldalra szánt reklámfelületek romániai értékesítésével foglalkozik, a közösségi oldalnak egy éve még több tranzisztor zsúfolható bele. Illetve ha a szivárgási áramot kezelni tudja a gyártó, akkor a fogyasztás arányosan csökken a csíkszélesség csökkentésével, tehát olcsóbb és gyorsabb processzorokat lehet elõállítani. Ami a hátrányokat illeti, a processzorgyártók lassan közelítenek a fizikai határok felé: az atomi szint alá a jelenlegi tudás szerint nem lehet menni. Továbbá a gyártósorokat idõrõl idõre le kell cserélni. (terminal.hu) 3000 százalékos növekedés csak 8000 regisztrált felhasználója volt. A cég országos kirendeltségének vezetõje, Bianca Vaston által közölt adatok szerint a felhasználók 80 százaléka év közötti, akiknek 56 százaléka nõ, a többi pedig férfi. A Facebook-nak július közepén világszerte 250 millió felhasználója volt, a cég piaci értéke jelenleg 6,5 milliárd dollár.

10 10. Sportvilág - Humor Szent István Kupa öregfiúk focitorna VI. évfolyam Úgy látszik, a lelkészek fohászai meghalgatásra találtak a Menyben, így kitûnõ idõjárási körülmények között focizhattak az öregfiúk és szórakozhatott a népes közönség. Ez évi Szent István focitornánkat Nyárszó és Sárvár kicsiny református gyülekezete rendezte meg, a mérkõzések a községközpontban, Kõrösfõn zajlottak jó minõségû focipályán. Akárcsak Zsobokon itt is jelesre vizsgáztak a rendezõk, akik minden igyekezetüket bevetettek a torna és a szeretetvendégség sikeréért. Példát lehetne venni tõlük azoknak, akik erõben és anyagiakban s szponzorokban dúskálnak. Kalotaszegen futbaloztunk, de a fõszervezõ, az RMDSZ Szilágy megyei szervezete volt, aki barátságos mérkõzésre hívta az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének csapatát; Ferencz László kalotaszegi esperes pedig szilágysági sorstársait invitálták a zöld gyepen való megmérettetésre. A nagy távolságok ellenére a csapatok aránylag idejében megérkeztek. Eredetileg 21 csapat jelezte részvételét, hogy a torna reggelén csak 18-an jelenjenek meg, már megszoktuk, plusz még a négy csdapat a lelkészek és a megyei RMDSZ-ek részérõl. A szervezõbizottság (Sütõ József vezetésével) és a csapatkapitányok négy csoportba sorolták a focizni vágyókat, éspedig: A csoport Doba, Szamosardó, Kõrösfõ, Zsibó, Szilágycseh; B csoport Nyárszó, Mocsolya, Szilágyzovány, Szilágyperecsen, Szilágyballa; C csoport - Ráton, Varsolc, Zsobok, Sarmaság; D csoport Kraszna, Szilágyerked, Szilágysámson, Désháza. Valamennyi csoportnak kiemelt csapatai voltak a házigazda és a tavalyi kupa helyezései függvényében (a Macro Group most kimaradt) és a selejtezõ mérkõzések után kétkét csapat jútott tovább a nyolcaddöntõbe (Doba-10 pont, Szilágycseh -8 p., Zovány - 12 p., Balla -7 p., Ráton -9 p., Sarmaság -6 p., Sámson -7 p., Kraszna -6 p.). Újabb sorsolás és mérkõzések után az eredmények: Doba- Sarmaság 2-2; Ráton-Szilágycseh 1-0; Zovány- Kraszna 3-4; Sámson-Balla 1-2. A negyeddöntõben Doba 3-0-ra gyõzött Kraszna ellen, míg Ráton 2-1 arányban egy szoros mérkõzésen gyõzte le a ballai csapatot. Az idei döntõben újra a dobaiak gyõztek (1-0) Ráton fegyelmezett és nem káromkodós csapata ellen, míg a harmadik helyet hét méteres rugásokkal a Szilágyballa csapat szerezte meg 4-2 arányban. Közben megérkeztek a kolozsváriak is, afrikai játékost is hoztak, meg is mérkõztek a szilágyságiakkal, azonban kevés babér született számukra. A református lelkészek játszottak a legszimpatikusabb mérkõzést, a 63 éves kalotaszegi esperes is erõsítette (volna), ha kapura talál. Itt is kitünt a hetente együtt sportoló szilágysági papok elõnye és Nagy Mihályék sportszerûsége. A tikkasztó melegben velünk tartottak és végig szurkolták a meccset: Seres Dénes képviselõ, Csóka Tibor, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Végh Sándor kormánybiztos (aki focizott és gólt is rugott), Máté András képviselõ, László Attila RMDSZ elnök, Kolozsvár alpolgármestere, Lukács József és Ferencz László esperesek, Dombi Attila, Antal János Puli, Péntek László Pici, Boncidai Csaba, Dénes András, Pop Imre, Sárközi Pál, Mate Radu és Katona Sándor alpolgármesterekpolgármesterek, valamint Kõrösfõ, Zsobok és Szamosardó iskolaigazgatói és Bara Balázs, Birta János Tamás, Vida György tanár kollégáim. Vannak ám vezetõink, akik nem csak kampányban muatatják a nép barátját! A Dull Sándor által adományozott értékes és gyönyörû kupákat, valamint a Szalai István által mûvészien megtervezett okleveleket: Vincze Minya István nyárszói-sárvári lelkipásztor, Antal János Pali, Kõrösfõ polgármestere, Péntek lászló Pici Kõrösfõ alpolgármestere és a végig kitartó Máté András parlamenti képviselõ adta át a játékosoknak, játékvezetõknek (Vida György, Balogh István, Joldes András, Püsök Zoltán, Kerekes Gyula, Korpos András Jankó, Antal István, Antal Ferenc Bolyó (Fradi), Antal András Púj, Péntek László Csaba) és az arra érdemeseknek. Az idõ a négy pálya ellenére mégis elhúzódott, csak este hétkor kerültünk a gyönyörûen rendbetett nyárszói kultúrházba, ahol a Kupa Melinda tiszteletesné vezényelte nõbizottság tagjai fogadták nagy szeretettel a finomabbnál finomabb italokkal és bõséges eledellel. Volt is olyan hangulat Birtalan Jóskáék zenéjének kíséretében, hogy majd elrepedtek az ûj termopán ablakok, jól esett újra együttlenni és szívbõl igazán énekelni néhány óra ereéig. Utólagosan úgy döntöttünk, hogy a nyárszóisárvári nõbizottság még egy kupát érdemel, amit hamarosan postázni fogunk. Szép volt Nyárszó, köszönjük Kalotaszeg, mindig szeretettel várunk focimérkõzése-inkre! U.i. A III. Szüreti Kupa ûjból Krasznán lesz megtartva október elején míg a Fociszilveszter megszervezését Sarmaság vállalta el (Dombi Attila-Tóth Csaba) december 28-án. Fiúk, kérünk idejében és számszerint jelentezni, mert komoly anyagi ûrt okoztunk a mulatságtól távolmaradt csapat miatt. Vigyázni kell, mert ez a mozgalom körbejár és rátok is sor kerül majd annak idején. Véleményünk, hogy a 16 csapatos turné a legideálisabb. Kovács Kuruc János Bajnokok Ligájában a Loki Magabiztos, 2-0-ás gyõzelmet aratott a Debreceni VSC a Puskás Ferenc Stadionban a Levszki Szófia ellen, és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Európában nem borult a papírforma. Szenzációs meneteléssel, három bajnokon keresztül jutott be a Debreceni VSC a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A svéd Kalmar, az észt Tallin és a bolgár Levszki Szófia ellen mind a hat mérkõzésen betalált, és csupán egy találkozót veszített el, a többit mind megnyerte. Egygólos elõnybõl várhatta a bolgár bajnokot a teltházas Puskás Ferenc Stadionba a debreceni csapat. Az elsõ percekben még a bolgárok térfelén folyt a játék, de az 5.-ben Szarmov hatalmas kapufával jelezte, hogy még nem adták fel a továbbjutást. Erre pár perccel késõbb a Debrecen már góllal válaszolt, az egész mérkõzésen nagyon hasznosan játszó Coulibaly szelídített meg egy labdát Vargának, aki 18 méterrõl jobbal a kapu bal oldalába lõtte a játékszert. Az elsõ játékrész vége felé Rudolf szánta el magát lövésre bõ 20 méterrõl, a labda védhetetlenül vágódott a kapuba. Ez volt a Loki második kapura tartó lövése a mérkõzésen. A második játékrészben is a vendégek uralták inkább a játékot, rengeteget passzoltak meg ívelgettek, azonban a masszív magyar védelmet nem tudták meggyengíteni. A DVSC 4-1-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata közé. Kocsis Zoltán Pistike BKV ellenõr: - Jegyeket, bérleteket kérek! Pistike: - Anyád tudja, hogy kéregetsz? Vízszerelõ Vízszerelõ érkezik a vállalathoz. Belép az irodába, és azt kérdi a titkárnõtõl: - Hol az a szartartály? A titkárnõ berezelve mondja: - Az igazgató úr éppen ebéden van. - De hölgyem, maga nem ért engem, én arra a két nullára gondolok. - A helyettesek is ebéden vannak. - De drága hölgyem, én azt akarnám, hogy hol csinálják a szart? - Ja, a könyvelés az emeleten van. Móricka Móricka beszélget a nagymamájával: - Móricka! Ugye tudod, hogy Csernobilban születtél? Móricka lehajtja a fejét. - Móricka! Ugye tudod, hogy anyukád is Csernobilban született? Móricka lehajtja a másik fejét is. Mankó - Hát magával meg mi történt? - érdeklõdik Kovács a szomszédjától, aki mankóval ballag ki a lakásból. - Közlekedési baleset ért. - És mankó nélkül egyáltalán nem tud járni? - Az orvosom szerint igen. Az ügyvédem szerint nem. Orvosnál Belép egy reszketõ kezû beteg az orvosi rendelõbe. - Ugye, maga sokat iszik? - néz rá a doktor. - Már hogy innék sokat - feleli a beteg -, amikor a felét mindig kilötyögtetem? Edzõ - Én a legkisebb srácról is azonnal megmondom, hogy milyen posztra alkalmas! - büszkélkedik a labdarúgóedzõ. - Ez óriási! És hogyan? - Azt mondom neki, fusson végig a fõutcán. Ha kikerüli a lámpaoszlopokat, akkor csatár lesz belõle. Ha nekiszalad, akkor védõ. Alkoholpróba Éjszaka az országúton a rendõr leállítja a cikkcakkban közlekedõ autót. - Uram, kérem a vezetõi engedélyét! - Tessék. - Most pedig szálljon ki! Alkoholpróba. - Na ne mondja, biztos úr! És melyik kocsmánál kezdjük? Szárnyas állat Rendõrök beszélgetnek: - Úgy szeretném, ha anyámnak sok szárnyas állata lenne otthon! - Miért? - Mert szegény minden reggel azon sóhajtozik, hogy neki csak egyetlen barom fia van. Szõke nõ - Mit vár a szõke nõ a kád mellett? - Hogy a melegvízcsap zöldre váltson. Skót A skótot éjjel a sötét utcán megállítja egy rabló: - Száz font, vagy az életed! - Tessék, itt van ötven, már úgyis félholt vagyok az ijedtségtõl. Rendõr - Miért nem fújja fel a rendõr a biciklijét? Szilágyság/35. - Mert nem fér a feje a küllõk közé. Békacomb - Mondja, pincér, békacombja van? - Nem, uram, a reumám miatt sántítok... Mûtét - Meddig tart még a mûtét, professzor úr? - kérdi a kimerült asszisztencia. - Hogyhogy a mûtét? Hát nem boncolunk? Igazgatók Két ügyvezetõ igazgató beszélget: - Te fizetsz az embereidnek? - Én nem. - Én sem. És bejárnak? - Be. - Az enyémek is. Te, nem kéne ezektõl belépõdíjat szedni? Polski Robog egy 125-ös Polski Fiat: - Apa, apa! Mi ez a magas fal mellettünk? - Az a járdaszegély, fiam. Létra A tûzoltóságon éjszaka cseng a telefon. Egy nõi hang a telefonban: - Sürgõsen jöjjenek ki! Egy katona akar bemászni hozzám. - De miért nem a laktanyába vagy a rendõrségre telefonál? - Mert rövid a létra. Elveszett feleség Egy férfi a zsúfolt áruházban odamegy egy csinos nõhöz: - Mondja, váltana velem néhány szót? - Miért? - Mert elvesztettem a feleségemet ebben a tömegben, de valahányszor elkezdek beszélni egy csinos nõvel, öt percen belül mindig elõtünik a semmibõl. Fürdõruha - Fürdõruhát szeretnék vásárolni - mondja az eladónak egy fiatal, csinos lány. - Milyen típust ajánlhatok? - kérdezi az eladó - Élményekre vágyik, vagy pihenni szeretne? Ausztrália A férfi ausztráliai nyaralása után meséli a haverjainak: - Csodálatos egy ország ez az Ausztrália! Minden van ott, ami kell! Bárok nekem, strand a gyerekeknek, napsütés a feleségemnek és cápák az anyósomnak. Móricka és a házi Tanárnõ a gyerekhez: - Móricka, van házid? - Van. Töltsek? Chuck Norris - Lehetetlen nem létezik, csak olyan hogy, "Chuck Norrisnak nincs kedve hozzá". Ha felmegy a gáz ára...

11 Szilágyság/35. Hirdetés 11. *Vásárolnék saját használatra mûködõképes, romániai forgalmi engedéllyel rendelkezõ VW Golf I-est., VW Golf II.-est vagy akár 1300, 1310-es Daciat is. A as telefonszámon a nap bármely órájában elérhetõ vagyok! * Vasbeton fúrását, falak-, födémek-, kerítések fúrását vállalok. Érdeklõdni a os telefonszámon lehet. * Simson motorkerékpár 50 köbcentis eladó. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Diáklányt fogadok házbérbe Zilahon. Érdeklõdni lehet a as telefonszámon. * Kiadó bútorozott garzon (internet) a sportcsarnok mellett. Érdelõdni a as telefonszámon lehet. *Sûrgõsen eladó elõnyös áron Szilágycsehben egy családi ház. Van benne 2 szoba, konyha, fürdõ, elõszoba, pince, mindez 8 ár telken. Érdeklõdni a as telefonszámon lehet. * Egy 48 éves független, nõtlen férfi élettársat keres, egy õszinte becsületes nõt. 180 centiméter magas és év közötti nõt keresek. Jelentkezni a es telefonszámon lehet. * Kiadó kétszobás lakás Marosvásárhelyen. Érdeklõdni a as telefonszámon lehet. * Mûködõképes Dacia-t vásárolnék emberbaráti és reális áron. Ajánlatot tehetnek a as telefonszámon. * Zilahon a Traian negyedben, Narciselor u. 24. szám alatti kertes házban bútorozott szoba kiadó, egy vagy két személynek. Részletesebben érdeklõdni lehet a es vagy es telefonszámokon. * Eladó Bagoson 10 ár terület a fürdõ közelében. Érdeklõdni lehet a es ntelefonszámon lehet. * Bérbe adok 4,65 ha területet legelõnek Szilágysomlyón a Gangoson. Tel: , du óra között. Felhívás Számítógépes ismeretekkel rendelkezõ, komoly, megbízható, kreatív gondolkodású személy jelentkezését várjuk, grafikus tervezõi-kivitelezõi munkakör betöltésére Zilahon. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet a következõ e- mail címen: ig.print.design@gmail.com Az önéletrajzban jelölje meg konkrétan milyen számítógépes szöveg- és/vagy képszerkesztõ, kézi- és/vagy számítógépes grafikusi ismeretekkel rendelkezik. * Ha valaki köpölyözéssel vagy piócákkal foglalkozik, kérem hívjon fel a es telefonszamon! * Kémer központjában a 272. szám alatt, a polgármesteri hivatallal szemben eladó vagy kiadó nagy családi ház. Érdeklõdni a as telefonszámos lehet! *Eladó 5 ár telekhely Görcsönben. Irányár 800 euró árja. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet. * Kolozsváron kiadó egy garzon és egy 2. szobás lakás. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet! * Eladó kétszobás lakás Zilahon a Fenyves negyedben, parkirozó lehetõség biztosított, kedvezõ szolgáltatási feltételek a tömbházban. Érdeklõdni lehet a , illetve ös telefonszámon. * Szilágycsehben, a központban eladó 2 szoba, konyha, kamara, elõszöba, pince 4 ár telekkel. Irányár euró. Érdeklõdni lehet a as telefonon. * Kedvezményes nyaralási lehetõság egy a Balaton partján található nyaralóban, maximum hat fõ részére. Érdeklõdni a ös telefonszámon lehet. * Felújított kertes ház eladó Szilágysomlyón. Érdeklõdni a es vagy es telefonszámokon lehet. * 2 szobás lakás kiadó Kolozsváron. Érdeklõdni a es telefonszámon lehet! Figyelmébe ajánljuk a Szilágysomlyón megnyílt TIPOVID Kft offset és digitális nyomdáját, amely japán és német technikával dolgozik, csúcsminõségben és alacsony áron! Érdeklõdni lehet a 0742/ telefonon! Sarmaságon eladóak német gyármányú följavított mosógépek. Nagy választék: Zanussi, Privileg, Zanker típusokban, 1 éves garanciával. Verhetetlen áron. Ugyanitt szervíz is rendelkezésére áll. Érdeklõdni: vagy Sarmaság, Vasút utca 50. Órarend 12:00-19:00 ARMET DS Kft. Figyelem! Zilahon, a Stadion utca 38 szám alatt készít dróthálókat cinkelt drótból. Termelési áron elad: - szögesdrótot - rábichálót - keretezett hálókat - szeget - hegesztett hálót - betonvasat - és minden hasonló terméket. Kitûnõ áraink vannak! Érdeklõdjenek a vagy es telefonszámon S.C. NUTRIVET S.R.L. Gh.Doja u. 31. sz. Forgalmaz: - csirketápot, - pulykatápot, - nyuszi tápot, - disznó/malactápot, - galambtápot, - kutya/macska tápot. Nagyobb mennyiségû megrendelés esetén ingyenesen hazaszállítjuk az árut. Telefon: 0742/ Megnyitottam pszichológiai kabinetemet Zilahon a Kolozsvári úton 109 számnál, a gyógyszertár felett (str. Gheorghe Doja, 109) -pszichológiai tanácsadás és terápia gyerekeknek és felnõtteknek, - pszichológiai teszt gépkocsivezetõknek. Elõjegyzésért hívja es telefonszámot vagy érdeklõdni lehet Fuchs Réka pszichológusnál a es telefonszámon! Utazzon kényelmesen és biztonságosan NAPPAL a NEOCAR KFT.-vel, személyszállítás menetrend szerint naponta (hétfõ-szombat) a Zilah - Ferihegy - Budapest - Zilah útvonalon. Indulás REGGEL 8 órakor a zilahi autóbuszállomásról. Visszatérés órakor a budapesti Népliget Nemzetközi Buszpályaudvarról. Helyfoglalásért hívja a 0260/ as telefonszámot. További információkat a: Ro: 0744/607562, 0744/ Hu: 0630/ , 0630/ számokon kaphat. Köszönjük bizalmát! Horgász, vadász és kemping felszerelések Zilah, December 22. (Kraszna utca) utca 39. szám Tel/Fax: , Mobil: sportweekend@yahoo.com ÚJ üzletünk megnyílt Zsibón Avram Iancu utca, Bl. G8 1. ap. Tel: A WALEX-WMX Kft. Gépjármû-vezetõi tanfolyamot szervez A,B,C, C+E kategóriákban, 18 éves korhatárral és 21 éves korhatárral D kategóriában MAGYAR NYELVÛ vizsgázási lehetõséggel. Számítógépes gyakorlási lehetõség a cég székhelyén. Elérhetõség: telefonon. A cég titkársága a Ciobancakabinettel egy fedél alatt mûködik. Várjuk jelentkezésüket!

12 12. Információ Drágul a cigaretta szeptember 1-tõl Dobozonként 40 banival drágul a cigaretta szeptember 1-tõl, miután a dohányáruk jövedéki adója 7 euróval növekedik a jelenlegi ezer cigarettánkénti 57 euróról 64 euróra. Szeptembertõl drágábban, átlagosan negyven banival emelkedik egy hét múlva a cigaretta ára kormány márciusban úgy döntött, hogy idén 14 euróval emeli a cigaretta jövedéki adóját. Az akkor elfogadott sürgõsségi rendelet értelmében április 1-tõl 7 euróval növekedett az adó, szeptember 1-tõl pedig ugyanennyivel emelkedik. Gilda Lazãr, a Japan Tobacco International (JTI) Románia illetékese hétfõn elmondta: az áprilisi adónövekedés nyomán a gyártók két szakaszban drágították a cigarettát, elõbb 30, majd 40 banival. Lazãr szerint a cigarettagyártók várhatóan 40 banival emelik termékeik dobozonkénti árát. Hasonlóan nyilatkozott Adrian Popa, a British American Tobacco (BAT) Románia képviselõje is, aki szintén 40 banis drágulást tart valószínûnek szeptember 1-tõl. A romániai dohányáru-piac több mint 95 százaléka a BAT, a Philip Morris International és a JTI érdekeltségébe tartozik. IX. Szilágybagosi Bánffy Napok szeptember elsõ hétvégéjén, azaz 5-6-án, IX-ik alkalommal rendezzük meg a Szilágybagosi Bánffy Napokat. Az esemény programja a következõ: Szeptember 5. szombat 09:00 Kispályás foci a Berettyó-parti pályán 15:00 Toborzó Zenés táncos hívogató 19:00 Sport és ügyességi vetélkedõk kötélhúzás, ping-pong, skander stb. 20:00 Koncert: Warbeast együttes 20:30 Koncert: Whisper együttes 21:00 Koncert: Mohácsi Brigitta 22:00 Szabadtéri disco - Dj Click & Dj Fluo Szeptember 6. vasárnap 09:00 Fogadás a polgármesteri hivatal gyûléstermében 10:45 Ökumenikus Istentisztelet a református templomban - koszorúzás a hõsök emlékmûvénél - kultúrház-avatás 12:30 Ebédszünet 15:00 Marina Ida-Magdolna polgármester megnyitó beszéde 15:00 Sakkverseny a régi iskola tornatermében 15:10 Szilágyborzási általános iskola mûsora 15:30 Aranytulipán - bábszínház a nagyváradi Matyi Mûhely elõadásában 16:30 Népzene, néptánc és hagyományõrzés fellépnek: Vadrózsák Szilágynagyfalu, Árvalányhaj Szilágynagyfalu, Spiriduºii Valcãului, Mákvirág népdalkör, Bagosi nyugdíjas klub, Berekenye Szilágycseh 19:30 Koncert: Dreamers együttes 20:00 Instinct & Kapi tánccsoport 20:30 Open Stage Székely Land 22:00 Tûzijáték 22:15 Koncert: Sub Bass Monster 23:00 Szabadtéri disco SIRIUS KFT ajánlata TERMOPAN ABLAKOK ÉS AJTÓK: - 6 légkamrás, A kategóriás, 100% környezetbarát nyílászárók (ajtók, ablakok) külömbözõ színben, a kívánt méretre + LOWE üvegek argon gázzal feltöltve a maximális hõ- és hangszigetelesért MOST 40 %-os árkedvezmény + ingyenes szúnyoghálók! GARANTÁLT MINÕSÉG A LEGJOBB ÁRON! AJTÓK - belteri- és kültéri ajtók, vasajtók, tolóajtók SÖTÉTÍTÕK - szalagfüggönyök, külsõ rolók, textilrolók ROLÓS SZÚNYOGHÁLÓK ÜZLETEINK: Zilah, Crisan utca 4, Bl. T159, Sc. D, 2. ajtó (a Dulcicom-mal és az Anasport-tal szemben), Tel Szilagycseh, Libertãþii utca 3, Tel Ingyenes apróhirdetési szelvény 15 szóig Feladó neve és címe Telefonszáma Szöveg Szilágyság/35. Az elnökválasztás miatt romolhat románia GDP-je Románia idei hazai összterméke (GDP) várhatóan 8,9 százalékkal csökken a hazai kereslet hanyatlása miatt, miközben a gazdaság élénkülésének elsõ komolyabb jelei valószínûleg nem mutatkoznak majd a jövõ év közepéig - véli a Moody s Investors Service. A nemzetközi hitelminõsítõ ezzel rontott Románia idei várható gazdasági visszaesésével kapcsolatos elõrejelzésén. Júliusban még jóval kisebb, 5,7 százalékos GDP-csökkenés várt. A lépésre részben amiatt került sor, mert a legújabb importadat a hazai kereslet vártnál jóval nagyobb visszaesését jelzi, és a gazdaság második negyedévi teljesítménye minden bizonnyal rosszabb volt az eddig vártnál - mondta Kenneth Orchard, a Moody s egyik elemzõje. A szakértõ azzal számol, hogy a mostani trend folytatódik, s legalább 2010 elejéig tart. Szerinte a gazdaság valamikor a jövõ év közepén kerül növekedési pályára. Hozzátette: amennyiben a vezetõ európai gazdaságok erõteljes növekedést érnek el az idei második félévben, akkor a román GDP-mutató is jobb lehet. A Moody s úgy véli továbbá, hogy a GDP-arányos román államháztartási hiány nagyobb lesz a közelmúltban felülvizsgált 7,3 százaléknál. Ehhez részben az is hozzájárul, hogy a román kormány várhatóan nem hajt végre jelentõsebb kiadáscsökkentést a közeledõ elnökválasztások elõtt. Románia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) két hete állapodott meg arról, hogy az idei államháztartási hiány az eredetileg tervezett 4,6 százalékról 7,3 százalékra nõhet. Egyezség született arról is, hogy a deficit jövõre 6,0 százalék alatti lesz, ben pedig nem éri el a 3,0 százalékot. A Tövishát Kulturális Társaság kuratóriuma szeretettel meghívja a XIII. Tövisháti Napok Közmûvelõdési és hagyományörzõ rendezvényeire. Augusztus 29. szombat Ünnepélyes megnyitó a mûvelõdési házban Tudományos elõadások: 1. Kazinczy Ferenc: Erdély-útikönyv, elõadó dr. Egyed Emese profeszor, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetõje. 2. Gyulaffy László élete, elõadó Bibor Máté János, a budapesti Egyetemi könyvtár munkatársa, az ELTE meghívott tanára Szünet Irodalmi összeállítás: Óda a magyar nyelvhez, közremûködnek a Gyulaffy László Általános Iskola diákjai Az Ipp-Art képzõmûvészeti kiállítás megnyitója a Magyar Házban Ebédszünet Mi is kéne még? A Rock and Roll-tól napjainkig. Dalok, sanzonok, musicalek, filmzenék. (az utóbbi 30 év zenéi sok humorral). Elõadják az M.M. Pódium és a Szigligeti Színház mûvészei. Augusztus 30. vasárnap Istentisztelet Református templom Római katolikus templom Tövisháti hagyományörzõk, néptáncegyüttesek mûsora a szilágycsehi sportpályán. Flekkenezés, zenés szórakozás HOSU Szélvédõközpont GimaRom Dealer Szélvédõk és ajtóablakok árusítása, beszerelése Csomagtartók autóknak, buszoknak és kamionoknak Zilah, December 22. utca 96. szám. Tel/fax: Mob: , sportweekend@yahoo.com 35./2009 A szelvényt személyesen is be lehet hozni a szerkesztõségbe vagy postai úton lehet továbbítani. Kérjük nyomtatott betûvel töltsék ki a hírdetõ szelvényt, ne feledjék feltüntetni nevüket, lakcímüket, telefonszámukat. Adataikat bizalmasan kezeljük, szeretnénk elkerülni a kellemetlen meglepetéseket! Kizárólag a kitöltött szelvényt fogadjuk el, és csak magánszemélyektõl..

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «Tíz év egy csónakban, Nr.2013-5154/001-001» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon

Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon Ember nélkül nincs közösség - szórványgondozók találkoztak Algyógyon 2014. 09. 01. A gyülekezetek segítése a cél Szórványgondozó lelkipásztorok gyűltek össze szeptember 1-én Algyógyon, hogy a szórványgyülekezetek

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése

Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése Isten markából nő ki a jövő - megkezdődött az Erdélyi Református Lelkészértekezlet idei első ülése 2013. 10. 15. Közel 270 lelkipásztor részvételével kezdődtek el az Erdélyi Református Lelkészértekezlet

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló Séta a szülőfalumban Egy szép napon elmentünk a barátnőmmel sétálni a szülőfalumban. Az Erzsébet parkban megmutattam az emlékművet, a református templomot meg a nyári színpadot. _ Te, nagyon szereted a

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a jegyzőkönyv-hitelesítőre tett javaslatot egyhangúlag (4fővel) elfogadja.

JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a képviselő-testület a jegyzőkönyv-hitelesítőre tett javaslatot egyhangúlag (4fővel) elfogadja. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2010. I. 19-én, Szarvas Város Szlovák Önkormányzatának képviselő-testületi ülésén, a Szlovák Önkormányzat székházában. (Szarvas, Eötvös u. 44/1.) Jelen vannak: Mótyán Tibor- Elnök

Részletesebben

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 9-i ülésére 3. Tárgy: Testvérvárosi Találkozó támogatására irányuló pályázat benyújtásának jóváhagyása Az előterjesztést

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről Összefoglaló a Törd a fejed! Országos Tehetséggondozó Matematikaversenyről A verseny Megrendezésének időpontja: 2018. március 23. Rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor, Óvoda és Bölcsőde Szervezőjének

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Határozati javaslatok

Határozati javaslatok Határozati javaslatok Határozati javaslat az 2. sz. melléklethez 1. /PJB/2017. (IV. 16.) sz. határozat A Pénzügyi és Jogi Bizottság szavazattal az államháztartáson kívüli források (támogatások) átadásának,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó

Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó Sepsiszentgyörgyön folytatódik a VII. Református Világtalálkozó 2014. 06. 30. A Magyar Református Egyház minden hatodik évben szervez világtalálkozót. Az 5 évvel ezelőtt megalakult egységes Magyar Református

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Eredménylista. Fürkész verseny, megyei szakasz, Szilágy megye. 5. osztály. Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Iskola Zilah

Eredménylista. Fürkész verseny, megyei szakasz, Szilágy megye. 5. osztály. Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Iskola Zilah Eredménylista Fürkész verseny, megyei szakasz, 2016-2017 Szilágy megye tanár neve 1 Keresztes Anna Dorottya 5. osztály Pataki Ida Simion Bărnuțiu Általános Zilah 47 88 135 2 Bőti Kincső Sarolta Veres Tünde

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2013. augusztus 8-i határozatai 56/2013. (VIII.08.) SZKT határozat 4 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete jegyzőkönyv

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 3-án kezdődik a korcsolya. Középső csoportos kortól (aki 2014. augusztus 31- ig betölti az 5 évet) lehet korcsolyázni. Az első turnus nyolc alkalom, ez január közepéig

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca 1-2. 2010. NOVEMBER 11. 2010. NOVEMBER 11. (CSÜTÖRTÖK) 15.00-17.00 Nemcsak a húszéveseké a világ! Örökifjak bálja zenél a Seres Duó zártkörû rendezvény helyszín: Aranytíz, Lovagterem, 18.00 Reitter Ferenc Díjátadó Ünnepség A

Részletesebben

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR

TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu

Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyszám: Ságvár Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-256 E-mail: hivatal@sagvar.hu JEGYZŐKÖNYV mely készült Ságvár község képviselő-testületének 2011. április

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

Államfői látogatás Bogyiszlón

Államfői látogatás Bogyiszlón VII.ÉVFOLYAM 4. SZÁM Bogyiszló község polgárainak lapja 2016. április Államfői látogatás Bogyiszlón Áder János köztársasági elnök a Víz Világnapján március 22-én a dunai jeges árvíz 60. évfordulójának

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások

EMLÉKEZTETŐ. a mentálhigiénés előadások, foglalkozások RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG 4516 DEMECSER, HUNYADI UTCA 2. PANKOTAI JÓZSEF PLÉBÁNOS ÜGYFÉL-AZONOSÍTÓ: 1005408160 TÁMOGATÓ HATÁROZAT AZONOSÍTÓJA: 1695617793 PÁLYÁZAT CÍME: EGYÜTT A JÖVŐÉRT MENTÁLHIGIÉNÉS

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 2-től korcsolyázunk : december 2. kedd, 4. csütörtök, 9. kedd,11. csütörtök 16. kedd 18. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a Jégpalota fedett jégcsarnokába

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink: A Versszínház magyar költők költészetének és életének színházi, zenei és képzőművészeti formában való bemutatásával foglalkozik. Turek Miklós színművész

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL

ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei

Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010-ben tervezett nagyrendezvényei Mûvelõdési Központ Jan. 16. Derecske Város Bálja Jan. 21. A Magyar Kultúra Napja Jan. 23. Színház Febr. 6. "Hajdú Komák

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban A lakosság etnikai összetétele 30000 25000 20000 15000 Románok Magyarok Szászok 10000 5000 0 1910 1930 1948 2002 2011

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét.

Fél ötkor mindannyian megérkeztünk az idősek otthonába. Megtekintettük a csodálatos kápolnát, az ünnepség helyszínét. Idősek világnapja Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Ez a tény adta az ötletet, hogy egy szép műsorral felkészüljünk, majd ellátogassunk a Máltai Szeretetszolgálat

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

December havi programok

December havi programok December havi programok December 4-től korcsolyázunk : december 4. kedd, 6. csütörtök, 11. kedd,13. csütörtök 17. hétfő, 20. csütörtök ez a turnus januárban folytatódik Idén is a káposztásmegyeri fedett

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről. Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 263-15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Szalkszentmárton Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20 én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 1/2019. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2019. január 30-ai rendkívüli üléséről Az ülés helye:

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE

A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE A MAGYAR NÉPDAL ÜNNEPE Szóló- és kiscsoportos éneklés 2014. nov. 14. péntek Igazi ünnep volt ez a nap, amikor a dísztermünkben 113 jelentkezőt hallgathattunk meg, hála nekik, tanítóiknak, tanáraiknak,

Részletesebben