AZ utókor a múlt nagyjainak megbecsülését szobrokkal, festményekkel és más

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ utókor a múlt nagyjainak megbecsülését szobrokkal, festményekkel és más"

Átírás

1 KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK SEMMELWEIS EMLÉKE MŰALKOTÁSOKBAN A BUDAPESTI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEMEN* írta: SÓS JÓZSEF (Budapest) AZ utókor a múlt nagyjainak megbecsülését szobrokkal, festményekkel és más művészi alkotásokkal fejezi ki. Gyakori eset, hogy a hátramaradt kortársak nagy nekibuzdulással javasolják szobor felállítását, bizottságot alakítanak, gyűjtést rendeznek. Az emlékalkotás kérdése azután egyre csendesedik. Ez történt a budapesti Orvostudományi Karon Balogh Kálmán és Markusovszky Lajos emlékműveinek létesítésével is. Annyira halványult az emlékezés, hogy elmaradt a művészi alkotás. Semmelweis esetében az utókor nem volt feledékeny. Szülővárosa és működésének fő helye nagyméretű köztéri szoborral fejezte ki háláját. Stróbl Alajos alkotása előbb az Erzsébet téren, később egykori főorvosi működésének színhelye, a Rókus Kórház (ma Semmelweis Kórház) előtti téren áll. A talapzatán ülő és gyermekét tartó női alak felnéz Semmelweisre, az anyák megmentőjére". A szoboravatáskor (1906. szept ) nevezték el Semmelweisről az addigi Újvilág utcát, amelynek saroképületében első klinikája működött (vele szemben találjuk Semmelweis emléktábláját). A nagyszerű Stróbl-szobor gipszmodellje ma a népszerű orvosi előadóteremnek, a Semmelweis-teremnek az előadói asztala mellett áll, de a nőalak itt a falba illesztett domborművű Semmelweis-portréra néz fel. Stróbl Alajos ( ). A századforduló legkiválóbb magyar szobrásza, a Képzőművészeti Főiskola tanára. Nyugodt, neobarokkból realistává nemesedett szobrász, akinek az országban számos alkotása áll. Legismertebb emlékszobrai: Szent István, Arany, Jókai és Semmelweis Budapesten; Széchenyi Szegeden, Erzsébet királyné Miskolcon, Dobó Egerben, ö készítette az Operaház Liszt-, Erkel- és Cherubini-szobrait, Zichy Mihály síremlékét és a Kossuth-mauzóleum szobordíszét. Lyka Károly 47 nagyméretű szobrát említi. Portrészobrászatban szinte naturalista módon törekedett az egyén karakteres és hű ábrázolására. Szobra nemcsak jó és szép szobor, de Semmelweis valósághoz hű megjelenítése is. Semmelweis tanári működésének színhelye, a budapesti egyetem orvosi kara ma önálló Orvostudományi Egyetem. Nagy tanárának emlékét ápolja és ébren * Sós József professzor szíves hozzájárulásával azoknak az érmeknek a képeit, amelyeket számunkban Varannai Gyula is ismertet, csak egy helyen, Varannainál közöljük. Sós József közleményében Varannai neve alatt jelezzük a képek számát. 9 Orvostörténeti Közi.

2 tartja. Ennek az emlékezésnek tárgyi fenntartói azok a műtárgyak, amelyek Sem melweist ábrázolják, vagy munkáját idézik. A z Orvostudományi Egyetemnek száznál több tanári olajfestmény portréja, néhány szobra, több domborműve és több száz emlékérméje az a műgyűjtemény, amely a múlt nagy tanárainak em lékét művészi m ó d o n örökíti m e g. E b b ő l több m i n t 20 műtárgy Semmelweiszszel kapcsolatos.* Dombormű-portrék talál hatók a Budapesti Orvos tudományi Egyetem K ö n y v tárában (az, olvasóterem fa lában) és az I. számú K ó r bonctani Intézetben is. A kö zel egy méter átmérőjű dombormű a nagy szobor arcának e műfajba történt átmintázásával készült. E két domborműhöz ha sonló az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati K l i n i k a folyosójának falában látható. A z arc i t t nagy koszorú for májú keretben v a n, alatta pedig díszes emléktábla szö veggel. ( 1. kép). A nagy S t r ó b l által al I. kép k o t o t t szobor inspirálta Berán Lajost is, aki d o m bormú-formába átmintázta. A 80 x 60 m m nagyságú emlékplakett bronzba és ezüstbe öntve látható az egyetem gyűjteményében. (Varannai 1 2. kép) A könyvtárban levő dombormű annak is emléke, hogy Semmelweis v o l t a tanári könyvtárnak a vezetője éveken át, ő készítette a könyvtárról az első n y o m tatott katalógust. Semmelweis tette korszerűen kezelt közkönyvtárrá a kezdet ben tanári, m a j d kari, ma pedig országos orvostudományi könyvtári funkciót betöltő egyetemi könyvtárat. A tanári tanácsteremnek a rektori-dékáni székkel szembeni falán, a főhelyen van a T h a n M ó r által 1884-ben festett arcképe (olajfestmény). T h a n 10 évvel fiatalabb v o l t Semmelweisnél. Semmelweis fiatal egyetemi tanár korában köz kedvelt volt a pesti társaságban. T h a n ismerte. A rendelt portrét ugyan Semmel weis halála után festette, de azt nemcsak fénykép után, hanem emlékei alapján is készítette. A z átvevők a tanári karban részben még Semmelweis tanártársai és * Megemlíthetjük még a Baross utcai klinika épületének homlokzatán elhelyezett életnagyságú Semmelweis-szobrot, valamint a Pázmány Péter Tudományegyetem 300 éves jubileuma (1935) alkalmából az aulában felállított Semmelweis-mellszobrot, amely az Orvostudományi Kart. reprezentálta a központi egyetemi épületben.

3 barátai (Lenhossék József anató mus, Jendrassik J e n ő fiziológus Wagner János, belgyógyász és kórtanos, Korányi Frigyes bel gyógyász, Kovács József sebész), részben tanítványai (Kézmárszky Tivadar szülész) voltak. O t t v o l tak az átvevő karban i d. Bókay János, Gebhardt Lajos, N a v r a t i l I m r e és Balogh Kálmán, akiket még Semmelweis halála előtt ha bilitáltak magántanárokká, és így szoros kapcsolatban voltak a kar ral és Semmelweisszel. A z átvevők arcképet kívántak. A művészet korszelleme ekkor nálunk még az akadémikusi pontosság, a hű ábrá zolás v o l t. T h a n maga is ennek az irányzatnak a képviselője. í g y nem kételkedhetünk a portré őszinteségében (2. kép). A portré klasszikus szép kép, muzeális ér ték. J o b b r ó l középmagasán T h a n aláírása és az évszám látható. 2. kép A balra előre néző arc a sötét hát térből hangsúlyosan kiemelkedik. Hasonló olaj-arckép v a n a I I. számú Szülészeti Klinikán (Külső K l i n i k a i Telep). Ezt 1883-ban festette T h a n M ó r (3. kép). Than Mór ( ), jogi tanulmányok után Barabás Miklósnál tanult. A sza badságharc alatt Görgey mellett hadi festőként működött. Ott készült képeit az elnyomatás alatt elkobozták és megsemmisítették től Bécsbe, majd német, belga és párizsi, később római tanulmányútra ment. Itthon történeti, mitológiai, egyházi, életkép-, tájkép- és arcképfestéssel foglalkozott. Sok freskót is festett (Vigadó, Keleti Pályaudvar, Operaház, Nemzeti Múzeum, Ferencvárosi tp.) és díjakat nyert. Lötz mellett a falfestészet legkiválóbb hazai művelője. Az 1880-as években Velencében és Firenzében élt, azután a budapesti képtár igazgatója lett. Akadémikus művészete és hatása alapján szerepét a hazai festészetben úgy érté kelik, mint Vörösmartyét az irodalomban. Egyetemünkön I d. Bókay János és Semmelweis portréi láthatók tőle. Nemcsak a T h a n által készített Semmelweis-portrékkal, hanem a dombormű arcképekkel kapcsolatban is meg kell g o n d o l n i, hogy a művészi ábrázolás t ö b b m i n t pillanatfelvétel az emberről. Nemcsak az arc formáit rögzíti a megfelelő helyzetben, hanem az ábrázoltnak egy korszakát fejezi k i úgy, ahogy azt a m ű vész érzi. Gyakran úgy is, ahogy közfelfogásunkban, emlékeinkben és elképze lésünkben megformálódott. I3I

4 A z ábrázolt halála után készült portrékban a közfelfogás szerint kialakult érzelmi és magatartási kifejezés rendszerint erős. Ez ér vényes a Semmelweis-portrék nagy részére is* A szigorú, az igazságá ért harcra kész embert formálják meg hangulatilag, miközben az arc formái, anatómiai hűsége tökéletes marad. A fali domborművek, a szobor emlékek és a 2 Than-portré m e l lett 10 érem őrzi Semmelweis e m lékét az Orvostudományi Egyete men. Berán Lajostól bronz mellkép, 220 m m átmérőjű, kerek. Készült 1906-ban (Varannai 3. kép). E nagyobbik Berán-féle portrén szi gorú kifejezést adnak az arcnak a szemöldökök között, a h o m l o k ráncolódásából eredő függőleges árkok. A dús szemöldök és az éles tekintetű szemek mellett ez fokozza szinte komor tekintetűvé a portré hangulatát. B á r a lefelé hajló nagy bajusz takarja a szájat, érezni, hogy az ajkak szigorúan összeszorítottak. A haj i t t is dús a tarkón és a halántékon, felkopaszodott a h o m l o k o n. A felirat a peremen belül körben: Semmelweis Ignác F ü l ö p Berán Lajostól ólom emlékérme, 98 m m átmérővel. A portré Semmelweis na gyon i s m e r t ábrázolása. T a n á r korában, a Kozmata-fénykép után 1860-ban mutatja be. A komoly, kissé szigorú és éles tekintetű embert állítja elénk. A z t az embert, a k i az emlékeinkben él. A magas h o m l o k és szúrós tekintetű szemek uralják az arcképet annak ellenére, hogy a nagy bajusz dominálni szokott. A m a gas peremen belül köriratban a név, a születés és az elhalálozás évszáma látható. A Zsolnay-féle porcelánból készült érme lényegében azonos a Berán által öntött ólomérmével. A z arc, a ruházat, a felirat stb. egyezik. Ezen az érmén Sem melweis tarkója mellett a háttérből kidomborodó Berán L a j o s " felirat olvasható. Hasonló a 90 m m átmérőjű bronzportré is Berántól. A művész e változatok kal kísérletezett, hogy minél tökéletesebben állítsa elénk Semmelweist. Berán Lajos ( ) Teles Ede tanítványaként kezdte, majd Bécsben foly tatta tanulmányait. Szobrász, de főleg éremművész. Az arcképek domborművű megalkotásában szerzett különös elismerést. Trefort, Thaly, Fadrusz, Erkel, Petőfi és Körösi Csorna Sándor dombormű-arcképei ismert művei emléktáblákon és érméken. Az állami pénzverde igazgatója volt.

5 Balikó Sándortól 132x104 mm méretű bronz mellképét ismerjük, amely 1925-ben készült. Az érem Semmelweist kissé törtebb, soványabb állapotban mutatja, mint a Berán-féle érmék. Ebben a hatásban annak is szerepe van, hogy a dombormű peremezett felületében viszonylag kicsi a portré és, így kisebb testű ember benyomását kelti. Kétségtelenül ilyen is lehetett Semmelweis fáradtabb napjaiban. Zsinórozott magyar ruhában bemutatott mellkép. Az arc félprofil, balra előre néző, tehát a jobb arcfélt mutató, úgy mint a Berán-portrék is. A portré alatti téglalap mezőben név és évszám, a háttér bal felső szögletében a szerző neve olvasható (Varannai n. kép). Balikó Sándor ( ) szobrász Fadrusz János tanítványa. Művei közül a Fadruszról és Semmelweisről készített plaketteket említik legjobb munkáinak. Más felfogású a Szántó Gergely által mintázott 68 mm átmérőjű bronzérem. Az előbbiektől eltérően balra néző fej. A lógóbb bajusz révén inkább Stróbl megjelenítéséhez hasonló ben készült. A hátlapon Az anyák megmentője" szövegen belül könyveken ülő meztelen anya, ki a két kezével maga elé tartott csecsemőjében gyönyörködik (Varannai kép). Szántó Gergely ( ), festő-és plakettművész. Kezdetben inkább festett, később érméket mintázott. Ismertebb munkái: Széchenyi, Arany, Madách, Jókai, Eötvös József és Kőrösfői Kriesch Aladár portréérméi. Éremművészetével az évi philadelphiai világkiállításon kitüntetést szerzett. Egész éremsorozatot készített Semmelweisről Reményi József. Egyik érméje 100 mm átmérőjű kör alakú portré bronzba öntve. A Reményi által alkotott portrék Semmelweist majdnem szemben, csak kissé balra tekintő helyzetben ábrázolják. Némileg stilizált forma, csaknem az egész érmét kitölti. A ruha gallérja és a nyakkendő már csak kis részben került e domborműre. Az oldalszakáll és az oldalt hegyesre formált nagy bajusz más jelleget ad a portrénak, mint amit Berán ábrázolásain megszoktunk, vagy Balikó és Szántó művein láthatunk. A peremen belül jobbról Semmelweis, balról Ignác Fülöp szöveg olvasható. 1818" 1865" Reményitől 70 mm átmérőjű kerek portré bronzból öntve. Mintázása azonos az előbbivel. Reményitől 210 mm átmérőjű kerek bronz mellkép. E nagyobb méretű portrén az arc ábrázolása ugyanaz, mint a kisebb érmén. A domborműre azonban a mellkas felső része is rákerült, és a nevet és évszámokat tartalmazó feliraton belül tágasabb, levegősebb tér van. Az azonos arc ellenére ez ad más jelleget a domborműnek. A fiatalosabb, divatosabb szakállt és bajuszt viselő Semmelweist kezdőbb tanár korában ábrázolja, mint a Berán-portrék (Varannai 4. kép). Reményi Józseftől 100 mm átmérőjű allegorikus öntvény. A domborművön öt alak látható. Két anya, két kisgyermek és egy férfi. A gyerekek meztelenül, a felnőttek tüllszerű lepelbe öltöztetett alakok. A formák tradicionálisak, a körérme egész felületét kitöltik. A lent elhelyezett, féltérdre ereszkedett nő a mozgó, elmenni akaró gyereket segíti kezeivel. Az álló nőhöz és a karján ülő gyerekhez a férfi szól. Az érme peremén belül köriratban olvasható szöveg:

6 Csodás felfedezéséért csak az anyák hálája jutott neki osztályrészül" (Varannai 7. kép). A Semmelweis-díj emlékérmét is Reményi készítette (4. kép). Az Egyetem 1958-ban alapította a Semmelweis-díjat és emlékérmét (azonos a Varannainál említett 4. képpel). Kiemelkedő tudományos munkásság jutalmazására évenként az egyetem tanácsa adja ki. Az első négy évben mint egyetemi kitüntetés, saját tanárai elismeréseként került kiadásra. Ezután miniszteri jóváhagyással országos jellegű kitüntetéssé alakult. Azóta nemcsak a budapesti egyetemhez tartozó tanárok, hanem az ország bármely kiváló orvoskutatója elnyerheti. A Semmelweisérem eddigi kitüntetettjei: Rusznyák István (1959), Gegesi Kis Pál (1960), Babies Antal (1961), Issekutz Béla (1962), Ivanovics György (1963), Petényi Géza (1964), Ernst Ernő (1965), Földváry Ferenc (1966) és Baló József (1967). A Semmelweis-érmét és -díjat a felkért jelöltnek tudo- 5. kép

7 mányos előadáson adják át. A Semmelweis-emlékérem 75 mm átmérőjű bronzérme díszes tokban. További Semmelweis-érme az Orvostudományi Egyetem gyűjteményében a Nemzetközi Orvostovábbképző Akadémia jelvénye Semmelweis-fej ábrázolással. Ez a Közkórházi Orvos Társulat jutalomérmének redukált vereté. A 23 mm átmérőjű érme 1938-ban készült. Szerzője ugyancsak Reményi (Varannai 5. kép). Semmelweis-dombormű látható a központi épület (rektori és dékáni hivatal) lépcsőházának falában (5. kép). A földszint és I. emelet közötti fordulóban a falban 50 cm átmérőjű bronzportré-dombormű van, és alatta márványtáblán a felirat : SEMMELWEIS IGNÁC FÜLÖP EGYETEMÜNKÖN A SZÜLÉSZET TANÁRA A dombormű balra néző arcot ábrázol. Szerzője ugyancsak Reményi. Reményi József (szül. 1887), szobrász és éremművész. Budapesti és müncheni szobrászati tanulmányok után rendszeresen készít érméket. Klasszicizáló művész, aki szereti a formák egyszerűsítését, enyhe stilizálását. Jól ismert Liszt Ferencérméje és önarcképe. Egyetemünkön Semmelweis-érméin kívül az ifj. Bókay Jánost, Blaskovics Lászlót, Frigyesi Józsefet ábrázolók mellett még 2ü érme található tőle. Semmelweis-portré látható a rektori aranyláncon is. Ez Engelsz József ötvösművész munkája. E függő érem modernebb mintázású. A körvonalakat és a fő formákat hangsúlyozza a fej erőteljes formálása. A fej körül 1818 Semmelweis Ignác Fülöp 1805" felirat olvasható, míg a hátlapon A Budapesti Orvostudományi Egyetem Rektora" szöveg látható. Az érme 72 mm átmérőjű (Varannai 22. kép). Semmelweis arca tehát sokféle megformálásban és mégis egységesen áll előttünk. Valamennyi megjelenítés művészi módon ugyanazt az embert mutatja. A műalkotások portréi csak annyira különbözők, amennyire az ember is változik 10 év alatt, 37 és 47 éves kora között, ha életében jó és rossz napok sorozatai váltakoznak. A művészeti érték mellett bennünket a portré hűsége is izgat. Ezt néhány megmaradt korabeli fényképen ellenőrizhetjük. A koponya alapján rekonstruálhatók a lágyrészek, és megteremthető a már érzelem nélküli arc, a halotti maszk. A Sós András által a közelmúltban koponya-felvétel alapján rekonstruált arc minden lényeges vonásban megegyezik az ismert Semmelweisportrékkal. A Budapesti Tudományegyetem 300 éves fennállásakor (1935) rendezett ünnepségek alkalmával határozta el a fiatalabb orvoskar történelmi emlékei összegyűjtését. A tanárok festményportréit ekkor rendezték, és kiegészítették a Faludi Gézától vásárolt éremgyűjteménnyel. Az akkor tervezett Orvostörténeti Múzeum végül is nem egyetemi intézményként alakult meg, de éppen Semmelweis

8 szülőháza adott neki hajlékot. A nagy orvosok, köztük elsősorban Semmelweis emlékét azonban az Orvostudományi Kar, ma Orvostudományi Egyetem műalkotásokból álló gyűjteményével is fenntartja. Summary The succeeding generations give expression to their esteem towards the great men of the country by various works of art also. The Hungarian posterity was not forgetful even in the case of Semmelweis, Many statues, reliefs, portraits and medals made by excellent artists call to mind Semmelweis' work and personality. The Medical University of Budapest has more than 20 works of art devoted to his memory. Semmelweis was professor of the midwifes' clinic at Pest between His department was a part of the Medical Faculty of the University (today independent as Medical University of Budapest). His memory is maintained and cultivated by the above mentioned works of art. Great Hungarian artists composed many excellent works devoted to Semmelweis' person. Some of them are the sculptor Alajos STRÓBL ( ), Mór THAN, painter ( ), Lajos BERÁN ( ) and József REMÉNYI (1887-) sculptors and medal-makers, Sándor BALIKÓ ( ) and Gergely SZÁNTÓ ( ) plaque-makers. We can see Semmelweis' face in various formations, but he remains always the same person for us. All visualisations show him the very same man in an artistic manner. His memory remains living by these works of art in the possession of the Medical University of Budapest.

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban

Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban Semmelweis szobor avatása az Állami Szívkórházban 2016.06.30 2016. június 30-án szobrot avattak Semmelweis Ignác tiszteletére a balatonfüredi Állami Szívkórházban. A rendezvényen Prof. Dr. Veress Gábor

Részletesebben

A három Mária. Aranyozott faszobor

A három Mária. Aranyozott faszobor E 94.77.1 A három Mária. Aranyozott faszobor K 94.56.1 A Sasfiók mellszobra. Márkus Emília ajándéka Gobbi Hildának. Edmond Rostand: A sasfiók Nemzeti Színház, 1942. február 21. Ferenc, reichstadti herceg:

Részletesebben

1.) Petőfi-emléktábla

1.) Petőfi-emléktábla 5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát

Részletesebben

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása

Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác

Részletesebben

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban

Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban Orbán Viktor a Semmelweis Emlék Szimpóziumon Teheránban A Semmelweis Emlékév megemlékezései között is kiemelkedő esemény zajlott Teheránban vasárnap és hétfőn. A két napos Semmelweis Emlékülésen a nőgyógyászati

Részletesebben

Arany János emlékhelyek régiónkban

Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,

Részletesebben

A quattrocento szobrászat

A quattrocento szobrászat A quattrocento szobrászat A reneszánsz művészetben a szobrászat az a műfaj, amiben a leginkább érvényesül az antikvitásba való visszanyúlás. A művészek gyűjtötték az ókori alkotásokat. A gótika épülethez

Részletesebben

Szakál Ernő - A szobrász- és éremművész -

Szakál Ernő - A szobrász- és éremművész - Archaeologia - Altum Castrum Online Tokai Gábor Szakál Ernő - A szobrász- és éremművész - Az előadás a Történeti kőszerkezetek rekonstrukciós és restaurálási kérdései című Szakál Ernő emlékkonferencián

Részletesebben

Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára

Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Prof. Dr. emer. Anderlik Piroska előadása a SE Baráti Körén 2013 január 30. Preisz Húgónak, a hazai bakteriológia megalapítójának életrajza számos

Részletesebben

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről

Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e. Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről Balatonrendes Község Képviselő-testület 9/2010. (VIII.03.) r e n d e l e t e Egyes kitüntetések alapításáról és adományozás rendjéről A település önkormányzata a település gazdasági gyarapodását, továbbfejlődését,

Részletesebben

Budapest látványossága, a Vigadó

Budapest látványossága, a Vigadó Budapest látványossága, a Vigadó I. Pályamunkánk témájaként Budapest látványossága, a Vigadó bemutatását választottuk. Ismertetésének eszközéül ez a dokumentum és a melléklete, egy általunk létrehozott

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Baráti Köre március 25. Prof. Dr. Rosivall László Semmelweis Ignác a klinikai kórélettani kutatás úttörője

Semmelweis Egyetem Baráti Köre március 25. Prof. Dr. Rosivall László Semmelweis Ignác a klinikai kórélettani kutatás úttörője Semmelweis Egyetem Baráti Köre 2015. március 25. Prof. Dr. Rosivall László Semmelweis Ignác a klinikai kórélettani kutatás úttörője Semmelweis Egyetem Kórélettani Intézet Nemzetközi Nephrologiai Kutató

Részletesebben

Gerlóczy Gedeon műépítész

Gerlóczy Gedeon műépítész Gerlóczy Gedeon műépítész Hadik ház, a Szatyor bárral 1921-ben Lehel Ferenc megírta az első Csontváry monográfiát. A művek fotózásánál Gerlóczyn és Lehelen kívül jelen volt Fényes Adolf, Lyka Károly és

Részletesebben

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek Rég elmúlt események emléke népesíti be a szív és virágok városát. Eredjünk néhányuk nyomába! MEGOLDÁSOK Név, osztály, iskola,

Részletesebben

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről

Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2013 (...) számú rendelete a helyi kitüntetésekről és adományozásuk rendjéről Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország címerének és

Részletesebben

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR. MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám MAGYAR KÖZLÖNY 9. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. január 29., hétfő Tartalomjegyzék 1/2018. (I. 29.) MNB rendelet A Görgei Artúr ezüst emlékérme kibocsátásáról 226 2/2018. (I. 29.) MNB rendelet

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletei

A Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletei 34408 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 144. szám IV. A Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének rendeletei A Magyar Nemzeti Bank elnökének

Részletesebben

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E

NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E NYÍRBÁTOR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2003. (II.20.) ÖKT. számú R E N D E L E T E városi kitüntetés és elismerés alapításáról, adományozásáról A többször módosított 1990 évi LXV. törvény

Részletesebben

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26.

Szilánkok KOPPÁNY ATTILA. Festőművész kiállítása. Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u július 2 26. Szilánkok KOPPÁNY ATTILA Festőművész kiállítása Körmendi Galéria 1055 Budapest, Falk Miksa u. 7. 2008. július 2 26. Szilánkok Koppány Attila erőteljes, expresszív képi metaforái és struktúrái az emberi

Részletesebben

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.

Részletesebben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben

Gyulai séta Albrecht Dürer / / emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben Gyulai séta Albrecht Dürer /1471-1528/ emlékei nyomán múltban, jelenben, jövőben 1878 Haan Lajos evangélikus lelkész kiadványának megjelenése Dürer Albert családi nevéről s családjának származási helyéről

Részletesebben

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport

A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Killyéni András A kolozsvári egyetem tanárai és a sport Az első világháború előtti kolozsvári sportélet fejlődését kétségtelenül meghatározták az akkori sportvezetők: arisztokraták, köznemesek, később

Részletesebben

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján

Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján A magyar belgyógyászat iskolateremtő tudósai Korányi Sándor születésének 150. évfordulóján XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5. Előadó: Dr. Gazda István a Magyar Tudománytörténeti

Részletesebben

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

A Koller Galéria győjtemény felmérés, elemzés és befektetési tanácsadás programja

A Koller Galéria győjtemény felmérés, elemzés és befektetési tanácsadás programja A Koller Galéria győjtemény felmérés, elemzés és befektetési tanácsadás programja Minden jog fenntartva. 2009 Koller Galéria Győjteményfelmérés (Példa István gyüjteménye) Az alábbiakban egy 23 mőtárgyból

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2011. szeptember 14-i ülés Az ülés napirendje 1. DEBRECEN (ex KASSA) TISZA típusú, folyam-tengeri áruszállító motorhajó. (Épült 1939-ben az újpesti Ganz és Tsa, Villamossági-,

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról A Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár pályázatot (3509/01184) nyújtott be az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához a körmendi Gergő

Részletesebben

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról

13/2000. (VI.16.) rendelete. Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról BERHIDA VÁROS 1 ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉNEK 13/2000. (VI.16.) rendelete Berhida Önkormányzat által alapított kitüntetõ címekrõl, díjakról Berhida Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a módosított

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2016. (IX..) önkormányzati rendelete Enying Város kitüntetéseinek és elismeréseinek adományozásáról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Az intézmény ingatlanállománya

Az intézmény ingatlanállománya 2. számú melléklet Az intézmény ingatlanállománya S.sz Város Cím hrsz. m2 Név 1 Pécs Alkotmány u. 38. 4666/3 3 392 I. sz. Gyakorló Ált. Iskola 2 Pécs Árnyas út 2., 19904 38 906 Honvéd Kórház Akác u. 1.

Részletesebben

Karcag - a szobrok városa

Karcag - a szobrok városa Karcag - a szobrok városa Karcag a múlt valóságos panteonja. A város lakossága és a látogatók sok köztéri, közintézményi szoborban és más műalkotásban gyönyörködhetnek. Kun emlékhely a város határában

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára

Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos

Részletesebben

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html

Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Forrás: http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2011/tv1105/kapkar.html Kapronczay Károly A Tudományos Ismeretterjesztő Társulatunkat alapító orvosok A XIX. század első felében az ország önállóságáért vívott

Részletesebben

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az

Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2010. (V.13.) Önkormányzati rendelete az EGYEKÉRT díj alapításáról A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 44/A.. (2) bekezdésében,

Részletesebben

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete

Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete Budakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 37/1995. (XI. 2.) számú rendelete a Díszpolgári cím, a Budakesziért Emlékérem, a Budakeszi Oktatásügyért Díj, valamint a Budakeszi Egészségügyért Díj

Részletesebben

1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet

1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet 1/1991. (II.05.) Karcag Városi Önkormányzati rendelet a díszpolgári cím, valamint a Pro Urbe díj, a Karcagért Emlékérem 1 és a Karitatív tevékenységért díj 2, valamint a Karcag Város Közszolgálatáért díj

Részletesebben

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható

szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)

Részletesebben

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára

Vetélkedő. Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából. 12 18 évesek számára Vetélkedő Keresztury Dezső születésének 110. évfordulója alkalmából 12 18 évesek számára A pályázó csapat neve: (egyéni pályázó esetén a pályázó neve) A csapattagok nevei: Elérhetőség (postacím, e mail):

Részletesebben

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l..

I.Fejezet DÍSZPOLGÁRI CÍM l.. Murakeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2002. (XI. 29.) számú rendelete a díszpolgári cím, valamint kitüntető díj alapításáról és adományozásáról Murakeresztúr Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS. A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE VASAS VASAS A szöveget írta: Biró József BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ 103 5. térkép, Vasas 5.1. Petőfi-akna Toboz utca Búzaberki Fenyő utca V a s a s Szövetkezet utca - t e t ő Parcsin utca köz Liget

Részletesebben

Semmelweis Szülőházában

Semmelweis Szülőházában Urbancsek J. Semmelweis napi beszéd Semmelweis Szülőházában Húsz évvel ezelőtt heidelbergi ösztöndíjasként a városba érkezve egyik első élményem a szálláshelyem közelében felállított szobor, Semmelweis

Részletesebben

I. Fejezet. Díszpolgári cím

I. Fejezet. Díszpolgári cím PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról * Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

KABAY JÁNOS EMLÉKE KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOKON

KABAY JÁNOS EMLÉKE KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOKON KABAY JÁNOS EMLÉKE KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁSOKON IFJ. MENNER ÖDÖN A magyar feltalálók közül Kabay János azok közé tartozik, kinek személyével halálát követően talán a legtöbbet foglalkoztak a művészek (1.

Részletesebben

. NAPIREND Ügyiratszám: 1/641/2008. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 20-i nyilvános ülésére

. NAPIREND Ügyiratszám: 1/641/2008. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 20-i nyilvános ülésére . NAPIREND Ügyiratszám: 1/641/2008. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. november 20-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Tájékoztató a Wass Albert bronz mellszobrának felállításáról,

Részletesebben

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség

Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői

Részletesebben

"Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség!

Biciklitôl az űrhajóig (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! "Biciklitôl az űrhajóig" (A. Bak Péter magángyűjteménye) Kedves művészetszeretô, múzeumlátogató Közönség! Meghívom Önt a Városligetben lévô Közlekedési Múzeumba, ahol az Erzsébet teremben rendeztek kiállítást

Részletesebben

DOMANOVSZY ENDRE ( )

DOMANOVSZY ENDRE ( ) DOMANOVSZKY ENDRE DOMANOVSZY ENDRE (1907 1974) 1937: Diplome d'honneur, Párizsi Világkiállítás, kétszeres Kossuth-díjas, Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló mûvész, a Magyar Képzômûvészeti Fôiskola volt

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zalaszentgyörgy község Önkormányzati Képviselőtestületének 5./2006. (V.03.) sz. önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések alapítására és adományozására Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati Képviselőtestülete

Részletesebben

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére

20. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 26-i rendes ülésére 20. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Tájékoztató a Dombóváron található emléktáblákról Előterjesztő:

Részletesebben

SEMMELWEIS RELATED MEMORIES, PAINTINGS, STATUES IN THE WORLD AND THE CARPATHIAN BASIN. Imre Romics

SEMMELWEIS RELATED MEMORIES, PAINTINGS, STATUES IN THE WORLD AND THE CARPATHIAN BASIN. Imre Romics SEMMELWEIS RELATED MEMORIES, PAINTINGS, STATUES IN THE WORLD AND THE CARPATHIAN BASIN Imre Romics The work and living presence of Ignaz Semmelweis Bicentenary birthday 9 April 2018 SEMMELWEIS EGYETEM Urológiai

Részletesebben

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor HAZA ÉS HALADÁs a reformkor MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1.Európa politikai helyzete Napóleon bukása

Részletesebben

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:

Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák: Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és

Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során

Részletesebben

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927)

KIÁLLÍTÁSA BERNÁTH AURÉL RIPPL-RÓNAI JÓZSEF GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. UJABB KÉPEINEK (1861 1927) GRÓF ALMÁSY-TELEKI ÉVA MŰVÉSZETI INTÉZETE (VOLT ERNST-MÚZEUM) BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 8. TELEFON: 224 008. BERNÁTH AURÉL UJABB KÉPEINEK ÉS RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861 1927) VÁLOGATOTT MÜVEINEK KIÁLLÍTÁSA

Részletesebben

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005.(XI.17.) Kgy. rendelete Szeged város helyi építészeti örökségének védelméről 1/a melléklet: Helyi egyedi védelem

Részletesebben

Major Henrik karikatúrái kiállítás

Major Henrik karikatúrái kiállítás 2015/06/20-2015/07/11 Kézirattárunk Major Henrik világhírnévre szert tett karikaturista, festő életművéből rendez kiállítást június 20. és július 11. között. A tárlat a karikaturista Major sokoldalúságának

Részletesebben

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e. kitüntetések alapításáról és adományozásáról Szentlőrinc Városi Önkormányzat 2/1997.(III.27.) KT. R e n d e l e t e kitüntetések alapításáról és adományozásáról (A 15/2012.(VI.29.), a 10/2010.(VI.17.), a 16/2006.(VII.21.), a 16/2003.(VI.30.), a 17/2002.(VI.27.),

Részletesebben

A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái. Messzi István Sportcsarnok

A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái. Messzi István Sportcsarnok A Gorter-Kecskeméti Röplabda Club (KRC) relikviái Messzi István Sportcsarnok Füles serleg, anyaga: fém, színe: arany. Talapzata bordó színű műanyag, mérete: 16 x 16 cm, magassága 9 cm. A serleg teljes

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 27-EI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ÁPRILIS 27-EI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

Ferenczy Béni ( ) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi

Ferenczy Béni ( ) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi Ferenczy Béni (1890 1967) emlékkiállítása Sorszám Fotó Cím Évszám Technika Méret Tulajdonos Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum, Fővárosi 1. Zsuzsanna 1940 bronz M: 35,5 cm BTM Kiscelli Múzeum,

Részletesebben

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ

FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ FELFEDEZZÜK A VIGADÓT! PESTI VIGADÓ 1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A füzetben található feladattípusokat a következő piktogramokkal jelöltük: Beszéljétek meg! Kedves....! (írd ide a neved!) Írj, rajzolj, karikázz,

Részletesebben

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján

A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli

Részletesebben

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek

VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv ( ) emlékkiállítás. Múzeumpedagógiai feladatlap éveseknek VÁLLALKOZÁS, KULTÚRA, POLGÁROSODÁS Heckenast Gusztáv (1811 1878) emlékkiállítás Múzeumpedagógiai feladatlap 10 14 éveseknek A következő feladatokat megoldhatjátok kiscsoportokban, párokban, vagy egyedül

Részletesebben

NYILVÁNTARTÁSI ADATKIVONAT

NYILVÁNTARTÁSI ADATKIVONAT Műtárgy-nyilvántartási azonosító: 327083 művész: Kovács Margit (Győr, 1902 Budapest, 1976) Kerámia falikép, 1959 1959 KELETKEZÉS HELYE: terrakotta mázas; festett MÉRET: magasság: 301,20 cm, szélesség:

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Kulturális Javak Bizottsága 2016. december 12-i ülés Az ülés napirendje 1. Telepy Károly (Debrecen, 1828 Budapest, 1906): Vihar a pusztán, 1856 (vászon, olaj, 112,5 x 173 cm, jelezve jobbra lent: Telepÿ

Részletesebben

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez

Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez Javaslat A Gebauer freskó Megyei Értéktárba történő felvételéhez K é s z í t e t t é k : S e b e s t y é n M o l n á r Á r p á d Plébános K o v á c s M á r k Nagydorogi Értéktár Bizottság ( P. H. ) N a

Részletesebben

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím

1. 1 1/A. 3. Sásd Város Önkormányzata 1997. július 1. napjától Sásd Városért Ifjúsági Díj -at alapít. Díszpolgári cím Sásd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2010.(IV.21.) számú önkormányzati rendelete a díszpolgári cím, a kitüntető díjak, valamint Sásd aranykönyvének alapításáról szóló 4/1994. (VIII.20.) számú

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke

A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke Irodalom: A Semmelweis Egyetem Levéltára fond- és állagjegyzéke - Szögi László: A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Levéltára 1770-1970. Repertórium. Budapest, 1982. - Molnár László Szögi László: A Semmelweis

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Kulturális Javak Bizottsága 2012. április 11-i ülés Az ülés napirendje 1. Barabás Miklós (Kézdimárkosfalva, 1810 Budapest, 1898): Eötvös József és Trefort Ágoston portréja, 1844. Papír, ceruza, akvarell,

Részletesebben

Batthyány-Strattmann László napi elismerések

Batthyány-Strattmann László napi elismerések Batthyány-Strattmann László napi elismerések Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere az egészségügy területén végzett kivételesen magas színvonalú, példaértékű szakmai és tudományos munkája elismeréseként

Részletesebben

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március

bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest 2013 március bemutatja Sáfár Pál festőművész kamaratárlatát Budapest olajfestmények Erdei út 70x50 cm, olaj, vászon Nytsz:10333 Zempléni táj 60x80 cm; olaj, vászon Nytsz:10334 Egy este Szentendrén 55x80 cm; olaj, vászon

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete. Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról

Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete. Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mezőkövesd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2016. (V.2.) önkormányzati rendelete Helyi kitüntetések alapításáról és adományozásáról Mezőkövesd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Törös Olga tornász Berlin

Törös Olga tornász Berlin Törös Olga tornász 1936. Berlin 1914.08.04. Debrecen Diákként tornázott Debrecenben, ahol felfigyelt a tehetségére egy TF-es tanár, aki javasolta, hogy jelentkezzen a főiskolára. Felvételt nyert. Rövidesen

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum

2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum 2007/2008-as tanév Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Országos versenyszervező: OFI OPKM 1089 Budapest, Könyves Kálmán körút 40. 06-1-323-55-00 Honlap: www.opkm.hu

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ Budapest, Kossuth téren elhelyezésre kerülő, gróf Andrássy Gyulát ábrázoló lovas szobor rekonstrukciója (497/2013) tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosításáról készült tájékoztató

Részletesebben

Támogatás mértéke (Ft)

Támogatás mértéke (Ft) CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága

Kulturális Javak Bizottsága Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Kulturális Javak Bizottsága 2012. december 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Gerick, Joseph (Gerik József), id. (pozsonyi ötvös, 18. század

Részletesebben

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői

A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői A MAGYAR TUDOMÁNYTÖRTÉNETI INTÉZET TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEI 92. Gazda István A kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem Orvosi Karának tanszékvezetői 1872 1919, 1940 1944 Könyvfejezet Százhuszonöt éve nyílt

Részletesebben

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete

Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete Nagylók Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2006. (III.29.) önkormányzati rendelettel módosított 3/2006. (II.16.) önkormányzati rendelete (egységes szerkezetben) a kitüntetések alapításáról és

Részletesebben

Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában

Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában 1. Kiindulópont Tourinform Iroda Berekfürdő, Fürdő utca 2. A Berekfürdői Nemzetközi Nagykun Művésztelep alkotóinak

Részletesebben

NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):...

NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):... NÉV:... CÍM, TELEFON, E-MAIL CÍM (AHOVÁ ÉRTESÍTÉST KÉRSZ):........ 1. Párosítsd össze a múzeumokat a bennük látható kiállításokkal, tárgyakkal! Ha a kiállítási tárgyak betűjelét beírod a megfelelő négyzetbe,

Részletesebben

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43. RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of

Részletesebben

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei

Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei Kultúrák és generációk: A kínai és a magyar modern művészet megalapítói és örökösei 2017/12/14-2018/01/12 A képzőművészeti nézőpontok, a teremtő módszerek, a korstílusok változatossága szédületbe ejti

Részletesebben

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1 Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről

Dévaványa Város Önkormányzat. az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014.(I.31.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által adományozható kitüntetésekről és elismerő címekről (módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 7-i rendkívüli ülésére 1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Szekszárdi Szőlő-szobor vételére ajánlat benyújtása

Részletesebben

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

Részletesebben

KAPRONCZAY KÁROLY: A SEMMELWEIS-SZOBOR TÖRTÉNETE 1

KAPRONCZAY KÁROLY: A SEMMELWEIS-SZOBOR TÖRTÉNETE 1 KAPRONCZAY KÁROLY: A SEMMELWEIS-SZOBOR TÖRTÉNETE 1 Digitalizálták a Magyar Tudománytörténeti Intézet és a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár munkatársai, Gazda István vezetésével, közreműködött:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 19031/2017. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Tisztelt Közgyűlés! I. A Közép- és Kelet-európai

Részletesebben

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet.

A 15/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt rendelet. PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete a kitüntetések, elismerő címek, díszpolgári cím adományozásáról Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám:

Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: Mobilszám: Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: PALKÓ TIBOR Cím: Magyarország, 2760 Nagykáta Gyóni Géza u. 1. Telefonszám: +3657502400 Mobilszám: +36305963711 E-mail: palko.tibor@uni-eszterhazy.hu Honlap:

Részletesebben

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének

OPTIKAI CSALÓDÁSOK. Vajon valóban eltolódik a vékony egyenes? A kávéházi fal. Úgy látjuk, mintha a vízszintesek elgörbülnének OPTIKAI CSALÓDÁSOK Mint azt tudjuk a látás mechanizmusában a szem által felvett információt az agy alakítja át. Azt hogy valójában mit is látunk, nagy szerepe van a tapasztalatoknak, az emlékeknek.az agy

Részletesebben

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201)

1. Gedő Ilka: Csendőrök, 1939, ceruza, papír, 229 x 150 mm, jelzés nélkül (leltári szám: F 63. 201) A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Ilka-grafikák Az első három rajz kivételével, amelynek fotóját 2006. május 21-én kaptam meg a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai Osztályától, az összes mű reprodukálva van

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről

MUNKAANYAG A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A külügyminiszter../2008. (..) KüM rendelete. a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A külügyminiszter./2008. (..) KüM rendelete a külügyminiszter által adományozható elismerésekről A Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás

Részletesebben