CSODÁLATOS ORSZÁG ez a miénk...

Átírás

1 113 TAVASZI KIÁLLÍTÁS ÍÍ3 TAVASZI KIÁLLÍTÁS. ÍRTAÍ MARGITAY ERNŐ. CSODÁLATOS ORSZÁG ez a miénk... Van egy társulat, amely egymagában, minden erejének megfeszítésével igyekszik a magyar művészeti élet színvonalának az emelésén, amely kíállításról-kíállításra a magyar iparművészet megizmosodásán dolgozik és külországok hasonló társaságai között is becsületesen megállja a helyét. Van azután nálunk egy csomó újság, amelyek egy része mintha nem tudná, hogy mi az Iparművészeti Társulatnak a jelentősége... Ez azért jut az eszembe, mert olvastam néhány kritikát, amelynek semmiképen nem komoly a hangja, nem kvalitásos az ítélete, s amely becsületes törekvések mellett árjegyzékszerű rídegséggel siet el... Tisztelet a mentül ritkább kivételeknek, de így dolgozni nem illendő. Aki gondolkozva vizsgálja a modern művészi élet fejlődését, az keli hogy észrevegyen valamit. Azt, hogy a művészetek valamennyi ágának virágzása attól függ, bele tudjuk-e varázsolni az emberek szívébe az otthon művészetének szeretetét. Ha ez sikerül, akkor beszélhetünk csak a modern építőművészet fejlődéséről, csak akkor szólhatunk píkturáról, intim szobrászművészet megteremtéséről. Az otthonnal kapcsolatban érheti el a grafika is virágzásának tetőpontját. Az interíőrművészethez kell tehát szükségképen idomulnia minden művészeti termésnek, már csak azért is, mert a mai ember nem a piacok, perístilíumok embere... Ha ez igaz, mint ahogy a nálunk előbbre járók után ítélve igaznak kell lennie, akkor mindenkinek kötelessége minden erejével saját íparművészetünknek előbbrevívése. Aki nem ezt teszi, az nem tudja, hogy mi a komoly munka, nem tudja, hogy mi a művészet, alapvető ismeretek nélkül pedig senki se való az ítélő bíró székébe. Nálunk szerencsésebb országokban légió azoknak a társaságoknak a száma, amelyek a hátuk mögött sorakozó tömegek élén diadalmasan viszik előre az iparművészet ügyét. Itt ismétlem csak ennek a társulatnak van rá módja. Áldozatokat hoz a céljáért, küzd érte. Tiszteletet érdemel érte. Nézem az iparművészeti iskola háziipari osztályának a munkásságát, a terveit, olvasom a programmját. És jóleső örömmel látom, hogy helyes irányban haladunk. Eddig, ha szűkölködött a nép, alamizsnát adtak munka helyett a kezébe, munkások helyett koldusokat neveltek belőle, akik csak kérni és elfogadni tanultak meg, dolgozni nem. Minek? Ha kivész az emberből a munka tisztessége, akkor vegetál. Valamikor a házíiparral egész vidékek foglalkoztak. És állítom, hogy kiforrott formanyelven, a technika kitűnő ismeretével dolgoztak. Igaz, hogy nem változtattak negyedévenként irányt, s a fejlődést sem gátolták forradalmak sűrű sorának rombolásával. Nem ismerték azt a tantételt sem, hogy akinek nincs tudása, az tudatlanságát a mindeneken keresztülgázoló zseni hóbortjaival palástolhatja a legjobban. Nem találtak ki lépten-nyomon semmire se alkalmazható ornamentikát" és mert tényleg becsületesen dolgoztak, a talált kincs boldogságát adták ajándékba azoknak, akik hozzáfordultak. A statisztika szerint a házíiparral foglalkozók száma a közelmúlt idők folyamán erősen megcsappant. Virágzó iparágak mentek tönkre és velük pusztult egész tömege a művészi szépségeknek. Akik ma népművészettel foglalkoznak, azok kíshítűen fejfát állítanak neki. Elsiratják, eltemetik, beszórják a sírhantját az emlékezés szomorú rózsáival. Elmondják, hogy megölte a gép, a gyáripar. Ez első percre igaznak látszik és mégsem az. Angliában, azt hiszem, eléggé fejlett a nagyipar. Azt se lehetne jó lélekkel állítani, hogy kíméletesebb volna a gazdasági verseny mint minálunk. És ott megtörtént az a csoda, hogy a háziipar új életre támadt... Az eset a következő: Albion meredek partjainak egy részét egyszerre elhagyták a halak és halászfaluk, egész partvidékek lakossága kenyér nélkül maradt. A ináskor roskadó hálók üresen Magyar Iparművészet. J

2 ÍÍ4 TAVASZI KIÁLLÍTÁS ÍÍ4 "kerültek a bárkák fenekére. Nem volt kenyér... A kormány, a társadalom gondolt egyet, szövőgépeket osztott kí az ínségeseknek és azóta van homespoon-szövet, a háziszőttes, amely szépségével versenyre kél a nagy ipartelepek gyártmányaival. Ez az egyik eset, a másiknak is látjuk az eredményét, amelyet a britek hazájában old bleach towels címen ismernek. Ami ott lehetséges, nálunk sem lehetetlen. A magyar nép lelkében rejtőző erős művészi érzés, tanulékonyság jó vezetés mellett csodákra képes. A csipkekészítés, szövés, a hímes varrás mesébe való virágokat hajthat. Nemcsak szépséget, tünedezőfélben lévő magyarságot varázsol vissza közíbénk, szegény kövi emberek közé, de megélhetést ad a vele foglalkozóknak. Ez az iparművészeti mozgalom nemcsak művészeti, de gazdasági, szociális szempontból ís nagyon-nagyon fontos. Elég ha megint a statisztikára utalok, ahonnan kiviláglik, hogy a magyarság igen nagy tömege a nyár néhány hetének aratási jövedelméből próbál egész esztendőn keresztül megélni, de nem tud.... A segítség épen hogy jókor érkezik. Sok régi technika veszendőbe megy, s a kalotaszegi falvakban megroskadt, öreg asszonyok fáradt kezéből egyenként hull kí a lúdtoll. Az írásosak" alkonya állott be. Lesznek utódaik? A fazekasok korongját szú őrli... Egyebütt is kimerülten dűl kí a vergődő, elhagyott föld népe... Mondom, hogy ujjongva vizsgálom a terveket, amelyeket Gróh István, az ő tanítványaínak derék gazdája, a ma még ismeretlenek, Örkény és Szendrőí készítettek.... Ez a kiállítás egyik meglepetése... A lakásművészeti részt, a művészi apróságok egész tömegét Vas Béla rendezésében állította a társulat a közönség szeme elé. Vas Béla egyike a magyar iparművészek legerősebbjeinek, aki folytonosan fejlődik, keres, kutat. Van benne elég energia, amellyel legyőzze a feladata nehézségeit. Ha nem sikerült volna ís teljes mértékben, evvel nem kisebbedik a talentuma. Az ínteríőrök központját a kiállítás csarnoka foglalja el. Maga a csarnok nyugodt, komoly hatású, hogy némileg nehézkesebb mint amilyet az előző kiállításokon láttunk, annak részben az architektúrái részek az okozói. Ebből a csarnokból, amelyben csipketervek vítrínáí, márványkút, a Lajta Béla domborított réz keresztelőmedencéje, a Krisztián Sándor virágtartói vannak elhelyezve, két szoba nyílík : Nádler Róbertnek az ebédlője, Pálinkás Bélának a férfíszobája. A Nádler szobáján valami önkénytelenül meglátszik. Az, hogy festő a tervezője, bár komoly, de van benne színbelí harmónia. A tölgyfabútorok megbarnúlt színe, a bőrbatíkok árnyalatokban finom sárgás-barnája, a vörösréz veretek, gázkandalló meg a gyertyatartók letompított csillogása, a falfestés, a fülkében lévő régi varrottasok fakúlt kéksége összecsendülnek. És becsületes munkával tette meg mindenki a létrehozásánál a magáét: az asztalosok bútorcsarnok-szövetkezetének a tagjai, a batíkokat készítő Scheller Margit és Schöntheíl Irén, Jancsurák Gusztáv, akinek a kandalló a munkája, meg a többiek. Pálinkás Béla egy kékesszürkére pácolt tölgyfa dolgozóval szerepel. Ennek az ínteríőrnek ís művészi a hatása. Részleteiben talán kifogásolhatnám a szekrény üvegei előtt álló választóléceknek textilszerűségét, a fatechníka szokatlan merevségét, ám a foteljei a tökéletességükkel kibékítenek. Mindenesetre érdekes ez a szoba. Érdekes a fogyatkozásai dacára ís. Az iparosok itt is tudták, hogy mi a feladatuk. A Janszky Béla vendégszobája következik. Ez a szoba, így ahogy most látom, részben jó, részben rossz. Rossz ott, ahol a bútorok méreteiben, a kivitel módjában a művész tervén annak tudta nélkül változtatások történtek, de ott, ahol nem művészkedett bele az iparos, mint példáúl az íróasztalnál, van benne erős konstruktív érzés, térkihasználás, ötlet bőven. Janszkynak Menyhért Miklós a szomszédja. Olyan ember, aki sokat dolgozott, s aki nem tudja megtagadni a szimpátiáját a bíedermayer finomságaitól. Ennek bizonyítéka elípszís-alakú asztala. A sárgás-zöld szobának diszkrét színe a szemnek nagyon kellemes. A márványozott bőr, a monumentálisan alá-

3 115 TAVASZI KIÁLLÍTÁS támasztott második; asztal sarkai, a székek hátának transzparenssége, az intarziák, elfaragások, mélyített faragások játéka érdekessé teszik ezt a helyiséget. Fehérkútí Bálint és Dósa Lukácsnak a hálószobájára elég rátekintenünk, hogy tudjuk kik a tervezői. Van benne egyéni karakter. A vörös fenyőfabútorok azt bizonyítják, hogy ez a két művész tudja, mi a jó bútor. Tektonikájuk, a székek kifogásolható hátának kivételével, tökéletes. Egyedül az intarziát helyettesítő tömítés ejt gondolkodóba. Ez a műpadlóanyag rendszerint beszivárog a fa rostjai közé, alkalmazása ezért nehéz. A tervezőknek Mocsaí József volt a segítőtársuk, épen ezért jó, épen ezért kifogástalan az asztalosmunka. Vas Béla a kiállításon négy szobával szerepel, s így kétségen kívül az ő feladata a legszebb és a legnehezebb. Semmi se lehet nagyobb próbája egy művész erejének, mint az, amikor kí kell kerülnie a fáradtság, az unalmasság rémét. Vasnak ez sikerült. Tényleg nem egyformák ennek a lakásnak az egyes ínteríőreí. Valamennyit összefoglalja ugyan a helyiségek ötletes, finoman átgondolt megtervezése, ám tulajdonképen csak ez a közöttük lévő összekötő kapocs. Szinte meglepetésszerűen hat a különbözőségük. Ha jobban figyelünk, észre kell vennünk valamit. Ez az, hogy akár a különböző népművészetek, akár a külföldi tartózkodás nyomai vagy gondos studíumok ötlenek a szemünkbe, van valami» ami ennek a forrongó, fejlődő embernek a kezevonását jelzi, s ez az, hogy a bútorait használni tudjuk. Domináló erővel nyilvánul meg a rutinos tervező bennük. A szalonjában az antik formákat kitűnő színhatással, magyar ornamentikára való törekvéssel igyekezett ellensúlyozni, dolgozójában, előcsarnokában, ebédlőjében volt bátorsága felhasználni előbbi idők kipróbált elemeit. így azután megbirkózott az unalmasságnak még csak a látszatával ís. Az iparosai valamennyien versenyt dolgoztak vele. Ha a munkájukat vizsgálom, azt az örömöt érzem, amely sikerek idején lopózik a szívünkbe. A Vukovics Vladimír antik remíníscencíákkal megtervezett hálószobáját főképen a megmunkálás, a berakások szépsége miatt kell megdicsérnem. Épen ilyen gondos, becsületes munka a Kántor Tamás ebédlője, amelyet Nemes Ödön tervezett. Az utánuk következő fenyőfa hálószoba pedig, amelynek Mérő Jenő a művésze és készítője ís, szerkezetileg helyes és teljesen megokolt voltával, kitűnő rajzával állít meg. Majdnem azt mondhatnám, hogy a belgák könnyedségével vetekszik. A lakásberendezések mellé a művészi apróságok, használati cikkek egész tömege csatlakozik. A Nádler professzor bőrbatikjai, a Nagy Ida vert csipkéi, Físchhof Jenő bőrmunkái, a Rauscher Lujza színben finom, technikában immár elsőrangú selyembatik dolgai, a Lakatos Artúr tervei után készült táskák, tárcák és mappák, Majoros Károly üvegfestései. Gazdag gyűjteménye kvalitásos holmiknak, amelyekről néhány esztendővel ezelőtt alig álmodhatott valaki. A gyűjteményes kiállítások helyén feltűnik gyöngyöshalászí Takách Bélának, egy Amerikából visszajött építőművésznek kollekciója, amelyben ínteriőrtervek, falfestmény vázlatai, templomablakok tervei foglaltatnak. Túl az óceánon jelentős síkereket ért el. Tiffany és Flint érdeme szerint értékelték... Azután elfogta a honvágy és ott hagyott mindent, pedig milliomosoknak úgyszólván egész palotáját ő teremtette meg. Ma ő is a magyar művészek közé áll. Beszámolóm végén minden dicséret nélkül csak annyit említek meg, hogy Gödöllő újra elküldte a kiállításra a szőnyegeit, amelyek közül néhánynak a vázlatát Vas Béla adta meg, s amelyek kitűnőek.

4 116 DEBRECENI IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS «6 DEBRECENI IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. MODERN KIÁLLÍTÁSRENDEZÉS. ÍRTA: DR. RÁCZ LAJOS. IGAZA VAN TÖKÉLETESEN G e 11 é r í Mórnak, a magyar kíállításügyek atyamesterének, hogy régóta hangoztatja Î túltengés van a kiállításokban. Gellérí egy szép cikkben azt írta rólam, hogy a debreceni iparművészeti kiállításban rendezőtársammal együtt megszereztem a kiállítási doktorátust: én tehát most ezzel a jogcímmel élve, ehhez a tételéhez néhány glosszát szeretnék adni, doktori értekezésemül. Elsőben ís csak egy szót szeretnék még panaszába szőni, mely szerint úgy szólna panasza, hogy túltengés a rossz kiállításokban van. Külföldön ís sokat panaszkodhattak az utóbbi évtizedekben emiatt, de különösen visszatetsző volt a helyzet nálunk. Országszerte gomba módon szaporodtak a kiállítások. Gyakran teljesen híjjával voltak minden komoly célnak. Olykor csupán néhány ember szereplésvágya volt eredendő okuk. Sokszor igazán nem lehetett kitalálni, hogy az így kíelégült becsvágyon s a megnyitó banketten és a kiállítási vendéglők üzleti hasznán kívül volt-e és mily céljuk, eredményük meg egyéb?! Hányszor állhattunk meg ítt-amott boszszankodva azon, hogy a kíállított anyag mily vezérlő cél nélküli rendszertelenségben és menynyíre megrostálatlanul került együvé s hogy jó, kiváló dolgot a mellettük ízetlenkedő sok silányság hogy csapott agyon. Mily gyakran támadhatott például vidéki kiállításokban az a gondolatunk, hogy valami nagyobb közraktárban vagyunk, melyet valamely ünnepélyre lármás cifrasággal feldíszítettek. Nyíltan kitetsző céltalanság és a megválogatatlan anyag rendszertelen egymásmellé rakott tömege ez a témája a rossz kiállításnak. Mindettől merőben eltérő, komoly és valóban modern kiállítás kívánt lenni debreceni iparművészeti kiállításunk. Ha valóban úgy van, amint az ország legkiválóbb kritikusainak dicsérő szavai után hinnünk kell, hogy ez a méreteiben kicsiny és csekély anyagi erővel megrendezett kiállítás eredményes és nagyhatású volt, akkor azt feltétlenül annak javára kell írnunk, hogy először is ezt a kiállítást minden részletében egységes és tisztán látott cél : a magyar tervező művész és magyar iparos között benső kapcsolat létesítésével a magyar iparnak művészetté nemesítésének gondolata hozta létre ; másodszor szigorú, komoly megválogatás rostáján ment keresztül a tervek minden vonala és minden egyes darab munka ; harmadszor a megválogatott anyagnak minden része természetének megfelelő keretben való elhelyezésére törekedtünk, vagyis modern installálásra. Ez a három feltétel az, mely nélkül nem tudok elképzelni jó kiállítást, még ha roppant anyagi erőkkel és nagy buzgósággal készül ís az. Olvasva, hallgatva az elismeréseket, úgy érzem, hogy bárha e kiállítás egyszemélyű rendező-bizottsága voltam, ez elismerések nagyobb részét megillető címükre illik továbbítanom. Mert maga célunk, tulajdonképpen az Országos Magyar Iparművészeti T á r s u 1 a t-nak az igazi életcélja, melyet kiválóan valósít ís meg. Tulajdonképen Kamarám, melynek megbízásából az Iparművészeti Társulat hathatós közreműködésével e kiállítást megrendeztük, ez alkalommal az Iparművészeti Társulat e céljának teljes megértésével, a Társulat munkatársaként szerepelt. Az Iparművészeti Társulat világszerte hírt-nevet szerzett tekintélye volt továbbá az a védőfal, mely lehetővé tette a vidéki kiállításokon eddig oly szokatlan, szigorú anyagmegválogatást, mellyelszínvonalt biztosíthattunk. Végül az Iparművészeti Társulat derék küldöttjének, Györgyi Dénesnek vagyok hálás és őt illeti meg az elismerés azért az

5 «7 DEBRECENI IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ÍÍ7 egységes, gyakorlatias és művésziesen kiképzett, pompás installálásért, melyet a kiállítás anyagának elhelyezésére, a rendelkezésre álló meglehetősen alkalmatlan helyiségekben megépített. E fiatal építésznek, kí ez első ily munkájával oly szép sikert aratott, talán e szemle hasábjain, az idetartozó hivatalos tollforgatók nem ís adhatják meg az illő elismerést. Ügy vélem azonban, hogy ha valaki az Iparművészeti Társulat igazgatójának fia, amily visszatetsző volna érdemetlen dícsérése, époly ígazságtalánság lenne csak azért fukarkodni a méltóan megérdemelt elismeréssel iránta. Tőlem, ki itten végre ís idegen vagyok, ellenben kiállításunk megrendezésének minden kis részletén vele együtt dolgoztam, ez elismerést senki nem veheti elfogultságnak. Örvendek, hogy a véletlen ily mindkettőnknek EH különösen lelkünk szerint való munkában társakul hozott össze és munkáját látva, hiszem, hogy e téren szép jövője lesz. Ha e kis kiállítás körül volna csakugyan valami érdemünk, talán az a jószándék az, hogy az itt hangoztatott hármas főelv szerint, valóban modern kiállítást kívántunk megvalósítani. Bárha megértenék és megfontolnák e célt mindenütt a vidéken, ahol kíállításrendezésí vágyak rügyeznek. Inkább legyen ritkán és kevesebb kiállításunk, mint szokott lenni, de legyenek azok komoly célt követő, színvonalt tartó és megjelenésükben is modern kiállítások. A rájok fordított áldozat és munka csak így térülhet meg igazán anyagi és szellemi eredményekben. A DEBRECENI IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ünnepélyes megnyitása április hó 7-én volt. A kiállítás megnyitásán a kereskedelemügyi miniszter képviseletében Sziiry János miniszteri tanácsos volt jelen, ki Rambovszky Jenő min. oszt.-tanácsossal érkezett Debrecenbe. A kultuszminisztert Weszprémy Zoltán főispán képviselte. A kiállítás védnökei közül jelen voltak i Vay Gábor gr., Perényi Zs. br., Falussy Árpád főispánok, Kovács József polgármester. Az Országos Magyar Iparművészeti Társulatot Alpár Ignác és Zsolnay Miklós alelnökök, Györgyi Kálmán igazgató, Nádler Róbert, Czakó Elemér dr., Koperly Döme, Gyömrői Manó képviselték. Az Országos Iparegyesület és országos kiállítási központ nevében Gellérí Mór kir. tanácsos jelent meg. Máramaros vármegye iparfejlesztő bizottságát Balogh Mihály vikárius, Héder János titkár képviselték. A kiállítás három csoportból állott és pedig : a debreczení kamara kerületi iparosság lakásberendezés} csoportjából, a népművészet-háziipari és az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat kollektív csoportjából. A lakásberendezési kiállítás a kereskedelmi iskola nagy tornatermét, a többi csoportok a szomszédos termeket s folyosót foglalták el. Nehéz feladat jutott a kiállítás rendezőjének, Györgyi Dénesnek, akinek meglehetősen kedvezőtlen helyi és világítási viszonyokkal kellett megküzdenie. Installációjának egységes és ötletes volta meglepte a kiállítás látogatóit. Különösen jó hatású volt a központi csarnok, amelybe a kiállítás összes szobái torkoltak. A vidéki kiállítók mindannyian derekasan megállták helyöket s nagy szeretettel, gondossággal valósították meg az Orsz. M. Iparművészeti Társulattól kapott művészi terveket. Képeink, melyek Németh J. debreceni fényképész felvételei nyomán készültek, némi fogalmat adnak a lakásberendezési csoport egy részének hatásáról. Sajnos, három berendezésről megfelelő szempont hijján nem kaphattunk használható fotográfiát, ezért képben csupán a csoport egy részét mutathatjuk be. Ekkép elmaradt Bessenyei Gyulának egyszerű, de artísztíkus hatású konyhája, Killer Edének úri dolgozószobája, melyet a korán elbúnyt Tátray Lajos terve nyomán készített és Horti Pálnak a milanói kiállításon szerepelt (és ott elégett) fogadószobájának mása, amely Vojta Géza debreceni asztalos és Szántó Zsigmond kárpitos műve. A debreceni művészi iparosok közül első helyen említjük Dávidházy Kálmánt, aki a legutóbb hírdetetett pályázatán beszerzett tervek nyomán készült művészi hatású és tökéletes kidolgozású bőrkötések és egyéb bőrdíszmunkák egész sorozatát állította kí. Figyelemreméltó munkákkal szerepeltek még Losonczy János lakatos, Rubin Bernát nagyszőllősí, Drágus István nagykárolyi bádogos, Varga János és Sáfár Miklós debreceni rézművesek. A népművészeti és háziipari csoportban feltűntek Badár Balázs (Mezőtúr) és Bozsík Mihály (Kúnszentmárton) mázas cserepei, amelyek Gróh és tanítványai, valamint Horti Pál tervei nyomán készültek. Akik ismerték a megnevezett két iparos eddigi munkáit, nagy megelégedéssel és örömmel fogadták a most első ízben nyilvánosságra került új cserépedényeket, amelyek a régi, jórészben ízléstelen s anyagszerütlen edényekkel szemben nagy haladást jelentenek. Jó hatásúak voltak még a magyar szűcsök selyemmel varrottas bundái és kabátkái, az árdánhází munkatelep csomózott szőnyegei s a máramarosszígetí hímzett és szőtt munkák. Az Orsz. M. Iparművészeti Társulat egy nagyobb arányú gyűjteményt állított egybe, amelyben kiválóbb iparművészeink mind képviselve voltak.

6 ÍÍ8 A SZÍNPAD MŰVÉSZETE ÍÍ8 a színpad IRTAÎ MÁRKUS LÁSZLÓ. művészete. HA EGY IDEGEN a budapesti színházakon át próbálná megismerni a mi kultúránkat, majdnem biztosan arra a meggyőződésre jutna, hogy itt a lovagias magyarok honában lehetnek jó színészek, jó irók és derék muzsikusok, de képzőművészetről, különösen festőművészetről szó sem lehet. Mert egész Európában legitim művészetté lett már a színpad művészete, kifejlett, külön való, nagyterjedelmű művészetté, amely kifejező eszközeiben legközelebbi rokon a festőművészettel, s joggal gondolhat arra mindenki, hogy ahol piktúra van s ahol színházak vannak, ott e két energiának szükségképen egyesülnie kellet volna a szinpad művészetében. Természetesen nemcsak az úgynevezett díszletekről van szó, ámbár a színpadi képnek konstruktív alapja maga a díszlet, hanem szó van a kosztümökről, a mozdulatokról, a csoportok megkomponálásáról, szóval mindarról, ami a színész legsajátosabb felfogásán, egyéni appercepcióján kívül a színpadon életre elevenedik. Azok az emberi lelkek, akiket az író elképzelt s akiket eleven emberekké valósít a színész, azok az emberi lelkek, akiket az író millió működő motívumból megkonstruál s akikhez a színész hozzáformálja a saját lelkét, ezek a drámai emberek érzéseiket, gondolataikat, az események hatása alatt fellobbanó indulataikat szóval, arcjátékkal és gesztussal fejezik kí, tehát hallható és látható eszközökkel s így már itt, a színész egyéni munkájánál tekintetbe kell venni azt az ímperatívumot, hogy az egyéni kifejezés látható formái művészi egységbe olvadjanak az általános szinthetikus színpadi kép formáival. De egy dráma belső élete, a dráma szavai mögött hömpölygő egyetemes élet, a dráma eseményeiből megnyíló nagy perspektívák, mindaz a hatalmas Unterströmung", ami nem látható, nem hallható, csupán érezhető, az a nagyszerű líra, amely minden néző saját külön lírájaképen rezonál a publikum lelkében; mindez a sok lemérhetetlen, de fontos kvalitás a jelenetek kísérő hangulata, az irodalmi alkotás sajátos stílusa, minden, amit már az egyes színész nem képes kifejezni, mindez csak akkor válik a színpadon felfogható valósággá, ha segítségül vesszük a szavakban kifejezhetetlen lelki díspozicíók művészetét, a festőművészetet. Ahogy az egész színpad színben és vonalban meg van komponálva, ahogy a színek, a vonalak és a világítások egymást fokozzák, kiegészítik és letompítják, ahogy a megmozduló figurák színfoltjai mindig benne maradnak az állandó környezet ensemblejében, ahogy a mozgások vonalai belekapcsolódnak a díszlet állandó vonalaiba, szóval maga a látható színpadí kép természetszerűen hangulatokat ébreszt a nézőben s ezek a hangulatok a dráma érvényesüléséhez éppen olyan fontosak, mint a színész egyéni munkája. Ma már nemcsak a színészek egységes stílű összejátszását nevezik ensemble-nak, hanem azt az összehangzást, ami a látható és hallható színpadi momentumok, a díszlet, a mozgás, a színészí beszéd és a színészi gesztus, a világítás és sok esetben a zene között létrejön s ennek az ensemblenak a megteremtése egy új művészet feladata lett: a rendező művészeté, amely ily módon majdnem felében festőművészet. Mármost ha felismertük a színpadi művészet értékét, igazán csodálni való, hogy kitűnő festőinket még nem izgatták ezek az érdekes feladatok, illetve illetékes művészi fórumaink még nem vették szerető és ápoló gondjaikba ezt a művészetet. Különösen az Iparművészeti Társaság volna hívatott arra, hogy impulzussal szolgáljon és felköltse az érdeklődést, ami nagyrészt teljesen művészet nélkül való színpadjaink iránt s egyúttal, illetve elsősorban beható vizsgálatot végezzen arra nézve, hogy eddig mennyi értéket produkált nálunk ez a művészet, hogy felfedezze és összegyűjtse ezeket az értékeket, rámutasson a bajokra, szóval, hogy a legitim művészetek közé fölvegye a színpadi pikturát, ahogy föl-

7 U9 A SZÍNPAD MŰVÉSZETE U9 vette és életrehozta a bútorművességet, az üvegfestést, a fémmonfcát, a szövést és a többi elfajult és gyáriparrá devalválódott értékű művészeteket. Azt hiszem, egy színházművészeti kiállítás nagyszerű hatású volna, nemcsak azáltal, hogy konstatálhatnánk a mai állapotot és buzdítást kapnánk az elmaradottságok utánpótlására, hanem azáltal is, hogy színházaink igazgatói sok mindenre rájönnének, amire a mostani kényelmes állapotban ritkábban gondolnak és a publikum föltétlenül gazdagodó kultúrájának nyomása alatt művészeinket még inkább igyekeznének belevonni a színpadi munkába, amint ezt egyszer-másszor már meg ís próbálták. Tulajdonképen már vannak is kitűnő specialistáink s bizonyos, hogy egynémely festőnk szívesen foglalkoznék ezzel a dologgal. Meg vagyok győződve róla, hogy egyrészt kész színpadok fotográfiáiból, modelljeiből, valamint kartonokból, vázlatokból, kosztümképekből és jelenetek fotográfiáiból már most kiváló magyar anyagot lehetne összegyűjteni. K é- m é n d y mester csínált már egy pár igen szép színpadot az operának, felbukkant már művészi szándék a Vígszínház és a Magyar színház színpadjain, Márkus Géza gyönyörű díszleteket tervezett a régi Népszínháznak, ő és Faragó Géza artísztikus kosztümöket rajzoltak a Király-színháznak, tudok továbbá Rippl- Rónai színpadi gondolatairól s arról, hogy még egy pár művészünk nagy érdeklődéssel és kedvvel menne neki ennek az új területnek. A fentebbiekből látható, hogy direktoraink részén ís megvan a jó szándék, a művészekben is van érdeklődés s most már csak kezdő és közvetítő fórumra volna szükség, ennek pedig legalkalmasabb az Iparművészeti Társulat. Ka idejében felkérnénk a színházakat, a díszletfestő műtermeket, a festő- és építőművészeket s az iparművészeti tervezőket, bizonyára sok és érdekes modellt, fotográfiát, kartont és vázlatot lehetne összehozni kész és készülő dolgokról s ha egy kis fáradtságtól nem félünk, a német színpadokról ís szép anyagot lehetne összegyűjteni. Úgy képzelem, hogy kicsi kis színpad is lehetne ezen a kiállításon, amelyet más és más művészeink bedekorálnának s ezen a színpadon finom kis marionett-előadásokat lehetne tartani, amivel egyrészt a nagy színpadok számára hasznosítható tapasztalatokhoz jutnánk, másrészt ídeplántálnánk egy kedves, intim művészetet, amely egyedül alkalmas egy pár modern rendszerű színpad megelevenítésére. Maeterlínckre, Schnítzlerre, Stríndbergre gondolok, azokra a finom és testetlen szimbólumokra, amelyek nem bírják meg a nagy színpad és az élő színész eltítkolhatatlan materíalitását s íme megtörténnék az, hogy az irodalomnak is kitűnő szolgálatokat tudna tenni a mi társulatunk, eltekintve attól a szolgálattól, amit a színpadi művészet fölélesztésével s így annak a lehetőségnek a megteremtésével tenne, hogy a színpadi irodalomban rejtett értékek mind teljes szépségükben érvényesülhetnének. Egy ilyen kiállítás sokkal többet jelentene a magyar kultúrában, semmint első pillanatra gondolnánk. A leggyakrabban előforduló formák a legtermészetesebbek is. egyszersmind A restaurálásról ne is beszéljünk. Egy épület mintáját elkészíthetitek, akár egy holttestét... De az életet, mely az egészet eltölti, a lélek, mely a munkás kezén és szemén keresztül szállt belé, soha fel nem támasztható többé... Más idők más korszellemet követelnek, s akkor új épületet kapunk; de a megholt munkás szelleme nem mozgathat más új gondolatokat és kezeket... Gondozzátok műemlékeiteket, s ekkor nem kell őket lemásolnotok. Ne azokat a tárgyakat díszítsük, amelyeket a mindennapi munkásélet elkoptat. Ott díszítsünk, ahol pihenhetünk; ahol lehetetlen, avagy tilos a pihenés, onnan a szépséget is száműzhetjük. A díszítést époly kevéssé lehet az üzlettel összekötni, mint a játékot a komoly hivatással. A mű befejezettsége a benyomás teljes visszaadása ; a teljes befejezettség pedig a mélyen átérzett benyomás kifejezése. Ezt durva, erőteljes kezeléssel sokkal gyakrabban érhetjük el, mintsem lágy, erőtlen munkával. RUSKIN.

8 120 KÜLÖNFÉLÉK Í20 'T'ÁTRAY LAJOS, f Meghalt. Még a tavaszí vírágzást sem várhatta meg s el kellett mennie. Pedig fiatal volt még és szerette az életet. És hogy szeretett volna dolgozni! Éppen most. Mert eddig csak tanult, mindíg-mindíg csak tanult. Kínlódott, bandukolt a földön lenn. Szedegette össze az Eró'ket, amikkel majd fölemelfcedhetik. Most már kezdte volna bontogatni a szárnyait. Éppen most. Talán másfél hónapja, hogy elment Berlinbe, megint csak tanulni. Onnan még írt haza leveleket} bízó, reménykedő leveleket. A debreceni kiállításon volt egy szobája kiállítva, annak az elrendezését is intézte még levélben de már a kórházból. Később már kívánkozott haza i mintha érezte volna, hogy ilyenkor jobb itthon lenni. Hazahozták. Kilenc napig haldoklott itthon. Azután elment, elmúlt. Mielőtt kibonthatta volna erős szárnyait? mielőtt igazán dolgozni tudott volna. Még a virágzást sem érhette meg ; amint hogy nem érhettük meg mi sem, hogy láthattuk volna őt vírágbaborultan. Április J4-én, szerdán halt meg; pénteken kísértük már kí a temetőbe. Most már ott álmodik, kinn a domboldali temetőben, ahol most már hímes, virágos minden, köröskörül. Mi pedig, akik itt maradtunk még, megsirattuk és megemlékezünk róla : hogy fiatal volt, hogy művész volt, hogy magyar volt. K7TESSEL ALFRÉD. Március hó 24-én hunyta le szemeit Németország egyik legnagyobb építőművésze, a világhírű berlini Leípzígerstrasse-í Wertheim-áruház monumentális alkotásának építője, Messel Alfréd, alig 56 éves korában. Ritka építésznek sikerült az ő népszerűségét megközelíteni, s alig van egy is, aki oly maradandó nyomokat hagyott volna hátra a német építőművészet utolsó 15 évi történetében. í 873-ban kezdte meg Messel építészeti tanulmányait, másik nevezetes kor- és szaktársával Hoffmann Ludwíggal együtt, s mindkettőnek szülőföldje Hessen volt. Nemsokára Messel fáradhatlan szorgalma kivívta számára a Schínkel-díjat, mely módot adott neki tanulmányait Olaszországban folytatni, amivel szemben kötelességévé tétetett Olaszország festői városai építészeti műemlékeiről több aquareílt készíteni. Jellemző, hogy maga Messel ezt a tanulmánykirándulását később tökéletesen hiábavalónak ítélte, csak második olaszországi útja alkalmával kezdett megérlelődni benne az a gondolat írja róla Peter Behrens egy meleghangú megemlékezésében hogy az architektúrában nem a konstruktív és dekoratív szabályok keramikai nyűge a fő, hanem a hatás. Lombardia városaiban ismerte fel először ezt az igazságot, abban a hatásban, melyet az anyag és a szubtilísan arányos részletkiképzés feltételezett. Pedig az akkori építőművészet épp ezeket a szempontokat hagyta figyelmen kívül, s az olcsó építőmesteri plasztika épp ezt az igazi értéket akarta túlterheléssel pótolni. Messel poétikus egyénisége visszariadt attól a gondolattól, hogy az építészet anyaga vásári értéke szerint becsültessék, s ehelyett elsőnek kezdte felismerni a struktúrában, a színben, s ezek kontrasztjában vagy összhangzásában megnyilvánuló művészi értéket. Első házépítéseiben ís az a gondolat érvényesül, s azért ütnek el ezek oly feltűnően a szomszédos épületektől. Már ezek elárulják nála az anyag nagy szeretetét, úgy természeti, mint ipari tekintetben s a sima, zárt felületek kontrasztját artísztikusan kezelt síkokkal s a finom ornamentálís plasztikai mű struktúrájával. Nem a kő vagy fa bizonyos neme iránti előszeretet irányította, hanem a kontraszt vagy harmónia az összeállításban. Mert Messel mindent felhasznált, ami a művészi hatást elősegítheti, kemény- és puhakövet, téglát stb. De milyen meghatározhatlan finomság jellemzi p. o. a berlini Matheíkírchstrasse 31. sz. lakóházat, halvány-mattul fénylő tégláival, melyektől az eső által megfestett homokkő szinte sötéten üt el. Vagy milyen utolérhetetlen bájos a Víctoríastrassei ház simára csiszolt tufakô-façade-ja, mely fölött vadszőlő-repkény terjeszti kí lombozatát. Ugyanilyen hatást ért el Messel az országos biztosító-íntézet hatalmasan felszökkenő, finom tónusokban változó színű téglapilléreível. Nagy előnyére vált Messelnek, hogy megrendeléseinél rendszerint bőségesen állottak rendelkezésére eszközök, melyeket a belső berendezésnél előnyösen alkalmazott, így p. o. a berlini Fürstenberg-háznál. Finomabb színhatás el sem képzelhető, mint e ház könyvtárszobájának arany és barna színharmóniája. Szinte raffínált ízléssel fogja itt össze a régi gobelineket, gazdagon faragott bútorokat s a bőrbútorok sima, barna színét a fal indifferens szövete. Csak az ablakok vörös függönyei ríkítanak kí, s a drágaságok központjául a kandalló márványába foglalt csodaszép halvány Signorelli. De más alkotásainál sem mondott el Messel a szabad művészetek, a festő- és szobrászművészet támogatásáról, mint p. o. mikor a Victoría- Strasse Simon-féle háza gazdag és értékes műgyüjteményének kellett méltó architektonikus keretet adnia. A Wertheím-féle áruház, a modern monumentális művészet e kiváló alkotása, sem csupán architektúrái műremek, hanem a művészetek minden ágának találkozó helye, oly nevekkel mint Taschner, Neger, Wrba, Gaul, modern művészek és művésznők által dekorált kirakat-ablakokkal, ami lényeges befolyással van a benne kiállított áruk művészi nívójára ís. Pedig mindennek dacára praktikusabb célnak megfelelőbb áruház nem is képzelhető a Wertheímáruháznál, ahol a cél és a konstrukció gránitban, vasban, nagy üvegtáblákban mintegy megnemesülten jelentkezik. Messel szerencsésen fogta föl itt a modern kereskedelmi élet gazdasági momentumát s minden technikai nehézséget leküzdve, diadalmasan adta vissza.

9 148. AZ ORSZ. M. KIR. IPARMŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIIPARI OSZTÁLYÁNAK KIÁLLÍTÁSA. A TERMET TERVEZTE : VAS BÉLA. EXPOSITION DE LA CLASSE DES ARTS DOMESTIQUES DE L'ÉCOLE DES ARTS DÉCORATIFS DE BUDAPEST.

10 122 A KANDALLÓT RÉZBÁDOGBÓL KÉSZÍTETTE JANCSURÁK GUSZTÁV, A KAROSSZÉKET KULHANEK NÁNDOR.

11 150. NÁDLER RÓBERT: L'ÉBRASEMENT DE LA FENÊTRE EBÉDLŐ ABLAKFÜLKÉJE. D'UNE SALLE A MANGER. A BÚTOROKAT A BÚTORCSARNOK-SZÖVETKEZET TAGJAI KÉSZÍTETTÉK, A HALTARTÓ MÁRVÁNYTALAPZATÁT ApRILY JÁNOS.

12 A FALAK KŐSZOBRÁSZMUNKÁIT ÉS A KANDALLÓT KÉSZÍTETTE : KRISZTIÁN SÁNDOR, A FALAK BEVONÁSA ÉS AZ ÜLŐBÚTOROK RAPP S. KÁRPITOS MUNKÁJA, AZ ASZTALOSMUNKA MÉRŐ JENŐTŐL VALÓ.

13 IS2. VAS BÉLA: URI DOLGOZÓSZOBA. A BÚTOROKAT KÉSZÍTETTE RADÓCZ JÁNOS. CHAMBRE DE MONSIEUR.

14 VAS BÉLA: TÖLGYFA-SZEKRÉNY (A 124. OLDALON KÖZÖLT ELŐCSARNOKBÓL). BAHUT EN CHÊNE DANS UN HALL. KÉSZÍTETTE : MÉRŐ JENŐ.

15 VAS BÉLA: KÖNYVSZEKRÉNY P ALISANDER FÁBÓL (A 125. OLDALON KÖZÖLT URI3ZOBÁBÓL). BIBLIOTHÈQUE D'UN CABINET DE TRAVAIL. KÉSZÍTETTE : RADÓCZ JÁNOS.

16 CO fn 155. MENYHERT MIKLÓS: ÚRI FOGADÓSZOBA. SALLE DE RECEPTION DE MONSIEUR. SÁRGÁSZÖLDRE PÁCOLT TÖLGYFÁBÓL BERAKÁSSAL ÉS FARAGÁSSAL. AZ ÜLŐBÚTOROK ZÖLDES MOKETTEL ÉS BARNÁS BŐRREL KÁRPÍTOZVA. KÉSZÍTETTÉK : A BÚTORCSARNOK-SZÖVETKEZET" TAGJAI.

17 29 KÜLÖNFÉLÉK Í20 Biztos érzéke a rithmus és az arányosság iránt az, ami Messel utolsó műveit is, köztük a berlini múzeumsziget új építkezéseit átlengi. Látszik rajta, bogy korábbi éveiben barátjával, Hoffmannal együtt előszeretettel tanulmányozta a renaissance mesterei, Alberti és Serlio műveit, nem azért, hogy ezen idők mérési módszereinek és mértani arány-konstrukciójának gyakorlatát elsajátítsa, hanem hogy érzékét rajtok tökéletesítse. S valóban oly biztos érzékre tett szert e téren, hogy a legkisebb arányhibát ís megsejtette. Maga szokta mondani, hogy ami a szobrászra nézve az akt studíuma, ugyanaz az építészre a görög oszloprend tanulmányozása, nem ornamentálís kiképzése, hanem méretviszonyai okából. Szavajárásává vált, hogy gummíból kellene egy oszlopot előállítani, hogy látható legyen, hogyan forgatja kí a legcsekélyebb nyomás is a helyes arányokat egyensúlyokból. De bele ís tudott Messel hatolni a görög nép klasszikus művészete legtitkosabb rejtekeibe, tanuja a darmstadti múzeum, mellyel szülővárosát ajándékozta meg s még inkább az országos biztosító intézet négy emeleten végig vonuló oszlopmotívumának ríthmíkus rendezése, vagy az általános villamossági társulat Friedrich Karl-parti impozáns palotájának csodaszép nagy vesztibülje, mely a római erőérzet megnyilvánulásával hat a belépőre. A PEDAGÓGIA, MINT ÍZLÉSTELENSÉGTER- rv JESZTŐ. Az állam, a társadalom, egyesületek, valamint művészeti életünk legkiválóbb képviselői ís évek sora óta vállvetve fáradoznak azon, hogy lehetetlenné tegyék a temérdek ízléstelenséget, amellyel a modern külföldi gyáripar árasztotta el az országot, s mely közönségünket otthonában, az utcán, templomokban, de egyéb középületekben ís mindenfelé környékezi s az igazi művészet alkotásai iránt fogékonyságát eltompítja. Ujabban sokfelé már iskoláinkba is utat tört magának az új, művészibb szellem s bízvást állíthatjuk, hogy főleg a reformált rajzoktatás révén a természet szépségei és a művészet iránt az előzőnél jóval fogékonyabb, élesebb szemű, önállóbb látású s biztosabb ítéletű nemzedéket sikerül fölnevelnünk. Azok buzgólkodása azonban, akik a művészet kultuszának már az iskolában való terjesztését tűzték ki feladatukul, minduntalan akadályokra bukkannak egyes pedagógusok jóakaratú, de megfontolatlan pártfogásában, amellyel főleg művészi téren minden vállalkozást fölkarolnak, amely az életben nem tud gyökeret verni, s azért az iskolát szemeli kí zsenge palántái üvegházának. Hogy mily ízléstelen dudva burjánzik föl néha ily pedagógusok részéről nyert bíztatások nyomában, arra semmi sem szomorúbb példa, mint az a dombormű sorozat, amely jónevű tanügyi férfiak meleg, lelkes, sőt elragadtatással teli dicsérete alapján nemrégiben a kultuszkormány részéről hivatalosan ajánlást nyert s maholnap alighanem számos iskolának tantermeit fogja elárasztani, hogy bomlasztólag hasson a fogékony lelkű ifjúság ízlésére. Sátori, Frank és Völker budapesti kárpit- és aszbesztoidgyárosok kiadásában jelent meg ez a tízenkét exotíkus állatot ábrázoló, ízléstelen, színezett dombormű, amelyet az orsz. tanszermúzeum hivatalos bírálói iskoláinknak ajánlanak. Nem egy kiváló, külföldön is elismert állatszobrászunk van ; s a modern pedagógia elvei szerint amit az irodalom és művészet terén a tanuló ifjúságnak nyujtunk, abból a legjobb ís éppen csak jó. Mindazonáltal nagyon csalódnánk, ha azt hinnők, hogy a minisztériumi ajánlással a használatra engedélyezett taneszközök sorába fölvett domborművek mintái művész keze alól kerültek ki. Ma már a házaló gipszöntő talián ís jobban válogatja meg mintáit, mint ezt a fönt említett cég tette, amely féldomborművű színezett állatképeí mintáinak kivitelét oly dilettáns emberre bízta, akinek elemi fogalmai sincsenek a dombormű stílbelí korlátairól, akinek ízléséhez hasonlóan a mintázásban való jártassága is fogyatékos, s megfigyelő képessége oly alacsony nivón áll, hogy szinte azt hisszük, hogy eleven állapotban alig látott egy-két vadállatot azok sorában, amelyeket a tanuló ifjúság okulására megmintázott s amelyeket egyik bírálója, egy jónevű pedagógusunk, nem tudjuk fölfogni ésszel miért,»komoly és szakszerű szobrászmunka eredményének, művészeti, valamint pedagógiai és biológiai szempontbóltökéleteseknek«mond. Pedig ezek a domborművek alig tanúskodnak egyébről, mint arról, amit a kiadó cég Budapest székesfőváros tanácsához intézett ajánlatában kiemel, hogy vállalatában ipari munkára alig képes, félig rokkant munkásoknak ád kenyeret. Bármily tiszteletreméltó minden formájában az emberbaráti érzés, nemzedékek ízlésének már az iskolában való elnyomorítását még ennél magasztosabb célok kedvéért sem volna szabad megengednünk. És reméljük, hogy kultuszkormányunk még talál módot arra, hogy a mintáknak az iskolákban való terjesztésére adott engedélyt vissza vonja s ezzel e teljesen elhibázott mintákat tanuló ífj ságunkra nézve ártalmatlanná teszi. Tf7rŰVÉSZETI VANDALIZMUS, Barbarizmus vagy boeotízmus néven lehet csak neveznünk azt a felhasználását a régi iparművészet remekeinek, amelyet az amerikai milliárdosok engednek meg magoknak vagyonuk korlátlansága érzetében, különösen a régi textilművészet némely mérhetlen becsű muzeális darabjaival szemben. Drága szöveteket vagdosnak kíméletlenül szét, hogy szófákra, székek hátára borítsák takaróul. Extravaganciájuk ezzel még nem éri be, gyönyörű szőnyegeket fosztanak meg szegélyzetüktől, hogy Lajos korabeli szófák szegélyéül használják, a kivágott középrészt pedig ellenzőül vagy ajtófüggönyül alkalmazzák, ahol színhatásuk minél jobban érvényesül. így Morton Nichols asszonynak ebédlőjében gyönyörű flamand szőnyegek vannak a XVII. századból, melyeket nagyobb darabokból metszettek ki, vendégszobájában pedig az ágy mennyezete velencei bíbor oltárterítő, arannyal hímezve. Szoktak ugyancsak értékesebb és az idő által nagyon megrongált darabokat üveg alá ís tenni és így használni spanyolfalként vagy falrafüggesztení mint festményt? ezt különösen a fölöttébb ritka régi bayeuxí darabokkal teszik, melyek egész históriai jeleneteket ábrázolnak tűvel gondosan kidolgozva, másfelől misemondó ruhákat, antik Magyar Iparművészet. 3

18 30 KÜLÖNFÉLÉK Í20 fcínaí hímzett selyem és brokát palástokat székek letakarására, kisebb japán gyermekruhákat pedig ablakkönyöklőknek alakítanak át, vagy zongorákat fednek be velők. Nemrég egy szép régi faragott spanyol oltár gazdag és szerencsés vevője egy titkos fiókban több rendbeli remek kazulát talált, korai szaracén mintákban, nyilvánvalóan a középkorból, mivel a levegő érintésére csaknem szétmállottak. Ezeket keretbe foglalták. Maga az oltár a XIII. századból származott, a míseöltönyök pedig fehér selyem vagy baudekinből egy gazdagon kivarrott vagy áttört s aranyszálakkal átszőtt gyártmányból, mely III. Henrik alatt a nemesség és főpapság ruháit szolgáltatta, s melyből a legkisebbke darab is nagy értéket képvisel. Parányi kínai cipőket gyűrű- és ékszerdobozoknak használnak a gazdag amerikai nők, azonkívül apróbb kínai hímzéseket, díszöltönydarabokat, melyek különösen a boxer-háború óta igen elterjedtek, könyvtábláknak, névjegytartóknak, kézitáskáknak, jegyzőkönyveknek dolgoznak föl ; de már a szabó-ipar is birtokába vette ezeket s lehet látni belőlük divatos mellényeket, frakk-kíhajtásokat, sőt egy egész mandarin-öltönyt ís alkalmaztak már drága bundabéllésnek. Interiőrök díszítésére aztán különösen alkalmasnak tartják a régi baldacchinók szöveteit, melyeknek gyönyörű halvány színét a nap sütésének s az eső hatásának tulajdonítják a gyakori körmenetek alatt és rendkívül értékelik, különösen a keresztes háborúk idejéből származóknál. Magát a baldacchínek eredetét Bagdadra vezetik vissza, megfelelően a város olasz nevének, mely Baldacchino volt. Spanyolországban azonban a nemesség nászünnepeínél is használtak baldacchínt s ezek gyönyörű varrásokkal voltak díszítve, melyek a házassági frigyre lépő családok nemesi címereít, gyöngéd szerelmi szimbólumokat stb. tüntettek föl, míg az egyházi baldacchinók többnyíre vallásos emblemákkal, püspökök címereivel voltak díszítve, kivéve ha állandóan az oltár díszítésére szolgáltak, amely esetben szentek ábrázolatai, bibliai jelenetek voltak megörökítve rajtuk s gazdag aranycsipke vagy rojt szegélyezte. Ezek azonban a legritkább darabok ínteríeur-díszítésre s a dúsgazdag Píerpont Morganon kívül alig egy-ketten vannak ilyenek birtokában. Régi ágy térítőkét ís nagy szenvedéllyel gyűjtenek egyes gazdag amerikaiak. így nemrég egy newyorki előkelő hölgy egy pompás zöld selyem takaróhoz jutott, XIV. Lajos korából, rendkívül finoman varrva, különböző színárnyalatokban, halvány rózsaszín, sötétpíros, kék virágcsokrokkal. A philadelphiai George Drexel egy portugál eredetű, szokatlan rajzú nehéz krém selyem ágytakarót szerzett meg s Vanderbílt Györgyné is számos, különböző eredetű, művészien kidolgozott ágyterítő boldog tulajdonosa, melyeknek kora a XIV. századtól a jelenkorig minden történeti kort képvisel. Vitatni sem szükséges, hogy a muzeális tárgyaknak ez a szokatlan és szertelen kultusza Amerikában az interíeurök díszítésénél korántsem felel meg a modern iparművészet érdekeinek. Az a vandalizmus pedig, mellyel a históriai becsű műtárgyakat megcsonkítják, megfosztják indívíduálításuktól, hogy a modern ízlés jármaiba hajtsák, egyszerűen kegyetlen és bántó. jïtt ÉG EGY BARBARIZMUS. Az amerikaiak gyűjtési szenvedélye ízléstelen kinövéseihez méltóan járul a műkedvelők egy másik megszokott tévelygése : a kivagdalt ínícíálok, ornamentálís lécek és miniatűrök a metszetgyűjteményekben, ahol minden illusztráció, minden ékítmény, minden verzál egy külön cikké önállósul. Az ily gyűjtőknek úgy látszik nehezen fér a fejébe, hogy a könyv maga egy egység, amelyben szöveg és illusztráció szorosan egymáshoz tartozik, egymást egészíti kí. Csodálatos, hogy még könyvtárak, köz- és magángyűjtemények is lebecsülték eddig az egyszerű, díszítetlen oldal, a szorosan vett tipográfiái mű értékét, pedig ha helyesen ítélték volna meg ezt a viszonyt, úgy ma több könyvünk s kevesebb vagdalmányunk volna s egyes kitépett lapok helyett sértetlen folíánsokban gyönyörködhetnénk. Egyébként figyelmet érdemlő jelenség, hogy az európai könyvillusztráció mindinkább az önálló képillusztráció irányában fejlődik ki a pusztán dekoratív, ornamentálís elem rovására. Talán összefügg ez egy sajátságos külön szemléleti móddal, melyre következtetni enged már az ís, hogy a művészet inkább európai, a műipar pedig lényegileg orientális jelenség, mint ezt Robert Breuer jelzi egy cikkében. Míg Európa inkább egyéniségeket, formaújítókat képez, addig Ázsiának hagyományos, rendkívül finomult műípara van. Vagy hogy úgy mondjuk, az ázsiai inkább tektonikusán érez, az európai pedig nehezen küzdheti le archítektonikus hajlamát. Amott minden technikai haladás csak új feladatok megoldására serkent a régi csapáson, itt ellenben hamar úrrá lesz az egyéniség és a tartalom, az eszközök és formák. Áll ez nemcsak a keramíka, a fémipari munka, a textilipar terén, hanem a könyvdíszítésnél ís. Hogy jó korán mint tipográfiái, könyvkötészeti és térdíszítésí termék felette áll egy hasonló tökélyű bibliának. Mert az iparművészetre nézve a túlerős egyéniség inkább veszedelmet jelent, habár talán a kultúráiét magasabb feladataira van is hivatva. A sík archítektonikus felbontásának klasszikus példája p. o. Crístoforo de Predíc 1500-ból származó milanói kötete, összeomlófélben levő falakkal, szabad térben lebegő medaíllonokkal î az arcképig emelkedő illusztrációnak pedig Fra Evangélista de Reggío, egyik lapján éneklő barátokkal, kiknek rekedt gajdolását szinte hallja az ember. Valóságos korcs Grützner, de tökéletesítve, épen olyan mint Líebermann minden szabályt kigúnyoló ínícíáljai, melyek azonban mindemellett értékesebbek Peter Behrensnek a dogmát minden egyéb fölé helyező írásművészeténél. A FRANCIA RAJZOKTATÁS REFORMJÁNAK új irányzata, melynek törekvése a rajztanulmányokat mindinkább és inkább gyakorlati s az iparra és kereskedelemre nézve értékesíthető célok felé terelni, sugalta Marguerite Charles, Párís városa rajzískolaí igazgatónőjének az ötletet, hogy egy kitűnő munkájában (La Femme dessinateur, Paris, Librairie Felix Douve n), mely épp most jelent meg számos ábrával kísérve, azokat az iparágakat vegye vizsgálata alá, melyekben a nők mint rajzolók kenyérkereső foglalkozást találhatnának s egyúttal technikai magyarázatokkal

19 J3J PÁLYÁZATOK Í3Í kísérje e különböző rajzolási módokat. Nem foglalja azokba bele az ipari rajz bizonyos nemeit, mint az épületrajzot, gépészeti rajzot, amelyeket nem tekint női foglalkozásoknak, ellenben bőven tárgyalja a tulajdonképpeni műíparí rajzot, az illusztrációt, szövészeti rajzot, a kárpitrajzot, a porcellán- és üvegfestést, a zománc- és gouachefestést, a fém és bőrmunkát, legyezők és dobozok díszítését, fafestést, fénykép-retusírozást, patron-színezést stb. Ami pedig különösebben a csipke- és hímzőmunkát illeti, a szerző részletesebb tájékozás végett Les broderies et les dentelles" cím alatt megjelent korábbi munkájára utal vissza. A fényképí sokszorosításra alkalmas tollrajz technikáját részletesen ismerteti s azt különböző rendeltetése szerint kézimunkák, dívatképek, katalógusok és tulajdonképpeni illusztrációk rajzaira osztja fel. Mindezek nagy pontosságot és precizitást igényelnek mondja azonkívül kiváló biztosságot és kézügyességet, hogy fehér és feketét hozzanak ki, nem pedig szürkét. A használt anyag finom és lehető tiszta brístol-papir s szép fekete, nagyon folyékony kínaí tus, különböző nagyságú és formájú irótollakkal, esetleg lúdtollal. A rajztábla menedékesen állítandó fel stb. stb. Ilyen és hasonló gyakorlati tanácsokkal és útmutatásokkal szolgál a szerzőnő a rajz és a festés egyéb nemeinél is, úgy hogy a technikai és műíparí képzés haszonnal forgatható praktikus vezérfonalát nyerjük munkájában, mely hézagot pótol a női kézimunka irodalma terén. Ha megemlítjük a gondos és minden részletre kiterjedő illusztrációkat, melyek az egyes fejezetekben foglalt útmutatásokat szemléltetőleg magyarázzák és megvilágítják, úgy körülbelül kimerítettük a könyv dicséretét, mely egyúttal világos és vonzó előadási modorával ís méltán sorakozik a legjobb oktató munkák mellé, melyeket a műiparoktatás irodalma termelt az utóbbi években a túlnyomólag női érdekeltség számára. 71RÁGOS BUDAPEST. Alig néhány hete, hogy * megindították az Országos Magyar Iparművészeti Társulat kebeléban a mozgalmat s már ís míndsűrübben látjuk, hogy szorgos kezek színpompás virágokkal díszítik a budapesti házak ablakait és erkélyeit. Nagy segítségére van a mozgalomnak a Rerrích Béla és Räde Károly tollából eredő brosúra, amely magában foglalja a virágok beszerzésére, ápolására és a házakon való alkalmazásának módjára vonatkozó összes tudnivalókat. A Virágos Budapest-bizottság ezerszámra küldözgette szét a hasznos füzetet, az Országos Magyar Iparművészeti Társulat ís ingyen adja vagy megküldi mindenkinek, aki kéri. Sok ostobaságot írtak össze a tökéletes szín és tökéletes forma egyesítéséről. Egészen sohasem egyesíthetök. A tökéletes színnek lágy, egyszerű határoló vonalakra van szüksége. A szín tökéletességét megrontja a vonal tökélye. RUSKIN. DÁLYÁZAT. Az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat a következő három pályázatot hirdeti: I. Tervezzenek : a) serleget ; b) szivar- és cígarettatartó dobozt ; c) kandallóra, fiókos szekrényre, vagy más hasonló bútordarabra helyezhető álló órát. Mind a három tárgy anyaga ezüst ; alkalmazható zománc, esetleg drágakő ís. 2. Tekintettel arra, hogy ezeket a tárgyakat erdő-, kert- és mezőgazdasági, vadászati, borászati és állattenyésztési kiállítások, lovagló- és lövőversenyek díjainak szánták, szükséges, hogy a tervezetek megoldása ezekkel a gazdasági, illetőleg sportágak valamelyikével vonatkozásban legyen. 3. A tervezeteket a tárgyak kidolgozása természetéhez képest rajzban, vagy plasztikusan (agyag, plasztilin, gipsz) kell elkészíteni. Elengedhetlen föltétel az, hogy a rajz vagy plasztikus minta kidolgozása annyira szabatos legyen, hogy annak nyomán közvetlenül lehessen megvalósítani a tervezett tárgyat. 4. A jogos művészi igényeknek és a pályázati föltételeknek megfelelő tervek jutalmazására szolgáló pályadíjak, melyek mind a három pályázatra külön-külön kítüzetnek a következők : I. díj 400 korona, II. díj 200 korona. Ezenkívül a társulat fentartja magának a jogot, hogy mind a két díj kiadása esetére a pályaművek bármelyikét a tervezővel együttesen megállapítandó tiszteletdíjért megvásárolja. 5. A pályázat titkos. Ennélfogva a pályázó lássa el pályaművét valamely jeligével s ugyanezzel a jeligével ellátott zárt borítékban csatolja nevét és lakása címét. 6. A pályázatokon csak magyarul tudó magyar állampolgár vehet részt. 7. Amennyiben a pályázat bíráló-bízottsága valamely pályadíjnak kiadását bizonyos föltételhez kötné, pl. hogy azt tervezője gondosabban dolgozza kí, vagy rajta valamely módosítást tegyen, akkor az illető pályázó köteles a bíráló-bizottság kívánságának záros határidő alatt megfelelni, különben a pályadíjtól elesik. 8. A pályaműveket f. évi június hó I4-ére kell az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat igazgatóságánál beadni. 6*

20 132 PÁLYÁZATOK Í32 9. A pályázatot a társulat állandó bíráló-bizottsága dönti el, amely a szükség szerint két taggal kiegészítheti magát. 10. A pályadíjjal jutalmazott, valamint a társulat által megvásárolt tervek tulajdonjoga, beleértve a korlátlan sokszorosítás! jogot, az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulatot illeti meg. lí. Valamennyi pályaművet a társulat legalább három napig kiállítja az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumban. A nem díjazott pályamunkákat a pályázat határidejétől számított 30 napon belül el kell vitetni, mert ezen az időn túl a társulat nem vállal értük felelősséget. Budapest, május havában. Az ORSZ. MAGYAR IPARMŰVÉSZETI ELNÖKSÉGE. TÁRSULAT pályázat HIRDETÉS RAJZÁRA. Szabó Emil és Társa budapesti cég, amely motorok, gépek és technikai cikkek árusításával foglalkozik, az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat útján pályázatot hirdet művészi hirdetés-rajzra a következő feltételek mellett : 1. Tervezzenek művészi hirdetést, amelyen a cég által forgalomba hozott árúkra, motorokra, gépekre vonatkozó rajz és a következő szöveg legyen : Szabó Emil és Társa Budapest, V., Ferenc Józseftér 6. szám. (Gresham-palota. Lánchíddal szemben.) Telefon Nyersolaj motorok, malomberendezések, benzín-mótorok, szívógáz-mótorok, cséplőgépek. Sürgönycím : Szabóék Budapesten. 2. A hirdetés tervét J73 milliméter széles és 128 milliméter magas négyszögbe, vagy ezzel arányos nagyobb négyszögbe kell megrajzolni. A tervező erőteljes vonalakkal készítse rajzát, hogy az esetleg 80x60 milliméternyi nagyságra való kisebbítés után ís jól hasson. 3. Pályázni csakis tollal vagy ecsettel készült (vonalas) és közvetlenül felhasználható tusrajzzal lehet, amely fototípíával sokszorosítható. Tónusos rajzok (szén- vagy ceruzarajz, akvarell stb.) a pályázaton nem vehetnek részt. 4. A pályázó ügyeljen arra, hogy a szöveg, főleg pedig a név tisztán olvasható legyen. 5. Pályázhatík minden magyar állampolgár. 6. A pályázat titkos. Ennélfogva lássa el minden pályázó tervét jeligével és jeligés levéllel. 7. A pályaműveket J909 június hó J4-díkére kell beküldeni az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat igazgatóságához (Üllőí-út sz.) 8. A pályázat bíráló-bizottsága öt tagból áll. Négy tagját az Orsz. Magyar Iparművészeti Társulat küldi ki, egyik tagja a bízottságnak a cég képviselője, Fabrítzky István úr. 9. A pályadíjak a következők : I. díj Í50 korona, II. díj 50 korona, amely díjak minden körülmények között a legmegfelelőbb tervek készítőinek kiadatnak. Emellett a pályázatot hirdető cég további két tervet koronáért megvásárol. 10. A Társulat az összes pályaterveket legalább három napig kiállítja. A pályázókat pedig figyelmezteti, hogy pályaterveiket a lejárattól számított 30 napon belül vitessék el, mert ezen az időn túl nem vállal értök felelősséget. Budapest, J909 május havában. Az ORSZ. MAGYAR IPARMŰVÉSZETI ELNÖKSÉGE. TÁRSULAT [KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZATOK. A Magyar Országos Képzőművészeti Tanács pályázatot hirdet az építőművészet köréhez tartozó két ösztöndíjra és pedig : J ösztöndíjra J500 koronával, í 800 továbbá tíz, a festőművészet és szobrászat köréhez tartozó képzőművészeti ösztöndíjra és pedig s 1 ösztöndíjra J600 koronával, 2 í J000 J koronával. A folyamodások a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úrhoz címezve J909. évi május hó 20-ig az Orsz. Képzőművészeti Tanácsnál (V. Báthory-utca 12. sz.) nyújtandók be, ahol a pályázat részletes feltételei ís megtudhatók. A mutatvány-művek pedig évi május hó I9-én és 20-án az Orsz. Magyar Szépművészeti Múzeumba szállítandók. A NÉMET 25 PFENNIG-es pénzdarabra kiírt pályázat eldőlt és ez alkalommal három díj került kiosztásra : 2000, J500 és J000 márka, vagyis 2400, 1800 és Í200 korona. A leírást itt mellőzhetjük ; legközelebb fotografikus képét a német lapok közölni fogják. De máris elítélő felszólalásokról hallunk, amelyek a pénznek mással való könnyű elcserélését hibáztatják. A pénzdarabnak, illetőleg a tervnek kivitele egyelőre tehát bizonytalan. A szép arányok mindig egyedül állanak a maguk nemében nem arra valók, hogy kaptafának használjuk őket. A szép formákat és gondolatokat közvetlenül a természetből merítjük. RUSKIN