VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET"

Átírás

1 VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Siófok, június

2 K Ö S Z Ö N T Ő Közelednek a tanév diákolimpiai versenysorozatának záró eseményei a strandlabdajátékok. A strandlabdarúgók idén már második alkalommal találkoznak a Balaton partján, Siófokon. A csapatok IV. és V-VI. korcsoportban mérkőzhetnek a bajnoki címekért és helyezésekért. Azonban reméljük, hogy a komoly küzdelmeken túl igazi felszabadult hangulat is jellemzi majd a tornákat, hiszen a strandsportok diákolimpiája már javában a vakáció időszakában zajlik. Kívánjuk, hogy a résztvevők számára igazi nyári élményt nyújtson a Strandlabdarúgó Diákolimpia versenysorozata. Bízunk abban, hogy izgalmas mérkőzéseket láthatunk és hogy a mozgás öröme, a jó közösség és hangulat miatt lesz leginkább maradandó élmény valamennyi résztvevő számára a Strandlabdajátékok Diákolimpiája. Annál is inkább, mivel a tavalyi döntőn szereplő csapatok közül idén is képviseltetik magukat az országos megmérettetésen, így jó néhány csapat ismerősként köszöntheti egymást a pályákon. A tavalyi év egyik fontos sikerének könyvelhetjük el, hogy a Diákolimpia országos tanulmányi versenynek minősül, és az országos döntőkön elért dobogós helyezések után a felsőoktatási felvételi eljárásban résztvevők 10 többletponthoz juthatnak. Legyen ez motiváció a mostani verseny során is minden résztvevőnek! Ezúton is köszönöm a felkészítők és szervezők állhatatos munkáját, mindenkinek sok sikert kívánok! Budapest, június Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség 2

3 A VERSENY FŐVÉDNÖKE Áder János Magyarország Köztársasági elnöke A VERSENY VÉDNÖKEI Dr. Simicskó István Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság államtitkár Czunyiné Dr. Bertalan Judit Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárság államtitkár Nyilasi Tibor 70-szeres válogatott labdarúgó Borkai Zsolt Magyar Olimpiai Bizottság elnök 3

4 2014/2015. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Siófok, június Az országos döntő célja: A strandlabdarúgó sportág népszerűsítése a diákok körében. Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok közötti sportbarátságok kialakítása, elmélyítése. A sportági képzés során az együttműködés, a fair play szellemiségének elmélyítése A legjobbak számára országos versenyen való részvétel biztosítása, hogy sikeresen képviseljék iskolájukat diákversenyen. 2. Az országos döntő rendezője a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Vas Megyei Diáksport Egyesület 3. Az országos döntő időpontja: június (szombat, vasárnap) 4. Az országos döntő helyszíne: Siófoki Nagystrand (8600, Siófok, Petőfi Sétány. 3.) 5. Szervezőbizottság: Elnök: Pálóczi László, a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgás Albizottság tagja, Vas Megyei Diáksport Egyesület elnöke Tagjai: Szarka Zoltán, az MLSZ Vas megyei Igazgatóság JB elnöke Vásárhelyi-Tompa Eszter, a Vas Megyei Diáksport Egyesület koordinátora 6. Versenybizottság: Elnök: Pálóczi László, a Magyar Diáksport Szövetség Diákolimpia Bizottság Labdarúgás Albizottság tagja, Vas Megyei Diáksport Egyesület elnöke Elnök-h.: Szarka Zoltán, az MLSZ Vas megyei Igazgatóság JB elnöke 7. Igazoló-bizottság: Vezető: Kamen-Juhos Ildikó, Magyar Diáksport Szövetség szakreferense Tagja: Gaál Ákos, Szentgotthárd Város sportreferense Vajda Teréz, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. referense 8. Az országos döntő résztvevői: Az Általános szabályok 5., 7. pontja szerint. Korcsoport: - Csapatversenyben a V-VI. korcsoportba tartozó, ben született fiú tanulók. Felversenyzés: - A V-VI. korcsoportos (összevont) labdajátékban az 2000-ben született, 9. évfolyamba járó tanulók részt vehetnek. Korlátozás: - Az V-VI. korcsoport versenyén az 1995-ös születésű, VI. korcsoportos tanuló csak abban az esetben indulhat, ha az előző tanév félévzárásakor is az iskola tanulója volt, és a 2014/2015. tanévben is a köznevelési intézmény tanulója, amit a köznevelési intézmény igazgatójának igazolnia kell. Résztvevők: - Országos döntő: - Az országos döntőre a nevezési határidőig benevezett csapatok. Ugyanazon köznevelési intézmény korcsoportonként legfeljebb 2 csapatot nevezhet az országos döntőre. 9. Meghívás: Az Általános szabályok 6. pontja szerint. Országos döntő: csak a nevezési határidőig jelentkezők nevezését fogadjuk el, további meghívás nem lehetséges. 4

5 10. Igazolás: Egységes igazolás: a hatályos jogszabályok alapján kiadott diákigazolvánnyal (elvesztése, megrongálódása esetén a köznevelési intézmény igazgatója által kiállított és lepecsételt, fényképpel ellátott iskolalátogatási igazolással (úgy hogy a képen és a papíron is jól látható legyen a lenyomat. Ha nem a személyi részre van a kép ragasztva, akkor a másik oldalon is alá kell írnia az iskola igazgatójának), az internetes nevezés alapján kinyomtatott, az iskola igazgatója által aláírt és pecséttel ellátott csapat nevezési lappal. A nevezési lapon a korosztálynak megfelelő érvényes orvosi igazolásnak kell szerepelnie (a szakszövetségi igazolványban szereplő, érvényes sportorvosi igazolás ezt kiválthatja). Orvosi igazolásként elfogadható az MDSZ által kiadott orvosi igazolás kártya is, mely kiválthatja a nevezési lapon szereplő igazolást. Iskola(ák) átszervezése, ill. az iskola nevének változása esetén a csapatvezető a versenyen az iskola igazgatója által hitelesített dokumentumot köteles bemutatni, mellyel bizonyítja az intézmények átszervezését, ill. az intézmény nevében történt változásokat. A fent előírt dokumentumok hiányában a versenyző(k) nem vehet(nek) részt az országos döntőn. Játékos névsor (lásd a forgatókönyv végén), a mezszám és mezszín feltüntetésével. Kérjük a testnevelőket, gondoskodjanak arról, hogy a tanulók az igazoláshoz szükséges dokumentumokkal rendelkezzenek! A versenyzők saját érdekükben esetleges sérülés, orvosi ellátás szükségessége miatt tartsák maguknál a TAJkártyájukat, vagy annak másolatát. A Diákolimpia versenyein a csapatok tanárral, pedagógussal, vagy csapatvezetővel kötelesek megjelenni, aki az adott köznevelési intézmény alkalmazásában áll, vagy az iskola igazgatója által írásban megbízott vezető/edző. Ezen megbízás hiányában a versenybizottság a csapat mellett megjelent kísérőt nem tekinti hivatalos személynek, és a csapat az országos döntőn nem jogosult részt venni. A tanárok, edzők igazolása a verseny megkezdése előtt az Igazoló Bizottság feladata és kötelessége. Az igazolási dokumentumokat a verseny végéig a Versenybizottságnál kell letétbe helyezni. Az igazolási dokumentumok biztonságos elhelyezéséről a rendező szervnek kell gondoskodnia. 11. Csapatlétszám: 10 fő játékos (2 fő kapus szükséges) + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, vagy edző). Az országos döntőn 10 fő játékos szerepeltethető, az a 10 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. Vezető helyett versenyző nem jöhet és versenyző helyett vezetőt sem lehet hozni. 12. Az országos döntő lebonyolítása: Országos döntő: - A csoportok kialakítása helyszíni sorsolással történik a technikai értekezleten. - A csoportokon belül a csapatok körmérkőzéses rendszer alapján döntik el a helyezéseket: Csoportmérkőzések 3 fős csoportban: 1. forduló: forduló: forduló: 2 3 Csoportmérkőzések 4 fős csoportban: 1. forduló: forduló: forduló: Csoportmérkőzések 5 fős csoportban: 1. forduló: forduló: forduló: forduló: forduló: A lebonyolítási elv meghatározására a sorsolás után a technikai értekezleten kerül sor június 26-án (pénteken) órától. 5

6 13. Program: A csapatok érkezése: június 26-án (péntek) órától Helyszín: Hotel Ezüstpart*** 8600 Siófok, Liszt Ferenc sétány 4 Vacsora a beérkezés napján: ig Ünnepélyes megnyitó: június 26-án (péntek), óra Technikai értekezlet: Időpont: június 26. (péntek) óra Helyszín: Hotel Ezüstpart tárgyaló 14. Díjazás: Az I-III. helyezett csapatok éremdíjazásban részesülnek. Minden helyezett csapat oklevelet vehet át. Átadásra kerülnek az alábbi különdíjak: - Legjobb mezőnyjátékos - Gólkirály - Legjobb kapus - Legeredményesebb felkészítő 15. Költségek: Az országos döntő rendezési, díjazási, valamint a csapatlétszámnak megfelelő szállásköltséget (10 fő játékos + 2 fő felnőtt kísérő 2 éjszakai szállása, június 26-a és június 27-e) a Magyar Diáksport Szövetség biztosítja. Az utazási, étkezési és az egyéb felmerülő költségeket a csapatok maguk viselik. 16. Szállás, étkezés: Szállás: A szállásra vonatkozó igényeket június 12-én (péntek) óráig kérjük a mellékelt megrendelő megküldésével jelezni. A szállás elfoglalása: június 26. (péntek), órától. A szobák elhagyása: június 28. (vasárnap), óráig. A csomagok további elhelyezésére a szálláshelyszínen, külön helyiségben lesz lehetőség. Étkezés: Az étkezésre vonatkozó igényeket június 12-én (péntek) óráig kérjük a mellékelt megrendelő megküldésével jelezni: - Az étkezés fizetésével kapcsolatban információ: Az étkezést a helyszínen, igazoláskor készpénzben kell fizetni Étkezés: június 26. (péntek) - - V június 27. (szombat) R E V június 28. (vasárnap) R E - Étkezési díjak: Reggeli = 900 Ft Ebéd = 600 Ft/hideg csomag/ Vacsora = 1500 Ft /megfelelő megrendelés esetén svédasztalos rendszerben/ Étkezési időpontok: Reggeli: 6.30 órától óráig Ebéd : Hideg ebédcsomag, átvehető a reggelinél Vacsora: órától óráig (beérkezés napján: ) 6

7 17. Sportági rendelkezések: Játékidő: 3 x 8 perc 2 perc szünettel. Pálya: a mérkőzéseket x m-es játékterű, 40 cm mélységű megtisztított homokos, az illetékes labdarúgó szövetség által hitelesített szabadtéri pályán lehet játszani. A játéktér: - két térfélre van osztva egy képzeletbeli felezővonallal (melyet piros zászló jelöl), - a kapuvonal és az azzal párhuzamos, tőle 9 méterre található képzeletbeli vonallal határolt terület a büntetőterület (sárga zászló jelöli), melynek közepe a büntető jel. Kapu: 5,5 x 2,2 méteres kapu. A labda kerülete, súlya: cm kerületű, g súlyú. Csapatlétszám: 10 fő (2 kapus szükséges), + 2 fő felnőtt kísérő (tanár, edző). Játékosok szerepeltetése: versenyenként és csapatonként 10 fő játékos szerepeltethető, az a 10 fő, akiket a verseny első mérkőzése előtt a technikai értekezleten leigazoltak és nevük szerepel a jegyzőkönyvben. Csapatlétszám mérkőzésen: a játéktéren csapatonként 4 fő mezőnyjátékos + 1 fő kapus (5 fő csere). Felszerelés: Lásd az Általános szabályok 12/g. pontja szerint. A mérkőzést csak számozott mezben lehet játszani. Lábbeli használata nem megengedett. Az országos döntőre legalább két különböző színű, számozott garnitúrát és 1 db, a kiírásnak megfelelő méretű labdát kell a csapatoknak magukkal vinni. 18. Játékszabályok: Középkezdésből közvetlenül gól nem érhető el. A labdát a büntetőterület bármely pontjáról kidobhatja a védő csapat kapusa. Oldalvonal mögül lapos passzal vagy bedobással hozható ismét játékba a labda (közvetlenül gól nem érhető el belőle). Az ellenfél játékosai 5 méterre helyezkednek el - pontrúgásnál is - és nem akadályozhatják a labda játékba hozatalát. Csak közvetlen típusú szabadrúgás van. Szabadrúgásból közvetlenül gól érhető el. Semmilyen helyzetben nem állítható sorfal. A sarokrúgásból közvetlenül gól érhető el. Csoportmérkőzések során a találkozók végződhetnek döntetlenre. A keresztjátékok és a helyosztók során, ha döntetlenre végződik egy mérkőzés, akkor 1x3 perc hosszabbítás következik. Amennyiben ez sem dönt, akkor büntetők következnek az első hibáig. Sárga kártya: lásd a labdarúgás szabályai szerint. Annak a játékosnak, akit kétszer sárga kártyával figyelmeztetnek egy mérkőzés alatt, a játékvezető jelzése alapján 2 percre el kell hagynia a játékteret. A két perc elteltével a kiállított játékos azonnal a játéktérre léphet. Piros kártya: Ki kell állítani a vétkes játékost, ha durva szabálytalanságot követ el vagy megkapja a harmadik sárga kártyás figyelmeztetést ugyanazon a mérkőzésen. A kiállított játékos nem térhet vissza a játékba. A cserepadon sem ülhet, olyan távolra kell elmennie, ahonnan nem zavarhatja a játék további menetét. 2 perc elteltével egy cserejátékos azonnal beléphet helyette a játéktérre. A mérkőzésért adható pontok: Győzelemért 3 pont, vereség esetén 0 pont. Döntetlen után büntetővel elért győzelemért 2 pont jár. Döntetlen után büntetőkkel való vereségért 1 pont jár. Azonos pontszám esetén a helyezések eldöntése: egymás elleni eredmény, majd a több rendes játékidőben elért győzelem, majd a mérkőzések gólkülönbsége, vagy a mérkőzéseken szerzett több gól rangsorol, vagy a sorsolás dönt. Pontegyenlőségnél csak az azonos pontszámú csapatok egymás elleni eredményeit veszik figyelembe. 18. Egyéb rendelkezések: A Diákolimpia országos döntőjébe jutott csapatok kötelesek a rendezvény kezdetétől (megnyitó ünnepség) a zárásig (eredményhirdetés) az eseményen jelen lenni. Ez alól kivétel, ha a verseny forgatókönyve másképp rendelkezik, illetve ha nyomós indok alapján az ilyen jellegű szándékot a technikai értekezleten előre bejelentik a versenybizottság (VB) elnökének, és azt a VB jóváhagyta. 7

8 Az országos döntőről indokolatlanul korábban eltávozó csapatokat az MDSZ Diákolimpiai Bizottsága kizárhatja a következő tanévi versenyekből. Azon iskolákat, amelyek versenyzőiket, csapataikat a Diákolimpia országos versenyeire benevezik, az MDSZ OK besorolja és ennek ellenére a versenyen nem vesznek részt, és írásban az MDSZ OK, illetve a rendezők felé nem jelzik a rendezvény kezdete előtt legalább 1 héttel távolmaradásuk okát, az MDSZ Diákolimpiai Bizottság határozattal kizárhatja a 2015/2016. tanévi diákolimpiai versenyekről az adott sportágban. A részt venni szándékozó iskola igazgatója felelősséggel nyilatkozik a nevezési lapon arról, hogy amennyiben a megadott határidőn túl mondja le a részvételt, úgy kötelezettséget vállal az igazolt költségek megtérítésére az MDSZ, illetve a rendező szerv felé! Az öltözőben, a versenyhelyen, a szállás- és étkezési helyen elhelyezett értéktárgyakért, sportfelszerelésért és egyéb személyes tárgyakért a rendezőség felelősséget NEM vállal. A versenyhelyszínen, a szállás- és étkezés helyszínén okozott kárért a csapatok teljes anyagi felelősséggel tartoznak. Az országos döntőn a csapatvezetők, ill. a felnőtt/tanár kísérők kötelesek 22:00 óra és 07:00 óra között a csapataik szálláshelyén tartózkodni és a felügyeletet ellátni! Az országos döntőn fegyelmezetlenül, sportszerűtlenül viselkedő testnevelő/edző/vezető tevékenységét a játékvezetők döntéseitől függetlenül a Versenybizottság elnöke szankcionálhatja, figyelmeztetéssel, majd a versenyből való kizárással. A szankcionálást a VB elnök köteles az elnöki jelentésben jelezni az MDSZ OK felé. Az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, melynek következménye lehet a nevezett(ek) következő tanévi országos versenyről való kizárása is. A nézők, szurkolók, szülők mérkőzés előtti, alatti és mérkőzés utáni botrányokozása esetén a jelenlévő tanárok/edzők/vezetők kötelesek a Versenybizottság és a játékvezetők segítségére lenni a rend és a sportszerű viselkedés helyreállítása érdekében. Botrányokozás esetén az illetékes VB elnök köteles az elnöki jelentésben ezt jelezni az MDSZ OK felé. Ebben az esetben is az MDSZ OK a további szankcionálás jogát fenntartja, mely az iskolának a következő tanévi versenyekből történő kizárásáig terjedhet. Ha a Diákolimpia hivatalos résztvevőivel kapcsolatban (felnőttek, tanulók) olyan esemény fordul elő, amely nem egyeztethető össze a diákolimpiai eszmékkel (házirend be nem tartása, rongálás, játék megtagadása, hivatalos személy, ill. személyek megsértése, ittas állapot, stb.) a Versenybizottság a további versenyzésből azonnali hatállyal köteles a személy(eke)t, illetve a csapato(ka)t kizárni, s arról az MDSZ OK-t, továbbá az illetékes megyei/budapesti szervezetet tájékoztatni. A további szankcionálás jogát az MDSZ OK fenntartja. Minden egyéb kérdésben, melyre ezen versenykiírás nem tér ki, a Magyar Diáksport Szövetség Általános szabályai és a hatályos Strandlabdarúgás verseny- és játékszabályai érvényesek. Minden Résztvevőnek sikeres felkészülést és eredményes versenyzést kívánunk! A versennyel kapcsolatos információ: Pálóczi László 36/ paloczi.laszlo@mdsz.hu Kamen-Juhos Ildikó 36/ kamen.juhos.ildiko@mdsz.hu Szarka Zoltán 36/30/ szarka.schiri@gmail.com Az eredmények élőben követhetőek a Magyar Diáksport Szövetség facebook oldalán. 8

9 2014/2015.TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT - FIÚ Siófok, június Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Kiskunfélegyhá Baráth László / Szakiskola és Kollégium za Csincsák Zoltán 2. Borsod-Abaúj- Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Zemplén I. Iskola és Kollégium Kazincbarcika Mátyás József 3. Borsod-Abaúj- Zemplén II. Andrássy Gyula Szakközépiskola Miskolc Bacsa Péter 4. Borsod-Abaúj- Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Zemplén III. Szakközépiskola és Szakiskola Miskolc Kupecz Tamás 5. Budapest I. Dózsa György Gimnázium, Táncművészeti Szakközépiskola Budapest XV. Mester Attila 6. Budapest II. Kölcsey Ferenc Gimnázium "A" csapat Budapest VI. Angyal Péter 7. Budapest III. Kölcsey Ferenc Gimnázium "B" csapat 8. Budapest IV. Trefort Ágoston Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Budapest XIX. Papp András 9. Fejér Széchenyi István Gimnázium Dunaújváros Balogh Dávid 10. Győr-Moson- Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Sopron Szakközépiskola és Szakiskola Győr Máté Szilárd 11. Heves Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium Gyöngyös Nagy Gábor 12. Jász-Nagykun- Varró István Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium Karcag Fodor Csaba 13. Szolnok Komárom- Esztergom Tatabányai Integrált Szakiskola, Középiskola és Kollégium Tatabánya 14. Pest I. Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Dunakeszi Ferenczi Tamás Péczeli Ádám / Krix Antalné 15. Pest II. Török Ignác Gimnázium Gödöllő Tokai Norbert 16. Pest III. Váci Madách Imre Gimnázium Vác Wagner Bálint 17. Somogy Siófoki Perczel Mór Gimnázium Siófok Boér Renáta 18. Szabolcs-Sz-B I. Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium Fehérgyarmat Kókán József 19. Szabolcs-Sz-B II. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Kisvárda Dolhai Máté 20. Szabolcs-Sz-B Inczédy György Szakközépiskola, Szakiskola és III. Kollégium Nyíregyháza Tóth Péter 21. Szabolcs-Sz-B Teleki Blanka Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola IV. és Kollégium Tiszalök Dobos Zoltán 22. Tolna Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium Bonyhád Csábrák János 23. Vas Szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium Szentgotthárd Dömötör Tamás 24. Veszprém I. Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Ajka Juhász Ervin 25. Veszprém II. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Veszprém Palotai Nándor 26. Veszprém III. Vetési Albert Gimnázium Veszprém Varga Balázs 9

10 2014/2015. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V-VI. KORCSOPORT - FIÚ Siófok, június Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve Különdíjasok: Legjobb mezőnyjátékos: Gólkirály: Legjobb kapus: / góllal: Legeredményesebb felkészítő: 10

11 TÉRKÉP Versenyhelyszín: 8600 Siófok, Petőfi Sétány 3. Szállás: 8600 Siófok, Liszt Ferenc sétány 4. 11

12 2014/2015. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Siófok, június FIÚ Iskola neve: Címe: Csapatvezető neve: Mobil száma: Ssz. Játékos neve Mezszám (I.) mezszín: Mezszám (II.) mezszín: Kelt:, június hó. nap PH. testnevelő aláírása 12

13 2014/2015. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORTOS FIÚ ORSZÁGOS DÖNTŐ Siófok, június S Z Á L L Á S É T K E Z É S M E G R E N D E L Ő június 12. (péntek) óráig kérjük visszaküldeni a szállás-étkezés igénylést az alábbi címekre: paloczi.laszlo@mdsz.hu ; vasdiaksport@gmail.com Iskola neve:... Pontos címe:... címe:... Csapatvezető neve:...mobilszáma:... Csapatvezető címe:... Számlázási név, cím: Érkezés: Saját autóbusszal Vonattal Távolsági busszal Személygépkocsikkal A köznevelési intézmény V-VI. korcsoportos Strandlabdarúgó csapata részére megrendelem a szállást és az étkezést a siófoki országos döntő idejére az alábbiak szerint fő részére június 26. péntek Étkezés: Fizetés: Készpénzzel Vacsora:... Fő Szállás: Sportoló:... fiú Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő június 27. szombat Étkezés: Reggeli:... Fő Ebéd:... Fő Vacsora:... Fő Szállás: Sportoló:... fiú Kísérő:... férfi... nő Gépkocsivezető:... férfi... nő június 28. vasárnap Az étkezés költsége és étkezési időpontok: Étkezés: Reggeli: órától óráig, Reggeli = 900 Ft/alkalom Reggeli: Fő Ebéd: 600 Ft/hideg csomag/alkalom Ebéd:..Fő Vacsora: órától óráig, Vacsora = 1500 Ft/alkalom Az étkezési költségek és a hivatalos létszám feletti, valamint a gk-vezető szállás költségét csapatok maguk viselik! A megrendelt étkezést ki kell fizetni! A hivatalos létszám feletti szállás és étkezéssel kapcsolatosan információ Keszeg Anett értékesítési vezetőtől kérhető ( / , ertekesites@ezustpart.com) Az étkezési díjak és a gépkocsivezető szállás és étkezésköltségeinek befizetési módja: 1) Készpénzben: megérkezéskor a szálláshelyszínen kell fizetni 2) A csapatok által megrendelt és leadott étkezési számok után már nincs mód a változtatásra! Kérjük a csapatokat hívják fel fenntartójuk figyelmét a befizetés módjára! Kelt: június hó.nap P.H.... i g a z g a t ó 13

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Siófok, 2015. június 25-26. 1 K Ö S Z Ö N T Ő Közelednek a tanév diákolimpiai versenysorozatának záró eseményei a strandlabdajátékok. A strandlabdarúgók

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2013/2014. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ RÉSZTVEVŐI V-VI. KORCSOPORT Siófok, 2014. június 21-22. Ssz. Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Bács-Kiskun

Részletesebben

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24.

VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA ÁPRILIS 24. VÁC VÁROS SPORTCSARNOKA 2013. ÁPRILIS 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - LEÁNY Vác, 2013. április 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport

Részletesebben

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS

VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS VESZPRÉM 2013. ÁPRILIS 26. VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - V. KORCSOPORT - FIÚ VESZPRÉM, 2013. ÁPRILIS 26. 1. Az országos elődöntő rendezője:

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT TATAI EDZŐTÁBOR 2013. MÁJUS 16. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY. Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LÁNY Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT

Részletesebben

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-AS TANÉV PEST MEGYEI V-VI. KORCSOPORTOS AMATŐR FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Nevezett csapatok: Fiúk Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium Vác, Madách Imre Gimnázium Vác, Boronkay György

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24.

2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY. Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok május 24. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY Gyula Prohászka Zsolt Sportcsarnok 2013. május 24. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség

Budapesti Diáksport Szövetség Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 09. szombat 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont:

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Időpont: ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Időpont: 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében.

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET FEJÉR MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Székesfehérvár, Felsővárosi Általános Iskola 2015. május 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY SZOMBATHELY 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ - LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Tatabánya 2015. március 30. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ. Budapest, 2015. május 19. kedd III. KORCSOPORT FIÚ Budapest, 2015. május 19. kedd 1 KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV., V-VI. KORCSOPORT Strandkézilabda A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Kézilabda Szövetséggel (MKSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabdamunka

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az

Részletesebben

DABAS május 14.

DABAS május 14. DABAS 2013. május 14. 2012/2013. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - III. KORCSOPORT - FIÚ Dabas, 2013. május 14. 1. Az országos elődöntő rendezője: a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, Vasvári Pál Gimnázium 2015. április 01. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09.

Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Gödöllő április 09. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Gödöllő 2015. április 09. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a

Részletesebben

2015/2016. tanévi versenykiírás V-VI. korcsoport

2015/2016. tanévi versenykiírás V-VI. korcsoport 2015/2016. tanévi versenykiírás V-VI. korcsoport 2015/2016. TANÉVI STRANDLABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT 1. Az országos döntő célja A strandlabdarúgó sportág népszerűsítése a diákok körében. Az

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Budapest, Lőrinci Sportcsarnok 2015. április 13. hétfő, 10 óra 1 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az

Részletesebben

Vas Megyei Diáksport Egyesület

Vas Megyei Diáksport Egyesület Vas Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szombathely 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ. Kaposvár 2015. május 11. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Kaposvár 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Fiú IV. korcsoportos

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés sportág népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok készségeinek,

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT - LEÁNY 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Sümeg, Ramassetter Vince Általános Iskola 2015. május 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Kisvárda, Városi Sportcsarnok április 21. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Kisvárda, Városi Sportcsarnok 2015. április 21. 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Kecskemét 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont

2014/2015. TANÉV VI. KORCSOPORT FIÚ. Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Kazincbarcika, Kazincbarcikai Sportközpont 2015. január 13. 1 Tisztelt Diáksportolók,

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék-

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ / LEÁNY Helyszín 2015. január?. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. június. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség

K Ö S Z Ö N T Ő. Budapest, 2015. június. Balogh Gábor elnök Magyar Diáksport Szövetség K Ö S Z Ö N T Ő A Diákolimpia, a magyar iskolai sport egyedülálló, a tehetséggondozás területén is kiemelkedő jelentőségű versenyrendszerének idei küzdelmei lassan véget érnek. Záró eseményeink az idén

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ - VI. KORCSOPORT FIÚ 1. A verseny célja: Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása a kézilabda sportággal megismerkedő fiatalok részére. Az iskolák

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET

BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET BÁCS-KISKUN MEGYEI DIÁK- ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ KECSKEMÉT 2015. április 08. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel

Részletesebben

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS TANÉV PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben 14 csapat nevezett a VI. korcsoportos lányok megyei kézilabda diákolimpiai küzdelmeire.

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16.

HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ. Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium 2015. január 16. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink!

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG PEST MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Gödöllő 2015. január 15. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET VAS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ SZOMBATHELY 2016. május 17. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia

Részletesebben

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET

CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET CSONGRÁD MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY SZEGED 2015. MÁJUS 5. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Békés, 2015. április 15. (szerda) V. KORCSOPORT - FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség

Magyar Evezős Szövetség Magyar Evezős Szövetség ORSZÁGOS DÖNTŐ III., IV., V., és VI. KORCSOPORT Szeged, 2014.09.05-06. 1 2014/2015. TANÉVI EVEZŐS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: Az evezés

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág utánpótlás-bázisának szélesítése minél több iskoláskorú tanuló bevonásával.

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ

2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ Somogy Megyei Diáksport Szövetség KAPOSVÁR 2013. május 14. Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ. Szolnok, Széchenyi István Gimnázium április 10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Széchenyi István Gimnázium 2015. április 10. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2018/2019-ES TANÉV PEST MEGYEI V.-VI. KORCSOPORTOS LEÁNY KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! Az idei tanévben a visszalépések illetve a határidőn túl nevező csapatok miatt körülményes

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink!

KÖSZÖNTŐ. Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! KÖSZÖNTŐ Kedves Diákolimpikonok! Tisztelt Vendégeink! A Budapesti Diáksport Szövetség nevében szeretettel köszöntöm az Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő résztvevőit, a diáksportolókat, testnevelő

Részletesebben

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG BUDAPESTI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Budapest XVIII., Karinthy Frigyes Gimnázium 2015. január 14. szerda 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY Nyíregyháza, 2015. május 11. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves

Részletesebben

Ikrény május 16. csütörtök

Ikrény május 16. csütörtök 2012/2013. TANÉVI RÖPLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT - LEÁNY Ikrény 2013. május 16. csütörtök Kedves Diáksportolók! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia Leány

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018-AS PEST MEGYEI VI. KORCSOPORTOS FIÚ KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA Kedves Kollégák! A rendelkezésre álló idő rövidsége, a csapatok egyéb elfoglaltsága, valamint a sportcsarnokok leterheltsége

Részletesebben

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna

MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY. Dunaújváros, Campus Aréna MAGYAR FLOORBALL SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ VI. KORCSOPORT LEÁNY Dunaújváros, Campus Aréna 2015.04.29. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük

Részletesebben

Teremlabdarúgás Futsal

Teremlabdarúgás Futsal IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Teremlabdarúgás Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag:

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ Iroda cím: 50 Miskolc, Szemere utca 0. E-mail: bendavid7@hotmail.com Honlap: www.borsod-diaksport.hu Ikt. sz.: 8/09. 08/09. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ I. kcs. kispályás

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Budapest II. Móricz Zsigmond Gimnázium 2014.12.11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG PÁRBAJTŐR KARD TŐR ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2013/2014. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntők célja: A vívósport belüli népszerűsítése az általános

Részletesebben

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg.

Futsal. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. IV. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT Futsal A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ) együttműködésben hirdeti meg. Résztvevők: Megyei/budapesti döntőkig bezárólag: A megyei/budapesti

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, június

2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, június 2015/2016. TANÉVI STRANDKÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ - VERSENYKIÍRÁSA V-VI. KORCSOPORT Hajdúnánás, 2016. június 25-26. 1. Az országos döntő célja: Az iskolákban folyó eredményes kézilabda és strandkézilabda

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.04. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE

Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE Jász Nagykun Szolnok Megyei Diáksport és Szabadidő SE 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ VI. KORCSOPORT FIÚ Szolnok, Szolnoki Széchenyi István Gimnázium 2015. január 14. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők,

Részletesebben

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08.

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT. Ajka, 2015. március 08. Veszprém Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Ajka, 2015. március 08. 1 Kedves Diákok, Pedagógusok, Felkészítők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Magyar

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY. Vajda Péter Ének-Zenei Általános és Sportiskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT LEÁNY és Sportiskola 2014.12.03. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel köszöntjük a Kispályás

Részletesebben

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2014. december 08. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők!

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY

2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 2015/2016. TANÉVI KISPÁLYÁS FLOORBALL DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ V. KORCSOPORT LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: Versenylehetőség biztosítása a köznevelési intézményben tanuló diákok részére. Az

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

KÖSZÖNTŐ. Balogh Gábor. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! KÖSZÖNTŐ Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm számunkra,

Részletesebben

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola

Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ. Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola Budapesti Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ II. KORCSOPORT FIÚ Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 2014.12.10. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők, Felkészítők! Tisztelettel

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT LEÁNY 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ LEÁNY 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő)

Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) Országos döntő: Sárvár, 2015. május 11. (hétfő) 1 2014/2015. TANÉVI PETANQUE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A petanque sport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai

Részletesebben

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12.

Pest Megyei Diáksport Szövetség. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY. Gödöllő május 12. Pest Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ és LEÁNY Gödöllő 2015. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. Floorball kispályás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Floorball Szakszövetséggel (MFSZ) együttműködésben hirdeti meg. 1. A verseny célja: A floorball sportág utánpótlásbázisának szélesítése,

Részletesebben

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11.

ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS. 2014. december 11. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. KORCSOPORT FIÚ DUNAÚJVÁROS Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnoka (Campus Aréna) 2014. december 11. 1 Kedves Fiatalok! Tisztelt Testnevelők,

Részletesebben

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport

Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Amatőr kosárlabda V-VI. korcsoport Iskolák termei, kijelölt termek 2017. január hónaptól www.bpdiaksport.hu 1. A verseny célja: Kosárlabda sportágban versenylehetőséget biztosítani azon középfokú köznevelési

Részletesebben

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök

2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY. Budapest május 19. csütörtök 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Budapest 2016. május 19. csütörtök 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda Diákolimpia IV. korcsoportos

Részletesebben

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok!

K Ö S Z Ö N T Ő. Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! K Ö S Z Ö N T Ő Tisztelt testnevelők, felkészítők, kedves diákok! A 2015/2016-os tanévben is töretlen lelkesedéssel dolgozunk a Diákolimpia versenyrendszerének minél színvonalasabb szervezésén. Nagy öröm

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT LEÁNY Jászberény 2016. május 19. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 2015/201 TANÉVI VERSENYKIÍRÁS 1 2015/201 TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA III., IV., V., VI. KORCSOPORTOS "A" KATEGÓRIÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Az országos döntő célja: Az iskolák közötti kapcsolatok kiépítése, a fiatalok

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diáksport és 2015/2016. TANÉV IV. KORCSOPORT FIÚ Szolnok 2016. május 12. 1 Tisztelt Diáksportolók, Testnevelők, Edzők! Kedves Vendégeink! Tisztelettel köszöntjük a Röplabda

Részletesebben

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ

2018/2019. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ Iroda cím: 50 Miskolc, Szemere utca 0. E-mail: bendavid7@hotmail.com Honlap: www.borsod-diaksport.hu Ikt. szám:8/09 08/09. TANÉVI LABDARÚGÓ DIÁKOLIMPIA Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYEI DÖNTŐ IV. kcs. kispályás

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ

2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ III. KORCSOPORT FIÚ 1. Az országos elődöntő célja: A kézilabda sportág népszerűsítése az iskoláskorú tanulók körében. Játék- és versenyzési lehetőség

Részletesebben