2 ÚJPEST. Szilágyi Lászlóné); II. Lukácsi Balázs, Testnevelés. Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2 ÚJPEST. Szilágyi Lászlóné); II. Lukácsi Balázs, Testnevelés. Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő"

Átírás

1 2 ÚJPEST december 8. Babits-nap A világ végtelen, s éppen a megismerés kimeríthetetlensége avathatná az emberi Észt kimeríthetetlen reménységgé. Iskolájuk névadójának ezen idézetét választották a november 25-én megtartott hagyományos Babits-nap mottójául a Babits Mihály Gimnázium diákjai és tanárai. Bár pontosabb talán, ha egész rendezvénysorozatról teszünk említést, hiszen a már korábban lebonyolított kerületi tanulmányi, illetve a vers- és prózamondó versenyek is szerves részét képezték a Nyugat első nemzedéke írójának emlékére életre hívott eseménynek. A fenti idézethez kapcsolódva a szervezők a műsor összeállításánál igyekeztek akkorát meríteni a megismerés végtelenéből, amekkorát lehetett. Így például amíg dr. Romsics Ignác történész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja A XX. századi Magyarország sikerei és kudarcai, illetve dr. Somlyai Magda történész Az én XX. századom címmel tartott előadást, addig néhány folyosóval odébb a kisebbek Heltai Jenő A néma levente című darabját kísérhették figyelemmel. Divatos szóhasználattal élve sztárvendégekre is futotta a programban, így az iskola korábbi tanulója, Karafiáth Orsolya költőnő mellett az olimpiai bajnok vízilabdázó, Steinmetz Barna is élménybeszámolót tartott az érdeklődőknek. Az elme pallérozása mellett azonban érdemes volt bekukkantani a tornaterembe is, ahol Danka Gitta védőnő és Paroda Anita 11. osztályos tanuló a hastánc szépségeivel igyekezett megismertetni a jelenlévőket sikerrel. Mindemellett a Babits-napon természetesen az irodalom játszotta a fő szerepet: Az én Babitsom elnevezéssel tanárok és diákok vallottak az iskola névadójának egy-egy rájuk hatást gyakorolt művéről, míg a kisebbek a Benedek Elek mesemondó versenyen próbálhatták ki magukat. A Babits-napon nyílt meg Schrammel Imre Kossuth-díjas képzőművész, keramikus kiállítása is, amely még most is várja az érdeklődőket. A gimnázium nevelőtestülete az este folyamán titkos szavazással dr. Ádám Anna magyar-történelem szakos tanárnak ítélte oda a Babits-díjat. Az iskola három technikai dolgozója, Nagy Béláné, Ress Lajosné és Tamásné Vereczkei Katalin A Babits Mihály Gimnáziumért elismerésben részesült. Alábbi összeállításunkban az ünnepségsorozat részét képező Babits Kupa, valamint a IV-XV. kerületi vers- és prózamondó verseny eredményeit teszszük közzé. A Babits Kupát az újpesti és környező kerületi iskolák nyolcadik osztályosai számára hirdetik meg. A jelentkezők magyar nyelv és irodalomból, matematikából, angol nyelvből és természettudományokból versengenek. Idén összesen 13 iskolából 166 nevezés érkezett (a Babits Mihály Gimnázium diákjai csak versenyen kívül indulhattak). A versenyzők díjaikat a Magyar Könyvklubtól, az iskola alapítványától és Gyarmati László úrtól kapták, amelyeket ezúton is szeretnének megköszönni. A Babits Kupa eredményei Az I III. helyezettek: Magyar nyelv és irodalom Gimnáziumi kategória: I. Kasza Balázs, Könyves Kálmán Gimnázium (felkészítő tanára: P. Szabó Általános Melinda). iskolai kategória: I. Bécsi Attila, Károly Róbert 14 Évfolyamos Iskola (felkészítő tanára: Fenes Tibor) valamint Forgács Ráhel, Gárdonyi Géza Általános Iskola (felkészítő tanára: Katona Gabriella); III. Kassa Réka, Gárdonyi Géza Általános Iskola (felkészítő tanára: Katona Gabriella). Matematika Gimnáziumi kategória: I. Zöld Péter, László Gyula Gimnázium (felkészítő tanára: Oláh Ágnes). Általános iskolai kategória: I. Kukta Dóra, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Szilágyi Lászlóné); II. Lukácsi Balázs, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Kürtiné Ivicz Irén), valamint Tóth Marcell Tamás, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Szilágyi Lászlóné). Angol nyelv Gimnáziumi kategória: I. Szabó Mariann, Könyves Kálmán Gimnázium (felkészítő tanára: Ágoston Éva); II. Csoknyai Tamás, Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium (felkészítő tanára: Fazekasné Fally Mária). Általános iskolai kategória: I. Jakab Szabolcs, Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Nyíriné Sonyóczki Zsuzsanna); II. Hajdú Fruzsina, Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Nyíriné Sonyóczki Zsuzsanna); III. Ilea Dóra, Gárdonyi Géza Általános Iskola (felkészítő tanára: László Anita). Természettudomány Gimnáziumi kategória: I. Rotyis Gábor, László Nagy siker volt A néma levente címû darab elôadása Képünkön: Kovács Veronika, Szabó Dóra és Szabó Klára A hastánc szépségeivel is megismerkedtek Gyula Gimnázium (felkészítő tanárai: Molnár Mária, Lednyitzky Diána, dr. Nagyné Dietrich Zsuzsa). Általános iskolai kategória: I. Fekete Tibor, Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Deményné Sári Julianna); II. Gulyás Bianka, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (felkészítő tanára: Bakay Erzsébet), valamint Győrfi Ágnes, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanárai: Kissné L. Lívia, Ruzicska Judit, Salzer Gabriella). A tantárgyanként szerzett pontok összegzése után a Babits Kupát elnyerte és egy évig őrizheti az Angol Tagozatos Általános Iskola. Második helyezett lett a Testnevelés Tagozatos Általános Iskola, harmadik a Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola, negyedik a Gárdonyi Géza Általános Iskola, ötödik a Bajza Utcai Általános Iskola, hatodik a Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola. A gimnáziumok között első lett a Könyves Kálmán Gimnázium, második a László Gyula Gimnázium. A Babits Mihály Gimnázium által a IV. és XV. kerületi középiskolások számára kiírt vers- és prózamondó verseny végeredménye: I. Lengyel Lilla, Dózsa György Gimnázium; II. Sárospataki Barnabás, Babits Mihály Gimnázium és Bok Edina, Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskola; III. Varga Bálint, Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola. A közönség díját Sárospataki Barnabás kapta. h. zs. dr. Romsics Ignác a Mindentudás Egyetemét varázsolta a Babitsba Fotók: Rudó Szilvia

2 2005. december 8. ÚJPEST 3 Ünnepi hangverseny A Babits Mihály Gimnázium énekkarai december 16- án, pénteken 17 óra 30-kor az újpest-kertvárosi Szent István Plébániatemplomban (Rákóczi tér 4 6.) tartják hagyományos karácsonyi hangversenyüket. A műsorban Bach, Corelli, Mendelssohn, Demény, Farkas és Szokolay művei hangzanak el. Vendég közreműködők az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola tanárai és növendékei. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. Fitneszkirálynő a Babitsból A Babits Mihály Gimnázium egyik végzős tanulója, Vargha Viola szerezte meg az aranyérmet Budapesti Kongresszusi Központban tartott IFBB fitnesz-világbajnokságon. A kétnapos versenyen negyven országból közel háromszázan indultak, közülük Viola a hölgyek fitneszmodell world kategóriájában szerzett első helyet. A gimnazista lány alig néhány nappal 18. születésnapja után érte el ezt a nagyszerű sikert, érdemeit pedig tovább növeli már amennyiben egy világbajnoknak erre szüksége van, hogy élete első világversenyén, ráadásul juniorként indult, ám így is végigverte a felnőttek mezőnyét. (h)

3 4 ÚJPEST december 22. Fotók: Horváth Dávid Újpest diákösztöndíjasai, balról jobbra, álló sor: Sipos Ivett Bernadett, Bernáth Mária, Sipos Regina, Koncz Viktória. Ülô sor: Elek Orsolya, Laczák Boglárka, Moskovszky Dolly Edit, Szabára Ágnes. (Dóczy Veronika igazoltan volt távol, a fotózás idôpontjában, éppen vizsgázott.) Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar II. évfolyamos hallgatója. Érdekesség, hogy az idei ösztöndíjasok közül Sipos Ivett Bernadett, Moskovszky Dolly Edit, Laczák Boglárka, Dóczy Veronika és Bernáth Mária már több alkalommal nyerte el az ösztöndíjat. Ösztöndíjat hozott a Mikulás Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere gratulált az ösztöndíjasoknak képünkön Sipos Ivett Bernadettnek. Elôtérben: Bernáth Mária Az idén is úgy alakult, hogy éppen Miklós napján, azaz december 6-án adta át Hock Zoltán alpolgármester az Újpest Diákösztöndíjat a városháza épületében. A Mikulás-napi ünnepségen két gimnazista és hét, tanulmányait egyetemen folytató fiatal vette át a képviselőtestület legutóbbi ülésén született döntés értelmében az ösztöndíjat és az erről szóló emléklapot. Az önkormányzat által 1997-ben alapított ösztöndíj egy tanévnyi időre szól, a fiatalok szeptemberig visszamenőleg négyhavi ösztöndíjat vettek kézhez. Az Újpest Diákösztöndíj összege középiskolás tanulóknál a mindenkori minimálbér 20 százaléka, a felsőfokú tanulmányokat folytatóknál a mindenkori minimálbér 40 százaléka. Az elbírálásnál a kiemelkedő tanulmányi eredmény, a szociális helyzet, illetve a meglévő nyelvvizsgák voltak az odaítélés szempontjai mondta a fiatalokat köszöntve és pályázatukat értékelve Hock Zoltán alpolgármester. Az ösztöndíjasok: Elek Orsolya, a Kölcsey Ferenc Gimnázium 13. évfolyamos tanulója, Sipos Regina, a Szinyei Merse Pál Gimnázium 12. évfolyamos tanulója, Bernáth Mária, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakán V. éves, ugyanott olasz szakon III. éves hallgatója, Dóczy Veronika, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar IV. évfolyamos hallgatója, Koncz Viktória, a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakos, IV. évfolyamos hallgatója, Laczák Boglárka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem énekművész, tanár szak V. évfolyamos hallgatója, Moskovszky Dolly Edit, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem vallástanár szakán IV. évfolyamos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar jogász szakán V. évfolyamos hallgató, Sipos Ivett Bernadett, a Harsányi János Főiskola idegenforgalmi és szálloda szak első éves hallgatója, Szabára Ágnes, a

4 2005. dcember 22. ÚJPEST 5 I 2002 júliusában az Újpest újság még arról adhatott hírt, hogy Vargha Viola, a Babits Mihály Gimnázium 8. a osztályos tanulója 3. helyezett lett az országos ritmikus sportgimnasztikai bajnokságon. Az ifjú hölgy azóta 12. a-s lett, és sportágat is váltott, jelesül a testépítés felé fordult. Nemrég pedig, alig néhány nappal 18. születésnapját követően aranyérmet nyert a Budapesten rendezett világbajnokságon, fitneszmodell kategóriában! Bár a felkészülés időszakában sokat hiányzott az iskolából, a verseny másnapján már ismét ott ült a padokban. Tanárai szerint nincs ebben semmi különös, hisz Violát mindig az jellemezte, hogy nagyon jól össze tudja hangolni a tanulást a sporttal, amint ezt mindkét versenyszámban elért kitűnő eredményei is bizonyítják. Egy gyorsétteremben találkozunk, ám belém vág a felismerés, hogy ahol csak úgy belengi a levegőt a tocsogó zsírban sült húsok és egyszerű szénhidrátok szaga (erről később bővebben), az talán épp a legvisszataszítóbb helyszín egy a kilókkal engesztelhetetlen harcot folytató testépítő hölgy számára. Nem érdekes nyugtat meg, ilyenkor ehetek, csak a verseny előtt kell diétáznom. Megállapodunk, hogy tegeződünk. Vállaira leomló, hosszú, szőke hajfürtjei alól a kabátjára tűzött, kis kék színű babitsos szalagja tűnik elő. Nemrég tartottuk a szalagavatót, az osztályom spanyol táncot adott elő, de részt vettem a palotásban és keringőben is meséli. Könnyű neki, hozzászokott a szerepléshez, nyilván egy keringőtől sem remeg meg a lába. Kabátja alatt a válogatott koronás címerrel díszített melegítőfelsőjét viseli, láthatóan büszkén. No de azt csak nem kell szégyellni, ha valaki világbajnok? Nagy örömömre szolgál, hogy részt vehettem a Magyarországon megrendezett IFBB junior fitnesz és felnőtt fitneszmodell világbajnokságon. Kétéves felkészülés áll mögöttem, ebből is az utolsó háromnégy hónap volt rendkívül nehéz, mivel ez idő alatt heti 11 edzésen kellett részt vennem Ne haragudj, de ez úgy hangzott, mint valami előre betanult szöveg. Mert az is. Értem Ezek szerint annyi kolléga keresett fel a vb-győzelem óta, hogy kénytelen voltál kialakítani egy sablonválaszt, amit elhadarva gyorsan le tudod rázni a riportereket? Nem erről van szó. Bár igaz, hogy hívtak többen is, televíziós csatornákba szerepelni épp úgy, mint újságoknak nyilatkozni. Csakhogy én nem vagyok valami bőbeszédű. Azt ne mondd, hogy szégyenlős vagy! Kicsit. Mindenesetre a folyamatos szófecséplés nem az én asztalom. Így amikor esetenként nyolc egész percet kell szerepelnem a kamerák előtt, meg tudom izzasztani a riportert. Nos, akkor átmozgató jelleggel beszéljünk ártalmatlan dolgokról: mikor kezdtél sportolni? Hat- vagy hétéves lehettem, amikor elkezdtem a ritmikus sportgimnasztikával foglalkozni. Nagyon szerettem csinálni, jártam is versenyekre, s egészen az országos harmadik helyezésig sikerült vinnem. Ám amikor az edzőm abbahagyta a szakmát, ódzkodtam tőle, hogy átmenjek másik egyesületbe. Amikor pedig egy makacs térdízületi gyulladás is hátráltatott, már biztos voltam benne, hogy abbahagyom. Ám a mozgás természetesen hiányzott, így elkezdtem egy fitneszedzőtermet látogatni. Két évvel ezelőtt Huber István, a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség elnöke már itt talált rám. Azt mondta, megvannak az adottságaim ehhez a sportághoz. Egyúttal megkérdezte, nem volna-e kedvem a versenyzéshez. És volt. Azt olvastam, a verseny előtti koplalást igen nehezen viseled. Talán még a kiborulás szót is használtad. Így igaz. Egy-egy versenyt megelőzően háromnégy hónapot töltünk szigorú diétával, és kemény edzésekkel. Előbbi annyit tesz, hogy kizárólag fehérjét, illetve összetett szénhidrátot viszünk be a szervezetbe Ez hogy van magyarul? Csirkét, pulykát vagy halat lehet enni, de azokat sem olajban sütve, csak főzve. És természetesen semmi cukor, semmi zsír. A probléma abból adódik, hogy az agy hozzá van szokva ezen anyagokhoz, így hiányukkor nem úgy viselkedik, ahogy kellene. Ilyenkor valóban előfordul, hogy rettenetes feszültség önti el az embert, és igen, közel vagyok a kiboruláshoz. Vagyis ez nem holmi tinihiszti, hanem átlátható biológiai folyamat. Érdekes, én meg azt hittem, egyszerűen éhes vagy Persze, az is. És bevallom, főleg a csokoládé hiányzik, amiről értelemszerűen szó sem lehet. Isten őrizz Ugyanakkor háromóránként fehérjét kell juttatni a szervezetbe, hogy izom ne épüljön le. Edzés előtt két órával viszont már semmit, az így keletkezett hiányt ezért a tréninget követően pótolni kell. Maga az edzés pedig két fő részből tevődik össze, részint a testsúly megfelelő szintre csökkentését, ez főként kemény lépcsőzésből áll, részint a meglévő izomzat szálkásítását szolgáló gyakorlatokból, amit pedig értelemszerűen súlyzókkal végzek. Szóval ez egy elég összetett dolog. Dehogy És miközben ilyen szigorú rend szerint éled az életed, valamint Újpest egyik legpatinásabb gimnáziumában készülsz az érettségire, mivel töltöd a szabadidőd? Szabadidő ugyan. Az elmúlt két évben nemigen találkoztam ezzel a szóval. Bár hozzá kell tenni, hogy világbajnokságra való felkészülés során meglehetősen sokat hiányoztam az iskolából. Ám tanáraim rendkívül megértők voltak, amiért köszönet jár nekik. Most persze pótolnom kell a dolgozatokat, ilyenkor már nincs kegyelem. Néhanapján eljutok egy művészmoziba, de ez a maximum. Ajánlom Marco Ferreri klasszikusát, A nagy zabálást, persze szigorúan felkészülési időszakban. Apropó, a közeljövőben számodra mi jelenti a nagyobb ellenséget, a kilók vagy a tételek? Tavasszal épp azért nem is indulok versenyen, hogy ne zavarjon semmi az érettségire való felkészülésben. Akármilyen türelmesek is voltak velem eddig a Babitsban, tisztában vagyok vele, hogy májusban már nem lesz pardon, így jelenleg a tanulás az első. Főleg mivel a SOTE-ra szeretnék jelentkezni. Úgy tervezem, hogy gyógytornász leszek. Ami pedig a fitneszt illeti, a jövő évi világbajnokságot Szicíliában rendezik, ott azonban már nem modell, hanem junior body fitnesz kategóriában szeretnék indulni. Kíváncsi vagyok, milyen eredményre lehetek képes a kidolgozottabb, nagyobb izmokkal szemben, ami az ottani mezőnyt jellemzi. És persze lényeges változás a modellversennyel szemben, hogy ott már nem csak a megjelenést pontozzák, hanem zenére gyakorlatot is be kell mutatni. De hangsúlyozom, előbb le kell érettségiznem! HANULA ZSOLT iola, a világbajnok V

5 6 ÚJPEST december 22. Fotók: Zalka István Porondon a 12. b-sek Szalagavató bál December 5-én, a Körcsarnokban tartották a Babits mihály Gimnázium 2005/ 2006-os tanévben érettségiző tanulói szalagavató báljukat. A nyolc évfolyamos gimnáziumi képzésben részt vevő 12. a és 12. b Ács Mária és Marton Sándor osztályfőnökök tanítványai, valamint a négy évfolyamos képzésű 12. c osztály Ferenczfi Magdolna osztályfőnök osztálya, a kék szalag feltűzését követően a bált a palotással nyitották, majd a fergeteges osztálytáncok kerültek sorra. A rendezvényen felléptek a gimnázium néptánccsoportjai, sőt a korábban érettségizett volt diákokból álló népi együttes tagjai is. A bált a bécsi keringő tette emlékezetessé a diákoknak, a családoknak és a tanároknak. Fotók: Dörögdi János A 12. c-sek táncának egy pillanata Részlet a 12. a-s hölgyek táncából

6 2005. december 22. ÚJPEST 7 Az oberwarti út tapasztalatai Magyar anyanyelvű némettanárnak német nyelvterületen eredeti német szót hallani hasznos, jó dolog. Ugyanennek a magyar anyanyelvű némettanárnak német nyelvterületen magyar szót hallani szívet melengető, jó érzés. Mindkettőben részünk volt, amikor november közepén részt vettünk az Újpesti Német Kisebbségi Önkormányzat és az Újpesti Német Óvoda- és Iskolaegyesület által szervezett ausztriai tanulmányúton. Mint gyakorló pedagógusok, nagy várakozással tekintettünk a választható programok elé. Igényünknek megfelelően vagy egy úgynevezett Volksschulét (csak alsó tagozatos korosztályt tanító iskolát) vagy egy két tannyelvű gimnáziumot látogathattunk meg. A magyar horvát határ közelében fekvő, kedves osztrák kisváros, Oberwart (Felsőőr) méltán szolgálhat mintául a kisebbségi kultúra és nyelv megbecsülésére, példaszerű ápolására. A település lakóinak egy része horvát, illetve magyar nemzetiségű. S bár az asszimilációs folyamat következtében a fiatalok már egyre kisebb számban beszélik a hétköznapokban nagyszüleik nyelvét, mégis él a családokban az igény valamennyit megőrizni és átadni az anyanyelvből, a nyelvi kultúrából a felnövekvő generációnak. Ehhez a törekvéshez nyújt segítséget a városi önkormányzat, amikor olyan iskolákat is működtet, ahol lehetőséget biztosít a diákoknak, hogy már első osztályos koruktól fogva heti három órában a magyart, illetve a horvátot tanulhassák első idegen nyelvként. Az általunk meglátogatott két intézmény ilyen volt. Az Ausztriában mindenki számára kötelező angol nyelven kívül mindkét iskolában lehetőségük van a diákoknak a magyar nyelv tanulására is. A Volksschuléban hagyományosnak tekinthető nyelvi órákon az alapvető szókinccsel és nyelvtani rendszerrel ismerkednek meg a gyerekek. A játékos munkaformák a jellemzőek. A diákok verseket, dalokat, népi játékokat sajátítanak el a tanórákon, természetesen az életkori sajátosságok messzemenő figyelembevételével. Bőven van idő és alkalom az egyéni fejlesztésre, differenciálásra is, hiszen az osztálylétszámok átlagosan fő, de a maximális létszám sem lehet 21-nél több ezt tökéletesen lehetővé teszik. A Volksschule épületébe belépve a látogató első benyomása az, hogy az odajáróknak nagyon fontos a rendezett, tiszta környezet és a tanuláshoz szükséges nyugalom biztosítása. A folyosók a gyerekek munkáitól tarkállanak. Az iskola előterében függő színes kartonokon az idei év jelszavának választott mondat virít: Légy a barátom!. A bejárat mellett, feltűnő helyen olvasható az iskola házirendje, amelynek betartása mindenki számára kötelező. A tantermek mind különbözők. Más-más színvilágúak, az odajáró diákokat és az őket tanító pedagógusokat jellemzően. Az osztályok a tananyagot nem tantárgyi keretben, hanem témaközpontúan sajátítják el. Minden évfolyam a saját szintjéhez, fejlettségéhez mérten kapcsolódik egy-egy témához, amellyel körülbelül két hétig foglalkozik.tankönyvet nem nagyon használnak. Ezt a kérdést egyébként Ausztriában is persze más megfontolásból, mint nálunk a tanári szabadság körébe sorolják. A bennünket kalauzoló igazgatónő mesélte el, hogy az osztályban tanító pedagógus feladata az oktatáshoz szükséges segédanyagok, prezentációs táblák elkészítése, tanítványai számára a megfelelő minőségű és mennyiségű feladatlap biztosítása. Nagy könnyebbséget jelent azonban a pedagógusok és a diákok számára, hogy minden tanteremben ott az internetes kapcsolattal is rendelkező, színes nyomtatóval ellátott számítógép. A praktikus iskolabútorok, a tantermekben és a folyosókon is felbukkanó szelektív szemétgyűjtő tartályok látványa bizony felkeltett bennünk egy parányi vágyakozást, talán némi irigységet is Csoportunk gimnáziumban, illetve szakközépiskolában tanító része a Kétnyelvű Szövetségi Gimnázium mindennapjaiba tekinthetett be. Itt is az iskola igazgatója kalauzolt bennünket. Megtudtuk, hogy 13 éve alapították az intézményt év közötti korosztály tanul itt, körülbelül 20 fős létszámú osztályokban. Évfolyamonként két osztályt indítanak. Az EU-ba történt belépésük óta megnőtt az iskolájuk iránti érdeklődés. Fele-fele arányban rendelkeznek horvát, illetve magyar tanítási nyelvű osztályokkal. Számos magyar anyanyelvű tanáruk is van. Az osztályzás igen érdekesen alakul. Felső tagozatban megválaszthatja a diák, milyen nyelven ad számot tudásáról. A gimnáziumi korosztály számára viszont már kötelező az általa választott nyelven történő felelés és dolgozatírás. A következő nyelvek tanulására van még lehetőség: kiinduló nyelv a német, választható nyelvek az angol, francia, spanyol, görög, latin, orosz és romaisztika. A romaisztikát, a cigány nyelvet igen kis számban választják a diákok. Testvériskolai kapcsolatot egy szombathelyi iskolával ápolnak. A tantárgyak egy részéből kötelező német nyelven érettségizni, valamint kötelező a diák által választott idegen nyelvből is jelen esetben ez vagy a horvát vagy a magyar nyelv. A gimnáziumra is jellemző a jó felszereltség, a kifogástalan ellátottság oktatástechnikai eszközökből. Nagy a tisztaság mindenütt, az osztályokban és a folyosókon egyaránt. Irigylésre méltó környezettudatos magatartásuk. Nemcsak a szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas szeméttárolók kapnak helyet a tantermekben és a folyosókon egyaránt, de az üres üdítős pilleflakonok számára is ott áll a gyűjtőrács elérhető távolságban. Az épületben kötelező a váltócipő. Jellemző, hogy mindennel igen takarékosan bánnak. Még a fűtéssel is! De a legfontosabb tanulsága útunknak mégis az volt, hogy a legnagyobb érték az oberwarti iskolában sem a külső adottságokban, hanem a bent lévők egyéniségében, szívében van. SZEGEDINÉWURM JUDIT Testnevelés Tagozatos Általános Iskola A német nyelvű Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny kerületi fordulójának eredményei A versenyt az Újpesti Német Kissebbségi Önkormányzat indította útjára I. kategória (alaptanterv szerint) 7. osztály I. Balázs Flóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Horváth Erika), II. Benedek Anna, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Horváth Erika) és Csizmadia László, Könyves Kálmán Gimnázium (felkészítő tanárai: Kutta Józsefné és Völgyes Dorottya), III. Finta András, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (felkészítő tanára: Takács Judit), IV. Dudás Réka, Angol Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Kőművesné Nemesi Veronika), V. Kovács Klaudia, Könyves Kálmán Gimnázium (felkészítő tanárai: Kutta Józsefné és Völgyes Dorottya), VI. Gergely Tamás, Homoktövis Általános Iskola (felkészítő tanára: Pintérné Horváth Rita). 8. osztály I. Molnár Anna, Könyves Kálmán Gimnázium, (felkészítő tanárai: Kutta Józsefné és Völgyes Dorottya), II. Csordás Zita, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Horváth Erika), III. Szabó Klaudia, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Horváth Erika), IV. Nagy Sándor, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Krajcsi Zsuzsanna), V. Bartos Panna, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (felkészítő tanára: Horváth Erika), VI. Erdélyi Kitti, Könyves Kálmán Gimnázium (felkészítő tanárai: Kutta Józsefné és Völgyes Dorottya) és Szepesi KUTTA JÓZSEFNÉ Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ Márk, Benkő István Református Általános Iskola (felkészítő tanára: Bábi Andrea). II. kategória (tagozatos) 7. osztály I. Turner György, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanára: Zoboki Mihályné), II. Sárváry Noémi, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Turi Ágnes), III. Binder Nikolett, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Turi Ágnes), IV. Székely Márton, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Petz Zoltánné), V. Berkes Tibor és Gyarmati Emese, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanáruk: Zoboki Mihályné), valamint Kovács Bálint, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Turi Ágnes), VI. Tutor Norbert, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Petz Zoltánné). 8. osztály I. Horváth Réka, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Dózsa Judit), II. Czinkota Róbert, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Petz Zoltánné) és Gépész Zoltán, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanára: Zoboki Mihályné), III. Gépész Tamás, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanára: Zoboki Mihályné), IV. Varga Bertalan, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanára: Zoboki Mihályné), V. Marton Tamás, Babits Mihály Gimnázium (felkészítő tanára: Zoboki Mihályné), VI. Csippán Árpád, Német Tagozatos Általános Iskola (felkészítő tanára: Petz Zoltánné).

7 ÚJPEST január 12. Templomi hangverseny December 16-án, az újpest-kertvárosi Szent István-plébániatemplomban került sor a Babits Mihály Gimnázium karácsonyi hangversenyére. A gimnázium vegyes és női kara Corelli, Bach, Mendelssohn, Demény, Farkas és Szokolay műveit, illetve feldolgozásait adta elő, Mészöly Géza Péter tanár (képünkön), karvezető vezényletével. A koncerten közreműködtek az Újpesti Erkel Gyula Zeneiskola tanárai és növendékei, Skripeczkyné Zádor Éva vezényletével. Az előadás díszvendége Szokolay Sándor zeneszerző volt, aki saját művét vezényelve dirigensként is bemutatkozott a közönségnek. A koncert végén a kórus és az új karvezető külön köszöntötte Kőházi Tiborné Gyarmati Évát, az előző tanév végén nyugdíjba vonult énektanárt és karvezetőt. Fotó: Zalka István 2006.március 9. Böngészde Győztesek és helyezettek A Pedagógiai Szolgáltató Központ összesítése alapján közreadjuk a kerületi tanulmányi versenyek I VI. helyezettjeinek névsorát. A diákok neve mellett feltüntetjük iskolájuk és zárójelben felkészítő tanáruk nevét is. Herman Ottó Országos Biológia Verseny 7 8. osztály I. Bogdányi Magdolna, Homoktövis Általános Iskola (dr. Szabó Zoltánné), II. Gulyás Bianka, Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Általános Iskola (Dovrtelné Kardos Tünde), III. Fehérvári Dóra, Angol Tagozatos Általános Iskola (Moharos János), IV. Bogdányi Judit, Homoktövis Általános Iskola (dr. Szabó Zoltánné), V. Baracskay Fanny, Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Általános Iskola (Dovrtelné Kardos Tünde), VI. Dolonai Réka, Szűcs Sándor Általános Iskola (Rönkösné Gadács Vera), Kádár Liliána, Babits Mihály Gimnázium (Szigeti Zsuzsa) és Léhárt Gergely, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Ferenczy Zsuzsa). Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Verseny 7. osztály I. Édelmayer Zsófia, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Sáhó Katalin), II. Nagy Viktória, Német Tagozatos Általános Iskola (Opauszki Viktória), III. Balázs Flóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Kissné Lázár Lívia) és Petyovszki Ádám, Megyeri Úti Általános Iskola (Juhász Katalin), IV. Friedrich Dániel, Angol Tagozatos Általános Iskola (Bartos Pál), V. Repeczky Szilvia, Bajza József Általános Iskola (Gyenes Margit), VI. Feleky Dóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Kissné Lázár Lívia). 8. osztály I. Horváth Réka, Német Tagozatos Általános Iskola (Opauszki Viktória), II. Varga Bertalan, Babits Mihály Gimnázium (Pataky Mariann), III. Gergely Dávid, Homoktövis Általános Iskola (dr. Szabó Zoltánné), IV. Haliárszki Nikolett, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Sáhó Katalin), V. Tóth Marcell Tamás, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Sáhó Katalin), VI. Székely L. Szilárd, Megyeri Úti Általános Iskola (Juhász Katalin) és Mócsai Ádám, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Putz Zoltán). Olvasni és gondolkodni együtt csapatverseny I. Gerner Ágnes, Lehoczki Boglárka (4. oszt.), Kovács Attila, Szerepi Nikolett (5. oszt.), Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium (Závoti Mária, Vékony Attiláné), II. Tóth Zsófia, Tőri Tünde (4. oszt.), Bagi Barna, Széplaki Zsolt (5. oszt.), Angol Tagozatos Általános Iskola (Jenőváriné Dobos Kornélia, Somogyváriné Polgár Zsuzsanna), III. Braun Márton, Mucsi Eszter (4. oszt.), Hornyák Barbara, Jakab Petra (5. oszt.), Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet, Bakay Erzsébet), IV. Berende Flóra, Merényi András (4. oszt.), Adamis Bence, Harsági Nikoletta (5. oszt.), Német Tagozatos Általános Iskola (Ádám Anikó, Lipták Anikó, Magát Tamás), V. Marosi Dániel, Romero Adriana (4. oszt.), Harkai Krisztián, Sefcsik Balázs (5. oszt.), Szigeti József Utcai Általános Iskola (Darányiné Egri Anikó, Rácz Zita, Papp Lajos), VI. Kulcsár Nikolett, Mérő Bálint (4. oszt.), Fazakas Mátyás, Rajszki Péter (5. oszt.), Bajza József Általános Iskola (Heiszné Szabó Ágnes, Csimma Ilona, Vágvölgyi Ferenc) és Fekete Marcell Richard, Törőcsik Kristóf (4. oszt.), Horváth Balázs, Szfefert Gábor (5. oszt.), Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Jobbágy-Felső Erzsébet, Gyutainé Isztl Klára, Szilágyi Lászlóné).

8 2006. január 26. ÚJPEST 9 Harry Potter nyomában Kolos Lakatos Tamás, a Babits Mihály Gimnázium 12. évfolyamos tanulója 2005 nyarán egy ösztöndíjat nyert, amellyel a középiskola utolsó évét egy nemzetközi érettségivel záródó középiskolában teljesítheti. A téli szünetet itthon töltötte, s meglátogatta iskoláját, osztálytársait is. Ekkor kérdeztük tapasztalatairól. Az idei tanévet az Egyesült Államokban kezdted. Igen szeptembere óta tanulok a United World Colleges (UWC) amerikai iskolájában, mely a nyolcvanas évek elején nyílt meg Új-Mexikó állam Montezuma városkájában. A UWC egy olyan szervezet, amely a középiskola utolsó évét végző tanulókat hív meg iskoláiba a világ minden pontjáról. A mozgalom célja, hogy olyan fiatalokat neveljenek, akik megértik a globális problémákat, és tapasztalataikat otthonukban hasznosítva küzdenek a nemzetközi összefogásért. Az iskola nem állami, hanem magániskolának számít, és ez meg is látszik rajta. Központja egy hatalmas, nemrégiben felújított kastély. A UWC nemzetközi iskola? Mit jelent ez? A világ 87 különböző országából érkeznek diákok, akiknek természetesen különböző kultúrájuk, különböző nyelvük, más-más szokásaik vannak. Nem csak a diákok, de a tanári kar is ilyen sokszínű. A matematikatanárom például kanadai, a franciatanár barbadosi, a közgazdaságtant pedig egy palesztin tanár tanítja. Elsőre meg is lepődhet a kedves olvasó azon, hogyan is lehetséges így együtt élni ilyen kavalkádban. A válasz mégis egyszerű: könynyen! Ugyanis mindegyik UWC-nek, mint ahogy ennek is, megvan a saját maga szelleme, varázsvilága. Nemhiába mondják, hogy szinte a Harry Potter regény válik itt valósággá, természetesen varázslat nélkül. Az itthoni iskolákétól már a környezet is szokatlanul különbözik. A legközelebbi település is húszpercnyire esik az iskolától, mely egy völgyben helyezkedik el, 2300 m magasan, a sivatag és a hegyek találkozásánál. Új- Mexikó sajátosságai pedig mindenütt érződnek. Az emberek, az utcák, a házak, a viselkedési stílus, és persze a természeti adottságok. Itt említendő, hogy a hagyományos háziállatok mellett medvék, sőt különböző kígyófajok is az iskola vendégszeretetét élvezik, már ami ez utóbbiakat illeti sajnos. Miben különbözik az oktatás, a tananyag? Az oktatás magas színvonalú, de sokban különbözik a hazaitól, ahogy azt magam is érzékeltem az első hetek után. Magyarországon a hangsúly kizárólag a elméleti tananyagon van. Ettől eltekintve már a Babitsban is lehetőségem nyílt különböző délutáni szabadidős tevékenységeken részt venni. A UWC-iskolában ezzel szemben kevesebb órám van; csak hat tantárgy tanulása kötelező, de 75 perces órák keretében. A tantárgyak fele emelt szintű, másik fele alapszintű követelményeket támaszt. Milyen tantárgyakat tanultok? A hagyományos tantárgyakon kívül lehetőség nyílik közgazdaságtan, vallástan, szociálantropológia és egyéb különleges tantárgyak tanulására is. Természetesen a nyelvek tanulása is fontos, és ehhez az iskola mindent megad. Az oktatás nyelve az angol, de ezenkívül mindenki tanul egy másik nyelvet is, ami bármi lehet. Még az sem probléma, ha valaki egy törzsi nyelvet beszél, és azt szeretné folytatni. Nekem például a tantárgyaim között szerepel a magyar nyelv és irodalom is, pedig csak egyedül vagyok magyarként az egész iskolában. A tantárgyak tartalma tekintetében szintén vannak különbségek. A kinti oktatás inkább a gyakorlati részre, az ismeretek alkalmazására, a tanultak mindennapi szerepére helyezi a hangsúlyt, míg itthon inkább elméletet részesítik előnyben. Mi az, amiben az amerikai élet nehezebb? A UWC hitvallása a teljes ember nevelése, így a nemzetközi érettségihez (IB) kötelezően választható közhasznú (szociális, művészeti, ökológiai vagy egyéb) programokat is teljesíteni kell. Havonta egyegy kulturális nap és vitanapot rendeznek, melyek csak kiegészítik a napi rendszerességű sportot, szociális munkát, kreatív tevékenységet. Jómagam fotózom, évkönyvet szerkesztek, turisták számára tartok idegenvezetést, teniszezem, túrázom, és tagja vagyok az iskola önkéntes hegyimentőcsapatának, és ez még csak egy kis ízelítő a sok-sok egyéb közül. Úgy tűnik, hogy kemény követelményeknek kell megfelelned. Igen. Ha valaki nem képes megfelelni ezeknek az elvárásoknak, az bizony könnyen el is távozhat. Nagyon komolyan veszik, hogy a diákoknak tilos az alkohol vagy drog fogyasztása. Nagyon odafigyelnek a hiányzásra is. Ha ezeket a szabályokat valaki megszegi, akkor el kell hagynia az iskolát. Ilyen okok miatt az idén már két diák is kénytelen volt távozni az intézményből. Mire hívnád fel a figyelmét a UWC iránt érdeklődő diákoknak? Azt, hogy a sokfordulós, sok szempontot figyelembe vevő válogatás során meg tudtam felelni az elvárásoknak, elsősorban annak köszönhetem, hogy a családom, az iskolám, tanáraim, diáktársaim, barátaim segítettek, mellettem álltak. -K-

9 10 ÚJPEST március 23. Böngészde Győztesek és helyezettek A Pedagógiai Szolgáltató Központ összesítése alapján közreadjuk a kerületi tanulmányi versenyek I VI. helyezettjeinek névsorát. A diákok neve mellett feltüntetjük iskolájuk és zárójelben felkészítő tanáruk nevét is. Népdaléneklés csoportverseny I. Csender Gábor, Garabuczi Balázs, Oszlay Zsófia, Thien Ly Virág, Végvári Zsanett, Vörösváry Márton, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Vass Veronika), II. Erdélyi Bettina, Kovács Réka, Nagy Petra, Telek Zsanna, Megyeri Úti Általános Iskola (Hamzáné Szita Ilona), III. Hlavács Viktória, Kiss Geraldína, Kurucz Melinda, Megyes Beatrix, Varga Fanni, Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium (Szeley Sándorné), IV. Bakos Mónika, Szerdahelyi Anna, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Milibákné Megyesi Éva), V. Lőczi Bettina, Petroczki Anna, Szabó Petra, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Erdős Ildikó). 5. évfolyam I. Tóth Daniella, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Vass Veronika), II. Telek Zsanna, Megyeri Úti Általános Iskola (Hamzáné Szita Ilona), III. Kalvach Rita, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Aranyosi Lóránt) és Kovács Réka, Megyeri Úti Általános Iskola (Hamzáné Szita Ilona), IV. Kovács Bettina, Erzsébet Utcai Általános Iskola (Járai Attila), IV. Gigor Vivien, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Erdős Ildikó), V. Bódis Katalin, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Erdős Ildikó), VI. Kiss Bettina, Szűcs Sándor Általános Iskola (Kissik Barbara). 6. évfolyam I. Tátrai Adrienn, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Aranyosi Lóránt), II. Kovács Petra, Erkel Gyula Újpesti Zeneiskola (Bakó Judit), III. Gellért Dániel, Német Tagozatos Általános Iskola (Naszvagyi Vilmosné), IV. Simonfi Noémi, Bajza József Általános Iskola (Goór Katalin), V. Szatmári László, Szűcs Sándor Általános Iskola (Kissik Barbara). 7. évfolyam I. Bonyák Zoltán, Erzsébet Utcai Általános Iskola (Járai Attila), II. Cserés Anett, Homoktövis Általános Iskola (Temesváryné Molnár Erika), III. Farkas Bernadett, Szőnyi István Általános Iskola (Mozsár Lívia), IV. Árpád Eszter, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Milibákné Megyesi Éva), V. Pajor Boglárka, Bajza József Általános Iskola (Goór Katalin), VI. Vékony Bettina, Bajza József Általános Iskola (Goór Katalin). 8. évfolyam I. Antal Renátó, Homoktövis Általános Iskola (Temesváryné Molnár Erika), II. Magyar Dorottya, Homoktövis Általános Iskola (Surán Sándor), III. László Gergely, Bajza József Általános Iskola (Goór Katalin), IV. Bugán Marcell, Szűcs Sándor Általános Iskola (Kissik Barbara), V. Séllei Zsanett, Megyeri Úti Általános Iskola (Pintérné Fürt Judit), VI. Bodnár Nikolett, Megyeri Úti Általános Iskola (Pintérné Fürt Judit). Kazinczy szépkiejtési verseny 5 6. osztály I. Szilágyi Ivett, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Wölfli Erika), II. Pécsi Vivien, Angol Tagozatos Általános Iskola (Effné Nagy Zsuzsa), III. Tátrai Adrienn, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Baráth Ildikó), IV. Magyar Eszter, Szűcs Sándor Általános Iskola (Holécziné Bihari Ágnes), V. Tóth Alexandra, Babits Mihály Gimnázum (Bodó Anna), VI. Szász Zsanett, Benkő István Református Általános Iskola (Bábi Andrea) osztály I. Tóth Veronika, Német Tagozatos Általános Iskola (Sipos Sándor), II. Antal Renátó, Homoktövis Általános Iskola (Temesváryné Molnár Erika), III. Szórádi Virág, Babits Mihály Gimnázium (Bodó Anna), IV. Szepesi Hilda, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Kallai Klára), V. Gyimesi Edina, Könyves Kálmán Gimnázium (Pusztai Ágnes), VI. Feleki Dóra, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Pagonyi Katalin) és Koszonits Krisztián, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Farkas Andrea).

10 2006. május 4. ÚJPEST 11 A költészet napján... A Babits Mihály Gimnázium 11. évfolyamának az irodalom iránt érdeklődő tanulói még a novemberi Babits-nap után tettek javaslatot tanáraiknak, miszerint örömmel összeállítanák a költészet napja alkalmából rendezendő megemlékezés programját. Április 11-én így aztán az ő munkájukat dicsérték azok a József Attilafelolvasások, amelyeket a szünetekben hallhattak diáktársaik. Ám a megemlékezés ezzel nem ért véget, hisz később az iskola aulájában az írás iránt maguk is kedvet érző diákok már saját műveiket olvasták fel, hogy aztán a jelenlévők közösen elemezzék a hallottakat. Az esemény olyan sikeres lett, hogy a gyerekek a továbbiakban rendszeresíteni kívánják, s egyfajta önképző kör keretében havonta tartanának ehhez hasonló összejöveteleket, ahol megvitathatják egymás alkotásait. Mindeközben pedig A vers, ahogy én látom címmel folyamatosan látható volt az a tablókiállítás, amelyen az alkotók egy-egy vers képszerű megjelenítését tűzték ki célul. A költészet napja alkalmából tartott műsort szervező 11. évfolyamos diákok közül Szelei Nikolett, Vingender Szonja és Kocsis Alexandra vállaltak oroszlánrészt a feladatokból. Alexandra esetében pedig az is idekívánkozik, hogy április 10-én magyar nyelv és irodalom OKTV országos döntőn vett részt, ahol a hatodik helyet szerezte meg. Ez annyit tesz, hogy ebből a tantárgyból ő már most mentesült mind az érettségi, mind a felsőoktatási felvételi vizsgák alól. (-han-) Eötvös Csilla Orsolya és Szelei Nikolett Naszádos Anna Sárospataki Barnabás Fotók: Horváth Dávid

11 12 ÚJPEST május Dr. Kövesdi István Sóstói Gáborné igazgató igazgatóhelyettes Kiss Tamás igazgatóhelyettes Tanáraink Dr. Ádám Anna Adorján Gáborné Antal Erika Antal István Balatoni Teréz Balázs Gábor Balogh Péter Bányai Alfonz Berkes István B. Mészáros Katalin Bodnár György Bodnár Györgyné Burgermeisterné Barina Johanna Danitz Béláné Falvi Zsolt Fazekasné Fally Mária Ferenczfi Magdolna Földiné Veress Zsuzsanna Frontóné Szigeti Zsuzsanna Gede Krisztina Gotó Sóta Gróf Szilvia Gyûdi Ilona Honti Mária Horváth Kálmán Kaposiné Bodó Anna Kazinczyné Darnai Erzsébet Kádárné Szalay Eszter Kálmán Ildikó Kárpátiné Kovács Edit Kéfer Ferenc Kis László Kis-Molnár Csaba Klimesné Tornai Alexandra Kolbergné Bráder Zsuzsanna Komjáti Zsuzsanna Kovács Valéria Kôházi Tiborné Kôrösi Ágnes Kröel-Dulayné Varga Magdolna Láng Júlia Linita Ferreira Lôrincz Andrásné Lôrincz Margit Lunczer Ildikó Mányai Györgyné Marton Sándor Martonné Czemel Katalin Mészöly Géza Molnár Sándor Nagy Jánosné Dr. Nagyné Ács Mária Nagy Zoltán Nakumara Seiko Németh Ferenc Okubo Rie Opavszky Szilárd Pataki Mariann Péter Irma Polgár Judit Pomázi László Schlosser Katalin Schultheisz Olga Sillye Gergely Dr. Sódar Károlyné Somodiné Nagy Ilona Sütôné Antos Anikó Szoboszlay András Ternovszky Gergely Toroczkay Erika Tóth Péter Vocskó Györgyné Yukiyo Fujishima Zalavári Márta Zoboki Mihályné Zsilinszky Endre

12 2006. május 4. ÚJPEST 13 Apáthy Fruzsina Bakos Gergely Balla Tamás Czender András /A Dörnyei Kinga Endrey Barbara Fekete Brigitta Fulmer Andrea Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátainkban leltük fel az egész világot. Kölcsey Ferenc Gömbös Tamás Harsányi Richárd Hlavacska Tamás Józsa Éva Kalász Péter Kaposi Klára Kaszai Márton Kolos Lakatos Tamás Dr. Nagyné Ács Mária osztályfônök Kovács Barbara Boglárka Kovács Tamás Kudett Krisztina Molnár Dóra Müller Csilla Szénási Renáta Szuhanyik Bence Tóth Tamás Vargha Viola Váczy Borbála

13 14 ÚJPEST május /B Babják Eszter Baranyai Ágnes Barcza Petra Barna Anna Emberi törvény, kibírni mindent S menni mindig tovább, Még akkor is, ha nem élnek benned Remények és csodák. Békési Judit Dobos József Erdélyi Zsófia Füri Péter Hemingway Gregorits Péter Horváth Zoltán Kovács Krisztina Kövesdán Gábor Marton Sándor osztályfônök Mató Zsófia Mácsai Anita Mikulcza Éva Mogyoródi Ádám Novák Emese Pintér Ildikó Radics Péter Szabó Bianka Szokol Dávid Tóth Péter

14 ÚJPEST május 4. Balogh Endre Mátyás Császi Adrienn Dettrich Zsuzsa Kató Nikolett Kiss Zsuzsanna Koreczki Bálint Kôrösi Anita Kôrösi Balázs Lajos Labancz Linda Makk Viktória Mester Gábor Attila Mészáros Anett /C Lehet, hogy gyenge néha még a hangunk, Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, De indulunk: a szépet, jót akarjuk, S érezzük, hogy hitünknek szárnya van! Juhász Gyula Nagy Gábor Nagy Zsuzsa Németh Andrea Oláh Krisztián Pálvölgyi Péter Péter Anita Petrovics Tamás Plachi Franciska Ferenczfi Magdolna osztályfônök Selmeci András Svehla Krisztina Szakmári Csilla Takács Zoltán Gábor Tácsik Barbara Tégla Anikó Tóth Renáta Tóth Renáta Várnai György Sándor Vörös Enikô

15 16 ÚJPEST május 18. A Könyves Kálmán Gimnázium elsô helyezett csapata: Seres Dániel, László Zsuzsanna, Iloncai Zita, Neubrandt Dóra, Erdôs Attila Ifjú lokálpatrióták versenyeztek Á prilis 28-án immár 16. alkalommal került sor az Újpesti Helytörténeti Alapítvány által életre hívott, a városrész iskolásainak Újpest történelmére, kultúrájára, gazdaságára és társadalmára vonatkozó ismereteit felmérő vetélkedőre a már megszokottnak mondható helyszínen, az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban. A helytörténeti vetélkedő e bő másfél évtized alatt igen komoly nimbuszt vívott ki magának, s komoly felkészülés előzi meg a részvételt az egyes csoportok részéről. Mivel páratlan években az általános, míg páros években a középiskolás csapatok vesznek részt az eseményen, így az idei mezőny az utóbbi korosztály képviselőit vonultatta fel. A zsűri tagjai Bánhidi Edit, az Újpesti Pedagógiai Szolgáltató Központ igazgatója, dr. Oláh Zsigmond, az Ady Endre Művelődési Központ igazgatója, Romhányi Ildikó, a kerületi történelemmunkaközösség vezetője, valamint Szöllősy Marianne, az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény vezetője voltak, míg a zsűrielnöki tisztet dr. Sallai János, az Újpesti Helytörténeti Alapítvány elnöke töltötte be. A verseny feladatait összeállítók az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek arra, hogy a résztvevők ne csak írásban, de szóban is számot adjanak tudásukról, így ha nem is szónoki, de azért meggyőző kommunikációs készség is szükségeltetett a versenyzők részéről a sikeres pontvadászathoz. Ezzel kapcsolatban Kerekes György, a verseny játékvezetője, az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Ház igazgatója meg is jegyezte a diákoknak, nem árt, ha már most hozzászoknak, hogy a főiskolán vagy egyetemen tíz-tizenöt percig is tudniuk kell majd folyékonyan beszélni valamiről, amiről esetleg fogalmuk sincs. Végeredményben persze az alapos felkészülést maguk mögött tudó csapatokat a kérdések nem állították megoldhatatlan feladatok elé, s mindannyian elszántan igyekeztek bizonyítékát adni, mennyire komolyan vették a vetélkedőt még ha a zsűri szerint egy-egy korszakot, kiváltképp az os forradalmat illetően vannak is fehér foltok az újpesti fiatalok ismeretei között. Ugyanakkor a diákok, ha egy Újpest régmúltjából ránk maradt tárgyi emléket kaptak kézbe, néhány perc múlva máris kiselőadást tartottak az adott időszak lényeges eseményeiről. Sőt az sem hozta őket zavarba, amikor a Fényesre vasalt, nyírott gyapjúszál, lágy, színárnyalattartó, a nedvesség hatására nem göndörödik ismertetőt olvasva kellett rájönniük, bizony a Pannónia szőrmeárugyár Panofix nevű termékéről szól a szöveg. Ne gondoljuk hát, hogy az egyszerű lokálpatriotizmus elegendő volt a sikeres megoldáshoz, hisz bár dr. Ugró Gyula, Pállya Celesztin, dr. Semsey Aladár és Hajós Alfréd nevének hallatán bizonyára a legtöbb újpesti el tudna morzsolni néhány mondatot, ám hogy közülük ki nem a Megyeri úti temetőben nyugszik, bizony már alaposan gondolkodásra késztetné legtöbbünket. A könnyűnek tehát igazán nem nevezhető kérdésekre végül a Könyves Kálmán Gimnázium csapata (Seres Dániel, László Zsuzsanna, Iloncai Zita, Neubrandt Dóra, Erdős Attila, felkészítő tanár: Szakonyiné Cseri Bogáta) adta a legtöbb helyes választ, ők nyerték hát a os helytörténeti vetélkedőt. Őket követte második helyen a Bőrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskola (Szabó Anikó, Tóth Rita, Csizmadia András, Pistyúr Péter, Szabó Attila, felkészítő tanár: Székely Mádai László), illetve a harmadik helyezett Bródy Imre Gimnázium (Kispál Zsófia, Varjú Fanni, Simon Zsófia, Kovács Gabriella, Papp Lilla, felkészítő tanár: Hirmann László). A további helyezettek: 4. Babits Mihály Gimnázium, 5. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium, 6. Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium, 7. Berzeviczy Gergely Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Külkereskedelmi Szakközépiskola, 8. Déri Miksa Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. H. Zs. Fotók: Zalka István Második helyen végzett a Bôrfeldolgozóipari Szakközépiskola és Szakiskola csapata: Csizmadia András, Tóth Rita, Szabó Anikó, Szabó Attila és Pistyúr Péter A harmadik helyet nagy versenyben végül a Bródy Imre Gimnázium tanulói szerezték meg: Kispál Zsófia, Papp Lilla, Simon Zsófia, Varjú Fanni és Kovács Gabriella

16 2006. május 18. ÚJPEST 17 Fotó: Zalka István Már az írásbeli érettségi vizsgákon is túljutottak azok a diákok, akik május 4-én, este fáklyás ballagás során köszöntek el Újpesttől. Évekkel ezelőtti kezdeményezés érett hagyománnyá azáltal, hogy az újpesti önkormányzat által fenntartott négy középiskola: a Babits Mihály Gimnázium, a Bródy Imre Gimnázium, a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium, valamint a Könyves Kálmán Gimnázium érettségiző diákjai az iskolai nagy ballagás előestéjén fáklyák fényénél is találkoznak (3-as és 6-os kép). A városközpontból induló menet először a Szent István téri Károlyi-szobornál állt meg, ahol az iskolák nevében a diákok koszorúkat helyeztek el a városalapítóra emlékezve (1-eskép). A ballagók ezután ez alkalommal is a Városháza Trombita téri homlokzatánál felsorakozva köszöntek el a diákéveik színterétől, Újpesttől. Az iskolák fáklyás ballagásának ez évi szervezői a Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium diákjai voltak, ily módon Vidó Petra (5-ös kép), a 12. c osztály végzőse mondott köszöntőbeszédet a jelenlévők nevében. Beszédében utalt arra, ha a középiskola kapuján átlépve útjukat siker koronázza; abban a törődésnek, a szeretetteljes tanításnak nagy része lesz, s az emlékek kincsként megmaradnak. Újpest Önkormányzata nevében dr. Chikány Gábor, a közművelődési, oktatási bizottság elnöke személyes hangú beszédben köszöntötte a ballagó középiskolásokat, utalva arra: legyenek büszkék arra, hogy Újpesten töltötték a diákéveiket, a városrész szeretete, figyelme továbbra is megmarad, felsőfokú tanulmányaik befejezését avagy munkába állásukat követően visszavárja őket. A diákok átadták az iskolák egy-egy ballagási tarisznyáját dr. Chikány Gábornak (4-es kép), majd a károlyis Aranyosi Lóránt (2-es kép) tanár úr előadásában felhangzó Il Silencio trombitaszólót követően az újpestiek figyelme mellett fáklyáikkal visszatértek iskolájukba. bk Az újpesti diákévektől búcsúztak Az újpesti diákévektől búcsúztak

17 18 ÚJPEST június 1. Böngészde Győztesek és helyezettek A Pedagógiai Szolgáltató Központ összesítése alapján közreadjuk a kerületi irodalmi és matematikaverseny I VI. helyezettjeinek névsorát. A diákok neve mellett feltüntetjük iskolájuk és zárójelben felkészítő tanáruk nevét is. Versmondó verseny 2. osztály I. Ferencz Patrik, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Kissné Burka Margit, Veszprémi Jenőné), II. Németh Virág, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Matlákné Horváth Éva), III. Balogh Barbara, Angol Tagozatos Általános Iskola (Beregszászi Judit), IV. Kecskés Máté, Megyeri Úti Általános Iskola (Somogyi Ferencné), V. Kelemen Roland, Benkő István Református Általános Iskola (Heidler Istvánné), V. Fekete Ildikó, Szűcs Sándor Általános Iskola (Bognár Judit), VI. Török Eszter, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Szebenyiné Borbás Ibolya). 3. osztály I. Jugovics Nikolett, Szigeti József Utcai Általános Iskola (Reinitzné Juhász Katalin), II. Kreisz Kata, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Pintérné Kézér Zsuzsa), III. Kovács Júlia Petronella, Angol Tagozatos Általános Iskola (Vargáné Kéki Éva), IV. Holp Kirill, Homoktövis Általános Iskola (Fodor Erika), V. Lezsák Andrea, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Vad Józsefné), VI. Nagy Barbara, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Antal Gáborné Géczi Beáta). 4. osztály I. Stermeczky Zsófia, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Kuhmann Emese, Veszprémi Jenőné), II. Kofrán Eszter, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet), III. Habibulla Dániel, Benkő István Református Általános Iskola (Fábián Istvánné), IV. Vitális Flóra, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Kolossáné Takács Erika), V. Szűcs Cintia, Német Tagozatos Általános Iskola (Lipták Anikó), VI. Goda Kata, Bajza József Általános Iskola (Bjeliz Anita) és Kulcsár Nikolett, Éltes Mátyás Speciális Általános Iskola (Csimma Ilona) osztály I. Czető Ádám, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Hartmann-né Sajti Gabriella), II. Tóth Benjamin, Homoktövis Általános Iskola (Földesiné Gyöngyösi Klára), III. Sipos Bernadett, Német Tagozatos Általános Iskola (Székelyné Szabó Ildikó), IV. Csöngedi Anna, Babits Mihály Gimnázium (Balatoni Teréz), V. Szilágyi Ivett, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Wölfli Erika), VI. Forrai Mercédesz, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Molnárné Mészáros Judit) osztály I. Kállai Vivien, Testnevelés Tagozatos Iskola (Huszár Judit), II. Petróczi Andrea, Német Tagozatos Általános Iskola (Mikó Judit), III. Szórádi Virág, Babits Mihály Gimnázium (Bodó Anna), IV. Strázli Viktória, Szűcs Sándor Általános Iskola (dr. Szerényi Mária), V. Újszigeti Ádám, Homoktövis Általános Iskola (Földesiné Gyöngyösi Klára), VI. Barabás Bence, Angol Tagozatos Általános Iskola (Horváth Erzsébet). Olvasási verseny 3. osztály I. Fratsma Ysmine, Benkő István Református Általános Iskola (Nitschné Szeles Zsuzsanna), II. Ballagó Lilla, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Fehérné Papp Ágnes), III. Gál-Tamás Anna, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Máté Katalin), IV. Csányi Hunor, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Horváth Lajosné), V. Feraji Zóra, Angol Tagozatos Általános Iskola (Vargáné Kéki Éva), VI. Gyevát Csilla, Bajza József Általános Iskola (Gajzinger Éva). 4. osztály I. Tőkés Adrienn, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Kolossáné Takács Erika), II. Ruszki Bálint, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Márkus Csilla), III. Leposa Patrícia, Angol Tagozatos Általános Iskola (Jenőváriné Dobos Kornélia), IV. Palkó Pamela, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet), V. Nádudvari Péter, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Jobbágy-Felső Erzsébet), VI. Venczel Alexandra, Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium (Tarné Éder Marianna). Mesemondó verseny 1 2. osztály I. Dénes Gréta, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Nagy Hajnal) és Tóth Boglárka Emese, Angol Tagozatos Általános Iskola (Nagy Erzsébet), II. Lőrincz Zsuzsanna, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Ozsváth Vilmosné), III. nincs hirdetve, IV. Nyers Szabina, Árpád Fejedelem Általános Iskola (Mértény Enikő), V. Koltai Bence, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Farkasné Bódi Katalin), VI. Nagy Simon, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Albiné Medgyaszay Katalin) osztály I. Tóth Máté, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Naszádosné Hegedűs Erzsébet), II. Feka Lajos, Megyeri Úti Általános Iskola (Adamik Melinda), III. Zsinka Bernadett, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Antal Gáborné Géczi Beáta), IV. Keszthelyei Veronika, Bajza József Általános Iskola (Heiszné Szabó Ágnes). Prózamondó verseny 5 6. osztály I. Szűts Apor, Angol Tagozatos Általános Iskola (Horváth Erzsébet), II. Hetei Marcell, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Hartmann-né Sajti Gabriella), III. Nagy Bernadett, Homoktövis Általános Iskola (Temesváriné Molnár Erika), IV. Kaszai Krisztina, Babits Mihály Gimnázum (Bodó Anna), V. Hornyák Dóra, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Bayerné Dancsók Erika), VI. Gaál Tamara, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Pagonyi Katalin) osztály I. Héricz Patrik, Babits Mihály Gimnázium (Balatoni Teréz), II. Tóth Veronika, Német Tagozatos Általános Iskola (Sipos Sándor), III. Vörösvári Ibolya, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Pagonyi Katalin), IV. Karkus Rita, Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázum (Kutas József), V. Wojticzki Orsolya, Testnevelés Tagozatos Általános Iskola (Szegediné Wurm Judit), VI. Németh Boglárka, Szűcs Sándor Általános Iskola (dr. Szerényi Mária). Matamatikaverseny 5. osztály 1. Venczel Tünde, Karinthy Frigyes ÁMK Általános Iskola (Bakay Erzsébet), 2. Lipták Bence, Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium (Csernyánszkyné Nagy Tünde), 3. Bakos Anikó, Babits Mihály Gimnázium (Földiné Veress Zsuzsanna), 4. Juhász Tamás, Angol Tagozatos Általános Iskola (Mezőné Oszlánczi Ilona), 5. Szarka Gábor, Pécsi Sebestyén Általános és Zenetagozatos Iskola (Salczer Gabriella), 6. Simonyi Gergő, Angol Tagozatos Általános Iskola (Somogyváriné Polgár Zsuzsanna). 6. osztály 1. Floch Viktória, Bajza József Általános Iskola (Kissné Kapocsi Tímea), 2. Nyikes Zsófia, Bajza József Általános Iskola (Kissné Kapocsi Tímea), 3. Kaposi Ágoston, Babits Mihály Gimnázium (Földiné Veress Zsuzsanna), 4. Szikszai Tamara, Bajza József Általános Iskola (Kissné Kapocsi Tímea), 5. Habibulla Zoltán, Benkő István Református Általános Iskola (Császári Csilla), 6. Marton Andrea, Babits Mihály Gimnázium (Földiné Veress Zsuzsanna).

18 2006. június 1. ÚJPEST 19 Babitsos sikerek fizikában Az országos Öveges József fizikaverseny 16 éves múltra tekint vissza. Ez a felmenő rendszerű, többfordulós megmérettetés az általános iskolás korúak számára az országos középiskolai tanulmányi versenynek felel meg. A Babits Mihály Gimnázium a versenynek a budapesti döntőjét szervezte és rendezte a korábbi években, ami a feladatok kitűzését, mérések, kísérletek összeállítását is jelentette. Marton Tamás Vindics Tamás Ez az év különösen sikeres, mert két babitsos diák is szerepelt az országos döntőbe jutott 77 tanuló között. A versenyre a határon túli iskolákból is érkeztek résztvevők. A budapesti döntőben 4. helyet ért el Marton Tamás és 11. helyezett lett Vindics Tamás. Mindketten 8. b osztályos tanulók. Az összesített lista alapján kaptak meghívást mindketten a május én rendezett győri döntőbe. A verseny első napja a megérkezésé és a ráhangolódásé volt. A vendéglátók városnézést és kulturális programot szerveztek. Az előadások során a MÍG 29 és a Grippen repülőgépek fizikájáról hallhattak, illetve igen látványos kísérleti bemutatókat láthattak a résztvevők. Maga a verseny két részből állt. Az első részben négyórás időtartamban feladatok megoldása, a délutáni négy órában kísérletezés, jelenségek értelmezése és fizikatörténeti kérdések és feladatok szerepeltek. A vasárnapi eredményhirdetésre a patinás győri városházán került sor. Marton Tamás 2. díjat nyert, Vindics Tamás a 41. helyezést érte el. Felkészítő tanáruk dr. Kövesdi István. -K-

19 20 ÚJPEST június 15. A város díjait Hock Zoltán alpolgármester köszöntötte a díjazottakat Vidám felütéssel Tóth Benjámin, a Homoktövis Általános Iskola 6. b osztályos tanulója előadásában Varró Dániel Túl a Maszat hegyen című verses meséjének részletével kezdődött június 9-én este Újpest Önkormányzatának a gyermeknaphoz kapcsolódó díjátadó ünnepsége. A műsorvezetők szerepét a Csokonai Vitéz Mihály 12 Évfolyamos Gimnázium két diákja, Rácz Szilvia 9. a osztályos és Tiegelmann Ádám 11. a osztályos tanuló vállalta magára. Az ünnepségen Hock Zoltán, Újpest alpolgármestere köszöntötte a vendégeket és a díjazottakat. Izgalom és elégedettség A szónok bevezetőjében úgy fogalmazott, tizenkettedik éve éri az a megtiszteltetés, hogy a város oktatásért felelős vezetőjeként a gyermekdíjak átadásakor elmondhatja gondolatait az Újpesti Városháza díszteremében. Utalva a műsorközlők szavaira, Hock Zoltán elárulta, hogy ilyenkor maga is megilletődött, hiszen a gyerekek, a mellettük elkötelezett felnőttek és valamennyi jelenlevő erre az alkalomra a legszebb ruháját ölti fel, kitárja a szívét és a lelkét. A város vezetői minden évben már hetekkel korábban izgulnak, hogy érkeznek-e felterjesztések a különböző díjakra. Miután a sajtóban közzéteszik a felhívást, megkezdődik az izgalmas találgatás, hogy kik lesznek azok a

20 2006. június 15. ÚJPEST 21 nyújtották át felnôtteknek és gyerekeknek felnőttek, illetve gyerekek, akiknek teljesítményét az önkormányzat kitüntetéssel ismerheti el. Örvendetes tény, hogy a különböző kis közösségek, intézmények az idén több mint harminc felnőttet jelöltek Újpest Gyermekeiért díjra, akadt közöttük olyan, akit immár harmadszor terjesztettek fel. Az életutak ismeretében az elismerést valamennyien megkaphatták volna, a díj mindenkinél méltó helyen lenne, ám kilenc díjat adományoz a városrész mondta az alpolgármester. Felnőttek a gyerekekért Tóth Benjamin diák Varsó Dániel meséjével köszöntötte a meghívottakat Rácz Szilvia és Tiegelman Ádám az ünnepi est mûsorközlôi voltak A képviselő-testület az Újpest Gyermekiért díjat azon felnőtteknek alapította, akik elkötelezetten, példamutató módon dolgoznak a gyerekekért, az egészséges közösségek kialakításáért folytatta ünnepi beszédét Hock Zoltán alpolgármester. A város ars poeticája, hogy Újpestet mindenki otthonának tekintse. A 166 éve alapított településhez ma már nagyon sok ember kötődik, vagy azért, mert itt született, itt éltek a rokonai, valaha itt dolgozott, vagy itt laknak a barátai. A kötődés fontossá teszi az ünnepeket jelentette ki, s ezt a gondolatot illusztrálva a szónok saját élményeit elevenítette fel abból az időszakból, amikor pedagógusként dolgozott. Kezdetben maga is formaságnak és a családtól elvett időnek érezte az iskolai évzáró, illetve évnyitó ünnepségeket, majd megértette, hogy a közösségteremtés szerepe rendkívül fontos feladat. Az életben kitüntetett szerep jut azoknak, akik gyerekeinkért dolgoznak hangsúlyozta az ünnepség szónoka. A képességek, készségek kibontakoztatása ugyanis óriási felelősség. Bár az élet a születésnél dől el, a bölcsődei gondozók, az óvónők és végül a különböző típusú iskolák tanárainak szerepe meghatározó a személyiségfejlődésben és a pályaválasztásban. A hivatás legnagyobb visszaigazolása, amikor egy gyerek ráköszön a felnőttre az utcán. Akár tanár, akár orvos, akár edző valaki, ezt az érzést úgy fogalmazza meg: ezért érdemes élni! A gyerekekért végzett munka szinte abbahagyhatatlan, hiszen kizárólag teljes odaadással lehet végezni. Újpest Önkormányzata őszinte alázattal gondol mindazokra, akik rendkívüli elhivatottságú emberek, ezért hozta létre és adományozza évről évre számukra az Újpest Gyermekeiért díjat. Díjazott fiatalok elôtérben Simon Krisztina, mögötte Vandrus Zoltán a díszteremben Ez a nap a kitüntetettekről szólt Beszédének további részében az ünnepség szónoka személyes hangon mutatta be az Újpest Gyermekeiért díj idei kitüntetettjeit. Elsőként Dalnokiné Kertész Zsuzsát, a Homoktövis Általános Iskola igazgatóját méltatta, aki ban vette át az iskola vezetését. Hock Zoltán az igazgató asszony különleges emberi tulajdonságaként említette töretlen optimizmusát és rendkívüli humorérzékét, amelyek segítségével számos nehéz helyzetet és konfliktust sikerült megoldania, ugyanakkor kialakította a diák- és pedagógusközösség családias hangulatát. Személyes élményként idézte fel, amikor egy iskolai ünnepségen meghívott vendégként maga is részt vett, és a gyerekekkel, tanárokkal

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI

A TANULMÁNYI PÁLYÁZAT NYERTES TANULÓI 7/a Ábrahám Lilla 5 7/a Borók Boldizsár 5 7/a Nagy Vivien Loretta 5 7/a Szilágyi Csenge 5 7/a Csikós Katalin 4,85 7/a Harmati Panna 4,85 7/a Heidrich Zsófia 4,85 7/a Ónozó Zsófia 4,85 7/a Pesti Bianka

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

2012. augusztus Szakiskola

2012. augusztus Szakiskola 2012. augusztus Szakiskola Tanuló neve Osztály Tantárgy Terem Vizsgáztató tanár 24.aug 27.aug 28.aug Ajtai Krisztián Péter 09E Élelmiszer ismeret 9 Irházi Emőke 1.n. 9:00-10:00 Ajtai Krisztián Péter 09E

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA

OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA OSZTÁLYOK 2010-2011 1. OSZTÁLY ISKOLAOTTHON DR. SZABÓ JÁNOSNÉ VARGÁNÉ MOLNÁR ÉVA BAGA LAJOS BAKÓ ERZSÉBET KLÁRA BALOGH NORBERT CSANÁDI NIKOLETT DEÁK NIKOLETT GAZSÓ ZSANETT FÜLÖP GÁBOR DÁVID GYÖKERES MÁRIA

Részletesebben

ÁMK AKT

ÁMK AKT 2011 BABITS KUPA I II Ö ANGOL ÖSSZES ELÉRHETŐ 50 20 70 1 Dénes András Karinthy Frigyes ÁMK. 48 19 67 2 Hegedűs Bernadett Karinthy Frigyes ÁMK. 43 19 62 3 Csonki Daniella Karinthy Frigyes ÁMK. 41 19 60

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára

Beosztás a június között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 21. sz. Terem szám:, B épület 542. terem Záróvizsga időpontja: 2017. június 14. 8 00 órától Agócs Cintia Balogh Barbara Barna Judit Bodó Liliana Fatime Czifra Kamilla Dán Gabriella Deák

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16 5.-6. Kiss Fanni Kovács Debóra 21:14 Kiss Fanni 5.-6.

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM

11 ÓRÁTÓL 11 ÓRA 45 -IG I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM I.EMELET KOLLÉGIUM 1K3-AS TEREM 1. Agócs Adrienn Farkasréti 2. Baka Ádám Kőrösi 3. Balogh Vivien Laura Érdligeti 4. Béres Bianka Herman 5. Bisbac Bálint II. Rákóczi 6. Bódi Kitti Kőrösi 7. Bódizs Botond

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

14 óra. 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea. 2. Papp Máté Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea Erzsébet királyné emlékére rendezett vers- és prózamondó verseny Elődöntő I. kategória- 2013. november 12. kedd NÉV ISKOLA FELKÉSZÍTŐ 14 óra 1. Végh Janka Szt.Imre Kat.Ált.Iskola Balogh Fazekas Andrea

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2

ANGOL. Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka. Március 26. Igazgatási épület Baligács László angol B2 B2 ANGOL Vargáné dr.kiss Katalin-Göncz Hajnalka Március 26. Igazgatási épület 312 14.45 Baligács László angol B2 B2 Ferenc Baráth Norbert angol B2 B2 Berencsik Szabolcs angol B2 B2 Bódis Tamás angol B2 B2

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló neve Évfolyam Kódszám Ssz. Pontszámok A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei/fővárosi fordulójára (2015. március 2. 10 óra) nevezett középiskolai tanulók versenyeredményei* Összesen Feladatlap Esszé Nevezett tanuló

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő

Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Magyar Egyetemi- Főiskolai Országos Bajnokság Kosárlabda Döntő Szombathely, 2012.06. 1-3. EREDMÉNYEK Végeredmény női: M Gy V Pont Kosár 1. Szegedi Tudományegyetem 3 2 1 5 202:203 2. Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK 2009/2010 ALSÓ TAGOZAT Móricz verses mesemondó verseny, helyi Felkészítő tanár Virág Zsuzsa 3. b 1. helyezett Kissné Berencsi M. Póti Mariann 4. b 1. helyezett Szikszainé H. A. Horváth

Részletesebben

Felvehető létszám: 22

Felvehető létszám: 22 01 speciális angol Felvehető létszám: 22 1. Halasy Eszter 1 2,8 2. Komáromi Réka 1 3 3. KOVIKA15 1 8 4. DANTES49 1 2 5. Könyves Lilla 1 8 6. SZ. LEILA 1 3,8 7. Szabó Réka 1 3,8 8. Nagy Lili 1 3 9. Bacsa

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév

VERSENYEREDMÉNYEK. 2009/2010. tanév Magyar nye lv és irod alom VERSENYEREDMÉNYEK 2009/2010. tanév Szabó Szilvia 13.b osztályos tanuló magyar nyelv tárgyból OKTV 19. helyezett. Mihály Klaudia 13.b osztályos tanuló az országos Szép Magyar

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

EREDMÉNYLISTA. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám EREDMÉNYLISTA Bihar megye Körzet: Érmihályfalva és környéke 5. osztály Sor Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Szabó Anna Boros Emőke Blanka Érmihályfalvi Zelk Zoltán Gimnázium Érmihályfalva

Részletesebben

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő

XXI. Törd a fejed! tehetséggondozó matematika vetélkedő Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola 1 Kovács Ágnes Panna 38 Miskolc-Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda 1 Hatvani Nagy Kristóf 37,5 Kis Bálint Református Általános Iskola, Vésztő 1

Részletesebben

SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY november 12.

SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY november 12. SZABÓ LŐRINC SZAVALÓVERSENY 2015. november 12. 1-2. OSZTÁLY Létszám: 40 fő 1. helyezett: Nagy Levente Felkzítő pedagógus: Márkus Csilla 2. helyezett: Tótok Anna Kamilla Felkzítő pedagógus: Nagy Orsolya

Részletesebben

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052.

Beosztás a január között tartandó záróvizsgára. Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Beosztás a 2018. január 17-19. között tartandó záróvizsgára Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 052. Záróvizsga időpontja: 2018. január 17. 8 00 óra Orosz Boglárka Bogárné Péter Borbála Csilla Takács

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31.

Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. Országos művészeti tanulmányi versenyek 2014/2015. Alapfokú művészeti Iskolák tanulmányi versenyei 2015. január 30-31. V. Országos Társastáncverseny A) Táncospárok kategória I. korcsoport 1. Miskolczi

Részletesebben

A sportnap eredményei

A sportnap eredményei 48 1 eredmények 2 A sportnap eredményei 9. évf. 9. évf. Távolugrás 1. Karancsi Zsófia (7. b) 415 cm 1. Cervenak Márton (7. c) 420 cm 2. Nagy Emese (7. b) 380 cm 2. Szórádi Balázs (7. a) 415 cm 3. Szabó

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a

2006/2007 ORSZÁGOS. verseny helyezettek felkészítő. I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b. I. hely: Stojka Barbara 7.a Versenyeredmények 2006/2007 ORSZÁGOS helyezettek felkészítő "VI. Kele Napja" Fekete István Általános Iskolák Országos Találkozója I. hely: Kotyinszki Nikolett 5.b Irodalmi pályázat II. hely: Turányi Csilla

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Magyar nyelv és irodalom műveltségi terület Magyar nyelv és irodalom Czuczor Gidai Zsófia 2.b XIII.Országos Versmondó verseny

Részletesebben

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső

5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont. S.sz. Név Iskola Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1. Pinte Dóra Baltazár Dezső Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Megyei Német Nyelvi Verseny Eredménye 2017. november 27. 5. osztály Elérhető pontszám: 79 pont S.sz. Név Felkészítő tanár Pontszám Helyezés 1.

Részletesebben

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő

Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre. Tagozatkód : 02 emelt óraszámú angol nyelvi képzés Keretszám: 18 fő Felvettek száma: 18 fő Végleges felvételi jegyzék a 2009/2010. tanévre Tagozatkód: 03. ( emelt óraszámú német nyelvi képzés) Keretszám: 12 fő Felvettek száma: 12 fő 74057483395 ECKER BALÁZS felvett 71851959995 HAJDÚ ANNA felvett

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész

Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth

Részletesebben

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat:

Arany János Országos Irodalom Verseny: Implom József Országos Helyesírási Verseny: 31. Kárpátmedencei irodalmi. pályázat: Implom József Országos Helyesírási Verseny: Arany János Országos Irodalom Verseny: Rab Fanni 9.b 9. helyezett Zay János 7. helyezett Csóka Nikoletta 9.e I Boda Nikolett 11.d IV. helyezett (Antal Andrea)

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: Bihar Körzet: Érmihályfalva 5. osztály S.sz. A tanuló neve Felkészítő tanító neve Az iskola neve Helység 1. Gulácsi Kitty Nagy Éva Zelk

Részletesebben

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7.

OM azonosító: 027953 Székhely neve: Kecskeméti Református Gimnázium Székhely címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 7. 6000 Kecskemét, Tanulmányi terület kódja: 40 Tanulmányi terület gimnázium: 4 évfolyamos; általános kerettanterv; az első idegen nyelv a(z) francia nyelv vagy a(z) spanyol nyelv vagy a(z) angol nyelv; felvételi

Részletesebben

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés

Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye. Tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus neve Iskola neve Helyezés Várkonyi Zsombor 6 1 Veres Sándor Matematika 6.és 8. évfolyamon verseny eredménye Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvő Virág Levente 6 1 Szeıkéné Tanai Éva Óbudai Harrer Pál 2 1 Lengyel Balázs

Részletesebben

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY

II. FÖLDI JÁNOS ORSZÁGOS TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENY CSOKOLÁDÉ ÉS FESZTIVÁL RAJZPÁLYÁZAT VIII. ORSZÁGOS CSOKOLÁDÉ FESZTIVÁL Pozsa Panna Eszter 7.a III. Felsős Szilvásiné Bodnár Tímea BENDEGÚZ GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI AKADÉMIA XVI. NYELVÉSZ TANULMÁNYI ORSZÁGOS

Részletesebben

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia)

Szóbeli időpontja. 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) november sz. vizsgabizottság (francia) 1. sz. vizsgabizottság (spanyol) 2. sz. vizsgabizottság (francia) Szóbeli időpontja 2012. november 22-24. 2012. november 26-28. (A spanyol és francia kitételtől ne ijedjen meg senki, ez csak a kéttannyelvű

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév II. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév II. félév 1 Forgásrend a csoportos tanítási gyakorlatokhoz

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA TERÜLETI DÖNTŐ 2007/2008 tanév GYŐR Győr, március 1-2. III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA TERÜLETI DÖNTŐ 2007/2008 tanév GYŐR Győr, március 1-2. III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Győr, 2008. március 1-2. Helyezés Cím Csapatnév 1 Szombathely Bolyai János Gyak Ált. Isk. és Gimn. 46,800 47,350 46,750 140,900 2 Villány Alapf. Okt. és Nev. Központ 47,250 44,200 47,000 138,450 3 Siklós

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek)

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG. LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) LEÁNY III-IV. KORCSOPORT (2000-2001-2002-2003-ban születettek) Magasugrás leány (indult: 7 csapat) 1. Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimná VII. ker. 1,2825 Olasz Katalin 2000. 1,32 Benedek

Részletesebben

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó

1. turnus június Táborvezető: Krak Ildikó 1. turnus június 26-30. Táborvezető: Krak Ildikó 1. Albrecht Ádám 2. Albrecht Adél 3. Báder Dóra 4. Bakondi Bálint 5. Benes Attila 6. Botor Dávid 7. Botos László 8. Botos Letícia 9. Ceszlai Sára 10. Csajkás

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

130-as terem (új szárny, 1. emelet)

130-as terem (új szárny, 1. emelet) 130-as terem (új szárny, 1. emelet) 1. Ambrus Ramóna Margit 1999-10-08 2. Bácskai Zsolt László 1999-09-10 3. Baki Réka 2000-04-24 4. Bakóczy Kira Orsolya 1998-01-06 5. Bakonyi Kinga Beatrix 2000-05-15

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I. Terület 2010/2011 tanév. Budapest, március 19. V-VI. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Bethlen Gábor Közg. SZKI 47,650 1 47,150 1 47,200 1 46,750 1 188,750 2 Budapest Hunfalvy J. Gyak. Közg. SZKI 44,800 5 46,050 2 46,000 2 45,400 2 182,250 3 Nagykőrös Toldi

Részletesebben

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve

Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye. pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve Angol komplex verseny írásbeli fordulójának eredménye pontszám tanuló neve évfolyam kategória felkészítı tanár iskola neve 44 43 43 42 42 41 40 39 38 37 33 31 29 Sánta Zsombor 5. 5 óra Katona Irma Jelena

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II.

Eredménylista. Felkészítő Ssz. Tanuló neve Település Intézmény neve pedagógus. Kolozs Körzet: Kolozsvár Osztály: II. 1 Szabó Dóra Kolozsvár János Zsigmond Unitárius Kollégium Finta Erika 29.5 70 99.5 2 Nagyosi Áron Kolozsvár Octavian Goga Gimnázium Ábrahám Gizella 28 69 97 3 Mátyás Petra Kolozsvár Báthory István Elméleti

Részletesebben

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat

A jelentkező által elsőhelyen megjelölt terület. 09 szakképzés virágkötő és virágkereskedő. 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 03 szakközépsiskola kereskedelem ágazat 1. Kuczi Péter 79213857479 elutasítva 1. SZANDI 73221928073 felvéve 2. Marton Mietta 71730071397 felvéve 3. Sebestyén Áron 76028483679 felvéve 4. Erb Daniella 76066834680

Részletesebben

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA

MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA MEGYEI KOMPLEX TANULMÁNYI VERSENY EREDMÉNYEK LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2017.11.17. ANGOL 5.o Leskovics Péter Kölcsey Ferenc Református Gyakorló Ált. Isk. Virág Roland Hunyadi János Általános I Nagy Bence

Részletesebben

FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA november 23.

FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA november 23. FUTAPEST CROSSFUTÁS KISTARCSA 2008. november 23. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. RAJSZKI PÉTER 1995 378 15:34 2. Kocsis Gábor 1995 350 16:08 3. Novák Eszter 1996 354 17:24

Részletesebben

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés

Tanuló neve Osztálya Verseny neve Helyezés Sor-sz. Gábor Á. Ált. Isk. Tanuló neve Osztálya neve Helyezés Felkészítő pedagógus 1. Antal Norbert 1.b. Versmondó I Polizosz Tünde 2. Le Uyen Trang Kitti 7.a Nyelvünkben élünk Révész 3. Dömötör Dóri 8.c

Részletesebben

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12.

OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés. fizika Frigyes Tamás 12.b. Kovács Péter. kémia Takács Gergő 12.c Mag Zsuzsa 12. OKTV országos döntő angol nyelv Kováts Tímea 12.b 2. helyezés OKTV második forduló matematika Barna Mátyás 12.b Frigyes Tamás 12.b fizika Frigyes Tamás 12.b Kovács Péter 12.b kémia Takács Gergő 12.c Mag

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály

AMV 2015. megyei eredmények 8.osztály Iskola neve Iskola város helyezés pontszám Tanuló neve Kálvin Téri Általános Iskola 1. 46 Sass Boglárka Kálvin Téri Általános Iskola 2. 40 Horváth Petra Tiszacsegei Fekete István Általános Iskola Tiszacsege

Részletesebben

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév

Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra es tanév I. félév Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Tanító szakos hallgatók beosztása tanítási gyakorlatra 2018-19-es tanév I. félév 1 III. évfolyam (5. félév) A III. évfolyamos hallgatók

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes

tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes 2009-2010. tanév 9.A osztályfőnök: Bíró Krisztina első sor: Bekő Katalin, Kovács Anna Eszter, Vadalma Ferenc, Galamb Attila, Siklósi Márton, Dénes Dávid, Szabó Bence második sor: Aranyos Gergely, Takács

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK ÖS TANÉV OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2014-2015-ÖS TANÉV OSZT. NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) 1. a 1. 1. Demeter Roland: kimagasló KÖNYV + OKLEVÉL tanulmányi, és 2. 2. Szabó Hanna: kimagasló

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEINK 2011 / Farkas Kata Kullai Krisztina Mizsei Zóra Benda Beáta. Sebe Anna Kovács Brigitta

VERSENYEREDMÉNYEINK 2011 / Farkas Kata Kullai Krisztina Mizsei Zóra Benda Beáta. Sebe Anna Kovács Brigitta Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola Arany János Általános Iskolája VERSENYEREDMÉNYEINK 2011 / 2012. Országos tanulmányi ek Apáczai Kiadó által szervezett képzőművészeti V V különdíj Farkas Kata Kullai

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

XI. Fenyves Crossfutás április 3.

XI. Fenyves Crossfutás április 3. XI. Fenyves Crossfutás 2011. április 3. Végeredmény 5 KM Gyerek 1. Csák Tamás 2000 1164 26:49 2. Heller Dániel 1998 1145 28:56 3. MOLNÁR LILIÁNA ANITA 1997 1166 30:14 4. HALLGAT FANNI 1999 1104 30:38 5.

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 Név Nem Összesen 0-8 év 5056 19 3 1 Körömi Kornélia 0-8 év 0:26:08 0:19:50 0:06:18 5051 85 45 2 Kiss Emma 0-8 év 0:35:56 0:27:48 0:08:08 9-13 év 5021 36 13 1 Ficzere Alexa Zoé 9-13 év 0:28:06 0:21:10 0:06:56

Részletesebben

Név Tárgy Tanár Kezd

Név Tárgy Tanár Kezd 12.b június 17. 1. Adu Beáta angol 8:00 8:15 2. Fábián Klaudia angol 8:15 8:30 3. Reiz Gréta angol 8:30 8:45 4. Balogh Tímea magyar 8:45 9:00 5. Adu Beáta történelem 9:00 9:15 6. Fábián Klaudia magyar

Részletesebben

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár

VI. Suli-Sárkányok. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név o. helyezés korcsoport felkészítő tanár VI. Suli-Sárkányok Mézes kenyér 4. o. 2. 4. évfolyam Lekváros kenyér 5. o. 3. 5. évfolyam Vajas kenyér 6. o. 3. 6. évfolyam Bundás kenyér 7. o. 1. 7. évfolyam Zsíros kenyér 8. o. 2. 8. évfolyam DIÁKOLIMPIA

Részletesebben

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV

ANGOL ÁLTALÁNOS NYELV 1. Nagy Endre Ádám (48) 2. Ráczkövi Kamilla Zsuzsanna (48) 3. Sánta Bendegúz (48) 4. Beke Gábor Lehel (49) 5. Katona Erzsébet (49) 7. Szládek Csaba Attila (50) 8. Dubavánszky Astrián (51) 9. Radnai Stefánia

Részletesebben

Eredménylista Sarmaság

Eredménylista Sarmaság Eredménylista Megye: Szilágy Osztály: I. 1. Szász Adrienn-Anikó Kocsis Gabriella Liceul Technologic Sărmășag 146 2. Petkes Patrik Kocsis Melinda,,Ady Endre``Általános iskola Lompért 141 3. Forgács Dominik-Attila

Részletesebben