FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011"

Átírás

1 FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011 Az intézményben többciklusú képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapfokozatot (BSc) adó alapképzésben, valamint 3, illetve 4 féléves mesterfokozatot (MSc) adó mesterképzésben lehet részt venni. A szakok egy része honvédtiszti pályára készít fel, ezért a hallgatók intézményi életében fontos szerepet kap a nemzeti tisztképzés hagyománya és értéke, a katonai rendtartás és a fegyelem. A hallgatók a hadtudományi, katonai műszaki tudományi, biztonságpolitikai, vezetési és szervezési ismereteken túl a szaktól függően széleskörű társadalomtudományi, természettudományi, műszaki, matematikai, informatikai és jogi ismereteket szereznek. A honvédtiszt-képzésben résztvevők beiratkozásukat követően egy félév időtartamban katonai alapfelkészítésben részesülnek, amely követelményeinek sikeres teljesítése az alapképzésben való részvétel feltétele. NATO-EU tagságunk, valamint a nemzetközi békeműveletekben való részvételünk kiemelt jelentőségűvé teszi az idegen nyelvi képzést. A katonai pályára való felkészítés fontos része a hallgatók folyamatos testi-fizikai edzése, amely során nagy szerepet kapnak az önvédelmi és a katonai sportok. Az intézményben ösztöndíjas, kettős jogállású vagy polgári hallgatóként lehet tanulni. A hallgatók jogállását a évi XLV. törvény szabályozza. Ösztöndíjas hallgató az, aki a tiszti pályát hivatásának választja és a sikeres felvételit követően a honvédséggel kötött ösztöndíjszerződés alapján, a választott szak teljes idejű képzésében a honvédség tényleges állományú tagjaként végzi tanulmányait. Kettős jogállású hallgató az, aki már hivatásos vagy szerződéses állományba tartozik, és úgy nyer felvételt az intézménybe. Polgári hallgató az, aki nem sorolható az előző két kategóriába. Őt a felsőoktatási törvényben meghatározott jogok illetik meg, illetve kötelezettségek terhelik. A jelentkezés és a felvétel sajátos feltételei 1.Tisztképzés A tisztképzésre a tájékoztatóban meghirdetett szakokra felvehető az a honvédtiszti pályára készülő személy, aki: - magyar állampolgárságú (a kettős állampolgárság nem kizáró ok); büntetlen előéletű és cselekvőképes; - rendelkezik bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvánnyal; - a tanulmányai megkezdéséig (a felvétel évében szeptember 1-ig) betöltötte a 18.; de még nem töltötte be a 24. életévét; - érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik; - rendelkezik az előirt szintű nyelvvizsgával. (lásd.: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató "A felvétel intézményenkénti feltételei" c. fejezetben) - az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgán megfelelt. Az intézményi részeknél meghirdetett szakok mindegyikére nők is jelentkezhetnek.

2 2. A polgári hallgatók részére folytatott alapképzés A meghirdetett szak(ok)ra az jelentkezhet, aki rendelkezik a jelentkezés alapfeltételeivel (lásd: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató, "Amit minden jelentkezőnek tudnia kell" c. fejezetében), valamint az intézményi résznél meghatározott követelményeknek megfelel. Azokon a szakokon, ahol az oklevél kiadásának feltételeként általános nyelvvizsgát írnak elő, mentesülnek a felvételire előírt nyelvi követelmény teljesítése alól azok a jelentkezők, akik tanulmányaik megkezdésének évében betöltik a 40. életévüket. 3. A HM által támogatott mesterképzésekre a Magyar Honvédséggel, vagy a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokkal szolgálati viszonyban álló személy kérheti felvételét, aki: 2 - az adott szaknak megfelelő főiskolai oklevéllel, illetve egyetemi végzettséggel rendelkezik (lásd.: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató "A felvétel intézményenkénti feltételei" c. fejezetben a jelentkezők körére és végzettségére meghatározott kritériumok); - az adott szakra előírt szintű nyelvvizsgával rendelkezik; - egyetemi végzettséghez kötött beosztásba tervezett, és a rendfokozatának megfelelő előmeneteli bizottság rangsorolja; - a beiskolázó által előírt egészségügyi és fizikai alkalmassági vizsgán megfelelt; - rendelkezik a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró által aláírt támogató határozattal. 4. Felsőfokú oklevéllel rendelkező polgári jelentkezők számára hirdetett mesterképzések esetében a szakra vonatkozó sajátos feltételek az irányadóak. (lásd.: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató "A felvétel intézményenkénti feltételei" c. fejezetet.) 5. A jelentkezési lap kitöltésével és kezelésével kapcsolatos sajátosságok A jelentkezési laphoz csatolni kell: - az iskolai végzettséget tanúsító okirat másolatát (a külföldön szerzett iskolai végzettséget tanúsító okiratot csak a hiteles fordítással együtt fogadja el az intézmény); - a nyelvvizsga-bizonyítvány másolatát (ha ez az adott szakon követelmény) - a középiskolai bizonyítványt, vagy ennek másolatát; - a katonai pályára készülőknek 6 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt; - azon bizonyítvány(ok) másolatát, amelyek igazolják, hogy a jelentkező jogosult a kedvezményekre (vizsgamentesség, többletpontok stb.); - a fegyveres és a rendvédelmi szervek tiszti, tiszthelyettesi, köztisztviselői és közalkalmazotti állományú HM által támogatott képzésre jelentkezőknek a beiskolázási jogkörrel rendelkező elöljáró továbbtanulást támogató ügyiratát, vagy annak másolatát; - a fegyveres és a rendvédelmi szervek tiszti, tiszthelyettesi állományú - HM által támogatott képzésre - jelentkezők esetében 2 hónapnál nem régebbi egészségügyi alkalmasságot tanúsító okiratot; - az előnyben részesítésre (hátrányos helyzetű, fogyatékossággal élő jelentkező) jogosító feltételeket igazoló dokumentumo(ka)t; - a mesterképzésre jelentkezők esetében azon dokumentumok fénymásolatát (leckekönyv, oklevél melléklet), amelyek az Egyetemi Kreditátviteli Bizottság

3 3 részére igazolják a az adott szakra a felvétel követelményeként előírt ismeretkörök meglétét és a felvételhez szükséges kreditmennyiség befogadását. Amennyiben ezek a bizonyítványok, igazolások, valamint okmányok a jelentkezési lap beadásakor még nem állnak a jelentkező rendelkezésére, akkor azokat utólagosan az adatfeldolgozáshoz kapcsolódóan az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani, az általa meghatározott határidőig. Ha az adott időpontig a hiánypótlás nem történik meg, a jelentkező a felvételi eljárás folyamatában nem vehet részt. A későbbiekben a hallgatói jogviszony létesítésének feltétele az intézménybe történő beiratkozáskor az eredeti igazolások, okiratok bemutatása. A felvételi eljárás részei A tisztképzésre jelentkezők egészségi és pszichikai, valamint fizikai alkalmassági vizsgálaton vesznek részt. Mindhárom alkalmassági vizsgálatot a Magyar Honvédség Dr. Radó György Egészségügyi Központ (továbbiakban: MH HEK) végzi. A mesterképzés felvételi eljárása az Egyetem által szervezett motivációs beszélgetésből, a honvédséggel szolgálati viszonyban lévőknek amennyiben HM által támogatott képzésre pályáznak egészségi és fizikai alkalmasság-vizsgálatokból áll, amelyeket az MH HEK végez (Kecskemét). Alkalmasság-vizsgálatok Tisztképzés A tiszti pályára jelentkezők egészségi, pszichológiai, és fizikai alkalmassági vizsgálatát a felvételi időpontjában hatályos, e tárgykörben kiadott HM rendelet alapján az MH HEK végzi. 1. Az egészségi alkalmasság alapvető követelménye, hogy a jelentkező korának megfelelő testmagasságú, arányos testalkatú legyen. Képes legyen nagyfokú fizikai és szellemi igénybevétel elviselésére. A katonai vezetői alapszak esetében kizáró ok a szemüveg, vagy kontaktlencse viselése. 2. A pszichológiai alkalmasság vizsgálaton állapítják meg a katonai pályára való pszichés alkalmasságot, illetve annak előrejelzését. A vizsgálat összetevői: - csoportos tesztvizsgálat; - egyéni műszeres vizsgálat; - egyéni célzott beszélgetés. A vizsgálatra a jelentkező vigye magával (nem a jelentkezési laphoz csatolandó): - a társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ-számát) igazoló hatósági bizonyítványt; - 6 hónapnál nem régebbi mellkasröntgent; - a háziorvos, vagy a házi gyermekorvos igazolását a jelentkező által ismert krónikus betegségéről, vagy annak hiányáról; - nő jelentkező esetében 1 hónapnál nem régebbi nőgyógyászati szakorvosi vizsgálat eredményét. 3. A fizikai állapotfelmérést az MH HEK ütemezi és hajtja végre, az előirt fizikai követelmények normatáblázata alapján, amely a weblapon, a Felvételizőknek című menüpont Fizikai normák címszó alatt tekinthető meg.

4 A felmérés területei: 3200 m síkfutás; mellső fekvőtámasz karhajlítás-nyújtás; hanyattfekvésből felülés; húzódzkodás. A fizikai állapotfelmérés minősítése alkalmas, vagy alkalmatlan lehet. Alkalmas az a jelentkező, aki a négy normából hármat eredményesen teljesít, közte a 3200 méteres síkfutást és minimálisan 260 pontot teljesít. Az alkalmatlan minősítést kapott pályázó jogsérelem esetén 15 napon belül a Másodfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottsághoz fellebbezhet. A Magyar Honvédséggel szolgálati viszonyban álló teljes idejű, vagy részidős levelező munkarendű képzésre jelentkező felmérése a 7/2006. (III.21) HM rendelet 6. mellékletében foglalt fizikai alkalmassági követelményekre vonatkozó rendelkezései szerint történik. Az a jelölt, aki a behívás időpontjában az orvos által igazolt betegség miatt nem képes végrehajtani a gyakorlatokat, a felvételi eljárás további részében részt vehet, de az állapotfelmérést a jogszabályban előírtaknak megfelelően, az MH HEK által meghatározott időpontig de legkésőbb a központi adatfeldolgozó (Gólya) rendszer zárásásáig köteles végrehajtani. A vizsgálat eredményét az Elsőfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottság április-május hónapban bírálja el. A vizsgálat eredménye alkalmas, vagy alkalmatlan minősítésű lehet. Az alkalmatlan minősítésű pályázó 15 napon belül a Másodfokú Egészségügyi Pályaalkalmasság-vizsgáló Bizottsághoz fellebbezhet. A fellebbezést az első fokon minősítő bizottsághoz kell benyújtani. 4 Mesterképzés (a honvédséggel szolgálati viszonyban lévőknek, amennyiben HM által támogatott képzésre pályáznak) Az alkalmassági vizsgálatokat az MH HEK végzi. A fizikai alkalmasság-vizsgálat követelményeit a 7/2006. (III.21) HM rendelet 6. mellékletében foglalt fizikai alkalmassági követelményekre vonatkozó rendelkezései határozzák meg. Aki a felmérésen a rá vonatkozó követelményeknek megfelelő szintet nem teljesíti, nem vehető fel. Szakmai beszélgetés A motivációs beszélgetés témakörei az Egyetemi Kreditátviteli Bizottság (EKÁB) által befogadott az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről szóló 15/2006. (IV.3.) OM-rendelet 3. sz. melléklete szakra vonatkozó 11. pontjában bemeneti követelményként meghatározott ismeretkörökből kerülnek összeállításra, és minden pályázónál a nála befogadott kredit ismeretanyagának megfelelően kerülnek alkalmazásra. A felvételi eljárást megelőzően a jelentkező írásban kérheti az intézménytől az ún. előzetes kreditelismerést. A döntéshez szükséges okmányok fénymásolatát (leckekönyv, oklevél, nyelvvizsga bizonyítvány) az Egyetem Oktatási Igazgatóságának meg kell küldenie.

5 5 Előnyben részesítés Az általános részben leírtak szerint alkalmazandó. (lásd.: A évi Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató "A felvétel eljárásról" c. fejezetet.) A felvételi pontok számítása Az alapképzésre vonatkozó szabályokat a Pontszámítási módszerek című fejezet ismerteti. A felsőfokú oklevéllel rendelkezők számára hirdetett mesterképzésben a 100 pontos felvételi rendszert alapul véve a jelentkezők részére motivációs beszélgetést szervezünk. A beszélgetés során max. 30 pont szerezhető, ez a szerzett pont. Maximum 50 tanulmányi pont érhető el a már meglévő felsőfokú oklevél/oklevelek átlaga alapján. A tanulmányi pontok meghatározása során azon oklevél/oklevelek figyelembe vételére kerül sor, mely(ek) alapján a jelentkező az elismeréseket kéri. A tanulmányi pontszám az oklevél minősítésének 10-szeres szorzata egész számra kerekítve. Több figyelembevehető oklevél esetén, azok átlagának átlaga a tanulmányi pont számításának alapja. A különböző jogcímeken adható többletpontok összege legfeljebb 20 pont lehet. A felvételi összpontszám a többletpontokkal együtt max. 100 pont lehet. Juttatások A Magyar Honvédséggel ösztöndíjszerződést kötő hallgató (ösztöndíjas hallgató) a katonai felsőoktatási intézményben a vonatkozó jogszabály szerinti ellátásban (ruházat, élelmezés, elhelyezés, orvosi ellátás stb.), rendszeres havi alapilletményben, a tanulmányi átlageredménytől függő tanulmányi- és egyéb pótlékban, továbbá a tanulmányokhoz szükséges tankönyv-, tanszer-támogatásban részesül. A tanulmányaikat eredményesen befejező ösztöndíjas hallgatókkal a Magyar Honvédség szolgálati viszonyt létesít és első tiszti (hadnagyi) rendfokozatba nevezi ki. Egyéb tudnivalók Az ösztöndíjas hallgatók részére a kollégiumi elhelyezés kötelező. A kollégiumot a katonai rendtartás szabályainak megfelelően csak engedéllyel hagyhatják el. A honvédtiszti alapképzést folytató szakokra a jelentkezési feltétel angol vagy francia nyelvből tett állami vagy államilag elismert B1 szintű (korábban alapfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga-bizonyítvány megléte. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen (továbbiakban: Egyetem) a honvédtiszti pályára készülő leendő első éves ösztöndíjas hallgatók 5 hónapos (3 hónapos katonai alapkiképzés és 2 hónapos tiszti alapfelkészítés) katonai alapfelkészítésen vesznek részt. A honvédtisztképzésre felvételt nyert hallgatók augusztus utolsó vagy szeptember első hetében bevonulnak az egyetemre, ahol beiratkoznak és megkötik a Magyar Honvédséggel (továbbiakban: MH) az ösztöndíjszerződést, majd passzív félévet kérnek. A passzív félév időszakában diákhitel nem vehető igénybe. Az egyetem ruházattal és egyéb szükséges anyagokkal felszereli a hallgatókat, majd vezényli őket az MH Központi Kiképző Bázisra (továbbiakban: MH KKB) a 3 hónapos katonai alapkiképzés felkészítés végrehajtására. A hallgatók a felkészítés első ütemében 3 hónapos alapkiképzési programot hajtanak végre, amelynek végén az elsajátított ismeretekből vizsgát tesznek. A sikeres vizsga az előfeltétele a felsőfokú tanulmányok megkezdésének. Sikertelen vizsga esetén az MH

6 jogkövetkezmény nélkül felbontja a hallgatói ösztöndíjszerződést (a hallgató hibájából), és az egyetem megszünteti a hallgatói jogviszonyt. Az intézményben kerül sor a 2 hónapos tiszti alapfelkészítésre, amely az alábbi területekre terjed ki: angol és francia nyelvi képzés, gépjárművezetői (elméleti) képzés, testnevelés matematika. A hallgatók felsőfokú tanulmányaikat februárban kezdik meg. A felvételi eljárás speciális intézményi szabályait teljeskörűen tartalmazó Egyetemi Felvételi Szabályzat megtekinthető az Oktatási Igazgatóságon, és a weblap Felvételizőknek című menüpontja alatt től életbe lépő rendelkezések: A honvédtiszti alapképzést folytató szakokra a jelentkezési feltétel az angol vagy francia nyelvből tett állami vagy államilag elismert B2 szintű (korábban középfokú) komplex (korábban C típusú) nyelvvizsga- bizonyítvány megléte.

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010 FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2010 A lineáris képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapképzésben (BSc), valamint 3, illetve 4 féléves mesterképzésben (MSc) lehet részt venni. A szakok többsége

Részletesebben

Tisztelt Felvételiző!

Tisztelt Felvételiző! Tisztelt Felvételiző! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán többciklusú képzési szerkezetben 6, illetve 7 féléves alapfokozatot (BSc) adó alapképzésben, valamint 3, illetve

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar KATONAI GAZDÁLKODÁSI ALAPKÉPZÉSI SZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan közgazdász tisztek képzése, akik a képzés során

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

MESTERKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szeptemberben induló mesterképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai

MESTERKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szeptemberben induló mesterképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai MESTERKÉPZÉS Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. szeptemberben induló mesterképzési szakok Biztonság- és védelempolitikai Az okleveles biztonság- és védelempolitikai szakértők a Magyar Köztársaság

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN

A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A MESTERKÉPZÉS FELVÉTELI ELJÁRÁSRENDJE A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN A felsőoktatási felvételi eljárásról szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet, valamint a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Ftv.), a Nemzeti

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénnyel (a

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...

Részletesebben

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN

TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN TANÁRI MESTERKÉPZÉSI SZAKOK BEMENETI FELTÉTELEI A 2019A FELVÉTELI ELJÁRÁSBAN A rövid ciklusú tanári mesterképzési szakokat a kar kizárólag levelező tagozatos formában hirdeti. A képzés levelező munkarenden

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi NKE-RTK Intézmény elérhetősége: 1121 Budapest, Farkasvölgyi u. 12. Telefon: (1) 432-9000, (1) 392-3565 Fax: (1) 392-3562 Honlap: http://www.uni-nke.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Kari Tanulmányi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: 2012. augusztus 25. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár (MH 25. KGYLDD) parancsnoka pályázatot hirdet a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár, Vezető Szervek, Gazdálkodás Támogató

Részletesebben

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT ZRÍNYI MIKLÓS 5. számú melléklet a ZMNE számhoz NEMZETVÉDELMI EGYETEM. számú példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2011 - TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET... 3 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT Hatály: 2012. I. 1 2013. IV. 26. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2012 2 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (a továbbiakban: Egyetem) történő felvételt a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

ALAPKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai

ALAPKÉPZÉS. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok. Biztonság- és védelempolitikai ALAPKÉPZÉS Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok Biztonság- és védelempolitikai A nemzetvédelmi és katonai képzési terület védelmi képzési ágához tartozó biztonság-

Részletesebben

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás

Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete. A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás Az SZTE ZMK Kari Ügyrendjének 3. számú melléklete A felvételi eljárással kapcsolatos kari szabályozás A Zeneművészeti Kar (a továbbiakban Kar) minden évben meghirdeti a szeptemberben nappali tagozaton

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2015. április 30-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2015/2016-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező,

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIEGTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522090 Fax: (28) 522040 Email: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

21.sz. melléklet a 1164/78.ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -

21.sz. melléklet a 1164/78.ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 21.sz. melléklet a 1164/78.ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 2. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. október 21. JÓVÁHAGYTA: DR.

Részletesebben

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2008/2009. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2007. június 25.-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló

Részletesebben

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR

SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR SEMMELWEIS EGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNYI KAR ÁLTALÁNOS ORVOS OSZTATLAN SZAK A mesterképzési szak megnevezése: általános orvos (Medicine) A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2018. május 9-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2018/2019-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2014. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hatály: 2013. IV. 27-2013. XII. 4. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT (EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 53/2013. (IV. 17.) szenátusi határozat módosító rendelkezéseivel.) 2012 2 A Nemzeti

Részletesebben

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR NKE-RTK Cím: Budapest, Farkasvölgyi u 12. 1121 Telefonszám: 392-3565, 392-3500/19-240 Fax: 392-3562, illetve 19-416 E-mail: tanig@rtf.hu Honlap: www.rtf.hu

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2015. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

DE-EK. 1 /

DE-EK.   1 / Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok DE F17198 DE-EK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. Telefon: (42) 404-411, (42) 598-210 Fax: (42) 408-656 E-mail: to@foh.unideb.hu

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 12 Érvényes a 2015/2016-os tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.

Részletesebben

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PALLASZ ATHÉNÉ EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2016. július 1. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZAT DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA Dunaújváros 2015 Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 30-2015/2016. (2015.10.06.) sz. határozattal elfogadva Hatályos: 2015. október 07. napjától 3. kiadás 0. módosítás 3 (8). oldal

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus

Irányszám min. < max. PED magyar és 6 40 < 100 idegen nyelv (5) v. szakmai előkészítő tárgy (3) A N A óvodapedagógus ELTE TÓK Intézmény elérhetősége: Cím: 1126 Budapest, Kiss János altb. u. 40. Telefon: (1) 487-8100 Honlap: http://www.tok.elte.hu/to Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Tanulmányi Osztály I. em.

Részletesebben

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől

A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A GÁBOR DÉNES FŐISKOLA FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZATA 1 Érvényes a 2013/2014-es tanévtől A Gábor Dénes Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) felvételi eljárását a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi

Részletesebben

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR. 11 hó

Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR.  11 hó Felvételi Eljárás MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR www.mfk.uni-miskolc.hu 20 16 11 hó FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtudományi Kar Telefon: +36 46 565 051 Email: mfkto@uni-miskolc.hu

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 4. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2015. január 15. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2017. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 2014 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról TÁJÉKOZTATÓ a Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Karán 201 februárjában induló ANYAGMÉRNÖK és KOHÓMÉRNÖK mesterszakokról A Miskolci Egyetem Műszaki Anyagtudományi Kara felvételt hirdet a 201 februárjában

Részletesebben

SZF. Intézmény elérhetősége:

SZF. Intézmény elérhetősége: SZF Intézmény elérhetősége: 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. Telefon: (56) 510-300 Fax: (56) 340-106 E-mail: tanhiv@szolf.hu Honlap: http://www.szolf.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100)

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) FELVÉTELI PONTOK (200+200+100) Pontszámítás 200+200+100 Tanulmányi pontok Max. 200 pont

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2012. november 30. JÓVÁHAGYTA: DR. DANYI JÓZSEF REKTOR 2

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató

Felsőoktatási felvételi tájékoztató Felsőoktatási felvételi tájékoztató SZIE Gépészmérnöki Kar Gödöllő Fontos tudnivalók a felvételi eljárással kapcsolatban Jelentkezési határidő: február 15. Az E-felvételi folyamata Felsőoktatási felvételi

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2018. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017.

Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Felsőoktatási felvételi eljárás 2017. Képzési szerkezet - Többciklusú képzés: Alap, Mester, Doktori - Érettségi utáni lehetőségek: Alapképzés Osztatlan mesterképzés Felsőoktatási szakképzés Felvételi

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Koren Csaba egyetemi tanár Titkár: Horváth Balázs egyetemi adjunktus 9026 Győr, Egyetem tér 1. Telefon: (96) 503-400/3121 Fax: (96) 329-263 E-mail:

Részletesebben

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA (KIVONAT) 1 A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Felvételi szabályzata (Külön szedve a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006.

Részletesebben

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK MESTERKÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK EKE-AVK (Gyöngyösi Campus) Személyes megjelenést igénylő vizsgaformák szakmai készség és motiváció alapján (Í+Sz) EKE-BTK (Egri Campus) Képz. Munkarend forma (félév)

Részletesebben

Pontszámítás a felsőoktatásban

Pontszámítás a felsőoktatásban Pontszámítás a felsőoktatásban 2019 Az elérhető maximális pontszám 500 pont Kétféle pontszámítási módszer létezik I. számítási mód tanulmányi pontok (max. 200 pont) + érettségi pontok (max. 200 pont) +

Részletesebben

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07.

FELVÉTELI SZABÁLYZAT. Azonosító kód: SZ6 Verzió: 4. Dátum: 2012. 09. 07. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete út. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 FELVÉTELI

Részletesebben

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA

PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS doktori képzésben való részvételre 2016-2017. tanév PSZICHOLÓGIA DOKTORI ISKOLA BME TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR 1 A BME Természettudományi Kar pályázatot hirdet a Pszichológia Doktori Iskola

Részletesebben

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj Pályázati felhívás Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj I. Tájékoztató a 2017/2018. tanévi Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati felhívásához A köztársasági ösztöndíj neve 2017. februártól a következő,

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 10. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv egy kötelezően

Részletesebben

Pontszámítás egyetemi felvételihez

Pontszámítás egyetemi felvételihez Pontszámítás egyetemi felvételihez A felvételi összpontszám, vagyis a rangsorolás alapjául szolgáló eredmény 400+100 pontos pontszámítási rendszerben kerül kiszámításra. A pontszámítás alapját a tanulmányi

Részletesebben

A felsőoktatási felvételi eljárás 2013. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

A felsőoktatási felvételi eljárás 2013. Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola A felsőoktatási felvételi eljárás 2013 Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Jogszabályi helyzet A 500 pont, azaz 400+100 pontos rendszer. A minimális pontszám alapképzésben és egységes,

Részletesebben

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015

Felvételi 2015 Felvételi tájékoztató 2015 Felvételi 2015 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2015. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2015. január 31-ig Felvételi tájoló 2015. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanév az Honvéd altiszt szakképzésére felvételizők részére

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanév az Honvéd altiszt szakképzésére felvételizők részére A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanév az 54 863 02 Honvéd altiszt szakképzésére felvételizők részére Az oktatási intézmény adatai Név: Magyar Honvédség Altiszti

Részletesebben

BME Építészmérnöki Kar

BME Építészmérnöki Kar BME Építészmérnöki Kar Felvételi pontszámítási szabályzat az építészmérnöki mesterképzésben 1. (1) A jelentkező teljesítményét felvételi pontszámmal, 100 pontos rendszerben kell értékelni, amelyet az alábbiak

Részletesebben

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ!

Pótfelvételi. Tisztelt Jelentkezõ! Pótfelvételi Tisztelt Jelentkezõ! Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi ar pótfelvételi jelentkezést hirdet meg alapképzési, mesterképzési, valamint felsõoktatási szakképzési szakok esetén önköltséges

Részletesebben

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-GTK. Intézmény elérhetősége: SZIE-GTK Intézmény elérhetősége: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-090 Fax: (28) 522-040 E-mail: katona.laszlone@gtk.szie.hu Honlap: http://www.gtk.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus

DE-BTK PÓTFELVÉTELI augusztus DE-BTK PÓTFELVÉTELI 2016. augusztus A pótfelvételire vonatkozó általános szabályok: A pótfelvételi eljárás során csak egy intézménybe és csak egy szakra lehet jelentkezni. Csak azok jelentkezhetnek, akik

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ

Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ Szervezeti és Működési Szabályzat HARMADIK RÉSZ HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER I. FEJEZET FELVÉTELI SZABÁLYZAT 3. SZ. VERZIÓ HATÁLYBALÉPÉS NAPJA: 2013. november 8. JÓVÁHAGYTA: DR. AILER PIROSKA REKTOR 2

Részletesebben

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége:

SZIE-TÁJK. Intézmény elérhetősége: SZIE-TÁJK Intézmény elérhetősége: 1118 Budapest, Villányi út 29-43. Telefon: (1) 305-7291 E-mail: tajk.felveteli@szie.hu Honlap: http://www.tajk.szie.hu AZ ELEKTRONIKUS JELENTKEZÉS ÉS A DOKUMENTUMOK ELEKTRONIKUS

Részletesebben

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20.

Emelt- vagy középszintű felkészítés? Tájékoztató. a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról február 20. Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról és az emelt szintű képzés választásról 2019. február 20. A felsőoktatásba való bekerülés feltétele Alapképzésre, osztatlan képzésre az a jelentkező vehető

Részletesebben

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2013/2014. tanév iskolarendszerű szakképzésére felvételizők részére

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2013/2014. tanév iskolarendszerű szakképzésére felvételizők részére A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2013/2014. tanév iskolarendszerű szakképzésére felvételizők részére Az oktatási intézmény adatai Név: Magyar Honvédség Altiszti Akadémia (MH

Részletesebben

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014

Felvételi 2014 Felvételi tájékoztató 2014 Felvételi 2014 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2014. szeptemberben induló képzésekre (www.felvi.hu) Hivatalos kiegészítő 2014. január 31-ig Felvételi tájoló 2014. (Felvi-rangsorokkal)

Részletesebben

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2014. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2014. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz lapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar kertészmérnöki (Beregszász) (4) K kertészmérnöki (Beregszász) (4) 210000 7 10 < 25 biológia v. fizika v. földrajz v. intika v. kémia

Részletesebben

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás

A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A 2014-es felsőoktatási felvételi eljárás A jelentkezés rendje Általános tudnivalók A felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelenése : 2013. december 16. Esetleges változások( ún. pótkötet) a tájékozatóban

Részletesebben

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM A BME 2010/2011. TANÉVRE VONATKOZÓ FELVÉTELI SZABÁLYZATA Elfogadta a Szenátus 2009. június 22-i ülésén A BME felvételi eljárását a felsőoktatásról szóló 2005.

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi 2011

Felsőoktatási felvételi 2011 Felsőoktatási felvételi 2011 Egy évben két felvételi eljárás Egy évben két egyenrangú felvételi eljárás: - Korlátlan számú jelentkezési hely megjelölhető - A felvételi kérelmek központi feldolgozása Szeptemberben

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK

ALAPKÉPZÉSBEN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK SZIE-GÉK FI69207 Elérhetőség: 2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1. Telefon: (28) 522-021 Fax: (28) 420-997 E-mail: info@gek.szie.hu Honlap: http://www.gek.szie.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség:

Részletesebben

Külhoni székhelyen kívüli képzések 2017 márciusi meghirdetése

Külhoni székhelyen kívüli képzések 2017 márciusi meghirdetése Alapképzések: NYE Nyíregyházi Egyetem A L A gazdálkodási és menedzsment (Beregszász) (2) (3) () () Az oktatás nyelve: magyar. (5) A felvételi pont az érettségi követelmények eredményeiből kerül kiszámításra.

Részletesebben

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 1. oldal 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában

Részletesebben

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 1. oldal 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában

Részletesebben

Önkéntes területvédelmi tartalékos alapfelkészítés, jogviszony tájékoztató

Önkéntes területvédelmi tartalékos alapfelkészítés, jogviszony tájékoztató Önkéntes területvédelmi tartalékos alapfelkészítés, jogviszony tájékoztató Az MH HFKP 17. Előkészítő Részleg (Szekszárd) 120 órás területvédelmi tartalékos alapfelkészítést indít katonai előképzettséggel

Részletesebben

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Nyílt Nap 2015. január 27. 2015. február 6. A 2015. évi általános eljárás főbb dátumai Felsőoktatási felvételi tájékoztató megjelent kizárólag elektronikusan

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet

A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 1. fejezet II. RÉSZ A FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE 1. fejezet BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Személyi hatály 195. (1) A felvételi eljárás rendjének hatálya az Nftv. 40. -ában foglaltak alapján az alapképzésre, az osztatlan képzésre

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012

Felvételi 2012 Felvételi tájékoztató 2012 Felvételi 2012 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2012. szeptemberben induló képzésekre OFIK honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2012. (Felvi-rangsorokkal) Diploma 2012.

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz

JELENTKEZÉSI LAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz 2. melléklet a 3/2016. (II. 29.) OBH utasításhoz 24 1. Pályázó neve JELENTKEZÉSI LAP bírósági fogalmazói álláshely betöltése iránt benyújtott pályázathoz 2. Megpályázott bírósági fogalmazói álláshely(ek)

Részletesebben

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2015. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz

Határon túli székhelyen kívüli képzések a 2015. évi pótfelvételi tájékoztatóhoz Alapképzések: BCE-KERTK Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar idő A L A kertészmérnöki (Beregszász) (4) kertészmérnöki (Beregszász) (4) 210 000 Ft 7 10 < 35 biológia v. fizika v. földrajz v.

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés

Hittanár-nevelő tanár mesterképzés I. Tudnivalók a szakról: Szak neve: Hittanár-nevelő tanár Hittanár-nevelő tanár mesterképzés Megszerezhető szakképzettség: Szint: Képzési idő/ megszerezhető kreditek: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER A MISKOLCI EGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Miskolc, 2013. 1.3.12. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM

Részletesebben

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar INTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: Cím: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: DE-BTK, 4002 Debrecen, Pf. 400 Telefon: (52) 512-900/62239 Fax: (52) 412-336 E-mail: kustar.katalin@arts.unideb.hu

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1 A felvételi eljárás: határidők E-felvételi hitelesítés: 2018. február 20. www.magyarorszag.hu/ugyfelkapu- n keresztül vagy kinyomtatott, aláírt, ajánlottan

Részletesebben

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök:

A mesterfokozat és a szakképzettség szempontjából meghatározó ismeretkörök: Vállalkozásfejlesztés MSc szak A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi összehasonlításban is versenyképes, korszerű és magas színvonalú elsajátított elméleti és módszertani ismeretanyag

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27

Berzsenyi Dániel Gimnázium január 10. (BDG) Tájékoztató január / 27 Tájékoztató a felsőoktatási felvételi eljárásról Berzsenyi Dániel Gimnázium 2018. január 10. (BDG) Tájékoztató 2018. január 10. 1 / 27 Teendők Továbbtanulás irányának meghatározása Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató

Érettségi és felvételi tájékoztató Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben