ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 28-ai ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. január 28-ai ülésére"

Átírás

1 ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 28-ai ülésére Tárgy: Javaslat a évi rendezvények tervére Tisztelt Képviselő-testület! A város civil szervezeteitől és intézményeitől bekért lista alapján összeállt a évi rendezvénynaptár. A kiemelt rendezvények között újdonságot jelent, hogy a sörfesztivál megrendezését a javaslat szerint felvállalná a polgármesteri hivatal és a művelődési ház. A Szent Donát Borünnep új keretek között is sikeres volt 2009-ben, így a tavalyihoz hasonlóan a művelődési ház szervezésében, a pincegazdák új szervezetének csatlakozásával valósulna meg ez év augusztusában. A többi rendezvény tekintetében nem várható változás. A Kulturális, Ifjúsági és Sportbizottság január 18-ai ülésén megvitatta a tervezetet, és az 1. számú mellékletben szereplő programokat javasolja az önkormányzati, valamint az önkormányzat által támogatott rendezvények sorába, míg a 2. számú melléklet áttekintést nyújt a civil szervezetek és az intézmények teljes programkínálatáról. Az idén sportnaptár megjelentetését is tervezzük a városi honlapon, ezért minden szakosztály vezetőjétől várjuk a versenynaptárat, ill. az egyéb események listáját. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a városi rendezvényterv elfogadására. Nyergesújfalu, január 19. Mihelik Magdolna önkormányzati titkár Határozati javaslat: Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete 1.) Fogadja el a évi városi rendezvénytervre tett javaslatot az 1. számú melléklet szerint. 2.) A rendezvények lebonyolításához biztosítson a évi költségvetésben ezer forintot. 3.) Utasítsa a polgármestert a további intézkedések megtételére. Határidő: folyamatos Felelős: Miskolczi József polgármester

2 NYERGESÚJFALU VÁROS ÉVI RENDEZVÉNYTERVE A TÁBLÁZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE AEMK = Ady Endre Művelődési Központ KEM = Komárom-Esztergom Megye KKÁI = Kernstok Károly Általános Iskola PMH = Polgármesteri Hivatal SZBAMI = Szabolcsi Bence Alapfokú Művészetoktatási Intézmény SZIK = Szalézi-Irinyi Középiskola TKH = Térségi Közösségi Ház TSZH = Tömegszervezeti Székház VP = Ady Endre Művelődési Központ Pince - VIDÁM PRÓFÉTA helység ZSE TSZ = Zoltek SE Tenisz Szakosztály Időpont Program, esemény neve Helyszín Rendező/programgazda Megjegyzés JANUÁR minden kedden Énekkari próba TSZH - klubterem Barátság Kör Egyesület 4. (H) Újévköszöntő a gazdasági TKH PMH és civil szervezetek, intézmények vezetői részvételével 7. (cs) óra Csuhézás TSZH - emeleti 8. (p) óra Nemezkígyó készítés TSZH emeleti 9. (szo) Pótszilveszter AEMK emeleti nagyterem Barátság Kör Egyesület 9. (szo) 20 óra ÚJRA Táncház AEMK pinceklub (VP) AEMK, ÚJRA Népi Zenekar 9-tól minden szombat BÁBSZAKKÖR TSZH- emeleti nagyterem AEMK Pinocchió Bábcsoport óra között 13. (sze) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 14. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti 16. (szo) Bölények tánca a Takács Tamás Blues Band és a Hats OFF zenekar közös AEMK színházterem AEMK A rendezvény támogatója a SZÖSZ Alapítvány

3 koncertje 16. (szo) Forraltbor és sütőtök party Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák Egyesülete 21. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti 22. (p) óra Farsangi maszk készítés TSZH emeleti 27. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 29. (p) Növendékhangverseny Zeneiskola kamaraterme SZBAMI 30. (szo) Kelet Virágai Hastáncbemutató AEMK színházterem Heizelmann Izabella FEBRUÁR 4. (cs) Véradás AEMK földszinti aula Magyar Vöröskereszt Nyergesújfalui Szervezete 4. (cs) óra Hangszerkészítés TSZH emeleti 5. (p) óra Bürökből berregő készítés TSZH emeleti 10. (sz) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub Február közepe Kántor János festő- és Kernstok Galéria Kernstok Művész Kör grafikusművész önálló tárlata (Városháza) 10. (sz) Növendékhangverseny TKH SZBAMI 11. (cs) óra Hangszerkészítés TSZH emeleti 13. (szo) Disznóvágás Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák Egyesülete 13. (szo) Farsangi Bál SZIK Napsugár Óvoda 13. (szo) Sport Bál AEMK emeleti nagyterem Kick-box szakosztály Nyergesújfalu 14. (v) Farsangi Bál AEMK színházterem, Bóbita Óvoda emeleti nagyterem 13. (szo) v. 14. (v)? Farsangi Bál TSZH emeleti nagyterem Barátság Kör Egyesület 15. (h) Filmvetítés AEMK színházterem SZIK 18. (cs) óra Hangszerkészítés TSZH emeleti

4 19. (p) óra Gyékényből hóvirágkészítés TSZH emeleti 20. (szo) Farsangi Bál AEMK emeleti nagyterem KKÁI Szülői Munkaközösség 20. (szo) A közszféra farsangi bálja TKH PMH 23. (k) óra Közoktatási kerekasztal Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 21. (v) Farsangi Bál AEMK színházterem, Benedek Elek Óvoda emeleti nagyterem 24. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 25. (cs) óra Hangszerkészítés TSZH emeleti 27. (szo) Jótékonysági Bál AEMK emeleti nagyterem Elber István 27. (szo) MÁZS-Varázslat (Mészáros Árpád és Janza Kata fellépése) AEMK színházterem AEMK MÁRCIUS 4. (cs) óra Szövés TSZH emeleti 5. (p) óra Kard büröktokkal, gyöngyből TSZH emeleti hajpánt 5. (p) II. bérleti hangverseny AEMK színházterem SZBAMI Tavasz tanári hangverseny 5. (p) Nőnapi köszöntés AEMK emeleti nagyterem KKÁI 10. (sz) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 11. (cs) óra Szövés TSZH emeleti 12. (p) Iskolai ünnepség AEMK színházterem KKÁI 13. (szo) KLAPKA rockopera a Magyarock Dalszínház előadásában AEMK színházterem AEMK

5 15. (h) 15:00 Nemzeti ünnep. Megemlékezés az 1848/49- es magyar forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének 161. évfordulójáról Millenniumi Emlékmű PMH, AEMK órakor Tanszaki hangversenyek Zeneiskola kamaraterme SZBAMI 17. (sze) Vezetőségválasztó Taggyűlés TSZH emeleti klubterem Barátság Kör Egyesület 18. (cs) óra Szövés TSZH emeleti 19. (p) óra Vesszőkosár készítés TSZH emeleti Március 20 (szombat) vagy Március 19 (péntek) vagy Március 12 (péntek) Tavaszi tárlat kiállítás megnyitó AEMK emeleti nagyterem AEMK Képzőművész Kör 25. (cs) óra Szövés TSZH emeleti 27. (szo) Húsvétváró játszóház és AEMKK AEMK Pinocchió Bábcsoport bábelőadás 27. (szo) Városi borverseny TSZH emeleti nagyterem Nyergesi Rezső borlovagrendi nagymester 27. (szo) Fúvószenekari hangverseny a Szalézi-Irinyi Gimnázium tanulóinak AEMK színházterem SZBAMI 30. (k) óra Közoktatási kerekasztal AEMK színházterem Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 31. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK ÁPRILIS április Tavaszi tárlat TKH Kernstok Művész Kör 1. (cs) óra Nemezelés TSZH emeleti 2. (p) óra Csuhényúl készítés TSZH emeleti

6 5. (h) Húsvéti családi nap Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák Egyesülete 8. (cs) óra Nemezelés TSZH emeleti 14 (sz) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 15. (cs) óra Nemezelés TSZH emeleti 16. (p) óra Agyagedény applikálva TSZH emeleti 16. (p) Filmvetítés AEMK színházterem SZIK 17. (szo) Nemzetiségi Kórustalálkozó TKH Német Nemzetiségi Dalkör 17. (szo) Megyei Bábfesztivál AEMK emeleti nagyterem, színházterem AEMK, AEMK Pinocchió Bábcsoport 22. (cs) Rendőrség napja TKH PMH 22. (cs) óra Nemezelés TSZH emeleti 24.(szo) Tavaszi páros teniszverseny PiszkeNet Kupa Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ Együttműködő partner a Kuny Domokos Múzeum és a KEM Önkormányzat 24. (szo) Total Dance Szülinap AEMK emeleti nagyterem, Bogyóné Bencsik Margit színházterem 24. (sz) 20 és 40 km-es gyalogos teljesítménytúra Horgásztavaktól indul Négy Égtáj Túra- és Szabadidősport Egyesület 25. (v) III. bérleti hangverseny AEMK színházterem SZBAMI Rézfúvó-Ütő tanszaki tanári hangverseny 27. (k) óra Közoktatási kerekasztal TKH v. TSZH Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 28. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK REMÉNY KLUBJA DÉLUTÁN 29. (cs) óra Nemezelés TSZH emeleti 30. (p) óra Bőrpénztárca készítés TSZH emeleti

7 MÁJUS 1-2. (szo-v) Zoltek Tenisz Kupa Országos Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ Korosztályos és felnőtt verseny 6. (cs) óra Bőrözés TSZH emeleti 7. (p) óra Szövés TSZH emeleti Május 8 Június 6 OB III-as Tenisz CSB.Tavaszi fordulók Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ 11. (k) III. bérleti hangverseny - Térségi Közösségi Ház SZBAMI Zongora, Fafúvó, Vonós, Gitár, Ének - tanszaki tanári hangverseny 12. (sz) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 13. (cs) óra Bőrözés TSZH emeleti 14. (p) óra Gyöngyfűzés két szállal TSZH emeleti 15. (szo) Csapatzászló-átadás és K-E Megyei Tűzoltónap TKH Városi Tűzoltóparancsnokság, PMH 18. (k) óra Közoktatási kerekasztal AEMK- színházterem Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 20. (cs) Anyatejes Világnap TSZH kertje Magyar Vöröskereszt Nyergesújfalui Szervezete, AEMK Pinocchió Bábcsoport 20. (cs) óra Bőrözés TSZH emeleti 21. (p) Ifjúsági nap Íjászpálya KKÁI 21. (p) Év Végi Gálahangverseny TKH SZBAMI 22. (szo) Kiállítás-megnyitó A 80 esztendős Vecsési Sándor köszöntése Kernstok Galéria (Városháza) PMH, AEMK 22. (szo) Tavaszi főzőverseny Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák

8 Egyesülete 22 július 24. Megyei Tenisz CSB. Május 1. téri ZSE TSZ Tavaszi fordulók Teniszcentrum 23. (v) Pünkösdi templomi jótékony Római Katolikus Templom SZBAMI célú hangverseny 23. (v) óra Kákából tutajkészítés TSZH emeleti PINTY Ifjúsági Majális a Barátság Jegyében Íjászpálya Római Katolikus Egyházközség Ifjúsági Csoportja Nemzetiségi Hét Napsugár Óvoda Napsugár Óvoda 26. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK REMÉNY KLUBJA DÉLUTÁN 27. (cs) óra Bőrözés TSZH emeleti 29. (szo) Bábelőadás a Gyermeknap alkalmából TSZH AEMK Pinocchió Bábcsoport JÚNIUS Júniusban csütörtökönként 2 alkalommal papírmerítés TSZH emeleti óra között 3. (cs) Városi Pedagógusnap AEMK emeleti nagyterem PMH 4-6. (p-v) Testvérvárosi értékelés TKH PMH (Neu Wulmstorf) (7). (p-v-(h)) Crumerum Történelmi- Kulturális Fesztivál Liget-tér, Sánchegy Nyergesújfalui Polgári Kör Egyesület Fekete Krisztián Zeneiskola kamaraterme SZBAMI 7. (h) Hangszeres alapvizsga hangverseny 9. (sze) Iskolai Évzáró Kernstok Károly Általános KKÁI Iskola 11. (p) Tanévzáró Ünnepély Ady Endre. Művelődési Ház SZBAMI 12. (szo) Iskolai Ballagás KKÁI KKÁI 13. (v) Juniális TSZH Barátság Kör Egyesület óra Kézműves hét gyermekeknek TSZH emeleti 19. (szo) Juniális Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák Egyesülete

9 Június második fele Városi Családi Sportnap Sportpályák Zoltek Nyergesújfalu Sportegyesület 21. (h) 17 óra Ügyes kezek kiállítás megnyitó TKH A kiállítás megtekinthető június 26-ig (szo-v) Zoltek Tenisz Kupa Országos Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ Korosztályos és felnőtt verseny Június vége A felújított rendelőintézet TKH PMH átadása és Semmelweis Nap 30. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK JÚLIUS 1. (cs) Köztisztviselők Napja Polgármesteri Hivatal PMH Július Városi Kulturális Napok és Íjászpálya PMH, AEMK Sörfesztivál Július Testvérvárosi értékelés PMH (Karlsdorf-Neuthard) (szo-v) Zoltek Tenisz Kupa Országos Korosztályos és felnőtt verseny Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ AUGUSZTUS 7. (sz) Szent Donát Napi Szőlő- és Borünnep 20. (p) Államalapító Szent István ünnepe (sz-v) Zoltek Tenisz Kupa Országos Korosztályos és felnőtt verseny Szénásvölgy Nyergesi Pincegazdák Egyesülete, PMH, AEMK Szent István tér PMH, AEMK Május 1. téri Teniszcentrum ZSE TSZ SZEPTEMBER Időpont egyeztetés alatt Általános szűrővizsgálatok Ady Endre Művelődési Cukorbeteg Klub Központ Szeptember-november 100 éves az iskola a város oktatási KKÁI Hónapokban, folyamatos intézményei 2. (cs) óra Agyagozás TSZH emeleti

10 3. (p) Iskolai Évnyitó KKÁI KKÁI 3. (p) Tanévnyitó Ünnepély Ady Endre Művelődési Ház SZBAMI 8. (sze) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 9. (cs) óra Agyagozás TSZH emeleti 10. (p) óra Pörgettyű készítés TSZH emeleti 16. (cs) óra Agyagozás TSZH emeleti 18. (szo) Bábelőadás a Gyermekek TSZH AEMK Pinocchió Bábcsoport Világnapja alkalmából 18. (szo) Szüreti Mulatság Szénásvölgyi tér Nyergesi Pincegazdák Egyesülete 23. (cs) óra Agyagozás TSZH emeleti 24. (p) óra Zsinórkarkötő fonalból TSZH emeleti 28. (k) óra Közoktatási kerekasztal TKH Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 29. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 30. (cs) óra Agyagozás TSZH emeleti Szeptember vége Végh Éva festőművész tárlata Kernstok Galéria (Városháza) Kernstok Művész Kör OKTÓBER 7. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti 8. (p) óra Csuhé baba készítés TSZH emeleti 10. (v) Idősek Napja AEMK földszinti aula, PMH, AEMK színházterem 13. (sze) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 14. (cs) Véradás AEMK földszinti aula Magyar Vöröskereszt Nyergesújfalui Szervezete 14. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti

11 21. (cs) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 21. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti 22. (p) óra Szövéssel könyvjelző készítés TSZH emeleti 23. (szo) Nemzeti ünnep. Új köztemető PMH, AEMK Megemlékezés és koszorúzás az évi forradalom és szabadságharc kezdetének 54., a Magyar Köztársaság évi kikiáltásának 21. évfordulója alkalmából 23. (szo) Őszi bemutató előadás TSZH AEMK Pinocchió Bábcsoport 26. (k) óra Közoktatási kerekasztal AEMK színházterem Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei 27. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 28. (cs) óra Csuhézás TSZH emeleti NOVEMBER 4. (cs) óra Gyöngyözés TSZH emeleti 5. (p) óra Karácsonyfadísz agyagból TSZH emeleti 6. (szo) Gelencsér Gézáné önálló AEMK emeleti nagyterem AEMK Képzőművész Kör kiállítása 8. (h) Egészségmegőrző hét nyitó TKH Barátság Kör Egyesület előadása 10. (sze) Egészségmegőrző előadás TSZH Barátság Kör Egyesület 11. (cs) Gyöngyözés TSZH emeleti 11. (cs) Márton nap TSZH Barátság Kör Egyesület 11. (cs) Márton-nap Napsugár Óvoda, Napsugár Óvoda Szent Mihály Idősek Otthona 11. (cs) v. 12. (p) 14 órakor Szociális Munka Napja TKH Polgármesteri Hivatal

12 12. (p) Egészségmegőrző hét záró TSZH v. AEMK Barátság Kör Egyesület előadása 13. (szo) Márton Napi Libavacsora Németh Pince Nyergesi Pincegazdák Egyesülete 13. (szo) Liba Bál AEMK emeleti nagyterem Német Nemzetiségi Dalkör 18. (cs) óra Gyöngyözés TSZH emeleti 19. (p) óra Batikfestés viaszolással TSZH emeleti 20. (szo) Lombhullató Bál AEMK emeleti nagyterem Barátság Kör Egyesület 23. (k) Jubiláló véradók köszöntése AEMK emeleti nagyterem Magyar Vöröskereszt Nyergesújfalui Szervezete 24. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 25. (cs) óra Gyöngyözés TSZH emeleti 26. (p) Őszi tárlat AEMK emeleti nagyterem AEMK Képzőművész Kör 27. (szo) Adventi gyertyagyújtás és adventkezdő programok Városháza, Szent István tér Római Katolikus Plébánia, PMH, AEMK 30. (k) óra Közoktatási kerekasztal TKH v. TSZH v. AEMK Nyergesújfalu Város Közoktatási Intézményei DECEMBER 2. (cs) óra Gyertyamártás TSZH emeleti 3. (p) óra Mozaikos textilkép készítés TSZH emeleti 3. (p) Szalagavató AEMK színházterem, SZIK emeleti nagyterem 4. (szo) Hagyományápoló TSZH emeleti nagyterem AEMK Pinocchió Bábcsoport bábelőadások 8. (sze) CUKORBETEG KLUB AEMK pince (IFI KLUB) Cukorbeteg Klub 9. (cs) óra Gyertyamártás TSZH emeleti 11. (szo) Karácsonyi bál AEMK nagyterem Cukorbeteg Klub

13 11. (szo) Karácsonyi hangverseny AEMK színházterem SZBAMI főpróba 12. (v) 17 óra BEATLES Emlékkoncert AEMK - színházterem Maloványi László, AEMK, Támogató: KEM Önkormányzata 15. (sze) délután MOZGÁSSÉRÜLTEK 16. (cs) óra Gyertyamártás TSZH - emeleti 17. (p) óra Üvegfestés (gyertyatartó TSZH - emeleti készítés) 18. (szo) Karácsonyi Hangverseny AEMK - színházterem SZBAMI Nyergesújfalu, január 19.

14 1.sz. Melléklet NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KIEMELT RENDEZVÉNYEI ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL TÁMOGATOTT RENDEZVÉNYEK, 2010 Január 4. (hétfő) Ünnepi köszöntőt mond: Március 15. (hétfő) Ünnepi beszédet mond: Április 22. (csütörtök) Köszöntőt mond: Április 24. (szombat) Indulás helyszíne: Újévköszöntő a gazdasági és civil szervezetek, intézmények vezetői részvételével Térségi Közösségi Ház óra Miskolczi József polgármester Nemzeti ünnep. Megemlékezés az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének 161. évfordulójáról Millenniumi Emlékmű óra Herdy Győző Péter Rendőrség Napja Térségi Közösségi Ház óra Miskolczi József polgármester Polgármesteri Hivatal 20 és 40 km-es gyalogos teljesítménytúra Horgásztavak Négy Égtáj Túra- és Szabadidősport Egyesület Május 15. (szombat) (Egész napos rendezvény, este bál) Köszöntőt mond: Május 22. (szombat) Május 22 (szombat) Június 3. (csütörtök) Június első hétvégéje Csapatzászló-átadás és K-E Megyei Tűzoltónap Miskolczi József polgármester Térségi Közösségi Ház Tűzoltóparancsnokság és Polgármesteri Hivatal Kiállítás-megnyitó A 80 esztendős Vecsési Sándor köszöntése Kernstok Galéria Polgármesteri Hivatal PINTY- Pünkösdi ifjúsági Találkozó Íjászpálya Római Katolikus Egyházközség Ifjúsági Csoportja Városi Pedagógusnap Ady Endre Művelődési Központ óra Polgármesteri Hivatal Crumerum Történelmi-Kulturális Fesztivál és testvérvárosi értékelés (Neu Wulmstorf) Liget-tér, Sánchegy Nyergesújfalui Polgári Kör Egyesület, Ady Endre Művelődési Központ 1

15 Június második fele (szombati nap) Városi Családi Sportnap Sportpályák Zoltek Nyergesújfalu Sportegyesület Június vége Ünnepi beszédet mond: Július 1. (csütörtök) Ünnepi beszédet mond: Július Augusztus 7. (szombat) Rendelőintézet ünnepélyes átadása és Semmelweis Nap Térségi Közösségi Ház óra Kp.i szónok felkérése Polgármesteri Hivatal Köztisztviselők Napja Polgármesteri Hivatal Miskolczi József polgármester Városi Kulturális Napok és Sörfesztivál Íjászpálya Polgármesteri Hivatal, Ady Endre Művelődési Központ Szent Donát Napi Szőlő- és Borünnep Nyergesi Pincegazdák Egyesülete és Ady Endre Művelődési Központ Augusztus 20. (péntek) Ünnepi beszédet mond: Október 10. (vasárnap) Ünnepi beszédet mond: Október 23. (szombat) Ünnepi beszédet mond: Hivatalos állami ünnep. Államalapító Szent István ünnepe Szent István tér órakor Szentmise, majd szabadtéri ünnepség Molnár Alajos plébános Idősek Napja Ady Endre Művelődési Központ óra Horváthné Károly Anikó intézményvezető Nemzeti ünnep. Megemlékezés és koszorúzás az évi forradalom és szabadságharc kezdetének 54., a Magyar Köztársaság évi kikiáltásának 21. évfordulója alkalmából Új köztemető óra Szlávik József iskolaigazgató November második hete (12. vagy 13.) Ünnepi beszédet mond: Szociális Munka Napja Térségi Közösségi Ház óra Deák Istvánné gyámhivatali főtanácsos November 27. (szombat) Adventi gyertyagyújtás és adventkezdő programok Polgármesteri Hivatal, Szent István tér óra gyertyagyújtás Római Katolikus Plébánia, Polgármesteri Hivatal Nyergesújfalu, január 19. 2

VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014.

VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. FEBRUÁR 7. (péntek) A KERNSTOK K. ÁLT. ISK. ALSÓTAGOZATA (SZÉKHELY ÉPÜLET) FARSANGI BÁLJA Kossuth L. utcai iskola ép. Tornaterme Kernstok K. Ált. Isk. 16:30 óra 14. (péntek) NAPSUGÁR FARSANG Bóbita Óvoda

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2017

VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2017 VÁROSI RENDEZVÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2017 Hónap Nap Rendezvény Rendező Helyszín Időpont Január 4. (szerda) Újévi köszöntő a gazdasági és civil szervezetek, intézmények vezetőinek részvételével Városháza

Részletesebben

VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2018

VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2018 VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2018 Hónap Nap Rendezvény Rendező Helyszín Időpont Január 7. (vasárnap) Vízkereszti hangverseny Plébánia, Szent Cecília Énekkar templom 10. Újévi köszöntő a gazdasági

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 29-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 29-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2009. január 29-ei ülésére Tárgy: Javaslat a 2009. évi rendezvények tervére Tisztelt Képviselő-testület! A város civil szervezeteivel

Részletesebben

VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2019

VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2019 VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁR Nyergesújfalu 2019 Hónap Nap Rendezvény Rendező Helyszín Időpont Január 07. (hétfő) Nyílt nap szülőknek utcai telephely Bölcsőde utcai telephely 10. Újévi köszöntő a gazdasági és civil

Részletesebben

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

Nyírbátor Város 2014. évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok Ny rbætor VÆros 2014. Øvi K zm vel døsi RendezvØnyterve Nyírbátor Város 2014. évi Rendezvényterve I. Kiemelt Önkormányzati programok Magyarország nemzeti ünnepei: Március 15. Augusztus 20. Október 23.

Részletesebben

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata Biatorbágy Város Önkormányzata és intézményei, valamint a lakosság civil szerveződéseinek 2012. évi kulturális és rendezvényi

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Önkormányzat Képviselő testületének 2013. december 18 án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 203/2013.(XII. 18.) KT. számú HATÁROZAT: Képviselő testülete úgy határoz, hogy a 2014. évi városi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. április 24-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. április 24-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. április 24-ei ülésére Tárgy: Javaslat a 2008. évi civilszervezeti támogatási keret elosztására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi terve Január 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat Pótszilveszter Nyugdíjas Klub 18-5. Vasárnap 6. Hétfő Taggyűlés Nyugdíjas Klub 18-7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA

KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA KÖRÖSLADÁNY VÁROS 2015. ÉVI RENDEZVÉNY NAPTÁRA Dátum óra rendezvény helyszín rendező/felelős Január 23. (péntek) 17.00 Magyar Kultúra Napja Január 28. 13.00 Csudajó játszóház könyvtár könyvtár Február

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2015. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17.

Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola MUNKATERV 2016/17. 2016/2017. tanév Munkaterv Tartalomjegyzék 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2016-2017-os tanévre... 3 2) Tanulói létszámadatok, tanulócsoportok,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés

Komlói Kistérség 2015. évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR. Húsvéti készülődés i Kistérség 2015. évi programok Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3. Húsvétváró Húsvéti készülődés 4. Húsvét vigiliája 5. Locsolóbál 8. Óvodai húsvétolás 9. A költészet napja alkalmából Regionális

Részletesebben

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR

Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR i Kistérség Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR április május 11.-12. MindenMás Alternatív Kulturális Fesztivál 17. Húsvéti készülődés 19. Húsvéti tojáskereső 20. Locsolóbál 2 Pokla nyílt futó-

Részletesebben

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra 2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január 9. Január 17. 16 óra Január 26. 15 óra Január 27. 11.00 óra Január 30. 10-17 óra Február 1. Február

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen

PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen PROGRAMOK - 2014 - Designed By: Pmen Január 10-18. Kilenced Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szent mise. Január 27. Kávé és gyógy gomba bemutató a Múzeum és Könyvtárban. JANUÁR FEBRUÁR Február 8. Hagyományőrző

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére 1612-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 23-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2011. évi módosított rendezvénytervének

Részletesebben

Monor város évi programtervezete

Monor város évi programtervezete Monor város 2019. évi programtervezete Rendezvény időpontja: 2019. január 7. 2019. január 11. 18:00 Rendezvény megnevezése: Újévi koncert Mocsári Károly és meglepetés vendégének előadása 2019. január 12.

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012. (01.26.) Öh. sz.

Részletesebben

2018. évi Rendezvény naptár tervezet

2018. évi Rendezvény naptár tervezet évi Rendezvény naptár tervezet melléklet a 168/2017.(X.26.) KT. számú határozathoz Időpont január 22. Rendezvény elnevezése Helyszín Rendezőszerv neve Társszervező neve Felelős személy Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA ÉV

FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA ÉV FELSİZSOLCA VÁROS ESEMÉNYNAPTÁRA 2007. ÉV IDİPONT ESEMÉNY RENDEZİ INTÉZMÉNYEGYSÉG/HELYSZÍN JANUÁR 1. Újévi köszöntés Tőzijáték Hısök tere 19. Alapítványi Bál 20. Magyar Kultúra Napja 22. i ünnepség a magyar

Részletesebben

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009.

ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. ÁCS VÁROS RENDEZVÉNYNAPTÁRA /TERVEZET/ 2009. Esemény Időpont Helyszín Szervező Újévi Koncert január 3. Ritmus zenekar, Évnyitó túra Január 3. Ökumenikus imahét Január 14. Mesevetélkedő Január 19. Jókai

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA

2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA 2017. ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR BÁCSKOSSUTHFALVA A SZERVEZŐK FENNTARTJÁK AZ IDŐPONT ÉS A MŰSOR VÁLTOZTATÁS JOGÁT 2017. JANUÁR Január 14. szombat - Ady bál Január 22. vasárnap - VII. Vince napi venyigeszentelő

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Iktsz: 1/138-1/2012/I Tárgy: Makó Városi Kulturális-Közművelődési Üi: Simonné Nonprofit Kft 2012 évi üzleti terve Melléklet: 2012 évi üzleti terv Makó

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472

Intézmény neve: Battonyai József Attila Művelődési Központ és Alapfokú Művészeti Iskola, Battonya, Fő u OM azonosítója:039472 Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8.) MKM rendelet, 10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és e hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai Dátum Feladat I. félév Szeptember 1. Első tanítási nap (1-6. 4 of. óra, 7-12. 5. óra szaktárgyi)

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptára Lajosmizse Város 2019. évi kulturális rendezvénynaptára Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Csincsik Zoltán festőművész kiállítása 2019. január 09-26. Jobb agyféltekés rajztanfolyam 2019.

Részletesebben

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE

Öttömös Község. Képviselő-testületének. 2012. évi MUNKATERVE Öttömös Község Képviselő-testületének 2012. évi MUNKATERVE A KÉPVISELŐTESTÜLET ÜLÉSEINEK HELYE, IDEJE, NAPIRENDJEI A Képviselő-testület üléseire meghívottak a képviselőkön kívül a Szervezeti és Működési

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet)

A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára (tervezet) A Pétfürdő Nagyközség rendezvény- és eseménynaptára 20 (tervezet) JANUÁR 1 Zenés disznótor 2 A magyar kultúra napja FEBRUÁR Baráti találkozó Kertbarát Kör, Péti Nyugdíjas Klub előadás 1 Dance Action Gála

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8. JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz

Részletesebben

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016.

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. 1. sz. melléklet JAVASLAT A VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE 2016. Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Nemzeti Ünnep: 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc

Részletesebben

Kölked Község évi eseménynaptára

Kölked Község évi eseménynaptára Kölked Község 2018. évi eseménynaptára Tervezett és megvalósuló beruházások 2018. évben Önkormányzati hivatal és Közösségek háza felújítása ( 29 millió forint ) A régi óvoda felújítása ( védőnői szolgálat

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2015.

Rendezvénynaptár 2015. Rendezvénynaptár 2015. Hónap Nap Időpont Program Helyszín Szervező Január 18. 15 00 Magyar Kultúra Napja Művelődési Ház Művelődési Ház 30. közgyűlése Művelődési Ház Február 13. Tűzoltó közgyűlés Művelődési

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

Komlói Térség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4.

Komlói Térség évi programok. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4. Hónap Időpont Program Település TAVASZ-NYÁR 3.-5. Nimsz Zoltán emlékverseny Hosszúhetény 4. Nőnap Oroszló március 4. Egészségnevelési nap - Kiss György Általános és AMI 4. Véradás - Kiss György Általános

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE. a Képviselő-testülethez. a Földes Nagyközség 2014. évi rendezvény naptárának elfogadására Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 14. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős 2015. augusztus 31. 9 00 2015. augusztus 31. 17 00 Tanévnyitó Tanévnyitó ünnepség 2015. szeptember 1. Első Tanítási nap osztályfőnökök 2015. szeptember

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011. Január: 23. Vince napi borszentelés 24. Magyar Kultúra Napja Megemlékezés osztályonként 24-28. Ökomenikus imahét Helye: a községi templomok 29. Előadássorozat

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette: Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,

Részletesebben

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe

óvodai (csoportszintű) mérése (folyamatosan) csütörtök születése péntek Szülői értekezlet általános iskolai ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2016/2017. tanév 2016. szeptember 09.01. Tanévnyitó VeniSancte, (külön) 09.02- Befogadás, nagycsoportosok (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.08. Mária-ünnep születése (csoportszintű)

Részletesebben

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető

SZEPTEMBER Feladatok Felelős szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézményvezető SZEPTEMBER Feladatok Felelős 2016. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepély, balesetvédelmi és tűzvédelmi intézmény oktatás 2016. szeptember 5. Zeneiskola első tanítási nap zeneisk. mkk 2016. szeptember 9. Tanítás

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat

Január. Február. 03. szombat, 18 óra. 12. hétfő, 18 óra. 22. csütörtök, 17 óra. 24. szombat Január 03., 18 óra 12. hétfő, 18 óra 22. csütörtök, 17 óra 24. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület Info: Wennesz József Károly tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 66. évfordulója

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Medgyesegyházi civil szervezetek 2015.évi programtervezete

Medgyesegyházi civil szervezetek 2015.évi programtervezete Medgyesegyházi civil szervezetek 2015.évi programtervezete Időpont Rendezvény Rendezvény szervezője Együttműködő szervezetek 2015.01.12. Civil Kerekasztal Románság Hagyományaiért és Jövőjéért Egyesület

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21. -1- A TANÉV RENDJE A 2010/2011. tanévben 183 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2010. szeptember 1. (szerda) Utolsó tanítási nap: 2011. június 15. (szerda) Az I. félév vége: 2011. január 14. A tanulók

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2016. ÉVI MUNKATERVE Készítette: Radics Zoltánné intézményvezető Január Január 1. Újévköszöntő ünnepség. Szerencsejegy- és városbögre árusítás.

Részletesebben

Kulturális rendezvényterv és városi eseménynaptár 2019., Tát

Kulturális rendezvényterv és városi eseménynaptár 2019., Tát Kulturális rendezvényterv és városi eseménynaptár 2019., Tát Időpont Program megnevezése Helyszín Szervező(k) Jan. 04. Jan. 06. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Újévi koncert a Táti Német

Részletesebben

1.) Fogadja el a Képviselő-testület II. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse.

1.) Fogadja el a Képviselő-testület II. félévi munkatervét. 2.) Utasítsa a jegyzőt, hogy a napirendek előadóit írásban értesítse. ELŐTERJESZTÉS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. június 26-ai ülésére. Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2008. II. félévi munkatervére Határozati javaslat: Nyergesújfalu

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet] 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

TANÉV RENDJE

TANÉV RENDJE 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. p sz v h k sze cs p sz v szept. h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k 1 6

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja. Téltemetés és Kiszebáb égetés HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2012. Időpont idő Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Február 17. 15.00 Nagyiskola Kisiskola Petőfi S. utca Téltemetés és Kiszebáb égetés

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján

Tanítási év helyi rendje 2014/ /2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján Tanítási év helyi rendje 2014/2015 35/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet alapján tanítási napok száma: 181 nap tanítás nélküli munkanapok száma: 5 nap 1 hónap nap hét napja tanítási nap sorszám feladat óra

Részletesebben