Szerkesztette: BIHARI PÉTER

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerkesztette: BIHARI PÉTER"

Átírás

1 ERŐMŰVEK Szerkesztette: BIHARI PÉTER BUDAPEST, 2002

2 ERŐMŰVEK Írta: Balogh Antal, okleveles gépészmérnök, Bihari Péter, okleveles gépészmérnök, Lektorálta: Dr. Gács Iván, okleveles gépészmérnök, a műszaki tudomány kandidátusa, Szerkesztette: Bihari Péter Bihari Péter, Balogh Antal ii

3 Köszönetnyilvánítás A könyv szerzői ehelyütt fejezik ki köszönetüket Gács Ivánnak a könyv írása közben és a lektorálás során tett értékes javaslataiért és tanácsaiért. A Szerkesztő köszönet mond Szivek Ferencnek és Pintér Lászlónak, akik az ábrák készítésében működtek közre, valamint Kurucz Balázsnak és Kovács Gábornak, akik a kézirat szövegének ellenőrzésében segítettek. iii

4 iv

5 Előszó Az erőművek (mely alatt e tankönyvben alapvetően a hő- és atomerőműveket értjük) szintetizáló szaktárgy. Felhasználja az energetikai, a hőtani és az áramlástani alapismereteket, valamint az energiaátalakítással foglalkozó szaktárgyak keretében tanultakat, s ezeket az erőművek szakterület keretébe helyezi. A tankönyv öt fejezetre oszlik. Az első fejezet az erőművi villamosenergia-fejlesztés és a villamosenergia-szállítás és elosztás alapvető fogalmaival ismerteti meg az olvasót. A 2. fejezet az erőművi energiaátalakítás gazdasági vonatkozásaival és a gazdaságilag optimális terhelésvitellel foglakozik. A 3. fejezet, mely e tankönyv gerincét alkotja, a gőzkörfolyamatú erőművek lényegi kérdéseit tárgyalja. A 4. és 5. fejezet a gáz és gáz/gőz munkaközegű erőművek sajátosságait mutatja be. A tankönyv szemléletmódjában a LÉVAI ANDRÁS nevével fémjelzett erőműves iskola hagyományaira és tárgyalásmódjára épít. Az erőművi energiaátalakítást alapvetően berendezésközpontúan vizsgálja. Ugyanakkor a szükséges mélységben és módon felhasználja a BÜKI GERGELY által jegyzett hőmérséklet/entrópia szemléletmód egyes módszereit. v

6 vi

7 Fontosabb jelölések Az itt nem közölt jelölések értelmezését első előfordulási helyükön adjuk meg. Jel Megnevezés Mértékegység A felület, keresztmetszet m 2 a teljesítőképességre vonatkoztatott fajlagos beruházási költség Ft/kW Á éves árbevétel Ft/a B beruházási költség Ft B 0 diszkontált beruházási költség Ft C évi költség Ft/a C a az évi költség állandó része Ft/a C v, C ü az évi költség változó része Ft/a c p izobár fajhő J/(kg K) E villamos energia J H entalpia J H ü tüzelőanyag fűtőérték J/kg H entalpiaáram W h fajlagos entalpia J/kg k energia egységköltség Ft/kWh hőátviteli tényező W/(m 2 K) k a az energia egységköltség állandó része Ft/kWh k v, k ü az energia egységköltség változó része Ft/kWh m tömeg kg m tömegáram kg/s P (villamos) teljesítmény W p nyomás bar kamatláb 1 (%/a) p ü tüzelőanyag ár Ft/kg; Ft/m 3 p Q tüzelőanyag hőár Ft/J Q hő J Q hőteljesítmény, hőáram W q fajlagos hőfogyasztás 1 (kj/kwh) A táblázat folytatódik. vii

8 A táblázat folytatása. Jel Megnevezés Mértékegység r párolgáshő J/kg tartaléktényező 1 S entrópia J/K S entrópiaáram W/K s fajlagos entrópia J/(kg K) t hőmérséklet C időpont T abszolút termodinamikai hőmérséklet K T termodinamikai átlaghőmérséklet K V térfogat m 3 V térfogatáram m 3 /s v fajtérfogat m 3 /kg W munka J w sebesség m/s x gőz fajlagos gőztartalma 1 (%) y gőz fajlagos nedvességtartalma 1 (%) α annuitás 1/a α l leírási hányad 1/a α TMK karbantartási tényező 1/a δ az optimális hatásfoktól való eltérés rontótényezője 1 ε önfogyasztási hányad 1 (%) η hatásfok 1 (%) ρ sűrűség kg/m 3 τ időtartam s Φ felületi hőcserélő kihasználási tényezője 1 s viii

9 Egyéb jelölések és indexek Az itt nem szereplő jelöléseket első előfordulási helyükön magyarázzuk. Jel Értelmezés Jel Értelmezés GE gőzerőmű k kondenzációs GM gázmotor ell ellennyomású GT gázturbina irr irrevezibilis GK gőzkazán m mennyiségi GF gőzfejlesztő 0 ideális, elméleti G/G gáz/gőz erőmű be belépő H hőközlés ki kilépő T gőzturbina min minimális K kompresszor max maximális kondenzációs F hőkiadás, fűtés opt optimális E villamos energia cs csúcs- KE kondenzációs erőmű ü tüzelőanyag, üzemanyag * valós folyamat növekmény- ix

10 x

11 Rajzi jelek Vezetékek Jel Megnevezés Szín Megjegyzés gőz frissgőz (vörös) tápvíz, kondenzátum, fűtési forró/melegvíz, hűtővíz főtápvíz (kék) (mellék) csapadékvíz (cián) fűtési forróvíz/melegvíz (világoszöld) hűtővíz (sötétzöld) iszap, lúg nyersvíz, lágyított víz, pótvíz (ibolya) levegő, nem éghető gáz füstgáz gáznemű tüzelőanyag olaj szén vezérlés Berendezések Hőforrások Jel Megnevezés Jel Megnevezés gőzkazán általában nyomottvizes atomreaktor gőzkazán túlhevítővel atomerőművi gőzfejlesztő gőzkazán túlhevítővel és újrahevítővel gázturbina égőkamra gőzkazán túlhevítővel, széntüzeléssel, levegő- és tápvízelőmelegítő résszel (kombinált rajzjel) póttüzelés kombinált ciklusú blokknál xi

12 Berendezések Turbinák, kompresszorok és szivattyúk Jel Megnevezés Jel Megnevezés gőzturbina általában gázturbina gőzturbina szabályozott megcsapolással gázkompresszor gőzturbina szabályozatlan megcsapolással gőzkompresszor folyadékszivattyú ventilátor Berendezések Szerelvények Jel Megnevezés Jel Megnevezés szelep visszacsapószelep (az áramlás a fehér mező felől a fekete felé irányul) tolózár csap vegyi vízlágyító gőzsugár-légszivattyú nyomásmérő szabályozó impulzus, növekvő értékre működik szabályozó impulzus, csökkenő értékre működik nyomáscsökkentő szelep (a háromszög csúcsa a kisebb nyomás felé mutat) csapadékvíz elvezető automata vízbefecskendezéses gőzhőmérséklet szabályozó mennyiségmérő regisztrálással hőmérő xii

13 Berendezések Hőcserélők Jel Megnevezés Jel Megnevezés általános célú folyadék-folyadék hőcserélő keverő előmelegítő gőzfűtésű felületi tápvízelőmelegítő felületi gőzkondenzátor kondenzálódó gőzzel fűtött gőztúlhevítő keverő kondenzátor gőzhűtő gáztalanítós táptartály felületi kondenzációs tápvízelőmelegítő főáramkörű gőzhűtővel és csapadék utóhűtővel gőzfűtésű levegő előmelegítő felületi kondenzációs tápvízelőmelegítő mellákáramkörű gőzhűtővel és csapadék utóhűtővel (Ricard-kapcsolás) xiii

14 xiv

15 Tartalomjegyzék 1. A villamosenergia-fejlesztés alapfogalmai A villamosenergia-rendszer (VER) A VER általános ismertetése A magyar villamosenergia-rendszer Az erőműrendszer szervezeti felépítése A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása A jelenlegi erőműpark Szállítás és elosztás Teherelosztás, koordináció Villamosenergia-igények A teljesítőképesség mérleg Előtervezési teljesítőképesség mérleg A tényleges teljesítménymérleg A kényszerű kiesések vizsgálata Tartalékok Tartalékok a szigetüzemű erőművekben Tartalékok az erőműrendszerben A Villamosenergia-fejlesztés gazdasági értékelése Alapfogalmak A pénz időértéke, kamat Az erőművek költségei Az erőmű életciklusa Általános költségmodell Beruházási költség A működési időtartam alatt felmerülő évi költségek A villamos energia egységköltsége Az erőművek árbevétele, nyeresége Költség- és árbevétel függvények Egységköltség az erőműrendszer tagjainál Beruházási döntések Mennyiségi értékelés statikus gazdaságossági számítások A megtérülési idő (payback period) A megtérülési ráta Mennyiségi értékelés dinamikus gazdaságossági számítások A megtérülési ráta (rate of return) A megtérülési idő Nettó jelenérték (net present value, NPV) xv

16 A belső megtérülési ráta (internal rate of return, IRR) Pótlólagos beruházások és az egységköltség Optimális kiépítés pont A villamosenergia-rendszer gazdaságos üzemvitele Erőművi jelleggörbék Gazdaságos terheléselosztás A megszakításos üzemvitel gazdaságossága Rendszerszintű optimálás A tüzelőanyag elosztás optimálása Gazdaságos terheléselosztás nagyszámú blokk között A villamosenergia-rendszer bővítésének tervezése Az állami irányítás és az európai normák hatása a villamosenergia-iparra Törvényi keretek, hatóságok befolyása A Villamos Energia Törvény Árképzési módszerek A villamos energia árának hatósági szabályozása Az új kihívás: az Európai Unió (EU) irányelvei Gőz munkaközegű erőművek Reverzibilis gőzkörfolyamatok A Rankine Clausius-körfolyamat A telített gőzös körfolyamat Körfolyamat elemzés és veszteségfeltárás Termodinamikai szemléletmód Az energiaátalakítás veszteségei Mennyiségi veszteségek Minőségi veszteségek Összetett veszteségek Hatásfoknövelő módszerek Valóságos körfolyamatok Az alapok feltárása Hatásfokok, relatív jellemzők Az erőmű strukturális felépítése Technológiai modell Erőművi hőkapcsolások A Láng-BBC 215 MW-os kondenzációs blokk A VVER-440 atomerőművi blokk Korszerű kondenzációs blokk Hőforrások és segédberendezéseik Tüzelőanyag ellátás Szénellátás Fűtőolajellátás Gázellátás Kazánok és segédberendezéseik Alapfogalmak, energetikai jellemzők Kazánszerkezetek Segédberendezések xvi

17 Atomerőművek, atomreaktorok Nukleáris üzemanyag ciklus Atomerőművek típusai Üzembiztonság A gőzfejlesztés lehetőségei A gőzturbina és segédrendszerei Alapfogalmak A turbinafokozat jellemzői A turbinafokozat veszteségei és hatásfoka Többfokozatú turbinák Kondenzációs és hűtési rendszerek. Vízellátás A kondenzációs berendezés Keverő kondenzátorok Felületi kondenzátorok A felületi kondenzátoron belüli termikus folyamatok A felületi kondenzátorok kihasználási tényezője A felületi kondenzátorok szerkezete és üzeme Gáztalanítás a felületi kondenzátorban Felületi kondenzátorok tisztítása Kondenzátorok vízszintszabályozása A kondenzátor segédberendezései Az atomerőművi kondenzátorok üzemeltetési sajátosságai Az erőmű vízellátása A hőkörfolyamat vízvesztesége A hűtőkörfolyamat vízveszteségei Hasznos párolgás Természetes párolgás Lebocsátás Elszivárgási veszteség A salak és pernyeeltávolítás vízigénye Egyéb vízfogyasztások A vízveszteségek összegeződése A vízigények kielégítése Források Kutak Felszíni vízfolyások Hűtési rendszerek Frissvízhűtés Közvetlen léghűtés Hűtőtavas hűtés A hűtőtavak létesítési és üzemeltetési kérdései Nedves hűtőtornyos hűtés A nedves hűtőtornyok szerkezeti kialakítása Nedves hűtőtornyok műszaki-gazdaságossági mutatói A nedves hűtőtornyok hőtechnikai méretezése A nedves hűtőtornyok üzemeltetési kérdései Közvetett léghűtés. A Heller-Forgó-féle száraz hűtőtorony xvii

18 Száraz/nedves kombinált (hibrid) hűtőtornyos rendszerek A hűtőrendszerek egyéb elemei Tápvízelőmelegítés, tápvízrendszer A tápvízelőmelegítés elmélete Tökéletes előmelegítés a teljes gőzmennyiséggel Tökéletes előmelegítés csapolt gőzzel Nem ideális előmelegítés Egyfokozatú előmelegítés Felületi tápvízelőmelegítő optimális kialakítása Többfokozatú előmelegítés Optimális fokozatszám A termikusan legkedvezőbb előmelegítő-rendszer Optimális előmelegítési véghőmérséklet Valóságos tápvízelőmelegítés Termikus gáztalanítás és vegyi vízkezelés Gáztalanítás A gáztartalom és a korrózió kapcsolata A gázok bejutásának lehetőségei A gáztalanítás célja és elvi lehetőségei A termikus gáztalanítás elméleti alapjai Gáztalanító szerkezetek A gáztalanítás paramétereinek megválasztása Állandó és változó nyomású gáztalanítás Gáztalanítás a VVER-440-es blokk szekunderkörében Korrózió és vegyi vízkezelés Kőképződés és gőzelsózódás Vízoldali korrózió A tápvíz vegyi előkészítése Ioncserélők Különleges vízkezelési eljárások Szivattyúk A gőzkörfolyamat főparamétereinek megválasztása Újrahevítés Indítás, leállítás és terhelésváltoztatás Gáz munkaközegű erőművek Alcím Gáz/gőz munkaközegű erőművek Alcím Felhasznált források, ajánlott irodalom 321 xviii

19 1. fejezet A VILLAMOSENERGIA- FEJLESZTÉS ALAPFOGALMAI 1. A VILLAMOSENERGIA-FEJLESZTÉS ALAPFOGALMAI ÍRTA: BIHARI PÉTER

20

21 Az erőművek rendeltetése, hogy a természetben előforduló energiahordozókat jobban hasznosítható, nemesített energiahordozókká alakítsák át a mindenkori fogyasztói igényeknek megfelelően. Ilyen nemesített energiafajták: a hő, a mechanikai energia és az abból nyert villamos energia. Az erőművekben előállított nemesített energiahordozók között kiemelt szerepet tölt be a villamos energia, melynek felhasználását jó tulajdonságai és határtalan lehetőségei biztosítják. A villamos energia az egyetlen, általánosan felhasználható energiafajta, mely a fogyasztók szinte minden igényét világítás, fűtés, hűtés, mozgatás, közlekedés stb. képes kielégíteni a megfelelő átalakító berendezés közbeiktatásával. További előnye, hogy felhasználása jól szabályozható és egyszerűen szállítható. Hátránya a többi energiafajtához képest a viszonylag nagy előállítási költség, az előállításával járó környezetszennyezés, valamint az a tulajdonsága, hogy közvetlenül nem vagy csak rendkívül korlátozott mértékben tárolható. Előnyös tulajdonságai okán mára a villamos energia elsőrendű energiafajtává vált, olyannyira, hogy életünk már elképzelhetetlen nélküle. Mindezek szükségessé teszik, hogy megfelelő ismeretekkel rendelkezzünk a villamosenergiafejlesztéssel kapcsolatos műszaki, gazdasági és környezetvédelmi feladatokról A villamosenergia-rendszer (VER) A villamosítás kezdeti korszakában az 1800-as és 1900-as évek fordulóján az energiaszolgáltatást még semmilyen tervszerűség nem jellemezte. Ebben az időszakban a fejlődést két irány jellemezte: az egyik, az ún. horizontális fejlődés, mely egyre nagyobb területek (egyre több fogyasztó) rendszerbe kapcsolását jelentette; a másik irányvonal a vertikális bővülés, mely a már villamosított körzetekben az ellátás kimélyítésében jelentkezett. Ez részben több fogyasztó bekapcsolását, részben pedig a fogyasztói igények kibővülését jelentette. Magyarország a villamosításban a kezdeti időszakban élenjáró szerepet töltött be, hiszen az európai szárazföld első villamosműve 1882-ben, Temesvárott kezdte meg működését. A rendszer fejlődését az 1920-as évekig a bányaerőművek és a kis vízerőművek megjelenése (Ikervár, Gelbárt, Felsődobsza) jelentette. Az 1934-ben életbe a villamos energia fejlesztéséről és szolgáltatásáról szóló törvény, mely új távlatokat nyitott az egységes villamosenergiarendszer kialakulása felé. A második világháborút követően megkezdődhetett az országos szintű egységes villamosenergia-rendszer kialakítása, mely igen sok új, szénbázisú erőmű (mátrai, ajkai és inotai) építését jelentette az es években. Az es években léptek be a rendszerbe a szénhidrogén tüzelésű erőművek (dunamenti és tiszai), majd az 1980-as években a paksi atomerőmű blokkjai. Ezután közel másfél évtizedes szünet következett az erőműépítésben, melyet az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején ismét fellendülő erőműépítés tört meg. E korszak domináns erőművei az alapüzemre tervezett kombinált (gáz/gőz) ciklusú hőszolgáltató erőművek. A jövőt illetően megoszlanak a vélemények. Egyes kutatók a megújuló energiák mind szélesebb körű hasznosításában látják a fejlődés útját, teljes egészében lemondva az atomenergiáról és jelentősen korlátozva a hagyományos tüzelőanyagok szerepét. Mások szerint az emberiség nem mondhat le az atomenergiáról és a fosszilis 3

22 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) energiahordozók esetében is található olyan megoldás a hasznosításukra, mely a környezetre nézve a lehető legkisebb terhelést jelenti. Valószínűleg mindkét tábor érvelésében vannak részigazságok, ugyanakkor jó döntést csak akkor lehet hozni, ha a döntéshozók kellően tájékozottak a lehetséges alternatívák jellemzőiről és következményeiről A VER általános ismertetése A fogyasztók villamosenergia-igényét az egyes erőművek nem elszigetelten, hanem egységes villamos hálózatra kapcsoltan látják el. A villamosenergia-rendszer további részrendszerekre oszlik (1 1. ábra), ezek a rendszer energiafejlesztő elemeit, azaz az erőműveket tartalmazó erőművi alrendszer, az alap- és főelosztó hálózatot magában foglaló szállítási alrendszer (ezen alrendszer feladata a nemzetközi villamosenergia kereskedelem is), az elosztási alrendszer, azaz a közép- és kisfeszültségű fogyasztói elosztóhálózat, valamint a fogyasztói alrendszer, azaz a fogyasztóknál található villamos berendezések összessége. ERŐMŰVI ALRENDSZER export/import SZÁLLÍTÁSI ALRENDSZER ELOSZTÁSI ALRENDSZER FOGYASZTÓI ALRENDSZER 1 1. ábra. A VER alrendszerei Az együttműködő országos erőműrendszer létrehozását a villamosenergia-ellátás biztonsága és gazdaságossága indokolta. Az együttműködésben rejlő előnyök kiszélesítése érdekében, valamint a villamosenergia-export vagy import lehetővé tétele szükségessé tette az országos villamosenergia-rendszerek összekapcsolását. Az évig hazánk tagja volt a KGST VERE (villamosenergia-rendszerek egyesülése) rendszernek. Ennek megszűnte után Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország és Németország keleti területe (volt NDK) nemzeti villamosenergiarendszerei a CENTREL nevű rendszerben egyesültek. A rendszer központja a Prágában található CDO (Central Dispatching Organisation). Nyugat-Ukrajna, Románia és Bulgária szintén egy rendszerben maradt. 4

23 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) Az európai országok nemzeti villamosenergia-rendszerei szintén részei egy egységes nemzetközi hálózatnak, az UCPTE 1 -nek (Union pour la coordination de la production et du transport de l'electricite). Magyarország villamosenergia-rendszere (MVER) 1996 óta az UCPTE rendszerrel párhuzamosan jár. A következőkben bemutatjuk azon egységeket, melyekből a villamosenergiarendszerek felépülnek. Ezek az egységeket többféle szempont alapján csoportosíthatjuk. Az első szempont a rendszerben ellátott feladat. E feladatok a következők lehetnek: energiafejlesztés, elosztás-szállítás, végső felhasználás. A következő pontban ezen szempontok alapján tovább vizsgáljuk a rendszer egyes elemeit. Energiafejlesztő egységek A rendszer energiafejlesztő elemei az erőművek. Az erőműveket az alábbi szempontok alapján csoportosíthatjuk: cél alapján: közcélú vagy ipari (nem közcélú); kooperáció alapján: kooperációba bevont vagy kooperációba nem bevont; kihasználás alapján: alap-, menetrendtartó- vagy csúcserőmű; felhasznált tüzelőanyag fajta alapján: szén, szénhidrogén vagy nukleáris, valamint a megújuló energiaforrásokat (napenergia, szélenergia, geotermikus energia, vízenergia stb.) hasznosító erőművek; kapcsolás alapján (a hagyományos hő- és atomerőművek): kondenzációs erőmű (KE), fűtőerőmű (FE) vagy fűtőmű (FM). A továbbiakban részletesen vizsgáljuk az egyes szempontok alapján történő besorolásokat, de ez előtt néhány alapvető, a továbbiakban gyakran használt fogalmat kell definiálnunk. Ezek a következők: Közcélú és nem közcélú erőművek Az adott erőművet közcélúnak tekintjük, ha feladata az adott ország, vagy egy régió ipari és kommunális fogyasztóinak ellátása. Az MVM Rt. erőművei közcélú erőművek. Az erőművet iparinak (saját célúnak) tekintjük, ha feladata elsődlegesen egy ipari üzem energiaigényeinek kielégítése. Az ipari erőműveket bevonhatják a közcélú villamosenergia-ellátásba (kooperáció). Kooperáló és nem kooperáló erőművek Az erőművet kooperálónak nevezzük ha része az országos (regionális) villamosenergia-rendszernek (villamosenergia-rendszerek egyesülésének), és ezen hálózaton együttműködik a többi erőművel. A kooperáló erőművek rendszerszintű irányítását, teherelosztását a közcélú erőműveket irányító diszpécserközpont végzi. Az erőművet nem kooperálónak nevezzük, ha nem része villamosenergia-rendszernek, feladata kizárólag egy adott ipari üzem energiaigényeinek kiszolgálása. Ilyenek például a nagyobb élelmiszeripari (cukorgyár), vegyipari, kohászati üzemeket ellátó kisebb erőművek. Ezek célja általában hőkiadás valamilyen formában e mellett fejlesztenek villamos energiát is júliusától UCTE 5

24 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) Alap-, menetrendtartó- és csúcserőművek Az erőművet alaperőműnek nevezzük, ha csúcskihasználási időtartama (definícióját lásd az 1.2. alfejezetben) igen magas (évi 5500 óra felett), közel állandó teljesítményen üzemel. Az alaperőművek általában a korszerű, jó hatásfokkal és olcsó tüzelőanyaggal üzemelő, rendszerint új erőművek. (Magyarországon: Paksi Atomerőmű). A menetrendtartó erőművek követik a villamosenergia-igények változásait. Viszonylag rugalmasan és tág határok között képesek terhelésüket változtatni. Menetrendtartásra építhetünk új erőművet is, de rendszerint a régebbi alaperőművek válnak fokozatosan menetrendtartóvá. (Mátrai, Tiszai, Dunamenti erőművek.) A csúcserőművek csak a villamos csúcsfogyasztás időszakában üzemelnek. Csúcskihasználási óraszámuk h/a alatt van. Erre a célra olcsó (alacsony beruházási költségű) erőműveket indokolt létesíteni, melyeknél drága tüzelőanyag és alacsony hatásfok is megengedhető A magyar villamosenergia-rendszer Az erőműrendszer szervezeti felépítése A villamosenergia-fejlesztés feladatát hazánkban döntően a villamosenergia-rendszer közcélú erőművei látják el. Az erőművek részben nagyobb városok, valamint ipari központok közelében találhatók, melyek nagy része az es években épült. Az 1 2. ábrán a különböző erőmű részvénytársaságok, valamint az erőművek elhelyezkedése látható. Több esetben az erőmű-bánya integráció keretén belül az erőművekhez csatolták a körzetben található energetikai célú szenet termelő bányákat is (pl. Pécsi Erőmű Rt., Vértesi Erőmű Rt.). Vértesi Erőmű Rt. Bánhida Dorog Oroszlány Bakonyi Tbánya Erőmű Rt. Inota Ajka Paksi Atomerőmű Rt. Pécsi Erőmű Rt. Mátrai Erőmű Rt. Budapesti Erőmű Rt. PowerGen Rt. Dunamenti Erőmű Rt. EMA Power Borsod Hernádvíz Kft. Tiszalök Tisza I. II. Tiszai Erőmű Rt. Kisköre Tiszavíz Vízerőmű Kft. szén szénhidrogén atom víz 1 2. ábra. A magyar villamosenergia-rendszer jelentősebb erőművei és erőműtársaságai (1998) 6

25 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása A villamosenergia-fejlesztés több fajta tüzelőanyag-bázison történik, így nagy szerepe van a szénnek, a kőolajszármazékoknak, valamint a Paksi Atomerőmű üzembe helyezése óta az atomenergiának. Az egységes villamosenergia-rendszer kialakulása óta azonban a primer-energiahordozó felhasználás összetétele folyamatos átalakulásban van. Az 1950-es években szinte a teljes villamosenergia-fejlesztés szénbázison történt. ezekben az években épült a Mátrai erőmű, az Inotai erőmű és a Borsodi Hőerőmű. A szénerőművek építése egészen az 1960-as évekig folytatódott, így épült a Pécsi Hőerőmű is. A szinte csak szénen alapuló villamosenergia-fejlesztés azzal magyarázható, hogy az akkori igények kielégítésére megfelelő mennyiségű szén bányászatára volt lehetőség. Változást az 1960-as évek közepe hozott, amikor üzembe helyezték az első hazai olajtüzelésű erőművet, a Dunamenti Erőművet Százhalombattán. Azonban ekkor is még tovább folyt a szenes erőművek bővítése. Az 1970-es években a villamosenergia-rendszer fejlesztésében továbbra is két forrás volt a meghatározó, a szén (lignit) és az olaj. Ekkor több nagy erőművi blokkot helyeztek üzembe a Dunamenti Erőműben a Tiszai Erőműben és a Mátrai Erőműben. A dinamikusan növekedő igények kielégítésére már elkezdődött a Paksi Atomerőmű építése is, melynek első blokkját 1982-ben kapcsolták párhuzamosan a hálózattal. A négy blokkot tartalmazó erőmű 1987 óta teljes kapacitással üzemel a villamos energia rendszerben. Az 1980-as években a földgáz háttérbe szorította az olajszármazékokat, mely folyamat jelenleg is tart. Az MVM Rt. primer energiahordozó felhasználását az 1 3. ábra mutatja. PJ/év Szén Olaj Földgáz Nukleáris ábra. A villamosenergia-fejlesztés primer energiahordozó felhasználása A jelenlegi erőműpark A jelenlegi erőműpark néhány nagyobb és több kisebb erőműből áll. A primer energiahordozó felhasználás alapján három nagy csoportot lehet megkülönböztetni, a szén- ill. olaj- vagy földgáztüzelésű erőműveket, valamint az atomerőművet. A közcélú erőművek főbb műszaki adatait az 1 1. táblázat tartalmazza. 7

26 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) A szénerőművek a rendszer legrégebben épült berendezései. Ez maga után vonja azt, hogy ezen erőművek az es évek technikai színvonalnak felelnek meg, így a körfolyamat kezdőjellemzői a jelenlegi értékekhez viszonyítva alacsonyak, ennélfogva nem érhető a mai kor műszaki színvonalának megfelelő hatásfok. További probléma ezen erőművek esetén, hogy nincsenek felszerelve, a porleválasztón kívül, semmilyen légköri szennyezőanyag kibocsátást csökkentő berendezésekkel, így magas a kén-dioxid és kén-trioxid, valamint a nitrogén-oxid kibocsátás. A magas kén-dioxid kibocsátáshoz hozzájárul a tüzelőanyag magas kéntartalma. Ezen erőművek a Bakonyi Erőmű Rt.- hez, a Vértesi Erőmű Rt.-hez, a Pécsi Erőmű Rt.-hez és a Mátrai Erőmű Rt.-hez tartozó erőművek valamint a Tiszai Erőmű Rt. több blokkja (Tisza I., Tiszapalkonya). Az olaj- és földgáztüzelésű erőmű a Dunamenti Erőmű Rt., a Budapesti Erőmű Rt. erőművei és a Tiszai Erőmű néhány blokkja (Tisza II.). A Dunamenti Erőmű Rt. blokkjainak nagy része már újabb konstrukció, azonban már ezek a műszaki konstrukciók is elavultak, hatásfokuk jobb, mint a szenes erőműveké, de itt is jelentős probléma a környezetszennyezés. Szintén problémát jelent olajszármazékok eltüzelése esetén a magas kén-dioxid, kén-trioxid, és nitrogén-oxid valamint nehézfém kibocsátás. Földgáztüzelés estén csak a nitrogén-oxid kibocsátás okoz gondot. Ugyanez mondható el a Tiszai Erőmű Rt. olaj ill. gáztüzelésű blokkjairól. A Budapesti Erőmű Rt. erőművei szintén régi konstrukciók, kedvezőtlen energetikai jellemzőkkel rendelkezők. Változást hozott és jelenleg is hoz, hogy a Dunamenti erőműben már üzemel, valamint építés alatt van egy modern jó hatásfokú és környezetkímélő gázturbinás kombinált ciklusú erőművi blokk (G1 ill. G2 blokk). Ugyan így a Budapesti Erőműhöz tartozó Kelenföldi Erőműben is felépült egy hasonló, gázturbinás kombinált ciklusú hőszolgáltató fűtőerőmű. A harmadik fő csoportba tartozik a Paksi Atomerőmű. Ezen erőmű esetén elmondható, hogy alacsony a hatásfok, azonban ez a mai modern nyomottvizes atomerőművek esetén sem sokkal magasabb. A legalacsonyabb üzemeltetési költség miatt ez az erőmű viszi a villamosenergia-fejlesztés alapját. Környezetvédelmi szempontok alapján sem mondható rossznak az erőmű, azonban meg kell oldani a kiégett fűtőelemek, valamint a kis és közepes aktivitású hulladékok tárolását. Jelenleg erre a célra a kiégett kazetták átmenti tárolója (KKÁT) szolgál. Összefoglalva elmondható, hogy a magyar erőműparkhoz tartozó erőművek nagy része rossz hatásfokú (gazdaságtalan), rosszul szabályozható, környezetszennyező. Több erőműből történik hőszolgáltatás is a lakosság, illetve ipari fogyasztók felé. Erre az üzletágra is igaz, hogy gazdaságtalan (ez a magas hőárakban jelenik meg) és környezetszennyező. 8

27 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) Erőmű 1 1. táblázat. Magyarország jelenlegi közcélú erőművei (1996) Kapacitás Energiaszolgáltatás Hatásfok Tüzelőanyag BT Vill. energia Hő Fajta MW GWh TJ % Dunamenti ,3 OG Paks ,5 N Tisza ,4 OG Mátra ,6 L Pécs ,4 HC Palkonya ,8 BC Oroszlány ,2 BC Borsod ,3 BC Inota GT 170 0,2 0 17,3 O Ajka ,9 BC Bánhida ,2 BC Inota ,8 BC Kelenföld ,0 OG Vízerőmű(8 db) V Tatabánya ,2 BC Kelenföld GT 32 0,05 0 7,5 O Kispest ,8 OG Kőbánya ,7 OG Dorog ,4 BC Újpest ,8 OG Angyalföld ,7 OG Nyíregyháza ,2 OG Sopron ,2 O Győr ,0 O Komló ,4 O Salgótarján ,1 O Szeged ,5 G Székesfehérvár ,6 O Debrecen OG Révész utca G Békéscsaba G Kecskemét G Lőrinci O Összesen ,5 Rövidítések: OG: olaj- és gáztüzelés, O: olajtüzelés, N: nukleáris, L: lignit, BC: barnaszén, HC: feketeszén, V: víz, G: földgáz Szállítás és elosztás A villamos energia elosztása és szállítása különböző feszültségszinteken megy végbe, ennek függvényében beszélhetünk: alap-, főelosztó (szabadvezetékes és kábeles), középfeszültségű és kisfeszültségű hálózatról (1 4. ábra). A következőkben sorra vesszük ezen hálózattípusok néhány jellemző tulajdonságát. Alaphálózat Alaphálózatnak tekintjük mindazon hálózatokat, illetve a hálózatok azon vezetékszakaszait, melyek a villamos energia rendszerben elsőrendűen: 9

28 A VILLAMOSENERGIA-RENDSZER (VER) az alaperőműveknek az országon belüli vagy nemzetközi kooperációjára szolgálnak; az alaperőművekből vagy a nemzetközi kooperáció csomópontjaiból a villamos energiának a főelosztó hálózatok felé való átvitelére szolgálnak. A MVER-ben e hálózat része a 750 (nemzetközi kooperációs), 400 és 220 kv-os vezetékrendszer. Az alaphálózaton kooperálnak a MVER nagyerőművei (a beépített teljesítmény nagyobb, mint 100 MW). Sajóivánka Mátrai E. Borsodi E. Felsõzsolca Kisvárda Tiszalök Tiszapalkonyai E. 120 kv Hévíz Győr Ajkai E. Toponár Bánhidai E. Oroszlányi E. Albertfalva Litér Inotai E. Dunam. E. Martonvásár Paksi A. Göd Soroksár Zugló Albertirsa Dunaújváros Sándorfalva Detk Tisza II. E. Sajószöged Debrecen Szolnok Békéscsaba Szeged 220 kv Alállomás Erőmű 120 kv-on kooperáló erőmű Épülő vezeték Kétrendszerű vezeték 750 kv 400 kv 220 kv 120 kv Főelosztó hálózat, elosztóhálózat 1 4. ábra. A VER kooperációs alaphálózata Főelosztó hálózat a 120 kv-os szabadvezetékes, a 120 és 35 kv-os kábeles hálózat. A főelosztó hálózaton keresztül kooperálnak a kisebb (100 MW alatti beépített teljesítményű) és a nem közcélú erőművek. Elosztóhálózat a 20 (35) kv-os szabadvezetékes és a 10 ill. 20 kv-os kábeles hálózat. Az elosztóhálózat 35, 20 és 10 kv-os részeit összefoglalóan középfeszültségű hálózatnak nevezzük. Kisfeszültségű hálózat A kisfeszültségű hálózat a villamos energiának a lakossági (kis-) fogyasztókhoz való továbbítására szolgál. Feszültségszintje: 0,4 kv (380 V). Állomás, alállomás A villamosenergia-rendszer igen fontos egységei az állomások és alállomások. Az állomáson csak a villamos energia áramlás iránya változik meg (csatlakozások, leágazások). Az alállomáson az áramlási irányon kívül megváltozik a villamosenergiatovábbítás feszültségszintje is Teherelosztás, koordináció A magyar energiarendszerben a teherelosztók többszintű megosztásban végzik feladatukat (1 5. ábra). A teherelosztás célja a mindenkor elérhető legkisebb önköltség, figyelemmel a korlátozó és határfeltételekre. Az MVM Rt. Országos 10

29 VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK Villamos Teherelosztójának közvetlen irányítása alá tartoznak a nagyerőművek, az alaphálózat és alaphálózati alállomások, a körzeti teherelosztók és a villamos energia külkereskedelme. Az Áramszolgáltató Részvénytársaságoknál (ÁSZ Rt.) működő körzeti alteherelosztó vagy körzeti diszpécser szolgálatok (KDSZ) a főelosztó hálózat, valamint az elosztóhálózat kiemelt vezetékeinek és az erre a hálózatra dolgozó erőművek üzemirányítását végzik. Az elosztóhálózatok működésének irányítását az üzemirányító központok (ÜIK) látják el. Így áll össze egységes egésszé a villamos energia fejlesztése és elosztása Magyarországon. KOOPERÁLÓ VER-EK NEMZETI TEHERELOSZTÓI OVT NEMZETKÖZI TEHERELOSZTÓ CDO NAGYERŐMŰVEK KDSZ-ok NEMZETKÖZI KOOPERÁCIÓ+ ALAPHÁLÓZAT KISERŐMŰVEK ÜIK-ok FŐELOSZTÓ- HÁLÓZAT NAGYFOGYASZTÓK KÖZÉPFESZ. HÁLÓZAT KISFOGYASZTÓK 1 5. ábra. A VER operatív üzemirányítási rendszerének elvi sémája 1.2. Villamosenergia-igények Mivel a villamos energia csak igen korlátozott mértékben tárolható, ezért az energiafejlesztésnek és a fogyasztásnak mindenkor egyensúlyban kell lennie. Mind a teljesítmény többlet, mind a teljesítmény hiány káros hatással van a villamosenergiarendszerben lévő berendezésekre. (Lásd részletesen: 1.4. alfejezet) A fogyasztói igények változását az ún. terhelési diagramokon szemléltethetjük. Ezek a diagramok mindig valamilyen időszak (nap, hét, hónap, év) alatt igényelt teljesítményeket mutatják. Ezek az igények idényfüggők (jellemzően időjárás). Az 1 6. ábrán egy jellemző téli és egy nyári nap terhelési görbéje látható. A függőleges tengely az igényelt villamos teljesítményt (MW), míg a vízszintes tengely az időpontot mutatja (óra). A csúcsterhelések maximumát éves szinten az 1 7. ábra mutatja. A függőleges tengelyen az igényelt csúcsteljesítmény (MW), a vízszintes tengelyen az idő (hónap) található. A különböző időszakok terhelési viszonyait az ún. teljesítmény-tartamdiagramok vagy röviden tartamdiagramok szemléltetik, melyek a terhelés alakulását az időtartam (τ) függvényében mutatják. A tartamdiagramban az egyes időtartamokhoz tartozó villamos terhelések azt mutatják, hogy a τ időtartam alatt legalább P vagy ennél 11

30 VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK nagyobb villamos teljesítmény igény fordult elő. Az 1 8. ábrán láthatjuk, hogyan kell a napi terhelési diagramból a napi tartamdiagramot megszerkeszteni. Hasonlóképpen kell eljárni az éves tartamdiagram készítésénél Nyári nap 6000 Téli nap ábra. Villamosenergia-rendszer napi terhelési diagramja J F M Á M J J A S O N D 1 7. ábra. A csúcsterhelések napi maximumai éves szinten 12

31 VILLAMOSENERGIA-IGÉNYEK 6000 P cs τ 1 τ 2 τ 1 +τ P min idő időtartam 1 8. ábra. Tartamdiagram és szerkesztése terhelési diagram alapján A terhelési és tartamdiagram alatti terület mindkét esetben az adott időszak alatt igényelt villamos energiával egyenlő, azaz tn τn d, (1.1) E = P( t) dt = P( τ) τ 0 0 ahol τ =24 h/d = s/d. n A tartamdiagram tetszés szerinti időszakra könnyen értelmezhető. Gyakorlatban az évi tartamdiagram (1 9. ábra) használata indokolt, mivel a villamosenergiafejlesztésben is egy év a jellegzetes időciklus ( τ a =8760 h/a). E diagram segítségével értelmezhetjük az alap-, menetrendtartó- és csúcserőművek definícióit. (Részletesen lásd az szakaszban) Az évi tartamdiagram alapján a fogyasztói igények kihasználására jellemző fogalmakat definiálhatunk. Az évi csúcskihasználási időtartam ( τ cs ) azt az időtartamot jelenti, amely alatt a fogyasztók az E évi villamos energiát állandó P cs csúcsterhelés mellett igényelnék, azaz E = P csτcs. Hasonlóképp értelmezzük a beépített teljesítményre (definícióját lásd az 1.3. alfejezetben) vonatkozó kihasználási időtartamot ( τ BT ). Ha pedig az évi csúcskihasználási időtartamot az év időtartamára vonatkoztatjuk, akkor az évi csúcskihasználási tényezőt τcs ν cs = < 1 τ a (1.2) kapjuk. A csúcskihasználási időtartam és tényező természetesen egy-egy napra is értelmezhető. A nemzetközi szakirodalomban a csúcskihasználási tényező load-factor néven fordul elő. Az 1 9. ábrán egy erőmű évi tartamdiagramja látható, melyen feltüntettük az előzőekben definiált időtartamokat, valamint a kihasználás alapján történő besorolását. 13

32 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG P P BT P cs csúcserőművek menetrendtartóerőművek alaperőművek τ BT τ cs τ 1 9. ábra. Erőmű évi tartamdiagramja 1.3. A teljesítőképesség mérleg Minden erőműrendszer feladata, hogy a fogyasztói igényeket maradéktalanul, a megfelelő minőségű villamos energiával kielégítse. Ennek érdekében a rendszer erőműveibe beépített kapacitás minden esetben több mint a fogyasztói igények csúcsértéke. Az előző alfejezetben megismertük a fogyasztói igények változását leíró terhelési és tartamdiagramot. E diagramok ismeretében statisztikai módszerekkel a várható igényalakulás 1..2 %-os pontossággal előre megbecsülhető és ez alapján az erőművek menetrendje összeállítható. A menetrend tervezéséhez szükségünk van az erőműrendszer teljesítőképesség mérlegének ismeretére, melyet előtervezési teljesítőképesség mérlegnek nevezünk. Természetesen a tény adatokat is feldolgozhatjuk és szemléltethetjük a teljesítőképesség mérleggel, melyek összevetéséből különféle következtetéseket vonhatunk le. A fogyasztói csúcsterhelés és az erőművek beépített teljesítőképessége közötti különbséget különféle hiányok, nemzetközi kereskedelem, karbantartás miatt lekötött teljesítmények, kiesések, üzemi tartalékok és az önfogyasztás foglalja le. A következőkben először előtervezési szinten, majd tény adatokra támaszkodva részletesen bemutatjuk a teljesítőképesség mérleg felépítését Előtervezési teljesítőképesség mérleg A teljesítménymérleg fogalmainak tárgyalásához induljunk ki az ábra szerinti éves teljesítőképesség-diagramból. Az erőműrendszer teljesítőképességét a beépített teljesítőképesség jellemzi. Az erőműben beépített gépegységek generátorkapcsokra vonatkoztatott, a garancialevélben előírt feltételek mellett szavatolt 14

33 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG névleges teljesítőképessége MW-ban. Gépegységen az összekapcsolt turbinát és generátort értjük. ahol P BT P BT,i n = P i= 1 BT, i (1.3) az i-ik generátor névleges teljesítménye, n agépegységekk száma. Az UCTE rendszerben ide sorolják a háziüzemi generátorokat is. A névleges teljesítőképesség a gépek és berendezések kötlevelében, illetve adattábláján feltüntetett maximális állandó, hatásos teljesítmény, illetve látszólagos teljesítmény, amelyre azokat méretezték, gyártották. A beépített teljesítőképesség meglévő erőműnél csak bővítés, rekonstrukció vagy leszerelés alkalmával változhat. A kísérleti üzem alatti tényleges teljesítőképességet a teljesítőképesség mérleg csak mint időszakos többlet teljesítményt tartalmazza. A kísérleti üzem az első párhuzamos kapcsolástól a tényleges bejáratási próba kezdetének időpontjáig tart. Állandó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek eredője (ÁH) A névleges paraméterek, illetőleg a tervezett üzemi körülmények megváltozása esetén a BT-től tartósan fennálló vagy fenntartható teljesítmény eltérés. Állandó hiány- vagy többletként csak olyan teljesítmény szerepeltethető, amely legalább 12 hónapon keresztül állandó értékű és csak a rendszerirányítóval való előzetes megállapodás alapján változhat. Állandó jellegű hiány vagy többlet alatt kell érteni: A tartósan leállított berendezések teljesítményét. Az állandó jellegű gőzhiányt (amikor is a turbinák gőznyelése nagyobb, mint a kazánok gőzfejlesztő kapacitása). A hőszolgáltatás miatti hiányt (amennyiben a hőfogyasztók igénye tartósan nem teszi lehetővé a hőszolgáltató turbinák névleges teljesítményen történő üzemeltetését). A főberendezések (kazán, turbina, generátor stb.) tartós meghibásodása miatti kieséseket. A hűtési elégtelenségek miatti tartós teljesítmény hiányt. Vízerőművek esetében a tartós vízhiány okozta teljesítmény csökkenést. A tüzelőanyag minőségének a tervezettől való eltérését. A tartósan fenntartható túlterhelés miatti teljesítőképesség növekedést stb. Tartósan megengedhető túlterhelés alatt azt a teljesítőképesség-növekedést értjük, mely a névleges teljesítőképességhez képest a főberendezések fokozott igénybevétele vagy a tervezettől eltérő üzemmód alkalmazása révén, a berendezések károsodása nélkül, naptári naponként legalább négy órán keresztül folyamatosan elérhető. Ha a beépített teljesítőképességből levonjuk az állandó jellegű teljesítőképesség hiányok, ill. többletek összegét értékét, akkor a rendelkezésre álló beépített teljesítőképesség értékét kapjuk, amit rendelkezésre álló állandó teljesítőképességnek is neveznek: PRBT = PRTA = PBT PÁH. (1.4) 15

34 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG E definíció alapján a teljesítőképesség hiányokat pozitív, a többletet negatív előjellel kell az összegzés során figyelembe venni. Változó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek eredője (VH) A változó jellegű teljesítőképesség hiányok és többletek alapvetően két csoportra oszthatók, nevezetesen a hőszolgáltatással kapcsolatban bekövetkező, valamint időjárási okok kiváltotta teljesítőképesség változásokra. Hőszolgáltatás miatti változó teljesítőképesség hiány (HH) A villamosenergia-fejlesztésen kívül hőszolgáltatást is folytató erőmű változó nagyságú teljesítőképesség-csökkenése a hőigények kielégítésének kötelezettségéből adódik. Általában az alábbi két eset vagy ezek kombinációja lehetséges: Ha egy erőmű a hőszolgáltató gépegységeit (ellennyomású turbina, elvételes ellennyomású turbina, fűtőturbina, elvételes kondenzációs turbina stb.) hőfogyasztói igény hiányában nem tudja kiterhelni, akkor annál hőszolgáltatás miatti hiány keletkezik. Kondenzációs turbinákkal is rendelkező erőművek esetében a kazánkapacitás kihasználása terén elsőbbséget élveznek a hőszolgáltató turbinák, illetve a gőzszolgáltatás. A hőigények kielégítése után a fennmaradó kazánkapacitás nem minden esetben elegendő a meglévő kondenzációs turbinák üzemeltetéséhez, és így hőszolgáltatás miatti hiány keletkezik. Időjárás miatti változó teljesítőképesség hiány vagy többlet (IH) A főberendezések villamos teljesítőképességének a meteorológiai viszonyok hatására bekövetkező időleges változása. Időjárás miatti hiányok és többletek a következő esetekben fordulhatnak elő: kondenzációs gőzturbináknál a hűtővíz nyári meleg okozta magas hőmérséklete miatti teljesítőképesség csökkenést okozó kondenzátor hőmérséklet korlát, kondenzációs gőzturbináknál a hűtővíz téli hideg okozta, a névleges tervezési értéknél alacsonyabb hőmérséklete miatt (a teljesítőképesség növekedésnek a turbina kilépési paraméterei határvákuum jelentenek korlátot), gázturbináknál a beszívott levegő hőmérséklete, illetve a légköri levegő nyomása miatt teljesítmény csökkenés (nyáron), illetve teljesítmény többlet (télen) léphet fel, részleges hűtővíz hiány, vízerőműveknél a vízjárás miatti teljesítőképesség csökkenés. A fenti két csoportba sorolt változó teljesítőképesség hiányok és többletek eredőjét összefoglalóan változó hiánynak nevezzük és az PVH = PHH + PIH összefüggéssel számítjuk ki. Ez az érték pozitív ha hiányról, negatív, ha többletről van szó. A rendelkezésre álló beépített teljesítőképesség értékéből levonva a változó hiány értékét, a rendelkezésre álló teljesítőképességet kapjuk, amit rendelkezésre álló változó teljesítőképességnek is neveznek: PRT = PRTV = PRBT PVH. (1.5) 16

35 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG A biztonságos energiaellátás és a váratlan üzemzavarok elkerülése érdekében az erőművi fő- és segédberendezéseket tervszerűen karban kell tartani, mely jelentős teljesítőképesség lekötéssel jár. Az együttműködő rendszerben sok erőmű üzemel egymással párhuzamosan, ezért az egyes fő- és segédberendezések karbantartásait ütemezni kell, nagyobb arányú karbantartást célszerű a nyári időszakban elvégezni, amikor a fogyasztói igények is alacsonyabbak. Ha a rendelkezésre álló teljesítőképességből levonjuk a karbantartásra kivett egységek teljesítményét, akkor az igénybevehető teljesítőképességet kapjuk: PIT = PRT PTMK 2. (1.6) Egy erőmű (erőműrendszer) üzeme során minden esetben számolni kell olyan helyzetekkel, üzemzavarokkal, melyek következtében bizonyos teljesítőképesség váratlanul kiesik, továbbá számolni kell azzal is, hogy a fogyasztói csúcsigények nem a várakozásoknak megfelelően alakulnak és a környezeti hatások okozta változó hiányok sem tervezhetők pontosan. A fogyasztói igényeket tehát csak abban az esetben tudjuk teljes biztonsággal kielégíteni, ha az előre nem tervezhető teljesítőképesség hiányok helyettesítésére megfelelő mennyiségű üzemi tartalék áll rendelkezésre, azaz az erőműrendszer üzembiztosan igénybevehető teljesítőképessége az igénybevehető teljesítőképesség üzemi tartalékkal csökkentett értéke: P = P P ÜIT IT ÜT. (1.7) P RBT BT P ÁH P BT P VH P RBT TMK IT ÜIT ÜIT,ki P TMK P ÜT P ε P RT P IT P ÜIT P ÜIT,ki J F M Á M J J A S O N D idő, hó ábra. Az erőműrendszer előretervezett teljesítménymérlegének alakulása 2 TMK: Tervszerű Megelőző Karbantartás 17

36 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG Az üzembiztosan igénybevehető teljesítőképesség nem áll maradéktalanul a fogyasztók rendelkezésére, mivel az erőműveknek önfogyasztásuk is van (tüzelőanyag előkészítés, égési levegő és füstgáz ventilátorok hajtása, táp- és hűtővíz-szivattyúk hajtása stb.). Ha az üzembiztosan igénybevehető teljesítőképesség értékéből levonjuk az önfogyasztás által lekötött teljesítőképességet, akkor az üzembiztosan kiadható teljesítőképesség értékét kapjuk P ÜIT,ki = P P P ÜIT ε, (1.8) melynek értéke ideális tervezés esetében megegyezik az erőművi transzformátorok szekunder kapcsain jelentkező fogyasztói csúcsteljesítménnyel: P ÜIT,ki = cs. (1.9) Az előzőekben már szót ejtettünk a biztonságos energiaellátást szolgáló tartalékokról. A gyakorlatban e tartalékoknak nem a tényleges értékét adják meg, hanem ún. tartaléktényezőkkel jellemzik. E tényezők a következők: a karbantartási tartaléktényező: r TMK PRT = > 1, (1.10) P IT az üzemi tartaléktényező: r ü PIT = > 1. (1.11) P ÜIT E kettő felhasználásával a teljes tartaléktényező: r = rtmk rü > 1. (1.12) Az önfogyasztás is megadható viszonyszámként, mégpedig a következő, önfogyasztási tényezővel 3 : P P ε ÜIT PÜIT,ki ε = = < 1. (1.13) P P ÜIT,ki ÜIT,ki Ha bizonyos elhanyagolásokkal élünk, tehát feltételezzük, hogy a rendszerben az állandó és a változó hiány értéke nulla, azaz a rendelkezésre álló teljesítőképesség azonos a beépített teljesítőképességgel, valamint az üzembiztosan kiadható teljesítmény azonos a fogyasztói csúcsigénnyel, akkor felírhatjuk, hogy P cs PBT = r ( 1 + ε ), (1.14) azaz a beépített teljesítőképesség és a fogyasztói csúcsteljesítmény közötti kapcsolat a tartaléktényező és az önfogyasztási tényező segítségével felírható. 3 A gyakorlatban a relatív önfogyasztást inkább az üzembiztosan igénybevehető teljesítőképességre vonatkoztatva adják meg. 18

37 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG A tényleges teljesítménymérleg A valóságban az előretervezett teljesítményviszonyokhoz szükségszerűen eltérések fognak társulni, mely eltéréseket az üzemi tartalékok tervezésénél figyelembe kell venni. A tervezési és a tény adatok közötti különbségek a következők lehetnek (lásd az ábrát): a fogyasztói csúcsigény nem a várakozásoknak megfelelően alakul: P = P P cs ÜIT,ki cs, (1.15) az önfogyasztás is eltérhet a tervezettől: tény ε ε ε P = P P, (1.16) a karbantartásra lekötött teljesítmény is változhat a tervekhez képest: tény TMK TMK TMK P = P P, (1.17) a változó hiányt befolyásolhatják előre nem tervezhető okok: tény VH VH VH P = P P, (1.18) A fentebb definiált teljesítőképesség eltérések hátterében az alábbi okok húzodhatnak meg: hőszolgáltatási csúcsrajáratás, rövid ideig tartó túlterhelés, rekonstrukción lévő berendezések üzemi próba alatti rendelkezésreállása, ill. időszakos beindítása és hálózatra kapcsolása tervezettől eltérő, az ÁH-ban elvileg szerepeltetendő tervezett vagy nem tartós túlterhelés, atomerőmű átrakás előtti, kampány nyújtása miatti kényszerű visszaterhelése, a tervezettől eltérő minőségű tüzelőanyag miatti fokozottabb salakosodás okozta teljesítőképesség csökkenése, önfogyasztás tüzelőanyag váltás miatti változása stb. Az egyes erőművekben előfordulhatnak előre nem látható meghibásodások és egyéb üzemzavarok, melyek kényszerű (váratlan) teljesítőképesség kiesésekhez vezethetnek: P KK. A fenti teljesítőképesség eltérések és a kényszerű kiesések előjelhelyes összege megadja, hogy a rendszerben milyen nagyságú többlet vagy hiány adódik. Mivel ezek az események általában csökkentik a teljesítőképességet, ezért a változó hiány analógiájára bevezetjük a terven felüli hiány fogalmát, melyet az PTFH = Pcs + Pε + PTMK + PVH + PKK összefüggéssel határozunk meg. (1.19) Előtervezésnél a különböző okok miatt fellépő, teljesítőképesség csökkenéseket értékét csak becsült középértékükkel, azaz várható értékükkel vehetjük figyelembe. A 19

38 A TELJESÍTŐKÉPESSÉG MÉRLEG kényszerű kiesések várható értéke ( P KK ) statisztikai módszerekkel meghatározható. Ha az igénybevehető teljesítőképesség értékéből ezt levonjuk, akkor ténylegesen igénybevehető teljesítőképesség várható értékéhez jutunk: TIT tény IT P = P P, (1.20) KK tény mely összefüggésben P IT az igénybevehető teljesítőképesség értéke a tényleges üzemi állapotban. A ténylegesen kiadható teljesítmény értéke: tény TIT,ki = TIT ε P P P, (1.21) ami általában nem egyezik meg a fogyasztói csúcsigénnyel, a kettő különbsége az operatív üzemi tartalék: OÜT tény cs P = P P TIT,ki. (1.22) P RBT BT P ÁH P BT TMK P VH tény P VH tény P RT tény P IT P RBT P KK tény P TIT P ÜT P TIT, ki tény P TMK tény P ε tény P csúcs P csúcs J F M Á M J J A S O N D idő, hó ábra. Az erőműrendszer tényleges teljesítménymérlegének alakulása A terven felüli hiány értéke kedvezőtlen esetben olyan nagy is lehet, hogy a tervezett üzemi tartalék értéke már nem elegendő a fogyasztói igények kielégítésére, ebben az esetben fogyasztói korlátozást kell életbe léptetni. Szerencsére ma már az együttműködő nemzetközi energiarendszerekben ez csak nagyon kis valószínűséggel fordulhat elő. 20

A tételhez segédeszközök nem használható.

A tételhez segédeszközök nem használható. A vizsgafeladat ismertetése A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: Erőművi blokkok és a villamosenergia-rendszer együttműködése Blokküzemeltetés gazdaságossága, javításának

Részletesebben

Szerkesztette: BIHARI PÉTER

Szerkesztette: BIHARI PÉTER ERŐMŰVEK Szerkesztette: BIHARI PÉTER BUDAPEST, 2000 ERŐMŰVEK Írta: Balogh Antal, okleveles gépészmérnök, Bihari Péter, okleveles gépészmérnök, Lektorálta: Dr. Gács Iván, okleveles gépészmérnök, a műszaki

Részletesebben

R36. A rendszerszintű teljesítőképesség-mérleg fogalma

R36. A rendszerszintű teljesítőképesség-mérleg fogalma R36. A rendszerszintű teljesítőképesség-mérleg fogalma Az erőművi beépített teljesítményekből kiinduló VER szinten készített összeállítás (éves, havi, heti, napi, órás, pillanatnyi bontásban), amely a

Részletesebben

Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens

Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13

A villamos energiát termelő erőművekről. EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energiát termelő erőművekről EED ÁHO Mérnökiroda 2014.11.13 A villamos energia előállítása Az ember fejlődésével nőtt az energia felhasználás Egyes energiafajták megtestesítői az energiahordozók:

Részletesebben

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába

Energetikai gazdaságtan. Bevezetés az energetikába Energetikai gazdaságtan Bevezetés az energetikába Az energetika feladata Biztosítani az energiaigények kielégítését környezetbarát, gazdaságos, biztonságos módon. Egy szóval: fenntarthatóan Mit jelent

Részletesebben

Nagyok és kicsik a termelésben

Nagyok és kicsik a termelésben Nagyok és kicsik a termelésben Tihanyi Zoltán osztályvezető Forrástervezési Szolgálat MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. Smart Grid Hungary Budapest, 26. november 3. 1 45

Részletesebben

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője A villamosenergia-termelés szerkezete és jövője Dr. Aszódi Attila elnök, MTA Energetikai Bizottság igazgató, BME Nukleáris Technikai Intézet Energetikáról Másként Budapest, Magyar Energetikusok Kerekasztala,

Részletesebben

A villamosenergiarendszer

A villamosenergiarendszer A villamosenergiarendszer jellemzői 1. TÉTEL, VILLANYSZERELŐ SZAKMAI VIZSGA 9/6/2018 2:43 PM GYURE.PETER@MORAVAROSI.HU 1 Fogalmak, feladatok A villamosenergia-ellátás alapfeladata a fogyasztói igények

Részletesebben

2008-2009. tanév tavaszi félév. Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara. Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu

2008-2009. tanév tavaszi félév. Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara. Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza 2008-2009. tanév tavaszi félév Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu Forrás: GKM Alapkérdések a XXI. század

Részletesebben

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében.

MEE Szakmai nap Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. MEE Szakmai nap 2008. Hatékony és megvalósítható erőmű fejlesztési változatok a szén-dioxid kibocsátás csökkentése érdekében. Hatvani György az Igazgatóság elnöke A hazai erőművek beépített teljesítőképessége

Részletesebben

II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 7. Villamosenergia termelés, szállítás, tárolás Hunyadi Sándor

II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 7. Villamosenergia termelés, szállítás, tárolás Hunyadi Sándor A 2015. LVII-es energiahatékonysági törvényben meghatározott auditori és energetikai szakreferens vizsga felkészítő anyaga II. Szakmai alap- és szakismeretek, gyakorlati alkalmazásuk 7. Villamosenergia

Részletesebben

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök TARTALOM Energia hordozók, energia nyerés (rendelkezésre állás, várható trendek) Energia termelés

Részletesebben

Az alaphálózati stratégia megvalósítása

Az alaphálózati stratégia megvalósítása Az alaphálózati stratégia megvalósítása Tari Gábor 2012. október 4. Az átviteli hálózat fejlıdése 19. század vége Villamosenergia szolgáltatás kezdete 20. század első fele Feszültségszint növekedése (60-ról

Részletesebben

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence

Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben. Készítette: Nagy Attila Bence Kapcsolt energiatermelés a Kelenföldi Erőműben Készítette: Nagy Attila Bence Alapfogalmak 1. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés: hő és villamos energia előállítása egy technológiai folyamatban, mechanikai

Részletesebben

különös tekintettel a kapcsolt termelésre

különös tekintettel a kapcsolt termelésre Dr. Stróbl Alajos A villamosenergiatermelés változásai különös tekintettel a kapcsolt termelésre XVIII. MKET Konferencia Balatonalmádi, 2015. március 27. A főbb változások 2013 és 2014 között (előzetes,

Részletesebben

tanév őszi félév. III. évf. geográfus/földrajz szak

tanév őszi félév. III. évf. geográfus/földrajz szak Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza 2006-2007. tanév őszi félév III. évf. geográfus/földrajz szak Energiagazdálkodás Magyarországon Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu Fő kihívások az EU és Magyarország

Részletesebben

A nem nukleáris alapú villamosenergia-termelés lehetőségei

A nem nukleáris alapú villamosenergia-termelés lehetőségei A nem nukleáris alapú villamosenergia-termelés lehetőségei Büki Gergely Villamosenergia-ellátás Magyarországon a XXI. században MTA Energiakonferencia, 2014. február 18 Villamosenergia-termelés, 2011 Villamos

Részletesebben

Erőműépítések tények és jelzések

Erőműépítések tények és jelzések Dr. Stróbl Alajos Erőműépítések tények és jelzések Kárpát-medencei Magyar Energetikai Szakemberek X Szimpóziuma MESZ 2016 Bp. Pesthidegkút, 2016. szeptember 22. 11:00 (20 perc alatt 30 ábra fele hazai,

Részletesebben

Napenergia kontra atomenergia

Napenergia kontra atomenergia VI. Napenergia-hasznosítás az épületgépészetben és kiállítás Napenergia kontra atomenergia Egy erőműves szakember gondolatai Varga Attila Budapest 2015 Május 12 Tartalomjegyzék 1. Napelemmel termelhető

Részletesebben

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon

A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon A nagy hatásfokú hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés terén elért előrehaladásról Magyarországon (az Európai Parlament és a Tanács 2004/8/EK irányelv 6. cikk (3) bekezdésében

Részletesebben

Szekszárd távfűtése Paksról

Szekszárd távfűtése Paksról Szekszárd távfűtése Paksról Jakab Albert csoportvezetőnek (Paksi Atomerőmű) a Magyar Nukleáris Társaság szimpóziumán 2016. december 8-9-én tartott előadása alapján összeállította: Sigmond György Magyar

Részletesebben

ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország. Energiatermelése és felhasználása. Dr. Pátzay György 1. Magyarország energiagazdálkodása

ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország. Energiatermelése és felhasználása. Dr. Pátzay György 1. Magyarország energiagazdálkodása ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország Energiatermelése és felhasználása Dr. Pátzay György 1 Magyarország energiagazdálkodása Magyarország energiagazdálkodását az utóbbi évtizedekben az jellemezte, hogy a hazai

Részletesebben

Atomerőművek. Záróvizsga tételek

Atomerőművek. Záróvizsga tételek Energetikai mérnök BSc képzés - Atomenergetika szakirány Atomerőművek Záróvizsga tételek 1. (AE) Mely reaktortípusok tartoznak a III. generációs reaktorok közé? Ismertesse az EPR fő jellemzőit, berendezéseit!

Részletesebben

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló

Részletesebben

4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1.

4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1. 4. Az energiatermelés és ellátás technológiája 1. Közvetlen energiatermelés (egy termék, egy technológia) hő fűtőmű erőmű Kapcsolt energiatermelés (két termék, egy technológia) fűtőerőmű Kombinált ciklusú

Részletesebben

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ

MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ MELLÉKLETEK MAGYARORSZÁG ÁTMENETI NEMZETI TERVE CÍMŰ DOKUMENTUMHOZ 1. számú melléklet A tüzelő berendezésekre vonatkozó legfontosabb adatok 2 1/a, számú táblázat: a tüzelőberendezésekre vonatkozó engedélyezéssel,

Részletesebben

Miért van szükség új erőművekre? Az erőmű építtetője. Új erőmű a régi üzemi területen. Miért Csepelre esett a választás?

Miért van szükség új erőművekre? Az erőmű építtetője. Új erőmű a régi üzemi területen. Miért Csepelre esett a választás? Csepel III Erőmű 2 Miért van szükség új erőművekre? A technikai fejlődés folyamatosan szükségessé teszi az erőműpark megújítását. Megbízható, magas hatásfokú, környezetbarát erőműpark tudja biztosítani

Részletesebben

A magyarországi erőműépítés főbb kérdései

A magyarországi erőműépítés főbb kérdései Dr. Stróbl Alajos A magyarországi erőműépítés főbb kérdései 1.A jelenlegi hazai erőműpark és villamosenergia-ellátás 2.Nemzetközi erőmű-létesítési irányzatok 3.A rövidtávú hazai erőműépítés valószínűsége

Részletesebben

«B» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi Név: MEGOLDÁS. Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség 1:kevés 10:sok Teljesíthetőség 1:könnyű 10:nehéz

«B» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi Név: MEGOLDÁS. Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség 1:kevés 10:sok Teljesíthetőség 1:könnyű 10:nehéz «B» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi Név: MEGOLDÁS Sajátkezű névaláírás: MEGOLDÁS Munkaidő: 9 perc Tegyen X-et a megfelelő -be! Azonosító: 7 Tisztelt Hallgató! Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség

Részletesebben

A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza:

A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: A vizsgafeladat ismertetése: A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: Hőenergetika alapjai Villamos energetikai alapismeretek Gőzturbinák felépítése és működése, turbinalapátok

Részletesebben

A magyarországi kapcsolt villamosenergia-termelés alakulásáról

A magyarországi kapcsolt villamosenergia-termelés alakulásáról Dr. Stróbl Alajos A magyarországi kapcsolt villamosenergia-termelés alakulásáról XVII. MKET Konferencia Siófok, 2014. március 18. A bruttó villamosenergia-felhasználás fejlődése TWh Az erőműveink tavaly

Részletesebben

Fenntartható fejlődés és atomenergia. Villamos energia. A villamosenergia-rendszer (VER)

Fenntartható fejlődés és atomenergia. Villamos energia. A villamosenergia-rendszer (VER) Fenntartható fejlődés és atomenergia 9. előadás A villamosenergia-rendszer felépítése és működése A villamosenergia-termelés egységköltsége Hazai nukleáris létesítmények és ellenőrzésük A villamosenergia-rendszer

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ 1 1. DEFINÍCIÓK Emissziós faktor: egységnyi elfogyasztott tüzelőanyag, megtermelt villamosenergia, stb. mekkora mennyiségű ÜHG (üvegházhatású gáz) kibocsátással

Részletesebben

2. Település szintű jellemzése: az ellátórendszerek helyzetére távlati fejlesztési feladatokra Előadás anyaga

2. Település szintű jellemzése: az ellátórendszerek helyzetére távlati fejlesztési feladatokra Előadás anyaga BME Közgazdaságtudományi Kar: TELEPÜLÉS- ÉS TERÜLETFEJLESZTÉS szakirányt választott IV. éves hallgatók MŰSZAKI INFRASTRUKTÚRA szaktárgya keretében, a: TERÜLETI ENERGIAGAZDÁLKODÁS és ENERGIAELLÁTÁS és HÍRKÖZLÉS

Részletesebben

Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens

Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A tételhez segédeszközök nem használható.

A tételhez segédeszközök nem használható. A vizsgafeladat ismertetése A központilag összeállított tételsor a következő témaköröket tartalmazza: Hőenergetika alapjai Víz-gőz állapotjelzők Víz- gőztermelés elmélete Villamos energetikai alapismeretek

Részletesebben

MEE 56. Vándorgyűlés. Múlt és jövő: a rendszerirányítás 60 éve, a MAVIR előtt álló jelenlegi kihívások. Tari Gábor vezérigazgató

MEE 56. Vándorgyűlés. Múlt és jövő: a rendszerirányítás 60 éve, a MAVIR előtt álló jelenlegi kihívások. Tari Gábor vezérigazgató MEE 56. Vándorgyűlés Múlt és jövő: a rendszerirányítás 60 éve, a MAVIR előtt álló jelenlegi kihívások Tari Gábor vezérigazgató MEE 56. Vándorgyűlés - 2009. szeptember 9., Bala Múlt és jövő 2 A rendszerirányítás

Részletesebben

Villamos energia. Fenntartható fejlődés és atomenergia. Villamos energia. 10. előadás A villamosenergia-rendszer felépítése és működése

Villamos energia. Fenntartható fejlődés és atomenergia. Villamos energia. 10. előadás A villamosenergia-rendszer felépítése és működése Fenntartható fejlődés és atomenergia Villamos energia CHIP, 2012. november 10. előadás A villamosenergia-rendszer felépítése és működése Σ 270 MW Σ 182 MW Hazai nukleáris létesítmények és ellenőrzésük

Részletesebben

Nagytávolságú hőellátás lehetősége a Paksi Atomerőműből

Nagytávolságú hőellátás lehetősége a Paksi Atomerőműből Nagytávolságú hőellátás lehetősége a Paksi Atomerőműből XX. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia Balatonfüred, 2017. március 22-23. Lakatos Tibor Orbán (REÁL-ENERGO Tibor Kft.) Műszaki

Részletesebben

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés

MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV. A mérési jegyzőkönyvet javító oktató tölti ki! Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés MÉRÉSI JEGYZŐKÖNYV Kondenzációs melegvízkazám Tanév/félév Tantárgy Képzés 2008/09 I félév Kalorikus gépek Bsc Mérés dátuma 2008 Mérés helye Mérőcsoport száma Jegyzőkönyvkészítő Mérésvezető oktató D gépcsarnok

Részletesebben

Black start szimulátor alkalmazása a Paksi Atomerőműben

Black start szimulátor alkalmazása a Paksi Atomerőműben Black start szimulátor alkalmazása a Paksi Atomerőműben 2011 A Paksi Atomerőmű újra indítása teljes külső villamos hálózat vesztés esetén (black start) Egy igen összetett és erősen hurkolt villamos átviteli

Részletesebben

A fenntartható energetika kérdései

A fenntartható energetika kérdései A fenntartható energetika kérdései Dr. Aszódi Attila igazgató, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet elnök, MTA Energetikai Bizottság Budapest, MTA, 2011. május 4.

Részletesebben

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató

Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos

Részletesebben

45 ábra ~ perc. Budapest, május 6.

45 ábra ~ perc. Budapest, május 6. 45 ábra ~ 4-5 perc Budapest, 24. május 6. ,1,1 1 1 5 1 1 MW engedélyköteles a villamosenergia-törvény (VET) szerinti szabályok a liberalizáció miatt (kisebb kockázat, gyors megépítés), a privatizáció miatt

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD POWER Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions

Részletesebben

Paksi Atomerőmű Zrt. termelői működési engedélyének 7. sz. módosítása

Paksi Atomerőmű Zrt. termelői működési engedélyének 7. sz. módosítása 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-414/ /2009 ÜGYINTÉZŐ: HORVÁTH KÁROLY TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7774 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7770 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; horvathk@eh.gov.hu

Részletesebben

Mérnöki alapok 8. előadás

Mérnöki alapok 8. előadás Mérnöki alapok 8. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel:

Részletesebben

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia

Részletesebben

"Lehetőségek" a jelenlegi villamos energia piaci környezetben

Lehetőségek a jelenlegi villamos energia piaci környezetben "Lehetőségek" a jelenlegi villamos energia piaci környezetben SZAPPANOS Sándor Siófok, 2014. 03. 18. EHU termelő kapacitások Rugalmas és hatékony kapcsolt energiatermelési portfolió Szabályozás United

Részletesebben

Hagyományos és modern energiaforrások

Hagyományos és modern energiaforrások Hagyományos és modern energiaforrások Életünket rendkívül kényelmessé teszi, hogy a környezetünkben kiépített, elektromos vezetékekből álló hálózatok segítségével nagyon könnyen és szinte mindenhol hozzáférhetünk

Részletesebben

Üzemlátogatás a litéri alállomáson és gyorsindítású gázturbinánál, valamint a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői üzemében

Üzemlátogatás a litéri alállomáson és gyorsindítású gázturbinánál, valamint a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői üzemében Üzemlátogatás a litéri alállomáson és gyorsindítású gázturbinánál, valamint a Nitrogénművek Zrt. pétfürdői üzemében 2015.11.12. Az Energetikai Szakkollégium Lévai András Emlékfélévének ötödik üzemlátogatására

Részletesebben

Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században

Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században Energiamenedzsment kihívásai a XXI. században Bertalan Zsolt vezérigazgató MAVIR ZRt. HTE Közgyűlés 2013. május 23. A megfizethető energia 2 A Nemzeti Energiastratégia 4 célt azonosít: 1. Energiahatékonyság

Részletesebben

Fenntartható fejlődés és atomenergia. A villamosenergia-rendszer (VER) Villamos energia

Fenntartható fejlődés és atomenergia. A villamosenergia-rendszer (VER) Villamos energia Fenntartható fejlődés és atomenergia 9. előadás A villamosenergia-rendszer felépítése és működése A villamosenergia-termelés egységköltsége Hazai nukleáris létesítmények és ellenőrzésük A villamosenergia-rendszer

Részletesebben

25 ábra 14:40-től 15:05-ig

25 ábra 14:40-től 15:05-ig 25 ábra 14:4-től 15:5-ig 38 631 39 588 4 414 41 85 41 18 41 97 41 422 43 65 43 866 43 928 42 566 42 626 42 294 42 184 42 737 43 75 Az összes évi villamosenergia-felhasználásunk 45 GWh 44 43 42 41 átlagos:

Részletesebben

A Csepel III beruházás augusztus 9.

A Csepel III beruházás augusztus 9. A Csepel III beruházás 2010. augusztus 9. Áttekintés 1. Anyavállalatunk, az Alpiq 2. Miért van szükség gáztüzelésű erőművekre? 3. Csepel III beruházás 4. Tervezés és engedélyeztetés 5. Ütemterv 6. Csepel

Részletesebben

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövıje

A villamosenergia-termelés szerkezete és jövıje A villamosenergia-termelés szerkezete és jövıje A villamos energia speciális termék Hálózati frekvencia [Hz] 5 49 51 Dr. Aszódi Attila elnök, MTA Energetikai Bizottság igazgató, BME Nukleáris Technikai

Részletesebben

1. TÉTEL. 1. Ismertesse a forgó mozgást létrehozó erőhatás lehetséges módjait! 2. TÉTEL

1. TÉTEL. 1. Ismertesse a forgó mozgást létrehozó erőhatás lehetséges módjait! 2. TÉTEL 1. TÉTEL 1. Ismertesse a forgó mozgást létrehozó erőhatás lehetséges módjait! 2. A) Ismertesse az erőművek párhuzamos üzemét! B) Ismertesse a paksi turbinák csappantyú szervóinak működését! 3. A) Ismertesse

Részletesebben

A paksi kapacitás-fenntartási projekt bemutatása

A paksi kapacitás-fenntartási projekt bemutatása A paksi kapacitás-fenntartási projekt bemutatása Budapest, 2014.12.08. Horváth Miklós MVM Paks II. Zrt. Törzskari Igazgató Tartalom I. Előzmények II. Háttér III. Legfontosabb aktualitások IV. Hosszú távú

Részletesebben

A Kenyeri Vízerőmű Kft. 478/2008. számú kiserőművi összevont engedélyének 1. sz. módosítása

A Kenyeri Vízerőmű Kft. 478/2008. számú kiserőművi összevont engedélyének 1. sz. módosítása 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-38/ /09 ÜGYINTÉZŐ: Slenker Endre TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7773 TELEFAX: 06-1-459-7766; 06-1-459-7764 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; slenkere@eh.gov.hu HATÁROZAT

Részletesebben

KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ. Avagy: Az út amit választottunk!

KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ. Avagy: Az út amit választottunk! KÉNYSZER ÉS ADAPTÁCIÓ Avagy: Az út amit választottunk! A hőtermelő gépcsoport allokáció 2006-tól: - 2 db Láng-Borsig kazán (28 t/h, 42 bar, 400 c o ), 1 db ellennyomású fűtőturbina (1960-as évek eleje)

Részletesebben

OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője

OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője MET Energia Fórum 2012. OROSZLÁNY Város távfűtésének jövője Közbenső értékelés Előadó: Takács Károly, polgármester Balatonalmádi, 2012. március 22.. Oroszlányi távfűtés jövője Termelő oldali előzmények

Részletesebben

Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén

Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén TEHETSÉGES HALLGATÓK AZ ENERGETIKÁBAN AZ ESZK ELŐADÁS-ESTJE Szilárd biomassza energetikai hasznosíthatóságának vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén Egri Tamás Gépészkari alelnök egri.tamas@eszk.org 2014.

Részletesebben

Divényi Dániel, BME-VET Konzulens: Dr. Dán András 57. MEE Vándorgyűlés, szeptember

Divényi Dániel, BME-VET Konzulens: Dr. Dán András 57. MEE Vándorgyűlés, szeptember Divényi Dániel, BME-VET Konzulens: Dr. Dán András 57. MEE Vándorgyűlés, 2010. szeptember Tartalom Probléma ismertetése A létrehozott modell Ágenstechnológia általában Az alkalmazott modell részletes ismertetése

Részletesebben

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel

Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel Megújuló energiák alkalmazása Herz készülékekkel HERZ Armatúra Hungária Kft. Páger Szabolcs Használati meleg vizes hőszivattyú Milyen formában állnak rendelkezésre a fa alapú biomasszák? A korszerű

Részletesebben

Adaptív menetrendezés ADP algoritmus alkalmazásával

Adaptív menetrendezés ADP algoritmus alkalmazásával Adaptív menetrendezés ADP algoritmus alkalmazásával Alcím III. Mechwart András Ifjúsági Találkozó Mátraháza, 2013. szeptember 10. Divényi Dániel Villamos Energetika Tanszék Villamos Művek és Környezet

Részletesebben

Energetikai szakreferensi jelentés ESZ-HU-2017RAVAK RAVAK Hungary Kft. Energetikai szakreferensi jelentés Budapest, március 21.

Energetikai szakreferensi jelentés ESZ-HU-2017RAVAK RAVAK Hungary Kft. Energetikai szakreferensi jelentés Budapest, március 21. Energetikai szakreferensi jelentés Energetikai szakreferensi jelentés Budapest, 2018. március 21. Tartalom Tartalom... 2 1. Energetikai összefoglaló... 3 2. Általános leírás... 5 3. Hőmérséklet adatok...

Részletesebben

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret

Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 6202-11 Épületgépészeti rendszerismeret Vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: 6202-11/1 Általános épületgépészeti ismeretek Szóbeli

Részletesebben

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag

MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG COGEN HUNGARY. A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag ? A biogáz hasznosítás helyzete Közép- Európában és hazánkban Mármarosi István, MKET elnökségi tag Tartalom MAGYAR KAPCSOLT ENERGIA TÁRSASÁG A biogáz és a fosszilis energiahordozók A biogáz felhasználásának

Részletesebben

110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet

110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet 110/2007. (XII. 23.) GKM rendelet a nagy hatásfokú, hasznos hőenergiával kapcsoltan termelt villamos energia és a hasznos hő mennyisége megállapításának számítási módjáról A villamos energiáról szóló 2007.

Részletesebben

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe

Fosszilis energiák jelen- és jövőképe Fosszilis energiák jelen- és jövőképe A FÖLDGÁZELLÁTÁS HELYZETE A HAZAI ENERGIASZERKEZET TÜKRÉBEN Dr. TIHANYI LÁSZLÓ egyetemi tanár, Miskolci Egyetem MTA Energetikai Bizottság Foszilis energia albizottság

Részletesebben

Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén

Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén TEHETSÉGES HALLGATÓK AZ ENERGETIKÁBAN AZ ESZK ELŐADÁS-ESTJE Hulladékhasznosító mű létesítésének vizsgálata a Tiszai Erőmű telephelyén Pintácsi Dániel Energetikai mérnök MSc hallgató pintacsi.daniel@eszk.org

Részletesebben

Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben

Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben Hőtárolók a kapcsolt energiatermelésben XIX. Főenergetikusi és Innovációs Szeminárium Visegrád, 2012. május 9-11. Kapcsolt energiatermelés Azonos technológiai folyamatban hő- és villamosenergia egyidejű

Részletesebben

VEL II.9 Erőművek és transzformátorállomások villamos kapcsolási képei, gyűjtősínrendszerek.

VEL II.9 Erőművek és transzformátorállomások villamos kapcsolási képei, gyűjtősínrendszerek. VEL II.9 Erőművek és transzformátorállomások villamos kapcsolási képei, gyűjtősínrendszerek. Erőművek villamos kapcsolási képei Egység,- vagy blokk Nemzetközi, vagy országos közvetlenül betápláló nagyerőművek

Részletesebben

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST KÖZTÁRSASÁG TÉR 7.

MAGYAR ENERGIA HIVATAL 1081 BUDAPEST KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. 1081 BUDAPEST KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO- 542/ /2010 ÜGYINTÉZŐ: DR. MATLÁK ZSUZSANNA, DR. MAGYAR ATTILA TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7772 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7770 E-MAIL: eh@eh.gov.hu;

Részletesebben

A rendszerirányítás. és feladatai. Figyelemmel a változó erőművi struktúrára. Alföldi Gábor Forrástervezési osztályvezető MAVIR ZRt.

A rendszerirányítás. és feladatai. Figyelemmel a változó erőművi struktúrára. Alföldi Gábor Forrástervezési osztályvezető MAVIR ZRt. A rendszerirányítás szerepe és feladatai Figyelemmel a változó erőművi struktúrára Alföldi Gábor Forrástervezési osztályvezető MAVIR ZRt. Kihívások a rendszerirányító felé Az évtized végéig számos hazai

Részletesebben

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése

Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése Miskolci geotermikus és biomassza projektek tapasztalatai, a távhő rendszer fejlesztése 2014. 11. 13. Nyíri László MIHŐ Miskolci Hőszolgáltató Kft. Áttekintés Miskolci távhőszolgáltató bemutatása Mutatószámok

Részletesebben

Nukleáris alapú villamosenergiatermelés

Nukleáris alapú villamosenergiatermelés Nukleáris alapú villamosenergiatermelés jelene és jövője Dr. Aszódi Attila igazgató, egyetemi tanár Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézet Villamosenergia-ellátás Magyarországon

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

26 ábra 14:40-től 15:00-ig

26 ábra 14:40-től 15:00-ig 26 ábra 14:40-től 15:00-ig 35 191 36 417 36 158 34 146 33 708 30 305 29 357 30 250 35 743 35 858 35 909 39 880 40 025 37 371 35 984 34 328 31 310 3 440 3 171 4 256 6 939 7 472 11 879 13 380 6 227 7 207

Részletesebben

LUK SAVARIA KFT. Energetikai szakreferensi éves összefoglaló. Budapest, május

LUK SAVARIA KFT. Energetikai szakreferensi éves összefoglaló. Budapest, május LUK SAVARIA KFT. Energetikai szakreferensi éves összefoglaló 017 Budapest, 018. május ESZ-HU-017LUK BEVEZETÉS A 1/015. (V. 6.) Korm. Rendelet (az energiahatékonyságról szóló törvény végrehajtásáról) 7/A.

Részletesebben

«A» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi MEGOLDÁS. Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség 1:kevés 10:sok Teljesíthetőség 1:könnyű 10:nehéz

«A» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi MEGOLDÁS. Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség 1:kevés 10:sok Teljesíthetőség 1:könnyű 10:nehéz «A» Energetikai gazdaságtan 2. nagy-zárthelyi MEGOLDÁS Sajátkezű névaláírás: MEGOLDÁS Munkaidő: 9 perc Tegyen X-et a megfelelő -be! Azonosító: 7 Tisztelt Hallgató! Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség

Részletesebben

Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison

Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison Oxyfuel tüzelési technológia megvalósíthatóságának vizsgálata hazai tüzelőanyag bázison Gáthy Benjámin Energetikai mérnök MSc hallgató gathy.benjamin@eszk.org 2016.03.24. Tehetséges hallgatók az energetikában

Részletesebben

Magyarország kereskedelmi áruházai

Magyarország kereskedelmi áruházai Kaszkád hőtéstechnikai rendszer és hıszivattyús főtési-hőtési rendszer együttmőködése Magyarország kereskedelmi áruházai A B C D E F G H I J össz db m2 átlag össz m2 Diszkont áruházak 190 83 153 65 1500

Részletesebben

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft.

UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. UNIFERRO Kazán és Gépgyártó Kft. Az ipari kazángyártás kihívásai és megoldásai PŐDÖR Csaba - ügyvezető igazgató 1947-2015 A jogelődöt 1947 évben alapították Az 1970-es évektől a kazángyártás a fő irány

Részletesebben

9. Előadás: Földgáztermelés, felhasználás fizikája.

9. Előadás: Földgáztermelés, felhasználás fizikája. 9. Előadás: Földgáztermelés, felhasználás fizikája. 9.1. Földgáz kitermelés. Földgáz összetevői. 9.2. Földgázszállítás, tárolás. 9.3. Földgáz feldolgozás termékei, felhasználásuk. 9.4. Nagyfogyasztó: Elektromos

Részletesebben

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja:

MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI. Termodinamika. Név: Azonosító: Helyszám: Munkaidő: 80 perc I. 50 II. 50 ÖSSZ.: 100. Javította: Képzési kódja: Képzési kódja: MŰSZAKI HŐTAN I. 1. ZÁRTHELYI N- Név: Azonosító: Helyszám: Jelölje meg aláhúzással vagy keretezéssel a Gyakorlatvezetőjét! Dobai Attila Györke Gábor Péter Norbert Vass Bálint Termodinamika

Részletesebben

Bevezetés. Az 1. táblázat összefoglalóan mutatja a kapcsolt termelés főbb adatainak változását 2004-2007 között.

Bevezetés. Az 1. táblázat összefoglalóan mutatja a kapcsolt termelés főbb adatainak változását 2004-2007 között. A nagy hatásfokú, hasznos hőigényen alapuló kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés alkalmazására rendelkezésre álló lehetőségekről Magyarországon (beleértve a nagy hatásfokú kapcsolt energiatermelő mikroegységeket

Részletesebben

A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN

A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN A HINKLEY POINT C ATOMERŐMŰ GAZDASÁGI VIZSGÁLATA A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ADATOK ALAPJÁN Putti Krisztián, Tóth Zsófia Energetikai mérnök BSc hallgatók putti.krisztian@eszk.rog, toth.zsofia@eszk.org Tehetséges

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM HTTP://UNI.SZE.HU VILLAMOSENERGIA-RENDSZER 2014/2015 - tavaszi szemeszter További energiatermelési lehetőségek GEOTERMIKUS ENERGIA BIOMASSZA ERŐMŰ További energiatermelési lehetőségek

Részletesebben

Energetika II. Gács, Iván

Energetika II. Gács, Iván Energetika II. Gács, Iván Energetika II. írta Gács, Iván Publication date 2012 Szerzői jog 2012 Gács Iván Kézirat lezárva: 2012. január 31. Készült a TAMOP-4.1.2.A/2-10/1 pályázati projekt keretében A

Részletesebben

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?

Részletesebben

3. Előadás: Az ember tevékenységeinek energia igénye.

3. Előadás: Az ember tevékenységeinek energia igénye. 3. Előadás: Az ember tevékenységeinek energia igénye. 3.1. Az emberi tevékenységek és azok energiában mérve. 3.2. Az elérhető energiaforrások megoszlása, felhasználásuk szerkezete 3.1. Az emberi tevékenységek

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE

VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE VILLAMOSENERGIA-TERMELÉS GAZDASÁGI ÉRTÉKELÉSE Gács Iván BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tsz. 2012. február 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 5 1. Villamosenergia-rendszer felépítése és működése... 6 1.1.

Részletesebben

Megújuló energiák fejlesztési irányai

Megújuló energiák fejlesztési irányai Megújuló energiák fejlesztési irányai Büki Gergely az MTA doktora Energiagazdálkodási és Megújuló Energia Konferencia Szeged, 2010. szept. 23. Megújuló energiák az energiaellátás rendszerében V égenergia-felhasználás,

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására

Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására Hazai műszaki megoldások az elosztott termelés támogatására Bessenyei Tamás Power Consult Kft. tamas.bessenyei@powerconsult.hu Program Bevezetés Problémák Megoldási lehetőségek Szoftver bemutató 2 Bevezetés

Részletesebben

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Javaslat a készülő energiapolitikai stratégiához Domina Kristóf 2007 A Paksi Atomerőmű jelentette kockázatok, illetve az általa okozott károk negyven éves szovjet

Részletesebben

Bakonyi Bioenergia Erőműfejlesztő és Üzemeltető Kft. kiserőművi összevont engedély időbeli hatályának meghosszabbítása

Bakonyi Bioenergia Erőműfejlesztő és Üzemeltető Kft. kiserőművi összevont engedély időbeli hatályának meghosszabbítása 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-140/ /2010 ÜGYINTÉZŐ: SLENKER ENDRE; DR. MAGYAR ATTILA TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7773, 459-7767 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7770 E-MAIL: eh@eh.gov.hu;

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén - komoly lépéseket

Részletesebben