Az elektromos fűtésről*

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az elektromos fűtésről*"

Átírás

1 Az a siker, melyet a fűtés terén elektromossággal eddig elértek, összehasonlítva az elektromosság egyéb alkalmazásával, nagyon jelentéktelen. Ez különben nagyon természetes i s ; mert ha kiszámítjuk az elektromos energia fejlesztette melegmennyiséget, illetőleg költségeit, világosan kiderül, hogy ugyanannyi meleg előállítása szén elégetésével jelentékenyen kevesebbe kerül. Valóban különködésnek látszik: tüzelő anyagot elégetni azért, hogy a kazánban fejlesztett gőz segélyével gőzgép közbenjárásával dinamógépet tartsunk forgó mozgásban azon elektromosság végett, mely hivatva van meleget szolgáltatni, mint a tüzelő anyag. Fölösleges az ilyen elektromos fűtésnek nem gazdaságos voltát számítással is bizonyítgatni annyival inkább, mert ide vonatkozólag megbízható tapasztalati adataink még nincsenek. Példaképen fölemlíthető E m- mels H. Stephen számítása, ki szerint az elektromos fűtés tizennégyszer annyi szenet követel, mint a vele egyértékű gőzfűtés ; megjegyzi azonban végül Emmels is, hogy az elektromos fűtés gyakorlati alkalmazhatósága egészen más elbírálás alá esik, ha az elektromos áram előállítására vízi erő áll rendelkezésre. Föltéve, hogy a vízi erőre berendezett telep olcsón előállítható, akkor az elektromos fűtésnek van jövője és nélkülöz- Az elektromos fűtésről* hetővé fogja tenni a tüzelő anyag használatát. Mivel azonban most még a vízi erő végett berendezett telepek fölállítása és költségei csak ritkán alacsonyabbak, mint a gőzgépeké, a vízi erőre berendezett elektromos fűtés égig magasztalása még korai; más szempontoknak is kell közreműködni, hogy az efféle fűtés gazdaságos legyen. Hogy mifélék ezek a szempontok, azt legjobban megtudhatjuk, ha valamely már meglevő kiterjedt fűtési hálózatot veszünk szemügyre, a milyen például az ottawai Amerikában. Ez tudtunkkal eddigelé az egyedüli telep, mely nagyban és sokfélekép alkalmazza az elektromos fűtést. Az Ottawa folyó nem messze Kanada fővárosától alkotja az ismeretes Chaudüre-eséseket, melyek 4'6 m. esési magasság mellett 5000 lóerőt (angol egységekben számítva 76 kgr.-meter másodperczenként) szolgáltatnak. Ez óriási munkakészletet jelenleg még csak egy fürészmalom és az Ahearn és Soper-féle központi erőtelep használja fel czéljaira. Az utóbbi telepből látják el elektromos árammal avillámos vasutat és a fűtési berendezéseket. A telepen ez idő szerint három turbina van felállítva, mindegyik 600 lóerővel; kettő közülök a villámos vasút, a harmadik pedig az elektromos fűtőkészülékek számára szolgál. * V o i t E. előadása nyomán, melyet a A W estinghouse-féle váltakozó német mérnökegyesület Bajorország egyik vidéki körében tartott. (Dingler s Polytech- áramú dinamó, mely a fűtéshez szükséges áramot fejleszti, 150 nisches Journal, 1894, 192. köt ) ampér-erősségű,

2 AZ ELEKTROMOS FŰTÉSRŐL. S 2 iioo volt feszültségű áramot szolgáltat ; áramátalakítókkal (transzformatorokkal) ez áram a fűtőkészülékekben legtöbbnyire 50 voltosra szállíttatik le ; nehány fűtési berendezést nem ezen áram, hanem a Chaudüre-Electric L ight Comp. árama táplál. Magán a telepen a dinamóházat, mely 24 m. hosszú, 15 m. széles és 3 4 m. magas, elektromos árammal melegített alacsony nyomású vízfűtéssel fűtik. Három, a padlózat alatti gödrökben elhelyezett, elektromos kályha szolgáltatja a meleget. E meleg a 910 m. hosszú csővezetékben, mely a dinamóházat övedző falakhoz van erősítve, a hőmérsékletet állandóan 17 O -on tartja. Az egyes kályhák O'g m. 0 6 m. tért foglalnak el és 60 ampér erősségű 50 voltos áramot igényelnek. így fölszerelve, a helyiség fölmelegedése nem jelentékeny; inkább az a czél, hogy a dinamóházban a kanadai zord telek esetleges káros hidege mérsékeltessék. Nem messze a teleptől van a hulladékok számára szolgáló szárító kemencze, melyben C. hőmérsékletnek kell uralkodni. Ebben három elektromos kályha van felállítva, mindegyik 20 ampér erősségű 50 voltos áramot használ fel a vezetékből. E kemencze áramfogyasztása évenként 600 írtba (1000 márkába) kerül. A városi vízvezeték szivattyútelepén szintén van egy helyiség 2'4 m., y 6 m. és 3 m. méretekkel, melyet elektromos árammal fűtenek. A kályha 12 7 cm. átmérőjű és so -8 cm. magas. Az áram 4 ampéres, n o volt feszültséggel; ez áramot a szivattyútelepen elhelyezett világítás czéljára szolgáló dinamó adja. Ottawa gyógyszerészei közül többen laboratóriumaikban elektromos főzőedényeket használnak, melyekben felmelegítik a munkálataikhoz szükséges vizet. Mindegyik edény 0 7 literes s 40 lámpásos transzformátorokra akasztják; a fölmelegítéshez 3 ampéres 50 voltos áram szükséges. Az áram egy évre 62 frt 40 krba (104 márkába) kerül, melyből fűtésre, melegítésre naponként átlag csak 4 óra, a többi pedig világításra esik. Hasonló főzőedények vannak használatban borbélyműhelyekben, vendégfogadókban, úgyszintén fotográfusoknál és anyagszerárusoknál is. Nagyobb tűzbiztonság elérése végett egy istállóban a szénnel fűtött kályha helyett elektromos árammal melegített 27 literes vízkályhát alkalmaztak ; a melegítésére használt áram 6 ampér erős és 50 volt feszültségű; évi költsége 124 frt 80 kr. (208 márka). Ottawa igen sok házában az elektromos áram fürdőszobákba is be van vezetve; 60 liter fürdővíz fölmelegítésére 9 ampéres és 50 voltos áram használtatik ; sőt egész épületek is fűttetnek elektromos árammal. Központi vízfűtésnél 1 m. magas és 15 cm. széles vízkályhára 500 voltos áramnál 5^5 ampér esik. Ilyen vízfűtés van alkalmazva az ottawai új telegráfépületben is, mely háromemeletes és 23 m. hosszú, 9 m. széles területen épült; a fűtőcső hossza 1500 m. A villámos vasúti kocsikra szerelendő dinamók frissen burkolt fegyverzetei és vastörzsei, elektromágnesei kiszárítására Ahearn egy szárító kemenczét állított fel 50 C. hőmérséklettel; e hőmérsékletet 500 volt feszültségű s 4 ampér erősségű áram állítja elő. Ottawában a kis ipar is fölhasználja az elektromos áram hőhatását. így van egy péküzlet elektromos sűtőkemenczével. Elektromos sűtőkemenczét különben Ahearn már az évi ottawai iparkiállításon is bemutatott, melylyel akkor nagy feltűnést keltett.

3 526 AZ ELEKTROMOS FŰTÉSRŐL. Az elektromos fűtőtestekkel a sütőkemenczében 165" C. hőmérsékletet állít elő ; e czélra három elektromos kályha szolgál, mindegyik 78 cm. magas, 28 cm. külső és 18 cm. belső átmérővel ; kettő közülök 20, a harmadik pedig 19 ampéres árammal dolgozik 50 volt feszültség m ellett; rendesen csak kettő működik, a harmadik tartalékul s/.olgál, a mikor ugyanis a kemencze szájának gyakori nyitogatásából szármázó melegveszteség pótolandó. A áütőkemencze magában a boltban van elhelyezve ; miért is a boltban alkalmazottak is ellenőrizhetik. A kanadai szigorú telek Ottawában szükségessé teszik a villámos vasúti kocsik fűtését is. E czélra Ahearn kezdetben egy 74 cm. magas, 25 cm. külső és 18 cm. belső átmérőjű elektromos fűtőkályhát használt minden kocsiban. Ez a kályha, 6 ampéres árammal elég jól pótolta az azelőtt használt szénnel fűtött kályhát; azonban Aheam ezt csakhamar fölcserélte négy ovális keresztmetszetű kis kályhával, melyeket a kocsi négy sarkában az ülések alá helyez. Ahearn fűtőtestekül, illetve ellenállásul argentánt és vasat használ. Az argentán ellenállása a hőmérséklettel csak keveset változik; miért is áramfogyasztása fölmelegedett állapotában csaknem ugyanaz, mint hidegen ; ellenben a vasdrót fölmelegedve az áramerősséget tetemesén csökkenti, minthogy a vasdrót ellenállása növekedő hőmérséklettel tetemesen megnagyobbodik ; a vasdrótos elektromos kályha, mely kezdetben 4 5 ampéres áramot fogyaszt, az áramot csakhamar leszállítja ampérre. Az elektromos kályhák szerkezetre csak keveset különböznek egymástól. Ellegendő a villámos vasúti kocsikban alkalmazott ovális kályháknak és a sütőkemenczékben alkalmazott hengeres kályháknak ismerete. Az elsőnek említettekben a kályha váza két egymásba helyezett ovális keresztmetszetű vashenger; a belső heng er külső oldalára vannak erősítve a szigetelt pálczikák, melyekre a vékony vasdrótok biiilárisan vannak felcsavarva s a hengerek közt levő üres tér száraz homokkal van kitöltve. Ugyanígy van szerkesztve a sütőkemenczékben használt kályha i s ; a különbség csupán az, hogy itt a kályha vázát teljesen kör keresztmetszetű hengerek alkotják és e hengerek magasabbak. A villámos vasúti kocsik elektromos fűtését Eszak-Amerika más helyein is megkisérlették; különösen megemlíthető az American Electric Heating Co. of Boston berendezése. Az ülőhelyek alatt van elhelyezve a fűtőedény, mely mesterségesen előállított nagy melegtartó képességgel biró anyaggal van kitöltve. A hevítő drótok olyan anyagból készítvék, melynek ellenállása a hőmérséklettel alig változik; az edény mint meleggyűjtő szerepel, a mennyiben az áram megszakítása után is szolgáltat m eleget; miért is a fűtésnek nem kell folytonosnak lenni, meg-megszakítható és a kívánt hőmérséklet mégis biztosítva van. Úgy állítják, hogy fűtésére kezdetben az első órában 4 ampér ; azután pedig meg-megszakítva 2 ampér elegendő. E nehány adat a mellett bizonyít, hogy lehetnek esetek, mikor az elektromos fűtés haszonnal alkalmazható. Ha az áramfogyasztó lámpájától vagy más használatától egész évre fizet, az áramfogyasztás mérésének szüksége fen nem forog; a1 fogyasztóra nézve azonban nem közönyös, vájjon a rendelkézésére álló áramot teljesen kihasználja-e. Tisztán világításra használva az áramot, teljesen értékesíteni lehetetlen ; ez csak akkor sikerül, ha világítá

4 AZ ELEKTROMOS FŰTÉSRŐL. 527 són kivül fűtésre, illetőleg főzésre is felhasználják. Ez a használat az áram-szolgáltatóknak is sokkal kedvezőbb, a mennyiben több kell és biztosabban állapítható meg az áramszükséglet és daczára, hogy több áram kell, olcsóbban szállítható, mintha csupán világításra használják. A tűzbiztonság szem előtt tartása és a szerfölött nagy kényelem a fűtésben az elektromos fűtést sok esetben hasznossá és kívánatossá teszi, daczára hogy most drágább mint más fűtés. Ezek voltak az indító okok, hogy a bajor udvari színházban a ruhatárakban elektromos kályhákat alkalmaztak, melyek külsejökre különben inkább díszítéseknek mint kályháknak látszanak. Tűzbiztonságra az elektromos fűtéssel csupán az alacsony nyomású melegvízfűtés és a gőzfűtés versenyezhet, föltéve, hogy a kazánház, illetőleg fűtőkamra a fűtendő és tűzveszélyes helyiségektől távol esik. K ö z l i V á m o s D e z s ő. A gömbvillámokról. A gömbvillámokat, vagyis azon villámokat, melyek tüzes golyó alakjában jelennek meg, méltán számítjuk a légkörben észlelhető legérdekesebb és legsajátságosabb tünemények közé. A gömbvillámok a zeg-zúgos és felszíni villámoktól főleg tartamuk, sebességök és alakjokban különböznek. A zeg zugos és felületi villámok csak egy pillanatig, a másodpercznek alig egy ezredrészeig tartanak, a gömbvillámok pedig gyakran i, 2, 10 stb. másodperczig, sőt olykor több perczig is láthatók. E villámok aránylag lassan mozognak a felhőktől a föld felé, úgy hogy a szem mozgásukat egész kivehetően követheti, sőt megközelítőleg még a sebességöket is képes megbecsülni. Mozgásuk a madár repülésével vagy az elhajított tekegolyó gurulása sebességével hasonlítható össze. Alakjukat a megfigyelők egybehangzóan gömb- vagy tojászerűnek mondják. Megjelenésök rendszerint erős légköri kisülések kapcsán következik be, csak elvétve fordulnak elő olyan gömbvillámok, melyeket más villámok sem meg nem előztek, sem nem követtek volna, de a légköri tünemények még az esetben is zivataros természetűek. A gömbvillámok majd kisülés előtt majd azután jelennek meg. Olykor nyomtalanul tűnnek el, olykor iszonyatos csattanás közben robbannak fel, melyet majd a pisztoly, puska vagy mozsárágyú, majd egy vagy több ágyú kilövésének hangjával lehet összehasonlíani, tehát oly csattanással jár, a melyről a megfigyelők azt állítják, hogy oly dörrenést soha sem hallottak. A gömbvillámok gyakran a háztetők élei, majd a villámhárító vezetékei mentén haladnak; de sok, sőt legtöbb esetben ily vezetők nélkül jelennek meg és minden felismerhető törvény és czél nélkül bolyongnak. Fényerősségöket különbözőnek mondják, mely olykor aránylag elég gyenge; majd vöröses lángban jelennek meg, majd fénycsóvát hagynak maguk után mint az éjjel meggyujtott rakéta. A gömbvillám térfogata is igen különböző s átmérőjét 11 cm. és 116 cm. között változónak mondják. Nagyságát illetőleg tojás-, ököl-, kis ágyúgolyó-, majd gyermek- vagy ember

5 Jelzés Bármilyen felhasználás vagy terjesztés esetén egyértelműen jelezned kell mások felé ezen mű licencfeltételeit. This work is licensed under a Attribution-ShareAlike 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Creative Commons Creative Commons License Deed Nevezd meg! - Így add tovább! 3.0 Unported (CC BY-SA 3.0) Ez a Legal Code (Jogi változat, vagyis a teljes licenc) szövegének közérthető nyelven megfogalmazott kivonata. Figyelmeztetés A következőket teheted a művel: szabadon másolhatod, terjesztheted, bemutathatod és előadhatod a művet származékos műveket (feldolgozásokat) hozhatsz létre kereskedelmi célra is felhasználhatod a művet Az alábbi feltételekkel: Nevezd meg! A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetned a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a Mű címét). Így add tovább! Ha megváltoztatod, átalakítod, feldolgozod ezt a művet, az így létrejött alkotást csak a jelenlegivel megegyező licenc alatt terjesztheted. Az alábbiak figyelembevételével: Elengedés A szerzői jogok tulajdonosának engedélyével bármelyik fenti feltételtől eltérhetsz. Közkincs Where the work or any of its elements is in the public domain under applicable law, that status is in no way affected by the license. Más jogok A következő jogokat a licenc semmiben nem befolyásolja: Your fair dealing or fair use rights, or other applicable copyright exceptions and limitations; A szerző személyhez fűződő jogai Más személyeknek a művet vagy a mű használatát érintő jogai, mint például a személyiségi jogok vagy az adatvédelmi jogok.

AZ ÉPÜLETEK TOVÁBB TOLATÁSA AMERIKÁBAN.

AZ ÉPÜLETEK TOVÁBB TOLATÁSA AMERIKÁBAN. 30 AZ ÉPÜLETEK TOVÁBB TOLATÁSA AMERIKÁBAN. a bolygó- és csillagrendszert áttekintheték. Mióta csak emberek az égi űrt vizsgálják, soha meglepőbb és csodálatosabb felfedezések nem koronázák a csillagászok

Részletesebben

A z izzó gázfényről. Érdekes adatot találtak a legutóbbi időben a»dingler s Polytechnisches Jour- nal«1848-iki évfolyamában, a mely az Auer-

A z izzó gázfényről. Érdekes adatot találtak a legutóbbi időben a»dingler s Polytechnisches Jour- nal«1848-iki évfolyamában, a mely az Auer- Az izzó gázfényről. Alapjában véve minden világító gázláng izzófény, mert a gáz elegyrészei szénrészecskéket különítenek el, a melyek teljes elégésük előtt világos-sárga izzásig felhevülnek és így világítanak.

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. A z elek tro m o s ak k u m u látorok *

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE. A z elek tro m o s ak k u m u látorok * Megjelenik minden hónap xo-ikén, legalább is 37a nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként szövegközi ábrákkal illusztrálva. TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FOLYÓIRAT KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE.

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. M eg j el en i kminden hónap tizedikén, harmad fél nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként fametszetű áb- TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO LY Ó IR A T E folyóiratot a társulat tagjai az évdíj fejében

Részletesebben

AZ IDŐ-KELET MEGHATÁROZÁSA.

AZ IDŐ-KELET MEGHATÁROZÁSA. 18 AZ IDŐ-KELET MEGHATÁROZÁSA. (Mutatvány H u n f a l v y J á n o s Ég és Föld czímű munkájából.*) A csillagászok a nap kezdetéül, illetőleg végéül e delet tekintik, a közönséges életben pedig az éjfélt

Részletesebben

A Limnanthemum nymphaeoides és a Nymphaea alba.*

A Limnanthemum nymphaeoides és a Nymphaea alba.* A Limnanthemum nymphaeoides és a Nymphaea alba.* Hazánknak botanikailag legjobban átkutatott vidéke Budapest környéke. Valahány híres botanikus Magyarországon volt, vagy van, mind igyekezett megismerni

Részletesebben

Japáni órák. E lapok többnyire érczből készültek, különféle színre voltak fényezve s

Japáni órák. E lapok többnyire érczből készültek, különféle színre voltak fényezve s Japáni órák. A XVII. században a japáni órák koczka alakban vasból készültek. Feltűnően hasonlítottak a XVI. századbeli európai órákhoz, melyektől csakis díszítésökben és számlapjokban különböztek. E lapok

Részletesebben

A perm etező k é s z ü lé k e k a k e rté s z e t szo lg á la tá b a n.*

A perm etező k é s z ü lé k e k a k e rté s z e t szo lg á la tá b a n.* A perm etező k é s z ü lé k e k a k e rté s z e t szo lg á la tá b a n.* A mezőgazda és az erdész, a szőlőmíves és a kertész, általában mindenki, a ki növény tenyésztéssel foglalkozik, lépten-nyomon tapasztalhatja,

Részletesebben

APRÓ KÖZLEMÉNYEK. megvan a maga sajátos jó oldala és alkalmazása.

APRÓ KÖZLEMÉNYEK. megvan a maga sajátos jó oldala és alkalmazása. AZ ALVÁS ÉLETTANA. könnyed érintés, vagy bármi más hatás : azonnal élénkebbé válik a lélekzés, a végtagok erei összehúzódnak, a szív erélyesebb munkához fog, emelkedik a vér nyomása és bővebben áramlik

Részletesebben

Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter

Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter Az Open Data jogi háttere Dr. Telek Eszter Egy kis ismétlés Open Data/Open Access/Open Knowledge gyökerei Open Source Software FLOSS (Free Libre Open Source Software) Szoftver esetében egyszerű alapok:

Részletesebben

MÁGNESES TÉR, INDUKCIÓ

MÁGNESES TÉR, INDUKCIÓ Egy vezetéket 2 cm átmérőjű szigetelő testre 500 menettel tekercselünk fel, 25 cm hosszúságban. Mekkora térerősség lép fel a tekercs belsejében, ha a vezetékben 5 amperes áram folyik? Mekkora a mágneses

Részletesebben

BIO-SZIL Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Kht. 4913 Panyola, Mezővég u. 31.

BIO-SZIL Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Kht. 4913 Panyola, Mezővég u. 31. BIO-SZIL Természetvédelmi és Környezetgazdálkodási Kht. 4913 Panyola, Mezővég u. 31. VIZSGATESZT Klímabarát zöldáramok hete Című program Energiaoktatási anyag e-képzési program HU0013/NA/02 2009. május

Részletesebben

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.

A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. Eszközszükséglet: tanulói tápegység funkcionál generátor tekercsek digitális

Részletesebben

Mérnöki Etika műszaki munka során, környezet társadalmi érdekek a megbízó érdeke a szakma szabályai

Mérnöki Etika műszaki munka során, környezet társadalmi érdekek a megbízó érdeke a szakma szabályai Mérnöki Etika műszaki munka során, környezet társadalmi érdekek a megbízó érdeke a szakma szabályai (Mit szólunk a Trabanthoz?) önmagunk megrendelővel, főnökkel, tudni nemet mondani beosztottakkal, emberség,

Részletesebben

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK

FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK FIZIKA II. 2. ZÁRTHELYI DOLGOZAT A MŰSZAKI INFORMATIKA SZAK 2007-2008-2fé EHA kód:.név:.. 1. Egy 5 cm átmérőjű vasgolyó 0,01 mm-rel nagyobb, mint a sárgaréz lemezen vágott lyuk, ha mindkettő 30 C-os. Mekkora

Részletesebben

Licensz. A Creative Commons Nevezd meg! (CC-by) licenszről

Licensz. A Creative Commons Nevezd meg! (CC-by) licenszről Licensz Ezen a lemezen található összes anyag a Creative Commons Nevezd meg! (CC-by) licensz keretében került publikálásra, amely licenszen felül még azt kérjük a lemez tartalmát felhasználóktól, hogy

Részletesebben

TestLine - Fizika 8. évfolyam elektromosság 2. Minta feladatsor

TestLine - Fizika 8. évfolyam elektromosság 2. Minta feladatsor 1. Fizikai mennyiségek Jele: (1), (2), (3) R, (4) t, (5) Mértékegysége: (1), (2), (3) Ohm, (4) s, (5) V 3:06 Normál Számítása: (1) /, (2) *R, (3) *t, (4) /t, (5) / Jele Mértékegysége Számítása dő Töltés

Részletesebben

A sikeres ingatlanbefektetők

A sikeres ingatlanbefektetők BÁNSZKY JÓZSEF A sikeres ingatlanbefektetők 7 titka! A műnek erre a PDF formátumú elektronikus változatára a az alábbi licencfeltételek érvényesek: Creative Commons - Nevezd meg!-ne add el!-így add tovább!

Részletesebben

A mesterséges termékenyítés.*)

A mesterséges termékenyítés.*) 58 A mesterséges termékenyítés.*) N'em csak a tudomány, hanem a gyakorlati élet embereire nézve is a legérdekesebb kérdések egyike. Hogy egy datoja hímvirág pora több ezer nővirág megtermékenyítésére elegendő,

Részletesebben

SZIKRÁK CHEMIAI HATÁSÁRÓL * II. LASSAN KISÜLŐ ELEKTROMOS

SZIKRÁK CHEMIAI HATÁSÁRÓL * II. LASSAN KISÜLŐ ELEKTROMOS 12 NAGYÁG ÉRCZTERMŐ HELYEI. holott másutt éppen ezek a pontok szoktak gazdagon fizetni. Világos tanúbizonyság* erre a dúsgazdag Magdolna-telér felfedezésének története. Már 12 ízben érintették volt a különböző

Részletesebben

1. feladat Alkalmazzuk a mólhő meghatározását egy gázra. Izoterm és adiabatikus átalakulásokra a következőt kapjuk:

1. feladat Alkalmazzuk a mólhő meghatározását egy gázra. Izoterm és adiabatikus átalakulásokra a következőt kapjuk: Válaszoljatok a következő kérdésekre: 1. feladat Alkalmazzuk a mólhő meghatározását egy gázra. Izoterm és adiabatikus átalakulásokra a következőt kapjuk: a) zéró izoterm átalakulásnál és végtelen az adiabatikusnál

Részletesebben

Bor Pál Fizikaverseny Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoport DÖNTŐ április osztály

Bor Pál Fizikaverseny Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoport DÖNTŐ április osztály Bor Pál Fizikaverseny 2011-12. Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád Megyei Csoport DÖNTŐ 2012. április 21. Versenyző neve:...évfolyama:... Figyelj arra, hogy ezen kívül még a belső lapokon is fel kell

Részletesebben

A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása. Oktatási feladat: Villamos energia termelésének és szállításának lépései

A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása. Oktatási feladat: Villamos energia termelésének és szállításának lépései ÓRATERVEZET 2 Tanítás helye: Tanítás ideje: Osztály: 8. osztály Tanít: Az óra típusa: Új ismeretet feldolgozó A tanítási óra anyag: A villamos energia termelése és szállítása A következő óra anyag: Fogyasztómérő

Részletesebben

SZÁMÍTÁSOS FELADATOK

SZÁMÍTÁSOS FELADATOK 2015 SZÁMÍTÁSOS FELADATOK A következő négy feladatot tetszőleges sorrendben oldhatod meg, de minden feladat megoldását külön lapra írd! Csak a kiosztott, számozott lapokon dolgozhatsz. Az eredmény puszta

Részletesebben

TERMESZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO L Y Ó IR A T

TERMESZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO L Y Ó IR A T Megjelenik minden hónap io-ikén, legalább is 21/* nagy nyolczadrét ívnyi tartalommal; időnként szövegközi ábrákkal illusztrálva. TERMESZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY. HAVI FO L Y Ó IR A T KÖZÉRDEKŰ ISMERETEK TERJESZTÉSÉRE.

Részletesebben

FIZIKA II. Egyenáram. Dr. Seres István

FIZIKA II. Egyenáram. Dr. Seres István Dr. Seres István Áramerősség, Ohm törvény Áramerősség: I Q t Ohm törvény: U I Egyenfeszültség állandó áram?! fft.szie.hu 2 Seres.Istvan@gek.szie.hu Áramerősség, Ohm törvény Egyenfeszültség U állandó Elektromos

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉPÜLETGÉPÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Teszt jellegű feladatok 1. feladat 7 pont Válassza ki és húzza alá, milyen tényezőktől függ A. a kétcsöves fűtési rendszerekben a víz

Részletesebben

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010

Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 2010 Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia 1 Energiatakarékossági lehetőségeink a háztartási mérések tükrében Kecskeméti Református Gimnázium Szerző: Fejszés Andrea tanuló Vezető: Sikó Dezső tanár ~

Részletesebben

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő Épületgépészeti rendszerszerelő

Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő Épületgépészeti rendszerszerelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő

Részletesebben

Elektromos áram, áramkör, kapcsolások

Elektromos áram, áramkör, kapcsolások Elektromos áram, áramkör, kapcsolások Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az

Részletesebben

EGYENÁRAMÚ KÖRÖK. Számítsuk ki, hogy 1,5 milliamperes áram az alábbi ellenállásokon mekkora feszültséget ejt!

EGYENÁRAMÚ KÖRÖK. Számítsuk ki, hogy 1,5 milliamperes áram az alábbi ellenállásokon mekkora feszültséget ejt! Mennyi töltés halad át egy tranzisztoron, ha rajta 10 óráig 2 ma áram folyik? Hány db elektront jelent ez? Az 1,2 ma nagyságú áram mennyi idő alatt szállít 0,6 Ah töltésmennyiséget? Egy tranzisztoros zsebrádió

Részletesebben

FOLYAMATOS ÜZEMŰ CSAVAROS ELŐFŐZŐ/FŐZŐBERENDEZÉS

FOLYAMATOS ÜZEMŰ CSAVAROS ELŐFŐZŐ/FŐZŐBERENDEZÉS Food Processing Equipment NEAEN ThermoScrew FOLYAMATOS ÜZEMŰ CSAVAROS ELŐFŐZŐ/FŐZŐBERENDEZÉS A NEAEN ThermoScrew folyamatos üzemű csavaros előfőző/ főzőberendezés egy kényelmes és hatékony megoldás az

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI J K S T i t

TERMÉSZETTUDOMÁNYI J K S T i t TERMÉSZETTUDOMÁNYI J K S T i t jén,liarmadfél nagy f \ j r 7 T T ^ fejében kapjál^, Ipyolqzadrét ivnyi f j / I J?y nem ta k részére tartalomma?; időn- 1V V / I J U V i a 30 ívből álló ként fametszetü ab-*1,

Részletesebben

2.) Fajlagos ellenállásuk nagysága alapján állítsd sorrendbe a következő fémeket! Kezd a legjobban vezető fémmel!

2.) Fajlagos ellenállásuk nagysága alapján állítsd sorrendbe a következő fémeket! Kezd a legjobban vezető fémmel! 1.) Hány Coulomb töltést tartalmaz a 72 Ah ás akkumulátor? 2.) Fajlagos ellenállásuk nagysága alapján állítsd sorrendbe a következő fémeket! Kezd a legjobban vezető fémmel! a.) alumínium b.) ezüst c.)

Részletesebben

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép- és készülékszerelő

Részletesebben

Jedlik Ányos Fizikaverseny 3. (országos) forduló 8. o A feladatlap

Jedlik Ányos Fizikaverseny 3. (országos) forduló 8. o A feladatlap ÖVEGES korcsoport Azonosító kód: Jedlik Ányos Fizikaverseny. (országos) forduló 8. o. 0. A feladatlap. feladat Egy 0, kg tömegű kiskocsi két végét egy-egy azonos osszúságú és erősségű, nyújtatlan rugóoz

Részletesebben

Elektromos áram, egyenáram

Elektromos áram, egyenáram Elektromos áram, egyenáram Áram Az elektromos töltések egyirányú, rendezett mozgását, áramlását, elektromos áramnak nevezzük. (A fémekben az elektronok áramlanak, folyadékokban, oldatokban az oldott ionok,

Részletesebben

Twister - Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt.

Twister - Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Twister Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Készítettem két új társasjátékot eská a családnak. Leírom a játékokat, a megvalósításukat. Az egyik a Twister.

Részletesebben

Elektromos töltés, áram, áramkör

Elektromos töltés, áram, áramkör Elektromos töltés, áram, áramkör Az anyagok szerkezete Az anyagokat atomok, molekulák építik fel, ezekben negatív elektromos állapotú elektronok és pozitív elektromos állapotú protonok vannak. Az atomokban

Részletesebben

U = 24 V I = 4,8 A. Mind a két mellékágban az ellenállás külön-külön 6 Ω, ezért az áramerősség mindkét mellékágban egyenlő, azaz :...

U = 24 V I = 4,8 A. Mind a két mellékágban az ellenállás külön-külön 6 Ω, ezért az áramerősség mindkét mellékágban egyenlő, azaz :... Jedlik Ányos Fizikaverseny regionális forduló Öveges korcsoport 08. A feladatok megoldása során végig századpontossággal kerekített értékekkel számolj! Jó munkát! :). A kapcsolási rajz adatai felhasználásával

Részletesebben

Elektromos áram, áramkör

Elektromos áram, áramkör Elektromos áram, áramkör Az anyagok szerkezete Az anyagokat atomok, molekulák építik fel, ezekben negatív elektromos állapotú elektronok és pozitív elektromos állapotú protonok vannak. Az atomokban ezek

Részletesebben

Megjelent 189? évi október hó 27-én. MAGY. {Élt KIR. SZABADALMI LEIRAS. 9587. szám.

Megjelent 189? évi október hó 27-én. MAGY. {Élt KIR. SZABADALMI LEIRAS. 9587. szám. Megjelent 189? évi október hó 27-én. fa MAGY. {Élt KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 9587. szám. vil/j. OSZTÁLY. Újítások jelzési czélokra szolgáló elektromos hullámok átvitelére alkalmazott berendezéseken

Részletesebben

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak

Részletesebben

Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR. Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07

Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR. Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07 Másolatkészítés az építésügyben Egy lehetőség és az ÉTDR Verzió: etdr_e-masolat_1401107.odt 2015-01-07 Készült az elektronikus közigazgatás építésügy területén történő bevezetéséhez azzal a céllal, hogy

Részletesebben

A z író g ép ek rő l*

A z író g ép ek rő l* A z író g ép ek rő l* Tagadhatatlan, hogy az íróműszerek között első helyen áll a Ramington-féle írógép, a melynek a többiek fölött sok jó oldala van. Ennek is, mint a Hughestelegráfnak, billentyűrendszere

Részletesebben

Szilárd testek rugalmassága

Szilárd testek rugalmassága Fizika villamosmérnököknek Szilárd testek rugalmassága Dr. Giczi Ferenc Széchenyi István Egyetem, Fizika és Kémia Tanszék Győr, Egyetem tér 1. 1 Deformálható testek (A merev test idealizált határeset.)

Részletesebben

ÉRTESÍTŐ AZ ERDÉLYI MUZEDM-EGYLET ORVOS-TERMÉSZETTÜDOMÁNYI SZAKOSZ TÁLYÁNAK SZAKÜLÉSEIRŐL ÉS NÉPSZEKÜ ELŐADÁSAIRÓL. II. TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAK.

ÉRTESÍTŐ AZ ERDÉLYI MUZEDM-EGYLET ORVOS-TERMÉSZETTÜDOMÁNYI SZAKOSZ TÁLYÁNAK SZAKÜLÉSEIRŐL ÉS NÉPSZEKÜ ELŐADÁSAIRÓL. II. TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAK. ORVOS-TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉRTESÍTŐ AZ ERDÉLYI MUZEDM-EGYLET ORVOS-TERMÉSZETTÜDOMÁNYI SZAKOSZ TÁLYÁNAK SZAKÜLÉSEIRŐL ÉS NÉPSZEKÜ ELŐADÁSAIRÓL. II. TERMÉSZETTUDOMÁNYI SZAK. '^i'iiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiinw

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Villamos Energetika Tanszék. Világítástechnika (BME VIVEM 355)

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Villamos Energetika Tanszék. Világítástechnika (BME VIVEM 355) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Villamos Energetika Tanszék Világítástechnika (BME VIVEM 355) Beltéri mérés Világítástechnikai felülvizsgálati jegyzőkönyv

Részletesebben

Villanyszerelő 4. 33 522 04 0001 33 02 Érintésvédelmi,erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló

Villanyszerelő 4. 33 522 04 0001 33 02 Érintésvédelmi,erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló A 10/2007 (. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Programozható vezérlő rendszerek. Elektromágneses kompatibilitás II.

Programozható vezérlő rendszerek. Elektromágneses kompatibilitás II. Elektromágneses kompatibilitás II. EMC érintkező védelem - az érintkezők nyitása és zárása során ún. átívelések jönnek létre - ezek csökkentik az érintkezők élettartamát - és nagyfrekvenciás EM sugárzások

Részletesebben

Elektromosság, áram, feszültség

Elektromosság, áram, feszültség Elektromosság, áram, feszültség Elektromos alapjelenségek Egymással szorosan érintkező ( pl. megdörzsölt) felületű anyagok a szétválás után elektromos állapotba kerülnek. Azonos elektromos állapotú anyagok

Részletesebben

tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja.

tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja. Tápvezeték A fogyasztókat a tápponttal közvetlen összekötő vezetékeket tápvezetéknek nevezzük. A tápvezetékre jellemző, hogy csak a vezeték végén van terhelés, ahogy az 1. ábra mutatja. U T l 1. ábra.

Részletesebben

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY

ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY ÖVEGES JÓZSEF FZKAVERSENY skolai forduló Számításos feladatok Oldd meg az alábbi számításos feladatokat! ibátlan megoldás esetén a szöveg után látható kis táblázat jobb felső sarkában feltüntetett pontszámot

Részletesebben

Elektromágneses indukció, váltakozó áram

Elektromágneses indukció, váltakozó áram Elektromágneses indukció, váltakozó áram Elektromágneses indukció: Ha tekercsben megváltoztatjuk a mágneses teret (pl. mágnest mozgatunk benne, vagy körülötte), akkor a tekercsben feszültség keletkezik,

Részletesebben

Nyomástartó berendezések besorolása. a 63/2004. (IV. 27.) GKM rendelet szerint. Jelmagyarázat:

Nyomástartó berendezések besorolása. a 63/2004. (IV. 27.) GKM rendelet szerint. Jelmagyarázat: Nyomástartó berendezések besorolása a 63/2004. (IV. 27.) GKM rendelet szerint Jelmagyarázat: NEM VESZÉLYES ANYAG TÖLTETŰ FOLYADÉK TÖLTETŰ CSŐVEZETÉK PS > 0,5 VESZÉLYES ANYAG TÖLTETŰ FOLYADÉK TÖLTETŰ NYOMÁSTARTÓ

Részletesebben

Egy részecske mozgási energiája: v 2 3 = k T, ahol T a gáz hőmérséklete Kelvinben 2 2 (k = 1, J/K Boltzmann-állandó) Tehát a gáz hőmérséklete

Egy részecske mozgási energiája: v 2 3 = k T, ahol T a gáz hőmérséklete Kelvinben 2 2 (k = 1, J/K Boltzmann-állandó) Tehát a gáz hőmérséklete Hőtan III. Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak. Rugalmasan ütköznek egymással és a tartály

Részletesebben

Munka, energia, teljesítmény

Munka, energia, teljesítmény Munka, energia, teljesítmény Ha egy tárgyra, testre erő hat és annak hatására elmozdul, halad, megváltoztatja helyzetét, akkor az erő munkát végez. Ez a munka annál nagyobb, minél nagyobb az erő (F) és

Részletesebben

Koaxiális kábel, csavart érpár. Ribli Dezső Információs eszközök fizikai alapjai

Koaxiális kábel, csavart érpár. Ribli Dezső Információs eszközök fizikai alapjai Koaxiális kábel, csavart érpár Ribli Dezső Információs eszközök fizikai alapjai Kérdezzetek! Koaxiális kábel Áttekintés Koaxiális kábel, Motiváció -Problémák: külső terek interferenciája, jeltorzítás jel

Részletesebben

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA

SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA SZINIMPEX KFT. ELEKTROMOS FŰTŐELEMEK GYÁRTÁSA ÉS FORGALMAZÁSA BEMUTATKOZÁS A Szinimpex Kft. magyar tulajdonban lévő vállalkozás, mely 2013 óta kínál széles választékban elektromos fűtőelemeket, Kecskeméten.

Részletesebben

A m a g y a r á lla t- és n ö v é n y n e v ek bizonyító ereje.

A m a g y a r á lla t- és n ö v é n y n e v ek bizonyító ereje. A m a g y a r á lla t- és n ö v é n y n e v ek bizonyító ereje. (Válasz Szily Kálmán úrnak.) Nomina si pe reunt, perit et cognitio rerum. J. Chr. Fabricius, Philosophia entomologica. 1778. A Természettudományi

Részletesebben

Mágnesesség, elektromágnes, indukció Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan talált

Mágnesesség, elektromágnes, indukció Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan talált Mágnesesség, elektromágnes, indukció Tudománytörténeti háttér Már i. e. 600 körül Thalész felfedezte, hogy Magnesia város mellett vannak olyan talált ércek, amelyek vonzzák a vasat. Ezeket mágnesnek nevezték

Részletesebben

9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK

9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK 9. Laboratóriumi gyakorlat NYOMÁSÉRZÉKELŐK 1.A gyakorlat célja Az MPX12DP piezorezisztiv differenciális nyomásérzékelő tanulmányozása. A nyomás feszültség p=f(u) karakterisztika megrajzolása. 2. Elméleti

Részletesebben

A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint.

A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint. MESZ, Energetikai alapismeretek Feladatok Árvai Zita KGFNUK részére A szükségesnek ítélt, de hiányzó adatokat keresse ki könyvekben, segédletekben, rendeletekben, vagy vegye fel legjobb tudása szerint.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A BEKO HILG S TÍPUSÚ GÁZ FŐZŐLAPHOZ

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A BEKO HILG S TÍPUSÚ GÁZ FŐZŐLAPHOZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A BEKO HILG 64220 S TÍPUSÚ GÁZ FŐZŐLAPHOZ Forgalmazó: Hauser Magyarország Kft. 2040 Budaörs, Baross u. 89 Email: info@hauser.eu HILG 64220 S 2 HU TARTALOMJEGYZÉK 1. Fontos tudnivalók,

Részletesebben

Az elektromágneses indukció jelensége

Az elektromágneses indukció jelensége Az elektromágneses indukció jelensége Korábban láttuk, hogy az elektromos áram hatására mágneses tér keletkezik (Ampère-féle gerjesztési törvény) Kérdés, hogy vajon ez megfordítható-e, és a mágneses tér

Részletesebben

MAKING MODERN LIVING POSSIBLE RET2000 B/M/MS. Elektronikus digitális termosztát LCD kijelzővel Felhasználói útmutató.

MAKING MODERN LIVING POSSIBLE RET2000 B/M/MS. Elektronikus digitális termosztát LCD kijelzővel Felhasználói útmutató. MAKING MODERN LIVING POSSIBLE Danfoss Heating RET2000 B/M/MS Elektronikus digitális termosztát LCD kijelzővel Felhasználói útmutató Az útmutató nagy méretű nyomtatott változatáért hívja marketingosztályunkat

Részletesebben

Bevezető fizika (infó), 8. feladatsor Egyenáram, egyenáramú áramkörök 2.

Bevezető fizika (infó), 8. feladatsor Egyenáram, egyenáramú áramkörök 2. evezető fizika (infó), 8 feladatsor Egyenáram, egyenáramú áramkörök 04 november, 3:9 mai órához szükséges elméleti anyag: Kirchhoff törvényei: I Minden csomópontban a befolyó és kifolyó áramok előjeles

Részletesebben

CMM borjúitató tejeskocsi CMM180

CMM borjúitató tejeskocsi CMM180 CMM borjúitató tejeskocsi CMM180 Standard felszerelés RM acélkeret & tartály Könnyű tisztítás a tartály hengeres kialakításának köszönhetően Könnyű mozgatás a nagy kerekekkel Mérleg & Hőmérő Kiosztó szelep

Részletesebben

Öveges korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny 2. (regionális) forduló 8. o március 01.

Öveges korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny 2. (regionális) forduló 8. o március 01. Öveges korcsoport Jedlik Ányos Fizikaverseny. (regionális) forduló 8. o. 07. március 0.. Egy expander 50 cm-rel való megnyújtására 30 J munkát kell fordítani. Mekkora munkával nyújtható meg ez az expander

Részletesebben

Felvételi, 2017 július -Alapképzés, fizika vizsga-

Felvételi, 2017 július -Alapképzés, fizika vizsga- Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar Felvételi, 2017 július -Alapképzés, fizika vizsga- Minden tétel kötelező. Hivatalból 10 pont jár. Munkaidő 3 óra. I. Az alábbi kérdésekre adott

Részletesebben

BELTÉRI HELYISÉGEK TEMPERÁLÓ ÉS KIEGÉSZÍTŐ PADLÓFŰTÉSÉRE

BELTÉRI HELYISÉGEK TEMPERÁLÓ ÉS KIEGÉSZÍTŐ PADLÓFŰTÉSÉRE BELTÉRI HELYISÉGEK TEMPERÁLÓ ÉS KIEGÉSZÍTŐ PADLÓFŰTÉSÉRE Az évről-évre visszatérő probléma A tartós hideg időjárás beköszöntével a beltéri helyiségek fűtéseinek üzemeltetési költségei ugrásszerűen megnőnek.

Részletesebben

H y rtl József. »No ezt bizonyosan Hyrtl-ből tanulta m eg!«a jeles tanítvány így gondolkozott, így érzett és nyilatkozott nagynevű mesteréről.

H y rtl József. »No ezt bizonyosan Hyrtl-ből tanulta m eg!«a jeles tanítvány így gondolkozott, így érzett és nyilatkozott nagynevű mesteréről. H y rtl József. A tudomány jelesei közül, a kiket az elmúlt esztendő szólított le az élet színpadáról, egyike volt a legkiválóbbaknak az a férfiú, kinek nevét czíműl irtuk. Eredményekben gazdag tevékenység

Részletesebben

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény

Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás, az áram hatásai, teljesítmény Elektromos ellenállás Az anyag részecskéi akadályozzák a töltések mozgását. Ezt a tulajdonságot nevezzük elektromos ellenállásnak. Annak a fogyasztónak

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 25/2014 (VIII.26) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 04 Villanyszerelő

Részletesebben

Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei

Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei Belső energia, hőmennyiség, munka Hőtan főtételei Ideális gázok részecske-modellje (kinetikus gázmodell) Az ideális gáz apró pontszerű részecskékből áll, amelyek állandó, rendezetlen mozgásban vannak.

Részletesebben

A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.)

A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) A groji sajt készítése. (Az országos tejgazdasági felügyelıség közleményeibıl.) IV. A melléktermékek elıállitása A groji sajt készitésénél a fıterméken kívül még mellékterrékek is nyeretnek: a savóvaj

Részletesebben

ADATFELVÉTELI LAP. Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz. Megnevezése: Név:. Cím:.. helység utca hsz.

ADATFELVÉTELI LAP. Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz. Megnevezése: Név:. Cím:.. helység utca hsz. ADATFELVÉTELI LAP Égéstermék elvezetés MSZ EN 13384-1 alapján történő méretezési eljáráshoz LÉTESÍTMÉNY ADATOK: Megnevezése: Név:. Cím:.. helyiség..utca hsz. Tervező neve:...tel.:. Cím:.. helység utca

Részletesebben

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid

Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Két szóból kihoztuk a legjobbat... Altherma hibrid Elromlott a gázkazánom és gyorsan ki kell cserélnem Az ügyfelek elvárásai szeretnék hőszivattyút használni, de azt hallottam, hogy nem lenne hatékony

Részletesebben

II. AZ ISCHIAI FÖLDRENGÉSRŐL.

II. AZ ISCHIAI FÖLDRENGÉSRŐL. A KOLUMBÁCSI LÉGY. 17 Faluhelyeken eczetes iszappal, eczetbe áztatott korpával, vagy tejjel szokták az erősen összecsípett állatot kenegetni; némely esetben eredménynyel is, midőn t. i. az állat kevésbbé

Részletesebben

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t á t

VERSENYTANÁCS. h a t á r o z a t á t VERSENYTANÁCS VJ-89/2005/70. Ikt.sz.: AM/181/2006/2. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Siemens Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt. (Budapest) kérelmező, illetve a Moeller Electric Kereskedelmi

Részletesebben

Fizika minta feladatsor

Fizika minta feladatsor Fizika minta feladatsor 10. évf. vizsgára 1. A test egyenes vonalúan egyenletesen mozog, ha A) a testre ható összes erő eredője nullával egyenlő B) a testre állandó értékű erő hat C) a testre erő hat,

Részletesebben

Energiagazdálkodás és környezetvédelem 3. Előadás

Energiagazdálkodás és környezetvédelem 3. Előadás Energiagazdálkodás és környezetvédelem 3. Előadás Tüzeléstechnika Kapcsolódó államvizsga tételek: 15. Települési hulladéklerakók Hulladéklerakó helyek fajtái kialakítási lehetőségei, helykiválasztás szempontjai.

Részletesebben

SZABADALMI LEÍRÁS SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY

SZABADALMI LEÍRÁS SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Bejelentés napja 1970. IX. 22. (CE-781) Nemzetközi osztályozás: G Ot n 1/00, G 01 n 3/00, G 01 n 25/00 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Közzététel

Részletesebben

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása A feltekercselt vezeték; tekercs, amelyben áram folyik, rúdmágnesként viselkedik, olyan mágneses tere lesz, mint a rúdmágnesnek.

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor Nézd meg a képet és jelöld az 1. igaz állításokat! 1:56 Könnyű F sak a sárga golyó fejt ki erőhatást a fehérre. Mechanikai kölcsönhatás jön létre a golyók között. Mindkét golyó mozgásállapota változik.

Részletesebben

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor

TestLine - Fizika 7. osztály Hőtan Témazáró Minta feladatsor gázok hőtágulása függ: 1. 1:55 Normál de független az anyagi minőségtől. Függ az anyagi minőségtől. a kezdeti térfogattól, a hőmérséklet-változástól, Mlyik állítás az igaz? 2. 2:31 Normál Hőáramláskor

Részletesebben

KERÁMIAFŰTÉS GAZDASÁGOS KÉNYELMES KÖRNYEZETBARÁT

KERÁMIAFŰTÉS GAZDASÁGOS KÉNYELMES KÖRNYEZETBARÁT KÉNYELEM A SZEMÉLYZET SZÁMÁRA JOBB TERMELÉKENYSÉG ÉVI 30 40% ENERGIAMEGTAKARÍTÁS A kerámiafűtés fűti a padlót, a gépeket és az embereket. A kerámiafűtés nem fűti túl az épületek magasban lévő részeit;

Részletesebben

Danfoss Link FT Padlótermosztát

Danfoss Link FT Padlótermosztát Danfoss Link FT Padlótermosztát electricheating.danfoss.com Tartalomjegyzék 1 Bevezető 2 2 A Danfoss Link FT elhelyezése 4 2.1 Működési üzemmód................ 4 2.2 Használat érzékelővel...............

Részletesebben

Az Ohm törvény. Ellenállás karakterisztikája. A feszültség és az áramerősség egymással egyenesen arányos, tehát hányadosuk állandó.

Az Ohm törvény. Ellenállás karakterisztikája. A feszültség és az áramerősség egymással egyenesen arányos, tehát hányadosuk állandó. Ohm törvénye Az Ohm törvény Az áramkörben folyó áram erőssége függ az alkalmazott áramforrás feszültségétől. Könnyen elvégezhető kísérlettel mérhetjük az áramkörbe kapcsolt fogyasztón a feszültséget és

Részletesebben

Elektromos áramerősség

Elektromos áramerősség Elektromos áramerősség Két különböző potenciálon lévő fémet vezetővel összekötve töltések áramlanak amíg a potenciál ki nem egyenlítődik. Az elektromos áram iránya a pozitív töltéshordozók áramlási iránya.

Részletesebben

A jé g b a r la n g o k. k e le tk e z é s é rő l.

A jé g b a r la n g o k. k e le tk e z é s é rő l. A jé g b a r la n g o k Dr. Krenner Józsefa dobsinai jégbarlangról szóló munkájának* végén így í r :»E barlangban egy óriási nagyságú természetes jégvermet ismerhetünk fel, melynek a hideg évszakban képződött

Részletesebben

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása

Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása Áram mágneses hatása, elektromágnes, váltakozó áram előállítása, transzformálása A feltekercselt vezeték; tekercs, amelyben áram folyik, rúdmágnesként viselkedik, olyan mágneses tere lesz, mint a rúdmágnesnek.

Részletesebben

A 2010/2011. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának. feladatai fizikából. I. kategória

A 2010/2011. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának. feladatai fizikából. I. kategória Oktatási Hivatal A 2010/2011. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai fizikából I. kategória A dolgozatok elkészítéséhez minden segédeszköz használható. Megoldandó

Részletesebben

Feladatlap X. osztály

Feladatlap X. osztály Feladatlap X. osztály 1. feladat Válaszd ki a helyes választ. Két test fajhője közt a következő összefüggés áll fenn: c 1 > c 2, ha: 1. ugyanabból az anyagból vannak és a tömegük közti összefüggés m 1

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PRÓBAÉRETTSÉGI FELADATSORHOZ 11. ÉVFOLYAM

MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PRÓBAÉRETTSÉGI FELADATSORHOZ 11. ÉVFOLYAM AZ OSZÁG VEZETŐ EGYETEMI-FŐISKOLAI ELŐKÉSZÍTŐ SZEVEZETE MEGOLDÓKULCS AZ EMELT SZINTŰ FIZIKA HELYSZÍNI PÓBAÉETTSÉGI FELADATSOHOZ. ÉVFOLYAM I. ÉSZ (ÖSSZESEN 3 PONT) 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 D D C D C D D D B

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK. UI-fertőtlenítés költségei vízművekben. Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés.

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK. UI-fertőtlenítés költségei vízművekben. Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés. VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 UI-fertőtlenítés költségei vízművekben Tárgyszavak: ivóvíz; UI-fertőtlenítés; vízmű; költségbecslés. Elsőként 1910-ben, Marseille-ben alkalmaztak UI-fényt fertőtlenítésre

Részletesebben

EGYENÁRAMÚ KÖRÖK ÉS VILLAMOS TÉR

EGYENÁRAMÚ KÖRÖK ÉS VILLAMOS TÉR Fejezzük ki amperekben az alábbi áramértékeket! 1,2 ka; 20 ma; 150 ma; 820 µa; 10 µa; 0,06 ka; 328000 ma; 38 ma; 0,2 ma; 0,27 ka; 0,05 ka; 20 ka. Fejezzük ki kiloamperekben az alábbi áramértékeket! 52

Részletesebben

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER

VILLAMOSENERGIA-RENDSZER SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM HTTP://UNI.SZE.HU VILLAMOSENERGIA-RENDSZER 2014/2015 - tavaszi szemeszter További energiatermelési lehetőségek GEOTERMIKUS ENERGIA BIOMASSZA ERŐMŰ További energiatermelési lehetőségek

Részletesebben

A nagyobb tömegű Peti 1,5 m-re ült a forgástengelytől. Összesen: 9p

A nagyobb tömegű Peti 1,5 m-re ült a forgástengelytől. Összesen: 9p Jedlik 9-10. o. reg feladat és megoldás 1) Egy 5 m hosszú libikókán hintázik Évi és Peti. A gyerekek tömege 30 kg és 50 kg. Egyikük a hinta végére ült. Milyen messze ült a másik gyerek a forgástengelytől,

Részletesebben