XV. évfolyam 2. szám. Környezeti politika

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XV. évfolyam 2. szám. Környezeti politika"

Átírás

1 XV. évfolyam 2. szám Környezeti politika A DRV Rt. vezetsége elkötelezte magát, hogy vezetési tevékenységében kiemelt szerepet szán az épített és természetes környezet állapota megrzésének, javításának. A DRV Rt. az ország egyik legnagyobb vízközm vállalata, szennyvízelvezetés-tisztítási tevékenységével egyúttal az egyik legnagyobb környezetvédelmi szolgáltató is. Jelents szerepe van többek között a balatoni és velencei-tavi rekreációs környék víziközmveinek üzemeltetésében. A DRV Rt. vezetése összhangot kíván teremteni üzleti céljai elérése és a környezet megóvása között, ezért elkötelezte magát, hogy vezetési tevékenységében kiemelt szerepet szán az épített és natúr környezet állapotának megrzésére, javítására. A vonatkozó törvényi, jogszabályi követelmények betartását a Társaság részére mint minimális kötelezettséget tzte ki célul. A vezetés biztosítja, hogy a megfelel vezeti és adminisztratív ellenrzések mködjenek, valamint a visszacsatolások révén ez a politika fennmaradjon. A tevékenységekben és az ellenrzésekben részt vev összes munkavállaló megfelel képzésérl a vezetés gondoskodik. A társaság vezetése a fenti célok elérése érdekében a következ cselekvési elemek érvényesülését tartja fontosnak: A Társaság minden szintjén ersíteni kell a felelsségérzetet környezetünk védelméért. Minden bevezetés eltt álló új tevékenységünk környezetre gyakorolt hatását meg kell vizsgálni, illetve fel kell mérni. A bevezetésre kerül új technológiák a réginél környezetkímélbbek legyenek. Intézkedéseket kell foganatosítani a szennyezések megelzésére és csökkentésére. Biztosítani kell az együttmködést a hatóságokkal. Tájékoztatni kella társaság telephelyein vagy küls munkahelyeken esetenként munkát végz alvállalkozókat, hogy munkájuk során a Társaságunk bels szabályait be kell tartaniuk. Az alaptevékenységünket képz szennyvíztisztítási technológiákat folyamatosan optimalizálni kell, hogy a kibocsátott szennyvíz a környezetet a legkevésbé terhelje. A szennyvíziszapok visszaforgatását a környezetbe biztonságos módon kell elsegíteni. Törekedni kell a "közmolló" csökkentésére, mely alapvet gazdasági érdekünk is. A kiemelt fontosságú balatoni körzet védelmére kiépített tisztított szennyvízelvezetés során fellép szaghatások csökkentésének megoldását hangsúlyozottan kell kezelni.

2 A Társaság összes munkavállalójának felelssége, hogy támogassa, alkalmazza a cég környezetvédelmi politikájának, eljárásainak azon részét, amelyek telephelyeinken belüli és azokon kívüli tevékenységére vonatkoznak. Dunántúli Regionális Vízm Rt. (Részlet a Környezetközpontú Irányítási Rendszer kézikönyvébl Rózsaillatú a KIR mintatelep Balatonfkajáron Barátságban a környezettel "A DRV Rt. vezetsége elkötelezte magát, hogy vezetési tevékenységében kiemelt szerepet szán az épített és természetes környezet állapotának megrzésének, javításának." (DRV Rt. Környezetközpontú Irányítási Rendszer kézikönyve) A DRV Rt. vezérigazgatója, Tóth István június 1-tl léptette hatályba a Környezetközpontú Irányítási Rendszer (KIR) kézikönyvét, amely egyelre a Dél-balatoni Üzemigazgatóság Balatonfkajári Szennyvíztelepére vonatkozik, de jó alapokat teremt ahhoz, hogy megfelel elkészítés után alkalmazható, illetve bevezethet legyen a DRV Rt. többi telephelyén is. Ez egy nyilvánvalóan hosszú folyamat, de mint a "mottóul" választott sorokból is kitnik, a cégvezetésnek egyértelm a szándéka. Az óta új helyén mköd balatonfkajári szennyvíztelepen rend és tisztaság fogad. Az átköltözést ide, Kajár mellé némi önkormányzati huzavona elzte meg, de amikor a képviselk megnézték a régi telephelyet, látva a tisztaságot és rendezettséget, szó nélkül hozzájárultak ahhoz, hogy közelebb költözzön a faluhoz a szennyvízfeldolgozó. Ha valakinek bekötnék a szemét, és nem mondanák meg, hová érkezett, könnyen eltájolhatná magát. Az üzemépület elé telepített rózsák illatából elször talán kertészetre gyanakodna... Az alap, a hatásregiszter A telep vezetjével egy kellemes tárgyalóasztal mellé telepedünk. A DRV Rt. vezetése az ISO es nemzetközi szabványnak való megfelelést tzte ki célul, amelynek indításaként esett a választás a balatonfkajári szennyvíztelepre, illetve a VII. régióra, ahol megvannak a feltételei a bevezetésnek kezdi mondandóját Kuti János. Egy szigorú kikötésnek kellett már a kezdet kezdetén megfelelni: a telepnek semmiféle környezetvédelmi bírság nem terhelheti. Márpedig az elfolyó vizeink olyan paraméterekkel rendelkeznek, hogy még a régebbi tisztító után sem kellett soha bírságot fizetnünk. A csatornaszolgáltatás a környéken a hetvenes évek második felében kezdett kiépülni, ami azt jelenti, hogy a legrégebbi csatornaszakaszok évesek, a legújabbak pedig egy-két éve álltak szolgálatba. Ez az új telephely óta mködik, most már nem a Balaton partján, hanem itt Balatonfkajár határában. A létesítését némi ellenállás elzte meg az önkormányzat részérl, de amikor meghívtuk a képviselket a régebbi telephelyünkre, alaposan elcsodálkoztak és hozzájárultak az itteni építkezéshez. Milyen a csatornázottság a VII. régióban?

3 Balatonkenese akarattyai részén 99 százalékos az ellátottság, Kenesén 90 százalékos, Balatonvilágoson és Balatonaligán úgy 60 százalék körüli. Hogyan láttak munkához, mi volt az els feladat a KIR bevezetésekor? A környezetre ható tényezkbl egy hatásregisztert kellett készítenünk. Hosszas munka eredményeként részletesen számbavettük tevékenységeinket és berendezéseinket. Alapveten a szennyvíz elvezetés és tisztítás környezeti hatásait rögzítettük, amelyekrl persze már eddig is "tudtunk", de ami új volt az a pontos kategorizálás lehetsége. Ezirányú munkánknak vannak olyan eredményei, amelyeket nem azonnal, hanem távlatilag tudunk hasznosítani, például berendezések cseréje, vagy telepbvítés esetén, amikor kevesebb energiát felhasználó, vagy kisebb károsanyag kibocsátással rendelkez gépeket építünk be. A hatásregiszter felhasználásával elkészült egy munkaprogram, amely az idei évre huszonhét pontba "srítette" feladatainkat. Kuti János Mondana példákat? Megemlíthetem például a laboratóriumra vonatkozó teendinket, ahol vegyszerekkel dolgozunk, amelyek veszélyes hulladékot képeznek. Ezek elhelyezéséért a laborvezet és a környezetvédelmi munkatárs a felels. Itt fontos tényezk a hulladék elhelyezésének körülményei. Megvizsgálandó, megfelelek-e a mérési metodikák, vannak-e esetleg a jelenlegieknél vegyszertakarékosabb mérési módszerek. Optimalizálni kell a mintavételezést, és a laborberendezések energiafelvételét is meg kell állapítani... Nem érezték a kollégái fölösleges kényelmetlenségnek, hogy kisteljesítmény berendezések "energiafelvételét" is rögzíteniük kell? Az ISO 9001 bevezetésekor már szembesültünk ezzel a problémával, azaz azzal, hogy a szabvány alkalmazása nagyon sok adminisztrációval jár, "keményebbek" a feltételek, mint korábban. Ez szemléletváltozást igényel, amelyen lassacskán mindenkinek át kell esnie. Kontroll alatt a szagkibocsátás A folyamatszabályozást számítógépek segítik Milyen teendket határoz meg a KIR munkaprogram a szennyvízelvezetés során? Itt is csak példa jelleggel: a munkaprogram a csatorna rendszer tisztításakor használt mélyszívó berendezés, az úgynevezett "zöld leveli" és az átemel szívattyúk már korábban elkezdett karbantartására tartalmaz elírásokat. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy a diszpécserünk a központból az összes átemel szivattyúnkat "látja", minden rendellenességet azonnal észlel. Ami a hálózatra vonatkozó teendnk, az többek között az illegális lakossági csatornarákötések felderítése és a csapadékvíznek a szennyvízcsatornába kerülésének megakadályozása. Eszések alkalmával ugyanis a szokásos háromszorosára is nhet a

4 szennyvíz mennyisége, ami kiöntésekhez vezethet és a telepen is fennáll a veszélye a kimosódásnak. Nem is beszélve az átemelknél ugrásszeren megnövekv energiafelhasználásról. Gondolom, ebben a körzetben sincs megoldva a külön csapadékvíz elvezetés. A balatonkenesei önkormányzat már megtervezte és építi is a csapadékvíz elvezet rendszert, de mi is igyekszünk védekezni. Legújabban például olyan poliészter betéteket helyezünk a csatornafedlapok alá, amelyek megakadályozák, hogy a csapadék azon keresztül jusson a rendszerbe. Ugyanitt említeném, hogy rövidesen elkezdjük az illegális lakossági csapadékvíz bekötések vizsgálatát egy ködfejleszt készülék felhasználásával. Hogyan tudják kontrollálni az energia felhasználást? Az átemel szivattyúkon üzemóra számlálók vannak, amelyek a szükséges karbantartáshoz szolgáltatnak adatokat. Ezeket a gépeket célszámítógépek úgynevezett PLC-k vezérlik, amelyek a központi számítógéppel vannak összekötve. A központ és az átemelk között egy URH ferekvencián mköd adatátviteli rendszer teremt kapcsolatot, így van módunkban beavatkozni az adott átemel szintbeállításába, esetleg letilthatjuk a rendellenesen mköd gépet. Mindennek a befolyó és tisztított szennyvizekre számított fajlagos energiafelhasználás követésében van jelentsége. A munkaprogram része az is, hogy az úgynevezett nagyberendezéseinket (például az átemelknél telepített aggregátorokat), vagy a traktorokat, amelyek a levegt is szennyezhetik, évente környezetvédelmi felülvizsgálatra küldjük. Mivel szennyvízrl van szó, nem lehet közömbös a szaghatás mérséklése sem a kezelés során. Bevettük a munkaprogramunkba azt is, hogy a szennyvíz összetételét vizsgáló telepített mérberendezéseket évente kalibráljuk és ezt szigorúan dokumentáljuk. Évek óta folyik ebben a régióban is az úgynevezett limitált nitrátadagolási kísérlet, amelynek célja egy teljesen automatizált rendszer kiépítése. Öt adagolóhelyet már nálunk is számítógép vezérel. Mikor ide érkeztem, meglepett, hogy a szennyvíztelepnek rózsaillata van. Valóban minimális a szagkibocsátásunk, ez alól jobbára csak a komposzt átkeverésének idszaka a kivétel. Szennyvíziszap: vissza a természetbe Hogyan gondoskodnak az itt dolgozók biztonságos munkafeltételeirl? Minden dolgozónk megkapja a munkájához szükséges védfelszereléseket és rndszeres orvosi vizsgálaton esik át. Eddig is nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy akire ez vonatkozik rendszeresen kapja a szükséges védoltásokat is. Elfordulhat-e itt is az edelényihez hasonló eset, ahol nemrégiben két munkás kapott mérgezést szennyvízakna tisztítása közben? Igen, hallottam errl az esetrl. Ennek megismétldésére nálunk kevés az esély, hiszen ott valószínleg a pangó szennyvízbl felszabaduló gázok jelentették a kiváltó okot. A hasonló esetek megelzésére rendelkezésünkre állnak a szükséges gázkoncentráció-mér mszerek és

5 pontos eljárások rögzítik a teendket. Folyamatosan oktatjuk munkatársainkat is. A szabályok mindenki eltt ismertek, persze ezeket "illik" is betartani. Mi történik a szennyvíziszappal? - Szerencsére ipari üzem nincs a környéken, így a nehézfém tartalom nem okozhat problémát. Az iszapot szalmával keverve komposztáljuk, amelynek összetételét egy szakcég ellenrzi. Ha a komposzt összetétele megfelel, akkor mezgazdasági kihelyezésre kerül. Ezzel a módszerrel a teljes mennyiségtl meg tudunk szabadulni. Kissé hosszúra nyúlt, de még mindig csak a felszínt karcoló beszélgetésünk befejezéseként a telepvezet a parkolóig kísér. Most már látom, nem kis munka fekszik abban, hogy a balatonfkajári szennyvíztelep jó barátságban mködik környezetével. Kuti István szerint A szennyvíztelep rózsakerttel lassan bontakozott ki a kép, eleinte nemis igen tudták, hová fognak eljutni, de mostanra "kekerekedett" a rendszer és jól látható elnyökkel rendelkezik. Az is biztos, hogy az utánuk következk már jórészt kitaposott, hogyne mondjam: "rózsákkal övezett" úton járhatnak az ISO es szabvány bevezetésekor. Bemutató Balatonkenese határában A DRV Rt.-nél a szennyvíziszap elhelyezés 99 százalékban megoldott - lékó - Látványos bemutató helyszíne volt július végén Balatonkenese határában egy learatott búzaföld. A búzatarló végében hatalmas, embermagasságú kerekeken gördül, RÁBA 300 fdarabokból összeépített, speciális alvázra szerelt, 15 m 3 -es tartályokat cipel monstrumok, a kaposvári INJEKTOR Kft. munkagépei tntek fel. A munkaterületre érve, a gép hátuljára szerelt acélkarmaikat a földbe süllyesztették és tartályaik terhét 50 centiméteres mélységben a talajba fecskendezték. A körülálló szakemberek elégedett arccal nyugtázták a végeredményt, a szennyvíziszap környezeti ártalommentes elhelyezését. A munkaterületre érve, a gép hátuljára szerelt acélkarmaikat a földbe süllyesztették és tartályaik terhét 50 centiméteres mélységben a talajba fecskendezték. A körülálló szakemberek elégedett arccal nyugtázták a végeredményt, a szennyvíziszap környezeti ártalommentes elhelyezését. Ilyen az, amikor több szakma képviseli együttmködnek egy feladat sikeres megoldásában, és azt az eredmények is visszaigazolják. A bemutatót, amelyen részt vett a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelség, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a BÁCSVÍZ Rt. egy-egy vezet munkatársa, több környezetvédelmi szakember, valamint a

6 DRV Rt. vezeti is, az INJEKTOR Kft. szervezte, miután több szakhatóság és szennyvíztisztító telepet üzemeltet cég jelezte, hogy érdekli a szennyvíziszap talajba injektálással való elhelyezésének módja. Maga az eljárás nem új hiszen már az 1910-es évekbl vannak angliai adatok lóvontatású injektálókról furcsa módon elször mégsem az öreg kontinensen, hanem Amerikában futott be karriert, s az Óperenciás tengeren túlról került vissza Európába. - Magyarországon a 9003/1983. MÉM-EüM- OVH együttes rendelet szabályozta elször a szennyvíziszapok termföldön való elhelyezését, azaz a természetbe való visszajuttatásának módjait tájékoztat Pálfi Imre, a DRV Rt. vezérigazgató-helyettese. Akkor a technológiai kérdések még tisztázatlanok voltak, és a szennyvíztisztító telepek üzemeltetinek kellett megkeresni a megfelel eljárásokat. Pálfi Imre nyugati útjai során, a hazai viszonyok közepette eretneknek számító, egyébként a célnak tökéletesen megfelel megoldásokkal is találkozott. Példaként azt az ausztriai esetet említi, amikor egy szennyvíztisztító telepen megjelent az osztrák stermel, megtankolta a saját tartálykocsiját, azután a szennyvíziszapot egyszeren szétlocsolta a földjén, majd beszántotta. Ennél egyszerbb és olcsóbb megoldás aligha képzelhet el. Azóta mondhatnánk - sok víz (szennyvíz is!) lefolyt (és folyik is) a Dunán, de ma már alapveten háromféle módszert alkalmaznak az egyre nagyobb arányban a szennyvíztisztító telepekre (és nem az élvizekbe) kerül, szennyvízbl származó iszapok elhelyezésére. Az egyik, talán legdurvább és remélhetleg egyre ritkábban alkalmazott módszer, a szikkasztott szennyvíziszap szeméttelepeken való elhelyezése, ami nem nevezhet környezetbarát megoldásnak, és költséges is, nem beszélve arról hogy minden Európai Uniós normának ellentmond. A másik módszer a szalmával való komposztálás, amelynek eredményeként a mezgazdaság által korlátozottan hasznosítható termék keletkezik. Ennek hátránya, hogy sok, és költséges mveletet igényel, s a homogén (egységes szerkezet és tápanyagtartalmú) végtermék sem garantálható. A költségtakarékosság és a minden szempontból kontroll alatt tarthatóság feltételeinek a talajba való injektálás tnik a célravezet módszernek. Ez az eljárás ugyanis az, amikor az összes költségtényez pontosan, elre tervezhet és kiszámítható, valamint a szennyvíziszap mennyiségi és minségi jellemzitl, a talajba juttatott anyagnak a környezetre gyakorolt hatásáig minden mérhet és ellenrizhet. Úgy is mondhatnánk, hogy EU konform a módszer, nem csoda hát, hogy az illetékes hatóságok sem gördítenek felesleges akadályt alkalmazása útjába. A bevezetben jelzett bemutatót a kaposvári központú INJEKTOR Környezetvédelmi Tervez és Szolgáltató Kft. szakemberei tartották, élükön Vörös Ferenccel, aki már több mint egy évtizede foglalkozik a szennyvíziszapok elhelyezésének eme módjával. Az ügyvezet igazgató helyszíni tájékoztatójában elmondta, hogy saját technológiai eljárásuk van, amihez saját fejlesztés berendezésekkel rendelkeznek. Az ezekkel az eszközökkel megvalósítható technológia igen rugalmas, jól alkalmazható különböz, 3 15 százalék szárazanyag tartalmú szennyvíziszapok kezelésére és elhelyezésére. A bemutatón mindenki a saját szemével gy-

7 zdhetett meg róla, hogy a technológia igen egyszer, kevés elembl áll, ezért jól áttekinthet, és kis költséggel mködtethet. A szennyvíztisztító teleprl nagykapacitású tartályautókkal szállítják ki az iszapot a 2 x 3000 köbméteres tárolókba, ahol a kihelyezés eltt a speciális kever berendezéssel homogenizálják, majd laboratóriumi vizsgálat következik. Ennek eredménye alapján talajtani szakvélemény készül annak meghatározására, hogy egy hektár területre ebbl az iszapból hány köbméternyit lehet kiadagolni anélkül, hogy a környezeti elemek és a termesztett növények a legkisebb veszélynek se legyenek kitéve. Vörös Ferenc kifejezetten elégedett a szakhatóságok hozzáállásával, a rendszeres ellenrzést nem "molesztálásnak", hanem a pozitív hatósági kontroll természetes szükségességének tekinti.az, hogy cége a Kommunális és élelmiszeripari szennyvíziszapok, valamint hígtrágyák mezgazdaságban történ környezeti ártalomtól mentes elhelyezése és felhasználása tárgykörben ISO EN MSZ szabvány szerinti minsítést szerzett, azt bizonyítja, hogy tevékenységük során nemcsak a hazai, hanem az Európai Unió normáinak is megfelelnek. Az, hogy a szakhatóságok a több mint tíz éves ténykedésük során nem tettek elmarasztaló észrevételt, nyilván annak is köszönhet, hogy évente több millió forintot költenek arra, hogy hiteles (akkreditált) laboratóriumi eredményekkel alapozzák meg a munkavégzést, illetve bizonyítsák annak a környezeti elemekre (talaj, víz, leveg, növényzet) való ártalmatlanságát. A szennyvíziszapok mezgazdasági területeken való elhelyezésének igazi haszonélvezje a mezgazdasági termel, aki a hosszú távú, garantáltan biztonságos szennyvíziszap elhelyezéshez a saját termeleszközét, a termföldjét adja, tehát a kölcsönös elny a garancia arra, hogy ez a módszer hosszú távon eredményesen mködhessen. - Így talán érthet, hogy a mezgazdaság nem fizet az iszapért és a járulékos talajlazításért, ami akár a tízezer forintot is elérheti hektáronként mondja az ügyvezet. - Együttmködésünk Vörös Ferenccel már több mint másfél évtizedes, közösen hoztuk létre az INJEKTOR Kft.-t is mondja Pálfi Imre. Jelenleg két, hasonló szolgáltatást végz céggel állunk szerzdésben a szennyvíziszap elhelyezésére, amely egyébként az állami tulajdonú szennyvíztisztító telepek esetében teljes egészében megoldott, egyedül az önkormányzati kezelésben lév barcsi szennyvíztisztító telepen fordul el, hogy nem mezgazdasági hasznosítással, hanem a szeméttelepen való elhelyezéssel szabadulunk meg a szennyvíziszaptól. Öszszességében azt mondhatom, hogy a DRV-nél 99 százalékban megoldott ez a kérdés, és szívesen segítünk mindenkinek, akik hasonló problémákkal küzdenek. Kép és szöveg: Lékó Sándor

8 A "májeri" fokozatosság elve Ugrásszeren ntt a szennyvízcsatornára való rákötések száma Bár még nem dlhetünk hátra a karosszékünkben, az megállapítható, hogy jó úton haladunk. Legalábbis ezt vettem ki Májer József üzemigazgató szavaiból, mikor a rákötések számának alakulásáról kérdeztem. Nem egyszer hosszú ideig tartó, fáradságos munka, amíg sikerül rávenni az ingatlantulajdonosokat, hogy használják a portájuk eltt elhaladó szennyvízvezetéket. Ahol már van ugyanis, ott luxus nem élni a ezzel, hiszen a kihasználatlan kapacitások miatt a rendszer fenntartása is gazdaságtalanabb és Májer József üzemigazgató nem oldódnak meg azok a problémák, ami miatt az egészet létrehozták. Az érem másik oldala, hogy a Balaton körzetében meglehetsen magasak a csatornadíjak, amelyek jelents visszatartó ert képviselnek. Elz számunkban megígértük, "eláruljuk", hogyan sikerült elérni a rákötések számának érezhet gyarapodását a Dél-balatoni Üzemigazgatóság területén. Természetesen nem "csodáról", hanem kitartó és következetes munkáról van szó. Több féle módszert alkalmazunk, attól függen, hogy milyenek az adottságok, vagy milyen a fogadó fél szándéka, mit "választ" avat be Májer József a részletekbe. Els lépésben egy tájékoztatót bocsátottunk a fogyasztók rendelkezésére, amelyben felajánlottuk azt is, hogy az úgynevezett "szakfelügyeleti díjat" (az új bekötés átvételénél szükséges vizsgálat költségét, 3125 forintot), elengedjük. A hetes régióban, Balatonkenesén, ahol helyi rendeletben kötelezték a lakosságot arra, hogy ahol lehetség van rá kössön a rendszerre, ettl a lépéstl is jelents elrehaladást várunk. Itt még a lehetséges 1650 rákötésbl mindössze 210 valósult meg! Balatonvilágoson más módszert alkalmaztunk. A tájékoztató kiküldése után leellenriztük az ingatlanokat és egy-egy levelet küldtünk ki a fogyasztóknak, nyilatkozzanak arról, rá van-e kötve ingatlanjuk a szennyvízcsatorna rendszerre. Itt még "feltételeztük" azt, hogy valaki nem ismerte az eljárást és azért maradt ki ebbl a szolgáltatásból. Egyébként nem csoda, ha egyesek "feledékenyek", hiszen ezen a környéken csaknem 233 forint a víz- és 414 forint a csatornadíj. Ha valaki nem nyilatkozik, az illetékes Polgármesteri Hivatal jegyzjétl kérünk ténymegállapítást. A továbbra is "renitenskedk" határidt kapnak és akár bírság is kiszabható rájuk. Nagyon fontos, hogy legyen helyi rendelet, amelyre támaszkodhatunk, mert a csatornabekötés jogszabályi háttere általában kissé gyenge lábakon áll. Ha olyan ingatlannal találkozunk, ahol szemmel láthatóan van rákötés (például tisztítónyílást találunk), akkor ezt a tényt is közöljük az érintettel. Ahol nem sikerül egyik módszerrel sem célt érni, ott elszámoltatjuk az ingatlantulajdonost a szennyvízzel. Ha nem tud felmutatni szippantókocsi-számlát, már nem sok kibúvója marad... Az úgynevezett hármas régióban (Fonyód-Alsóbélatelep, Balatonmáriafürd, Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Kéthely körzetében) az idén több mint hétszáz új bekötéssel számolha-

9 tunk. Ezen a területen a DRV munkatársai egy-egy helyi önkormányzati, vagy hivatali képviselvel járták be a területet, aminek az is lett az eredménye, hogy nem csak sokan éltek a rákötés lehetségével, hanem legalizálták korábbi rákötéseiket. Jó példa Kéthely is, amelyet tavaly vett át a DRV üzemeltetésre. Ott a rendszer önkormányzati tulajdonban van, így a helyieknek érdekük, hogy minél többen rákössenek. (A Somogyszentpált, Balatonújlakot és Kéthelyt kiszolgáló rendszer több mint egymilliárd forintból, jelents állami támogatással valósult meg.) Az utóbbi idben szerencsére az önkormányzatok is kezdik felismerni, mi a teendjük a szennyvízbekötések számának növelésében. Van, ahol már azt is felajánlották, hogy segítségünkre lesznek a mindig problémás esetnek számító idényfogyasztók elérésében. Például úgy, hogy az adóhátralékra figyelmeztet levelekkel együtt kiküldik a mi tájékoztatónkat is. Kiforrott véleménye van a rákötések vontatott elrehaladásáról Orbán Józsefnek, a balatonkenesei falugondnokság vezetjének, aki egyben a helyi víz- és csatornam társulat elnöke is: A nyugat-európai gyakorlattal ellentétben nálunk a lakosság tetemes tehervállalása mellett folyik a csatornahálózat bvítése. Ezt még jobbára el is viselik az emberek, akkor rettennek meg elször, mikor a csatornadíjakkal szembesülnek. Talán "vígabban" kötnének be a polgárok, ha a mezgazdasági jelleg tevékenység állattartás, locsolás után valamiféle kedvezményt kapnának. Így viszont általában az a helyzet, hogy a csatornatársulások alakulásakor kétharmaduk igényli a csatornázást és jó ha egyharmaduk kifizeti a közm-hozzájárulást és rákötni már alig akarnak néhányan... Az elmúlt években négy-öt projekt zajlott le Kenesén (Balatonakarattyán) és mintegy 50 kilométernyi csatorna épült, összesen 4200 ingatlan számára téve lehetvé a szennyvízelvezetést. A lakosság portánként 100 ezer forinttal járult hozzá a fejlesztésekhez, amelynek egy részét kedvezményes hitelként vehette igénybe. A kivitelezést drágították a helyi domborzati viszonyok, amelyek miatt egyes szakaszokon úgynevezett kisátemelket kellett beépíteni. A jegyz kötelezheti ugyan a lakosságot a rákötésekre és odáig is el lehet menni, hogy a község a saját költségén végezteti el ezt a munkát, de nagyon szrmentén kell bánni ezekkel a lehetségekkel óvatoskodik a falu gondnoka. Ha már megépült a csatorna gerinchálózat, természetesen az az érdekünk, hogy védjük a Balatont és a DRV-nek is érdeke, hogy ne heverjenek parlagon a meglév kapacitások. A DRV Rt. részérl egyébként jó "húzás" volt Csatornák Kenesén a bekötések szakfelügyeleti díjának elengedése, ami adott némi lendületet az új rákötéseknek. Meglátásom szerint ugyancsak a vízmvek malmára hajtja a vizet, hogy egyre drágább a szippantás. Ma már egy nyaralót ahol hat-nyolc személy tartózkodik folyamatosan is gazdaságosabb rákötni a hálózatra, mint szippantani a szennyvizét. L. S.

10 Ügyfélszolgálat a központban Úgy is mondhatnánk, hogy az ügyfélszolgálat mindig a központban van, pontosabban az ügyfélszolgálat színvonala központi kérdés és ez fokozottan vonatkozik a központi ügyfélszolgálati irodára, amelynek vezetje a DRV-nél Bolygóné Polgár Klára. Az iroda szervezetileg a Szolgáltatási és Vízgazdálkodási osztályhoz tartozik, de szakmai irányítást gyakorol a DRV Rt. többi ügyfélszolgálati irodája fölött. Feladatai közé tartozik a fogyasztókkal való, minél probléma-mentesebb kapcsolatok kialakítása és az esetleges panaszok gyors és szakszer elintézése. A központi ügyfélszolgálatra csakúgy, mint "társintézményeire" az úgynevezett SAP integrált informatikai rendszer és a hozzá kapcsolódó új közm IS-U "modul" bevezetése miatt nehéz hónapok várnak, de a várható eredmény remélhetleg mindenkit kárpótol majd a befektetett energiáért. Az integrált informatikai rendszer bevezetését követ változások nyomán egységesedni fog a számlázási és nyilvántartási rendszerünk, amelynek üdvös hatását minden bizonnyal a fogyasztók is érzékelik és értékelik majd vélekedik Bolygóné Polgár Klára. Jelenleg még eltérések vannak az egyes üzemigazgatóságok adatbeviteli, nyilvántartási rendszerei között, de ez a különbség a jövben remélhetleg el fog tnni. A jövben hálózatba kapcsolt számítógépek segítségével nem lesz szükség az adatok mágneslemezen történ utaztatására, ami nem igazán szolgálta a napra- (vagy még inkább percre) kész információáramlást. Valamennyi fogyasztó adatát nyomon lehet majd követni minden, a rendszerbe bekapcsolt irodából, azaz bárhová fussanak is be az érdekld telefonok, mondjuk a vízdíjszámla "szintjét" illeten, az ügyintéz lekérdezve az illet adatait ebbl a rendszerbl azonnal felvilágosítást tud adni. A szakember úgy mondja, hogy "átjárhatók" lesznek a különböz szervezeti (és döntési) szintek, azaz az üzemvezetnek, az üzemigazgatónak, vagy a legfelsbb vezetésnek is azonnal rendelkezésére áll a szükséges információ. Az ügyfélszolgálati rendszerünk központi folyamatszabályozására már az ISO-9001 minségbiztosítási rendszer bevezetésével, a fogyasztói kapcsolatok szabályzatának kiadásával gyakorlatilag sor került. A munkamódszerünk egységesítése, az ügyfélszolgálati vezetk jobb megismerése és szakmai továbbképzése érdekében kommunikációs tréningen vettünk részt a tavalyi év októberében. Akkor határoztuk el, hogy rendszeressé kell tenni a hasonló összejöveteleket, ahol egymás között egyeztethetjük a napi kérdéseket és megoldandó feladatokat. Az ez év elején beindult informatikai rendszer kidolgozása érdekében már heti rendszerességgel tartottuk a munkacsoport értekezleteket. Valamennyi ügyfélszolgálati vezet nagyon sokat dolgozott és még fog is dolgozni e korszer informatikai rendszer végleges kialakításáért. Az a vélemény alakult ki egyébként, hogy a kezdeti nehézségek leküzdését, az átállás megszokását követen, könnyebb lesz az új rendszerrel dolgozni. A munkatársakat talán az lelkesíti a legjobban, hogy jelentsen egyszersödni fognak a fogyasztói megkeresésekrl összeállítandó statisztikai jelentések. A minségbiztosítási rendszer ugyanis megköveteli a fogyasztói panaszok kezelésének szabályozásán túlmenen az elfordult esetek mennyiségének rögzítését, valamint a hiba megismétldésének kizárására tett intézkedések számbavételét. Az amúgy "nemszeretem" statisztikai adatok ezentúl a központban bármikor lekérdezhetk lesznek. A befutott megkeresésekre természetesen a jövben is válaszolni kell, ha lehet, az eddigieknél talán még részletesebb indoklással.

11 A DRV-nél az a szokás, hogy a fogyasztói panaszra a választ az a szervezet adja meg, ahová a reklamáció befutott. A központba, a vezérigazgatóhoz címzett panaszokat mi kezeljük, de a fogyasztó lehet, hogy nem hozzánk, hanem az üzemigazgatóhoz, vagy az üzemvezetséghez fordul. Gyakran megkeresnek bennünket részletfizetési kedvezményt kér, vagy jogszabály által biztosított szennyvíz mennyiségi törlés tárgyában. Ilyen engedményt csak az üzemigazgató is adhat. A méltányossági díjelengedés kizárólag a vezérigazgató hatásköre sorolja a lehetséges eseteket az irodavezet. Az irodát természetesen legtöbben olyanok keresik meg, akik reklamálni szeretnének, mert úgy vélik, pontatlan a számlázás, alacsony a nyomás, zavaros a víz, csúnyán nézett rájuk a díjbeszed, vagy valamilyen kártérítési igényük van. Ennél kevesebben vannak azok, akik valamilyen javaslattal szeretnék javítani a szolgáltatások színvonalát. A számlákkal kapcsolatos telefonok persze leginkább az üzemigazgatóságokhoz futnak be, amelyek telefonszáma a számlákon is megtalálható. A "sláger" az idén nyáron az úgynevezett "10 százalékos lakossági kedvezmény", amely lehetvé tenné (de végrehajtási utasítás hiányában egyelre nem teszi) bizonyos területeken a szennyvíz mennyiségi mérséklését. Nyitott kérdés, kinek, mikor és milyen feltételekkel adható kedvezmény és az is, hogy kinek kell kezdeményezni a kedvezmény igénybevételét. (Egyszer példa: kaphat-e kedvezményt az is, akinek saját kútja van a telkén és abból nyeri a locsolóvizet...?) A szabályozatlanság, vagy inkább a félszabályozottság (amely egy nemlétez végrehajtási utasításhoz köti a rendeletmódosítás végrehajtását) miatt leginkább az ügyfélszolgálatok dolgozói szorulhatnak. Persze türelmesen mindenkinek elmagyarázzák a dolgok hátterét, de másnap jön az új reklamáló... Június 1-je óta érvényben van és az ügyfélszolgálati irodákban a fogyasztók rendelkezésére áll a DRV Rt. Üzletszabályzata, amely valószínleg kedvez hatást fog gyakorolni a fogyasztói kapcsolatokra. Bolygóné azonban mégsem ezt, hanem az ISO-9001-es szabványhoz való csatlakozás kedvez hatásait említi. Meglátása szerint például a Dél-balatoni Üzemigazgatóságon, ahol már mködik a rendszer, érezheten csökkent a kirívó és ismétld hibák száma lévén a hibaforrás felszámolásának kezdeményezése is az ügyintézk feladata. Meglepetések azonban természetesen így is érhetik az embert. Tavaly év elején reklamált valaki, hogy az év utolsó tizenöt napjára arányosítással kiküldött számla valamivel többet mutat a vízmér állásánál. Reklamációjuknak helyt kellett adni, s az illet a következ számlával "boldogan" fizethette a január 1-je utáni magasabb díjjal leszámlázott fogyasztást. Dehát egy jó ügyfélszolgálati irodavezetnek semmin sem szabad fennakadnia... - lékó -

12 SAP R/3 Nemsokára feléled a rendszer Társaságunknál gyakorlatilag két évvel ezeltt kezddött az informatikai rendszer korszersítése. Az akkor elindult folyamatnak már kézzelfogható jelei is vannak, hiszen a siófoki központban elkészült az új számító-központ, ahol az úgynevezett SAP és MIR szerverek is helyet kaptak, s rövidesen megérkeznek az üzemigazgatóságokhoz az új számítógépek, amelyek rendszerbeállítása nyilván nem ki s gondot jelent majd a helyi rendszergazdáknak. Az egységes informatikai rendszer kialakításának jelents állomása volt a tavaly decemberi szerzdéskötés a DRV Rt. és a Compaq Computer Magyarország Kft. között. Azóta eltelt fél év történéseirl Szebényi Tibor projektvezett és Kellei Gábort, az Informatikai Osztály vezetjét kérdeztük. DRV Hírek: Milyen lépések követték a szerzdés aláírását? Szebényi Tibor: A megkötött szerzdés részletesen elírta és szabályozta teendinket, s ennek megfelelen elször a projektszervezetet kellett létrehoznunk. Ezen belül mködik az a hat munkacsoport, amelyek az öt bevezetend modullal pénzügyi-számviteli, eszközgazdálkodási, kontrolling, anyaggazdálkodási és ügyfélszolgálati-számlázó, valamint az információ technológia (IT) feladatokkal kapcsolatos munkát végzik. Ezekhez a felsorolt részterületekhez kapcsolódik a bevezetés harmadik évétl az úgynevezett karbantartás-fenntartás modul. DRVH: Tapasztaltak-e valamilyen ellenállást a vállalat dolgozói részérl az új rendszer bevezetését illeten? Kellei Gábor: Igen, fleg még a szerzdéskötés eltt. Nem könny ugyanis elfogadtatni az emberrekkel, miért van szükség egy új rendszerre, amely egyelre ismeretlen, pénzbe kerül és ugyancsak jól mköd rendszert kell felváltania. SZT: Ezt úgy is mondhatnánk, hogy nem volt meg az a fajta fellazulás, amely lépéskényszert okozott volna a Társaságnál. Az átállás lehetsége fleg gondokat vetített elre és hiányzott egy mindenre kiterjed ismertetés is, amely sokakat meggyzhetett volna. KG: A szerzdés megkötése után már csaknem minden vezet a kiállt a projekt mellett, de ekkor jelentkeztek az újabb gondok. Kiderült, hogy a rendszer nem egy kész kipróbált dolog nem is lehet az, vagyis minden vezetnek végig kell gondolnia, újra kell értelmeznie az alá rendelt szervezet teendit és a feladatok megoldásának szervezését. Ez gyakran ütközik nehézségekbe a napi munka mellett, kényelmesebb lenne, ha a Compaq szakemberei felvillantanák azokat a lehetségeket amelyek a SAP-ban rejlenek. A Compaq-osok viszont a mi igényeinkre kíváncsiak, azaz a vége az lesz, hogy kezdetben valószínleg nem tudjuk az új rendszer minden szolgáltatását kihasználni. DRVH: Sikerült-e elvégezni eddig az elre meghatározott feladatokat? SZT: Az elre elképzelt ütem szerint haladunk és egy fontos fordulóponthoz érkeztünk. Már elkezddött a központban és az üzemigazgatóságokon az a munka, amely a létrejöv új számítógépes munkaállomások kapcsán a munka újraszervezését jelenti, azaz ki kell alakítani,

13 mely munkatársak, milyen feladatokat fognak végezni. Ez annál is inkább fontos, mivel bizonyos területeken már mködik az ISO szabályozás és így ezt a munkát ezen a területen a szabályzatokban dokumentált módon kell végezni. A munkacsoportok munkája nyomán elkészült az elzetes rendszerterv. Ez utóbbi az eddig végzett munka alapján összefoglalja, hogy a DRV Rt. pontosan mire és hogyan kívánja alkalmazni ezt az SAP rendszert, ez lesz a "bibliája" a további munkának. DRVH: Hol tart az infrastruktúra kiépítése? KG: Ez az IT munkacsoport feladata, amely alapveten a helyi hálózatok (LAN-ok) kiépítését jelenti. A helyi hálózatokat MATÁV bérelt vonalak és ISDN vonalak segítségével kötjük össze (így jön létre a WAN). Ebbl eddig a nagy telephelyeinken, a központban és az üzemigazgatósági központokban épült ki a helyi hálózat és valósult meg az összeköttetés a MATÁV bérelt vonalain keresztül. A következ fázis az úgynevezett "egyéb telephelyek" hálózatkiépítése lesz, aminek az els fázisa, a bejárás megtörtént. Most kerül sorra ezek tervezése és ha ezt elfogadja a DRV, kezddik a kiépítés. A hálózat összességében negyvenkilenc telephelyet fog összekötni. DRVH: Hány dolgozónak kell átállnia az új technika ismeretére? KG: Összességében 300 "jogosultságot" vásárolunk meg és a bevezetés fokozatosságának megfelelen az els ütemben, vagyis januárjától legalább 117 felhasználónak kell tudnia "élesben" kezelni a rendszert. Az kiképzésük a Windows alapismeretek oktatásával még a nyár folyamán elkezddik és a végfelhasználói ismeretek elsajátításával még az idén be is fejezdik. SZT: Nagyon fontos feladat még a kapcsolódási pontok letisztázása, mind az SAP modulok, mind a megmaradó küls számítógépes rendszerek kapcsán. Ezek közé tartozik a Mszaki Információs Rendszer (MIR), valamint a bér- és munkaügyi rendszer, és az egy évig még megmaradó számlázási rendszer, mert az IS-U modul csak jöv év június 1-jén kezd élesben mködni. Ezt az idszakot is át kell még hidalnunk. DRVH: A Társaság dolgozói számára nagyon leegyszersítve mit fog jelenteni az új rendszerre való átállás? SZT: Kétféle munkatársat tudok elképzelni. Az egyik az, akinek a munkáját nagyon megkönnyíti, mivel eddig több helyrl kellett összeszedni az adatokat a kimutatások elkészítéséhez, amelyet most majd sokkal egyszerbben, egy helyrl megtehet. Azoknak a dolgát viszont, akik az adatokat "állítják el" a jövben is megmarad a papírmunkának ez a része, a legtöbb helyen nekik biztos, hogy többletet fog jelenteni, mert mindig el fogják várni tlük az adatok naprakész meglétét.

14 Elkészült és június elsején életbe lépett a DRV Rt. Üzletszabályzata Kötelez normák önmagunk számára Sem törvény, sem a sokat emlegetett ISO minségbiztosítási rendszer nem írja el, Társaságunk vezetsége mégis úgy döntött, hogy megalkotja az úgynevezett Üzletszabályzatot, amely a fogyasztói kapcsolattartás biztonságos teljesítésének alapja. A DRV Rt. a benne foglaltakat önmagára nézve köteleznek tartja mondja Ángyán Rudolf szolgáltatási és vízgazdálkodási osztályvezet. - Olyannyira, hogy a dokumentum hozzáférhet minden ügyfélszolgálati irodában és abba bárki beletekinthet. Az Üzletszabályzatot megküldtük felettes szerveinknek és a Fogyasztóvédelmi Ffelügyelségnek is. Milyen visszajelzéseket kaptak eddig? A visszajelzések egyértelmen pozitívnak mondhatók. Bár egyelre csak szóban, de a Fogyasztóvédelmi Ffelügyelség szakreferense jelezte, hogy elégedett a munkánkkal. Egyetlen ponton talált kifogást és ez a vízmérk hitelesítésére vonatkozik. A törvény elírja ugyanis, hogy a bekötési mérket négyévente kell hitelesíteni, s ha idközben a fogyasztó kifogást emel, a rendkívüli bevizsgálás költségeit neki kell megellegeznie. Ha bebizonyosodik, hogy valóban nem megfelelen mér a mér, természetesen visszakapja a pénzét. Konzultáltunk jogászokkal, de ezen a ponton nem áll módunkban változtatni abból az elvbl kiindulva, hogy ha valaki kétségbe vonja az Országos Mérésügyi Hivatal által kiállított bizonylatot, az ellegezze meg az eljárás költségét, mint ahogy a perköltség letétbe helyezését sem az alperestl kéri a bíróság. Hol tartanak a vonatkozó rendelet által elírt négyévenkénti mércserék? Az állami tulajdonú vízmvek területén nincsenek különösebb gondok. A négy évvel ezeltt elkezdett programnak köszönheten ez évben mondhatni "napra készek" vagyunk. Ami nehézséget okoz az az üdülterületeken az idényfogyasztó ingatlantulajdonosokkal való kapcsolattartás. Ez alaposan megnehezíti a dolgunkat. Az önkormányzati tulajdonú vízmvek esetében ez év els felében fejezdött be a fentiekben már említett vízmér csere program. Mi történik, ha valahol mégsem hiteles a bekötési vízmér? A Fogyasztóvédelmi Ffelügyelség szigorúan ellenrzi a vízmérket, s ha valahol lejárt hitelesség mszert talál, bizony szigorú, személyre szóló szankciókra kell számítani. De ezt minden eszközzel igyekszünk megelzni. Sikerült-e megújítani már a szolgáltatói szerzdéseket? A szolgáltatási szerzdések megújítását a 38/1995-ös Kormányrendelet módosítása tette szükségessé, amit társaságunk elvégzett. A szerzdési ajánlatokat a fogyasztók részére a Kormányrendeletben meghatározott határidig megküldtük. A szolgáltatót a szerzdési ajánlatban foglaltak 30 napig kötik. Amennyiben nem jön létre a szerzdés, például a fogyasztó nem küldi vissza, de mégis igénybe veszi szolgáltatásunkat, nincs akadálya annak, hogy leszámlázzuk a fogyasztást.

15 Aktivizálódik a MIR A címben jelzett esemény nem egy rállomás újraaktivizálásáról szól, hanem azt takarja, hogy július elejétl mködik az új mszaki információs rendszer, amely nagyban megkönnyíti az munkát, többek között az adatgyjtést is. Ezek közül talán a legfontosabbak azok, amelyek közvetlenül a szolgáltatáshoz, a vízfogyasztáshoz és szennyvízkezeléshez kapcsolódó információk. Év/hónap január február március április május június ,65 1,55 1,71 1,77 2,06 2, ,67 1,58 1,74 1,80 2,26 2,70 Havi ivóvíztermelési adatok a balatoni üdülterületen millió köbméterben. Az idei adatok minden hónapban meghaladták az elmúlt évieket. Év/hónap január február március április május június Havi ivóvíz termelési adatok a Velencei tó körzetében, ezer köbméterben júniusában csaknem 60 százalékkal több vizet termeltünk, mint egy évvel azeltt. A költségek a vízben vannak Energianézben a fenergetikusnál Egy valamit rögtön megtanultam Somogyi László fenergetikustól: a számokkal bár csábító a lehetség dobálózni nem szabad. Mindig mindennek meg kell adni a viszonyítási alapját, ismerni a jelentését, különben gyorsan eltéved az ember, még az egzaktnak tn energetikai kérdésekben is. A DRV számára els számú feladat a fogyasztói igények kielégítése. Ezután következik a kérdés, hogy ez mennyibe kerül? A következ feladat: követni a fogyasztói igények növekedését, lehetleg minél kisebb költségráfordítással. Így néz ki a fenergetikus szentháromsága. Somogyi Lászlónak huszonötödik éve "van dolga" energiával, még emlékszik rá, hogy körülbelül huszonkét évvel ezeltt kellett az els energiamérleget elkészítenie. Feladata azóta is az igények és lehetségek függvényében a felmerül problémákra reális megoldásokat javasolni. Kiválóan eligazodik a különböz ábrák és grafikonok között, s a laikusnak is lelkesen magyarázza milyen számoszlop mögött milyen tartalom van, hogyan is kell reálisan értelmezni. Tisztában van az alapigazsággal is, hogy takarékoskodni alapveten kétféleképpen lehet: olcsóbban venni az energiát, vagy kevesebbet felhasználni az értékesített termék egy köbméterére vetítve.

16 Nagyon fontosnak tartom, hogy az üzemigazgatóságok vezeti ne csak a saját, hanem a többi szervezeti egység energiafelhasználását is ismerjék, mert ezekbl akaratlanul is következtetéseket vonnak le. Van ebben némi pszichikai elem is ismeri el a fenergetikus. Felhasznált mennyiség TJ mft Energiahordozók I. félév I. félév I. félév I. félév Villamos e Folyékony Egyéb* Összesen *Földgáz, PB-gáz, petróleum Energiaköltségek alakulása a DRV Rt.-nél TJ-ban és forintban. Jól látható, hogy az energiafelhasználás csökkenése ellenére (fleg az áremelkedések miatt) százalékkal növekedtek a ráfordítások. A vízben energia van, de ez csak egy a költségek közül magyarázza tovább. A DRV Rt. éves, 9,5 milliárdos összes ráfordításából körülbelül 1,1 milliárd forint az effektív, elkülöníthet energia költség. Az úgynevezett egyéb energia költség mintegy 320 millió forint, az összetett közvetlen költségek között szerepl összeg, amely az összes ráfordításnak mintegy 4 százaléka. A költség persze nem mindig a ráfordítások növekedésének arányában növekszik. Érdekes példa, hogy az Észak-balatoni Üzemigazgatóság területén található 42 kilométeres középfeszültség kábel egy ideig megtakarítást eredményezett, mivel mszaki jellemzivel csökkentette az elektromos motorok által fogyasztott medd energiát. A meddgazdálkodás ig 18 millió forintott hozott a cégnek. Egy rendeletmódosítás kellett csak ahhoz, hogy ez a vezetékszakasz ne effektív megtakarító, hanem költségnövel tényez legyen, s máris évi 6 millió forinttal növelje a költségeket. Az új szabályozásból ereden összesen 24 millió forinttal romlottak a meddgazdálkodás mutatói. Az energetikusok válaszlépése erre csak egy olyan beruházás lehet, ami ugyan egyszeri 20 millió forintos költségtöbbletet jelent, de kivédi a rendeletmódosítás okozta hátrányokat. Ahogy Somogyi László mondja, még mindig jobb egy 20 kilovoltos kábelt üzemeltetni, mint ugyanezt az energiát egy kisfeszültség hálózatból vételezni. Felhasznált mennyiség eft/gj Változás %-ban Energiahordozók I. félév I. félév Villamos e. 3,56 4,13 115,9 Folyékony 4,30 5,53 128,5 Egyéb* 0,78 1,00 128,3 Összesen 3,14 3,79 121

17 *Földgáz, PB-gáz, petróleum Az 1 GJ-ra es (fajlagos) energiaköltségek és els félévében. Ugyancsak beszivárognak a vízbe a szállítási költségek is, mégpedig hatékony megtakarítások mellett is elfordul például az üzemanyagárak rohamléptekkel történ növekedése miatt, hogy a fajlagosan felhasznált kisebb mennyiség is többe kerül. Az elmúlt években általában sikerült csökkenteni az üzemanyag felhasználást társaságunknál, ami elssorban a benzinfaló Nysa és Niva gépkocsik korszerbbre cserélésének köszönhet. Az új jármvek üzemeltetése olcsóbb, igaz javíthatóságuk némileg körülményesebb, mivel a legkisebb meghibásodás is csak szakszervizben hárítható el. - lékó - Kihívás, megismerés, kontrolling Új vezet a Közgazdasági Osztály élén Ami veszteség az egyik helyen, nyereség a másikon. Kovács Miklós (47) eddig legszebb éveit az idegenforgalomra áldozta, s most úgy hozta a sors, hogy az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatokat élete második munkahelyén, a DRV Rt-nél kamatoztathatja. Feleségével (aki szintén közgazdász) és két lányával Siófokon él. Huszonhárom évet dolgozott a Siótour Részvénytársaságnál, ebbl az utóbbi hét évet mint a cég elnökvezérigazgatója. A mostani váltást mégsem kudarcként éli meg, hanem egyenesen kihívásnak tekinti, hogy egy szolgáltató nagyvállalat közgazdasági osztályát irányíthatja. A tét és a felelsség nagy, hiszen sokmilliárd forintnyi tkével, energia- és anyagárral, költségekkel való ésszer bánás múlik rajta és munkatársain. Ez év május elseje óta vezeti a DRV Rt. közgazdasági osztályát. Milyen elképzelésekkel vágott bele az itteni munkába? A turizmusban dolgozva is viszonylag hosszú idt töltöttem el gazdasági vezetként, úgy gondolom, az ottani tapasztalataim ezen a területen is hasznosíthatók. Elz beosztásomban a közgazdasági osztályt is felügyeltem, közgazdasági elemzéseket készítettünk, tehát az eléletem nem makulátlan ezen a területen, ugyanakkor a két társaság sok hasonlóságot mutat közgazdasági szempontjából, gondolok itt a szezonalításra, a társasági mködéssel járó jelents kötelezettségekre, és így tovább. Ami az új beosztással elfoglalása mellett és a társaság mködésének megismerése mellett egy igen jelents kihívás és ersíti ezt a folyamatot aminek külön nagyon örülök, hogy egy olyan idpontban tudtam elfoglalni ezt a beosztást talán nem jó kifejezés, de feje tetejére áll a DRV és egy integrált informatikai rendszer bevezetésére kerül sor, és megtiszteltek azzal, hogy a közgazdasági osztály vezeti beosztás mellett megkaphattam az integrált informatikai rendszer kontrolling moduljának a felügyeletét. Ezzel könnyebbé vált számomra a cégen belül zajló folyamatok megismerése, hiszen a társaság folyamatainak kontrolling szempontú átgondolása mindenképpen szükséges lett volna. Szeretnék megfelelni annak az elvárásnak, hogy a napi osztályvezeti feladatok ellátása mellett, ami a munkatársak megfelel szakmai irányítását jelenti, a kontrolling rendszernek a

18 minél egyszerbb, minél fájdalom-mentesebb bevezetésében tudjak a DRV segítségére lenni. Az új rendszer bevezetése nyilván sok konfliktushelyzetet okoz majd, amelyek egy része megelzhet. Hogyan látja: a Compaq Magyarország Kft. szakemberei mennyire partnerek az önök elképzeléseinek keresztülvitelében, vagy mennyiben jöttek kész receptekkel, amelyektl esetleg nem óhajtanak eltérni? A válasz azért nehéz számomra de nem kívánom megkerülni, mert magának a koncepciónak a kialakítási folyamatában én még nem vettem részt. Amikor ide megérkeztem, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy egy kész kontrolling koncepció volt az asztalomon és pár nappal a munkaviszonyom megkezdése után a megfelel döntéshozó szervezetek ezt a koncepciót jóvá is hagyták. Talán a kontrolling koncepció abból a szempontból sajátos az SAP modulok közül, hogy ennek az eddigiekben külön számítógépes rendszere, vagy sajátos informatikai rendszere nem volt természetesen volt más vezeti információs rendszer, de nem ebben a kontrolling szemléletben, ha úgy tetszik tudományosan megalapozott módon. Ez most megtörtént, tehát maga a kontrolling, és a kontrolling szervezetbe tartozó munkafolyamatok gazdái ilyen jelleg idegenkedést nem érzékelnek sem a koncepcióval kapcsolatosan, sem pedig a tényleges szoftver megvalósítással kapcsolatosan, nem úgy mint esetlegesen azok a modulok, az anyaggazdálkodás, vagyongazdálkodás, pénzügy, számvitel, mszaki információs rendszer, ahol már eddig is voltak igen hatékony elzményei, ha úgy tetszik elnyei a korábbi rendszereknek. Konfliktus természetesen minden újat fogad egy vállalkozásnál, és nekem ezt különösen nagy figyelemmel kell kezelni, hiszen magam is úgy vagyok ennél a vállalatnál. Úgy veszem észre, rutinos nyilatkozó. Milyen a viszonya a sajtóval? Elz munkahelyemen azt hiszem, sikerült megfelel viszonyt kialakítani az újságírókkal, ott is gyakran nekem szegezték a kérdést, milyen lesz a szezon, augusztusban pedig, hogy milyen volt a szezon, s ezekre a kérdésekre megfelel információk birtokában mindig tudtam válaszolni. Most ugyanolyan érdekldéssel megyek át minden reggel az illetékes munkatárshoz megnézni az elz napi víztermelési adatokat, összehasonlítva a tavalyi azonos idszak adataival mint ahogy korábban a statisztikusaimat megkérdeztem, hogy az elz napi vendégek száma több, vagy kevesebb volt, mint tavaly ilyenkor... Ön szerint az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján milyen a hangulat, a munkahelyi légkör a DRV-nél? Ami számomra rögtön ideérkezésem után megnyugtató volt, hogy egy befogadó, segítkész és jó munkatársi légkörre leltem, ami talán közhelyszeren hangzik így kimondva, de valóban ez a jellemz. Nagyon sok olyan jó hagyományt riz ez a társaság, ami sok helyen már eltnfélben van. Amiben restanciám van mivel az SAP-kontrolling ügyekben kicsit röghöz kötött voltam az elmúlt idszakban, tehát ami nekem még a szakmai kihíváshoz szükséges az a hálózatnak a megismerése, az üzemigazgatóságok, mint fontos profitcentrumok és költségviselk feltérképezése, ami a kulcskérdésnek számító tervezés folyamatához mindenképpen szükséges. Ön szerint mennyire fontos az, hogy egy gazdasági vezet azonosuljon a cégével, tehát mintegy részévé váljon és éjjel-nappal azon törje a fejét, hogy hogyan javíthatná a mködését?

19 Nekem ez sajnos sikerült, hiszen huszonhárom évig egy helyen voltam és az egyetem után az volt az els munkahelyem. Ebbl az azonosulás gondolom elég erteljesen kiderül, de ez nem azt jelenti, hogy ez csak egy vállalkozáshoz, vagy egy szakmához kötdhet. Belsleg ilyen indíttatású vagyok és ez az erteljes kötdés a mai kor szellemével lehet, hogy nem igazán összeegyeztethet, de nem igazán szeretek gyakran munkahelyet váltani... Negyedszázad a cég szolgálatában Életcélja a fejldés elsegítése L. S. Semmibl valamit létrehozni nem csekély dolog. Amolyan "teremtés" féle, ha nem istenkáromlás így ez a kifejezés. Márpedig sok eldünk és kortársunk kényszerült arra, vagy inkább részesült abban a kegyben, hogy embert emészt fáradsággal, izzadsággal, lemondással és néha apró örömökkel kiküszködött életmvének számos haszonélvezje lehet. Akadnak persze "ellendrukkerek" is, akik "környezet és a természet" nevében megpróbálnak árnyékot vetíteni az elért eredményekre. Velük is számolni kell, meggyzésükre, felvilágosításukra plusz energiákat fordítani. A szerényebb tehetség krónikás csak arra vállalkozhat, hogy felvillant valamit a csaknem tízezer embertpróbáló nap eredményeibl és hányattatásaiból. Akirl a "történet" szól: Hullay Gyula, a DRV Rt. Fejér Megyei Igazgatóságának vezetje. Csak hét kilométer hiányzik 1974-ben kerültem a céghez. A rákhegyi vízbázist és a ráépül regionális rendszer üzemeltetését kellett átvenni, illetve megszervezni kezdi "vallomását" az igazgató. Akkoriban csak regionális ellátó feladatunk volt, Székesfehérvár vízellátásához a Hármashídi vízmnél adtuk át a vizet. Több nagyvállalat közvetlenül kapcsolódott a rendszerünkhöz: a KÖFÉM, a Péti Nitrogénmvek, az Inotai Alumíniumkohó voltak a legnagyobb felhasználóink, a nyírádi vízbázis bekapcsolódásával pedig, a "másik oldalról" Keszthelyt, Ajkát a timföldgyárat. Az ipari üzemek vízigénye a korábbinak már csak töredéke, de a regionális távvezetékek most is alkalmasak a nagymennyiség ivóvíz szállításra. Készül egy tanulmány, amelynek az a célja, hogy a korábban az Inotát és Pétet ellátó vezetékrendszer meghosszabbításával, mintegy 7 kilométernyi új gerincvezeték szakasz megépítésével összeköthet legyen a Fejér megyei és az Észak-balatoni regionális rendszer. Ezzel sok olyan probléma kiszrhet lenne, amely nyáron, nagy melegben igen hátrányosan hat az ivóvíz és a szennyvíz minségére. Özönvízre nincs orvosság Ennyit a "múltról, de az élet nem áll meg. Hullay Gyula legújabb "vesszparipája" a DRVnél kialakítandó integrált informatikai rendszer tökéletesítése, a bevezetést óhatatlanul kísér buktatók kiküszöbölése, vagy ha lehet, elrejelzése. Ehhez magánszorgalomból, talán a kötelez feladatokon túl is, gyjti az információkat és igyekszik segíteni a rendszer telepítit. Persze ilyenkor vannak vitái azokkal, akik enyhén szólva kevesebb, mint negyedszázada dolgoznak ezen a területen. Ugyancsak jelents feladat számára elérni, hogy ne ismétldjenek meg a tavalyeltti, településen belüli szennyvízkiöntések a Velencei tó körzetében. Az itteni rendszer kiváltképp az a végátemel, amely a tó vízgyjt területén kívülre továbbítja a szennyvizet nem képes elvezetni a tavaszi, hirtelen hóolvadással, vagy özönvízszer eszéssel fel-

20 duzzasztott szennyvizet. A megoldást az önkormányzatokkal, a vízügyi igazgatósággal és a környezetvédelmi szervekkel közösen keresik. A környezet és a fogyasztók érdekében Hullay Gyula és az általa vezetett igazgatóság egyik megoldandó feladata manapság, hogy elfogadtassa a Gaja Környezetvéd Egyesülettel és a Fehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesülettel, hogy a rákhegyi vízfelengedés koránt sincs olyan káros hatással Székesfehérvár ivóvizére, mint ahogyan egyesek bizonygatják, st: környezetvédelmi és energetikai szempontból egyaránt üdvös hatásai vannak a bányászkodás és az ehhez szükséges mesterséges vízszintcsökkentés megszüntetésének. Az utóbbi években azzal a helyzettel kellett a DRV Rt-nek megbirkóznia, hogy az ivóvízigényeknél jóval nagyobb mennyiség (majdnem pontosan kétszer annyi) vizet kellett háromszáz méter mélységbl kitermelnie. A felesleg a Gaja patak vízhozamát "gazdagította". Nem kell mondani mennyi energia ment ezzel kárba. A bányászkodás végleges beszüntetése és az ezt követ, végi vízfelengedés után már jóval kisebb mélységbl kell a korábbi mennyiség felének megfelel (az ivóvízellátást szolgáló) karsztvizet kitermelni, amely a környezeti hatások miatt némi vasat és mangánt is tartalmaz, amelyet a bauxit fedrétegéül szolgáló pirites kzetbl oldódik ki. Tehát egyfell jelents szivattyúzási energia-megtakarítás jelentkezik, a másik oldalról pedig egy korábbi, átalakított felszíni tisztítóm üzemeltetése miatt költségnövekedés jelentkezett, amely utóbbi azonban, a víz természetes tisztulása miatt egyre kisebb lesz, s idvel el is tnhet. A vas- és mangántartalom átmeneti növekedése elre látható volt, s egy rövid, két-három hetes periódust leszámítva, amikor a tényleges koncentráció egy nagyságrenddel nagyobb volt az elre jelzettnél, sikerült is kontroll alatt tartani. (A kitermelt nyers víz vastartalma már tisztítás nélkül is jóval kisebb, mint a fehérváriak által oly kedvelt savanyúvízé.) A vízben szerencsére az olajszennyezést sem sikerült kimutatni, így bizonyos mennyiség aktív szén adagolása már csak a biztonság növelését szolgálja. Olaj már csak azért sem kerülhet a vízaknába, mivel az nincs közvetlen összeköttetésben a bányászkodásra használt vágatokkal, csak a kzetrétegen keresztül, szrve jut bele a karsztvíz. A nyers vízben elfordulhat még szervetlen lebeg anyag (dolomit por), de ez a tisztító technológiai alkalmazásával teljesen leválasztható, s a hálózatba már nem kerülhet. Összességében megállapítható szögezi le Hullay Gyula, hogy a vízfelengedés, a hozzá kapcsolódó szükséges intézkedések és az egész folyamat kedvez hatása a fogyasztók és a környezet "malmára" hajtja a vizet, hiszen a korábbinál takarékosabb módon, a természetes állapotokhoz közelítve tudjuk kielégíteni a fogyasztók igényeit. Persze mindig lesznek, lehetnek olyanok, akik nem teljesen bevallott célokkal, mondvacsinált okokkal, feszültséget szítanak a szolgáltatók ellen. Ez azonban a dolgok lényegén mitsem változtat. L. S.

XV. évfolyam 2. szám. A rendszerek doktorai

XV. évfolyam 2. szám. A rendszerek doktorai XV. évfolyam 2. szám A rendszerek doktorai Ha meg nem is gyógyítják azonnal, de legalább jelzik a bajt: szivárgást, repedést, készül törést, aggasztó kopást. k a diagnosztikai csoport munkatársai, aki

Részletesebben

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete

Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének. 25/2004.(VII.14.) rendelete Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képvisel-testületének 25/2004.(VII.14.) rendelete az önkormányzati tulajdonú közüzem vízmbl szolgáltatott ivóvízért és a közüzem csatornam használatáért fizetend

Részletesebben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben

Éves jelentés. Fővárosi Vízművek Zrt. energiagazdálkodása a évben A jelentés célja Éves jelentés Fővárosi Vízművek Zrt. gazdálkodása a 2017. évben Jelen dokumentum célja, hogy az hatékonyságról szóló 2015. évi LVII. törvénynek és az annak végrehajtásáról szóló 122/2015.

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. Éves energetikai szakreferensi jelentés 217 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Energia

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS. a Hungast 14. Kft évi energetikai tevékenységéről (kivonat). Budapest, A jelentést összeállította:

ÉVES JELENTÉS. a Hungast 14. Kft évi energetikai tevékenységéről (kivonat). Budapest, A jelentést összeállította: ÉVES JELENTÉS a Hungast 14. Kft. 2017. évi energetikai tevékenységéről (kivonat). Budapest, 2018.05.09. A jelentést összeállította: Domokos Péter energetikai szakreferens Hungast 14_szakreferens_2017_éves

Részletesebben

A víz értékességéről, újrahasznosításáról és a biológiai szennyvíztisztításról

A víz értékességéről, újrahasznosításáról és a biológiai szennyvíztisztításról A víz értékességéről, újrahasznosításáról és a biológiai szennyvíztisztításról Hazánk vízügyi helyzete: Medenceország vagyunk, tehát sok a víz Ez viszont gyakran árvizeket okoz A vizeink viszonylag jó

Részletesebben

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója

Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás. A Káli Kistérség Víziközmű Társulatának tájékoztatója Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és szennyvíztisztítása beruházás TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Káli szennyvízelvezetési agglomeráció csatornázása és

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2017. év Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás... 4 Villamosenergia-felhasználás... 4 Gázfelhasználás... 5 Távhőfelhasználás...

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD Kokszoló Kft. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech Energy Solutions

Részletesebben

Települések szennyvízelvezetés- kezelés

Települések szennyvízelvezetés- kezelés Települések szennyvízelvezetés- kezelés megoldására pályázati lehetőségek - 2017 KDT TVT ülés 2017. május 04. Székesfehérvár Somogyiné Neuperger Lívia KDT VIZIG Egy kis visszatekintés: Magyarország csatornázási

Részletesebben

Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása

Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása Az els lépések, avagy az épületek energetikai tanúsítása Halász István ügyvezet Energetikai Tanúsítvány Jogi szabályozás EU direktíva írja el a bevezetését 2002/91/EK -». 2010. Új j direktíva A 176/2008

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés Éves energetikai szakreferensi jelentés 218 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/219 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...

Részletesebben

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt.

2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. 2017. évi energiafogyasztási riport NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. I. Tartalomjegyzék I. Tartalomjegyzék... 2 II. Előszó... 3 III. A vállalat energiafelhasználása 2017-ben...

Részletesebben

Eladó: dr. Vajda László fcsoportfnök, FVM, EU Koordinációs Fosztály

Eladó: dr. Vajda László fcsoportfnök, FVM, EU Koordinációs Fosztály Az EU vidékfejlesztési politikája 2007 és 2013 között volt a témája annak a háttérbeszélgetésnek, amelyet a Miniszterelnöki Hivatal EU Kommunikációs Fosztálya szervezett újságíróknak 2005. június 29-én.

Részletesebben

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

ALSÓNÉMEDI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 41-98/2012. ELŐTERJESZTÉS Készült:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye

HÍRLEVÉL. A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal közleménye HÍRLEVÉL I. A Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága által előírt tájékoztató a társasházi tulajdonosok részére A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi

Részletesebben

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Útmutató a 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet szerinti szennyezés csökkentési ütemterv készítésére vonatkozó kötelezés végrehajtásához

Részletesebben

Az EMAS rendszer bevezetése a Kaposvári Vízművek Kft szennyvízkezelési főmérnökségén.

Az EMAS rendszer bevezetése a Kaposvári Vízművek Kft szennyvízkezelési főmérnökségén. Az EMAS rendszer bevezetése a Kaposvári Vízművek Kft szennyvízkezelési főmérnökségén. Kurucz Gyöngyi Minőség- és környezetirányítási vezető Kaposvári Vízművek Kft Kaposvár Kossuth l.u.1-9 www.kaposviz.hu

Részletesebben

39/1997. (VII. 1.) IKIM rendelet

39/1997. (VII. 1.) IKIM rendelet Lezárva: 200. december 31. Hatály: 2000.VI.1. - Hatályos - 39/199. (VII. 1.) IKIM rendelet - a nukleáris anyagok nyilvántartási 1. oldal 39/199. (VII. 1.) IKIM rendelet a nukleáris anyagok nyilvántartási

Részletesebben

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete

Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testületének 20/1992. (IX.4.) rendelete A VÍZ- ÁS CSATORNAHASZNÁLATI DÍJ BÉRLKRE TÖRTÉN ÁTHÁRÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL Szigetvár Város Önkormányzata Képvisel-testülete

Részletesebben

E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S

E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S E G Y Ü T T MKÖDÉSI K E R E T M E G Á L L A P O D Á S amely létrejött egyrészrl: név: Város Önkormányzata székhely: 2000, Városház tér 1-3. PIR törzsszám: 395368 KSH azonosító: 1315440 adószám: 15395364-2-13

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Next Ingatlanforgalmazási és Kereskedelmi Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Next Ingatlanforgalmazási és Kereskedelmi Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Next Ingatlanforgalmazási és Kereskedelmi Kft. részére v1.41 2018 Bevezetés Az Elmű Nyrt. szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatást a kötelezett

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. vonatkozásában a 2018-as naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2018. év Készítette: Terbete Consulting Kft. szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/2019 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás...

Részletesebben

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS

ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. vonatkozásában a 2017-es naptári év energiafogyasztási és energiahatékonysági tevékenységgel kapcsolatosan készítette CleanTech

Részletesebben

Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei.

Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei. Szektortudat-fejlesztés. Ismeretek és ismérvek a szektorról. A szektorhoz való tartozás elnyei és a sikeres szektorépítés lehetségei. Zalatnay László tréner 2 állítás: Az emberi társadalom összes problémája

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés ORION Elektronikai Kft részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés ORION Elektronikai Kft részére Éves energetikai szakreferensi jelentés ORION Elektronikai Kft részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Pannontej Zrt-Zala részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Pannontej Zrt-Zala részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Pannontej Zrt-Zala részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

TETTYE FORRÁSHÁZ Pécsi Városi Viziközm Üzemeltetési Zártkören Mköd Részvénytársaság beszámolójának kiegészít melléklete 2013. 01. 01-2013. 12. 31. üzleti évrl ------------------------------- Sándor Zsolt

Részletesebben

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához

KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A 296/2006.(XI.28.) Kt. sz. melléklete KONCEPCIÓ a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló új rendelet megalkotásához A szociális területen alkalmazott két f jogszabály

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére v1.41 2018 Bevezetés Az Elmű Nyrt. szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatást a kötelezett vállalat részére.

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Váci Távhő Nonprofit Közhasznú Kft részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére.

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés. Kőbányahő Kft.

Éves energetikai szakreferensi jelentés. Kőbányahő Kft. Éves energetikai szakreferensi jelentés Kőbányahő Kft. Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens Bevezetés Magyarország - az Európai Uniós energiapolitikai törekvések mentén

Részletesebben

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2010. december 16-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2011. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. II. évfolyam / 22. szám 2004. november 23. 45-46. A K I Borpiaci információk II. évfolyam / 22. szám 24. november 23. 45- Bor piaci jelentés 1-4. táblázat, 1-3. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2-5. oldal 5. táblázat: Fogyasztói árak

Részletesebben

Bevezetés...2. Az Informatikai Rendszer...3. A rendszergazda...4. A felhasználókra vonatkozó szabályok...5

Bevezetés...2. Az Informatikai Rendszer...3. A rendszergazda...4. A felhasználókra vonatkozó szabályok...5 Tartalom Bevezetés...2 Az Informatikai Rendszer...3 A rendszergazda...4 A felhasználókra vonatkozó szabályok...5 A tanulók számítógéphasználatára vonatkozó elírások...7 A Szabályzat hatálya...8 1 Bevezetés

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés TEJ-S Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés TEJ-S Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés TEJ-S Kft. részére v1.41 2018 Bevezetés Az Elmű Nyrt. szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatást a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Energia felhasználás hatékonyságának növelése és megújuló energiaforrások használata a BÁCSVÍZ Zrt.-nél

Energia felhasználás hatékonyságának növelése és megújuló energiaforrások használata a BÁCSVÍZ Zrt.-nél Energia felhasználás hatékonyságának növelése és megújuló energiaforrások használata a BÁCSVÍZ Zrt.-nél Temesvári Péter fejlesztési és térinformatikai osztályvezető 2013. Május 29. Cégünkről Alapítás:

Részletesebben

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15.

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. TARTALOM BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK KONKRÉT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK I. Gyógyító Magyarország - Egészségipar II.

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés DIPA Diósgyőri Papírgyár Zrt. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek

Részletesebben

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép

Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban. Felsoktatási minségtérkép Minségfejlesztési szolgáltatások a felsoktatásban Felsoktatási minségtérkép 8. Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferencia 2012. április 26-27., Gödöll Hegyi-Halmos Nóra ELTE PPK OFI Felsoktatási

Részletesebben

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER

TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 2001 DECEMBER 2 TATA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉT MEGALAPOZÓ TELEPÜLÉS 2001. Készült Tata Város Önkormányzata megbízásából 1 TATA VÁROS TELEPÜLÉSJA MELY KÉSZÜLT A VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK MEGALAPOZÁSA

Részletesebben

CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM. név város/község. utca sz. em. ajtó. alatti lakos megrendelem Önöknél a város/község. utca sz. hrsz-ú

CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM. név város/község. utca sz. em. ajtó. alatti lakos megrendelem Önöknél a város/község. utca sz. hrsz-ú Vevői rendelésszám: Előlegszámla száma: Üzemmérnökség Bekötési előleg: Ft Befizetés ideje: Megrendelő tölti ki: CSATORNABEKÖTÉSI KÉRELEM név város/község utca sz. em. ajtó alatti lakos megrendelem Önöknél

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYZAT

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYZAT SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETVÉDELMI SZABÁLYZAT 2010 I TARTALOMJEGYZÉK I. A szabályzat célja, hatálya, értelmez rendelkezések 1 II. A környezetvédelmi tevékenység egyetemi rendszere 4 III. Környezetvédelmi

Részletesebben

Nyilvánosságra hozatali követelmények 2008 teljes év TARTALOMJEGYZÉK

Nyilvánosságra hozatali követelmények 2008 teljes év TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK I SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET 2008 ÉVI GAZDÁLKODÁSI EREDMÉNYE... 2 I.1 PUBLIKUS MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS... 4 II SZIGETVÁRI TAKARÉKSZÖVETKEZET KOCKÁZATKEZELÉSI ELVEI MÓDSZEREI... 6

Részletesebben

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete

JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete JUTA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2010.(XII. 13.) rendelete az önkormányzati tulajdonú vízi közműből szolgáltatott ivóvíz díjának, és az önkormányzati tulajdonú vízi közüzemű által biztosított

Részletesebben

!"#$%#&'(&%)*&"+,)-#!

!#$%#&'(&%)*&+,)-#! 2!"#$%#&'(&%)*&"+,)-#! #$%./%+)(01!-%)2" % ).!"#$%#&'(&%)*&"+,)-#! #$%./%+)(034$)#5&" !"#$%&' BEVEZET 4. oldal I. FEJEZET 7. oldal Szakmai alapvetések 7. oldal Nemzeti Fejlesztési Terv bemutatása 2007-2013

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. május 08. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés PUHI-TÁRNOK Út- és Hídépítő Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés PUHI-TÁRNOK Út- és Hídépítő Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés PUHI-TÁRNOK Út- és Hídépítő Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére.

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Redel Elektronika Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Redel Elektronika Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Redel Elektronika Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Menza Co Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Menza Co Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Menza Co Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében készítettük

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés "KÁTA CNC" Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés KÁTA CNC Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés "KÁTA CNC" Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról 2013. február 11. Háttér A Fejér Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Axis Bentonit Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Axis Bentonit Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Axis Bentonit Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Litér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2003.(X.1.) rendelete a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatásról. Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930

Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági

Részletesebben

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére

április Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére Havi energetikai szakreferensi jelentés FÉNY UTCAI PIAC Kft. részére 218 április v1.64 Tartalom Tartalom... 2 Bevezetés... 2 Összesített adatok bemutatása... 4 Energiafogyasztások vizsgálata... 4 Energiafogyasztásokhoz

Részletesebben

A Baptifon elégedettségi felmérés 2014. Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15.

A Baptifon elégedettségi felmérés 2014. Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15. A Baptifon elégedettségi felmérés 2014 Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, 2015. február 15. Áttekintés Ez a Baptifon flotta első ügyfél elégedettségi felmérése Kitöltési időszak: 2014. december 2015.

Részletesebben

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére

ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére ELTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képvisel-testületének 2010. január 20.-án tartandó képvisel-testületi ülésére Tárgy: Széchenyi utca teljes korszersítése Tisztelt Képvisel-testület! Nyílt

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés ECOMISSIO Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés ECOMISSIO Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés ECOMISSIO Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása

Kishajók felelsségbiztosítása 1. Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 1 Szabályzat Kishajók felelsségbiztosítása Kishajók felelsségbiztosítása 2 Tartalomjegyzék 1. A biztosítás tárgya...3 2. Szerzd, biztosított...3 3. Együttbiztosított személyek...3

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Szirák-Farm Kft részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Szirák-Farm Kft részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Szirák-Farm Kft részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére. Ennek keretében

Részletesebben

Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására

Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására Gödöllői Távhő Kft. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2005. december 15-i ülésére Tárgy: Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására Előterjesztő:

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés OEST Nemzetközi Kereskedelmi Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés OEST Nemzetközi Kereskedelmi Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés OEST Nemzetközi Kereskedelmi Kft. részére 2017 Bevezetés Az Elmű Nyrt szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatás a kötelezett vállalat részére.

Részletesebben

Technikai ismertet?: Komoly problémák a 2013-as ECU-val

Technikai ismertet?: Komoly problémák a 2013-as ECU-val Technikai ismertet?: Komoly problémák a 2013-as ECU-val by Papp István - szombat, március 16, 2013 http://www.formula1tech.hu/technikai-ismerteto-komoly-problemak-a-2013-as-ecu-val/ A Formula-1-es autó

Részletesebben

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26.

Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft ügyvezetője. Ó z d, 2012. január 26. J a v a s l a t az Ózdi Vízmű Kft. 2012. évi víziközmű fejlesztésének keretén belül az ivóvíztisztító telep megvalósításával kapcsolatos tulajdonosi döntések meghozatalára Előterjesztő: Ózdi Vízmű Kft

Részletesebben

2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban

2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban 2,6 millió magyar család életében 2015. szeptember 1-je fordulópontot jelent. Ekkortól lépett életbe az Európai Unió új szabálya, mely alapjaiban változtatja meg a magyarok által választható és vásárolható

Részletesebben

! "! # $ $ % " $ & "

! ! # $ $ %  $ & ! "! # $ $% " $ & " 60 50 40 30 20 10 0 1950 1952 1954 1956 1958 1960 1962 1964 1966 1968 1970 1972 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 % A mezgazdaságban dolgozók

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00887-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u. 19-21., adószám: 22367488-2-44)

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés Libri Könyvkereskedelmi Kft. részére

Éves energetikai szakreferensi jelentés Libri Könyvkereskedelmi Kft. részére Éves energetikai szakreferensi jelentés Libri Könyvkereskedelmi Kft. részére v1.41 2018 Bevezetés Az Elmű Nyrt. szerződés alapján nyújt energetikai szakreferensi szolgáltatást a kötelezett vállalat részére.

Részletesebben

ÉVES ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS JELENTÉS MAGYAR ÉPÍTŐ ZRT. RÉSZÉRE ÉVRE. Dokumentum mappa

ÉVES ENERGETIKAI SZAKREFERENSI ÉVES JELENTÉS JELENTÉS MAGYAR ÉPÍTŐ ZRT. RÉSZÉRE ÉVRE. Dokumentum mappa Futur e Energy Kft. H-1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. tel: +36 1 436-5171 fax: +36 1 436-5172 ÉVES ENERGETIKAI SZAKREFERENSI JELENTÉS info@futurenergy.hu www.futurenergy.hu Magyarországi Központ

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről

JEGYZŐKÖNYV. 1./ Beszámoló az önkormányzat 2013. évi munkájáról és 2014. évi terveiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Kunszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 28-án 17,30 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásán a Petőfi Rendezvény-és Faluházban. Jelen vannak: Kovács

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.

Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9. Stratégia felülvizsgálat, szennyvíziszap hasznosítási és elhelyezési projektfejlesztési koncepció készítés című, KEOP- 7.9.0/12-2013-0009 azonosítószámú projekt Előzmények A Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési

Részletesebben

Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1)

Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1) Vizsgáló- és kalibráló laboratóriumok felkészültségének általános körülményei (MSZ EN ISO/IEC 17025:2001) Tartalomjegyzék (1) 1.Bevezetés 2.Alkalmazási terület 3. Fogalom meghatározások 4. Irányítási követelmények

Részletesebben

Eleveniszapos szennyvíztisztítás biotechnológiai fejlesztései, hatékony megoldások Kivitelezés, üzemeltetés, pályázati lehetőségek

Eleveniszapos szennyvíztisztítás biotechnológiai fejlesztései, hatékony megoldások Kivitelezés, üzemeltetés, pályázati lehetőségek Eleveniszapos szennyvíztisztítás biotechnológiai fejlesztései, hatékony megoldások Kivitelezés, üzemeltetés, pályázati lehetőségek Zsámbék 1016.04.20. Mészáros József csatornázási ágazat, műszaki vezető

Részletesebben

D:\munkák\város\egys\a talajterhelési díj helyi szabályairól.doc

D:\munkák\város\egys\a talajterhelési díj helyi szabályairól.doc /5 KISÚJSZÁLLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 36/2004. (VI.25.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díj helyi szabályairól az 5/2005. (I.28.). a 63/2005. (XII.6.) 2 és a 20/2009. (IX.30.) 3 egységes szerkezetben

Részletesebben

2007. Augusztus. Általános vélemény

2007. Augusztus. Általános vélemény Az Energia Klub véleménye és javaslatai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kidolgozott Magyarország megújuló energia felhasználás növelésének stratégiájához 2007. Augusztus Általános vélemény

Részletesebben

A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI. Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30.

A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI. Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30. A SZENNYVÍZISZAPRA VONATKOZÓ HAZAI SZABÁLYOZÁS TERVEZETT VÁLTOZTATÁSAI Domahidy László György főosztályvezető-helyettes Budapest, 2013. május 30. BKSZT Tartalom Előzmények, új körülmények Tervezett jogszabály

Részletesebben

AZ ISO ENERGIAIRÁNYÍTÁSI RENDSZER (GONDOLATOK ÉS ÜZENET) Május 14.

AZ ISO ENERGIAIRÁNYÍTÁSI RENDSZER (GONDOLATOK ÉS ÜZENET) Május 14. AZ ISO 50001 ENERGIAIRÁNYÍTÁSI RENDSZER (GONDOLATOK ÉS ÜZENET) 2013. Május 14. MI IS AZ ENERGIA? Energia: Villamos energia, gáz, üzemanyag, gőz, hő, sűrített levegő vagy más hasonló energiahordozó. MEGJEGYZÉS

Részletesebben

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György

Javaslat a szennyvízcsatorna évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György Gödöllő Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2008. december 11-i ülésére Tárgy: Javaslat a szennyvízcsatorna 2009. évi díjainak megállapítására Előterjesztő: Dr. Gémesi György - 2 - Tisztelt

Részletesebben

Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban?

Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban? 1 fólia Milyen kihívásokat kell a logisztikának kezelni, magas szinten megoldani a globalizált világban? A termelés globalizációja következtében teljesen átalakul a termelő vállalatok struktúrálódása.

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2451-06 Vállalkozási alapismeretek követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Az új gazdasági év tervezésénél egy vállalat marketing munkatársat kíván foglalkoztatni. A marketinges alkalmazásának feltételei során meg kell határozni a feladatokat. Fogalmazza meg a leendő

Részletesebben

Nyilatkozat ... 1/A. A felszámolás, végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet azonosító adatai: ... ... ...

Nyilatkozat ... 1/A. A felszámolás, végelszámolás alatt álló gazdálkodó szervezet azonosító adatai: ... ... ... 1.sz. levélminta 1. sz. melléklete 1. számú melléklet a 106/1995. (IX. 8.) Korm. rendelethez Nyilatkozat az 1991. évi IL. törvény 31. (1) bekezdés c) pontja, illetve a 70. c) pontja szerint a felszámolási

Részletesebben

SEGÍTÜNK! Döntsön megfontoltan! Tájékoztató az energiaés közműszolgáltatókról

SEGÍTÜNK! Döntsön megfontoltan! Tájékoztató az energiaés közműszolgáltatókról www.mekh.hu PANASZA VAN? SEGÍTÜNK! Döntsön megfontoltan! Tájékoztató az energiaés közműszolgáltatókról V. Miben segít a kiadvány? A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) küldetése, hogy

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében

JEGYZİKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti 206-os tárgyalótermében JEGYZİKÖNYV Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2012. szeptember 05-én 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésérıl Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE

MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE Szolgáltató példánya TÖRSVÍZ Kft. 2046 Törökbálint Pf.30. 6.6. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS LOCSOLÁSI CÉLÚ VÍZHASZNÁLAT MEGÁLLAPÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ MELLÉKMÉRŐ ÜZEMELTETÉSÉRE Megállapodás száma: amely létrejött

Részletesebben

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047)

Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) Simontornya város Szennyvízelvezetése és Szennyvíztisztítása (KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047) KEOP-1.2.0/B/10-2010-0047 LAKOSSÁGI FÓRUM Simontornya Város Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat Kossa István elnök

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. március 23-án reggel 8 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete

A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A szántóföldi növények költség- és jövedelemhelyzete A hazai szántóföldi növénytermelés vetésszerkezete viszonylag egységes képet mutat az elmúlt években. A KSH 2 adatai szerint a vetésterület több mint

Részletesebben

A vízi közműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá csatornamű révén szolgáltatott szennyvízelvezetés, - tisztítás és kezelés szolgáltatás egységenként:

A vízi közműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá csatornamű révén szolgáltatott szennyvízelvezetés, - tisztítás és kezelés szolgáltatás egységenként: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2007. (XII.13.) sz. rendelete a helyi közüzemi ivóvízdíj és csatornadíj megállapításáról a 25/2008. (XII.19.) 28/2009. (XII.17.) sz. a 25/2010. (XII.16.)

Részletesebben

ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ

ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ ÉSZREVÉTELEK A JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSRÓL SZÓLÓ SZABÁLYOZÁS 2003. JANUÁR 31-ÉN LEZÁRT KONCEPCIÓJÁHOZ Programjában a Kormány meghirdette a nép ügyvédje intézményének létrehozását. A jelen Koncepcióban kibontott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-i ülésére Tárgy: A közterületek tisztántartásáról és a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves

TARTALOMJEGYZÉK. az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról. - Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves TARTALOMJEGYZÉK az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról készült tájékoztató anyagához Tájékoztató az önkormányzat 2010. III. negyedéves gazdálkodásáról Bevételek (1. számú melléklet) Mködési

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST. Áfa KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 11 - BUDAPEST Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE

TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE NAGY IMRE VEZÉRIGAZGATÓ CORAX-BIONER ZRT. 2018. JANUÁR 26. A probléma: a hazai szennyvízkezelőkben alkalmazott szennyvízkezelési technológiák

Részletesebben