Választás 2014 eredmények

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Választás 2014 eredmények"

Átírás

1 L I G E T A L J A I Hírm o ndó XVI. ÉVFOLYAM OKTÓBER NYÍRADONY VÁROS LAPJA Választás 2014 eredmények A Nyíradony város közigazgatási területén október 12-én megtartott polgármester, helyi önkormányzati képviselők, valamint roma nemzetiségi önkormányzati képviselők választásának végleges eredményéről. Tisztelt Választópolgárok! október 12-én, a város közigazgatási területén a választási eljárásról szóló évi XXXVI. törvény szabályai szerint - sor került a város megüresedett polgármesteri helyének betöltésére irányuló polgármester választás lebonyolítására, a ben megválasztott ciklusát záró képviselő-testület önkormányzati képviselő tagjainak választására, s új szabályok szerint nemzetiségek jogairól szóló a évi CLXXIX. törvény rendelkezései szerint a roma nemzetiségi önkormányzat képviselőinek megválasztására. Ugyanezen a napon szavazhattak a választópolgárok arról is, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés milyen összetételben kezdheti meg munkáját. Itt a választók a pártok, jelölő szervezetek listájára szavazhattak. A szavazás lebonyolítása településünkön a választási eljárási törvény rendelkezéseinek mindenben megfelelve törvényesen, átlátható módon, szakszerűen és gyorsan bonyolódott le. A helyi választási bizottságnak a választást megelőzően, de a választás napján sem kellett panasz ügyekkel, vagy fellebbezéssel foglalkoznia. A sikeres lebonyolításban jelentős szerepe volt a képviselő-testület által megválasztott és delegált tagokból álló szavazatszámláló bizottságoknak, valamint a munkájukat segítő helyi választási iroda munkatársainak. Szakszerű és jogszerű tevékenységüket a Helyi Választási Bizottság ez úton köszöni meg. A választási eljárásról a Nyíradony Város Helyi Választási Bizottsága a évi XXXVI. törvény 307/N. és a alapján az alábbi tájékoztatót teszi közzé. A város közigazgatási területén 6088 választásra jogosult választópolgár szerepelt a választók névjegyzékén. A választáson 3350 fő élt szavazati jogával, mely 55 %-os részvételi arányt jelentett. A város polgármesteri választásán 3 jelölt indult. A választáson 3299 érvényes szavazat mellett 49 érvénytelen szavazatot adtak le. A jelöltek közöl a legtöbb szavazatot elért jelölt töltheti be a város polgármesteri státuszát. Kovácsné Frank Magdolna jelölt 1098 érvényes szavazatot, Kondásné Erdei Mária jelölt 2048 érvényes szavazatot, Bodogán György 153 érvényes szavazatot kapott. Ennek megfelelően a Helyi Választási Bizottság megállapította, hogy a város polgármesteri választását Kondásné Erdei Mária asszony nyerte meg. A helyi önkormányzati képviselő választáson 24 jelölt indult. Közülük az első 8 helyen legtöbb szavazatot kapott jelölt vált Nyíradony Város képviselő-testületének önkormányzati képviselőjévé. A választás során az alábbi eredmények születtek: Kovácsné Frank Magdolna 1348 szavazat,tamás István 745 érvényes szavazatot,mercs György 1329 érvényes szavazatot,sztancs Tibor 1489 érvényes szavazatot, Trefán József 1505 érvényes szavazatot, Kertész Andrásné 252 érvényes szavazatot, Szilágyi Ferenc 954 érvényes szavazatot, Szilágyiné Csatlós Mária 696 érvényes szavazatot, Szulyák Tibor 712 érvényes szavazatot, Ábri Attila 234 érvényes szavazatot, Tatár Csaba 173 érvényes szavazatot, Erdei Mária Julianna 532 érvényes szavazatot, Dr Sztancs László 681 érvényes szavazatot, Maturáné Dr. Várkuli Adrienne 997 érvényes szavazatot, Mercs Gáborné 1629 érvényes szavazatot, Madar József 1584 érvényes szavazatot, Tasi Sándor 1061 érvényes szavazatot, Horváth József 397 érvényes szavazatot, Verdes Mihály 1001 érvényes szavazatot, Bodogán György 664 érvényes szavazatot, Pánt Károly 350 érvényes szavazatot, Balogh Julianna 387 érvényes szavazatot, Dr. Várkuli István György 1532 érvényes szavazatot, Gondor György 1017 érvényes szavazatot kapott. A választási bizottság megállapította, hogy mandátumot: Mercs Gáborné, Madar József, Dr. Várkuli István, Trefán József, Sztancs Tibor, Kovácsné Frank Magdolna, Mercs György és Tasi Sándor szereztek. A roma nemzetiségi önkormányzati választáson csak azok a szavazók szavazhattak, akik előzetesen a választók névjegyzékébe felvétették magukat. Összesen 324 fő szerepelt a választók névjegyzékében. Ebből 249 fő jelent meg a szavazáson. A jelöltek közül: Ábri Miklós 5, Sarkadi Gyula 68, Sarkadi Tamás 31, Jónás Attila 34, Sarkadi Károly 27, Balogh Zoltán János: 57, Balogh Julianna 55, Horváth Tivadar 81, Varga Attila 55, Horváth József 152, Ábri Attila 69 szavazatot szerzett. Mandátumot az alábbi, első 3 helyen szavazatot nyert jelölt szerzett: Horváth József, Horváth Tivadar és Ábri Attila A Helyi Választási Bizottság valamennyi megválasztott képviselőnek, valamint a város polgármesterének munkájukhoz eredményeket, a város fejlődésében sikereket kívánunk. Szűcs Lászlóné Helyi Választási Bizottság elnöke Választás eredmények... 1 Megbízó levelek átadása... 2 Megalakult a HBM-i önkormányzat... 2 Ciklusprogram... 2 Új autóbusz járatok... 4 Határon átnyúló projekteket tervez az Európa-kapu ETT... 4 A városi mesemondó verseny eredményei... 5 Tartalom Kirándulás a Hortobágyon... 5 A Görögkatolikus Egyházközség élete és hitélete... 7 Református hitélet... 7 Műsorral az Idősek Világnapjára éves osztálytalálkozó... 9 Sportösszefoglaló...10 Ligetaljai Hírmondó Nyíradony Város lapja Nyíradony, Árpád tér l. Tel.: 06-52/ Felelős kiadó: Nyíradony Város Önkormányzata Szerkesztő: Szilágyi Edina kommunikációs referens Lapzárta: minden hó 20-ig Nyomdai kivitelezés: Center- Print Nyomda, Debrecen Megjelenik: havonta Példányszám: 2700 db ISSN:

2 2 Ligetaljai Hírmondó október október Ligetaljai Hírmondó 3 Megbízó levelek átadása A választási eljárásról szóló évi XXXYI. törvény ában foglaltak alapján ünnepélyes keretek között került sor a október 12-én megválasztott, mandátumot szerzett Kondásné Erdei Mária asszonynak, mint a város polgármesterének, Mercs Gáborné, Kovácsné Frank Magdolna asszonynak, Madar József, Dr. Várkuli István György, Trefán József, Sztancs Tibor, Mercs György és Tasi Sándor uraknak a Nyíradony Város Önkormányzata Képviselő-testületébe megválasztott önkormányzati képviselők a Megbízó levelek átadására. Ezen alkalommal került sor a Nyíradony Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületébe mandátumot szerzett: Horváth József, Ábri Attila és Horváth Tivadar urak részére is a Megbízó levelük átadására. A bensőséges ünnepségen a Himnusz eléneklését követően Szűcs Lászlóné asszony, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette a szavazás számszerű eredményét, a október 12-ei helyhatósági választás lebonyolításának tapasztalatait. A tájékoztatójában - megköszönve a választási eljárásban résztvevők becsületes, jogszerű munkáját megállapította, hogy az eljárás szakszerűen, gyorsan, átlátható módon és törvényesen zajlott le október 21-én tartották a debreceni Megye Házán a közgyűlés alakuló gyűlését. A megyei önkormányzati választást a Fidesz- KDNP nyerte Hajdú-Biharban, a 24 fős testületben 14 képviselője van a Fidesz-KDNP-nek, 6 a Jobbiknak, 3 az MSZP-nek, 1 a Demokratikus Koalíciónak. Pajna Zoltán elnöki eskütétele utána, alelnöknek Bulcsú Lászlót és Tasi Sándort javasolta, melyet a közgyűlés többséggel el is fogadott. A Hajdú- Ezt követően Tasó László Államtitkár úr köszöntötte a mandátumot szerzett polgármester asszonyt, az önkormányzat képviselő-testületének tagjait, valamint a roma nemzetiségi önkormányzati képviselőket. Köszöntőjében elmondta, hogy az 55 %-os részvétel azt tanúsítja, hogy a város lakói a helyi közügyek gyakorlását és önkormányzatiságot megvalósító helyhatósági választáson felelős állampolgárokként vettek részt. A megjelenési arány, a megválasztott polgármester, a mandátumot nyert önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati képviselők személyének megválasztása azt tükrözi, hogy a város választópolgárai tudatosan és gondosan válogatták ki azokat a jelölteket, akiket a helyi döntéshozó testületekben az érdekeik képviseletében látni szeretnének. A város megválasztott polgármesterének, az önkormányzat képviselő-testülete tagjainak, a nemzetiségi önkormányzati képviselő-testület tagjainak gratulált megválasztásukhoz, a évig szóló mandátumukkal megszerzett közhatalmuk gyakorlásához sikereket kívánt. A Megbízó levelek átadását követően az ünnepség a Szózat eléneklésével fejeződött be. Bihar Megyei Közgyűlés tagjai névsorrendben: Antal Szabolcs Fidesz-KDNP Bernáth László Fidesz-KDNP Biró László Mihály Jobbik Bódi Judit MSZP Buczkó József Fidesz-KDNP Bulcsu László Fidesz-KDNP Demeter Pál Jobbik Dombi Imréné Fidesz-KDNP Gyula Ferencné MSZP Kiss Attila Fidesz-KDNP Kocsis Róbert Fidesz-KDNP Benő János Helyi Választási Iroda vezetője Koroknai Imre Fidesz-KDNP Kovács Zoltán Fidesz-KDNP Ménes Andrea Fidesz-KDNP Mohácsi László Jobbik Nagy Zsolt MSZP Pajna Zoltán Fidesz-KDNP elnök Rigán István Jobbik Simon Zoltán Fidesz-KDNP Tasi Sándor Fidesz-KDNP Timár Zoltán Fidesz-KDNP Tóth József DK Vértesi István Jobbik Vigh József - Jobbik Az önkormányzati képviselő a település egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit. Mötv.32..(1) I. FEJEZET BEVEZETŐ Ciklusprogram Nyíradony Város Polgármesterének évekre szóló ciklusprogramja Nyíradony város területén október 12-én a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény rendelkezéseiben foglaltak szerint 8 főből álló képviselő-testület alakult, s megtörtént a város polgármesterének megválasztása is. A választók jelentős többségének támogatásával a önkormányzati ciklusra legitimációt és felhatalmazást nyertem a város vezetésére. A választáson elnyert felhatalmazás jelentős felelősséggel jár: melynek megfelelni csak a település lakosságának tevékeny közreműködésével és támogatásával, a megalakult képviselő-testület települést vezető-irányító tevékenységével, a testülettel való szoros együttműködésben lehetséges. Ugyanakkor ahhoz, hogy a járási székhellyé vált településünk e közigazgatási területi egységben a vezető szerepét megtartsa, s a kistérségi szerepkörét erősítse, folytatni kell azt a kiemelkedően gazdag beruházási, fejlesztési folyamatot, melyben számíthattunk Magyarország Kormányának támogatására. A 2006-tól kezdődő időszakban a város önkormányzatának vagyona a rendszerváltás időszakában nyilvántartott vagyonának hússzorosát érte el. Ez együtt járt azzal, hogy az önkormányzat által megvalósított projektek a városban élők élethelyzetét és életminőségét alapvetően és folyamatosan javítja. Az elmúlt két ciklus vezetői olyan infrastrukturális fejlesztési folyamatot kezdtek el, mely által a város az eddigi növekedési pályáján való előrehaladásával élhető, növekvő népességű, s befogadó településsé válhat. Kiemelkedő esemény volt a város közigazgatási szerepkörében bekövetkezett változás. A település 62 év elteltével ismét járási székhely településsé vált. Ez a szakemberek megjelenése, a szellemi tőke gyarapodása mellett a város intézményi, építészeti környezetének jelentős gyarapodásával is együtt járt. A következő időszakban figyelemmel a folyamatban lévő beruházásokra, projektek megvalósítására - arra kell törekednünk, hogy a település fejlődése párosuljon a helyi gazdaság fejlesztésével, gyarapodásával, az új munkahelyek teremtésével Az előttünk álló, s polgármesteri ciklusomban elérni kívánt célokat az alábbiakban szeretném az Önkormányzati törvény feladat- és hatásköri listájában foglaltak alapján súlyozottan megjeleníteni. II. FEJEZET TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI FELADATOK Megalakult a Hajdú Bihar megyei önkormányzat 1.) Lakásgazdálkodás, otthonhoz jutás, letelepedések támogatása: Az elmúlt időszakban az ország más településeihez hasonlóan a város közigazgatási területén jelentős számban élnek olyan családok, akik adósságcsapdába kerültek. Családi lakóházaik a jelentős mértékben megfizetett hitelek ellenére árverezés alatt állnak, vagy a pénzintézetek tulajdonába, vagy a Nemzeti Eszközkezelő Szervezet tulajdonába kerültek. A pénzintézetek hitelekkel való elszámoltatását követően adósságterheik csökkenek, azonban célszerű arra felkészülni, hogy az esetükben a lakásokba való elhelyezésüket biztosítani szükséges. Ez azért is fontos, mivel az önkormányzat kötelező feladata a hajléktalanná válás megelőzésével kapcsolatban alapellátás biztosítása. Itt célszerű pályázati források felhasználásával - szociális bérlakások építését tervezni, melyre tervei vannak az önkormányzatnak. Célszerű lakás megépítését a következő ciklusban biztosítani. Az előzőekben már megfogalmazódott, hogy a városban fiatalok letelepedésére lehet számítani. Ennek elősegítését Fecskeház Programban történő részvétellel, az üressé váló lakások értékesítésének segítésével, a fiatalok letelepedését támogató letelepedési támogatási rendszer újragondolásával, összegének megemelésével szükséges ösztönözni. 2.) Hulladékgazdálkodás: A városban a hulladékgazdálkodási feladatok ellátását közszolgáltatóként a Debreceni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. látja el. A rezsicsökkentés hatására az Önkormányzat közszolgáltatással kapcsolatban felmerülő terhei jelentősen csökkentek. Ugyanakkor jelentős, az előző közszolgáltató által kiszámlázott, de a lakosság által meg nem fizetett közszolgáltatás díja. Annak érdekében, hogy ez a kintlévőség ne képződjön újra, törekedni kell arra, hogy a lakásfenntartási támogatás meghatározott része a szolgáltatás díjának megfizetéseként a közszolgáltatóhoz kerüljön. Az illegális hulladéklerakók megszüntetése érdekében fokozottabb mértékben kell a mezőőri szolgálatra támaszkodni, s a hulladékot lerakókkal szemben fokozott fellépést kell tanúsítani. 3.) A környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában abból kell kiindulnunk, hogy Nyíradony város a Gúthi-erdő közvetlen közelében fekszik. Erdőbe ágyazottsága kiemelkedő, hiszen a levegő minősége alapvetően meghatározza az itt élők közérzetét, életminőségét. A környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásában a településen működő köznevelési intézmények, egyesületek és civil szervezetek együttműködésére számítok, hiszen a környezet megóvása, védelme a gyermekek tudatos nevelésével kezdődik. A városban az elmúlt 8 évben végrehajtott fejlesztések jelentősen befolyásolják a települési környezet védelmét. A nyírségi tájegység növényvilágának megóvása, bemutatása és a területünkön fellelhető élővilág védelme alapvető kötelességünk. 4.) A helyi piac működtetésében jelentős változásokat eredményezhet a Piaccsarnok évi átadása. Ez a termelői piacnak, a kistermelők értékesítési tevékenységének megfelelő teret biztosít majd. 5.) A helyi közösségi közlekedésben jelenleg formálódik a járási közösségi közlekedés rendszere annak érdekében, hogy a járáshoz tartozó településeken élő ügyfeleket alapvetően kiszolgálják. A járatok sűrítése főként az autóbuszon történő közlekedés vonatkozásában az elmúlt hetek intézkedései nyomán megoldódni látszik. Ez nemcsak a közigazgatási feladatok ellátásának alapvető feltétele, de kulcsa a (gimnáziumi) köznevelési feladatok fejlesztésének is. 6.) A közvilágítás területén jelenleg van folyamatban LED lámpás lámpatestek cseréjére vonatkozó pályázatunk elbírálása. Sikeres megvalósítás esetén az önkormányzat által fizetendő közszolgáltatási díjak csökkennek majd. 7.) A víziközmű szolgáltatással kapcsolatos feladatok ellátásában jelenleg zajlik a város által is tulajdonolt Hajdú- Bihari Önkormányzatok Vízmű Zrtjének beolvadása nagyobb víziközmű szolgáltatást végző állami gazdasági társaságba. A jelenleg folyamatban lévő, az ivóvíz minőségének javítását célzó projektek végrehajtására a szükséges intézkedéseket meg kell tennünk. Feladatként jelentkezik a Tamásipusztai, valamint a Nyestekerti területrész ellátása. A vízrendezési feladatok ellátásában a jelenlegi belterületi csatornák felújítását és a hiányzó rendszerek megépítését szükséges megvalósítanunk. 8.) A helyi közutak fenntartása, közterület-fenntartás, parkosítási feladatok vonatkozásában: a város a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft-vel feladatellátásifeladat átvállalási szerződést kötött az önkormányzati közutak, közterületek kezelésére. A következő ciklus feladataként lehet megfogalmazni: a hiányzó szilárd burkolatú utak felületi lezárásának biztosítását, a mezőgazdasági feltáró utak fejlesztését, valamint a település turisztikai kapcsolatai fejlesztését szolgáló úthálózat kiépítését. A város ápolt megjelenése érdekében a parkok, zöldterületek fenntartása mellett újabb parkok, zöldfelületek kiépítését kell szorgalmaznunk. 9.) A köztemetők fenntartása és üzemeltetése tekintetében a jelenlegi ellátó rendszer megfelelő szolgáltatást biztosít. Temetőink ápoltsága, gondozottsága példaértékű. A közszolgáltatás igénybevétele ugyanakkor jelentős terheket ró a hozzátartozókra. Ezért koordinációs megbeszélésekkel ösztönözni szükséges, hogy a temetkezési szolgáltatások és kellékek ára jelentősebb mértékben csökkenjen. A temetői padok, pihenőhelyek elhelyezése lakossági kérésre megoldásra vár. 10.) Az előzőekben már jeleztem, hogy irigylésre méltó helyzetben vagyunk, hiszen az önkormányzat vagyonállománya a 6 milliárd Ft-os összeg közelében van. Ez olyan vagyontömeg és vagyonérték gyarapodást eredményez, mely az önkormányzat pénzügyi, gazdasági kondícióját jelentősen javítja. A vagyongazdálkodási feladatok ellátására az önkormányzat vagyonkezelői szerződést kötött a 100 %-osan tulajdonában lévő Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft-vel. A szerződés lehetővé teszi az új, nemzeti vagyonról szóló törvény alapelveinek megfelelő vagyongazdálkodási tevékenység ellátását, a felesleges, megfelelően nem hasznosítható vagyonelemek értékesítését vagy hasznosítását. III. FEJEZET ALAPFELADATOK ÉS INTÉZMÉ- NYI FELADATELLÁTÁS 1.) Egészségügyi alapellátás és egészséges életmódra nevelés vonatkozásában megállapítható, hogy a település jelenlegi egészségügyi alapellátása kidolgozott. A sürgősségi ellátást a központi ügyeleti rendszer biztosítja, mely jelentős többletkiadást eredményez az Önkormányzat számára. Ennek felülvizsgálata és újragondolása szükséges, akár más településekkel való társulás létrehozásával is. Az egészséges életmódra nevelés feladataiban továbbra is az egészségügyben dolgozó szakemberekre számítunk, ugyanakkor a helyi társadalom civil szervezetei, a köznevelési intézmények is végeznek ilyen típusú feladatokat. 2.) Az óvodai nevelés vonatkozásában jelenleg a városban működő önkormányzati fenntartású Szivárvány Óvoda, valamint tagintézménye Aradványpusztán megfelelő ellátást biztosít. Az ellátási térképen a férőhelyek vonatkozásában a város belterületen többlettel, míg Aradványpusztán fős férőhely hiánnyal számolhatunk. Az óvodai ellátás területén a jelenlegi állapotot két tényező határozza meg alapvetően: az állam szerepvállalása az óvodai ellátást végző intézmények fenntartásában és működtetésében, valamint a Görög Katolikus Egyház egyházi óvoda alapítására irányuló intézményfejlesztési tervei. Az aradványpusztai ellátási hiányt intézményfejlesztéssel és az erre irányuló pályázat benyújtásával kívánjuk megoldani. 3.) A szociális és gyermekjóléti feladatok ellátását a 2012-ben létrehozott járási szintű Nyíradonyi Szociális és Gyermekjóléti Társulás biztosítja. A szervezet struktúrája szinkronban az évi III. törvénnyel és évi XXXII. törvénnyel - igazodik a társulásban résztvevő önkormányzatok igényeihez, az ellátási területen élő lakosság ellátási szükségleteihez. Ezen a területen van a legszélesebb körű együttműködésre szükség annak érdekében, hogy csökkentsük azon családok, emberek számát, akik nem képesek önmaguk ellátására gazdasági, szociális értelemben. 4.) A polgármesteri Hivatal közigazgatási, önkormányzati igazgatási feladatellátása alapvetően befolyásolja a lakosság közérzetét. A hivatal személyi állománya a járási hivatal létrejötte miatt új dolgozókkal töltődött fel, s jelentős a közfoglalkoztatási tevékenységben ügyelőkészítő szerepet vállaló munkatársak száma. Kiemelkedő feladat a jogszabályokban foglalt létszámkeret megtartása mellett az állomány stabilizálása és ezzel együtt folyamatos és a lakosság megelégedésére szolgáló ügyintézés biztosítása. 5.) Közművelődési, könyvtári, közgyűjteményi feladatok ellátása: Az intézménynek a városban élők közművelődési igényei kielégítésén túl a művészeti nevelés, a hagyományőrzés és ápolás a nemzetközi kapcsolatok építésében való szerepvállalását szükséges erősíteni. A művelődési ház figyelemmel az intézményben folytatott csoportok tevékenységére és az épület állagára felújításra, bővítésre szorul. Ezzel összefüggésben a Városi Könyvtár helyigényét is orvosolni szükséges a jövőben. A Polgármesteri Hivatal galériájának elkészültével új közművelődési színtér áll rendelkezésre, lehetőséget nyújtva a nemzetközi képzőművészeti alkotótáborban alkotó művészek által adományozott műalkotások bemutatására, valamit a Nyíradonyi Arcképcsarnok kialakítására /híres emberek/. A Nyíradonyi Értéktár önálló szervezetként hatékonyabban tudna pályázati forrásokat lehívni. 6.) Az alapfokú művészetoktatás a köznevelési intézményekkel együttműködve továbbra is működőképes lehet. 7.) Egyházakkal, civil szervezetekkel való kapcsolattartás, együttműködés az önkormányzat feladatait könnyíti. Az együttműködés színtereit, fórumait kialakítani szükséges. 8.) Együttműködés a Képviselő-testülettel, a város közigazgatási területén működő kormányzati feladatokat ellátó szervekkel, intézményekkel (járási hivatal, KLIK, Munkaügyi Kirendeltség) a településen élők problémáinak megoldása érdekében elengedhetetlen. Programom az elmúlt időszak szerves folytatása kíván lenni. Kiemelt szerepet játszik benne a most következő, utolsó Európa Uniós ciklus pályázati rendszerének minél szélesebb körű kihasználása, nemcsak az önkormányzat, hanem a vállalkozások, magánszemélyek, családok és szervezetek fejlődése, gyarapodása érdekében. A programban vázolt tervek megvalósítása a Képviselő-testület munkabírásán és az itt élők együttműködésén fog múlni. Nyíradony, október 21. Kondásné Erdei Mária Nyíradony város polgármestere

3 4 Ligetaljai Hírmondó október október Ligetaljai Hírmondó 5 T Á J É K O Z T A T Ó Nyíradony Város Képviselő-testületének alakuló üléséről Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 43. -ában foglaltak alapján október 22-én megtartotta alakuló ülését az október 12-ei helyhatósági választáson létrejött Képviselő-testület. Az ülésen a Himnusz elhangzását követően helyi választási bizottság elnökének választással kapcsolatos tájékoztatóját hallgatták meg a jelenlévők. Ezt követően Tasó László Államtitkár úr köszöntötte a jelenlévőket a megválasztott polgármestert és a Képviselő-testület tagjait. Köszöntőjében elmondta, hogy Magyarország választópolgárai ismételten bizonyították, hogy a helyi közügyek gyakorlására létrejövő helyhatóságok megválasztása érzékenyen érinti őket. A 2010-es választáson való részvételnél magasabb megjelenési arány biztos legitimációt ad a megválasztott polgármestereknek, önkormányzati képviselőknek, nemzetiségi önkormányzati képviselőknek egyaránt. A felhatalmazást nyert jelöltek kivételes helyzetben vannak, hiszen 5 évre szóló mandátumot nyertek el. Megfelelő idő állhat így a rendelkezésükre arra, hogy bizonyítsák, hogy a választópolgárok jól döntöttek. A város megválasztott polgármesterének, az önkormányzati képviselőknek munkájukhoz sikereket és megfelelő együttműködést kívánt. A köszöntő meghallgatását követően a megválasztott önkormányzat képviselők eskütételére és az erről szóló esküokmány átadására került sor, melyet a helyi választási bizottság adott át a képviselőknek. Az önkormányzati törvényben foglaltaknak megfelelően ezt követően került sor az esküt tett képviselő-testület előtt a város polgármesterének eskütételére és az erről szóló esküokmány ünnepélyes átadására. Az immár polgármesteri esküt tett polgármester aszszony röviden ismertette a évekre szóló polgármesteri ciklus programját. Az alakuló ülés következő napirendi pontjaként a Képviselő-testület a Nyíradony Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/2014. (X.22.) számú önkormányzati rendeletét fogadta el, s egyben felhatalmazást adott e rendelet Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény rendelkezéseiben foglalt szükség szerinti módosítására. Az alakuló ülés következő napirendjeként a Képviselőtestület a város polgármesterének javaslatára tagjai közül titkos szavazással megválasztotta alpolgármesterét. A jelenlévő képviselők minősített többségű szavazással a város alpolgármesterének Sztancs Tibor urat választotta meg. A megválasztását követően sor került az alpolgármesteri eskü letételére. Az alakuló ülés záró napirendjeként a Képviselő-testület az önkormányzati ciklusban a képviselő-testület mellett működő bizottságok struktúrájának megállapításával kapcsolatban hozott döntést. A testület az önkormányzat pénzügyi gazdálkodásával, az önkormányzati vagyon hasznosításával, az önkormányzat által alkotott rendeletek felülvizsgálatával, az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségi, vagyonnyilatkozat-tételi, valamint méltatlansági eljárás lebonyolítására: Pénzügyi, Gazdasági, Ügyrendi és Összeférhetetlenségi Bizottság létrehozását határozta el. Az önkormányzat szociális ellátásainak megállapításával, szabályozásával, a képviselő-testület által átruházott szociális és gyermekjóléti, valamint egészségügyi feladatok, valamint a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatok véleményezési eljárásának lebonyolítására: Egészségügyi és Szociális Bizottság létrehozását határozta el. A közművelődéssel, közneveléssel, ifjúsági és sporttal, az egészséges életmódra neveléssel, az önkormányzat köznevelési intézményei fenntartói irányításával kapcsolatos döntések véleményezésére Közművelődési, Köznevelési, Ifjúsági és Sportbizottság létrehozását határozta el. A Képviselő-testület saját szervezetével és működésével kapcsolatos döntései a soron következő testületi ülésen folytatódnak. Benő János címzetes főjegyző Új autóbusz járatok A jövőben könnyebben lesz megközelíthető busszal Nyíradony, a kistérség településeiről. A tavaly óta járásközpontnyíradonyba a környező településekről egyre többen érkeznek ügyet intézni. A buszközlekedés fejlesztése elengedhetetlenné vált a településen. A Hajdú Volán több új járatot indít Debrecenből a környező települések bekapcsolásával. Ezt a 2014 október 10-én Nyíradonyban jelentette be Tasó László közlekedésfejlesztésért felelős államtitkár. Tasó László az eseményen elmondta: Így lesz lehetőség arra, hogy a járás rendszerén belül a közösségi közlekedés kialakítása a busz segítségével megtörténjen. Ez sok évtizedes vágya volt az embereknek és komoly lépés annak érdekében, hogy a helyi közösségi közlekedés megerősödjön Sárközi György Tibor, a Hajdú Volán Zrt. vezérigazgatója tájékoztatójában vázolta, hogy körjáratokkal, racionális módon teszik lehetővé a települések lakói számára a közlekedést. Napi négy új járatpár Debrecenből indulva Vámospércs, Nyírmártonfalva, Nyíracsád érintésével közlekedik és onnan Hajdúsámsonon keresztül megy vissza Debrecenbe. Egy másik útvonalon további hét új járat Vámospércsen át Nyírábrány, Fülöp, Penészlek, Nyírlugos, Nyírbéltek érintésével viszi az utasokat Nyíradonyba. Az új járatok december 14-én indulnak. Egy új jármű is közlekedik majd az útvonalakon. Határon átnyúló projekteket tervez az Európa-kapu ETT Szeptember 27.-én Érmihályfalván tartotta határ menti szakmai fórumát Pályázatok előkészítése a Magyar-Román Határ menti Program keretében címmel az Európa-kapu ETT. A fórumon az Európa-kapu ETT tagönkormányzatainak képviselői és térségi civil szervezetek vezetői vettek részt. Cseke Attila, Bihar Megyei parlamenti képviselő nyitó beszédjében elmondta, hogy szerinte a területi társulások fontos szerepet töltenek majd be az elkövetkező időszak fejlesztési politikájában. Nyakó József Érmihályfalva polgármestere, házigazdaként köszöntette a megjelenteket és röviden bemutatta települését és elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy a Dióverő Napok keretében lehetőség nyílik egy szakmai rendezvény megtartására is. A as Román-Magyar Határon Átnyúló Területi Együttműködési Program prioritásait Ozsváth Laura, projektmenedzser mutatta be a jelenlévőknek. Ez követően a résztvevők bemutatták saját fejlesztési elképzeléseiket és lehetőség nyílt partnerségeket kezdeményezni határon túli önkormányzattal. Dr. Kres Tünde Tímea igazgatóasszony a jelenlegi pályázati lehetőségekről és a jövő kérdéseiről beszélt, illetve az Európa-kapu elképzeléseit mutatta be. Igazgatóasszony elmondta, hogy az Európai Területi Társulás jelenleg egy térségi agrárfejlesztési pályázat kidolgozásával foglalkozik, melynek célja nem csak az agrárium fejlesztése, hanem az új munkahelyek létrehozása is. A városi mesemondó verseny eredményei Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack október 7-én a Népmese Napja alkalmából mesemondó versenyt szerveztünk. A versenyzők két korosztályban mutathatták meg tehetségüket. Nyerteseink: 6-10 éves korosztályban 1. Sarkadi Ákos (Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, 3. oszt.) 2. Juhos Alexandra Dorina (Arany János Általános Iskola, Aradványpuszta 4. oszt.) 3. Vasas Vivien (Arany János Általános Iskola, Aradványpuszta 3. oszt.) és Jónás Richárd (Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, 4. oszt.) éves korosztályban 1. Groholy András (Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, 7. oszt.) 2. Markovics Kristóf (Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, 7. oszt.) 3. Sólyom Erika (Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, 5. oszt.) Sarkadi Ákos és Groholy András a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár által szervezett mesemondó verseny döntőjében képviselték a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskolát. Sarkadi Ákos, 3. osztályos tanuló korosztályában 1. helyezést ért el, felkészítő pedagógusa Sósné Juhász Sára. Az iskola egy évig a vándorserleg büszke tulajdonosa lett. Köszönjük a felkészítő tanárok munkáját! Gratulálunk a gyerekeknek! Nyíradonyi Városi Könyvtár SZÍNHÁZ SZÍNHÁZ SZÍNHÁZ A Szegedi Miniszínház előadásában Az ördög három aranyhajszála című zenés mesejátékot tekinthetik meg az érdeklődők. Rendezte: Papp Attila Helye: Móricz Zsigmond Művelődési Ház Ideje: november óra Jegyár: 400 Ft Mindenkit szeretettel várunk! Kirándulás a Hortobágyon

4 6 Ligetaljai Hírmondó október október Ligetaljai Hírmondó 7 UNIÓS TÁMOGATÁS KERETÉBEN FEJLESZTIK A KREATÍV IPART NYÍRADONYBAN Zárókonferenciával zárult a Móricz Zsigmond Művelődési és Információs Ház Hagyományainkból építkezünk TÁMOP 3.2.3/A-11/ azonosító számú pályázata, mely a kreatív iparral kapcsolatos kompetenciák fejlesztését segítette elő. A október 15-én véget érő projekt zárása kulturális programsorozat keretében valósult meg. PROGRAMOK: Szeptember 20. Október 1. Október 3. Október 14. Konferencia a projektben résztvevő intézmények vezetői és a szakmai megvalósítók részvételével. Aradványpusztai Faluház Népek táncai - bemutató Római katolikus templom Zeneiskola koncert Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Fecskeház Kiállítás és színpadi bemutatók Szakolykert Gencsy Kúria Európai Szociális Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE HIÁNYPÓTLÓ BERUHÁZÁS BAGAMÉRON MEGKEZDŐDÖTT A SZENNYVÍZBERUHÁZÁS Több mint 1 milliárd forint támogatást fordíthat Bagamér Nagyközsége az eddig teljes mértékben hiányzó szennyvízcsatorna hálózatának kiépítésre. A település eddig nem rendelkezett közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból megfelelő szennyvízelvezetési megoldással. A nem megfelelően kialakított aknákból elszivárgó szennyvíz a talaj-, és talajvíz, elszennyeződését okozza. Az önkormányzat a probléma megoldására a település teljes csatornázását határozta el, melynek érdekében 2013-ban pályázatot nyújtottak be a Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez. Az Ft összköltségből, Ft elnyert Európai Uniós és Ft EU Önerő Alap támogatásnak köszönhetően Bagamér településen 2671 lakos szennyvízelvezetése valósul meg 2015-re a környezet tehermentesítésével egyidejűleg október 03-án sajtótájékoztatón Orvos Mihály polgármester hangsúlyozta, az elnyert Európai Uniós támogatás az egyik leghátrányosabb helyzetű kistérséghez tartozó Bagamér települést segíti. A támogatásnak köszönhetően 17 km gravitációs rendszerű csatornát és csupán 0,3 km hosszú nyomóvezetéket épít 6 db átemelővel a kivitelező, mely rendszerben nagy részben gravitációs úton hald a szennyvíz így rendkívül költségkímélő és költséghatékony megoldás. A beruházás kapcsán 865 db ingatlan csatornával történő ellátása történik meg. Ezen túlmenően 13 db intézményi és 25 db egyéb gazdálkodói bekötés valósul meg. Így összesen 903 db új bekötés létesül. A településen eddig csak szennyvíz befogadására alkalmas telep átalakításra kerül, az átalakítás után a szennyvizet nem csak befogadni, hanem kezeli is tudja majd. A megvalósuló fejlesztés hosszú távú, biztonságos üzemeltetésének érdekében az üzemeltetői teendőket a megfelelő szakmai háttérrel rendelkező Hajdú-Bihari Önkormányzatok Vízmű Zártkörűen működő részvénytársaság fogja ellátni. A rákötési hajlandóság a projekt befejezését követő 1 éven belül el kell, hogy érje a 75%-ot, a projekt fenntartási időszakának lezárásakor a 92%-ot. A kivitelezést a FER-3331 Építőipari és Kereskedelmi Kft. megkezdte, és a KEVITERV PLUSZ Komplex Vállalkozási Kft által alkotott FER-KEVITERV Közös Ajánlattevő Társaság és várhatóan án fejeződik be a próbaüzemben után. Kohéziós Alap BEFEKTETÉS A JÖVŐBE BURSA HUNGARICA Nyíradony Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot A típusú pályázat: felsőoktatási hallgatók számára a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév első félévére vonatkozóan B típusú pályázat: felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára felsőoktatási hallgatók számára A típusú pályázatban résztvevő hallgatók köre: A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet 18. (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A Kormányrendelet állandó lakóhely fogalma a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény lakóhely fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud igazolni.] Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat. Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2014 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2015 őszén már nem áll fenn, úgy a 2015/2016. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra. Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2014/2015. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója doktori (PhD) képzésben vesz részt kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni. Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek. B típusú pályázatban résztvevő hallgatók köre: A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet 18. (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A Kormányrendelet állandó lakóhely fogalma a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény lakóhely fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud igazolni.] a. 2014/2015. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; b. felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2015/2016. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatásiszakképzésben kívánnak részt venni. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt a Magyar Honvédség és a fegyveres szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója doktori (PhD) képzésben vesz részt kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2015/2016. tanévben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2015/2016. tanévben ténylegesen megkezdik. A pályázat benyújtásának módja és határideje A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok ellenőrzését és feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt. A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: november 7. A pályázatot papíralapon nyomtatott formában a Nyíradonyi Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájába kell benyújtani. Az A és B pályázatok kötelező mellékletei: 1. Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó utolsó havi nettó jövedelméről. 2. A szociális rászorultsága igazolására az alábbi okiratok: a pályázó szülőjének egyedülállóságát hitelt érdemlően bizonyító dokumentum a pályázó tartós betegségét igazoló dokumentum A további mellékleteket az elbíráló települési önkormányzat határozza meg. A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. Jászai Erika fogalmazó A Görögkatolikus Egyházközség élete és hitélete Templomunk felújítási munkálatainak második fázisa a levert vakolat visszavakolása, simítása befejeződött. A harmadik munkamenet a többi külső sérült falrész kijavítását jelenti egészen a toronysisakig, majd ezt követően az egész falfelület lefestését 2015 elején, amikortól már enyhül a téli időjárás. A jó szándékú hívek hozzáállása és támogatása példaértékű, s jelzi, hogy mindenki sajátjának tekinti templomát. Így, igaz, hogy szinte önerőre támaszkodva, de bátran tervezzük a még előttünk álló feladatot. A támogatóknak és adományozóknak köszönet az eddigi és a jövőbeni felajánlásokért. A Szent Liturgia imájával kérjük Isten áldását továbbra is életükre és családjaik életére: ezen szent hajléknak boldog és örökemlékű alapítói és jótevőiről emlékezzék meg az Úristen az ő országában Események, programok November 9. (vasárnap): Templombúcsú. Sok szeretettel buzdítunk mindenkit a részvételre. November 15.: Egyházunkban ekkor kezdődik a Karácsonyt megelőző bűnbánati időszak. Imádságos szeretettel, jó szándékú magatartással, nyelvünk megfékezésével, s akár böjti fegyelemmel készüljünk Jézus Krisztus születésének ünnepére. Gyertyagyújtási elmélkedések Karácsony előtt hat vasárnap este (a kor kezdődő Liturgia végén) a következő rend szerint: November 16.: Ifjúsági csoport November 23.: A Szent Mihály Ált. Isk. tanárai, tanulói, szülők November 30.: Rokoni kör December 7.: Városi önkormányzat, járási hivatal December 14.: Nyugdíjasklub December 21.: Az egyházközségi szent athanáz kórus A világ csak egy ablak Egy asszony elpanaszolta hozzá látogató barátnőjének, hogy a szomszédja milyen rosszul vezeti a háztartást. - Látnod kellene, hogy milyen koszosak a gyermekei, a lakásáról nem is szólva! Már az is kész csapás, hogy vele egy szomszédságban kell élnem. Nézd csak meg azokat a ruhákat, amelyeket kiakasztott oda száradni! Látod azokat a fekete sávokat a lepedőkön és a törülközőkön? A barátnő az ablakhoz lépett, majd így szólt: - Drágám, azt hiszem, a ruhák teljesen tiszták. Azok a csíkok a te ablakodon vannak. Papp Miklós parókus Református hitélet Minden vasárnap istentisztelet Nyíradonyban órától. Minden hónap 2. vasárnapján istentisztelet Aradványpusztán órától. Minden hónap utolsó péntekje bűnbánati istentisztelet órától Minden hónap utolsó vasárnapja úrvacsorás istentisztelet órától. Konfirmációs felkészítés vasárnaponként től a templomban. ( Jelentkezni októberben folyamatosan lehet) Református hitoktatás a köznevelési intézményekben rendszeresen, órarend szerint, érdeklődni a vezetőknél és az egyháznál lehet. Elérhetőség: Suszter Szabolcs lp tel.: Karsai Mihály gn tel.: Programjaink Október Bűnbánati Istentisztelt Október Újbori Úrvacsorás Istentisztelet November Gyászolók Vasárnapja Istentisztelt Szeretettel hirdetjük, hogy közeledve az év végéhez, várjuk az egyházfenntartói járulékok befizetését a szokott személyeknél. Ebben az évben is 3000Ft/fő a meghatározott összeg. A jókedvű adakozót szereti az Isten IIKor 9, 7

5 8 Ligetaljai Hírmondó október október Ligetaljai Hírmondó 9 Műsorral kedveskedés az Idősek Világnapjára 50 éves osztálytalálkozó Immár 3. alkalommal lázas készülődést követően sok-sok szeretettel, tisztelettel a szívünkben köszöntöttük október 2-án (csütörtökön) az Ápolási Otthonban az idős, beteg embereket egy kedves kis műsor összeállítással. Világszerte október elseje az Idősek Világnapja. E napon e rohanó világban nagy figyelmet fordítunk a nagymamák és a nagyapák generációjára, akik segítségével őrizhetjük mi, fiatalok szokásainkat, hagyományainkat. Mélységes mély megbecsüléssel fordulunk feléjük, akik bölcsességükkel, tanácsaikkal, a jószándéktól vezérelve terelgették és terelgetik ma is gyermekeik, unokáik életét. Feladatunk lehetővé tenni számukra az öregkorhoz méltó életet, támaszt nyújtva nekik a pihenés éveiben. Nem felejthetjük el, hogy tudásunk jelentős részét tőlük kaptuk. Ebben a szellemben állítottam össze a Nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola alsó tagozatos tanulóinak műsorát. A csodaszép, szívhez szóló versek; a vidám népdalok és Dömötör kisdiák iskolás élményei felidézhették az Otthon lakóinak régi, kedves emlékeit. A 20 kisiskolás felkészítésében segítségemre volt Csige Lászlóné kolléganőm, akivel együtt a szép kiejtésre; a tiszta dallamok felcsendülésére egy kis tánclépéssel kombinálva; s egy vidám jelenet kifejező előadására törekedtünk. Az alsó és a felső tagozatos diákok igényes, színes rajzai, festései a műsor mellett egy kis tárgyi ajándékozást jelképeztek. Az izgalom a lelkünkben csak fokozódott, mikor megláttuk a bentlakó nénik és bácsik tekintetét, s örülünk, hogy örömet tudtunk okozni, még ha csak félórára is. Köszönöm Tamásné Rácz Ágika mentálhigiénés szakember együttműködő segítségét és az intézmény háláját, hiszen a műsorunk után megvendégelték tanítványainkat. Reméljük szeretettel gondolnak ránk az előadásunkat végighallgatók, ahogyan mi is szeretettel gondolunk rájuk. Az év minden napjára jó egészséget, tartalmas, boldog életet kívánunk minden idős embertársunknak! Végsőné Rózsa Valéria tanítónő Az 1964-ben végzett osztály találkozott szeptember 27-én a Rózsa Presszóban. A 44 fős oszályból 16-an vettek részt a kellemes és barátságos hangulatú élménybeszámolókkal gazdag estén. Az osztály osztályfőnöke Haramura Gáborné volt. Felnőtt- és gyermek háziorvosi rendelési idők PÁROS HÉT RENDELÉSI IDŐ Nyíradony Aradványpuszta Tamásipuszta KÉSZENLÉT ELÉRHETŐSÉG Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Hétfő Kedd Szerda Csütörtök I.Háziorvosi II.Háziorvosi III. Háziorvosi I.Gyerekorvosi II.Gyerekorvosi Hétfő,Szerda, Kedd, Csütörtök Hétfő, Szerda, Hétfő, Szerda 06-20/ / / / / / / PÁRATLAN HÉT RENDELÉSI IDŐ Nyíradony Aradványpuszta Tamásipuszta KÉSZENLÉT ELÉRHETŐSÉG Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Hétfő Kedd Szerda Csütörtök I.Háziorvosi II.Háziorvosi III. Háziorvosi I.Gyerekorvosi II.Gyerekorvosi Hétfő,Szerda, Kedd, Csütörtök Hétfő, Szerda Hétfő, Szerda, 06-20/ / / / / / /

6 10 Ligetaljai Hírmondó október Kézilabda hírek NKK Balmazújváros- Nyíradony VVTK (10-19) összeállítás: Gulyás-Barta (3), Lévai(7/2), Szűcs (13), Fábián (5/1), Láng (1), Horváth csere: Kolsofszki (kapus), Zsólyomi, Kun(1), Kincs(1), Jantó(3), Héjjas(1), Vancsa(1) kiállítás: perc büntető: 4-3, 4-4 edző: Nagyné Sütő Mariann: Jó játékkal hoztuk a kötelező 2 pontot. tabella: 3.hely 4 mérkőzés (3gy, 0d, 1v, 123:106 ga)- 6 pont Junior csapat: NKK Balmazújváros- Nyíradony VVTK (20-8) összeállítás: Kiss(kapus), - Hutka (4), Mogyorósi (1). Réder(3), Máté, Vargics V.(1), Vargics L.(3), csere: Magyar, Caragilov, Purcel(1), Ossik kiállítás: perc büntető:5-5, 5-3 edző: Bertalan Zoltán: nincs véleménye tabella: 14.hely- 4 mérkőzés (0gy, 0d, 4v, ga)- 0 pont Felnőtt kézilabda csapatunk bravúros győzelmet aratott Egerben az Eszterházy KFSC csapata ellen, a serdülők helyt álltak Hajdúnánáson. Eszterházy KFSC Nyíradony VVTK (15-14) összeállítás: Gulyás (kapus), Barta (2), Lévai (4/1), Szűcs (10), Fábián (6), Vancsa, Horváth (3) csere: Kolsofszki (kapus), Zsólyomi, Kun, Kincs, Jantó, Héjjas, Láng (5/1) kiállítás: 6-8 perc büntető: 4-3, 7-2 Nagyné Sütő Mariann: Bravúros utolsó 10 percnek köszönhetjük a 2 pontot tabella: 5.hely 6 mérkőzés (4gy, 0d, 2v, 177:165 ga) 8 pont Junior csapat Eszterházy KFSC Nyíradony VVTK (17-9) összeállítás: Kiss (kapus), Máté (2), Szabó (4), Hutka (4), Mogyorósi (3), Réder (2), Vargics V., Varga, Vargics L., Magyar, Barnucz, Ossik kiállítás: 4-16 perc büntető: 6-6, 6-4 edző: Bertalan Zoltán: aki még mindig nem érdemesíti arra az érdeklődőket arra, hogy véleményt nyilvánítson. tabella: 14.hely 6 mérkőzés (0gy, 0d, 6v, 65:214 ga) 0 pont Serdülő csapat Hajdúnánás Nyíradony VVTK 19:12 (9-4) összeállítás: Torda Toth(2), Purcel (7/3), Lacatas, Danga, Vargics (2), Bihari Sport összefoglaló Csere: Kis, Bui,Mate (1), Magyar, Vas Büntetők: 4 (megítélt) / 3 (értékesítve) edző: Leu Eugen Christian : Hajdúnánáson, egy, a mienknél sokkal összeforrottabb csapat fogadott bennünket, bizonyítja ezt a tabellán elfoglalt 4. helyük. Két teljesen különböző félidőnek lehettünk részesei, az első félidőben figyelmetlenül, a másodikban lényegesen koncentráltabban játszottunk. Szervezett támadásból alig kaptunk gólt, a mérkőzést az elvesztett labdákból való leindításoknak köszönhetően veszítettük el. tabella: 8.hely 5 mérkőzés (1gy, 0d, 4v, 55:104 ga) 2 pont Labdarúgó hírek Gyengén sikerült futball hétvége Október első hétvégéjén felnőtt és az U21-es csapatunk idegenben játszva vereséget szenvedett, az U18-as csapat szabadnapos volt, az U15-ök hazai pályán újabb fölényes győzelmet arattak. Hajdúnánás GBFK-Nyíradony VVTK 2-0 (0-0) összeállítás: Terdik L.- Szabó T, Mercs J, Takács A, Szilágyi Z- Mezei M, Béke F., - Bíró P., Lukács L, (Gráma I ), Illés J, Illés Gy sárgalap: Béke F, Bíró P., edző: Orosz János: Nem elég, hogy hat hiányzónk volt, hogy ifi edzőnk 36 évesen életében először állt kapuba, hogy egy újoncot is avattunk, hogy két fő sérülten, egy pedig betegen vállalta a játékot, még volt a csapatunkban két nyuszi, meg egy szájkarate bajnok. tabella: 13.hely- 8 mérkőzés (2gy, 1d, 5v, 18:10 ga)- 7 pont U21-es csapat Hajdúnánás GBFK - Nyíradony VVTK 3-1 (2-1) összeállítás: Polgár D-Nagy D, Illés G, Farkas Z, Berna B, - Veres G, Varga P, Rácz J,- Csecsődi I, Tarcsai S, Rózsa N. góllövők: Csecsődi I. sárgalap: Farkas Z, Rózsa N. edző: Terdik László: nincs véleménye tabella: 10.hely- 8 mérkőzés( 2gy, 2d, 4v, 19:4 ga) 8 pont U15-ös csapat: Nyíradony VVTK- EGYEKI SBSE 7-0 (6-0) összeállítás: Groholy A-Kallos Á, Lukács L, Szakács D, Gabella J- Madugyin A, Pintye V, Kapusi M- Gönczör R, Kertész I, Baranyi K, csere: Bacsó D, Sarkadi D, Varga D, Szabó P, Mészáros K, Szabó K, Vass G, góllövő: Kertész I.(3), Madugyin A, Baranyi K, Szakács D., Varga D. edző: Orosz János: Az első félidőben remek csapatjátékot mutattunk be, amely megfelelő eredményességgel is párosult, a másodikban már inkább az egyéni játék dominált. tabella: 3.hely- 5 mérkőzés (4gy, 0d, 1v, 6:18 ga)- 12 pont Bozsik Grasstros Fesztivál Október 3-án pénteken 14:00 órai kezdettel ismét egyesületünk rendezte meg az alközponthoz tartozó csapatok U7, U9 korosztályai számára a fesztivál második fordulóját. Az eseményen mintegy 120 gyerek vett részt és teljesítette a feladatokat. Nyíradony VVTK Berettyóújfalui SE 0-1 (0-1) összeállítás: Kerezsi T.-Gyurina J.,Takács A.,Vajda T.,Szilágyi Z.(Keczán L.)-Mercs J.(Bodnár P.)Baranyi B.,Béke F.(Szabó T.)- Biró P.,Lukács L.(Terdik L.)Illés J. sárgalap:szilágyi Z, Béke F. Edző: Orosz János- Az utolsó 10 percet leszámítva ezen a mérkőzésen is gyengén,akaratlanul játszott a csapat,ilyen kevés mozgással nem lehet mérkőzést nyerni tabella: 12.hely 11 mérkőzés (3gy, 1d, 7v, 11:20 ga) 10 pont U 21- es csapat Nyíradony VVTK Berettyóújfalui SE 2-4 (1-2) összeállítás: Balogh V- Rácz J(Veres G), Rózsa N, Gerhel Gy, Orosz E- Tarcsai S, Farkas Z, Varga P, - Illés G, Berna B, Csecsődi I gólszerzők: Csecsődi I, Tarcsai S sárgalap: Rózsa N, Farkas Z, Berna B. edző: Terdik László: az U21-es bajnokságban a legerősebb ellenfél volt, akivel eddig játszottunk. A csapat kihozta a maximumot, a jobb játéktudás diadalmaskodott. tabella: 12.hely 11 mérkőzés (2gy, 2d, 7v, 29:36 ga) 8 pont U 15-ös csapat Balmazújvárosi FC Nyíradony VVTK 4-2 (1-2) összeállítás: Lukács L.-Kallos Á.,Szakács D.,Gabella J.,Gerghel E.-Pintye V.,Kapusi M.,Mészáros K.-Gönczör R.,Kertész I.,Horváth M. Cserék:Vass G.,Verdes E.,Szabó P.,Szabó S. gólszerzők: Kertész I.(2) edző:orosz János- A tavalyi bajnokcsapat ellen 60 percen át remekül játszottunk aztán egy kis rövidzárlat következtében kaptunk gyorsan 2 gólt és elúszott a győzelem,de ennek ellenére gratulálok minden játékosomnak tabella: 5.hely 8 mérkőzés (5gy, 0d, 3v, 38:15 ga) 15 pont U 18-as csapat Balmazújvárosi FC Nyíradony VVTK 8-4 (5-1) összeállítás: Sipos i, - Gabella J(Illés P), Rácz J, Szilágyi Z, Rózsa N, - Berna B, Veres G, Illés G, - Horváth D(Parcsák M), Gerghel Gy, Urszuly J(Csuka B) gólszerzők: Rózsa N, Illés G, Urszuly J(2) piros lap: Rácz J, Rózsa N edző: Gráma István: az első félidőben a fegyelmezetlen védekezésnek 5 bekapott gól lett az eredménye. A második félidőben rendeztük a sorokat es feljöttünk 1 gólos különbségre, de a srácoknak elfogyott a türelmük és ez eldöntötte a sorsunkat. tabella: 7.hely 5 mérkőzés (3gy, 0d, 2v, 22:24 ga) 9 pont Bozsik Kiemelt Torna Balmazújváros U13-as csapat U-13:Kovács Krisztián,Szórádi Ádám,Vass Gergő,Birki József,Kovács Rajmund,Erdei Martin,Madugyin Alex,Horváth Márk,Gönczör Róbert,Gönczör Patrik,Nagy András,Balogh Dávid,Balogh Márk,Szabó Soma, Eredmények: Nyíradony-Püspökladány 0-1 Ny í radony-hajdúsz obosz ló 0-0 Nyíradony-Debreceni Honvéd Focisuli 0-2 Nyíradony-Balmazújváros 4-1 Nyíradony-Hte 6-2 Gólszerzők:Gönczör Róbert 3,Balogh Dávid 4,Horváth Márk 2,Gönczör Patrik 1 U11-es csapat U11: Masek Tamás,Nagy Marcell,Balogh István,Maticska Máté,Illés Gergő,Pintye Patrik,Balogh Rikárdó,Varga szabolcs,madugyin Márk Eredmények: Nyíradony-Püspökladány 0-1 Nyíradony-Hajdúszoboszló 2-3 Nyíradony-Debreceni Honvéd Focisuli 0-6 Nyíradony-Balmazújváros 0-1 Nyíradony-HTE 1-2 Gólszerző:Balogh István,Varga Szabolcs,Nagy Marcell edző: Kerezsi Tamás : Csapataink kissé álmosan kezdték a mai tornát az időeltolódás rajtuk is meglátszott.a torna harmadik mérkőzésére rendeztük sorainkat és már lehetett látni pozitív megoldásokat szép támadásokat. Folytatás kettő hét múlva. NŐI LABDARÚGÁS Október 4-én szombaton Egyesületünk rendezte a női labdarúgás utánpótlás csapatok tornáját, az U15-ös korosztály mérkőzései az Európa Parkban, az U17-es korosztály a Vörösmarty úti Sporttelepen került lejátszásra. Csapataink az alábbi eredményeket érték el: U15-ös korosztály Debreceni Honvéd SE- Nyíradony VVTK 9-1 (5-0) összeállítás: Csajkó V,- Kurtyán K, Hudák E, Balogh T, Berki V, Horváth B, Furó B, Furó A csere: nem volt góllövő: Hudák E edző: Csorbáné Pintye Tímea: nincs véleménye. tabella: 5.hely-2 mérkőzés (0gy, 0d, 2v, 16:15 ga) - 0 pont U17-es korosztály: Nyíradony VVTK- Hajdúsámson T.T.I.SZ.E. 1-0 (0-0) összeállítás: Horváth A- Jankuly N, Andrási H, Kolompár N, Győri N, Kurtyán L, Nagy K, Pintye É, csere: Horváth V, Birki M. góllövők: Győri N. Nyíradony VVTK- DASE 0-2 (0-0) összeállítás: Horváth A- Jankuly N, Andrási H, Kolompár N, Győri N, Kurtyán L, Nagy K, Pintye É, csere: Horváth V, Birki M. góllövő: nem volt edző: Czimbalmos Csaba: nincs véleménye. tabella: 3.hely- 4 mérkőzés (1gy, 0d, 3v, 6:5 ga) - 3 pont Kosárlabda Október hónapban megkezdődnek a kosárlabda bajnokság mérkőzései is. Csapataink közül a felnőttek a Megyei I. osztályban, a juniorok és a serdülők a Regionális Bajnokság Kelet B illetve C csoportjában szerepelnek. Junior csapatunk október 11-én lejátszotta első bajnoki mérkőzéseit az alábbi eredményekkel: Tiszaújvárosi Főnix KK Nyíradony VVTK Nyíradony VVTK - Tiszaújvárosi Főnix KK Nyíradony összeállítás: Blascsák János, Andrási Gergő, Szűcs Sándor, Beke Bence, Papp Dávid, Hutóczki Kristóf, Guti Márk, Fekete Gergely, Bordás Dávid, Madar Richard. edző: Csiszár Antal: nincs véleménye. Elnézést kérünk Városunk lakosaitól, a támogatóktól, a szurkolóktól, hogy ez a hír csak most került honlapra, de úgy látszik az edzőkollegának nem fontos az Önök tájékoztatása! Reméljük ezen mihamarabb változtatni fog, hogy az információk időben jussanak el Önökhöz. A tervek szerint a kadett csapat november 5-én szombaton a MEAFC lép pályára, a felnőttek pedig október 31-én itthon kezdik meg szereplésüket a Debreceni Ziccer csapata ellen.

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2018. szeptember 26-i ülésére

Részletesebben

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X Előterjesztés: Címe: KunszentmártonVáros Önkormányzatának csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Testületi ülés dátuma: 2016-09-22 Készítés ideje: 2015-09-12

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

A pályázat benyújtási határideje: november 14.

A pályázat benyújtási határideje: november 14. A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS BURSA HUNGARICA 1. A pályázók köre A pályázatra azok az önkormányzat illetékességi területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek,

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. október 21-ei ülésén hozott határozataiból: 193/2014. (X. 21.

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. október 21-ei ülésén hozott határozataiból: 193/2014. (X. 21. 193/2014. (X. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2014. október 21-ei alakuló ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Előterjesztés a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés borítólapja

Előterjesztés borítólapja Kétpó község Önkormányzat 5411 Kétpó, Almásy tér 1. Előterjesztés borítólapja Sorszám: Előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához történő

Részletesebben

1) A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: a) Az "A" típusú pályázatra

1) A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: a) Az A típusú pályázatra Ráckeve Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatot a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni

Részletesebben

Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd Község Önkormányzat 9738 Tömörd, Fő utca 9. Tel.: 94/565-034 Fax: 94/565-152 E-mail: csepregihivatal@pr.hu Ügyiratszám: 3123-4/2013. Ügyintéző: dr. Bolla Klaudia "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd

Részletesebben

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata

Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Ügyiratszám: /2017/U1. Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj támogatásról szóló szabályzat felülvizsgálata Tisztelt Képviselő-testület! A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-152/2016. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Csővár Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2014. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a Bursa

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2015. november 9. A pályázók köre

TÁJÉKOZTATÓ. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: 2015. november 9. A pályázók köre TÁJÉKOZTATÓ A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatról Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ 2016. ÉVI FORDULÓJÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ 2016. ÉVI FORDULÓJÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖSZTÖNDÍJ 2016. ÉVI FORDULÓJÁRA A pályázók köre: A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 18. (2) bekezdése alapján kizárólag

Részletesebben

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére

NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére NAPIREND Ügyiratszám: 4/2131-6/2008. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2008. október 21-i - rendkívüli -ülésére Tárgy: Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat pályázati

Részletesebben

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2014. október 1. - november 7.

A pályázat rögzítésének és az önkormányzatokhoz történő benyújtásának határideje: 2014. október 1. - november 7. Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2018. szeptember 13-i ülésre A TOP:4.2.1-15-JN1-2016-00023 azonosító számú pályázat keretében gépkocsi vásárlásra beérkezett árajánlatok bírálatáról Tisztelt

Részletesebben

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására

Javaslat A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer helyi szabályozásáról szóló rendelet megalkotására PÁSZTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-107/2014. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! Javaslat A Bursa Hungarica

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bánhorváti Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. felsőoktatási hallgatók számára a 2011/2012. tanév II. és a 2012/2013. tanév I. félévére vonatkozóan PÁLYÁZATI KIÍRÁS Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2012. évre ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Pályázati kiírás. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:

Pályázati kiírás. Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: Pályázati kiírás 1) A pályázók köre A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 18. (2) bekezdése alapján kizárólag Nyékládháza települési önkormányzat (továbbiakban: önkormányzat)

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz.: 22-129/2017. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról

Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete. A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ágasegyháza Község Önkormányzat 10/2003. (VIII.26.) számú rendelete /egységes szerkezetben/ A felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók támogatásáról Ádám Józsefné sk. polgármester dr. Fazekas István

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú pályázat PÁLYÁZATI KIÍRÁS A" típusú pályázat Szanda Község Önkormányzata az Emberi Erőforrás Minisztériummal együttműködve 2015. évre /2014. (X.1.) KT. határozata alapján ezennel kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozásra.

Tárgy: Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat évi fordulójához való csatlakozásra. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 3-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 2854-5/2013/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB I V. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról 1. előterjesztés száma: 329/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Zimmermann Borbála 3. előterjesztés

Részletesebben

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető

Csernák Lajos s.k. pénzügyi és gazdálkodási osztályvezető E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 2015. szeptember 24-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz (Bursa Szabályzat a helyi

Részletesebben

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete

(Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2011. (.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Ecsegfalva Község

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016.

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2016. Sarkad Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015.(IX.25.)önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer elbírálásának szabályairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó

Részletesebben

Pályázati felhívás A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: Az "A" típusú pályázatra

Pályázati felhívás A pályázók köre Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki: Az A típusú pályázatra Pályázati felhívás Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 98/2015.(IX.23.) határozata alapján Téglás Város Önkormányzata csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz.

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tolmács Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről

Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának. Szabályzata. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Települési Önkormányzatának Szabályzata a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának rendjéről Alcsútdoboz Település Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Felhívás! Pályázati feltételek:

Felhívás! Pályázati feltételek: Felhívás! Tájékoztatom a T. Lakosságot, hogy megjelent a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2017. évi fordulójához kapcsolódó pályázati anyag. 2017-ben is indul A és B típusú

Részletesebben

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS A típusú PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2009. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Pilisszentkereszt Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szentendre Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Pályázati kiírás. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi csatlakozására

Pályázati kiírás. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer évi csatlakozására Pályázati kiírás A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi csatlakozására A pályázatok benyújtásának határideje: 2012. november 23. Figyelem! Változás a pályázás rendjében!

Részletesebben

HIRDETMÉNY!!! Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

HIRDETMÉNY!!! Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot HIRDETMÉNY!!! Tájékoztatom Lovas Község érintett lakosságát, hogy Lovas Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja

Részletesebben

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 36/2012. (XII.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzati feladatokról egységes szerkezetben a módosítására kiadott 18/2013. (VI.28.) önkormányzati

Részletesebben

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. A típusú

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. A típusú Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. A típusú PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve pályázatot hirdet felsőoktatási

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Soroksári Tanulmányi Ösztöndíj alapításáról és

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról 35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzati rendelet A Józsefvárosi Diákösztöndíjról Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat (továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Kisújszállás Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 22. napján a Demecser Város Önkormányzata (4516. Demecser, Gábor Áron út 4.) Ebédlőjében megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületei Szám: 371-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök, Kerta községek képviselő-testületeinek 2013. október 3-án 18 óra 30 perctől megtartott

Részletesebben

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik. Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 5/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete Doboz Nagyközség Ifjú Reménysége cím alapításáról, támogatásának rendjéről Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Segesd Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 6/2014. (IV. 11.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének 2009. szeptember 03-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Képviselő-testületének

Részletesebben

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki.

A jegyzőre átruházott hatásköröket a rendelet 8. melléklete tartalmazza. Az R. e rendelet 1. melléklete szerinti 8. melléklettel egészül ki. Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2014. (IV. 10.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykutas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én 18 órakor megtartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testülete ülésének helye: Faluház (Nagykutas,

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Lengyeltóti Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2015. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa

Részletesebben

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította:

JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE. Összeállította: MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Miskolc Megye Jogú Város K ö z g y ű l é s e KJ:16.058-2/2007. JAVASLAT A KÖZGYŰLÉS 2007. II. FÉLÉVI MUNKATERVÉRE Összeállította: Gombos Gáborné Közig. és Jogi Törvényességi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2014. szeptember 10-én (szerda) 8:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre Csömödér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2018. (VIII.23) önkormányzati rendelete a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíj támogatásáról Csömödér Község Önkormányzata

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 12-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 65/2015. (X.12.) KT. sz.

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 201. szeptember 22. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához való

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS..Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Pacsa Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2010. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Rudabánya Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 21-én, 10,00 órai kezdettel megtartott alakuló üléséről. Jelen vannak: Szobota Lajos polgármester, Veres

Részletesebben

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént.

J e l e n t é s. Intézmény, Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítása megtörtént. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. J e l e n t é s a lejárt határidejű testületi határozatok végrehajtásáról, az önkormányzat két ülése közötti időszak fontosabb eseményeiről

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Palotás Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 165/2013. (IX. 25.) számú. h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 165/2013. (IX. 25.) számú. h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. B típusú PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. B típusú PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. B típusú PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pápa Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve pályázatot hirdet a felsőoktatási

Részletesebben

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára

M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését június 21-én (csütörtökön) órára NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-6/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. január 29-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Képviselő-testület 2015. évi munkatervére Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal Mária

Részletesebben

2019. évi M U N K A T E R V E

2019. évi M U N K A T E R V E Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.

Részletesebben

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve

Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. évi munkaterve Testületi ülés Január 28. - Tájékoztató a Testület tevékenységét érintő. 2. Az önkormányzat 2014. évi költségvetési rendelet-tervezetének

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4030 Debrecen, Rigó u. 1. Web: adatbank.mlsz.hu/ www.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu FEGYELMI BIZOTTSÁG HATÁROZATAI H I V A T A L O S L A P 11.

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 14. szám 2016.

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(III.26.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-139/2015. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 50. szám 2017.

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 22-én tartott, nyilvános, alakuló ülésének jegyzőkönyvéből. Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300 Fax: 52/557-302 E-mail: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 21102-1/2014. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata

Részletesebben

B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Tömörd Község Önkormányzata és az Emberi Erőforrások Minisztériuma az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu H I V A T A L O S L A P 36. szám FEGYELMI

Részletesebben

206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat

206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat 1 206/2012. /X.11./ számú képviselő-testületi határozat Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete: a/ Csatlakozni kíván a felsőoktatási intézmények hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatói,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a képzési támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - a pályázat benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a képzési támogatás folyósításának végéig nem tölti be a 35. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kemecse Város Önkormányzata és konzorciumi partnerei Ösztöndíj-pályázatot hirdetnek az EFOP-3.9.2-16-2017-00035 kódszámú Közös siker- Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben

Részletesebben

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524 500 FAX: +36 42 524 501 E MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65 9/2018. Ügyintéző:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Tóth Tibor Polgármester Bertáné Kondás Margit Éva Önkormányzati képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Tóth Tibor Polgármester Bertáné Kondás Margit Éva Önkormányzati képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám:9/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületéneka2014.

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve ezennel kiírja a 2013. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2016. augusztus 30-án (kedd) 15:30 órai kezdettel a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

B TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Biharkeresztes Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2016. évre abursa Hungarica

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2019. 06. 20. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2020. évi fordulójához való csatlakozásra

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének. 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 16/2008. (IX.12.) önkormányzati rendelete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázat helyi szabályairól Rákóczifalva Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben