Susan Elizabeth Phillips. Csak Te kellesz

Átírás

1 Susan Elizabeth Phillips Csak Te kellesz

2 Steven Axelrodnak, aki kezdettől fogva jó szívvel, erős vállal és nagy türelemmel állt a dilis szerző mellett. Ezt neked írtam.

3 1. Phoebe Somerville mindenkit megbotránkoztatott azzal, hogy egy francia uszkárral és egy magyar szeretővel jelent meg az apja temetésén. Mint egy ötvenes évekbeli filmcsillag, úgy ült a sír mellett az ölében gubbasztó kis fehér uszkárral és a szemét eltakaró, strasszokkal kirakott, macskaszemes napszemüvegben. A gyászolók nem tudták eldönteni, ki lóg ki jobban a sorból - a tökéletesen trimmelt, barackszínű szaténcsokorral a fülében tetszelgő uszkár, Phoebe hihetetlenül jóképű magyarja hosszú, fonott varkoccsal, vagy Phoebe maga. Platinacsíkokkal művészien melírozott hamvas szőke haja a fél szemére lógott, mint Marilyn Monroe-nak a Hétévi vágyakozásban. A bazsarózsa elragadó árnyalatára festett nedves, telt ajka enyhén szétnyílt, miközben a Bert Somerville földi maradványait tartalmazó fényes, fekete koporsót nézte. Elefántcsontszínű kosztümöt viselt selyem steppelt blézerrel, de alatta a felháborító aranymetál bustier inkább illett volna egy rockkoncertre, mint temetésre. Szűk szoknyája, melynek öveként hurkokban lógó (az egyiken fügefalevél himbálódzott) aranylánc szolgált, oldalt formás combja közepéig volt felvágva. Ez volt az első alkalom, hogy Phoebe visszatért Chicagóba, amióta tizennyolc éves korában elmenekült, így a jelenlévő gyászolók közül csak kevesen találkoztak Bert Somerville tékozló lányával. Azok után azonban, amit hallottak róla, senki sem lepődött meg, hogy Bert kitagadta az örökségből. Melyik apa akarta volna arra a lányára hagyni a vagyonát, aki egy több mint negyven évvel idősebb férfi szeretője volt, mégha a férfi a híres spanyol festő, Arturo Flores volt is? Aztán ott voltak a kínos festmények. Egy olyan embernek, mint Bert Somerville, az aktképek csak aktképek voltak, s az, hogy Flores Phoebéről készített absztrakt meztelen festményeinek tucatjai múzeumok falait tűntették ki szerte a világon, cseppet sem enyhített az ítéletén. Phoebének karcsú dereka és vékony, formás lába volt, a melle és a csípője viszont kerek és nőies, visszakorcsosulva egy szinte elfeledett korba, amikor a nők még nőnek néztek ki. Rosszlány teste volt, olyan teste, amit még harminchárom évesen is ki lehetett volna állítani, akár úgy is, hogy egy a köldökén át vezető szögre van felakasztva a képe a múzeum falán. Kurtizán teste volt - az, hogy bent az agy roppant intelligens, senkit sem érdekelt, hiszen Phoebe az a fajta nő volt, akit ritkán ítéltek meg más alapján, mint a külseje. Az arca sem volt sablonosabb, mint a teste. Volt valami rendbontó a vonásaiban, bár nehéz volt pontosan megmondani, mi, hiszen az orra egyenes, a szája szépen ívelt, az álla erős. Talán a botrányosan szexis kis fekete szépségfolt, ami magasan az arccsontján ült. Vagy esetleg a szeme. Azok, akik látták, mielőtt feltette strasszos napszemüvegét, észrevették, mennyire felfelé ívelő a sarkainál, valahogy túl egzotikus, hogy passzoljon az arca többi részéhez. Arturo Flores gyakran eltúlozta ezt a borostyán szemet, néha még a csípőjénél is nagyobbra festve, néha ráhelyezve csodálatos mellére.

4 Phoebe higgadtnak és nyugodtnak tűnt a szertartás alatt, dacára a párás júliusi levegőnek. Még a közeli DuPage folyó rohanó vize, mely Chicago több nyugati peremvárosát is átszelte, sem nyújtott enyhülést a hőségben. A sírt és a fekete ébenfakoporsó körül a magas rangú személyeknek félkörben felállított széksorokat is sötétzöld védőtető árnyékolta, de nem volt elég nagy ahhoz, hogy megvédjen minden egybegyűltet, és az elegáns tömeg nagy része a napon állt, ahol kezdtek kókadozni, nemcsak a páratartalom, hanem a közel száz virágkompozíció kábító illatától is. A szertartás szerencsére rövid volt, és mivel utána nem volt fogadás, rögvest elindulhattak a kedvenc csehójukba, hogy lehűtsék magukat, és titokban megünnepeljék, hogy nem az ő számukat, hanem Bert Somerville-ét húzták ki. A fényes, fekete koporsó azon a zöld szőnyegen feküdt a sír mellett, amit közvetlenül oda terítettek le, ahol Phoebe ült Molly, tizenötéves féltestvére és Reed Chandler, az unokatestvére között. A csiszolt koporsófedélen égkék és arany szalagokkal díszített fehér rózsaszálak hevertek csillag alakban, a Chicago Stars, a National Football League csapatának színeit jelképezve, mely csapatot Bert tíz évvel ezelőtt vásárolt meg. Amikor a szertartás véget ért, Phoebe a karjába vette a fehér uszkárt és kilépve a napfényre, mely szikrát hányt bustier-jének aranyló fémszálain és kigyújtotta vastag fekete keretes napszemüvegén a strasszokat, felállt. Felesleges volt ilyen drámai hatást keltenie, amikor ő maga is épp eléggé drámai volt. Reed Chandler, Bert harmincöt éves unokaöccse felemelkedett mellőle a székről, és odalépett a koporsóhoz, hogy rátegyen egy szál virágot. Molly, Phoebe féltestvére félénken követte. Reed bánatsújtotta látszatot keltett, bár nyílt titok volt, hogy ő fogja örökölni bácsikája futballcsapatát. Phoebe kötelességtudóan elhelyezte a saját virágját apja koporsóján, és nem hagyta, hogy visszatérjen belé a régi keserűség. Mi értelme lett volna? Nem sikerült elnyernie az apja szeretetét, amíg élt, így most végre feladhatta az erőlködést. Vigasztaló ölelésre nyújtotta a kezét a féltestvére felé, aki teljesen idegen volt a számára, de Molly mint mindannyiszor, amikor Phoebe megpróbált közel kerülni hozzá, most is elhúzódott. Reed visszalépett mellé, Phoebe pedig önkéntelenül összerezzent. Bármennyi jótékonysági testületben tevékenykedett is a férfi, Phoebe nem tudta kiverni a fejéből, milyen gonosz volt kisfiúként. Gyorsan elfordult a férfitól, és azzal a lihegő, kissé rekedt hangjával, mely túl tökéletesen illett bombázó alakjához, a körülötte állókhoz fordult. - Nagyon kedves mindannyiuktól, hogy eljöttek. Különösen ebben a rekkenő hőségben. Viktor, drágám, megfognád Micit? A felé a Szabó Viktor felé nyújtotta a kis fehér uszkárt, aki az őrületbe kergette a nőket nemcsak vonzó, egzotikus külsejével, hanem mert volt valami kísértetiesen ismerős ebben a fenséges, tagbaszakadt magyarban. Egyesek helyesen ismerték fel benne a modellt, aki kibontott hajjal, olajos, duzzadó muszklikkal és nyitott sliccel pózolt egy férfi farmer országos reklámkampányában. Viktor elvette tőle a kutyát. - Természetesen, drágám - felelte észrevehető, de kevésbé hangsúlyos akcentussal, mint ahogy bármelyik Gábor testvér beszélt, akik évtizedekkel régebb

5 óta éltek az Államokban. - Az én kis báránykám - dorombolta Phoebe, nem Micinek, hanem Viktornak. Viktor személy szerint úgy vélte, Phoebe egy kicsit túlfeszíti a húrt, de magyar volt és arra kódolt, hogy pesszimista legyen, ezért hát egy csókot dobott Phoebe felé és várakozásteljesen nézte, miközben elfektette az uszkárt a karjában és olyan tartást vett fel, melyben a legjobban tudott kérkedni tökéletesen faragott testével. Időnként úgy mozdította a fejét, hogy a fény megcsillanjon a háta egy negyedéig érő, színpadias lófarkába diszkréten belefont ezüst gyöngyökön. Phoebe bazsarózsaszínű körmei, melynek végeit fehér félholdak szegélyezték, láthatóvá váltak vékony ujjain, mikor kezet nyújtott a feléje közeledő pocakos szenátornak, és úgy nézett rá, mint egy fölöttébb kellemes látványt nyújtó izompacsirtára. - Nagyon köszönöm, hogy eljött, szenátor. Tudom, mennyire elfoglalt, maga egy igazi kincs. A szenátor pufók, ősz hajú felesége gyanakvó pillantást vetett Phoebére, mikor azonban Phoebe odafordult hozzá, hogy üdvözölje, az asszonyt meglepte meleg és barátságos mosolya. Később észrevette, hogy Phoebe sokkal felszabadultabb a nők, mint a férfiak társaságában. Fura egy szexbombától. De hát ez egy különös család. Bert Somerville híres volt arról, hogy Las Vegas-i sztriptíztáncosokat vett feleségül. Az első, Phoebe anyja, évekkel ezelőtt meghalt, amikor életet akart adni a Bert által hőn áhított fiúgyermeknek. A harmadik felesége, Molly anyja, tizenhárom évvel ezelőtt vesztette életét egy kisrepülőgép-szerencsétlenségben úton Aspenbe, ahol a válását akarta megünnepelni. Csak Bert második felesége élt, aki még az utca túloldalára sem ment volna át azért, hogy részt vegyen a temetésén, nemhogy Renóból iderepült volna. Tully Archer, a Chicago Stars nagytiszteletű védősoredzője lépett oda Phoebéhez Reed mellől. Ősz hajával és szemöldökével, borvirágos orrával úgy festett, mint egy szakáll nélküli Télapó. - Ez borzasztó, Miss Somerville. Borzasztó. - Ritmikusan öhhö-öhhözve megköszörülte a torkát. - El sem hiszem, hogy találkozunk. Különös, hogy annyi éven át ismertük egymást Berttel, és egyszer sem találkoztam a lányával. Bert és én jó barátok voltunk, hiányozni fog. Nem mintha mindig egyetértettünk volna. Átkozottul makacs tudott lenni. De azért jó barátok voltunk. A férfi folyamatosan rázta Phoebe kezét és beszélt össze-vissza anélkül, hogy a szemébe nézett volna. Aki nem volt járatos a futballban, csodálkozhatott volna, hogy lehet az edzője egy profi futballcsapatnak olyasvalaki, aki félőrültnek látszik, de akik látták dolgozni, soha nem követték el azt a hibát, hogy alábecsüljék tréneri képességeit. Viszont szeretett beszélni, és amikor nem mutatott hajlandóságot arra, hogy kifogyjon a szóból, Phoebe közbevágott. - Milyen édes magától, Mr. Archer, hogy ezt mondja. Maga egy igazi cukorfalat. Tully Archert sokféleképpen nevezték már életében, de cukorfalatnak még sosem. A címzéstől átmenetileg elakadt a szava, ami feltett szándéka lehetett Phoebének, mert azonnal elfordult, csakhogy egy regiment izomkolosszussal nézzen szembe, akik részvétet nyilvánítani

6 sorakoztak fel. Teherhajó nagyságú cipőjükben feszengve álldogáltak egyik lábukról a másikra. Olyanok voltak, mint több ezer fontnyi élő marha faltörőkos combokkal, vastag, rettenetes nyakakkal, amik duplaszéles vállakból nőttek ki. Kezüket csáklyaszerűen összekulcsolták maguk előtt, mintha groteszk, rendkívüli méretű testüket égkék zakóba és szürke nadrágba préselve azt várták volna, hogy bármelyik pillanatban elkezdik játszani a nemzeti himnuszt. Bőrükön, amik színe a fénylő tintafeketétől a napbarnított fehérig terjedt, izzadságcseppek gyöngyöztek a déli hőségtől. A National Football League-ban játszó Chicago Stars eljött, hogy tisztelettel adózzon annak az embernek, akinek a tulajdonai voltak, akár valami ültetvényes rabszolgahad. Egy mandulavágású szemű, nyakatlan férfi, aki úgy festett, mint egy lázadóvezér egy legnagyobb biztonsággal őrzött börtönben, előrelépett. Olyan erősen szegezte Phoebe arcára a tekintetét, hogy látszott, úgy kell visszafognia magát, nehogy pillantása lejjebb vándoroljon Phoebe mutatós mellére. - Elvis Crenshaw vagyok, belső faljátékos. Igazán sajnálom, ami Mr. Somerville-lel történt. Phoebe fogadta a részvétnyilvánítást. A védő továbblépett, jártában kíváncsi tekintetet vetve Szabó Viktorra. Viktor, aki csupán pár lépésnyire állt Phoebétől, felvette a Rambo-pózt, mely hőstettet egyáltalán nem volt könnyű végrehajtani, tekintve, hogy Uzi helyett egy kis fehér uszkár feküdt a karján. A póz mégis beválhatott, mert majdnem minden nő őt nézte a tömegből. Na már most, ha fel tudná kelteni annak a csodálatos hátsóval büszkélkedő szexis teremtménynek az érdeklődését is, a napja be lenne aranyozva. Sajnos a csodálatos hátsóval büszkélkedő szexis teremtmény megállt Phoebe előtt, és minden figyelmét kizárólag neki szentelte. - Miss Somerville, Dan Calebow vagyok, a Stars edzője. - Hel-ló, Mr. Calebow - búgta Phoebe olyan hangon, ami Viktort furcsa átmenetre emlékeztette Bette Midleré és Bette Davisé között, de magyar volt, és mit tudhatta ő. Phoebe volt Viktor legjobb barátja az egész világon, bármit megtett volna érte, mely odaadását bizonyítandó, hajlandó volt eljátszani a szeretőjét is ezen a gyászparádén. Ebben a pillanatban azonban semmi mást nem akart, mint kimenteni őt. Phoebe nyilvánvalóan nem fogta fel, hogy a tűzzel játszik, ha enyeleg ezzel a forróvérű pasassal. Vagy talán igen. Amikor Phoebe sarokba szorítva érezte magát, védelmi fegyverek teljes arzenálját tudta bevetni, és ritkán választott bölcsen. Dan Calebow pillantásra sem méltatta Viktort, így a magyarnak nem volt nehéz beskatulyáznia azok közé a dühítő emberek közé, akik szemellenzőt viseltek a mássággal szemben. Kár, de az eredendően jó természetű Viktor még ezt a hozzáállást is el tudta fogadni. Phoebe lehet, hogy nem ismerte fel Dan Calebow-t, de Viktor figyelemmel kísérte az amerikai futballt, és tudta, hogy Calebow, amíg öt évvel ezelőtt abba nem hagyta a játékot és edzőnek nem állt, az NFL egyik legkirobbanóbb és legvitatottabb irányítója volt. Bert a tavaly őszi szezon kellős közepén kirúgta a Stras vezetőedzőjét, és felvette a helyére Dant, aki a rivális

7 Chicago Bearsnek dolgozott. Calebow egy tagbaszakadt, szőke oroszlán volt, aki azok tekintélyével jár-kel közöttünk, akik nem tűrték az önbizalomhiányt. Valamivel magasabb volt Viktor száznyolcvan centijénél, és sokkal izmosabb, mint a legtöbb profi irányító. A homloka magas, széles, az orra erős, nyergén egy kis dudorodás. Az alsó ajka kissé teltebb a felsőnél, a szája és az álla közötti út felezőpontját egy vékony fehér forradás jelölte. A legelbűvölőbb vonása mégsem ez az érdekes száj, a sűrű homokszínű haj vagy a macsó állseb volt. Hanem a tengerzöld ragadozó szem, mely ebben a pillanatban olyan hévvel vizslatta szegény Phoebét, hogy Viktor már-már azt hitte, Phoebének meggyullad a bőre. - Igazán sajnálom Bertöt - mondta Calebow, alabamai gyermekkora még mindig bizonyítást nyert a beszédében. -Nagyon fog hiányozni. - Nagyon kedves öntől, Mr. Calebow, hogy ezt mondja. Enyhe egzotikus tónus adódott Phoebe rekedt hangjához, és Viktor rájött, hogy Phoebe Kathleen Turnert is felvette szexis női hangokat utánozó repertoárjába. Általában nem feszengett ennyire, amiből Viktor arra következtetett, hogy zavarban van. Nem mintha mások észrevehették volna. Phoebének muszáj volt a szexbombát játszania. Viktor figyelme visszatért a Stars vezetőedzőjére. Emlékezett rá, hogy Jég volt a beceneve, amikor még játszott, az ellenséggel szembeni dermesztő könyörtelensége után. Nem hibáztathatta Phoebét, hogy ideges lett a jelenlétében. Ez a férfi fenyegető volt. - Bert nagyon szerette a játékot - folytatta Calebow -, jó főnök volt. - Ebben biztos vagyok. - Minden egyes elnyújtott szótag, amit Phoebe kiejtett, zihálva kézbesített szexuális bujaság ígérete volt, mely ígéretet, Viktor tudta jól, Phoebének esze ágában sincs betartani. Amikor Phoebe odafordult és kinyújtotta felé a karját, észrevette rajta, hogy milyen ideges. Jól sejtve, hogy Phoebe Micit akarja figyelemelterelő eszköznek, Viktor előrelépett, de Phoebe alighogy megfogta az állatot, egy műhelykocsiban, ami behajtott a temetőbe, visszalőtt a gyújtás és megijesztette a kutyát. Mici vakkantott és kiugrott Phoebe kezéből. Túl sokáig fogták vissza, így vad futkározásba kezdett a tömegben, éles hangon csaholva, olyan eszeveszetten csóválva a farkát, hogy fennállt a veszély, a pomponja bármelyik pillanatban lerepül és zúgva száll, mint a győzelmi zászló. - Mici! - kiáltotta Phoebe, és épp abban a pillanatban iramodott utána, amikor a kis fehér uszkár nekiment egy toronymagasságú, kardvirágcsokrot tartó vékony fémlábnak. Phoebe a legjobb jóindulattal sem volt sportos alkat. Szűk szoknyája kordájában nem tudta idejében elkapni a kutyát, hogy megakadályozza a katasztrófát. A virágok meginogtak és hátrabucskáztak, ráestek a mellettük felhalmozott koszorúkra, amik sorjában spricceltek dáliaesőt. Olyan sűrűn rakták őket egymás után, hogy egyik sem tudott úgy eldőlni, hogy le ne borítsa a következőt, mire virágok hullottak és víz fröcskölt szerteszét. A közelben álló gyászolók abbéli igyekezetükben, hogy megóvják ruháikat, félreugrottak, bele a sírcsokrok közé. Mint a dominók, egyik kosár nekiütődött a másiknak, míg végül az egész placc kezdett

8 Merlin Olsen legrosszabb rémálmára hasonlítani. Phoebe lekapta a napszemüvegét, hogy felfedje egzotikus vágású borostyán szemét. - Ide, Mici! Ide, az istenit! Viktor! Viktor már átrohant a koporsó ellenkező oldalára, hogy elébe vágjon a dühöngő uszkárnak, de siettében felborított néhány széket, amik viszont újabb csapat virágkompozícióba dőltek bele, külön láncreakciót indítva el. Egy előkelőség az Aranypartról, aki azon oknál fogva, hogy volt egy sicuja, szakértőnek tartotta magát a kistermetű kutyák terén, az uszkár elé ugrott, hogy nyomban kővé is dermedjen, amikor Mici leeresztette a farkát és fogát vicsorgatva úgy ugatott rá, mint egy kutyaterminátor. Bár Mici általában a legszeretetreméltóbb eb volt, az előkelőség volt olyan peches, hogy Calvin Klein Eternityjét árassza magáról, mely illatot Mici azóta utált, hogy Phoebe egyik barátja, aki fürdött benne, korcsnak nevezte és az asztal alatt belerúgott. Phoebe, akinek oldalt slicceit szoknyája jóval többet mutatott a combjából, mint azt a tisztesség megkívánta volna, áttört két védővonalbeli játékos között. Azok derűs szórakozottsággal figyelték, ahogy a kutyájának hadonászik. - Mici! Lábhoz, Mici! Molly Somerville, megszégyenülten a jelenettől, amit féltestvére rendezett, próbált beleolvadni a tömegbe. Miközben Phoebe kikerült egy széket, a nehéz arany fügefalevél, mely az öve láncszeméről himbálódzott, éppen azt a testrészét dögönyözte, amit a fügefalevél megvédeni hívatott. Érte kapott, mielőtt maradandó károsodást szenvedhetett volna, amikor pumps cipőjének csúszós bőrsarka egy rakás nedves liliommal találkozott. Kiment alóla a lába, és süvítőn kiáramló szusszantással a földre pottyant. A látványra, hogy gazdája a hátsóján szántja a földet, Mici megfeledkezett a vészjóslóan beparfümözött előkelőségről. Phoebe akcióját hibásan játékra való felhívásként értelmezve, csaholása örömittassá vált az izgatottságtól. Phoebe sikertelenül próbált feltápászkodni, premier plán megmutatva combját mind Chicago polgármesterének, mind a rivális Bears csapat jónéhány tagjának. Mici átszaladt egy gőgös sportriporter lábai között és bebújt a sír melletti székek alá, épp amikor Viktor odaért hozzá a másik oldalról. Szeretett Viktorral játszani, és még buzgóbban csaholt. Nagy lendülettel nekiiramodott, de hirtelen lefékezett, mikor rájött, hogy útját állják a felborult virágkosarak és egy hatalmas darab átázott föld - ijesztő akadály egy olyan állat számára, amelyik gyűlölte, ha vizes lesz a tappancsa. Kiutat keresve felugrott az egyik összecsukható székre. Amikor az elkezdett inogni, idegesen vakkantott, átugrott egy másikra, onnan pedig egy sima, kemény valamire. A tömegnek egy emberként akadt el a lélegzete a repülő fehér rózsák, az égkék és arany szalagok szerpentinjének láttán. Mindenkiben benn rekedt a hang. Phoebe, akinek épp sikerült talpra állnia, megdermedt. Viktor halkan káromkodott valamit magyarul. Mici, aki mindig érzékeny volt az emberekre, akiket szeretett, oldalra billentette a fejét,

9 mintha próbálta volna kitalálni, miért bámulja mindenki őt. Érezte, hogy valami nagyon rosszat csinált, és remegni kezdett. Phoebében megállt az ütő. Az baj volt, ha Mici ideges lett. Eszébe jutott a legutóbbi alkalom, amikor ez történt, és gyorsan előrelépett. - Ne, Mici! De túl későn jött a figyelmeztetés. A reszkető kutya már lekuporodott. Apró, szőrös pofáján szabadkozó kifejezéssel lepisilte Bert Somerville koporsófedelét. Bert Somerville birtoka az 1950-es években épült egy öt hektáros földön Chicago gazdag hinsdale-i külvárosában, DuPage County szívében. A huszadik század elején a megye falusias volt, de ahogy teltek-múltak az évtizedek, kisvárosai addig nőttek össze, amíg hatalmas lakóhelyévé váltak ügyintézőknek, akik felszállva a Burlington Nothern helyi-érdekű munkásvonatra, mindennap bebumliztak a Loopba, és mérnököknek, akik az East West Tollwayjel együtt kinövő high-tech iparágakban dolgoztak. A téglafalat, ami a birtokot határolta, fokozatosan lakónegyedek árnyas utcái kerítették körül. Phoebe gyermekként nagyon kevés időt töltött a nyugati külvárosok tölgy-, juhar- és diófái között álló impozáns Tudor-házban. Bert egy connecticuti bentlakásos magániskolába járatta a nyár kezdetéig, amikor is egy előkelő lánytáborba küldte. Ritka hazalátogatásai alkalmával sötétnek és nyomasztónak találta a házat, és miközben két órával a temetés után felfelé lépkedett a kanyargó lépcsőn, megállapította, hogy semmi nem történt, ami a véleménye megváltoztatására késztethette volna. A Bert egyik afrikai szafariján illegálisan elejtett elefánt megvető szeme nézett le rá a maróni, szövetutánzó pihés tapétáról a lépcső tetején. Phoebe válla csüggedten előreesett. Fűfoltok szennyezték elefántcsontszínű kosztümjét, a csillogó nejlonharisnya a lábán piszkos volt és foszladozott. Szőke haja szanaszét állt, és már régen leette bazsarózsa rúzsát. Kéretlenül, a Stars vezetőedzőjének arca jelent meg előtte. Ő volt az, aki tarkón ragadta, és levette Micit a koporsóról. Zöld szeme hideg és lesújtó volt, miközben átadta a kutyát. Phoebe sóhajtott. Az apja temetésén támadt malőr csak egy újabb volt a sorban, amik kitöltötték az életét. Azt akarta, hogy mindenki megtudja, őt nem érdekli, hogy az apja kitagadta az örökségből, de mint általában, túl messzire ment, és minden visszafelé sült el. Egy pillanatra megállt a lépcső tetején, és eltűnődött, vajon más lenne-e az élete, ha az anyja még élne. Már nem sokat gondolt a sztriptíztáncosnő anyára, akire nem is emlékezett, de magányos gyermekként szövevényes ábrándokat szövögetett róla, próbálva kedves, gyönyörű asszonyként elképzelni, aki megadta volna neki mindazt a szeretetet, amit az apja magába fojtott. Szeretett Bert valaha is bárkit? Nem sokra becsülte a nőket általában, egy túlsúlyos, esetlen kislányt pedig, aki eleve nem volt jó véleménnyel magáról, egyáltalán nem. Amióta Phoebe az eszét tudta, azt hallotta az apjától, hogy felesleges, és most kezdett arra gyanakodni, hogy igaza volt. Harminchárom évesen munkanélküli volt és a csőd szélén állt. Arturo hét éve halt meg. A

10 halála utáni első két évben Phoebe a festményeiből rendezett utazókiállítást szervezte, de amióta a gyűjteményből állandó kiállítás nyílt a párizsi Musée d Orsay-ben, Manhattenbe költözött. A pénz, amit Arturo a halálakor ráhagyott, fokozatosan elment azoknak a barátainak a gyógykezelésére, akiket elragadott az AIDS. Egy fillért sem sajnált. Évek óta egy kicsi, de exkluzív, avantgárd festőkre specializálódott West Side-i galériában dolgozott. Idősödő munkaadója éppen a múlt héten zárta be utoljára az ajtókat, ő pedig utcára került és kereshetett új értelmet az életének. A gondolat, hogy belefáradt a polgárpukkasztásba, átcikázott az agyán, de túl törékenynek érezte magát ahhoz, hogy megbirkózzon egy önvizsgálattal, ezért folytatta az útját a húga hálószobájához, és bekopogott. - Molly, Phoebe vagyok. Bemehetek? Nem jött válasz. - Bemehetek, Molly? Újabb másodpercek teltek el, mielőtt Phoebe meghallott egy elfojtott, durcás felőlem -et. Megacélozta magát, miközben elfordította az ajtónyitó gombot és belépett a szobába, ami gyermekkorában az övé volt. Abban a pár hétben, amit évente itt töltött, a helyiségben egymás hegyén-hátán álltak a könyvek, az ételmaradékok és kedvenc zenéinek magnószalagjai. Most mintha skatulyából húzták volna ki, éppúgy, mint a lakóját. Molly Somerville, tizenöt éves féltestvére, akit Phoebe alig ismert, az ablak mellett ült egy széken még mindig ugyanabban az ormótlan barna ruhában, amit a temetésen viselt. Phoebével ellentétben, aki gyermekként túlsúllyal küzdött, Molly nádszálvékony volt, dús, állig érő barna hajára ráfért volna egy vágás. Nem volt szép, bőre fakó és tompa, mintha soha nem látott volna napot, vonásai jellegtelenek. - Hogy vagy, Molly? - Jól. - Molly nem nézett fel a könyvből, ami kinyitva hevert az ölében. Phoebe felsóhajtott. Molly nem csinált titkot abból, hogy gyűlöli, de olyan keveset találkoztak az elmúlt években, hogy Phoebének fogalma sem volt, miért. Amikor visszatért az Államokba Arturo halála után, többször is Connecticutba utazott, hogy meglátogassa Mollyt az iskolában, de Molly olyan zárkózott volt, hogy végül feladta. Továbbra is küldött neki azonban születésnapi és karácsonyi ajándékokat, hébe-hóba levelet, valamennyit viszonzatlanul. Ironikus volt, hogy Bert kitagadta mindenből, csak abból nem, amiért a legnagyobb felelősséggel kellett volna tartoznia. - Hozhatok neked valamit? Enni? Molly megrázta a fejét, és csend telepedett közéjük. - Tudom, hogy ez erős volt. Sajnálom. Molly vállat vont. - Beszélnünk kell, Molly, és mindkettőnknek sokkal könnyebb lenne, ha rám néznél. Molly felpillantott a könyvből, és olyan üres, türelmes tekintetet vetett rá, hogy Phoebének az a nyugtalanító érzése támadt, hogy ő a gyerek és húga a felnőtt. Azt kívánta, bárcsak cigarettázott volna még, mert kétségbeesetten vágyott rá, hogy rágyújthasson.

11 - Tudod, hogy mostantól én vagyok a törvényes gyámod. - Mr. Hibbard elmagyarázta. - Beszélnünk kell a jövődről. - Nincs mit beszélni róla. Phoebe a füle mögé simított egy akaratos szőke tincset. - Nem kell visszamenned a táborba, ha nem akarsz, Molly. Örömmel venném, ha holnap visszarepülnél velem New Yorkba, és ott töltenéd, ami még a nyárból hátravan. Kibéreltem egy lakást egy barátomtól, aki Európába utazott. Nagyon jó helyen van. - Vissza akarok menni. Molly sápadt bőréből ítélve Phoebe kételkedett benne, hogy a húga jobban élvezte volna a tábort, mint ő. - Visszamehetsz, ha tényleg ezt akarod, de tudom, milyen érzés, amikor az embernek nincs otthona. Ne felejtsd el, hogy Bert engem is egy crayoni iskolába küldött, és minden nyáron elpaterolt egy táborba. Gyűlöltem. New Yorkban rengeteg a szórakozási lehetőség nyáron. Remekül múlatnánk az időt, és jobban megismernénk egymást. - Vissza akarok menni a táborba - ismételte Molly csökönyösen. - Teljesen biztos vagy benne? - Biztos. Nincs jogod visszatartani. A húga ellenségessége és a fejfájása ellenére, ami a halántékában kezdett lüktetni, Phoebe vonakodott hagyni, hogy ilyen könnyen lerázzák. Úgy döntött, máshonnan közelíti meg a dolgot, és a Molly ölében heverő könyv felé intett a fejével. - Mit olvasol? - Dosztojevszkij. Ősszel önálló előadást tartok róla. - Le vagyok nyűgözve. Nehéz olvasmány lehet egy tizenöt éves lánynak. - Nekem nem. Én nagyon okos vagyok. Phoebe el akart mosolyodni, de Molly olyan magától értetődően tette a kijelentést, hogy elállt tőle. - Ez így van. Jól megy a tanulás, ugye? - Kivételesen magas az IQ-m. - Okosabbnak lenni mindenki másnál éppannyira átok is, mint áldás. - Phoebe nem felejtette el, micsoda traumát jelentett okosabbnak lenni sok osztálytársánál. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy úgy érezte, más, mint a többiek. Molly arckifejezése nem változott. - Én örülök az intelligenciámnak. A legtöbb lány az osztályban tökfej. Annak ellenére, hogy Molly úgy viselkedett, mint egy utálatos, beképzelt kamasz, Phoebe igyekezett nem törni pálcát felette. Ha valaki, ő aztán tudta, hogy Bert Somerville lányainak egyedül kellett kivívniuk a helyüket a világban. Serdülőként az elhízással leplezte önbizalomhiányát. Később vérlázító viselkedésével. Molly az értelme mögé bújt. - Ha megbocsátasz, Phoebe. Egy különösen érdekes részhez értem, és szeretném folytatni. Phoebe elengedte a füle mellett a húga nyílt elutasítását, és még egy kísérletet tett, hogy meggyőzze Mollyt, menjen vissza vele Manhattanbe. Molly azonban nem gondolta meg magát, és Phoebének végül el kellett könyvelnie a vereséget. Mielőtt elhagyta volna a szobát, az

12 ajtóban megállt. - Ugye felhívsz, ha valamire szükséged van? Molly bólintott, de Phoebe nem hitt neki. Előbb eszik patkánymérget, minthogy segítségért forduljon az ő rosszhírű nővéréhez. Phoebe megpróbálta lerázni magáról a búskomorságot, miközben visszament a földszintre. Hallotta, hogy Viktor a nappaliban az ügynökével beszél telefonon. Arra vágyva, hogy egyedül maradjon és összeszedje magát, besurrant az apja dolgozószobájába, ahol Mici aludt egy üveges fegyverszekrény előtt álló fotelban. Az uszkár felkapta gyapjas fehér fejét. Bojtos farkát csóválva leugrott a fotelból, és a gazdájához szaladt a szőnyegen. Phoebe letérdelt és magához szorította. - Ma aztán igazán kitettél magadért, pajtás! Mici bocsánatkérően megnyalta. Phoebe nekilátott, hogy visszakösse a kutya fülét díszítő masnit, de úgy remegett a keze, hogy feladta az igyekezetet. Mici úgyis szétzilálja újra. Mici a fajtája méltóságának megbecstelenítője volt. Gyűlölte a masnikat és a strasszokkal kirakott nyakörveket, nem volt hajlandó a kutyaágyában aludni, és a legkevésbé sem válogatott az ételt illetően. Irtózott a nyírástól, a fésüléstől, a fürdéstől, és képtelenség volt ráadni a monogramos pulóvert, amit Viktortól kapott. Mégcsak megvédeni sem tudta. Tavaly, amikor Phoebét fényes nappal kirabolták az Upper West Side-on, Mici egész idő alatt a rabló lábához dörgölőzött simogatásért. Phoebe a kutya bóbitájához hajtotta a fejét. - Az előkelő pedigré mögött nem vagy más, csak egy korcs, igaz, Mici? Phoebe hirtelen feladta a harcot, amit egész nap vívott, és átadta magát a fojtogató zokogásnak. Egy korcs. Az volt. Kicicomázva, mint egy uszkár. Viktor a könyvtárban talált rá. Nagyobb tapintattal, mint amit általában tanúsítani szokott, szó nélkül hagyta Phoebe kisírt szemét. - Itt van apád ügyvédje, Phoebe kiscicám. - Nem akarok látni senkit - szipogott Phoebe, hiába keresve zsebkendőt. Viktor előhúzott egy szilvaszínűt szürke selyemzakója zsebéből és odaadta neki. - Előbbutóbb beszélned kell vele. - Már megtettem. A Bert halála utáni napon felhívott Molly gyámságával kapcsolatban. - Lehet, hogy apád birtokáról van szó. - Nem érint. - Phoebe hangosan kifújta az orrát a zsebkendőbe. Mindig úgy tett, mintha hidegen hagyta volna, hogy kitagadták az örökségből, de apja megvetésének ez a leplezetlen és nyilvános bizonyítéka a szívébe mart. - Meglehetősen erőszakos. - Viktor felkapta a táskát, amit Phoebe a fotelban hagyott, ahol Mici aludt, és kinyitotta. Alig használt Judit Lieber retikül volt, amit egy East Village-i bizományiban talált, és rosszalló pillantást vetett Phoebére, mikor meglátta az alján lapuló Milky Wayt. Félresöpörve kivette Phoebe fésűjét és megigazította a frizuráját. Amikor kész volt, előhúzta Phoebe púderját és rúzsát. Miközben Phoebe helyrehozta a sminkjét, Viktor egy pillanat erejéig megcsodálta. Rendezetlen vonásaival, melyek Arturo Flores néhány legjobb munkáját ihlették, sokkal vonzóbbnak találta Phoebét azoknál az anorexias, feltöltött szájú modelleknél, akikkel együtt

13 pózolt. Mások is, köztük a híres fényképész, Asha Belchoir, aki nemrégiben készített vele fotósorozatot. - Vedd le azt a szakadt harisnyát! Úgy nézel ki, mintha a Nyomorultakban szerepelnél. Miközben Phoebe a szoknyája alá nyúlt, hogy engedelmeskedjen, Viktor visszapakolta a szépítőszereket a táskába. Aztán elrendezte Phoebe fügefalevél övét, és az ajtóhoz kísérte. - Nem akarok találkozni senkivel, Viktor. - Nem fogsz most meghátrálni. Pánik ült ki Phoebe borostyán szemébe. - Már nem bírom sokáig. - Akkor miért csinálod? - Viktor hüvelykujjával megsimogatta Phoebe arcát. - Az emberek nem olyan kárörvendők, amennyire gondolod. - Képtelen vagyok elviselni a gondolatot, hogy sajnáljanak. - Inkább gyűlöljenek? Phoebe pimasz mosolyt erőltetett magára, miközben az ajtónyitó gombért nyúlt. - Semmi bajom a megvetéssel. A szánalom az, amit ki nem állhatok. Viktor végignézett a ruhán, ami olyan alkalomhoz nem illő volt, és megrázta a fejét. - Szegény Phoebe. Mikor találsz már rá önmagádra? - Amikor megértem, mit miért teszek - felelte Phoebe halkan.

14 2. Brian Hibbard a papírokat lapozgatta az ölében. - Elnézést, hogy ilyen hamar magára törtem a temetés után, Miss Somerville, de a házvezetőnő úgy informált, hogy holnap este vissza szándékozik utazni Manhattanbe. Nem tudtam, hogy ilyen gyorsan vissza akar térni. Az ügyvéd alacsony és kövérkés volt, a negyvenes éveinek végén járt, arca pirospozsgás, haja deresedő. A jól szabott szénfekete öltöny sem tudta elrejteni teljesen a dereka körüli úszógumit. Phoebe a nappalit uraló masszív kőkandalló körül elhelyezett egyik füles karosszékben ült, szemben vele. Mindig is gyűlölte ezt a sötét, faburkolatos helyiséget, melyre nyomasztóan hatottak a kitömött madarak, a felakasztott állatfejek és egy hamutál, amit kegyetlen módon egy zsiráfpatából faragtak. Ahogy keresztbe tette a lábát, a bokáját körülfogó vékony aranylánc megcsillant a fényben. Hibbard észrevette, de nem mutatta. - Nincs miért tovább maradnom, Mr. Hibbard. Molly holnap délután visszamegy a táborba, az én járatom pedig pár órával az övé után indul. - Attól tartok, hogy ez meg fogja nehezíteni a dolgot. Az apja végrendelete egy kicsit bonyolult. Az apja ismertette vele a végakarata részleteit még életének az előtt az utolsó hat hónapja előtt, amikor megállapították nála a hasnyálmirigyrákot. Phoebe tudta, hogy Bert értékpapírokat hagyott Mollyra, és Reed fogja örökölni apja imádott Starsát. - Tudott róla, hogy az apjának az elmúlt években pénzügyi kellemetlenségei támadtak? - Részletekbe menően nem. Nem beszéltünk túl gyakran. Teljesen elhidegültek egymástól az elmúlt tíz évben, tizennyolc éves kora után egészen addig, amíg Phoebe Arturo halála után vissza nem tért az Államokba. Ezután hébe-hóba összefutottak, amikor Bert üzleti ügyben Manhattanbe utazott, de Phoebe már nem az a félénk, túlsúlyos lány volt, aki felett az apja zsarnokoskodott, és találkozásaik rendre parázs vitákba torkolltak. Bár az apja szeretőket tartott és sztriptíztáncosnőket vett feleségül, saját kiszipolyozott gyermekkora miatt epekedett a tiszteletreméltóságra, és Phoebe életstílusa megalázta. Heves homofóbiás volt, és éppannyira a művészetek megvetője is. Gyűlölte azokat az újságcikkeket és magazinhíreket, amik alkalmanként megjelentek Phoebéről, és kijelentette, hogy a lánya bolondot csinál belőle az üzleti partnerei előtt a hímringyó homokosokkal való barátkozásával. Újra és újra megparancsolta Phoebének, hogy térjen vissza Chicagóba és legyen a fizetetlen házvezetőnője. Ha a szeretet motiválta volna az ajánlatát, Phoebe eleget tett volna a kérésének, de Bert egyszerűen csak irányítani akarta, ahogy mindenki mást maga körül. A végsőkig kemény és meg nem alkuvó maradt, halálos betegségét furkósbotként használva, hogy emlékeztesse Phoebét, milyen csalódást jelent neki. Még azt sem engedte meg a lányának, hogy a halálos ágyánál meglátogassa Chicagóban, mondván, hogy nem akar semmiféle átkozott

15 virrasztást. A legutolsó telefonbeszélgetésükkor azt mondta Phoebének, őt tartja élete egyetlen kudarcának. Miközben Phoebe pislogott a szemébe újonnan toluló könnyek miatt, rájött, hogy Brian Hibbard még mindig beszél. - ezért az apja vagyona nem akkora, mint a nyolcvanas években volt. Úgy rendelkezett, hogy adjuk el a házat, a bevételből pedig növeljük a húga befektetési alapját. A lakását azonban legalább egy évig nem bocsáthatjuk piacra, így addig használhatják a húgával. - Egy lakás? Nem tudtam róla. - Nem messze a Stars Komplexumtól. Bert... ö... magáncélra tartotta fenn. - A szeretőinek - jelentette ki Phoebe kereken. - Igen, nos... Az elmúlt hat hónapban, a betegsége óta üresen állt. Sajnos a Starstól független ingatlanok közül csak ez a kettő az, amiket az apja megtartott. Mindemellett a pénzügyi helyzete mégsem teljesen egyszerű. - Képtelenség. A futballcsapata milliókat érhet. - Meglehetősen értékes, noha szintén anyagi gondokkal küzd. - Phoebe arckifejezése elárulhatta az érzéseit, mert a férfi így folytatta: - Nem szereti a futballt? - Nem! - Phoebe túl szenvedélyesen válaszolt, és Hibbard kíváncsi pillantást vetett rá. Phoebe sietve legyintett egyet hanyagul. - Én inkább egy polgárnegyedbeli kiállításlátogató, Le Cirque-ben vacsorázó, színházi előadásokkal kísérletező típus vagyok. Én eszem tofut, Mr. Hibbard. Phoebe véleménye szerint a megjegyzés átkozottul frappáns volt, de a férfi még csak el sem mosolyodott. - Hihetetlen, hogy Bert Somerville lánya nem kedveli a futballt. - Botrányos, tudom - mondta Phoebe könnyed hangon. - De ez van. Allergiás vagyok az izzadtságra - az enyémre vagy bárki máséra egyaránt. Szerencsére az én szent unokabátyám, Reed mindig bőségesen izzad, így a családi futball-dinasztia továbbélhet. Az ügyvéd tétovázott. Félreérthetetlenül boldogtalannak tűnt. - Attól tartok, ez nem ilyen egyszerű. - Hogyhogy? - Az apja pár hónappal a halála előtt új végrendeletet készített. Kitagadta Reedet az örökségből, rövid távon legalábbis. Több másodperc eltelt, mire Phoebe megemésztette ezt a meglepő információt. Eszébe jutott, milyen nyugodtnak tűnt az unokatestvére a temetésen. - Reed nyilvánvalóan erről semmit nem tud. - Próbáltam rávenni Bertöt, hogy mondja meg neki, de hasztalan. A társamnak és nekem jutott az a nem irigylendő feladat, hogy közöljük vele a hírt a ma esti találkozón. Nem fogja jó néven venni, hogy Bert ideiglenesen a lányára hagyta a csapatot. - A lányára? - Phoebe a tinédzserre gondolt, aki az emeleten Dosztojevszkijt olvas, és elmosolyodott. - A húgom történelmet fog írni a profi futballban. - Attól tartok, nem tudom követni.

16 - Hány tizenöt évesnek van saját NFL-csapata? Hibbard rémültnek látszott. - Sajnálom, Miss Somerville. Hosszú napom volt, nem fejeztem ki magam egyértelműen. Az édesapja nem a húgára hagyta a csapatot. - Nem? - Ó, nem. Hanem magára. - Micsoda? - Magára hagyta a csapatot, Miss Somerville. Maga a Chicago Stars új tulajdonosa. Aznap este, miközben apja ocsmány házának szobáit rótta, próbált imádkozni a falakon függő állattetemekért. És önmagáért, mert attól félt, hogy azon cinikus emberek egyikévé válhat, akik úgy ragaszkodnak a régi keserűségekhez, mint egy elásott csonthoz, amit örökké rághatnak. Miért tetted ezt velem, Bert? Annyira irányítani akarsz, hogy még a sírból is térdre kényszerítesz az akaratod előtt? Amikor Brian Hibbard bejelentette, hogy Bert ráhagyta a Starst, egy pillanatra olyan hihetetlen boldogság árasztotta el, hogy meg sem bírt szólalni. Nem a pénz, a hatalom, vagy amiatt, mert gyűlölte a futballt. Egyszerűen annak örült, hogy annyi év ellenségeskedés után az apja bebizonyította, hogy törődik vele. Emlékezett rá, hogy szédelegve ült és hallgatta, hogy az ügyvéd beavassa a részletekbe. - Egészen őszintén, Miss Somerville, én nem értek egyet a feltételekkel, amikkel az édesapja magára ruházta a Stars tulajdonjogát. A partnerem és én is megpróbáltuk jobb belátásra bírni, de nem hallgatott ránk. Sajnálom. Mivel szellemi képességeinek teljes birtokában volt, sem ön, sem Reed nem támadhatja meg sikerrel a végrendeletet. Phoebe üres tekintettel meredt a férfira. - Mire céloz? Milyen feltételekre? - Említettem, hogy a tulajdonjog ideiglenes. - Hogy lehet egy tulajdonjog ideiglenes? - Félretéve a jogi nyelvet, a koncepció teljesen egyszerű. Ahhoz, hogy a magáé maradjon a csapat, a Starsnak meg kell nyernie az AFC-bajnokságot most januárban, aminek nagyon kicsi a valószínűsége. Ha nem nyerik meg, maga kap százezer dollárt, és a csapat Reed kezébe vándorol. Még az, hogy ekkora összeg ütheti a markát, sem tudta megakadályozni, hogy el ne párologjon az öröme. Elszoruló szívvel döbbent rá, hogy az apja ismét manipulálta. - Azt akarja mondani, hogy csak januárig enyém a csapat, utána pedig Reed kapja meg? - Ha csak a Stras meg nem nyeri az AFC-bajnokságot, mely esetben a csapat örökre az öné marad. Phoebe remegő kézzel söpörte ki arcából a haját. - Én... én nem is konyítok a futballhoz. Ez a győzelem... a Super Bowl? Hibbard becsületére legyen mondva, türelmes magyarázatba kezdett. - Egy lépés választja el tőle. A National Football League két osztályra oszlik, az American Football Conference-re, az AFC-re, és a National Football Conference-re. Mindkét osztály két legjobb csapata küzd a

17 bajnoki címért, és a győztesek találkoznak a Super Bowlban. Phoebe biztos akart lenni benne, hogy jól érti. - Ahhoz, hogy megtartsam a tulajdonjogomat, a Starsnak ezt az AFC-bajnokságot kell megnyernie? - Pontosan. És őszintén szólva, Miss Somerville, az esélye, hogy csak megközelítik, gyakorlatilag a nullával egyenlő. Jó csapat, de a játékosok nagy része még fiatal. Két-három év múlva sikerülhet, de attól tartok, most nem. Pillanatnyilag a San Diego Chargers, a Miami Dolphins és természetesen a Portland Sabers, a tavalyi Super Bowl győztes vezeti az AFC-t. - Bert tudta, hogy a Stars idén nem győzhet? - Félek, hogy igen. A végrendelete kiköti, hogy csak akkor kaphatja meg a százezer dollárt, ha mindennap felveszi a munkát a Stars stadionjában, amíg a csapat tulajdonosa. Természetesen Chicagóba kell költöznie, de nem kell amiatt aggódnia, hogy nincs felkészülve egy profi futballcsapat vezetésére. Carl Pogue, a Stars ügyvezető igazgatója fogja ellátni a tényleges feladatot. Tompa fájdalom terjedt szét Phoebe mellkasában, ahogy apja végrendelete világossá vált számára. - Más szóval nem leszek egyéb, mint egy báb. - Carlnak nincs felhatalmazása aláírni a hivatalos papírokat. Ez a tulajdonos kötelezettsége. Phoebe nem tudta leplezni hangjában a szomorúságot. - Mi vitte rá Bertöt ilyesmire? Ekkor adta át neki Hibbard a levelet. Drága Phoebe! Amint tudod, téged tekintelek az egyetlen kudarcomnak. Éveken át nyilvánosan megaláztál azzal, hogy azokkal a buzikkal csavarogtál, de többé nem hagyom, hogy szembeszállj velem. Egyszer az életben azt fogod tenni, amit mondok. Ez a tapasztalat talán megtanít arra, mi a kötelesség és a fegyelem. A futball férfit avat a fiúkból. Lássuk, nővé tud-e avatni téged. Ne cseszd el ezt is! Háromszor végigolvasta a pár sort, miközben az ügyvéd figyelte, és a gombóc a torkában mindannyiszor nagyobb lett. Bert eltökélte, hogy még a sírból is irányítani fogja. Azzal, ha kiszakítja Manhattanből, úgy gondolta, olyanná formálhatja, amilyennek ő akarta. Az apja mindig szeretett hazardírozni, és nyilvánvalóan arra a megállapításra jutott, hogy Phoebe pár hónap alatt nem tud nagy kárt tenni drágalátos csapatában. Végre megkapja, amit akart. A Stars Reed kezére fog jutni, miközben Phoebe úgy táncol majd, ahogy ő fütyül. Azt kívánta, bárcsak el tudná hitetni magával, hogy Bertöt a szeretet és az aggódás motiválta. Akkor talán meg tudott volna bocsátani neki. De nagyon is jól tudta, hogy Bert semmit nem tud a szeretetről, csak a hatalomról. Így apja házában járkált szobáról szobára aznap este, imádkozva az elhullott állatok és a szeretet nélkül felnövő kislányok lelkéért, miközben számolta az órákat, hogy mikor

18 menekülhet el erről a helyről, ahol annyi boldogtalanság érte. Peg Kowalszki, aki Bert házvezetőnője volt az utóbbi nyolc évben, egyetlen villanyt hagyott égve a ház hátsó részén végighúzódó hatalmas társalgóban. Phoebe az udvarra néző ablakokhoz lépett és próbálta kivenni az öreg juharfát, mely gyermekkorában a kedvenc búvóhelye volt. Általában igyekezett elkerülni, hogy a gyermekkorára gondoljon, ma este azonban, miközben a sötétséget bámulta, nem tűnt olyan távolinak az az idő. Úgy érezte, mintha húzta volna valami a múltba, ahhoz a juharfához és egy rettegett, gyötrő hanghoz... - Megvagy, Haspók. Gyere le! Ajándékot hoztam. Phoebe gyomra bukfencet vetett Reed unokatestvére harsogó hangjára. Lenézett és látta, hogy a fiú lent áll az alatt a fa alatt, ami számára a mennyországot jelentette azon ritka alkalmakkor, amikor hazalátogatott. Másnap reggel kellett indulnia a nyári táborba, és eddig sikerült elkerülnie, hogy kettesben maradjon Reeddel, de ma nem vigyázott. Ahelyett, hogy a konyhában maradt volna a szakáccsal, vagy Addie-nek segített volna a fürdőszobákat takarítani, kimenekült a fák rejtekébe. - Nem akarok ajándékot. - Jobb lesz, ha lejössz. Megbánod, ha nem. Reednek nem volt szokása az üres fenyegetés, és Phoebe réges-rég megtanulta, hogy nem tud védekezni ellene. Az apja dühös lett rá, ha panaszkodott, hogy Reed szekálta vagy megütötte. Bert azt mondta neki, hogy gerinctelen, és nem fogja megvívni helyette a csatáit. De tizenkét évesen, Reed két évvel volt idősebb nála és sokkal erősebb, Phoebe elképzelni sem tudta, hogyan harcolhatna ellene. Fogalma sem volt, miért gyűlölte Reed ennyire. Lehet, hogy ő gazdag volt, míg Reed szegény, de Reed anyja nem halt meg fiatalon, ahogy az övé, és nem küldték bentlakásos iskolába. Reed és Ruth néni, Bert testvére egy téglaépítésű apartmanházban laktak két mérföldre a birtoktól, amióta Reed apja megszökött. Bert fizette a lakbért és pénzelte Ruth nénit, noha ennyire nem is kedvelte. Reedet viszont szerette, mert Reed fiú volt, volt érzéke a sporthoz, különösen a focihoz. Phoebe tudta, hogy Reed fel fog mászni hozzá, ha ellenáll, és úgy döntött, biztonságosabb lesz szilárd talajon szembenézni vele. Félelemtől elszoruló szívvel kezdett leereszkedni a juharfán, két vaskos combja visszataszító, surrogó hangot adott, ahogy egymáshoz dörzsölődött. Remélte, hogy Reed nem néz be a rövidnadrágja alá. Mindig megpróbálta meglesni, megfogdosni, vagy mocskos dolgokat mondott a fenekéről, aminek Phoebe a felét sem értette. Ügyetlenül leugrott a földre, zihálva lélegzett, mert nem volt könnyű lejönni. Reed nem volt szokatlanul magas tizenkét éves fiú létére, viszont zömök, rövid, erős lábbal, széles vállal és dagadó mellkassal. A karja és a lába folyton varas és horzsolásos volt a sportolástól, a biciklibalesetektől és a verekedésektől. Bert szerette szemrevételezni Reed sérüléseit. Azt mondta, Reed igazi fiú. Phoebe ellenben idomtalan és félénk volt, jobban érdekelték a könyvek, mint a sportok. Bert Hájpacninak nevezte és kijelentette, hogy az ötösökkel, amiket az iskolában szerez, semmire

19 sem fogja vinni az életben, ha nem tanul meg kiállni magáért és szembenézni az emberekkel. Reed nem volt jó tanuló, de Bertöt nem érdekelte, mert Reed volt a sztárja a felsősök futballcsapatának. Az unokatestvére szakadt narancssárga pólót, levágott szárú farmert és elnyűtt tornacipőt viselt, pontosan olyan gyűrött játszóruhát, amilyet Phoebe szeretett volna hordani, ha az apja házvezetőnője hagyta volna. Mrs. Mertz Phoebe minden ruháját egy drága gyerekboltban vásárolta, és mára fehér rövidnadrágot, mely hangsúlyozta kerek hasát, és egy ujjatlan pamuttopot tett ki neki, aminek az elején egy hatalmas eper volt, és hónaljban szorított. - Ne mondd, hogy soha nem tettem veled jót, Haspók. - Reed felmutatott egy puhakötésű könyv borítójánál alig nagyobb, vastag fehér papírt. - Találd ki, mi ez! - Nem tudom - felelte Phoebe óvatosan, eltökélve, hogy nem sétál bele, bármilyen vermet ásson is neki Reed. - Egy fénykép az anyádról. Phoebe szíve nagyot dobbant. - Nem hiszek neked. A fiú megfordította, és Phoebe látta, hogy valóban egy fénykép, bár Reed ahhoz túl rövid időre villantotta fel, hogy egyebet is kivegyen rajta egy szép női arc halvány képénél. - Anyám lomosfiókjának a mélyén találtam - mondta Reed türelmetlenül hátrasöpörve szemöldökére csimbókokban lógó vastag, sötét frufruját. Phoebe lába elgyengült, és tudta, hogy még soha semmit nem akart ennyire az életben, mint ezt a fényképet. - Honnan tudod, hogy ő van rajta? - Megkérdeztem anyámat. - Reed, kezéből védfalat formálva nézte a képet, úgy, hogy Phoebe ne lássa. - Igazán jó kép, Haspók. Phoebe szíve olyan hevesen vert, hogy attól félt, Reed észreveszi. Szerette volna kikapni a kezéből, de türtőztette magát, mert fájdalmas tapasztalatból tudta, hogy Reed egyszerűen karnyújtáson kívülre tartaná tőle, ha megpróbálná. Csak egyetlen képe volt az anyjáról, és azt olyan messziről fotózták, hogy nem lehetett látni az arcát. Az apja soha nem mondott róla többet annál, hogy egy ostoba szőke liba volt, akin remekül állt a tanga, és milyen kibaszottul kár, hogy Phoebe nem az alakját örökölte tőle, hanem az eszét. Phoebe volt mostohája, Cooki szerint, akitől az apja tavaly elvált, miután másodjára is elvetélt, Phoebe anyja nagy valószínűség szerint nem volt olyan rossz, mint amilyennek Bert beállította, csak Berttel volt nehéz együttélni. Phoebe kedvelte Cookit. Rózsaszínre festette ki Phoebe lábujján a körmöt, és izgalmas történeteket olvasott fel neki a való életről a Vallomások című folyóiratból. - Mit adsz cserébe érte? - kérdezte Reed. Phoebe tudta, nem engedheti, hogy Reed lássa, milyen értékes számára a fénykép, különben minden szörnyűséget el fog követni, hogy meg ne szerezhesse. - Már rengeteg képem van róla - hazudta -, miért adnék érte bármit? Reed maga elé tartotta. - Rendben. Akkor el is téphetem. - Ne! - Phoebe odaugrott, a tiltakozás kicsúszott a száján, mielőtt megállíthatta volna.

20 A fiú sötét szeme összeszűkült a ravasz diadalittasságtól, és Phoebe úgy érezte, mintha egy acélcsapda éles állkapcsai zárultak volna össze rajta. - Mennyire kell? Phoebe remegni kezdett. - Csak add ide! - Vesd le a nadrágod és odaadom! - Nem! - Akkor összetépem. - Reed az ujjai közé csippentette a kép tetejét, mintha ketté akarná tépni. - Ne! - Phoebe hangja remegett. Az arca belső felébe harapott, de nem tudta megakadályozni, hogy könnyek ne lepjék el a szemét. - Neked nem kell, Reed. Kérlek, add ide. - Már mondtam, mit kell tenned érte, Hájpacni. - Nem. Megmondalak apámnak. - Én pedig megmondom neki, hogy egy felfuvalkodott kis hazug vagy. Mit gondolsz, melyikünknek fog hinni? Mindketten tudták a választ. Bert mindig Reed pártjára állt. Egy könnycsepp pottyant le Phoebe álláról a pamut felsőjére, amőba alakú foltot hagyva az eper levelén. - Kérlek. - Vesd le a nadrágod, különben összetépem! - Ne! Reed egy kis hasítékot szakított a kép felső szélébe, Phoebe pedig nem tudta visszafojtani nyomorúságos zokogását. - Vesd le! - Kérlek, ne! Kérlek! - Megteszed, bőgőmasina? - Reed továbbszakította a képet. - Igen! Hagyd abba! Hagyd abba, megteszem. A fiú leengedte a képet. Phoebe a könnyein át látta a csipkézett szakadást a kép felső szélén. Reed tekintete lefelé siklott rajta, és megállapodott azon a ponton, ahol a lába összeért, a titokzatos helyen, ahol néhány aranyszőrszál kezdett nőni. - Siess, mielőtt jön valaki! Phoebe torkában borzalmas hányinger kelt. Kigombolta a gombot a rövidnadrágja oldalán. Könnyek égették a szemét, miközben a cipzárral vacakolt. - Ne tedd ezt velem! - suttogta. A szavak elcsuklottak,mintha a szája tele lett volna vízzel. - Kérlek. Csak add ide a fényképet! - Azt mondtam, siess. - Reed nem is nézett az arcára, csak a lába közét bámulta. A rossz íz Phoebe szájában egyre émelyítőbb lett, ahogy lassan letolta a rövidnadrágot a hasáról, a combjáról, és hagyta leesni. Ferde nyolcasként tekeredett a bokájára. Fázott a szégyentől, miközben ott állt sárgarózsás kék pamutbugyiban a fiú előtt. - Most már add ide! - könyörgött. - Előbb vesd le a bugyidat!