2. évfolyam. 1. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. évfolyam. 1. szám"

Átírás

1 2. évfolyam. 1. szám Veszélyes gyomok a búzatáblákon Kukorica gyomirtás rendkívüli idôjárás mellett Új, egyedi formulációjú rovarölô szer Az esôálló réz Tavaszi akciós ajánlatok

2 Kedves Olvasó! Tavaly indított szakmai kiadványunk folytatásaként idén is jelentkezünk a Nufarmer Magazinnal. A lap megújult külseje mellett tartalma is bôvült és színesedett. Idei elsô lapszámunkban a kalászosok és a kukorica gyomirtása, továbbá egy különleges rovarölô szer és egy esôálló rézkészítmény kapott helyet. A szigorúan vett szakmai tartalom mellett röviden bemutatjuk a Nufarm eddigi történetét, a kezdetektôl máig. Természetesen szó lesz tavaszi akciós ajánlatainkról is, hogy Ön kedvezô feltételek mellett kezdhesse az idei növényvédelmi munkát. Az idôjárás ebben az évben remélhetôleg kegyesebb lesz hozzánk, mint amilyen tavaly volt. A terményárak most jónak ígérkeznek, ennek ellenére vagy talán éppen ezért indokolt az okszerû, jól átgondolt, a szükségleteket és a lehetôségeket is szem elôtt tartó növényvédelmi program kialakítása. Nincs is más hátra, mint becsülettel elvégezni a feladatot, amint azt a kora tavaszi idôjárás lehetôvé teszi. Ehhez kívánok Önnek erôt, egészséget és sok sikert a Nufarm Hungária Kft. csapata nevében! Üdvözlettel: Salamon György cégvezetô Nufarm Hungária Kft. Tartalom 3 Kipróbált gyomirtási megoldások az összetett gyomflórájú búzatáblákra 9 Champ DP Könnyen kezelhetô, esôálló rézkészítmény 4 5 Felhasználói tapasztalatok ôszi búzában és kukoricában Rendkívüli idôjárás mellett is bevált kukorica gyomirtási megoldások Tudta-e? Nufarm a kezdetektôl napjainkig 6 Tudta-e? 11 7 Kaiso EG Innovatív formulációjú, széles hatásspektrumú, gyors hatású rovarölô szer 8 Felhasználói tapasztalatok a kertészeti kultúrákban Impresszum Nufarmer Magazin 2. évfolyam, 1. szám március Megjelenik idôszakosan. Kiadó: Nufarm Hungária Kft Budapest, Dayka Gábor u Felelôs vezetô: Salamon György Szakmai munkatársak: Pólya Árpád (AgroStratéga Varanka Mariann (AgroStratéga Tervezés, tördelés: Sebôk Szilvia (Ambitus Bt. 2 A Nufarmer Magazinban elôforduló esetleges nyomdai hibákért fe le lôs sé get nem vállalunk. Kérjük, termékeink felhasználása elôtt ol - vassa el és kövesse a növényvédô szer csomagolásán található felhasz ná lási javaslatokat és biztonsági elôírásokat.

3 Kipróbált gyomirtási megoldások az összetett gyomflórájú búzatáblákra A 2009/2010-es ôszi búza termesztési idôszakban egy összehasonlító gyom irtási kísérletben vettünk részt. A Nufarm Hun gá ria Kft. termékpalettáján szereplô, ôszi búza gyomirtására alkal - mas készítmények közül a Solar System és a Mezzo Forte gyomirtó szer kombinációk hatását vizsgáltuk. A kísérletben szereplô standard készítmény az egyik piacvezetô szulfonil-karbamid ha - tó anyagú termék volt. A vizsgálatot Hódmezôvásárhelyen, a Hód-Mezôgazda Zrt. területén, Dr. Ko - vács Imre végezte. A kísérleti terület öntés réti agyag talajú, 2,6% szerves anyag tartalmú, mély fekvésû táblában volt. Az elsô félévben 400 mm-nél több csapadék hullott, ami jelentôs belvízzel járt együtt. A vizsgálatba vont terület egy részén ugyan csak rövid ideig állt a víz, de a bôséges csa pa dék miatt erôs gyomosodás volt jellemzô. A táblán án GK Békés fajtát vetettek. Vetés elôtt, a kukorica elôvetemény betakarítása után tárcsás talajelô ké szítést végeztek. A permetezést án vé - gezték, kisparcellás permete zô géppel, 20 m 2 -es parcellákon, 3 ismétlésben. Az ôszi búza a gyomirtás idején bok ro - sodás vége, szárba indulás kezdete fenológiai állapotban (BBCH 30 31) volt. A kezelés C hômérséklet és 52 47% páratartalom mellett, napos, enyhén felhôs idôben, a déli órákban történt. A kezelés után két nappal 10 mm esôt kapott a terület, továbbá májusban összesen 168 mm csapadék hullott. A gyomnövények fejlettsége a kezelés idôpontjában a 6 leveles kor és a bokrosodás vége állapot között volt, azonban egyes fajokból, mint az árvacsalán, tarsóka és vadrepce már virágzó egyedek is megtalálhatók voltak a területen. Eredmények 1. ábra: Gyomirtó szerek hatása VERHE THLAR SINAR MATIN LAMPU GALAP CONAR CNSOR CIRAR 20% 40% 60% 80% 100% Solar System Mezzo Forte standard 3 2. ábra: Terméseredmények Solar System Mezzo Forte standard 104% kezeletlen 100% 108% 107% 95% 100% 105% 110% A leggyorsabb hatást a Solar System kombináció adta. Az érzékeny gyomok, mint a vadrepce, ragadós galaj, eb - szék fû néhány nap alatt csaknem teljesen elpusztultak, míg a többi kétszikû gyomnövény is erôsen károsodott, nö ve - kedésük leállt illetve hajtásaik tor zultak. A Mezzo Forte hatása idôben követte a Solar System tüneteinek megjelenését. A kezelés után két héttel a raga dós galaj és ebszékfû elleni hatás csaknem olyan erôs volt, mint a Solar System kezelés parcellájában, míg a többi gyom nö vé - nyen erôteljes sárgulás és torzulás je lez t e a kombináció ha tá sát. A standard ke ze - lés (0,2 kg/ha) minden gyom nö vény ellen gyen gébb és lé nyegesen las sabban kialakuló tüneteket okozott. A kezelés után egy hónappal a gyom - irtó hatások kiegyenlítettebbek vol tak. Csaknem minden gyomnövény elpusz t u lt. A Solar System kezelés parcellá i b a n a gyomok elszáradtak, vagy a búza lombo zata alatt, sárgulva, tor zulva vegetáltak. A Mezzo Forte is hasonló ered - ményt adott, de az évelô kétszikû gyo - mok ellen kissé gyengébb volt a hatása. A standard kezelés az egy nyári kétszi - kû ek ellen kiváló, az évelôk ellen kö ze p es gyenge eredményt adott (1. ábra). Nyár közepére a gyomok mindegyik kezelt parcellában elszá radtak, tehát a végeredmény látszólag közel egyforma volt. Betakarításkor mindhárom kezelés parcelláinak termésmennyi sége meghaladta a kezeletlen kontrolét. A termésmérés adatai egyértelmûen a látványosan gyors hatást adó Solar System kiváló gyomirtó hatékonyságát támasztják alá. Kissé elmaradt ettôl a Mezzo Forte kezelések termése, de így is jócskán meghaladta a standard ke ze - lés és a kezeletlen kontrol terméseredményét (2. ábra). Összefoglalva a fentieket elmondha - tó, hogy átlagos gyom viszonyok vagy csekély mértékû gyomborítás esetén elegendô lehet az egyetlen (pl. szulfonilkarbamid vagy hormonbázisú) ható - anya got tartalmazó készítmények hasz - nálata is. Az össze tett gyomflórájú, veszélyes gyomokkal fertôzött táblák vé del mére azonban érdemes többféle hatóanyagot tartalmazó gyom irtó szerkombinációt választani. A többletráfor - dítás ugyanis meg té rül.

4 Felhasználói tapasztalatok ôszi búzában és kukoricában Ôszi búza Lempert László, Kétegyháza 2010-ben kedvezô kö l t - sége miatt döntöttem a Mezzo Forte gyomirtó szer mellett. Hatása nem okozott csalódást, sôt az átlagosnál nagyobb gyomborítású területeken is kiválóan mû - kö dött. Gombabetegségek elleni védekezésre a kombinált hatóanyagú Mystic Pro-t használtam. Két kezelést végeztem vele, egyet szárba induláskor és egyet virágzásban. A ke ze - lések eredményeképpen a kétszer kezelt területen a DON-tox i n tartalom 1,5-2,0 érték alá csökkent, miközben a kör nyéken 5 tonnás hektáronkénti hozamok, magas sikér és fehérje tartalom mellett mértek a független laboratóriumok 5 kö rüli DONtoxin értékeket. Kísérletezô gazda lévén sok faj tát és még több növényvédô szert kipróbáltam. Így nyugodt szív vel tudom ajánlani a Mystic Pro-t és a Kaiso-t is, amelyekkel a kórokozók és a kártevôk elleni védelem nagy biztonsággal megoldható. Pálfi István, Pálfi-Gabona Kft., Magyaralmás 2010-ben több mint 500 hektáron termesztettünk ôszi bú - zát. Az érté ke sítés szempontjából ren d kívül fontos, hogy jó minôségû és egészséges terményt állítsunk elô. A csapadékos május és június ellenére, az elôzô évhez hasonlóan szinte teljesen gyommentes állományt sike rült betakarítani a Solar System kombinációval történt gyomirtás után. Tavaly rendkívül nagy jelentôsége volt a kalász vé delemnek, ezért a Nufarm területi képviselôjének javaslatára 250 hektáron használtuk a Mystic Pro készítményt, 1,25 l/ha dózisban. Az igen jelentôs fuzárium nyomás ellenére a bú zánkban nem, vagy alig tudott a felvásárló laboratóriuma fertô zött szemeket kimutatni. A következô búzatermesztési szezonban a Nufarm kalászos technológiáját fogom alkalmazni a gyomok és gombák elleni védekezésre, továbbá beillesztem új rovarölô szerüket, a Kaiso EG-t is. Kukorica Csepregi Attila, Csepregi és Társa Bt., Lajos komárom Gazdaságunkban a le g- nagyobb hektá ron ké n ti árbevételt és ezzel együtt a legtöbb jövedelmet a kukorica termesztésével tudjuk elérni, ezért törekszünk a nö - vény igényeinek minél teljesebb kielégítésére. Ennek egyik sar - kalatos pontja a gyomirtás ben több mint 400 hektá ron alkalmaztuk a Nufarm gyomirtási technológiáját. Mivel mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy menetben oldj u k meg a feladatot (ugyanis az egyszeri kezelés csak látszólag olcsóbb!), ezért osztott kezelést alkalmaztunk: 1. menetben Zeag ran 340 SE 2,0 l/ha + Titus 25 DF 30 g/ha + Trend 0,1 l/ha tankkombinációját juttattuk ki a már kikelt, fôleg kétszikû és kisebb részben egyszikû gyomok ellen. Az egy-két táb lá b a n elôforduló acat ellen a tankkeveréket 0,5 l/ha Dezormon-nal egészítettük ki. A Zeagran 340 SE néhány nap alatt le per - zselte a széles levelû gyomokat, tartamhatása révén a kö vet - kezô csapadék hullámok hatására csírázásnak indult egyedek is elpusztultak. 2. menetben Titus 25 DF 20 g/ha + Trend 0,1 l/ha kombinációját juttattuk ki, de erre már nem volt minden- hol szükség. Az is igaz, hogy néhány táblán, ahol jelentôs a fenyércirok-fertôzés, a Titus 25 DF dózisát foltkezelésben meg kellett emelni. Ezzel a technológiával, a tavalyi rendkívül csapadékos idôjárás ellenére is kifogástalanok voltak a kukori catábláink. Úgy gondolom, ár-érték arány tekintetében megtaláltuk a számunkra legmegfelelôbb gyomirtási technológiát. Farkas Lajos, Tabajd Magángazdaságom egyik legjelentôsebb növénye a kuko - rica. A 2009-es száraz tavaszon a kikelt kukorica vontatottan fej lôdött és a gyomok is csekély mértékben keltek ki. Június elején, ahogy megérkezett a csapadék, robbanásszerû volt a gyom kelés. Így aztán a területen egyszerre voltak jelen 2-4 leve - les és akár cm-es magról kelô kétszikûek. A Zeag ran 340 SE-t választottam, hiszen gyors, megbízható hatásra volt szükség. A kijuttatás 2,0 l/ha dózisban, nikoszulfuron ható anyagú partnerrel, tankkeverékben történt. A kezelést kö ve tô 10. napon a már kikelt gyomok (pl. parlagfû, csattanó maszlag, libatopfélék, disznóparéjfélék) a Zeagran 340 SE gyors hatásának köszönhetôen, méretüktôl függetlenül elpusz tul tak. Az ismét - lô dô esôk hatására a gyomok újra és újra csí rá zásnak indultak, de a Zeag ran 340 SE talajon keresztüli hatásának köszönhe - tôen el is pusztultak. A kukoricám az aratásig gyommentes volt, és 9,0 t/ha termésátlaggal takarítottam be. A jövôben nagyobb te rü le ten számolok a Zeagran 340 SE gyomirtó szerrel. 4

5 Rendkívüli idôjárás mellett is bevált kukorica gyomirtási megoldások A évben egy összehasonlító gyomirtási kísérletben vettünk részt. A Nufarm Hungária Kft. termékpalettáján szereplô, kukorica gyomirtására alkal - mas készítmények közül a Zeagran 340 SE gyomirtó szer és a Zeagran Xpert gyomirtó szer kombináció hatását vizsgáltuk. A kísérletben szereplô standard készítmény az egyik piacvezetô szulfonil-karbamid hatóanyagú termék volt. A vizsgálatot Hódmezôvásárhelyen, a Hód-Mezôgazda Zrt. területén, Dr. Kovács Imre végezte. A kísérleti terület talaja réti csernozjom, 3,2% humusztartalommal. A kukorica elôveteménye szintén kukorica volt. A én vetett kukorica fatája MV Somacorn. A permetezést a kukorica 3 4 leveles korában (BBCH 13 14) végezték, 20 m 2 -es parcellákon, 3 ismétlésben. A ké - szít mények kijuttatása án történt, 22 C hômérséklet, 62% pára - tartalom, enyhe déli szél és napsütés mellett. A kezelés elôtti napon 9 mm esô hullott, de a kezelés idôpontjára a talaj - felszín már felszáradt. A permetezés után egy nappal 1,5 mm, két hét alatt pedig 80 mm esôt kapott a tábla. Eredmények A permetezés után néhány nappal telje sen elszáradt minden gyom növény, amely a kezelés idôpontjában már ki - kelt. A vizsgált Proponit 720 EC 3,0 l/ha + Zeagran 340 SE 2,0 l/ha kombináció, valamint a Zeagran Xpert 2,0 l/ha + 0,05 kg/ha + 0,1 l/ha kombináció is teljes gyompusztulást okozott. A standard 2,5 l/ha kezelés a permetezés után két héttel szintén teljes gyommen tességet biztosított. Tehát az eredmény látszólag közel egyforma volt. A bôséges és rendszeresen érkezô csapadék hatására a gyom növények csírázási és növekedési üteme felgyorsult. A kukorica a gyomoknál lassabban nôtt, mert számára az optimálisnál ala - cso nyabb volt a hômérséklet. Június kö - ze pére az erôteljes gyo mosodás miatt szétváltak a parcellák. A Proponit 720 EC + Zeagran 340 SE kombináció tökéletesen megôrizte haté - kony ságát. A Zeagran Xpert ke ze lés után sem indult meg a gyomkelés, de a standard kezelés parcelláiban minden kétszikû és a magról kelô egyszikû gyo - mok kelése is megindult. Nyár közepére a különbség még ha - tá rozottabbá vált. Augusztus elején a két Zeagran 340 SE tartalmú kombináció parcellája egyaránt tiszta maradt, míg a standard kezelés a tartamhatását elveszítve, begyomosodott (1. ábra). A betakarítás idejére is megmaradt a jelentôs különbség. 1. ábra: Gyomirtó szerek hatása (%) XANST SOLNI SETVI SETVE HIBTR HELAN DATST CHEHY CHEAL AMARE Zeagran Xpert Proponit 720 EC + Zeagran 340 SE standard 5 A vizsgálat termésméréssel zárult. A legmagasabb termést a Zeagran Xpert kezelés parcellái adták, ahol a ke ze let - lenhez képest 28%-os terméstöbbletet mértek. Ezt megközelítette a Proponit 720 EC + Zeagran 340 SE kezelés, több mint 20%-os több letterméssel. A standard kezelés is többet termett a ke ze - letlen kontrollnál, de nem érte el a másik két kezelés terméseredményét (2. ábra). 2. ábra: Terméseredmények (t/ha) Zeagran Xpert Proponit + Zeagran standard kezeletlen 10,1 9,2 11,8 11, Összefoglalva a fentieket elmondható, hogy a bôséges csapa dék nak köszönhetôen a gyomirtó szerek és kombináci - ók ha tékony sága erôsen szétvált. Azok a készítmények illetve kombi ná ci ók, amelyek tartamhatással rendel keznek, a késôbb kelô gyomnövényektôl is tisztán tudták tartani a parcellákat. A Zeag ran 340 SE terbutilazin ható anyaga még a rendkívül csa pa dékos idôjárás ellenére is elegendônek bizo nyult a magról kelô egy- és kétszikû gyomnövények ellen. A kukorica pedig jelentôs terméstöbblettel hálálta meg a Proponit 720 EC + Zeagran 340 SE korai posztkezelés és a Zeagran Xpert posztkezelés tartam ha - tását, valamint szelektivitását. Az eredmény önmagáért beszél.

6 Tudta-e, hogy Miért nagyon veszélyes gyomnövény a ragadós galaj (Galium aparine L.)? Egy növény magot te - rem. Ôszi vetésû kultúrákban (ôszi ga - bo nafélék, repce) szaporodik el, de kora tavasszal is csírázhat. A növény hajtása cm hosszú, horgas tüs kékkel ellátott szárai összekapasz - kodnak a kultúrnövény fölött. Kiterjedt gyökérrendszerük miatt nagyon sok vi - zet és sokkal több tápanyagot vesznek fel, mint a kultúrnövények. Pl. kétszer annyi N-t és 2-3-szor annyi K-ot vesznek fel, mint a gabonafélék. Magas a galaj vastartalma is, így kimeríti a talaj makroés mikroelem készletét, száraz évjáratban pedig a víztartalmát. Ezek a köz - vetett károk, de árnyékolásával takarja a kultúrnövényt, sûrû szövedékével aka - dá lyozza a betakarítást, magvai a vetômag tételek közé kerülve nehezen tisz - tít hatók, így ezzel növeli a termesztés költ ségét, a minôséget pedig rontja. A ragadós galaj visszaszorítása során mindent meg kell tenni, hogy mega ka - dá lyozzuk a magérlelést. Mivel magvai 2 3 évig csíraképesek, ezért eredmé - nyes gyomirtással, tavaszi vetésû nö vényekkel csökkenthetô az újabb magtermés visszakerülése a táblára. Honnan származik a parlagfû (Ambrosia artemisiifolia L.) és miért terjedt el Magyarországon ilyen mértékben? Magyarországra az I. világháború utáni idôszakban hozták át, az Osztrák- Magyar Monarchia adriai kikötôibe Észak-Amerikából rendszeresen érkezô, parlagfû magokkal szennyezett gabona szállítmányokkal. Az elsô fertôzött te rü - letek a kikötôk körül, illetve az onnan elvezetô utak és vasútvonalak mentén alakultak ki. A mai Magyarország te rü - letén a 20-as években, Dél-Somogyban már megtalálható volt. Az áruszállítási útvonalak mentén elôbb déli, majd késôbb északi irányba is szétterjedt. Hamar hozzászokott az itteni éghaj - lathoz és könnyen megtelepedett. A rend kívül jó alkalmazkodó képesség következtében elterjedése a II. világ há - ború utáni években felgyorsult, a kilenc - venes években pedig riasztó méreteket öltött. Bár leginkább az enyhén sava - nyú, homokos vályog talajokat kedveli, minden más területen jól megél. Igénytelenségének amelyre a parlagfû meg - nevezés is utal és gyors növekedési, szaporodási képességének köszönhe - tôen még a kedvezôtlenebb környezeti viszonyok között is hamar elnyomja a többi növényt. A parlagfû az elsô gyom - felvételezés alkalmával (1950) 350 gyomfaj közül a 21. helyre, majd ötven éven belül az 1. helyre került. Elterje dé - sére jellemzô, hogy ma már Magyarországon kb. 5,0 millió hektáron kisebbnagyobb mértékben megtalálha tó. Terjedhet fertôzött vetômagvakkal, ma - dár eledellel valamint a mezôgazdaságban használatos gépekkel, amelyek széthordják a rájuk tapadt ma gokat. Hatalmas a magprodukciós képessége, 6 igénytelen a talajjal szemben, jó száraz - ságtûrô, remek a magvak hidegtûrése, rendkívül jó a túlélôképessége. Mivel nálunk nem ôshonos növény, kevés a természetes ellensége. Térhódítását elô segí ti az a tény, hogy a vegyszeres gyom - irtásnak igen magas a költsége, ezért sajnos nem minden területen tudnak megfelelô összeget erre a célra fordítani, valamint a növény rendkívül jól alkalmazkodott a helyi feltételekhez és igen magas a vegyszerekkel szembeni ellenálló képessége. A parlagfû nemcsak mezôgazdasági vonatkozásban károsít, hanem a humán gyógyászatban is igen komoly gondot okoz. Világjelenség a különbözô növé - nyek pollenjére való túlérzékenység, a pollenallergia. Becslések szerint a ma - gyar lakosság több mint 30%-a mutat túlérzékenységi tüneteket a parlagfû pollenjével szemben. Egyetlen parlagfû ké - pes 8 milliárd virágporszemet termelni, így évente több ezer tonna kerül a leve - gôbe.

7 Kaiso EG Innovatív formulációjú, széles hatásspektrumú, gyors hatású rovarölô szer Az elmúlt 25 évben jelentôsen megnövekedett az érdeklôdés a természetes eredetû növényvédô szerek iránt. Ezzel párhuzamosan nôtt az új szerformák fej - lesztésének igénye, amit a hatékonyság növelése mellett a környezeti elônyök (pl. gyorsabb lebomlás) is indo - kolnak. Az újonnan kifejlesztett formulációk több - nyire gazdaságosabban alkal maz hatók és nem utol só sorban biztonságosabbak a felhasználóra nézve, mint elôdeik. Sok esetben a hagyományos szerformáknál gyorsabb ha - tásúak és kezelésük is egyszerûbb. A növényvédô szerekkel kapcsolatos felhasználói ig é- nyek és társadalmi el várások megváltozása a gyár - tókat korábbi gyakorlatuk felülvizsgálatára ösztönzi. Ma már egyre nagyobb teret kap a cél irányából kiinduló, meghatározott ha - tást kiváltó vegyületek elôállítása, szemben a korábbi évtizedek gyakorlatával, amikor tízezres nagyságrendben vizsgálták az ipar különbözô területeirôl származó vegyületek növényvédelmi célú alkal maz - hatóságát. Nincs ez másként a Nufarm esetében sem. Az ausztrál székhelyû nö vény vé - dôszer-gyártó vállalat a fej lesztések során új hatóanyag- és termékkombi - nációk, a korábbiaknál kör nye zet kímélôbb formulációk, továbbá felhasz - ná lóbarát csomagolások megvaló sí tá - sára koncentrál. Ennek a kutató-fejlesztô Kaiso 5% lambda-cihalotrin Innovatív piretroid formuláció a Nufarmtól A Sorbie részecskék Gyors diszperzió a vízbe kerülve; a hatóanyag gyors oldatba kerülése Sorbie technológia Formuláció: EG munkának az egyik eredménye a Kaiso EG rovarölô szer. A Kaiso EG egy teljesen egyedi formulációja a lambda-cihalotrin ható - anyagnak, melyet a szabadalmi oltalom alatt álló Sorbie technológiával ké szí - tünk. Az innovatív technológiának kö - szön hetôen a Kaiso EG úgy viselkedik a csomagolás, szállítás és felhasználás során, mint egy vízben diszpergálható /oldható granulátum (WG). Vízben el - ke verve azonban emulzióképzô, fo lyé - kony permetezôszerként (EC) mûködik. 7 Kiváló minôségû, egyforma szemcse méretû granulátumok EC-ként viselkedô oldat A kiváló minôségû, egyforma szemcseméretû Sorbie granulátumok nemcsak hatóanyagot és vivô anya - got tartalmaznak, hanem a permetlékészítést és a ha - tás kifejtést elôsegítô segédanyagokat is. Így a ha tó - anyag gyors oldódására és az oldat hosszú ideig tartó stabilitására számíthatunk. A Kaiso EG ugyanolyan egyszerûen kiönthetô és dozírozható, mint a folyé - kony készítmények, de kisebb eséllyel folyik mellé. Ha mégis kiömlik, a szem - cséket a folyadékoknál sokkal könnyebb feltakarítani, így a granulátum formuláció nemcsak könnyen kezelhetô, hanem a kör n y e- zet alacsonyabb oldószer - terhelésével is együtt jár. A Kaiso EG egyedi szerformája biztonságosabb a felhasználóra, mint a piret - roidok hagyományos EC formulációja, mivel bôrrel történô érintkezése esetén a túlérzékenységi reakció esé - lye minimális. hatóanyag a A lambda-cihalotrin piretroidok között kimagaslóan hosszú ideig tartó hatással és széles hatás - spekt rummal rendelkezik a szívó és rágó kártevôk ellen. A Kaiso EG ezért egy gyors hatású, széles hatásspektrumú rovarölô szer, amely a szántóföldi növények, a szôlô, a gyümölcs és a zöldségfélék legveszélyesebb rovar kár tevôi ellen védelmet nyújt.

8 Felhasználói tapasztalatok a kertészeti kultúrákban Szôlôgyümölcs Fülöp László, Kiskunmajsa Szôlô-, gyümölcsterm e s z tés területen nö vény - védelmi szakirányító és szaktanácsadó vagyok, 400 hektár ültetvényen. A 2010-es év növénykórtani szempontból na g y o n nehéz év volt. A Nufarm termékei kedvezô ár-érték arányuk miatt keltették fel a figyelmemet. A növényvédelmi tervbe be épí tettem a te bu ko - na zol hatóanyagú Mystic 250 EC gombaölô szert. Gyom - irtásra pedig a glifozát hatóanyagú Amega gyomirtó szert. Ezek a termékek alacsonyabb hektárköltség mellett is ki - emelkedô hatékonyságúnak bizonyultak. A kedvezô tapasztalatok miatt a következô növényvédelmi szezonban további Nufarm termékek felhasználását tervezem. Rovarölô szerek közül a Kaiso EG-t, rézkészítmények közül a Champ DP-t fogom használni. Baksa Dezsôné, szaktanácsadó, Eger Felhasználó partnereim azért szeretik a Champ DP-t, mert gyorsan feloldódik és a hatékonysága is jó. Emellett könnyen keverhetô a kombinációs partnernek választott többi készítménnyel. Kicsit drágának tartottam, de az elônyök ezt kompenzálják. Vaka Zoltán, Wein Kft., Eger Csak pozitív véle mé - nyem van a Champ DPrôl. Jó a ki sze relés és a formula, mesés vele dolgozni. A permetezôben maradéktalanul és gyorsan feloldódik, használat közben nem ülepszik. A korábban használt rézoxiklorid hatóanyagú termékkel csak a bajom volt, mert nem jól oldódott. Nem kell alkalmanként kg-ot szétmérni, és egyáltalán nem porzik. A Champ DP ára ugyan nem ala - csony, de a szer jó. Puchinger Ede, Siófoki Gyümölcstermesztési Zrt. 50 hektár almás termésû, valamint 180 hektár dió és csont - héjas gyümölcsösben irányítom a növényvédelmi munkákat. Fontos, hogy olyan gazdaságos és hatékony készítményeket alkalmazzunk, amelyek az AKG elôírásainak is megfelelnek. Ezért döntöttem úgy, hogy a piacon újonnan megjelenô Kaiso EG készítményt kipróbálom augusztusában két éves ôszibarack telepítésben levéltetû ellen mintegy 10 hektáron juttattuk ki, 0,3 kg/ha dózisban. A telepített francia és az Egyesült Államokból származó fajták különösen érzékenyek a levéltetû fertôzésre. A tapasztaltak alapján elmondhatom, hogy nagyon gyors, markáns taglózó hatást figyelhettünk meg. A repellens hatásnak köszönhetôen a késôbbiekben betelepedés nem történt, többszöri védekezésre már nem volt szükség. A granulátum formulációnak köszönhetôen a szer használata kényelmes volt. Almás és csonthéjas gyü mölcsösben az elmúlt év során, teljes felületen mintegy kg Cha m p DP-t használtam fel. Elsôsorban a tavaszi és ôszi lemosásra 3,5 kg/ha dó - zisban, almában a zöldbimbós állapotig. Birsb e n és dióban a vege táció során többször is alkalmaztam 3 kg/ha dózisban. Fitotoxikus hatást nem tapasztaltam. A lemosó permetezések alapozzák meg az egész éves védelmet, ôszibarackban pl. az ágelhalás és tafrina, almában a varasodás, monília stb. ellen. Az elmúlt év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a Champ DP-vel haté - ko nyan védekezhetünk a felsorolt betegségek ellen. A haté - kony ságot elôsegíti a szer jó tapadása és esôállósága, amit fôleg az ôszibarack vesszôin hosszú idôn keresztül jól megfigyelhetô kékes szín bizonyít. A Champ DP-t paraffin olaj jal vagy nedvesítô szerrel keverve juttattuk ki. Keverési probléma nem jelentkezett, továbbá nem porzott és jól oldódott, ami a felhasználást nagyban megkönnyítette. A Champ DP jó vá - lasz tásnak bizonyult. Biztos, hogy idén is teljes felületen ezt fogom alkalmazni. 8

9 Champ DP Könnyen kezelhetô, esôálló rézkészítmény Champ DP A Champ DP esôálló A rézkészítmények használata évtizedek óta töretlen a kertészeti kultúrákban. Ugyan nagy utat tettek meg a bordói keveréktôl máig mind a rézforma, mind a szemcseméret és annak elosz lá - sa, mind pedig a formuláció tekinte té - ben, a lényeg változatlan maradt. A réz(ii)-ionok (Cu ++ ) vízben oldódnak, ahol már kis koncentrációban is bakté - rium- és gombaölô hatásúak. A csíra ölô hatású rézsók tehát nemcsak a gombabetegségek, hanem a baktériumok oko z - ta megbetegedések ellen is hatásosak. Népszerûségüket tovább fokozza, hogy a szerves rézpótló növényvédô szerek közül több eltûnt vagy felhasz - nálása engedélykötelessé vált az utóbbi években. A réz hatóanyag kedveltsége azonban más okokra is visszavezethetô. Egyrészt arra, hogy a réz a növények számára egyben nélkülözhetetlen táp - anyag, másrészt arra, hogy a kórokozó ellenállóképessé válásának, azaz a re - zisz tencia kialakulásának az esélye nagyon kicsi vele szemben. Így önma - gá ban és felszívódó hatásmódú ható - anya gok kombinációs partnereként is elterjedten alkalmazzák. Nem mindegy azonban, hogy milyen rézkészítményt használunk. A rézalapú gombaölô szerek hatékonysága a Cu ++ -ion oldatba kerülésének sebes sé - gé tôl és arányától függ. A legújabb kutatások arra a kérdésre irányulnak, hogy hogyan lehet egységnyi területen a legkevesebb fémréz kijuttatásával, a legnagyobb hatékonyságot elérni, a fito - toxi citás veszélye nélkül. Így a növényvé delem szempontjai mellett a kör nyez et védelme is érvényesülhet. Erre a célra jelenleg a rézhidroxid különbözô komp lex formában történô kijuttatása látszik a legmegfelelôbbnek. A biológiai haté kony ság szempontjából ugyanis ez a hatóanyag mindkét alapvetô köve tel ménynek megfelel: gyorsan oldat ba jutnak belôle a réz(ii)-ionok és a ható anyag 100%-a képes Cu ++ -ion lea dá sára. A rézhidroxid hatóanyagot tartalma - zó készítményeket azonban tévedés lenne egy kalap alá venni. Az elsô alap - vetô különbség rögtön szembe is ötlik, mivel az egyes szerek halmazállapota szilárd vagy folyékony lehet. A szilárd készítmények között további különbség van a por és a granulátum forma kö - zött. Ezt egyben minôségi ugrásnak is te kinthetjük, de még a granulátumok sem teljesen egyformák. Közöttük a szem cseméret és annak eloszlása alap - ján rangsorolhatunk. A Champ DP egy egyedülálló réz formuláció, amely 58% rézhidroxid hatóanyagot tartalmaz. A baktérium és gombaölô permetezôszer a Nufarm Másik granulált rézkészítmények A Champ DP egyáltalán nem porzik Champ DP Másik granulált rézkészítmények szabadalmaztatott formulázó eljárásával készül. Ennek eredménye egy olyan nagy sûrûségû granulátum, amely egyá l- talán nem porzik, ugyanakkor a permete zôgép tartályában gyorsan disz per - gálódik. A Champ DP minden egyes granulátuma nagyobb, mint 100 mikron. Ennek köszönhetôen egyáltalán nem porzik felhasználáskor, így a kezelése nemcsak egyszerû, hanem biztonságos is. A Champ DP vízben diszpergált részecskéinek mérete (0,15 mikron) több mint tízszer kisebb a más rézkészítmények diszpergált részecskéihez viszo - nyítva (>1,5 mikron). Ez a gya korlatban azt jelenti, hogy ugyanolyan mennyi sé - gû Champ DP nagyobb felületet képes befedni, mint más rézkészítmé nyek. A részecskék alakja befolyásolja a réztartalmú gombaölô szerek haté kony - ságát. A gömbölyû részecskék kevésbé ellenállóak, mint a lemezes vagy kristályos szemcsék. A Champ DP különleges szuper-abszorbens polimereinek köszönhetôen a beszáradt felület lemezes szerkezetû, így az a csapadék erodáló hatásának jobban ellenáll. A Champ DP részecskéi a kezelt felületet többszörösen befedik, ezáltal egyetlen pontot sem nem hagynak rajta védtelenül. Így akár 50 mm lehulló csapadék ellenére is teljes védelmet biztosítanak a növénynek. 9

10 Tudta-e, hogy A világon száztíznél is több országban, több mint egymilliárd embert fenyeget a szárazság és az elsivatagosodás A képen látható Kebili a legnagyobb oázis Tunézia déli részén. A többi oázishoz hasonlóan ezt a homokkal övezett területet is a forrásokból feltörô talajvíz teszi termé ken y - nyé. A földalatti víz kész - letet motoros szivattyúval aknázzák ki, és az öntö - zött terület növelésével a félsivatagos pusztát mo - dern mezôgazdasági kö r - zetté alakították. A felszíni vízrétegek azonban hamar kiapadtak. Ekkor kutakat fúrva kezdték a felszínre hozni a mélyebben fekvô víz ré - tegeket, amelyek azonban szintén kezdenek kiapadni. Az elôre, pontosabban mélybe menekülés azonban hamarosan véget ér. Megfeledkeztek ugyanis arról, hogy ezeknek a vízkészleteknek való - színûleg nincs utánpótlása. Nem annyira a sivatag terjeszkedik, mint inkább a füves pusztát teszi tönkre az ember. Az elhagyott területekre elô - ször csak egy kis homokdûnét épít a szél, aztán a kis halmok lassacskán összeérnek és egybefüggûvé válnak, elsi vatagosítva végül a területet. Ugyanez a jelenség játszódik le délen Száhel környékén is, hasonló okokkal és kö vet - kezményekkel. Természetes okok és emberi beavatkozás egyaránt köz rejátszanak tehát a szaharai sivatag terjesz - kedésében. A levendula termesztése segíti a faluszerkezet fennmaradását Felsô-Provence hátrányos helyzetû hegyvidéki övezeteiben A vauclose-i mészköves fennsík sivár domboldalain levendulamezôk virágoznak a mediterrán nyár melegében körül kezdtek itt levendulát termeszteni, hogy a lepárlás után az illatszer gyár - tásban nélkülözhetetlen levendulaolajat nyerje - nek. A levendulaolajnak késôbb vetélytársává váltak a lavandin és a szintetikus olajok, így 1992-ben a termés 25 tonnára esett vissza (ami egyhatoda az 1960-as év mennyiségének). A hanyatlás azért külö nö - sen aggasztó, mert a levendula fel ér - tékelte az amúgy kopár földeket, és lehetôvé tette a faluszerkezet fennmaradását a mezôgazdasági válság sújtotta, hátrányos helyzetû hegyvidéki övezetekben ben modernizációs programot indítottak a levendulatermesz tés fellendítése érdekében ben már hektárra nôtt a ter mô - terület, ami 65 tonna esszenciális olajat (a világ termelésének 70%-át) adta. További 500 hektárt tartottak fenn virágcsokrok készítése céljából. Mára a Felsô-Provence térségeit borító illatos, mályvaszínû szônyeg komoly turisztikai bevételeket is hoz Franciaország dél - keleti része számára. Így ez a kis gyógy növény a helyi gazdaság fejlô - désében újra fontos szerepet játszik, ahogyan ezt közel egy évszázada tette. 10

11 Nufarm a kezdetektôl napjainkig A Nufarm egy ausztráliai székhelyû növényvédôszer-gyártó vállalat es megalapítása óta piacvezetôvé vált Ausztráliában, harmadik Ázsiában, de Európában és a többi kontinensen is jelentôs tényezôje a növényvédô szerek piacának. Ezen belül a globális gyom ir - tószer-piac ötödik legnagyobb szerep - lôje. A vállalat a glifozát hatóanyag-tartalmú termékek gyártóinak sorában a második, és jelentôs pozíciót vívott ki magának a réztartalmú szerek piacán is, hiszen ott a legismertebb márkák tu - laj donosa éppen a Nufarm. Hogy hogyan is kezdôdött mindez, arról szól mostani beszámolónk. A Nufarm nevet viselô vállalkozást az ötvenes évek derekán Ausztráliában, Melbourne-ben alapították. Az alapító, Max Fremder fenoxi-herbicidek érté ke - sítésébe kezdett a Victoria régióban tevékenykedô, növényvédelmi szolgáltatásokat végzô vállalkozások számára. A kitûnô vevôszolgálatnak és a jó minô - ségû termékeknek köszönhetôen rövi - desen jelentôs hírnévre tett szert. A vállalkozás 1972-ben költözött Észak-Lavertonba, a jelenlegi köz pont - ba, amely egyben a Nufarm legna - gyobb gyártóüzemével szomszédos. A cég a nyolcvanas évek közepétôl a kétezres évek elejéig az új-zélandi alapítású Fernz Corporation leányvállalata volt. A Nufarm növényvédô szer üzletága a kilencvenes években számos tengerentúli képviselet megalapításával tovább növekedett és széles körben kiterjesztette mûködését. A Fernz 2000-ben áthelyezte székhelyét Új-Zélandról Ausztráliába, és ezzel egy idôben a vállalatcsoport neve is megváltozott, Nufarm lett. Ettôl kezdve a vállalat a fô tevékenységet jelentô nö - vényvédô szer üzletág globális kiterjesztésére koncentrál, a különféle ipari és speciális vegyipari üzletágainak leépítése mellett. A különbözô cégfelvásárlásoknak és az organikus növekedésnek köszönhe - tôen a vállalat gyorsan terjeszkedett. A Nufarm mára a világ 8-9. legna gyobb növényvédô szer gyártójává vált, piac - vezetô Ausztráliában, valamint jelentôs piaci szereplô Észak- és Dél- Ame ri ká - ban, Európában, Új-Zélandon és Ázsiá - ban is. A Nufarm európai mûködése két régióra oszlik, Délnyugat-Európára és Északkelet-Európára. Így tulajdonképpen két központja is van a cégnek Európában, az egyik Párizsban, a másik pedig Kölnben. A magyar leányvállalat az északkelet-európai régióhoz, azaz a kölni központhoz tartozik. Len gyel or - szágban, Csehországban és Szlováki á - ban FN Agro néven mûködnek a Nufarm képviseletek. Ukrajnában pedig a közeljövôben indul el a Nufarm, a 11 magyar leányvállalathoz hasonló szer - ve zeti formában mûködve. A képviseleteken kívül négy gyár is található az európai kontinensen, így a szomszédos Ausztriában, Linzben is van egy üzem. A gyártás közelsége és a hatékony logisztika eredménye a rugalmas szállítmányozás, amivel a hazai leányvállalat is élni tud. Az évrôl évre bôvülô termékpaletta szintén hozzájárul a magyar leányvállalat dinamikus fejlôdéséhez. Az idén 3. éves Nufarm Hungária Kft. már 41 db termék és 4 db gyûjtôcsomag forgalmazási engedélyével rendelkezik. A termékválaszték mellett természetesen a munkatársak létszáma is növekedett, így a 2011-es növényvédelmi szezonnak már öt területi képviselôvel és teljes kiszolgáló háttérrel vág neki a csapat.

12 Mezzo Forte + Mystic Pro gyûjtôcsomag kalászosokban A Mezzo Forte egy rugalmasan kijuttatható, jól kombinálható, széles hatásspektrumú gyomirtószer-kombináció. A 3 hektáros kiszerelésben 75 g Mezzo mellett 1 l Tandus 250 EC található, így a galaj elleni hatás még erôteljesebb. A Mystic Pro két hatóanyag erôs és megbízható kombinációja a kalászosok minden fontos gombabetegségével szemben. Az 1,25 l/ha-os dózisban kijuttatott Mystic Pro gombaölô szer a teljes dózisú tebukonazol hatóanyag mellett, a prokloráz teljes dózisának több mint 80%-át tartalmazza kombinációs partnerként. Egyszeri és kétszeri védekezésben is használható. A Mystic Pro gombaölô szer a Mezzo Forte gyomirtó szer gyûjtôcsomaggal együtt, Mezzo Forte + Mystic Pro gyûjtô - csomagban is beszerezhetô. A csomag tartalma 2 db Mezzo Forte + 7,5 l Mystic Pro, amely 6 hektár kezelésére alkalmas. A csomag beszerzési ára lényegesen kedvezôbb, mintha Ön a termékeket külön-külön szerezné be. Érdemes utánaszámolni! Kaiso Plusz technológiai csomag repcében A jól ismert piretroid és szerves foszforsav-észter kombináció tankkeverékben. A lambda-cihalotrin hatóanyagot tartalmazó Kaiso EG és a klórpirifosz hatóanyagú Cyren EC együtt még megbízhatóbb védelmet nyújt a repce legveszélyesebb rovarkártevői ellen. Imágók és lárvák ellen egyaránt. A Kaiso EG egy innovatív formulációjú, széles hatásspektrumú, gyors hatású rovarölô szer. A Sorbie technológiának köszönhetően a hatóanyag gyorsan oldódik és az oldat hosszú ideig stabil marad. A granulátum formula nemcsak könnyen kezelhető, hanem alacsony oldószerterheléssel is együtt jár. A kombinációban a Cyren EC biztosítja a tartós hatást. Igen jól gázosodik, melynek köszönhetôen olyan helyekre is eljut, ahova a kontakt piretroid hatóanyag esetleg nem. A két rovarölô szer együtt is beszerezhetô, így áruk még kedvezôbb. A technológiai csomag tartalma 5 kg Kaiso EG + 20 liter Cyren EC, ami 33 hektár kezelésére alkalmas. Repce Plusz technológiai csomag A repce technológiai csomag a Kaiso Plusz mellett egy fungicid és regulátorhatású készítményt, a Mystic 250 EC-t is tartalmazza. A Mystic 250 EC az egyik leghatékonyabb felszívódó hatóanyagot, a tebukonazolt tartalmazza. Magas koncentráció és jó felszívódás jellemzi. Megbízható, ugyanakkor költség-hatékony megoldás a repce növe kedés sza - bályozására és gombabetegségei ellen történô védekezésre. A repce technológiai csomag 5 kg Kaiso EG + 20 liter Cyren EC mellett tartalmaz még 30 l Mystic 250 EC-t is, ami 33 hek tár kezelésére alkalmas. Érdemes összehasonlítani a versenytárs ajánlatok hektárköltsége mellett azok javasolt dózisaival is. Megéri utánaszámolni. Kérjen ajánlatot növényvédôszer-kereskedô partnerétôl, a felhasználással kapcsolatos tanácsokért pedig keresse területi képviselôinket! 12

Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel

Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel Nufarmer 1. évfolyam, 1. szám. 2010. május 5. Okos nyitás, sikeres végjáték Lomb- és kalászvédelem Mystic Pro-val Az aratás biztonsága repcében Kukorica gyomirtási tapasztalatok Zeagran 340 SE-vel Okos

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal

Ordax kukoricában Hatás Általános leírás Clio topramezon talajon keresztüli egyszikû gyomnövények ellen hatást hosszabbíthatjuk Stomp 330-cal Ordax kukoricában Hatás Az Ordax kiválóan irtja a magról kelô egyszikû gyomnövényeket, a kakaslábfüvet, a muharféléket, a pirók ujjasmuhart, különösen erôsen a vadkölest. A kétszikû gyomnövények közül

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen

DuPont PRINCIPAL. Kukorica gyomirtó szer. ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen DuPont PRINCIPAL Kukorica gyomirtó szer ÚJ HATÓANYAG ÖSSZETÉTEL Hatékonyabban a gyomnövények ellen az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az E. I. du Pont de Nemours and Company márkaneve

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

A BORSÓ NÖVÉNYVÉDELME

A BORSÓ NÖVÉNYVÉDELME A BORSÓ NÖVÉNYVÉDELME GYOMIRTÁS A borsó kora tavaszi vetése alapvetôen meghatározza az állomány gyomflórájának összetételét. A borsóval egy idôben csírázhat a ragadós galaj, a pipacs, a székfûfélék és

Részletesebben

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában

A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában A nagy széltippan növekvő gond őszi búzában Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú ATHOS TM.

Részletesebben

Színre lép. az új tengeri mentő

Színre lép. az új tengeri mentő Színre lép az új tengeri mentő Egyszerű, modern, hatékony Kétszikű gyomok Felhasználási javaslat Új posztemergens kukorica gyomirtószer felhasználható: Takarmány és vetőmag kukoricában. Az Elumis a mesotrion

Részletesebben

Champ DP. Innovatív formulációjú, esôálló baktérium- és gombaölô szer

Champ DP. Innovatív formulációjú, esôálló baktérium- és gombaölô szer Innovatív formulációjú, esôálló baktérium- és gombaölô szer A rézrôl általában Az emberiség által legrégebben és leggyakrabban hasz - nált fém a réz. A római idôkben aes cyprium, vagyis ciprusi fém néven

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk!

Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Kalászosokban is számoljon az Arystával Gyomirtáshoz ajánljuk! Ha a kalászosok gyomirtásáról esik szó, bizonyára keveseknek jut eszébe az Arysta. Más lenne a helyzet, ha pl. a cukorrépa lenne a téma, ahol

Részletesebben

Őszi sörárpa termesztéstechnológia

Őszi sörárpa termesztéstechnológia Raiffeisen-Agro Magyarország Kft. szakmai anyag Őszi sörárpa termesztéstechnológia 1. A vetés ideje Fontos a vetés időpontjának meghatározása, optimális periódusnak mondható az október 10-20. között, nem

Részletesebben

A paradicsom védelme

A paradicsom védelme A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Tartalomjegyzék. Gyomirtás. 343 Gyomirtás. Gyomnövények a szójában szőlő SZÓJA 342 Tartalomjegyzék 343 343 Gyomnövények a szójában 3 43 Gyomnövények a szójában 344 A szója alapgyomirtása 344 Wing-P az alapgyomirtásban A szója állománygyomirtása A keléstől a lombzáródásig,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés

A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés A tarakbúza jelentősége és az ellene történő védekezés Immár több mint tíz éve használható az őszi búza és a tritikálé gyomirtására, elsősorban egyszikű gyomnövények ellen, a szulfoszulfuron hatóanyagú

Részletesebben

Célirányos hatékonyság

Célirányos hatékonyság A Bayer legújabb kukorica gyomirtó szere Célirányos hatékonyság Széles hatásspektrum Rezisztencia védelem Levél és talaj hatás Szezonhosszú hatástartam A Bayer CropScience legújabb fejlesztésû posztemergens

Részletesebben

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés

Részletesebben

Hat é k o n y g y o m i r tá s,

Hat é k o n y g y o m i r tá s, Gyomirtás 2 A gabona tipikus gyomnövényei Gabonaterületeink gyomflórájában az egyre nehezebben leküzdhető gyomok kerülnek túlsúlyba: az ebszékfű, a mezei acat, a ragadós galaj, kiritkult gabonában a parlagfű.

Részletesebben

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is!

Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! Clearfield gyomirtási rendszer már repcetermesztőknek is! már repcetermesztőknek is! Az őszi káposztarepcében a Clearfield gyomirtási rendszer az egyetlen nem transzgenikus (nem GMO) gyomirtószer-tűrő

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában

Gyomirtás. Tartalomjegyzék Gyomirtás. Gyomnövények a szójában 208 209 Tartalomjegyzék 2 0 9 209 Gyomnövények a szójában 210 A szója alapgyomirtása 210 az alapgyomirtásban 212 A szója állománygyomirtása Gyomnövények a szójában A keléstôl a lombzáródásig, valamint

Részletesebben

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére

Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív védelmére BASF Hungária Kft. Agrodivízió 1132 Budapest, Váci út 30. Telefon: (06 1) 250 9700 Fax: (06 1) 250 9709 www.agro.basf.hu www.repcesz.basf.hu Nem bűn többre vágyni! Technológiai ajánlat a repce intenzív

Részletesebben

A kalászosok növényvédelme

A kalászosok növényvédelme A kalászosok növényvédelme Gyomirtás A kalászosok vetése elôtt kikelt gyomokat a talajmûvelô esz - közökkel rendszerint elpusz tít juk. A vetést követôen kikelt gyomok fej lô dését pedig már a kultúrnövény

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27

A tápiószentmártoni B és L Bt. 500-ak klubja kísérletének bemutatása 2013 szeptember 13., péntek 07:27 B és L Bt. tulajdonosa Babicz Károly, aki a családjával és testvérével Babicz Lászlóval közösen végzi a gazdálkodást a Pest megyei Tápiószentmártonban. A Babicz testvérek már az 1990-es évek elejétől elkezdték

Részletesebben

Principal Plus Principal Plus Gold

Principal Plus Principal Plus Gold DuPont Principal Plus Principal Plus Gold A kukorica eredményes gyomirtására, változó talaj-, csapadék- és gyomnövény viszonyok között is. az E. I. du Pont de Nemours and Company bejegyzett márkaneve az

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se 711/I/2003. AB eln ki v gz s 1779 711/I/2003. AB eln ki v gz s Az Al kot m ny b r s g el n ke jog sza b ly alkot m ny elle ness g nek ut la gos vizs g la

Részletesebben

84. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 399, Ft. Oldal

84. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 399, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 30., szombat TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXXXIII. tv. A köz tiszt vi se lõk jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXIII. tör vény mó do - sí tá sá ról...

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2009. jú li us 8., szerda TARTALOMJEGYZÉK Oldal 95. szám 2009. évi LXXVII. tör vény A köz te her vi se lés rend sze ré nek át ala kí tá sát cél zó tör - vénymódosításokról...

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

A csemegekukorica védelme

A csemegekukorica védelme A csemegekukorica védelme Talajfertôtlenítés, gyomirtás Talajfertôtlenítés A kukoricabogár lárvája és egyéb talajlakó kártevôk ellen a Force 1,5 G nélkülözhetetlen. Dózisa: 12-15 kg/ha vetéssel egymenetben

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

A 2010-es év szőlővédelmi tanulságai Lovász Csaba

A 2010-es év szőlővédelmi tanulságai Lovász Csaba A 2010-es év szőlővédelmi tanulságai Lovász Csaba az előadás témái időjárási tényezők 2010-ben a 2010-es körülmények hatása és nyomon követése egy konkrét védekezési kísérletben tanulságok, amik segíthetnek

Részletesebben

93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal

93. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 6., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 667, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 6., szerda 93. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXXIX. tv. A vil la mos ener gi á ról szóló 2001. évi CX. tör vény mó do sí tá sá ról 4904 64/2005.

Részletesebben

A kukorica növényvédelme

A kukorica növényvédelme A kukorica növényvédelme Gyomirtás Kukorica vetésterületünk gyomösszetétele folyamatosan változik. Az utóbbi években fôként a magról kelô és évelô egyszikû gyom növények borítási sorrendjének átalakulása

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

A parlagfű Magyarországon

A parlagfű Magyarországon Előadás a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Csongrád, 2012. június 5. A parlagfű Magyarországon Szerzők: Dr. Juhászné Halász Judit Exner Tamás Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület A parlagfű bemutatása

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

500-ak Klubja eredmények őszi búzában

500-ak Klubja eredmények őszi búzában 00-ak Klubja eredmények őszi búzában 201-201 A Genezis Partnerhálózat őszi búzával 130, hibridbúzával 2 helyszínen állított be trágyázási kísérleteket. Az országosan 1 Üzemi-Genezis technológiákat összehasonlító

Részletesebben

Búza. Vetéstől aratásig

Búza. Vetéstől aratásig Búza Vetéstől aratásig A 213-mas kedvező évjárat átlag feletti hozamokat, de átlag alatti malmi minőséget eredményezett. A Kwizda speciális lombtrágyái és széles választékú növényvédő szerei jól vizsgáztak

Részletesebben

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 2007: CVI. tv. Az ál la mi va gyon ról... 9082 2007: CVII. tv. A te le pü lé si ön kor mány za tok több cé lú

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával.

DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám. Dekalb repce Akadémia. Müller Gábor. Repce állományszárítás Roundup Mega használatával. DEKALB HÍRLEVÉL 2012.06.01. 2012/07. szám Dekalb repce Akadémia Müller Gábor Repce állományszárítás Roundup Mega használatával Czepó Mihály Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás

Részletesebben

h a t á r o z a t o t:

h a t á r o z a t o t: Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145. Tel: 06/1/309-1000 Fax: 06/1/246-2960 E-mail: nti@nebih.gov.hu www.nebih.gov.hu

Részletesebben

GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 182 SZÖVETKEZÉS XXXIII. évfolyam, 2012/1 2. szám Dr. Kár olyi Géza 1 GONDOLATOK AZ ISKOLASZÖVETKEZETEK JOGI SZABÁLYOZÁSÁRÓL Cselekvési változatok A szö vet ke zet a ha tá lyos meg fo gal ma zás 2 sze rint:

Részletesebben

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik

AGRO.bio. Talaj növény - élet. Minden itt kezdődik AGRO.bio Talaj növény - élet Minden itt kezdődik AGRO.bio Hungary Mikrobiológiai megoldásokat nyújt a mezőgazdaság minden területén Egészséges növekedés termés BactoFil 1500 hektár megfelelő termőtalaj

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

DuPont termékek a kiskertekben

DuPont termékek a kiskertekben DuPont termékek a kiskertekben Tanos 50 DF Tanos 50 DF szôlôben Különleges tulajdonsággal rendelkezô, kombinált hatóanyagú gombaölô szer szôlôperonoszpóra ellen. A Tanos a DuPont kutatás egyik gombaölô

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza és árpa Törökországban: bőséges talaj nedvesség támogatja a késői szezon javulását Kép Vegetációs index Anatólia fennsík régiójában Az őszi szárazság az Anatóliai

Részletesebben

2007. évi CXXIX. tör vény

2007. évi CXXIX. tör vény 11156 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/156. szám 2007. évi CXXIX. tör vény a termõföld védelmérõl* I. Fejezet BEVEZETÕ RENDELKEZÉSEK A tör vény hatálya 1. (1) A tör vény ha tá lya ki ter jed a ter mõ föld

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

95. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 31., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 693, Ft. Oldal

95. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 31., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 693, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. jú li us 31., hétfõ 95. szám Ára: 693, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: LXIX. tv. Az európai szövetkezetrõl... 7792 2006: LXX. tv. Az éle tük tõl és a sza bad

Részletesebben

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. ok tó ber 5., csütörtök 122. szám Ára: 1533, Ft TARTALOMJEGYZÉK 202/2006. (X. 5.) Korm. r. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL

Részletesebben

A Kormány rendeletei

A Kormány rendeletei 2007/39. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2547 A Kormány rendeletei A Kormány 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelete a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere.

Két hatóanyag, széles hatásspektrum. a burgonya gyomirtószere. Két hatóanyag, széles hatásspektrum a burgonya gyomirtószere www.syngenta.hu 880 EC Két hatóanyagú, széles hatásspektrumú burgonya gyomirtószer. A korszerű burgonyatermesztés elképzelhetetlen vegyszeres

Részletesebben

A NAPRAFORGÓ NÖVÉNYVÉDELME

A NAPRAFORGÓ NÖVÉNYVÉDELME A NAPRAFORGÓ NÖVÉNYVÉDELME GYOMIRTÁS A napraforgó gyomirtása elsôsorban a tavasszal csírázó, nyárutón virágzó, egyéves (T4) gyomokra irányul. A magról kelô fûfélék közül a legna gyobb gon dot a kakaslábfû,

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelete M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/100. szám

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelete M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/100. szám 7464 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/100. szám A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 75/2007. (VII. 27.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból ültetvények korszerûsítéséhez,

Részletesebben

2. évfolyam. 2. szám. Kukorica gyomirtás a gyakorlatban Megkésett gyomirtás kalászosokban Üzemi tapasztalatok repcében Nyári akciós ajánlat

2. évfolyam. 2. szám. Kukorica gyomirtás a gyakorlatban Megkésett gyomirtás kalászosokban Üzemi tapasztalatok repcében Nyári akciós ajánlat 2. évfolyam. 2. szám Kukorica gyomirtás a gyakorlatban Megkésett gyomirtás kalászosokban Üzemi tapasztalatok repcében Nyári akciós ajánlat Kedves Olvasó! Idén második alkalommal jelentkezünk a Nufarmer

Részletesebben

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005

Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Veszprémi Igazgatósága Szántóföldön termelt főbb növények terméseredményei a Közép-Dunántúlon 2005 Veszprém 2006. január Készült: a Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi

Részletesebben

Korszerű, gazdaságos növényvédelem Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Korszerű, gazdaságos növényvédelem Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A szakiskola általános igazgatóhelyettese, Gergicsné Nagy Eszter köszöntötte az érdeklődőket és bevezetőjében elmondta, hogy az ajánlott technológiával ismét jelentős terméstöbblet betakarítása várható

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg

Részletesebben

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004)

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004) 356 Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2005. I. 5.) 1. szám Pos tai irá nyí tó szám: 1163 Te le fon: 401-1459 Telefax: E-ma il: B. MEL LÉK LET: A RÉ SZEK RE VO NAT KO ZÓ

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Búza Ausztráliában: előrejelzett termelést csökkentették USDA a 2018/19 évre Ausztrália búza termelését 20,0 millió metrikus tonnára (mmt) becsülte, ami 2,0 mmt vagy 9%-os

Részletesebben

2008. évi LXIX. tör vény M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/161. szám

2008. évi LXIX. tör vény M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/161. szám 19424 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/161. szám zott ter mék ese té ben az elsõ bel föl di for ga lom ba hozó elsõ ve võ je vagy sa ját célú fel hasz ná ló ja, 2008. évi LXIX. tör vény a környezetvédelmi

Részletesebben

A Cheminova, mint dán növényvédő szer gyártó vállalat, több mint 3 éve alapította meg magyarországi képviseletét, amelyre végérvényesen igaz a generikus és ugyanakkor innovatív cégjellemzés. A Cheminova

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17.

III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft JANUÁR 17. III. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM Ára: 715 Ft 2011. JANUÁR 17. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ IV. év fo lyam 14. szám 1344 Ft 2007. december 31. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink

Részletesebben

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt. A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.

Részletesebben

INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.)

INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.) INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.) Budapest, 2017. november 23. A rendezvény szervezői: Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály Növény- és Talajvédelmi

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő.

A telephely Szécsény központjában van. A gabonatárolás megoldott egy kb m 2 -es tározóban, ami a mi céljainkra elegendő. Interjú Mosó Ottó 500-ak Klubja résztvevővel Genezis: Bemutatnád a gazdaságot röviden? A család 520 hektáron gazdálkodik, ebbe beletartozik két gyermekem gazdasága is, akik gépészként és növénytermesztőként

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM V. ÉVFOLYAM 1. szám 2007. ja nu ár 31. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA Szo ci á lis Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Akadémia u. 3. Telefon: 475-5745 Megjelenik szükség szerint.

Részletesebben

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal

145. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1344, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. ok tó ber 26., péntek 145. szám Ára: 1344, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXVII. tv. A fog lal koz ta tói nyug díj ról és in téz mé nye i rõl... 10192 282/2007.

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

Kalászos gabonák. növényvédelme

Kalászos gabonák. növényvédelme Kalászos gabonák növényvédelme Szántóterületünk több mint egyharmadán termesztünk kalászosokat, túlnyomórészt ôszi búzát és árpát. A kalászosok termesztés-technológiájának meghatározó eleme a növényvédelem,

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA V. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2006. ÁPRILIS 28. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1081 FORINT TARTALOM Oldal II. RÉSZ JOGSZABÁLYOK 16/2006. (IV. 6.) GKM r. az egyes ha jó zá si tár gyú

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. de cem ber 2., csütörtök 182. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CXV. tv. A lakásszövetkezetekrõl... 13806 32/2004. (XII. 2.) OM r. A szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában.

Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett júniusában. Az országos lefedettségű 500-ak Klubja kísérletsorozat újabb állomásához érkezett 2013. júniusában. Megrendezésre került az első 500-ak Klubja szántóföldi bemutató 2013. június 14-én 11 órától a Nógrád

Részletesebben

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5

t/ha őszi búza 4,4-4,6 őszi árpa 4,0-4,2 tavaszi árpa 3,5-3,7 tritikálé 3,6-3,8 rozs 2,4-2,6 zab 2,6-2,8 repce 2,3-2,4 magborsó 2,3-2,5 1.) Magyarországi helyzet Piaci információk a gabonáról és az olajnövényekről A Magyar Agrárkamara Növénytermesztési Osztályának június 24.-i ülésén elhangzottak szerint a kalászosokból jó termés ígérkezik.

Részletesebben

2004. évi LXXXIV. törvény

2004. évi LXXXIV. törvény 11330 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/132. szám hasz nált fel, ide ért ve a bel sõ mi nõ ség el len õr zés hez szük - sé ges vizs gá la tok cél já ra tör té nõ a ha tá lyos jog sza bá - lyok nak, va la

Részletesebben

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102.

II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány rendeletei. A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. 9372 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2004/102. szám II. rész JOGSZABÁLYOK A Kormány rendeletei A Kormány 219/2004. (VII. 21.) Korm. rendelete a felszín alatti vizek védelmérõl A Kor mány a kör nye zet vé del

Részletesebben

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16.

19. szám. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. A pénzügyminiszter 12/2005. (II. 16. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. feb ru ár 16., szerda 19. szám TARTALOMJEGYZÉK 12/2005. (II. 16.) PM r. A kincs tá ri rend szer mû kö dé sé vel kap cso la tos pénz ügyi szolgálta -

Részletesebben

Gyommentes búza Egészséges búza Minőségi búza. Kalászosok

Gyommentes búza Egészséges búza Minőségi búza. Kalászosok Gyommentes búza Egészséges búza Minőségi búza Kalászosok 2010-ben országosan gyenge búzatermés született, régiónként jelentős fuzárium fertőzöttség rontotta a minőséget. A búza jövedelmezősége az áremelkedés

Részletesebben

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal

160. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3801, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 23., péntek 160. szám Ára: 3801, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXXIII. tv. A bá nyá szat ról szóló 1993. évi XLVIII. tör vé ny mó do sí tá sá

Részletesebben