A szerzınek ez a könyve 2007-ben már megjelent Szerelem életre-halálra címmel.

Átírás

1 Nathan nyolcéves korában belépett a fényalagútba, amelyrıl a halálból visszatérık mesélnek. Azután még egy esélyt kapott. Húsz évvel késıbb Nathan az egyik legmenıbb ügyvéd New Yorkban. Még mindig szerelmes a feleségébe, akit gyermekkora óta imád, és aki nemrég elhagyta ıt. A gyermekkorában történtekre már alig emlékszik. És nem tudja, hogy akik visszatértek a halálból, többé már nem ugyanazok, akik voltak. Egy túlvilági hírnök meglátogatja, és élete legnehezebb próbatétele elé állítja; meg kell értenie, hogy miért jött vissza. Hogy mi a küldetése itt a földön. Musso titkokkal teli regénye lenyőgözı ezoterikus utazás, elsöprı szerelmi történet és fordulatos thriller is egyben. Van-e küldetése az életünknek, megóvhatjuk-e azt, akit szeretünk, hihetünk-e a végzet hatalmában ezekre a kérdésekre kapunk választ a francia irodalom jelenlegi legnagyobb sztárjától. A szerzınek ez a könyve 2007-ben már megjelent Szerelem életre-halálra címmel. Az alig harmincéves író mőveit a világ minden táján publikálják, számos országban sikerlistavezetı, kritikai díjak kitüntetettje, regényeiért kiadók és filmproducerek versengenek. Ott leszel? címő regénye már magyarul is olvasható.

2 GUILLAUME MUSSO És azután Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2010

3 Fordította Tótfalusi Ágnes A fordítás alapjául szolgáló mő: Guillaume Musso: Et aprés A mő elsı kiadása Szerelem életre-halálra címen jelent meg. A szerzıtıl az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Ott leszel? Elıkészületben Visszajövök érted Copyright XO Éditions, All rights reserved. Hungarian translation Tóthfalusi Ágnes 2007 Ulpius ház Könyvkiadó, 2010 ISBN

4 Suzynak Prológus Nantucket-sziget Massachusetts 1972 ısze A tó a sziget keleti részén feküdt, a tızegáfonya-ültetvényeket tápláló mocsár mögött. Szép idı volt. Néhány hidegebb nap után újra felmelegedett a levegı, és a tó felszínén a vénasszonyok nyarának lángoló színei ragyogtak. Hé, gyere, nézd! A kisfiú odasétált a parthoz, és arra nézett, amerre kis barátnıje mutatott. Nagy madár úszott a vízen lebegı levelek között. Hófehér tollú, koromfekete csırő, hosszú nyakú, fenséges külsejő madár. Egy hattyú. Amikor már csak néhány méterre volt a gyerekektıl, a fejét s a nyakát a vízbe merítette, majd újra a víz fölé emelte, és hosszú, dallamos, lágy kiáltást hallatott egészen máshogy szólt, mint a közparkokban parádézó sárga csırő hattyúk rikoltása. Megsimogatom! A kicsi lány a part szélére ment, és kinyújtotta a kezét. A madár megrémült, és olyan hirtelen mozdulattal terjesztette ki a szárnyát, hogy a kislány elveszítette az egyensúlyát. Nagyot csobbanva a vízbe zuhant, a hattyú pedig suhogó szárnycsapásokkal elrepült. A hidegtıl azonnal elakadt a kislány lélegzete, mintha satuba szorították volna a mellkasát. A korához képest nagyon jó úszó volt, a strandon néha több száz métert is leúszott. De a tó vize jéghideg volt, és valahogy nem sikerült a partot elérnie. Eszeveszetten kapálózott, és halálra rémült, amikor megértette, hogy nem tud visszavergıdni a partra. Egészen aprónak érezte magát, szinte látta, ahogy a testét elnyeli a víz hatalmas tömege. A kisfiú észrevette, hogy a barátnıje bajba került; habozás nélkül lehúzta a cipıjét, és ruhástul a vízbe vetette magát. Kapaszkodj belém, és ne félj! A kislány rácsimpaszkodott, és nagy üggyel-bajjal sikerült közelebb jutniuk a parthoz. A fiú feje a víz alatt volt, teljes erıbıl tartotta a lányt, akinek az ı segítségével az utolsó pillanatban sikerült kikapaszkodnia a partra. Ám amikor a fiú is megpróbált felhúzódzkodni, érezte, hogy elgyengül, mintha két hatalmas kar húzná a tó mélye felé. Fuldokolt, a szíve ırült sebességgel vert, és elviselhetetlen nyomás nehezedett a halántékára. Kapálódzott, de a tüdeje hamarosan megtelt vízzel. Ekkor feladta, elengedte magát, és elsülylyedt. Mintha valami felrobbant volna a koponyájában, minden elfeketült körülötte. Sötétség vette körül, érezte, hogy ez már a vég. Mert már nem volt semmi. Semmi, csak ez a hideg és szörnyő sötétség. Sötétség. Sötétség. Azután hirtelen Fényesség. 3

5 1 Van, aki nagynak születik, van, aki naggyá teszi magát SHAKESPEARE Manhattan napjainkban december 9. Mint minden reggel, Nathan Del Amicót most is két vekker ébresztette. Mindig két ébresztıórát állított be: az egyik vezetékes volt, a másik elemes. Mallory nevetségesnek találta ezt a szokását. Nathan bekanalazott egy féltálkányi kukoricapelyhet, felkapott egy melegítıt és egy használt Reebok futócipıt, és elindult mindennapi kocogására. A lift tükrébıl egy még fiatal, jóképő, de fáradt tekintető férfi nézett vissza rá. Nathan, fiacskám, igazán szükséged lenne pihenésre, gondolta, és a tükörhöz hajolva a kékes árnyakat vizsgálgatta, amelyek az éjszaka folyamán telepedtek a szeme alá. Álláig felhúzta a melegítı cipzárját, felvette bélelt kesztyőjét, fejébe pedig egy Yankees felirattal díszített gyapjúsapkát nyomott. A San Remo Building, az Upper West Side egyik luxusházának 25. emeletén lakott. A ház ablakai közvetlenül a Central Park Westre néztek. Nathan még szinte ki sem dugta az orrát a házból, máris fehér és hideg párafelhı szállt fel az ajkáról. Alig hajnalodott, az utcát szegélyezı nagypolgári épületek csak most kezdtek kiválni a ködbıl. Tegnap este a meteorológia havazást ígért, de még egy szem hó sem esett. Nathan lassú tempóban futott végig az utcán. A karácsonyi díszkivilágítás és a bejárati ajtók fölé akasztott fagyöngykoronák ünnepi hangulatot árasztottak. Nathan elfutott a Természettudományi Múzeum elıtt, és száz méter után befordult a Central Parkba. A parkban alig volt valaki, nyilván a korai idıpont és a hideg miatt. A Hudson felıl fújó jeges szél végigsöpört a Reservoir, a park közepén elterülı mesterséges tó körüli futópályán. Bár általában nem tanácsolták, hogy napkelte elıtt ezt a pályát használja valaki, ı gondolkodás nélkül ráfordult. Több éve futott már itt, és még soha semmi veszedelmes dolog nem történt vele. Átváltott a szokásos futótempójára. Csípıs hideg volt, de a világ minden kincséért le nem mondott volna a napi edzésadagjáról. Háromnegyed órányi erıltetett tempójú futás után a Traverse Roaddal egy vonalban megállt, megivott egy jó adag vizet, majd egy pillanatra leült a főbe. A főben ülve hirtelen eszébe jutottak az enyhe kaliforniai telek és a San Diegó-i tengerpart, ahol sok-sok kilométernyi homokos fövenyen futhat az ember. Elengedte magát, és a fülében felcsendült a kislánya, Bonnie kitörı nevetése. Pokolian hiányzott neki. Felesége, Mallory arca és hatalmas, óceánkék szeme is felmerült elıtte, de ezt a képet gyorsan előzte magától. Elég volt, ne forgasd tovább a sebben a kést! De csak tovább ücsörgött a főben, és képtelen volt szabadulni a hatalmas ürességtıl, amely akkor költözött belé, amikor Mallory elment. Az ürességtıl, amely hónapok óta rágta a belsejét. Soha nem hitte volna, hogy ilyen méreteket ölthet a fájdalom. 4

6 Magányosnak és nyomorultnak érezte magát. Forró könnyek tódultak a szemébe, de a jeges szél kisöpörte ıket. Ivott még egy korty vizet. Ébredés óta furcsa nyilallást érzett a mellkasában, amelytıl most elakadt a lélegzete. Lassan szállingózni kezdett a hó. Nathan felállt, és visszafutott a San Remóba. Gyorsan futott, mert munkába indulás elıtt még le akart zuhanyozni. Becsapta a taxi ajtaját. Sötét öltönyében, frissen borotválva belépett a Park Avenue és az Ötvenkettedik utca sarkán álló üvegtoronyba, ahol a Marble&March irodái voltak. A város összes, munkajoggal foglalkozó irodája közül a Marble volt a legsikeresebb. Több mint kilencszáz alkalmazottat foglalkoztatott az Egyesült Államok területén, de ezeknek majdnem a fele New Yorkban dolgozott. Nathan a San Diegó-i központban kezdte a pályáját, és ott hamarosan a ház legnépszerőbb embere lett, annyira, hogy Ashley Jordan, a többségi tulajdonos felajánlotta, hogy lépjen be cégtársnak. A New York-i iroda éppen felfutóban volt, így hát a harmincegy éves Nathan összecsomagolt, hogy visszatérjen a városba, amely látta felnıni ıt, és ahol várta már az új feladat: a beszerzési és fúziós osztály helyettes igazgatója lett. Ez a korához képest szédületes pozíciónak számított. Nathan megvalósította a célkitőzését: rain-maker lett belıle, a szakma egyik legtehetségesebb és legfiatalabb ügyvédje. Sikert ért el az életben. Méghozzá nem úgy, hogy tızsdézett, vagy felhasználta a családi kapcsolatait. Nem, ı a munkájával kereste a pénzt. Magánszemélyek és vállalatok érdekét védte, és érvényt szerzett a törvénynek. Ragyogó, fiatal, magabiztos. Ilyen volt Nathan Del Amico. Kívülrıl nézve. Azzal töltötte a délelıttöt, hogy a felügyelete alá tartozó munkatársaival részletesen megbeszélte a folyó ügyeket. Dél felé Abby kávét, szezámos perecet és krémsajtot hozott be az irodájába. Abby már több éve volt az asszisztensnıje. Bár kaliforniai volt, követte Nathant New Yorkba, mert nagyon jól megértették egymást. Egyedül élt, már nem volt egészen fiatal, és rengeteg energiát fektetett a munkájába. Nathan száz százalékig megbízott benne, és habozás nélkül rábízta a legkényesebb feladatokat is. Abby munkabírása egészen kivételes volt, egyedül ı tudta követni a fınöke munkatempóját olykor még le is hagyta, bár az is igaz, hogy ezért titokban sok vitaminnal és koffeinnel dúsított gyümölcslevet kellett meginnia. Nathan az elkövetkezı egy órában nem várt ügyfelet, ezért gyorsan meglazította a nyakkendıjét. A mellkasi fájdalom egyáltalán nem enyhült. Megmasszírozta a halántékát, és egy kis hideg vizet permetezett az arcára. Állj, ne gondolj Malloryre! Nathan? Abby jött be a szobába, kopogás nélkül, mint mindig, amikor ketten voltak. Felsorolta a délutáni ügyfeleket, majd hozzátette: Ma reggel idetelefonált Ashley Jordan egyik barátja, és sürgıs találkozót kért. Egy bizonyos Garrett Goodrich Goodrich? Ashley soha nem beszélt róla. Ha jól értettem, egy gyerekkori barátja, egyébként jó nevő orvos. Nathan összevonta a szemöldökét. És mit tehetnék ezért az úriemberért? Nem tudom, mert nem mondott semmi közelebbit. Csak annyit, hogy Jordan szerint maga a legjobb. És ez igaz is: egyetlen pert sem veszítettem a pályafutásom során. Egyetlenegyet sem. Kérem, próbálja meg elérni Ashleyt. Egy órája elutazott Baltimore-ba. Tudja, a Kyle-ügy. Ja, tényleg! És mikor kell jönnie ennek a Goodrich-nak? Délután öt órára hívtam ide. 5

7 Abby már kiment a szobából, de most bedugta a fejét az ajtónyíláson. Talán valami orvosi mőhiba-per lesz találgatta. Igen, biztosan felelte Nathan, már az aktákba temetkezve Ha tényleg az, felküldjük a negyedik emeleti ügyosztályra. Goodrich valamivel öt óra elıtt érkezett. Abby nem váratta, azonnal bevezette az irodába. Javakorabeli férfi volt, magas, jó felépítéső. Elegáns, hosszú kabátja és antracitszürke öltönye még jobban kiemelte impozáns termetét. Határozott léptekkel jött be az irodába. Lecövekelt a szoba közepén, izmos birkózóteste különös erıt árasztott. Széles mozdulattal megrázta a kabátját, majd átnyújtotta Abbynek. Beleszántott deres, gondosan szétzilált hajába már biztosan betöltötte a hatvanat, de még alig kopaszodott, lassan simogatni kezdte rövid szakállát, és élénk, átható tekintetét Nathan szemébe mélyesztette. Amikor Nathan tekintete Goodrichéval találkozott, hirtelen rossz érzés tört rá. A lélegzete furcsán felgyorsult, és egy pillanatra összezavarodtak a gondolatai. 6

8 2 7 És láték ez angyalt állani a napban. APOKALIPSZIS 19,17 Jól érzi magát, Del Amico úr? A mindenségit, mi van velem? Nathan gyorsan magához tért. Igen, igen csak egy kis szédülés. Valószínőleg enyhe kimerültség. Goodrichon látszott, hogy nem sikerült meggyıznie. Orvos vagyok, ha kívánja, nagyon szívesen megvizsgálom ajánlotta fel mély, zengı hangján. Nathan kényszeredetten elmosolyodott. Nem, köszönöm, jól vagyok. De tényleg? Biztosíthatom. Goodrich nem várta meg, hogy hellyel kínálják, letelepedett az egyik bırfotelbe, és ráérısen nézegetni kezdte az iroda berendezését. A falakon végigfutó könyvespolcokon régi könyvek sorakoztak, a szoba közepén egy tekintélyes íróasztal állt, elıtte vaskos diófa tárgyalóasztal és egy, a gazdagság légkörét árasztó elegáns kis kanapé. Nos, mit vár tılem, dr. Goodrich? kérdezte Nathan rövid hallgatás után. Az orvos keresztbe vetette a lábát, kis ideig elıre-hátra hintázott a fotelben, csak azután válaszolt: Semmit sem várok magától, Nathan Remélem, megengedi, hogy Nathannek szólítsam? Ez inkább bejelentésnek hangzott, mint kérdésnek. Nathan nem hagyta kibillenteni magát az egyensúlyából. De hivatalos ügyben keresett meg, nem igaz? Az irodánk néha képvisel olyan orvosokat, akiket a betegük jelentett fel Nem, szerencsére nem errıl van szó. Én nem operálok, ha egy pohárral is többet ittam a kelleténél. Nagy hülyeség levágni a jobb lábat, ha a ballal van a baj, nem igaz? Nathan erıltetetten elmosolyodott. Akkor mi a problémája, doktor úr? Hát, van egy kis súly fölöslegem, de Abban ugyebár egyetértünk, hogy ezt a problémát nem egy munkajoggal foglalkozó ügyvédnek kell megoldania. Hát persze. Ez a pasas hülyének néz. Súlyos csend nehezedett a szobára, bár nem volt elviselhetetlen a feszültség. Nathant nehéz volt kihozni a sodrából. Az ügyvédi tapasztalat félelmetes vitapartnert faragott belıle, és nem szokott alulmaradni egy beszélgetésben. Mereven bámulta a Goodrichot. Hol látta már ezt a széles és magas homlokot, ezt az erıs állkapcsot, ezeket a majdnem összeérı, sőrő szemöldököket? Goodrich tekintetében nyoma sem volt ellenségességnek, és Nathan mégis fenyegetve érezte magát. Inna esetleg valamit? ajánlotta, és igyekezett, hogy nyugodtan csengjen a hangja. Igen, köszönöm, egy San Pellegrinót, ha lehetséges. Csak megoldjuk valahogy mondta Nathan, és telefonon kiszólt Abbynek. Amíg az italra vártak, Goodrich felállt, és érdeklıdve nézegette a könyvespolcokat.

9 Csak nyugodtan, úgy, mint otthon, gondolta Nathan ingerülten. Goodrich visszaült a fotelbe, és megszemlélte a papírnehezéket egy ezüsthattyút, amely éppen elıtte feküdt az íróasztalon. Tulajdonképpen embert is lehetne ölni egy ilyen darabbal mondta, a súlyát méricskélve. Kétségkívül felelte Nathan merev mosollyal. Sok hattyú szerepel a régi kelta szövegekben jegyezte meg Goodrich, mintegy magának. Érdekli a kelta kultúra? Az édesanyám családja Írországból származik. A feleségem családja is. Úgy érti, hogy a volt felesége családja. Nathan majd átdöfte a tekintetével. Ashleytıl tudom, hogy maga elvált mondta nyugodtan Goodrich, ide-oda forgatva a lószırrel tömött kényelmes fotelt. Szóval Jordan az egész életemet elmesélte ennek a baromnak. A kelta szövegekben folytatta Goodrich a másik világból való lények, akik a földre jönnek, gyakran öltik magukra hattyú képét. Ez nagyon költıi, de meg tudná nekem magyarázni, hogy Ebben a pillanatban Abby lépett be az irodába egy tálcával: egy üveget és két, gyöngyözı ásványvízzel teli poharat hozott. Goodrich letette a papírnehezéket, és szép lassan fenékig kiürítette a poharát valahogy úgy, mintha minden egyes buborékot külön kiélvezett volna. Megsérült? kérdezte, és egy karcolásra mutatott Nathan bal kezén. Á, ez semmi. Egy rács megkarcolta, amikor kocogtam. Goodrich letette a poharat, és tanáros stílusban magyarázni kezdett: Abban a pillanatban, amikor ezt kimondja, a bırének vagy száz sejtje építi újra önmagát. Amikor egy sejt meghal, egy másik kettéosztódik, hogy a helyére lépjen: ez a szövetcsere. El vagyok ragadtatva, hogy ezt megtudhattam. És ezenközben, amióta betöltötte a huszadik évét, az agyának sok-sok neuronja pusztul el mindennap. Ez, azt hiszem, minden emberi lény osztályrésze. Pontosan, ez az állandó egyensúlykeresés a teremtés és a pusztítás között. Hát ez bolond. És miért mondja ezt nekem? Mert a halál mindenütt jelen van. Minden emberi lényben, az élete minden szakaszában jelen van a feszültség a két ellentétes erı, az élet és a halál között. Nathan felpattant, és az ajtóra mutatott: Megbocsát egy pillanatra? Kérem. Nathan kilépett az irodából, bement a titkárnık irodájába, és leült az egyik szabad íróasztalhoz. Gyorsan rácsatlakozott az internetre, és felment a New York-i kórházak oldalára. Az irodájában ülı férfi nem volt csaló, és nem volt vándorprédikátor vagy elmegyógyintézetbıl szökött ápolt sem. Tényleg Garrett Goodrichnak hívták, onkológus sebész volt, a bostoni Medical General Hospitalban töltötte a gyakorló éveit, majd a Staten Island Hospitál orvosa lett, és a kórház hospice osztályának vezetıje. Ez a férfi nagyágyú volt a szakmájában, az orvosi világ igazi híressége. Kétség sem férhetett hozzá: a fényképe azt az ápolt hatvanas férfit ábrázolta, aki Nathanre várt a szomszédos irodában. Nathan még egyszer figyelmesen elolvasta vendége szakmai életrajzát: amennyire emlékezett, soha nem járt a Garrett Goodrich doktor pályájának állomásait jelzı kórházak egyikében sem. Akkor miért találja az arcát olyan ismerısnek? Ez a kérdés motoszkált a fejében, miközben visszament az irodába. 8

10 Tehát, Garrett, a halálról beszélt nekem, ha jól értem. Ugye megengedi, hogy Garrettnek szólítsam? Az életrıl beszéltem magának, Del Amico, az életrıl és a múló idırıl. Nathannek kapóra jöttek ezek a szavak: tüntetın az órájára pillantott, jelezve, hogy az idı valóban múlik, és hogy az ı ideje drága. De Goodrich csak annyit mondott: Túl sokat dolgozik. Nagyon meghat, hogy valaki törıdik az egészségemmel, igazán. Megint csönd telepedett közéjük. Egyszerre meghitt és súlyos csönd. De Nathant hirtelen elöntötte az indulat: Még egyszer, utoljára, Goodrich úr: miben lehetek a szolgálatára? Azt hiszem, Nathan, én lehetek a maga szolgálatára. Pillanatnyilag nemigen látom, miben. Majd az is eljön, Nathan, az is eljön. Némelyik próbatétel nagyon gyötrelmes lehet, majd maga is meglátja. Mire céloz tulajdonképpen? Arra, hogy fel kell készülnie. Nem tudom követni. Ki tudja, mit hoz a holnap? Mindenkinek érdekében áll, hogy felmérje, melyek az élet igazán fontos dolgai. Ez igazán mély gondolat mulatott Nathan. Vagy valamiféle fenyegetés akar lenni? Nem fenyegetés, Nathan, hanem üzenet. Üzenet? Goodrich tekintetében még mindig nem volt ellenségesség, de ez nem tette kevésbé nyugtalanítóvá. Rúgd ki, Nathan! Ez az alak lebénít. Ne szállj be a játékába! Talán nem kellene elmondanom önnek, de ha nem Ashley Jordan ajánlotta volna, már rég hívtam volna a biztonságiakat, hogy dobják ki. Azt el is hiszem mosolyodott el Goodrich. Csak hogy tudja: nem ismerem Ashley Jordant. Azt hittem, hogy a barátja! Másképp nem juthattam volna be magához. De figyeljen, ha nem ismeri Jordant, akkor ki mondta magának, hogy elváltam? Az arcára van írva. Ez volt az utolsó csepp a pohárban Nathan felugrott, és alig palástolt indulattal kinyitotta az ajtót. Még sok a dolgom. Nem is tudja, milyen jól mondta, és ezért is hagyom most magára egyelıre Goodrich felállt a fotelbıl. Az ellenfényben kirajzolódott impozáns alakja, olyan volt, mint egy széttörhetetlen, zömök kolosszus. Az ajtóhoz ment, kilépett, és vissza se fordult. De tulajdonképpen mit akar tılem? kérdezte Nathan tanácstalanul. Tudja azt maga, Nathan. Azt hiszem, nagyon jól tudja vetette oda Goodrich, már a folyosóról. Semmit nem tudok felelte Nathan indulatosan. Bevágta az ajtót, majd azonnal feltépte, és kikiáltott a folyosóra: Azt sem tudom, hogy ki maga! De Garrett Goodrich már messze járt. 9

11 3 A siker csodálatos dolog, de az ember nem tud éjszaka hozzábújni, ha fázik. MARILYN MONROE Nathan becsukta az ajtót, behunyta a szemét, és a homlokához szorította a hideg vízzel telt poharat. Homályosan érezte, hogy ez a történet még nem ért véget, és hogy nem most hallott utoljára Garrett Goodrichról. Nehezen sikerült visszarázódnia a munkába. A belsejét elárasztó forróság és a makacs mellkasi fájdalom megakadályozta az összpontosításban. A pohárral a kezében felállt az asztaltól, az ablakhoz lépett, és a Helmsey Building kékesen tükrözıdı tömbjét figyelte. A Met Life hatalmas, bájtalan homlokzata mellett ez az emberi léptékő felhıkarcoló valóságos ékkınek hatott piramis formájú tetıvel megkoronázott, elegáns tornyával. Nathan néhány percig elnézte a felhajtó forgalmát: valóságos autóáradat tartott dél felé a sugárutat szegélyezı két hatalmas kapun keresztül. A hó megállás nélkül esett, a fehér és a szürke árnyalataival vonva be a várost. Nathant mindig rossz érzés fogta el, valahányszor ebben az ablakban állt. A szeptember 11-i terrortámadás napján éppen a számítógépénél ült, amikor az elsı repülıgép becsapódott. Soha nem fogja elfelejteni azt a borzalmas napot, a tiszta kék eget beszennyezı fekete füstoszlopokat és a tornyok összeomlásakor felszálló iszonyatos törmelék- és porfelhıt. Elıször fordult elı, hogy Manhattant és felhıkarcolóit kicsinek, sebezhetınek és mulandónak érezte. Munkatársai többségéhez hasonlóan ı is igyekezett, hogy ne pergesse le magában újra meg újra a rémálmot, amelyet akkor átélt. Az élet visszatért a megszokott kerékvágásba. Business as usuel. Mégis, ahogyan az itteniek mondták, New York többé már nem volt a régi New York. De tényleg, képtelen vagyok rá. Ennek ellenére felvett néhány aktát az asztaláról, becsúsztatta a táskájába, majd Abby nagy meglepetésére úgy döntött, hogy otthon fogja áttanulmányozni ıket. Egy örökkévalóság óta nem ment haza ilyen korán. Általában naponta körülbelül tizennégy órát dolgozott, heti hat napon át, és a válása óta gyakran vasárnap is bejött az irodába. Az összes cégtárs közül ı számolta el a legtöbb munkaórát. És akkor még nem is említettük a legutóbbi ragyogó húzását: bár a feladatot mindenki lehetetlennek találta, sikerült tetı alá hoznia a Downey és a NewWax cég nagy médianyilvánosságot kapott fúzióját, amelyrıl dicsıítı cikk jelent meg a National Lawyer-ben, a szakma egyik legrangosabb folyóiratában. Nathan elkeserítette a kollégáit: túl példaszerő volt, túl tökéletes. Nem elég, hogy elınyös külsıvel áldotta meg a természet, soha nem felejtett el elıre köszönni a titkárnıknek, megköszönte a portásnak, ha taxit kerített neki, és havonta néhány órában ingyen adott jogi tanácsot a rászorulóknak. Úgy érezte, az utca élénk levegıje jót tesz neki. Már alig havazott, olyan erısen biztosan nem, hogy akadályozza a forgalmat. Nathan, miközben a taxira várt, makulátlan fehér miseingbe öltözött gyerekkórust hallgatott: a gyerekek az Ave verum corpust énekelték a St. Bartholomewtemplom elıtt. Nathan akarata ellenére valami egyszerre édeset és nyugtalanítót érzett ebben a zenében. Hat órakor ért haza a San Remóba, fızött egy teát, és elıvette a telefont. Bár San Diegóban még csak délután három óra van, Bonnie és Mallory talán már otthon lesznek. Néhány részletet még pontosítani kellett Bonnie érkezésével kapcsolatban, mert pár nap múlva eljön hozzá a téli vakációra. 10

12 Szorongva ütötte be a telefonszámot. Három csöngetés után bekapcsolt az üzenetrögzítı: Ön Mallory Wexlert hívta. Most nem vagyok itthon, de Már attól is jól érezte magát, ha hallotta Mallory hangját. Olyan volt, mintha hosszú fuldoklás után egy adag oxigénhez jutna. Íme, hová jutott, ı, aki soha nem elégedett meg a kevéssel. Az üzenetrögzítı hangja megszakadt: Halló! Nathan emberfölötti erıfeszítést tett, hogy vidám hangon tudjon megszólalni, engedelmeskedve a hülye régi reflexnek: soha, senki ne érje gyöngeségen, még az a nı sem, aki gyermekkora óta ismeri. Szia, Mallory. Mikor volt utoljára, hogy szerelmemnek szólította? Szia válaszolta Mallory hidegen. Minden rendben? Mallory élesen felelte: Mit akarsz, Nathan? Oké, megértettem: ez még mindig nem az a nap, amikor újra normálisan fogsz beszélni velem. Csak azért hívlak, hogy megbeszéljük Bonnie utazását. İ is ott van? Nem, most hegedőórája van. Egy óra múlva jön haza. Talán te is meg tudnád mondani, mikor indul a gépe. Ha jól emlékszem, valamikor estefelé érkezik. Bonnie egy óra múlva már itthon lesz vágott közbe sietve Mallory; hallhatóan gyorsan véget akart vetni a beszélgetésnek. Nagyon jó, akkor hív De Mallory már letette a telefont. Soha nem képzelte volna, hogy a beszélgetésük a hidegség ilyen fokát is elérheti. Hogy lehetséges, hogy két ember, akik olyan közel voltak egymáshoz, úgy viselkedik, mint két idegen? Hogy lehetséges ez? Nathan leheveredett a szalonban álló kanapéra, és a plafonra meredt. Milyen naiv volt! Naná, hogy lehetséges! Csak körül kell néznie: válások, félrelépések, unalom. Az ı szakmájában könyörtelen harc dúl. Csak azok boldogulhatnak, akik a családi életük és szabad idejük egy részét feláldozzák a munka oltárán. Az iroda minden egyes ügyfele több tízmillió dollárt ért, ami azt jelentette, hogy az ügyvédeknek bármikor a rendelkezésükre kell állniuk. Ez volt a játékszabály, az ár, amelyet meg kellett fizetni, ha az ember a nagyok csapatában akart játszani. És Nathan elfogadta ezt az árat. Ennek köszönhette, hogy a fizetése már dollár volt havonta, nem számolva a természetbeni juttatásokat. Ez azt is jelentette, hogy üzlettársként közel félmillió dollár éves jutalékban részesedett. A bankszámlája most elsı ízben átlépte az egymilliós határt. És ez még csak a kezdet volt. A magánélete viszont éppen az ellentétes pályát futotta be, mint a szakmai karrierje. Az utóbbi években leépült a házassága. Szép fokozatosan az iroda töltötte ki az egész életét. Egyre ritkábban talált idıt rá, hogy együtt reggelizzék a családjával, vagy hogy ellenırizze a kislánya házi feladatát. Amikorra felmérte, milyen nagy a kár, már késı volt visszakozni, és néhány hónapja már a válást is kimondták. Persze nem ı volt az egyetlen, akivel ilyesmi történt az irodában például minden második munkatársa elvált, de ez nem igazán vigasztalta. Sokat aggódott Bonnie-ért is, akit nagyon felkavartak az események. Hétéves volt, de néha bepisilt éjszaka, és az anyja azt mondta, hogy olykor szorongásos rohamok törnek rá. Nathan minden este fölhívta, de szeretett volna jobban jelen lenni az életében. Nem, gondolta, és felült a kanapén, egy férfi, aki úgy alszik, hogy senki sem fekszik az oldalán az ágyban, és aki három hónapja nem látta a kislányát, nem sikeres az életben, hiába milliomos. Lehúzta a győrősujjáról a jegygyőrőjét, amelyet még mindig hordott, és elolvasta azt a sort az Énekek énekébıl, amelyet Mallory vésetett bele: Mert erıs a szeretet, mint a halál. Nathan azt is tudta, hogyan folytatódik a vers: 11

13 Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el. Nyálas hülyeség! Ilyesmivel kábítják a kezdı szerelmeseket. A szerelem nem az az abszolút valami, ami dacol az idıvel és a megpróbáltatásokkal. Pedig nagyon hosszú ideig azt hitte, hogy az ı házassága valami kivételes dolog, egy titokzatos, ésszel alig felfogható dimenzió, amely még a gyermekkorukban alakult ki. Mallory és ı hatéves koruk óta ismerték egymást. Rögtön a kezdetektıl láthatatlan fonál kötötte össze ıket, mintha a sors természetes szövetségesekké akarta volna ıket tenni az élet nehézségeivel szemben. A komódhoz lépett, sorra kézbe vette és megnézte a volt feleségét ábrázoló fényképeket. Hosszan elidızött a legutóbbinál, amelyre Bonnie cinkos segítségével tett szert. Mallory nagyon sápadt volt, ami arról tanúskodott, hogy a válást megelızı és követı korszak igencsak megviselte, de ez mit sem változtatott hosszú szempillái, finom orra, fehér fogai szépségén. Aznap, amikor a fénykép készült, a Silver Strand Beachen (az ezüstös kagylók strandján) tett séta során, Mallory egy teknıcfésővel kontyba tőzte a haját. Fémkeretes szemüvegével Nicole Kidmanre hasonlított, a Tágra zárt szemekben, bár sosem szerette, ha a színésznıhöz hasonlították. Nathan akaratlanul is elmosolyodott, mert Mallory örök patchwork pulóvereinek egyikét viselte, ezeket ı maga gyártotta, és valahogy egyszerre látszott bennük elegánsnak és nagyon szabadnak. Mallory környezetgazdálkodásból doktorált, és az egyetemen tanított, de amikor a nagymamája hajdani házába költözött, San Diego mellé, otthagyta az egyetemet, és attól kezdve a hátrányos helyzetőek megsegítésére létrehozott különféle szervezeteknek szentelte minden idejét és energiáját. Egy civil szervezet weblapját gondozta, akvarelleket festett, és kagylóval kirakott kisbútorokat készített, amelyeket nyaranta a turistáknak adott el Nantucketben. Számára a társadalmi siker vagy a pénz soha nem jelentett motivációt. Szívesen mondogatta, hogy egy jó séta az erdıben vagy a tengerparton nem kerül semmibe, de Nathan csak fél szívvel tudott csatlakozni ezekhez a leegyszerősítı elméletekhez. Könnyő így beszélni, amikor valaki soha nem szenvedett hiányt semmiben! Mallory jómódú és köztiszteletnek örvendı családból származott. Az édesapja az egyik legnagyobb bostoni ügyvédi iroda igazgatósági tagja volt. Mallorynek nem volt szüksége szakmai sikerre ahhoz, hogy elnyerje azt a társadalmi helyzetet, amelyet születésétıl birtokolt. Nathan elıtt most megjelent a felesége teste, még az egész testén szétszóródott szépséglencsék pontos helyét is maga elé tudta idézni. Gyorsan előzte a képet, és kinyitotta a magával hozott aktákat. Bekapcsolta a hordozható számítógépet, jegyzeteket írt, és néhány levelet diktált Abbynek. Fél nyolc körül végre befutott a hívás, amelyet várt. Szia, papa! Szia, kismókus! Bonnie részletesen elmesélte az egész napját, ahogy mindig szokta az esti beszélgetéseik alkalmával. Mesélt a tigrisekrıl és a vízilovakról, amelyeket egy iskolai kiránduláson látott a Balboa parki állatkertben. Nathan kifaggatta ıt az iskoláról és az elızı esti soccer meccsrıl, ahol Bonnie is játszott. Paradox módon soha nem beszélt olyan sokat a kislányával, mint most, amikor háromezer kilométerre élt tıle. Bonnie hangja hirtelen nyugtalanná vált: Kérhetek tıled valamit? Amit csak akarsz, édesem. Félek egyedül repülni. Úgy szeretném, ha eljönnél értem szombaton! De hát ez butaság, Bonnie, te már nagylány vagy! Arról nem is beszélve, hogy aznap fontos munkatalálkozója volt: az utolsó részletkérdéseket kellett megvitatniuk két cég egyesülése kapcsán, hónapok óta dolgozott az ügyön. Sıt, ı maga harcolta ki éppen ezt az idıpontot! Kérlek, papa, gyere értem! 12

14 A vonal túlsó végén is hallotta, hogy a lánya torka összeszorul a feltörı sírástól. Bonnie nem volt szeszélyes gyerek. Ha nem akart egyedül repülni, annak biztosan komoly oka volt. Nathan a világ minden kincséért sem okozott volna neki fájdalmat. Fıleg most nem. Oké, semmi gond, kicsikém. Ott leszek. Megígérem. Bonnie megnyugodott, és beszélgettek még néhány percig. Nathan, hogy megnyugtassa és megnevettesse, elmesélt neki egy kis történetet, és többször is elıadta a rendkívül jól sikerült jelenetét Micimackóról, aki a mézes csuprot keresi. Annyira szeretlek, kicsikém. Miután letette a telefont, elgondolkodott, milyen következményekkel jár, ha lemondja a szombati találkozót. Persze végsı megoldásként még mindig megfizethet valakit, hogy menjen el a lányáért Kaliforniába. De hamar elvetette ezt a hülye ötletet. Ez éppen olyan lépés, amelyet Mallory soha nem bocsátana meg neki. Különben is azt ígérte Bonnie-nak, hogy ı maga megy el érte. Szó sem lehet róla, hogy csalódást okozzon neki. Na mindegy, majd talál megoldást erre is. A kanapén ülve még diktafonra mondott néhány észrevételt, majd elnyomta az álom; nem húzta le a cipıjét, és a lámpát sem oltotta le. A kaputelefonra riadt fel. Peter, a portás hívta: Valaki keresi, uram. Doktor Garrett Goodrich. Nathan az órájára pillantott: a kutya mindenségit, este kilenc óra! Arra már igazán nem vágyott, hogy ez az alak még itthon is zaklassa! Ne engedje be, Peter, nem ismerem az urat. Ne adja itt a hülyét kiabálta Goodrich, aki nyilván megkaparintotta a portás telefonját, nagyon fontos a dolog! A jó életbe! Mit vétettem az Úr ellen, hogy ezt érdemlem? Nathan hallgatott, a szemét dörzsölte. Lelke mélyén tudta, hogy addig úgysem nyeri vissza a lelki nyugalmát, ameddig nem végzett Goodrichcsal. Feltétlenül meg kell tudnia, mit akar tıle ez az ember. Rendben van, Peter, beengedheti szólt bele a kaputelefonba megadón. Begombolta az ingét, kinyitotta a bejárati ajtót, és kiállt a folyosóra, hogy vigyázzállásban várja az orvost, aki hamarosan föl is ért a 23. emeletre. Mi a fenét keres itt, Garrett? Van fogalma róla, hány óra van? Goodrich bekukkantott az ajtón, és kijelentette: Szép lakás. Azt kérdeztem, mit keres itt. Azt hiszem, velem kell jönnie, Del Amico. Menjen a fenébe! Nem parancsolgathat nekem! Garrett igyekezett leszerelni. Mi lenne, ha megpróbálna bízni bennem? És mi arra a biztosíték, hogy maga nem veszélyes? Abszolút semmi ismerte el Goodrich, és megvonta a vállát. Elhiheti nekem, potenciálisan minden ember veszélyes. Goodrich zsebre dugott kézzel, a kabátjába burkolózva baktatott a sugárúton, mellette a jó fejjel alacsonyabb Nathan hadonászott. Jéghideg van! Maga mindig ennyit nyavalyog? kérdezte Garrett. Nyáron ebben a városban meg lehet fulladni. New York télen mutatja az igazi formáját. Baromság! Egyébként a hideg konzerválja és megöli a mikrobákat, meg azután Nathan nem hagyta, hogy kifejtse az elméletét. Legalább szálljunk taxiba! Kiállt a járda szélére, és hadonászva próbált taxit fogni. 13

15 Hé! Hé! Ne üvöltözzön már, röhejesen néz ki! Ha azt hiszi, hogy a maga kedvéért hagyom, hogy lefagyjon a tököm, nagyon téved! Két taxi is elment elıttük lassítás nélkül. Végül a Century Appartements magasságában megállt egy yellow cab. Beszálltak, és Goodrich közölte a sofırrel az úti céljukat: az Ötödik sugárút és a Harmincnegyedik utca keresztezıdéséhez tartottak. Nathan a kezét dörzsölgette. Az autóban jó meleg volt. A rádióból egy régi Sinatra-dal szólt. A Broadwayn nyüzsögtek az emberek, az ünnepek miatt a legtöbb üzlet egész éjjel nyitva tartott. Gyalog hamarabb odaértünk volna jegyezte meg Goodrich nyilvánvaló örömmel, amikor a taxi bennragadt egy dugóban. Nathan nem túl barátságos pillantást vetett rá. A taxi néhány perc múlva bekanyarodott az Ötödik sugárútra, ahol már nem volt olyan sőrő a forgalom. A Harmincnegyedik utcánál balra fordult, és száz méter után megállt. Goodrich fizetett, majd a két férfi kiszállt az autóból. Ott álltak Manhattan egyik leghíresebb épülete: az Empire State Building elıtt. 14

16 4 Angyal, lángpallosos, áll a a hátad mögött, Kardot merít beléd, s lelök a szakadékba! VICTOR HUGÓ Nathan hátraszegte a fejét, és felnézett. Az Ikertornyok lerombolása óta megint az öreg Empire State lett Manhattan legmagasabb felhıkarcolója. Biztosan nyugodott vaskos talapzatán, az elegancia és az erı keverékét árasztva uralkodott Midtownon. A legfelsı harminc emelete vörös és zöld fényben ragyogott, mint mindig karácsony idején. Tényleg fel akar menni oda? Nathan az éjszaka szövetébe döfı fényes nyílra mutatott. Már meg is vettem a jegyeket felelte Goodrich, és két háromszög alakú, kék lapocskát húzott elı a zsebébıl. Igaz is, jön nekem 6 dollárral. Nathan ingerülten megcsóválta a fejét, majd megadón az orvos nyomába eredt. Beléptek az art deco stílusú elıtérbe. A pénztár fölötti ingaóra fél tizenegyet mutatott, egy tábla pedig arról tájékoztatta a látogatókat, hogy a pénztár egy óra múlva bezár, és az épület éjfélig látogatható. A pénztár mellett az épület hatalmas reprodukciója ragyogott, mint egy rézvörös nap. A karácsony New Yorkban turisztikai szempontból mindig jó szezonnak számított; a késıi óra ellenére még mindig sokan tolongtak a hírességek fényképeivel díszített pénztárak elıtt a fotók azokat a híres embereket ábrázolták, akik a hosszú évek során megcsodálták a felhıkarcolót. Mivel Goodrich elıre megvette a jegyeket, ık megúszták a sorbaállást. Felmentek a második emeletre, innen indultak a liftek a kilátóba. Bár már nem esett a hó, az információs tábla szerint korlátozottak voltak a látási viszonyok, mert még mindig felhık borították az eget a város fölött. Egy ultragyors lift egy perc alatt felrepítette ıket a 80. emeletre. Innen egy másik lift felvitte ıket a 86. emelet 320 méter magasan lévı kilátótornyába. A liftbıl a fedett és üvegezett kilátóterembe léptek. Ha nincs ellenére, én inkább ebben a főtött teremben maradnék mondta Nathan, és szorosabbra húzta télikabátja övét. Inkább azt tanácsolnám, hogy tartson velem felelte Goodrich ellentmondást nem tőrı hangon. Kiléptek a tetıterasz nyitott részére. Az East River felıl sarkvidéki szél fújt, és Nathan nagyon bánta, hogy elfelejtett sapkát és sálat venni. Goodrich megpróbálta túlkiabálni a szelet: Nagyanyám mindig azt mondogatta: Addig nem ismered az igazi New Yorkot, amíg nem mentél fel az Empire State Building tetejére. A hely tényleg varázslatos volt. A lift mellett Cary Grant szelleme várta Deborah Kerrt, aki nem jött el soha. Valamivel távolabb a korlátra támaszkodva egy japán pár azzal szórakozott, hogy Tom Hankset és Meg Ryant utánozta A szerelem hullámhosszánban. Nathan óvatosan odalépett a terasz korlátjához, és kihajolt. Az éjszaka, a hideg és a felhık miatt a város sejtelmes fényben ragyogott, és Nathant hamar lenyőgözte az elébe táruló látvány. A felhıkarcoló központi elhelyezkedésének köszönhetıen innen nyílt a városra a legszebb kilátás. Elıttük a Chrysler Building csúcsos tornya ragyogott, és még innen is látszott, milyen nyüzsgı élet zajlik a Times Square-en. Nem jártam itt gyerekkorom óta vallotta meg Nathan, és egy quartert csúsztatott a távcsı nyílásába. A nyolcvanhat emelet mélységben száguldozó autók parányinak látszottak, a forgalom pedig olyan távolinak tőnt, mintha egy másik bolygón zajlanék. Az Ötvenkilencedik utca hídja viszont hihetetlenül közelinek látszott, és ragyogva tükrözıdött az East River sötét vizén. 15

17 Nathan és Goodrich egy hosszú pillanatig nem szóltak egymáshoz, csak némán csodálták a város fényeit. A szél tovább árasztotta jeges leheletét, és a hideg kimarta az arcukat. Általános jókedv kerítette hatalmába a kis közösséget, amely egy röpke órára verıdött össze itt, háromszáz méterre a föld fölött. Két fiatal lázasan csókolózott, nem tudtak betelni vele, hogy az ajkuk szikrát vet a felületi feszültségtıl. Egy francia turistacsoport az Eiffel-tornyot hasonlította össze a felhıkarcolóval, egy wyomingi pár pedig részletesen elmesélte mindenkinek, akit érdekelt, hogyan találkoztak ugyanitt, huszonöt évvel ezelıtt. A vastag anorákba bugyolált gyerekek fel-alá rohangásztak, olykor-olykor elrejtızve a felnıttlábak erdejében. Fejük felett a szél hihetetlen sebességgel hajtotta a felhıket, és a résekben, ahol felszakadozott a felhızet, olykor felragyogott egy-egy magányos csillag. Igazán szép éjszaka volt. De Goodrich megtörte a csöndet: Az a fiú a narancssárga anorákban súgta Nathan fülébe. Hogy mondja? Nézze azt a fiút a narancssárga anorákban! Nathan összehúzta a szemét, és végigmustrálta a fiút, akire Goodrich mutatott: húszéves lehetett, most lépett ki a nyitott teraszra. Finom szıke szakáll göndörödött az állán, hosszú és piszkos haja sok kis copfba volt fonva. Kétszer körbejárta a teraszt, és egészen közel lépett Nathanhez, aki így megfigyelhette lázas és nyugtalanító tekintetét. Nyilvánvalóan nagyon boldogtalan volt, szenvedı arckifejezése élesen elütött a többi látogató nevetésétıl és jókedvétıl. Nathanben felmerült a gondolat, hogy talán be van lıve. Kevin Williamsonnak hívják világosította fel Goodrich. Ismeri? Személyesen nem, de ismerem a történetét. Az apja errıl a teraszról ugrott le, amikor az öngyilkosjelölteknek még nem állták útját védırácsok. Kevin egy hét óta mindennap eljön ide. Ezt meg honnan tudja? Mondjuk úgy, hogy végeztem egy kis kutatómunkát. Nathan hallgatott egy sort, majd megkérdezte: De mi közöm nekem mindehhez? Mindenhez közünk van, ami a hozzánk hasonló emberek életét érinti. Ez úgy hangzott, mintha Goodrich valamilyen nyilvánvaló tényt közölt volna. Még erısebb szélroham söpört végig a teraszon. Nathan közelebb lépett Goodrichhoz. A jó életbe, Goodrich, miért akarja, hogy ezt az embert bámuljam? Mert mindjárt meghal felelte Goodrich komolyan. Öregem, maga maga bolond! kiáltott fel Nathan, de közben képtelen volt Kevinrıl elfordítani a tekintetét, és homályos nyugtalanság ébredt benne. Nem fog történni semmi. Ilyesmi egyszerően nem történhet meg. Ám alig telt el egy perc Goodrich váratlan jövendölése után, és a fiú egy revolvert húzott elı az anorákja zsebébıl. Pár pillanatig csak iszonyodva bámulta a fegyvert, amely remegett a kezében. Kezdetben láthatólag senki sem figyelt fel furcsa viselkedésére, de aztán váratlanul felüvöltött egy asszony: Annál a férfinál fegyver van! Minden tekintet a fiatalember felé fordult. Kevin, mint akin úrrá lett a pánik, hirtelen maga felé fordította a fegyver csövét. Ajka iszonyodva megremegett. A harag könnyei csorogtak le az arcán, fájdalmas kiáltás szakadt fel torkából, és olvadt bele a sötétségbe. Ne tegye! kiáltott fel egy családapa, de közben hihetetlen tülekedés támadt, mindenki a terasz kijárata felé rohant. Nathan mozdulatlanul állt a fiú elıtt. Lenyőgözte és elborzasztotta az, ami a szeme elıtt lejátszódott, de mozdulni sem mert félt, hogy csak siettetné a jóvátehetetlent. Már nem érezte a hideget, éppen ellenkezıleg, heves forróság áradt szét egész testében.. 16

18 Ó, bárcsak ne lıne! Ne lıj! Ne lıj, fiam! De Kevin felemelte a tekintetét, még egyszer felnézett a csillagtalan égre, és meghúzta a ravaszt. A dörrenés szétvetette a New York-i éjszakát. A fiatalembert nem bírta a lába, összecsuklott, és a földre rogyott. Egy pillanatra szinte kimerevedett az idı. Ezután felharsantak a pánik kiáltásai, és lázas nyüzsgés támadt a teraszon. A tömeg a liftek felé tódult, az emberek félırülten taszigálták egymást, és összevissza rohangáltak. Néhányan már elı is kapták a mobiljukat gyorsan értesíteni kell a családot a barátokat. A hírhedt szeptemberi délelıtt óta a New York-iakban ott élt a sebezhetıségük szinte tapintható tudata. Valamilyen fokon mindenkit áthatott a trauma, és a turisták is tudták, hogy aki New Yorkban jár, azzal bármi megtörténhet. Nathan és még néhányan a teraszon maradtak. Kör alakult Kevin holtteste körül. A szerelmespárt tetıtıl talpig összefröcskölte a vér; csendben sírdogáltak. Lépjenek hátrébb, hadd jusson egy kis levegıhöz! kiabálta egy ır, és a fiatalember fölé hajolt. Elıvette a talkie-walkie-ját, és segítséget kért a lobbyból. Hívják a tőzoltókat és egy mentıautót! Sérültünk van a 86.-on. Utána újra Kevin fölé hajolt, és megállapította, hogy a mentısökre sajnos nem lesz szükség, legfeljebb azért, hogy a halottasházba vigyék szegény fiút. Nathan legfeljebb egyméternyire állt a halottól, és képtelen volt elfordítani tekintetét a holttestrıl. Kevin fájdalom gyötörte arca örökre a rettegı kiáltásba merevedett. Fennakadt, üveges szeme már csak az ürességet kémlelte. A füle mögött égett szélő, vörös lyuk tátongott. Az agya egy része péppé vált, a maradék vérrel elkeveredve folyt szét a földön. Nathan rögtön tudta, hogy soha nem fog megszabadulni ettıl a képtıl, hogy újból és újból kísérteni fogja, amint leszáll az éj, vagy nagyon egyedül érzi magát. Lassacskán visszaszállingóztak a kíváncsiak. Egy kisfiú elveszítette a szüleit, és most döbbenten állt háromméternyire a halottól, és nem tudta levenni tekintetét a vértócsáról. Nathan karjába vette, és elfordította ettıl a szörnyő látványtól. Gyere, töpörtyő. Ne félj, minden rendben lesz. Minden rendben lesz. Amikor felállt, meglátta Goodrichot, aki már-már eltőnt a tömegben. Utána iramodott. Garrett! Várjon meg, a fenébe is! A nyakába kapaszkodó kisfiúval Nathan csak a könyökével tudott utat vágni a nyüzsgı tömegben. Végre sikerült megragadnia az orvos vállát. De honnan tudta elıre? kiabálta. Goodrich szórakozottan bámult maga elé, és nem válaszolt. Nathan megpróbálta visszatartani, de beleütközött a kisfiú szüleibe, akik borzasztóan megkönnyebbültek, hogy megtalálták a gyereket. Ó, James, úgy megijedtünk, kicsikém! Nathan nehezen szabadult meg a hálálkodó pártól. Akkor érte utol az orvost, amikor annak éppen sikerült becsusszannia az elsı szabad liftbe. Miért nem tett semmit, Garrett? A másodperc töredékére összekapcsolódott a tekintetük, de Nathan már csak a becsapódó liftajtónak üvölthette a következı kérdését: Miért nem tett semmit, ha egyszer tudta, hogy meg fog halni? 17

19 5 Csak késın hisszük el azt, mit fáj elhinni. OVIDIUS (MURAKÖZY GYULA FORDÍTÁSA) December 10. Nathan keveset aludt azon az éjszakán. Másnap késın ébredt, hideg verejtékben úszva, és az elsı érzése a szorító fájdalom volt a mellében, ami csak nem akart elmúlni. Megmasszírozta a jobb oldalát, és úgy érezte, hogy még élesebben nyilall belé a fájdalom. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy újra rátört a vízbefúlós álma ez mindig a szorongás jele volt. Nyilván azért jött elı, mert tegnap Goodrich a hattyúról beszélt. Nathan kiszállt az ágyból, és érezte, hogy reszket a lába. Olyan gyönge volt, hogy a hóna alá dugta a hımérıt. 37,8. Semmi ijesztı. A késıi órára és a rossz állapotára való tekintettel azonban nem ment kocogni. A mai nagyon rossz napnak ígérkezett. A gyógyszeres szekrénybıl kivett egy Prozacot, és egy korty vízzel lenyelte. Rendszeresen szedte, amióta amióta úgy érezte, hogy nincs egyensúlyban semmivel. Összeszedte a kanapén heverı aktákat. A tegnap esti munkája nem sokat ért. Ma kétszeres lendülettel kell dolgoznia, már csak azért is, mert valószínőleg hamarosan sikerül egyezségre jutnia a Rightby's-ügyben. A híres aukciósházat, amelynek a védelmét ellátta, megvádolták, hogy megsértette az antitröszttörvényt, amikor megállapodott a legfıbb konkurensével, hogy azonos bizományi kamatokkal dolgoznak a mőalkotások értékesítésekor. Kényes ügy volt, és Nathan munkára szánható órái sem szaporodtak maguktól, de ha sikerülne jó egyezséget kötnie, az még jobban megdobná a hírnevét. Bár késésben volt, hosszú percekig állt a zuhany alatt, és magában újragondolta Kevin Williamson öngyilkosságát. Eszébe jutott Goodrich néhány szava is: Azt hiszem, Nathan, én lehetek a maga szolgálatára. Némelyik próbatétel nagyon gyötrelmes lehet, majd maga is meglátja. Azt is megemlítette, hogy neki, Nathannek fel kell készülnie. De mit akar tıle ez a pasas, a fenébe is? Most már nyugtalanítani kezdte az egész. Vajon nem kellene értesítenie valakit? A rendırséget? Végül is tegnap haláleset történt, az mégse semmi. Igen, de öngyilkosság volt. Többtucatnyi ember igazolhatja. De Goodrich bizonyos mértékig mindenképpen felelıs a történtekért. Például információkat tartott vissza, amelyeket nem lett volna szabad eltitkolnia. Nathan kilépett a zuhanykabinból, és nagy lendülettel megtörölközött. Talán az lenne a legjobb, ha nem foglalkozna ezzel az egésszel. Nincs is rá ideje. Csak többé nem szabad találkoznia Goodrichcsal. Soha többé Így minden visszatérhet a rendes kerékvágásba. Munkába indulás elıtt bekapott még két aszpirint és egy C-vitamint. Nem volna szabad ennyi gyógyszert szednie, tudta jól. Vissza kéne fognia magát. De nem ma. Még nem volt rá felkészülve. Belekerült egy kis idıbe, mire sikerült egy taxit elcsípnie. Az autó a Columbus Circle magasságában elfordult, és elhúzott a Grand Army Plaza mellett. Nem sokat haladtunk elıre, gondolta Nathan, miközben szabványcsevegést folytatott a pakisztáni sofırrel. Mindennek a tetejébe egy áruszállító teherautó lecövekelt a GM Building elıtt, és a Madisonon pillanat alatt kialakult a dugó. Nathan kiszállt a taxiból, és gyalog indult el a Park 18

20 Avenue felhıkarcolói alkotta vas- és üvegfolyosón. A város lázas nyüzsgése hirtelen robbant az arcába a szendvicsemberek kiáltozásától kezdve egészen a dudakoncertig, amely egy füstüveg ablakú limuzinból harsant fel, amikor az utolsó pillanatban sikerült kitérnie a kocsi elıl. Nathan hirtelen úgy érezte, hogy túl szők térbe került, ellenséges világ veszi körül, és megkönnyebbült, amikor megérkezett a Marble&March székházának bizánci stílusú mozaikboltíves, mutatós homlokzata elé. Elıször a 30. emeleten szállt ki, ahol egy nagy pihenıterem állt a tagok rendelkezésére, egy kis kávézóval. Néha elıfordult, hogy itt is aludt, amikor nagyon fontos és nagyon sok munkája akadt. Kiemelt néhány dossziét a rekeszébıl, és felment az egy emelettel feljebb lévı irodájába. Mivel abnormálisan késı volt, kérdést olvasott ki a titkárnıje szemébıl. Abby, behozná, kérem, a postámat és egy tripla adag kávét? Abby megpördült a forgószékén, és szemrehányó pillantást vetett rá: A postája egy órája ott várja az asztalán. Ami pedig a kávét illeti, biztos benne, hogy tripla Nagyon erıset kérek, tej nélkül, köszönöm. Nathan belépett az irodájába, húsz percet szánt arra, hogy átfussa a postáját, majd az utolsó csésze kávéját szürcsölgetve megnézte az internetes postafiókját is. Egy munkatársa kért tıle segítséget a Rightby's-aktát illetı joggyakorlati kérdésben. Éppen nekilátott a válasznak, amikor Nem, ma képtelen koncentrálni. Nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna. Rendeznie kell ezt az ügyet. Két másodperc alatt becsukta a notebookot, fogta a kabátját, és otthagyta az irodát. Abby, kérem, szóljon a portásnak, hogy fogjon nekem egy taxit. És törölje, legyen szíves, a ma délelıtti megbeszéléseimet. De délben találkoznia kell Jordannel. Próbálja késı délutánra áttenni a találkozót, azt hiszem, akkor ráér. Nem tudom, mit fog szólni hozzá. Ez legyen az én gondom. Abby kiszaladt utána a folyosóra, és még odakiáltotta: Nathan, mondtam már néhányszor, hogy pihenésre van szüksége! Nathan becsapta a taxiajtót, és odaszólt a sofırnek: South Ferry Terminal. Hála a sofırnek felajánlott húszdolláros extra borravalónak, még sikerült utolsónak becsuszszannia a Staten Islandre tartó tízórás komp utasai közé. A hajóval huszonöt perc alatt átért New Yorknak ebbe a lendületesen fejlıdı negyedébe. Az átkelés igazán sok látványosságot kínált, de Nathan most sem a Lower Manhattanben, sem a Szabadság-szoborban nem tudott gyönyörködni, annyira szeretett volna már odaérni. A komp kikötött, és Nathan újra taxiba szállt, amely villámgyorsan a Staten Island Public Hospital elé röpítette. A kórház a sziget északkeleti végén épült központi negyed, St. George melletti nagy kiterjedéső területen állt. A taxi a Surgery Center elıtt állt meg. Tegnap este óta nem esett hó, de szürke felhık borították az eget. Nathan berontott az épületbe, de a recepciósnı lefékezte a lendületét. Uram, a látogatás csak Goodrich doktorral szeretnék beszélni vágott a szavába Nathan. Olyan paprikás hangulatban volt, mint egy mérges kiskutya. A Prozac néha furcsa hatással volt rá. A nı beütött valamit a számítógépbe, és a képernyın megjelent egy táblázat a mőtétek beosztásával. A professzor úr most fejezett be egy biopsziát, és hamarosan lesz egy kimetszése és egy nyirokcsomómőtétje. Most nem tud beszélni vele. 19