JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:"

Átírás

1 Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében május 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Jelen vannak: Tompáné Balogh Mária polgármester, Jakab Zoltán alpolgármester, Bedi Ervin, Major Jenő, Szupinger Tamás, Bertha Zoltán, Zsiray Dénes képviselő-testületi tagok, Dr. Gál László jegyző, Kápolnási Renáta pénzügyi csoportvezető, Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető, ESZK, Németh-Takács Katalin jegyzőkönyvvezető. Tompáné Balogh Mária polgármester: köszönti a képviselő-testületi ülésen megjelenteket. Megállapítja, hogy a testületi ülés határozatképes. Ezután javaslatot tesz a jegyzőkönyvhitelesítőkre, ami alapján a képviselő-testület 5 igen és 2 tartózkodás szavazattal Jakab Zoltán és Major Jenő képviselőket választotta meg. Ezek után javaslatot tesz az ülésen tárgyalandó napirendi pontokra, kiegészítve az 5/e) napirendi ponttal, az alábbiak szerint: Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ kiemelten a gyermekvédelem helyzetére - munkájáról Előadó: Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető 2.) évi költségvetési rendelet módosítása Előadó: Kápolnási Renáta pénzügyi csoportvezető 3.) A Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás átalakítása Előadó: Tompáné Balogh Mária polgármester 4.) Önkormányzati cég megalapításának előkészítése Előadó: Tompáné Balogh Mária polgármester 5.) Döntést igénylő ügyek a) Tájékoztató a Művelődési Házba hangosító berendezés vásárlásának körülményeiről b) A Beledi ÁMK Alapító Okiratának módosítása c) Közterületek fűnyírására beadott pályázatok értékelése d) Igazgatási szünet meghatározása a Közös Önkormányzati Hivatalban e) Pályázatok benyújtása 6.) Egyebek A képviselő-testület a napirendi pontokat fentiek szerint elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

2 48/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 30-i képviselő-testületi ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ kiemelten a gyermekvédelem helyzetére - munkájáról 2.) évi költségvetési rendelet módosítása 3.) A Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás alakítása 4.) Önkormányzati cég megalapításának előkészítése 5.) Döntést igénylő ügyek a) Tájékoztató a Művelődési Házba hangosító berendezés vásárlásának körülményeiről b) A Beledi ÁMK Alapító Okiratának módosítása c) Közterületek fűnyírására beadott pályázatok értékelése d) Igazgatási szünet meghatározása a Közös Önkormányzati Hivatalban e) Pályázatok benyújtása 6.) Egyebek Napirendi pontok tárgyalása előtt: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt fontosabb eseményekről. Tompáné Balogh Mária polgármester: beszámol a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (jegyzőkönyvhöz csatolva), majd a két ülés között az alábbiakról tájékoztatja a képviselő-testületet: elmondja, hogy megrendezésre került a Missziós Nap, 1000 fő jelenlétével, az egyház és a vendégek részéről is meg voltak elégedve. A visszajelzések alapján nagy sikerrel zárult a Pünkösdi Fesztivál. Május 1-én lövészverseny került megrendezésre. A TÁMOP pályázaton belül óvoda szakmai bemutató volt. A gyermeknap keretein belül kipróbálták a játszótéri eszközöket. A rendezvények előkészítése kapcsán több megbeszélés is volt. Részt vett a Vízitársulat, a Takarékszövetkezet, és a Leader elnökségi ülésén. Napirendi pontok tárgyalása: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ kiemelten a gyermekvédelem helyzetére - munkájáról Előadó: Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető: elmondja, hogy a településen az intézmény 7 szakfeladatot lát el. A Családi Napközi 2 csoportban működik, 2012-ben a szolgáltatást összességében 30 fő gyermek vette igénybe, a férőhelyek száma 10 fő. A Családi Napközibe fejlesztő foglalkozásokat, kirándulásokat, továbbá nyári napközis tábort is szerveznek. Az Ifjúsági Klubot működtetik, segítik egymást. A rendezvényeken részt vesznek. Megrendezték a Márton Napot, és augusztus 20-án Hawaii napot rendeztek. Vetélkedősorozatot szerveztek az Európai Unióval kapcsolatban. Konfliktuskezelési tréninget tartottak a pszichológusuk segítségével, melyen 60 fő vett részt. Tréninget tartottak továbbá a munkanélküliek számára is. A tavalyi évben 200 családnak biztosítottak élelmiszercsomagot az élelmiszerbank segítségével. Több ellenőrzés is történt intézményükben, mely szerint munkájukat megfelelően végzik. (Beszámoló a jegyzőkönyv mellékletét képezi). 2

3 Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy nem véletlen, hogy a Családi Napközibe ilyen magas a gyereklétszám, hiszen nagyon jó a gondoskodás, és a visszajelzések azt mutatják, hogy szívesen ott tartanák tovább is a szülők gyermekeiket. Jelenleg erre most van egy törvényjavaslat a parlament előtt, miszerint a gyerekeket 5 évig járathatják a Családi Napközibe, és 1 évet az óvodába. Jakab Zoltán alpolgármester: szeretné megkérdezni, hogy van-e arra példa más intézménynél, hogy nem kerékpárral szállítják ki az ebédet? Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető: elmondja, hogy nagyobb városokban az ebédszállítás személygépkocsival történik. Költségcsökkentés miatt kerékpárral viszik, személyautóval nagyban megnövelné az étkezés költségeit. Dr. Gál László jegyző: elmondja, hogy a gondozó mindenképpen kimegy, hisz nemcsak ebédet visz, hanem ott ellátja azokat a feladatokat, melyekre a gondozottnak szüksége van. A Beledi Egyesített Szociális Központ az egyetlen olyan intézmény, ahol plusz pénzt a költségvetésbe biztosított forrásokon felül nem kell megfizetni. Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető: elmondja, hogy ahhoz, hogy ilyen jól működjön az intézmény, egy nagyon jó kollektívának kell lenni. Ha szükséges, este is kimennek, és a rendezvényeken is részt vállalnak a munkálatokban. Jogi személyiségű társulást kellett kialakítani, a fenntartó a Társulási Tanács. A települések csatlakozásával 7 főt vesznek át. A működési engedély beadásra került. Július 1-től talán a szabályoknak megfelelően tud működni az intézmény. A szülői munkaközösség nevében is szeretné megköszönni a támogatást, Ft értékben tudtak idén óvodai játékokat biztosítani. A képviselő-testület az Egyesített Szociális Központ munkájáról szóló beszámolót elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 49/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egyesített Szociális Központ tevékenységéről kiemelten a gyermekvédelem helyzetére előterjesztett beszámolót elfogadja. Utasítja az intézmény vezetőjét, hogy a beszámolóban foglaltak végrehajtásáról gondoskodjon. Felelős: Odoricsné Buthi Krisztina intézményvezető Határidő: december ) évi költségvetési rendelet módosítása Előadó: Kápolnási Renáta pénzügyi csoportvezető Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy a költségvetési előirányzatok módosítására saját hatáskörben került sor. (Előterjesztés jegyzőkönyvhöz mellékelve). Major Jenő Pénzügyi Bizottság elnöke: Pénzügyi Bizottság a évi költségvetési rendelet módosítását az előterjesztés szerint egyhangúlag javasolja elfogadni a képviselő-testületnek. A képviselő-testület a évi költségvetési rendelet módosítását elfogadta, és egyhangúlag az alábbi rendeletet alkotta: 3

4 10/2013.(VI.18.) Rendelet Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 2/2013.(III.18.) önkormányzati rendeletét az előterjesztés szerint módosítja. Utasítja a jegyzőt, hogy a rendelet kihirdetéséről gondoskodjon. 3.) A Mosonmagyaróvári Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Társulás átalakítása Előadó: Tompáné Balogh Mária polgármester Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy a projekt a vége felé közeledik, várhatóan szeptember körül befejeződik. A projektbe a Rekultív Kft. 500M Ft koncessziós díjat fizetett, az új hulladékgazdálkodási törvény értelmében azonban nem szolgáltathat. A Rekultív Kft. ezért új önkormányzati céget hozna létre, mely 48%-ban a Rekultív, 52%-ban pedig önkormányzati tulajdonban lenne. Javasolja a Társulási Megállapodás elfogadását azzal a kitétellel, hogy az 1. számú mellékletben szereplő szavazati és tulajdoni arányokat dolgozzák át a január 1-i lakosságaránynak megfelelően, mivel sajnos a lakosságszám szinte mindenhol csökkent. (Előterjesztés jegyzőkönyvhöz mellékelve). Major Jenő Pénzügyi Bizottság elnöke: Pénzügyi Bizottság fentieket egyhangúlag javasolja támogatni a javaslatnak megfelelően. Zsiray Dénes képviselő-testületi tag: a hulladékgyűjtő szigetekre vonatkozóan szeretné megkérdezni, hogy nem lehetne-e elkeríteni, mivel elég rossz településképet mutat. Szupinger Tamás képviselő-testületi tag: szeretné megkérdezni, hogy a hulladékudvar mikortól lesz nyitva? Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy a hulladékgyűjtő szigeteket nem tanácsos elkeríteni, mivel akkor nehéz hozzáférni, nem lehet kiemelni az edényeket. Azt ígérték, hogy a környékét folyamatosan rendbe tartják. Vicán lesz egy hulladéksziget, a Forrásnál és az Újtelepen, az Áruház előtt szűnik meg, helyette lesz Vicán. Hulladékudvar a kiírás szerint július 1-től lesz. A képviselő-testület egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 50/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mosonmagyaróvár Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását az előterjesztés szerint elfogadja azzal a feltétellel, hogy a társulásban lévő önkormányzatok szavazati és tulajdoni arányainak meghatározásánál a január 1-i lakosságszámot kell figyelembe venni. Egyúttal a Társulási Tanácsba Tompáné Balogh Máriát, Beled város polgármester asszonyát delegálja. 4

5 Utasítja a polgármestert, hogy a fentiekben meghatározott feltétellel a Társulási Megállapodást írja alá, és ezen döntésről a Társulási Tanács elnökét értesítse. Határidő: június ) Önkormányzati cég megalapításának előkészítése Előadó: Tompáné Balogh Mária polgármester Tompáné Balogh Mária polgármester: tájékoztatásul elmondja, hogy a napirendi pontot a Pénzügyi Bizottság javasolta levenni a napirendről, vagy legalábbis pontosításig a témát ismételten szükségesnek tartja újratárgyalni. Nem azért, mert elvetették a cég létrehozását, hanem üzleti terv készítését, és előzetes költségkalkulációt is kértek a bizottság tagjai. Major Jenő Pénzügyi Bizottság elnöke: elmondja, hogy a cég megalapításának szükségessége merült fel. A közmunkával összefüggő terület ezáltal vélhetően gazdaságosabban tudna működni, illetve az ipari park kialakításában is szükség lehet egy önkormányzati tulajdonú cégre. A bizottság részéről személyi, anyagi, és eszközkérdések merültek fel, ha lesznek konkrét adatok, térjenek vissza a napirendi pontra. A képviselő-testület ezt követően egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 51/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati tulajdonú cég létrehozásának megalapításáig szükségesnek tartja előzetesen üzleti terv, és költségkalkuláció elkészítését annak érdekében, hogy a létrehozandó nonprofit cég stabil működése hosszabb távon biztosított és tervezhető legyen. Utasítja a polgármestert, hogy a cégalapítást fenti feltételek szerint készítse elő. Határidő: szeptember ) Döntést igénylő ügyek a) Tájékoztató a Művelődési Házba hangosító berendezés vásárlásának körülményeiről Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy a Pénzügyi Bizottsági ülésen részt vett Mórocz Ildikó, aki a pályázatírást bonyolította, és akitől az eszközöket beszerezték. Major Jenő Pénzügyi Bizottság elnöke: elmondja, hogy a bizottsági ülésen kiderült, hogy volt egy kis információhiány, mivel egy olyan berendezést próbáltak úgymond felfejleszteni, ami nem ilyen célra került beszerzésre, hanem a színjátszó szakkör részére. Az elmondottak alapján az Ádventi ünnepségen egy produkció erejéig használták, ahol jól működött. Az ülésen az is elhangzott, hogy a rendezvények hangosítására lesz egy kijelölt személy, aki ezért felel. A képviselő-testület ezt követően egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 5

6 52/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Művelődési Házba kiegészítő hangosító berendezések beszerzésével kapcsolatos tájékoztatót elfogadja. b) A Beledi ÁMK Alapító Okiratának módosítása Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy a Beledi ÁMK Alapító Okiratát szakfeladat bővítés miatt kell módosítani. (Előterjesztés jegyzőkönyvhöz mellékelve). A képviselő-testület a Beledi ÁMK Alapító Okiratának módosítását elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 53/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Beledi Általános Művelődési Központ (9343 Beled, Vásártér u. 6.) módosító Alapító Okiratát, és az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot elfogadja. Utasítja a polgármestert, hogy a módosító, és az egységes szerkezetű Alapító Okiratot a MÁK-hoz terjessze fel. Határidő: június 30. c) Közterületek fűnyírására beadott pályázatok értékelése Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy erre azért lenne szükség, mert idén kevés a közfoglalkoztatott, és csak alkalmanként vennék igénybe, amennyiben a gépparkkal valami történik, és sürgősen szükség lesz a külsős segítségre. (Ajánlatok a jegyzőkönyv mellékletét képezik). Major Jenő Pénzügyi Bizottság elnöke: elmondja, hogy csak abban az esetben vennék igénybe a vállalkozó segítségét a közterületek fűnyírására, ha tényleg megszorulnak. Pénzügyi Bizottság egyhangúlag a Látványpark 2006 Bt. ajánlatát, mint legolcsóbb ajánlatot javasolja elfogadni a képviselő-testületnek. Jakab Zoltán alpolgármester: elmondja, hogy úgy néz ki, lehet nem is lesz erre szükség, mert az önjáró traktorjukat sikerült megjavítani, és várhatóan júniustól kapnak embert is. A képviselő-testület a Látványpark 2006 Bt. ajánlatát fogadta el, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 54/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a benyújtott árajánlatok alapján az önkormányzat tulajdonában lévő közterületek és a Zsidó temető fűnyírására benyújtott árajánlatok közül, a Látványpark 2006 Bt. (9653 Répcelak, Petőfi S. u. 75.) ajánlatát fogadja el, mint legkedvezőbb ajánlatot. 6

7 Az ajánlat alapján - fűnyírás - nyesedék gyűjtése nélkül és szegélynyírás megbízási díja 2,5 Ft + ÁFA/m²/alkalom, - sövénynyírás, és nyesedék gyűjtésének, szállításának megbízási díja 105 Ft + ÁFA/fm/alkalom. Utasítja a polgármestert, hogy fenti feltételekkel a megállapodást a céggel kösse meg, és e döntésről az érintetteket értesítse. Határidő: június 30. d) Igazgatási szünet meghatározása a Közös Önkormányzati Hivatalba Tompáné Balogh Mária polgármester: az igazgatási szünetet az idei évben július 1-től július 14-ig, 10 munkanapban javasolja elfogadni. (Előterjesztés jegyzőkönyvhöz mellékelve). A képviselő-testület fentieket elfogadta, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 55/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a évi CXCIX. törvény a értelmében július 1-től július 14-ig (10 munkanap) a Közös Önkormányzati Hivatalban igazgatási szünetet rendel el. Az igazgatási szünet ideje alatt halaszthatatlan ügyekben elsősorban anyakönyvi ügyekben a hivatal ügyeletet tart. Utasítja a polgármestert, hogy az igazgatási szünet elrendeléséről gondoskodjon és erről a lakosságot helyben szokásos módon (helyi TV, hirdetőtáblák útján) értesítse. Határidő: július 1. e) Pályázatok benyújtása Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy kiírták a Leader pályázatokat. A IV. tengelyben eddig városok nem pályázhattak, most azonban lehet. Közösségi terek tekintetében 3 pályázatot várnak, ebből az önkormányzat csak 1 pályázatot adhat be, 1 helyrajzi számra. A kerékpáros pihenőnél szeretne vizesblokk és szociális épület kialakítására pályázni. Ezen belül 6 WC-re, kézmosóra, és melegítő konyhára gondolt a rendezvények miatt. Maximum 8 millió forintra lehet pályázni, az önerő pedig az ÁFA. A másik terület amire gondolt, Vicán a tűzoltó szertár környéke, melyre a vicai egyház nyújthatna be pályázatot, erről tárgyalni kell az egyházzal. A harmadik terület pedig Beledben az evangélikus templom és környéke, és az evangélikus egyház lenne a pályázó. Az egyházak tekintetében nincs önerő. Turizmus keretében pedig sétautak és pihenőhelyek kialakítására lehet pályázni. A képviselő-testület a kerékpáros pihenőhöz vizesblokk és szociális épület kialakítására pályázat beadásával egyetértett, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 7

8 56/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján az - EMVA-ból a helyi vidékfejlesztési stratégiák Leader fejlesztésének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások keretében - Közösségi terek minőségfejlesztése, és a biztonsági feltételek javítása a tájegységben c. projektre az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő, természetben a beledi 834. hrsz-on található kerékpáros pihenőhöz szociális épület és vizesblokk kialakítására. A beruházás összköltsége: Ft + ÁFA. Az igényelt támogatás: Ft. Az önerő mértéke (az ÁFA összege): Ft. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat benyújtásáról gondoskodjon. Határidő: augusztus 31. A képviselő-testület a szabadidő központban sétautak és pihenőhelyek kialakítására pályázat beadásával egyetértett, és egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 57/2013.(V.30.) Határozat Beled Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot nyújt be a 35/2013.(V.22.) VM rendelet alapján az - EMVA-ból a helyi vidékfejlesztési stratégiák Leader fejlesztésének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások keretében - Vonzerő- és szolgáltatásfejlesztés a turizmus területén a tájegységben c. projektre az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő, természetben a beledi 834. hrsz-on található szabadidő központban sétautak és pihenőhelyek kialakítására. A beruházás összköltsége: Ft + ÁFA. Az igényelt támogatás: Ft. Az önerő mértéke (az ÁFA összege): Ft. Utasítja a polgármestert, hogy a pályázat benyújtásáról gondoskodjon. Határidő: augusztus 31. 8

9 6.) Egyebek Tompáné Balogh Mária polgármester: elmondja, hogy tavaly kötöttek szerződést villamos energia szolgáltatásra az MVM-mel, az EON-tól szerződtek át. A szerződésük az MVM-mel lejár. A pénzügyesek szerint nincs megtakarítás, ezért nincs értelme, hogy az MVM-nél maradjanak, ezért javasolja, hogy a villamos energia szolgáltatásra az EON-nal kössenek szerződést. Elmondja, hogy a napokban többen is jelezték, hogy a házuk előtt a járdát szeretnék felújítani. Ennek nagyon örülnek, de kéri, hogy ezt jelentsék be a hivatalba. Szintezésnél szakemberük kimenne, hogy jól illeszkedjen, ne legyen szinteltérés. Az önkormányzat a felújításhoz anyagot nem tud biztosítani. A képviselő-testület fentieket tudomásul vette. Mindezek után, mivel több napirendi pont és hozzászólás nem volt, a polgármester a testületi ülést 17,30 órakor bezárta. K.m.f. Tompáné Balogh Mária polgármester Dr. Gál László jegyző Jakab Zoltán jegyzőkönyv-hitelesítők Major Jenő Németh-Takács Katalin jegyzőkönyvvezető 9

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. július 8-án (pénteken) 15,00 órakor megtartott rendkívüli ülésen.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ 2010. évi tevékenységéről Előadó: Molnár Sándor polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az Egyesített Szociális Központ 2010. évi tevékenységéről Előadó: Molnár Sándor polgármester Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. június 2-án (csütörtökön) 19,30 órakor megtartott

Részletesebben

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló az önkormányzat év I. félévi költségvetésének végrehajtásáról Előadó: Novák Jenőné pénzügyi csoportvezető Vásárosfalu Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a vásárosfalui polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. szeptember 13-án (kedden) 19,00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. május 24-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a Beledi Gyógyszertár működéséről Előadó: Dr. Havasi Gergely gyógyszerész

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a Beledi Gyógyszertár működéséről Előadó: Dr. Havasi Gergely gyógyszerész Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. augusztus 24-én (szerdán) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Tájékoztató a rendőrség munkájáról Előadó: Kiss Zoltán kapitányságvezető, Rendőrkapitányság Kapuvár

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 1.) Tájékoztató a rendőrség munkájáról Előadó: Kiss Zoltán kapitányságvezető, Rendőrkapitányság Kapuvár Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. június 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. február 9-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V SÁRHIDA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL 2009. november 12. HATÁROZATOK SZÁMA: 46, 47, 48/2009. 2 Jegyzőkönyv Sárhida Község Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. június 13-án 16.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali

Részletesebben

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a Mikrotérségi ÁMK 2011/2012. évi tevékenységéről Előadó: Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető

Napirendi pontok: 1.) Beszámoló a Mikrotérségi ÁMK 2011/2012. évi tevékenységéről Előadó: Borosné Tóth Zsuzsanna intézményvezető Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 6/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. augusztus 30-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. február 28-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. február 28-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. február 28-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 19-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. július 29-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 81-11/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. július 13. napján 9 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről

a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. szeptember 13-án megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: a)tájékoztató az I. félévben engedélyezett előirányzatokról és az igényelt támogatásokról b) A 2012. évi költségvetési

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:29/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 15/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. december 19-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (5 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 11/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 4-én 16.00 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)

NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés) Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. 7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő

Részletesebben

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a

P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a P e r e s z t e g K ö z s é g Ö n k o r m á n y z a t a 9484 Pereszteg, Ady Endre utca 1. Telefon: 99/532-040, Fax: 99/532-041 E-mail: jegyzo@pereszteg.hu honlap: www.pereszteg.hu JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 29-én tartott rendkívüli nyilvános ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 43/2012. (III. 29.) 44/2012. (III. 29.) 45/2012. (III. 29.) 46/2012.

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 29-én 8 órai kezdettel megtartottrendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Ablonczy Dániel alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 11/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. november 3-án (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án, 18 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. február 28-án,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 145/4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 20-án délután

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 6/2012. (IV. 13.) A személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközségi Önkormányzat i Hivatalának dísztermében 2012. február 13-án megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről. Jelen lévő képviselők: Bata József,

Részletesebben

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L

Szám: /2015. A D Á S Z T E V E L Szám: 234-18/2015. A D Á S Z T E V E L Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16. napján 18 órakor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Adásztevel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2012. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2012. március 29-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte.

Csikós Csaba alpolgármester távolmaradása okát előre jelezte. 1 BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 290-61/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 20-án 18,30 órakor kezdődött rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13.án ( szerdán ) 17.00-órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére.

JEGYZŐKÖNYV. Tiringer Mária polgármester javaslatot tesz az ülés napirendjére. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24-én 15.00 órai kezdettel a Községháza tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: Tiringer Mária polgármester

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 12-én ( szerdán ) 17.30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Készült szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Készült szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2012. szeptember 12.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2012. szeptember 12.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető

Jegyzőkönyv. Meghívottak: Németh Béláné gazd.főea. Jasperné Vesztergom Gertrúd óvodavezető Jegyzőkönyv Készült: a Bakonyszentkirály Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 7-én (szerdán) 17 00 órai kezdettel tartott közmeghallgatással egybekötött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. március 31.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének március 03-án tartott nyílt- képviselő-testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének március 03-án tartott nyílt- képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Perkupa község Önkormányzati Képviselő-testületének 2011. március 03-án tartott nyílt- képviselő-testületi üléséről Jelen vannak: Molnár Zoltán polgármester Juhász Imre alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. február 12. NAPJÁN MEGTARTOTT 3. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. február 12-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 24-én (szerdán) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen.

Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 24-én (szerdán) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi ülésen. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. április 24-én (szerdán) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. május 28.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. május 28-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel:

Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet - szereplő napirend szerint tartsa ülését, az alábbi kiegészítéssel: 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/30/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 3/2013. (együttes, nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30-án tartott együttes, nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testülete 9346. Magyarkeresztúr, Kossuth u. 42. 10/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 20-án

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Turbók Attila Castrum Média Bt. képviselő és Dukai Zoltán ev., Németh-Takács Katalin jegyzőkönyvvezető.

JEGYZŐKÖNYV. Turbók Attila Castrum Média Bt. képviselő és Dukai Zoltán ev., Németh-Takács Katalin jegyzőkönyvvezető. Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2011. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2011. március 31-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE

SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE SZÉCSÉNYFELFALU KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 2009. ÉVI X. JEGYZŐKÖNYVE 2009. SZEPTEMBER 15 I ÜLÉSÉRŐL j e g y z ő k ö n y v Készült Szécsényfelfalu Önkormányzat Képviselő- testületének 2009.

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-16/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. július 31-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 145/2012.(VII.31.) 146/2012.(VII.26.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat. 165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Maglóca Község Képviselő-testülete 2-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. április 07-én 13 óra 30 perckor a maglócai kultúrházban megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének. j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 16-án, 18 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 51/2009. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Beled Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2013. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a beledi polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2013. szeptember 5-én (csütörtökön) 16,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 20-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának dísztermében 2015. november 30-án 11:22 perckor kezdődő képviselő-testületi üléséről Jelen lévő képviselők:

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-17/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. szeptember 7-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester Nagy Károly alpolgármester Bartha Gusztáv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30- án ( kedden ) 16,30 órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza. Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal:

Jegyzőkönyv. László János képviselő 14:05 órától B./ Tanácskozási joggal: Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 8-án, 13:15 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pintér Imre polgármester, Gróf János, Kiss Ferenc, Nagy László, Weiszné Sós Éva képviselők. b./ Tanácskozási joggal résztvevők: Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: L/96-8/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2018. július 4-én 17,00 órai kezdettel

Részletesebben