A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLGIMNÁZIUM. 60. sz. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLGIMNÁZIUM. 60. sz. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ."

Átírás

1 Budapestvidéki tankerüeti kir. főigazgatoság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLGIMNÁZIUM 60. sz. ÉRTESÍTŐ E AZ 934/35. ISKOLAI ÉVRŐL.. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ. SOPRON, 935. R.\BAKÖZI NYOMDA ÉS LAPKIADÓ V ÁLLALAT NYOMÁSA.

2 I. Iskoánk mutja. Intézetünk aapítási évének az 850. esztendő tekintendő. A reáiskoát u. i. Ausztriában az 849-ben k!iadott és náunk 850-ben köteezővé vát "Entwu:f der Organisation der Gymnasien und Reashuen nevü rendeet, röviden a. "Entwurf" nevü szabáyzat éptette éetbe, meynek szerzője Thun Leó gróf oszt-.!fák kutuszminiszter ( ) vot. Az,,Entwurf'' követeményeinek megfe eőerr Sopronban eőször egy kath. jeégü areáiskoa keetkezett, mey.850. évi okt. hó -én nyit meg. Pár évve utána, 853-ban HZ ág. h. ev. hitközség is feáított egy evang. jeegű areáiskoát. A két feekezeti j eegű reáiskoa 868-ban egyesítetett s 876-ig községi főreá/iskoa néven szerepet. 875-ben az eddig csak hat osztáyú r.-eáisko3.! nyoc osztúyuyá aakut; ennek megfe eően a soproni községi fóreáikoában 875-ben megnyit a h etedik, 876-ban pedig a nyocadik osztáy. Az eső érettségi vizsgáat 876-ban vot. Iskoánk 876. január -tő kezdve áami jeegűvé vát. Eheyezését ie tőeg a k::.th. reáiskoa 850-tő 856-ig a Városmajorban működőtt, 857-tő kezdve a mai heyen nye&' eheyezést. Ezen a heyen, a mai Tempom-utcában, régebben sörház vot, meyet Sopron város 857-ben két emeet es " skoaház.zá., aakított s ahová a város még ugyanabban az esztendőben a kath. eemiiskoát és reáiskoát teepítette. Iskoánk épüetének Kaszinó fejöi szárn ' a, aho régebben egy szárazmajom (Ochsenmühe, moa boaria) áott, 87- ben épüt ki. Amikor az iskoa 876-ban áamivá ett, csak a födszint és második emeet heyiségeit fogjaiihatta e, az eső emeet továbta is kath. eemi isko a maradt 89. dec. 6-ig. 89. január én az egész épüet az áuami főre áiskoának adnou át, egy-utta az áam. és a város kötségén átaa kitatott. Jeen aak,_ jában és nagyrészt beo-sztásában is 893. szept. -én készüt e. Az intézetek Széchenyi Istvánró vaó enevezést a V. K. M. 9. V. -én k et ()4.408/v. sz. rende etéve engedéyezte.a: 9-3. tan é vtő kezdődőeg. A soproni áami Széchenyi reáiskoának reágimnázummá vaó átszerveé -sét a V. K. M. 930: évi szept. hó 7-én ket 540-0/6-930, sz. r endeete áapította meg és pedig az tanévtó k ezdődően fokozatosan. Jeen tanévben az - V., a jövő tanévtő kezdve az I-VI. osztáyokban már a reá gimnáziumi, a többi (VII-VIII.) osztúyokban még a reáiskoai tanterv aapjin foyik a tanítás. Az tanévtő kezdődőeg az V. o. tanuói szabadon vá aszthatnak a francia és görög nyev tanuása között. Miután ru V. K. M. 93. évi május hú 3-án ket 8.480/V. számú rendee téve a györi tankerüet főigazgatóságot megszüntette, a soproni középisko ikat. - köztüd a. mienket is évi júius hó -tő kezdve a budapestvidéki tankerüeti kir. főigazgatósághoz osztotta be. Tankerüei cir. főigazgatók: Dr. Káda.s Rudof ; Dr. Németh Anta ; Városy Tivadar ; Dsida Ottó ; Dr. Acsay István ; Dr. Kemenes Iés 933-tó. Intézeti igazgatók: Tauber Sa. Ferenc ; Rách Sa. Ferenc ; Gartner Ferenc ; Hadich Ferenc ; Gerorrnai Kos sow Abert ; Fuchs Pá ; Uber Mátyás ; Saamin Leó ; Dr Waner Ignác ; Rodt Lajos ; Lauringer Emő 99-tő.

3 8 "<IS,... N < o cn igazgató r. tanár r. tanár r, t anár r. tanár r. tanár r. testn. tanár r. tanár r. tanár r. tanár történeem födrajz magyar német magyar atin magyar történeem természettan atin német hittan magyar francia müv. és mértani rajz atin történeem Szogáati éve h to A ,, i T t stneveés I-IV. V - VIII. o. 3-3, --- főn öki. AJ o.. o. -, 8 C! N rn... :. O -4J fő n ö ke főnöke A n. A tanári testüet tagjai az tanévben. rnrn 4-.O Mit, mey osztáyban és hány órában tanított? Egyéb iskoai efogatsága történeem VII. o 3. - Ifj. segéyegyesüet enöke német I. B) o 5, III, B) o. 3, IV.,, o., VI. o. 3, magyar VIT. o. 3. magyar IV. B) o. 3, atin IV. B) o. 5, VI., VII., VIII. o mennyiségtan. o. 4, V. o. a, VU o. a, természettan. A) o.. I. B) o. Ifj. könyvtár öre IV. B) osztáy fönóke, Cserk észparancsnok heyettes A fi zikai szertár Óre, VII. o. : : : ' : Név és minóség Szaktárgyai Lauringer Ernő Dr. Anta Lászó Dr. Augusztinovicz Eemér óraadó h. tanár Barta Mik ' VII. o. 4 ' r. kath. 6 / testneveés 34 6 magyar III. B) o. 4, VI. o. 3, törté ne em IV. B) o. 3, VI. o. 3, födrajz IV. B) o., VIII. o.. mennyiségtan III. A) o. 4, IV. A) o. 3, IV. B) o. 8, te rmészettan VIi. o. 4, fiz. gyak. VII- VIII. o. -. magyar II. o. 6, német IT. o. 5, atin IV. A) o. 5. r. kath. hittan I--VIII. -, ex hortatio I -VIII o.. --,..._... Tört. és födr. ezertár óre vr. o. fónöke A zenekar vezetöje, III. A) o. főnöke K arének ve z etőj e, Tanári könyvtár őre, rr. o. főn öke 6 Sportkör vezetője mennyiségtan mennyiségtan természettan Csanády Sándor Dér Zotán 7 Dr. Emmer József ---, Eő Pá - r. kath. r. hitoktató Oruber Oyua mag yar. A) o. ó, V. o. 3, francia V. o. 4, VII. o. ö, osztáyfőnöki. A) o.. 6 Önképzókör vezet ője, I. A ) o. főnöke Horváth József Dr. Haász Oyua r. tanár természetra iz I. A) o., I. B ) o.,.,. _.. műv. és rajz I. o. IV. A] o. IV. B] o. VI. o. 4 t- ] o rendkvuh rajz V mennyiségtan. B) o. 5. rajz I. A) I. B). A). B) V-VII. o. -, oszt. atin III. o. 5, V. o. 5, történeem V. o. VIII. o I. B) o. főnöke Igazgató heyettes, V. o. mértani rajz Janesiz Henrik Katona Ferenc

4 4 Koer Gusztáv törteneem r. tanár födrajz 5 Kovács Ferenc ideigt. beosztott tanár 6 Dr. Kup Gyua iskoaorvos Legény János óraadó h. tanár Lomniczy Oéza ág. b. ev. r. bitoktató Dr. Machovich Viktor atin gorog atin, francia n émet ág. h. P.V, bit tan magyar óraadó b. tanár francia Maer Kámán órandó ref. hitoktató Dr. Martonos Lajos óraadó, á. eánygimn. r. tan ár Or. Memeskérr-Stodoni Gyua ref. :.ittan magyar tör t éne em magyar r. tanár, c, igazga tó n émet Német Vimos természetrajz r. tanár veg) tan Dr. Poák Miksa óraadó izr. bitoktató izr. hitf an Schűger Mikós mennyiségtan r. tanár természettan Dr. Szente Korné természetrajz r. tan ár födrajz Vas Jenő m ennyiségtan r. tanár ábr, geom. Weinberger Ernő óraadó izr. bitoktató - izr. hittan 3 6-5/'J 5f -- ' / / történeem Ii. A. o. I. B. o. tv. A. o. 3-B, föjjrajz II. o. 4, IV. A. o., é nek I. A. o.. B. o II. o. -. a t in III. B. o. 6, göri:g V. o. 4, m a- gyar I. n. o. 5. födrajz I. A. o. 3. német I. A. o. 5, III. A. o. 3. ág. b. e v. bi ttan I - VIII. -. exhortatio I- VIII. o. -. magyar III. A. o. 4, I V. A. o.. francia V. o., VI. o. 4, VIII. o. 3. ref. hittan I-VI I. o. gyorsírás V. o.. magyar VIII. o. 3, német I V. A. o. 3, IV. B. o. 3, VII. o,, böcseet VIIf. o.. természetrajz II. o. 3, IV. A. o. 4, I V. B. o. 4, V. o. 3. vegytan VI. o.. izr. bittan V-VIII. o. mennyiségtan I, A. o. 6, III. B. o. 4. födrajz I. B. o, 3, III. A. o,, III. B. o., VJI. o., t erm.rajz VI. o. 3, VI L o. 3, bioog ia VI. o., egészségt an VII. o.. mennyiségt a n VI. o. 4, VIH. o, 3, ábr. g eometria VI-VIII. o. -. izr. h ittan I-IV. o IV. A. o. főaö k e 8 I II. B. o. fő n öke É rtekezeti j egyző A _vegytani szertár ő re 4 0 t' Irodai segé derő A bioogiai szertár ő re Cserkészparancsnok VIII. o. főnöke. <.rt

5 6 A soproni áami Széchenyi "István reágimnázium nyugaomban éő tanárai Bea Lajos középiskoai igazgató, tö rténet-födrajz szakos Itt müködött 876-tó 9-ig. Lakik Sződigevn. Vend Aadár középiskoai igazgató. magyar-francia szakos. Itt működött 896-tő 90-ig. Lakik Budapesten Pest vm.).. Horvát R ezső tanár; német-francia-atin szakos. Itt müködött 894-tő 9-ig. Lakik Sopronban. Dr. Agh Lajos tanár: nagyar-német szakos. Itt működött 900-tó 97-ig Lakik Sopronban. Herczeg Anta tanár; magyar-nénet szakos. Itt mükö'dött. 9-tő 9-ig. Lakik Budapestep:J.. Nasch Füöp tanár; német-francia szakos. Itt müködött tő 93-ig. Lakik Sopronbam. Atisztek. óvári Gyua II. o. atiszt, szogá 0 év óta.. Csizmadia J ó zs ef II. o. atiszt, szogá és féév óta. 3. Varga József napibéres szoga, szogá 6 év óta.

6 III. A tanári fesfüet tagjainak társadami. és irodami müködése az tanévben. Lauringer Ernő igazgató, a Sopron V á rosi Muzeum igazgatóő re, a Kaszinó-egyesüet, Katoikus Kör, Frankenburg Irodar..d Kö r váasztmáyi tagja stb. A V. K. M. megbízásábó enököt a gyöngyösi áuami Koháry István reágimnázium foyó tanév junius havi szóbei érettségi vizsgáatain és magánvizsgáatain.. Csanády Sándor az Orsz. Gárdonyi Társaság tagja; ennek a társaságnak az 934. évi december havi üésn Budapesten feovasást tartott "A éek kérdése Jókai regénykötészetében" eimme ; pedagógiai cikkei jeentek meg az Ors.z. Középisk. Tanár egy. Közönyben "Az iskoa egyénisége" címme; a Prot. 'Fanügyi Szen Iében "A hitfeekezeti és áami középiskoák kereszmetszete" címme, a Téi Ujságba népies, a Magyar Cserkészbe pedig ifjusági ebeszééseket irt, a bánya és erdőmérnöki egyetem református hagatóinak egy ízben irodami, egy ízben történemi eőadást tartott. Dér Zotán a soproni Liszt Ferenc zeneegyesüet közremüködő tagja; tanumányt irt a ''Keresztyén Igazság" című soproni ev. theoógiai apba "A csiagászati viágkép vátozásai az idők foyamán'' címen. Éő Pá, a Szen't Imre koégiun prefektusa, a Szt. Imre Mária Kongregáció prezese, több eőadást és szt. beszédet mondott küönfée egyesüetekben, tempomokban. Dr. Haász Gyua, a Kath. Kör főtitkára, az Emericana secretári usa, a heyi Tanári Kör titkára, a Frankenburg Irodami K'ö\r váasztma:nyi és több társ. egyesüet tagja. A Kath. KöT kutur, vigami és Férfidaestjeinek a fő rendezője. Irodami bevezetőt mondott a Dunntui Irók Estjén. Eő adásokat tartott a Szabadegyetem sorozatában a következő cimeken: Az uj francia éek kiaakuása, A konvertiták eki grafikonja, A mai fracia kath. irodaom néhány fontosabb töekvése. A Szent Imre Koégiumban megrajzo- ta Finta Sándor írói-arcképét és a mai Franciaország szeemi keresztmetszetét. Megjeent Finta Sándor c. tanurnánya a Kath. AI-

7 8 machban és a {onvertiták ekigrafikonja a Lourdes c. foyóiratban, azonkívü a Kath. Kör közgyűésén mondott jeentése a heyi apban. Horváth József tagja, váasztmányi tagja több fővárosi müvészeti egyesüetnek és a soproni képzőművészeti körnek. Részt vett a kör heyi kiáitásán és Budapesten a Műcsarnokban a Kép zőmüészet Egyesüetenek jubiáris kiáitásán, aho egyik festrnényéve enyeri a Röck Sziárd jutaomdíjat Janesitz Henrik a soproni képzőművészeti kör váaszírnányi tagj a, részt vett a kör jubieumi kiáitásán. L'omniczy Géza, egyház-iskoai és társada.mi egyesüetk biz. tagja, neyekben eő adást és feovasást tartott. Némt Vimos a törvényhatósági vegyvizsgáó áomás vezetője. Az izr. iskoaszék enöke. Vas Jenő a Magyar Cserkészszöv. III. kerüeti. sz. fiszupróbáztató bizottság tagja, a Soproni Gyorsiróegyesüet jegyzője. Iözremüködött a május 5-i vánn. cserk. akad. verseny tervezésében és rendezte a III. cs. ker. pünkösdi városnéző versenyét.

8 IV. Az tanév története. A végzett tanitásí anyag. A tanitás eőirt anyagát a Rendtartás és a Tanterv utasitásai szerint minden osztáyban evégeztük. A reágimnáziummá vaió átaakuáskövetkeztében az I-V. osztákyokban már a!'etágimná.ziumi tanterv szerint tanitottunk, mig a VI-VIII. osztáyokban még a reáiskoai tanterv vot érvényben. Az V. osztáyban kezdődő második moder.a -nyev.a francia, amey he!iyett a tanuók görög nyevet is váaszthatpak. A görög nyevet váasztó tanuóknak Inódfában á a francia nyevet ingyenes rendkivüi tárgyként tanuni. A jövő 96-3!6. isko ai évben az I-VI. osztáyban a reágimnáziumi, a VII-VIII. osztáyban a reáiskoai tanterv esz érvé /nyes. A egujabb rendekezések szerint az. L osztáyban német heyett atin nye'vet fogunk tanítani. Az iskoai év efoyása. Az tanév a szepeinber 4-én tartott aakuó értekezette vette kezdetét. A javitóvizsgáatokat szeptember 4-én, a küönbözeti vizsgáatokaj szeptember 5-én és 6-án tartottul A beira... tásokat szeptember és 0. napjain végeztük. A Veni Sancte szeptember -én voit, a tanitás szeptember -én kezdödött. A tanítás egész éven át megsadtás nékü Jotyt, mindösszie március -tő 7-ig keett az infuenzajárvány miatt szünetet tarta-., nunk. A rendes. eőadások a VIII. osztá.yban május hó 0-én, az I--- VII. osztáyokban junius 8-án fejezödtek be. A tanévvégi összefogaások a VIII. osztáyban május én, az I-VIL osztáyokban junius -4-én votal \\ Magnvizsgáat vot szepeinber 6-án és Inájus 9-én. Az évzáró Te Deum junius 7-én vot.

9 0 Szeméyi vátozások. A nagymétóságu Va.!v erény i Gábor mennyiségtan-ábrázo- ó geometria szakos rendes tanárt szeptember hó végén a pécsi m. kir. tanárképzőintézeti Széchenyi István reáiskoához heyezte. Katonai szogáati évét és a viágháboru aatt tejesitett szogáata... it eszámitva Merényi Gábor 7 évet tötött intézetünkné, 0 éven át az irodában segédkezett, éven át igazgatóheyettes vot.. A.the.yeztetése a szogáat érdekében törtent. Dr. Kunszeri Gyua nja gynr nénet szakos rendes tanárt, aki 5 éven át nüködött intézetünkaé, a nagymét. VKM. ugyancsak szeptember havában saját kéremére a budapr.;ti \'I. kerüeti áami Köcsey Ferenc reá- gitr.názh:nba heyezte át. ft:!yeue Legény Ján'os francia-ai.in-német szakos ok. középiskoai tanár nyert akamazást óraadó heyettes tanári minőségben. A gyorsirásnak az V. osztáyban vaó tanitására dr. 'M artonos Lajos á. 'eánygim(n. rendes tanár kapott megbizatást. ivataos átogatások. A tankerüeti kir. főigazgató ur őmétósága ez évben hivataos átogatást nem tett intézetünknél A nagánvizsgáatokon is az intézet igazgatója en9köt. Itt ernitjük meg, hogy dr. Kernerres Iés főigazgató ur febru... ár -é;n intézetünkben ismertető eőadást tartott a heybei középiskoák tanárai részére a egközeebb éetbeépő uj középisko ai törvényről ő Az intézetünkben müködő aábbiakban számounk be:. Ifjusági egyesüetek. ifjusági egyesüetek tevékenységé Mária-kongregáció. V ezetője: Éő Pá hittanár. A kongregáció je.en tanévve befejezte második munkaévét. Hetenként tartottuk gyűésenke:t a Szt. Imre-koégium káponájában és dísztermében. Az eőadások szónoka Dr. Korterszitz József koégiumi igazgátő vot, aki az önneveés nagy kérdéseirő mondott brszédsorozatot. Dec. 8-án Dr. Bürchner Lászó prépos:t vette fe a kongregáció 35 új tag ját. A fiuk nagy ekesedésse vettek részt a gyüéseinken és kirán duásainkon. A kongreganisták száma összesn 96. Evangéikus Diákszövetség. Ez évben is Lomniczy Géza inté- zeti ev. hitoktató vezetése aatt müködött. Az összejöveteek tárgyait énekek, imádságok, emékedések, bibiamagyarázatok, feovasások akották s az ifjúság vaás-erköcsi jeemfejesztését szogáták. Ifjúsági enök: Fekete Sándor VIII. o. t., jegyző Kár pá ti LászJó VII. o t., pénztáros: Track György VIII. o. tanu 6 vot.

10 Berzsenyi önképzó'kör. Az ifjusági Berzsenyi önképzőkör sept ember hó.-én aakut meg Dr. Haász Gyua tanár vezetése meett. Váasztás foytán ifj usági ejrnöke ÉLe!s Lászó VIII. aenöke Mohos István VII, főtitkára Kurdi Miháy VIII, titkára Monár Zotán VII, főjegyzője Goubich Róbert VII, jegyzőjenagy Frigyes VI, főkönyvtárosta Finta Sándor VII, főpénztárosa Sim... kó J án os VII, háznagy a Cote Korné VIII. oszt. tan. vot. A kör kéthetenkint tartotta űéseit, azonkivü 5 iígyűé st. rendezett. A rendes gyűések tárgysorozatát az egyes tudományok körébő vett feovasások, i. szabadeőadások, továbbá szavaatok,. a kör áta járatott foyóiratok időnkinti ismertetése, végü az egyes pontokhoz fűződő, gyakran nagyon éénk viták tötötték ki.. A tagok sokirányú érdekődését igazoják a küönböző feovasások cím e: A magyar-német viszony. A horvátkérdés J ugosziáviában. A hadifogság az irodaomban. A!égiháború. Az erdéyi kutúra fejődése. A japán és kínai ék megnyiatkozása. Koszto,ányi fordításai a!apján. Egy Habsburg házi tenetés a Pax Vobis nyomán. Mátyás a :renaissance urakodó. A magyar-... országi babonák a kuruzsás körébő!, stb. Az egyes gyűéseken ehangzott emékbeszédek a szónoki készség fjesztését céozták, ennek tökéetesítésére nemes verseny fejődött ki a tagok közt. A kör díszgyüés keretében ádozott október 6.-án az aradi vértanuk!emékének, március 5'}-én a magyar szabadság ünnepének. Azonkivü Horatius, Madach, Széchenyi :emkünnepéyer ket tartott. A kör a szokásos f.a:rsangi díszeőadását az idén nem rendez-. te meg. A jogot.átadta az intézet cserkészcapatán.ak, mey nagyszabású nyári táborozására így iparkodott aapot szerezni, i. a szegénysorsúakat segéyezni. A parancsnokságnak ez a törekvése a kör erköcsi támogatása meett vá:rakozáson feü sikerüt. Viszont a kör így az idén egfőbb jövedemi forrásáró mondott e. A kör május 4.-én nagyon jó sikerüt.szavaó versenyt rendezett. A bíráóbizottság döntése aapj án az te 'ső díjat Fekete Sándor VIII, a másodikat Finta Sándor VII, a dicséretet pedig Zergényi Gyua VIII. o. t. nyerte. A kör pezsgő éetét néhány tag ekes, önzeten munkásságának köszönhette. Közüük kitűnt főeg Cote Korné értékesdogozataiva és bíráataivat, Finta Lászó verseive és fínomtó- nusú noveáiv(}, Finta Sándor pedig gondosan kidogozott szavaataival A kör könyvtár-áománya a foyó iskojai évben 34 műve,. 36 kötetben.9 P. értékben gya;rapodott. A kör vagyo na takarékbetétben P Scarbantia cserkészcsapat. Az intézet 3G4. sz. Scarbantia cserkészcsapatát Vas J en ő tanár, cserkészcsapattisq;t vezette. A parancsnok heyettese Dr. Augusztinovicz Eemér tanár, cserkésztiszt vot. A vezetés munkájában résztvettek még: Kovács,

11 Ferenc tanár és Éő Pá hittanár mint próbaidős vezetők, Horváth István cserkésztiszt, a soproni cserkészboat üzetvezetőj e intéze tünk egykori érettségizett növendéke és Kuno&s Jenő egyetemi hagató, segédtiszt. Nyári nagytáborunkat június 6.-t6 júius 7.-ig tartottuk a mosonmegyei Kisbodak község meett, a Nagy-Dunáná. Három hétig i.tünk itt egy kis partmenti füzesben obinson-éetet, 47 főt szám,ájó táborunkban. Az 933. évi átványos, mozgamas J arnboree-tábor után a cserkész.et r0yantikus, befeé éő, ép i tő -és nevteő éetét akartuk éni e táborunkban, azért vonutunk e oyan m sszire a vi,ág zajátó, (a egközeebbi vasútáomás 7 kiométerre vot tőünk,) magunkban akartunk maradni, igazi cserkészkörnyezetben. Cékitűzésünket, azt hisszük, sikerüt neg vaósínunk. Testiekben és eikiekben eredményes, haguatos, vidám tábori éetünket a sokszor kedvezőten időjárás sem zavar... ta. Szakásunkhoz híven bejártuk mess ze körzetben a körüöttünk eterüő vidéket, igyekeztünk az ottaniak szokásait, daait, éetét megfigyeni, sorra fekerestük favaikat őrsi portyázásaink során, észeet/dnket írásban, képben és rajzban negrögzítettük csapatnapónk részére, kirándutunk Hédervárra a grófi kastéy és Lé bénybe a híres árpádkori tempom megtekintésére, rendeztünk egy ooedeti fetevésekbm bővekedő akadáyve.rsenyt, amey sók -érdekes, tanuiságas és muatságos heyzetet teremtett; egy fe.edthetetm haj ó út keretében megtefkintettük Esztergomot; egy dé után a vidék részére csmkészeöadást tartottunk táborunkban, daa, mókáva és cserkészbemutatókka, egy vasárnapon vendégü! áttuk fiaink szüeit, kik oy m esszir e ejöttek utánunk. A három hét etetéve szomorúan hagytuk e a Dunát, emékezetben most is igen SIZívesen időzünk ott. össze 39 próbaidöst v ettünk fe. Hét őrsben indut meg az új tanévben a cserkészmunka. Több akadáyversenyt, hadijátékot rende'ztünk, nyomkeresési vejrsennye. Egyik kiránduásunkat, gaz <ag programmú akadáyversennye az őrsvezetök t erv ezték és vezették. (Ez akaomma Rákóczi tábortüzet is tartottunk.) Máj us hóban minden cserkészünknek bizonyságot kenett tennie főzéstudományáró egy együttes próba keretébt:n, amey akaomma pá- ronkint egyszerű éteektő kezdve egészen háromfogásos ebédekig mindenfé e fajta ennivaót készít ettek é' a fiúk tetszésszerinti nyjersanyagokbó, igen j ó eredménny. Téi tábort hóhiány miatt nem tarthattunk A husvéti szünetben a csapat együttes eg-ész napos portyázás:r.a indu-:.t. Sopron- Ivánig vonaton mentünk, onpann őrsönkint tovább, eö re gondosan megáapított programm szerint. Csapod határában taákoztunk megint össze, miután egy csomó érdekes községge, vá tozatos, kedves vidékke ismerkedtünk meg. Résztvettünk a vármegyei cserkészfötitkárság áta május 5- én rendezett akadáyversenyen vaamennyi őrsünkke, ameyek.mind szépen szerepeitek A III. kerüet P.ünkösdi cserkésztábo-

12 rozásán, ame.yet Sopronhan tartottak, az egész csapat részt vett épúgy az eőkésaítés, mint a rendezés taán fáradságos, de mindig szivesen váat mukájában. Mindenkor rdekezésére áottunk a heybei cserkészfőtit.; kárságnak, készségge dogoztunk együtt nás csapatokka is kö- zös munkában. Mind a csapat, mind pedig a tisztikara intenzíven egiisegére vot intézö cserkészköröknek ninden akaomma. Február 7 -én és 8-án nagysikerü eőadást rendeztünk ameynek műsorn ének- és zen/e számok, cserkész-ü'gyesséek, mókák szerepejik ; két szindarab vot az eőadás. magja, ame- yeket Dr. Haász Gyu'a tanár úr szives rendezése meett adtunk eő. A egnagyobb hatást azonban Dr. Koszterszitz József Szent Imre koégiumi igazgató úr méyen szántó, magvas ünnepi beszé-. de ketette. Műsoros e őadásunk a város közönségének osztata:n tetszéséve tiákozott, a heybei apok dícsérőeg emékeztek róa. Anyagiag is szépen sikerüt, amennyiben tiszta jövedemünk P vo. A sikerben osztoznak cserkészeink szüei is, akik nagy szeretette és ádozatkészségge az eőadásokra gtzd a g buffett adtak össze,.ameynek megteremtése főképen Ivánkay Kámánné úrasszonyszony érdeme. Neki és a többi szüőknek ezutta is háás köszönetet mondunk. Mikuás estéjét teadéután keretében otthonunkban magutnk közt ünnepeetük. December 8.-án 8 cserkéünket, áprüis 8.-án pedig további 3-t avf,ttunk fe. Ezévi nagytáborunkat Parád-fürdőre tervezzük. Csapatunk ezidén üi meg fennáásának 0. évforduóját. Éményekben gazdag, benyomásokban dús, szép táborra akarjuk ezt fiaink számára emékezetessé tenni, ezért váasztottuk csonkahazánk egszebb hegyvidékét, a \átrát táborozási heyü. Anyagiag is nagy feadatra váakoztunk, amikor oyan messzire megyünk, (az útikötség maga tetemes kiadást jeent) azonban februári eőadásunk tiszta bevétee és a szüök ádozatkészsége ehetövé teszik tábo runk zavarta:an megrendezését Csapatunk évvégi étszáma: 7 vezető' (csapattiszt, tiszt, segédtiszt- beszánaítva a J próbajdős vezetőt is) és 78 fogadabnat tett cserkész 7 örsben. Turu S"portkör. A sportkör neve: Soproni á. Széchenyi István :reágimnázium Turu Sportkör. Tartozik a Kisok győri kerü etének soproni csoportjához. Igazoá-si száma 44, aakuásának ideje 9. A sportkör tisztetetbe.i enöke Lauringer Ernő igazga-. tó. A sportkör vezető tanára Gruber Gyua testneveési tanár, akik: Sopron, V á:rkerüet 9. sz. II. eme[et. A testtgyakorás a6 tanuó vot fejmentve. A testneveési aapra fizetök száma 44 tanuó. Fementve senki sem vot. A sportkörben működő tagok száma korosztáyonként : I. korosztáy (0- évesek) 8, II. k. o. (-4 évesek) 34, III. k

13 4 o. (4-6 évesek) 36, IV. k. o. (6 éven feüiek) 66, össze sen 64. A korosztáyok sportköri fogakozásának heti óraszáma. Működő szakosztáyok vot.ak: Játék, torna, úszás, vívás, téisport, turisztika és céövés. Az intézeitnek tornatenne 3 Om, padozata haj ó padó. Az intézet udvara 450 Dm. terüetű, játékra akamatan. Saját játszótere nincs. J átszótérüt az SVSE páyát béret ük, meyen intézetünk osztáyai egymás között és más intézetekkeij. több futbamérkőzést, néhány kézi- és kosárabdamérkőzést játszottak e. A vizisportokat (úszást, műugrást és vizipóót) a város terü Jetén évő 3. uszodában a tanárenök áandó feügyeete és irányítása meett gyakoroták tagjaink és az intézet tanuói. Az iskoai év aatt 6 tanuó tanut meg úszni, összesen 68 tud úszni. A Kisok tihanyi üdüőteepén az 934. évi nyaraáson résztvettek Szaay Rezső VIII. o, Mohos István, Merényi Gábor és Gerg'ey Béa VII. o. tanuóink. Intézetünk és sportkörünk a heutatásokért a Kisok vezetőségének e heyen is köszönetet mond. A téi sportokat két jégpáyán, egy hegyi ugrósáncon, sí- és ródhpáyán s a hegyek között gyakoroták, üzték tagjaink a szakosztáyi kapitányok vezetése meett a vezető tanár irányításáva. A sízők száma 5. Rem.dezett a sportkör az tanévb n Kiook. győri ke, rüeti bajnoki-, a sportköri tagok részére pedig úszó-, atétikai-, céjövő-, torna- és asztai.tennisz versenyt. Résztvett a sportkör a soproni bencés gimnázium intézetközi tennisz-, a sop.. roni Testneveiési Feügyeőség kegyeeti- és a Motesz ifjúsági je-,,,, venyszerzo versenyen IX. 8.-án rendezett sportköri úszóversenyen a Turu Sportkör évi egjobb gyors- és hátúszója Szaay Rezső VIII. o. ett p. 6. mp., ietve p. 50 mp. aatt, a egjobb meúszója pedig Füöp Báa VII. o. ett p mp. aatt IX. 7-9 és 30.-án a bencés gimnázium áta tartott intézetek közötti tenniszvesenyen a III.-IV. k. o. részére a párosversenyben M. Schwartz Kámán V. o. - M. Schwartz Péter IV. B harmadik ett. Az.-II. k. o. részére az egyes versenyben Stubenvo Fereni V. o. eső, Járay József V. o. második, Kovács Lászó III. A o. harmadik ett X. 6.-& a soproni Testneveési Feügyeőség kegyeeti stafétafutásán a 6 éven auiak csoportjában sportkörünk húszas csapata vát ki futásával Okeveet és a 6-os em[ékmű kicsinyített mását kapták j utaimul 934. X. 5-7 és 6.-án rendezett atétikai versenyünkön Gyümöcsfavai II. o., Beovits III. o., Gréczi, Pööskei, Németh Gy. IV. o., Budai, Varga, M. Schwartz V. o., Taér, Füöp, Erdős, Breer VI. o., Simkó, Gergey VII. o., Divéky, Finta és Track VIII. o. tűntek ki eredményeikkel 934. XII. 8.-án a Motesz jevényszerző versenyéti Track

14 VIII. o. bronzj evényt és okeveet, Szaay VIII. o., Track, Mohos, Füöp VII. o., Erdős és Füöp VI. o. pedig vasj evényt és okeveet nyertek I. 0.-án és II. -3.-án a DTE és soproni FAFC áta rendezett dunántúji, ietve országos síversenyeken eért eredményei aapján a Turu Sportkör 934J35. évi egjobb sífutója Divéky Gábor VIII. o. ett IV én tartott minősítő vívóküzdem,ek után a mi nősítő korvívásban Hammer Ferenc ett a Turu Sportkör 934 i 35. évi egjobb vívója. A céövő órákon efoyt versenyeredmények aapján a Turu Sportkör 934J35. évi főövés7je Ées Lászó VIII. o. ett V. 5.-én efoyt asztatennisz versenyen M. Schwartz Kámán V. o. ett a Turu Sportkö r 934j35. évi egjobb játékosa VI. 8.-án tartott sportköri tornaversenyen Goubich Róbert VII. o. ett a Turu Sportkör 934/35. évi tornászbajnoka. A sportkör vagyonának mút évi maradványa 3 pengő 7 fiér. A jeen tanévben a t stneveési járuékokbó befoyt 40 _ s:z;ázaékos részedés 348 pengő. A jeen tanévben befoyt egyéb bevétek összege (tagdijak, nevezési díj) 49 pengő. A sportkör jeen tanévi összes kiadása 460 pengő 0 fiér. Maradvány 30 pengő 5 fiuér. A sportkör etári gyarapodása: 97 darab 348 pengő 9 fiér értékben. Gruber Gyua, testn. tanár. 5 Iskoai ünnepéyek. Iskoai ünnepéyek votak a tanév menyitásakor: szeptemberr.-én, továbbá október 6.-án a nemzet vértanuinak emékére, március 5.-én az 848. évi szabadság eszméinek megünnepésére, ápritis 7.-én: iskoj:ánk névadó patronusának eméketére, ápriis 8.-án II. Rákóczi Ferenc haáának 00. évforduóján, végül tanévzáráskor június 7.-én. Érettségi taákozók. A vot iskoatársak taákozója évrő-évre gyakoribbá váik, sőt egyre ünnepéyesebb kereteket öt. Az, iskoa egyrészt fétő gondda, másrészt bizakodó reménnye bo csátja az éet útjára épő növendékeit, de egyútta meghatottságga és örömme, fátja visszatérni az éejt küzdemeiben megedzett, az Ama Mate rhez hüségesen ragaszkodó idős fiait. Az idei pün kösdkor az 895-ben és 95-ben érettségizettek gyüekeztek össze iskoánkban.

15 6 Rendkivüi tárgyak. A rendkivüi, tehát nem köteez6 tárgyak tanításának a céja egyrészt a rendes tananyag kiegészítése és a gyakorati éet szükségeteinek megfee6 fejesztése, másrészt az átaános rnü. vetség körébe tartozó s a rendes tárgyak sorábó hiányzó ismeretek pótása. A foyó évben a köjvetkezö tárgyakat tanitottuk: Latin nyev. I. évfoyan. (VI. osztáy.) Heti 3 óra. Tanár: Dr.. Augusztinovicz Eemér. Tankönyv: Esztergomy-Nagy: Latin o- -vasó -és gyakorókönyv a reágimn. IV. o. sz. Végzett anyag: az aaktan ismétése, egyszerű és összetett ndndat. Ovasmányok : Phaedrus meséib6:., 5-6, 9, Fordítás. magyarró atinra az aaktan és mondattan begyakorására. Betéve: közmondások. Tanuók a VI. osztáybó: Dergán Aadár (.), Nagy Frigyes (), Martini Róbert (3.,). II. évfoyam. (V'. osztáy.) Heti 3 óra. Tanár: Dr. Auguszti- n;ovicz Eemér. Tankönyv: Esztergomy-Nagy: Latin ovasó-és gyakoróköfnyv a reágimn. IV. o. sz. Márkus : Szemevények Oviius műveihö. Wirth :Vergiius Aeneise. Végzett anyag : aaktan,. esettan ismétés e, az összetett mondat. Ovasmányok: 5-0. Ovi- dius A viág négy kora. Daedaus és Icarus. Vergiius: Aeneis. I (kihagyásokka.) Fordítás magyarró atinra.a \Iyevtani anyag begyakorására. Tanuók a VII. osztáybó: Kárpáti Lászó (3), Lőrin cz Ferenc (3), Mohos István (), Monár Lászó (),_ Monár Zotán (), Németh Ottó (), Schwarcz Károy (3), Sopro. nyi-thurner Jnos (3), Wiedner János (). III. évfoyam. (VIII. osztáy) Heti 3 óra. Taár Dr. Auguszti- novicz Eemér. Tankönyv: Wirth: Latin irai szemevények Wirth: Vergiius.Aeneise. Wirth: Horatius. Kumnics: S.zemevé nyek Cicero beszédeibő Hittrich: SaUustius Beium Jugurthinu- ma. Viégzett anyag: nyevtani és régiségtani ismertek összefogja.. ása. Ovasmányok: Vergiius. ec.; Ovidius: Tristia I. 3.; Cicero: I;n Catainam. I..-8. fejezet ; Vergiius Aeneisébő az I. és II sora; Horatius: Carmina I i-3.; Saus tius: Beium Jugurthinumbó szemevények. Tanuók a VIII. osz táybó: Ées Lászó (), Stesse Lástó (), Szentgyörgyi Károy (3), Zergényi Gyua (3). Német társagási gyakoratok. Heti óra. Cé : A tanuóknak a rendes iskoai tanitáson kivü a beszégetésben vaó gyakorása. Kezdő évfoyam I. o. tanuók részére. Tanár: Legény János. Végzett tárgykörök : Az iskoa. Az osztáy. A képek. Az évszakok. Az időjárás. Az óra. A város. A fau. Az erdő. A m,ező. Kiránduás. Az utazás. A háziáuatok. A vadáatok. A madarak. - Résztvett tanuók : Baráth Imre (.), Buxbaum József (.), Debreceni Nagy György (.), Füöp Zotán (.), Kern Egon ( -), Kiss József (), Komáromi József (), Kontor Aajos (), Monár-

16 Lászó (.), Simon Gyua (., Szaay Mikós (.), Turny József (.), Weier Ervin (.), Haadó évfoyam I. o. tanuók részére. Tanár : Dr. Emner 4 József. Végzett tárgykörök. űdvözések. A ház. Az otthon. Az is koa. Étkezésee Éteee Itaoe Az e nberi test. Szinek. Az idő. Az évszakok. Az időjárás. Hány óra van? Ruházat. Egészség és betegség. Szerszámok. Fogakozások. Közekedési eszközök. Házi áatoe Madarak. Bogarak. Bevásárásoe V o nat. Utazás. Kir án duás. Résztvett tanuók: Bajnok Ottó (.), Börzsei Lászó (), Füöp Lászó (.), Gyümöcsfa;vay György (.), Hoffman. Eini (.J, Horváth Lászó (.), Keényi Imre (.), Lederer Pá (.), Meche Károy (.), Mészáros János (.), Schwarcz Sándor (.), Siéger Nándor (.), Sosztarich Endre (., Szakács J án os (.), Szaay Jó- zsef (.), Takács IInre (.), Deutsch Emi (.), Seregéy Árpád (.), Deutsch Pá (), Hanar Lászó (.) Francia nyev. A görögöt tanuó V. osztáybe.iek s.zámára. Heti óra. Tanár: Dr. Machovich Viktor. T3Ikönyv: Birkás Géza: Francia nyevkönyv a reágimn. V. és VI. o. sz, Végzett anyag: al. aaktan eemei, segédigék, rendes ragozású igék egyszerű aakjai passé indéfini. Kiejtés. Ovasmányok: -5. eckéig. Beszédgyakoratoe Fordítás magyarró franciára az aaktan begya{orására. Betéve: taányok, rövid versee Tanuók az V. osztáybó: Bayer Rezső;3), 3ánfai Imre (), Czike István (), Güch Lajos (), Hentze Erik (), Horváth Endre (), Kei István (), Kendö József (), Rónai Lászó (), Schwartz Káhnán (3), Szenkovics Ernő: (). Fizikai gyakoratok. Vezette: Dér Zotán. VII-VIII. o. tanuók részére. Cé: Tudatosabbá tenni a tanuóknak egyes fizikai eszközökre és fogamakra vonatkozó ismereteit azáta, hogy a tajnuókka magukka végeztettük e egyes fontosabb mérőki séreteket. Egy-egy mérési összeáítássa.-3 tanuó dogozott egyidejüeg. a mérés módjáró és eredményérő} mindegyik pontos jegyzőkönyvet készített. VII. osztáy. Heti óra egyfoytában. Résztvett az eső féévben.4, a násodik féévben 9 tanuó hetenként vátozó két csoportban. Végzett anyag : A fizikai In érés aapevei, középér ték,-és hibaszámítás. Hosszuságmérés ( mérő Iéc, toómérce, nóhirusz, mikrométer, szferométer, ogaréc). Időmérés (stopper, metronom, fonáinga). Törnegroérés (tára és anaatikai méregge, to vábbá egyenőtenkarú néregge Borda és Gauss nódszere sze rint). Egyenetesen vátozó mozgás (Atwood fée ejtögép, Whiting fée inga). Hajítási páya (Grimseh fée pisztoy). Erőparaeograinma ( Gravesande készüéke). Az egyensúy fetétee emeőn és ejtőn. Súypontidornok, súypontetoódásoe Rugamasság (JoUy fée néreg. Sürűségmérés Arcbimedes fée hidrosztatikai méreg, Mohr -Westpha fée méreg, piknométer, térfogati és súyareométer, au iu. feüközekedőedények. (Joy fée méregge Nicho- 7

17 8 son szerint). Hangvia rezgészsárnának Ineghatározása Grimseh készüékével Ch.!adni-fée idomok. Hang huámhosszúságának meghaárazása rezonancia aapján. Fényvisszaverődés sík és homorú tükrön. Fénytörés üvegkockán és hasábon. Gyűjtő és szóróencséc Fotometria. Fresne fée biprizma.. A gyakoratokon végig résztvett VII. o. tanuók és érdemjegyeie I. csoport: Finta Sárdor (.), Füöp Béa (.), Horváth Jenő (.), Kárpáti Lászó (.), Kier Vimos ()., Kürti Ervin (.), Lőrinc Ferenc (.), Megyesi Gyua (.), Németh Ottó (.), II. csoport: \fohos István (.), Monár Zotán (.), Nagy Döme (.), Sch,vrcz Károy (.), Simkó János (.), Szabó Károy (.), Szenti János (.), Track Káro'Y (.), Wiedner János (.), Wid.z8isz J án os (.), VIII. osztáj.y. Heti óra egyfoytában. Résztvett 8 tanuó he tenként váj.tozó két csoportban. Végzett -anyag: A hőnérö aappontjai. Gicerin kiterjedése. Gázok bökiterjedési együuhatój'a,. '(Weinhod fée készüék). Keverési kaoriméter. Bunsenáng hömérsék.etének meghatározása keverési kaorimé:terre. Ceme!.t Desornes kísérete. Paraffin ovadáspontja. Jég ovadási hője. Viz párogási h ője. \ágneses erővonaak eőáítá sa és rögzítése paraffinos papiron. Mágneses erőtér térképezése kis nágnestűve. G:rimsch fée pósumér eg. FHdmágnességi adatok neghatározása. Eektronos kapudtás mérése. E e;á:ásmérés Wheatstne-fée 'h idda. Jouefée hő keverési kaorünéter re. E\ektroizis. Rézvota méter. Aramerősség és feszütségmérés forgótekercses anpere és vot néterre. A gyakoratokon résztvett VII,I. o. tanuók és érdenjegyeik: Bignió hnre (.), Cote Korné (.), Divéky Gábor (.),e Lászó (.), Fekete Sándor (.), Geencsér Sándor (.), Zergén vi. Gyua (.), Monár Sándor (.), Oberkamp Gyua (.), Stehr János (.), Stesse Lászó (.. Szaay Rezső (.), Szentgy6rgyi Károy (.), Teicher Károy (.), Temin Károy (.), Törzsök Pá (.), Traeid György (.), Varga Lászó (.), É,ettani gyakoratok. Vezette: Dr. Sz,ente Korné a VI-VII. o. tanuók részére heti órában. A végzett a!nyag: emősök, madarak, csúszómászók, és ro va rok meghatározása ; a heybei erdészeti nűegyeten áattárának megtekintése ;. áatani készítmények megfigyeése, era,jzoása (Apis meifica, Foramini-fenék, Heix ponatia, Astacus fuviatii, Sycaena sp.); a Tenebrio moitor cehoidin-beágyazása; a isztbo.. g ár ác á j ának mikrotomos feszeeteés e ; Protozoák mikroszkopi vizsgáata; rovaráca fixáása, beágyat.ása, mikroszk. 'vizsgáata; fertö-tavi pankton vizsgáat ; rajzgyakoratok az emberboncoás tan körébő ; rovargyűjtés a szabadba:n ; a béka boncoása; mikrotomos feszeeteés szövetfestésse. Tudósok éetrajza, irodami működésük.

18 Héztvett tanuók: Füöp Béa (), Kárpáti Lászó (), Megyesi Gyua (), Mohos István (). Traeid Károy (). Vegytani gyakoratok a V. osztáyban. Cé: A tanut aapfogamak a apján a egegyszerűbb cherniai kíséretek megisinertetése a tanuókka, heti órában. Tanár N'émet Vimos. V ég z ett anyag: üvegcsövek vágása, hajitása kihúzása- feeskendő paack készítése. Hidrogén, oxigén, cor és sósav eőáitása és tuajdonságai. Széndioxid e6áítása és feismerése meszes vízze. A fémek átaános tuajdonságai. Kíséretek és próbák forrasztócsőve. Normá sósav és Natriun hidroxid készítése. A firájásokka kapcsoatban stöchiometriai számitások gyakorása. A gyakodatban résztvettek: IV. a"bó Anghert Richárd () Szekeres Ernő (), Gruber Gyua (). IV. b-bő: Fischer Herbert (), Betteheim Vimos (), Farkas.Já;nos (), Abert Andor (), Szentgyörgyi József (3), Stark Gusztáv (3). Lndidvüi rajz. Tanította Horváth József heti órán. Cé: azokka a tanuókka, akik a rajzhoz küönös kedvet éreznek s akiknek küönösebb képességeik vannak, egyénieg fogaozni oy f_eaqatok keretében, ameyek a rendes tanítási órákon-az osztáyok tömegtanítása miatt-jó Ineg nem odhatók. A tanuó itt eméyedhet egy-egy feadatba, megismerheti tüzetesebben a kifejező eszközöket, de jobban áthatja a nehézségeket is, ameyek a tennészet eze rrétű szépségeinek viszaadásáva járnak. Gyakoratnemek, fokozások szerint a következők vo'tak : Vázoás : eve... e krő, hasznáati tárgyakró, geometriai. testei rő, gipsz-és éöfejekrő, eés z emberi aakró és éő aakokró. F stés : eveek,edények, virágok, csendéeti tárgyak stb. nyomán. Gipszöntvények után fejet, később éőfejet, egész aakok rajzoása és festése :naturaisztikus fefogásban. Résztvevő tanuók: J. A) o.-bó : Kovác.s Kánán (). Vitáis.Zotán (), TI. o.-bó: Bn Ferenc (), Ern mer Ottó (?), -Jesz R0hert (), Kiss Ervin (), Keényi Ire (, Nagy András (), Resch Lajos (), Seregéy Arnád (), Sosztarics András ( ). Szaay J ó zs ef ('), Varga Gyua (.). til A) o.-bó : Jforv th Béa (L Horvf.th rstvan (), Bónis Anta (). IV. A) _Jászó ( ), Varjú József ( ). TV. H) o.-bó: Gréczi T-Jászó (), Kadnár Jstvm (.), Lamp Sándor f), Bévész András,ó : Szőke T f). V. o-hó: Bf.bai AntaJ. (.). 'TJ. o.-6: Ercns János (), Nagy 'VriJryes ()' otán. rjász0 (J.). VT:I:. o.-ra: MohoR!s v.n (_\ Sjm:t<ó J ános (J.). v:u:t:. o.-b0: :R'-ekete Sn cor (J.). Sz?.sz :rstv:sn 0.). Karének. H eti ór.a. Tanár: Dr. Emmer József. Tanut éne kek : Hiszekegy..., Himnusz, S.zózat, Október 6-ra, Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország..., Szüőfödem, Ott, ho a Mátra öén... Tanuók: a): Barát Imre (), Schey János (), Kis József (.), Someitner Győző (), D_ebreceni-Nagy György (), Raffensperger Ferenc (), Tcsernits Ottó () ; I. B): Kantor Aajos (), Kis János (), Tremne Nándor ()-; IL o.: Füöp Lászó (), Sza- 9

19 0 kács János (), Sieger Nándor (), Sosztarich Endre (), Baunhozer Károy (), Szakács Károy (), Freyer József (), Prikaszky Béa (), Szaay József (), Farkas Tibor (), Drávai József (), Stark József (), Sikós János (), Hermann Károy (), P eisch Román (). ó bis Árpád (), Kornek Károy (), W abe József (), Német Pá (), Gyümöcsfavay Ferenc (), Börzsei Lászó (), Hanthaner Ferenc (), Kiss Ervin (), Csizmadia Jó - zs ef (), Takács Imre (), III. A) Zei ch Imre (), Nyú István (), Emmering József (), Bónis Anta (), Pápay István (), Ja kócs Lóránt () Zakariás Gábor (), Ivánkay Kámán (), Kude- ka Endre (), Rauch Lászó (); III. B) :Czirfusz Sziárd (), Ha uer Afréd (), Müh Gusztáv (), Oz Gyua (), Uoger Károy (), Mansbergeg József (), Tóth József (), Beovics János (), Szabó Lajos (); IV. A): Sz.ke Lászó (), Orbán Zotán (): IV. B): Hammer Ferenc (), Horváth Emi (); V. o. :Hentze Erik (), Kendöi József (), Rábai A[ta (), Varga Károy (). Posch Károy (), Szarka Gyua (). Güch Lajos (); VI. o. Gri Jáno {), EnmrHng János (), Weidinger Ernő (), Füöp József (), Wes7-ey György (), Erdős János () ; VII. o.: Csizmazia La i 0 (), Finta Sándor (), \Vidzeisz János (,. Mo'nár Lászó (),. Track Károy (). Nagy Döme (), Me gy si G vu a (). Füöp Béa (). Gergey Béa (). Augusztin Kurt () : VIII. o.: Feke't Sán, dor (), Szentgyö.rgyi Károy (). Oberkamp Gvua (). Temin Károy (.), Finta Lászó (), Stehr János (.), Kurdi Miháv (), Szaay Rezső ( ), Teicher Károy (), Track György (). összesen :9 tanuó. Zenekar. Vezető tanár: Dér Zotán. Cé vot: Egyrészt az iskoai ünnepéqyeket zeszámokkai. vátozatosabbá tenni, másrészt a zenekari össz.i átékba vaó beegyakorás és végü a zeei izés és átókör fejesztése. Ennek megfeeően ei.őadtuk az október 6.-i ünnepéyünkön Haydn 99. opuszának eső két menüettjét, a március 5.-i ünnepéyünkön Haydn 54. opuszának menüettjét és Erke Hunyadi induóját. Ezeken kivü. gyakorotuk Fucik Traumide'áját és Bizet Carmen induóját. A IV. és V. osztáyos tagok részére tartott eméeti órákon áttekintettük a zenetörténet egfőbb korszakait és vee kapcsoatban fogakoztunk a egfontosabb zenei stíusokka és formákka, továbbá összeáítottuk a meghagatásra és a tnunányozásra egmétóbb reprezentáns akotások jegyzékét. A zeneka:' ezidén kizáróag hegedüsökbő áott, méghozzá két-három közepes játékostó etekintve egészen kezdőkbö; annyira, hogy tú- nyomó részük még a eegyszerűsített második-hegedű szóamot is csak hosszas gyakorás útján tudta ejátszani. Ez a szomorú tény csak egyik speciáis tünete annak az átaános jeenségnek,. hogy részben a rossz gazdasági viszonyok, részben azonban mindenesetre a rádió hatására arányag igen kevesen tanunak hang" szeren játszani, sőt _ a tanuni kezdők közü is egtöbben hamárosan abbahagyják. Sok szü6 úgy okoskodik, hogy minek évek soráj át küzködni keserves gyakorássa, az eredmény egtöbb,..

20 -ször a bbé-evésbé, rossz, ej á, tszása oy műveknek, meyeket.a radro utjan mrnden faradsag nekü sokka tökéetesebben e het évezni. Pedig az aktiv zenéés egészen más, sokka méyebbre hatoó közeedést jeent a z enéhez, mint a puszta hagatás; kü önösen ha a hangszeren játszás tanítása keő eméeti és eszte.. tikai vezetéssei van összekötve. \ fert amiy bizonyos, hogy a rá dió igen nagyértékű eszköz a rnár zeneértönek egyes nehezebben megszerezhetö, vagy csak egész törnegek áta eőadható rnű4 vek évezésére ietve megismerésére, époy kétségteen, hogy pusztán a rádió útján igen kevés ember jut e a zene tuajdon... képeni kincseinek megértéséhez. A bár muzikáis, de zeneieg tanuatan embernek ugyanis hiányzik ninden vezető fonaa a ma gasabbrendű müvek másfée daamaihoz és szövevényes feépi éséhez, épen azért igen vaószínií, hogy meg fog rekedni a egprimitívebb induók, vaeerek és a egecsépetebb fajtájú népdaok reatíve ige szűk és épen azért igen regényes vi'ágáná. Szinte azt mondhatnók, hogy a hangszeren játszani nem tudó közön... séget is fokozatosan neveni keene a heyes rádióhagatásra. A zenkarnak vot 4 áandó tagja : Ezek a következök :Ées.aszó, Szeiigyörgyi Károy és Teicher Károy VIII. o. tanuók Egés:r Kámán és Szarka Gyua V. o. tanuók: Feier Ferenc és Betteheiin Vimos IV. o. tanuók; Deutesh PáL Kerner Károv, Sturrn Hemut és Szeneeei József II. o. tanuók; Debreceni-Nagy György,!\.ayer Vvater és Prost Ervin I. o.tanuók. Ezek vahi ennyien... "zorganuk iuamáu jees osztárzatot nyertek Csak az ünepveken, mint kisegítő játszott Vissi hnre v. o. és RéYész András IV. o. tann'ó. Csak az enéeti órákon vett részt Grúber Gyua IV. o. tan u ó. Kiránduások. ) A szaktárgyi kiránduásokat a szaktanárok vezették és - éra hosszatt, eeteg egy déután ta:rtották. Igy vot az I. a) ceztáy födrajzi kiránduáson a bécsi dombon (Kovács tan;r v IZetéséve), a II. osztáy a Béka tóná a növényviág megfigyeé e céjábó (Német)., a IV. b) osztáy a vízművekné és a jéggyárhan (Német). A VI. osztáy vot a petőházai cukorgyárban (Né.. met, Csanády), a gázgyárban és a sörgyárban (Ném,et). A VI.L osztáy megtrekintette a Városi Muzeunot ( Lauringer ig.), egy.akaomma a csiagos eget figyete m eg (Barta tanár vezetéséve). A VIII. osztáy járt a vármegyei evétárban (Katona), az eektromos teepen, a teefon-távíró központban (Dér). A fesőbb osztáyok rajzáráikat néhányszor a szabadlan, benn a városban és künnebb is, tartották (Horváth, Janesitz). Több osztáy megtekintette a városban rendezett művészeti kiá ításokat is. Szeptember.-én az egész intézet megnézte a soproni ipa i és :mezőgazdasági kiáítást.

21 b) A tanunányi kiránduások során a IV. b) osztáy (Lauringer igazgató vezetéséve, Német, A ugusztinovicz tanárok és Éő hittanár kíséretében) október 3.-án a ánzséri váromot s a körüötte eiterrüő erdőségeket tekintette meg, a VI. osztáy pedig ugyanakkor Kisma;rtonba me nt autóbuszon (Csanády és V as tanárok v ezetéséve), megnézte a várost, a Kávária tempomot, a Wof muz eumot, Lajtaszentgyörgyi vadaskertet, Szentmargitbányai kőfejtőt. A kiránduások Iegnagyobb részét május 5.-én tartottuk m.eg (a baatoni t 4. és 5.-én) az I--VII. osztáyú tanuók rész véte éve. Baatoni kiránduás. A III. b), IV. a), IV b), V. és VI. osztáyok 9 tanuója, Nénet vezető tanár nehett és Augusztinoviczt. Csanády, Enmer, Katona és Kovács tanárok kíséretében május 4. és 5.-én kétnapos kiránduást tett autóbuszon. A következ ő útvonaon mentek végig: Sopron - Sárvár (bajor kir. kastéy) - Ajka (üveggyár) - Herend (porceángyár, muzeum) Veszprém (székesegyház, püspöki paota, muz eum, építészeti emékek, szobrok, eméktábák, középüetek) - Baatonamádi -Baatonfü:riéd (színház, szanatórium, savanyúvízforrás) - Siófok (küönhajóv.a több órás hajóút a Baatonon) - Tihany (apátsági temponi, kiráy.szobák, Kávária, geoógiai viszonyok) - Baatoni hegyvidék (bazat fomációk) - Tapoca - Sümeg - Sárvár Sopron. E.kiránduás kettős cét szogát: egyrészt bemutatta az ü veg és porceángyártást, a tanuók geoógiai ismereteihez szogáta'tott 'bőséges iusztráó anyagot, m.egismertette csonka országunk egszebb természeti kincsét, a Baatont, násrészt nemzeti é,sttünk művészi enékeinek egész S{}rát áította tanuóink eé, akik feejtheteten éményeket szereztek tanuságos, természeti szépége i ben is dús kétnapos útj ukon. A többi os,ztáy kisebb tanumányi kiránduáson vot. Az L a) osztáy Nagycenkre ment (Haász tanárra), az L b) és IL osztáyok Brenntergben votak, a III. a), III. b) és VI. osztáyok az asztajfőn (Horváth, Janesitz, Legény, ietőeg Dér és. Vas taná-. rokka), a IV. a) és V. osq;táy pedig a Tómaom, Fertőrákos vidékét járta b (Szente, Anta, Lomniczy, \achovich). Szüői értekezet ez évben kétszer vot: Január 6.-án Éő:. Pá hitoktató a cserkészet és a szüői ház viszonyáró beszét az. érdekődő s,züőknek, míg Vas Jenő tanár a nyári táborozási terv,ekrő és egy parádi cserkésztábor ehetőségeirő tájékoztatta az egybegyűteke t. Az ápriis.-án és 3.-án tartott értekezeten dr. Koszterszitz József Szent Imre Koégiumi igazgató adott eő arró, hogy mit ovasson a diák és hogyan, továbbá hogy miyen szerepe van a kongregációnak a diákok vezetésében. Az iskqai értekedetek száma összesen 5 vot és pedig 8; rendes és 7!'endkivüi.

22 v. Erköcs-fegyemi, tanumányi áapot.,,,. es egeszseg Vaási köteességét minden tanuó tejes.ítette. A róm. kath. tanuók minden vasárnapon és ÜiiEIJ)napon szentmisét, azonkivü vasárnaponként szentbeszédet is hahgattak. Az iskoai év foyamán összesen négyszer j árutak a szentgyónáshoz és ádozáshoz, azonkivü résztvettek ápriis -4-én ekigyakoratokon, ameye... ket az összes tanuók számára dr. aász Pá szeged-mó:ravárosi pébános tartott. A nem kathoikus tanuók is hitoktatóik utasítása szerint tejesítették vaási köteességeiket. Az ev. tanuók ekigyakoratait a kathoikusokéva egyidőben Lomniczy Géza hitoktató tartotta, míg a ref: tanuók csendes napjai október végén votak. A tanítás minden nap imáva kezdődött és imáva fejeződött be. A tanári testüet minden.akamat megragadott, hogy a tanuók ekében az erkocsi é'rzést méyítse, a hazafias érzést fokozza s a tekintéy tiszt eetét sziárdítsa. A sopronbánfavi hősi t metőben jnézetünk tanuói 66 hősi sír ápoását és rendezését váaták.. A tanuók fegyemezettség.e een átaában véve nagyobb kifogás nem vot emehető. Az önfegymezés hiánya, a csaádi neveés és jómodo-r fogyatékossága.s a szabadosság iránti hajam azon ban többször vot tapasztaható. Az idei tanév foyamán súyosabb fegyemi büntetés nem fordut eő. A vidéki tanuóknak vasúton vaó bejárási engedéyét a jeeneg urakodó gazdasági viszonyokka kapcsoato& szociáis okok tették szükségessé, noha tudjuk, hogy.a bejá:rás az eőírások s.zi-. gorú betartása In. eett is többször akamat szogátathat apróbb rend- és fegyerembontásra. E tanévben 40 tanuó vasúton, 6 ke... rékpá:ron és 9 gyaog j árt be. A tanumányi eredmény minden osztáyban kieégítő vot. Az egészségi á:apot az iskoai év nagy részében kieégítő vot, de február végén és március eej én a városban feépő, sz.e.- renc&ére e ny hej infuenzajárván y miatt iskoánkat 5 napra be keett zárni.

23 4 Szegény.sorsú beteg,einket dr. Kup Gyua iskoaorvos ingye... ne sen kezete s a tanév fo.yamán kétszer az összes tanuókat megvizsgáta. Dr. Pokorny Róbert városi tiszti főorvos is megvizsgáta a tanuóka:t, ragáyos szembetegségbin szenvedőt nem taát. 53 tanuónkat dr. Kund Vimos városi tiszti orvos újraototta. Sajnáatta k e megemíten ünk, hogy egy pédás vise.etü és jeesrendű növendékünk: id. Varga Lászó VIII. o. tan. szepterober 5.-én meghat. Nyugodj ék békében. r Itt emítjük meg, hogy az iskoa épüete átaában véve megfee a tanítás fe)ítéteeinek, noha cészietrűségi szempontbó sok kifogásonivaót taáni rajta. A tanuók számarányához képest foyosói szűkek, udvara kicsi, d]szterme nincs, a rajztermek sen megfeeőek. Küső tataroztatása Sopron város köteessége, a beső javítások az áamot terheik.

24 VI. Jótékonyság. Segéyezés. A szegénysorsú tanuókat anyagi segéye és tan "könyv ekke az intézet ke retében fíen-áó "Segéyegyesüet".átj a e. Tisztikara a következő vot: Enök : Lauringer Ernő, igazgató ; a.enök: Dr. Scheff er Oszkár; jegyző: Schüger Mikós; pénztáros: Barta Miksa; eenőr: Dr. Romwter Afréd; könyvtáros: Hor... vá th József; vá.asztmányi tagok: Be er Ede, Dr. E'mmer J ózsetf, Horváth Kámán, Horvát Rezső, Katona Ferenc, Dr. Prost János, Strasser Emi, ifj. W eidinger István, Dr. Winker Lászó. A Segéyegyesüet 08 P. pénzbei segéyt nyujtott a tanu.óknak. 85 tanuó között 308 drb. könyvjet osztott ki. Az egyesüet egy váastmányi és egy közgyűést tartott; ez akaomma a számvizsgáók jeentése, aapján a közgyűés a fementvényt az évre megadta, egyútta megáapította az évi kötségvetést. A tanév foyamán a Segéygyesüet bevéteei a következők votak: kamat 6 P. 98 f, tagsági díjak 54 P, könyvtáros gyűjtése 398 P. 5 f, régi könyvjekért 8 P, a reágimn. igazgatóságtói 3 P. 60 f, 934. évi érettségi bá jövedemébő P, össze.sern 776 P. 83 f. Kiadások: tanuók pénzbei segéye 08 P, könyvekre kiadtunk 473 P. 56 f-t, atiszt fizetése 0 P, aapvagyonhoz csatova 75 P. 7 f, összesn 776 P. 83 f. Beer Adof úr newyorki akos, intézetünk vot növendéke 50 P -t és Dr. Kúnszeri Gyua iskoánknak Budapestre átheyezett tanára 00 P-t adtak át intézetünk igazgatójának szegénysorsú tanuók anyagi segéyére; az igazgató P -ős részeibekben osztotta ki ezt a pénzt arra érdemes 5 tanuó között. A Segéyegyesüet vagyo na: 468 P. 7 f. A súyos gazdasági heyzet a Segéyegye süet hathatós munkásságát fokozottabb n:(értékben teszi szükségessé. Szeretette kérj ük iskoánk barátait, hogy fiéreikke - mint rendes vagy pár.. toó tagok - támogassák egyesüetünket nemes féladatának tejesítésében.

ERTESITOJE A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA. 55, sz, AZ 1929/30. ISKOLAI ÉVRŐL. SOPRON Vitéz Tóth Alajos könyvnyomdai müintézete 1930

ERTESITOJE A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA. 55, sz, AZ 1929/30. ISKOLAI ÉVRŐL. SOPRON Vitéz Tóth Alajos könyvnyomdai müintézete 1930 A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA 55, sz,,,,, ERTESITOJE AZ 199/30. ISKOLAI ÉVRŐL SZERKESZTETTE : LAURINGER ERNO IGAZGATÓ. " SOPRON Vitéz Tóth Aajos könyvnyomdai müintézete 1930 , t WALLNER

Részletesebben

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (IV - VIII. OSZTÁLY REÁLOIMNÁZIUMA) 63. sz. KÖZZÉTETTE :

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (IV - VIII. OSZTÁLY REÁLOIMNÁZIUMA) 63. sz. KÖZZÉTETTE : Szombatheyi tankerüeti kir. főigazgatóság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (IV VIII. OSZTÁLY REÁLOIMNÁZIUMA) 63. sz. ÉRTESÍTŐ E AZ 93738. ISKOLAI ÉVRŐL, AZ INTÉZET FENNÁLLÁSÁNAK 88. ESZTENDEJÉBEN.

Részletesebben

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (VI - VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM) 65. SZÁMU EVKONYVE

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (VI - VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM) 65. SZÁMU EVKONYVE S zombatheyi tankerüeti kir. főigazgatóság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (VI VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM), 65. SZÁMU EVKONYVE Az 193940. ISKOLAI ÉVRŐL, AZ INTÉZET FENNÁLLÁSÁNAK 90. ESZTENDEJÉBEN.

Részletesebben

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI IS TV ÁN GIMNÁZIUM (III-VII. OSZT. REÁLGIMNÁZIUM, VIII. OSZT. REÁLISKOLA) 62. sz. ERTESITO E

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI IS TV ÁN GIMNÁZIUM (III-VII. OSZT. REÁLGIMNÁZIUM, VIII. OSZT. REÁLISKOLA) 62. sz. ERTESITO E Szombatheyi tankerüeti kir. főigazgatóság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI IS TV ÁN GIMNÁZIUM (III-VII. OSZT. REÁLGIMNÁZIUM, VIII. OSZT. REÁLISKOLA) 62. sz.,,,, ERTESITO E AZ 936-37. ISKOLAI ÉVRŐL, AZ INTÉZET

Részletesebben

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA. 53_ sz_ ERTESITOJE SZERKESZTETTE : LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ.

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA. 53_ sz_ ERTESITOJE SZERKESZTETTE : LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN REÁLISKOLA 53_ sz_,,,, ERTESITOJE AZ 192728. ISKOLAI ÉVRŐL. SZERKESZTETTE : LAURINGER ERNŐ IGAZGATÓ. SOPRON, 1928. VITÉZ TÓTH ALAJOS KÖNYVNYOMDAI MÜINTÉZETE. . Az 192728*

Részletesebben

EVKONYVE SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM A SOPRONI ÁLLAMI. LAURINGER ERNO TANOGYI FöTANACSOS, IGAZGATó. (V-VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM) 64. sz.

EVKONYVE SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM A SOPRONI ÁLLAMI. LAURINGER ERNO TANOGYI FöTANACSOS, IGAZGATó. (V-VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM) 64. sz. Szombatheyi tankerüeti kir. főigazgatóság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM (V-VIII. OSZTÁLY REÁLGIMNÁZIUM), 64. sz. EVKONYVE AZ 1938-39. ISKOLAI ÉVRŐL, AZ INTÉZET FENNÁLLÁSÁNAK 89. ESZTENDEJÉBEN.

Részletesebben

A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 2010/2011. tanévi munkaterve

A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 2010/2011. tanévi munkaterve A Pásztorvögyi Átaános Iskoa és Gimnázium 2010/2011. tanévi munkaterve. Augusztus Esemény Ho Fee s Segít k Ssz. 21 Szombat 22 Vasárnap 23 Hétf Továbbképzés BKE 24 Kedd Továbbképzés BKE 25 Szerda Továbbképzés

Részletesebben

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl

merevségének oldódásával és az mtézrnél!1yl I az 991192-es tan.év Komárom-Eszterszabáyozás merevségének odódásáva és az mtézrné!1y gom, A egfontosabb cékitűzés az tantárgy- és tanórarendszert érintő térnyeréséve- eindutak az intézményekben, és ma

Részletesebben

(/ri. számú előterjesztés

(/ri. számú előterjesztés (/ri. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat áta fenntartott neveésioktatási

Részletesebben

ERTESITO E ... r-.;;.;.,.::,t-.ath.uw:- R 1 ls'f. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM IV. 61. SZ. LAURINGER ERNO IGAZGATÓ.

ERTESITO E ... r-.;;.;.,.::,t-.ath.uw:- R 1 ls'f. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM IV. 61. SZ. LAURINGER ERNO IGAZGATÓ. Szombatheyi tankerüeti kir. főigazgatóság. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM, 61. SZ.,,, ERTESITO E AZ 193.5!36. ISKOL.~I ÉVRŐL. SZERKESZTETTE :., LAURINGER ERNO IGAZGATÓ. r-.;;.;.,.::,t-.ath.uw:-

Részletesebben

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges

Összefüggések a marótárcsás kotrógépek elméleti és tényleges Összefüggések a marótárcsás kotrógépek eméeti és tényeges tejesítménye között BREUER JÁNOS ok. bányamérnök, DR.DAÓ GYÖRGY ok. bányagépészmérnök, ok. küfejtési szakmérnök A küfejtésnek a viág bányászatában

Részletesebben

GEO-FIFIKA. Földtudományi ismeretterjesztõ füzet. 8. A Föld mélye. A kéregtõl a földmagig

GEO-FIFIKA. Földtudományi ismeretterjesztõ füzet. 8. A Föld mélye. A kéregtõl a földmagig 8 GEO-FIFIKA Födtudományi ismeretterjesztõ füzet MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézet 9400 Sopron Csatkai E. u. 6 8. Te.: 99/508-340 www.ggki.hu www.fodev.hu www.yearofpanetearth.org www.fodev.hu

Részletesebben

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról

a Képviselő-testület részére a kerületi mérési koncepció átalakításáról --i1ó. száú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkorányzat Apogárestere Eőterjeszt és a Képviseő-testüet részére a kerüeti érési koncepció átaakításáró I. Tartai összefogaó A Kuturáis, Oktatási

Részletesebben

ÉRTESITŐJE Az 1923/1924. ISKOLAI ÉVRÖL. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNÖ IOAZOATÓ.

ÉRTESITŐJE Az 1923/1924. ISKOLAI ÉVRÖL. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNÖ IOAZOATÓ. A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN FÖREÁ.LISKOLA 49IK ÉVI ÉRTESITŐJE Az 1923/1924. ISKOLAI ÉVRÖL. SZERKESZTETTE: LAURINGER ERNÖ IOAZOATÓ.. A soproni áami Széchenyi István főreáiskoa mutjának rövid kivonata.

Részletesebben

ÉRTESÍTÖJ E. _rt.szak ~c.t~.<ji.szám. Kltfil : #vf ~~~~- A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI. FÖREÁLISKOLA NEGYVENEDIK AZ 1914/15-IK ISKOLAI ÉVRŐL.

ÉRTESÍTÖJ E. _rt.szak ~c.t~.<ji.szám. Kltfil : #vf ~~~~- A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI. FÖREÁLISKOLA NEGYVENEDIK AZ 1914/15-IK ISKOLAI ÉVRŐL. A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI. FÖREÁLISKOLA NEGYVENEDIK ÉRTESÍTÖJ E AZ 1914/15-IK ISKOLAI ÉVRŐL. KÖZLI: RODT LAJOS,. IGAZGATÓ Soproni m. kir. áami föreáiskoa. ' a r _rt.szak ~c.t~.

Részletesebben

Két tanítási nyelvű kereskedelmi iskolák Magyarországon a két világháború között

Két tanítási nyelvű kereskedelmi iskolák Magyarországon a két világháború között Két tanítási nyevű kereskedemi iskoák Magyarországon a két viágháború között Nagy Adrienn Pécsi Tudományegyetem Oktatás és Társadaom Neveéstudományi Doktori Iskoa, Pécs adrienn.n.z@gmai.com A tanumány

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

Q~ számú előterjesztés

Q~ számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Q~ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére A Rákosmenti Mezei Őrszogáat 2012. I. féévi Szakmai Beszámoójáró I. Tartami

Részletesebben

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe.

Kérelmezök vállalják a helyiségrész teljes felújítását, amennyiben azt kedvezményes 4 OOO Ft/m2/év bérleti díj megállapításával vehetik igénybe. Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere y. ',. sz. napirendi pont Tárgy: Javasat a Budapest X. kerüet Újhegyi sétány 12. szám aatti heyiség egy részének bérbeadására Tisztet Gazdasági

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYE1 JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ik!. sz.: V.449120fO. Eőadó: Túriné Kovács Márta Tarné dr. Maatyinszki Anita, Nagy Árpád Me.: f Hiv. sz: Postacím: 5601 Pf

Részletesebben

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM EVKONYVE SZERKESZTETTE GIMNÁZIUMI IGAZGATÓ. SOPRON, 1949.

A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM EVKONYVE SZERKESZTETTE GIMNÁZIUMI IGAZGATÓ. SOPRON, 1949. Szom.batheyí tankerüet A SOPRONI ÁLLAMI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM,.. EVKONYVE AZ 194849. ISKOLAI ÉVRŐL. AZ ISKOLA. FENNÁLLÁSÁNAK 99. ÉVÉBEN SZERKESZTETTE Dr. MARTONOS LAJOS GIMNÁZIUMI IGAZGATÓ. SOPRON,

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a védőnői szakmai napok támogatásáró 2011. szeptember 29-30. között a Kőbányai Egészségügyi Szogáat Védőnői Szogáatának 16 védőnője

Részletesebben

j_')-. számú előterjesztés

j_')-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés j_')-. számú eőterjesztés a Humánszogátatási Bizottság részére a kőbányai iskoák működését segítő aapítványok támogatásának eszámoásáró

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bbasmeret aapok Bbasmeret aapok 1 Isten 2 Jézus Krsztus 3 Szent Szeem Szentháromság 4 A Bba 5 Az Ember 6 Bűn megvátás 7 Újjászüetés, megszenteődés 8 Betötekezés Szent Szeemme 9 Kegyeem 10 Ht 11 Krsztus

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

172. szám II. kö tet. II. rész JOGSZABÁLYOK. A Kormány tagjainak A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. de cem ber 29., csütörtök 172. szám II. kö tet TARTALOMJEGYZÉK 125/2005. (XII. 29.) GKM r. A köz úti jár mû vek mû sza ki meg vizs gá lá sá ról szóló

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE TARTALOM A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. szeptember 20. Megjelenik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/38. szám Ára: 315 Ft TARTALOM Álláspályázatok I. FÕRÉSZ: Személyi és szervezeti hírek A Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Harmonikus rezgőmozgás

Harmonikus rezgőmozgás Haronikus rezgőozgás (Vázat). A rezgőozgás fogaa. Rezgőozgás eírását segítő ennyiségek 3. Kapcsoat az egyenetes körozgás és a haronikus rezgőozgás között 4. A haronikus rezgőozgás kineatikai egyenetei

Részletesebben

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete

A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete 2009/96. sz m M A G Y A R K Z L N Y 24407 A f ldm vel s gyi s vid kfejleszt si miniszter 81/2009. (VII. 10.) FVM rendelete a k lcs n s megfeleltet s k r be tartoz ellenдrz sek lefolytat s val, valamint

Részletesebben

J ~15-. számú előterjesztés

J ~15-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere J ~15-. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Magyar Labdarúgó Szövetség Országos abdarúgó páyaépítési programján történő

Részletesebben

0f. számú előterjesztés

0f. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere,, ' 0f. számú eőterjesztés -- Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest X. kerüet, Újhegyi sétány 16. (hrsz: 42309/27) szám aatti

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065

A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 18/2009. (III. 6.) FVM rendelete. 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 2009/27. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 5065 1. (1) A ren de let cél ja a mo ni tor ing ada tok egy sé ges rend - szer alap ján tör té nõ adat szol gál ta tá si ke re te i nek meg ha tá - ro zá sa. (2)

Részletesebben

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van.

Boldog, szomorú dal. 134 Tempo giusto. van gyer - me- kem és. már, Van. Van. már, fe - le - sé - gem. szo-mo - rít - sam? van. Boldog, szomorú dl Kosztolányi Dezsõ Soprn 13 Tempo giusto Lczó Zoltán Vince Alt Tenor Briton Vn már ke - nye-rem, bo- rom is vn, vn gyer - me- kem és Bss Vn Vn fe - le - sé - gem. Szí - vem mi-nek is

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 9. szám 2008. szep tem ber 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest,

Részletesebben

J~ewezé.ti FIATAL GYÓGYSZERÉSZEK ÉLET- ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEINEK VIZSGÁLATA VIDOVSZKY KÁLMÁN. Beosztá8 szerinti rnego.6zlás. Budapest.

J~ewezé.ti FIATAL GYÓGYSZERÉSZEK ÉLET- ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEINEK VIZSGÁLATA VIDOVSZKY KÁLMÁN. Beosztá8 szerinti rnego.6zlás. Budapest. 95. júius GYOGYSZERÉSZET 5 J~ewezé.ti kirdijpk FIATAL GYÓGYSZERÉSZEK ÉLET- ÉS MUNKAKÖRÜLMÉNYEINEK VIZSGÁLATA VIDOVSZKY KÁLMÁN Az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatóságának

Részletesebben

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról Bányák Mi még úgy kö szön tünk az is ko lá ban, hogy: Jó sze ren csét! Most, 40 év vel az utol só bá nya be zá rá sa után, már szin te nyo ma sem ma radt an nak, hogy Pilisszentiván bá nyász fa lu volt

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott

Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott Me se ku tyá val és bi cik li vel Barni har ma dik szü le tés nap já ra ka pott egy gyö nyö rû bi cik lit. volt két nagy ke re ke, két kis ke re ke, egy szél vé dõ je, ben zin tar tá lya, szi ré ná ja,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86"'.,..,. ..,

T AMOGATASI SZERZÓDÉS. Eszaki Lipótváros megújítása Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 86'.,..,. .., .,.,..,,, T AMOGATASI SZERZÓDÉS, "Eszaki Lipótváros megújítása" Azonosító szám : KM OP-5. 2.2/ A-13-2013-000 1 Nemze Fejesdéo Og~Okdt -.u)siechonyifi'.,...u 86"'.,..,. - _, MAGYAR ORSZAG t~ EGU J U L A

Részletesebben

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft

123. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1155, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 21., péntek 123. szám TARTALOMJEGYZÉK 241/2007. (IX. 21.) Korm. r. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szó ló 1992. évi XXXIII. tör

Részletesebben

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY A ma gyar la kos ság bel föl di uta zá sai PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY Ké szí tet te: a Ma gyar Tu riz mus Rt. Ku ta tá si Igaz ga tó sá gá nak meg bí zá sá ból a M.Á.S.T. Pi ac- és Köz vé le mény ku ta tó

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 4 9 2 5 2 2 1 2 5 1 0 1 9 1 0 0 8 7 3 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv megnevezése,

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA. Tartalom VI. ÉVFOLYAM 2. szám 2008. feb ru ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 5 2 0 2 8 7 1 2 5 1 0 1 0 0 2 0 8 6 9 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv megnevezése,

Részletesebben

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal

38. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1311, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 5., szerda 38. szám Ára: 1311, Ft TARTALOMJEGYZÉK 79/2006. (IV. 5.) Korm. r. A fel sõ ok ta tás ról szóló 2005. évi CXXXIX. tör vény egyes

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS Postacím: 5601 Pf 112. Teefon: (66) 523-806 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: V, 50412010. Eőadó: Túriné Kovács Mára, Nagy Árpád Me.: 3 Hiv. sz:

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal

40. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 207, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 7., péntek 40. szám Ára: 207, Ft TARTALOMJEGYZÉK 83/2006. (IV. 7.) Korm. r. A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

. BTI. Beszámoló a. Budapesti Temetkezési l ntézet Z rt. 2013. év 1-IX. havi tevékenységéről. 2013. november 11. BVK!

. BTI. Beszámoló a. Budapesti Temetkezési l ntézet Z rt. 2013. év 1-IX. havi tevékenységéről. 2013. november 11. BVK! . BTI BUDi\PESTI TEMETKEZÉSI INTÉZET ZRT. BVK!:~ HOLDING TAGJA CÉG: Budapesti Temetkezési ntézetzrt. CÍM:1086 Budapest, Fiumei út 16. TEL.: +361 323 5136 FAX: +361 323 5105 WEB: www.btirt.hu E-MA L: titkarsag@btirt.hu

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ III. év fo lyam 7. szám 28 Ft 2006. jú li us 0. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI ÉRTESÍTÕ A KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm estere. Javaslat stratégiai együttműködési megállapodás megkötésére Sagótarján Megyei Jogú Város Pogárm estere Szám:12382/2014. Javasat stratégiai együttműködési megáapodás megkötésére A szabad váakozási zónák kedvező fetéteeket és kedvezményeket biztosítanak a gazdasági

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 3 0 8 9 5 5 1 0 5 1 2 0 0 5 0 0 8 5 4 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 3 0 8 7 3 5 1 0 5 1 2 0 0 5 0 0 8 5 4 2 0 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben

.2/j. számu előterjesztés

.2/j. számu előterjesztés .2/j. számu eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármcstere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Önkormányzat Újhegyi Uszoda és Strandiúrdő vezetőjének négyéves

Részletesebben

ÉRTESITŐJE -----1 A SOPRONI MAGY. KIR. ALLAMI FOREALISKOLA NEGYVENEGYEDIK AZ 1915116-IK ISKOLAI ÉVRŐL. , ", . I f,- ~ l~ ( #-/.

ÉRTESITŐJE -----1 A SOPRONI MAGY. KIR. ALLAMI FOREALISKOLA NEGYVENEGYEDIK AZ 1915116-IK ISKOLAI ÉVRŐL. , , . I f,- ~ l~ ( #-/. A SOPRONI MAGY. KIR., ", ALLAMI FOREALISKOLA NEGYVENEGYEDIK ÉRTESITŐJE AZ 1915116-IK ISKOLAI ÉVRŐL. ~!Pf';-t.'!.! ; wr. eo-o--... ~~~..,..,_... 8atttaJaa t u.. I f,- ~ -----1 ~ ( #-/. ~,.ff! 40 KÖZLI :

Részletesebben

lfr ;/fz 1 A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI FÖREÁLISKOLA XXIII. EVI ,,,, ERTESITOJE. :1.997-99. KÖZLI: WALLNER IGNACZ Dr. KIR. IGAZGATÓ.

lfr ;/fz 1 A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI FÖREÁLISKOLA XXIII. EVI ,,,, ERTESITOJE. :1.997-99. KÖZLI: WALLNER IGNACZ Dr. KIR. IGAZGATÓ. fr ;/fz 1 A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI FÖREÁLISKOLA ' XXIII. EVI,,,, ERTESITOJE. :1.997-99. KÖZLI: ' WALLNER IGNACZ Dr. KIR. IGAZGATÓ. A SOPRONI MAGY. KIR. ÁLLAMI FŐREÁLISKOLA XXIII. EVI,,,, ERTESITOJE.

Részletesebben

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készüt a Gazdasági Bizottság 2013. május 28-án a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat

Részletesebben

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. X. kerületi fiókjainak Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere ~~. szám ú eőterjesztés Eőterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére az Országos Takarékpénztár és Kereskedemi Bank Nyrt. X. kerüeti

Részletesebben

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Tartalom

A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Tartalom VI. ÉVFOLYAM 1. szám 2008. ja nu ár 25. A SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ÉS AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FÕFELÜGYELÕSÉG HIVATALOS LAPJA Munkaügyi Közlöny Szerkesztõsége 1054 Budapest, Alkotmány

Részletesebben

--'-'--1 számú előterjesztés

--'-'--1 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 'Í, ( - --'-'--1_ _ számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a "Kőbányai Komposztáási Program- 2015" enevezéső páyázat kiírásáró

Részletesebben

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se 711/I/2003. AB eln ki v gz s 1779 711/I/2003. AB eln ki v gz s Az Al kot m ny b r s g el n ke jog sza b ly alkot m ny elle ness g nek ut la gos vizs g la

Részletesebben

?-G.!:J számú előterjesztés

?-G.!:J számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere?-G.!:J számú eőterjesztés Eőterjesztés a Kerüetfejesztési és Környezetvédemi Bizottság részére "Tiszta udvar, rendes ház 2012", vaamint "Tiszta,

Részletesebben

't P számú előterjesztés

't P számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 't P számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Torna Cub 2013. évi támogatásának eszámoásáró és az Egyesüet tevékenységérő

Részletesebben

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal

6. szám. 2006/6. szám HATÁROZATOK TÁRA 51. Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 414, Ft. Oldal 2006/6. HATÁROZATOK TÁRA 51 Budapest, 2006. feb ru ár 13., hétfõ 6. TARTALOMJEGYZÉK 2019/2006. (II. 13.) Korm. h. Az Or szá gos Tu do má nyos Ku ta tá si Alap prog ra mok 2006. évi több - lettámogatához

Részletesebben

Történetek Róma alapításáról és harcairól

Történetek Róma alapításáról és harcairól . 19. Történetek Róma aapításáró és harcairó Róma megaapítása után csak egy vot a többi városáam között. Később a kezdetben még kicsiny város efogata Itáiát, majd a Födközi-tenger egész medencéjét. p F

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

SARTI. Alexandrion Apartman. Központ: 150 m Strand: 200 m Klíma: 5 /nap WIFI:

SARTI. Alexandrion Apartman. Központ: 150 m Strand: 200 m Klíma: 5 /nap WIFI: www.sithonia-sarti.hu www.sartimania.hu Sarti Sarti ófalu Sarti Beach Sarti a Halkidiki-félsziget kö zép sõ, Sithónia-nyúlványának ke le ti partján fek szik. Ne vét már az ókor ban is lé te zõ te le pü

Részletesebben

!J i~.számú előterjesztés

!J i~.számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbánya Önkormányzat Apogármestere!J ~.számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képvseőtestüet részére a Leonardo da Vnc projekt 20112012. év beszámoójáró I. Tartam összefogaó Budapest

Részletesebben

E V I J E L E N T E S E,

E V I J E L E N T E S E, A BAJA e H E V R A K A D S A ZRAE A SZENrrEGYLET 1908 évi E V J E L E N T E S E PÉNZTÁR KMU1'AT ÁSA NYERESÉG ÉS VESZTESÉGSZÁMLÁJA ÉS V A GY o N MÉRLEGE 1111111111 mi 111111111 Ady Endre Vroai KOnyvtér

Részletesebben

737, számú előterjesztés

737, számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Pogármestere 737, számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a közneveési feadatot eátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények áami

Részletesebben

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés

61o. l. Tartalmi összefoglaló. Budapest Főváros X. kerület. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere 61o. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére egyes szociáis aapszogátatások megszervezésérő és forrás biztosításáró. Tartami

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55.

~IIami ~ámbrtlő$ék JELENTÉS. a távfűtés és melegvízszolgáltatás támogatási és gazdálkodási rendszerének vizsgálatáról. 1991. május hó 55. ~IIami ~ámbrtő$ék JELENTÉS a távfűtés és meegvízszogátatás támogatási és gazdákodási rendszerének vizsgáatáró 1991. május hó 55. A vizsgáatot Nagy József régióvezető főtanácsos vezette. Az összefogaót

Részletesebben

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do

Részletesebben

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1.

/r 4fJo._(-~J-/-~Df1. 1 í '''"'''" \,. wrükt Kóbányai ", ",.. : \.. ', ' 1.. :,. t~qn i: eti-testiif:t üése BUDAPEST FOVAROS X. KERULET KOBANYAI ONKORMANYZAT.; ALPOLGÁRMESTERE /r 4fJo._(-~J-/-~Df1. J_;.:,_' Tárgy: Javasat aapítványi

Részletesebben

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat

j_l. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Jegyző je j. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Pogármesteri Hivata Áomás utca 26. szám aatti

Részletesebben

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes

A KISE sporttelepen a nyári szünet alatt - az elmúlt évekhez hasonlóan - a füves pályát teljes Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere oíóo. számú eőterjesztés Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a Kőbányai Ifjúsági Sportegyesüet 2011. évi szakmai és pénzügyi beszámoójának

Részletesebben

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004)

Gyõr Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszerû eljárás ajánlattételi felhívása (12070/2004) 356 Közbeszerzési Értesítõ, a Közbeszerzések Tanácsa Hivatalos Lapja (2005. I. 5.) 1. szám Pos tai irá nyí tó szám: 1163 Te le fon: 401-1459 Telefax: E-ma il: B. MEL LÉK LET: A RÉ SZEK RE VO NAT KO ZÓ

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS!

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! LVII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1-120. OLDAL 2007. január 9. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1113 FT FELHÍVÁS! Fel hív juk tisz telt Ol va só ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé

Részletesebben

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u-

Garay János: Viszontlátás Szegszárdon. kk s s. kz k k t. Kö - szönt-ve, szü-lı - föl-dem szép ha - tá-ra, Kö - szönt-ve tı-lem any-nyi év u- aray János: Viszonláás Szegszáron iola Péer, 2012.=60 a 6 s s s s s so s s s 8 o nz nz nz nz nzn Ob. Blf. a 68 s C s s s s am s s n s s s s s s a s s s s s o am am C a a nz nz nz nz nz nznz nz nz nz nz

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági

Részletesebben

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS

ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK JELENTÉS a gazdasági kamarák közfeadatai eátására fordított kötségvetési támogatások fehasznáásának és a gyakorati képzést szervező gazdákodó szervezetekné a szakképzési hozzájáruás

Részletesebben

104. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú li us 26., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal

104. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú li us 26., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 26., kedd 104. Ára: 1150, Ft TARTALOMJEGYZÉK 67/2005. (VII. 26.) FVM r. A 2004. évi nem ze ti ha tás kör ben nyúj tott ag rár- és vi dék fej

Részletesebben

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

~~~ )Vt. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere )Vt. számú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseő-testüet részére a BRFK X. kerüeti Rendőrkapitányság 2011. évi tevékenységérő szóó beszámoóró

Részletesebben

El0CAZDASACI1~~ W.3:~~ Nt:POKTAT'AS. lll ISKOLÁINK A GAZDASÁGI KIÁLLIT ÁSON. XX. évfolyam. 4. szám. Gyöngyös, 1935. április.

El0CAZDASACI1~~ W.3:~~ Nt:POKTAT'AS. lll ISKOLÁINK A GAZDASÁGI KIÁLLIT ÁSON. XX. évfolyam. 4. szám. Gyöngyös, 1935. április. r ( XX. évfoyam. 4. szám. Gyöngyös, 1935. ápriis. E0CAZDASACI1 W.3: Nt:POKTAT'AS A GAZDASÁGI SZAKTAHiÓK ORSZÁGOS EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖHYE E6firet,oi dij: Eg n e 8" peng6. Ar eófiret i hirdet,oi

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete 26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

Részletesebben

A Rece-fi ce Óvoda az új székhelyén változatlanul négy csoporttal kezdi meg a 2015/2016. nevelési évet.

A Rece-fi ce Óvoda az új székhelyén változatlanul négy csoporttal kezdi meg a 2015/2016. nevelési évet. ')..nr; v,?ű szám ú eőterjesztés Budapest Főváros X. kerüet Kőbányai Önkormányzat Apogármestere Eőterjesztés a Képviseőtestüet részére a Kőbányai Recefice Óvodában a technikai Iétszám egy főve történő

Részletesebben

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS

A) ELEMI KÖLTSÉGVETÉS A fejezet megnevezése, székheye: Az irányító szerv:.................. számje 7 2 0 2 3 4 1 0 5 1 1 4 0 7 0 0 8 4 2 4 2 0 PIR-törzsszám szektor fejezet cím/acím szakágazat Önkormányzat/ kötségvetési szerv

Részletesebben