KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY CSELEKVÉSI PROGRAM ÉS FORRÁSTÉRKÉP

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY CSELEKVÉSI PROGRAM ÉS FORRÁSTÉRKÉP"

Átírás

1 Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP A-12/ Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére a Mátészalkai kistérségben KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY CSELEKVÉSI PROGRAM ÉS FORRÁSTÉRKÉP január 31. 1

2 Tartalomjegyzék 1. CSELEKVÉSI PROGRAM Bevezetés A Cselekvési Terv felülvizsgálata és a Forrástérkép nyomonkövetése FORRÁSTÉRKÉP Bevezetés Forráslehetőségek Helyzetelemzés Pénzbeli forráslehetőségek Civil szervezetek FORRÁSJEGYZÉK

3 1. CSELEKVÉSI PROGRAM 1.1. Bevezetés A Gyerekesély Cselekvési Program a 10 évre szóló Gyerekesély Stratégia megvalósításának lépéseit tartalmazza az első 3 évre vonatkozóan. A Stratégia céljainak eléréséhez szükséges beavatkozások hosszú-, közép- és rövid távú feladatként jelennek meg. Az egy éven belül megvalósítandó tevékenységek rövid távúak, 3 éves időtartamban középtávúak és ezen felül hosszú távú feladatok. A Cselekvési Program tagolása is ilyen módon történt. A rövid távú azaz egy éven belül kivitelezendő tevékenységek teljesítése egybe esik a Gyerekesély Iroda jelenlegi szervezeti egységként való működésével, így szakterületenként a ok tudják megalapozni és irányítani a megvalósulást. Az ezt követő fenntartási időszakban csökkentett létszámmal működő Gyerekesély Iroda főleg szervezési és koordinációs feladatokat lát el a bevont partnerek segítségével megvalósuló programokat és az ezekhez szükséges források megteremtését követik nyomon A Cselekvési Terv felülvizsgálata és a Forrástérkép nyomon követése A Gyerekesély Stratégia évenkénti felülvizsgálata során a Cselekvési Programot is felül kell vizsgálni. A felülvizsgálat megvalósulásáért a projektmenedzser felelős, az elfogadására a Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsa jogosult. Javasoljuk, hogy a Társulás minden tagönkormányzata határozatban fogadja el a Kistérségi Gyerekesély Stratégia Cselekvési Programját és Forrástérképét, valamint azok felülvizsgálatait. A felülvizsgálat folyamatába javasolt bevonni a Stratégia kidolgozásának támogatására létrejött Szakmai team tagjait, akik képviselik a Kistérség gyermekeivel foglalkozó szakembereket szakterületenként. A felülvizsgálat elemzi az elért eredményeket, hogy a meghatározott tevékenységek valóban hozzájárulnak-e a célok eléréséhez, illetve időben megvalósultak-e. Nyomon követi a Kistérség helyzetének változásait, frissíti az adatokat és a problémákat, valamint a szervezeti és szabályozási keret rendszer módosulásait. Vizsgálja, hogy keletkezett-e a körülményekben olyan jellegű változás, amely megváltoztatja vagy akadályozza valamelyik elem végrehajtását és szükség esetén módosítási javaslatokat tesz. A Forrástérkép frissítése és változásainak nyomon követése folyamatos feladatot jelent a Gyerekesély Iroda és a bevont partnerek számára is, hiszen forrásteremtés nélkül a Program cselekvéseit csak korlátozottan vagy egyáltalán nem lehet végrehajtani. 3

4 4

5 5

6 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős Szociális Lakosság Közösségi terek gazdaság képessé kialakítása tétele az létrehozása és a már meglévők továbbműködtetése, pályázati lehetőségek követése Ifjúsági klubok aktív résztvevőinek közösségfejlesztővé történő továbbképzése Gyerekesély Iroda Gyerekesély Iroda MUNKAHELYTEREMTÉS önszerveződésre Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Önkormányzat Közösségi lét Szabadidős programok Közösségiifjúsági kialakítása és klubok szervezése minden korosztály részére Önkéntesség erősítése a fiatalokban Közösségi működtetése Ifjúsági működtetése házak klubok Ifjúsági klubok aktív résztvevőinek kiválasztása Közösségi szolgálat Közösségiifjúsági Közösségiifjúsági Közösségiifjúsági Fogadó intézmények Bevonandó partnerek Önkormányzat Civil szervezetek és egyházak Szociális szakemberek Integráció részvétellel aktív Közösségi terek vezetői Szociális szakemberek Különbözőségek elfogadása Civil szervezetek bevonásával a lakosság érzékenyítése Gyerekesély Iroda Civil szervezetek Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szociális vállalkozások alapítása Helyi kereslet-kínálat felmérése, piaci rés keresése Támogatások lehívása Kistérségben élő álláskeresők Szociális vállalkozások alapítói Gyerekesély Iroda Elérhető támogatások nyomon követése Gyerekesély Iroda 6

7 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős Helyi A kistérségi Képzettségi Gyerekesély vállalkozásokkal vállalkozások igényekre hangolt Iroda igényeinek átképzések és megfelelő nagyvállalatokal képzettséggel rendelkező partneri munkaerő megléte kapcsolat kialakítása MUNKAHELYTEREMTÉS Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Munkaügyi Kapcsolatfelvétel Helyi vállalkozások Foglalkoztatási Központ a kistérségben tájékoztatása a Családsegítő működő foglalkoztatási Szolgálatok vállalkozásokkal kedvezményekről Bevonandó partnerek Kistérségben működő vállalkozások Helyi vállalkozások tájékoztatása a foglalkoztatás bővítésére kiírt pályázatokról Foglalkoztatási Kistérségben működő vállalkozások Munkaügyi Központtal partneri kapcsolat kialakítása Foglalkoztatási Munkaügyi Központ Keres-kínál honlap működtetése Foglalkoztatási Kistérségben működő vállalkozások 7

8 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős A Kistérség Álláskeresők Önismereti, munkaképes alapkészségeinek személyiségfejlesztő korú és és konfliktuskezelő lakossága kulcskompetenciáinak csoportfoglalkozások növekvő növelése szervezése számban rendelkezik piacképes szakképzettséggel és az elhelyezkedéshez szükséges alapkészségekkel és kulcskompetenciákkal Szakképzettség megszerzéséhez elegendő általános iskolai végzettséggel rendelkező álláskeresők számának növekedése Piacorientált szakképesítéssel rendelkező felnőttek számának növekedése Felzárkóztató képzések megvalósulása felnőttek számára az általános befejezésére ELHELYEZKEDÉSHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK NÖVELÉSE iskola Hiányszakmákra történő (át)képzések megvalósulása Gyerekesély Iroda Gyerekesély Iroda Gyerekesély Iroda Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Közösségi Kulcskompetencia terek képzések szervezése Családsegítő Szolgálatok Munkaügyi Központ Családsegítő Szolgálatok Munkaügyi Központ Családsegítő Szolgálatok Kulcskompetencia képzések megvalósítása Közmunka Program Egyéni álláskeresési tanácsadás Felzárkóztató képzések szervezése Szakmai szervezése képzések Oktatási Oktatási Önkormányzat Családsegítő Szolgálat Oktatási Oktatási Bevonandó partnerek Önkormányzat Önkormányzat Munkahelyekhez kapcsolódó képzések számának növekedése Partneri kapcsolat ápolása a kistérségben működő vállalkozásokkal Gyerekesély Iroda Kistérségben működő vállalkozások Kapcsolatfelvétel a kistérségben működő vállalkozásokkal Foglalkoztatási Kistérségben működő vállalkozások 8

9 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős A A kistérségben élő Pályaválasztási közoktatásban gyermekek tanácsadás 7-8 tanuló képességeiknek, osztályos tanulók diákok érdeklődésüknek és részére elhelyezkedéshez a piaci igényeknek megfelelő vagy szakképzést továbbtanuláshoz választanak szükséges A kistérségben élő Korrepetálás sikeres gyermekek iskolai szervezése rászoruló iskolai elakadás esetén gyermekeknek pályafutása professzionális azaz segítséget kapnak piacorientált Támogató szakemberek szakképesítés számának növelése (pszichológus, megszer- fejlesztő- és zése felnőtt korban fiatal gyógypedagógus) ELHELYEZKEDÉSHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK NÖVELÉSE Gyerekesély Iroda Gyerekesély Iroda Gyerekesély Iroda Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Pedagógiai szakszolgálat Önkéntesek Gyermekjóléti szolgálatok Civil szervezetek és egyházak Rászoruló tanulók anyagi és mentori támogatása Pályaválasztási tanácsadás megszervezése Tanoda program működtetése Ösztöndíj programok népszerűsítése Oktatási Oktatási Oktatási Bevonandó partnerek Pedagógiai szakszolgálat Pedagógusok 9

10 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős Iskolai kudarcok Korai fejlesztés Gyerekesély megelőzése bővítése a Iroda Kistérségben ELHELYEZKEDÉSHEZ SZÜKSÉGES KOMPETENCIÁK NÖVELÉSE Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Önkormányzat 3 éves kortól kötelező Önkormányzat Civil óvodáztatás szervezetek Biztos Kezdet Koragyermek-kori és egyházak Szolgáltatások és Gyermekházak működtetése Biztos Kezdet Szolgáltatás továbbműködtetésére és bővítésére pályázatok figyelése és készítése Koragyermek-kori Biztos Kezdet Szolgáltatások Gyermekházak vezetői és Bevonandó partnerek Óvodák Biztos Kezdet Szolgáltatások és Gyermekházak vezetői Gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése Gyerekesély Iroda Önkormányzat Szociális vállalkozások Civil szervezetek és egyházak Ovi-suli működtetése Gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztésére pályázatok és készítése program kiírt figyelése Koragyermek-kori Szociális Kiemelt figyelmet igénylő vagy fogyatékkal élő gyermekek, illetve betegségek lehető legkorábbi felismerése Korai szűrések számának növelése Gyerekesély Iroda Védőnők Pedagógiai Szakszolgálat Gyermekorvosok Mobil gyermekorvosi szolgálat működtetése Egészségügyi 10

11 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős A kistérségben A kistérségben Nyári napközis élő növekszik a és bentlakásos gyermekek nyári napközis táborok szabadidejüket és bentlakásos szervezése táborozásban koruknak részesülők megfelelő, száma hasznos tevékenységekkel töltik több program lehetőség közül választhatnak és A kistérségben élő gyermekek számára elérhető év közbeni szabadidős tevékenységek bővülnek Hétvégi családi programok, kirándulások szervezése GYERMEKEK ÉLETSZÍNVONALÁNAK KÖZVETLEN JAVÍTÁSA Önkormányzat Oktatási intézmények Gyerekesély Iroda Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Civil és egyházi szervezetek Civil és egyházi szervezetek Önkéntesek Civil és egyházi szervezetekkel kapcsolatfelvétel Lehetséges kezdeményezettek informálása az Erzsébet programról Civil és egyházi szervezetekkel kapcsolatfelvétel Önkéntesek bevonása Mobil játszóház program működtetése Bevonandó partnerek Gyerekesély Iroda Civil és egyházi szervezetek Egészségügyi Oktatási intézmények Gyermekjóléti szolgálatok Szülők Gyerekesély Iroda Civil és egyházi szervezetek Gyerekesély Iroda Koragyermekkori Önkéntesek Klubok szervezése Közösségi vezetői terek Civil és egyházi szervezetek Önkéntesek Ifjúsági klubok működtetése Közösségi-ifjúsági Tömegsportok népszerűsítése a gyermekek körében Sport Egyesületek Oktatási intézmények Sport egyesületekkel kapcsolatfelvétel Egészségügyi Sport egyesületek 11

12 Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős A kistérségben Adósság- élő kezelési létrehozása az rászoruló tanácsadás adósság-kezelési gyermekek bővítése tanácsadás szülei finanszírozására profeszszionális szolgálatok Családsegítő segítséget családgondozói kapnak közül adósságkezelési életvezetésükben tanácsadók Gyermekes családok felnőtt tagjai számára nyújtott életvezetési tanácsadás a problémák megelőzésére törekszik képzése Háztartási ismeretek bővítése Családtervezés GYERMEKEK ÉLETSZÍNVONALÁNAK KÖZVETLEN JAVÍTÁSA Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás Családsegítő szolgálatok Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok családgondozói Gyermekjóléti szolgálatok Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Energia Az energia Kapcsolatfelvétel Szociális szolgáltatók szolgáltatók az energia anyagilag szolgáltatókkal támogassák az adósságkezelést Védőnők Szenvedély- Gyerekesély Civil Válság-kezelés és tanácsadás program működtetése Jövedelem beosztás tanítása Okos konyha program működtetése Családsegítő és gyermek-jóléti szolgálatokkal együtt-működési megállapodás Szociális Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok családgondozói Egészségügyi Szociális Bevonandó partnerek Energia szolgáltatók Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok vezetői 12

13 betegség prevenció Iroda szervezetek Közösségi terek Életmód szervezése klubok Családsegítő szolgálatok Közösségi terek Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős Szülői Szülők felkészítése a Védőnők kompetenciák gyermeknevelésre Gyermekjóléti növelése szolgálatok Intenzív Családmegtartó és Családtámogató Szolgáltatás képzésének és finanszírozásának megszervezése GYERMEKEK ÉLETSZÍNVONALÁNAK KÖZVETLEN JAVÍTÁSA Gyerekesély Iroda Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős "Kisszülő" Egészségügyi klubok létrehozása Higiéniai tanácsadás Egészségügyi Bevonandó partnerek Védőnők Gyermekjóléti szolgálatok Közösségi terek Védőnők Gyermekjóléti szolgálatok Szociális szakemberek teljesítőképességének megőrzése Szakemberek rekreációja Családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok vezetői Minden rászoruló gyermek étkezése biztosított legyen egész Helyben termelt alapanyagok felhasználása a gyermekintézményekben Önkormányzat Étkeztetés biztosítása minden rászoruló gyermek részére Önkormányzat Országos segély és civil szervezetek Egyházak Gyermekjóléti szolgálatok 13

14 évben a kistérségben A gyermekes családok képesek legyenek élelmiszerek biztosítására használni a rendelkezésükre állló kertet Háztáji gazdálkodás erősítése Gyerekesély Iroda Gyermekjóléti szolgálatok Termelj helyben program működtetése Hosszú táv Középtáv Rövid táv (10 év) (3 év) (1 év) Cél Cél Feladat Felelős Lakhatás Települési Pályázati minőségének infrastruktúra anyagok és fejlesztése készítése biztonságának települési javítása infrastruktúra fejlesztésre Gyermekes családok lakókörnyezetének higiéniai szintjének emelése Lakásfelújítás támogatása a kedvezményezettek aktív részvételével GYERMEKEK ÉLETSZÍNVONALÁNAK KÖZVETLEN JAVÍTÁSA Önkormányzat A közmű szolgáltatások kikapcsolásának megelőzése Önkormányzat Nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalásában résztvevők Foglalkoztatási Bevonandó partnerek Cél Feladat Felelős Kártyás mérőórák népszerűsítésére kampány Nagyvállalatok társadalmi felelősségvállalás keretében segítsék a lakókörnyezet megszépítését Nagyvállalatokkal kapcsolatfelvétel Szociális Foglalkoztatási Bevonandó partnerek Energia szolgáltatók Az értékteremtő közmunka program járuljon hozzá a lakókörnyezet minőségének és biztonságának javításához Közterületek tisztántartása és megszépítése Önkormányzat 14

15 Szociális bérlakások számának növelése kistérségben a Szociális Lakásügynöks ég létrehozása Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás 15

16 16

17 2. FORRÁSTÉRKÉP 2.1. Bevezetés Források teremtése alatt nem csak a leggyakrabban külső, elsősorban pénzbeli erőforrások megszerzését értjük, hanem a megszerzésre irányuló tevékenységek összességét. Továbbá a programok megvalósításához szükséges már meglévő erőforrásokat is mozgósítani. A forrásteremtés sikerességét elősegíti, ha tervszerűen végzik és beépül a szervezet mindennapi működésébe akár eleinte anyagi ráfordítást igényelve a későbbi siker érdekében. Tehát a forrásteremtés nem egyszerűen pénzgyűjtés, hanem további erőforrások megszerzésére vagy használatára is irányul, mint például a humánerőforrás, tudás, ingatlanok, tárgyak, eszközök és az idő. A SWOT analízisben megfogalmazott erősségek (innovatív készség, kiépült intézményi ellátó rendszer, kedvező korszerkezet, jól képzett és elhivatott szakemberek stb.) jó példával szolgálnak a belső erőforrásokra. Külső források megszerzése szisztematikus munkát és hozzáértést kíván, ezért javasolt kijelölni a felelősét, aki számára biztosított, hogy rendszeresen alkalma nyíljon foglalkozni a feladattal valamint mindezt érdemes megalapozni még a pályázat megvalósítási szakaszában Forráslehetőségek Belső erőforrások A Gyerekesély program keretében működő Gyerekesély Iroda munkatársai A Gyerekesély program keretében megvalósuló tevékenységek Meglévő emberi erőforrások jobb kihasználása a szakképzett emberek helyzetbe hozásával (pl.: fiatal humán diplomás munkanélküliek bevonása a közösségfejlesztésbe), a lakosság képzettségi szintjének emelésével és a szakemberek továbbképzésével (pl.: közösségfejlesztés, gyógypedagógia, pszichológia, szociális gazdaság, projektmenedzsment), az önkéntesség növelésével Jól kiépült intézményi ellátórendszer tagjai közötti együttműködés növelésével és a feladatellátás összehangolásával hatékonyabb működés Kistérségben működő civil és egyházi szervezetek szerepvállalásának növelése 17

18 Helyi vállalkozásokkal együttműködés kialakítása Természeti, tájbeli adottságokban rejlő turisztikai fejlesztési lehetőségek Mezőgazdasági adottságok a helybeli termelés növekedésére Települési infrastruktúra területi szintű fejlesztésével nem csak biztonságosabbá és élhetőbbé válik a lakókörnyezet, hanem a munkálatok helyi munkalehetőséget és vállalkozói bevételeket is teremtenek Kihasználatlan önkormányzati ingatlanok felhasználása közösségi terek létrehozására Kihasználatlan magántulajdonú ingatlanok bevonása a szociális bérlakások számának növelésére Külső erőforrások Pénzbeli források európai uniós és hazai pályázati tevékenység útján Állami támogatások, normatívák, pályázatok Üzleti szektor adományai, szponzorációja, pályázatai, társadalmi felelősségvállalása Magánszemélyek személyi jövedelemadójának 1%-a, adománya, önkéntes munkája, szaktudása, civil szerveződése Egyházak karitatív tevékenységei, adományai, különböző szolgáltatásai, önkéntesei Országos vagy regionális civil szervezetek szolgáltatásai, adományai, önkéntesei 2.3. Helyzetelemzés Az interjúk és kérdőívek során bővítettük információinkat a helyi forrás lehetőségekről és azok felhasználási jellemzőikről. A kistérség szakemberei éltek az európai unió pályázati lehetőségeivel és több program futott az elmúlt években. Azonban a források felhasználási arányát tekintve az emberi erőforrás fejlesztés háttérbe szorult. Míg műszaki infrastruktúra fejlesztésére a es időszakban az elnyert összeg 60%-át fordították, addig emberi erőforrások fejlesztésére körülbelül 1,5%-t. Az interjúk és kérdőívek során említették a Leghátrányosabb helyzetű térségek felzárkóztató programját, a Nagyecsedi Mélyszegénység projektet, 18

19 a Mátészalkai kistérség komplex egészségfejlesztő, prevenciós programját, Integrált Pedagógiai Rendszer (IPR) bevezetését, Macika programot, Kapu programot, Szociális és gyermekjóléti szakemberek kompetencia fejlesztése a Mátészalkai kistérségben, OFA Beilleszkedést Elősegítő Programot, Leonardo Programot, Felzárkóztató képzést 7-8 osztály elvégzésére, Analfabetizmus felszámolását, Háztartásgazdálkodási krízisintervenció-és pénzgazdálkodási tanácsadás módszertana című, valamint Mediátor képzést szakemberek számára és természetesen a jelenleg is futó Gyerekesély Programot. Továbbá merítettek innen forrásokat a szakemberek továbbképzésére, gyermekek étkeztetésére, nyári napközire, hátrányos helyzetű gyerekek táboroztatására, kézműves foglalkozásokra, Mikulás programra, diákkörre mentálhigiénikus bevonásával, Éjszakai razziák -ra (kiskorúak felkeresése az éjszakai életben), egészségnapokra, életmód klubokra, úszótanfolyamra gyermekek részére, baba-mama klubra és tornára, valamint prevenciós és pályaorientációs előadásokra is. A szociális ellátó rendszer több szinten együttműködik a helyi egyházakkal, amelyek leggyakrabban adományok elosztásában kérik az intézmények segítségét, de van ahol a finanszírozás egyik tartóoszlopát adják. Az egyházak szerveznek kulturális programokat a fiatalok számára és táborozási lehetőséget is biztosítanak a kistérségi gyermekeknek. Az interjúk során a Református, Katolikus és Nazarénus Egyházat, valamint a Hit Gyülekezetét említették a megkérdezettek. A kistérségben két civil szervezet működését emelték ki, a Boldog Családokért Egyesület és a Jót s Jól a Szatmári Kistérségben Egyesületet. További együttműködő partnerként megnevezték a Magyar Református Szeretetszolgálatot, Johannitákat, Héra t, II. Rákóczi Ferenc vadásztársaságot (Vaja), Magyar Élelmiszerbank Egyesületet, Gyermekétkeztetési t, továbbá Mátészalka holland testvérvárosát, valamint jelezték, hogy az IPR miatt, minden oktatási tagintézmény mellett működik alapítvány. A civil szervezetek és egyházak részét képezik az észlelő és jelzőrendszernek. Mindezen felül a Kistérségben működő intézmények kívánják bővíteni a civil és egyházi együttműködésüket, erre vonatkozóan több szándéknyilatkozat is született. Művelődési házakkal kapcsolatban arról tájékoztattak, hogy sok településen található, néhányat pályázati összegből fel is újítottak, azonban tartalommal nem feltétlenül töltöttek fel, így újabb közösségi programok befogadására alkalmasak. 19

20 2.4. Pénzbeli forráslehetőségek A táblázatban ábrázolt forrástérképen nem szerepelnek a jelenleg is folyósított állami támogatások és normatívák, illetve a helyben beszedett adók - ugyanakkor mindezek befolyásolhatják a stratégia megvalósulását. Valamint a jelenleg futó pályázati projekteket sem jelenítettük meg a táblázatban. A következő 3 évben elérhető pénzbeli forráslehetőségeket a Gyerekesély Stratégia beavatkozási területeire összpontosítva, prioritásonként gyűjtöttük össze. Az Európai Unió a finanszírozási időszakára az Operatív Programok tervezetei érhetőek el egyelőre, így ezekkel a dokumentumokkal dolgoztunk: Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Tervezet Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Tervezet Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet Vidékfejlesztési Program (VP) Tervezet 20

21 MUNKAHELYTEREMTÉS Támogatandó intézkedés Támogatható tevékenységek Célcsoport Lehetséges kedvezményezettek Kiíró Határidő Hátrányenyhítés a szociális gazdaság eszközeivel EFOP a szociális vállalkozások előmozdítására szolgáló kapacitásépítés, a szociális és üzleti vállalkozói készséget fejlesztő képzés és hálózatépítés, a szociális gazdasági lánc megteremtése, piacra jutás segítése, a hátrányos helyzetű roma embereknek humán és ügyviteli, gazdasági-gazdálkodási szolgáltatások nyújtása, önfenntartóvá válásuk elősegítése, a hátrányos helyzetű roma emberek szociális vállalkozásait segítő szolgáltatások és folyamat, valamint pénzügyi-gazdálkodási tanácsadás biztosítása, illetve a roma kisvállalkozások és szociális szövetkezetek részére szolgáltatást nyújtó roma vállalkozás fejlesztő, segítő központ kialakítása és ezek együttműködése különféle gazdasági szereplőkkel; programok, amelyek a helyi adottságokra épülő, a helyben megtermelhető, vagy ingyenesen átvehető (pl. más vállalkozások mellékterméke, másodnyersanyag) alapanyagok felhasználásával előállítható termékek feldolgozását támogatják, segítik a termelési láncba való bekapcsolódást, illetve más (pl. visszatérítendő támogatással) megoldásokkal segítik az öngondoskodás kialakulását a munka világában nehezen elhelyezhető, hátrányos helyzetű, elsősorban roma emberek települési önkormányzatok és társulásaik, önkormányzati szövetségek, nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati intézmények, költségvetési szervek, szociális szövetkezetek, gazdasági szervezetek, egyházak, egyházi és civil szervezetek Szociális gazdaság és non-profit foglalkoztatási programok támogatása Társadalmi vállalkozások ösztönzése és támogatása, Tranzit foglalkoztatás a hátrányos helyzetűek számára hátrányos helyzetű munkanélküliek és inaktívak, a szociális gazdaság szereplői, társadalmi vállalkozások társadalmi vállalkozások és a szociális gazdaság egyéb szereplői (szervezeti formától függetlenül); foglalkoztatási célú nem állami nonprofit szervezetek és a velük együttműködő vállalkozások GINOP 21

22 Támogatandó intézkedés Támogatható tevékenységek Célcsoport Lehetséges kedvezményezettek Kiíró Határidő A diverzifikálás, a kisvállalkozások alapításának és fejlesztésének, valamint a munkahelyteremtés megkönnyítése VP A munkavállalók készségeinek és a helyi gazdaság potenciális igényeinek közelítése Más (TOP, GINOP) forrásból származó beruházási támogatást egészíti ki olyan célzott egyedi támogatással, ami lehetővé teszi, hogy mire a beruházás megvalósul, rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű és képzettségű munkaerő, valamint hogy az újonnan felvett munkavállalók lehetőség szerint elsősorban a térségben élő nem foglalkoztatottak közül kerüljenek ki. A tartós eredmények érdekében a képzés, foglalkoztatás, munkahelyteremtés, oktatás, közösségfejlesztés eszközeit együttesen kell alkalmazni. Munkanélküliek és inaktívak, munkavállalók és munkáltatók, KKV-k. Helyi önkormányzatok, civil szervezetek, intézményfenntartók, KKV-k. TOP Aktív közösségi szerepvállalás és önkéntesség fejlesztése aktív közösségi partnerségek fejlesztése, önkéntesség fejlesztése gyermekek, fiatalok, tartósan munkanélküliek, hátrányos helyzetű csoportok állami szervezetek, önkormányzati intézmények, civil szervezetek, egyházi szervezetek, köznevelési és felsőoktatási intézmények EFOP 22

23 Támogatandó intézkedés Támogatható tevékenységek Célcsoport Lehetséges kedvezményezettek Kiíró Határidő Társadalmi együttélés erősítése EFOP hátrányos helyzetű emberek, romák társadalmi integrációjának erősítése és aktív társadalmi szerepvállalása, roma nők civil szerveződéseinek támogatása, társadalmi szemléletformálás anti-diszkriminációs programokkal, romák médiumokban történő foglalkoztatása, kulturális identitás megőrzése, interkulturális párbeszéd, romák társadalmi és kulturális befogadása, esélyegyenlőség erősítése és társadalmi reintegráció ösztönzése hátrányos helyzetű, vagy veszélyeztetett csoportok,, roma nemzetiségű személyek, kiemelten roma nők, helyi közösségek és tagjaik; megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő személyek állami szervezetek, önkormányzatok és társulásaik, nemzetiségi önkormányzatok; önkormányzati intézmények, központi költségvetési szervek, civil szervezetek, egyházi szervezetek, egyházak, médiaszervezetek, egészségügyi és pedagógiai felsőoktatási intézmények A gyermekek és fiatalok képességeinek kibontakoztatása a fiatalok helyi aktivitását támogató rendszer kialakítását és kezelését, valamint a korosztályt közvetlenül körülvevő szakmai környezet fejlesztése, országos szakmaimódszertani szolgáltatás kialakítása, a korosztállyal közvetlenül foglalkozó szakmai környezet, elsősorban a települési ifjúsági munka fejlesztése, a fiatalok helyi szerepvállalásának, kezdeményezéseinek támogatása, képesség kibontakoztatás a fizikai aktivitás területein év közötti gyermekek és fiatalok, a települési ifjúsági munka szereplői, önkormányzatok, önkormányzati intézmények, civil szervezetek, ifjúsági közösségek önkormányzatok, civil szervezetek, egyházi szervezetek és az azok által fenntartott kulturális intézmények, köznevelési intézmények, központi költségvetési szervek EFOP Területi hátrányok felszámolását szolgáló komplex programok emberi erőforrást célzó beavatkozásai leghátrányosabb helyzetű térségekben a komplex beavatkozások kereteinek és a helyi folyamatokba való beépülési feltételeinek kialakításának támogatása, települési leszakadási folyamatok megfordítása, nyomorban lévő települések felzárkózásának elindítása a leghátrányosabb helyzetű térségekben és településeken élők és a velük foglalkozó szervezetek, leszakadó településeken élők önkormányzatok és társulásaik, önkormányzati szövetségek, nemzetiségi önkormányzatok, önkormányzati és állami intézmények, egyházak, egyházi és civil szervezetek, szociális szövetkezetek, gazdasági szereplők EFOP 23

24 Támogatandó intézkedés Támogatható tevékenységek Célcsoport Lehetséges kedvezményezettek Kiíró Határidő Megyei és helyi speciális közösségfejlesztést és társadalmi befogadást támogató fejlesztési programok vállalkozások, gazdálkodó szervek, felnőtt-képzési intézmények, non profit szervezetek, helyi önkormányzatok, érdekképviseletek TOP megyei vagy kisebb térségi, települési szintű speciális ESZA típusú esélyteremtő programok, fejlesztések (pl. megyei ösztöndíj, tehetség programok), másrészt alternatív családi, közösségi, nonprofit, időseket támogató és életvezetési tanácsadói hálózatok, valamint közösségfejlesztési akciók is megvalósíthatók, továbbá a megyei szintű közösségi célú fejlesztések, rendezvények, programok, akciók, valamint egészségügyi prevenciós programok, szociokulturális hátrányok felszámolását támogató komplex programok támogatása szegénységgel érintett társadalmi csoportok és a munkaerőpiacról való kiszorulással leginkább veszélyeztetett, e tekintetben hátrányos helyzetűnek mondható csoportok Munkaerő-piaci belépés segítése A munkanélküliek és inaktívak vállalkozóvá válásának támogatása, Munkaerő-piaci belépést elősegítő célzott támogatások, Hátrányos helyzetű munkanélküliek és inaktívak foglalkoztathatóságának javítása, Munkaerő piaci szolgáltatások fejlesztése, munkanélküliek és inaktívak; hátrányos helyzetű munkanélküliek és inaktívak: NFSZ munkavállalói, álláskeresők, munkáltatók, kkv-k NFSZ-en keresztül, a tényleges kedvezményezettek a vállalkozóvá váló munkanélküliek és inaktívak, Nemzeti Foglalkoztatási Alapon (NFA) keresztül a munkáltatók, NFSZ-en keresztül, a tényleges a munkanélküliek és inaktívak, illetve az őket foglalkoztatók, Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH), munkaügyi köz-pontok, NFSZ-szel együttműködő szervezetek GINOP Munkaerő-piaci alkalmazkodóképesség fejlesztése Munkahelyi rugalmasság elterjesztése, A jogszerű foglalkoztatás ösztönzése a rugalmas munkaszervezést alkalmazó munkáltatók és munkavállalói az intézkedés kedvezményezettjei a munkáltatók, köztük vállalkozások GINOP 24

25 Támogatandó intézkedés Támogatható tevékenységek Célcsoport Lehetséges kedvezményezettek Kiíró Határidő Fiatalok (15-24 évesek) munkaerő-piaci integrációja NFSZ-en keresztül valósul meg, küldő partnerekkel együttműködve GINOP állásközvetítés, gyakornoki program, munkatapasztalat-szerzés támogatása, bértámogatás, mobilitási támogatás, vállalkozóvá válás támogatása, szakképzési lehetőség, az oktatásba való visszalépés segítése, kompetencia-fejlesztés éves nem foglalkoztatott fiatalok, akik nem vesznek részt szakképzésben és oktatási intézmény nappali tagozatán nem folytatnak tanulmányokat Pénzügyi eszközök hozzáférhetőségének javítása a szükséges finanszírozási források rendelkezésre állását hitel-, faktoring-, lízingilletve tőkeprogramokkal, továbbá nagyobb kockázatvállalást ösztönző garanciatermékek működtetésével kell biztosítani; kombinált programok esetében a kiemelt ágazatok innováció és versenyképesség orientált komplex gazdaságfejlesztési programjaihoz, a kiemelt zónák és térségek gazdaságfejlesztési programjaihoz, a kiemelt vállalkozói célcsoportok differenciált gazdaságfejlesztési programjaihoz (beleértve a kiemelt esélyegyenlőségi célcsoportok foglalkoztatását) és a vállalkozások foglalkoztatás orientált fejlesztési programjaihoz, illetve a hátrányos helyzetű álláskeresők és a fiatalok vállalkozóvá válásához, valamint a társadalmi vállalkozások fejlesztéséhez nyújtott kiegészítő finanszírozás biztosításával pénzügyi közvetítők szolgáltatásait közvetlen vagy közvetett módon igénybe vevő, Magyarország területén működő vállalkozások pénzügyi intézmények (kizárólag a hitel és pénzkölcsön nyújtása, pénzügyi lízing, kezesség és bankgarancia vállalása pénzügyi szolgáltatások közül legalább egy tevékenységet végző pénzügyi intézmények), egyéb lízingcégek, megyei és fővárosi vállalkozásfejlesztési alapítványok és tőkealap-kezelők (pénzügyi közvetítők) GINOP 25

KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY CSELEKVÉSI PROGRAM ÉS FORRÁSTÉRKÉP 2014-2016 FELÜLVIZSGÁLAT

KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY CSELEKVÉSI PROGRAM ÉS FORRÁSTÉRKÉP 2014-2016 FELÜLVIZSGÁLAT Szatmári Többcélú Kistérségi Társulás TÁMOP-5.2.3-A-12/1-2012-0007 Integrált térségi programok a gyerekek és családjaik felzárkózási esélyeinek növelésére a Mátészalkai kistérségben KISTÉRSÉGI GYEREKESÉLY

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu

EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Egészségügyi-szociális intézményeknek

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó

Részletesebben

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek

Részletesebben

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására

Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Felsőoktatási pályázatok az egyes Operatív Programokban

Részletesebben

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

MTVSZ, 2013.10.01. Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása MTVSZ, 2013.10.01 Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása A közép-magyarországi régió és a VEKOP speciális helyzete A KMR és a régió fejlesztését célzó VEKOP speciális helyzete: Párhuzamosan

Részletesebben

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív program (EFOP) 2015 Pályázatok listája és megjelenésének tervezett ideje Együttműködő társadalom EFOP első prioritás EFOP-1.1.1. Megváltozott munkaképességű emberek

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritások A prioritás vonatkozó A prioritáshoz kapcsolódó tervezett intézkedések: Intézkedések

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló

Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tervezet 5.0 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁGHOZ BENYÚJTOTT VÁLTOZAT Összefoglaló Prioritás A prioritás vonatkozó specifikus céljai: A prioritáshoz kapcsolódó

Részletesebben

Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5.

Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései. a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5. Foglalkoztathatóság ösztönzése és a vállalati alkalmazkodóképesség fejlesztései a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5. prioritásában 2014. május 28. I. Európai Szociális Alapból tervezett

Részletesebben

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA

INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA INFORMATIKAI VÁLLALKOZÁSOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Informatikai vállalkozásoknak szóló pályázatok

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program GINOP 2014-2020 AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BENYÚJTOTT VERZIÓ Összefoglaló Prioritás A prioritás egyedi célkitűzései: A prioritáshoz kapcsolódó tervezett

Részletesebben

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA

ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEZETEK ÉS KAMARÁK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Érdekképviseleti szervezeteknek

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények

A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM Foglalkoztatás Versenyképes munkaerő Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 5-6. prioritás Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiaci Programok Főosztály Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁS 1.1 Kiemelt növekedési ágazatok és iparágak célzott,

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA KUTATÓHELYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kutatóhelyeknek szóló pályázatok az egyes Operatív Programokban

Részletesebben

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ

A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ A TELEPÜLÉSEK LAKOSSÁGMEGTARTÓ EREJÉT TÁMOGATÓ HUMÁN FEJLESZTÉSEK METZKER ERIKA FŐOSZTÁLYVEZETŐ SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI FELZÁRKÓZÁSÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TELEPÜLÉSEK JÖVŐKÉPE VÍZIÓ FEJLESZTÉS

Részletesebben

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési kerete

Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési kerete Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program éves fejlesztési kerete 1. Az együttműködő társadalomról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretössze ge (Mrd Ft) meghirdetésének módja meghirdetésének

Részletesebben

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA

NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló

Részletesebben

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA

EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA EFOP PROJEKTEK ÖSSZEHANGOLÁSA, PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA Alapvető cél A humán tőke növelése és a társadalmi környezet javítása az alábbi alapelvek mentén: 1. Egy-egy településen jelentkező társadalmi problémák

Részletesebben

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete

A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) évre szóló éves fejlesztési kerete A Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete Vállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás azonosító jele neve VEKOP-1.2.1-15 Mikro-,

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában

Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Foglalkoztatáspolitika a gazdaságfejlesztés szolgálatában Dr. Simon Attila István Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Székesfehérvár, 2016. november 24. Tartalom

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8

2006 CÉL Összesen 66,0 64, ,3 57,0 58,7 Nők 58,4 57, ,1 51,8 53, ,3 43, ,6 33,3 34,8 A képzés, mint a foglalkoztathatóság növelésének eszköze Sumné Galambos Mária 2008. március 4. Foglalkoztatottak aránya, célok EU átlag Magyarország 2006 CÉL CÉL CÉL 2006 EU-15 EU-25 2010 2008 2010 Összesen

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO

FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP BO FOGLALKOZTATÁSI ÉS GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYÉBEN TOP-5.1.1-15-BO1-2016-00001 TARTALMI ELEMEK Projektvezető Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Konzorciumi tagok Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei 2009-2010-ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza 2007-2008. évi AT TÁMOP 2-TIOP 3. TISZK TÁMOP 2.2.3 6 régió 31 pályázó,

Részletesebben

MAG Magyar Gazdaságfejlesztési Központ A 2007-2013-as programozási időszak eredményei, tapasztalatai, előretekintés Müller Ádám, SA Pénzügyi és Monitoring igazgató-helyettes Szombathely,2014.04.10. Felülről

Részletesebben

GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS ÉS MUNKAHELYTEREMTÉS TEMATIKUS FEJLESZTÉSI PROGRAM

GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS ÉS MUNKAHELYTEREMTÉS TEMATIKUS FEJLESZTÉSI PROGRAM GAZDASÁGÉLÉNKÍTÉS ÉS MUNKAHELYTEREMTÉS TEMATIKUS FEJLESZTÉSI PROGRAM 2. Döntéshozói Munkacsoport Balás Gábor HÉTFA Elemző Központ Kft. 2015. június 4. A TFP tervezési folyamata Döntéshozói munkacsoport

Részletesebben

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus

Részletesebben

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.

Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13. Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,

Részletesebben

EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1

EQUAL és ÉRTÉKMŰHELY 08-05-14 ÉRTÉKMŰHELY 1 EQUAL és "ÉRTÉKMŰHELY" 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 1 Fő témáink EQUAL program bemutatása ÉRTÉKMŰHELY ismertetése 08-05-14 "ÉRTÉKMŰHELY" 2 Az EQUAL program háttere A Strukturális Alapokból támogatott közösségi

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE KÖSZÖNJÜK A MAGYAR ÁLLAM ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TÁMOGATÁSÁT SZENTANNAI SÁMUEL KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZENTANNAI KÖZÉPISKOLA ÁLTAL VEZETETT KONZORCIUM SZAKKÉPZÉSI INTÉZMÉNYRENDSZERÉNEK ÁTFOGÓ FEJLESZTÉSE

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Humánerőforrás fejlesztés az Új Széchenyi Tervben Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Társadalmi Megújulás Operatív Program /TÁMOP/ Támogatás intenzitás: 100 % - vissza

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EMBERI ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI OP ÉS RÁSZORULÓ SZEMÉLYEKET TÁMOGATÓ OP BEMUTATÁSA HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ EFOP tartalmi áttekintése Kiemelt beavatkozási irányok: a) társadalmi felzárkózás b) szociális

Részletesebben

Kultúráért Felelős Államtitkárság

Kultúráért Felelős Államtitkárság Kultúráért Felelős Államtitkárság KULTURÁLIS ÁGAZATOT ÉRINTŐ UNIÓS FEJLESZTÉSI TERVEK Eszenyi Miklós közigazgatási tanácsadó 2014-2020 stratégiai keretek: a Partnerségi Megállapodás az Európai Bizottság

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

2014-2020 Pályázatok irányai

2014-2020 Pályázatok irányai 2014-2020 Pályázatok irányai Operatív programok 2014-2020 ÁROP VOP TIOP 2007-2013 EKOP GOP 975 Mrd 2014-2020 KOOP TÁMOP VEKOP VOP GINOP 2 668 Mrd KEOP EFOP ROP KÖZOP 1322/2013 (VI. 12.) Korm. határozat

Részletesebben

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020.

MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. MEZŐBERÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT IFJÚSÁGI KONCEPCIÓ CSELEKVÉSI TERVE 2015-2020. A koncepcióban megfogalmazott feladatok elvégzéséhez szükséges elkészíteni a cselekvési tervet, amely tartalmazza a felelősöket

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. június 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Komplex telep-program (komplex humán szolgáltatás hozzáférés biztosítása) című, TÁMOP-5.3.6-11/1 kódszámú felhívásra pályázat benyújtása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Gál András osztályvezető

Részletesebben

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március

A B C D E. 2. GINOP Vállalkozói inkubátorházak fejlesztése 2,20 standard március 1. melléklet az 1006/2016. (I. 18.) Korm. határozathoz A GINOP éves fejlesztési kerete 1. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló 1. prioritás 1. azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési kerete A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege (Mrd Ft) GINOP-..-8

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK FOGLALKOZTATÁSI PROGRAMOK AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS ALAP TÁMOGATÁSÁVAL LEHETŐSÉGEK ÉS ELSŐ EREDMÉNYEK Cseresnyés Péter Munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Tartalom

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (2014-2020) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk PRIORITÁSTENGELY 1. Térségi a foglalkoztatási helyzet javítása

Részletesebben

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13.

Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése, szakmai panel, 2014. december 13. Előadó: Majzik Balázs főosztályvezető-helyettes EMMI Ifjúságügyi Főosztály Előadás témája: Emberi Erőforrás Fejlesztési OP, 2014-2020 Előadás elhangzott: Magyar Ifjúsági Konferencia visegrádi ünnepi ülése,

Részletesebben

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGTÁRA

ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGTÁRA ÖNKORMÁNYZATOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 4 Az Operatív Programok szerkezete 5 Önkormányzatoknak szóló pályázatok az egyes Operatív Programokban

Részletesebben

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM 8. PRIORITÁSÁNAK PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI 2016.06.17. Gerzsényi Ágnes Munkaerőpiaci Programok Főosztály VEKOP - VERSENYKÉPES

Részletesebben

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán

Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán Hajdúszoboszló, 2010. június 1., Oross Jolán A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés (Prioritások 20062010) Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci

Részletesebben

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program évre szóló éves fejlesztési kerete A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 208. évre szóló éves fejlesztési kerete. A kis- és középvállalkozások versenyképességének javításáról szóló. prioritás azonosító jele neve keretösszege

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db

EFOP KERETÖSSZEG: 4,9 Mrd Ft. TÁMOGATANDÓ PÁLYÁZATOK SZÁMA: db EFOP-3.11.1-17 SZÜLŐ-SULI TANULÓK ISKOLAI ELŐMENETELÉNEK JAVÍTÁSA ÉS A KORAI LEMORZSOLÓDÁS VISSZASZORÍTÁSA AZ ISKOLA-CSALÁD EGYÜTTMŰKÖDÉSÉRE ALAPOZOTT EGYÉNI FEJLESZTÉSEN KERESZTÜL PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám

4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám 4798 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 49. szám A Kormány 1210/2015. (IV. 10.) Korm. határozata az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretének megállapításáról

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban

keretösszege (Mrd meghirdetésének módja GINOP Ipari parkok fejlesztése 6 standard Meghirdetve áprilisban Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 20. évre szóló éves fejlesztési keret azonosító jele GINOP-1.1.1- GINOP-1.1.2- VEKOP- GINOP-1.1.3- GINOP-1.1.4- neve Vállalkozói inkubációs tevékenységek

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013)

A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) A GÖDÖLLŐI KISTÉRSÉGI FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM AKCIÓTERVE (2011-2013) KÉSZÜLT KISTÉRSÉGI EGYÜTTMŰKÖDÉS A HELYI GAZDASÁGI ÉS FOGLALKOZTATÁSI POTENCIÁL ERŐSÍTÉSÉRE CÍMŰ PROJEKTHEZ, AMELY A HELYI ÉS HATÁRON

Részletesebben

20 éves a Gyermekvédelmi törvény

20 éves a Gyermekvédelmi törvény 20 éves a Gyermekvédelmi törvény A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia innovatív szolgáltatásainak fenntarthatósága- Programból szolgáltatás Langerné Victor Katalin EMMI, társadalmi felzárkózásért

Részletesebben

A K+F+I forrásai között

A K+F+I forrásai között Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum fejlesztése a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentéséért GINOP-6.2.3-17 2017-0004 ELŐZMÉNYEK A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum pályázatot nyújtott be A szakképzés

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember

Észak-Alföldi Operatív Program. Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember Észak-Alföldi Operatív Program Akcióterv (2011-2013) 2012. szeptember I. Prioritás bemutatása: 1. prioritás: Regionális gazdaságfejlesztés Észak-Alföldi Operatív Program A prioritás támogatást nyújt ipari

Részletesebben

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01

TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 TÜRR ISTVÁN KÉPZŐ ÉS KUTATÓ INTÉZET 2011-07- 01 1 SZAKFELADATAINK 10 Területi Igazgatóságot tömörítő, országos állami felnőttképzési és kutatás-módszertani intézmény. Elsődleges célja a hátrányos helyzetű

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve:

VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK. Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program. neve: A Széchenyi 2020, az Új Széchenyi Terv és a Nemzeti Együttműködési Alap összefoglaló táblázata vállalkozások költségvetési szervek és nonprofit szervezetek részére VÁLLALKOZÁSOKNAK, NONPROFIT SZERVEZETEKNEK

Részletesebben

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2.

Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben. 2014. December 2. Hazai és európai szakpolitikai irányok a kisgyermekkori nevelésben SZEMINÁRIUM 2014. December 2. Helyzetelemzés - NTFS következtetései Oktatás Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben csökkenteni

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról

Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról Partnerségi konferencia a helyi foglalkoztatásról KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK ÖSSZEFOGLALÁSA 2010. március 9. Kistérségi együttműködés a helyi gazdasági és foglalkoztatási potenciál erősítésére Projektazonosító:

Részletesebben

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során

Tudománypolitikai kihívások a. 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Tudománypolitikai kihívások a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret tervezése során Dr. Kardon Béla Főosztályvezető Tudománypolitikai Főosztály Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság A kormányzati K+F+I

Részletesebben

kezelése" című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi

kezelése című központi program aktív és preventív intézkedésekkel segíti a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedését, a munkanélküliek és a munkaerő-pi 4470-4/2007. Szoc1 "s és `. : erium iszter Országgyűlés Hivatala Irományszara. ~C JI 9 3 Érkezett: 2007 FEM 15, 1 r Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő asszony részére Fidesz-MPSZ Budapest Tisztelt

Részletesebben

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján

Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján Hétfa Kutatóintézet Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft. Helyzetkép a foglalkoztatási együttműködésekről a 2015. évi adatfelvétel alapján A TÁMOP 1.4.7.-12/1-2012-0001 FoglalkoztaTárs

Részletesebben

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban

Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia bemutatása, a helyi megvalósítás kritikus sikertényezői, az érdekhordozók szerepe nemzeti és helyi szinten Ulicska László

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP / GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-5.2.3-09/1-2009-0004 HEVESI KISTÉRSÉG BEMUTATÁSA I Állandó népessége 37.498 fő 17 település alkotja Központ: Heves város Egyenlőtlen fejlődés

Részletesebben

Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport

Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK LEHETŐSÉGTÁRA

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK LEHETŐSÉGTÁRA KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 6 Az Operatív Programok szerkezete 7 Költségvetési szerveknek szóló pályázatok az egyes

Részletesebben

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT

Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: FT TÁMOP-3.3.8-12/2-2012-0055 A geszterédi gyerekek esélyeinek javítása Az európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 29 831 260 FT Kedvezményezett: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat

1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat 1. melléklet az 1716/2015. (X. 6.) Korm. határozathoz 1. melléklet az 1173/2015. (III. 24.) Korm. határozat A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési kerete

Részletesebben

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet

A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében. Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A közoktatási és szakképzési feladatok a közfoglalkoztatás tükrében Dr. Köpeczi-Bócz Tamás Türr István Képző és Kutató Intézet A TKKI szakmai feladatai a 3/2011. KIM rendelet hátrányos helyzetűek képzettségének,

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában

SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek. oktatásában SZOLIDARITÁS ÉS SZERKEZETVÁLTÁS: Az informális intézmények szerepe a roma gyerekek oktatásában Budapest, 2015. március 24. Stratégiai keretek - helyzetkép Oktatási rendszerünk nem képes megfelelő mértékben

Részletesebben

Az Észak-alföldi régió kísérleti projektjének

Az Észak-alföldi régió kísérleti projektjének ADAPT2DC INTERREG IVB CENTRAL EUROPE projekt Az Észak-alföldi régió kísérleti projektjének bemutatása Balázsy Eszter, ÉARFÜ Nonprofit Kft. Demográfiai változások kezelése Magyarország régióiban 2012. július

Részletesebben

A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási tevékenység

A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási tevékenység FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY GINOP-5.1.3-16-2017-00014 A Fortis Alapítvány társadalmi célú vállalkozási tevékenységének kialakítása A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási

Részletesebben