8181 Berhida, Kossuth u /88/

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu"

Átírás

1 8181 Berhida, Kossuth u /88/ Tisztelt Képviselő-testület! Berhidán az év egyik legnagyobb kulturális eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat, melyet idén 23. alkalommal rendezünk meg városunkban szeptember 11. és 13. között. Hagyományosan a helyi értékekre épülő, a város lakosságát megmozgató rendezvénysorozat. A mára kialakult rendezvényszerkezet is ezt a koncepciót tükrözi, így az idén is megjelennek a hagyományos rendezvényelemek, melyeket újabbak bevonásával kívánunk érdekesebbé tenni. Nagyon fontos, hogy városunk lakói magukénak érezzék a nagy hagyományokkal bíró rendezvényt, az óvodások, iskolások, a civil szervezetek, a helyi nemzetiségek képviselői megmutatkozhassanak, értékeikről, tradícióikról képet alkothassanak a nézők. Emellett nagyobb rétegeket megszólítva, színpadra lépnek neves előadóművészek is, emelve a rendezvény színvonalát. Bár lehetőségeink szűkösek voltak, igyekeztünk úgy összeállítani a programkínálatot, hogy bárki megtalálja az ízlésvilágának megfelelőt. Városunk rendkívül gazdag kulturális és művészeti csoportokban, valamint helyi alkotókban. Célunk, hogy a különböző kulturális műfajokat egy rendezvényen belül mutassuk be, ezzel népszerűsítsük a városban működő előadókat és csoportokat. Nagyobb hangsúlyt kívánunk fektetni a helyi értékek feltárására, a helyi termelők, alkotók, kézművesek bevonására. A városban több olyan kézműves is tevékenykedik, akik hivatásszerűen vagy csak kedvtelésből őrzik a régi mesterségek hagyományát. Munkáikkal rendszeresen megjelennek vásárokon, kiállításokon. A fesztivál keretén belül lehetőséget biztosítunk számukra is a bemutatkozásra. /kézművesek utcája/ Szervezőként nagyon fontosnak tartjuk, hogy ez az igazán hagyományosnak számító esemény méltó módon őrizze értékeit. Berhida, május 11. Köszönettel: Lengyelné Horváth Andrea közművelődési igazgató 1

2 PROGRAM ÉS KÖLTSÉGVETÉS TERVEZET XXIII. BERHIDAI NAPOK SZEPTEMBER SZEPTEMBER 11. PÉNTEK nettó bruttó KÉPEK A MÚLTBÓL Helytörténeti fotókiállítás a Kultúrházban KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ A Kertbarát Kör kiállítása az Ady Endre Általános Iskola sporttermében ZENÉS FELVONULÁS Közreműködik: Várpalotai Bányász Fúvószenekar Ft Ft Eszterlánc Mazsorett Együttes Ft Ft Szállítás: Ft Ft A XXIII. BERHIDAI NAPOK MEGNYITÓJA Megnyitja: Pergő Margit polgármester Közreműködnek: Hétszínvirág Óvoda, Süni Óvoda, Ady Endre Általános Iskola és AMI Városi kitüntetések átadása COUNTRY TÁNCBEMUTATÓ Ft Ft Conestoga Country Linedance KOMOLYZENEI HANGVERSENY a Református templomban ÉJSZAKAI FOCIKUPA Berhida Szabadidő és Tömegsport Egyesület szervezésében Kezdőrúgás a városi sportpályán DR. FRISCH GYULA NY. ISKOLAIGAZGATÓ, MŰVÉSZTANÁR KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ A KULTÚRHÁZBAN UNITED élő koncert Ft Ft UTCABÁL: vendéglátós biztosítja 2

3 SZEPTEMBER 12. SZOMBAT nettó bruttó VÁROSNAPI KAVARÁS, KÉPVISELŐK PÁC -BAN Ft Ft BOGRÁCSPARTI a Várpalota járási önkormányzatok képviselőinek részvételével JÁTÉKSZIGET, LOVAGLÁS ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ ÉS KATASZTRÓFAVÉDELMI BEMUTATÓ a Magyar Vöröskereszt szervezésében LILIPUT- KISVONAT A VÁROSNÉZŐ KISVONAT! Ft Ft Ingyenes városnézés! Indulás: Polgármesteri Hivatal elől KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ a Szent Kereszt kistemplomban EGÉSZSÉG MINDEN-KOR! Ingyenes egészségügyi mérések, diétás tanácsadás az Ady Endre Általános Iskolában ÖNKÉNTES VÉRADÁS az Ady Endre Általános Iskolában BÓBITA BAND zenés-táncos műsora Ft Ft BERHIDA VÁROS LEKVÁRJA, Ft Ft DÍJÁTADÁS, EREDMÉNYHIRDETÉS Zsűri elnök: Kaldeneker György mesterszakács TABÁNI ISTVÁN Ft Ft KÁLLAY-SAUNDERS ANDRÁS Ft Ft ZENÉS ÁHÍTAT ÉS KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓ a Szent László katolikus templomban Kiállító: BALKAN FANATIK élő koncert Ft Ft UTÁNA: ANIMÁCIÓS LÉZERSHOW Ft Ft UTCABÁL: vendéglátós biztosítja 3

4 SZEPTEMBER 13. VASÁRNAP nettó bruttó ÜNNEPI SZENTMISE a Szent László katolikus templomban BERHIDAI ÖREGFIÚK Ft Ft Labdarúgó mérkőzés KÉZMŰVESEK UTCÁJA Helyi kézművesek bemutatkozása MIÉNK A SZÍNPAD! Helyi fellépők kulturális műsora Balogh testvérek, Berhida Táncegyüttes, Duka Alexandra, Enikő és Hanna, Homoki Szilvia, Kid Rock And Roll SE, Lendvai Anna, Lendvai Elizabet, Mirjam, Fire-Dose, Máriás Tamás, Őszi Napfény Néptánccsoport, Pearl Dance RSE, Rigó Renáta, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, Búzavirág Népdalkör, Nyugdíjas Klub Berhida Néptánccsoport, Őszi Napfény Népdalkör, Őszi Napfény Néptánccsoport, Varga József, Csomai Zoltán VIRÁGOS BERHIDA ÖBE pályázat eredményhirdetése A XXIII. BERHIDAI NAPOK ÜNNEPÉLYES ZÁRÁSA SZABÓ ÁDÁM énekes, tangóharmonikás műsora Ft Ft 4

5 A Berhidai Napok további költségei Nettó Bruttó Hang és fénytechnika: Szállítási költség: Színpadfedés bérleti díja, építése: Öltözősátor bérleti díja, építése: Szállítási költség: Ft/nap Ft Ft/nap Ft Ft = Ft Ft = Ft Ft Reklám, propaganda költség: Ft Ft Oklevelek, emléklapok: Ft Ft Szerzői jogvédő: Ft Ft Villanyszerelési munkák: Ft Ft Rendezvény egészségügyi biztosítása/3nap: Ft Ft Közút kezelői hozzájárulás, forgalom korlátozás: Ft Ft Videó-kivetítéshez szükséges eszközök bérlése: Ft Ft Dekoráció (lufi) Ft Ft Molinók feliratozása: Ft Ft Műsorvezetés: felajánlás ÖSSZESEN NETTÓ: ÁFA : ÖSSZESEN BRUTTÓ: Költségvetési keretből rendelkezésre álló összeg: Ft Ft Ft Ft A fennmaradó összeg fedezetére várható bevételek: Közterület használati díj (vásár): Várható támogatás Berhidai Német Nemzetiségi Önkormányzat Ft Ft A korábbi éveknek megfelelően a Hangadó Produceri Iroda a rendezvényt idén is támogatja. Térítésmentesen biztosítja a projektort, vetítővászont, valamint az ún. hágó kordonrendszert. 5

6 A rendezvény ideje alatt a. VIDÁMPARK, a Bezerédi téren kirakodóvásár, sörsátor, légvár és lovaglási lehetőség, az Ady Endre Általános Iskolában a Kertbarát Kör lekvár és borkóstolóval várja a látogatókat! A rendezvény fő támogatója: Berhida Város Önkormányzata Cop-Group Security Kft Együttműködő partnerek:német nemzetiségi önkormányzat,civil szervezetek, helyi intézmények, vállalkozók A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! A rendezvény látogatása ingyenes! Információ: Tel.: 88/ /

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 10 ÉVE VÁROS BERHIDA- SZÍNES PROGRAMOK HÁROM NAPON ÁT Berhidán az év egyik legnagyobb eseménye a Berhidai Napok rendezvénysorozat,

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Helyszínek: Polgármesteri Hivatal - Béla király tér Koncertszínpad - Prometheus park Szent István tér Belvárosi templom Béla király tér

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10.

A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) 10. A XI. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A XII. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2015. június 12. - 13. - 14. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2015.06.12.) Helyszín: Óvoda Piactér Központ - Óvoda 10.00 Karneváli

Részletesebben

Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 2004. évben Közösségi szolgáltatások támogatása

Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 2004. évben Közösségi szolgáltatások támogatása Kimutatás az 1992. Évi XXXVIII. Törvény 15/A. alapján közzétett működési és fejlesztési támogatásokról 04. évben Közösségi szolgáltatások támogatása adatok ezer Ft-ban! Támogatottak megnevezése 1.) Sporttámogatás

Részletesebben

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok:

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: 2011. május 14. szombat: XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL 2011. május 14-15. tervezett programok: Időpont Helyszínek Színpad Liget- Piactér Egyéb helyszínek Kísérő rendezvények, programok 8.00- Népművészeti-,kézműves-

Részletesebben

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház

FEBRUÁR 2. Bolhapiac Petőfi Művelődési Ház at2013. évi rendezvénytervezet JANUÁR Helyszín 14. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 19. 22. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 31. Szőlészet és borászat, Árkovics József borász előadása

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről

/2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület I. félévi munkatervéről /2012. (XII..) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 9/2011.(V.3) önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 30-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázata a 2008. évi rendezvények támogatására Az előterjesztést

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása Programajánló Szeptember 12-ig megtekinthető Előtéri fotókiállítás: Nyugat-nógrádi barangoló Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín Kedd Farsangtemetés Pilisvörösvári Német Nemzetiségi DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2018.02.13 Kedd Farsangtemetés, Werischwarer Heimatwerk 2018.02.16 Péntek 3500 Km a Mária Úton 2018.02.17 Szombat Színház -Oscar

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018. május 11. péntek - Maros megye napja PROGRAMFÜZET 2018. május 11. péntek - Maros megye napja 08.30-10.00 Ünnepélyes megnyitó a Maros Művészegyüttes közremüködésével 11.00-12.00 Nyárádmenti és mezőmadarasi táncok a Maros Művészegyüttes előadásában,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról

BESZÁMOLÓ. a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról BESZÁMOLÓ a Lovasrendezvények a Zala völgyében című pályázat megvalósulásáról A 122/2009. (IX. 17.) FVM rendelet alapján a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó

Részletesebben

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00.

A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA. 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) 10.00. A IX. BÁCSFEKETEHEGYI FALUNAP ÉS A X. BÁCSFEKETEHEGYI MEGGYNAPOK MŰSORA 2013. június 07. - 08. - 09. (péntek szombat vasárnap) Péntek: (2013. 06. 07.) Helyszín: Óvoda-Piactér-Központ-Óvoda Karneváli séta

Részletesebben

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Előadó: Előkészítette: Véleményezte: Előterjesztés Tiszalök Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-én tartandó ülésére, a 11. számú Tájékoztató a 2015. éi városi rendezvénytervről tárgyú napirendi pontjához Előadó: Tölgyesi

Részletesebben

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5.

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA. 2015. szeptember 4-5. KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA 2015. szeptember 4-5. www.nemzetisegitalalkozo.eu élkitűzéseink Nemzetiségeinknek évszázadokon keresztül megőrzött kulturális, gasztronómiai

Részletesebben

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya

VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya VI. Cseresznyefesztivál - Szomolya {picshadow}{/picshadow} Hagyományõrzõ Cseresznyefesztivál - 2007. június 9-10., Szomolya Noszvajtól nem messze található Szomolya, ahol idén 6. alkalommal kerül megrendezésre

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

2011-es eseménynaptár

2011-es eseménynaptár Művelődési Ház Katolikus Egyház Fakult Egyesület Iskola, Óvoda Német kissebbségi Kertbarát Kör 2011-es eseménynaptár A program és időpontváltozás joga fenntartva! Január 7. (péntek) Fábián Zoltán prózamondó

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Képekben mondom el - Unió az otthonunkban című rajzpályázat meghirdetése FEBRUÁR

Képekben mondom el - Unió az otthonunkban című rajzpályázat meghirdetése FEBRUÁR at2012. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés Polgármesteri Hivatal 23. Magyar Kultúra Napja Polgármesteri Hivatal 28. Német Nemzetiségi Nap 25. Képekben mondom el - Unió az otthonunkban című

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON

MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON MOBILITÁSI HÉT EURÓPAI AUTÓMENTES NAP FEHÉRGYARMATON 2013. évben már harmadik alkalommal kapcsolódott Fehérgyarmat Város Önkormányzata az országosan meghirdetett Mobilitás programhoz. Fehérgyarmat minden

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program ÁPRILIS 1-3. (csütörtök-szombat) III. Bihar-Bihor Amatõr Diákszínjátszó Fesztivál színházterme ÁPRILIS 8. (csütörtök) 17 óra A GOBLEIN kör gyûlést tart Szõllõsi Imréné vezetésével Munkákat lehet hozni

Részletesebben

/2009. (XII.10.) határozat tervezet a Képviselőtestület I. félévi munkatervéről

/2009. (XII.10.) határozat tervezet a Képviselőtestület I. félévi munkatervéről /2009. (XII.10.) határozat tervezet a Képviselőtestület 2010. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 12. -ában és a Berhida

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 14-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. december 14-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2018. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap

2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap Kísérő program: 2018. augusztus 31. Péntek A Fejedelem - rock musical 2018. szeptember 6. csütörtök - Kegyeleti nap 16:00 Zágon Gyula emlékkiállítás ünnepi megnyitója Helyszín: Weiner Leó Alapfokú Művészeti

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

SZABOLCS HÍRADÓ PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 2015. JÚLIUS

SZABOLCS HÍRADÓ PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 2015. JÚLIUS SZABOLCS HÍRADÓ PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZÉLETI ÉS KULTURÁLIS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 2015. JÚLIUS Különszám!!! III. SZABOLCSI NYÁRI FESZTIVÁL 2015. július 24. 2015. augusztus 20. 2015. július

Részletesebben

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6.

ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. AZ ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR 2013. ÉVI MUNKATERVE Készítették: Radics Zoltánné intézményvezető Ferenczné Fajta Mária

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM OKTÓBER 14. KEDD 10:00 CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM Az induló helyismereti klub vendége a VERSEGHY KÖR HÍDVÉGI ILONA: Szemelvények a szolnoki gépipari technikum történetéből című

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK

SZEGEDI SÜRGŐSSÉGI NAPOK A Magyar Orvostanhallgatók Egyesülete SZHB Elsősegélynyújtó Csatári Péter: Csoportja 06/70-949-2215 és a Szegedi Tudományegyetem Boros István: Általános 06/20 Orvostudományi 522-0053 Kara közösen bemutatja:

Részletesebben

Elérhetőségeink: Tárt Kapu ingyenes sportolási, pályahasználati lehetőség a lakosság részére. Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417

Elérhetőségeink: Tárt Kapu ingyenes sportolási, pályahasználati lehetőség a lakosság részére. Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417 Városi Sportcsarnok elől Zöld Ház tornaterem Széchenyi Ltp. Műfüves pálya Nordic Walking Érdeklődni: Borsányiné Ildikó 70/221-5417 Senior torna Könnyed, zenés torna szépkorúak részére Tárt Kapu ingyenes

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Hírlevél május havi programajánló

Hírlevél május havi programajánló Makó és Térsége Tourinform Iroda kiadványa Hírlevél 2010 május havi programajánló 2010. április 24-én jelenik meg Makó régi képeslapokon című könyv. A könyv civil kezdeményezésre, a városban élő képeslap

Részletesebben

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek 1. sz. melléklet 2017. évi Városi rendezvényterv Készítette: Ferenczné Fajta Mária mb. intézményvezető I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek I. Nemzeti és állami ünnepek Március 15. Az 1848/49-es

Részletesebben

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK

MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK MÁJUS 9. - A FESZTIVÁL ELŐESTJE 19.00 Neil Young Sétány koncert Városi Hangverseny- és Kiállítóterem MÁJUS 10. CSÜTÖRTÖK 17.00 Kiállítás (fesztivál) megnyitó Város-képkiállítás megnyitója Megyei Művelődési

Részletesebben

rendezvény neve tervezett helyszín szervezők

rendezvény neve tervezett helyszín szervezők ÚJFEHÉRTÓ VÁROS. ÉVI VÁROSI ESEMÉNYNAPTÁRA ÉV hó na p rendezvény neve tervezett helyszín szervezők jan. 7. jan. 14. IV. Szabolcs Takarék Kupa Kiss-Ép U11-es focitorna jan. 15. IV. Nyírerdő Kupa jan. 15-22.

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére 8585-2/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 30-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2012. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA A TALÁLKOZÓ VÉDNÖKEI WARVASOVSZKY TIHAMÉR, Székesfehérvár polgármestere Dr. TOLNAY LAJOS, az OMBKE elnöke Dr. PETHÕ JÓZSEF, az OEE elnöke Dr. FORGÓ BÉLA az ALCOA-KÖFÉM Kft. vezérigazgatója A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ

Részletesebben

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette:

Polgár város évi rendezvényterve. Bíró István Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár. Készítette: Polgár város 2018. évi rendezvényterve Készítette: Bíró István Művelődési igazgató I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek Az Művelődési alapfeladata: a helyi közművelődési tevékenység támogatása,

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására

JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására JAVASLAT a 2012. évi városi imázsra vonatkozó költségvetési keret felosztására Ózd, 2012. március 22. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság elnöke Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke

Részletesebben

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2016. évben megítélt támogatások (az 1/2006.(I.27.) önkormányzati rendelet szerint a Humán Bizottság hatáskörébe utalt döntések)

Részletesebben

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére

17. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 15-i rendes ülésére 17. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár város 2017. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ

KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a. Újfehértó Város 2015. évi eseménynaptáráról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG

ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG ORSZÁGOS POLGÁRR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 14-334 13-863 Forgatókönyv az Országos Polgárr Napra Az Országos Polgárr Szövetség

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben

Kortalanul. XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Kortalanul XIV. Idősek Hónapja rendezvénysorozat a Debreceni Művelődési Központ egységeiben Szeptember 29., 14.00 KORTALANUL XIV. IDŐSEK HÓNAPJA RENDEZVÉNYSOROZAT ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓJA Október 1., 13.00-14.00

Részletesebben

Előterjesztés. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz

Előterjesztés. a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottsághoz NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA KULTURÁLIS OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-524/323 E-MAIL: KULTURAUS@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: KULT- 6-1/2015.

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális rendezvénysorozat. Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Kulturális rendezvénysorozat Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja 2009. július 23. csütörtök Emlékfutás Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve

Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi Rendezvényterve Bodajk Város Önkormányzat 2014. évi terve Január 1. Szerda 2. Csütörtök 3. Péntek 4. Szombat Pótszilveszter Nyugdíjas Klub 18-5. Vasárnap 6. Hétfő Taggyűlés Nyugdíjas Klub 18-7. Kedd 8. Szerda 9. Csütörtök

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap

M E G H Í V Ó. a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre. melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap M E G H Í V Ó a MAKÓI HAGYMAFESZTIVÁL rendezvényre melynek időpontja: 2013. szeptember 7-8., szombat-vasárnap Az rendezvény helye: 6900 Makó - Fő tér, Deák Ferenc u. A rendezvény programja: 2013. SZEPTEMBER

Részletesebben

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13.

X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. X. Kiscsőszi Pajtafesztivál Hidak Kulturális Találkozó a Somló-Ság tengelyén Kiscsősz Iszkáz, Kispirit 2014. július 10-13. Július 10. csütörtök Nap közben népzene, népdal és néptánc tanítás az Interaktív

Részletesebben

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére 2014. évben megítélt támogatások Határozat száma Szervezetek neve Támogatás célja Megvalósítás konkrét helye Támogatás összege (Ft) SPORT TÁMOGATÁSOK 83/2014.(IV.8.) FutaPét Tömegsport - 230.000,- Ft működési cél - 200.000,- Ft Pétfürdő-Öskü

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 7/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. január 29-ei ülésére Jegyzői törvényességi észrevétel: nincs. Tárgy: Beszámoló a civil szervezetek 2014.

Részletesebben

VÁROSBAN AZ ELMÚLT ÉVBEN MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK

VÁROSBAN AZ ELMÚLT ÉVBEN MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓ BERHIDA XXIII. évfolyam 6. szám 2016. szeptember Városi Önkormányzat lapja BERHIDA VÁROSBAN AZ ELMÚLT ÉVBEN MEGVALÓSULT FEJLESZTÉSEK Az önkormányzat jó gazdálkodásának következtében,

Részletesebben

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21

Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek november 28 december 21 Kaposvári Advent Karácsonyi Ünnepi Hetek 2010. november 28 december 21 November 28. (vasárnap) 17.00 óra S a szívedbe Uram, adjál szeretetet Ünnepélyes programnyitó Közreműködik: Kodály Zoltán Központi

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 30/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a. a 2013. évre tervezett kulturális programokról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár 2019. évre Időpont Rendezvény Helye Jan. 04. Egy kis esti természettudomány Múzeumi rejtélyek Jan. 06. Újévi koncert a Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekarral

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE

KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE Iktatószám: KARÁCSONY SÁNDOR KÖZÖSSÉGI HÁZ INTÉZMÉNYVEZETŐJE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 464 299 E-mail: muvhazfoldes@gmail.com 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes Nagyközség

Részletesebben

Tokod Nagyközség Polgármestere 2531 Tokod, Kossuth Lajos u. 53. Tel.: +36/ ; Fax: +36/

Tokod Nagyközség Polgármestere 2531 Tokod, Kossuth Lajos u. 53. Tel.: +36/ ; Fax: +36/ Tokod Nagyközség Polgármestere 2531 Tokod, Kossuth Lajos u. 53. Tel.: +36/33-505-110; Fax: +36/33-505-120 e-mail: polgarmester@tokod.hu Előadó: Berek Edit 6. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25

Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Hagyomány Vigalom Fieszta SZEKSZÁRDI PÜNKÖSDÖLÉS 2015. MÁJUS 22 25 Kedves Szekszárdiak, Tisztelt Vendégeink! Szeretettel köszöntöm Önöket a XXV. Pünkösdi Fesztiválon. A Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál immár

Részletesebben

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv

Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, június Forgatókönyv Strandkézilabda Diákolimpia IV. Korcsoport Hajdúnánás, 2016. június 23-24. Forgatókönyv 2016. június 23. csütörtök TECHNIKAI ÉRTEKEZLET Hajdúnánás - Hajdúnánási Gyógyfürdő (4080 Hajdúnánás Fürdő út 7.),

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben