A nyelv, amelyben élünk Arról, ami és aki összeköt

Átírás

1 REFORMÁTUS MAGAZIN Kiadja a Debreceni Református Egyházmegye 2010 / 2. Ki a közös bennünk? Református mozaik Cigányság testvér vagy sem? A nyelv, amelyben élünk Arról, ami és aki összeköt Hitvallásunk terei: Az Úr szőlőskertjében Apa és fia Derecske, Ebes, Hajdúszovát, Pocsaj, Debrecen gyülekezeteink

2 T A R T A L O M Címlapon: Nagyszekeres református temploma Belső címlapon: A csengersimai református templom kazetás mennyezete Fotók: Lente István KÖZÖSSÉG Református Magazin A Debreceni Református Egyházmegye lapja Felelős kiadó: Vad Zsigmond esperes Dr. Csabina Sándor főgondnok Szerkesztőbizottság: Berkesi Sándor, Dr. Gonda László, Dr. Kustár Zoltán, Dr. Korsós Bálint, Dr. Oláh Szabolcs Főszerkesztő: Tóth Tamás Grafikus és tördelőszerkesztő: Lente István Olvasószerkesztő: Tóth-Mihala Veronika Munkatársak: Bukáné Zakar Zsuzsanna, Hadházi Tamás, Kustár Gábor Szerkesztőség: 4026 Debrecen, Kálvin tér kozossegmagazin@derefem.hu Nyomda: Litográfia Nyomda Felelős vezető: Vécsei Tibor Fotóillusztrációk: Profimédia, 3 Beköszöntő Vad Zsigmond esperes 4 Németh Áron: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. 6 Dr. Gonda László: Közöd? 8 Buka László: Kép-olvasás Három piros mag/ocska 10 Kustár György: Cigányság testvér vagy sem? 12 S. Varga Pál: A nyelv, amelyben élünk 14 Demeter Anita: Segítünk egy mosolyért 16 Ember-közelben Bölcskei Gusztáv 19 ifj. Jenei Zoltán: Apa és Fia a szolgálatban, testvér-gyülekezeti kapcsolatban 20 ifj. Karcza Sándor: Monostorpályi- Magyarszovát: Testvérek a hitben és a magyarságban 22 Nagy Józsefné: Az Úr szőlőskertjében 24 Gyülekezeti tükör: Ebes, Nagycsere, Hajdúszovát, Derecske, Pocsaj, Csapókert, Kossuth utca, Nagyerdő 29 Kustár Gábor: Egygenerációs gyülekezet? 30 Gonda-Salánki: Győztünk? 31 ifj. Karcza Sándor: John Stott: Hinni Jézusban a kereszténység lényege 2

3 beköszöntő Közösség: az egyház mint az élő tagok egysége A valódi közösség kifejezésének egyik legszebb képét a Biblia az élő test tagjainak az egységében, összetartozásában, és együttműködésében látja. Ezt nevezi egyháznak, Krisztus testének. Az egyház létrehozója, szerzője nem az emberi akarat. Nem azért van egyház, mert mintegy kétezer esztendővel ezelőtt néhány ember kigondolta és létrehozta. Az egyház nem emberi társulás, nem közös vállalkozás, nem is egyszerűen történelmi képződmény, valamiféle szervezet vagy intézmény. Az egyház Krisztus teste. Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. Nem valamilyen kegyes óhaj, hanem megkérdőjelezhetetlen felszólítás, sőt határozott igény, amelynek fontos következményei vannak. Kölcsönösen szükségünk van egymásra. Rá vagyunk utalva egymásra. Ez azonban nem kényszerűség, hanem boldog kiváltság. Vagyis nem a szükség űz oda bennünket egymáshoz, hanem annak a felismerése, hogy magányosan nem teljesedik ki az életünk. A teljesség csak a Krisztussal és egymással való életközösségben válhat valóra. Az a testtag, amely közömbös, vagy nem igazodik a test egészéhez elhal, mert elszakadt az őt éltető erőtől. Mit tehet egy láb vagy kéz, ha elszakad a testtől? Halál vár reá. Ez érvényes az egyház-közösség tagjaira is. Felcserélhetetlen funkciói vannak a test tagjainak. Amit a kéz tesz, azt nem lehet a lábnak tennie, s ez fordítva is lehetetlen. A füllel nem lehet látni, sem a szemmel hallani! Minden tagnak ebben a különleges egységben megvan a maga feladata, amit nem lehet lekicsinyelni, feleslegesnek és értéktelennek tartani, de nem szabad a többi tag kárára sem túlértékelni. Mindenkinek személyre szabott feladata, küldetése van. Az egyházban minden tag nélkülözhetetlen, a szolgálat személyre szabott. Ezért meg kell tanulni becsülni és tiszteletben tartani egymást. Amint a test tagjai nem rendeznek egymás közt rangvitát, és nem is akarnak egymás között egyfajta fontossági sorrendet kialakítani, így az igaz közösségben sincs helye a hierarchikus szemléletnek. A test tagjai külön végzik feladatukat, de nem öncélúan, hanem összehangolva, egy akaratnak engedelmeskedve. Egy test vagyunk, s a fő maga a Krisztus, az Ő akarata szerint mozdul a test minden tagja. Amikor belépünk az olaszországi híres történelmi város, Ravenna legnagyobb templomába, a S. Apolinare in Classe-ba, és feltekintünk a szentély kupolájába, egy hatalmas képet látunk, amely Krisztus arcát ábrázolja. A bazilika szürkésfehér alaptónusából színesen ragyogva világít a kép. Nem festmény ez, hanem egy épségben megmaradt nagyszerű mozaikkép, több tízezer mozaik darabból összeillesztett csodálatos Krisztus-arckép. A mozaik kövecskék magukban nem értékesek, külön-külön nincs hasznuk és szépségük, de ha értő-alkotó kezek összeillesztik, gyönyörű kép alakulhat ki belőlük. Így van a Krisztus testében, az egyházközösségben, így lehet egyházmegyénk gyülekezeteiben is. Sok-sok kis mozaikkocka-élet szükséges ahhoz, hogy megformálódjon a hiteles Krisztus-arc. Adja meg Urunk, hogy a Szentlélek munkája által egyre inkább a Krisztus ábrázatát magán hordozó valódi közösséggé váljon egyházmegyénk. Vad Zsigmond esperes 3

4 kiáltó szó ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. 4 (Mt 18,20)

5 Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek, akár ismeretlenül is, ott előbb-utób b találnak egymásban valami közöset. Milyen kicsi a világ! mondjuk, amikor kiderül, hogy van egy közös ismerősünk. Én is Debrecenben szállok le! mondjuk a vonaton, amikor kiderül, hogy egy helyre utazunk. Sokszor beszédbe sem kell elegyedni, és látszik, hogy hasonló az ízlésünk, a lelkialkatunk, vagy bevillan az érzés: Mintha már láttam volna valahol! Bár sokszor mondjuk, hogy minden ember különböző, mert fontosnak tartjuk hangsúlyozni az egyediségünket, közben mégis vágyunk arra, hogy egymásban valami közöset találjunk. A közösség kialakulásának első lépése ez: keresni és felfedezni egymásban azt, ami közös. Így indulnak barátságok, így működnek a közösségi portálok az interneten, így alakulnak klubok és társaságok. tanúskodik az a bibliai történet, amikor az emmausi úton két tanítvány beszélget Isten dolgairól. Jézus melléjük szegődik, és megértik a világot, Isten tervét, és felismerik benne a saját szerepüket is (Lk 24,15). De ugyanezt példázza az az elbeszélés is, amikor a halálra ítélt barátok mellett óvón, védelmezve őket, megjelenik a tüzes kemencében egy titokzatos Negyedik (Dán 3,25). Amíg tehát mi azt fürkésszük, hogy mi a közös bennünk, ami alapja lehet egy jó kapcsolatnak, addig a Biblia azt a kérdést teszi fel: Ki a közös az életünkben? Ott van-e Jézus, számolunk-e vele, szóhoz juthat-e ő a kapcsolatainkban? És itt nem csak az egyházra vagy a gyülekezetre gondolok. Beengedjük-e Istent a családba, a vonatfülkébe, egy baráti társaságba? Olyan hétköznapi találkozásokra is vonatkozik ez az ígéret, amikor nem feltétlenül Istenről lesz szó. Talán Jézus neve el sem hangzik. De mégis Őhozzá igazodnak a gondolatok és az indulatok, az ő jósága, szeretete a szavaink és a tetteink egyetlen mércéje. Ne nyugodjunk bele abba, ha csak a rokonszenv, az érdek, az eskü, a bizalom vagy a közös érdeklődés köt össze másokkal! Hiszen ezek az értékek annyira sérülékenyek! A közösség valódi alapja az, ha a másik emberrel való kapcsolatunkban jelen van az Isten. Aki összeköt. Aki kibékít. Akihez, mint a megbeszélt találkozási ponthoz, mindig visszatérhetünk. Ő a közös nevező, aki eligazítást ad konfliktusainkban, szenvedéseinkben, de meggazdagítja örömeinket és ünnepeinket is. Az Én, a Te és az Ő Jézus igénye és közösségformáló jelenléte mellett lehet csak tartósan Mi-vé. Ott vagyok közöttük! Kicsi és nagy közösségek reménysége ez az ígéret. Két-három ember szűk köre, vagy egy kétháromezer fős gyülekezet ugyanúgy számíthat arra a plusz egy főre. Családok, gyülekezetek, barátságok, párkapcsolatok megrendíthetetlen alapja az, hogy Jézus is jelen van közöttük. Csak kérni kell, és Ő megjelenik: belép, megáld, meggazdagít akár a legkisebb körben, hétköznapi kapcsolatunkba is. Az igazi közösség titka ez: két ember találkozik látszólag nem történnek nagy dolgok de közöttük mégis ott van az Úr aki közösséget teremt és aki ebben a közösségben ő maga is újra és újra megszületik. Németh Áron lelkész Ahol azonban ketten vagy hárman Jézus Krisztus nevében gyűlnek össze, ott valami különös történik. Ott nagyobb dolog születik, mint egy klub vagy egy barátság, több, mint egy emberi társas kapcsolat. A Biblia ugyanis azt ígéri, hogy ahol Jézus neve, hatalma és szeretete formálja a közösséget, annak a közösségnek része lesz Isten is. Közösség, melynek láthatatlan harmadikként, negyedikként, tagja az Úr. Aki már átélte, az tudja, hogy milyen felemelő érzés, amikor két ember találkozik, és a számukra legfontosabb dologban, a Jézushoz tartozásban találják meg a közös pontot. Ez aztán kisugárzik a kapcsolat minden más szintjére is a közös tévézéstől a közös imádkozásig. ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük. Ennek az ígéretnek a valóságáról Ne nyugodjunk bele abba, ha csak a rokonszenv, az érdek, az eskü, a bizalom vagy a közös érdeklődés köt össze másokkal! A közösség valódi alapja az, ha a másik emberrel való kapcsolatunkban jelen van az Isten. 5

6 szempontjaink HÉTKÖZNAPI TEOLÓGIA Arról ami összeköt Közöd? A Fö l d n e v ű b o l ygón, b e n ember él, köztük mi is. Mindannyian a homo sapiens sapiens nevű fajhoz tartozunk, tehát van bennünk valami közös. Ugyanaz az élőhelyünk, és bár ma már közhely, mégis igaz: közös a felelősségünk e bolygó élhetőségéért és jövőjéért. Aztán vannak a majdnem 7 milliárd ember között olyanok, akikkel azért ennél több köt össze bennünket. Európaiak vagyunk, osztozunk az antikvitás, a zsidó-keresztyén tradíció és a felvilágosodás által meghatározott kultúrkör sajátos, csak itt megtalálható örökségén. És vannak olyanok is, akikkel a magyar nyelv és a magyar kultúra köt össze bennünket, különös és egyedi nyelvünk, nem problémamentes történelmi tudatosságunk, népzenénk, népművészetünk, sokat vitatott és változó kulturális kánonunk, mely bár meg is oszt bennünket (népi? urbánus? stb.) mégis, még ellenpólusaival is összekapcsol minket. A szűkebb lakóhelyünk, melynek kulisszái között zajlanak a mindennapjaink, szintén létrehoz egyfajta összetartozást ha akarjuk, ha nem. A munka és az iskola is összekapcsol minket egy sor embertársunkkal. Ám még szorosabban kötődünk azokhoz, akikkel együtt éljük az életünket: családtagjainkhoz és barátainkhoz. Ajándék minden olyan ember a számunkra, akivel kapcsolatban úgy érezzük: közünk van egymáshoz. Globalizálódott világunkban sok olyan emberrel is kapcsolatba kerülünk, akikkel nem sok minden köt össze bennünket, mégis életünk részeivé válnak. Látjuk felvillanni a képernyőn egy pillanatra a világ túlsó felén veszteségeit sirató asszonyt, a tengerentúl szórakoztatóiparának kitalált csillagait, chatszobák és a fórumok névtelenjeivel kommunikálunk, virtuális könyvekből próbáljuk megismerni mások arcát. Vajon mennyi közünk van hozzájuk? Élnek azonban a Földön emberek, akikkel soha nem találkoztunk, többségükkel nem is fogunk, mégsem vagyunk teljesen idegenek egymásnak. Mi közünk van egy kis badeni falu polgáraihoz, a dél-indiai Kerala forró tengerpartján, Nairobi szegénynegyedében, Mexikóváros útvesztőiben, Szöul felhőkarcolói között, Iona csendes szigetén, az utrechti Dóm lábánál vagy Kréta olajfaligeteiben élőkhöz? Első látásra semmi közös nincs bennük és bennünk. Azonban van valami, ami földrajzi, kulturális távolságok ellenére mégis összeköt bennünket. Ők is ahhoz a embertársunk közé tartoznak ugyanis, akik keresztyénnek vallják magukat ezen a világon (2006). Ennyien vannak vagyunk akik a Szentháromság Istenben hiszünk, Jézus Krisztust Urunknak és Megváltónknak valljuk, a Bibliába foglalt Szentírás szerint. Sokfélék vagyunk: reformátusok és ortodoxok, katolikusok és baptisták, evangélikusok és afrikai alapítású egyházakhoz tartozók, anglikánok vagy pünkösdiek, vagy a világon létező mintegy keresztyén közösség egyik vagy másik változatához tartozók. És hitünket sokféleképpen éljük meg: a párizsi Notre Dame emelkedett esztétikai élményt nyújtó, kidolgozott liturgiájában, az afrikai fatemplomok dobbal kísért táncmozdulataiban, Taizé meditatív csendjében, intellektuális élményt nyújtó tudományos igényű prédikációkban, emberjogi demonstrációkon, házi bibliakörök éjbe nyúló vitáiban, eksztatikus elragadtatásban, vagy a gyertya lángja mellett, 6

7 Fotóillusztráció: Profimédia Pontosan ugyannyi közünk van a távoli földrészek keresztyéneihez, mint ahhoz a testvérünkhöz, akivel minden vasárnap egymás mellett ülünk a templom padjában. összekulcsolt kézzel elmondott magányos és szemérmes imádságokban. A világ keresztyéneinek többsége ma már a déli féltekén él, a miénktől nagyon eltérő kulturális, liturgikus formák és teológiai meggyőződések által meghatározottan. Első látásra nem sok minden közös van bennünk. A közös vallás kötne össze bennünket? Annak megjelenési formái olyan eltérőek, hogy alig-alig teremtenek közöttünk kapcsolatot. Egy egyiptomi kopt szerzetes hitgyakorlása, egy koreai karizmatikus megagyülekezet istentisztelete olyan távoli lehet számunkra, hogy joggal feltehetjük a kérdést: mi közünk van végül is egymáshoz. Erre a kérdésre azt válaszolhatjuk: pontosan ugyannyi közünk van a távoli földrészek keresztyéneihez mint ahhoz a testvérünkhöz, akivel minden vasárnap egymás mellett ülünk a templom padjában. Lehet, hogy egy nyelvet beszélünk, lehet, hogy évtizedek óta ismerjük egymást, de az egyházban, a keresztyén közösségben végső soron egyetlen összekötő kapocs van köztünk, ugyanaz, mint ami összekapcsol a Földgolyó túlsó oldalán élő keresztyénekkel. A kapcsolódási pont közöttünk, csakis és kizárólag, Jézus Krisztus. Ő az, Aki azért imádkozott, hogy mindnyájan egyek legyünk (Jn 20,21.) és aki a kereszt és feltámadás útján megteremtette az emberek közötti közösség valóságos feltételét. Keresztyén közösségünk nem szimpátián, nem közös érdeklődésen, még csak nem is közös kulturális, nyelvi vagy nemzeti hagyományokon alapul, épp ezért alapvetően különbözik minden más emberi közösségtől. Dietrich Bonhoeffer nyomán így fogalmaz erről Selyem Zsuzsa, kolozsvári irodalmár: Ez a kritérium az önmagát visszavonó végtelen, egy személy, az egyetlen olyan individuum, aki teljes mértékben el tud tekinteni önnön individualitásától, aki mindig odafordítja a másik orcáját is, odaengedi a felső ruháját is, megteszi a második mérföldet is: Jézus Krisztus, a megtestesült Isten. Az ekképpen értelmezett keresztény közösségben a közvetítettség miatt a másik ember szabadsága nem sérülhet. A közvetítő végtelensége distanciát teremt, személyi mivolta együttlétet. Ez a közösség hívás és távolságtartás, kötelezettség és szabadság, befogadás és védelem. Ez a közösség épp ezért minden esendősége és látható fogyatékossága ellenére nem törékeny, mert nem tőlünk, emberektől függ: a Szentlélek Isten alkotja meg ezt a közösséget, mely Krisztusban adottság, és amely az Ige és a sákramentumok által válik aktuálissá az egyház gyülekezeti közösségében. Ennyi közünk van egymáshoz, gyülekezetben, egyházmegyében, a most egyesülő református világközösségben és a világ minden keresztyénével. Csak a Krisztus. S hogy ezt megélhessük, együtt imádkozzuk a világ minden táján ma is: Veni creator Spiritus Jövel teremtő Szentlélek. Gonda S. László 7 Fotóillusztráció: Profimédia

8 szempontjaink MŰVÉSZETEK ÉS ZENE Kép-olvasás Három piros mag/ocska Ment, ment, ment a szegény legény az úton, zsebében a három piros magocskával Állítsuk most meg csak egy pillanatra őkelmét, kérjük el tőle ezt a három magot, hogy mi is megismerjük a legény ősi Titkát! A növekedést az Isten adja. 1Kor 3,6 Logónk (magyarul: jel, jelölés, jelvény, jelkép, ismertető, azonosító, felidéző, emlékeztető, arculat, rajzolat, szimbólum, embléma, stb., javaslom, hogy válasszon ezek közül ki-ki magának megfelelő szót!) ősi magyar református hagyományaink segítségével, azaz jel-képes beszéddel él, mesél, működik. A látványos, színes és végtelenül változatos, tekintélyesen nagyszámú fára festett mennyezet-, karzat- és szószékkazetták növényi-virágos mintáin (indák, kacsok, forgók, ívek, rügyek, levelek, alakos formák, stb.) keresztül, annak belső-rajzi törvényeit felhasználva szól e jelvény a ma emberéhez. Olvassuk el most tehát annak gazdag tartalmát, miről beszél, és ezáltal mire tanít! 8

9 Talán ez már nem is olyan meglepő dolog: a magocska újra megjelent, immáron harmadjára, mint egy mesében, hiszen három a magyar igazság! Születés-szívfelemelkedés formái bomlanak így most ki előttünk, azaz a teremtés (születés) sze- A tojás (a Mindenség, a teremtés egyik legősibb szimbóluma, már az egyiptomi vagy éppen az avar ősi kultúrákból is jól ismert!) könnyen áttekinthető és gyermekkorunk óta kedves befoglaló, jelvényünket keretező rajzolatának alsó, szélesebbik, kerekded részében megszületik egy piros magocska, hitünk központja: Krisztus maga. A mag további életének fejlődése során két oldalról összefonódó hajtásai, belőle kinyúló ívei által szív alakot formáz. Ráadásul egyből kettőt is, egy nyitottat (itt még csak remény a szív forma) és egy zártat. Utóbbiban két ív: egy bal, amely nagyobb és egy jobb, amely kisebb alkotja ezt a szintén ősi, közismert formát, melynek összehurkolódó belsejében egy újabb vörös színű mag jön létre. Ennek a formának ez immáron a második megjelenése! Ez a logo-jelvény tartalmi és formai középpontja is egyben. Hitünk lényegéről, a krisztusi szeretetről szól e szív-forma és a vörös-véres szín egyértelmű képi nyelvén. Ebből alakul-rügyezik még továbbfeljebb a rajzolat, s egy élő-lebegőszálló szárnyas, szinte angyali forma születik meg egyszer csak előttünk, újabb piros maggal, immáron a harmadikkal a közepében, mintegy annak arcaként. Egy élő-lebegő-szálló szárnyas, szinte angyali forma születik meg egyszer csak előttünk Egy hármas fokozatú létra, alsó-középső-felső emeletekkel, a földet az éggel összekötni vágyón. retet megváltás (megemelkedés) krisztusi hármasa. Magazin jelünk, jelvényünk röviden említett ősi és ismétlődő formái immáron a tojás-mindenség lehetséges határait feszegetik. Szinte szeretnék túlhaladni, túllépni azt. Olvassuk így a rajzolatot: a mag életre kelt, testté és tetté is lett a Szeretet! Van, lehet látni, nézni és kérdezni tőle, tanulni általa. Összefoglalva: mesebeli három piros pontot, magocskát látunk a jelvény felfelé ható (vertikális) tengelyében. Egy hármas fokozatú létrát, alsó-középsőfelső emeletekkel, a földet az éggel összekötni vágyón. Kezdet-megvalósulástovábbadás lehetőségei és tényei tárulnak így szemünk elé a rajzolat egyszerű, könnyen értelmezhető szimbólumainak segítségével. S teszi mindezt pompázó piros-fehér-zöld színekben, Benne, belőle indázó, ívelődő betűkkel ki is mondva, le is írva: Közösség, érthető és egyszerű szójátékkal élve: közös-ég, mindannyiunk ege. Sem nem az enyém, sem nem a tied, sem nem csak az enyém, sem nem csak a tied, hanem kizárólagosság nélkül mindőnké. Mindannyian élhetünk benne, általa. Itt van újra a nagyszerű, de embert próbáló Lehetőség! Élünk vele? Éljünk vele! Buka László festő-tanár-tervező 9

10 szempontjaink KEGYESSÉG GYAKORLÁSA Cigányság testvér vagy idegen? Gyönyörű napsütéses délután van. Benn ülünk a parókián. Egy ötvenes cigány férfi és a felesége a társaságom. Őszintén beszélgetünk. Egy ideje ők pásztorolják a baptista cigánygyülekezetet itt Tiszabecsen. Mesélnek a gondjaikról, őszintén beszélnek a sajátjaik minden hibájáról és gyengeségeiről, melyektől ők is szenvednek. Érzem, hogy milyen fontos ez a beszélgetés. Mert mindeközben, eszmecsere és a kávésütemény ropogása közben valami fontos dolog formálódik. Partnerekké válunk. 10 Fotóillusztráció: Profimédia

11 Nincs református tiszteletes és szektás cigány-közösség. Nincs tekintélyes, palástos pap és képzetlen laikus igehirdető. Nincs cinkos összekacsintás sem, lelki vezetők hiú egymásba kapaszkodása a tömeggel szemben. És nincs cigány, se magyar, miközben mindhárman óvatosan, de bátran hozzuk elő azt, ami bennünk van. Szürcsöljük a kávét, és beszélgetünk. Két világ, más gondolkodásmód, mégis, valami összeköt bennünket. Érzem, tudom, meg nem mondom honnan: testvérek vagyunk. Jézus mond egy példázatot a samaritánusról. Csak sejtésünk lehet arról, milyen elemi erővel hathatott ez a néhány mondat akkor Izraelben. Tudjuk, hogy a samaritánusok és az izraeliek viszonya Jézus korára gyűlölködéssé fajult. Josephus Flavius felemleget egy esetet, amelyben néhány samaritánus csontokat szórt szét a jeruzsálemi templomban, hogy tisztátalanná tegye azt. A kölcsönös megvetés és rivalizálás az egymást megtűrtség minimális szintjén folyt. A samaritánus-kérdés Jézus korára vallási, politikai, és mélyen faji kérdéssé vált. Ne felejtsük, nemcsak a Jahweh melletti helyi istenségek kultuszának fennmaradása, hanem az idegenekkel való keveredés okozza a legnagyobb feszültséget a fogság utáni visszatéréskor. Amikor a samaritánusok nem hajlandóak elválni idegen feleségeiktől, a hazatérő izraeliek kiközösítik őket. És most, egy kitaszított, tisztátalannak és önmagát törvényen kívül helyezőnek tekintett makacs nép, akinek az igazi izraeliták a földjére sem léptek, nehogy tisztátalanná váljanak, nos, ennek a korcs nemzetségnek az egyik tagja hirtelen főhőssé válik. A tiszták, az önmagukat többnek gondolók, a nemzeti öntudattal és mély Istenhittel rendelkezők Jézus példázatát hallva azonnal fölhördülhettek. Mit képzel ez magáról? Mit akar ez a példa jelenteni? Csak nemrég jöttem rá, mit. A tavaly Nem könnyű szeretni azt, akit nem értünk. Az idegenség mindig félelmet kelt, és a bizony talanságot szül. Csakhogy Jézus példázatának fényében nincs választási lehetőségem testvérként elfogadni, vagy megtagadni őt. Jézus szerint, akivel összehoz az élet, az a felebarátom. pünkösdi ünnep előtti vasárnap az ünnep előkészítéseként a közösségről prédikáltam, a Gal 3,28 alapján. Elégedetten jöttem le a szószékről. Arról beszéltem, hogy közösség akkor lesz, ha cigányok és magyarok elkezdenek tanulni egymástól. A cigány testvérek tizedet (!) fizetnek a saját gyülekezeteikben, míg mi prüszkölünk az évi 3000 Ft egyházfenntartói járuléktól. Ők mernek örülni, míg a mi istentiszteletünk sokszor inkább lehangoló. Ők, ha valakit testvérnek fogadnak el, azért a vérüket képesek adni. Ugyanakkor azt is elmondtam, hogy ők mit tanulhatnak tőlünk: kitartást, fegyelmet, higgadtságot, józan mérlegelési készséget. De világossá tettem: a vérmérséklet önmagában semmi, nem tesz Isten előtt jobbá vagy rosszabbá. A békés egymás mellett tűrés pedig még nem a probléma megoldása. A megoldás az ige első szava: Krisztusban Első csalódásom akkor ért, amikor nem sokkal ezután egy közvetlenebb beszélgetésben valaki ezt mondta: No, tiszteletes, maga is a cigányokat védi. Ekkor döbbentem rá, hogy itt a gond sokkal nagyobb, mint gondoltam. Mit jelent ez a példázat? Elég, ha egy gondolatkísérlettel leteszteljük magunkat. Helyettesítsünk be a samaritánus helyére egy cigányembert. Olvassuk el így a példázatot a Lukács szerinti evangéliumból. Érdekes, hogy az első reakció talán nem is Jézus feltett kérdésére vonatkozik. Bennem legalábbis ez merült fel: úgyse tenné meg. És ez az, ami valójában elárult. Az, hogy megadóan válaszolok a kérdésre, amely kényszerítő erejű, és nem is lehet más, mint az, amit ki is mondunk, egyáltalán nem a példázat kulcsa. Nem az a példázat igazsága, hogy az, aki segít, az a felebarát. Az igazságot ez a szó hozza ki belőlem: cigány, mint ahogy Jézus korában az a szó, hogy samaritánus. Meg sem kell várni a beszéd végét, a kérdés az elején eldől: vajon egyáltalán hajlandó vagyok-e meghallgatni a példázatot, vagy a felháborodás eltömíti a hallójárataim. A kulcs én és te vagyunk, mert nem az a kérdés szegeződik nekünk: szereted-e felebarátodat, mint magadat?, hanem az: hajlandó vagy-e egy cigányembert elfogadni felebarátodnak? Az úgyse tenné meg azt jelenti: nem. Tiszta a kép: nem is feltételezem róla, hogy egy ilyen helyzetben lehet partner. És ezzel az úgyse-val kimondtam az ítéletet önmagam felett. Ilyenkor döbbenünk rá arra, mi a Jézusi üzenet lényege. Nem könnyű szeretni azt, akit nem értünk. Az idegenség mindig félelmet kelt, és a bizonytalanságot szül. Csakhogy Jézus példázatának fényében nincs választási lehetőségem testvérként elfogadni, vagy megtagadni őt. Jézus szerint, akivel összehoz az élet, az a felebarátom. És ők itt vannak, élő felhívásként: szeretni kell őket. Mint ahogy engem is szeret valaki. Kitartóan. Annak ellenére, hogy Őt mikkel bántom meg. És azt is tudom, őket hogyan szereti az Isten. Közülük, aki az Istené, csodálatos dolgokat él meg. Látom. Elmondják. És ha Isten szeretetét élvezik, ki vagyok én, hogy ne szeressem őket? Kustár György lelkipásztor 11

12 szempontjaink NYELV, IRODALOM, MENTALITÁS A nyelv, Ki ne emlékezne a gémeskútra, amely Toldiék birtokán, Nagyfalu határában áll, s mint óriás szúnyog szívja az öreg föld vérét? Kövessük elbeszélőnk tekintetét, ki otthonosan mozog e majd kilenc-tíz emberöltő régiség -ből felrémlő világban, s tekintsünk szét a tájon. Ha valóságos szúnyogok nem is, bögölyök kisvártatva megjelennek, akikkel a legelésző ökrök kelnek háborúra; ha tényleges háború nem is, de katonák kisvártatva megjelennek, akiktől Miklós vágyakozva kérdi, Merre, meddig mentek? Harcra? Háborúba? Igaz, a katonák most éppen nem mennek háborúba; sőt, Laczfi vitézei ürügyet keresve kerülik a megmérkőzést Toldival, mert ugyan ki vína bajt az égiháborúval? És ki vína Isten tüzes haragjával, / Hosszu, kacskaringós, sistergő nyilával? Alig olvastunk néhány strófát, s a hasonlatok, érintkezések létráján lépegetve a legelő szikkadt földjétől az élő természeten s az ember világán át Isten magasságáig jutottunk. De miért volna ez oly fontos a hős Toldi történetében? Hiszen e hasonlatok csak költői ékítmények, arra valók, hogy szemléltessék azt, amit az olvasó kevésbé tud elképzelni. Képes beszéd az is, hogy az üldözői elől menekülő Toldi Miklós ügyét a jó Isten felfogta, A holdat egy vastag felhőbe burkolta, s lett olyan sötétség, hogy semmi sem látszott. De már az csak különös, hogy amint e felhőből vihar támad, Az Isten haragja megüt egy hajdút. Isten haragja? De hiszen ez maga Toldi Miklós, Isten tüzes haragja (a mesélő már az Előhangban azt mondta nekünk, hogy Toldit ma képzelnétek Isten haragjának ), aki azért menekül, mert agyonütött egy szolgát! 12 amelyben élünk Fotóillusztráció: Profimédia

13 Alig olvastunk néhány strófát, s az érintkezések létráján lépegetve Isten magasságáig jutottunk. A Toldit olvasván olyan világba lépünk, amelyben minden ismerős, minden közel van és mindennek köze van egymáshoz; azonban a hasonlóságokat Isten akaratának, ember szándékának, természet rendjének bensőséges egységét nem a költő szubjektív önkénye vagy leleménye, hanem a magyar nyelv hozza létre. ( ) Nem mindegy hát, otthon van-e Isten e nyelvben, s megszenteli-e ezáltal azok közösségét, akik beszélik. Se szeri, se száma e különös hasonlításoknak, amelyek létrafokokként szolgálnak, hogy le-föl járkáljunk ég és föld között. Azt még csak vélhetjük, hogy a gémeskutat azért kellett óriás szúnyoghoz hasonlítani, mert a városi olvasó esetleg nem látott ilyen alkalmatosságot. De ugyan miért kellene az éj leplé -vel temetési szertartást rendezni az égen hát ki nem látott még éjjel teliholdat meg csillagokat?! (Az éj, olvassuk, Az eget, a földet bakacsinba vonta, / És kiverte szépen koporsószegével: / Fényes csillagoknak milljom-ezerével; / Végre a szép holdat előkerítette / S ezüst koszorúnak fejtül odatette. ) De ha eszünkbe jut, hogyan terített meg az imént Bence a nádasban bujdosó Miklósnak ( Asztalt is terített, csak úgy hevenyéből, / Az üres tarsolyból, meg a födeléből, / A cipót, kulacsot, pecsenyét rárakta, / Végre két almával a módját megadta ), azt kell látnunk: étkezés, temetés az életnek ugyanabba a megszentelt rendjébe illeszkedik. S ha mesélőnk e rendet a csillagos égről olvasta le, történetének szereplőit a szélsőséges élethelyzetek sem zökkenthetik ki belőle. Ebben a rendben természetes helye van bűnnek és kegyelemnek is. Toldi bűnös, de bűne helyet kap Isten tervében; felix culpa, szerencsés bűn, mint Ádámé Toldinak bűnössé kellett válnia, hogy Isten kegyelme felemelje őt méltatlan állapotából. Tudja ezt maga Toldi is felemelkedéséről szólva mondja: De nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének. A Toldit olvasván olyan világba lépünk, amelyben minden ismerős, minden közel van és mindennek köze van egymáshoz; azonban a hasonlóságokat Isten akaratának, ember szándékának, természet rendjének bensőséges egységét nem a költő szubjektív önkénye vagy leleménye, hanem a magyar nyelv hozza létre. A Toldi egységes világát felépítő költői képeknek hétköznapi szólásmódok szolgálnak alapul (kulacs nyaka, éj leple, istennyila stb.); e mára többé-kevésbé megfakult szólásmódok Arany János szövegében kivirulnak, életre kelnek, a magyar nyelv ősi rétegeiből elénk varázsolnak egy eleven, értelmes, megszentelt világot, amelyben a magyar nyelvet sok-sok nemzedéken át formáló és hagyományozó eleink éltek. Isten a világmindenség ura, az ember azonban (hogy Kölcseyvel szóljak) véges állat ; szemhatárát anyanyelve jelöli ki, akármint globalizálódik is a világ. Nem mindegy hát, otthon van-e Isten e nyelvben, s megszenteli-e ezáltal azok közösségét, akik beszélik. A Toldi népies nyelvét e szempontból jól megvilágítja Arany János egy kései jegyzete: A Biblia némely szólamai, közmondásai, csak az utóbbi három száz éve alatt is, annyira meghonosultak a népi ajkon, hogy eredeti zamatra egyenlőnek vehetjük a többi legmagyarabb kifejezéssel. Különös látókör az anyanyelv látóköre, hiszen mindent be tud fogadni, ami emberi lény számára fontos lehet. Ahogy eleink tudása s a Biblia üzenete belül került rajta, úgy a mi nemzedékeink tapasztalatai is elférnek benne. S Isten tudja, hová jutunk, ha kilépünk belőle. S. Varga Pál irodalomtörténész, Debreceni Egyetem 13

14 műhely Segítünk egy mosolyért Jobb adni, mint kapni Interjú Fodor Gusztávval, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész igazgatójával Mióta működik a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ)? Egy saját református szeretetszolgálat létrehozása már évek óta foglalkoztatta a Magyar Református Egyházat, hiszen vezetőink belátták, hogy a meglévő szociális ellátórendszerek nem képesek minden fájó szociális feladatot megoldani ban döntött úgy az egyházunk zsinata, hogy megalakítja a MRSZ-t, hogy kifejezze ezzel is, hogy mi a cselekvő hit egyháza vagyunk! Mi a célja a szeretetszolgálatnak? Célunkat legjobban a küldetési nyilatkozatunk fejezi ki: Magyar Református Szeretetszolgálat egy keresztyén hátterű, református alapértékekre épülő segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó segélyszervezet. Meggyőződésünk szerint világunkban az emberi élet képviseli a legnagyobb értéket. Ez a tény határozza meg fő célunkat is: a magunk humanitárius eszközeivel, a tudásunk legjavát adva, fajra, nemre, vallásra, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, életeket mentünk. Hisszük, hogy az átláthatóan felhasznált anyagi támogatást, a kiosztott segélyeket, az alkalmazott orvosi segítséget Támogatóinkkal együtt képesek vagyunk életté változtatni! Te mióta dolgozol az MRSZ-nél? 2006-ban már az első kapavágásoknál jelen voltam, ahol megalapoztuk a Magyar Református Szeretetszolgálatot, és elkezdhettük az építkezést. Az azóta eltelt idő, a kiosztott segélyek, és a támogatottak hálája megértette velem, hogy jó döntés volt létrehozni a szertetszolgálatot. Miért ezt választottad? Családunktól sohasem állt távol a jótékonykodás. Hívő nagymamámon láttam először az adás örömét, láttam, ahogyan a betérő kéregetőket és koldusokat támogatta. Példája mélyen beleívódott az életembe és a szívembe. Már teológuskoromban előtört bennem ez a készség, mi- 14

15 kor is könyv és ruhagyűjtést szerveztem, és ezeket szállítottuk ki Kárpátaljára. A mottóm: jobb adni, mint kapni! Bevallom, hogy szeretetszolgálatunk os megalapítása óta megszerettem ezt az igébe. Éppen ezért lett a magazinunk neve Jobb adni magazin, ezért lett ez az ige a weboldalunk címe is. Volt-e a munkád során olyan pillanat, esemény, amire azt tudod mondani, hogy soha sem felejted el, vagy megváltoztatta az életed? A legfrissebb élményeim Haitihez kötődnek. A földrengés első és legnagyobb hulláma 2010.január 12-én helyi idő szerint délután ötkor rázta meg Port-au-Prince. Az emberek többsége még dolgozott, vagy hazafelé tartott. Még ebben is meglátszott az Isten kegyelme, hiszen ha 3-4 óra múlva érkezik a földrengés, az áldozatok száma megduplázódott volna. A becslések szerint 220 ezer áldozata volt a földrengésnek. Kezdett alkonyodni, a földrengés lecsapott a fővárosra. A házak 50 százaléka összedőlt, kegyetlenül maga alá temetve családokat, életek munkáját, reményeket. Akkor elszabadult a pokol. Megszakadt az áramellátás. Az utak járhatatlanná váltak. A városra sűrű porréteg borult, az éjszakával együtt. Az emberek a porban és a sötétben magukat megsebezve próbálták életben maradt hozzátartozóikat kiemelni a romok alól. A város tele volt jajkiáltással, halállal és fájdalommal. A fővárosban eluralkodott a káosz. A fővárosban mindenki gyászolt valakit: barátot, rokont, családtagot, néhol családok vesztek oda. Az emberek az utcára hordták halottaikat, akiket a helyi katonaság napok múlva kezdett csak összeszedni és tömegsírokba temetni. Az áldozatok közül 120 ezren kerültek tömegsírokba. Mivel a fővárosnak nem volt kapacitása több halottat eltemetni félve a járványveszélytől ezért több ezer nyitott tetejű konténert helyezett ki, hogy az emberek ott égessék el a halottaikat. A város napokra fekete füstbe borult. Három héttel a földrengés után a konténerek mellett még láttunk égett emberi koponyákat és csontokat. A romok alatt maradó kb. 100 ezer holttest, hónapok múlva a romokkal együtt kerülnek ki a szeméttelepre. Ke g yelem az, hogy az ország 9 0 százaléka keresztyén: katolikusok és újprotestánsok. Kegyelem az, hogy minden tömegközlekedési eszközön bibliai idézetek és jelenetek vannak felfestve. Ke- A másoknak való segítségnyújtásban találtam meg önmagam és elhívásom ér telmét. Belső lelki identitásom szerint igehirdető lelkész vagyok, az igehirdetést most tettekkel és szavakkal végzem a Kárpát-medencében, de ha kell Kenyában, Szibériában Burmában és Haitin is. Hiszem, hogy szolgálatom kedves az Istennek, és büszke vagyok arra is, hogy ebben a mosolynélküli világban Egyházunk a szeretetszolgálatunkon keresztül sok szegényre rámosolyoghatott! gyelem az, hogy a földrengés előtt is nyomorban élő emberek hittel tudták fogadni a kimondhatatlan veszteségeket. Kegyelem az, hogy a szabad ég alatt folyó istentiszteleteken többen vesznek részt, mint korábban a templomokban. Kegyelem az is, hogy az üzleteknek és vállalkozásoknak bibliai neveket adnak az emberek (Jehova Cyber Kávézó, Bethel fodrászat, Peníél gumijavító üzem stb.). Kegyelem az is, hogy a helyiek teológiai végzettség nélkül is jobban értenek a teológiához, mint én, mert bennük a Köszönöm Jézus! feliratú busz mellett álló emberi csontokkal körülvett hullaégető konténerek látványa nem váltott ki olyan egeket marcangoló miérteket, mint bennem. Kegyelem az is, hogy ezek a miértek Jézus keresztjénél elhalkulhattak. Demeter Anita Kölcsey 15

16 ember-közelben Fotók: Lente István Otthon az egyházban Emberközelben Bölcskei Gusztáv református püspök Belépünk a dolgozószobába. A szoba csendes és eleven. A könyvek és a képek mintha beszélni tudnának. Látszik, hogy történetük van. S mint egy fel nem tett kérdésre a válasz, hangzik a beszélgetés első mondata: ez a festmény a szamoskéri parókiáról készült. Kocsis Elemértől kaptam püspökké szentelésemkor. Az ő édesapja is szamoskéri lelkész volt, akárcsak az enyém. 16 Beszélgetésünket rövidítve közöljük. A teljes interjú elolvasható a ww.derefem.hu oldalon.

17 Milyen emlékek jutnak eszébe Szamoskérről, milyen emlékképei villannak elő? A kemence és sok minden más eszembe jut, ami egy falusi háztartáshoz meg udvarhoz hozzátartozik. Édesapámék Budapestről költöztek Szamoskérre, én 1952-ben már Szamoskéren születtem. Ezen a bizonyos parókián, amelyiknek a festménye itt van a falon. És ha már képről van szó, akkor ez az első kép, ami az eszembe jut, hogy ott van a parókia, és ott van vele szemben, az átellenes telken a harangláb, amelyiknek megint csak története van. A szamoskéri régi templom előtt volt egy gyönyörű szép zsindelyes fiatornyos torony, olyan mint a lónyai meg a kisszekeresi, amely villámcsapás következtében leégett. Ezután építették meg a haranglábat. Hát, a harangláb, az nekünk gyerekeknek hihetetlen izgalmas, érdekes építmény volt, amire fel lehetett mászni, meg mindenféle játékokat lehetett köré szervezni. Aztán eszembe jut maga a harangozó bácsi, aki jött minden reggel negyed nyolckor, harangozni: a harangozásnak fontos üzenete volt, hiszen, ha még odáig az ember nem indult el az iskolába, akkor sürgősen el kellett indulnia. Ha tovább megyünk az udvaron, ott a mogyoróbokor, amelyikhez több emlék is fűz. Először is, hogy kiváló, finom mogyoró termett rajta. De az a mogyorófa vessző is onnan származott, ami egyik alkalommal, mikor édesanyámnak volt a születésnapja, előkerült. Tudtam, hogy a születésnap alakalmából délben kint az udvaron nagy ebéd lesz, rántott csirke, s minden egyéb. Én meg úgy gondoltam, hogy még előtte egy kicsit lemegyek a Szamos partra a barátaimmal bóklászni. Aztán valahogy nagyon eltelt az idő és éreztem én, hogy már késő van, de hiába igyekeztem haza, mert mikor beértem az udvarra akkor láttam, hogy bizony elkéstem, mert az ebédnek már vége. Akkor a mama szépen odament a mogyorófa bokorhoz, egy vesszőt levágott, azzal a lábszáramat elkente, én pedig természetesen bőgtem. Majd odajött, letörölte a könnyeimet, és adott enni is. Ha megyünk tovább az udvaron jöttek a gazdasági épületek szépen sorban, ahogy illik: sütőház a kemencével, ahol Jolán néni rendszeres időközönként megsütötte a kenyeret. Az külön élmény volt, ahogy előkészültek a sütésre. Mi pedig vártuk, hogy mikor sül már ki a buci, amit kis galambformájúra készítettek a maradéktésztából. Vártuk a kisennivalót, az sült ki a leghamarabb. Aztán ott volt a nagykert a gyümölcsfákkal, almafa, diófa, szilvafa, ami fontos gazdasági kiegészítése volt a Szamoskéri lelkészi fizetésnek. Na, most az én édesapám igaz, hogy falun született, de csak azért született falun, mert az édesanyja lement a nagymamához szülni. Így Szilasbalháson született az édesapám, ami Dunántúlon van. Ma már nem így hívják, mert szégyellték, hogy a Balha benne van a nevében, most Mezőszilas, Németh László szülőfaluja, aki egyébként másod unokatestvére volt édesapámnak. De utána Pesten nőtt fel, a nyolcadik kerületben, a nagyapám ugyanis kazánkovács volt a Ganz-MÁVAG-ban. Így hát szerintem életében közelről nem látott almafát. De úgy megtanulta ezt a mesterséget erre is csak a legnagyobb megbecsüléssel tudok visszagondolni -, hogy három év múlva a falubeliek már őhozzá jöttek: Tiszteletes úr, mivel permetezzünk. Fontos bevételi forrás volt az almapénz, ugyanúgy ahogy a dió is. Ez egy érdekes családi megosztás volt: az almapénzzel a papa gazdálkodott, a diópénzzel a mama, ez valahogy így alakult ki. És ez az udvar szinte mindig tele volt gyerekkel. Mi voltunk ott Szamoskéren öten Hatan voltunk testvérek, a legidősebb testvérem még Budapesten meghalt az ostrom alatt a pincében. Nem bombatalálat érte, hanem olyanok voltak a körülmények, hogy megbetegedett, és nem volt segítség. Tehát mi voltunk öten, s mit mondjak, ha húszan, harmincan voltunk az udvaron, az természetes volt, mert az volt az igazi szabadidős tevékenység, hogy az osztálytársak, barátok, fiúk, lányok összejöttek, és akkor aztán mentek a nagy, nagy játékok, a legegyszerűbbektől a bonyolultabbakig. A számháború, az egészen kalandos dolog volt. Mit hoztam még Szamoskérről? Akik felidézik a gyerekkoromat, ők így emlékeznek rám, hogy én és a nagyapám. Az én anyai nagyapám minisztériumi ma így mondanánk köztisztviselő volt. Amikor jött a népi demokrácia, attól való féltében, hogy úgyis el fogják venni a lakását, inkább önként felajánlotta a népi demokráciának, s így ők is leköltöztek Szamoskérre. Nem volt különösebben gyerekbolond, vagy unokabolond nagyapa. A történet úgy kezdődött, hogy születésem után szamárköhögést kaptam. Ennek egy ellenszere volt akkor, a friss levegőn sétálni. A mama körbe-körbe sétált az udvaron velem, és akkor a nagyapa egyszer csak megszólalt, hogy add ide azt a gyereket. Hát ez lett a veszte, mert onnan kezdve gyakorlatilag mi tényleg elválaszthatatlanok voltunk. Vitt a Szamos partra, mentünk a töltésre virágot szedni, mentünk a gépállomásra, a Tsz-telepre, ahol énnekem fel lehetett mászni a körmös traktorra, meg mindenre. Egy egészen bensőséges, sajátságos kapcsolat alakult ki közöttünk a nagyapámmal. Nagyapám egy hihetetlen érdekes ember volt: mint minisztériumi köztisztviselő kettőkor hazament a hivatalból, megebédelt, bezárta az ajtót, és akkor kezdődött neki az élet as, 30-as években olyan fényképfelvételeket készített, amelyek térhatásúak voltak. A fényképet a két üveglap közé a kis nézőkébe betettük, és úgy láttuk a tízes, a húszas, a harmincas évek Budapestjét, térben. Rádiót készített saját magának Amikor lekerült Szamoskérre, ott nem volt villany. A nagyapám szeretett volna továbbra is fényképeket készíteni, előhívni, nagyítani és így tovább, így készített egy olyan nagyítót, amelyik petróleumlámpával működött. 40 percig exponált, színes képeket csinált. A mi szemünkben egy különleges varázsló volt, aki ilyen csudákra képes. És ha bemegyünk a lakásba, ott vannak a könyvek. Édesapám nagyon tehetséges, Isten áldotta gondolkodó és igehirdető volt. Korának a szakirodalmát és szépirodalmát is beszerezte. Én Hamvas Bélát akkor olvastam, mikor szerintem nem sokan, eredeti kiadásban, Szerb Antalt, Nyírő Józsefet, természetesen Németh Lászlót, Illyés Gyulát. A Budapesthez kötődés rányomta a bélyegét a szamoskéri miliőre, mert az édesapám, édesanyám pestiek voltak, bocsánat a mama budai volt, a papa pesti, s már 40 évesek voltak, amikor Szamoskérre lekerültek, és így a visszavágyódás, kötődés erős volt. Úgyhogy Szamoskéren ilyen utca nevek voltak a családi használatunkban, hogy Andrássy út, Oktogon na hát szóval ez a Szamoskér veszedelmes kérdés volt. A püspöki tiszt betöltésére csak az elmúlt száz esztendőben is többféle minta 17

18 létezett. A teológiai doktori disszertációját Arthur Rich szociáletikai gondolkodásának struktúrája címmel írta. A svájci teológus véleménye szerint az isteni rend igazságosságát a nyilvánosság előtt kötelessége megszólaltatnia az egyház tisztségviselőinek. Én úgy látom, hogy az Ön püspöki identitása mögött határozott teológiai meggyőződés áll, mely teológiai kutatásaiból táplálkozik. Valóban vannak előttem a püspöki tisztség betöltésére történelmi minták, hiszen akár személyesen, akár a tanulmányaimból ismertem azokat, akik a tiszántúli egyházkerület püspökei voltak, nagyon különböző típusú, eltérő habitusú, beállítottságú emberek. Azt nem merném állítani, hogy a püspöki szolgálatom betöltésének kezdetén kristálytisztán kialakult volna bennem, hogy én hogyan szeretném betölteni ezt a tisztet. Az igaz, hogy valóban nagyon fontosnak tartom az Arthur Richnél is meglévő kristálytiszta és következetes, logikus teológiai gondolkodást, amelyikből óhatatlanul odajutunk, hogy a közbeszédben Isten üzenetét meg kell jeleníteni. Arthur Rich elsősorban a gazdasági szférában próbálta a teológiai gondolkodás érvényességét felmutatni, de alkalmas az ő gondolkodásának a struktúrája arra, hogy ma is feleleteket tudjunk keresni és találni akár más területeken is. Épp az elmúlt héten akadt a kezemben a Svájci Református egyháznak egy kisebb tanulmánya a jelenlegi gazdasági válsággal kapcsolatosan. Arra az Arthur Richre hivatkoznak, akit egyébként úgy némileg lesajnálóan idejét múltnak tartanak a posztmodern világban. Azt, hogy a közéletben, a közbeszédben, a közgondolkodásban megjelenítsük azokat a kritériumokat, amelyek a mi hitünk szerint következnek a Szentírásból, Krisztus kijelentéséből, és hogy ennek helye van politikai művészeti, gazdasági, emberjogi igazságossági stb. kérdésekben ezt szívesen vállalom, hogy így gondolom. Ez az álláspont természetesen megosztja a közvéleményt. Vannak, akik azt mondják, hogy minek ezzel foglalkozni, mások szerint pedig még keményebben kellene fogalmazni. Sokszor idéztem az Arthur Rich által is nagyra becsült Leonhard Ragaznak azt a mondatát, hogy ha egy nép éhezik, és nem ismeri Istent, akkor ennek a népnek először Ha egy nép éhezik, és nem ismeri Istent, akkor ennek a népnek először kenyér formában kell megmutatni, hogy ki is az Isten. kenyér formában kell megmutatni, hogy ki is az Isten. Ez természetes összekapcsolódás, hogy az ember próbálja komolyan venni az egyháznak, a keresztény igehirdetésnek azt a felelősségét, amelyik nem akarja csak ellelkiesíteni a dolgokat, hanem mindig rámutat arra, hogy az úgynevezett gazdasági meg politikai meg egyéb bajok gyökerei is igazság szerint mind lelkiek. Tudom, hogy nagyon szereti a történelmet. A magyar történelemből kit említene, akiről szívesen olvas, akit különösen kedvel? Nem is csupán kiemelkedő történelmi szereplésre gondolok, hanem olyanokra, akiket valamiért szeret, vagy a hozzájuk fűződő történelem kedves az Ön számára. Hát nem is tudom, mert olyan sokan vannak, akiket szeretek, és korszakok, melyeket érdekesnek találok. Néhány évvel ezelőtt ajándékba kaptam nagyon szép kiadásban a Werbőczy Hármas könyvét. Elkezdtem olvasni a középkori magyar történelmet, Magyarország törvényeit, és rádöbbentem, hogy minket a középkorral kapcsolatosan félrevezettek. Lenyűgöző aprólékossággal szabályozták a jogokat és a kötelességeket. Az nem úgy volt, hogy a kényurak vagy a királyok bármit megtehettek. S aztán az ember elhűlve jut el odáig az olvasásban, hogy mik a legfőbb bűnök, amiket egy vezető vagy uralkodó elkövethet a népe ellen. S ott olvasható, hogy ha a saját nemzete elpusztítására idegen katonákat hív, arra nincs bocsánat mondják a középkori törvények. Kalandoztunk az időben, most pedig az utazásra áttérve: ha nem oda menne, ahová viszi a hivatali autó, csak úgy beülhetne az autóba, és utazhatna, akkor hová menne? Az elmúlt néhány évben a nyári közös családi kirándulás az, hogy beülünk a mikrobuszba hatan, és elmegyünk egy hétre. Így voltunk Erdélyben, tavaly Kárpátalján. Nincs jobb, mint látni a Tiszát, mint kis hegyi patakot nekünk, akik egészen másként ismerjük. Én nagyon szívesen utazok a Kárpát-medencén belül, annyi szép hely van és olyan változatos. Utazás közben általában zenét hallgatunk. Milyen zenét hallgat szívesen? A kocsiban most az elmúlt félévet egyértelműen Cseh Tamás vitte. Aztán nagyon szeretem a népdal zsoltárokat, egyre több olyan együttes van, akiknek a zenéje a századi énekeket visszaidézi. A mai ötvenes férfiak Magyarországon veszélyeztetett korosztálynak számítanak. Ön, mint ötvenes férfi cserélne önmagával, jól érzi magát a bőrében? Mit mondana a kortársainak, miért jó ma a református egyházhoz tartoznia a társadalmi nyomás következtében a stressz, túlterheltség, megfelelési kényszer szorításában élő férfiaknak? Elmondhatom, hogy én csak magammal cserélnék. Jól érzem magam a bőrömben, meg abban a közegben, amelyben vagyok. A református hit az egy olyan életformát jelent, amelyikben jól érezheti magát egy 50-es férfi, mert ad egyfajta önállóságot, tehát azt, hogy az ember hisz, és ő maga hisz. Egy olyan közösséghez tartozhat, aki a református egyházat választja, amelyet választásaival, szavaival maga is formál. Egy olyan közösségnek a tagja, amelyikben számítanak rá és érezheti, hogy a szava fontos. Ez a kölcsönösség az egészséges közösség alapja, ahol így vannak együtt, ott eleven gyülekezet formálódik. Tóth-Mihala Veronika 18

19 Apa és Fia a szolgálatban, testvérgyülekezeti kapcsolatban kézfogás TESTVÉRGYÜLEKEZETEK A számokról Tanultátok-e a számokat? Bizony számok az emberek is, Mintha sok 1-es volna az irkában. Hanem ezek maguk számolódnak És csudálkozik módfölött az irka, Hogy mindegyik csak magára gondol, Különb akar lenni a többinél S oktalanul külön hatványozódik, Pedig csinálhatja a végtelenségig, Az 1 ilyformán mindig 1 marad És nem szoroz az 1 és nem is oszt. Vegyetek erőt magatokon És legelőször is A legegyszerűbb dologhoz lássatok - Adódjatok össze, Hogy roppant módon felnövekedvén, Az Istent is, aki végtelenség, Valahogyan megközelítsétek. József Attila 1923 ősze [?] A testvérgyülekezeti kapcsolat lehetőség az összeadódás megvalósítására. Egy lelkész, egy gyülekezet sokszor hiába sokszorozza, hatványozza meg szolgálatát mégiscsak egy marad. Testvérgyülekezeti kapcsolatban lenni azt jelenti, hogy két lelkész, két gyülekezet összeadódik, megvalósítják azt, amire a Szentírás felszólít bennünket. A testvérgyülekezeti kapcsolat egy bizalmi kapcsolat is a lelkipásztorok között, ami a Nagycsere-Halápi, valamint a Széchenyi-kerti gyülekezetben magától értetődő, hiszen apa és fia a lelkészek. Hogy adódik ez össze? A fiatal ötleteit, az idősebb tapasztalatait hozza. A fiatal megélénkíti az idősebbet, az idősebb tanácsolja, bölcsen igazgatja a fiatalabbat. Az alábbiakban látszanak az összeadódások eredményei. Vad Zsigmond esperes úr javaslata alapján a Debreceni Református Egyházmegyében testvér gyülekezeti kapcsolatok létesültek. A Debrecen Széchényi-kerti és a Debrecen-Nagycsere-Halápi gyülekezet ilyen módon került kapcsolatba, ennek különlegessége az, hogy apa és fia együtt szolgálnak és építenek testvéri kapcsolatokat, közösséget. Bibliai alapelv, hogy az erősebb segítse és támogassa a gyengébbet, erőtlenebbet, rászorulóbbat, ahogyan a Római levél 15. részének 1. versében olvashatjuk: Mi erősek tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk. Ez a bibliai üzenet többszörösen is igaz ebben a testvérgyülekezeti kapcsolatban. Hiszen az idősebb lelkész (édesapa) tanácsolja, segíti pályakezdő fiatal lelkész fiát. A nagyvárosi gyülekezet támogatja lelkileg és anyagilag a kis missziós egyházközséget. Amikor Nagycserén játszótér épült, akkor a Széchenyi-kerti gyülekezet adományozta az EU-konform csúszdát. Amikor Nagycserén nyári gyermektábor volt, akkor a Széchenyi-kerti gyülekezet kézműves eszközökkel, anyagokkal, könyvekkel, ping-pong asztallal segítette a missziós egyházközséget. Amikor Kemence-avató ünnepség volt, akkor a Széchenyi-kerti gyülekezet segített az esemény tárgyi feltételeinek előteremtésében. Amikor a Tanyagondnoki Szolgálat működési engedélyeztetése zajlott akkor Jenei Zoltán lelkész tanácsaival és kapcsolataival segítette fiát, amelynek köszönhetően a működési engedélyeztetés alig egy hónap alatt lezajlott. Amikor a nyári gyermektábor korcsoportos bontásban zajlott, akkor a kisgyermekekkel a VISZ-esek, a fiatalokkal Jenei Annamária és Jenei Péter, Széchenyi-kerti ének-zene felelős (Phd hallgató) foglalkozott. Jenei Annamária a foglalkozásokat vezette, Jenei Péter pedig az éneklést kísérte gitárral. Amikor füvet kellett nyírni, bútort pakolni, akkor Jenei Tamás, Széchenyi-kerti munkatárs (matematikus hallgató) segített örömmel és segítőkészen testvérének. Amikor terítőkre, konyhai eszközökre, biztatásra van szükség, akkor Jenei Zoltánné mindig édesanyai szeretettel nyújt segítséget lelkész fiának. Az összeadódás csodáit láthatjuk és tapasztalhatjuk. Legfőképpen úgy, hogy érezhetjük, hogy a mi Mennyei Atyánk a szolgálatokhoz, elvégzett munkához hozzáadja az Ő szeretetét, bölcsességét és irgalmát. Istennek adunk hálát az ő megszólító és szolgálatra elhívó szaváért és szeretetéért. Ifj. Jenei Zoltán 19

20 kézfogás KÜLKAPCSOLATOK Monostorpályi-Magyarszovát: testvérek a hitben és a magyarságban Magyarszovát és Monostorpályi református gyülekezetei egymásra találásának alapvetően két oka van. Az egyik egy sok éves barátság, a másik pedig december 5-ének szomorú dátuma. A testvér-gyülekezeti kapcsolat kialakítása már korábban is foglalkoztatott bennünket, és az a decemberi szomorúan végződött nap meghozta bennünk a döntést: testvérkapcsolatot alakítunk ki a magyarszováti reformátusokkal. Magyarszovát Erdélyben, Kolozsvártól mintegy 40 kilométerre helyezkedik el a Mezőségben. Kallós Zoltán így ír Magyarszovátról: A faluban a magyarok unitárius illetve református vallásúak, a románok többsége ortodox, kisebb részben görög katolikus. A falu két részre tagolódik, Alsóés Felsőszovát. A felsőszovátiak unitáriusok és nemesi eredetűek, míg az alsószovátiak reformátusok és jobbágyok Nyelvjárását, viseletét tekintve az észak-mezőségi néprajzi tájegységbe sorolható, bár nyelvjárásában egy néhány elem a moldvai magyar csángók felé mutat (pl. kucsa, csúk, dzsermek, madzsar, éppend, stb.) Zenéjét tekintve elmondhatjuk, hogy igen sok, a magyar népzene mélyebb rétegeibe sorolható dallamot őriztek meg napjainkig. Általános az igen gazdagon díszített dallamok 20