Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár"

Átírás

1 Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 7. szám július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár A nap szerelmese

2 Hetvenöt éve nyilvánították üdülőhellyé Az Árpád-liget múltjából Az tény, hogy az Árpád-ligetről és múltjáról könyvet lehetne írni. Az 1700-ban készült Marsigli-féle térképen kettős szigetként van ábrázolva a későbbi Árpád-liget. A kis Duna-partján lévő szigeten ártéri erdő van jelölve. Az árvizek gyakran elöntötték a területét, így erdős, füves területként egyes gazdák művelték. A feljegyzés szerint 1815-ben a Rákóczi utca elején még vizimalom működött a töltés mellett. A Duna szabályozások egyik eredménye, hogy Csepelnél 1872-ben elrekesztették a kis Dunát, a nagy Dunamentén védgátakkal kezdtek építeni. Az Árpád-liget melyet öreg apáink Szigeterdőnek neveztek, az évi HÉV vasúti töltés megépítése után alakult lakható szigetté. Az írások szerint 1902-ben Török József házat épített a szigeten, majd 1910-ben Árpád-uszodát létesített, hirdeti a színes képeslap ben Szigeti Szabó István épített itt házat és pincét. A sziget kezdett lassan benépesülni, miután 1912-ben megépült Csepelen a Kvassai-zsilip a kis Dunán, így szabályozható lett a vízmagasság, mert Tassnál is zsilip készült a Soroksári Duna ágon. A szigetben számos embernek volt erdő része. A gödröket feltöltötték, ahol sokféle fa és virág volt található. Többek között tölgyfa, szílfa, nyárfa, akácfa, vadkörte. A fővárosi tisztviselők és nyaralók hamar észrevették a sziget üdülőjellegét és már 1912-ben Evezős Egylet, 1935-ben Horgász Egylet alakult. Számos vendéglő és strandolásra is alkalmas terület létesült. Sorban épültek 1930-tól a víkendházak a lakóházak mellé ban még teniszpálya is működött. Ezt látva a község vezetői, 1937-ben, tehát 75 éve üdülőhellyé nyilvánították az Árpád-ligetet, mely szórakozásra, pihenésre, horgászásra igen alkalmas volt. Sőt 1937-ben személyhajó kikötőt is építettek, ahonnan naponta járt a hajó egészen Ráckevéig, este pedig Csepelig. Számos képeslap jelent meg a faluról ebben az időben. Azt is tudjuk, hogy a Hajdú-féle vendéglőben cukrászda és teniszpálya is működött, az 1936-os években. A szigetben több híres ember is megfordult. Állítólag kitűnő halászlét főztek itt. Az írások, meghívók bizonyítják, hogy a falubeliek az 1920-as évektől majálisokat, tűzoltó-bálokat, jótékony célú zenés rendezvényeket tartottak ban Ádám Jenő zeneművész is járt itt a Budai Dalárdával. A fővárosiaknak HÉVvel könnyen megközelíthető volt az Árpád-liget. Az 1930-beli képeslapon még két vizimalom is működött a mai hajókikötő környékén. Itt volt nyaralóháza 1929-től vitéz Somogyváry György írónak, itt élt Idvorján Gyula honvéd-őrnagy, Dinics Ödön képviselő és még számos fővárosi színész is. Az Árpádliget megszenvedte az es szovjet megszállást, az 1956-os jeges-árvizet, de előtte az 1941 évit is, amikor a Duna visszafelé folyt. Az árvizek után jelentős fejlődésnek indult a sziget és sokat fejlődött az elmúlt években is. Érdemes nyáron megnézni, kilátogatni a Duna-partjára. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG július

3 Semmelweis Nap városunkban AVárosházán látták vendégül a Semmelweis Napon a szigetszentmiklósi egészségügyi dolgozókat. Az eseményen Szabó József polgármester köszöntötte az orvosokat, ápolókat, az asszisztenseket, a védőnőket és a gyógyszerészeket. Szabó József ünnepi beszédében kiemelte, hogy az egészségügyben nem könnyű dolgozni, hiszen mindennap újabb kihívásoknak kell megfelelniük, teszik mindezt alázattal, úgy, hogy közben különböző problémájú embereknek kell segíteniük. Ezen az eseményen adták át a Város Érdemes Egészségügyi és Szociális Dolgozója díjat. A díj odaítéléséről az Egészségügyi Bizottság javaslata alapján a képviselőtestület döntött. Ebben az évben Klettnerné Nyerges Ágnes a helyi Védőnői Szolgálat vezetője vehette át a kitüntetést. TüdőSzŰréS! Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Szigetszentmiklóson július 31-től szeptember 13-ig a törökbálinti tüdőgyógyintézet tüdőszűrő állomása tüdőszűrő vizsgálatot tart. A szűrővizsgálat Ideje: Hétfőn, szerdán: 12-18, kedden, csütörtökön: 8-14 óra között. Toronyépítés T ájékoztatjuk a tisztelt lakosságot a katolikus templom tornyainak építése ügyében történt eredményekről. Egyházközségünk állami támogatást kért a tornyok felépítéséhez. Az állami költségvetés 2011 évi költségvetésében 1.2 milliárd forint lett megszavazva templomrekonstrukciós célokra. Ebből a keretből kaptunk támogatást a KÖZIGAZGATÁSI és IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRI- UM részéről Szászfalvi László államtitkár Úr mint támogató, Linde László plébános az Egyházközség részéről mint támogatott Támogatási Szerződés aláírásával. A támogatási összeg igénybevétele 17M Ft január május 31 közötti felhasználására köttetett. A támogatási összeget megkaptuk, építőanyag vételre és a tervezői díjra elköltöttük. Ez úton is kérjük a lakosságot építkezésünk támogatására. Minden tégla melyet a lakosság épít be, erőssé teszi templomunkat. Rohacsek M A szűrővizsgálat helyszíne: Városi könyvtár és közösségi ház (szigetszentmiklós, tököli út 19.) Kérjük, hogy a vizsgálatra személyi igazolványt, TB kártyát, valamint az előző évben kapott tüdőszűrő igazolást hozza magával! Felhívjuk figyelmüket, hogy a szűrővizsgálaton a 18. életévüket betöltött személyek vehetnek részt július MIKLÓSI ÚJSÁG 3

4 rendőrségi HÍrEK SAJTÓFELHÍVÁS ASzigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el a Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen az alábbiak alapján. Ismeretlen tettes a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy án 14 óra 30 perc körüli időben megjelent a Dunaharaszti, Fő út 96. szám alatt lévő Wágner Kertészet üzlethelyiségében ahol a pult alatt lévő ridikülben tárolt pénztárcából eltulajdonított kb Ft készpénzt. Az üzletben kamera van felszerelve, amely az elkövető cselekményét rögzítette. A felvételen a gyanúsított személy látható. Megelõzhetõek a nyári betörések Kérjük, hogy amennyiben a képen szereplő személlyel kapcsolatosan bármilyen információja van értesítse a Szigetszentmiklósi rendőrkapitányság Nyomozó Alosztályát a 06-24/ as telefonszámon, vagy a címen a 1378/2012. bűnügy -re hivatkozva. Szigorúbban büntetik a szabálysértéseket A2011 év végén elfogadott új szabálysértési törvény rendelkezéseit építette be jogrendjébe legutóbbi ülésén Szigetszentmiklós Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága. Dr. Vántsa Botond, a szaktestület elnöke kifejtette, a módosítások lényege, hogy mostantól egyes cselekmények, amelyek korábban csak szabálysértésnek minôsültek, azok közigazgatási bírsággal sújthatók lesznek. A bizottságnak módosítania kellett azokat a rendeleteket, amelyeket az új törvény érint. Dr. Vántsa Botond hozzátette, a változások hatásosabb és szigorúbb eszközöket jelentenek, így a bírságok is magasabbak lehetnek. Anagy melegben sokan éjszakára is nyitva hagyják ajtóikat, ablakaikat. Szigetszentmiklóson nem jellemzõek nyáron a betörések, de nem árt az óvatosság. Érdemes éjszakára bezárni az ajtókat, az ablakokra pedig rácsot szereltetni. A nyaralás idején az üres lakások biztonságáért is tehetünk. A legjobb, ha a közelben lakó rokonok vagy a szomszédok rendszeresen figyelnek az esetleg megjelenõ idegenekre. A postaládát ajánlott naponta kiüríttetni valakivel, hogy a felhalmozódó újságok, levelek ne hívják fel a hívatlan látogatók figyelmét a háziak távollétére. Az elhelyezkedésnél nem mindegy, hogy hol végzi a tanfolyamot! VAGYONVédELMI OrSzÁGOS KIKéPző KÖzPONT biztonsági őr intenzív, OKJ-s szakmunkás képzést indít a szakmai szakszervezetek és az ORFK-RSZKK ajánlásával! Július 14-én és 28-án SzIGETSzENT-MIKLÓSON hétvégén is hívható! Hölgyek, nyugdíjasok, pályakezdők jelentkezését is várjuk! Könnyű és gyors elhelyezkedés! Fegyvervizsga 1 nap alatt! NE HIGGY az átverőknek, ÓVAKODJ az olcsó tanfolyamoktól! Fnysz: MIKLÓSI ÚJSÁG július

5 Eddával kezdhetik a vakációt a diákok TANÉVZÁRÓ KONCERT Nagyszabású koncert és ajándéközön várta a diá - kokat az idei Tanévzáró Koncerten. Június 16-án, szombaton már 18 órától kezdődtek a programok a Kéktó Szabadidőparkban. A rendezvény graffitiversennyel kezdődött. Szegedi Zsuzsa, a tanévzátó főszervezője elmondta, hogy a versenyt nevelőcélzattal szervezték, teret-lehetőséget biztosítva azoknak a kreatív fiataloknak, akik a falfestés szenvedélyének hódolnak. Idén az Olimpia jegyében kellett alkotniuk a versenyzőknek. A színpadon ezután a városi ifjúsági Ki, mit tud? győztesei mutatkoztak be, a többezres tömeg előtt. Ezt követően helyi vállalkozók által összeállított értékes ajándékcsomagokat lehetett nyerni a Lakihegy Rádió kvízjátékán. Az est legjobban várt eseménye az Edda együttes fellépése volt, akik fergeteges éjfélbe nyúló koncertet adtak. A Tanévzáró Koncerten az Érdemes Diák Díjakat a város polgármestere Szabó József adta át, melyket idén Lőcsei Virág, Rákosi Eszter, Fendrik Márió és Pölöskei Péter Zsolt diákok vehették át. A díjazott diákok méltatása: Lőcsei Virág a Bíró Lajos Általános Iskola 8. osztályos tanulója. Tanulmányi munkája mindig kiemelkedő, minden évben kitűnő volt. Valamennyi tanulmányi versenyen dobogós helyezést ért el. Tehetséges versmondó, az iskolai ünnepségek aktív szereplője. Példaképként állítható diáktársai elé. Rákosi Eszter a József Attila Általános Iskola tanulója. Nyolc éven át kiváló tanulmányi eredményt ért el. Sokoldalú egyéniség, tehetsége több területen megnyilvánul. Zenei tanulmányaiban is eredményes, az Ádám Jenő Zeneiskola fúvószenekarának tagja. Fendrik Márió a Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola diákja 12 éve. Minden évben kitűnő eredménnyel végzett. Céltudatos, törekvő, lelkiismeretes diák. Tanárai, diáktársai tiszteletét a kiemelkedő eredményein túl segítőkészségével, műveltségével vívta ki. Pölöskei Péter Zsolt a Batthyány Kázmér Gimnázium 12. osztályos tanulója. Amióta iskolába jár, kitűnő tanuló. Aktív részese az osztályt érintő programoknak, eseményeknek. Az osztályközösség életében mindig hangot ad véleményének, ötletei, javaslatai gyakran megvalósulnak július MIKLÓSI ÚJSÁG 5

6 ANYA KÖNY VI HÍ REK június hónapban házasságot kötöttek Fodor Krisztina Katona Katalin Varga Nikolett Tóth Henrietta Kármán Katalin Dominkó Nikolett Gyõrik Erzsébet Kovács Ágnes Mezõ Leonetta Hegedûs Csilla Tapolczai Nóra Horváth Olga Part Adrienn Dr. Boldizsár Judit Herceg Krisztina Szabó Melinda SZÍNVONALAS BÚCSÚZTATÁS Temetőben, altemplomban, Háznál, családi környezetben Vagy a természet templomában. Nagy Ferenc Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/ Nagy Gábor Leicht Zoltán Bordás Imre Lengyel Tibor Molnár Károly Bartuc Adrián Bertus Lajos Ónódi László Szebehely Gábor Gavaldi István Hõke László Kovács Lajos Turba József Dr. Halász Bálint Kohautek Lajos Molnár Zoltán Sok boldogságot kívánunk! június hónapban eltávoztak Szegi Farkas 66 Horváth Katalin 59 Faragóné Bagi Mária 49 Szenner Tamás 35 Zakor András 62 Piukovics Sándor 83 Tilk Miklósné 78 Őz János Miklós 54 Lehoczki Andrásné 84 Síró Józsefné 92 Kocsis Jánosné 86 Németh Gusztávné 94 Gáspár Lajos 74 Metzger Józsefné 81 Nyugodjanak békében! Mondom Néktek, mi mindig búcsúzunk (Reményik Sándor) birkózó KrÓNIKA Június 2. Csepelen a birkózó csarnokban rendezték meg a 2012-es évi serdülő szabadfogású magyar bajnokságot, melyre a Sziget SC-től két fő kvalifikáltatta magát. 85 kg-ban Kungli Richárd 5. lett 3 olimpiai ponttal, Kocsis Péter viszont helyezetlen maradt. Az edzőjük Rúsz Gergely volt. Június 3. Kaposváron rendezték meg a kadet szabadfogású válogató és rangsor versenyt az ifi szabadfogású Európa bajnokságra. A Sziget SC. eredményei: 50 kg-ban Vígh Péter 3., 69 kg-ban Gergely László első, aranyérmes, 85 kg-ban Hajas Patrik 5., 100 kg-ban Nagy Mihály az első helyen végzett. Nagy Mihály minden versenyt megnyert és szabadfogásban ő lett a válogatott a kadet Európa bajnokságra. Az edző Rúsz Gergely volt. Június 16. Győrszentivánban rendezték meg a gyermek és diák II-es korcsoportú Sillai László szabadfogású emlék versenyt, ahol 160 versenyző indult. Gyermek korcsoportban, 31 kg-ban Cseperkáló Márkó az első helyen végzett, nyolc induló közül. Diák korcsoportban 50 kg-ban Rencs Viktor a 3. helyet szerezte meg, öt indulóból. Az edzőjük Balogh Zsolt volt. Június Horvátországban Zágráb városában rendezték meg a junior szabad és kötöttfogású Európa bajnokságot. A Magyar Birkózó Szövetség két főt küldött ki a nagyszabású versenyre. 120 kg-ban Dorogi Gyulát, aki 14 versenyző közül a 10. helyen végzett és 74 kg-ban Szabó Patrikot, aki 29 versenyző közül a 18. helyet szerezte meg. A Sziget SC. versenyzői a 2012-es év első felében öszszesen 208 olimpiai pontot szereztek. A második félévben még húsz verseny van hátra, ahol folytathatják birkózóink a pontgyűjtést. Joszkin János A bánkerti JécSAI TEMETKEzéSI és SzOLGÁLTATÓ KFT. TÁJéKOzTATÓJA Hagyományos (koporsós temetés) sírhely lejárati ideje: 25 év. Urnasírhely lejárati ideje: 10 év. Urnafülke lejárati ideje: 10 év. Szíveskedjenek a temető irodában érdeklődni és a lejárt sírhelyek, illetve urnafülkék újraváltásához befizetési utalványt, (csekket) kérni. Köszönettel: Szigetszentmiklósi Temető Üzemeltetője bánkerti Jécsai Temetkezési és Szolgáltató Kft. Szigetszentmiklós, Temető u. 3. A Temető Iroda nyitva tartása: Hétfő - Péntek: 8-15 óráig Telefon: 06-20/ (éjjel-nappal hívható) 6 MIKLÓSI ÚJSÁG július

7 Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő , kedd - péntek 9-12 és , szombat 8-12 óráig Telefon: Színes és fekete-fehér FÉNYMÁSOLÁS szkennelés, fax küldés ESKÜVÔSZERVEZÔ IRODA Szszmiklós, Árpád u. 45., I N G AT L A N - K Ö z V E T Í T ő é r T é K b E c S L ő I r O d A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) h-ig: (30) (szom bat, va sár nap is!) Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). AdÁS-Vé TEL, cse re, bér be AdÁS tel jeskörű ügy in té zés sel! ér TéK becs LéS KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: Fotó-videó felvételkészítés CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 24/ CO2-kibocsátás: Cruze: g/km; Aveo: g/km; Spark: g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk. Bárhol - Bármit - Bármikor MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/ és 30/ ISSN

8 KIADÓ ELADÓ HELYISÉGEK Tel.: Az Ó-város központjában, frekventált helyen (Árpád u. 45.) 28m 2 -es szeptembertõl KIADÓ! ÜZLETHELYISÉG KIADÓ GARÁZS Szigetszentmiklóson, a Szent Miklós lakótelep mellett, 18m 2 -es, fûthetõ garázs kiadó. Közmûvesített, 20m 2 -es, GARÁZS ELADÓ a szánkózó domb mellett. BARKÁCSBOLT ragasztó, csavar, lamello, bútorpánt, fogantyú, élfólia, munkalap, állítható bútorláb, fióksín, szekrénybe szerelhető fémkosarak, tolóajtó szerelvény, barkácsléc, párkány, küszöb. LAPSZABÁSZAT bútorlap, MDF, rétegelt lemez, OSB, furnérozott forgácslap. Helyben élzárást is végzünk élfóliával, ABS-sel illetve élléccel. Igény szerint szállítást is vállalunk! EGYEDI BÚTORKÉSZÍTÉS konyhabútor, szobabútor, tolóajtós szekrények, irodabútor, lépcső. NYITVA TArTÁS: Hétfőtől - Szombatig ig óráig MENTSE MEG EMLÉKEIT! Régi VHS, Hi8 stb. videó felvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES KÜ VÕ SZER VE ZÕ IRO DA Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.: hangos hirdetés gépkocsival

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az elmúlt esztendő eseményei Az év múlásával az átlagember

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az 1848-as szabadságharcra emlékezve Petőfi és Kardos István

Részletesebben

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu ELBÚCSÚZTUNK Linde László plébánostól Nyugodjon békében!

Részletesebben

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 6. szám 2012. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar

Részletesebben

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu BÚÉK 2013 Visszatekintő Gazdagodott városunk 2012-ben is Már

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 5. szám 2012. május INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Harminc éve távozott

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Tíz évenként szoktak népszámlálást tartani A népszámlálások

Részletesebben

Téli látkép az épülô

Téli látkép az épülô Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 2. szám 2013. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Téli látkép az épülô katolikus templom tornyából Ez a mostani

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja

Államalapító Szent István király napja Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Ünnepi részletes

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Városunk első díszpolgára lett 1892-ben

Részletesebben

Október: Hôseinkre emlékezünk

Október: Hôseinkre emlékezünk Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 10. szám 2012. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Október: Hôseinkre emlékezünk Közösségi ház épül a Kossuth

Részletesebben

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 1. szám 2014. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Részletesebben

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát

Részletesebben

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes Kilencven éve született Emlékezés Molnár

Részletesebben

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 11. szám INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz

Részletesebben

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu VÁLASZTOTTUNK 1.vk. Becz Péter 3.vk. Papp István Szabó József polgármester,

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat!

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 3. szám 2014. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Szabó Lôrinc - Tavasz

Részletesebben

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 12. szám 2012. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden

Részletesebben

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap Konzerva tív Polgári lap XXVI. évfolyam 4. szám 2013. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Föld Órája Fővárosa lettünk cikk a 3. oldalon Harminc éve

Részletesebben

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Összefogás nélkül nincs fejlődés Huszonöt éve város Szigetszentmiklós

Részletesebben

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 9. szám 2013. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Gyermekeink védelmében TANÉVNYITÓ rendôrökkel cikk az 5.

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve történt... József Attila szobor avatása 1973. június

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az élők kötelessége az emlékezés Csepel-szigetiek az 1848-as

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! XXI. év fo lyam 5. szám 2010. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Részletesebben

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4.

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4. XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Máig tartó holokausztunk TRIANON 1920. június 4. Hetvenöt éves a Sporthorgász

Részletesebben

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4.

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. Közös a gyász, közös a fájdalom. Ötven

Részletesebben

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 9. szám 2011. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Szalai Borbála:

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve kerültek elő Adatok a befalazott jegyzőkönyvekből

Részletesebben

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 12. szám 2013. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves

Részletesebben

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 10. szám 2011. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu 1956 2011 október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Adatok

Részletesebben

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 11. szám 2013. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Már nem áznak a harangok. Helyükre kerültek a toronysüvegek

Részletesebben

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu VII. Szabacsi Nap 2013 képes beszámolónk az 5.oldalon II.

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20.

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 8. szám 2011. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. A 2011.

Részletesebben

Február, a bálok hava

Február, a bálok hava Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 2. szám 2014. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Február, a bálok hava (fotó Miklósi Bál 2013.) Ötvenkét éves

Részletesebben

Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Augusztus 20. XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 8. szám 2013. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Augusztus 20. Államalapító Szent István király napja Százhúsz

Részletesebben

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Anyáknapi köszönő! Tőled kaptam e földi létet, hordtál méhedben boldogan.

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu 1848 2011 Hagyományőrzés és emlékezés Szigetszentmiklósiak az 1848-as

Részletesebben

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Húsvét, a feltámadás ünnepe Betegségek a régi anyakönyvekben Beszélnek

Részletesebben

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán

2. oldal Dolhai Balázs Dombi Ádám dr. Buséter Gábor dr. Galó Zsolt dr. Gyürke Bettina dr. Kovács Nikolett dr. Nagy Dóra Zita dr. Németh István dr. Sán 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2018/2. számában A Honvédelmi Minisztérium személyügyi hírei 2017. december 1. - 2017. december 31. közötti időszakban Kormányzati szolgálati jogviszony létesült

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend január. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. január 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2014. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 9.B. hétfő I. 75. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László

Részletesebben

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Fotó: Nagy Ferenc Nem véletlen, hogy várossá lettünk Régészeti emlékek

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap

Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 5. szám 2013. május INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hetven éves a Hősök Háza és

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

Novemberi hangulat. A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f.

Novemberi hangulat. A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f. XXI. évfolyam 11. szám INGYENES A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f. h u Novemberi hangulat Őszbe csavarodott a természet

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 1 XXI. évfolyam 8. szám INGYENES A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h

Részletesebben

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon

Részvétel a évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Részvétel a 2016. évi Riói Nyári Olimpiai Játékokon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai igazgató Az előterjesztést az MBSZ Elnöksége 2016. július 6-i ülésén 30/2016. számú határozatával elfogadta. 1 A

Részletesebben

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub

XVIII. Utcai Futóverseny Óvodások Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások Összesen 1. 181 DÓCZI LILI MARTFŰ 2009 00:00,0 2. 187 TÓTH KIRA MARTFŰ 2010 00:00,0 3. 190 DUNAI PÉTER MARTFŰ 2007 00:00,0 4. 121 GÁSPÁR BARNABÁS KENGYEL 2006 00:00,0 5. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976)

Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút Nagy Richárd Felnőtt (1976) Csefusz - Futás a tiszta Duna-partért, 2014.04.27. Helyezés Rajtszám Név Korcsoport Eredmény 3.7km Férfi abszolút 1 104 Nagy Richárd Felnőtt (1976) 0:14:05 2 76 Vaskó Balázs IV (2000) 0:14:19 3 125 Tátrai

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA

NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA A III. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Bazsonyi Bence Gyula-tel 59 2 Nagy Máté Bowling Center 49 3 Császi Richárd Gyula-tel 29 4 Timár Martin Gyula-tel 26 4 Suki István

Részletesebben

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista

30. Szilveszteri Futógála - Békéscsaba m futás nemenkénti eredménylista 1 1 GREGOR László 1992 00:13:24 00:13:20 2:53 min/km 1 csaba +00:00:00 2 18 TÁBOR Miklós 1986 00:13:50 00:13:47 2:59 min/km 2 csaba +00:00:27 3 3 DIÓSZEGI Dávid 1998 00:13:58 00:13:55 3:00 min/km 3 csaba

Részletesebben

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad

Előterjesztés A évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztés A 2019. évi U23-as Európa-bajnokságon való részvételről Novi Sad Előterjesztő: Lévai Zoltán Ritter Árpád Gulevszkij Konsztantin U23-as Európa-bajnokság Novi Sad kötöttfogás /2019 03 04-06./

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

2. oldal dr. Vajta István kormánytisztviselőnek; felmentéssel Tóthné Bisztránszky Marianna kormánytisztviselőnek; elhalálozása miatt Juhász Imre kormá

2. oldal dr. Vajta István kormánytisztviselőnek; felmentéssel Tóthné Bisztránszky Marianna kormánytisztviselőnek; elhalálozása miatt Juhász Imre kormá 1. oldal Személyi rész a Hivatalos Értesítő 2013/22. számában A Belügyminisztérium személyügyi hírei 2013. március hónapban Kinevezés Bodnár Tibort a Belügyminisztériumban kormánytisztviselőnek, Csaba

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

1 Körmöndi Marcell [Miskolci Ju Jitsu E.] 1 Körmöndi Marcell [Miskolci Ju Jitsu E.] 2 Szabó Alex [Miskolci Ju Jitsu E.]

1 Körmöndi Marcell [Miskolci Ju Jitsu E.] 1 Körmöndi Marcell [Miskolci Ju Jitsu E.] 2 Szabó Alex [Miskolci Ju Jitsu E.] PANKRATION SUBMISSION (korábbi név: No Gi Grappling) EREDMÉNYEK Gyerek korcsoport (10-11 évesek) Pankration Submission Gyerek 34kg Gyerek 38kg 1 Körmöndi Marcell [Miskolci Ju Jitsu E.] 1 Körmöndi Marcell

Részletesebben

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I.

Elsőfokú tanácsok. Ügyelosztási rend szeptember. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium El.III.A.1-I. Ügyelosztási rend 2015. szeptember 2013.El.III.A.1-I. 31.B. szerda, péntek II. 36. 12.B. II. 36. Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Gimesi Ágnes kollégiumvezető-helyettes

Részletesebben

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor "Dr" b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs "állatorvos Dr" b: 1976 in Mad

Bödõk, Ilona b: 1947 in Csicsó Mad. Nagy, Tibor Dr b: 1946 in Mad m: 1976. Nagy, Szabolcs állatorvos Dr b: 1976 in Mad Nagy, Vilma b: 1911 in Csicsó d: 2005 in Csicsó anyja Pálffy Vilma Fél Antal d.u. Bödõk, Pál b: 1905 in Csicsó m: 1947 d: 1965 in Csicsó anyja Kollár M.Bödõk Ksz.Tarcsi Géza, Balá gy.k.sz. Beke Károly

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19 Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata!. november 7. vasárnap :9 Magyar Darts Szövetség hivatalos oldala Szombaton új helyszínnel, de régi gyõztesekkel folytatódott a Steel Nemzeti Bajnokság egyéni

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés

Tagintézmény 6. Bábosik Ádám Szolnoki Műszaki Szakközépés. Tagintézmény 7. Barta Martin Szolnoki Műszaki Szakközépés Lábtoll-labda Diákolimpia V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú csapat (4) 1. Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám i Műszaki Szakközépés 2. Faragó

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/

Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ I. Bizottság Hétfő 2018.04.16. Tanulmányok alatti vizsgák /Osztályozóvizsgák/ Ispán Ildikó 12.a magyar irodalom magántanuló 12.00-12.45 B.-né U.Rita 120. 14.00-15.30 18. Kárpáti Monika/ Gergely Krisztina

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának napja

1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának napja Konzervatív Polgári lap XXII. év fo lyam 6. szám 2011. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu 1920. június 4. 16 óra 32 perc a nemzet szétszakításának

Részletesebben

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei

Graboplast Győri Vízisport Egyesület évi Magyar Bajnoki Eredményei Verseny Versenyszám Korosztály Táv Hely Név Gyermek, Kölyök, Serdülő Magyar Bajnokság C-2 serdülő 4000 m 1 Balla Levente Gellért U23, Ifjúsági Magyar Bajnokság C-1 ifi 3x200 m 1 Balla Levente Gellért U23,

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. szeptember 30. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM TARTALOM UTASÍTÁSOK KÖZLEMÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 525 Ft 9. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. szeptember 30. TARTALOM UTASÍTÁSOK 20/2006. (ÜK. 9.) LÜ utasítás a vádelõkészítéssel, a nyomozás törvényessége feletti

Részletesebben

Pont Hely

Pont Hely Ssz. Budapesti Felnőtt II. o.. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9... 2. Hely. Barcza GSC II 7, 4,, 7-. 2. A. Láng MKKE 5, 6,, 7-. 3. MTK Budapest III 9,5 7, 6,5 2. 4. HÜSI SC II 8, 5, 3, 3-4. 5. Törekvés SE 8, 5,

Részletesebben

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium

Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium Ügyelosztási rend 2013. február Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégium i tanács száma Bíró neve Tárgyalt ügyek jellege 31.B. 9.B. Dr. Mikó Gergely kollégiumvezető Dr. Péntek László igazgatási feladatokkal

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II.

Eredmények. 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam. 9 2010.07.17 10:40 K-1 férfi Masters 500 m / 45-49 II. Eredmények 1 2010.07.17 10:00 K-1 férfi Szabadidős és Egyetemista 500 m I. előfutam 1 5 Vég Gábor 119 Kőrös Kajak Sportegyesület 01:53.080 2 8 Németh Dávid 6061 Tatai Hódy Sportegyesület 3 3 Kiss Péter

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord

Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 100 méter Időfutam 16:00 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény Rekord 1 Kovács Miklós 1993 i AC 3 11.1h 2 Pap Ákos Dávid 2001 SZVSE 1 11.9h PB 3 Molnár Gergő 1997 Békési DAC

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa

III. AQUAWORLD Kajak-Ergométeres Kupa 9:33 Férfi ifjúsági 1000 méter I. előfutam 1 3 Merksz Ármin Csepeli Indotek Kajak-Kenu Egyesület 1996 03:18.89 2 6 Piller Kristóf UTE 1997 04:01.12 3 2 Mécsei Máté Esztergomi Hajós Egylet 1997 04:13.46

Részletesebben

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között:

Az egybeesés természetesen hiányzókkal járt, ennek ellenére komoly mezőnyt vonzott idén is Győr. Láthattuk többek között: A győri Aqua Sportközpont immáron nyolcadik alkalommal adott otthont 2017. december 13-16 között egyesületünk szervezésében megrendezett VIII. SCITEC Győr Open nevű úszóversenynek. A 2017-es év legnagyobb

Részletesebben