Globális felelősség. Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben. Szerkesztette Friedmann Viktor

Átírás

1 Globális felelősség Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben Szerkesztette Friedmann Viktor

2 Globális felelősség Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben Szerkesztette Friedmann Viktor Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület Budapest, 2008 A kötet szerzői: Friedmann Viktor ( fejezet): kutatási referens, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület Marton Péter (1. fejezet): PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet Orosz Anna (5. fejezet): PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet Rada Csaba (4. fejezet): alelnök, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet Rada Péter (2. fejezet): elnök, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, PhD hallgató, Nemzetközi Tanulmányok Intézet A szövegdobozok megalkotásában közreműködtek: Balogh István (Pakisztán) és Rada Mátyás (Ki dönt a magyar katonák külföldi szolgálatba küldéséről?) A szerzők A szerkesztő A kötet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának támogatásával készült. ISBN Kiadja a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület Felelős kiadó: Monori Márk Olvasószerkesztő: Demeter Patrik Tartalomjegyzék Előszó 6 A szerkesztő előszava 7 Működésképtelen államok és államkudarcok 8 A falak leomlása és az államok meggyengülése 8 A gyengeség és működésképtelenség következményei 9 Terrorizmus 10 Szervezett bűnözés 12 Járványos megbetegedések, pandémiák 12 Illegális migráció és menekültáradatok 14 Az államépítés komplex tevékenysége 16 Fogalmi háttér 17 Hogyan kell végrehajtani? 19 Alternatív lehetőség: biztonság, demokratikus intézmények, gazdaság és társadalmi kohézió 20 A biztonság megteremtése, az alapvető emberi szükségletek kielégítése 21 Demokratikus intézmények megteremtése 22 Gazdasági fejlesztés 23 Következtetések 24 Magyarország érdekeltsége az államépítési tevékenységben 26 A szigorúan vett államérdek, avagy az egoista biztonsági érvelés 26 A tágan értelmezett államérdek, avagy a globális biztonsági érvelés 30 Értékeink védelme, avagy a morális érvelés 31 Jó tett helyébe, avagy a szövetségesi érvelés 32 Járulékos nyereségek, avagy a nem biztonsági érdekekre alapozó érvelés 32 A Magyar Honvédség részvétele az államépítésben 34 AMagyarország Afganisztánban 39 Magyarország a Balkánon 43 Összegzés 46 Magyarország részvétele a nemzetközi fejlesztési együttműködésben 48 A magyar részvétel 49 Kiemelt célországok 50 A nem kormányzati szervezetek szerepe az államépítésben 52 A Magyar Baptista Szeretetszolgálat 52 A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 53 A Demokratikus Átalakulásért Intézet 54 Hazánk válaszadási képességének értékelése 58 Grafika, tördelés: Creyou Szolgáltató Kft. A kötet nyomdai előkészítését a Creyou Szolgáltató Kft. végezte.

3 Előszó A szerkesztő előszava A 20. század a túlságosan erős államok, a diktatúrák jelentette veszélyekről szólt. Úgy látszik, a 21. század ennek éppen ellenkezőjéről: a gyenge vagy bukott államokról. A szakirodalom egyre többet foglalkozik az államkudarc jelenségével és azzal, mit tehetnek a külső erők az államkudarc elkerülése érdekében, ill. annak bekövetkezte után a következmények felszámolásában. Azzal azonban viszonylag kevesen foglalkoznak, hogy mi az oka annak, hogy egyes államok kudarcot vallanak, és hogy ez jelenleg nagyobb számban következik be, mint korábban. Az igazság az, hogy az államkudarcokban, véleményem szerint, mi vagyunk a felelősek: sokkal inkább, mint a kudarcot vallott államok, pontosabban az a tény, hogy a globalizáció miatt (illetve korábban a gyarmatosítás miatt) ezek a társadalmak nem voltak képesek végigmenni azon az úton, amelyen mi, európaiak és amerikaiak néhány száz év alatt végigmentünk. A gyarmatosítók általában szétverték a gyarmatosított területeken létező, rendszerint törzsi társadalmakat és helyükbe a saját, modern államukat építették ki. Erre azonban a törzsi társadalmak nem voltak készen. Ezért az állam addig működött, amíg a gyarmatosítók jelen voltak. Távozásuk után, a felszabadulás groteszk következményeként, az a helyzet állt elő, hogy a gyarmatosítók által lerombolt törzsi társadalom már nem volt működésképes, a rájuk erőltetett modern állam viszont az adott körülmények között még nem bizonyult működésképesnek. Ennek következménye volt az, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmak győzelme után a legtöbb újonnan függetlenné vált állam viszonylag rövid idő alatt összeomlott és véget nem érő polgárháborúkba süllyedt. Hasonló jelenség játszódik le napjainkban is, amikor a globalizáció olyan mértéket ért el, hogy a világ legnagyobb részén már nem tűri el olyan társadalmak fennállását, amelyek alkalmatlanok a globalizáció szabta követelmények teljesítésére. Azaz változásra, átalakulásra akarja kényszeríteni a hagyományos társadalmakat, amelyek erre még nem állnak készen. Ezek a társadalmak ellenállnak a globalizációnak, a globalizáció társadalmi oldalaként jelentkező demokratizálásnak és a modernizációnak, védekeznek ellene, olyan formákban is, amelyek teljesen inadekvátak, mint pl. a terrorizmus. Az alapprobléma tehát, hogy a globalizáció és az ennek megfelelő modernizáció a társadalmi fejlődés korai szakaszában éri ezeket a hagyományos társadalmakat, amelyek erre még annyira sincsenek felkészülve, mint a modern államok. A globalizáció emellett nem teszi lehetővé, hogy ezek a társadalmak azt az organikus fejlődési utat járják be és eközben ugyanazokon a fejlődési szakaszokon menjenek keresztül, mint a jelenlegi modern és poszt-modern társadalmak. A világra nézve pedig az jelent óriási veszélyt, hogy a globalizáció ezen hatásaival szembeni ellenálláshoz a 21. század eszközei, fegyverei állnak például a terroristák rendelkezésére. A fejlett, demokratikus világ felelőssége ezért kiemelkedően nagy, feladata talán sosem látott mértékben bonyolult. Úgy kell biztosítani a globalizáció hatásainak érvényesülését, hogy az ne jelentsen elviselhetetlen terhet a hagyományos társadalmak számára, de egyúttal ne is jelentsen ürügyet a változások elhalasztására. Ehhez számos illúziót fel kell adni. Először is azt, hogy a demokratizálódás ezekben a társadalmakban ugyanazt az eredményt követeli meg, mint a mi országainkban, és hogy ez a folyamat néhány év alatt végbemehet. Másodszor azt, hogy a folyamat kívülről, általunk vezérelhető. Harmadszor azt, hogy ez a folyamat konfliktusok nélkül végbe mehet bár a fegyveres konfliktusokat lehetőség szerint el kell kerülni. Mindebből az is következik, hogy az államkudarcok kezelése komplex, hosszú távú feladat, amelyben elengedhetetlen a katonai és a nem-katonai eszközök együttes, koordinált alkalmazása és a nemzetközi összefogás. Ebben a demokratikus, gazdag világnak óriási feladatokat kell vállalnia, de maga az átalakulási folyamat mindig a helyi társadalmak kezében marad. Magyarország nemzeti alapokon is, de különösen az Európai Unió és a NATO tagjaként nem maradhat kívül ennek a problémának a kezelésén. Lehetőségeink szerint hozzá kell járulnunk azoknak az eszközöknek a megteremtéséhez, amelyekkel a folyamat kezelhető, beleértve a katonai erő és a civil eszközök alkalmazását is. Számba kell vennünk és megoldanunk a hazai feladatokat: meg kell teremteni a koordináció intézményeit és a segítségnyújtás eszközrendszerét, beleértve az e célra fordítható anyagi eszközök folyamatos növelését is. Mindenekelőtt azonban az a feladatunk, hogy megértsük: rólunk, a mi érdekeinkről is szó van. Remélem, ez a kiadvány szerény hozzájárulást jelent majd ehhez a célhoz. Dr. Gyarmati István nagykövet, az ICDT elnöke és igazgatója Az elmúlt években a biztonságpolitikai napirend élére került az állami gyengeség problémája. Köszönhető ez a szeptember 11-i terrortámadásoknak, de nem csekély részben annak a felismerésnek is, hogy korunk legfontosabb biztonsági fenyegetéseinek többsége globális jelleget öltött. A klímaváltozás, a szervezett bűnözés, a nukleáris terrorizmus, a világjárványok és a vitatható módon szintén ide sorolt migráció kezelése megkívánja azt, hogy a világ területének minél nagyobb részén legyenek a nemzetközi együttműködésben való részvételre képes, megfelelő kapacitásokkal rendelkező, legitim államok, amelyek saját területükön képesek biztosítani a szükséges politikai és technikai lépések kivitelezését. Magyarországon a kérdéshez kapcsolatos hozzáállás némi kettősséget mutat. Egyrészt természetesen hazánk is szerepet vállal az elmúlt években beindult államépítési tevékenységben, melynek legklasszikusabb példája a nemzetközi szereplők afganisztáni jelenléte. Katonáink különböző missziók keretein belül számos országban szolgálnak, szükségszerűen megkezdve az alkalmazkodást az aktuális biztonságpolitikai gondolkodás jelentette követelményekhez. A magyar állam nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően részt vesz a nemzetközi fejlesztési tevékenységben, s hazai civil szervezetek is egyre jelentősebb fejlesztési feladatokat látnak el a működésképtelennek tekintett országokban. Mindeközben azonban továbbra is jelentős hiányosságok mutatkoznak: hazánkban alig-alig ismert a működésképtelen államok vagy az államépítés fogalma, különösen annak mélyebb tartalmát tekintve. A témával foglalkozó kutatók száma csekély, a magyar döntéshozatal többnyire külföldi forrásokra kénytelen építeni. Mivel még a tudományosdöntéshozó elit sincs tisztában azzal, hogy Magyarország számára milyen kihívást is jelent az állami gyengeség, így nem is lehet csodálkozni azon, hogy milyen szintű meg nem értés mutatkozik meg a társadalomban a kérdést illetően. A kérdéskör komplexitása magával vonja azt, hogy számos előítélettel, hibás vagy elégtelen ismerettel kell leszámolni ahhoz, hogy aztán megfelelő mélységű és minőségű társadalmi vita alakulhasson ki arról, hogy hazánknak milyen területekre koncentrálva és mekkora szerepet kellene vállalnia a nemzetközi államépítési tevékenységben. Intenzív vélemény- és tapasztalatcserére lenne szükség mind a határokon belül, mind pedig az érintett nemzetközi szereplőkkel. Jelen kiadvány nem is kíván a fenti kérdésre választ kínálni, hiszen az szükségképpen felületes lehetne csupán. Azt a feladatot vállalja magára, hogy a működésképtelen államok és az államépítés fogalmait megpróbálja bemutatni, Magyarország szemszögéből láttatni, felveszi a küzdelmet a megrögzült előítéletekkel, s némi betekintést kíván nyújtani abba, hogy hazánkban milyen szereplők, milyen módokon vettek és vesznek részt a nemzetközi stabilitás szempontjából kulcsfontosságú tevékenységben. Ösztönözni kívánja a további kutatásokat, vitákat, s egyfajta kezdeti kommunikációs eszközként kíván szolgálni a kérdésnek a társadalom felé történő prezentálása terén. A szerzők és a magam nevében ezúton is szeretném kifejezni hálámat Dr. Berencsi György virológus főorvosnak, az Országos Epidemológiai Központ munkatársának, Gál Dávidnak, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat irodavezetőjének, Dr. Gyarmati István nagykövet úrnak, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatójának, Gyulai Gábornak, a Magyar Helsinki Bizottság program-koordinátorának, Ilisics Zoltánnak, Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatójának, valamint Dr. Póczik Szilveszternek és Windt Szandrának, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársainak, akik szakvéleményükkel segítséget nyújtottak kiadványunk elkészítéséhez. 6 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 7

4 Működésképtelen államok és államkudarcok A falak leomlása és az államok meggyengülése A hidegháború vége óta eltelt közel két évtized a biztonsági fenyegetések jellegének alapvető megváltozására világított rá. Míg korábban a két szuperhatalom, a két politikai, gazdasági, ideológiai és katonai óriás, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállása jelentette a legfőbb veszélyt, mára a figyelem gyakran éppen a gyengének vagy rosszul működőnek tekintett államokra terelődik. E hangsúlyeltolódás okait feltárhatjuk a blokkok közti feszültség megszűnését követő időszak alaposabb vizsgálata révén. Globalizáció A globalizáció folyamata az emberiség története során kisebb megszakításokkal ugyan, de töretlenül zajlott. Nehezen megfogható jelentése voltaképpen mindazon hatásokat magában foglalja, amelyek egyrészt az emberi tevékenységnek a Föld egyre nagyobb részén történő megjelenésével, másrészt a világ távoli pontjain található emberek, társadalmak, vállalatok stb. közötti kapcsolatok minőségi és mennyiségi fejlődésével járnak együtt. Leggyakrabban használt, gazdasági értelmében a globalizáció a nemzetközi kereskedelem és pénzforgalom volumenének folyamatos bővülésére utal, hatásai azonban az élet más területein is megfigyelhetőek. A társadalmak között kialakuló szoros kapcsolatok, a munkaerő áramlása, a növekvő turizmus, a kulturális termékek piacának soha nem látott mértékű kiterjedése mind magyarázhatóak e fogalom keretein belül. A hidegháború lezárultát követően, a kettéosztott világ újraegyesülésével a globalizáció üteme radikálisan felgyorsult. A zártság megszűnésének pozitív és negatív hatásai egyaránt jelentkeztek, hiszen ma mind a fejlődés, a demokrácia és a szabadság értékei, mind pedig a különböző veszélyforrások szabadabban áramolhatnak. A jelen kötetben vizsgált négy biztonsági kihívással kapcsolatban is érdemes folyamatosan figyelni a globalizáció hatásaira. Az al-kaida terrorszervezet teljesen decentralizáltan működik, tagjai a világ megannyi országában tevékenykednek, kihasználva a modern Jelképesen akár a berlini fal november 11-i leomlásához is köthetjük azt a gyökeres átalakulást, mely a határok fokozottabb átjárhatóságával, s így a globalizáció mennyiségi és minőségi kiterjedésével jelentkezett. Az országok közti áru- és információforgalom, a tőke és az emberek áramlása felgyorsult, korábban soha nem látott lehetőségeket elérhetővé téve. A fokozott nyitottság ugyanakkor együtt járt azzal, hogy a pozitív hatások mellett a különböző negatív jelenségek is egyre szabadabban áramolhattak a világ államai között, melyek közül részben éppen ennek eredményeként az 1990-es évek folyamán nem egy destabilizálódott. technológia által biztosított kommunikációs és utazási lehetőségeket. Oszama bin Laden szervezete a világ számos más hasonló csoportjával is tart fenn kapcsolatot, a Fülöp-szigeteki Abu Szajaf terroristáitól kezdve az Üzbegisztáni Iszlamista Mozgalmon keresztül az Algériában aktív Ima és Harc Szalafista Csoportig. Az olaszországi Calabriában székelő Ndrangheta maffia a kolumbiai Medellin drogkartellel ápolt kapcsolatainak köszönhetően Európa legnagyobb kokainterjesztőjévé vált. Emberei a kelet-európai országokban éppúgy megtalálhatóak, mint a Balkánon, Németországban vagy Dél-Amerikában, s a szervezet évi 36 milliárd eurós bevétellel rendelkezik. A járványos betegségek terjedését is megkönnyíti a globalizáció. Szakértők arra számítanak, hogy a turisták száma 1990 és 2020 között mintegy a négyszeresére nő, miközben már jelenleg is több mint kétmillió ember megy át a határokon naponta. Érthető tehát, hogy a 2003-ban Hong Kong-ból kiinduló, 750 áldozatot követelő SARS-járvány miként volt képes két héten belül Európában és az Egyesült Államokban is megjelenni. A menekültek és migránsok is mind távolabbi országokba jutnak el, így a konfliktusok, a szegénység és az állami gyengeség élő mementói a világ egyre több társadalmát szembesítik a globális problémák méretével. A globalizáció számos lehetőséget rejt ugyan magában, de amennyiben hagyjuk, hogy bolygónk egyes államai az állandósult működésképtelenség állapotába kerüljenek, úgy a keletkező feszültségek következményeinek hazánk is elszenvedőjévé válik. A Szovjetunió összeomlását követően jól megfigyelhetők voltak az utódállamok gyengeségéből fakadó következmények. Területükön a kaotikus gazdasági átalakulást is kihasználva megerősödtek a szervezett bűnözői csoportok. A korábban jelentős méretű hadsereg fegyverkészlete és eszközparkja az illegális kereskedők vadászterepévé vált, a Kaukázus és Közép-Ázsia számos véres konfliktus színtere lett. A hatékony állami ellenőrzés alatt nem álló területek létrejötte többek között a közép-ázsiai drogkereskedelmi hálózatok működését is jelentősen megkönnyítette. A szovjet és amerikai segélyek, illetve politikai támogatás megszűntével számos fejlődő ország az öszszeomlás szélére került. Azon országok, melyek a demokratikus átalakulást képtelenek voltak elkezdeni vagy véghezvinni, gyakran polgárháborúba süllyedtek vagy a felszínen ugyan erősnek tűnő, azonban számtalan tekintetben gyengeséget mutató diktatúrákká alakultak. Ezen országokban az állam kapacitásai leépültek vagy akár meg is szűntek. Máshol, a nemzetközi fejlesztéspolitikai intézmények elvárásainak megfelelni akarván, az állam önként vonult vissza bizonyos feladatoktól. Ezzel azonban nemcsak a piac és az egyének szabadságának nyújtott nagyobb terepet, de a világpiaci viszonyok változásával és egyes globális szereplők manipulációival szemben is védtelenné vált. A határok fokozottabb átjárhatóságával párhuzamosan tehát megnőtt azon országok száma, melyek képtelenek voltak arra, hogy saját területüket és határaikat megfelelő ellenőrzés alatt tartsák. A működésképtelen államok élmezőnye A Fund for Peace indexe alapján, sorba rendezve (2007) 1. Szudán 2. Irak 3. Szomália 4. Zimbabwe 5. Csád 6. Elefántcsontpart 7. Kongói Demokratikus Köztársaság 8. Afganisztán 9. Guinea 10. Közép-Afrikai Köztársaság A Világbank LICUS indexe alapján (2006) Súlyosan veszélyeztetett (severe LICUS) Afganisztán Közép-Afrikai Köztársaság Comoros-szigetek Libéria Myanmar Szomália Zimbabwe Márpedig a jelenlegi nemzetközi jogrend arra a feltételezésre épül, hogy az egyes államok saját területükön képesek rendet tartani, illetve legalábbis erre kényszeríthetőek, miközben az egyes államok belügyeibe való külső beavatkozás komoly jogi és politikai akadályokba ütközik. Ez azt jelenti, hogy amikor egy állam képtelen arra, hogy a saját lakosságát és a többi államot fenyegető veszélyeknek gátat szabjon, a nemzetközi közösség nem tud egyszerűen a helyébe lépni. Fennmaradhatnak tehát a világban olyan államok, melyek gyengeségüknél fogva tartósan veszélyt jelentenek saját lakosságuk és a világ számára egyaránt. Számos oka lehet az ilyen gyengeség kialakulásának. Szomália, mint az összeomlott állam tipikus esete, az 1990-es években, a központi hatalom megszűnését követően, teljes anarchiába süllyedt, s az ország egyes területeit uraló frakciók és hadurak csatározásainak színterévé vált. Szudánban a központi kormány ugyan fennmaradt, ám képtelen volt ellenőrzése alatt tartani a határ menti területeket, s így az ország jelentős részén polgárháború robbant ki. Nem feltétlenül szükséges azonban fegyveres konfliktus ahhoz, hogy egy állam működésképtelennek bizonyuljon. Szváziföld kormánya például teljes mértékben kudarcot vallott mind a közbiztonság, mind az egészségügy, mind pedig az élelmezés alapvető viszonyainak megteremtése terén. A jelenleg % feletti éves inflációt produkáló Zimbabwe vagy a rendszeresen élelmiszer-segélyekre szoruló Észak- Korea pedig arra a helyzetre szolgáltat példát, amikor egy, az ország felett viszonylag erős kontrollt fenntartó, nem demokratikus kormány válik képtelenné az emberek túlélését biztosító gazdasági viszonyok fenntartására. A gyengeség és működésképtelenség következményei A fenti felsorolásból is látni lehet, hogy a működésképtelenség okai sokfélék lehetnek. A kísérőjelenségek ugyanakkor nagyban hasonlók: a biztonsági helyzet drasztikus romlása, a gazdasági növekedés lassulása vagy negatívba fordulása, az intézmények hatékonyságának csökkenése, a politikai rendszer elszámoltathatóságának megszűnése, az életviszonyok drasztikus rosszabbodása, menekültáradatok és romló halálozási mutatók jelentkezése. A felsorolt problémák mind az országon belül, mind azon kívül súlyos következményekkel járnak. Első megközelítésben tehát ezek az államok nem képesek megfelelő életviszonyokat biztosítani lakosságuk számára. Számos esetben ennek oka az adott országon belüli politikai, gazdasági helyzet. Egy elhúzódó, véres polgárháború vagy egy önkényes, elnyomó rezsim százezreket tehet földönfutóvá, elpusztíthatja a termést, alááshatja a gazdaságot. Ilyen esetekben szinte mindig számolni kell a halálozási mutatók gyors és drasztikus romlásával a bekövetkező éhínség és a romló egészségügyi állapotok következtében. Az egyik legsúlyosabban érintett térségben, a Kongói Demokratikus Köztársaságban az International Rescue Committee adatai szerint 1998 óta mintegy 5,4 millió áldozatot követeltek az ország területén zajló fegyveres összecsapások és az azok következményeként fellépő betegségek, az éhezés és a romló életkörülmények. 8 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 9

5 A bekövetkező eseményekkel kapcsolatban olykor a fejlett világ felelőssége is kimutatható. A fegyverkereskedelem több szála is fejlettnek mondható országokhoz kötődik (pl. az Egyesült Államokhoz vagy Oroszországhoz), míg számos előnytelen kereskedelmi szerződés és a fejlettek piacait védő intézkedés is az útjában áll annak, hogy a legrosszabb helyzetben lévő országokban a szegénységet és kilátástalanságot felszámolják. A nyomor, a háború és az intézmények leépülésének ördögi köre évtizedekkel viszszavetheti ezeket az államokat, melyeket így a végleges leszakadás és elmaradottság veszélye fenyeget. Kétségtelen, hogy a sokmillió ember szenvedése, amit a működésképtelen államok jelensége kivált, már önmagában is okot adhatna a figyelemre és a cselekvésre. Erkölcsi elveink nem engedik meg, hogy tétlenül nézzük embertársaink nyomorát és szenvedését. Az államok nem megfelelő működése ugyanakkor nem csupán a saját lakosságuk számára jelent fenyegetést. A rendfenntartásért, az egészségügyért, a gazdaságért vagy éppen az igazságszolgáltatásért felelős szervek összeomlásának vagy meggyengülésének folyományaként olyan nemzetközi fenyegetések jelentkezhetnek, mint a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a járványok, a menekültáradatok vagy a tömeges, illegális migráció. A fenti jelenséget az államkudarc megnevezéssel illethetjük, azt jelezve, hogy az adott állam nemzetközileg elismert kormánya nem képes megakadályozni, hogy a területén olyan események történjenek vagy olyan folyamatok menjenek végbe, amelyek a külvilág legyen az csupán valamely szomszéd vagy akár az egész világ számára negatív biztonsági következményekkel járnak. Egy államkudarc bekövetkezte önmagában még nem azonos a forrásállam tökéletes csődjével. Előfordulhat például, hogy valamely nyugat-európai állam lakói egy másik államban terrorcselekményeket követnek el, s ezt a kibocsátó állam hatóságai képtelenek megakadályozni. A New York-i terrortámadás kitervelői közül többen, így Mohamed Atta és Khalid Sejk Mohamed is Németországban éltek. Ebben az esetben is államkudarcról beszélhetünk, ám kétségtelen, hogy ez még nem jelenti az adott állam teljes csődjét. Másik oldalról viszont az is elmondható, hogy a működésképtelen államok nagyobb valószínűséggel válnak államkudarcok forrásává, mint jól funkcionáló társaik, s így gazdasági, politikai és katonai súlyukhoz viszonyítva aránytalanul nagy fenyegetést jelenthetnek. Terrorizmus Afganisztán a több mint két évtizedes polgárháborús pusztítást követően elsősorban azáltal került a figyelem középpontjába, hogy a széthullott ország központi területeit uraló tálibok vezette kvázi-állam szövetségre lépett az al-kaida nemzetközi terrorszervezettel. Oszama bin Láden szervezete pénzzel és harcosokkal támogatta befogadóit. Ezért cserébe afgán földön hozhatott létre kiképzőtáborokat, melyek többek között a szeptember 11-i merényletek elkövetői számára is képzési és találkozási lehetőséget nyújtottak. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek katonai akcióját követően ugyan létrejött Kabulban a központi kormány, az ország nagy része azonban továbbra is a tálibok és a velük szövetséges fegyveres csoportok kezén maradt. A stabilitás megbomlása a szomszédos Pakisztánt is elérte, melynek nyugati tartományai lényegében kívül kerültek az állami ellenőrzés alól. A nemzetközi terrorizmus térnyerésének potenciális veszélyeit nehéz lenne túlbecsülni. Igaz ugyan, hogy a nemzetközi terrorcselekmények száma globálisan 1969 és 2001 között mintegy 45%-os csökkenést mutatott, azóta azonban némi emelkedés tapasztalható. Az áldozatok száma évente átlagosan mintegy 385 személyre tehető. Ez nem elhanyagolható ugyan, de az egyéb halálokokkal összehasonlítva igen alacsonynak minősíthető. Nyugtalanító ugyanakkor, hogy a végrehajtott akciók között egyre több okoz szándékoltan nagy pusztítást. A felhasznált technológia és az alkalmazott technikák finomodása azt vetíti előre, hogy a jövőben ugyan elképzelhető, hogy csökken a terrortámadások száma, azok azonban a korábbinál jóval pusztítóbbak lesznek. A terrorizmus veszélyeinek felmérésekor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a cselekmények többségét két meghatározott térségben, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában követik el. Ez az információ azonban csak csekély megnyugvást kínál, mivel az egyes lokális cselekmények is súlyos globális utórezgéseket kelthetnek, azaz a terrorakciók számos közvetett következménnyel is járnak. A Világbank becslése szerint a szeptember 11-i merényleteket követő gazdasági viszszaesés áttételesen több tízezer öt év alatti gyerek halálához vezethetett az élelmezési és egészségügyi viszonyok romlásán keresztül. A NATO Közgyűlése számára készített jelentésében Paul Helminger a kapcsolódó gazdasági károk összegét több milliárd dollárra becsülte. Mindez elsősorban az Egyesült Államokat sújtotta, de a világ többi országa is kénytelen volt viselni egy részét. Hasonlóan látványos hatással járnak az olajvezetékek elleni támadások a Niger-deltában, illetve a Közel-Keleten, azonnal megemelve az olaj világpiaci árát. Különösen súlyos következménnyel fenyeget az a forgatókönyv, mely egy masszív, valamilyen tömegpusztító fegyver felhasználásán alapuló támadással számol. Egy vegyi alapanyagokból, esetleg radioaktív anyagokból készített piszkos bombát használó akció okozta közvetlen kár feltehetően viszonylag csekély hatással járna. Abban az esetben azonban, ha a terroristák képesek lennének egy, a hirosimaihoz hasonló méretű atomtöltetet robbantani valamely nyugati nagyvárosban, több százezer halottal és több ezermilliárd dollárnyi kárral kellene számolni. Amennyiben az Egyesült Államokban kerülne sor egy ilyen merényletre, félő, hogy Washington tartósan visszavonulna a világ ügyeitől, s ez veszélyes szinten destabilizálná a világpolitikát. Egy nukleáris terrortámadást követően a félelem fokozódása feltehetőleg világszerte hozzájárulna a demokrácia és a szabadság értékeinek visszaszorulásához. Egy ehhez hasonló helyzet elkerülésének fontosságát aligha szükséges hangsúlyozni. Az említett fenyegetés elsősorban a gyenge államok felől érkezik. Az Iránéhoz hasonló lator kormányok viszonylag könnyen ellenőrizhetőek és nemzetközi nyomással féken tarthatók. Állami érdekeiket mérlegelve feltehetőleg nem fognak ténylegesen az atomfegyver bevetéséhez nyúlni. Sokkal nehezebb fellépni azokban az országokban, ahol az állam képtelen ilyenfajta kontrollt gyakorolni, s az intézmények felbomlása azzal fenyeget, hogy a kaotikus viszonyok közepette a leendő merénylők kezébe kerülhetnek bizonyos alapanyagok, illetve technikai ismeretek. Ilyen szempontból tehát pontosan azon instabil államok az igazán veszélyesek, melyek vagy bármikor összeomolhatnak, vagy már ma sem képesek ellenőrizni saját nukleáris kapacitásukat. Figyelmünket ezért a korlátozott nukleáris képességek birtokában lévő Nigériára, Ukrajnára vagy Ghánára, s a nukleáris fegyverekkel is rendelkező, ám azokat biztosítani nem feltétlenül képes Oroszországra és Pakisztánra érdemes irányítani. Kevésbé direkt kapcsolat is kimutatható az állami működés hiányosságai és a terrorizmus között. Az al-kaida számos polgárháború sújtotta országban, így Sierra Leonéban és Libériában is létesített sejteket. E kapcsolatok közvetlen veszélyt nem jelentenek, mivel a kérdéses csoportok nem vesznek részt tényleges terrorcselekmények megvalósításában. Az ő feladatuk kifejezetten az, hogy a meggyengült állami ellenőrzést kihasználó szervezett bűnözői, illetve az illegális gazdasági áramlásokat megcsapoló egyéb csoportokkal kapcsolatokat építsenek ki. Céljuk, hogy a tényleges terrorcselekményeket elkövető sejtek gazdasági-pénzügyi hátterét biztosítsák azáltal, hogy részt vesznek az illegális gyémánt- és fegyverkereskedelemben, valamint a hozzá kapcsolódó pénzmosási tevékenységben. A szeptember 11-i merényletek Bár az állami működésképtelenséggel való kapcsolatuk vitatható, a mai napig a szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletek szolgálnak az államkudarcok jelentette fenyegetéssel kapcsolatos érvelések többségének alapjául. Kétségtelen, hogy a terrorizmus problémájának ilyen drasztikus módon történő demonstrációja volt az, ami az elméleti érdeklődést az állami gyengeség kérdése felé vitte. Az ominózus napon 19 terrorista indult el otthonából azzal a céllal, hogy repülőgépeket térítsen el, s azokat az USA politikai és gazdasági hatalmát megtestesítő épületekbe vezesse. Helyi idő szerint 8:46 és 9:03 perckor egy-egy Boeing 767-es csapódott a New York-i World Trade Centerbe, a világ egyik legfontosabb gazdasági központjába, aminek következtében 9:59 perckor a déli, majd 10:28 perckor az északi torony is leomlott. 9:37- kor egy Boeing 757-es zuhant a Pentagon washingtoni épületébe, abban súlyos pusztítást okozva, majd 10:03 perckor Pennsylvania államban csapódott a földbe egy hasonló gép. A támadások közel 3000 áldozatot követeltek, továbbá óriási anyagi kárt és világgazdasági zavarokat okoztak. Az amerikai részvények a hét végére mintegy 1200 milliárd dollárt veszítettek értékükből. A támadás másnapján a NATO életbe léptette alapokmányának V., a kollektív védelemre vonatkozó cikkelyét. Mivel a merénylők az Afganisztánban székelő al-kaida terrorszervezet hálózatához kötődtek, s többen is az országban kaptak kiképzést, október 7-én az USA és Nagy-Britannia háborút indított a közép-ázsiai államot irányító tálib kormány ellen. az atomsorompó-szerződés 5 tagállama egyéb ismert nukleáris hatalmak államok, melyek feltételezhetően rendelkeznek atomfegyverrel, vagy annak előállítására törekednek államok, melyek rendelkeztek valamikor nukleáris fegyverrel vagy kutatási programmal államok, melyek megfelelő döntés esetén néhány éven belül képesek lennének nukleáris fegyver előállítására 10 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 11

6 Szervezett bűnözés A törvényes kereteken kívül működő gazdasági aktivitás nem csupán a terrorizmussal összefüggésben okoz gondot. Ebben az úgynevezett árnyékgazdaságban jelenleg évente több ezermilliárd dollárnyi pénztömeg fordul meg. Angola gazdaságának 90%-a, Kenya, Peru és Olaszország gazdaságának mintegy 40-50%-a, Oroszországénak 40-60%-a, míg az amerikainak megközelítőleg 10-30%-a lép be ebbe, az államok irányításán kívül eső gazdasági-pénzügyi hálózatba. Az illegális, maffiaszerű csoportok számos lehetőségre találhatnak e szférában, s globális hálózatok kialakítása révén tehetik hatékonyabbá a kábítószer-, ember-, és fegyverkereskedelemre, csempészetre és egyéb illegális tevékenységekre épülő működésüket. A szervezett bűnözés számára is rendkívüli lehetőségeket nyújtanak tehát az olyan gyenge vagy működésképtelen államok, melyeknek területén viszonylag szabadon, az állami bűnüldözéstől alig zavartatva képesek tevékenykedni. Kitűnő példával szolgál erre a globális kábítószertermelés két központjának és az onnan kiinduló terjesztési útvonalaknak a bemutatása. A kokain előállításának centruma Latin-Amerika, annak is elsősorban azon területei, melyek felett az ellenőrzést a kormányokkal szemben álló gerillacsoportok tartják a kezükben. A kolumbiai FARC baloldali felkelői például jórészt a helyi drogbárókkal együttműködve, a drogkereskedelemből finanszírozzák fennmaradásukat. Korábban a kokain európai piacokra juttatásához elsősorban észak-atlanti útvonalakat használtak, a fokozódó ellenőrzés következményeként azonban új irányokat kellett keresniük. Az egyik legsikeresebbnek ezen kísérletek közül a Nyugat-Afrikán keresztül történő kerülőút kiépítése bizonyult. Az elsősorban Nigériára, Szenegálra és Bissau-Guineára támaszkodó hálózat az Európába kerülő kokain megközelítőleg 25%-át szállítja, mintegy évi kétmilliárd dollár értékben. A kábítószer Latin-Amerikából kiindulva a felsorolt országokon, főként Spanyolországon keresztül érkezik kontinensünkre. Az is az állami gyengeség következményét mutatja, ahogyan a kilencvenes évek második felében egy másik nagy drogkategória, az ópiátszármazékok (pl. ópium, heroin) terén Afganisztán vezető szerepbe került. Korábban a herointermelés központját az úgynevezett arany háromszög országai, Laosz, Myanmar és Thaiföld alkották. Ahogy az Afganisztánban egymással háborúzó törzsek és politikai szereplők a globális szervezett bűnözői hálózatokat kihasználva fokozottabban támaszkodtak a kábítószer-termelésből származó bevételekre, úgy vált egyre inkább ez az ország a probléma központjává. Jelenleg Afganisztán állítja elő a világ ópiáttermelésének mintegy 93%-át, s az európai piac több mint 90%-át fedi le. Az országból a szomszédos Irán és a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok területén át indulnak a drogkereskedelem útvonalai nyugat felé, s Európát elsősorban Törökországon és a Balkánon keresztül érik el. A kapcsolat azonban nem csupán egy irányban működik. Nem csak az állami gyengeség teszi lehetővé a szervezett bűnözői csoportok aktivitását, de utóbbiak akarva-akaratlanul is tovább gyengítik az állami intézményeket. Kitűnő példát szolgáltat erre a korábban már említett Bissau-Guinea, ahol a kábítószer-kereskedelemben áramló jövedelem meghaladja a teljes legális gazdaság értékét. Mivel az országnak sem hatékony rendfenntartó erői, sem igazi börtönei nincsenek, a bűnözői hálózatok pedig fenyegetésekkel és vesztegetéssel könnyedén irányításuk alá vonják az államigazgatás szereplőit, könnyen meglehet, hogy az ország a jövőben Afrika első drogkartellek irányítása alatt álló államává válik. Járványos megbetegedések, pandémiák A gyenge államok egy, még talán a terrorizmusnál vagy a szervezett bűnözésnél is veszélyesebb jelenségnek is menedéket nyújthatnak: a járványos betegségeknek. Miközben 2002-ben a világon a halálozások 0,3%-át okozták háborúk, addig mintegy 26%-uk tekinthető a fertőző megbetegedések következményének. Súlyos biztonsági problémáról van szó, amely ráadásul az állami működésképtelenség jelenségével is összekapcsolódik. Annak érdekében, hogy e kapcsolat valódi természetét megértsük, két dolgot érdemes szem előtt tartanunk. Elsőként érdemes feleleveníteni, hogy a hetvenes évek egyik legnagyobb sikere az volt, hogy nemzetközi összefogással 1979-re sikerült egész világunkon felszámolni a himlőt. Sajnos kevés hasonló eredményről számolhatunk be a járványokkal szembeni harc eddigi történetében, ami részben annak tudható be, hogy számos államban nem elég fejlett és hatékony az egészségügy, és nem képes megakadályozni, hogy az ország területe a különféle kórokozók terjedésének ideális terepévé váljon óta több mint harminc, korábban ismeretlen ágens jelent meg a világban, köztük a HIV/AIDS, az Ebola vagy a nyugat-nílusi vírus, főként a fejlődő országokban. Ugyanezen időszak alatt mintegy húsz patogén (pl. a TBC, a malária és a kolera) tért vissza a gyógyszerekkel szemben ellenállóbb, virulensebb változatban. A gyenge államok tehát abban az értelemben jelentenek veszélyt, hogy éppen képességbeli hiányosságaik folytán menedékként, inkubátorként szolgálhatnak számos olyan fertőző betegség számára, melyek a fejlettebb államokban vagy nem fordulnak elő, vagy amelyek ott már nagymértékben visszaszorultak. Hiába vállalunk hatalmas költségeket annak érdekében, hogy egy járvány terjedését saját országunk területén megakadályozzuk, ha az bármikor újra felbukkanhat olyan területekről kiindulva, ahol a járványügyi kapacitások nem elégségesek. A második fontos tényezőt abban ismerhető fel, hogy a fokozódó globalizáció következtében a személyek és az áruk határokon átívelő áramlásának volumene korábban soha nem látott szintre emelkedett. Ez megsokszorozta a veszélyét annak, hogy egy-egy fertőző betegség olyan távoli területekre is eljusson, ahol az ott élők csak csekély természetes védettséggel rendelkeznek ellene, s olyan gyorsan, hogy a védekezésre irányuló lépések ellehetetlenüljenek. Az államok gyengeségének következményei ma minden korábbinál könnyebben elérhetnek minket. Olyan egzotikus betegségek bukkanhatnak fel a fejlett országokban is, mint a Lassa-láz, az Ebola és a Marburg-vírusok, ahogyan az 2002-ben New York-ban is történt, ahol a nyugatnílusi láz 241 áldozatot szedett. Potenciálisan ugyancsak óriási kockázatot jelentenek a madárinfluenzához hasonló, gyorsan terjedő betegségek, melyek járványos előfordulása adott esetben egy rövid időn belül az egész világra kiterjedő járványt, úgynevezett pandémiát indíthat el. Érdemes észben tartani, hogy az 1348-ban kitört európai pestisjárványt, mely a kontinens nyugati részén a lakosság közel 40%-ának halálához vezetett, feltehetőleg egy Itáliába hajón behurcolt vírus indította el. A H5N1 és a SARS, azon két járvány, melyeknek kitörése az utóbbi időben globális szinten pánikot keltett, Délkelet-Ázsiából indult ki. E térség államait kevésbé jellemzi a gyengeség vagy a reakcióképtelenség, ám az igazi veszély mégis azokban az államokban fenyeget, ahol az adott kormány a saját területén képtelen garantálni a járványok féken tartását. A madárinfluenza és a világjárványok (pandémiák) Az előzőekhez hasonlóan ezúttal is megfigyelhető, hogy az állami kapacitások hiánya és a fertőző betegségek közötti kapcsolat korántsem egyoldalú. A járványok számos esetben hozzájárulnak ahhoz, hogy az érintett ország gazdasági teljesítménye visszaessen, a hadsereg hatékonysága csökkenjen, a hagyományos társadalmi kapcsolatok szétszakadjanak. Az e folyamatokból származó feszültségek azután teret nyithatnak az erőszak alkalmazása felé, a konfliktusok kirobbanása pedig tovább ronthatja az amúgy is katasztrofális egészségügyi helyzetet. Ilyen ördögi kör figyelhető meg például a HIV/AIDS vírusa esetében, mely a Szaharától délre fekvő afrikai országokban anynyira súlyos következményekkel jár, hogy a krónikus betegségek pl. a szív-érrendszeri megbetegedések, rák stb. hatása alig érezhető, ugyanis a lakosság nagy része egészen egyszerűen nem éri meg azt az életkort, amelyben ezek a betegségek jellemzően előfordulnak. E régióban a lakosság átlagosan 7,4%-a fertőzött, s ez mivel a betegség elsősorban a munkaképes korúakat érinti súlyos gazdasági hatásokkal is jár. A malária, a gyógyszerekkel szemben fokozottabb ellenállást mutató TBC, a vérzéses láz különböző típusai és egyéb betegségek feltehetően még hosszú ideig hozzá fognak járulni e térség destabilizálódásához. Bár a madárinfluenza elhíresült, H5N1-es típusa jelenleg elsősorban a madárpopulációkra jelent veszélyt, számos esetben előfordult, hogy emberre is átterjedt, s súlyosságát bizonyítja, hogy a 2003 óta észlelt 373 eset közül 236 a betegség áldozatául esett ember halálához vezetett. Mindaddig azonban nem kell világjárványra számítani, amíg a vírusnak nem alakul ki egy olyan változata, amely emberről emberre is terjed. Az, hogy mégis érdemes rendkívüli figyelmet fordítani egy ilyen eshetőségre, a pandémiák huszadik századi története alapján azonnal világossá válhat. Az előző száz évben három világjárvány pusztított társadalmainkban, melyek mindegyike a madárinfluenza olyan módosulásaiból eredt, melyek képesek voltak emberek között is terjedni. Az évről évre visszatérő influenzajárványok többsége nem jelent különösebb veszélyt, mivel az emberi immunrendszer már ismeri a kórokozót, így legtöbbünk meg tud vele küzdeni. Az új típusok felbukkanásakor azonban jóval súlyosabb következményekkel kell számolni ban a spanyolnáthának elkeresztelt járvány 40 millió áldozatot szedett, ezzel feltehetően az emberiség történetének leghalálosabb endémiáját produkálva ben az ázsiai influenza két-, míg az 1968-as Hong Kong-i egymillió ember halálát okozta. Amennyiben a madárinfluenza H5N1-es törzse is olyan mutáción menne keresztül, hogy azután képes lenne emberről emberre is terjedni, rendkívül súlyos következményekkel kellene számolni. Mivel az oltóanyagok előállításának kapacitása elégtelen, a világ nagy része védtelen lenne a járvány ellen. A betegség a globalizációnak köszönhetően három hónapon belül az összes kontinens szinte minden országában felbukkanna. A több százmillió fertőzött rövid időn belül történő jelentkezése világszerte az egészségügyi rendszerek szimultán összeomlásához és pánikhoz vezetne. A konzervatív becslések is 7-8 millió halottal számolnak, de amennyiben egy, a spanyolnáthához hasonló súlyosságú vírus alakul ki, az áldozatok száma a 300 milliót is elérheti. Bármelyik forgatókönyv is valósul meg, beláthatatlanul súlyos gazdasági és politikai következmények várhatóak. 12 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 13

7 Márpedig a helyi problémák súlyos globális hatásokkal járnak. Noha a SARS-vírus viszonylag kevés áldozatot szedett, az általa keltett pánik milliárd dollár körüli értékűre becsült gazdasági kárt okozott. Még ha el is tekintünk az ilyen extrém, s csak ritkán jelentkező globális járványoktól, akkor is figyelembe kell vennünk, hogy a korábban már felsorolt fertőző betegségek számos országban súlyosan hátráltatják a gazdasági fejlődést, hozzájárulnak a konfliktusok kialakulásához, az életkörülmények súlyos romlását és az államigazgatás további gyengülését vonva maga után. Ez pedig ismerve az állami gyengeség egyéb következményeit, a külvilágot negatívan érintő államkudarcokat világméretben negatívan érinti gazdasági, társadalmi és biztonsági érdekeinket. Illegális migráció és menekültáradatok Az eddigiek alapján már kialakulhatott egy kép arról, miképpen bocsát ki globális biztonsági fenyegetéseket egy gyenge vagy működésképtelen állam annak következtében, hogy területe menedéket nyújt e fenyegetések közvetítőinek, illetve kritikus pontokat biztosít számukra a hálózatépítéshez. Ilyen értelemben a szervezett bűnözői csoportok, a terroristák és a járványok némiképp hasonló veszélyként jelennek meg. Jóval vitatottabb azonban az itt tárgyalt utolsó fenyegetés, azaz a menekültek és az illegális migránsok tömegei kérdésének megítélése. Felmerülhet, hogy a menedéknyújtás kötelezettségével összeegyeztethető-e, illetve indokolt-e egyáltalán a menekültek kérdésével biztonságpolitikai jelentőségű problémaként számolni. Menekültek és migránsok (fogalommagyarázat) Migráns: hivatalosan migránsnak számít mindenki, aki hosszabb időre (általában minimum egy évre) egy másik országba távozik. Ilyen értelemben bővebb kategória, mint a bevándorlóé, ami olyan személyt jelöl, aki állandó jelleggel telepedik le egy, az anyaországától különböző helyen. Jelen szövegben a két fogalmat lényegében felcserélhetően használtuk. Illegális migránsnak az számít, aki törvénytelen módon érkezett a célország területére. Menedékkérő: az a személy, aki menedékkérelmet adott be, s annak elbírálására vár, menedékkérőnek számít, függetlenül attól, hogy feltehetően jogosult-e a menekültstátuszra. Menekült: az 1951-es Menekültjogi Egyezmény értelmében menekültnek számít az, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Az erőszakos körülmények, Talán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy számos ember hagyja el az általunk vizsgált államokat, ahol az életkörülmények nem biztosítottak, a gazdaság romokban hever, a korrupció virágzik, gyakran konfliktusok és járványok dúlnak vagy egyszerűen a jobb jövő reményében (migránsok), vagy esetenként a közvetlen kényszer miatt (menekültek). A hazájukat elhagyók legnagyobb része nem globálisan jelentkezik, hanem a közeli, leginkább szomszédos országokba települ át. Szomáliából a menekültek mintegy fele Kenyába távozott, a szudáni menekültek túlnyomó többsége pedig a szomszédos Csádba, Ugandába és Etiópiába érkezett. A hazájukat elhagyó afgánok több mint 90%-a Pakisztánban vagy Iránban lelt menedéket. E célországok számára a hatalmas menekülttömeg rendszerint jelentős terhet jelent, amit egy gyenge állami intézményrendszer képtelen megfelelő módon kezelni, s ez a kérdéses államot tovább bomlaszthatja, gyengítheti. Az állami gyengeség azonban kétségkívül világméretekben érzékelhető áramlásokat is generál. Jelenleg a világon körülbelül 190 millió migráns él. Ezen a népességen belül az illegális bevándorlók száma nehezen megbecsülhető, de megközelítőleg húszmillióra tehető. Európában az illegális migránsok számát mintegy 4,5-8 millió közöttire becsülik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a látókörében lévő menekültek számát 2007-ben 9,9 millió főben adta meg. Hogy az előbbiekben felvázolt jelenség mekkora részéért felelős az állami gyengeség, azt nehéz megbecsülni. Kétségtelen, hogy a migráció tekintetében jelentős szerepük van az úgynevezett húzó tényezőknek, azaz annak, hogy a célországban várható jobb életkörülmények miatt indul útjára valaki. A migránsok egy másik része és a menekültek tekintetében már így pl. polgárháborúk elől menekülő személyek általában szintén menekültnek számítanak. Menedékes: E kategóriát azokban az esetekben alkalmazzák, amikor tömegesen menekülők csoportja éri el az országot, akik számára a befogadó állam ideiglenes védelmet (ez az Európai Unióban 1 év) biztosít, ami meghoszszabbítható, illetve a személy oltalmazotti vagy menekülti státuszba is kerülhet. Oltalmazott: Oltalmazottként kiegészítő védelemben részesül az a külföldi személy, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Belső menekült (IDP): az a személy, aki üldöztetés, polgárháború, természeti katasztrófa vagy egyéb vészhelyzet miatt kénytelen lakhelyét elhagyni, azonban saját országának határain belül marad. Hontalan: olyan személy, akit saját joga szerint egyetlen állam sem ismer el állampolgárának, illetve aki hazájában nem élvezheti a másoknak kijáró legalapvetőbb jogokat. egyértelmű az olyan, úgynevezett toló faktorok jelentősége, mint a szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalan jövő, az emberi jogi sérelmek, a demokrácia hiánya és az üldöztetés. Sokatmondó lehet az is, hogy a legtöbb menekültet kibocsátó ország között ott található Afganisztán, Irak, Szudán, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság is. A probléma méretei szörnyűek, ugyanakkor korántsem jelentik feltétlenül azt, hogy a migránsok és a menekültek tömeges áramlását saját országainkban biztonsági fenyegetésként kell kezelni. Bár a problémát gyakran összefüggésbe hozzák a terrorizmussal, a kapcsolat nem egyértelmű. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bevándorlók óriási számához képest mennyire csekély a radikális eszméket vallók száma, ahogy azt sem, hogy nem kifejezetten a bevándorlás a terrorizmus fő oka. A migránsok biztonsági fenyegetésként történő kezelése tehát leginkább csak arra szolgálhat, hogy valódi megoldások helyett pótcselekvést végezzünk, azaz a cselekvés látszatát keltsük. Aggasztóbb ugyanakkor az illegális migráció és a menekültek kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Évente ezer embert juttatnak át a határokon alvilági csoportok, akiknek mintegy 80%-a nő vagy kislány, és 50%-uk kiskorú. Mivel mind a migránsok, mind a menekültek kénytelenek törvénytelen utat választani annak érdekében, hogy eljussanak oda, ahová szeretnének, emberkereskedők klienseivé és egyúttal gyakran áldozataivá válnak. Az általában embertelen körülmények között szállított utasok olykor nem csupán a pénzüket veszítik el, hanem bekerülnek a prostitúció céljait szolgáló nő- és gyerekkereskedelem vagy a korunkat jellemző, úgynevezett informális rabszolgatartás hálójába is. A szervezett bűnözői csoportok bevételeik jelentős (évi közel tízmilliárd dollárra becsült) részét szerzik ebből a tevékenységből, s ilyen értelemben az illegális migráció és a menekültáradatok egy komoly biztonsági fenyegetést jelentő csoportot erősítenek. A legtöbb ember számára a migránsok nem ilyen értelemben, hanem egyszerűen idegenségük, más kultúrájuk és a gyakran olcsón áruba bocsátott munkaerejük miatt jelentenek fenyegetést. Ma már számos tanulmány megerősíti, hogy a migránsok beáramlása gazdasági szempontból jóval több előnnyel, mint hátránnyal jár, különösen az A menekültek 10 legfőbb forrásországa (fő) Afganisztán Irak Szudán Szomália Kongói Dem. Közt Burundi Vietnam Törökország Angola Myanmar olyan országokban, melyeknek a népessége lassan nő, esetleg még csökken is. A beilleszkedés problémái miatt viszont számos társadalomban keletkeznek feszültségek, melyekre a politika gyakran ráerősít. Az eltérő hátterű emberek közti mindennapos érintkezés konfliktusossá válhat, és mindkét oldalon megerősödhetnek a szélsőséges csoportok. Amennyiben az integrációs modell kudarcot vall, s a társadalom hosszú távon is kettészakad, a bevándorlás tényleges biztonsági problémává válhat. Meg kell érteni ugyanakkor, hogy határaink lezárása az érkezők előtt morális értelemben nem elfogadható, technikai értelemben pedig nem kivitelezhető. A menekültek tekintetében pedig a jelenleg érvényes nemzetközi normák értelmében az államoknak mérlegelési joguk sincs a tekintetben, hogy saját kapacitásuk alapján hányat fogadjanak be. Amennyiben kezelni kívánjuk a bevándorlásból és a menekültek áramlásából fakadó biztonsági problémákat, annak az egyik, ám korántsem kizárólagos módja az lehet, ha az úgynevezett toló tényezők jelentőségét csökkentjük, azaz segítséget nyújtunk a közigazgatási és gazdasági kapacitások, a biztonsági helyzet és az egészségügyi körülmények javításához a forrásországokban. Az állami gyengeség felszámolása mindazon országok érdeke, melyek számára a migráció problémaként jelentkezik. Saját hasznunkon kívül számításba veendő még az is, hogy a kibocsátó államokban tapasztalható életkörülmények javítása erkölcsi szempontból önmagában véve is helyes és kívánatos cselekedet. A fentiek ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy országainkban akár Földünk távoli államainak gyengesége is nem kívánatos következményekkel járhat. A terrorizmus és a szervezett bűnözés felszámolása a bűnüldözés és a hadseregek, a járványos betegségek megelőzése az egészségügyi intézményrendszer, a migráció problémaköre pedig a tágabban vett életkörülmények fejlesztését kívánja meg. Mindezek kereteként fontos feladat az állami intézmények stabilitásának, kapacitásainak, működőképességének, hatékonyságának és legitimitásának építése és támogatása világszerte. Az államok gyengesége és esetenkénti működésképtelensége így vezet el minket a nemzetközi államépítési tevékenység szükségességéhez. A menekültek 10 legfőbb célországa (fő) Pakisztán Irán Egyesült Államok Szíria Németország Jordánia Tanzánia Egyesült Királyság Kína Csád január Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 15

8 Az államépítés komplex tevékenysége A hidegháború után olyan új, intenzívebb formában felbukkanó biztonsági fenyegetések jelentek meg, amelyekre a nemzetközi közösségnek mindenképpen megoldást kell találnia. Meg kell említeni ugyanakkor, hogy a miértről és a hogyanról éles viták bontakoztak ki mind politikai, mind szakmai körökben. Egy lehetséges megoldás az említett államok újjáépítése, illetve abban az esetben, ha soha nem is működtek felépítése. Az államépítéssel kapcsolatban alapvetően három fontos kérdés vetődik fel: Miért kell a nem működő államokat újjáépíteni? Hogyan kell azokat újjáépíteni? Kinek kell ezen államok újjáépítésének felelősségét és terhét magára vállalnia. Az első kérdésre ma már könnyen választ lehet adni. A 2001-es terrortámadások egyértelművé tették, hogy parttalan viták helyett tettekre van szükség, hiszen a nem működő vagy gyenge államok immár nyilvánvalóan nem csak önmaguk lakosságára vagy közvetlen környezetükre nézve jelentenek biztonsági fenyegetést. Az említett biztonsági megfontolások miatt érthető, hogy a nemzetközi közösség nem ülhet tétlenül arra várva, hogy a helyzet magától megoldódik. A nem működő államok, definíció szerint, saját A darfúri válság Az 1956-ban elnyert függetlensége óta szinte folyamatosan polgárháborúban álló Szudán egyik legújabb és legsúlyosabb konfliktusa 2003 februárjában robbant ki Darfúrban, az ország keleti, Franciaországhoz hasonló méretű tartományában. Az SLM/A (Szudáni Felszabadítási Mozgalom/ Hadsereg) és a JEM (Igazságosság és Egyenlőség Mozgalom) fegyveres csoportjai ekkor indították meg harcukat a kormányerők ellen, akik egy 2004 márciusáig tartó ellenoffenzívával válaszoltak, jórészt nem a hadsereg közvetlen részvételével, hanem különböző nomád törzsekből szervezett, úgynevezett dzsandzsavíd milíciák akcióin keresztül. Az elkövetkező évek folyamán, a konfliktus időnkénti fellángolása mellett a kisebb méretű összecsapások váltak jellemzővé, állandósult a bizonytalanság. A lázadók számos kisebb fegyveres csoportra hullottak szét, így Darfúr a polgárháború állapotából egyre inkább az anarchia felé mozdult el. A kormányt számos szakértő, állam és nemzetközi szervezet vádolta meg azzal, hogy népirtást követ el a tartományban. Bár számos esetben bizonyítható, hogy a kormány csapatai részt vettek a helyi falvak elleni támadásokban, történelmi belső felépítésükből és jellemzőikből fakadóan nem képesek arra, hogy kiutat találjanak azokból a fejlődési csapdákból, amelyekbe az elmúlt fél évszázad során, azaz gyakorlatilag a születésüktől fogva (leginkább posztkoloniális államok tartoznak ebbe a körbe), beleragadtak. Habár egyértelmű, hogy tenni kell valamit, továbbra is kérdéses a beavatkozás mikéntje, azaz hogy elég-e segélyeket nyújtani ezen államoknak, és ezzel kicsit a lelkiismeretünket is megnyugtatva várni a csodára. Vagy a másik végletet említve, teljesen át kell venni a helyi szereplőktől az irányítást, és a nekünk megfelelőnek tűnő intézményeket kell átültetni a helyi környezetbe. A válasz valahol a két szélső vélemény között található. Mivel az államkudarchoz vezető okokat nem lehet egyetlen tényezőre korlátozni, az államépítés szükségszerűen többdimenziós folyamat. Egyszerre tartozik hozzá az állami intézmények és a gazdaság felépítése, valamint az előzőek számára megfelelő befogadó környezetet biztosító társadalmi reform. Ebből is látszik, hogy az államépítés még ideáltipikus esetben is ellentmondásos és bonyolult folyamat. Éppen ezért a gyakorlatban nagyon ritkán jelenik meg, és érthető, hogy és jogi perspektívából szemlélve továbbra is kérdéses, hogy a Darfúrban történtek népirtásnak tekinthetők-e. Bárhogy is legyen, a konfliktus humanitárius következményei önmagukért beszélnek. A fegyveres összecsapások, valamint a háborús viszonyok következtében fellépő betegségek, éhínség és egyéb egészségügyi-társadalmi következmények áldozatainak számát 200 és 400 ezer közé becsülik, valamint további mintegy 2,4 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát. A konfliktus a szomszédos Csád és Közép-Afrikai Köztársaság (KAK) destabilizálásához is hozzájárult, részben a lázadók és a kormánnyal szövetséges milíciák határokon átívelő tevékenysége, részben a szomszédos országokat elérő menekültáradat következtében óta az Afrikai Unió, tól pedig az ENSZ is küldött a tartományba erőket annak érdekében, hogy a további katasztrófát elkerülje. Szintén ez év márciusában települt az Európai Unió missziója Csád és a KAK területén a menekültek védelmét célozva. A lassan, de végül is beinduló nemzetközi erőfeszítések ellenére a konfliktus külső erők által történő lezárása lehetetlen feladatnak tűnik, hosszú távon csak a szembenálló erők megegyezése és az ország politikai rendszerének reformja hozhat békét és stabilitást a térségbe. a nemzetközi közösség egyetlen tagja sem szívesen vállalja magára e feladat kivitelezését. Mindez azonban így van rendjén, hiszen nem az a cél, hogy az újonnan felépített állam kizárólag egy másik állam tehetségétől vagy képességeitől függjön, és ekkor még nem is szóltunk arról, hogy a segítségnyújtó visszaélhet saját, megnövekedett befolyásával az adott állam politikájában. Ideális természetesen az lenne, ha egy nemzetközi szervezet vállalná magára a felelősséget. Jelen esetben az ENSZ lenne a legalkalmasabb erre a feladatra, de az ilyen jellegű tevékenység a szervezet alapokmányába ütközne, mivel egy állam belügyeibe való beavatkozásnak minősülne. Az más kérdés, hogy minden valószínűség szerint a vétó-hatalmak érdekeinek ütközései miatt a legtöbb esetben nem is születhetne döntés egy ilyen jellegű beavatkozásról. Üdvözlendő, hogy a kérdéssel gazdag elméleti irodalom is foglalkozik. Egy friss statisztika szerint az Egyesült Államok egyetemein a nemzetközi kapcsolatok szakterületén folyó doktori kutatómunkák 30%- ának témája hol közvetlenül, hol közvetetten érinti az államkudarcok vagy az államépítés kérdéskörét. A vita három, a nemzetközi kapcsolatok szélesen értelmezett tárgykörébe tartozó részdiszciplínán belül is egyre inkább a kutatások középpontjába került. Az államkudarcok okait és a megoldási kísérleteket felvázolni igyekvő diskurzusok csak elméletben különböznek, mert végső soron ugyanarra a kérdésre keresik a választ, nevezetesen, hogy hogyan lehet egy nem működő államot működőképessé tenni. A nemzetközi fejlesztési együttműködést vizsgáló kutatások, a tranzitológia tudománya és az egyre önállóbbá váló államkudarc-elemzések eredményei is ugyanarra engednek következtetni: az államok újjáépítése a nemzetközi közösség egészének érdeke, amit mind a világ fejlett, posztmodern vagy liberális demokráciáknak nevezett boldogabbik felének, mind a fejlődő, premodern vagy nem működő államok kevésbé szerencsés világának figyelembe kell vennie. A nemzetközi politikai napirendet leginkább meghatározó kérdés már csak annak nehezen definiálható volta miatt is az, hogy vajon demokráciát kell terjeszteni vagy államokat kell építeni. A két feladat nem választható el egymástól hosszú távon. Az, hogy még nem született az államépítés folyamatát az elsőtől az utolsó lépésig leíró koherens elmélet, az elsősorban a problémakör túlzott összetettségének, másodsorban pedig annak köszönhető, hogy a kísérleti javaslatok jelentős többsége az államkudarcok problémájának csupán egyik vagy másik dimenziójára koncentrál. Azok, akik a nem működő államokkal kapcsolatban elsősorban a belső problémákra gondolnak, a humanitárius beavatkozást tartják üdvözítőnek, azaz akkor cselekednének, ha az emberi jogok tömeges és tartós megsértéséről van szó. Mindezzel az a probléma, hogy a gyakorlat sokszor nem találkozik az elméleti számításokkal, hiszen számos más érdek is közrejátszik a politikai döntéshozatal során. Így lehetséges például, hogy az olyan esetek, mint Darfúr (vagy korábban Ruanda) nem váltanak ki azonnali cselekvést. Azok szerint, akik inkább a biztonsági megfontolásokat helyezik előtérbe, az államkudarc olyan problémát jelent, amit akár fegyveres beavatkozás árán is orvosolni kell, nem humanitárius, hanem szűken vett önérdekből. Fogalmi háttér Az államkudarcok és működésképtelen államok definíciójából kiindulva, és a lehetséges következményeket figyelembe véve, egyre inkább nyilvánvaló, hogy külső erők beavatkozására van szükség, ami nem feltétlenül jelent katonai intervenciót. A kérdés ezek után nem az, hogy miért van szükség államépítésre, hanem, hogy azt milyen eszközökkel és hogyan kell vagy lehet kivitelezni. Jól látható, hogy a nemzetközi közösségen belül nagyobb az egyetértés a cselekvés szükségességét illetően akkor, ha az állami gyengeséget a humanitárius problémák oldaláról közelítjük meg. A szándék viszont nem mindig találkozik gyakorlattal, és amikor konkrét cselekvésre lenne szükség, akkor a legtöbb szereplő lassan vagy egyáltalán nem tesz lépéseket (erre jó példa a darfúri helyzet). A második definíció, vagyis, hogy a nem működő államok biztonsági fenyegetést jelentenek nemcsak ezen államok közvetlen szomszédságában, hanem áttételesen globálisan is, sokkal több vitát vált ki a nemzetközi közösségen belül. Az akarat viszont ebben az esetben sokkal hamarabb találkozik a gyakorlattal, vagyis minden állam hajlandó tényleges erőfeszítéseket is tenni, ha saját biztonságát fenyegetve érzi. A nem működő államok miatt létező humanitárius vagy biztonsági fenyegetések kezelése és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdések egyaránt rendkívül összetettek és ellentmondásosak. Maga az államépítés szükségszerűen egy sokrétű folyamatot jelöl, amely magában foglalja a témakörben sokat emlegetett nemzetépítést is. Az ellentmondásos definícióhasználat egyik oka az, hogy 16 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 17

9 a kérdés 2001 után megújult formában jelent meg, illetve hogy a kérdéssel foglalkozó vezető kutatóintézetek az Egyesült Államok területén találhatóak. Az amerikai fogalomhasználat alapján a nemzet és az állam fogalma összemosódik, ezért gyakran nemzetépítésről írnak a szakértők, miközben az államépítés különböző lépéseit igyekeznek magyarázni. A szerzők többsége valamely állam újjáépítésének folyamatát nemzetépítésnek nevezi. A fogalom ilyen értelmű használata mögött azonban nem a nemzet tényleges építésének szándéka vagy annak vizsgálata áll. A nemzetépítés fogalma az elnevezés ellenére nem csupán, vagy egyáltalán nem a közös identitás erősítésére irányuló beavatkozást jelöli. Az eltérés oka az, hogy az amerikai szóhasználatban nincs lényeges különbség nemzet és állam között. Az amerikai történelem során az állam és a nemzet fogalma szorosan összefüggött, hiszen a politikai, társadalmi intézmények (mint a Függetlenségi Nyilatkozat, az Alkotmány vagy az elnöki rendszer) erőteljes hatással voltak a nemzet kialakulására. Az államot megtestesítő intézmények alapvetően befolyásolták a közös kulturális gyökerek, az identitás kialakulását, sőt a nemzeti identitás szimbólumaivá váltak. A másik lehetséges magyarázatot az európai történelem sajátosságaiban kell keresni. A modern államok nemzetállamként jöttek létre. Az első modern értelemben vett nemzetek kialakulásához a 19. századi Európában hosszú háborúskodásokon keresztül vezetett az út. Ezzel szemben a nemzetépítés modern formája ugyanezt az eredményt a konfliktusrendezés eszközeivel igyekszik elérni. A nemzetépítés retorikájának erőltetése érthető, mivel a posztkoloniális államok gyenge, életképtelen államszerkezetet örököltek, amit sokan a társadalom etnikai, vallási vagy kulturális megosztottságára vezetnek vissza. Az egységes nemzet hiánya önmagában még nem magyarázza az állam kudarcát, bár kétségtelenül elősegíti azt. A nemzet, definíció szerint, emberek olyan jelentős csoportja, amely valamilyen közös identitással rendelkezik, és legfőbb célja a saját állam megteremtése. Nemzetek folyamatosan formálódnak az előzetesen is jelen lévő etnikai kötődések mentén. A nemzet fogalmán túl, a modern államépítéssel kapcsolatban meg kell különböztetni az etnikai közösség fogalmát is, hiszen a legtöbb ilyen jellegű beavatkozási kísérlet nem olyan országokban zajlik, ahol egyértelműen azonosítható lenne egy vagy több nemzet jelenléte. Az etnikai közösség emberek olyan meghatározott csoportja, amely hisz a közös eredetben, valamint olyan közös történelmi emlékezettel és közös kulturális elemekkel rendelkezik, amelyek összekapcsolódnak egy meghatározott földrajzi területtel és az egymás iránt érzett szolidaritással. Ezzel szemben a nemzet tagjainak identitása közös történelmi területhez, közös kultúrához, közös nemzeti gazdasághoz és jogrendszerhez kötődik. A mai nemzetek kialakulása tekintetében inkább azokat a közös kapcsokat kell figyelembe venni, amelyek a különbségek ellenére lehetővé teszik az etnikai, vallási vagy egyéb szempontok szerint különböző csoportok számára, hogy együtt éljenek. Ez nem egyenlő azzal, hogy a külső interveniáló fél rákényszerít bizonyos általános szabályokat a területen élő közösségekre. A nemzetépítés egyfajta mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás? probléma, mivel egy jól működő kormányzat, amely a társadalom minden tagja számára rendet és stabilitást képes nyújtani, akkor önfenntartó, ha egy egységes nemzetre épül. A nemzeti egységet viszont szinte lehetetlen hosszabb távon fenntartani sikeres választások, valamint a társadalom minden tagja számára rendet és stabilitást nyújtani képes kormányzat nélkül. Egyszóval a nemzetépítési projektek megkövetelik az állam párhuzamos felépítését és megerősítését is. A nemzeti tagság fogalma két különböző dimenzióval rendelkezik. A jogi dimenzió azt jelöli, hogy a nemzet minden tagja egyformán jogosult arra, törvényi és politikai értelemben egyaránt, hogy részt vegyen azokban a folyamatokban, melyek a közös célok megvalósulását és a közös javak előállítását célozzák meg. A nemzeti összetartozás pszichológiai dimenziója viszont egy érzelmi mechanizmust jelöl, amely feltétlen lojalitást teremt a nemzet többi tagja irányában. Az állam, a nemzettel szemben, egy területhez kötött jelenség, amely javakat és szolgáltatásokat biztosít, illetve az általa nyújtott intézményi keretek között a határain belül történő eseményeket, folyamatokat befolyásolja. Az államépítésnek erre az intézményi adottságra vagy tulajdonságra kell koncentrálnia, és nem a társadalmon belül meglévő pszichológiai kapcsok erősítésére. Ebből következően az állam külső erők által történő felépítése korántsem tűnik annyira nehéz feladatnak. Az más kérdés, hogy az állam fenntarthatóságához elengedhetetlen az iránta megnyilvánuló lojalitás, aminek megteremtése már inkább a nemzetépítés kategóriájába tartozik. A nemzet egy elképzelt, konstruált közösség, míg az állam annak intézményi kerete. Az állam által nyújtott legfontosabb közjó a biztonság, ami mind a külső, mind a belső fenyegetések ellen védelmet nyújt a lakosság számára. Az államépítés során abszolút prioritást kell élveznie a biztonság megteremtésének, mert enélkül nem lehetséges az állam többi pillére, vagyis az intézményrendszer és a gazdaság működőképességének fenntartása. A biztonság megteremtése szigorúan véve nem is az államépítés része, sokkal inkább annak előfeltétele. Az állam helyrehozatalának végső célja annak önfenntartóvá tétele, azaz hogy a külső hatalmak segítsége nélkül is tudjon működni. A konfliktus utáni rendezés egy rövidebb és egy hosszabb fázisra bomlik szét: az ország stabilizálására, valamint annak fenntartható fejlődési pályára állítására (államépítés). A nemzetközi közösség bizonyítottan rendelkezik a konfliktus sújtotta államok stabilizálásának képességével, de arra még egyelőre nincs precedens, hogy egy külső hatalom sikerrel vitt volna véghez egy hosszú távú államépítési folyamatot. Az államépítés, a szűk definíció szerint, három nagyobb részterületre bomlik: intézményépítés, demokráciaépítés és a gazdasági rendszer fejlesztése. Ez a három terület egymást kiegészíti, de mivel bizonyos körülmények között hátráltathatják is egymást, ezért minden egyes beavatkozás előtt pontos és egyedi tervezésre van szükség. Hogyan kell végrehajtani? Bár a fogalomról többeknek is a 2003-as iraki beavatkozás juthat eszébe, a demokrácia erőszakos terjesztése nem ugyanaz, mint az államépítés. A legújabb vita a szakirodalmon belül arra mutatott rá, hogy demokráciát nem érdemes fejleszteni az alapfeltételek megléte nélkül, azaz államépítésre is szükség van olyan helyzetekben, ahol azt érzékeljük, hogy a demokrácia nem tud önfenntartóvá válni. Vita tárgyát képezi, hogy az alapfeltételek vajon előfeltételek is egyben, vagy csupán a konszolidációt elősegítő kedvező tényezők. Egyértelmű, hogy olyan országokban, ahol erőszakos, belső konfliktusok zajlanak, nem lehet arra várni, hogy a demokrácia kialakuljon. Kialakítani sem lehet ugyanakkor, bármennyi pénzt, időt és energiát áldoz is rá a nemzetközi közösség, ha az emberek mindennapi túlélése a kérdés, nem pedig a demokratikus választás lehetősége. Olyan alapfeltételek megléte nélkül, mint a jog uralma, vagy az adminisztrációs intézmények és mechanizmusok, nem lehet arra számítani, hogy a demokrácia meg tudja vetni a lábát egy adott országban. Az előbbire elég egy elméleti példát felhozni: bármennyire is liberálisak egy ország törvényei, ha azokat pont az állam nem tartja be. Rögtön adódik a kérdés, hogy az alapfeltételek megteremtése milyen politikai berendezkedést igényel. Jobb, ha egy ország autoriter vezetés alatt áll, vagy inkább kezdetektől legyen demokratikus? Mindez úgy is megfogalmazható, hogy képes-e egy autoritariánus rezsim fejleszteni az országot anélkül, hogy visszaélne saját hatalmával, vagy hogy egy gyenge demokrácia nem vezet-e a fejlődés zsákutcájába, ami csak még mélyebbre süllyeszti az országot a fejlődési mocsárban. Fareed Zakaria 1997-ben megjelent nagy hatású tanulmányában, többé-kevésbé az utóbb említett lehetőségre utalva, az illiberális demokráciák terjedésének veszélyére hívta fel a figyelmet. Zakaria abból indult ki, hogy egy nem működő állam politikai berendezkedése meghatározza, hogy az a jövőben milyen biztonsági fenyegetést jelent más országokra nézve. Véleménye szerint egy liberalizáló autoriter rendszer kisebb fenyegetést jelent a külvilág számára, mint egy elsietetten demokratizált ország. Zakaria 2003-ban megjelent könyvében kiegészítette előző gondolatmenetét. Pakisztánt és Musharraf autoriter rendszerét említette pozitív példaként, mint olyan berendezkedést, amely képes volt a kaotikus viszonyokon úrrá lenni, és még ha nem is mindig demokratikus eszközökkel megteremteni a fejlődés alapjait. A jelen eseményei viszont pont azt mutatják, hogy hosszú távon egyértelműen inkább negatív példaként kellene Pakisztánt emlegetni, hiszen éppen a rendszer demokratikus hiányosságai vetették fel annak a lehetőségét, hogy a kaotikus demokrácia inkább szolgálta volna a fejlődést. Logikailag az előző dilemmával függ össze az a kérdés, hogy vajon a folyamatos fejlődés az üdvözítő, vagy bizonyos időszakonként, szakaszosan kell egy újabb fejlődési lépcsőfokra lépni. Egyszóval a fejlődést szem előtt tartó diktátort egy fejlődési szakasznak kell-e tekinteni, vagy inkább a gyengén működő és az első időszakban lassabban, de állandóan fejlődő demokráciára van-e szükség? Egyes kutatók az államépítést egy fokozatos fejlődésként jellemzik, mások szakaszokban megjelenő változásokban/változtatásokban gondolkodnak. Utóbbiak azt hangsúlyozzák, visszautalva az előző dilemmára, hogy a demokrácia önfenntartóvá válásának alapfeltételei nem képesek kialakulni maguktól, azokat csak egy autoriter vezető képes megteremteni. Vagyis az első szakaszban a joguralom intézményeinek kialakítására, a gazdasági fejlődésre és az egyre szélesedő szabadságjogokra kell koncentrálni, és demokratikus választásokat csak azután szabad bevezetni, ha a politika, gazdaság és társadalom fejlettsége elért egy bizonyos szintet. 18 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 19

10 Ez a gondolatmenet egy sor újabb problémát vet fel: Mi a garancia arra, hogy egy autoriter rendszer valaha is demokratizálni fog? Hogyan lehet meghatározni a demokráciára való érettség küszöbértékét (egy ilyen felfogást követve Mali, de még India is csak a demokrácia bevezetésének az előszobájában lenne)? Egy kaotikus demokrácia tényleg nem képes fejlődni? Az előbbi kutatók ezért azt hangsúlyozzák, hogy a folyamatos fejlődés kiszámítható, és pontosabb előrejelzések adhatóak a jövőre nézve, hiszen nincs biztosíték arra, hogy egy autoriter vezető nem él vissza a hatalmával, aminek következtében az ország nem lesz képes a következő fejlődési szakaszba lépni. A fokozatosság elve jobban magyarázza a valóságot és világosabb cselekvési utasításokat ad. Eszerint az állam felépítését, a demokrácia bevezetését és a joguralom intézményeinek kiépítését fokozatosan, kisebb, de lényeges lépésekben kell végrehajtani. Egy demokrácia, még ha kezdetekben nem is működik tökéletesen, hosszú távon magában hordozza a fejlődés lehetőségét. Egy autoriter rendszer ezzel ellentétben a demokrácia fejlődésének gátját képezi. Statisztikai adatokkal alátámasztott tény, hogy legnagyobb valószínűséggel azok a rendszerek képesek működő demokráciákká alakulni, amelyekben valamilyen formában létezik a különböző partikuláris érdekek versenye, azaz léteznek pártok, választások, még ha ezek nem is működnek tökéletesen. Pakisztán Alternatív lehetőség: biztonság, demokratikus intézmények, gazdaság és társadalmi kohézió Egy nem működő állam újjáépítése magától értetődően többdimenziós, összetett feladat. El kell fogadni, hogy vannak a későbbi fejlődés szempontjából szükséges feltételek, melyek megjelenhetnek a humanitárius és/vagy a biztonsági dimenzióban is. Egy polgárháború sújtotta országtól értelmetlen elvárni, hogy szabad választásokat rendezzen, vagy hogy a jog uralma elsőbbséget élvezzen. A demokratikus működés szintén nem követelhető meg egy olyan országtól, ahol az emberek mindennapi megélhetése nem biztosított. Az államépítés különböző lépései logikai és időbeli sorrendbe rendezhetőek. Minden sikeres államépítés előfeltétele az alapvető emberi szükségletek kielégítése. Ez a háborús helyzet megszüntetésére, a biztonságos életkörülmények megteremtésére vonatkozik, azaz az embereknek legyen hol biztonságban lakniuk és legyen mit enniük. Mindez tényleges előfeltételt jelent, vagyis amíg ez nem teljesül, értelmetlen a folyamatot tovább erőltetni. A második szakasz lépcsői között már csak logikai elsőbbségi sorrend áll fenn, ami nem feltétlenül jelent időbeli sorrendet is egyben. Minden államépítési kísérlet kontextusfüggő, tehát annak menete és sikere is függ a helyi környezettől. Az intézményi feltételek, a gazdasági fejlődés és a társadalmi kohézió növekedése között szoros kapcsolat áll fenn, de mindegyik Pervez Musharraf elnök ideje alatt, azaz 1999 óta a pakisztáni demokratikus fejlődés egyik legnagyobb akadályát paradox módon éppen az amerikai katonai támogatások jelentették. A terrorizmus elleni háború címén biztosított források ugyanis lehetővé tették az autoriter rezsim hatalmon maradását, gátolva a demokratikus változásokat. Sajátos módon ezeket a támogatásokat éppen attól az USA-tól kapta Pakisztán, amely a demokrácia elősegítését tűzte zászlajára, kifejezetten a terrorizmus ellenében. Musharraf elnökségének további fontos vonása volt, hogy politikai szövetséget kötött az egyébként marginális támogatottságot élvező, de a katonaságot támogató iszlám, vallásos és egyéb erőkkel a politikai hatalom megőrzése érdekében. E közben a két legjelentősebb, mérsékelteket képviselő pártot, a Pakisztáni Muszlim Ligát és a Pakisztáni Néppártot félreállította a központi hatalom. A politikai és egyéb intézmények ez által jelentősen meggyengültek. A belső instabilitás miatt azonban Musharraf sokszor képtelen volt a Pakisztán területére menekült tálibok ellenállását megtörni. Musharraf októberi újraválasztásának törvényességével kapcsolatosan sokaknak kétségei voltak az ellenzék köreiben és a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság is vizsgálta az ügyet. Az ítélettől tartva azonban 2007 novemberében a pakisztáni elnök rendkívüli állapotot hirdetett az országban, vélhetően saját hatalmának stabilizálása érdekében is bár a hivatalos álláspont szerint a szélsőséges iszlamisták támadásai miatt volt szükséges a lépés. Ezt követően a közvélemény, illetve a nemzetközi közösség nyomásának engedve Musharraf elnök lemondott katonai hatalmáról és a hadsereg főparancsnoki posztját átadta Ashfaq Kiyani tábornoknak. A hadsereg szerepét illetően azonban továbbra is kétségek merültek fel a korábbi főparancsnokok beavatkozásai tükrében. A belső elégedetlenséget kihasználni kívánó és a 2008 januárjára kiírt választások miatt visszatért Benazir Bhutto valóban jelentős politikai erőként jelent meg az országban mígnem 2007 decemberében, nem sokkal a 2008 januárjára kiírt választások előtt merénylet áldozata lett. Az újabb, február 18-án megtartott parlamenti választásokon az ellenzék győzött, Musharraf elnök azonban továbbra sem mond le a hatalomról. A rendszer instabilitása szoros összefüggésben áll azzal, hogy a területét teljes egészében ellenőrizni képtelen rezsim nem tud leszámolni a tálibokkal. Az eddigiek alapján több szakértő véli úgy, hogy egy demokratikus Pakisztán vélhetően jobb partner lehetne a terrorizmus elleni háborúban, mint egy olyan rendszer, amely a terrorizmus elleni harcot és az USA támogatását használja ki a hatalmon maradáshoz. E megvilágításban Musharraf elnök és a katonaság továbbra is a demokrácia kibontakozásának útjában áll. Egy demokratizált Pakisztán ugyanakkor másképp gondolkodhat a terrorizmus elleni harcról, ami kihívást jelenthet az amerikai külpolitika számára. Egy ilyen entitás azonban szintén érdekelt lenne a terrorizmus felszámolásában. Ezt az is alátámasztja, hogy a pakisztáni lakosság körében jelenleg alacsony a vallásos politikai erők, illetve az al-kaida támogatottsága. Így egy demokratikus rezsim is élvezhetne akkora támogatottságot, hogy az biztosítsa a stabilitást. Ez pedig alapja lehet a terrorizmus sikeres felszámolásának az ázsiai országban. dimenzióban fokozatos és folyamatos fejlődés a kívánatos. A szűken értelmezett államépítés és a demokratizálás az utóbb említett modellben erőteljesen összefügg, hiszen a második szakasztól kezdve mindkettőt magában foglalja. A biztonság megteremtése, az alapvető emberi szükségletek kielégítése A biztonság alapvető emberi jog, amely erőszakmentes élet lehetőségét garantálja, de egyben a jövőbeli fejlődés legfontosabb záloga is. A nem működő államokban a kormányzat nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy területe egészén megteremtse a biztonságos fejlődés kereteit, bizonyos esetekben pont az állam az, amely ezt a biztonságot fenyegeti. A beavatkozó fél feladata, hogy kitöltse azt a biztonsági vákuumot, amelyet az állam generált. A stabilitás megteremtéséhez, a tényleges fegyveres erőszak megszüntetésén túl a humanitárius katasztrófa kialakulásának megakadályozása is hozzátartozik. A nem működő államokban a biztonság megteremtésének gyakorlatilag egyetlen módja a külső hatalom fegyveres jelenléte az országban. Ez könnyen érthető, hiszen az állam gyengesége vagy éppen az állam erőszakos cselekedetei voltak azok, amelyek a bukáshoz vezettek, tehát naiv elképzelés arra várni, hogy a helyzet magától stabilizálódjon. Ráadásul olyan társadalmakban, ahol a háború megszokottá vált, nehéz véget vetni az erőszaknak, mivel az emberek ilyenkor gyakran már a háborúból élnek. A külső fél első feladata ezért a fegyveres konfliktus megszüntetésén túl az, hogy lefegyverezze, demobilizálja a szembenálló feleket, és segítse őket visszailleszkedni a békés életbe. Afganisztán háború 9/11 után Bár stratégiai fontosságú földrajzi fekvése miatt Afganisztán számos alkalommal szolgált nagyhatalmi ütközőövezetként viharos történelme során, a térség a szeptember 11-i terrortámadások és az azt követő válaszcsapások kapcsán került a nemzetközi figyelem középpontjába. A New Yorki merényleteket követően, melyeket az afganisztáni tálibok által befogadott al-kaida követett el, az Egyesült Államok válaszcsapást kezdeményezett a tálibok vezette Afganisztán ellen. A támadás célja a terroristavezér, Oszama Bin Laden elfogása, az al-kaida elpusztítása és a tálib rezsim elmozdítása volt. Az október 7-én meginduló Tartós Szabadság Hadművelet (Operation Enduring Freedom) alig pár hét alatt képes volt elsöpörni az afganisztáni ellenálló erőket. A benyomuló amerikaiak a tálib-ellenes tadzsik Északi Szövetséggel összefogva először Afganisztán fővárosát, Kabult, majd december 7-ére Kandahárt is elfoglalták. Ezzel lezáródott a 2 hónapig tartó háború és eljött az ideje a helyzet konszolidálásának. Ugyan a hadműveletet hamar lezárták az Egyesült Államok által vezetett erők, további légi és szárazföldi műveletekre volt szükség, amelyek 2003-ig elhúzódtak. Az első időszakban sikeres volt az afganisztáni háború. A tálib-rezsimet sikerült elmozdítani, az al-kaida átmenetileg meggyengült, habár Oszama Bin Laden nem került A folyamatnak politikai, katonai, humanitárius és társadalmi dimenziói is vannak. A korábbi harcoló feleket meg kell próbálni beilleszteni az új hatalmi struktúrába, mert a fegyverek összegyűjtésén és a fegyverkereskedelem megszüntetésén kívül ez az egyik bevált biztosíték a konfliktus kiújulása ellen. A demobilizálás során munkalehetőséget kell teremteni a volt katonák számára, és ezenkívül az is szükséges, hogy a kiszolgáltatott csoportok (gyerekek, nők, megnyomorodott katonák) megélhetését is biztosítsák. Ha a demobilizáció nem jár együtt a gazdasági fejlődéssel, és nem keletkezik elég munkahely, akkor az egykoron harcban álló felek egyszerűen a feketegazdaság felé fordulnak. Afganisztánban ez kimutatható a máktermelés és a kábítószer-kereskedelem felvirágzásában, Haitin pedig a bűncselekmények számának növekedésében. Az alapvető fizikai infrastruktúra (utak, hidak, lakóházak, kórházak, csatornahálózat, áramszolgáltatás stb.) újjáépítése és az aknamentesítés szintén az államépítés elsődleges feladatai közé tartoznak. Az állam ilyen irányú képességei hiányában a beavatkozó félnek kell biztosítani a megfelelő erőforrások előteremtését és koordinációját. A nem működő állami szervezet nem képes az alapvető társadalmi szükségletek kielégítésére, így azt is a külső félnek kell megtennie. Az állami feladatok ellátására elengedhetetlen az átmeneti hatóság létrehozása. Az ENSZ ilyen irányú törekvése az egyes ENSZmissziókat felállító BT-határozatokban figyelhető meg. Ennek jó példája a koszovói UNMIK-et létrehozó 1244-es BT-határozat, de a biztonság megteremtését és fenntartását célozzák azok a nemzetközi katonai erők is, amelyeket a konfliktus lezárását jelentő megállapodásokkal együtt hoznak létre. Ilyen elő. Megkezdődött az Afganisztán újjáépítésére és konszolidálására tett kísérlet. Először az amerikai PRT-k, majd hamarosan a vezető NATO-nemzetek PRT-jainak felállítására került sor. Miután a NATO 2003-ban átvette az ISAF-et, majd folyamatosan ki is terjesztette annak felelősségi területét, egyre növekedett a PRT-k, illetve a PRT-fenntartó nemzetek száma. A mai helyzet alapján 26 PRT működik 13 nemzet vezetésével. A legutolsót a Cseh Köztársaság 2008-ban hozta létre. Azonban Afganisztán biztonsági helyzete sokat romlott 2003 után. A tálibok ugyanis elsősorban az ország délkeleti és keleti részére, a pakisztáni határvidékre menekültek, ahol a hegyek között ismét meg tudtak erősödni. Ekkortól kezdve alakultak ki intenzívebb összecsapások ezeken a területeken. Ennek következtében a béketámogató csapatok minden igyekezete ellenére máig nem sikerült a helyzetet konszolidálni, mivel az ellenálló tálibok egyre jobban kezdenek megerősödni Pakisztánban és a határvidéken. Ebből következőleg, főleg Délkelet- és Kelet-Afganisztánban jelentősen megnövkedett a nemzetközi erőkkel szembeni támadások száma. Sajnos nem sikerült megfékezni az erőszak terjedését, így az megjelent a békésebb, nyugodtabb tartományokban is az ország nyugati és északi területein. Erre válaszul a NATO egyre jelentősebb erőket igyekszik csoportosítani a veszélyesebb területekre. 20 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 21

11 volt például a NATO működtette IFOR, amelyet a daytoni békemegállapodással párhuzamosan hívtak életre 1995-ben, hogy az újjáépítéshez szükséges biztonságos környezetet megteremtse Boszniában, vagy a 2002 januárja óta működő ISAF (Nemzetközi Béketámogató Erők) Afganisztánban. Az ENSZ égisze alá tartozó átmeneti hatóságok mandátuma két pólus között helyezkedik el. Az UNTAC (ENSZ Átmeneti Hatóság Kambodzsában) csak ellenőrző szerepet látott el, míg az UNTAES (ENSZ Átmeneti Hatóság Kelet-Szlavóniában), az UNMIK (ENSZ Misszió Koszovóban) vagy az UNTAET (ENSZ Átmeneti Hatóság Kelet-Timorban) direkt kormányzást jelentett. A többi eset, mint Bosznia és Afganisztán, a két végpont között helyezkedik el. A nemzetközi átmeneti adminisztráció feladatai túlmutatnak az egyszerű békefenntartáson, és a biztonságos környezet megteremtését célozzák, magukban foglalva a közbiztonság megteremtését, az alapvető civil adminisztráció fenntartását, valamint az alapvető jogi intézkedések kivitelezését. Statisztikai adatok tanúsága szerint a béke csak azokban a konfliktus utáni helyzetekben volt tartós, ahol a külföldi beavatkozó fél és a helyi rendőrök száma meghaladta az 1000 lakosonkénti kettő főt. Demokratikus intézmények megteremtése Az életképes intézmények megteremtése az államépítés legfontosabb része, mivel a gazdaság és a társadalom egészséges és fenntartható működéséhez elengedhetetlen az a keret, amit a lakosság körében legitimációt élvező intézmények adnak. Az intézményépítés több mint békeépítés. Az alapvető civil adminisztráció kiépítésén felül az intézményépítés szerves részét képezi a helyi politikai intézmények, a civil társadalom és a jogrendszer kialakulásának elősegítése. A külső fél beavatkozása után az intézményépítésnek három fázisát lehet elkülöníteni. A nem működő államban először is meg kell teremteni az alapvető adminisztráció eszközeit, a politikai konzultáció mechanizmusát és az alapvető közszolgáltatásokat. A második szakaszban létre kell hozni a politikai és adminisztratív szerveket, amelyek a harmadik szakaszban lehetővé teszik a fenntartható demokratikus intézmények kialakulását. Számos nem működő állam esetében a helyzet nem indokolja a közvetlen külső beavatkozást, ilyenkor bevett szokás a kormányzatot segítő intézkedések bevezetése. Az Európai Unió, a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap gyakorlata is ezt mutatja, magában foglalva a jó kormányzás propagálását, bírák képzését, törvénykönyvek megalkotásában való segédkezést, a rendőrség átalakítását vagy a választások tisztaságának felügyeletét. Az intézményépítés fentről lefelé haladó folyamat, de az ellentétes irány szintén befolyásolhatja az intézmények működésének sikerét. A társadalomban létezik a bizonyos intézményi formák iránti igény, ami az intézményépítés keresleti oldalát jelenti, és amely nélkül ezen intézmények nem tudnak fennmaradni. A valóságban azonban a jó intézmények nem minden esetben képesek arra, hogy megteremtsék a keresletet maguk iránt. A nem működő államok egyik tipikus jellemzője, hogy az intézményi kereslet pont a rossz intézmények iránt nyilvánul meg, például a gyenge kormányzatot preferáló hadurak vagy korrupt hivatalnokok felől. Az európai államok kialakulása során bebizonyosodott, hogy egy külső sokk is meg tudja teremteni a keresletet. Franciaország vagy Svédország példáján is látható, hogyan alakultak ki a háborús fenyegetettség hatására a centralizált intézmények. A biztonság iránti igény megteremtette a keresletet az erős, a külső fenyegetéssel szemben védelmet nyújtani képes központi kormány iránt. Ugyanez nem működhet a fejlődő világban, mert az anélkül adoptálta a nyugati katonai technológiákat, hogy az intézményrendszer igazodott volna hozzá. A hidegháború után a demokrácia már nem a szovjet ideológia ellentéteként jelent meg, hanem egy eszközként, amely az államkudarcokból fakadó problémák kezelésére szolgál. A politikai berendezkedés erőltetett megváltoztatásának ugyan a szovjet államépítési folyamat negatív példát állít, ám a különböző törésvonalak mentén mélyen megosztott társadalmakban szükség van valamiféle közös identitásra, amit biztosíthat a demokratikus értékrendek iránti lojalitás. Az intézményépítés lépései (az átmeneti kormányzat felállítása, a választások kiírása vagy az alkotmány megalkotása) a demokratizálás kulcselemei. Az alkotmányban rögzített demokratikus intézmények társadalmi legitimációját a választások adják meg, a demokratizálás azonban nem merül ki ennyiben. A demokrácia kialakítását számos faktor megkönnyítheti, többek között a joguralom, a biztonság, a béke, a gazdasági és társadalmi fejlettség (például az analfabetizmus alacsony foka), valamint a fejlett középosztály. Elengedhetetlen tényezők viszont az ismétlődő szabad és tiszta választások, az alacsony korrupció, az emberi jogok és a kisebbség jogainak tiszteletben tartása és a kormány társadalmi elfogadottsága. Mindezen tényezőkön felül a kialakult civil társadalom a legbiztosabb alapja a demokráciának. A nem működő államokban az államkudarc oka gyakran a civil társadalom hiányára vezethető vissza. Ilyenkor a külső hatalomnak annyi lehetősége marad, hogy közvetlenül támogatja a civil csoportokat, illetve elősegíti a civil társadalom fejlődését előmozdító környezet kialakítását. Gazdasági fejlesztés Az államépítés nélkülözhetetlen része a szükséges erőforrások biztosítása. A működésképtelen állam nem rendelkezik ezekkel az eszközökkel, így nemzetközi segítségre van szüksége, de emellett az állam önfenntartó fejlődéséhez a gazdaság helyreállítása is elengedhetetlen. Ahogy a Marshall-terv sikere is bizonyította, a gazdasági fejlesztéssel látványos eredményeket lehet elérni az újjáépítés során. Az államkudarc egyik jele a gazdaság működésképtelensége. Az egyenlőtlen fejlődés, a korrupció és a gazdaság kriminalizálódása mind az állam kudarcához járulnak hozzá. Az államépítés során azokat a lépéseket kell megtenni, amelyek a nem jól működő gazdaság alapjait alakítják át. Az állami működésképtelenség a gazdaság szempontjából azt jelenti, hogy az állam nem képes gazdasági biztonságot nyújtani állampolgárai számára. Az ilyen ország gazdasága a világpiactól való függéssel és strukturális heterogenitással jellemezhető. A demokrácia azért nem tud működni, mert az alapját nyújtó politikai közösség nem rendelkezik egy koherens nemzetgazdaság felett. A fejlesztési politikának a gazdaság fizikai helyreállítása az első feladata, beleértve a konfliktus során elszenvedett károk enyhítését, a tönkrement termelői kapacitás visszaállítását. A gazdasági fejlődést elősegítik bizonyos tényezők, amelyek megléte megkönnyíti az államépítő feladatát, Németország vagy Japán sikerét részben éppen e feltételek előzetes létezése magyarázta. Az alapvető szolgáltatások és javak szétosztását a társadalom tagjai között az infrastrukturális lehetőségek biztosítják. A gazdasági intézményrendszer fenntartásához az alapot a képzett munkaerő, a humántőke és a társadalom innovatív kapacitása jelentik. A gazdaság működését támogató jogi és pénzügyi intézmények jelenléte szintén elősegíti a fenntartható gazdasági növekedést, mert megteremti a tőke és a tőkejavak felhalmozásának intézményes lehetőségét. Az Egyesült Államok egyre inkább az államépítés szélesebb keretébe ágyazva igyekszik gazdasági segélyeket nyújtani. A Bush-adminisztráció által felállított Millennium Challenge Account (MCA) elnevezésű bilaterális (kétoldalú) fejlesztési alap legfőbb feladata éppen a nem működő államok gazdasági megsegítése. A cél az, hogy a gazdasági segélyeken keresztül csökkentsék az államkudarcból fakadó problémák súlyosságát. Az MCA paradox módon azonban nem a legjobban rászorulókat segélyezi, hanem például Ghánát és Szenegált, azaz elsősorban az éltanulóknak juttat pluszforrásokat. A fenntartható gazdasági növekedés kialakulásában, a gazdasági eszközökön túl, a legnagyobb szerepe azonban mégis a biztonságos fejlődés kereteit megteremtő külföldi katonai jelenlétnek van. Lehet bármilyen magas a társadalomban rejlő innovatív hajlam, ha a magántulajdon intézményét nem biztosítja semmi. Annak a valószínűsége, hogy önmagától beindul a gazdasági fejlődés, sokkal nagyobb egy biztonságos környezetben, mint egy konfliktus sújtotta államban, bármennyi segély is érkezzen oda. A fejlett országok és a segélyszervezetek sokszor olyan szigorú feltételekhez kötötték a segélyek folyósítását, hogy az erőszakosan felgyorsított reformok, a gazdasági nyitás és a pluralista demokrácia alapjainak lefektetése számos nem kívánt hatást is kiváltott. Néhány alkalommal, például Elefántcsontpart esetében, hozzájárult az állami gyengeség kialakulásához. Az államépítés a puszta segélyezésen túlmenő, folyamatos gazdasági fejlesztést igényel, mert nem törvényszerű, hogy egy szegényebb ország gyorsabban fejlődik, mint egy gazdagabb. Bármennyire is vonzó az a segélyezési elmélet, mely szerint elég egy kezdeti lökést adni a gazdaságnak, nem szabad elfelejteni, hogy egy szegény gazdaság nem feltétlenül fog konvergálni a gazdagabbhoz. A társadalmi kohézió növelése Japán és Németország második világháborút követő sikeres újjáépítése bizonyítja, hogy az államépítés feladatát rendkívüli módon megkönnyíti a társadalmon belüli összetartó erő megléte. E két ország esetében ez a kapocs a nemzeti identitás volt. Számos esetben bebizonyosodott, hogy külső erő nem képes kulturális, társadalmi vagy történelmi kapcsokat teremteni. Az államépítés sikerének mércéje az új intézmények életképessége, azonban működésük csak akkor fenntartható, ha egy relatíve egységes társadalom igényeit ki tudják elégíteni. A társadalom egysége csak valamiféle közös identitás alapján teremthető meg, a nemzetépítés ilyen értelemben az államépítés szerves része. A nemzetépítés radikális módszereire a történelem során számtalan példát lehet találni. Az erőszakos asszimiláció politikája a 19. században és a 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchiához és a Török Birodalomhoz hasonló multinacionális birodalmakra volt jellemző. Az asszimiláció egy, a kisebbségek elnyomásán alapuló, egyirányú beolvasztási kísérlet. A többségi csoport a kisebbségek rituális igazodását akarja kicsikarni azáltal, hogy saját, magasabb rendűnek vélt intézményeit a kisebbségekre kényszeríti. A szegregáció politikája ezzel szemben nem is kísérletezik az egység megteremtésével, a különböző csoportok mind funkcionális, mind faji jellegű elkülönítését jelenti. Ez gyakran együtt jár azzal, hogy bizonyos csoportokat a többségi társadalom egyszerűen kizár a nemzetből, megfosztva őket minden politikai és gazdasági hatalomtól. A szegregált társadalmat fenntartani csak erőszak árán lehet, mint azt a dél-afrikai apartheid rendszer is bizonyította. A kisebbségek elnyomására épül a többségi etnikum dominanciájának politikája is. A legtöbb esetben ez úgy jelenik meg, hogy az államon belül kizárólagosan a többségi csoport nyelve lesz hivatalos. Ez ment végbe Nagy-Britanniában, ahol az évszázadok során a többségi etnikum, vagyis az angol, bürokratikusan bekebelezte a többi népcsoportot, és ez a társadalom nyelvi összeolvadásához vezetett. A gyarmatosítás során a gyarmatosítók szintén ezt a gyakorlatot követték, vagyis egy domináns etnikumra építve igyekeztek az államszervezetet felállítani. Ruanda esetében ez hozzájárult az 1994-ben kirobbant népirtást megelőző feszültségek kialakulásához. A társadalmi egység megteremtését számtalan esetben a kisebbségek erőszakos eltüntetésével igyekeztek megoldani. A II. világháborút követő erőszakos kitelepítések sorozata, a kambodzsai és ruandai népirtások vagy Koszovóban a milosevicsi politika mind ebbe a kategóriába tartoznak. 22 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 23

12 Érdekes kérdéseket vet fel a homogenitás megteremtésének egy másik lehetősége, vagyis az a törekvés, hogy a kisebb nemzetek saját államot alapítsanak. Nagy a valószínűsége, hogy a létrejött új államok, elődjeikhez hasonlóan, életképtelenek lesznek. A szecesszió csak a nem működő államok számát növelné a nemzetközi rendszerben, s az államok felbomlása akár tovább is súlyosbíthatná a problémákat. A belső etnikai konfliktusok nemzetközi határviszályokká válhatnának, ahogy azt az Etiópia és Eritrea között dúló állandó feszültség is bizonyítja. Leginkább a nemzetépítés nem radikális eszközei hordozzák magukban a társadalmi egység megteremtésének lehetőségét. Az elit szerepe kiemelkedő az identitás artikulálásában, amely a lingua franca, a körükben használt közös nyelv jelentőségében is megnyilvánul. A modernizáció folyamatát e csoport viselkedése nagyban befolyásolja. A modernizáció egyúttal gyakran a nyugati értékek átvételét is jelenti, ezáltal nem a kognitív folyamatok, hanem a szociális kapcsok terén egységesít, és hozzájárul a multikulturális társadalmak stabilitásához. A multikulturalizmus eszméje hisz a különböző csoportok egyenrangúságában, és ez a politikai, társadalmi és gazdasági egyenjogúság az, amely megteremti azt a közös identitást, amely a multikulturalizmus intézményi kereteit fenntartó állam felé nyilvánul meg. A társadalmi egység az állami intézményeken keresztül is megnyilvánulhat. A társadalmat intézményi megközelítésből vizsgálva a nemzet egyenlő az állampolgársággal, ami a társadalmat érintő kérdésekről hozott döntésekben való jogi és politikai részvétel lehetőségét jelenti. Az egység abban a bizalomban jelenik meg, amely a részvételt biztosító intézményekkel szemben fennáll. A modern világban az identitások nem kizárólagos jellegűek, ezért elképzelhető, hogy a hagyományos értelemben használt nemzeti identitáson kívül kialakul egyfajta összetartó lojalitás az állami intézmények irányába is, hiszen az állam az, amely polgárai számára identitásuk megőrzésének lehetőségét biztosíthatja. A külső hatalom nem képes az egész társadalom összefoltozására, ezért csak pár kulcsterületre kell koncentrálnia. Ilyen lehet többek között a civil társadalom kiépülésének támogatása. A nemzeti integrációs folyamatot a fizikai infrastruktúra fejlesztésével is elő lehet segíteni. A kommunikációs és közlekedési hálózatok növelik a lakosság mobilitását, az indusztrializáció és az urbanizáció folyamata pedig megkönynyíti a különböző identitású csoportok keveredését és egymás iránti toleranciájának kialakulását. Nehéz megítélni, hogy a jövőben milyen sikerrel járhatnak a nemzetépítők, mivel az eddigi tapasztalatok inkább csak arra utalnak, hogy mit nem szabad tenni, de a nemzetépítés folyamatának kivitelezéséhez nem adnak útmutatást. Következtetések A szakirodalomban nincs egységes definíció az államépítés-nemzetépítés terminológiát illetően. Az amerikai szóhasználatnak megfelelően nemzetépítésnek nevezett folyamat ténylegesen nem a nemzet építéséről szól, sokkal inkább az állam újjá- vagy felépítését jelenti. Annak a kérdésnek a feszegetése, hogy az államépítés következik-e a nemzetépítésből vagy fordítva, meglehetősen új területnek számít. Eddig csupán néhány szerző szentelt figyelmet annak, hogy mindez milyen új kérdéseket vet föl. Németország és Japán példája is bizonyította hogy egy erős nemzet biztos bázist nyújt a sikeres államépítéshez, ám ebben a két esetben a nemzet adottság volt, nem pedig az újjáépítés terméke. Az államépítés alapját a biztonság megteremtése jelenti, hiszen ezen alapvető szükséglet nélkül értelmetlen a hosszú távú tervezés. Ennek gyakorlati megvalósulását, mint azt a példák is illusztrálták, a katonai eszközök alkalmazása jelenti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy robosztus katonai jelenlét szükséges azon erők kordában tartásához, melyek a nem működő állami struktúra fenntartásában érdekeltek. Az intézményépítés és a demokráciaépítés talán a legnehezebben szétválasztható két feladat az államépítésen belül, mivel a demokráciához működő intézményekre van szükség. Sok államépítési kísérleten, illetve elméleti törekvésen érződik az államépítés és a demokratizálás egyenlővé tételének szándéka, ami azért aggályos, mert a világ nagy része ebben bújtatott amerikanizálást vél felfedezni, illetve mivel ez a megközelítés túlzottan leegyszerűsítő. A demokrácia nem egyenlő a puszta választásokkal, szükséges a demokratikus intézményrendszer hosszú távú működése is. A demokratikus berendezkedés előnye, hogy olyan intézményesített konfliktusmegoldó és visszacsatolási mechanizmusokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a társadalmi béke fenntartását. A gazdasági fejlesztés céljai körébe egyértelműen beletartozik az államépítéshez szükséges erőforrások biztosítása. Fenntartható gazdasági növekedés nélkül a folyamat nem képes önjáróvá válni. A német és japán újjáépítés bebizonyította, hogy a látványos gazdasági fejlődés pozitívan hat vissza a folyamat egészére. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a mai nem működő államok esetében sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenézni, hiszen a működő nemzetgazdaságnak nem léteznek sem az elvárható alapfeltételei, sem pedig a tradíciója. A materiális tőke belepumpálása az államépítésbe (például segélyek útján) nem jelent túlzott nehézséget, de a humántőke siralmas állapota következtében a segélyek különböző nem várt hatásokat válthatnak ki. A gazdasági fejlesztésnek figyelembe kell vennie a helyi gazdaság és társadalom állapotát, mivel az befolyásolja a fejlesztés sikerét. A nemzet sajátosan európai fogalom. Európában a nemzetek egyéni körülmények között, hosszú háborúk eredményeként alakultak ki. E folyamat külső erő által való erőltetése reménytelen vállalkozás. Ha az állam és a nemzet kialakulása valamilyen sajátos véletlen folytán egybeesne, akkor azt sokkal inkább lehetne a szerencsének, mintsem a tudatos tervezésnek tulajdonítani. Az állam fenntartható működéséhez azonban egységes társadalmi bázis szükséges, tehát igény van egyfajta nemzetépítésre. Ez azonban nem a nemzet felépítését, hanem sokkal inkább egy olyan egységes környezet kialakítását jelenti, melynek keretein belül az eltérő etnikai, vallási és kulturális közösségek a különbségeik ellenére is együtt tudnak élni. A missziók generációi A békemissziók mandátumát a nemzetközi jog alapján az ENSZ Biztonsági Tanácsa állapítja meg. A nemzetközi alakulatok egy adott térségben, országban való megjelenését az ENSZ BT határozata engedélyezi. Nemzetközi jogilag csak abban az esetben válik egy beavatkozás legitimmé, ha ez a feltétel teljesül, vagy ha az ország a külső agresszióval szembeni (kollektív) önvédelem jogát gyakorolja. A BT által kezdeményezett nemzetközi beavatkozások az új kihívások megjelenésével jelentősen átalakultak, komplexebbé váltak. Arra is volt példa, hogy a nemzetközi akció megindítására a BT felhatalmazásának hiányában került sor, mint ahogy az 1999-ben Szerbia bombázása, 2003-ban pedig Szaddam Husszein hatalmának megdöntése idején történt. A missziókat, jellegüket tekintve, a következő generációkba szokás sorolni: Első generáció: Ezek a műveletek elsősorban a hidegháború alatt indultak meg, bár egy részük mint a ciprusi UNFICYP, vagy a Sínai-félszigeten az MFO ma is működik. Legfőbb jellegzetességük, hogy nem kényszerítő rendszabályokon alapulnak, így a békefenntartó csapatok csakis az érintett felek beleegyezésével érkezhetnek meg. A missziók jellegéből következik, hogy a résztvevő csapatok általában csak önvédelemből használhatnak fegyvert, amely szabály többször is igencsak kiszolgáltatottá teszi a missziókat. Feladatuk elsősorban katonai megfigyelésre vagy a területileg jól elhatárolható egységek közötti határvonalon az ellenséges csapatok fizikai elválasztására korlátozódik. Magyarország első generációs missziókban jelentősebb létszámmal az 1970-es évek óta vesz részt. Magyar katonák jártak eddig Vietnámban, Nyugat-Szaharában, Namíbiában. Angolában, Kambodzsában, az iraki-iráni határon, illetve máig jelen vagyunk a Sínai-félszigeten, illetve Cipruson. Második generációs missziók: A hidegháború végével a konfliktusok jellege, lehetséges kezelési módjai alapvetően átalakultak. Az addig elsősorban államok között, illetve államokon belül, egymástól jól elhatárolható vonalak mentén húzódó konfliktusokban a békefenntartó misszióknak alapvetően csak az volt a feladatuk, hogy szétválasszák a feleket és felügyeljék a békét. A második generációs missziók ugyanakkor már multifunkcionális tevékenységet végeznek, leggyakrabban zavaros, polgárháborús területeken. Korábban még nem létező feladatok ellátása is egyre inkább a missziók feladatkörébe került. A hagyományos katonai feladatokon túl egyre többször volt szükség humanitárius beavatkozásra, a segélyezés biztosítására, a jogrend helyreállítására, szavazások lebonyolítására, tehát a civil jellegű feladatokban való részvételre. Harmadik generációs missziók: A polgárháborús körülmények között a missziók aligha kaphatták meg az érintett felek beleegyezését, illetve az elfajuló konfliktusokban az ENSZ BT is egyre inkább kényszerítő határozatokat hozott. A békefenntartó missziók egyre szélesebb mandátumot kaptak, és már nemcsak a korábbi szűk önvédelmi értelemben használhattak fegyvert. Az ún. békekikényszerítő missziók generációjának legelső példájára a jugoszláv válság idején került sor, ahol a nemzetközi csapatok multifunkcionális tevékenységet láttak el, de a misszió már a béke kikényszerítésének céljával érkezett a térségbe. Ebben az esetben a misszióban szolgáló katonák fokozott veszélynek voltak/vannak kitéve, hiszen az ellenálló csoportok a nemzetközi közösség katonái ellen is fordíthatják fegyvereiket. Negyedik generációs missziók: A szeptember 11-i terrortámadások felhívták a nemzetközi közösség figyelmét egy igen jelentős problémára, amely korábban elkerülte a szakértők figyelmét. Az államkudarc és következményeinek jelentősége, illetve a globális terrorizmus elleni harc szükségessége az afganisztáni háborúval vált nyilvánvalóvá. Az újabb katonai miszsziók ettől kezdve alakultak át azokká a multifunkcionális, bonyolult és komplex feladatrendszerrel rendelkező, katonai-civil együttműködésen alapuló struktúrákká, amelyek ma jellemzik az afganisztáni, iraki, és egyre inkább a balkáni missziókat. Ma már a katonák feladatainak egyre kisebb részét képezik a hagyományos katonai tevékenységek. A feladatok az infrastrukturális fejlesztésektől a segélyszervezetek támogatásán, a helyi lakosság megismerésén és védelmén át egyéb védelmi és logisztikai feladatok megoldásáig tart. A missziók egyre gyakrabban vállalnak szerepet az államépítés, a nem működő államokban a politikai intézmények újjáépítése, a társadalmi szolgáltatások beindítása, a jogrend helyreállítása, illetve részfejlesztési feladatok elősegítése terén. Ezek ugyan elsősorban civil tevékenységeknek tűnnek, a missziók katonai feladatai azonban továbbra is alapvető fontosságúak maradnak. A polgárháborús helyzet, illetve a nemzetközi csapatokat ellenségnek tartó lázadó, fanatikus vagy terrorista csoportok tevékenysége folytán a műveletekben szolgálók veszélyeztetettsége meglehetősen magas. A fentiekből is látható, hogy a békefenntartó missziók a tisztán katonai feladatok felől egyre inkább az államépítés komplex tevékenysége felé mozdultak el. A változó környezethez való alkalmazkodás során olyan globális kihívásokkal vették fel a harcot (nemzetközi terrorizmus, állami gyengeség, illegális migráció, kábítószer-kereskedelem stb.), amelyek kezelése csak a biztonság komplex felfogásán, illetve a missziók széles mandátumán alapulhat. 24 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 25

13 Magyarország érdekeltsége az államépítési tevékenységben Áttekintve az állami működésképtelenség, illetve gyengeség és az annak felszámolását célzó államépítés koncepcióit, figyelmünket hazánk felé fordítjuk. Szükséges ugyanis annak tárgyalása, hogy az általános problémákon és elképzeléseken túl speciálisan Magyarországnak miért kívánatos részt vennie a nemzetközi államépítő tevékenységben, azaz: miért szükséges szerepet vállalnunk e téren? miért érdemes ezt megtennünk? Bár a két kérdés a valóságban természetesen nem választható szét ilyen élesen, azt látnunk kell, hogy hazánk fokozottabb nemzetközi szerepvállalása nem feltétlenül csak kényszerjellegű elemekből áll. Nem magyarázható csupán arra hivatkozva, hogy fenyegetéseket kell elhárítanunk vagy megelőznünk, ahogy azzal sem, hogy pusztán a különböző nemzetközi szervezetekben és szövetségekben való részvételünkből fakadó kötelezettségről van szó. Fel kell ismernünk, hogy az ilyen típusú akciókban való részvétel nem csupán passzív védelemre, a rossz elkerülésére szolgálhat. A megfelelő kezekben nem csak egy stabilabb világ építésének rendkívül fontos céljának elérését segítheti, de a magyar államérdek érvényesítésének is hatékony eszköze lehet. A következőkben a szerepvállalás mellett szóló öt fő érv kerül bemutatásra. Ennek során a szűken vett magyar államérdek felől kiindulva megmutatjuk, hogy ma már felelőtlen minden olyan politika, mely nem veszi figyelembe, hogy a világ akár távoli pontjain megjelenő, más országokat érintő fenyegetések hatása is elér minket. Gondolkodásmódunkban radikális irányváltást kell végrehajtanunk ahhoz, hogy felismerjük a globalizáció ezen aspektusában rejlő veszélyeket és lehetőségeket. Érdekeink mellett azonban értékeinkre is támaszkodunk, márpedig erkölcsi elveink sem engedik meg azt, hogy tétlenül szemléljük, ahogy egyes államok gyengesége pusztulásba vagy nyomorba dönti lakóit és az államkudarcok határokon túli elszenvedőit. Érdekeink és értékeink egyaránt fontosak tehát, ám kis országként egyiket sem vagyunk képesek egyedül képviselni. Ezért fogunk össze olyan államokkal, melyekkel hasonló célokat követünk, s egy közös jövőért dolgozunk. A nemzetközi szervezetekben és szövetségekben vállalt részvételünk valódi közösségvállalás másokkal. Időnként áldozatokat kell hoznunk más országok érdekében azért, hogy amikor nekünk lesz szükségünk rá, mi is megkapjuk a kívánt támogatást. Hazánk tehát csak egy a nemzetközi közösség számos állama között, akiknek közös munkája elengedhetetlen a korunkban jelentkező globális fenyegetések elkerülése végett. Az államokon kívül ma már az egyes egyének, közösségek, vállalatok szintén a világpolitika szereplőivé váltak. Bár a célokat és kereteket általában a politika határozza meg, államok és nagy szervezetek hozzák meg a döntéseket, mégis mindenhol megjelenik az emberi tényező. Bármilyen elvontnak is tűnhet az államépítés koncepciója, a tényleges munkát hozzánk hasonló emberek végzik el. Számukra e tevékenységek állást, lehetőséget, kalandokat, életcélt jelentenek. Az előttünk álló egyik nagy feladat éppen abban rejlik, hogy felismerjük e sokrétű érdek- és kényszerháló összefüggéseit, és egy stabilabb világ, egy sikeresebb Magyarország és a polgáraink előtt rendelkezésre álló lehetőségek bővítése érdekében használjuk ki azokat. A szigorúan vett államérdek, avagy az egoista biztonsági érvelés Amint a gyenge államok korábbi bemutatásából már világos lehet, kudarcaik nem csak határaikon belül járnak negatív következményekkel, hanem olyan biztonsági kihívások kiindulópontjaivá is válhatnak, melyek a világ bármely országát közvetlenül fenyegetik. A szóba jöhető veszélyforrások közül kiemelkedik a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a járványos megbetegedések terjedése és a menekültek, illetve illegális migránsok kérdése. Feltehető tehát, hogy Magyarországnak annál inkább érdeke az államépítésben való részvétel, minél közvetlenebbül és súlyosabban érintik ezek a felmerülő államkudarcok. Érdemes tehát sorra venni, hogy az egyes kihívások hazánk számára milyen következményeken keresztül jelentkeznek. A terrorizmus tekintetében Magyarország nem kiemelten veszélyeztetett, feltehetően nem tartozik a legfontosabb célpontok közé. Ez több szempontból sem jelenti azt, hogy a fenyegetések e típusa teljesen elkerüli hazánkat. Egyrészt figyelembe kell vennünk, hogy hazánk annak a nyugati világnak, érték- és érdekszövetségi rendszernek a tagja, melyet az iszlám terrorizmus első számú célpontjaként kezel. Magyar katonák voltak jelen Irakban, s jelenleg is szolgálnak Afganisztán földjén, azaz két olyan területen is felmutattunk aktivitást, amely szálka lehet a fanatikusok szemében. Hazánk infrastruktúrája katonai és gazdasági szempontból is fontos Európa számára, így az azt célzó támadások korántsem tekinthetők kizártnak. Nem csak az ország területén bekövetkező támadásokra kell azonban tekintettel lennünk. Az elmúlt évek szomorú tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy hazánk állampolgárai a világ más tájain is veszélyeztetettek a merényletekkel szemben. Turistaként több honfitársunk is életét vesztette a világ feszültségekkel terhelt részein olyan merényletekben, melyek nem is hazánk ellen irányultak. Ahogy egyre több magyar tölti élete egy részét valamely külföldi, elsősorban nyugat-európai országban, úgy fokozódik a veszélye annak, hogy az európai nagyhatalmak elleni akciók magyar áldozatokkal is járnak. Magyarokat ért merényletek külföldön, a hidegháború vége óta augusztus 18., TÖRÖKORSZÁG: Az isztambuli Tanim Hotel előtt parkoló Volán autóbusz mögött másfél méterrel pokolgép robbant. Az autóbuszba éppen beszálló magyar turisták közül könnyebb lábsérülést szenvedett a busz két vezetője és egy utas augusztus 17., FRANCIAORSZÁG: Párizsban, az Étoile-Charles de Gaulle térnél egy újságárusító kioszk mellett szemetestartályba rejtett pokolgép robbant. A detonáció következtében 16 személy sérült meg, köztük - könnyebben - egy négytagú magyar család, egy tíz- és egy tizenegyéves gyerekkel november 23., ETIÓPIA: Az etióp légitársaság Addisz-Abebából Abdijanba tartó gépét 180 utassal a fedélzetén légi kalózok eltérítették, s Ausztráliába akarták kényszeríteni. A fedélzeten robbanás történt, a gép az Indiai-óceánba zuhant. A katasztrófa áldozatai között volt Magyarország kenyai és etiópiai nagykövete, Annus Antal is augusztus 12., INDIA: Dzsammu és Kasmír állam fővárosában, Szrinagarban, a Hazratbal kegyhelynél szeparatisták robbantottak, melynek következtében két magyar turistanő is megsérült. Kétségtelen azonban, hogy Magyarországon jóval erősebben érezhető egy másik biztonsági fenyegetés, a szervezett bűnözés. A rendszerváltást követően hazánk a magyar és külföldi, főként szláv bűnözői csoportok egyik kedvelt központjává vált. Ennek egyik oka az ország földrajzi fekvésében lelhető fel, ami kulcsfontosságú tranzitszerepet biztosít számára a Közel-Kelet vagy Kelet- Európa felől a kontinens nyugatabbi részeinek irányába tartó legális és illegális kereskedelmi tevékenységnek. A jó infrastrukturális feltételek nem csupán a külföldi befektetőket vonzzák, de a különböző törvényen kívüli hálózatok számára is ideális feltételeket biztosítanak. Románia felől a prostitúció és az embercsempészet, Ukrajna felől a cigaretta- és embercsempészet, Szerbia irányából pedig a drog- és fegyverkereskedelem útvonalai húzódnak határainkon keresztül. Magyarország számára a szervezett bűnözés szempontjából az egyik legkomolyabb kihívást a balkáni régió jelenti. A térség híresen gyenge államai, meglehetősen erős és jól szervezett maffiaszerű szindikátusok jelenlétével párosulva, tökéletes játékteret biztosítanak a Balkánt uraló két fő illegális csoportnak, az albán és a török bűnszervezetnek. E csoportok bonyolítják le a hazánkba irányuló illegális migráció, valamint kábítószer-kereskedelem nagy részét, de komoly érdekeltségekkel rendelkeznek más területeken, így pl. a prostitúció vagy a pénzmosás terén is. A kilencvenes évek közepén összeomlott Albánia, a gyenge lábakon álló, etnikai feszültségektől terhes Macedónia, a frissen született alig-állam Koszovó és a kaotikus bel- és külpolitikai helyzetben lévő Szerbia instabilitása közvet július 7., NAGY-BRITANNIA: Robbanássorozat történt a londoni metró négy pontján és egy városi buszon. A metróban egy Londonban dolgozó fiatal magyar nő is könnyebben megsérült április 24., EGYIPTOM: A Sínai-félszigeten lévő Dahab üdülővárosban hármas pokolgépes merényletet követtek el. Az egyidőben bekövetkezett három robbanás 20 ember életét oltotta ki, hatvanan megsebesültek. Az áldozatok között volt egy magyar turista házaspár is: az asszony a robbanásban vesztette életét, a súlyos égési sérülést szenvedett férfit hazaszállították Magyarországra, de május 6-án ő is belehalt sérüléseibe június 25., TÖRÖKORSZÁG: Az antalyai Manavgat-vízesés közelében, feltehetően kurd szeparatisták által elkövetett merényletben négy magyar megsérült, egy pedig életét vesztette december 31., THAIFÖLD: A fővárosban, Bangkokban szilveszter éjszakáján kilenc bomba robbant, megölve három embert. Négy magyar is volt a 38 sérült között január 17., IRAK: Egy magyar biztonsági őr veszítette életét Irakban egy civil szervezet konvoja elleni, négy halálos áldozatot követelő támadásban. Forrás: MTI. 26 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 27

14 lenül és rendkívül súlyosan érinti hazánk biztonságát. A jogrendnek a velünk szomszédos régióban történő hiánya érzékelhető hatással van a bűnügyi statisztikákra, a hazánkba érkező illegális migráció szintjére vagy éppen a drogproblémák elterjedtségére. A 90-es évek rendszerváltási hullámát és Jugoszlávia széthullását követő káoszban az illegális csoportok könynyen megerősödhettek, majd a háborúk és az új államok létrejötte során további pozíciókat szerezhettek maguknak a szembenálló felek valamelyikének nyújtott támogatás révén. Az albán maffia részben ezért volt képes annyira megerősödni, hogy egyes becslések szerint az Európába érkező heroinszállítmányok mintegy 70-80%-a átmegy a kezén. Mint arról korábban már esett szó, az ópiátszármazékok (és így köztük a heroin) legfőbb kereskedelmi útvonala Afganisztánból kiindulva Iránon és a Közel-Keleten áthaladva, főként Törökországon keresztül torkollik Európába, ahol a török és az albán maffia a Balkánon keresztül juttatja azt el a nyugati piacokra. Hazánk tehát a világ egyik legjelentősebb drogkereskedelmi útvonalának kulcspontján fekszik. A drogfogyasztás hazánkban is komoly gondot okoz. Bár a fogyasztók többsége az alacsonyabb veszélyességi fokú kannabisz fogyasztója, még így is megközelítőleg főre becsülik az intravénás módszert alkalmazó, tartós, illetve rendszeres ópiát-, amfetamin- vagy kokainhasználattal jellemezhető, úgynevezett problémás droghasználók számát ben 13 fő veszítette életét herointúladagolás miatt, Az albán maffia Az albániai szervezett bűnözés gyökerei egészen a 15. századig nyúlnak vissza, ám a 20. század végén tapasztalható megerősödésük, hagyományos szerepükön kívül, számos szerencsés körülménynek is betudható. Mindenképpen lényeges ebből a szempontból, hogy Albánia és Koszovó, az albán maffia legfőbb bázisai, a világ legnagyobb heroinkereskedelmi útvonalán fekszenek, s a török csoportok által a kontinensre szállított drog nagy részét az albánok osztják el az európai piacokon. E kulcspozíció megszerzését főként az 1980-as, 1990-es évek balkáni feszültségeinek köszönhetik. Ekkor ugyanis a háborúk következményeként a tradicionális, Szerbia, Horvátország és Szlovénia területén húzódó útvonalak használata nehézkessé vált, s az albán maffia kitűnő olaszországi kapcsolatai révén alternatív terjesztési irányt tudott biztosítani török partnereinek. Jugoszlávia szétesése egyúttal egybeesett az albán állam 1997 körül történő összeomlásával és a koszovói feszültségek növekedésével. Utóbbi területen a szerb elnyomásra reagálva megerősödött a hagyományos etnikai szolidaritás, felélénkültek a klánkapcsolatok, s a hivatalos, szerbek által dominált állami struktúrákkal párhuzamosan különböző árnyékintézmények jelentek meg. A viszonyok kedveztek a hagyományosan erős 15 család hatalmi pozícióinak, akik miközben további halálesetek írhatók a drog hatása alatt elkövetett bűncselekmények, illetve a kábítószer-fogyasztás következményeként fellépő egyéb betegségek számlájára. Habár Magyarországon a narkotikumokkal összefüggő bűnözés szintje viszonylag alacsonynak mondható, részesedése a bűnügyi statisztikákból nyugtalanítóan növekvő tendenciát mutat. Látható tehát, hogy hazánknak több szempontból is érdeke a szervezett bűnözés visszaszorítása. Ennek egyik eszköze lehet a Balkán stabilitásának elősegítése. Míg a bűnözői csoportok abban érdekeltek, hogy kaotikus viszonyokat és gyenge államokat tartsanak fenn a térségben, Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy a régióban rend uralkodjon. Célunkat a katonai szerepvállalástól kezdve a gazdasági intézmények és a jogrendszer megerősítésén keresztül, az államépítés komplex eszköztárának számos eleme szolgálhatja. Míg a szervezett bűnözés által jelentett fenyegetés közvetlen és állandó jelleggel jelentkezik hazánkban, addig a járványok jelentette veszély más természetű. Hazánk számos tekintetben igen védett ezzel a kihívással szemben. Az oltási fegyelem viszonylag jónak mondható, így a kanyaróhoz vagy a gyermekbénuláshoz hasonló betegségeket sikeresen vissza tudtuk szorítani. Ugyancsak elégségesnek mondható Magyarország influenzavédőoltás-gyártó kapacitása is, ami egy esetleges világjárvány esetén rendkívül hasznosnak bizonyulhat, különösen annak figyelembevételével, hogy az egész világ termelőkapacitása csak a világ lakosságának 1/20-a számára képes védőoltást előállítani. ekkoriban már egyre nagyobb részt kaparintottak meg maguknak az európai heroinkereskedelemből. Főként e klánok álltak a Koszovói Felszabadítási Hadsereg megalakulása mögött is, s e kapcsolat a későbbiekben is hasznukra vált. Az es koszovói konfliktus során fegyvereket szállítottak hadseregük számára, majd a szerb kontroll tényleges megszűnését követően fontos gazdasági és politikai pozíciókat is képesek voltak szerezni re már évi mintegy kétmilliárd dolláros bevételre tettek szert a heroinkereskedelemből, s ekkorra már kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal és hálózattal is rendelkeztek. Helyzetüket részben megkönnyítette, hogy a kilencvenes évek balkáni menekültáradata során számos emberüket voltak képesek legálisan Nyugat-Európa különböző országaiban letelepíteni, ahol hamarosan át is vették a drogpiacok irányítását. Mára a szervezet a legfontosabb összekötő kapcsot jelenti az orosz és olasz maffiák között, de jelen van a lengyel szindikátusok által dominált metamfetamin-üzletben éppúgy, mint a dél-amerikai és nigériai partnerekkel együtt bonyolított kokainterjesztésben. Kitűnő politikai kapcsolatainak, a bankrendszerbe való beágyazottságából fakadó pénzmosási lehetőségének, valamint a heroin- és kokainkereskedelemben elfoglalt kulcspozíciójának köszönhetően az albán maffia az albán állam és Koszovó tartomány, de tágabb értelemben az egész Nyugat-Balkán instabilitását kihasználva a világ egyik legerősebb szervezett bűnözői csoportjává vált. Külön problémát jelenthet a HIV/AIDS vírus terjedése, amely ugyan hazánkban nem igazán jelentős, ugyanakkor a személyiségi jogok védelmének szigorodásával egyre nehezebben nyomon követhető. Hosszú távon, a fentieken túlmenően igazán nagy veszélyt a különböző, külföldről hazánk területére eljutó egzotikus betegségek vagy világjárványok jelenthetik. A Lassa-láz, a Marburg-vírusok, a majomhimlő vírus és hasonló fertőzések potenciálisan bármikor bejuthatnak az országba, sőt ennek valószínűsége az utazások gyakoriságának növekedésével egyre emelkedik. A krími-kongói vérzéses láz többek között a hozzánk közeli Törökországban, Albániában és Dél- Koszovóban állomásozó KFOR katonák között is felbukkant, sőt Magyarországon is találtak már fertőzöttet. A világjárványok még ezeknél a különös, félelmetesnek tűnő betegségeknél is sokkalta nagyobb potenciális fenyegetést jelentenek. A SARS vírusa a szerencsének és az alkalmazott járványügyi módszereknek köszönhetően nem jutott el Magyarországra, de a jövőben korántsem biztos, hogy más járványok nem érik el hazánkat. A madárinfluenza H5N1-es típusú vírusát 2006-ban észlelték már országunkba érkezett vándormadaraknál. Igaz ugyan, hogy a vírusnak ez a változata az emberekre csak csekély mértékben veszélyes, s az igazi fenyegetést az jelentené, ha egy emberről emberre terjedő változat jelenne meg, mindenesetre jól mutatja azt, hogy milyen könnyen áramlanak a vírusok az egyes országok között. Ugyancsak komoly veszélyt jelenthetnek az antibiotikumoknak ellenálló tuberkolózis- és Staphylococcus-törzsek, melyek egyre nagyobb változatosságban bukkannak fel a világon. A fentiek alapján talán érezhető, hogy a járványok jelentette veszély ugyan nem túl látványos, azonban potenciálisan meglehetősen súlyos következményekkel fenyeget. A velük szemben való védekezés egyik fontos eleme a hazai egészségügy és járványügy magas minőségének biztosítása, ugyanakkor ez korántsem elégséges. Amennyiben a világ egyes részein az állami intézmények gyengesége folytán e kórokozók szabadon terjedhetnek, úgy olyan kihívást jelenthetnek, melyre a fejlett országok is képtelenek lehetnek válaszolni. Ezért Magyarországnak is érdeke, hogy a vírusok és baktériumok terjedésének megakadályozásához szükséges állami kapacitások a világ minél nagyobb részén álljanak rendelkezésre, azaz ismételten csak azt láthatjuk, hogy bizonyos esetekben hazánk biztonságát részben más, akár igen távol fekvő államok erősítése útján garantálhatjuk. Mint az a járványokkal kapcsolatban is látható, egy biztonsági kihívással szembeni ellenállás képessége részben a fenyegetés jellegétől, minőségétől függ, másrészt azonban sokat számíthat az is, miként reagálunk rá, hogyan kezeljük. Hasonló a helyzet a menekültek és illegális migránsok esetében is: amennyiben meg akarjuk érteni, hogy mekkora fenyegetést jelentenek, mind a jelenség méretét és jellemzőit, mind pedig a magyar társadalom fogadókészségét vizsgálat alá kell vennünk. Kislétszámú bevándorlás is okozhat feszültségeket, amennyiben a társadalom elutasítja az idegeneket, miközben a legnyitottabb országban is problémát okozhat egy nagyméretű, hirtelen, vagy bizonyos szerkezeti jegyeket mutató migráció. Benyújtott Benyújtott menültkérelmek menekültkérelmek száma Magyarországon Benyújtott menekültkérelmek Top Top működésképtelen m ködésképtelen állam állam Top 10 m ködésképtelen állam 69% 69% 69% 24% 24% Balkán Balkán Működésképtelen M ködésképtelen államok Egyéb Egyéb Balkán M ködésképtelen államok Egyéb 7% 7% Elismert menültkérelmek száma Magyarországon Elismert Top 10 működésképtelen menekültkérelmek állam Elismert menekültkérelmek Top 10 m ködésképtelen állam Top 10 m ködésképtelen állam 50% 50% 2% 2% Balkán Működésképtelen államok Egyéb Balkán M ködésképtelen államok Egyéb Balkán M ködésképtelen államok Egyéb 48% 48% Kétségtelen, hogy ami a menekülteket illeti, hazánk egyáltalán nincs komolyabb fenyegetésnek kitéve. A hazánkban menedéket kérők száma európai összehasonlításban az egyik legalacsonyabb. Jellemzően tranzitországként funkcionálunk, azaz számos ideérkező azonnal továbbáll valamely nyugatabbi cél felé. Ennek ellenére az állami gyengeség hatásait Magyarországon is lehet érezni. A hazánkat elérő legnagyobb menekülthullám az es években, a Balkánon folytatott háborúk következménye volt, melynek csúcspontján, 1999 körül a menedékkérők száma a főt is meghaladta. Mára ez a szám 2000 alá esett vissza, azonban az államok összeomlásának hatása a mai statisztikákon is jól érezhető. A jelenleg évi 100 fő körüli befogadott menekült között ma is többségben vannak az Afganisztánból, Irakból vagy éppen Szomáliából érkezők. A statisztikákból az is világosan látszik, hogy bár a menedékkérők között a gyengének minősített államok aránya viszonylag csekély, a ténylegesen menekültstátuszt kapók között már ezen országok dominálnak, bizonyítva, hogy e területek a menekültstátuszt valóban igénylő személyeket bocsátanak ki. Az ezen államokban tapasztalható körülményeket jól jellemzi, hogy a szudáni vagy szomáliai menekültek egyes csoportjaiban akár a 100%-ot is elérheti a poszttraumatikus stressz előfordulása. Némileg hasonló a helyzet az illegális migrációval kapcsolatban is, mivel Magyarország ezen a téren sem szá- 28 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 29

15 mít kifejezetten célországnak. Jelenleg megközelítőleg 15 idegengyűlölet. A külföldiek beilleszkedése terén Magyarország fő tartózkodhat illegálisan hazánkban, bár ez a szám rendkívül rossz eredményeket tud felmutatni, ami rész- a hivatalos adatok érthető hiánya miatt természetesen csak ben nyelvünk elsajátításának nehézségeivel, részben pedig becslés. A fő kibocsátó országok Európán belül Ukrajna, társadalmunk rendkívül monokulturális jellegével magyarázható. Szerbia és Moldávia, míg Ázsiából elsősorban Afganisztán, Feltűnő ugyanakkor egy integrációs kerettörvény Irak és Kína. Az embercsempészet főként magyar és román vagy stratégia hiánya, s a jövőre nézve egyáltalán nem kizárt, kezekben összpontosul, de szerb, ukrán és egyéb szomszédos hogy politikai célokból egyes személyek felnagyítják a kül- államokból érkező elkövetők is megjelennek. Jelenleg földiek által jelentett fenyegetést. A potenciális feszültségek különösen nagy nyomásnak vagyunk kitéve abból kifolyólag, figyelembevételével tehát hosszú távon is érdekünk a ha- hogy a schengeni zóna határát alkotjuk. Ez a helyzet zánkba irányuló migráció forrásainak csökkentése, ám némileg ugyan változni fog Románia 2010-es csatlakozását ennek ellenére a probléma biztonsági kérdésként történő követően, ugyanakkor hosszú távon is számítanunk kell a kezelése jelenleg korántsem indokolt. tranzitország szerepével járó fenyegetésekre. Összefoglalva elmondható, hogy a szűken vett magyar államérdekre Az illegális bevándorlás számos különféle negatív hatással hivatkozva is számos indokot lehet találni arra, jár hazánkban. Bár e migránsok között az átlagosnál miért érdemes hazánknak a világ más régióinak stabilizálására, némileg nagyobb a bűnelkövetés veszélye, a tanulmányok az állami kapacitások fejlesztésére irányuló tevékeny- szerint ezen eltérés nem jelentős, sokkal inkább arról van ségben részt vennie. Különösen látványosan jelentkezik ez a szó, hogy a többségi társadalom problémáit azonosítják az kapcsolat a szomszédos balkáni régió tekintetében, ugyanakkor idegenek jelenlétével. Gazdasági szempontból problémás a néhány jel arra is utal, hogy földrajzi értelemben feketemunka kérdése mind az adózási és egészségbiztosítási távolabb fekvő térségekre is érdemes figyelnünk. A mene- visszaélések, mind pedig a munkajogi védelem hiánya kültek egy jelentős része érkezik a messzi Afganisztánból, miatt. Az embercsempészethez kötődő szervezett bűnözői amely egyúttal a heroinkereskedelem első számú forrásának csoportok beszivároghatnak az államigazgatás különböző is számít. A globális járványok a világ bármelyik pontjáról szintjeire, ahol jelentős problémákat okozhatnak, többek kiindulva veszélyeztethetnek minket. Más államok gyengesége között a vízumkiadások terén kialakuló korrupciónak köszönhetően. minket is kiszolgáltatottá tesz, hazánk biztonsága A fentieken túlmenően az illegális bevándorlás nem választható el a világ más részein uralkodó körülményektől. negatív következményei az egyébként számos haszonnal járó legális migrációval szemben is ellenszenvet kelthetnek az ország lakosságában. A tágan értelmezett államérdek, avagy a globális Megállapítható tehát, hogy hazánkban a menekültek biztonsági érvelés és illegális migránsok által jelentett fenyegetés viszonylag korlátozott. Különösebb potenciális menekülthullám a Hazánk biztonsága ma már egyértelműen elválaszthatatlan Balkánról érkezhetne egy kiújuló válság esetén. A külföldiek a globális biztonságtól. Ezt a jelenséget a szakiro- nem jelentenek különösebb nemzetbiztonsági fenyegetést, dalom komplex biztonsági interdependenciaként szokta és igazi bevándorlóközösségek sem alakultak ki. Ugyanakkor jellemezni. A fogalom voltaképpen azt az elképzelést takarja, mégsem kizárt a komolyabb feszültségek megjelenése, mivel hogy korunkban az egyes államok között annyira társadalmunk befogadókészsége meglehetősen alacsony. sokrétű kölcsönös kapcsolatrendszer, sőt valójában függőség Talán részben a külföldiek csekély számából adódó információhiányból (interdependencia) alakult ki politikai, gazdasági, ka- is fakad a meglepő mértékben kimutatható tonai és társadalmi téren egyaránt (azaz komplex módon), között benyújtott menekültkérelmek száma 1000 lakosonként Európa néhány között benyújtott menekültkérelmek száma 1000 lakosonként Európa néhány országában országában 1000 lakosra jutó menekültkérelmek száma Ausztria Belgium Szlovákia Görögország Franciaország Hollandia EU-27 Dánia Ország Csehország Németország MAGYARORSZÁG Olaszország Spanyolország hogy azokat önálló egységként kezelni nem lehet. Nem gondolhatunk országunkra úgy, mint egy erődre, melyet bármilyen külső hatástól képesek vagyunk megvédeni, nem húzhatunk fel falakat magunk köré, mert azzal elveszítjük a fejlődés és a jólét lehetőségét. Nyitottnak kell lennünk annak érdekében, hogy a világgazdaságban és a világpolitikában rejlő lehetőségeket kihasználjuk. Ez azonban azt is jelenti, hogy a világ más térségeinek gondjai hirtelen a saját problémáinkká is válnak. Illusztrációképpen csak elevenítsünk fel egy-két korábbi példát. Volt már szó arról, hogy az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrorakciók többmilliárd dolláros veszteséget okoztak a világgazdaságnak, ahogy arról is, hogy az olajvezetékek elleni támadások miként befolyásolják az olaj világpiaci árát, s így a magyarországi benzin- és energiaárakat is. Ugyancsak láthattuk, hogy a viszonylag kis méretű SARS járvány is több tízmilliárd dolláros gazdasági kárt okozott a kelet- és délkeletázsiai térségben, amelynek hatása természetesen a világ más tájaira is átgyűrűzött. A bevándorlással kapcsolatos európai feszültségek nem kedveznek a kontinens közös jövője építésének, ahogy az sem, ha a szervezett bűnözés biztonságos hátországokból kiindulva ostromolhatja államainkat. A komplex biztonsági interdependencia tehát azt jelenti, hogy a világ államai egyetlen nagy rendszer részeit alkotják, ahol az egyes elemek gyengesége az egész rendszer stabilitását veszélyezteti. A magyar történelem tapasztalatai is azt mutatják, hogy hazánk soha nem járt jól olyan időszakokban, melyekben a világpolitikai feszültség szintje magas volt, gondoljunk csak a világháborúk vagy a hidegháború következményeire. A nemzetközi konfliktusok drámai gazdasági hatásokkal járhatnak, lassíthatják a gazdasági növekedést, az erőforrásokat a jólét növelése helyett a biztonság garantálására kell átcsoportosítani. A válságosabb időszakokban a demokrácia és a szabadság értékei visszaszorulnak. A világgazdaságban kiaknázható lehetőségek is beszűkülnek, hiszen az intézményi gyengeséggel küzdő államok hatékony gazdaságpolitika hiányában képtelenek megfelelő növekedést produkálni, így sem szállítóként, sem piacként nem bővítik a gazdasági szereplők játékterét. Minél közelebbi és minél szorosabb kapcsolatokat ápolunk valamely országgal, annál lényegesebb számunkra annak biztonsága és stabilitása. Partnereink között azonban számos olyan nagyhatalom van, mint az Egyesült Államok vagy Németország, akik a világ számos távoli pontján is érdekeltek. Részei vagyunk az Európai Uniónak, mely fontos világgazdasági és nemzetközi politikai szereplő, s ennek megfelelően élesen ki van téve a globális folyamatoknak. Ahogy itthoni adóforintjainkból rendőröket fizetünk, éppúgy szükséges nemzetközi öszszefogásban is küzdenünk a stabilitásáért. Így viszonylag alacsony költséggel őrizhetjük a világ, s benne hazánk és a magyar állampolgárok biztonságát, garantálhatjuk a fejlődést és az élhető jövőt. Értékeink védelme, avagy a morális érvelés Hazánk érdekei láthatóan nem választhatók el attól, ami a világ más részein történik. Értékeink hasonlóképp nem értelmezhetőek határainkon belülre korlátozottan. A globális gondolkodás nemcsak a ránk leselkedő veszélyekkel, de saját világméretű felelősségünkkel is szembesít bennünket. Nem mehetünk el tétlenül azon több százmillió ember nehézségei mellett, akik a működésképtelen államok lakói. Emberi mivoltunk, saját méltóságunk követeli meg, hogy lehetőségeinknek megfelelően tegyünk valamit sorsuk jobbítása érdekében. A világon ma jelenleg kb. 10 millió menekült él, azoknak a számát pedig, akik otthonukat elhagyva saját országhatáraikon belül váltak menekültté, mintegy 24 millióra becsülik. További mintegy 15 millió ember vált hontalanná s ezáltal számos jogában korlátozottá az őt polgárának valló állam megszűnése következtében. Számos állam saját erejéből nem is képes kiemelkedni ebből a helyzetből. A Paul Collier brit közgazdász által a legalsó milliárdnak elnevezett országok köre, melyek együttes lakossága az elnevezésnek megfelelően eléri az egymilliárd főt, olyan pozícióban ragadt, melyből kikerülni külső segítség nélkül szinte lehetetlen. Az intézményi hiányosságok, konfliktusok, előnytelen világgazdasági pozíció és felelőtlen politikai vezetők kombinációja által sújtott országok számára a puszta segélyezés elégtelen, azt további elemekkel kell kiegészíteni. Olyan komplex, az államépítéshez rendkívül közel álló fellépés szükséges, amely a katonai segítségnyújtástól kezdve, a világkereskedelmet szabályozó keretek alakításán keresztül a technikai segítségnyújtásig terjed. Az e folyamatban való részvételünket a puszta önérdeken kívül erkölcsi érvek is befolyásolják. E morális indíttatást mindenki másban találja meg. Van, akit vallási meggyőződése vezet, mások szemét inkább a világi morálfilozófiák vagy az egyszerű, hétköznapi erkölcs nyitja fel a helyzet elfogadhatatlanságára. Nemcsak abszurd és cinikus lenne a világ problémáiról tudomást sem véve élnünk, de saját jövőnk szempontjából is felelőtlen és rövidlátó hozzáállást jelentene. A hidegháború végén a nyugati hatalmak a volt keleti blokk országai és a világ sorsa tekintetében megmutatkozó érdekük felismerése miatt nyújtottak jelentős anyagi, tudásbeli és erkölcsi támogatást Magyarországnak annak érdekében, hogy a rendszerváltás átmenetét sikeresen meg tudjuk valósítani. A kilencvenes években hazánk is nagymértékben részesedett azokból a segélyekből, melyek az ország fejlődését és a nyugati világba való beilleszkedését voltak hivatottak elősegíteni. Ugyancsak sokat jelentett számunkra az a diplomáciai figyelem, melyben e kritikus időszak során részesítettek minket, s az a sokrétű technikai-jogi segítség, mely elengedhetetlen volt egy demokratikus rendszer létrehozásához és fenntartásához. Mivel ilyen módon haszonélvezői voltunk mások erkölcsi megfontolásokból és az érdekek felismeréséből származó segítségének, azután, hogy saját országunkban sikeresen megvalósult az átmenet, itt az ideje, hogy mi is donorokká váljunk. Fejlődésünk eredményeit és az átalakulás során szerzett tapasztalatokat meg kell osztanunk a kevésbé szerencsés országokkal. Értékeink és érdekeink egyaránt ezt a kötelességet támasztják alá. 30 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 31

16 Jó tett helyébe, avagy a szövetségesi érvelés Érdekeinek és értékeinek érvényre juttatását Magyarország önmagában csak csekély eséllyel lenne képes elérni. Nem is egyedül próbálja kiharcolni őket, hanem különböző nemzetközi szövetségek, együttműködési formák keretében. Az ENSZ, a NATO, az EU, az EBESZ mindmind olyan nemzetközi szervezetek, melyekben az államok közösen dolgoznak együttesen vallott célok megvalósításáért. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy érdekeik minden szempontból azonosak, ugyanakkor mindenképpen arra utal, hogy létezik legalább egy olyan törekvés, melynek eléréséért a tagok hajlandóak áldozatokat vállalni. Ez természetesen minduntalan felvet egy problémát. Miért vállaljunk feladatokat, miért fedezzünk költségeket, amikor azt másokra is lehet hárítani? Egy szövetség tagjaként ugyan elvileg kötelezettek vagyunk bizonyosfajta vállalásokra, de miért vállalnánk egy kicsivel is többet? Az első válasz erre egész egyszerűen az, hogy ha mindenki így gondolkodik, akkor a szervezet képtelenné válik céljai elérésére és megszűnik. A kötelezettségek alól való kibújás hosszú távon minden tag számára negatív következménnyel jár, amennyiben lehetetlenné teheti az együttes fellépés által elérhetővé vált közjó (pl. biztonság, jólét, fejlődés) biztosítását. A költségek másokra hárítása hazánk számára először nyereségesnek tűnhet, idővel azonban aláássa a közös vállalkozást, így veszteségbe fordul. Ezt persze a szövetség tagjai is tudják, ezért a keveset teljesítő tagok előbb-utóbb nemkívánatosakká válnak, érdekeiket kevésbé veszik figyelembe, szavukat kevésbé hallgatják meg. Azok viszont, akik a kívánt mértékűnél többet tesznek le az asztalra, számíthatnak szövetségen belüli érdekérvényesítő képességük javulására. A megbízható, áldozatokat vállalni hajlandó szövetséges mindig nagyobb súlyt kap az egész csoport politikájának irányításában azoknál, akik alulteljesítenek vagy csak a feltétlenül szükséges minimumot vállalják. Hazánk szövetségesi hűségese akkor is jelentős súllyal esik latba, amikor az Egyesült Államok a magyarok számára nyújtott vízummentesség kérdéséről dönt. Ha valamely téren korlátozott eredményt tudunk felmutatni, azt is képesek lehetünk pótolni a más területeken felmutatott teljesítményünk által. Bár Magyarország számára folyamatos nehézséget jelent pénzügyi kötelezettségeinek teljesítése, különösen a NATO felé, a kritikus hangokat elhallgattathatjuk azzal, ha hasznos, sikeres és kreatív módon veszünk részt a mindig veszélyesnek számító nemzetközi missziókban. Ebből a szempontból a különösen komplex államépítési tevékenység egyedi lehetőségeket kínál hazánk számára, amennyiben a katonai erő mellett a történelmi tapasztalatok és a civil erőforrások is nagyobb szerepet kapnak, némileg kiegyenlítve a gazdag és szegényebb államok közötti játékteret. Járulékos nyereségek, avagy a nem biztonsági érdekekre alapozó érvelés Az államépítés a külpolitikai stratégia eszköztárának fontos eleme lehet. Egy állam kapacitásainak megerősítésében, demokratikus átalakulásának elősegítésében játszott szerep hazánk és a fogadó állam között hosszú távú baráti kapcsolat alapjává válhat. Az így kialakult jó viszony a későbbiekben lényeges szerepet játszhat a nemzetközi diplomáciában, külgazdasági céljaink követésekor vagy éppen biztonságpolitikai szempontból. Ha megfontolt döntések alapján jót cselekszünk másokkal, akkor valamilyen viszonzás is elképzelhető a jövőben a másik fél részéről. Ilyen szempontból persze különösen fontos, hogy a fellépés maga ténylegesen elősegítse a fogadó állam fejlődését, politikai függetlenségét és állampolgárainak jólétét, ne pedig valamiféle külső dominancia eszközeként szolgáljon. Az államon kívül a többi résztvevő is előnyöket szerezhet az államépítésben való részvétel által. Gondoljunk csak katonáinkra, akik közül sokan különös elhivatottsággal végzik munkájukat. Számukra a külföldi missziókba való kiküldetés lehetősége olyan egyedi kalandokat, élményeket, szakmai tapasztalatokat jelent, melyet itthoni körülmények között nem élhetnének át. Természetesen az sem egy utolsó szempont, hogy a nemzetközi műveletekben való részvétel rangbeli előmenetelük szempontjából és anyagi értelemben egyaránt számos előnnyel jár. A civilek is számos járulékos nyereséget élvezhetnek akkor, ha azok kihasználására való törekvésük találkozik a kormány hasonló szándékaival. A humanitárius segítségnyújtással foglalkozó nem kormányzati szervezetek többnyire mindenképpen megjelennének az adott területen, hiszen őket nem az államérdek, hanem valamiféle morális indíttatás vezérli. Az államépítés fogalma által leírt komplex konfliktuskezelési megközelítés számukra e koordináció által válhat különösen fontossá, hiszen ekkor tevékenységük során számíthatnak a magyar állam diplomáciai és anyagi támogatására éppúgy, mint a magyar katonák által a helyszínen nyújtott védelemre. Az együttműködés minősége az ő szempontjukból különösen fontos, hiszen a magyar katonák jelenléte a helyiekkel való kommunikáció hibái esetén a magyar civil szervezetekkel szembeni ellenérzésekhez vagy akár támadásokhoz is vezethet. Elvileg a vállalatok számára is lehetőség kínálkozna a kiaknázatlan piacokra való betörésre. A hadseregeknek nyújtott szállítások és logisztikai szolgáltatások már önmagukban is rendkívüli volumenű feladatot jelenthetnek. A kialakuló jó diplomáciai és civil kapcsolatok azonban ennél jóval többet is lehetővé tehetnek: azt, hogy a magyar tőke szívesen látott szereplő legyen az adott országban. Az államépítés komplex eszközrendszere azt is megengedi, hogy kevésbé szokványosnak tekinthető szolgáltatásokat nyújtó üzleti vállalkozások is megjelenhessenek. Jó példát szolgáltathatnak erre a különböző jogi tanácsadó cégek, akik fontos szerepet kaphatnak az állami intézmények jogi környezetének kialakítása során. A fenti lehetőségeket az állami és az üzleti szféra közötti koordináció hiányosságai miatt még csak korlátozott mértékben sikerült kihasználni. A nemzetközi államépítési tevékenységben való magyar részvétel mellett szóló érvek összefoglalása és értékelése, azok komplexitása miatt, nem könnyű feladat. Annyi bizonyosan elmondható, hogy a hazánkat érő fenyegetések jelenleg nem oly mértékben veszélyesek, ami különösen aktív részvételt igazolna. Érdekeink és értékeink védelmében, céljaink elérésére törekedve azonban nem is vonhatjuk ki magunkat a feladatok alól. Az egoista biztonsági érvelés bemutatta, hogy elsődleges biztonsági érveink a közvetlen régióhoz kötnek minket, ugyanakkor a globális, szövetségesi és morális érdekek figyelembevétele alapján időnként távolabbi területeken is szerepet és áldozatokat kell vállalnunk. A Balkán mint gazdasági célpont A Balkán stabilitásának biztosítása nemcsak biztonságpolitikai szempontból, illetve az ott élő magyar kisebbségek helyzete miatt érdeke Magyarországnak. A térség gazdaságunk szempontjából is igen fontos szerepet játszik. Az ezen országokkal bonyolított kereskedelmi forgalom ugyan eltörpül az Európai Unió jelentőségéhez képest, a Balkán a magyar gazdaság vezető cégei számára a külső terjeszkedés elsődleges célpontja. A rendszerváltás óta külföldre kihelyezett magyar tőke nagy része ebbe a régióba áramlott (becslések szerint hatmilliárd dollárnak megfelelő valuta). A térségbe eddig a legsikeresebben a MOL Rt., az OTP Bank Rt., a Matáv Rt., és a Danubius Hotels Rt. fektettek be. E beruházások jelentős része a stabil, gazdaságilag fejlettebb országokba, így Horvátországba, Romániába, Macedóniába és Bulgáriába irányul. Ha csak a szerb (és koszovói), boszniai és montenegrói területeket nézzük, látható, hogy itt a magyar beruházók még csak most kezdik megvetni a lábukat. Szerbiába eddig elsősorban csak kis- és középvállalkozások tudtak sikeresen tőkét kivinni. A függetlenségét nemrég kikiáltott Koszovóba is csak lassan csordogál a nemzetközi tőke, hiszen a zavargások és az instabil helyzet elijesztik a befektetőket. Megállapítható tehát, hogy egy korlátozott katonai szerepvállalás mellett meg kell találnunk azokat a területeket, ahol a nemzetközi közösség tagjaként a legtöbb hozzáadott értéket tudjuk biztosítani. Mindenképpen ilyennek számít a demokratikus átalakulás megélésében rejlő óriási tapasztalat és technikai tudás, azaz divatos szóval a know-how. Társadalmunkban azonban ennél több erőforrás is rejlik még. Az állami, katonai, civil és üzleti szféra együttes, koordinált mozgósítása új lehetőségeket, további sikerek felé vezető utakat nyithat meg hazánk és állampolgárai előtt egyaránt. Hasonló volt a helyzet sokáig Bosznia-Hercegovinában is, azonban ez az ország egyre vonzóbb célpont mind a nemzetközi, mind pedig a magyar befektetők számára. A NATO, majd az EUFOR-IPU egységei által biztosított országban a politikai, társadalmi viszonyok annyira konszolidálódtak, hogy a viszonylag kis létszámú, körülbelül 2500 fős nemzetközi felügyelet mellett megindult a tőkebeáramlás. A magyar cégek is egyre nagyobb részesedést szeretnének biztosítani maguknak a boszniai piacból. A MOL mellett a Magyar Alumínium Rt. is jelentős beruházásokat hajtott végre a közelmúltban, de számos kisebb cég is megjelent, mint a tatabányai Zinna Kft., amely a tuzlai víztisztító megépítésébe szállt be. A nemzetközi beruházások elsősorban a politikailag stabil, biztonságos és jelentős problémáktól mentes régiókba vándorolnak. Természetesen a magyar tőke is ezeket a régiókat veszi célba, így a Balkán stabilitásának biztosítása és gazdasági lehetőségeink kiaknázása láthatóan összefügg. Bosznia-Hercegovina jó példa arra, hogy a helyzet konszolidálódását követően azonnal megindul az országba a tőke áramlása. Hasonló fejlemények várhatóak Koszovóban is, amennyiben a nemzetközi katonai jelenlét mellett egy stabil gazdasággal és politikai rendszerrel rendelkező ország jön létre. 32 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 33

17 A Magyar Honvédség részvétele az államépítésben A hidegháború után az addigi hagyományos biztonsági fenyegetések jellege alapvető változáson ment keresztül. Kiderült, hogy az egyre globalizálódó környezetben bizonyos helyi konfliktusok olyan negatív hatásokat produkálnak, amelyek átterjedhetnek saját régiójukra, sőt egyes esetekben akár több ezer kilométerre fekvő területekre is. Erre az átalakulásra a hadseregeknek is reagálniuk kellett. A hidegháború alatt a béketámogató műveletek elsődleges célja az volt, hogy egy-egy helyi konfliktus ne vezethessen a két blokk közötti ellenséges viszony további romlásához. Ez a helyzet jelentősen megváltozott a Szovjetunió, illetve a keleti blokk A béketámogató műveletek hőskora 1 A 19. és 20. század fordulójára a nagyhatalmak a status quo minél tovább történő fenntartásában voltak érdekeltek, ezért a kialakuló helyi konfliktusok mielőbbi megoldására törekedtek. Ennek érdekében több esetben is a békefenntartáshoz hasonló műveletet hajtottak végre. A századfordulón a missziók elsősorban a forrongó Balkánhoz kapcsolódtak, ahol az Oszmán Birodalomtól elszakadt vagy elszakadni kívánó kis államok közötti háború a térség erővonalainak újrarajzolását célozta. Ugyanakkor az egyes nagyhatalmak beavatkozása valamelyik fél oldalán megbonthatta volna az európai erőegyensúlyt. E térség a Monarchia és Oroszország terjeszkedési törekvései szempontjából különös jelentőséggel bírt, de nem kevésbé volt fontos a tengerszorosok megszerzésére való nemzetközi versenyfutás tekintetében sem. Az első békefenntartó akciókat ezen ellentétek motiválták. Magyarország a Monarchia keretében már ezekben a műveletekben is részt vállalt. Az egyik legelső ilyen akció ben indult Kréta szigetén, ahol a többséget alkotó görögök felkeltek a török fennhatóság ellen. A brit, francia, orosz, olasz és osztrák-magyar csapatok által kialakított nemzetközi koalíció közel egy évig volt jelen a szigeten, ahol szétválasztották a török és görög lakosságot, ezzel megakadályozva az etnikai alapú öldöklést. A helyzet konszolidálására létrehozott ideiglenes nemzetközi közigazgatás élére Pintér Gyula került, aki a helyzet stabilizálásáig ebben a pozícióban maradt. Kilóg a sorból az 1900-as bokszerlázadás idején létrejött nemzetközi koalíció, amely a pekingi diplomatanegyed védelmében érkezett a Távol-Keletre. Az első világháborúig elhúzódó beavatkozás során a Monarchia számos katonája veszítette életét a lázadókkal folytatott összecsapásokban. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a világháború kitörésekor az addigi békefenntartóink ellenséggé váltak és haza kellett szökniük. A 20. század első évtizedében sor került egy csendőrségi és egy, a közigazgatás újjászervezésére irányuló akcióra a Balkánon. A térség népei közötti etnikai és vallási színezetű villongások megakadályozására 1903-ban létrehozott nemzetközi rendezési terv kudarcba fulladt. Polgárháború robbant ki, melynek visszaszorítását a Monarchia, majd egy nemzetközi koalíció vállalta magára. A Balkánra érkező csendőri erők újraszervezték a rendfenntartást, irányították a közigazgatást, kivizsgálták a konfliktusokat. Ugyan a forrongó, és a török birodalomtól függetlenedni akaró régió lehűtése már nem volt lehetséges, a nemzetközi erők ig jelentősen csökkentették a konfliktus intenzitását. A világháború előtti utolsó olyan nemzetközi műveletre, amelyben magyar katonák is részt vállaltak, 1913-ban Szkutari albán városban került sor. Egy évvel korábban a londoni konferencián döntés született Albánia létrehozásáról. Az országhoz hozzácsatolták a török hadsereg által védett, de szerb és montenegrói csapatok által támadott Szkutarit is. Amikor a törökök feladták a várost, a Monarchia csapatainak vezetésével nemzetközi koalíciós seregek érkeztek a térségbe, így a megszállók elhagyták a területet. A nemzetközi erők átmenetileg átvették a terület közigazgatását, megszervezték a csendőrséget, majd a világháború kitörésekor távoztak. 1. A leírás alapja: Boldizsár Gábor: Magyar katonák a békéért. Új Honvédségi Szemle 2006/1 Forrás: ( ) felbomlása után, hiszen egyes országokban olyan, korábban háttérbe szorult etnikai, vallási és politikai feszültségek kerültek felszínre, amelyek nemcsak helyi humanitárius katasztrófával fenyegettek, hanem félő volt, hogy a konfliktusok továbbterjedésével teljes térségek destabilizálódása következik be. Figyelmeztető példaként szolgált a Magyarország számára nagyon is közeli délszláv háború, de szintén ide sorolható az igencsak balul elsült, amerikaiak által vezetett 1992-es ENSZ-beavatkozás Szomália fővárosában, Mogadishuban ben a ruandai népirtás arra is rávilágított, hogy amennyiben a nemzetközi erők nem avatkoznak be egyes, igencsak távol eső pontokon, az humanitárius katasztrófához, népirtáshoz vezethet ben éppen ezért volt nagy jelentősége a NATO koszovói fellépésének, amelylyel feltehetőleg több tízezer albán életét mentette meg. A NATO a hidegháború végével gyakorlatilag elveszítette létezésének egyik legfőbb okát. Azzal, hogy felbomlott a keleti blokk, illetve a Szovjetunió, megszűnt az indoka a nyugati katonai szövetség fenntartásának. A szervezet továbbélése érdekében évtizedes folyamat vette kezdetét, melynek végén, az 1999-es jubileumi washingtoni csúcson (ekkor lett a NATO 50 éves), a tagállamok elfogadták az új célrendszert meghatározó Stratégiai Koncepciót. A nemzetközi biztonság korábbinál sokkal szélesebb körű megfogalmazása mellett többek között ekkor határozták meg azt a követelményt is, hogy a NATO legyen képes hatékonyan részt venni a konfliktusmegelőzésben, és aktívan szerepet tudjon vállalni a válságkezelésben, beleértve ebbe a válságreagáló műveleteket is. Ezzel a NATO jelentős lépést tett a világ válságkezelő műveleteinek irányítása, illetve az azokban való közreműködés felé. Magyarország a Szövetség tagjaként elfogadta a Stratégiai Koncepciót, ezzel a magyar hadsereget is elkötelezve a sok esetben határainktól igen távol lévő területeken folytatott válságkezelésben való részvétel mellett. A NATO mellett az 1990-es években megjelent egy másik igen fontos és feltörekvő biztonságpolitikai szereplő, az Európai Unió. Ugyan az Európai Biztonság- és Védelempolitika csak lassan fejlődött, és máig nem alakultak ki végleges keretei, feladatrendszere világossá vált ben az Európai Unió megkezdte a korábbi európai védelmi szervezet, a Nyugat-európai Unió beolvasztását, így annak feladatrendszerét is átvette. Ezek az 1992-ben Petersbergben meghatározott feladatok a következők: humanitárius akciók, mentési feladatok, békefenntartás, béketeremtés és válságkezelés. E lista alapján az EU néhány éve megindította első akcióit, elsősorban a szomszédos balkáni régióra koncentrálva. Jelenleg a legnagyobb volumenű uniós művelet a Bosznia-Hercegovinában működő EUFOR misszió. A szeptember 11-i terrortámadások világosan rámutattak arra, hogy a fejlett európai és amerikai kontinens hiába fekszik távol a konfliktusoktól sújtott, problémás régióktól, az onnan kiinduló negatív hatások nemcsak közvetett, de közvetlen módon is érintik. Az e kötetben már bemutatott államkudarc koncepciója előtérbe került, így már a nemzetközi szakértők és a legtöbb állam vezetése is egyetért abban, hogy kívánatos a beavatkozás a határainktól igen távol eső területeken is. Magyarország a NATO tagjaként elfogadta a magyar részvétel szükségességét a nemzetközi műveletekben, amelyeknek közvetett célja egyben saját biztonságunk szavatolása is. Felmerül a kérdés, hogy miért is van valójában szükség arra, hogy Magyarország nagy kiadásokkal, a határainkon kívülre küldjön ki katonai és civil alakulatokat, és miért nem koncentrálunk a hosszú ideig követett gyakorlatra, határaink védelmére? E felvetés azért tűnhet helyénvalónak, mert egy-egy missziós művelet megindítása és fenntartása igen magas költségekkel jár, különösen abban az esetben, ha annak helyszíne nem a közelben, hanem több ezer kilométerre tőlünk, például Afganisztánban található. A közvéleményben sokáig (és még talán ma is) a következő főbb kérdések merültek fel a béketámogató/ válságkezelő műveletekre vonatkozóan: Miért küldünk katonákat egy számunkra jelentéktelen, de ugyanakkor nagyon is veszélyes területre, miközben a haderő létszámát folyamatosan csökkentjük, és hadseregünk ma már képtelen volna önmagában ellátni a hagyományos katonai támadás elleni honvédelem feladatait? Miért fizetjük meg a missziók nagyon magas költségeit, amikor ezt a pénzt a hazai közszolgáltatásokra, az életszínvonal emelésére is költhetnénk? Hazánkhoz közel is található egy konfliktusövezet, amelynek rendezése elsőrendű érdekünk. Miért küldünk Afganisztánba vagy Irakba katonákat, miközben a Balkánon is szükség van a missziós alakulatokra? Mennyire veszélyesek ezek a missziók, meghalhatnak-e magyar katonák a válságövezetekben? A magyar katonák számára kényszer-e a bevetésekben való részvétel, vagy számukra is fontos, előmenetelükben jelentős? A társadalmi reformok közepette, illetve a magyar közvélemény hiányos ismeretei miatt e kérdések megválaszolása aktuális, és nagyon is szükséges. Az első két kérdés összekapcsolódik, így egy közös válaszban igyekszünk érvelni: Magyarországon, csakúgy, mint a többi volt szocialista országban, a rendszerváltás után megkezdődött az elavult, alacsony hatékonyságú sorozásos hadsereg leépítése, illetve átalakítása. A több mint 100 ezer főt számláló magyar hadsereg reformja folyamatosan zajlott, miközben Magyarország megkezdte a közeledést a NATO-hoz. Ahogyan fentebb már szó volt róla, maga a NATO is éppen az átalakulás fázisában volt az 1990-es években, egyre inkább a válságkezelést, az új biztonsági kihívásokkal való szembenézést állítva tevékenysége középpontjába. Éppen ezért a magyar hadsereg átszervezésében már e célok követése is szerepet játszott. 34 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 35

18 Az Észak-atlanti Szerződés V. cikkelye A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennélfogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal 1999-ben a szövetséghez való csatlakozással vállaltuk, hogy egyetértünk annak céljaival, előmozdítjuk azok megvalósítását, illetve aktívan hozzájárulunk a szövetség tagjai biztonságának erősítéséhez. Ezek a vállalások egyben azt is jelentik, hogy elfogadtuk mind a NATO új célrendszerét, mind pedig azt, hogy csapatainkat külföldi missziókba vezényeljük. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy ez minden NATO-tag számára kötelező előírás! Azzal, hogy a szövetség részévé váltunk nemcsak jogok, de kötelességek is járnak. A NATO egy biztonsági ernyőt jelent a fejünk felett, ugyanis amennyiben hazánkat bármilyen támadás éri, az 1949-es washingtoni szerződés V. cikkelye alapján a szövetség hazánk segítségére siet. Ahhoz, hogy ezt a biztonságot élvezhessük, és ne csak a védelmi ernyő potyautasai legyünk, Magyarországnak is aktív szerepet kell vállalnia a NATO tevékenységében. Ez a NATO költségvetésébe való befizetéseken túl magában foglalja megfelelően ellátott csapatok felajánlását a szövetség misszióihoz, valamint a műveletek megindulásakor a csapatok tényleges kiküldetését is. Létezik egy olyan ellenérv a fent leírtakkal szemben, hogy felesleges túlzott erőforrásokat áldoznunk a műveletekre, mivel a magyar katonák kiküldetése rendkívül drága és veszélyes, miközben a NATO a bajban így is, úgy is megvédene minket. Valójában nem azért szükséges aktív részvételünk, hogy elkerüljük a NATO, és azon belül az Egyesült Államok folyamatos kritikáit elégtelen hozzájárulásunkkal kapcsolatban. Azért fontos, mert bár Magyarországon egyelőre nem érzékelhető közvetlenül, de a konfliktusövezetekből származó negatív hatások minket is bármikor elérhetnek. Így hiába alacsony a terrorfenyegetettség Magyarországon, hiába nem érzékeljük a bevándorlók tömegeit, fejlett, európai, sőt uniós országként ezek a tényezők bármikor jelentőssé válhatnak. Ezért nemcsak erkölcsi kötelességünk azon válsággócok megszüntetése, ahonnan e fenyegetések származnak, de hosszú távon jól felfogott érdekünk is. A mára kialakult biztonsági fenyegetésekkel szemben a hagyományos honvédelem tehetetlen, hiszen aligha várható, hogy Magyarország területét egy reguláris hadsereg támadja meg, készül annak megszállására. A hagyományos területvédelem napjainkra elavult, hiszen államok közötti háborúkra már egyre ritkábban számíthatunk. Egy hazánkat érintő, jövőbeni támadás sokkal nagyobb valószínűséggel származhat egy terrorista, fundamentalista vagy a nyugati világ dominanciáját ellenző csoporttól. E fenyegetés ellen a hagyományos területvédelmi elv alapján korántsem lehet védekezni. A többi új típusú biztonsági kihívás (illegális migráció, fertőző betegségek terjedése, kábítószerek beáramlása, nemzetközi szervezett bűnözés) hasonlóképpen aligha számolható fel a hagyományos megközelítést alkalmazva. Ennek ellenére szerencsére továbbra is tény, hogy Magyarország veszélyeztetettsége alacsony, és egyelőre nem várható a fenyegetettségi szint radikális növekedése, így a közeljövőben nem számítunk például egy hazánk ellen irányuló terrortámadásra, az illegális bevándorlók rohamára vagy a szervezett bűnözés jelentős növekedésére. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy magyarként a világ bármely pontján találkozhatunk e fenyegetésekkel. Gondoljunk csak arra, hogy a terrortámadások fontos turistacélpontok ellen is irányulnak. Példaként szolgálhatnak a néhány évvel ezelőtt Thaiföldön és Törökországban elkövetett merényletek, amelyeknek magyar sérültjei és áldozatai is voltak. Hasonlóan érdemes lehet belegondolni, hogy a kábítószerek, amelyek egyes problémákkal küzdő országokból származnak, hazánkat is elérik. Ugyan nem vagyunk Európa legnagyobb fogyasztói között, de Magyarország a drogok esetében tranzitútvonalat is jelent. Miért van tehát szükség magas költségeken olyan helyekre küldeni katonáinkat, melyek közvetlenül nem jelentenek számunkra fenyegetést? A válasz egyszerű. Ezek a fenyegetések, ha közvetlenül nem is, de közvetve érintenek minket. Amenynyiben nem kezeljük őket, a jövőben súlyosabb hatással is lehetnek ránk. Éppen ezért annak ellenére is vállalnunk kell a biztonságunk megalapozásához szükséges költségeket, hogy a fenyegetések jó részét közvetlenül nem érzékeljük. Bármilyen fontos is legyen egy országban a társadalmi reformok végrehajtása vagy az életszínvonal növelése, a biztonságra fordított pénzeket nem szabad felelőtlenül átcsoportosítani ezekre a célokra. Talán a harmadikként feltett kérdés válaszolható meg a legnehezebben. Ha elfogadjuk, hogy Magyarországnak tényleg csapatokat kell küldenie külföldi missziókba, akkor miért nem a hozzánk közelebb eső, ránk közvetlenül is hatást gyakorló, gazdasági és politikai érdekeinkkel összekapcsolódó térségbe, a Balkánra küldjük azokat? Való igaz, hogy Magyarország biztonsága, gazdasági és politikai céljai szempontjából a Balkán stabilitása kikerülhetetlen jelentőségű, ami abban is tükröződik, hogy külföldön állomásozó katonáink jelentős része balkáni misszióban vesz részt. Helyismeretünkből, közös múltunkból, a társadalmi és politikai megteszi azokat az intézkedéseket ideértve a fegyveres erő alkalmazását is, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek a következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat. 1. A Észak-atlanti Szerződés, Washington, április 4. problémák jobb ismeretéből adódóan jelentős előnyünk van a térségben jelen lévő legtöbb országgal szemben. Ennek ellenére több okból is hibás döntés volna erőinket kizárólag a Balkánra koncentrálni. A balkáni válságövezetben a nemzetközi erők mára jelentős sikereket értek el, aminek következtében a régió bizonyos mértékig konszolidálódott. Különösen sokat javult a helyzet Bosznia-Hercegovinában, ahol az EU már csak kis létszámú csapatokat tart fenn az EUFOR (European Union Force) közös katonai és civil missziója keretében. Bár Koszovó helyzete a függetlenség kikiáltásával átmenetileg destabilizálódhat, már maga a tény, hogy sor kerülhetett erre az aktusra, mutatja a helyzet javulását. Nem állítható ugyan, hogy katonáink egyértelműen biztonságban lennének a KFOR missziójában, nem valószínű, hogy rendfenntartó, őrző-védő, tömegkezelő tevékenységükön túlmenően komolyabb harci feladatokat is el kell majd látniuk. Éppen ezért a NATO egyre inkább kivonja alakulatait a balkáni övezetből, fokozatosan átengedve azt az Európai Unió egységeinek. Ezért aligha tudnánk teljesíteni a NATO felé a vállalásainkat, ha csak a Balkánra koncentrálnánk az erőinket. Ráadásul sokkal veszélyesebb globális hatásokkal járó konfliktusokban is szükség van ma béketámogató alakulatokra, így a magyar katonákra is. PRT (Provincial Reconstruction Team Tartományi Újjáépítési Csoport) A PRT egy speciális civil-katonai egység, amely elősegíti egy-egy terület/tartomány biztonsági helyzetének javítását és újjáépítését. A civil és katonai szakértőkből, illetve katonákból álló csoport az adott tartomány újjáépítési projektjein dolgozik, illetve a segítségnyújtásban részt vevő más szervezetek biztonságát szavatolja. A PRT-k létrehozásának igénye először Afganisztánban, a tálib rezsim megdöntése után merült fel, mivel a nagyon rossz biztonsági körülmények romokban heverő gazdasággal, kormányzati intézményekkel, és a mindennapi létfeltételek hiányával párosultak. Amíg az országban a biztonság nem ért el egy minimális szintet, kilátástalannak látszott, hogy az alapvetően semleges nem kormányzati, fejlesztési- és segélyszervezetek a helyszínre érkezvén meg tudják kezdeni az ország újjáépítését. A stabilizálás érdekében az első PRT-ket, 2002 és 2003 fordulóján, a Tartós Szabadság nevű hadművelet keretében az amerikaiak hozták létre. Ezek legfőbb célja az volt, hogy az újjáépítést, a humanitárius segélyezést és az afgán kormány hatalmának kiterjesztését a biztonság megteremtésével együtt legyenek képesek elősegíteni. A koncepció legnagyobb újdonsága az, hogy a korábban már kialakított civil-katonai együttműködést helyezi a középpontba, hiszen a biztonsági helyzet javításához, illetve a rendszer reformjához segítséget nyújtó katonák mellett civilek tartják a kapcsolatot a helyi civilekkel, a helyi és nemzetközi nem kormányzati szervezetekkel, illetve kisebb-nagyobb fejlesztési projekteket, például kútfúrást és iskolaépítést is felügyelnek. Jelenleg a NATO talán legfontosabb szerepvállalása az afganisztáni ISAF, ahol valóban a biztonsági helyzet konszolidálására, a kormányzati szervek működésének, a közszolgáltatásoknak és a jogrendnek a helyreállítására van szükség. Ez a művelet ugyan sokkal veszélyesebb a Balkánon folytatottaknál, a globális biztonság szempontjából mégis igen nagy a jelentősége. Ez okból a 2006-os NATO-csúcson már az afganisztáni létszámok növelésének igénye merült fel. Általánosságban megállapítható, hogy egyre szaporodnak a világ válságövezeteibe indított nemzetközi akciók, s ezek esetében (legyenek NATO vagy más szervezet által irányítottak) jelentősen megnövekedett az a kockázat, amelyet a részt vevő országoknak vállalniuk kell. Magyarország nem vonhatja ki magát a közös felelősség alól azáltal, hogy kizárólag egy alacsonyabb kockázatú régióba koncentrálja erőit. Afganisztánt kiemelve ismét felmerül a korábban felvetett kérdés, hogy miért is jó hazánk számára, hogy egy távoli országban, magas költségeken nemcsak katonákat állomásoztat, de egy teljes, önálló Tartományi Újjáépítési Csoportot (Provincial Reconstruction Team PRT) is működtet? Az afganisztáni misszióban való részvétel önmagában is külpolitikai elismerést jelent egy országnak, azonban egy önálló PRT felállítása és irányítása rendkívül megemeli hazánk presztízsét. Az adott övezet konfliktuskezelő térképére való felkerülés pozitívan befolyásolja a nemzetközi kapcsolatainkat. A koncepció újdonságából adódik, hogy a PRT-k nem egyformák, az azokat fenntartó nemzet szerint erőteljesen különböznek. A fentebb bemutatott feladatok ellátására minden PRT-t vezető nemzet önállóan alakíthatja ki saját kereteit. Az eddigi tapasztalatok alapján a PRT-k 3 fő típusa különböztethető meg: 1. az amerikai, kis létszámú, katonai irányítás alatt álló, gyors fejlesztési feladatokat ellátó típus, amely elsősorban a rosszabb biztonsági helyzetű területeken jellemző (Dél- és Kelet- Afganisztán), ahol a PRT-t jelentős méretű katonai alakulatok is kiegészítik; 2. a német, nagy létszámú, civil irányítás alatt álló, nagy fejlesztési projekteket is végrehajtani képes típus, amelyet a békésebb tartományokban alkalmaznak; 3. a brit, kis létszámú, elsősorban nem fejlesztési, hanem stabilizációs projekteket végrehajtó típus, amelyet eddig a legsikeresebbnek tartottak, mivel jól tudott alkalmazkodni a különböző tartományokat jellemző körülményekhez. Magyarország 2006-ban Hollandiától vette át a Pol-e Khumriban található tábort a viszonylag békésnek tekinthető Baglán tartományban. A magyar PRT létszáma fővel indult, de mára már bőven átlépte a 200 főt, aminek jelentős része katona. A CIMIC-tisztek támogatásával a polgári feladatok lebonyolítását egy civil irányítja. A magyar PRT alapvetően a hollandok által kialakított kereteket örökölte meg, így a fentebb felsorolt modellek egyike sem érvényes rá egyértelműen. Egyes szakértők a civil elem alacsony hányada miatt elsősorban az amerikai típushoz hasonlítják. 36 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 37

19 Részvétel a békeműveletekben Fsz. Misszió megnevezése Misszió helye Meglévő létszám Megjegyzés 1. UNFICYP Ciprus/Nicosia 84 Békefenntartó 2. UNOMIG Grúzia/Szuhumi 7 Katonai megfigyelő 3. UNMIK Koszovó/Pristina 1 ENSZ-KFOR összekötő 4. MINURSO Nyugat-Szahara 6 Katonai megfigyelő 5. UNIFIL Libanon 4 Térképész ENSZ Missziók összesen: EBESZ Mission to Bosnia and Szarajevó 1 Katonai megfigyelő Hercegovina (BiH) 7. EBESZ Tadzsikisztán Kiev 1 Katonai megfigyelő / tanácsadó EBESZ Missziók összesen: 2 8. EU OHQ Párizs /2007. (10.29) sz. korm. hat. alapján. 9. EU SEC RD CONGO Kongó/Kinshasa 2 EU szakértő 10. EUFOR Szarajevó 14 Törzstiszt; 3 fő váltóállomány 11. EUFOR SZD Szarajevó fő váltóállomány EU Missziók összesen: MFO Sínai-félsziget 27 Fegyveres békefenntartó (+15 fő az IRM-től); 1 fő váltóállomány (kontingensparancsnok) ENSZ, EBESZ, MFO, EU-AU Missziók összesen: KFOR törzs Pristina 6 Törzstiszt-tiszthelyettes 14. KFOR MEL Pristina 10 Eü. Labor 15. KFOR OBZ Pristina 288 Őr és biztosító zászlóalj 16. KFOR TFW törzs Peč 10 Törzstiszt 17. NTM-I Irak (Bagdad) 3 Törzstiszt 18. MALT Irak 15 Összekötő tiszt 19. NHQSA törzs Szarajevó 2 Törzstiszt 20. KFOR SZD Peč 150 század 21. NHQTI (NAT) Albánia (Tirana) 2 Törzstiszt,tts. 22. ISAF MH PRT Afganisztán (PeK) tolmács,+2 civil,+9 külf.,+3 IRM,+1 KFH 23. ISAF-X Afganisztán 31 Egyéni beosztások 24. NATO MLO Belgrád 2 Összekötő tiszt NATO missziók összesen: 714 Missziók mindösszesen: 1040 NATO és nemzeti külszolgálati beosztásban lévő állományból vezényléssel hadműveleti területen tartózkodik 25. KFOR törzs Pristina ISAF -X Afganisztán 1 Összesen: 2 A magyar kormány az 1990-es évek végén 1000 főben jelölte meg azt a maximális létszámot, amelyet az elkövetkező években missziós küldetésekre kiküldeni szándékozik. Ez a keret megfelelt a realitásoknak, hiszen Magyarország méretéhez képest elfogadható nagyságú, ugyanakkor képesek vagyunk finanszírozni katonáink ellátását, illetve a szükséges eszközök, felszerelések, támogatás biztosítását. Az 1000 fős ambíciószint máig érvényes célkitűzés, amelyet hazánk az elvárásoknak megfelelően képes is folyamatosan kielégíteni. Már lassan egy évtizede közel ekkora létszámmal veszünk részt a külföldi missziókban. A táblázatból egyértelműen látszik, hogy katonáinkat jelenleg leginkább a NATO misszióira (missziós létszámunk közel háromnegyede szolgál ezek valamelyikében), azon belül is a Balkánra, illetve az afganisztáni PRT-ra koncentráljuk. Különösen kiemelkedő számunkra a balkáni szerepvállalás, hiszen a térség stabilitása és biztonsága Magyarország elsődleges érdeke, már csak a területi közelségből adódóan is. A magyar csapatok kétharmada a Balkánon, főleg Koszovóban (KFOR) és Bosznia-Hercegovinában (EUFOR) állomásozik. Szerepünk már-már hagyományosnak mondható a két első generációs azaz a felek szétválasztását felügyelő ENSZ-misszióban, Cipruson és a Sínai-félszigeten. Cipruson az UNFICYP (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus) keretében 1995 óta vannak jelen magyar katonák, kiknek feladata elsősorban csak a csapatszétválasztásra vonatkozik. Hasonló tevékenységet látnak el katonáink a Sínai-félszigeten működő MFO (Multinational Force and Observers) keretében is. A két misszió mára igen nagy eredményekkel szolgált, hiszen jelenlétük is hozzájárult ahhoz, hogy mind Cipruson, mind pedig Izrael és Egyiptom között stabilizálódott a helyzet. A magyar vezetés emiatt már egy ideje azt fontolgatja, hogy ezekből a missziókból kivonja a magyar katonákat, és a NATO, valamint az EU új ambícióihoz igazodva a Balkánra, vagy Afganisztánba telepíti át őket. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország a NA- TO-tagság elnyerése óta a kezdeti lelkesedésben tett ígéreteinek csak részben tudott eleget tenni. Ennek következtében a szövetség, de különösen az Egyesült Államok folyamatosan kritizálta hazánkat. Egy PRT felállítása bizonyos mértékig kompenzálni tudja az amerikai igényeket. Vállalásaink jelentős részét máig nem teljesítettük, ennek ellenére a magyar PRT megindulásával halkultak a hazánk szerepvállalását érő kritikák. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világ vezető nagyhatalma, ezért Magyarországnak kis országként bizonyos mértékig meg kell felelnie az amerikai elvárásoknak, hogy az élet egyéb területein előnyhöz juthassunk. Bár Magyarország az EU-hoz is sikeresen csatlakozott, biztonságunk fő letéteményese továbbra is az Egyesült Államok és a NATO. A negyedik kérdésre adott válasz szempontjából lényeges egy olyan tényező, amellyel Magyarország közvéleménye nincs, vagy csak részben van tisztában. A Magyar Honvédség egységei a rendszerváltás óta csak a tényleges hadi cselekmények lezajlása után, a konfliktust követő konszolidáció idején kerültek bevetésre, katonai, félkatonai (pl. rendfenntartás) és nem katonai (pl. infrastruktúra felépítése) feladatokra. Magyar egységeket mind a Balkánra, mind Irakba, mind pedig Afganisztánba csak jóval a háború lezárása után telepítettek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy katonáink ne lettek volna veszélyben a missziók során, de tudni kell, hogy magyar kormány tényleges harci cselekmények lebonyolítására eddig még nem ajánlott fel katonákat. Szemléletesen megfogalmazva, a magyar katonák a műveletek azon szakaszában kerültek és feltételezhetően még egy jó darabig kerülnek bevetésre, amikor már nem lőnek rájuk. Erre azért van szükség, mert a magyar közvélemény, hasonlóan az európai trendekhez, nagyon érzékenyen reagál a honfitársaink halálával járó műveletekre. Nem véletlen, hogy Magyarország, a terrorcselekmények áldozatává vált Spanyolország után, 2004-ben másodikként vonta ki katonáit Irakból. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy Nagy Richárd szakaszvezető halálát követően fokozódott a közvélemény ez irányú nyomása. Éppen ezért fontos, hogy a magyar társadalom és a politikai elit is tisztában legyen azzal, hogy valószínűleg továbbra sem fog sem a NATO, sem pedig az Egyesült Államok ténylegesen harcoló alakulatokra igényt tartani, viszont várható, hogy egyes misszióink veszélyességi foka a közeljövőben jelentősen növekedni fog. Ennek következtében misszióinkban magyar áldozatokra is fel kell készülni! Különösen igaz ez a megállapítás Afganisztánra, ahol a magyar PRT működési területén is megjelentek a tálib erők. Nem csak Baglán tartományban képzelhetők el azonban magyar áldozatok, hanem Afganisztán más területein is, hiszen hamarosan a veszélyes Dél-Afganisztánba is küldünk speciális alakulatokat. Eddig nem esett szó azokról, akiket a válságkezelő műveletek közvetlenül érintenek: a műveletekben részt vevő katonákról. Érdemes ebből a szempontból is átgondolni a magyar szerepvállalásokat, hiszen ez a megközelítés a magyar tudományos életben szokatlan, a médiában pedig szinte egyáltalán nem alkalmazott. Az egyes missziókban részt vevő katonák számára rendkívüli jelentőséggel bír egy külföldi kiküldetés, hiszen a feladat jellegéből adódóan teljesítményük elismerését is jelenti. A legtöbb külföldi megbízatáshoz magas szakmai és fizikai felkészültség szükséges, különösen, ha az egység veszélyes területeken hajt végre feladatokat, illetve több nemzet katonái is helyet kapnak benne. Ilyen körülmények között a folyamatos tapasztalatszerzés és tapasztalatcsere szavatolja a missziók sikerét, illetve a további missziókban a magyar hadsereg felkészültségét. A részvétel fontos tényező a katonák egyéni érdekei, így előmenetele szempontjából is, hiszen az eredményes helytállást általában magas beosztással jutalmazzák. Az egyes missziókban természetesen a feladat veszélyességének mértékéhez igazodnak az anyagi juttatások is. Mindezekből egyértelműen megállapítható, hogy a katonáknak érdekük a missziókban való részvétel, ugyanakkor csak a legfelkészültebb honvédek vehetnek részt a missziókban. Következésképpen feladatukat magas színvonalon, nemzetközi elismeréssel tudják ellátni. A magyar honvédek nemzetközi megítélése rendkívül kedvező, a szakmai és politikai fórumokon folyamatosan pozitívan nyilatkoznak katonáink teljesítményéről. Magyarország részvételét az államépítési műveletekben katonai oldalról leginkább két térségben lehetséges értékelni, Afganisztánban és a Balkánon. Ugyan katonáink és civil alakulataink a világ több pontján is teljesítenek szolgálatot, a legnagyobb létszámban itt vagyunk jelen, illetve katonáink itt látják el a legkomplexebb feladatokat. Magyarország Afganisztánban A szeptember 11-i terrortámadásokat követően, október 7-én az Egyesült Államok és Nagy-Britannia megindította az Afganisztán elleni háborút, amelynek keretében alig néhány hét alatt teljes győzelmet aratott a tálibok felett (Tartós Szabadság Hadművelet). A győzelmet követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa az számú határozatával létrehozta az utólag ISAF-nak elkeresztelt missziót (International Security Assistance Force Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő), amely kezdetben csak néhány ezer fővel működött az ország fővárosában, Kabulban. Az ISAF kiterjesztéséről szó sem lehetett addig, ameddig az Egyesült Államok be nem fejezte az ország vidéki területein folytatott kisebb hadműveleteit. Ezek véget értével, mivel az ISAF katonáinak jelentős részét amúgy is NATO-országok adták, lehetőség nyílt arra, hogy 2003 augusztusában a NATO vegye át az ISAF irányítását, így egyszerűbbé, átláthatóbbá és jobban finanszírozhatóvá téve a missziót. Hamarosan, 2003 októberében megkezdődhetett a misszió kibővítése, így a NATO egységei Kabulon kívül is megjelentek. Már 2003 végén sor 38 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 39

20 került arra, hogy a németek átvegyék a Kunduzban található PRT irányítását (ahova hamarosan magyar törzstisztek és tiszthelyettesek érkeztek). Ezt követően a 2004-es NATO-csúcstalálkozón megegyezés született arról, hogy a NATO az ISAF keretében fokozatosan felügyelete alá vonja az addig csak az amerikai hadművelet által ellenőrzött területeket, így 2004-ben teljes Észak-Afganisztán, majd 2005-ben a nyugati területek, végül 2006-ban a tálibok által gyakran támadott, veszélyesebb keleti és déli területek kerültek az ISAF irányítása alá. A terjeszkedéssel együtt a NATO vezető országai fokozatosan átvették a PRT-k irányítását az amerikai csapatoktól, így az olaszok, hollandok, németek, britek, kanadaiak is önálló tartományokat kaptak. A déli területeken az intenzív összecsapások miatt nagyobb harcoló alakulatok is kerültek a PRT-k mellé. Mára 26 PRT jött létre az országban 14 nemzet vezetésével (ebből Új-Zéland és Svédország nem a NATO tagjai). Számunkra különösen fontos, hogy hazánk 2006 óta a PRT-t fenntartó nemzetek körébe tartozik. Jelenleg 40 különböző nemzet járul hozzá egységekkel az ISAF sikeréhez, így a misszió összlétszáma eléri a főt, amelyet kiegészítenek további, a Tartós Szabadság Hadművelet keretében tevékenykedő amerikai csapatok, illetve az Afgán Nemzeti Hadsereg katonái is. Magyar katonák az ISAF misszióban Magyarország 2003 óta van jelen az ISAF misszióban, ahol kiküldött csapataink összetétele és feladatai folyamatosan változtak. Legelső hozzájárulásunk az afganisztáni misszióhoz egy kis létszámú Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens volt, amely 2003 márciusától az év végéig teljesített szolgálatot. Az afganisztáni békemissziós kontingensbe ekkor még ugyan nem küldtünk ki harci alakulatokat, ám fontos volt megjelennünk itt is. Egyrészt az Egyesült Államok elvárta Magyarországtól, hogy bizonyos mértékben támogassa az afganisztáni békemissziót, másrészt látható volt, hogy a NATO hamarosan átveszi az ISAF irányítását, aminek következtében Magyarország nagyobb alakulatokat is ki fog küldeni Afganisztánba. A kis orvoscsoport jelenléte részben azért volt fontos, hogy jó hírnevet szerezzenek Magyarországnak, részben pedig azért, hogy Magyarország közvéleménye előtt előkészítsék a magyar katonák komolyabb afganisztáni szerepvállalását. A Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens összesen négy váltásban, március és december között teljesített szolgálatot, amelyből az első csoport (hat egészségügyi szakember és háromfőnyi kisegítő személyzet) március 10-én érkezett meg Kabulba. Ez a létszám a későbbi váltásoknál kibővült. A kontingens az ISAF keretein belül látott el feladatokat. A magyar szakemberek a holland egészségügyi részlegnél, illetve a kabuli német tábori kórházban dolgoztak, ahol az afganisztáni nemzetközi misszió ellátását biztosították. Ezen felül itt kezelték az afgán ideiglenes kormány tagjait, a köztársasági elnököt és az ottani nagykövetségek munkatársait is. A magyar orvosok tevékenysége nagyon pozitív nemzetközi visszhangot kapott. Érdemes kiemelni, hogy 2003 nyarán magyar orvosok látták el egy szabadságra utazó német katonákat szállító busz ellen elkövetett öngyilkos merénylet sérültjeit. Az egészségügyi kontingens sikeres szerepléséből kiindulva a magyar kormány továbbra is fenntartotta a magyar hadsereg részvételét az afganisztáni műveletben. Egy decemberi országgyűlési határozat alapján lehetségessé vált legfeljebb 50 egyéni beosztású katona kivezénylése Afganisztánba. Ennek eredményeként ugyan nem küldtünk ki további kontingenseket, de jelentősen növekedett az országban szolgálatot teljesítő magyar katonák létszáma. Törzstisztek és tiszthelyettesek kerültek Kabulba az ISAF Parancsnokságra, illetve Kunduzba, a németek által vezetett PRT-hez. Ezek a katonák a helyi élet beindítását voltak hivatottak szolgálni, amire jó példa, hogy a már korábban az egészségügyi kontingensben szolgált orvosok közül is visszatért egy orvosnő 2003 decemberében, hogy betöltse a kabuli kórház egyik vezetői posztját. Az egyéni beosztású kiküldetések mellett 2004-ben került sor az első nagyobb kontingensünk bevetésére, ami egy teljes MH Könnyű Gyalog Század alkalmazását jelentette. Az országgyűlési határozat alapján 125 fő mellett további 25 főnyi törzstiszt kiküldésére nyílt lehetőség. A Kabulban, az ISAF Parancsnokságon szolgáló kontingens őrzési-védelmi feladatokat és konvojkísérést vállalt. Kiemelendő, hogy 2004 augusztusára megérkeztek első CIMIC-feladatokat ellátó tisztjeink is, akik Kabulból kiindulva segítették a nemzetközi missziót. CIMICtevékenységünk ekkor még limitált, de nagy jelentőségű volt, hiszen az önálló PRT-re való felkészülés szerves részét alkotta a helyi lakossággal fenntartott kapcsolatban szerzett tapasztalat. Afganisztánban szolgáló katonáink száma 2004 után elérte a PRT kialakításához szükséges létszámot, így szétforgácsolt erőinket érdemes volt egy nagyobb presztízsű misszióba, egy önálló PRT kialakításába összevonni. A tervek megszületése után már 2005-ben megkezdődtek az előkészületek a magyar PRT felállítására mind minisztériumi szinten, mind pedig terepszemlék és konzultációk keretében. Magyarország október 1-jétől vette át a hollandoktól a bagláni PRT irányítását, ahol először fős létszámmal vett részt. Az idő múlásával ez a szám jelentősen kibővült, így mára a magyar PRT 195 katonából áll, akiket kiegészít 9 külföldi is, illetve további civil szakértők és minisztériumi megbízottak. (A PRT mellett további 31 katonánk van egyéni beosztásban az ISAF-nál). A PRT-t létrehozó kormányhatározat alapján ez a szám még valamelyest bővülhet, de csak annak figyelembevételével, hogy a váltási időszakot is beleértve maximum 450 katonánk lehet Afganisztánban. CIMIC (Civil-Military Cooperation civil-katonai együttműködés) és PSYOPS (Psychological Operation Center Lélektani Műveleti Központ) A civil-katonai együttműködés (CIMIC) ugyan már korábban is a NATO tevékenységének részét képezte, a hozzá tartozó képességek kidolgozására azonban először csak az 1999-es Stratégiai Koncepció keretében, a NATO feladatrendszerének átalakítása idején került sor. A korábban mellékesnek, járulékosnak tekintett tevékenység a második, harmadik, de főleg a negyedik generációs béketámogató műveleteknél elengedhetetlennek bizonyult (lsd.: A missziók generációi című írásunkat). Ahogyan az egyes műveleteknél szaporodtak a nem szigorúan katonai feladatok, és egyre nagyobb hangsúly helyeződött a lakossággal, a civil szférával való kapcsolattartásra, valamint a polgári közigazgatás felépítésére, úgy vált a CIMIC nélkülözhetetlenné. Definíció szerint a civil-katonai együttműködés a katonai és a civil oldal (kormányzati és nem kormányzati szervek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek, valamint a helyi lakosság) között kiépített és fenntartott koordináció és együttműködés a katonai feladat eredményes végrehajtása érdekében 1. A hadműveletek, béketámogató és válságreagáló műveletek sikeres végrehajtása nagyban függ a műveleti terület társadalmi, politikai viszonyainak megismerésétől, a helyi lakossággal és a nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolattartás minőségétől éppúgy, mint attól a képtől, ami a konfliktusokban részt vevő felekben, illetve a lakosságban a misszióról kialakult. Lényeges, hogy a válság megfékezésében jelentős szerepet játszhatnak nemzetközi nem kormányzati, humanitárius és segélyszervezetek, továbbá a térségben a média képviselőinek jelenlétével is számolni kell. Baglán tartomány Afganisztán nyugodtabb, biztonságosabb északi részén található, és körülbelül Magyarország területének egynegyedét teszi ki ( km 2 ). A tartomány több jellemzője is szavatolja, hogy a magyar katonák kisebb problémákkal szembesüljenek munkájuk folyamán, mint más régiókban. Baglán eredetileg a kunduzi, német irányítású PRT fennhatósága alá tartozott, de 2004-ben leválasztották arról, és Hollandia alakított ki a területen egy önálló PRT-t. A holland közvélemény hozzáállása a katonai kockázatvállaláshoz nagyjából hasonlít a magyar álláspontra, tehát olyan missziót akartak létrehozni, ahol a lehető legkisebb biztonsági kockázat mellett érhetnek el látványos eredményeket. A hollandok számára Baglán kiválasztásában az játszott szerepet, hogy a tartomány nyugodtnak tűnt, etnikai feszültségektől nem volt annyira terhelt, illetve távol feküdt a legfőbb konfliktusövezetektől. Baglán előnyös választásnak tekinthető abból a szempontból is, hogy a tartomány viszonylag gazdag, mivel működő mezőgazdasággal, megfelelő mennyiségű vízkészlettel rendelkezik, illetve kezdetleges ipari tevékenység (bányászat, cementgyártás) is folyik a területén. Fontos, hogy a földek csekély hányadát ültetik be mákkal, a mezőgazdaság elsősorban a rizstermesztésre épül, így Baglán nem tartozik a nagy ópiumtermelő régiók közé. A tartomány további előnye, hogy a lakosság jelentős része hagyományosan tálibellenes, így a visszaszivárgó tálib erők nehezen tudnak lakossági támogatást kialakítani. Ennek oka abban lelhető fel, hogy a tálib rezsim idején az ellenállás egyik központja a Baglán tartományban élő tadzsik hadvezérekből állt. Mindezen körülmények között a holland, majd pedig a magyar kormány számára is optimális döntés volt a bagláni PRT kialakítása. Nem szabad azonban a pozitív tényezőket túlbecsülni, hiszen azok korántsem jelentik azt, hogy a terület biztonságos lenne, illetve, hogy a magyar csapatoknak ne lenne kiemelkedően fontos feladata a további stabilizálás. A biztonsági helyzet nem romlott, de nem is javult jelentősen az utóbbi időben. A magyar PRT elsősorban az előtte működő holland mintát vette át, ami azt jelenti, hogy elsősorban katonákat küldtünk ki, a civil elem ennek lett alárendelve. A közel 200 fős katonai elemet csak egy, a Külügyminisztérium által megbízott nagykövet egészítette ki. Mára a civil elemek száma átmenetileg megemelkedett, mivel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megbízásából civilek (rendőri kiképzők) is érkeztek a táborba. A magyar PRT elsődleges feladata a biztonsági helyzet javítása a tartományban, amelyet többféle tevékenységgel igyekeznek elérni: A CIMIC teremti meg és tartja fenn a kapcsolatot a fentebb felsorolt civil szereplők és a katonai erők között. Ezek alapján tehát a CIMIC feladatai közé a következők tartoznak: kapcsolattartás a civil testületekkel; a helyi polgári környezet és szükségletek értékelése; a katonai erők polgári szférával kapcsolatos tevékenységének felügyelete, a szükséges szakértők biztosítása; a polgári feladatok folyamatos, zökkenőmentes, a megfelelő hatóságok számára történő átadásának elősegítése; tanácsadás a misszió parancsnokának. A PSYOPS definíció szerint olyan tervezett lélektani műveleti tevékenység, amely béke, válság és háború időszakában az ellenséges és a semleges közegekre irányul, s amelynek célja, hogy hatást gyakoroljon a politikai és katonai célkitűzések elérését befolyásoló célcsoport(ok) szellemi beállítottságára, magatartására és viselkedésére. 2 Röviden megfogalmazva ez annyit tesz, hogy a lélektani műveletek célja a hadművelet sikerességét a célcsoportokra való megfelelő ráhatással elősegíteni. Ennek eszközkészlete a szórólapoktól, ajándékoktól kezdve a misszió direkt reklámozásáig is terjedhet. Magyarország a NATO tagjaként 2000-ben vállalta a CIMICképességek kialakítását ban jött létre a Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési Központja, amely hamarosan megkezdhette működését ben a központ feladatrendszere lélektani műveletekkel bővült. Az összevonás eredményeként 2004-ben létrejött az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ. A központ feladata felkészíteni állományát a fent bemutatott feladatok ellátására, biztosítani a műveleti feladatok végrehajtását, értékelni a válságokat, illetve kapcsolatot tartani a többi ország CIMIC-központjával. 1,2. Honvédelmi Minisztérium honlapja: 40 Működésképtelen államok és államkudarcok Működésképtelen államok és államkudarcok 41