Kánikula. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hírlevele július

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kánikula. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hírlevele 2007. július"

Átírás

1 A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hírlevele július Kánikula A 35 fokos hőségben nem könnyű dolgozni. Vannak azonban, akiknek nap, mint nap ennél melegebb helyiségben kell bizonyítaniuk. Gondoljunk azokra a villamos- és trolivezetőkre, akik egész nap a sofőrfülkében izzadnak. Gondoljunk azokra az építőmunkásokra, akik a repülőtér új aszfaltútját készítik. Azokra a parkolóőrökre, akik a tűző napon dolgoznak. Nyár van. A szabadságolások ideje. Fel lehet szállni egy Debrecenből induló repülőgépre, és két óra múlva már a hűvös tenger habjaiban hűsölhetünk. 12 város érhető el a Mikepércsi úti légikikötőből, ahonnan az ország minden részéből nyaralni indulnak a turisták. Ha már innen indulnak, kínáljunk nekik nyári programot, hátha visszatérnek Debrecenbe. Javasoljuk a nyári programkavalkádot, a Nagyerdő fái alatt egy üdítőt a Vigadó teraszán, vagy a Hotel Lycium árnyékos ernyői alatt. Lehet strandra menni, az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőbe, versenyt lehet úszni Debrecen legújabb büszkeségében, a sportuszodában. Aki otthon szeretne pihenni, nézheti a Debrecen Televíziót, olvashatja városunk kiadványát, a Debrecen hetilapot, vagy hallgathatja az egyedi zenei kínálatával jelen lévő Friss Rádiót a 90 MHz-en. Mindenki megtalálhatja a nyár igazi arcát, MI DEBRECENIEK fedezhetjük fel igazán városunk szépségeit. Tessék sétálni, korzózni, megfigyelni az épületek rejtett kincseit, és érezzük, hogy ez a város értünk, debreceniekért van. Legyünk mi is a városért: ugye milyen zene füleinknek a felújított játszótereken a gyerekzsivaj? Milyen szépek a tiszta és virágos kertek, parkok? Emlékszünk még arra, hogy a Zákány utcán nyaranta nyeltük a port, hogy attól féltünk, hogy a szovjetek maradék-kerítése gyermekünkre ne omoljon? Ma ott áll a Főnix Csarnok, a sportuszoda, az egyetemi campus. Hasonló a helyzet a debreceni nemzetközi repülőtéren: a háborús övezet folyamatosan eltűnik, új épületszárnyak nőnek ki a földből, új lehetőségeket biztosítva a debrecenieknek. Megváltozik a környék, élettel telítődik

2 2 Cívisváros július Cívis Ház Zrt. Ingatlanfejlesztések a belvárosban Új üzlet- és irodaházzal gazdagodik hamarosan a belváros. A Széchenyi utca 31. szám alatti telken épülő csaknem négyezer négyzetméteres létesítmény alapkövét június 19-én rakta le Nyíri László, a Cívis Ház Ingatlan Kft. ügyvezetője és Balogh Róbert az Épszer Innobau Kft. projektmendzsere. Az irodaház egy példaértékű együttműködés részeként jön létre, ugyanis az Apolló tömbberuházással kapcsolatos ingatlan adás-vételért az Épszer Innobau Kft. nem készpénzben fizet, hanem felépíti az új irodaházat, amelynek a tulajdonjoga a Cívis Házé lesz. A 3725 négyzetméteres épületben az üzletek és irodák mellett teremgarázst is kialakítanak, a 800 millió forintos beruházás átadása jövő nyáron várható. Apolló-tömb A Cívis Ház Zrt. melynek leányvállalata a Cívis Ház Ingatlan Kft. alapfeladatai közé tartozik az ingatlanfejlesztés, amely révén tovább szépül Debrecen városa. Példaként említhető a Gambrinus-köz és az Apollótömbberuházás is, illetve belvárosi épületek homlokzatának és belső udvarának felújítása. A cég ezekhez a feladatokhoz keresi a megfelelő partnereket, egyik ilyen az Épszer Innobau Kft., amellyel az Apolló-tömbön is együtt dolgozik. A tömb rehabilitációja akkor vett új lendületet, amikor a 2006-ban lebonyolított nyilvános pályázat eredményeképpen megindult a tényleges munka a Piac utcától a Miklós u. 5. számú ingatlanig terjedő területen. A pályázaton nyertes Épszer Innobau Kft. már akkor jelezte konkrét tanulmánytervek formájában is, hogy lehetőséget lát a rehabilitáció területi kiterjesztésében. Az elmúlt időszakban több érdeklődés is érkezett a terület befektetési lehetőségeivel kapcsolatban. Ennek első előkészítő lépéseként az Önkormányzat kérésének megfelelően a Cívis Ház Zrt. megkereste, megkeresi a területen lakó bérlőket abból a célból, hogy az elhelyezésük lehetőségét, és a bérlők igényeit felmérje. A beszélgetések alkalmával a bérlők tájékoztatást kapnak a kínálkozó lehetőségekről, ami a rendeletek szerint cserelakás biztosítását, vagy térítési díj fizetését jelentheti. Hasonló az eljárás az üzlethelyiségek bérlőivel szemben is. A tömb érintett részén lévő ingatlanok a már beindult rehabilitáció részeként, de akár önállóan is hasznosíthatók, ezért az előző pályázat nyertesén túl több további pályázó jelentkezésére is számítani lehet. Az előkészítő munkálatok már folynak, és várhatóan még idén ősszel el is kezdődik az első ütem, amelyben egy 25 ezer négyzetméteres üzletház alapkövét rakják le. Az ötszintes épület mélygarázsában 300 parkolóhelyet alakítanak ki, amely a belvárosi közlekedési, parkolási nehézségeken is enyhít.

3 2007. július Cívisváros 3 Debreceni Gyógyfürdő Kft. Élő kívánságműsor az Aquaticumból Megnyitott a Vigadó Étterem terasza A DVSC Női Kézilabdacsapatának játékosai: Szűcs Gabriella, Orbán Annamária, Ruta Lataikaite és Garami Gábor a Danubius Rádió műsorvezetője május 26-án szombaton délután Garami Gábor műsorvezetésével a Danubius Rádió hétvégi Kívánságműsora élőben jelentkezett az Aquaticum Mediterrán Élményfürdőből. Kicsik és nagyok élőben kérhették kedvenc számukat a rádiótól. A helyszínen a közönség találkozhatott Orbán Annamáriával, Szűcs Gabriellával és Ruta Latakaitével a DVSC- Aquaticum női kézilabdacsapatának játékosaival is. A gyermekrajzpályázat díjazottjai a hátsó sorban a díjátadókkal: Holléry Tibor az Aquaticum Gyógy- és Fürdőközpont szolgáltatási és értékesítési igazgatója, Ruta Latakaite, Orbán Annamria, Szűcs Gabriella DVSC- Aquaticum. Ezen a napon kerültek kiosztásra azok a díjak, amelyek az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő által meghirdetett Az Én Aquaticumom című pályázatra érkeztek. Megyei és debreceni iskolák tanulói összesen 285 pályaművet (fotót, filmet, rajzokat) küldtek be május 26-án a díjazottak Holléry Tibor szolgáltatási és értékesítési igazgatótól és a DVSC-Aquaticum kézilabdás lányaitól vehették át az elismeréseket. Egy szinttel a zaj és a rohanás fölött Megnyílt a Panorámabár Új étlappal nyitott a Vigadó Étterem terasza. A tavaly Rozmaring-díjjal kitüntetett étterem a hagyományokhoz híven magyaros ízekkel várja a debrecenieket és a turistákat. A kemencében és roston sült étel-specialitások, kenyérlángos mellett újdonság a grillcsirke, hétvégenként pedig bográcsos ételeket kínálnak. A nyári szezonban havonta egyszer tematikus hétvége keretében egy-egy nemzet ételeinek bemutatására kerül sor. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is lesznek komolyzenei programok, a könynyebb műfajok kedvelőt pedig kéthetente csütörtökönként az Abrakazabra szórakoztatja. Szakmai sikerek az V. Gál Sándor Emlékversenyen június 9-10-én a Debreceni Pulykanapokhoz kapcsolódóan rendezték meg az V. Gál Sándor Emlékversenyt. A versenyre az ország minden tájáról érkeztek résztvevők, 53 versenyző összesen 10 kategóriában mérte össze tudását. A zsűri az ország legjobb szakembereiből állt. A Debreceni Gyógyfürdő Kft. vendéglátásán dolgozó munkatársak a versenyről ismét számos díjjal térhettek haza: Gyönyörű kilátás és kellemes virágillat fogadja a Kölcsey Központ panorámateraszára látogatókat. Kényelmes fotelek, kellemes virágos környezet, hideg üdítők, jégkrém, kávé, különleges szivarok, whisky és konyakválaszték és különféle más italok várják a Panorámabár vendégeit. Nyitva: minden nap óráig. Csidei Tamás, a Hotel Lycium**** séfje B kategóriában (melegen elképzelt hidegen tálalt ételek) aranyérmes lett és I. helyezést ért el. Az A és B kategóriában az abszolút első helyet szerezte meg, így a vándorkupát is hazavihette. A kupát tavaly kollégája Szabó Zoltán a Hotel Lycium**** séfje hozta el. Kerek Attila, a Hotel Lycium**** felszolgálója aranyérmes munkát készített, maximális ponttal első helyezést ért el. Polónyi György, az Aquaticum Termál és Wellness Hotel**** konyhafőnök-helyettese A kategóriában hidegkonyhában aranyérmes munkát készített és összetettben I. helyezést ért el. Soós Gyula az Aquaticum Termál és Wellness Hotel**** konyhafőnök-helyettese a szabadtéri főzőversenyen ezüstérmes lett. Elnyerte a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség különdíját és a város különdíját is.

4 4 Cívisváros július AIRPORT-DEBRECEN Kft. Fejlesztések a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren Nyári charterjáratok A fejlesztések eredményeképpen megvalósult egy az Európai Uniós normáknak és a nemzetközi előírásoknak is megfelelő légikikötő, ahonnan 2007 nyarán összesen 15 charterjárat indul 11 desztinációba. A nyár folyamán Debrecenből közvetlen járatokkal elérhető városok: Monastir Tunézia Sharm El Sheikh Egyiptom Zakynthos Görögország Kréta Görögország Korfu Görögország Rodosz - Görögország Drezda Németország Lipcse Németország Mallorca Spanyolország Burgasz Bulgária Antalya Törökország A menetrendről és a járatokról bővebb információ a honlapon található, valamint az utazási irodákban kérhető. Újabb fejlesztéseket valósított meg a Debreceni Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, az AIRPORT-DEBRECEN Kft. a tavaly több mint utast fogadó debreceni légikikötőben. Az állandó vámúttal és nemzetközi légi határátkelőhellyel rendelkező repülőtéren folytatódott a parkolók bővítése. A 369 személygépkocsi és 16 busz várakozását biztosító parkolót térítésmentesen használhatják a Debrecenből utazók, illetve az ide érkezők. Az utasparkoló mellett 2007 nyarára elkészült a szolgálati parkoló is, mely 61 gépkocsi befogadására alkalmas. Új bejárat, rövidebb bekötőút, bővülő szolgáltatások Légimentők bázisa Megállapodott az AIRPORT-DEBRECEN Kft. és az Országos Mentő Szolgálat egy 4000 négyzetméteres légibázis kialakításáról a debreceni repülőtéren, így a jövőben még biztonságosabb körülmények között dolgozhatnak a légimentők. Tovább folytatódott a repülőtér biztonsági rendszerének kiépítése is, a légikikötő teljes területén járőrutat építettek ki. A ban 3500 m 2 nagyságúra bővített utasforgalmi terminál számítógépes utas- és pogygyászkezelési rendszerrel működik, az utazók 6 check-in pultnál vehetik fel beszállókártyájukat. Az utasterminált a jövőben egy rövidebb bekötőúton érhetik el az utazni vágyók, a napokban kezdték meg a bekötőút építését, amely jelentősen lerövidíti a reptéri utat. A reptérre érkezőknek első látásra az tűnhet fel, hogy elbontották azokat a hangárokat, melyek az új bejárat kialakítását akadályozták, de a jelenleg még használatos régi bekötőútnál is folyamatos a terület rendezése. Többek között elbontják azokat az épületeket, melyek a bejárattól néhány méterre találhatóak, és az egykori szovjet hadsereg kiszolgáló-létesítményei voltak. A területrendezéssel új fejlesztési lehetőségek nyílnak meg a repülőteret üzemeltető vállalkozás előtt. Nem csak a repülőtér külső területén találkozhatunk építési munkálatokkal, hiszen a terminálba belépve szintén fejlesztések zajlanak. Idén nyáron kezdődött meg a vendéglátó-egységek, ajándékbolt és duty-free shop kialakítása, így további szolgáltatásokkal bővült a reptér kínálata. Ellenőrzött légtér június 12-től ellenőrzött légtérként működik Debrecen város nemzetközi légikikötője, amely az idei felügyeleti szemlén is megtartotta az ICAO 7-9 kategóriát, melyet tavaly szerzett meg.

5 2007. július Cívisváros 5 A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. közleménye Energiafelhasználási támogatás Debrecenben A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. a lakosság energiafelhasználásának szociális támogatásáról szóló 231/2006. (XI.22.) Kormány rendelet megjelenését követően - az országban szinte elsőként - alkalmassá tette számlázási rendszerét a Magyar Államkincstártól elektronikus formában érkező adatok gyors és pontos feldolgozására. A korábban alanyi jogon járó támogatás megszűnésével együttjáró áremelés és az egyéni (jövedelemtől függő) támogatás igénylési lehetőség miatt társaságunk a kintlévőségének drasztikus emelkedését valószínűsítette. Ennek áthidalására társaságunk jelentősen mérsékelte a január havi számlák hődíj-részfizetés tartalmát, aminek látható eredménye, hogy a január havi kintlévőség szinte megegyezett a decemberi záró értékkel. Január hónapban több lépcsőben felhasználónk kapott különböző kategóriás támogatást, amelyeket a február havi számlákban tüntettünk fel. Februárban a teljes távhődíj változással szembesültek a debreceni - támogatott és nem támogatott- felhasználók. Március hónapot illetően a támogatottak száma már felhasználó volt, de sajnos annak ellenére, hogy a kedvező időjárás miatt márciusban csökkentettük, áprilisban pedig lényegében nem számláztunk hődíj részfizetést, a kintlévőség növekedett. Úgy gondoljuk, hogy április végére a jogosultak döntő többsége bekerült a támogatási rendszerbe és a helyzet - a kintlévőségeket is ideértve stabilizálódni fog. Néhány számadat a támogatást májusi állapot szerint igénybevevő felhasználókról, kategóriák szerint: MINTA Összes támogatott: db az összes lakossági felhasználó 59,5 százaléka Ebből A kategória db 41,5 % Ebből B kategória db 26,2 % Ebből C kategória db 20,2 % Ebből D kategória db 12,1 % Fentieket összegezve: január április hónapokra társaságunk a számlázás szabályai alapján 468 millió Ft x 3,5 hónap = millió Ft hődíj részfizetést küldhetett volna ki a lakossági felhasználóknak. Felhasználóink várható fizetőképességének, az átlagosnál melegebb időjárásnak és az épületek tényleges hőfelhasználásának figyelembevételével a fenti tervezett hődíj részfizetési összeget összesen mintegy 617 millió forinttal csökkentettük a lakossági felhasználók havi számláiban. Hasonló jellegű részfizetési módosítást (csökkentést, emelést) a jövőben is alkalmazni fogunk, amelyet a felhasználóink döntő többsége megértett és jónak ítélt. A célunk minden esetben az, hogy a hőmenynyiségmérők leolvasása után az elszámolási különbözet minél kisebb legyen. Az évközi tárgyhavi hőmennyiségek és hődíjak mérséklése ellenére a május 15. utáni elszámolások alkalmával előfordulhat, hogy a mérésen alapuló tényleges hőfelhasználás a részszámlákban szereplők összegét meghaladja, vagy alatta marad. Amennyiben az évközben kiszámlázott hőmennyiség alatta marad a tényleges hőfelhasználásnak, akkor a többlet hődíjat a felhasználónak az elszámoló számla alapján be kell fizetnie társaságunk felé, viszont a többlet hőfelhasználáshoz kötődő jogos többlet támogatást társaságunk negatív előjellel- jóváírja ugyanezen számlában. Amennyiben az évközben kiszámlázott hőmennyiség meghaladja a tényleges hőfelhasználást, akkor a befizetett többlet hődíjat negatív előjellel- jóváírjuk a felhasználónak az elszámoló számlán. Ebben az esetben viszont az évközben kiszámlázott többlet hőmennyiséghez tartozó jogosulatlan többlet támogatást vissza kell vonni a felhasználótól. A visszavonandó támogatás: előjel nélkül pozitív számként- jelenik meg ugyanezen számlában. A számla alján szereplő EGYÉB INFORMÁ- CIÓK rovatban megadjuk továbbá a: Tám. jogosultság a számlára: címszót követően a támogatott nevét, a támogatási határozat számát, a támogatási sávot, a támogatás mértékét (Ft/MJ), a támogatásra jogosult hőmennyiség egyenleget (MJ) és a támogatási egyenleget (Ft).

6 6 Cívisváros július DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Tizenegy új trolibusz A terveknek megfelelően halad az új Ganz Solaris Trollino T12-es típusú trolibusz járművek beszerzése. A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. az év végére további 11 új járművel szállítja az utasokat. Ezek a járművek mind külsőre, mind belsőre megegyeznek a már közlekedő járművekkel, csak a teljesítményük lesz nagyobb. A trolibuszokat a fővárosban szerelik össze, a munkálatok a terveknek megfelelően haladnak, a beszállító tudja tartani az ütemtervet. Az új járművekből 5 darabot ez év október végén, 6 darabot pedig november végén tudnak forgalomba helyezni. Az év végére megérkező trolibuszok közül valamennyi képes lesz önjáró üzemmódra, tehát vezeték nélkül is tudnak közlekedni. A tervezettnél darabonként 5 millió forinttal olcsóbban, összesen 951 és fél millió forintért beszerzett járművek mellett a DKV Zrt. megtartja az Ikarusz 280 T9-90 típusú trolibuszokat is, amelyek új külsőt kapnak. A 16 ZIU típusú, több mint 20 éves trolibusz közül azonban csak ötöt üzemeltet tovább a társaság. A csapvíz egészséges és finom A Debreceni Vízmű Zrt. vízkóstolót tartott általános és középiskolásoknak a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet udvarán a június 4-i, környezetvédelmi világnapi akción. Több mint 300 érdeklődő háromféle vizet kóstolhatott meg, és szavazhatott arról, hogy szerinte melyik a legjobb ízű. Az A - val jelölt víz a Debreceni Vízmű Zrt. II-es Víztermelő Üzemében előállított tisztított és szűrt rétegvíz volt, klórozás nélkül. A B jelű tartály a II-es Víztermelő Üzemben előállított, kevert vizet tartalmazta, amely fertőtlenítés utáni, szolgáltatott víz volt. A C tartályba szénsavmentes ásványvizet töltöttek. A leadott szavazatok alapján, a kóstolók (662 ponttal) a kevert vizet tartották a legjobbnak. A második helyen végzett a rétegvíz (624 ponttal), a 3. pedig a szénsavmentes ásványvíz lett (465 ponttal), amely már nemzetközi versenyben is sikeresen mérette meg magát. A Debreceni Vízmű Zrt. örömmel nyugtázza, hogy terméke tetszést váltott ki, és a jövőben is a vezetékes ivóvíz értékének elismertetéséért dolgozik, hogy növelje fogyasztóinak megelégedettségét.

7 2007. július Cívisváros 7

8 8 Cívisváros július Képes híreink Baba-mama szobát alakítottak ki a Debreceni Gyermekklinikán a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 3 millió forintos adományából. A csecsemőosztályon kialakított 2 kórteremben a kisbetegek akik az ország minden részéből érkeznek édesanyjuk mellett lábadozhatnak. Az Év üzlete verseny vendéglátóhely kategóriájában a Vigadó Étterem nyerte el a szakmai zsűri díját. Az elismeréssel járó oklevelet és cégért Fazekas Lajos, az éttermet üzemeltető Debreceni Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője június 27-én vette át Kósa Lajostól, Debrecen város polgármesterétől. Gyermekbarát szolgáltatással várja az utazni vágyókat a debreceni nemzetközi repülőtér. A gyerekekre is gondolva a beszállást megelőzően kb. 1,5-2 órát kell várakozni gyermekjátszó sarkot alakított ki az AIRPORT-DEBRECEN Kft. a debreceni légikikötő földszinti utastermináljában. A kicsik és nagyok játszással, játékokkal is eltölthetik a gép indulásáig hátralévő időt. A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hírlevele Megjelenik negyedévente, példányban Szerkesztette: Zámbori Péter Felelős kiadó: Dr. Mészáros József, általános és stratégiai igazgató Kiadja: a Debreceni Vagyonkezelő Zrt Debrecen, Tüzér u. 4. Telefon: 52/ vagyonkezelo@dvrt.hu Nyomtatás: Alföldi Nyomda Terjesztés: Magyar Posta Rt.

Segíteni másokon. Hárommillió forintot adományozott a Debreceni Vagyonkezelő a Gyermekklinika alapítványának

Segíteni másokon. Hárommillió forintot adományozott a Debreceni Vagyonkezelő a Gyermekklinika alapítványának A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. hírlevele 2007. április Segíteni másokon Hárommillió forintot adományozott a Debreceni Vagyonkezelő a Gyermekklinika alapítványának A Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és az általa

Részletesebben

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején

Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején Ideiglenes forgalomkorlátozás a 46. Virágkarnevál idején A közlekedőknek forgalomkorlátozásra kell számítaniuk Debrecenben 2015. augusztus 19- én és 20-án, a 46. Virágkarnevál miatt. A karneváli menet

Részletesebben

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR

SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR SCHLICHTER ÜZLETHÁZ A SOKOLDALÚ VÁLASZTÁS NYITÁS: 2015 NYÁR A város közlekedési csomópontjában Az egykori Pattantyús-házak Schlichter Üzletház néven születnek újjá Győr központjában, az Eszperantó utca

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten...

Tartalomjegyzék. Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 2014 18. hét Tartalomjegyzék Irodapiaci hírek... 3 Friss hír: megújul a Szabadság téri volt MTV székház... 4 Új irodaházak épülnek Budapesten... 5 2/5 Irodapiaci hírek 2014 18. hét 3/5 Friss hír: megújul

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo

Részletesebben

Sajtóanyag. Debrecen turisztikai szezonnyitója 2007. május 07. Turisztikai szezonnyitó magazin

Sajtóanyag. Debrecen turisztikai szezonnyitója 2007. május 07. Turisztikai szezonnyitó magazin Sajtóanyag Debrecen turisztikai szezonnyitója 2007. május 07. Turisztikai szezonnyitó magazin Az idén negyedik alkalommal jelenik meg Debrecen ingyenes magyar nyelvű turisztikai kiadványa, melynek célja

Részletesebben

Várakozással teli tavasz

Várakozással teli tavasz A Debreceni Vagyonkezelő Rt. hírlevele 2006. február Várakozással teli tavasz Várakozással teli tavasz köszönt be a Debrecenben élők számára. A Kölcsey Központ mellett nyílik meg a város legújabb szállodája,

Részletesebben

Appeninn Nyrt. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com

Appeninn Nyrt. 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com 1022 Budapest, Bég u. 3-5. www.appeninnholding.com Az Appeninn küldetése A 2009 végén megalakított Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. Magyarország egyik legdinamikusabban növekvő befektetési társasága.

Részletesebben

UTAZÁSI IRODÁK A KULISSZÁK MÖGÖTT. Molnár Judit

UTAZÁSI IRODÁK A KULISSZÁK MÖGÖTT. Molnár Judit UTAZÁSI IRODÁK A KULISSZÁK MÖGÖTT Molnár Judit Utazási irodák a kulisszák mögött Bemutatkozás MUISZ alelnök Budapesti Békéltető Testület tagja OTP Travel ügyvezető 40 éves a MUISZ 1974 7 utazási iroda

Részletesebben

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Budapesti Trolibusz-közlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), a BKV közreműködésével az Országos Trolibusz Szakmai Találkozót. A március 20-tól 22-ig tartó

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére

A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére A Cívis Ház Zrt. debreceni ingatlan-ajánlatai befektetők részére Tartalomjegyzék 1. Arany J u. 56., 2x4 lakásos sorjellegű társasház (telek és jogerős építési engedély) 2. Bajcsy-Zs u. 11-13., 7855 m 2

Részletesebben

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS

MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS MÓDOSUL A REPTÉRI KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS, ELINDUL AZ ÉJSZAKAI VILLAMOS-KÖZLEKEDÉS A Debrecen Airport folyamatos utasforgalmának növekedéséhez, valamint a repülőtérhez kapcsolható vállalkozások kiszolgálására,

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének október 29-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének október 29-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött.

A 95%-os támogatású, 156 millió Ft összköltségű projekt a Támogatási Szerződés szerint 2014. január 1. napjával elkezdődött. SAJTÓKÖZLEMÉNYEK 2014 JANUÁR 15. Kalocsa Városa ismét elnyert pályázattal büszkélkedhet. Ezúttal az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A kedvezményes mennyiség éves elszámolása a naptári év végét követő első elszámoló számlában, azaz az éves leolvasást követően történik meg.

A kedvezményes mennyiség éves elszámolása a naptári év végét követő első elszámoló számlában, azaz az éves leolvasást követően történik meg. 1.) A részszámlázást választott fogyasztóinknál a tényleges fogyasztás elszámolási időszaka a két leolvasás közötti 12 hónap, ezzel szemben a kedvezményes árral elszámolható fogyasztás a jogszabály alapján

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

Tompaháti lovas nap 2011

Tompaháti lovas nap 2011 á z h i y g e k e r e D Hírek szám. I -V m a y fol. év I I X. 2011 us uszt Aug er emb t p e Sz t a! n o v i k ha n e l e j Meg A Derekegyházi Önkormányzat megbízásából szerkesztett független információs

Részletesebben

A Debreceni. Egy ilyen szinten kiépített rendszer mellett már-már természetes, hogy GPS alapú utastájékoztatás

A Debreceni. Egy ilyen szinten kiépített rendszer mellett már-már természetes, hogy GPS alapú utastájékoztatás A Debreceni Közlekedési Zrt. (továbbiakban DKV Zrt.) Debrecen város helyi közlekedésében a trolibuszok és villamosok üzemeltetésével foglalkozik. Emellett tevékenységi területének jelentôs része a városi

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan PÁLYÁZAT Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan Irányár: 228 840 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-14-000180 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p192640 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA

UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA UTAZÁS ÉS SZABADIDŐ2008. KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR DEBRECEN 2008. MÁRCIUS 28-30. STATISZTIKA DEMOGRÁFIA megoszlás férfi 46% nő 54% megoszlás 20 év alatt 7% 20-29 között 40% 30-39 között 20% 40-49 között 14% 50-59

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E

O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L E L N Ö K E 146/2013. (IV. 4.) OBH számú határozat a Magyar Igazságügyi Akadémia szolgáltatásainak térítési díjairól Az Országos Bírósági Hivatala Budapest

Részletesebben

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról

Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Beszámoló a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Crux-Ker Kereskedelmi Bt. Pályázó címe: 3060 Pásztó, Csohány Kálmán utca 12. Ügyfél-azonosító: 1004811576 Támogatási

Részletesebben

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk!

Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! XIII. kerület Gömb utca 17-21. Velünk kerek a világ! Találja meg otthonát vagy befektetését nálunk! www.gombhaz.com Modern lakáselrendezés Miért a Gömb Ház legyen az otthona? Alacsony fenntartási költség

Részletesebben

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Magyar Turizmus Zrt. 1115 Budapest, Bartók Béla út 15-113. Tel.: (6-1)488-87 Fax: (6-1)488-86 E-mail: htbudapest@hungarytourism.hu www.itthon.hu Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa Az észak-európai

Részletesebben

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Kasza Viktor Vezető ingatlan-képviselő +36707038450 viktor.kasza@lidohome.hu Ingatlan jellemzői Ingatlan leírása A LIDO HOME SIÓFOK eladásra kínálja a 01479-es számú, kiváló tulajdonságokkal

Részletesebben

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE

KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE KOVÁTS ÁKOS DEBRECEN FŐÉPÍTÉSZE CÍVIS HÁZ ZRT. VEZETŐJE FŐÉPÍTÉSZ ELVEK CÍVIS HÁZ ZRT. ESZKÖZÖK VÁROSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RENDEZÉSI TERVEK, ÉPÍTÉSI ÉS ESZTÉTIKAI SZABÁLYOK FEJLESZTÉSI IRÁNYOK ISMERETE

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló

Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29. Beszámoló Bodnár Sándor 4150, Püspökladány, Toldi u.10. Adószám: 47773275-2-29 Beszámoló a Püspökladány város közigazgatási határán belül autóbusszal végzett menetrendszerinti helyi személyszállítási tevékenységről,

Részletesebben

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK

RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK RENDEZVÉNY- AJÁNLATOK KEDVES PARTNEREINK, LEENDŐ VENDÉGEINK KEDVES KOLLEGÁK! Minden cég életében előfordul kisebb-nagyobb rendezvény, melynek megszervezése olykor nem egyszerű. Ezúton szeretnénk segítséget

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10.

ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK. A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében. Hatályos: 2014. április 10. ÁLTALÁNOS FELTÉTELEK A teremhasználat általános feltételei nyilvános, kulturális rendezvények esetében Hatályos: 2014. április 10. Időpont-foglalás Nyilvános, kulturális rendezvény esetében időpontot foglalni

Részletesebben

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem

A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek

Részletesebben

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL

V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL V. ROTARY FUTÓFESZTIVÁL 2015. március 29. Rajt: 9.30 óra - Jótékonysági Futás 11.00 óra - 1/4 maraton 11.05 óra - 1/2 maraton 11.10 óra - maraton (egyéni, váltó) Helyszín Debrecen, Gyulai István Atlétikai

Részletesebben

C Í M L A P Balatonalmádi, Mogyoró úti Óvoda tanulmánytervéhez

C Í M L A P Balatonalmádi, Mogyoró úti Óvoda tanulmánytervéhez Delta Mérnöki Iroda 8200 Veszprém, Pajta u. 1. delta.mernokiiroda@chello.hu C Í M L A P Tervező: Albóciné Ábrahám Gabriella vezető tervező É-1-19-0071 Tervező munkatársa: Szabó András építészmérnök Építtető:

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24.

Pannonhalmi Borvidék Vince-napi pincejárás 2016. január 22-24. Ha január vége, akkor Vince-nap, ha Vince-nap, akkor nyitott pincék és pincejárás a Borvidéken! Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince tartja a közmondás. Az előző években igazi kemény, téli időben zajlottak

Részletesebben

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00

Megjelenés: hetente péntek. Anyagleadás: hetente kedd 16.00 A nyíregyházi önkormányzat hetilapja, a XXI. évfolyamát élô Nyíregyházi Napló a rendszeresen végzett közvélemény-kutatások szerint a lakosság elsô számú információs forrása: a megyeszékhelyen élôk leginkább

Részletesebben

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel

Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel 1/5 Budapest, XVIII. Nemes u. 22. - 37 lakásos társasház, a földszinten üzlethelyiségekkel, első emeleten irodákkal, rendelőkkel A XVIII. kerület két fő településből: Pestszentlőrincből és Pestszentimréből

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

PÁLYÁZAT. 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2012.

PÁLYÁZAT. 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság 2012. PÁLYÁZAT az 57. Magyar Vitorlázórepülő Nemzeti Bajnokság megrendezésére 2012. 1. Pályázó adatai neve :Szegedi Repülő Közhasznú Egyesület (DAC 1930.) címe :6728 Szeged, Bajai út, Repülőtér számlázási címe

Részletesebben

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése.

A pályázat célja A kiemelkedő színvonalú teljesítmények szakmai elismerése. ALUTA NÍVÓDÍJ 2010 A pályázat kiírója Az ALUTA (Alumínium Ablak és Homlokzat Egyesület) hagyományainak megfelelően nyilvános pályázatot hirdet a tevékenységének célkitűzéseiben megfogalmazott szakmai elvárásoknak

Részletesebben

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete Oroszország! A gazdasági növekedés a válságig az orosz középosztály megerősödését

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit

Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése. Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit Kereskedelmi ingatlan vagyonértékelése Készítette: Kozári Karina Mária Témavezető: Mizseiné Dr. Nyíri Judit A feladat leírása Készítse el a Forrás Hotel Komárom ingatlan értékelési szakvéleményét. Ismertesse

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan PÁLYÁZAT Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan Irányár: 234 122 400 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-14-000180 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p87797 Pályázat kezdete:

Részletesebben

Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására

Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására Gödöllői Távhő Kft. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2005. december 15-i ülésére Tárgy: Javaslat a távhőszolgáltatás díjait szabályozó önkormányzati rendelet mellékletének módosítására Előterjesztő:

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról

Város Polgármestere. Előterjesztés évi parkoló építési, felújítási keretösszeg felhasználásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/224, 226, 233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Ügyintéző: Zsók Anikó Előterjesztés

Részletesebben

Ez itt a reklám(adó) helye!

Ez itt a reklám(adó) helye! Ez itt a reklám(adó) helye! Szabó Gábor Tájékoztatási Osztály NAV Dél-alföldi Reg. Adó Főig. 1. Ki lehet érintve reklámadóval? Már reklámját teszem közzé, és ezért ellenértéket kapok (reklámbevétel) Saját

Részletesebben

DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT

DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT DEBRECEN VÁROS KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSÉNEK FEJLESZTÉSE 2004. ÉS 2013. ÉV KÖZÖTT A DKV Debreceni Közlekedési Zrt., mint a debreceni közösségi közlekedés meghatározó szolgáltatója jogelődjeit is figyelembe

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Hajdúnánás, Dorogi utca 19. Hrsz.: 3398 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG 2015.07.13. Oldal 1 / 11 LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Megye Hajdú-Bihar Régió Észak-Kelet Magyarország Lakosság

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 1.Fpk /6 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p78695

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 1.Fpk /6 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p78695 PÁLYÁZAT Az ingatlanok Debrecen belvárosában helyezkednek el. A parkolóház a Piac utcából nyíló Miklós utcából közelíthető meg. A fejlesztési ingatlan a Piac u. 57-61. szám alatt helyezkedik el. Irányár:

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI TUDÁSKÖZPONT (DEITK) KONCEPCIÓ

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI TUDÁSKÖZPONT (DEITK) KONCEPCIÓ DEITK DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI TUDÁSKÖZPONT (DEITK) KONCEPCIÓ Gál Zoltán, Debreceni Egyetem Informatikai Szolgáltató Központ Dr. Pethő Attila, Debreceni Egyetem Informatikai Kar Tóth István, Debreceni

Részletesebben

ÉS ANDANTE HÉTVÉGÉT NYERHET FENSÉGES ÉTELEKKEL ÉS ST. GOTTHARD SPA & WELLNESS BELÉPOKKEL. www.andanterestaurant.hu

ÉS ANDANTE HÉTVÉGÉT NYERHET FENSÉGES ÉTELEKKEL ÉS ST. GOTTHARD SPA & WELLNESS BELÉPOKKEL. www.andanterestaurant.hu II. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2008. JÚLIUS 4. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner:

VERSENYKIÍRÁS. IV. Greennovációs Nagydíj. Szakmai partner: VERSENYKIÍRÁS IV. Greennovációs Nagydíj Szakmai partner: IV. Greennovációs Nagydíj 01 VERSENYFELHÍVÁS IV. GREENNOVÁCIÓS NAGYDÍJ Greennovációs Nagydíj - A környezettudatosabb gazdaságért. A fejlett gazdaságban

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt

város_2 2013 Budapest, Zugló, Nagy Lajos király útja Odry Szilvia, Takács Gyula konzulens: Benkő Melinda, Szendrei Zsolt 1 topográfia Budapest, Zugló Nagy Lajos király útja Bosnyák tér, Egressy tér közötti tervezési terület 2 a hely szelleme nagyvárosi lépték, kontraszt, tér és tömeg, transzparencia, transzcendencia történelmiség,

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

2003 - Az egészségturizmus éve

2003 - Az egészségturizmus éve 2003 - Az egészségturizmus éve Oláh László igazgató Stratégiai Termékek Igazgatósága Magyar Fürdőszövetség Közgyűlése 2003. április Az egészségturizmus nemzetközi trendjei Európaiak összes utazásából (270

Részletesebben

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu

Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Országos Vidéki-Falusi portál kialakítása www.falusiturizmus.eu Szalay-Zala Andrea a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének titkára Tel: 30/530-1642 E-mail: fatoszfotitkar@gmail.com. Kutatás, felmérés

Részletesebben

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ

CÉG BEMUTATÓ CÉG BEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ CÉGBEMUTATÓ A Daniella Ipari Park Kft, magyar tulajdonú cég. 2000 óta foglalkozik ipari ingatlanok bérbeadásával. Bérlőink között mind a multinacionális vállalatok, mind a magyar

Részletesebben

A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója

A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója üzletek és egyéb zenefelhasználók, illetve vendéglátóhelyek és szálláshelyek számára a zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: /100/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Miskolc Városház tér 8.sz.

B E S Z Á M O L Ó MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: /100/2006. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. Miskolc Városház tér 8.sz. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MIK: 1018-37/100/2006. Mell.: 4 db. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Miskolc Városház tér 8.sz. B E S Z Á M O L Ó a Miskolc- Belváros területén lévő portfoliós

Részletesebben

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik!

A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából. Egy iskola újjászületik! A törökszentmiklósi Kölcsey Ferenc Általános Iskola felújítása a korszerű oktatási környezet kialakítása céljából Egy iskola újjászületik! 1 Befektetés a jövőbe! Törökszentmiklós Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Segíthetünk? Kérdések és válaszok

Segíthetünk? Kérdések és válaszok Segíthetünk? Kérdések és válaszok Adatmódosítás Fizetés Kérdés Adatmódosítási igények bejelentése Fizetési mód változtatása e-számla / Díjnet rendszer Válasz Az NHKV Zrt., mint a 2016. április 1-jétől

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10.

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10. Márton nap apropóján újra pincejárást szervezünk a Pannonhalmi Borvidéken! November 9-én és 10-én a borvidék 9 borásza, borászata várja szeretettel a borkedvelő közönséget! A Pannonhalmi Borvidék mintegy

Részletesebben

A MAG INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP. 2012. III. negyedév

A MAG INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP. 2012. III. negyedév A MAG INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP 2012. III. negyedév 1 A MAG INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP LEGFONTOSABB ADATAI Nyilvános, zárt végű alap Az alap indulásának dátuma: 2007. március 13. Az Alap induláskori nettó

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése - Óvodák

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése - Óvodák Tájékoztató a szerződés módosításáról - Középületek energetikai korszerűsítése - Óvodák Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/40 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa: Tájékoztató

Részletesebben

ADMIRAL TRAVEL UTAZÁSI CENTRUM Tel : 06-53-311-500, E-mail : admiraltravel@t-online.hu, www.admiraltravel.hu

ADMIRAL TRAVEL UTAZÁSI CENTRUM Tel : 06-53-311-500, E-mail : admiraltravel@t-online.hu, www.admiraltravel.hu ZANTE LAGANAS ARGASSI ZANTE LAGANAS ARGASSI ZANTE LAGANAS ARGASSI ZANTE 2015 NYÁR ELÖFOGLALÁS AKCIÓ Görögország Zakynthos Szeptember 7 14 21 Árak Ft/fő repülővel ELŐFOGLALÁSI AJÁNLATOK Ellátás 8 nap /

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése

A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése A Budai Vár és környéke közlekedés fejlesztése KÖZOP 5.5.0-09-11-0027 KÖZLEKEDÉSI PROJEKT ELŐKÉSZÍTÉSI NAPOK Visegrád, 2013. november 26-27. Dobrocsi Tamás Előzmények 2011 novemberben Kormányhatározat

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/874-1/2010./I Üi.: Hegedűsné Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ Tisztelt Képviselő-testület! TÁJÉKOZTATÓ Tárgy: Tájékoztató

Részletesebben

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra!

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra! Mire jó egy uniós projekt? (4. oldal) MÁV-Start, RCH: Hatalmas VASZsiker (3. oldal) MÁV-Start érdekvédelmi összefoglaló (6. oldal) Forrás: www.freehdw.com Köszönetet mondott a miniszter (7. oldal) MÁV-Start:

Részletesebben

Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes

Húsmanufaktúra mesterséges adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentes A Húsmanufaktúra egy olyan gasztronómiai sziget Debrecen belvárosában, ahol kiváló alapanyagokból álló, hazai és külföldi húskülönlegességeket kínálunk.bár a friss húsok és a belőlük készülő finomságok

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/115

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/115 Vállalkozási szerződés a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. és tagvállalatai tulajdonában lévő gépjárművek mindennemű javítására, karbantartására, szervizelésére, műszaki vizsgáztatására, karambolos javítására

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

Határok nélküli partnerség című konferencia

Határok nélküli partnerség című konferencia 31/2010 KTE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. 1372 Budapest, Pf. 451. Telefon/Fax: 353-2005, 353-0562 (Rend. 31/2009) Határok nélküli partnerség című konferencia A régiók

Részletesebben

Kiemelt ajánlat. Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor

Kiemelt ajánlat. Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor Kiemelt ajánlat Budapest XIV. kerület, Városliget, Ajtósi Dürer sor Budapesten a Városliget délkeleti határán az Ajtósi Dürer soron patinás, több szintes, szintenként 500 m2-es villa jellegű épület / kereskedelmi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S a 2009. október 29.-i képviselő-testületi ülés 13-as számú - A saját naperőmű létrehozására pályázat beadásáról tárgyú - napirendi pontjához. Előadó: Gömze Sándor polgármester

Részletesebben

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról!

Versenykiírás. Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Versenykiírás Szereted Arany János műveit? Érdekesnek találod az életét? Izgat a filmkészítés? Szeretsz történeket (mozgó)képben vagy rajzban elmesélni? Készítsd el te is videódat Arany Jánosról! Az ARANYFESZT

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS. Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1.

MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS. Városi Önkormányzat : (53) : (53) Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. MÓDOSÍTOTT ELŐTERJESZTÉS Városi Önkormányzat Polgármesterétől Abony Kossuth tér 1. : (53) 360-010 : (53) 361-571 Előterjesztés készítésében közreműködött: Gazdasági Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1

06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 1 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 2 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29. 22:42 Page 3 06KOZÉP-MAGYARORSZÁG:Layout 1 2008.11.29.

Részletesebben

Bérelhetô irodaterület nagysága: szintenként 21 m 2 -tôl 1000 m 2 -ig. Bérelhetô üzlethelyiségek: 16 m 2 -tôl 400 m 2 -ig

Bérelhetô irodaterület nagysága: szintenként 21 m 2 -tôl 1000 m 2 -ig. Bérelhetô üzlethelyiségek: 16 m 2 -tôl 400 m 2 -ig Bérelhetô irodák és üzlethelyiségek Bérelhetô irodaterület nagysága: szintenként 21 m 2 -tôl 1000 m 2 -ig Bérelhetô üzlethelyiségek: 16 m 2 -tôl 400 m 2 -ig A Panorama Offices Székesfehérvár egyetlen A

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ

Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ Városligeti Fasor Irodaház KIADÓ 2011 Február Megközelíthetőség: M1-es metró Hősök tere megállótól 300 méter gyalogosan; 30-as BKV busz, 75 trolibusz, 70 trolibusz, 79 trolibusz KIADÓ IRODÁK KEDVEZMÉNYES

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka

Szenvedély van február programod van. Fotó: Gémesi Jóka Szenvedély van. 2017. február 23-26. programod van Fotó: Gémesi Jóka BUDAPEST BOAT SHOW 2017 Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője, a hajózás és a vízi sportok szezonnyitó nagyrendezvénye a HUNGEXPO

Részletesebben

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november

Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november BELSŐ FERENCVÁROS REHABILITÁCIÓ 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS 2009. ÉVI PROGRAM Készítette a Főépítészi Iroda * 2008. november TARTALOMJEGYZÉK 2008. ÉVI ÉRTÉKELÉS Változások a városrészben Önkormányzati feladatok

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Díszvendéghez méltó megjelenés

Díszvendéghez méltó megjelenés Díszvendéghez méltó megjelenés Mechanikus karbantartó MOM Zrt. Területi Igazgató City Hitelbróker Kft. Elektromos karbantartó MOM Zrt. Területi képviselő NYÍRSÉG NEHÉZGÉP 93 BT. Területi vezető CEUMED

Részletesebben

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA

ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA ÚJ KONCEPCIÓ A BELFÖLDI TURISZTIKAI KÍNÁLAT BEMUTATÁSÁRA A Hungexpo Zrt., Magyarország első számú kiállításszervezője, kiállítóival, partnereivel folyamatosan konzultálva fejleszti kiállításait, annak

Részletesebben

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék

Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 28-29. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár EKF-GTK Turizmus Tanszék A vendég Otthon: rokon, barát Üzleti életben: partner, munkatárs

Részletesebben

Budapest Airport Fejlesztések és aktualitások 2017-ben Példaértékű összefogás a repülőtéri régióban

Budapest Airport Fejlesztések és aktualitások 2017-ben Példaértékű összefogás a repülőtéri régióban Budapest Airport Fejlesztések és aktualitások 2017-ben Példaértékű összefogás a repülőtéri régióban 2017 október 19., Fülöp Tamás (közkapcsolati menedzser), BUD Napirend I. Üzleti áttekintés II. A repülőtér

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Varga László ÜZEM /2014. Gergely Gabriella. Varga László Dr. Papp László Nagy Attila

E L Ő T E R J E S Z T É S. Varga László ÜZEM /2014. Gergely Gabriella. Varga László Dr. Papp László Nagy Attila E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Feladatot jelent: Véleményező bizottságok: Debrecen közigazgatási területén a díjfizetési kötelezettség alá tartozó várakozási területek

Részletesebben