A Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium éves tevékenységének értékelése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium 2013. éves tevékenységének értékelése"

Átírás

1 A Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium éves tevékenységének értékelése

2 Bevezető: A közigazgatás a végrehajtó hatalom része, mely a legnagyobb szakigazgatási rendszer. A közigazgatás igazgatási tevékenysége társadalom egészére kiterjed, célja-rendeltetése a polgárok jogainak, jogos érdekeinek védelme. Egyes tevékenységeit közhatalom birtokában látja el (pl: jogszabályt alkot, hatósági jogalkalmazást végez). A jogalkalmazás körébe esik a hatósági ellenőrzés is, mely célja végső soron nem más, mint jogállamiság követelményének érvényre juttatása.

3 A Veszprém Megyei Államigazgatási Kollégium Ellenőrzési és Koordinációs Munkacsoport Működése A kollégium, így a munkacsoport működését alapvetően a fenti alapelvek határozzák meg, mivel annak tagjai a közigazgatás szervezetrendszerének integráns tagjai. Működése a 288/2010. Korm. rendelet vonatkozó rendelkezései szerint testületi formát ölt, melynek tagjai koordinált ellenőrzésekkel segítik elő a helyes jogalkalmazást. A munkacsoport tevékenységével szemben támasztott követelmények: - elemzés, értékelés, - feladat-meghatározás (kooperáció, koordináció) - ajánlások megfogalmazása az együttműködés(ek) továbbfejlesztésére, - a tagok önálló, közös ellenőrzési tevékenysége

4 Elemzés értékelés, koordináció I. Az elemző-értékelő munka legfontosabb színtere a kollégiumi munkacsoport ülése. A kollégiumi értekezletekre évbe az alábbiak szerint került sor: január 22. (Bakonybél csillagda) Az ülésen értékeltük a évben végrehajtott feladatokat, melyek kicsengése alapvetően pozitív volt. Az ülésen bemutatkozott a Balaton Felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága. Az ülésen célként fogalmazódott meg: - a Kistérségi (ma más Járási) Egyeztető Fórumok munkájába való aktívabb bekapcsolódás - Közös ellenőrzési térkép elkészítése.

5 Elemzés értékelés, koordináció II. A munkacsoport(ok) tevékenységének értékelésére április 10-én került sor. Ennek legfontosabb mozzanati a következők voltak: - Bővülő taglétszám: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatója, Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének vezetője, illetve a Járási hivatalvezetők. - Az ülés keretébe sor került az új ügyrend elfogadására, a csoportok összetételének felülvizsgálatára, valamint a év munkaterv elfogadására. - Az ülés keretében három munkacsoport értékelte a év tevékenységét. Önálló napirendi pontként a résztvevők tájékoztatást kaptak a helyi önkormányzatai hivatali struktúra átalakításinak főbb jellemzőiről, illetve a Nemzeti Növényvédelmi cselekvési tervről. Az ülésen (az ellenőrzési és koordinációs munkacsoportot érintően) igényként merült fel a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatallal történő szélesebb körű kooperáció, mellyel kapcsoltan BÁH képviselője úgy nyilatkozott, hogy igény esetén rendelkezésre állnak.

6 Elemzés értékelés, koordináció III. A munkacsoport II. ülésére május 07. nap a Somló hegyi Fazekas pincében került sor. A munkacsoportban bemutatkozott a Devecseri, valamint a Sümegi Járási Hivatal, valamint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Balatonalmádi tankerület. Áttekintése kerültek a nyári idegenforgalmi szezon legfontosabb feladatai. Egyezetésekre került sor a állatszállítások közúti ellenőrzésével kapcsolatban. A felek értékelték a járási hivatalok (mint szabálysértési hatóság) együttműködését a munkacsoportok tagjaival, valamint a rendőrséggel. Értékelésre került továbbá az illegális migráció helyzete, valamint a z ezzel kapcsolatos ellenőrzések tapasztalati.

7 Elemzés értékelés, koordináció II október 18-án ülésezett III. alkalommal a munkacsoport Az ülésen részletesen beszámolt a tankerület tevékenységéről a Balatonalmádi tankerület igazhatója. A Közlekedési Felügyelőség igazgatója beszámolt a téli közlekedésre való felkészülésről. (Ennek során az érintettek külön egyezettek a 82-es főútvonalon jelentkező, a motorkerékpárok generálta problémákról.) A munkacsoport a Tapolcai Rendőrkapitányság vezetője révén részletes tájékoztatást kapott a térség bűnügyi-közbiztonsági jellemzőiről. Az Igazságügyi Szolgálat igazgatójának a beszámolójában elemezte a szolgálat pártfogó felügyelettel, áldozatsegítéssel, valamint jogi segítségnyújtással kapcsolatos feladatait. (Beszámolt Hajmáskér, Pápa, Pápateszér településeket érintő uniós pályázat eredményességéről.) A decemberi kollégiumi ülésen a rendőr-főkapitányság részletesen beszámolt a társzervekkel való együttműködés tapasztalatairól, melyet alapvetően jónak értékelt.

8 Feladat-meghatározás év tekintetében év kitűzött feladatai a következők voltak Az információáramlás folyamatosságának biztosítása, közös ellenőrzések szervezése, végrehajtása. Ehhez kapcsolódóan egy ellenőrzési térkép kidolgozása, mely idomul a tagok feladatrendszeréhez. Olyan ellenőrzési metodika kidolgozása, mely minimalizálja az átfedéseket. Az illegális migrációval szembeni fellépés. Oktatások, képzések ütemezése.

9 Közös ellenőrzések főbb számai Szerv fő óra Nemzeti Adó- és Vámhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakirányítási szerv Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgármesteri Hivatalok 4 20 Ezen ellenőrzések olyan kereskedelmi egységeket, üzleteket, üzemeket érintettek, ahol a fogyasztói jogok széles körű érvényesítése érdekében indokolt a széles körű együttműködés. Az ellenőrzésekről készült jelentések alapján megállapítható, hogy az együttműködést negatív körülmények nem befolyásolták. megfelelő szintű.

10 A munkacsoport tagjai által közösen végrehajtott ellenőrzések : Szerv alkalom Katasztrófavédelmi Igazgatóság 36 Élelmiszerlánc Biztonsági és Állategészségügyi igazgatóság 41 Közlekedési Felügyelet 42 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 8 Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv 29 Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási szerv 1 Devecser Járási Hivatal 4 Katasztrófavédelem 36 Szociális és Gyámhivatal 21 Az adatok a munkacsoport tagjai által adatok alapján állnak rendelkezésre

11 Az együttműködés egyéb formái: 2013 nyarának egyik legnagyobb feladata a Hell s Angels World Run in Hungary 2013 elnevezésű motoros világtalálkozó biztosítása június június 30. közötti időpontban került megrendezésre az EFOTT elnevezésű fesztivál Zánka, Új Nemzedék Központ területén. A rendezvényen az öt nap alatt összesen kb fő vett részt június 5. június 9. közötti időszakban a 14. Harley Davidson Open Road Fest elnevezésű fesztivál vonzott nagy tömegeket Alsóőrs területére július 24. július 27. között tartották meg a Veszprémi Utcazene Fesztivál rendezvényét. Az itt megjelenített különböző zenei stílusok - etno, jazz, blues, rock kis területre nagy számú látogatót vonzott július 26. augusztus 05. között került megrendezésre a Művészetek Völgye Fesztivál Kapolcson. Különböző gasztronómiai, illetve a szőlő és borkultúrához kapcsolódó fesztiválok. Az erdő és vadgazdálkodással fogalakozó szervezettel közösen végrehajtott ellenőrzések.

12 Összegzés, feladatok: A munkacsoport tagjai évet illetően az együttműködést gátló, vagy azt negatívan befolyásoló körülményről nem tettek jelentést. A tagok képesek hatékonyan és eredményesen együtt tevékenykedni, akár szélsőséges körülmények között is. Ugyanakkor van olyan közösen megfogalmazott feladat, melyet nem sikerült abszolválni - közös ellenőrzési térkép kidolgozása, - kölcsönös, oktatás képzés. Feladatok: - felkészülni a nyári idegenforgalmi szezonra, - megvizsgálni azokat a területeket ahol, összehangolt, tervszerű, esetleg azonnali beavatkozásra van szükség, - végrehajtani a évben tervezett, de nem teljesített vállalásokat.

13 Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE

A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE BEB/04/178-23/2014. A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM 2014. ÉVI MUNKATERVE Elfogadva: 2/2014. (IV.17.) számú BÉMÁK határozattal 1 2014. évi II. ÜLÉS 2014. június 1. A megváltozott munkaképességű

Részletesebben

A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E Ikt.szám: KOR/95-29/2011. A NÓGRÁD MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A fővárosi, megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII.21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 13. (1)

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9027 Győr, Nagysándor J. u. 31. 96/ 815-959 2014.07.09. 2014.09.01. Hétfőtől péntekig: 7:00-20:00 óráig 2014. szeptember 1. napjától Hétfőtől péntekig: 8:00-20:00

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Jóváhagyta: a Regionális Államigazgatási Kollégium 2007. május 4-i ülése Dr. Forgács Imre hivatalvezető A közigazgatási hivatalokról szóló

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK

HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN ILLETÉKESSÉGGEL RENDELKEZŐ TERÜLETI ÁLLAMIGAZGATÁSI SZERVEK 1. 4024 Debrecen, Piac u. 54. Kormánymegbízott: Rácz Róbert Telefon: :(+36 52) 504-102 E-mail: hivatal@hbmkh.hu Főigazgató:

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 11/2017. (II. 14.) MÖK határozat Tárgy: Tájékoztató a Veszprém Megyei Önkormányzat 2016. évi területfejlesztési tevékenységéről A Veszprém Megyei

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ügyfélfogadási rendje. Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 ügyfélfogadási rendje Kormányablak Győr 9021 Győr, Árpád út 32. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Sopron 9400 Sopron, Új u. 26. Hétfő- Péntek: 8.00-20.00 Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága

Részletesebben

ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta.

ZÁRADÉK: A Munkatervet a Kollégium a 2/2011. (IV. 27.) számú határozatával jóváhagyta. A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM (a továbbiakban Kollégium) 2011. évi MUNKATERVE I. (alakuló) ÜLÉS 2011. február Köszöntő, majd a kormánymegbízottjának, főigazgatójának és igazgatójának

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

Földhivatalok új köntösben (avagy mégsem a ruha teszi? )

Földhivatalok új köntösben (avagy mégsem a ruha teszi? ) Földhivatalok új köntösben (avagy mégsem a ruha teszi? ) Gósz Zoltán hivatalvezető GISopen Székesfehérvár, 2012. március 12-14. Az előadás vázlata Vállalkozóból kormánytisztviselő. Kezdeti tervek, elképzelések.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről JEGYZŐKÖNYV a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről Az ülés helye: Az ülés ideje: Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság Háza, Európa Klub 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 13. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 13. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2013. december 20-i ülése 13. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat által a területfejlesztési szakmai koordinációs feladatok

Részletesebben

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT KONFERENCIA

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT KONFERENCIA A TERÜLETI KÖZIGAZGATÁS SZERVEZETFEJLESZTÉSÉNEK TAPASZTALATAI DR. BÉRCESI FERENC

Részletesebben

XXiii. tanácsok XXiii. tanácsok veszprém Megye tanácsának iratai 1950 1990 13,69 ifm

XXiii. tanácsok XXiii. tanácsok veszprém Megye tanácsának iratai 1950 1990 13,69 ifm XXIII. Tanácsok Megyei tanács 1 Veszprém Megye Tanácsának iratai 1950 1990 13,69 ifm a Tanácsülési jegyzőkönyvek 1950 1990 2,86 b Tanácsülési iratok 1957 1959 0,03 c Elnökök, elnökhelyettesek és bizottságok

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Államigazgatási Kollégium Vezetője 8000 Szent István tér 9. Tel: 22/316-321 Fax: 22/310-391 e-mail: kozigazgatasi.hivatal@fejer.b-m.hu web: www.fejerkozig.helyinfo.hu A Államigazgatási Kollégiumnak az

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2012. évi 57. szám 10697 A Békés Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Képviselő-testület 2015. I. félévi

Részletesebben

Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről

Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről Tájékoztató a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti döntésről Greksa-Kis Anita osztályvezető NMH SZFI, Képzési Főosztály, Igazgatási és Koordinációs Osztály 2013.10.16. 1 A Kormány szakmaszerkezeti

Részletesebben

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít:

A Vas Megyei Közgyűlés évi munkaterve (Tervezet) A Vas Megyei Közgyűlés évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évi munkaterve (Tervezet) I. A Vas Megyei Közgyűlés 2017. évben is változatlanul kiemelt figyelmet fordít: az Integrált Területfejlesztési Program felülvizsgálatára a Területi

Részletesebben

A KÖZIGAZGATÁS- ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEMUTATÁSA

A KÖZIGAZGATÁS- ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEMUTATÁSA ÁROP-1.1.20-2012-2012-0001 Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése kiemelt projekt A KÖZIGAZGATÁS- ÉS KÖZSZOLGÁLTATÁS- FEJLESZTÉSI STRATÉGIA BEMUTATÁSA Palich Etelka Miniszterelnökség, területi

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: Előkészítő: Szabó Lajos/ Krámli Franciska / Kosler Zoltán E l ő t e r j e s z

Részletesebben

Kétegyháza Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve. 2015. január 27. kedd

Kétegyháza Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve. 2015. január 27. kedd Kétegyháza Képviselő-testületének 2015. évi munkaterve 2015. január 27. kedd 3) 2013. évi költségvetési rendelet módosítása 4) 2015. évi költségvetési rendelet első olvasata 5) Együttműködési megállapodás

Részletesebben

A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 19. szám 3095 A Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8.

Részletesebben

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje Szám: 04-37-21/2009. Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje 2 Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium ÜGYRENDJE I. Általános rendelkezések 1.. A Kollégium megnevezése,

Részletesebben

5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet. a vízgazdálkodási tanácsokról

5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet. a vízgazdálkodási tanácsokról 1. oldal 5/2009. (IV. 14.) KvVM rendelet a vízgazdálkodási tanácsokról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a környezetvédelmi és

Részletesebben

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E

A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÁLLAMIGAZGATÁSI KOLLÉGIUM Ü G Y R E N D J E A fıvárosi, megyei közigazgatási hivatalokról szóló 214/2010. (VII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 19. (1) bekezdésének

Részletesebben

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében

A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal 2001-ben, a millennium évében A rendszerváltozás során a helyi önkormányzati rendszer kiépülésével párhuzamosan megtörtént az új államigazgatási szervezet kialakítása.

Részletesebben

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER

KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 20 Jegyzőkönyvi kivonat VÁROS ÉS HÁZ BT NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ 19 MELLÉKLETEK VÁROS ÉS HÁZ BT 2014. NOVEMBER KAPOLCS KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI

Részletesebben

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve

I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve 1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

XXIV. A központi államigazgatás területi szervei. Belügyi igazgatási és rendészeti szervek

XXIV. A központi államigazgatás területi szervei. Belügyi igazgatási és rendészeti szervek XXIV. A központi államigazgatás területi szervei Belügyi igazgatási és rendészeti szervek 1 A Népgondozó Hivatal pápai és devecseri kirendeltségének iratai 1945 1946 0,03 ifm 11 A Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság

Részletesebben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 10740 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 57. szám A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

A járási rendszer működésének tapasztalatai és gyakorlati problémái. dr. Horváth Zoltán 2013. február. 12.

A járási rendszer működésének tapasztalatai és gyakorlati problémái. dr. Horváth Zoltán 2013. február. 12. A járási rendszer működésének tapasztalatai és gyakorlati problémái dr. Horváth Zoltán 2013. február. 12. Tartalom A járási szervezet-rendszer rövid bemutatása Belső kapcsolatok Külső kapcsolatok Gyakorlati

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

Közigazgatási szakigazgatások joga (Közigazgatási jog III.) 2014/2015. Gerencsér Balázs Szabolcs, PhD. egy. docens

Közigazgatási szakigazgatások joga (Közigazgatási jog III.) 2014/2015. Gerencsér Balázs Szabolcs, PhD. egy. docens Közigazgatási szakigazgatások joga (Közigazgatási jog III.) 2014/2015. Gerencsér Balázs Szabolcs, PhD. egy. docens Amiről a félévben szó lesz... Közigazgatási jog I-II kapcsolódás Közig. I. Közigazgatás

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) Szám: 02/134-23/2016 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. bfuredph@t-online.hu Szám: Előkészítő: Cserép László E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2013.

Részletesebben

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. TÁMOP 5.6.2. kiemelt projekt, nyitókonferencia Siófok, 2011. március 1. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata (KIMISZ) tevékenységének a bemutatása (különös tekintettel az áldozatsegítésre,

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Egyéb más rendvédelmi/rendészeti szervek helye, szerepe, alapfeladatai 2016_01

Egyéb más rendvédelmi/rendészeti szervek helye, szerepe, alapfeladatai 2016_01 Egyéb más rendvédelmi/rendészeti szervek helye, szerepe, alapfeladatai 2016_01 Melyek ezek? Nemzeti Adó- és Vámhivatal A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi

Részletesebben

A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja:

A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) az alábbi nyilatkozatot teszi és az alábbi információkat adja: Nyilatkozat a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások (2003.12.08.) alapján A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan

Részletesebben

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve

A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve 1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális

Részletesebben

1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek csoportosítása

1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek csoportosítása A diasor hatályosítását végezte: dr. Varga Márk, 2014. augusztus 15. 1 Tartalom 1. A közigazgatás felépítése 1.1. A közigazgatás fogalma, feladata 1.2. A közigazgatás rendszere 1.3. A közigazgatási szervek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről JEGYZŐKÖNYV a Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium üléséről Az ülés helye: Vám és Pénzügyőrség Közép-dunántúli Regionális Parancsnoksága Székesfehérvár, Bakony u. 8. Az ülés ideje: 2010.

Részletesebben

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére

E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK A SZERVEZETFEJLESZTÉS ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA DMJV ÖNKORMÁNYZATÁNÁL BEVEZETÉS FOLYAMATOS KIHÍVÁS: ÁLLANDÓ VÁLTOZÁS MAI KÖZIGAZGATÁSSAL

Részletesebben

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE

A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÁRÁSI SZAKIGAZGATÁSI SZERVEK ÉS A POLGÁRŐRSÉG EGYÜTTMŰKÖDÉSE ELŐZMÉNYEK Ø Magyarországon 1950-ben megyerendezés történik Ø 19 megyére oszlik. Ø A jó Állam kialakításának egyik eleme, a járások kialakítása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 17-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 17-ei ülésére Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/285-5/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Kivonat. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének december 15. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének december 15. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kétegyháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 5741 Kétegyháza Fő tér 9. Tel.: 66/ 250-122 Fax: 66/ 250-222 e-mail: ketegyhaza@ketegyhaza.hu Kivonat Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-i ülésére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői teljesítmény-követelmények alapját képező 2011. évi célok

Részletesebben

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai

PREAMBULUM. 2. A Fórum feladatai. 3. A Fórum kapcsolatai Kisújszállás Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórumának Szervezeti és Működési Szabályzata Kisújszállás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadta a 113/2016. (IV. 28.) számú önkormányzati határozatával

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének december 4. napján tartandó ülésére Szám: 2-237/2015. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő testületének 2015. december 4. napján tartandó ülésére Előterjesztés tárgya: Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Részletesebben

Közigazgatási szféra

Közigazgatási szféra Regionális gazdaságtan Járások szerepe a területi (regionális) gazdaságtanban Urbánné Malomsoki Mónika SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet 2016/2017. tanév őszi félév Urbanne.monika@gtk.szie.hu

Részletesebben

A megyei tervezési folyamat

A megyei tervezési folyamat A megyei tervezési folyamat állása, aktualitásai KÍGYÓSSY GÁBOR Területfejlesztési munkatárs, vezető tervező Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal ÁROP Fejér megyei nyitókonferencia Székesfehérvár, 2014.

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 363 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

Részletesebben

2013. évi idegenforgalmi idény rendezvényei témája, helye: Tavaszi Játékok, Veszprém, Belváros 2013.04.25

2013. évi idegenforgalmi idény rendezvényei témája, helye: Tavaszi Játékok, Veszprém, Belváros 2013.04.25 Időpontja: 2013. évi idegenforgalmi idény rendezvényei témája, helye: (hónap, nap) Rendőrkapitányság i Rendőrkapitányság Tapolcai Rendőrkapitányság i Rendőrkapitányság 2013.04.24 Tavaszi Játékok,, 2013.04.25

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló A fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet 6/B. (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy éves összevont ellenőrzési terv alapján összevont ellenőrzést

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. elektronikus példány K I V O N A T A Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én tartott ülése jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület TISZALÖK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató

TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK. Berecz György tű. ezredes igazgató TÉLI IDŐJÁRÁSRA TÖRTÉNŐ FELKÉSZÜLÉSI FELADATOK Berecz György tű. ezredes igazgató 35/2012. számú intézkedés: A rendkívüli téli időjárási viszonyok során jelentkező katasztrófavédelmi feladatok ellátására

Részletesebben

Törzshivatal. Kormányablak

Törzshivatal. Kormányablak Törzshivatal Cím: 5600 Békéscsaba, József Attila u. 2-4. Levelezési cím: 5601 Békéscsaba, Pf. 389. Telefon: (66) 622-000 Fax: (66) 622-001 E-mail: vezeto@bekeskh.hu Honlap: http://www.bekeskh.hu Ügyfélfogadási

Részletesebben

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E

Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E - 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves

Részletesebben

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról

Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról Egyes miniszteri rendeletek területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő módosításáról A tervezet a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakításával összefüggő azon miniszteri

Részletesebben

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS

TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS TERÜLETFEJLESZTÉS TERÜLETRENDEZÉS Az ember a megszerzett földdarabon igyekszik megfelelő körülményeket teremteni magának, családjának, közösségének. Amíg az építési szándékát megvalósítja, számos feltételt

Részletesebben

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem

Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Somogy Megyei Levéltár Somogy Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség iratai 1989-2002 XXIV.1103. Terjedelem Raktári egységek száma Terjedelem ifm. 10 kisdoboz 31 kötet Kötetek: 0,50 ifm Iratok: 1,25 ifm

Részletesebben

HIVATALOK NAPJA. 2013. november 28. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL P R O G R A M MEGYEI KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK

HIVATALOK NAPJA. 2013. november 28. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL P R O G R A M MEGYEI KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK HIVATALOK NAPJA 2013. november 28. BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL P R O G R A M MEGYEI KÖZPONTI RENDEZVÉNYEK Helyszín: Baranya Megyei Kormányhivatal Pécs, József Attila utca 10. 10.00 Dr. Hargitai János

Részletesebben

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14.

POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. POLGÁRŐR PROGRAMOK TAPASZTALATAI, AKTUÁLIS FELADATOK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK FÓRUMA 2015.02.14. A POLGÁRŐRSÉG MINŐSÉGE JÁRÁSI KOORDINÁTOROK JÁRÁSI KOORDINÁTOROK 2015. 2. 16. zambop@orfk.police.hu 2 GYEREKBESZÉD

Részletesebben

Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv Ellenőrzések dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás

Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv Ellenőrzések dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás Miskolci Turisztikai Kft. Hatósági ei Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv ek dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás Barlangfürdő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 2009.09.14 ÉMF-08128/0005/2009

Részletesebben

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM

SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM SZÉCSÉNYI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM Preambulum Az aláíró felek fontos feladatnak tartják a Szécsényi kistérség társadalmi-gazdasági fejlődésének támogatását a humánerőforrás fejlesztésével és a

Részletesebben

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2015. évi fejlesztési forrás felhasználásáról

Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2015. évi fejlesztési forrás felhasználásáról Előterjesztés a Balaton Fejlesztési Tanács részére biztosított 2015. évi fejlesztési forrás felhasználásáról A Balaton Fejlesztési Tanács 2015. február 19-n határozta meg a rendelkezésére álló 70 millió

Részletesebben

Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/

Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u / Fax: 84/ Ságvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/580-022 Fax: 84/380-011 E-mail: hivatal@sagvar.hu Ügyiratszám: 4658/2016. Ságvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2006. I. félévi M U N K A T E R V E 2006. február 17. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2006. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben)

A kormányhivatal szervezeti egységei, elérhetőségek 2015. április 1-től (a régi megnevezések zárójelben) FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: 22/526-900, Fax: 22/526-905 Email: hivatal@fejer.gov.hu Honlap: www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer Kormányablakok Integrált Kormányzati

Részletesebben

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı

Gombaszöginé dr. Balogh Ibolya s.k. a közgyőlés elnöke. Dr. Varjú Mihály s.k. fıjegyzı F.M. Közgyőlése 385/2008. (XII.18.) K.h.sz. határozata Fejér Megye Közgyőlése 2009. I. félévi üléstervérıl Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta és elfogadta a közgyőlés 2009. I. félévi üléstervét, amely

Részletesebben

Fejér Megyei Kormányhivatal évi Összevont ellenőrzési terve

Fejér Megyei Kormányhivatal évi Összevont ellenőrzési terve FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Kormánymegbízott Ügyszám: VII-B-004/2440-29/2012. Fejér Megyei Kormányhivatal 2013. évi Összevont ellenőrzési terve Előkészítette: Jóváhagyta: dr. Balogh Ibolya főigazgató dr.

Részletesebben

Régiós uniós fejlesztések Veszprém Megyében - Területi Operatív Program tervezése, 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó fejlesztési tervek

Régiós uniós fejlesztések Veszprém Megyében - Területi Operatív Program tervezése, 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó fejlesztési tervek Régiós uniós fejlesztések Veszprém Megyében - Területi Operatív Program tervezése, 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó fejlesztési tervek Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Részletesebben

kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata

kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata Horváth Péter hivatalvezető A kormányhivatalok járási hivatalainak legfontosabb feladata a megyei szintnél alacsonyabb szinten intézendő államigazgatási feladatok ellátása, minden magyarországi állampolgár

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Szám: A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Készült: az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet 2. 18. pontja

Részletesebben

A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálatának (VGT2) munkaprogramja Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet

A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálatának (VGT2) munkaprogramja Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv felülvizsgálatának (VGT2) munkaprogramja Tahy Ágnes Nemzeti Környezetügyi Intézet MHT XXXI. Országos Vándorgyűlés Gödöllő, 2013. július 3-5. VGT a Víz Keretirányelvben A 2000/60/EK

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 24. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének április 25-i ülése 24. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. április 25-i ülése 24. számú napirendi pontja Tájékoztató a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Koordinációs Bizottság 2006-2007. évi tevékenységéről

Részletesebben

Október 4. péntek. Október 5. szombat

Október 4. péntek. Október 5. szombat 2013. október hónapra tervezett sebességmérések (Veszprém MRFK) Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 08.30-09.30 8-as sz. főút Devecser és Ajka-Bakonygyepes közötti szakasza 09.50-11.00 Devecser,

Részletesebben

A Stratégia rendszerének bemutatása

A Stratégia rendszerének bemutatása A Stratégia rendszerének bemutatása Csicsely Ágnes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztály A Stratégia elkészítésének indokai a) Jogszabályi kötelezettség A fogyatékos

Részletesebben

1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról

1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról 1382/2013. (VI. 27.) Korm. határozat a vízgazdálkodási tanácsokról [ Hatályos: 2014.03.21 - ] 1. A Kormány a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

Részletesebben

2011. évi MUNKATERVE

2011. évi MUNKATERVE T E R V E Z E T Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. évi MUNKATERVE A Képviselő-testületi ülések időpontja és a javasolt napirendek: 1.) Január 21. péntek 1) Előterjesztés Rétság város gazdasági

Részletesebben

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10.

A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEK LEHETŐSÉGEI KÖTELEZETTSÉGEI AZ ÚJ EURÓPAI UNIÓS NORMÁK FÉNYÉBEN BUDAPEST, 2014. NOVEMBER 10. A BÉKÉLTETŐ TESTÜLETEKRE VONATKOZÓ EURÓPAI UNIÓS SZABÁLYOZÁS.MOSTANÁIG CSAK BIZOTTSÁGI

Részletesebben

Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv Ellenőrzések dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás

Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv Ellenőrzések dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás Miskolci Turisztikai Kft. Hatósági ei Vizsgált divízió Vizsgálatot végző szerv ek dátuma Ügyszám Vizsgálat tárgya Megállapítás Barlangfürdő Fogyasztóvédelmi Felügyelőség 2009.09.14 ÉMF-08128/0005/2009

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 4. Megyei Civil Partnerségi Fórum 2014. október 20. A közigazgatás és a civil szervezetek Dr. Kállai Mária Dr. Kállai Mária Kormánymegbízott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A területi közigazgatás

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

CompArt Stúdió Tervező és Beruházó Kft. tel.: NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA NEMESVÁMOS KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési

Részletesebben

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el:

157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: 157/2002. (XII.12.) Képviselőtestületi határozat. Hajdúszoboszló Város Képviselőtestülete 2003. évi munkatervét az alábbiak szerint fogadja el: Január: 1. Az önkormányzat gazdasági ciklusprogramjának meghatározása

Részletesebben