ALMÁSY LÁSZLÓ A KELET SZAHARA FELTÁRÓJA. Gábris Gyula

Átírás

1 ALMÁSY LÁSZLÓ A KELET SZAHARA FELTÁRÓJA LASZLO ALMASY EXPLORER OF THE EAST SAHARA Gábris Gyula ELTE TTK Természetföldrajzi Tanszék; gabris@ttk.elte.hu Abstract The eastern part of the Sahara desert was an unexplored area in the beginning of the 20th century. László Almásy introduced new method to the research of the desert in the early thirties when he applied the airplane with the cars to the traditional terrestrial reconnaissance. He relate to the discovery of Zarzura oasis in reality three valleys in the Gilf Kebir Plateau, a forgotten living place of the past. He explored the ancient caravan route Darb el Arbain, many rock painting in Uveinat Mounts and vadi Sura (Gilf Kebir) and mapped very large further territories. The most important expeditions were effect in the years of 1932 and 1933 (in the latter case with László Kádár, former professor of physical geography in the University of Debrecen). At the time of Second World War he was commanded to the German Afrikakorps as an expert of desert. After the war he was suspected as German collaborator and English spy, but the people court acquit of accusation (the story turned into international reputation by a successful movie: English patient). He was name as honorary director of the Desert Institute in Cairo in 1951, but some month after he dyed in tropical disease in Salzburg. Kulcsszavak: Szahara, földrajzi felfedezések, sivatagi térképezés, sziklafestmények, Almásy László élete. Keywords: Sahara, geographical explorations, desert mapping, rock paintings, Almásy László s life. Bevezetés A klasszikus görögök korában a Nílus völgyében létrejött Egyiptomot általában Ázsia részének tartották. Csak a termékeny földektől nyugatra levő sivatagot tekintették a világ harmadik kontinensének, amely a Líbia nevet viselte. Az Afrika kifejezés ( fagy nélküli ) a rómaiak által adott név volt, amely eredetileg a mai Atlasz-vidéket jelölte, s jóval később vonatkoztatták a mai Szuezicsatorna vonalától kezdődő egész szárazföldre ezt a nevet. Egyiptomban ma is Líbiai-sivatag néven ismerik a Nílustól Nyugatra fekvő területeket (a nagy folyó és a Vörös-tenger között pedig az Arab-sivatag húzódik). Az ókorban a nagy egyiptomi oázisok lakottak voltak, sőt a mainál nagyobb népességgel és nagyobb termőfölddel rendelkezhettek. A középkorban a szudáni Darfurból induló, és az egyik legjelentősebb korabeli kereskedelmi út haladt keresztül a Líbia-sivatagon, felfűzve számos kicsiny és akkor talán lakott oázist, majd Kharga érintésével a közép egyiptomi Assziutba (Asszuán) ért. Ez volt a híres Darb el Arbain,

2 vagyis a Negyven Napos Út. Rengeteg áru, és évente kb. 80 ezer rabszolga indult északra a karavánokkal, hogy a megállásokat és az egyes oázisokban töltött időt nem számítva 40 napos gyaloglás után megérkezzenek az asszuáni emberpiacokra. Az igen magas halálozási arány miatt nem csak tevék maradványai, hanem emberi csontvázak is jelölték az útvonalat. A modern felfedezések megindulása A 19. század végére a poláris vidékeken kívül a Líbiai-sivatag maradt a legnagyobb feltáratlan fehér folt a Föld térképén. Ennek egyik oka, hogy a Líbiai-sivatag a Szahara száraz szíve, ahol a legkevesebb az évi átlagos csapadék (pl. Dakhla-ban 3 mm) és a legritkábbak az esők (átlagosan 3-5 évenként van csupán csapadék) és emiatt gyakorlatilag lakatlan. Nemcsak az oázisok, de még a kutak is hiányoznak, így a víznyerés útközben lehetetlen. Feltárását a természeti nehézségek a vízhiányon kívül a hőség és a homokviharok mellett a közlekedés nehézségei is hátráltatták: a szívós teve is csak 300 km-t tudott megtenni két víznyerő hely között. Az angol Harding-King számos expedíciója ellenére az első világháborúig a Líbiai-sivatag szinte teljesen ismeretlen maradt. A sivatag belső területeire az egyiptomi beduin családból származó, s Oxfordban nevelkedett Ahmed Hassanein Bey jutott el 1923 őszén. Kufrától délre felfedezte a viszonylag dús növényzetű völgyekkel és kutakkal rendelkező Arkenu és Uveinat hegységeket. Hassanein volt az első, aki hírt adott a hegység völgyében talált nagyon réginek tűnő sziklavésetekről. A további felfedezéseket nagyban elősegítette az autó, amivel sokkal nagyobb távolságokat lehetett jelentősen gyorsabban bejárni mint korábban a tevékkel. Az első autós felfedezés 1917-re datálható, amikor a Dakhlaból induló John Ball elért egy magányos hegyet, amit a következő évben az odaérkező Kemal el-din elnevezett Abu Ballasz-nak. Az egyiptomi királyi család tagja, az életét a sivatag kutatására áldozó Kemal el-din herceg jutott el elsőként elöl kerekes, hátul hernyótalpas, speciálisan a sivatagra tervezett gépkocsikkal Dakhlából az Uveinatba, és ő írta az első tudományos közleményeket az uveinati sziklafestményekről. Útközben felfedezte a csaknem 8000 km² kiterjedésű Gilf Kebir fennsík keleti elvégződését. A herceg által adott arab név jelentése nagy fal, és valóban a plató meredek lejtővel szinte falszerűen emelkedik mintegy 300 m-rel a környezete fölé. A húszas évek végén és a harmincas évek elején már sok kutató járta be és térképezte föl a sivatagot. Raph Bagnold és Almásy László voltak az elsők, akik szériakocsikkal behatoltak a sivatag belsejébe: Almásy 1926-ban Kairóból

3 eljutott Karthumba, majd Szelima oázistól Khargáig haladt az elfelejtett, majd általa újrafelfedezett Darb el Arbain nyomvonalán (Almásy 1929). Bagnold pedig 1930-ban sikeresen meghódította a Nagy Homoktenger buckáit. Almásy sivatagi utazásai Almásy László sivatagi utazásai közül eredményességét tekintve kétségkívül az 1932-es és az 1933-as vállalkozásai emelkednek ki, amikor a Zarzura-oázis -nak tartott három nagy völgyet kereste a Gilf Kebirben (Gábris 1993). Almásy nézete szerint az ókori görög világ is megpróbált már kapcsolatot teremteni a Líbiai-sivatagon túl élőkkel. Ő nem hitt az akkoron elfogadott nézeteknek a sivatag változatlanságáról, hanem úgy vélte, fokozatosan romlottak az életkörülmények az utolsó évezredek klímarosszabbodása miatt. Kedvenc beszéd és kutatási témája volt az ún. Zarzura-oázis léte és megtalálása (Almásy 1936). Ennek alapja az a hagyomány volt, hogy Dakhlat, Kharghat rendszeresen meglátogatták a sivatagi rablók. Az oázisokban váratlanul megjelenő tevés csapatok legyilkolták az ellenállókat, kirabolták a lakosokat, majd amilyen gyorsan érkeztek, ugyanolyan gyorsan eltűntek a zsákmánnyal. Soha nem sikerült az üldözőknek utolérni, vagy elfogni őket, ugyanis víztartalékaik fogyása miatt kénytelenek voltak visszatérni lakóhelyükre. Feltételezték, hogy a hosszú sivatagi úton valahol kétszer is alkalmuk kellett legyen a víz pótlására. Az egyik ilyen állomás lehetett az 1917-ben John Ball által felfedezett, tömérdek agyagkorsót rejtő magányos hegy: az Abu Ballasz (az arab név jelentése: a Korsók Atyja ). Feltételezték, hogy a sivatagi rablók a korsókat, használták víztartályként: előzőleg több karaván föltöltötte azokat, majd a támadók oda- s visszaútban innen nyerték az utánpótlást a hadjárat folytatására. Az ott talált több mint 300 nagyméretű cserépedény nagy része a megtaláláskor már nem volt ép. Abu Ballasz a két oázis, Kufra és Dakhla között az utóbbihoz közelebbi egyharmad úton van. Kellett egy másik vízforrásnak is lennie Kufrához közelebb gondolta Almásy. Ez pedig szerinte csakis a mondabeli Zarzura oázis lehetett (zarzura a neve egy sivatagi madárkának, amely mindig a sivatag felöl érkezett a keleti oázisokba és arrafelé távozott). A sivataglakók meséiben az ismeretlen, vagy inkább elveszett oázis, egy romváros, ahol mérhetetlen kincsek vannak elrejtve; tejjel mézzel folyó pálmaliget. Almásy 1932-es és 1933-as expedícióinak fő célja e völgyek megtalálása, feltérképezése volt.

4 Az Almásy Clayton-expedíció (1932) Almásy László új módszert vezetett be a sivatag kutatásába: a repülőgépes légi felderítést állította a földi felmérés szolgálatába. Ennek lényege, hogy a több nappal előre járó szállító autók kiépített repülőtereket, üzemanyag-, élelmiszer- és vízdepókat hoznak létre, ahonnan felszállva a repülőgép hatótávolságának megfelelő mértékben minden irányban felderíti a terepet. A fontosabb objektumokat aztán az autókkal felkeresik, az utat felmérik, a terepet térképezik (Almásy 1937). Almásy eredetileg 1931 szeptemberében indult volna líbiai-sivatagi felfedező útjára, amelynek során először a sivatagok kutatásának történetében gépkocsik és repülőgép együttes felhasználásával kívánt új területeket feltárni, Az Egyiptom felé tartó repülőgépével (Zichy Nándor volt a társa) augusztus végén Aleppo előtt sajnos lezuhant de szerencsére mindketten túlélték a légikatasztrófát. Megmentette a helyzetet, hogy Robert Clayton East Clayton felajánlotta repülőgépét, s így a lord részt vett a kalandos utazásban. Az expedíció tagja volt még Henry G. Penderel repülő alezredes, és Patrick A. Clayton a kairói sivatagi intézet kartográfusa (1. térkép). 1. térkép: Az Almásy Clayton expedíció (Gábris 1993). 1 Almásy útvonala (1932); 2 Clayton útvonala (1931) Figure 1. The expedition of Almásy Clayton. 1 Almásy (1932); 2 Clayton (1931)

5 Az expedíció eredményei, szinte felsorolásszerűen: a Péter és Pál néven térképezett két jellegzetes alakú hegy alaposan felmérése egészen a líbiai határig, a Gilf-Kebir fennsíkot két részre osztó, Almásy által Akabának (arabul szorost jelent) elnevezett átjáró felfedezése, Kufra kelet felől történt elérése, és a felderítő repülés során megtalált, a Zarzura oázist alkotó, a fennsíkba vágódott vádik. Az 1933-as Almásy Penderel Kádár-expedíció Az előző évi csapatból Penderel maradt Almásy mellett és őket egészítette ki dr. Kádár László, a budapesti egyetem geográfus tanársegédje, dr. Richard Bermann és Hans Casparius fényképész, film-operatőr. Bermannak Hoellrigel álnéven kiadott német nyelvű könyve krónikaszerűen rögzíti az eseményeket (2. térkép). 2. térkép: Az 1933-as Almásy expedíció útvonala (1); hosszanti ( líbiai ) buckák (2); homokmező barkánokkal (3) Figure 2. The route of Almásy in 1933 (1); logitudinal ( lybian ) dunes (2); barkan field (3) Almásyék a terv szerint a Gilf Kebir keleti és északi peremét akarták bejárni és felmérni, majd áthaladva a fennsík Akabának nevezett átjáróján, a harmadik völgyet (Vádi Talh) szerették volna felkeresni.

6 Egy hetet töltöttek a Gilf Kebir fennsík ismeretlen északkeleti peremének és környékének térképezésével. Megállapították, hogy a Gilf Kebir teljes hossza itt meghaladja a 250 km-t. Felmérésük jelentősen kiegészítette és pontosította Kemal el Din térképeit. A tovább észak felé vezető útjukon már a homoktenger nagyrészt észak-déli irányú buckái között haladtak (Gábris, Szabó 1994), egészen a fennsík északi elvégződéséig. Ez tulajdonképpen egy 761 m magas szigethegy (tanúhegy), amelyet Almásy-hegynek (Dzsebel Almásy) neveztek el. Ezután három kocsival vágtak neki a fennsíkot átszelő szorosnak, melynek első szakaszát Kádár már előzőleg feltérképezte. Almásy volt tehát az első, aki autóval keresztülhaladt a Gilf Kebirt két részre vágó, helyenként szűk, de jól járható Akaba szoroson, és körbeutazta a kétosztatú fennsík keleti részét. Megvizsgálták a korábban felfedezett ún. zsiráfbarlang sziklarajzait, és miközben fényképeztek, eddig ismeretlen véseteket találtak (a közelben levő Vádi Szura híres festményeit csak a következő, októberi útja során találta meg Almásy). Szudáni kísérőjével, Szabr-val Almásy megmászta a fennsík peremét, és felfedezték a keresett Vádi Talh völgyet, a harmadik Zarzura-oázist. Almásy a három völgyben általa feltételezett korábbi oázist tapasztalatai alapján ún. eső-oázisnak tartotta, melyekre azt a magyarázatot adta, hogy ezeknek nincs talajvize (tehát sem forrása, sem ásott kútja), hanem csak az időszakos esők vizét gyűjtik magukba. Az ilyenek úgy válnak aztán elveszett oázisokká, hogy hosszabb eső nélküli periódusok után növényzetük elszárad, a nomádok számára lakhatatlanokká lesznek és annak a generációnak kihalásával, amely utoljára ott legeltetett, feledésbe merülnek (1. fénykép). 1. fénykép: Vadi el Melik; az egyik kiszáradt Zarzura oázis (foto Gábris) Photo 1. Wadi el Melik, one of the three Zarzura oases

7 Ezután az Uveinat hegységet keresték fel, ahol Almásy, Kádár és Casparius néhány völgyet (itt karkur -nak nevezik a vádit) vizsgáltak meg. Az Ain Dua forráshoz visszatérve fedezte fel Almásy a híres sziklafestményeket. A barlangok környékén Kádár archeológiai gyűjtést végzett, Casparius filmezett és fényképezett, Almásy színes vázlatrajzokat készített (Hoellriegel 1938). Almásy nagyszerűen értett a homokon autózáshoz. Könyvében leírta hogyan kísérletezte ki a Kairóhoz közeli buckákon a különböző vezetési technikákat, a kerekek gumijainak nyomását és a további trükköket, amelyeket a különböző jellegű homokfajtákon nyert tapasztalatokkal egészített ki. A homoksivatagnak vannak olyan részei, amit Almásyt követően senki nem tudott autóval megközelíteni. Nem véletlenül kapta kísérőitől az Abu Ramla, vagyis a Homok Atyja nevet (Török 1998). Almásy a háborúban A világháború alatt a Líbiai-sivatag is hadszíntérré változott. Az olaszok veresége után Rommel tábornok tapasztalt sivatagi embereket keresett a német Afrika Korps megsegítésére, de a németek között nemigen talált ilyet. Ezért a magyar hadseregbe bevonultatott Almásy Lászlót hivatalosan kikérték, s február 8.-án a német hadsereghez vezényelték, ahol nagy távolságú sivatagi felderítőként szolgált. Az ő nevéhez fűződik a Salaam-művelet, melynek során két német hírszerzőt az angol vonalak mögé juttatott, egy oda-vissza 5600 km hosszú, víztelen úton (Almásy 1943). Mivel az angolok megfejtették a németek által használt rejtjeleket, folyton a német katonai ruhát viselő csoport nyomában voltak. Almásy az általa felfedezett és mások által nem ismert Akaba-szoroson áthaladva, s több éles helyzetben sivatagi tapasztalatait felhasználva sikeresen teljesítette a feladatot és visszatért kiindulási helyére. A háború után letartóztatták, hónapokat töltött börtönben és Népbíróság elé is állították, de végül minden vádpont alól felmentették (nem kis része volt ebben Germanus Gyula orientalista tanúvallomásának). A további meghurcolások elől Almásy 1947-ben kiszökött az országból és az angol titkosszolgálat segítségével újra Egyiptomba ment, ahol tanácsadóként dolgozott a Sivatagkutató Intézetben. Az angolok nem vehették tehát komolyan a később hangoztatott kém vádat (Kubassek 1999), amelyet meglehetősen kiszínezve az Angol beteg c. Oscar díjas film alapján az egész világ megismerhetett elején megbetegedett és Ausztriába ment kezeltetni magát. Március elsején még örülhetett a hírnek, hogy kinevezték a Sivatagkutató Intézet tiszteletbeli igazgatójának, azonban a salzburgi kórházban 22.-én súlyos trópusi betegségben elhunyt.

8 Irodalom Almásy L. 1929: Autóval Szudánban - Első autó-utazás a Nílus mentén. A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára, Budapest, 236 p. Almásy L. 1935: Az ismeretlen Szahara. A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára, Budapest, 216 p. Almásy L. 1936: Récentes explorations dans le désert Libique ( ). Soc. Roy. de Géographie d`egypte, Le Caire, 97 p. Almásy L. 1937: Levegőben..., homokon... A Magyar Földrajzi Társaság könyvtára, Budapest, 146 p. Almásy L. 1943: Rommel seregénél Líbiában. Második kiadás 1999, Dénes Natur Műhely Gábris Gy. 1993: Zarzura, az elveszett oázis Almásy László 1932-es és 1933-as tavaszi felfedező útjáról a hatvanadik évforduló alkalmából. Földrajzi Közlemények 117(41)/3, Gábris Gy., Szabó J. 1994: Gondolatok a sivatagi eolikus felszínformálódásról (Kádár László kutatásai és az évi Gilf Kebir Expedíció megfigyelései tükrében). Földrajzi Közlemények 118(42) /3-4, Gábris Gy. 2010: Deflációs jelenségek a Líbiai-sivatagban. In: Interdiszciplinaritás a természet- és társadalomtudományokban, szerk: Lóki J., DE Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke, Debrecen, Hoellriegel, A. 1938: Zarzura, die Oase der kleinen Vögel. Zürich, p. 216 Kubassek J. 1999: A Szahara bűvöletében az Angol beteg igaz története, Almásy László hiteles életrajza. Panoráma, Budapest, p Török Zs. 1998: Salaam Almásy Almásy László életregénye. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 159 p.