Emberiség, éghajlat, idıjárás *

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Emberiség, éghajlat, idıjárás *"

Átírás

1 Emberiség, éghajlat, idıjárás * Ács Ferenc ELTE, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék *Meghívott elıadás az Apáczai Nyári Akadémián, Újvidék, 2010 július 12-16

2 Emberiség hamuesı, Pinatubo, 1991 Az ember életét társadalmi és természeti tényezık határozzák meg.

3 Emberiség Gustav Utterström ( ): Utterström (svéd gazdaságtörténész) elvetette a társadalomtörténészek által mindig elıtérbe helyezett durkheimi alaptételt, miszerint a társadalmi jelenségeket csak társadalmi jelenségekkel lehet magyarázni, és nyomatékkal utalt azokra a tényezıkre, amelyek kívülrıl befolyásolják a társadalmi rendszert: pl. az éghajlatra.

4 Emberiség Azóta egyre nagyobb érdeklıdés övezi e nézetet. Európa történetének éghajlati determináltságát Angliában Hubert Horace Lamb, Svájcban Christian Pfister, Csehországban Rudolf Brazdil és Németországban Rüdiger Glaser olyan alapossággal igazolta, hogy létezése minden kétségen felül áll.

5 Éghajlat, éghajlatváltozás Az éghajlat úgy is értelmezhetı mint az idıjárási helyzetek összessége az adott térben és idıben. A éghajlat változik. Az éghajlat mindig is változott. E változás azonban nagyon kaotikus és lassú, ezért állandónak és magunkat kiszolgáltatottnak érezzük. Az éghajlatot a geológiai és a csillagászati tényezık mellett a bioszféra is alakítja (Gaia elmélet)!

6 Éghajlat, éghajlatváltozás Terminológiai megjegyzések: Jégkorszak: az az idıszak, amikor a pólusok jégtakaróval borítottak, glaciális idıszak: a jégkorszak hidegebb szakasza, amikor a pólusok körüli jégpáncél nagyobb kiterjedéső, interglaciális idıszak: a jégkorszak melegebb szakasza, amikor a pólusok körüli jégpáncél kisebb kiterjedéső, kis jégkorszak : egy hidegebb idıszak a mai hımérsékleti viszonyokhoz képest a középkorban kb

7 Éghajlatváltozás emberiség? Hatott-e az éghajlatváltozás az emberiségre? Ha hatott, hogyan és mikor hatott? Mi ebbıl a feltételezés és a tudományosan bizonyított tény?

8 Pleisztocén Homo habilis Homo erectus, Afrika Homo erectus, Afrika, Ázsia Homo sapiens Toba * Homo sapiens, Beringia, mővészet Állatok/növények háziasítása* (Dryas) ember Glaciálisok kb évente Vulkáni telek az utolsó glaciális idıszaka hideg, száraz éghajlat 2 1,6 1,0 0,1 0,074 0,018 0,010 Idı [millió évvel ezelıtt]

9 ~ 5 millió ember földmővelés, Közel-Kelet neolitikus forradalom; földmővelés, Európa Holocén civilizációk összeomlása ~ 30 millió ember vikingek terjeszk. ipari és információs forradalom*; több ezer millió ember ember Holocéni klímaoptimum: meleg, nedves meleg, száraz meleg hideg, nedves a maihoz képest éghajlat , ,3 1,8 2,0 Idı [ezer év]

10 Ok-okozati kapcsolatok pleisztocénben Tudományosan bizonyított ok-okozati kapcsolatok: Toba kitörése a Homo sapiens elterjedése Dryaskori lehülés Mezıgazdaságra való áttérés

11 Ok-okozati kapcsolatok holocénben Tudományosan bizonyított ok-okozati kapcsolatok: Holocéni klimaoptimum utáni aszály Ókori agrárcivilizációk (Egyiptom, Mezopotánia, Indus-völgyi kultúrák) összeomlása aszály Maja kultúra összeomlása meleg idıszak Vikingek terjeszkedése Kis jégkorszak Észak-Európai és skandináviai településstruktúra megváltozása Kis jégkorszak malthusi krízisek (terméscsökkenés okozta éhinségek) Globális melegedés az emberíség globális léptékő elterjedése (energiafogyasztás, földhasználat)

12 Toba Toba: egy vulkán, amely meghatározta az emberi evolúciót

13 Toba Toba kitörése a vulkanikus teleivel az összes akkor élı Homo (ember) fajt Homo sapiens kivételével kiirtotta. A túlélı Homo sapiens is egy mindössze néhány ezer lelket számláló csoportra zsugorodott. Ez a génállomány (genetikai változatosság) drasztikus elszegényedésével, egy fejlıdési vonalra történı koncentrációjával járt együtt. A növényi világ megújulását követıen páratlan fejlıdési lehetıség kínálkozott, mert a terjeszkedésnek semmiféle konkurencia nem állta útját.

14 Tambora Toba után Tambora kitörése volt a legnagyobb ben történt. Az év nyarán hatalmas esızések voltak, nyomukban áradások keletkeztek. A hımérséklet visszaesett, a mezıgazdasági növények többsége többhetes késéssel ért be. A tél az elızı esztendıkéhez képest igen zord volt. Kárpát-medencében 1816-ban 3 hetet kivéve egyáltalán nem volt nyár.

15 Tambora Tambora krátere manapság

16 Dryas A Younger Dryas (YD) korszaka (~ évvel ezelıtt) az eddig ismert legintenzívebb lehőlés korszaka. A lehőlés kontinentális léptékő volt. Északés Nyugat-Európában volt a legerısebb, de érezhetı volt Délnyugat-Ázsia (Földközi-tenger és a Perzsa-öböl közötti térség) sztyeppes vidékein is.

17 Dryas A lehőlés mértéke

18 Dryas YD korszaka tekinthetı (Natufián kultúra, Közép- és Dél- Levant területe) a mezıgazdasági korszak (háziasított növények és állatok termelése) kezdetének. Miért? Ezt az alapján mondhatjuk, hogy a kultiváláshoz (vad vagy házi növények vetése, gondozása és aratása a terület szántásával vagy szántása nélkül) köthetı magleletek száma az YD-idıszak elırehaladtával növekedett (ez tudományosan bizonyított). Kultiválással az ember csupán az aszályosodás miatt egyre csökkenı vad magok mennyiségét akarta pótolni.

19 Dryas YD: az ember és a növényzet szimbiózisának kezdete. E szimbiózis eredményei: néhány civilizációkat megalapozó/fenntartó kultúra (búza, kukorica, rizs) térhódítása.

20 XXI század eleje A Föld felszín (pedoszféra, bioszféra, troposzféra) globális léptékő melegedése. Az ember e melegedést észleli és képes is megmagyarázni (kapitalizmus melegedés)! Az ember fél e melegedéstıl. Félti a jelenleg rendelkezésre álló erıforrások elvesztését, a létének alapjait.

21 XXI század eleje Az antropogén tényezık hatása

22 Egy kis kitérı: a mai kapitalizmus és erkölcstana Jelenleg az ész diadalának és a kapitalista erkölcs összeomlásának pillanatait éljük! De milyen is ez a kapitalista erkölcs? A haszonelvőség felülír minden erkölcsi normát (törvényes, de nem erkölcsös). A haszon maximalizálása a természeti és a humán erıforrások mérsékelt, megújulást biztosító használata nem ajánlatos. A létünk alapjait meghatározó természeti és társadalmi környezet tisztelete és megbecsülése a profit maximalizálása érdekében napról-napra kisebb.

23 Az ember okozta katasztrófák egyelıre mikro- mezo, lokális vagy regionális léptékőek. De akár globális léptékővé is válhatnak. XXI század eleje Deepwater Horizon, BP

24 XXI század eleje Terra mőhold felvétele, Mexikói öböl Ime egy regionális léptékő katasztrófa, ami globális léptékővé alakulhat.

25 XXI század eleje Eléri-e az olajszennyezés Európát?

26 A XXI század közepe, vége Az emberiség életét e században nem a regionális klímák megváltozása, hanem a klímaváltozást nagy mértékben elıidézı fosszilis energiahordozók fogyásának üteme/mértéke fogja meghatározni.

27 A XXI század közepe, vége A fosszilis energiahordozókat más energiahordozókkal kell majd leváltani; ebben az ember innovációs képessége lesz majd a döntı alkalmazkodási tényezı. Emellett a piaci követelményekhez való minél gyorsabb alkalmazkodás lesz majd a sikeresség záloga.

28 A XXII század Az emberiség azt is tudja, hogy a XXII század és a még távolabbi jövı klímáját a XXI század fosszilis energiahordozóinak használata (mennyiség, mérték) nagy mértékben befolyásolja. Egy kérdés: hat-e majd e felismerés, tudat a mai kapitalizmus logikájához alkalmazkodó ember erkölcsére? E kérdés kapcsán tekintsük át az emberi lélek és az idıjárás viszonyrendszerének történelmi alakulását!

29 Idıjárás emberíség monumentális, nyílttéri szenthely: hálaadás az Ég isteneinek ókori keleti idıjárás istenek zsidó és keresztény monoteizmus: megörökli az ókori idıjárás isteneket; boszorkányüldözés megfosztják idıjárás hatalmától megfigyelés elırejelzés Biblia megszemélyesített Istenét ember meleg, nedves meleg, száraz meleg hideg, nedves a maihoz képest éghajlat -12-2, ,5 1,8 2,0 Idı [ezer év]

30 Boszorkányüldözés korszaka A kis jégkorszak szélsıséges idıjárásáért (késıi fagyok, hosszan tartó esızések, váratlan nyári jégesık, ismétlıdı rossz termés, terméskiesés és más ördögi bajok ) a boszorkányok a felelısek. A boszorkányokkal az volt a baj, hogy bőntetteiket titokban követték el, és bőnösségüket nemigen lehetett bizonyítani. Ezért játszott a boszorkányperekben a kínvallatás központi szerepet.

31 Boszorkányüldözés korszaka a kor képmotívumai A boszorkányüldözés a kis jégkorszak legrosszabb éveiben, az 1600-as évet megelızı és azt követı évtizedekben érte el tetıpontját KözépEurópában.

32 Boszorkányüldözés korszaka boszorkány égetés 1626 május, Franciaország, Rajnavidék: az emberek ezreit vetették máglyára a boszorkányság vádjával, és nemcsak alsó rétegbeli asszonyokat, hanem városi tanácsnokokat egész családjukkal, polgármestereket és olykor még nemeseket és teológusokat is.

33 Boszorkányüldözés korszaka A bőnügyi nyilvántartásból a kis jégkorszak végén, illetve a meggyızıbb magyarázatok születésével tőnt el.

34 Idıjárás elırejelzés korszaka kezdetek (80-as évek), zsebszámítógépek A meteorológia az információs forradalom révén vált egzakt természettudománnyá.

35 Idıjárás elırejelzés korszaka modellezés mezo- és mikroskálán rendszermodellek (almodellek sokasága, moduláris szerkezet) az ember felismerte az idıjárás elırejelezhetıségével kapcsolatos korlátokat is manapság, az OMSz SGI Altix 3700b szupercomputere

36 Idıjárás elırejelzés korszaka A számitógépes szimulációk nem jobbak azoknál a premisszáknál (elırebocsátás, feltételezés), amelyek mellett az adatokat (minden adat hibával terhelt!) betáplálják, így az elvárásokat jelenítik meg, nem pedig a jövıt.

37 Összefoglalás A lehőlés mindig komoly megrázkódtatásokat (a homo fajok kihalása homo sapiens kivételével, a földmővelés kezdetei, agrárcivilizációk bukása, éhínségek, boszorkányüldözések) idézett elı az emberiség történetében. A felmelegedés viszont olykor a kultúra virágzását (neolitikus forradalom, városállamok, ókori kultúrák) eredményezte.

38 Összefoglalás Ha valamit is tanulhatunk a múltból, akkor az a következı: az emberek a jégkorszak gyermekei voltak a civilizáció azonban a meleg (és nedves) periódus terméke.

39 Irodalomjegyzék Behringer, W., 2010: A klíma kultúrtörténete. A jégkorszaktól a globális felmelegedésig (Tarnói Judit fordítása). Corvina Kiadó Kft, 343 pp. A mő eredeti címe: Kulturgeschichte des Klimas. Von der Eiszeit bis zur globalen Erwärmung. Verlag C. H. Beck ohg, München, Harangi, Sz., 2010: Történelemformáló nagy vulkánkitörések. Az emberiség és a vulkának az évszázadokban. História, XXXII évfolyam, 4 szám,

40 Ajánlott irodalom Hetherington, R., and Reid, R.G.B., 2010: The Climate Connection. Climate Change and Modern Human Evolution, Cambridge University Press, 440 pp.

Európa éghajlata a XX. és a XXI. században*

Európa éghajlata a XX. és a XXI. században* Európa éghajlata a XX. és a XXI. században* Ács Ferenc, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék *Meghívott előadás az Apáczai Nyári Akadémián, Újvidék,

Részletesebben

A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben*

A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben* A víz helye és szerepe a leíró éghajlat-osztályozási módszerekben* Ács Ferenc ELTE, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék * Meghívott előadás az Apáczai Nyári Akadémián, Újvidék, 2017

Részletesebben

A GLOBÁLIS MELEGEDÉS ÉS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON

A GLOBÁLIS MELEGEDÉS ÉS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON FÖLDTUDOMÁNYOS FORGATAG Budapest, 2008. április 17-20. A GLOBÁLIS MELEGEDÉS ÉS HATÁSAI MAGYARORSZÁGON ELTE Meteorológiai Tanszék, Budapest VÁZLAT I. Változó éghajlat II. XXI. századra várható éghajlati

Részletesebben

Az éghajlatváltozás jövıben várható hatásai a Kárpát medencében

Az éghajlatváltozás jövıben várható hatásai a Kárpát medencében Az éghajlatváltozás jövıben várható hatásai a Kárpát medencében regionális éghajlati modelleredmények alapján Szépszó Gabriella (szepszo( szepszo.g@.g@met.hu), Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter

Részletesebben

Globális változások lokális veszélyek

Globális változások lokális veszélyek Globális változások lokális veszélyek Dr. Radics Kornélia ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Világnapja Budapest, 2019. június 19. Globális kitekintés Éghajlatváltozás:

Részletesebben

A hazai regionális klímamodellek eredményeinek együttes kiértékelése

A hazai regionális klímamodellek eredményeinek együttes kiértékelése A hazai regionális klímamodellek eredményeinek együttes kiértékelése Horányi András,, Csima Gabriella, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Bartholy Judit, Pieczka

Részletesebben

Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok,

Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok, Hogyan ismerhetők fel az éghajlat változások a földtörténet során? Klímajelző üledékek (pl. evaporit, kőszén, bauxit, sekélytengeri karbonátok, tillit) eloszlása Ősmaradványok mennyisége, eloszlása δ 18O

Részletesebben

A klímaváltozás a Balatonnál a meteorológiai számítások tükrében

A klímaváltozás a Balatonnál a meteorológiai számítások tükrében A klímaváltozás a Balatonnál a meteorológiai számítások tükrében HORÁNYI ANDRÁS (horanyi( horanyi.a@.a@met.hu) Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus

Részletesebben

A jövő éghajlatának kutatása

A jövő éghajlatának kutatása Múzeumok Éjszakája 2018.06.23. A jövő éghajlatának kutatása Zsebeházi Gabriella Klímamodellező Csoport Hogyan lehet előrejelezni a következő évtizedek csapadékváltozását, miközben a következő heti is bizonytalan?

Részletesebben

Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3

Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3 Klíma és társadalom kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 5000 évben Demény Attila 1, Bondár Mária 2, Sümegi Pál 3 valamint Cserny Tibor 4, Fábián Szilvia 2, Fórizs István 1, Schöll- Barna Gabriella

Részletesebben

METEOROLÓGIA. alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak. Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár

METEOROLÓGIA. alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak. Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár METEOROLÓGIA alapkurzus Környezettudományi BsC alapszakos hallgatóknak Bartholy Judit, tanszékvezető egyetemi tanár ELTE TTK - METEOROLÓGIAI TANSZÉK A MAI ÓRA VÁZLATA 1. BSc KÉPZÉS / SPECIALIZÁCIÓ 2. TEMATIKA

Részletesebben

Bevezetés a földtörténetbe

Bevezetés a földtörténetbe Bevezetés a földtörténetbe Földtudományi szak BSc 2. félév (2011 tavasz) Szerda délben, a hét csúcspontján szerda 12:15 13:45 Lóczy-terem (D 0-804) Pálfy József Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék

Részletesebben

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás (K) GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS Unger János unger@geo.u @geo.u-szeged.hu www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan szeged.hu/eghajlattan SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi

Részletesebben

Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása

Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása 1 Agrometeorológiai mérések Debrecenben, az alapéghajlati mérıhálózat kismacsi mérıállomása Dr. Szász Gábor Nagy Zoltán Weidinger Tamás Debreceni Egyetem ATC OMSZ ELTE Agrometeorológiai Obszervatórium

Részletesebben

A leíró éghajlat-osztályozás születése, fejlődése és jelene*

A leíró éghajlat-osztályozás születése, fejlődése és jelene* A leíró éghajlat-osztályozás születése, fejlődése és jelene* Ács Ferenc ELTE, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Meteorológiai Tanszék * Meghívott előadás az Apáczai Nyári Akadémián, Újvidék, 2013 július

Részletesebben

Az idıjárás-elırejelzések szerepe a változó éghajlati viszonyok között

Az idıjárás-elırejelzések szerepe a változó éghajlati viszonyok között Az idıjárás-elırejelzések szerepe a változó éghajlati viszonyok között az Országos Meteorológiai Szolgálat adataira, idıjárás- és éghajlatkutatóinak munkáira támaszkodva összeállította: Vissy Károly meteorológus

Részletesebben

Kultúrtörténet Déry Attila

Kultúrtörténet Déry Attila Kultúrtörténet Déry Attila Az időjárás változásának hatása a kultúrára A megismerés alapjai rádiokarbon vizsgálat (W. F. Libby, 1840-es évek) oxigén-izotóp vizsgálata (H. C. Urey 1947) paleobotanika paleozoológia

Részletesebben

GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS SKÁLÁN IS VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT. Bartholy Judit

GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS SKÁLÁN IS VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT. Bartholy Judit KÖRNYEZETI NEVELÉS EGYESÜLET Budapest, 2008. március 1. GLOBÁLIS ÉS REGIONÁLIS SKÁLÁN IS VÁLTOZIK AZ ÉGHAJLAT Bartholy Judit ELTE Meteorológiai Tanszék, Budapest VÁZLAT I. Változó éghajlat II. IPCC jelentés

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz

OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 9. évfolyam félévi vizsga A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő

Részletesebben

Környezetgazdaságtan alapjai

Környezetgazdaságtan alapjai Környezetgazdaságtan alapjai PTE PMMIK Környezetmérnök BSc Dr. Kiss Tibor Tudományos főmunkatárs PTE PMMIK Környezetmérnöki Tanszék kiss.tibor.pmmik@collect.hu A FÖLD HÉJSZERKEZETE Földünk 4,6 milliárd

Részletesebben

A jövıre vonatkozó éghajlati projekciók

A jövıre vonatkozó éghajlati projekciók Az éghajlati modellek értékelése és A jövıre vonatkozó éghajlati projekciók Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu) Éghajlati Osztály, Klímamodellezı Csoport Az éghajlatváltozás tudományos alapjai az IPCC

Részletesebben

Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Kar. Szıcs Emese Dr. Vincze Mária egyetemi tanár Bíró Boróka november 22.

Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Kar. Szıcs Emese Dr. Vincze Mária egyetemi tanár Bíró Boróka november 22. Babeş-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Kar Az éghajlatváltozás hatása a növénytermesztésre Szıcs Emese Dr. Vincze Mária egyetemi tanár Bíró Boróka 2008. november 22. Tartalom

Részletesebben

Éghajlati tendenciák és idıjárási

Éghajlati tendenciák és idıjárási Éghajlati tendenciák és idıjárási szélsıségek a Kárpát-medencében Bozó László, Szalai Sándor, Bihari Zita Országos Meteorológiai Szolgálat Európai Meteorológiai Infrastruktúra (EMI) Nemzeti (Hidro-)Meteorológiai

Részletesebben

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium KvVM/KJKF/1895/2007. TERVEZET Magyarországnak a Földmegfigyelési Csoporthoz (Group on Earth Observation, GEO) történı csatlakozásáról szóló 2039/2006. (III.10.)

Részletesebben

A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével

Részletesebben

Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei

Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei Az éghajlati modellek eredményeinek felhasználási lehetıségei Szépszó Gabriella (szepszo( szepszo.g@.g@met.hu), Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter Éghajlati Osztály, Klímamodellezı Csoport Magyar

Részletesebben

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport

kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport A klímaváltozás várható hatása az agrárágazatra Harnos Zsolt MHAS kutatócsoport-vezető MTA-BCE Alkalmazkodás a Klímaváltozáshoz Kutatócsoport IV. ALFÖLD Kongresszus Békéscsaba 2008. november 27. 1 A klímaváltozás

Részletesebben

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS AZ OMSZ-NÁL. Magyar Tudományos Akadémia szeptember 15. 1 Regionális klímamodellezés az Országos Meteorológiai Szolgálatnál HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Numerikus Modellező

Részletesebben

Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai

Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai Az emberiség bioszféra-átalakításának nagy ugrásai A természet hatalmas, az ember parányi Szent-Györgyi Albert Rausch Péter kémia-környezettan tanár Miért épp az ember? Emberi létezés alapjai Elvont fogalmi,

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT I. rész 1. Adriai-tenger

Részletesebben

Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására

Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására Reprezentatív adatbázis létrehozása az éghajlatváltozási hatásvizsgálatok és a döntéshozatal támogatására Zsebeházi Gabriella, Bán Beatrix, Bihari Zita, Szabó Péter Országos Meteorológiai Szolgálat 44.

Részletesebben

Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella. Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport

Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella. Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport Kovács Mária, Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati osztály, Klímamodellező Csoport 2012. március 21. Klímaváltozás - miről fecseg a felszín és miről

Részletesebben

Rövid tartalom. A turizmus jelentısége hazánkban Idıjárás / éghajlat és turizmus

Rövid tartalom. A turizmus jelentısége hazánkban Idıjárás / éghajlat és turizmus A klímaváltozás hatása a turizmusra Németh Ákos Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztály Rövid tartalom A turizmus jelentısége hazánkban Idıjárás / éghajlat és turizmus A turisztikai klimatológia,

Részletesebben

lat klímamodellez Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály

lat klímamodellez Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály Az Országos Meteorológiai Szolgálat lat klímamodellez mamodellezıi i tevékenys kenysége Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati

Részletesebben

A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok

A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok KvVM MTA VAHAVA projekt MTA 2006. november 23. A GLOBÁLIS KLÍMAVÁLTOZÁS: Hazai hatások és válaszok Ifjúsági fórum a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról Bartholy Judit felkért hozzászólása Eötvös s Loránd

Részletesebben

Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett

Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Pannon löszgyep ökológiai viselkedése jövőbeli klimatikus viszonyok mellett Cserhalmi Dóra (környezettudomány szak) Témavezető: Balogh János (MTA-SZIE, Növényökológiai Kutatócsoport) Külső konzulens: Prof.

Részletesebben

1. Regionális projekciók 2. Regionális éghajlati modellezés 3. A regionális modellezés kérdései 4. Hazai klímadinamikai tevékenység 5.

1. Regionális projekciók 2. Regionális éghajlati modellezés 3. A regionális modellezés kérdései 4. Hazai klímadinamikai tevékenység 5. Éghajlati modellezés 2. rész: Regionális éghajlati modellezés Összeállította: Szépszó Gabriella szepszo.g@.g@met.hu TARTALOM. Regionális projekciók 2. Regionális éghajlati modellezés 3. A regionális modellezés

Részletesebben

Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei

Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei Az EU 7. Keretprogram környezetvédelmi pályázati lehetıségei Czippán Katalin, osztályvezetı Tudományszervezési Pályázati és Innovációs Központ Budapest, 2007. február 28. Fenntartható fejlıdés globális

Részletesebben

Palfai Drought Index (PaDI) A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló

Palfai Drought Index (PaDI) A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló Palfai Drought Index () A Pálfai-féle aszályindex (PAI) alkalmazhatóságának kiterjesztése a Dél-Kelet Európai régióra Összefoglaló A DMCSEE projekt lehetıvé tette egy olyan aszályindex kifejlesztését,

Részletesebben

Könyvrészlet: Monográfiák, jegyzetek: Tanulmányok: Lektorált tudományos közlemények: (IF: 0,333) (IF: 0,178)

Könyvrészlet: Monográfiák, jegyzetek: Tanulmányok: Lektorált tudományos közlemények: (IF: 0,333) (IF: 0,178) Könyvrészlet: 1. VARGA Z. (2010): Az agrometeorológiai információk hasznosításának alapjai. In: Anda A. Kocsis T. (szerk.): Agrometeorológii és klimatológiai alapismeretek. Mezıgazda Kiadó, Budapest. 291-314.

Részletesebben

Hidroszféra. Légkör. Tartalom. Klímaváltozás. Idıjárás és éghajlat. Éghajlati rendszer: a légkör és a vele kölcsönhatásban álló 4 geoszféra együttese

Hidroszféra. Légkör. Tartalom. Klímaváltozás. Idıjárás és éghajlat. Éghajlati rendszer: a légkör és a vele kölcsönhatásban álló 4 geoszféra együttese Éghajlatváltozás és matematika Hogyan modellezzünk és az eredményt hogyan használjuk fel? Krüzselyi Ilona (kruzselyi.i@met.hu) Kovács Mária, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Tartalom Bevezetés Éghajlati

Részletesebben

ÚJ CSALÁDTAG A KLÍMAMODELLEZÉSBEN: a felszíni modellek, mint a városi éghajlati hatásvizsgálatok eszközei

ÚJ CSALÁDTAG A KLÍMAMODELLEZÉSBEN: a felszíni modellek, mint a városi éghajlati hatásvizsgálatok eszközei ÚJ CSALÁDTAG A KLÍMAMODELLEZÉSBEN: a felszíni modellek, mint a városi éghajlati hatásvizsgálatok eszközei Zsebeházi Gabriella és Szépszó Gabriella 43. Meteorológiai Tudományos Napok 2017. 11. 23. Tartalom

Részletesebben

Földtörténeti korok éghajlata Országos meteorológiai szolgálat >>>

Földtörténeti korok éghajlata Országos meteorológiai szolgálat >>> Földtörténeti korok éghajlata Országos meteorológiai szolgálat >>> A Föld története során globális átlagban a mainál több fokkal melegebb és hidegebb éghajlat is előfordult, még a mainak nagyjából megfelelő

Részletesebben

és s kommunikáci Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály

és s kommunikáci Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály A jövıbeli j éghajlati projekciók bizonytalanságai és s kommunikáci ciójuk Szépszó Gabriella (szepszo.g@met.hu), Krüzselyi Ilona, Szabó Péter, Zsebeházi Gabriella Klímamodellezı Csoport Éghajlati Osztály

Részletesebben

Új klímamodell-szimulációk és megoldások a hatásvizsgálatok támogatására

Új klímamodell-szimulációk és megoldások a hatásvizsgálatok támogatására Új klímamodell-szimulációk és megoldások a hatásvizsgálatok támogatására Zsebeházi Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat KlimAdat hatásvizsgálói workshop 2018. december 7. TARTALOM 1. Klímamodellezés

Részletesebben

Kutatói pályára felkészítı akadémiai ismeretek modul

Kutatói pályára felkészítı akadémiai ismeretek modul Kutatói pályára felkészítı akadémiai ismeretek modul Környezetgazdálkodás Modellezés, mint módszer bemutatása KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖK MSC Goudriaan mikroklímaszimulációs modellje III. 29. lecke

Részletesebben

BUDAPEST VÁROSI HŐSZIGET-HATÁSÁNAK MODELLEZÉSI LEHETŐSÉGEI

BUDAPEST VÁROSI HŐSZIGET-HATÁSÁNAK MODELLEZÉSI LEHETŐSÉGEI Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Centrum BUDAPEST VÁROSI HŐSZIGET-HATÁSÁNAK MODELLEZÉSI LEHETŐSÉGEI Az ALADIN-Climate és a SURFEX-TEB modellek eredményeinek összehasonlító

Részletesebben

Nagyfelbontású magassági szélklimatológiai információk dinamikai elıállítása

Nagyfelbontású magassági szélklimatológiai információk dinamikai elıállítása Nagyfelbontású magassági szélklimatológiai információk dinamikai elıállítása Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztály, Klímamodellezı Csoport Együttmőködési lehetıségek a hidrodinamikai

Részletesebben

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS. Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz 2008. november 28. 1

REGIONÁLIS KLÍMAMODELLEZÉS. Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz 2008. november 28. 1 Regionális klímamodellek és eredményeik alkalmazhatósága éghajlati hatásvizsgálatokra II. felvonás HORÁNYI ANDRÁS (horanyi.a@met.hu) Csima Gabriella, Szabó Péter, Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai

Részletesebben

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET A TALAJ HİMÉRSÉKLETE A talaj jelentısége a hımérséklet alakításában kiemelkedı: a sugárzást elnyelı és felmelegedı talaj hosszúhullámú

Részletesebben

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai

Részletesebben

A monszun szél és éghajlat

A monszun szél és éghajlat A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer

Részletesebben

A klímamodellek eredményei mint a hatásvizsgálatok kiindulási adatai

A klímamodellek eredményei mint a hatásvizsgálatok kiindulási adatai A klímamodellek eredményei mint a hatásvizsgálatok kiindulási adatai Szépszó Gabriella Országos Meteorológiai Szolgálat, szepszo.g@met.hu RCMTéR projekt 2. konzultációs workshopja 2016. február 19. TARTALOM

Részletesebben

Regionális idıjárási helyzetek és légszennyezettség 4.

Regionális idıjárási helyzetek és légszennyezettség 4. Regionális idıjárási helyzetek és légszennyezettség 4. Magyarország makroszinoptikus helyzetei A mérsékelt övben a változékony idıjárás oka, hogy itt zajlik le az alacsony és magas szélességek közötti

Részletesebben

KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI

KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI KÖRNYEZETTUDOMÁNY ALAPJAI FIZIKA ALAPSZAKOS HALLGATÓKNAK SZÓLÓ ELŐADÁS VÁZLATA I. Bevezetés: a környezettudomány tárgya, a fizikai vonatkozások II. A globális ökológia fő kérdései III.Sugárzások környezetünkben,

Részletesebben

A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei

A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei A klímamodellezés nemzetközi és hazai eredményei - a gazdasági-társadalmi előrejelzések pillérei Hoyk Edit Kovács András Donát Tudományos munkatárs, MTA KRTK RKI ATO MRTT XII. Vándorgyűlés, Eger, 2015.

Részletesebben

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezeti elemek védelme I. Levegıtisztaság védelme KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI MSC TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSC Az üvegházhatás okozói

Részletesebben

Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus címe:...

Klíma téma. Gyermek (pályázó) neve:... Gyermek életkora:... Gyermek iskolája, osztálya:... Szülő vagy pedagógus  címe:... Klíma téma A Richter Gedeon Nyrt. és a Wekerlei Kultúrház és Könyvtár természettudományi pályázatnak 1. fordulós feladatsora (7 osztályos tanulók részére) A leadási határidő: 2017. október 20. A kitöltött

Részletesebben

G L O B A L W A R M I N

G L O B A L W A R M I N G L O B A L W A R M I N Az üvegházhatás és a globális felmelegedés Az utóbbi kétszáz évben a légkör egyre többet szenved az emberi tevékenység okozta zavaró következményektől. Az utóbbi évtizedek fő változása

Részletesebben

A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban

A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban A jövőben várható klímaváltozás és néhány lehetséges hatása a régióban Blanka Viktória, Mezősi Gábor, Ladányi Zsuzsanna, Bata Teodóra Szegedi Tudományegyetem, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Éghajlattan II. (FDO1105)

Éghajlattan II. (FDO1105) Éghajlattan II. (FDO1105) 1. hét: Általános meteorológiai ismeretek I. 2. hét: Általános meteorológiai ismeretek II. 3. hét: Az éghajlatot meghatározó tényezők 4. hét: A Föld éghajlatának múltja, éghajlat-ingadozások

Részletesebben

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul

Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Globális környezeti problémák és fenntartható fejlıdés modul Környezetgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI AGRÁRMÉRNÖKI MSC TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSC A klímaváltozás hatásai hazánkban 4. elıadás 13-16.

Részletesebben

Bevezetés a földtörténetbe

Bevezetés a földtörténetbe Bevezetés a földtörténetbe 13. hét A paleogéntól máig Rendszeres földtörténet: 1 2 3 4 5 6 7 A kainozoikum kronosztratigráfiai tagolása kvarter = negyedidıszak (tercier = paleogén + neogén) (ma már nem

Részletesebben

Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága (Agroklimatológiai elemzés)

Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága (Agroklimatológiai elemzés) NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezőgazdaság- és Élelmiszertudumányi Kar Környezettudományi Intézet Agrometeorológiai Intézeti Tanszék Az aszály, az éghajlati változékonyság és a növények vízellátottsága

Részletesebben

Geoinformatika II. (FDB1405)

Geoinformatika II. (FDB1405) Geoinformatika II. (FDB1405) 1. hét: Geoinformatikai adatbázisok 2. hét: ArcCatalog használata 3. hét: ArcMap alapjai 4. hét: Adatbázis hozzáadása ArcMap szoftverhez 5. hét: I. gyakorlati számonkérés 6.

Részletesebben

Érti a vezetőm az irányítási rendszerek hasznosságát? avagy Mit tettem annak érdekében, hogy ő ezt megértse?

Érti a vezetőm az irányítási rendszerek hasznosságát? avagy Mit tettem annak érdekében, hogy ő ezt megértse? ISO Fórum 2017 ősz, 2017. november 24. Érti a vezetőm az irányítási rendszerek hasznosságát? avagy Mit tettem annak érdekében, hogy ő ezt megértse? Prof. Dr. Veress Gábor egyetemi tanár Veress, 2017.11.

Részletesebben

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban

Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat. Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban Magyar Regionális Tudományos Társaság XII. Vándorgyűlése Veszprém, 2014. november 27-27 Agg Zoltán, főszerkesztő, Comitatus folyóirat Önkormányzati vezetők klímatudatossága a Balaton régióban A TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0064

Részletesebben

A kérdőív statisztikai értékelése

A kérdőív statisztikai értékelése A kérdőív statisztikai értékelése 1. A kérdőívet kitöltők nemek szerinti megoszlása Férfi Nő 41,95 % 58,05 % 2. A kérdőívet kitöltők korosztályok szerinti megoszlása 65 év felett 41-65 26-40 21-25 15-20

Részletesebben

A VÍZENERGIA POTENCIÁLJÁNAK VÁRHATÓ ALAKULÁSA KLÍMAMODELLEK ALAPJÁN

A VÍZENERGIA POTENCIÁLJÁNAK VÁRHATÓ ALAKULÁSA KLÍMAMODELLEK ALAPJÁN A VÍZENERGIA POTENCIÁLJÁNAK VÁRHATÓ ALAKULÁSA KLÍMAMODELLEK ALAPJÁN PONGRÁCZ Rita, BARTHOLY Judit, Eötvös Loránd Tudományegyetem Meteorológiai Tanszék, Budapest VÁZLAT A hidrológiai ciklus és a vízenergia

Részletesebben

Az UHI projekt eredményei. Dr. Ba ra n ka Györgyi

Az UHI projekt eredményei. Dr. Ba ra n ka Györgyi Az UHI projekt eredményei Dr. Ba ra n ka Györgyi Országos Meteorológiai Szolgálat baranka.gy@met.hu Vázlat 1. Az UHI projekt bemutatás 2. Főbb eredmények 3. Döntéstámogató rendszer 4. A hősziget-hatás

Részletesebben

Az EU cukor exportjának világpiaci kilátásai

Az EU cukor exportjának világpiaci kilátásai Európai Cukorkereskedelmi Szövetség Az EU cukor exportjának világpiaci kilátásai Cukor Tanácsadó Testület 2010. június 28. 1 Prezentációs áttekintés Világpiaci áttekintés A globális kínálat és kereslet

Részletesebben

Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia

Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia Energiapolitika hazánkban - megújulók és atomenergia Mi a jövő? Atom vagy zöld? Dr. Aszódi Attila igazgató, egyetemi docens BME Nukleáris Technikai Intézet Energetikai Szakkollégium, 2004. november 11.

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK AZ ALFÖLDÖN A HONFOGLALÁSTÓL A 19. SZÁZAD VÉGÉIG

ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK AZ ALFÖLDÖN A HONFOGLALÁSTÓL A 19. SZÁZAD VÉGÉIG ÉGHAJLATI VÁLTOZÁSOK AZ ALFÖLDÖN A HONFOGLALÁSTÓL A 19. SZÁZAD VÉGÉIG Rácz Lajos * Az Alföld a magyar történelem földrajzi keretét jelentı Kárpát-medence legterjedelmesebb nagytája a maga százezer km 2

Részletesebben

Az éghajlati övezetesség

Az éghajlati övezetesség Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály Agrárgazdasági Kutató Intézet TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZİGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL (2011. július 11-i operatív jelentések alapján) A K I BUDAPEST 2011. július Készült: az Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

AZ EURÓPAI ÉGHAJLAT VÁLTOZÁSÁNAK FŐ IRÁNYAI*

AZ EURÓPAI ÉGHAJLAT VÁLTOZÁSÁNAK FŐ IRÁNYAI* AZ EURÓPAI ÉGHAJLAT VÁLTOZÁSÁNAK FŐ IRÁNYAI* (* A mediterrán térség éghajlata a 2010-es években c. előadás szerkesztett változata, mely elhangzott az MTA Társadalomkutató Központjának Délkelet-európai

Részletesebben

A légkör mint erőforrás és kockázat

A légkör mint erőforrás és kockázat A légkör mint erőforrás és kockázat Prof. Dr. Mika János TÁMOP-4.1.2.A/1-11-1-2011-0038 Projekt ismertető 2012. november 22. Fejezetek 1. A légköri mozgásrendszerek térbeli és időbeli jellemzői 2. A mérsékelt

Részletesebben

Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra.

Tanítási tervezet. Az óra típusa: Ismereteket elmélyítő és új ismereteket feldolgozó óra. Tanítási tervezet I. Alapadatok Az óra időpontja: 2016. április 16. Az iskola megnevezése: ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium Az iskola címe: 1088, Budapest Trefort utca 8. Osztály: 7. c Tanít: Visy

Részletesebben

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 7. évfolyam félévi vizsga 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid 1.) Szóbeli felelet: Jónás-Dr. Kovács-Dr. Mészáros-Vízvári:

Részletesebben

Városi hősziget vizsgálatok Budapest

Városi hősziget vizsgálatok Budapest OTKA K 68277 Városi hősziget vizsgálatok Budapest térségében Baranka Györgyi Dobi Ildikó Országos Meteorológiai Szolgálat baranka.gy@met.hu dobi.i@met.hu OTKA K 68277 Vázlat 1. Városklíma OTKA (2007-2011)

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

GOP -1.1.1-11-2012-0159

GOP -1.1.1-11-2012-0159 1 GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és

Részletesebben

Klímaváltozások: Adatok, nagyságrendek, modellek Horváth Zalán és Rácz Zoltán

Klímaváltozások: Adatok, nagyságrendek, modellek Horváth Zalán és Rácz Zoltán Klímaváltozások: Adatok, nagyságrendek, modellek Horváth Zalán és Rácz Zoltán Institute for heoretical Physics ötvös University -mail: racz@general.elte.hu Homepage: general.elte.hu/~racz Problémakör:

Részletesebben

A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN

A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN A METEOROLÓGIA SZEREPE A DEBRECENI EGYETEM KÉPZÉSI PROGRAMJÁBAN Szegedi Sándor Lakatos László Bíróné Kircsi Andrea MMT XXXIII. Meteorológiai Vándorgyőlés, Eger 2010 augusztus 30-31. Debreceni Egyetem 15

Részletesebben

A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN

A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN 44. Meteorológiai Tudományos Napok Budapest, 2018. november 22 23. A XXI. SZÁZADRA BECSÜLT KLIMATIKUS TENDENCIÁK VÁRHATÓ HATÁSA A LEFOLYÁS SZÉLSŐSÉGEIRE A FELSŐ-TISZA VÍZGYŰJTŐJÉN Kis Anna 1,2, Pongrácz

Részletesebben

Korlátok és lehetőségek igények, eszközök, módszerek a kárenyhítésben

Korlátok és lehetőségek igények, eszközök, módszerek a kárenyhítésben ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Korlátok és lehetőségek igények, eszközök, módszerek a kárenyhítésben Horváth Gyula Szakmai elnökhelyettes Alapítva: 1870 Mezőgazdaság a meteorológiában meteorológia a

Részletesebben

Felhasználói tulajdonú főtési rendszerek korszerősítésének tapasztalatai az Öko Plusz Programban

Felhasználói tulajdonú főtési rendszerek korszerősítésének tapasztalatai az Öko Plusz Programban Felhasználói tulajdonú főtési rendszerek korszerősítésének tapasztalatai az Öko Plusz Programban Várt és elért megtakarítások Némethi Balázs Fıtáv Zrt. 2009. szeptember 15. 1 Elızmények A Fıtáv az Öko

Részletesebben

Éghajlatváltozás Budapest és Pest megye

Éghajlatváltozás Budapest és Pest megye Éghajlatváltozás Budapest és Pest megye Környezettudatossági felmérés A Magyar Természetvédők Szövetsége részére 2 Éghajlatváltozás következményeinek spontán ismerete 2010 2009 N=291 N=270 *TERMÉSZETI

Részletesebben

Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt?

Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt? Találkozások térben és időben Népvándorlás előtt? Csébi Márk ELTE TTK Földtudományi DI, PhD-hallgató Dr. habil Izsák Éva ELTE TTK RTT, egyetemi docens Dobai Attila ELTE BTK Nyelvtudományi DI, PhD-hallgató

Részletesebben

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról

TERVEZET. A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KVVM/KJKF/1204/2007. TERVEZET A Nemzeti Éghajlaváltozási Stratégiáról Budapest, 2008. január 1 I. Tartalmi összefoglaló VEZETİI ÖSSZEFOGLALÓ ÉS EGYBEN ELİTERJESZTÉS

Részletesebben

Pap, J./1996/: A települési szennyvíziszap üzemi elhelyezésének fıbb kérdései. MHT, XIV. Országos Vándorgyőlés.

Pap, J./1996/: A települési szennyvíziszap üzemi elhelyezésének fıbb kérdései. MHT, XIV. Országos Vándorgyőlés. Pap, J./1981/: A szennyvíziszapok mezıgazdasági elhelyezésének vizsgálata barna erdıtalajon. Korszerő szennyvíztisztítás. Bp. MHT VIII. Ifjúsági Napok. Pap, J. Kránitz, E. - Varga, J. /1981/: Javaslat

Részletesebben

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről 10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,

Részletesebben