A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre"

Átírás

1 A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium felvételi tájékoztatója a 2016/2017. tanévre Az intézmény OM azonosítója: Gimnázium 1. Hat évfolyamos, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 001 A hat évfolyamos általános gimnáziumi képzés során a tanulók tantárgyanként az általános iskolában elsajátított tananyagon alapuló, életkorukhoz igazodó oktatásban részesülnek, melynek célja az általános iskolai és a gimnáziumi tananyag közötti átfedések, ismétlések kiküszöbölése. Fokozottan hangsúlyt kap az esztétikai és az etikai nevelés, a széleskörű általános műveltség biztosítása, a tantárgyak közötti kapcsolatok megvilágítása és a hatékony idegennyelv-oktatás. Az első idegen nyelv az angol, a kilencedik évfolyamtól pedig második idegen nyelvként választani lehet a németet vagy a franciát. A diákok képességeiknek, érdeklődésüknek megfelelően a heti kötelező óraszámon felül szabadon választhatnak különböző szakköröket, tehetséggondozó foglalkozásokat az egyes tantárgyakból. Az arányos tantárgyfelosztás eredményeként sokan az alapórákon megszerezhetik az emelt szintű érettségihez szükséges kompetenciákat és tudást. Tanulmányaik két utolsó évében akár két tantárgyból is választhatnak heti 2 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik. A hat évfolyamos gimnázium esetében nem tartunk felvételi vizsgát, a rangsor kialakítása az 5. év végi és a 6. félévi eredmények átlaga alapján történik. 2. Négy évfolyamos, általános tantervű, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 002 Azoknak a nyolcadikosoknak ajánljuk, akiknek még nincs határozott továbbtanulási elképzelésük. A diákok általános tanterv szerinti képzésben részesülnek, és két idegen nyelvet tanulnak angol és német nyelvet. A haladó és kezdő nyelvi csoportok a májusban, illetve a beiratkozás napján megírt szintfelmérők alapján kerülnek kialakításra. Ennek a képzésnek a célja, hogy minden tanuló képességeinek megfelelően készüljön fel az érettségi

2 vizsgára a továbbtanulni kívánó tanulók sikeres emelt szintű érettségit tegyenek, illetve annak a tudásnak a megalapozása, amely a felsőfokú tanulmányok folytatásához elengedhetetlen. Tanulmányaik két utolsó évében akár két tantárgyból is választhatnak heti 2 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik. A felvétel a tanulmányi eredmények, valamint a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli felvételi vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 25-25%-ban a két központi írásbeli vizsga eredménye számít. 3. Négy évfolyamos, emelt matematika, 0,5 osztály, 17 fő. Tagozatkód: 003 A gimnáziumi kerettantervű, matematikából emelt szintű oktatásra azokat a diákokat várjuk, akiknek a tantárgy iránti érdeklődésük nagyobb az átlagnál. A képzés célja a matematikai gondolkodásmód fejlesztése, amely szigorú következetességre, lényeglátásra, logikus gondolkodásra és pontosságra nevel, illetve jó rendszerező képességet alakít ki. Ezek a tulajdonságok az élet számtalan területén kamatoztathatók. A 9. és 10. évfolyamokon a tananyag tartalma megegyezik az alapképzésben tanulókéval, eltérés a tananyag megismerésének mélységében, és a feladatok nehézségében van. A 11. és 12. évfolyamokon az emelt szintű érettségire készítjük fel a diákokat. Így olyan tananyagok is feldolgozásra kerülnek, amelyek az alapórákon nem szerepelnek. A képzés az emelt szintű érettségi vizsgára történő felkészítés mellett megkönnyíti a felsőfokú intézményekbe való bejutást. A képzést mindenekelőtt azoknak ajánljuk, akik műszaki, gazdasági pályára, illetve természettudományi területekre kívánnak jelentkezni. Ebben az osztályban a diákok két idegen nyelvet tanulnak angol és német nyelvet. A haladó és kezdő nyelvi csoportok a májusban, illetve a beiratkozás napján megírt szintfelmérők alapján kerülnek kialakításra. Tanulmányaik két utolsó évében bármely tantárgyból választhatnak heti 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik. A felvételi rangsor kialakítása a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli felvételi vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbeli vizsga eredménye számít.

3 4. Négy évfolyamos, emelt informatika, 0,5 osztály, 17 fő. Tagozatkód: 004 Az emelt szintű informatikaképzésre olyan diákok jelentkezését várjuk, akik szeretnék megtanulni a programozás, az adatbázis-kezelés és a számítógép hálózatok mélyebb összefüggéseit is. A csoport tanulói az informatikát emelt óraszámban tanulják. A képzés célja az informatika területe iránt érdeklődő tanulók felkészítése magas szintű informatikai ismeretekre, emelt szintű érettségi vizsgára, a továbbtanulásra. A műszaki, mérnöki és közgazdasági pályákon elengedhetetlenek az itt megszerzett ismeretek, képességek és készségek. Ebben az osztályban is a diákok két idegen nyelvet tanulnak angol és német nyelvet. A haladó és kezdő nyelvi csoportok a májusban, illetve a beiratkozás napján megírt szintfelmérők alapján kerülnek kialakításra. Tanulmányaik két utolsó évében bármely tantárgyból választhatnak heti 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik. A felvételi rangsor kialakítása a tanulmányi eredmények és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredmények átlaga, 50%-ban a központi matematika írásbeli vizsga eredménye számít évfolyamos angol nyelvi előkészítő osztály, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 005 A nyelvi előkészítő képzésünk első évében heti 14 órában angol, 4 órában német vagy francia nyelvi ismeretekre tesznek szert, és kiemelt szerepet kap az informatika. Ezen kívül van 5 testnevelés óra és 5 óra marad az általános iskolában megszerzett tantárgyi tudás szinten tartására, valamint a hiányosságok pótlására. A következő négy évben a gimnáziumi kerettantervben szereplő követelményeken túl továbbra is emelt szintű angol képzés folyik, ezzel előkészítve a legalább középfokú állami nyelvvizsga bizonyítvány megszerzését. A magas szintű angol nyelvtudás elsajátításához anyanyelvi tanár társalgást oktat 5 tanéven keresztül. Az angol nyelv mellé a diákok második idegen nyelvként német vagy francia nyelvet választhatnak. A képzés általános célja, hogy a tanulókban motiváció alakuljon ki a nyelvek és a hozzájuk tartozó kultúrák iránt, és minél többen magas szintű, használható nyelvtudással hagyják el az iskolát. Tapasztalataink szerint a nyelvi előkészítő évfolyammal kiegészített gimnáziumi képzés végén diákjaink sokkal érettebben tudnak dönteni továbbtanulásukról, motiváltabban készülnek fel az érettségi és felvételi követelmények teljesítésére. A 11. évfolyamon bármely tantárgyból választhatnak heti 2 fakultációs órát, a 12. évfolyamon pedig akár két tantárgyból is választhatnak heti 2 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik.

4 Intézményünk a nyelvi előkészítő osztály esetében szóbeli vizsgát is szervez angol nyelvből. A felvételi rangsor kialakítása a tanulmányi eredmények, a szóbeli vizsga, valamint a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 25%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi eredmények átlaga, 25%-ban a szóbeli vizsga, 25-25%-ban a két központi írásbeli vizsga eredménye számít. Szakgimnázium 1. Négy (+1) évfolyamos, közgazdaság ágazat, 1 osztály, 34 fő. Tagozatkód: 011 A közgazdasági ágazaton a cél az érettségi vizsgára történő felkészítés mellett olyan szakképesítéssel rendelkező szakemberek képzése, akik eligazodnak az üzleti életben, rögzítik, feldolgozzák és elemzik a vállalkozásokban zajló gazdasági folyamatokat. Ismerik a számviteli és pénzügyi munka alapvető eljárásait és szabályait, mindezek birtokában képesek egy vállalkozás gazdasági ügyeinek intézésére. Az érettségit követően további 1 év alatt érettségire épülő emelt szintű pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés szerezhető. A diákok ebben az osztályban angol nyelvet tanulnak, a haladó és kezdő nyelvi csoportok a májusban, illetve a beiratkozás napján megírt szintfelmérők alapján kerülnek kialakításra. Tanulmányaik két utolsó évében akár két tantárgyból is választhatnak heti 2 2 fakultációs órát, melynek keretében az adott tárgyból az emelt szintű érettségi vizsgára felkészítő oktatás folyik. A felvételi rangsor kialakítása a tanulmányi eredmények és a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsga eredménye alapján történik. A felvételi pontszámba 50%-ban az 5., 6., 7. év végi és a 8. félévi eredmények átlaga, 25-25%-ban a két központi írásbeli vizsga eredménye számít. A tanulók rangsorolása a felvételi eljárást követően, azonos összesített eredmény esetén A rangsorolásnál az azonos összesített eredményt elérő tanulók közül az a diák részesül előnyben, aki az írásbeli vizsgán magasabb pontszámot ér el. További pontazonosság esetén előnyben részesítjük a hátrányos helyzetű tanulót, ezt követően azt a jelentkezőt, akinek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Tiszaújváros Járás területén található, vagy akinek ezt különleges helyzete indokolja: testvére intézményünk diákja, kettő vagy több eltartott testvére van.

5 Tájékoztató a központi írásbeli felvételi vizsgáról Intézményünk november 9-től hat héten keresztül ingyenes felkészítő tanfolyamot indít a magyar nyelv és a matematika központi írásbeli vizsgákra. A jelentkezés módját és a tanfolyamok időpontjait október végén honlapunkon ( és az épület bejáratán közzétesszük december 8-ig a tanuló abba az intézménybe nyújtja be jelentkezési lapját (letölthető intézményünk és az Oktatási Hivatal honlapjáról is), amelyikben a vizsgát meg kívánja írni. A központi írásbeli felvételi vizsga Ideje: január :00 óra, pótnap: január :00 óra. (Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.) Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.). Kérjük, hogy a tanulók a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt diákigazolványt vagy személyi igazolványt hozzanak magukkal. A magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható. A matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható. A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tollal kell elkészíteni. A központi írásbeli vizsga eredményéről a tanulókat február 4-éig értesítjük az iskola igazgatójának aláírásával hitelesített Értékelő lapon. A tanuló ennek ismeretében nyújtja be jelentkezési lapját, tanulói adatlapját és vesz részt a felvételi eljárásban. A 9. évfolyamra történő jelentkezés esetén az általános iskola a felvételi lapokat a KIFIR rendszerben állítja elő, és továbbítja a jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak. Amennyiben a tanuló nem intézményünkben írta meg a központi írásbelit, a jelentkezési lapjához kérjük, csatolja az írásbeli eredményeit tartalmazó Értékelő lap másolatát. A hat évfolyamos gimnáziumi osztály esetében intézményünk nem szervez felvételi vizsgát. Az ide történő jelentkezés esetén a tanuló vagy a szülője a jelentkezést a központilag kiadott jelentkezési lapon közvetlenül is megküldheti intézményünknek. Ezzel egyidejűleg a tanulói adatlapot közvetlenül kell megküldenie a Felvételi Központnak (9001 Győr, Pf. 694.) A 9. évfolyamra és a hat évfolyamos gimnáziumba történő jelentkezés esetén is a felvételi lapok megküldésének (postára adásának) határideje február 12.

6 A sajátos nevelési igényű, illetve a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók részvétele a központi írásbeli vizsgán Az érintett tanulók a központi írásbeli vizsga során a szakértői véleménybe foglaltak alapján szülői kérelemre az alábbi kedvezményekre lehetnek jogosultak: - időhosszabbítás; - az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott segédeszköz; - a vizsga meghatározott részeinek értékelése alóli felmentés. A kérelmet és a szakértői véleményt az írásbeli vizsgára történő jelentkezéskor a jelentkezési lappal együtt kell intézményünkhöz benyújtani december 08-ig. Az intézmény vezetője a szakértői vélemény alapján hoz határozatot arról, hogy milyen kedvezményeket biztosít az érintett tanulónak az írásbeli során. Az angol nyelvi szóbeli vizsga témái Intézményünk a nyelvi előkészítő évfolyamra jelentkezők számára angol nyelvi szóbeli felvételi vizsgát is tart. A szóbeli vizsga Ideje: február 20. 9:00 óra, pótnapok: február 29., március 1. 14:00 óra Helye: Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Tiszaújváros, Munkácsy M. út 13.), I. emelet A szóbeli vizsga egy motivációs beszélgetésből áll. A beszélgetés részei: - bemutatkozás, - szóbeli kommunikációs gyakorlat. Az alábbi témákkal kapcsolatban történik rövid angol nyelvű beszélgetés kérdések alapján: 1. Talk about yourself 2. Introduce your family 3. Talk about your school 4. What is your daily routine like? 5. Do you do any sports? 6. What do you like doing in your free time? 7. Seasons and weather

7 8. Where did you last go on holiday? 9. Describe celebrations in your family (e.g. birthdays, Christmas) 10. What is your home like? (my flat/house, my room) 11. Talk about your eating habits (breakfast, lunch, dinner, at school, at home). Nyílt napok Intézményünk november ig nyílt napokat tart, s ekkor különböző tanórákra való betekintésre is lehetőség nyílik. A jelentkezés telefonon (49/ ) történő előzetes egyeztetés alapján történhet. A hat évfolyamos gimnáziumi osztályba jelentkezőknek november 18-án 14:00 órakor tájékoztatót és nyílt órát tartunk, amelyre a szülőket is szeretettel várjuk.

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők! A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (OM azonosító: 029265, Feladat ellátási hely: 001) felvételi tájékoztatója a 2017/2018. tanévre Kedves Diákok! Tisztelt Szülők! Intézményünk

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre

Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Beiskolázási tájékoztató a 2019/2020. tanévre Szegedi Szakképzési Centrum 6722 Szeged, Gutenberg u. 11. Az intézmény OM azonosítója: 203052 Tel.: 62/425-322 E-mail: info@vasvari.hu Honlap: www.vasvari.hu

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre

Felvételi tájékoztató nyolcadikosoknak 2018/2019. tanévre Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája 3532 Miskolc, Herman Ottó utca 2. Tel: 46 / 508-252 www.ker-misk.sulinet.hu Felvételi tájékoztató

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

Köszöntő az iskola honlapjáról

Köszöntő az iskola honlapjáról fontosabb ügyünk nincs, mint hogy mívelődésünkön dolgozzunk, s ez kizárólag nemzeti ügyünk, mert e nemzet jövője ettől függ. Eötvös József: Naplójegyzetek Köszöntő az iskola honlapjáról Nehéz feladat egy

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2017/2018 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2019/2020-as tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2019/2020-as tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Felve teli tá je koztáto

Felve teli tá je koztáto Felve teli tá je koztáto Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola 2013 Pomáz, Iskola utca 2. OM azonosító: 032402 sashegyi.hu Bemutátkozá s Iskolánk több mint 115 éves

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben

Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben Felvételi a középfokú iskolákban a 2015/2016. tanévben A felvételi eljárás 2 szakasza: 1. Általános felvételi eljárás: 2016. január 16-ától 2016. április 26-áig tart. 2. Rendkívüli felvételi eljárás: 2016.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ABONY Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola 2740 Abony, Kossuth tér 18. Tel.: 06 53/360-071 e-mail: kinizsi@kinizsi-abony.sulinet.hu http://www.kinizsi-abony.hu OM azonosító: 032618 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév

F E L V É T E L I T Á J É K O Z T A T Ó 2016/2017. tanév SZÉCHENYI ISTVÁN KATOLIKUS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3600 Ózd, 48-as út 6. Telefon, fax: 48/569-371; 48/479-153 Honlap: www.szikszi-ozd.hu E-mail: szikszi@szikszi.sulinet.hu OM-azonosító: 029306 F E

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Felnőttképzési nyilvántartásba vétel: 01-0874-04 Akkreditációs lajstromszám: AL-2243 2014/2015 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200479 1204 Budapest, Pöltenberg u. 10-12. Tel/Fax: 06-1-347-0950 E-mail: iskola@szivarvanygszki.hu

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul:

TÁJÉKOZTATÓ. A további órakeret felbontása a nyelvi előkészítő évfolyamon a következőképpen alakul: Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 e-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu www.klebi.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 833/2019. OM azonosító:

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2017/2018. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Kedves pályaválasztó diákok! FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév 14 évesen egy olyan választás előtt álltok, amely talán az egész további életeteket meghatározhatja.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév

Felvételi tájékoztató 2013/2014-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 1204 Budapest, Pöltenberg utca 10-12. Tel./Fax: 06-1-347-0950 iskola@szivarvanygszki.hu www.szivarvanyszakkepzo.hu OM: 200479 2018/2019 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Elérhetőségek Adatok Igazgató: Kisely Zsuzsanna

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév

Felvételi tájékoztató 2012/2013-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre

Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2010/11-es tanévre Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2010/11-es tanévre Iskolánk bejárata Karácsonyi hangverseny Szüreti nap, gólyaavató Görögországi kirándulás A felvételi eljárás Az iskolánkba

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató

Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató Alapítva 1885-ben Szegedi Szakképzési Centrum Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskolája Felvételi tájékoztató 2016-2017. tanév Iskolánkban közgazdasági ágazatban folytatunk oktatást a 9-13. évfolyamon.

Részletesebben

A felvételi szakaszai:

A felvételi szakaszai: Első szakasz: A felvételi szakaszai: általános felvételi eljárás 2018. január 20. 2018. április 27. Második szakasz: rendkívüli felvételi eljárás 2018. május 7. 2018. augusztus 31. 2017. október 20. Középfokú

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2016/2017. tanév FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017. tanév Igazgató: Molnárné Somogyi Margit Műszaki Igazgató: Molnár József Igazgatóhelyettes: Zsemberi Zoltán Kedves pályaválasztó diákok! 14 évesen egy olyan választás előtt

Részletesebben

A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (OM azonosító: ) felvételi tájékoztatója a 2019/2020.

A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (OM azonosító: ) felvételi tájékoztatója a 2019/2020. A Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (OM azonosító: 029265) felvételi tájékoztatója a 2019/2020. tanévre Kedves Diákok! Tisztelt Szülők! Intézményünk a hagyományok szellemében

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002

Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /002 Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/002 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486 E-mail: suli@kossuthzs-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK

PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/ OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK PÁLYAVÁLASZTÁS 2016/2017. 8. OSZTÁLYOSOKNAK ÉS A SZÜLŐKNEK 2016.10.20. A középfokú iskoláknak, kollégiumoknak nyilvánosságra kell hozniuk honlapjukon a felvételi tájékoztatójukat. 2016.10.31. Az általános

Részletesebben

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára

Az iskola a 2014/2015. tanévre a következő osztályokba hirdet felvételt: Az általános iskola 8. osztályát befejezettek számára Intézmény neve: Egri Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. Telefon/fax: (36) 515-020, 313-765 E-mail: egrikossuthtitkarsag@gmail.com Honlap: www.kossuthzsuzsa.hu

Részletesebben

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2019/2020. tanévre

Felvételi tájékoztató Az iskolánkba történő jelentkezés rendje és a felvételi eljárás szabályai a 2019/2020. tanévre TELGISZ Teleki László Gimnázium és Informatikai Szakgimnázium 2230 Gyömrő, Szent István u. 69-71. OM azonosító: 032583 Honlap: www.telgisz.hu Tel/Fax: 06-29-330-015 v. 06-29-330-055 Felvételi tájékoztató

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ;

Pécs, Berek utca 15. Tel. 72/ ; Tisztelt Szülők, Kedves Nyolcadikosok! A Pécsi Tudományegyetem (PTE SZESZI) jogelődjét 1945-ben alapították. A fenntartói jogokat 2008 óta a Pécsi Tudományegyetem gyakorolja. Iskolánkban 1995-től érettségire

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.

Részletesebben