Magam szerint ítélek meg másokat mondogatta. A polgármester rovata. Gyanús vagyok, mert segíteni szeretnék Galántának

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magam szerint ítélek meg másokat mondogatta. A polgármester rovata. Gyanús vagyok, mert segíteni szeretnék Galántának"

Átírás

1

2 KTUÁLIS 2 polgármester rovata Megtalálni a nagy célt, majd aszerint cselekedni, csak így lehetéges megvalósítani azt. --- Donald Trump Ez az idéz et a válasz az on képviselők számára, akik úg y érezték, szükséges a véleményüket több mint egy órán át kifejteni a Galántán tör ténő fejlestési tervekkel kapcsolatosan, melyről a Galántai Újságban olvashattak. Illusztrációképpen csatolok eg y fényképet az MF Dnes című cseh napilapból: Párizs, mint zöld város, 2050-ben reprofotó, forrás: cestovani.idnes.cz Kereshetjük a hibákat, sértődötten fanyaloghatunk a fel vetéseken, de eg yütt akár igyekezhetünk azon is, hogy a vár os jövőjét Gyanús vagyok, mert segíteni szeretnék Galántának előmozdítsuk. Gondolkodhatunk kisvár osi polgárként, mint aki még a lábát sem tette ki a vár osból, vagy tanulhatunk mindabból amit már máshol m űködőképessé tettek, és létrehozhatjuk itt, Galántán. Természetesen, elsődleges célom a m últban mellőzött vagy megvalósulatlan tervek véghezvitele járdák, utak, iskolák, óvodák, parkolók de hiteltelennek tartom mindazokat akik most hangosokodnak e témákban, miközben az elmúlt 4 illetve 8 évben nyugodt szívvel elfogadták az olyan költségvetést, amelyben mindig akadt mér téken felüli jutalmaz ás a sz á- mukra, a szükséges fejlesztéseket pedig csak elodázták. Számomra felháborító az a tény, hogy nagyobb keret áll rendelkezésre a képviselők és bizottsági tagok jutalmazására, mint iskoláink és óvodáink karbantartására. Felháborító az is, hogy sportegyesületeink, klubjaink, a g yermekek és felnőttek támogatására épp annyit költünk, mint képviselők jutalmazásaira. Igyekszem jó példával elöl járni, s így fizetésem 30% -kal ke vesebb mint az előző polgármesteré, Maťasovsky úré volt. Kérdem Önöket képviselők, mit szólnak mindehhez? z én feladatom minden er őmel tisztességesen munkálkodni Galánta lakosainak az érdekében. Nagyon örülnék, ha a biz ottságokban és a képviselőtestület ben eltöltött időnket Magam szerint ítélek meg másokat mondogatta nagymamám, amikor valaki anélkül ítélkezett a másik ember felett, hogy ismerte volna. városi képviselő-testület utolsó ülésén pontosan íg y viselkedett Černý képviselő úr is. Ha nincs kötődésem Galántához, mindegy lehet nekem, hogyan döntenek a helyi képviselők az egyes kérdésekben reagált a polgármester tanácsadói bizottságának az öszszetételére. képviselő hozzátette azt is, hogy szülővárosa, Galgóc, manapság már eg yáltalán nem érdekli őt. Nem helyénvaló az olyan állítás, miszerint az embernek nincs kötődése a városhoz, ahol született. Úgy tűnik, Černý képviselő úr egyszerűen azért nem érdeklődik Galgóc iránt, mert nem ott él. Rendben van. Én viszont azok közé az ember ek közé tartozom, akiket nemcsak a házuk előtti sz éttúrt járda érdekel. Ha ez nem így lenne, még ma is a televíziónál dolgoznék. Hiszen mi hiányzott ott nekem? Remek fizetés, jól jöv edelmező állás, népszerűség, s mindamellett képviselői pozíció a városi képviselő-tanács testületében. Nemcsak a munkaügyi minisztérium államtitkára vagyok. híradóban betöltött bemondói állás mellett éveken át részt vettem egy Galántánál valamivel kisebb vár os önkormányzati politikájában is. Olyan tapasztalatokra és ismeretekre tettem sz ert, melyeket szerettem volna a jövőben kamatoztatni. Viszont őszintén be kell ismernem, hogy a képviselői funkciót egyéb elfoglaltságaimból fakadó időhiány miatt nem tudnám teljes ér tékűen ellátni. Éppen ezért ajánlottam fel a segítségemet Galánta polgármesterének. Tehát nem igaz az, amire Černý képviselő úr utal. Kötődöm Galántához annak ellenére, hogy itt nem élek. Ezen kötődést számomra azok a Galántán született vagy hosszú évek óta itt élő ember ek jelentik, akikkel évtizedek óta jó barátságban vagyok. Nekik köszönhetően otthon ér zem magam Galántán. Olyan ember vag yok, aki nag yra becsüli a barátságot, mely egyben elkötelezettséget is jelent, hogy megpróbáljak másoknak segíteni. Ha kisebb mér tékben is, de hosszú é vek óta nyújtok segítséget néhány barátomnak, akik polgármesteri posztot töltenek be. Nyugodtan kérdezzék meg S elmecbányán, vagy Bártfán, mennyit segítettem nekik az elmúlt évek során annak ellenére, hogy soha egyik városban sem laktam. Örülök, hogy a Galánta Város polgármesterének a tanácsadója lehetek. Számomra teljesen lényegtelen, hogy szerepelek-e valamilyen hivatalos listán, vagy sem. Jól fizető állásom, magas beosztásom van, számomra nem a pozíciók száma a fontos. Célom, hogy segítsek és tanácsokat adjak. Mikor Peter Paška, polgármester úr, azt kér te, hogy a tanácsadói vehessenek részt a képviselő-testület sz akmai GLÁNTI ÚJSÁG nem mondvacsinált problémák megoldásával töltenénk, hanem azzal, amivel Galánta lakosai megbíztak bennünket élhetőbbé tenni a mindennapjaikat. Keressük meg eg yütt a városi költségvetésből, európai uniós pályázatokból, állami támogatásokból származó pénz felhasználásának leghatékonyabb módját, és fordítsuk arra, ami a legidőszerűbb. Szeretném a városi szervezetek, városi vállalatok, óvodák és iskolák gazdálkodását is hatékonyabbá tenni. Nagy örömömre szolgál, hogy létrejött egy találkozó a Samsung vállalat igazgatójával és igazgatóhelyettesével, melyen felvetettük a vállalat és Galánta város közti együttműködés bővítését. Ez bátorító lehet a helyi vállalkozások számára akik ezidág joggal ódzkodtak a közterhek nagyobb felvállalásától, mivel a Samsung a lehetőségeihez mér ten kevésbbé vette ki a részét a terhek viseléséből. Tegyük együtt élhetőbb várossá Galántát Peter Paška Utóirat: Senkinek sem engedem meg a Galántai újság cenzúráz ását, mint ahog y ez már a múltban megtörtént. Nem engedélyezem a cikkekből ill. a fotókr ól bizonyos egyének számára kellemetlen sz emélyek eltávolítását, ahogy ez a múltban velem is már megtörtént. bizottságainak az ülésein, nem valamiféle kötelességre vagy szabályra gondolt. Nem is a bizottság tagjai elleni biz almatlanságról van szó, ahogy azt Bir ó képviselő úr megjeg yezte. biz ottságok a képviselő-testület tanácsadó szervei, de nincs joguk döntéseket hozni. Szeretném időnként megragadni az alkalmat, hogy egy-egy bizottsági ülésen elmagyarázzam a konkrét javaslatot, feleljek a felmerülő kérdésekre, lehessen szabadon megvitatni a dolgokat a képviselőkkel, ill. a független szakértőkkel. Hol van jobb lehetőség arra, hogy a legapróbb részletekig megvitassunk eg y-egy javaslatot vagy témát, meghallgassuk a többiek akár ellentétes nézeteit is? z utcán vagy a kocsmában? Örülök a lehetőségnek, hogy az elköv etkező időszakban Galántáért és a lakosokért tehetek valamit. Várom a személyes találkozókat és az építő jellegű vitákat arr ól, hogyan segíthetünk a városnak. Szeretném, ha a vitákat konkrét tettek és megoldások, felújított iskolák és óvodák, megjavított közutak és rendbehozott utcák, jól működő sportlétesítmények követnék. Ha ez a szándék a képviselőknek gyanús, az csakis arról tanúskodik, hogy ők milyenek, nem pedig én. Mindent meg fogok tenni annak ér dekében, hogy a galántaiak a legnagyobb mértékben elégedettek legyenek az általuk megválasztott polgármester tevékenységével. Braňo Ondruš

3 2015. február 3 KTUÁLIS Galánta karitatív jellegű XVII. reprezentációs bálja Farsang idején kétségkívül a város egyik legjelentősebb társadalmi eseményének számít az immár hag yományos városi bál, mely a báli szezont nyitja meg Galántán. gyönyörű estélyi ruhákba öltözött hölgyek és elegáns par tnereik január utolsó napján a városi művelődési központ vörös szőnyegén érkeztek a rendezvényre, ahol P eter Paška polgármester és felesége, valamint a művelődési központ igazgatója, Kolek János, és felesége fogadta a vendégeket. neves vendégek között volt Zuzana Martináková, politikus, és férje, valamint a Samsung Electronics Slovakia Vállalat képviselői, élükön K yung Jin Kimmel, a társaság elnökével. nyitó keringő után, melyet a pozsony i Interklub Madit hivatásos táncosai adtak elő, Juraj Bača, az est műsorvezetője, a színpadra hívta a polgármestert, aki eg y gongütéssel és ünnepi pohárköszöntővel megnyitotta a bált. Előbb egy lézer show köv etkezett, mely különleges hangulatot teremtett a bálteremben. szervezők a zenekar kiválasztása során megmaradtak a már jól bevált zenészek mellett, ezért az idei, tizenhetedik városi bálon, ismét a Starmania Original együttes, valamint DJ Cini sz olgáltatta a talpalávalót. gazdag kultúrműsor keretében fellépett Zuzana Szpevárová, énekesnő, valamint Szabó Erika, a Szlovák Nemzeti Színház szólistája, a Joseph Haydn Zeneiskola egykori diákja, aki különleges hangszínével lenyűgözte a bál vendégeit. szünetekben a CLM táncegyüttes csinos táncoslányai sz órakoztatták a vendégeket. tombola idén is gazdag volt, a díjak között jó minőségű televízió is szerepelt. Köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult a Templars Slovakia Polgári Társulás jótékony g yűjtéséhez. Összesen 1166 euró jött össz e, amit a polgári társulás képviselője, Horváth Tamás szerint a Felnőttek és Gyermekek Szociális Otthona, valamint a Samaritán Szociális Otthon támogatására fognak fordítani. Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky

4 INNEN-ONNN 4 városi képviselő-testület 2. ülése z újonnan megválasztott vár osi képviselő-testület első idei ülésér e január 27-én került sor, azon a napon, melyet az ENSZ 2005-ben a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává ny ilvánított. Ebből az alkalomból a jelenlévők Peter Paška polgármester kez deményezésére egy perces néma csenddel emlékeztek meg az uschwitz-birkenau koncentrációs tábor felszabadulásának 70. évfordulójáról. mellett, hogy a tárg yalás kezdési időpontját későbbre, vagyis órára tették, változás történt a pr ogrampontok sorrendjében is. lakosoknak az önkormány zat tevékenységével kapcsolatos hozzászólásai és javaslatai rögtön a képviselők inter pellációi után következtek. Ekkor kér t szót Dagmar Melotíková is a vár osi hivatal közbeszerzési részlegéről. Tevékenysége védelmében elmondott beszédében Biró László képviselő szavaira reagált, aki össz eférhetetlenségre figyelmeztetett, mivel Melotíková a m unkaideje alatt nemcsak a vár osi hivatal sz á- mára végzett közbeszerzési eljárásokat, de a város hatáskörébe tartozó óvodáknak és alapiskoláknak is. Peter Paška, polgármester, szavai szerint senki sem v onja kétségbe Dagmar Melotíková szakmai felkészültségét és teljesítményét, azonban amikor tudomást szerzett arról, hogy a közbeszerzés körül valami nincs összhangban az er kölccsel, sem a törvénnyel, kénytelen volt intézkedni. Melotíková szerződéses jogviszonyát az említett oktatási intézmény ekkel megszüntették, s a városi hivatal a jövőben központosítja a közbeszerzési eljárásokat. januári ülésen a képviselők tárgyaltak a képviselő-testület és a szakmai bizottságok tagjainak a jutalmazásáról is. díjazás összegét ugyanazon a szinten hagyták jóvá, mint 2014-ben, s megszüntették a valorizációt. képviselőknek minden eg yes képviselő-testületi ülésen való részvételért 100,50 euró jár, a havi átalánydíj 90,50 euró. zok a képviselők, akik valamel y szakmai bizottság elnöki posztját töltik be, minden eg yes bizottsági ülésért 120 eurót, a bizottság tagjai 70 eurót kapnak. képviselők nem hagyták jóvá František Gaulieder módosító javaslatát, aki indítványozta, hogy az a képviselő, aki egyidejűleg több bizottság tagja is, csak egy díjazásra legyen jogosult. polgármester elégedetlenségének adott hangot a jóváhagyott összegekkel kapcsolatban, mert ahogy fogalmazott, megtakarításokra számított. városi cég a Galandia Termálközpont, kft. hosszú ideje fennálló kedvezőtlen gazdasági helyzete miatt, ami a tavalyi nyári idény alacsony bevételeinek köszönhető, a szeptemberi rendkívüli testületi ülés után az új képviselő-testület szintén ezz el a témával foglalkozott. rendelkezésre álló költségv etési forrásokból jóváhagytak euró összegű tőkebetétet, valamint az eurós tartozás tőkésítését, mely összeget a város tavaly októberben visszatérítendő pénzügyi támogatás címén adta a termálfürdőnek. Erre a pénzügyi támogatásra nag y szüksége v olt a Galandiának, mivel negatív saját tőké vel rendelkezik, ezért képtelen időben és teljes mértékben fizetni a tartozásait. tárgyalás légkörét ennél a témánál Jozef Stojan, a Slovan Galanta Teniszklub elnöke, zavarta meg. klub tagjai az ért támadták a képviselőket és a városvezetést, mert attól GLÁNTI ÚJSÁG tartanak, a város a teniszpályák alatti városi tulajdonban lévő földterületeket át akarja ruházni a Galandiára. képviselők elfogadták a teniszpályák legalizálásával és tulajdonjogának a r endezésével kapcsolatos határ ozatot. tárgyalás második felében a képviselők személyi kérdésekkel foglalkoztak, s megválasztották a városrészek polgári bizottságainak a tagjait a as választási időszakra. Hódiban Jar oslava Kováčová, Marta Vajdová, Ján Gr ell, ifj. Peter Dužek és Nora Holbíková, Javorinkán Zdenko Jurkemík, Eva Vašáková, Ivica Balušíková, Petra Bartušová és Ivana F arárová, Nemesnebojszán pedig ndr ej Tábori, Ľudovít Gašparovič, Mária Geršicová, Igor Papp a nton Popluhár lettek a polgári bizottságok tagjai. Megválasztották a Galántai Újság új szerkesztőbizottságának a tagjait is. hét jelöltből titkos sz avazással Barczi Zsolt, Benkovics László, Juraj S tern, Lucia Gazdagová és ndrej Tábori kapta a legtöbb szavazatot. Lívia Gešková és J itka Bicková nem kaptak elegendő támogatást. képviselők az újonnan megválasztott tagokat bízták meg azz al, hogy válasszák meg a szerkesztőbizottság elnökét, melyre a szerkesztőbizottság februári ülésén kerül majd sor. Galántai Újság kér dése több ízben is felvetődött a testület tanácskozása során. Peter Paška, polgármester arra utalt, hogy bizonyos változtatásokat tervez az újság tartalmát és nyomtatását illetően. Egy lakos, Miroslav Klobučník, támadta a Galántai Újságot, és az önkormányzat politikai propagandaeszközének nevezte, mely csak az idős lakosokat célozza meg. Követelte, hogy változtassák meg a szerkesztőbizottság összetételét, s bontsák fel a főszerkesztővel kötött szerződést. Kifogásolta Peter štary, városi építész, Galánta Város beruházási tervei című cikkét is, mely heves vitát váltott ki a képviselők körében is. tárgyalás végén Peter Paška visszavonta a polgármester sz aktanácsadói bizottságának létrehozásáról szóló programpontot. Braňo Ondruš, Zuzana Martináková, Vladimír Príbelský, Stanislav Šimko, Milan Bičan, Štefan Marczibányi, ugustín Popluhár, Zoltán Szelle összeállítású bizottság létrehozása, mely a város szociális és gazdasági fejlődése érdekében alakult volna, nem találkozott a képviselők támogatásával. Elismerték a polgármester jogát eg y ilyen szakmai bizottság létrehozására, ám ellenzik a bizottság tagjainak a részvételét a képviselő-testület bizottságainak az ülésein. Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky

5 2015. február 5 INNEN-ONNN város beruházási tervei, jövőképe és stratégiája Képeslap: Pekarovič György archívumából sajnálatos következménye a kevés a parkolóhely. szocialista épületrombolás itt szabályozás nélkül, véletlenszerűen és kaotikusan történt. Városunk Fő utcáján nincs lehetőség csak úgy megállni egy-egy üzlet előtt, sétálgatni, vagy ingyen leparkolni akár csak eg y fél órára. Ezen pedig változtatnunk kell. Mostanra időszerűvé vált eg y olyan sétálóutca témája, mely bár lehetővé tenné a személyautóval való közlekedést, de kanyargós jellegéből adódóan csökkentené az áthaladó autók sebességét. Új parkolóhelyeket, zöldövezeteket és pihenőhel yeket létesítenénk. Elsősorban azonban a vállalkoz ói közeget kéne feleleveníteni a Fő utcán. z elkerülőút megépülésével új lehetőségek ny ílnak, melyeknek köszönhetően időtálló, átgondolt és ízléses körny ezetet alakíthatunk ki. Ha a sétálóutca egészen a templomig tar tana, a Fő utcát az említett korabeli képeslapon látott utcaképhez hasonlóan alakíthatnánk át. Egyszintes, különféle szolgáltatásokat nyújtó létesítmények épülhetnének a múzeum és a Merkúr étterem közötti részen (mellesleg ezzel még a sz ocialista tervezés is számolt). Fő utca így olyan arculatot kapna, mely megfelelne a társadalmi-kulturális el várásoknak is. mi feladatunk sz orosan kapcsolódik a szociális szférához és építész eti eszközök segítségével szeretné elérni a tágabb ér telemben vett közösségi célokat. Manapság, amikor az egyéni érdekek és a pr ivát szféra érvényesül jobban, rendkívül fontosnak tartjuk ezen feladat teljesítését. Végül pedig felhívjuk az Önök figyelmét, hogy a polgármester által létrehozott, városunk jövőjét érintő beruházási tervekről, jövőképről és stratégiákról szóló új rovatunkba Önök is beküldhetik a témával kapcsolatos ötleteiket, javaslataikat a mestskyarchitekt@ galanta.sk címre. régi bölcsek szerint a szemet gyönyörködtető, pompázatos épületek pozitív hatással vannak sz emélyiségünk erkölcsi és sz ellemi fejlődésére. Boldogság építészete c. esszé írója arról elmélkedik művében, hogy mennyire különböző érzéseket vált ki az ember ből a manapság divatos gyorséttermi környezetben eltöltött idő, és milyen az, amikor v életlenszerűen betér egy székesegyházba, mely a meghittség és az előkelőség ér zését, a tökéletesség iránti vágyat ébreszti fel az emberben. szomorú valóság sajnos az, hogy többnyire inkább a hamburger mellett döntünk. Jellemző példa a fent említett állapotra városunk Fő utcája. Egy korabeli képeslapon, mely a régi Galántát ábrázolja, a templom és a mai Merkúr étterem közötti rész látható a két háború közötti időszakban. Fő utca 1902-től ki v olt kövezve, mivel azonban abban az időben még nem létez ett a csatornarendszer, látni az út melletti viz esárkot is. képeslapon látható valamenny i épületet a 20. század hetvenes éveiben lerombolták. Mindannyian emlékezünk az ilyen hangulatú utcákra. Kisváros kicsi boltokkal és szolgáltatásokkal, melyekhez mindenki azonnal hozzáférhetett. Ismertük a péket, a cipészt, az esernyőjavítót. Manapság jól kiter velt módon a városközponton kívül található szupermarketekbe csábítanak bennünket, s mi gyakran azt sem tudjuk, melyik városban vagyunk épp Zsolnán, Komáromban vagy netán Galántán. Elveszett a meghittség, mely összekötötte az embereket a bevásárlások vagy akár egy vasárnapi séta során. Galántának nincs a hag yományos értelemben vett városközpontja. Kevés város központjában vannak lakóház ak és adminisztratív épületek eg ymás mellett, aminek Kiadó üzlethelyiség Galánta Város 1458/2015- ös sz. nyilvános üzleti versenypályázata bérleti szerződés megkötésére a legelőnyösebb ajánlat alapján, melynek tárgya a Vajanský utca 909 sz ám alatt található üzlethelyiség Galántán. helyiség alapterülete 83,95 m2. Minimális évi bérleti díj: 60 /m2 r ezsiköltségek nélkül. bérlet időtartama: 5 év 2015 Ing. Peter štary városi építész Fotó: Ing. Peter štary márciusától számítva. biztosíték öszszege 300. pál yázatok benyújtásának végső határideje február 26., óra. bérlet célja: kereskedelmi vagy szolgáltató egység üzemeltetése, kivéve játékautomaták, fogadóirodák, éttermi és v endéglátó egységek működtetése, vagy közerkölcsbe ütköző tevékenységek végzése. versenypályázat részleteiről és feltételeir ől bővebb információk a vár os hirdetőtábláján és weboldalán találhatók: galanta.sk/obchodne-verejne-sutaze

6 INNEN-ONNN 6 GLÁNTI ÚJSÁG Hatékony és gazdaságos közbeszerzés 2014-ben Galántán közbeszerzési törvény alkalmazása a gyakorlatban évek óta a vár osok és falvak réme, hiszen egyáltalán nem egyszerű dolog meg felelő módon és következetesen előkészíteni eg y-egy közbeszerzési eljárást. Galánta Város a tavalyi év során az Eur ópai Unió és az Eur ópai Bizottság támogatásaiból, valamint kormányzati forrásokból több közbesz erzési eljárást is megvalósított, mégpedig hatékonyan, gazdaságosan és főleg hibátlanul márciusában a Galántai Városi Hivatal a Szlovák Köztársaság Körny ezetvédelmi Minisztériuma által jóváhag yott ,97 euró összegű közbeszerzési eljárást indított el szelektált hulladékgyűjtés támogatása elnevezésű projekt megvalósítása céljából. Városi Közterület-fenntartó Vállalat műszaki ellátottsága a pr ojekt keretében két hulladékgyűjtő gépjárművel, egy konténerszállító teherautóval, nagy térfogatú konténerekkel, valamint szemétszállító autóval, gyűjtő tartályokkal és konténerekkel bővül. tervek szerint nyár v égére megvalósul a pr ojekt, s a vár os ezáltal egy komplex hulladékszelektáló létesítménnyel lesz gazdagabb. közbesz erzési eljárásnak Használt ruha gyűjtés Galántai Városi Hivatal Sz ociális és Egészségügyi Osztálya a Diakonie Broumov nonprofit szervezettel együttműködve használt r uha gyűjtést szervez. következő dolgokat lehet behozni: - nyári és téli ruházat férfi, női és gyermek - ágynemű, törülköző, konyharuha, függöny - ruhaanyag (legalább 1 m2, kérjük, hogy ne hozzanak nyiradékot és maradék anyagokat) - toll (ág yneműbe), tollal vag y vattával köszönhetően sikerült ,13 eurónyi megtakarítást elérni, s miután a vár os részesedése a pr ojektben 5 sz ázalék volt, az említett megtakar ításnak köszönhetően ,93 euróval gyarapodott a városi kassza. Ezt az összeget a város egyéb beruházásokra tudja fordítani. Galánta Város sikeres volt a Geothermal Communities projekt közbeszerzési eljárásában is. projektet a CONCERTO kezdeményezése alapján az Európai Bizottság a hetedik keretprogramjából támogatta. z ,88 euró összegű pénzforrást épületek hőszigetelésére hagyta jóvá a bizottság. város ezt az összeget az Észak Lakótelepi Óvoda épületének ablakcseréjére fordította. munkálatokra az elmúlt napokban került sor, melyek során összesen 200 ablakot cseréltek ki. Galánta Város vállalkozási szerződést kötött a győztes ajánlattevővel, a vállalkozói díj ,80 euró volt. Sokan Önök közül talán most meglepődnek az alacsony összeg láttán és azt mondhatják ismét a legalacsonyabb ár alapján választottak, de mi a helyzet az ablakok minőségével? kivitelező a legszigor úbb követelményeknek is megfelelő energiahatékonysági tanúsítvánnyal rendelkezik, így az óvoda épületének ablakai nemcsak kiváló minőségűek, de töltött paplanok, párnák és takarók - lábbeli (sértetlen állapotban, páronként összekötve, hogy ne keveredjenek össze) gyűjtésre a következő helyszíneken kerül sor: - Nálepka sz. utcai nyugdíjas klub (731/21-es házszám alatt) - Šverma utcai nyugdíjas klub (270/15- ös házszám alatt) - Hódi nyugdíjas klub (1237-es sz. házszám alatt) - Javorinkai nyugdíjas klub (43-as sz. házszám alatt) - Nemesnebojszai nyugdíjas klub (8-as Vállalkozók figyelmébe - változások a közbeszerzésben 2015-ben Szlovák Köztársaság Belüg yminisztériuma a Tt. 25/2006. számú, a köz- beszerzésről szóló, többször módosított törvényével összhangban 2015-ben a honlapon elindítja az Elektronikus Szerződéskötési Rendszert. z Elektronikus Szerződéskötési Rendszer (EKS) egy közigazgatási információs központ, ahol üzletet köthet a közbeszerző és a beszállító. zok a vállalkoz ók, akik sz eretnének aktívan bekapcsolódni az Elektr onikus Közbeszerzési Rendszerbe, kötelesek: 1. regisztrálni magukat a Közbesz erzési Hivatal Vállalkozói jegyzékében, 2. regisztrálni a honlapon. rekordidő 10 nap alatt lettek kicserélve. Galánta lakosai sz ámára 45 új par kolóhely épült a Park utcában összesen 488,50 négyzetméternyi területen. Felújítottak 656,80 négyzetméternyi helyi közutat, s kialakítottak egy akadálymentes járdát is 51,60 négyzetméter területen. ter vezett költség euró volt, a nyertes pályázó viszont ,77 euróból valósította meg a beruházást. Befejezésül pedig ér demes megemlíteni, hogy Galánta Város törődik a lakosai biztonságával is, s ennek érdekében a bűnmegelőzési projekt keretében fokozatosan digitális kamerákat sz erel fel a vár os több pontján. sz. házszám alatt) Ing. Dagmar Melotíková GVH Közbeszerzési Részleg Időpont: február minden kedden és csütörtökön és óra között Kérjük, hogy az adományokat műanyag zsákba vagy papírdobozba csomagolva hozzák be. Mindenkinek köszönjük a segítséget. Mgr. driana Molnáriová a szociális és egészségügyi osztály vezetője

7 2015. február 7 INNEN-ONNN Galánta átadta Dunaszerdahelynek a Megelőzés városa stafétáját január 29-én a Galántai Városi Hivatalban Peter Paška polgármester ünnepélyes keretek között átadta a Megelőzés városa elnevezésű projekt jelképes stafétáját Horváth Zoltánnak, Dunaszerdahely Város alpolgármesterének. z 1996-ban létrejött projekt fő célkitűzése, hogy tájékoztassa a fiatalokat a különféle szenvedélybetegségekről, a megfélemlítésről, a szélsőséges megnyilvánulásokról, s hog y népszerűsítse körükben az egészséges életmódot. célcsoportot az óvodás és alapiskolás gyerekek, valamint a középiskolás diákok alkotják. pr ojekt ötletének megálmodój dr. Ľubomír Gábriš. Kezdeményezésének lényege, hogy az önkormányzatok tudatosítsák az eg yüttműködés fontosságát, és aktívan bekapcsolódjanak a megelőzés terén kifejtett tevékenységekbe. stafétát elsőként Besztercebánya Város vitte, melyet egy évvel később Kassa Városának adott át. Ezután Liptószentmiklós, Zólyom, Garamszentkereszt, Losonc, Zsarnóca, Zsolna, Érsekújvár, Nyitra, Rózsahegy, Vágsellye, majd Sz ered következett, mely utóbbitól január 22- én vette át Galánta Város a jelképes stafétabotot évi tevékenység kiértékelésén jelen voltak a város képviselői, a városi rendőrség és az állami rendőrség munkatársai, az óvodák, az alap- és a középiskolák prevenciós munkatársai, valamint a projektben részt vevő oktatási intézmények képviselői is. jelenlévőket Katarína Barcziová, a városi hivatal iskolaüg yi, kulturális és spor t- osztályának a vezetője üdvözölte, majd eg y bemutatott prezentációval tájékoztatta őket a projekt keretében megvalósított tevékenységekről és az elér t eredményekről. részt vevő intézmények képviselői eg yetértettek abban, hogy a megkez dett tevékenységeket folytatni kell akkor is, ha a stafétabotot már átadták D unaszerdahelynek, melynek természetesen felajánlották a segítséget. Miroslava Vašková, a Galántai Pedagógiai és Pszichológiai Prevenciós és Tanácsadó Központ (CPPPaP) munkatársa, a projekt szakmai felügyelője, kiemelte és megkösz önte a remek együttműködést, majd rám utatott arra, hogy a szociálpatológiai jelenségek skálája egyre bővül, ezért a prevenció területén is újabb lépéseket kell tenni. Ezen aktivitások nagyobb mértékű támogatását ígér te Peter Paška, Galánta Város polgármestere is, aki szerint a gyerekek védelme kulcsfontosságú feladat. projekteket a városi költségvetés tervezett megtakarításából szeretné finanszírozni. Elhatározásom szerint ben a városi képviselők támogatásával megszüntetjük, vagy legalább csökkentjük a játék automaták működését és számát, melyek az utóbbi időben nagyon elterjedtek városunkban, s szintén a patológiai jelenségek köz é tartoznak mondta Peter Paška. forrás: Laura Matušová, módszertani előadó Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky Kiadó üzlethelyiség Galánta Város 1460/2015- ös sz. nyilvános üzleti versenypályázata bérleti szerződés megkötésére a legelőnyösebb ajánlat alapján, melynek tárgya a Vajanský utca 909 sz ám alatt található üzlethelyiség Galántán (mvin borszaküzlet). hel yiség alapterülete 61,16 m2. Minimális évi bérleti díj: 60 / m2 rezsiköltségek nélkül. bérlet időtartama: 5 év 2015 már ciusától számítva. biztosíték össz ege 300. pál yázatok benyújtásának végső határideje február 26., óra. bérlet célja: kereskedelmi vagy szolgáltató egység üzemeltetése, kivéve játékautomaták, fogadóirodák, éttermi és vendéglátó egységek működtetése, vagy közerkölcsbe ütköző tevékenységek végzése. versenypályázat részleteiről és feltételeir ől bővebb információk a város hirdetőtábláján és weboldalán találhatók: obchodne-verejne-sutaze

8 INNEN-ONNN 8 Galánta Város pályázatot hirdet a Galántai Városi Hivatal Gazdasági és Vagyonjogi Osztályának osztályvezetői posztjára Képesítési követelmények: - másodfokú közgazdasági főiskolai végzettség Pályázati feltételek: legalább 5 é ves szakmai tapasztalat a közigazgatásban (kettős köny velés, pénzügyi beszámolás és költségvetés készítése, valamint a költségvetési tervezési rendszer alapos ismerete) előnyt jelent a vezetői gyakorlat a szükséges jogszabályok ismerete: a Tt. 431/2002-es sz ámú, könyvvitelről szóló törvénye, a Tt. 523/2004-es számú, közigazgatási szervek és intézmények költségvetési gazdálkodásáról szóló törvénye, a Tt. 583/2004-es sz ámú, területi önkormányzatok költségvetési szabályairól szóló törvénye, a Tt. 369/1990-es számú, települési önkormányzatokról szóló törvénye, valamint a Tt. 138/1991-es számú, községi vagyongazdálkodásról szóló törvénye a város általános érvényű önkormányzati rendeleteinek és stratégiai dokumentumainak ismerete szervezési készségek, kommunikációs képesség és önállóság számítógépes ismeretek: Excel, Word, internet, könyvelő programok ismerete haladó szinten erkölcsi feddhetetlenség és büntetlen előélet előnyt jelent az angol, a német vagy a magyar nyelv ismerete B kategóriás jogosítvány belépés 2015 márciusában vagy megegyezés szerint pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázatban való részvétel iránti írásos kérelmet szakmai önéletrajzot, mely tartalmazza az eddigi m unkahelyeket és munkaköröket 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt a legmagasabb iskolai végzettséget igazoló dokumentum hitelesített másolatát szakmai képesítést és speciális szakmai képesítést igazoló dokumentumokat teljes jogképességet igazoló becsületbeli nyilatkozatot egészségi alkalmasságról szóló becsületbeli nyilatkozatot a megadott adatok hitelességét igazoló becsületbeli nyilatkozatot a pályázó beleegyezését személyi adatai feldolgozására a 428/2002 számú személyi adatvédelemről szóló törvény 7 paragrafus 1. és 2. bekezdése értelmében pályázatok beküldési határideje: pályázatokat legkésőbb február 16-án óráig lehet benyújtani személyesen a Galántai Városi Hivatal iktatójába, 2. emelet, 51. sz. ajtó, vagy postán. Cím: Béke tér, 940/1, Galánta. leragasztott borítékra írják rá: Výberové konanie vedúci finančného a majetkového oddelenia. zok a jelentkezők, akik megfelelnek a szakmai és egyéb követelményeknek, s a megszabott időpontban benyújtották valamennyi szükséges dokumentumot, írásbeli meghívást kapnak a v ersenypályázatok elbírálására legke vesebb 7 nappal a meghallgatás időpontja előtt. Peter Paška, s.k. polgármester GLÁNTI ÚJSÁG Galánta az én városom Pályázati felhívás városi emléktárgyak megalkotására pályázat meghirdetője: Galánta Város pályázat meghirdetésének dátuma január 30., beküldési határidő március 16. beküldött pál yamunkákból ajándéktárgyak készülnek a városba látogató neves vendégek számára. pályamunkák kiértékelésére a Galántai Városi Hivatalban kerül sor. verseny célja olyan grafikai tervek, javaslatok kidolgozása, melyek magukon viselik Galánta Város jellegzetességeit, főbb jellemvonásait. Ennek előfeltétele Galánta város történelmének, a város híres szülötteinek, kultúrájának, társadalmi és spor teseményeinek az alapos ismerete. pályázat nyilvános. z alkotók kötelesek feltüntetni a v ezeték- és ker esztnevüket, valamint pál yamunkájuk címét. pályamunka beküldésével az alkotó beleegyezik az alkotás díjmentes felhasználásához és bemutatásához. pályázók az ajándéktárg y megalkotása során tetszés szerinti technikákat alkalmazhatnak. pályázatokat március 16-ig kell beküldeni a városi hivatal iskolaüg yi, kulturális és sportosztályára. beküldött pál yamunkákat egy öttagú bizottság értékeli ki. hár om legjobb munka alkotóját pénz- és tárg yjutalomban részesítik. kiértékelésre április 10-ig kerül sor. z érdeklődők bővebb tájékoztatást Mgr. Katarína Barcziovától, a Galántai Városi Hivatal Iskolaüg yi, Kulturális és Sportosztályának a vezetőjétől kaphatnak a 031/ as telefonszámon.

9 2015. február Mária Šefferová fényképkiállítása Egy év elteltével ismét láthatók az ismert képzőművész, Mária Šefferová, alkotásai a neogótikus kastélyban. z absztrakt képeket bemutató sikeres tavalyi kiállítása után idén január v égén a művésznő fényképalkotásait mutatja be a közönségnek. kiállítás megnyitóját Farkaš Gábor zongorajátéka varázsolta hangulatosabbá. bemutatott alkotásokat a szerző a szociális hálón kapott pozitív visszajelzések alapján válogatta össz e, így jött létr e első fényképkiállítása. képek, melyeket utazásai során egy kompakt fényképezőgéppel készít, gyakran szolgálnak ihletül a festés során is. Kedvenc témája a természet, mely bemutatása során kihasználja látásmódját és fantáziáját. Erről tanúskodik a fákat ábrázoló, kreatív fényképsorozata is, mely által keresi a hasonlóságot az emberi testtel és a különféle tárgyakkal. kiállítás február végéig tart. 9 INNEN-ONNN Új kiállítások a Galántai Honismereti Múzeumban Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky Galántai Honismereti Múzeum munkatársai a m ú- zeum Fő utcai épületének új épületrészében januárjától az ismert kiállítások mellett új kiállításokkal várják a látogatókat. Ezúton is sz eretettel hívják a nyilvánosságot a megtekintésükre. kiállítások a több mint 400 m2 alapter ületű helyiségekben kaptak hel yet és válogatást kínálnak a múzeum gazdag műgyűjteményéből, amely a régió társadalmi fejlődését és hagyományos népi kultúráját dokumentálja. z ér deklődők a következő tárlatokat láthatják itt: polgári lakáskultúra a történeti bútorok két kollekcióját mutatja be a 19. és a 20. század fordulójáról. Szakrális emlékek kiállítást olyan századi tárgyak alkotják, amelyek eredetileg templombelsők részei voltak, ill. apró egyházi jellegű népi alkotások. galántai régió hagyományos népi kultúrája kiállítás válogatást kínál a múzeum gazdag néprajzi gyűjteményéből, amelyek segítségével bemutatja a népélet sokszínűségét ter ületünkön az utóbbi 200 év folyamán. Gyógyszertár kiállítás eg y 1909-ből származó patikai berendezést mutat be, amely Ulreich Ernő ismer t gyógyszerész nevéhez fűződik. régió képzőművészei kiállítás a művészettörténeti gyűjteményt képviseli és különböző képzőművészeti technikákkal készült műveket sorakoztat fel. Malmok és malomipar kiállítás információt nyújt a molnárság történetéről a kézi malmoktól egészen a műmalmokig a galántai régióban. Gány-Barakony régészeti lelőhely kiállítás bem utatja azokat a leleteket, amelyek e vidék gazdag településtörténetét dokumentálják a neolitikumtól a népvándorlás koráig (5. század). Gumifonás egy játék, mely elcsalogatja a gyerekeket a számítógép elől Galántai Rainbow Loom Klub tavaly ősszel alakult azoknak a gyerekeknek a kezdeményezésére, akik a nyári szünidő során sajátították el a gumifonás technikáját. klub lektora, driana Popluhárová, 2013 óta foglalkozik a gumifonással. ktív tagja a Rainbow Loom France klubnak, de eg yüttműködik az eg yesült államokbeli Rainbow Loom klubbal is. lkotásait kar kötőket, nyakláncokat, 3D-s figurákat számos díjjal jutalmazták már. Egyéb tevékenysége mellett a gumifonás hazai népszerűsítésével is foglalkozik. karácsonyi vásáron az Incheba épületében egy új technikával, az ún. hook only horgolással képviselte városunkat január 17-én sz erepelt az Építs házat, ültess fát ( Postav dom, zasaď strom ) című tévéműsorban is. gyerekek heti egy alkalommal találkoznak a klubban, és online módon bekapcsolódnak a világversenyekbe is. klub egyik tagja, Simonka Siváková, aki a G. Dusík lapiskola tanulója, megnyerte a legszebb karkötő heti v ersenyét online az US-ban. Tavaly ősszel a Matica Házban került sor a klub tagjainak első kiállítására. gyerekek alkotásai a világhálón is megtalálhatók F acebook: Rainbow Loom Galanta, valamint a rainbowloomgalantaslovakia. webnode.sk honlapon. driana Popluhárová lektor

10 INNEN-ONNN 10 matricát a kukára kell ragasztani Tisztelt lakosok! Galánta Város, ill. a Városi Közterület-fenntartó Vállalat a települési hulladékgazdálkodást szabályozó 20/2013- as számú önkormányzati rendelettel összhangban 2015-ben is kiz árólag a matricával ellátott sz emetes kukákból szállítja el a szemetet. Ez a fajta sz emétszállítás a vár os, ill. a vár osrészek (Hódi, Javorinka, Nemesnebojsza és Kolónia) családi házaira és lakóházaira vonatkozik. matricákat január és február hónap folyamán kézbesítik az oknak a lakosoknak, akik sz erepelnek a háztar tási hulladék elszállításáért fizetők névsorában, és állandó vagy átmeneti lakhellyel rendelkeznek az adott ingatlanban ben kiadott matr icák február végéig maradnak érvényben. heti eg yszeri szemétszállítás kötelező felszerelése egy darab 110 literes kuka legfeljebb öt személy részére. bban az esetben, ha valaki a lakhelyén vállalkozói tevékenységet folytat, beleszámítják az alkalmaz ottak létszámát is. GLÁNTI ÚJSÁG Galántai Janko Matúška Gimnázium diákjainak látogatása a cseh parlament szenátusában és képviselőházában Janko Matúška Gimnázium sz ámára felejthetetlen élmény volt a csehországi és szlovákiai gimnáziumok köz ös történelmi vetélkedőjének XXIII. évfolyamán való részvétel. ker ületi fordulókat követően, melyekben összesen 257 iskola diákjai tették próbára tudásukat az közötti Csehszlovák Köztársaság tör ténelméről, iskolánk bejutott a legjobb 75 közé. döntőre november 20-án a csehországi Cheb városban, az eg yetem közgazdaságtudományi karának aulájában ker ült sor. z iskolánkat képviselő csapat tagjai K arolína Hirková 3. B és Erdélyi Márk, 3. osztályos tanulók, valamint Jaroslav Jaroš, a nyolcosztályos gimnázium harmadikos diákja v oltak. politika, a tudomány, a művészetek, a sport és a hadtör ténet terén szerzett ismereteiket sikeresen kamatoztatták, így a szlovák csapatok között az 1., összesítésben pedig a 17. helyen végeztek. Diákjaink nag yon örültek az elért helyezésnek, az ajándék laptopoknak, az értékes, történelmi témájú könyveknek és egyéb ajándéktárgyaknak. Örömünk 2015 januárjában fokozódott, mivel az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a verseny szervezőivel, valamint a csehorsz ági győztessel, a Brünni Egyházi Gimnázium diákjaival együtt két alkalommal is P rágába látogathattunk. Január 15-én a cseh parlament alsóházában jártunk, ahol Miluša Horská, a cseh parlament szenátusának az alelnöke fogadott bennünket. Találkoztunk több sz enátorral, részt vettünk egy ünnepi ebéden, majd megtekintettük a sz enátus épületét is. Ezután megnéztük Prága legszebb történelmi nevezetességeit, és élményekkel gazdagon tértünk haza. Január 22-én küldöttségünk ismét Prágában, ezúttal a cseh parlament képviselőházában járt, ahol Jan Hamáček, elnök üdv ö- zölt bennünket. hivatalos találkoz ó során iskolánk diákjainak és Roz ália Csemezová történelemtanárnak emléklapot és köny vet, Peter Černý igazgatónak pedig szintén emléklapot és plakettet adtak át. Miután a hivatalos rész véget ért, megnéztük a par lament tárgyalótermét is. Köszönjük a szervezőknek, a szenátusnak és a képviselőháznak az elismerést, a díjakat és a felejthetetlen élményt. PaedDr. Peter Černý a gimnázium igazgatója Ha az adófizető lakos nag yobb mennyiségű hulladékot produkál, mint a heti megsz abott mennyiség, saját költségére köteles egyéni szemétszállítást rendelni a Városi Közterület-fenntartó Vállalatnál a 031/ es telefonszámon. Heti eg y szállítás ára 1 euró adó nélkül, vagyis évente 62,40 euró adóval együtt. z a személy, aki állandó vagy átmeneti lakhelyén kívül a vár os területén található egyéb ingatlan ter ületén is produkál szemetet, szintén saját költségére köteles elszállítatni a fent említett módon. Ha bármilyen kérdésük van, forduljanak a városi hivatal városfejlesztési osztályának munkatársaihoz, telefonszám: 031/ Városfejlesztési osztály

11 2015. február 11 INNEN-ONNN Ünnepi hangverseny Szlovákia megalakulásának 22. évfordulója alkalmából Galántai Matica Ház minden é vben újévi hangversenyt rendez. Idén január 15-én délután öt órakor ker ült sor arra a gyönyörű koncertre, melyen méltó módon megemlékeztünk a Szlovák Köztársaság megalakulásáról. z ünnepségen jelen v oltak a város intézményeinek a képviselői, városi képviselők, a Matica slovenská egykori és jelenlegi vezetői, maticások és a város lakosai. Örömmel tölt el bennünket, hogy elfogadta meghívásunkat J itka Sapara Fischerová, a pozsonyi Szlovák N emzeti Színház mezzoszoprán szólistája, akit z ongorán Beata Tomčányiová kísért. hog y a városi képviselő-testület kulturális bizottságának az egyik jelenlévő tagja fogalmaz ott, egy pillanatra elfelejtettük, hogy Galántán vag yunk. Kis ideig a zene és a dal varázslatos világába kerültünk. Olyan zenei nagyságok művei csendültek fel, mint a hazai M. Schneider és V. Figuš, de Liszt, Lehár és Bizet művei szintén szerepeltek a bájos előadók r epertoárjában, akik lenyűgözték a köz önséget. z előadás után egy pohár bor mellett még sokáig fol yt a beszélgetés az élményekről. Elődeink iránti tiszteletből, akik a nemzeti szabadságért és önállóságért harcoltak, erkölcsi kötelességünk az önálló Szlovák Köztársaság évfordulójának a megünneplése, ezért örömmel tölt el, hogy ilyen szép számban összejöttünk Galántán. Zlatica Gažová a Galántai Matica Ház igazgatónője Gyermekek beíratása a galántai óvodákba beíratásra március 2. és március 6. között kerül sor a következő galántai óvodákban: Nová doba lakótelepi Óvoda Nová doba lakótelepi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda Clementis lakótelepi Óvoda SZNF lakótelepi Óvoda Észak lakótelepi Óvoda szülőnek/törvényes képviselőnek írásban kell kér vényezni gyermeke felvételét az óvodába, s csatolni a gyermek egészségi állapotát igazoló orvosi igazolását. kérvénynek tartalmazni kell a gyermek vezeték- és ker esztnevét, születési dátumát és születési számát, lakcímét, állampolgárságát, nemzetiségét és az igény elt tanítási nyelvet, valamint az oktatás formáját (egész- vagy félnapos). kérvényben fel kell továbbá tüntetni a szülő/törvényes képviselő vezeték- és ker esztnevét, lakcímét és telefonszámát is. Ha a gyermek speciális oktató-ne velő programot igényel, csatolni kell az illetékes nevelési tanácsadó javaslatát is. gyermeket kétéves kora betöltése után abban az esetben veszik fel az óvodába, ha megvannak a szükséges tárgyi, személyi és egyéb feltételek. Óvodai nevelésre rendszerint a három és hat év közötti gyermekeket veszik fel, de kivételes esetben két éves korukat betöltött gyerekek is felvételt nyerhetnek. Elsőbbséget élveznek azonban az 5. életévüket betöltött gyermekek, illetve azok, akiknél elhalasztották az iskolai tankötelez ettséget, vagy akár utólag kérvényezték azt. z óvodákba való beíratkoz ás díjtalan függetlenül attól, hogy ki az adott intézmény fenntartója. Mgr. Katarína Barcziová GVH Iskolaügyi, Kulturális és Sportosztály vezetője

12 INNEN-ONNN 12 GLÁNTI ÚJSÁG Idős emberek ellen elkövetett csalások Galántai Járási Rendőr kapitányság tájékoztatása szerint az elm últ időszakban megnövekedett az idős emberek ellen elköv etett csalások sz áma. megelőzés érdekében a rendőrség ezúton tájékoztatja a lakosokat, hogy milyen módon kerülhetik el az il yen jellegű bűncselekményeket. - Ne bízzanak olyan emberekben, akik városi rendőrség jegyzetfüzetéből Vajanský utcai Shell üzemanyagtöltő állomás egyik alkalmazottja jelentette, hogy két galántai személy illetlenül viselkedik, és a náluk lé vő ennivalóval dobálják a benzinkút alkalmaz ottait, ill. behajigálják a benzinkút bolthel yiségébe. városi rendőrök a Clementis lakótelepen érték utol a két férfit, visszavitték őket a tett helyszínére, s miután v égignézték a biztonsági kamera felvételeit, rendbontás miatt pénzbüntetésben részesítették őket. Patria Nyugdíjas Otthon személyzete azért hívta ki a városi rendőrség munkatársait, mert egy részeg személy szóváltásba keveredett velük, majd be akart jutni az épületbe. rendőrök a férfit kikísérték, kijózanodása után pedig a rendőrségen kellett magyarázatot adnia a tettére, mely szabálysértésnek minősül. városi rendőrök megtisztíttatták a Nemesnebojsza felé v ezető út sz é- lét, ahová felelőtlen lakosok különféle hulladékot hordtak ki. szemétgyűjtést olyan személyek végezték, akik bör tönbüntetésüket közhasznú munkavégzéssel töltik le, illetve olyan munkanélküliek, akik a munkaügyi hivatal foglalkoztatást ösztönző tevékenységében vesznek részt. munkások több mint neg yven zsák szemetet szedtek össze. Ezután a rendőrök gyakrabban ellenőrizték az említett területet, ahol eg y hónap leforgása alatt újabb illegális sz emétlerakatok alakultak ki. Kiderítették, hogy egy nemeskajali lakos az elköv ető, aki törvénytelen módon pr óbált megszabadulni a hulladéktól, s így szennyezte a környezetet. férfi ellen a hulladékgazdálkodási törvény értelmében jártak el. városi rendőrök a Gyönyörű utcában végzett ellenőrző körútjuk során két huszonéves fiatalemberre lettek figyelmesek, akik épp valamil yen ismeretlen anyag belélegzésére készültek. rendőrök az említett hel yszínen egy kis csomagot is találtak, mely az eg yiküké volt. Mivel felmerült annak a gyanúja, hogy tettükkel kimer ítették a kábítószerek és pszichotr op szerek illegális előállításának és bir toklásának a bűncselekményét, ezért további ny omozás céljából átadták őket az állami r endőrség munkatársainak. Ha beigazolódik a két fiatalember bűnössége, akár három év szabadságvesztésre ítélhetik őket. telefonon jelentkeznek, rokonnak vagy családtagnak adják ki magukat, majd pénzt kérnek. - csalók különböző ürüggyel próbálnak az Önök pénz éhez férkőzni. Céljuk, hogy bejussanak a lakásba, ha nem sikerül nekik közvetlen módon kicsalni a pénzt, egyéb módszerekhez folyamodnak. - Vízvezeték-, villany-, gázszerelők, adóellenőrök... sokan Önök közül úg y tekintenek rájuk, mint megbízható személyekre, de nem ár t az óvatosság, mert különben elveszíthetik minden vag yonukat. Mindig ellenőrizzék le őket és ragaszkodjanak ahhoz, hogy bizonyítsák, valóban az adott társaságot képviselik. Esetleg fel is lehet hívni a hivatalt vagy az intézményt, melyre az illető hivatkozik. Ha bármilyen kétségük van, ragaszkodjanak ahhoz, hogy a felkínált szolgáltatásra nem tartanak igényt. - fizetési hátralékot vag y többletet a társaságok mindig postai vag y banki átutalással küldik, esetleg üg yfélszolgálati kirendeltségükön rendezik, soha nem küldenek az ügyfeleiknek készpénzt. - Ne bízzanak az idegenekben, ne engedjék be őket a házukba, lakásukba. - Ne dőljenek be a g yanúsan jó ajánlatoknak magas nyereség a befektetett pénz után, előnyös vétel, fantasztikus nyaralás ingyen szállással, csodagyógyszerek, csupán postafiókkal rendelkező csomagküldő szolgálatok, alacsony kockázat magas nyereség. - Soha senkinek ne adják meg telefonon hitelkártyájuk, személyi igazolványuk, telefonkártyájuk, biztosítási kötv ényük, bankszámlájuk számát. személyi adatok ilyen jellegű ellenőrzése törvényellenes. - Ne engedjék senkinek, hogy bármit aláírasson Önökkel biztosítási, adásvételi, vagy egyéb szerződést, stb. vagyonukat érintő komoly döntéseket mindig konzultálják szakemberrel, ügyvéddel, s csakis megbízható embertől fogadjanak el tanácsot. Ezen szabályok betartásával a lakosok megvédhetik saját vag yonukat és elker ülhetik, hogy csalás áldozatává váljanak. Galántai Járási Rendőrkapitányság Fotó: Róbert Rybársky Három kelet-szlovákiai illetőségű ittas személy azzal töltötte a kocsmából hazafelé vezető utat, hogy elforgatták, ill. elgörbítették a közlekedési jelzőtáblákat a Kodály Zoltán, a Hviezdoslav és az Ipari utcában. városi rendőrök feltartóztatták őket, majd idéz ést kaptak a városi rendőrségre, ahol vag yon elleni bűncselekmény elkövetéséért pénzbüntetést szabtak ki rájuk. városi rendőrökhöz bejelentés ér kezett, miszerint a Kodály Zoltán utcában, a Szociális Biztosító épülete előtt egy elakadt autóbusz áll, melynek a sofőrje a burkolatlan útfelületen sz eretett volna leparkolni. Két órányi munka után, amit a rossz időjárás is nehezített, a tűzoltók és a környéken lakók segítségének köszönhetően sikerült az autóbuszt kisz a- badítani. Így a harminc bajmóci g yerek, akik egy kulturális rendezvényre érkeztek Galántára, folytathatták útjukat hazafelé. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a busz kiszabadításánál. Miroslav Grell városi rendőrparancsnok

13 2015. február 13 INNEN-ONNN KRÓNIK Gyászmegemlékezés január 31-én volt 16 éve annak, hogy örökre itt hagyott bennünket a szeretett édesapa, Olík Emil, és február 14-én lesz egy éve, hogy örökre itthagyott bennünket a szeretett édesanya, Olík Erzsébet, szül. Popluhár. kik ismerték és szerették, szenteljenek emléküknek egy néma pillanatot. Soha el nem múló szeretettel emlékezik rájuk fiuk Péter a családjával. Újévi véradás a Galandiában Megszülettek: Michal Tancoš Peter Bosák Sabína Gulášová Martin Kuzár Felix Trombitás Peter Morafko lex Valko Házasságot kötöttek: Patrik nda Diana Vargová Elhunytak: Mária Dencsőová, szül. Ozvaldová (88) Juliana Machová, szül. Manczalová (78) Ján Horváth (57) Imrich Juhoš (58) Ernest Hollosi (91) Zoltán Ondrejkovič (51) Mikuláš Lakatoš (51) Ferdinand Mészáros (64) Martin Balušík (72) Sorrendben immár harmadik alkalommal került sor v éradásra a mobil transzfúziós állomáson, mely ezúttal a galántai Galandia termálfürdőben várta a véradókat. bátor önkéntesek jutalma eg y egész napos ingyenes belépő volt a termálfürdőbe. mai akció jól siker ült. Örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt 21 véradó jött el. Úgy gondolom, hogy ezek a rendezvények megszólítják a fiatalokat is, ezért a jövőben egyre többen jönnek majd el vért adni akár a mobil transzfúziós állomásra, akár a kórház transzfúziós osztályára mondta dr. Erika Slobodová, a galántai Szent Lukács Kórház Hematológiai és Transzfúziós Osztályának a főorvosa. véradók közül nem hiány oztak a Galandia alkalmazottai sem, ill. néhány első ízben vért adó önkéntes sem, akik legyőzték félelmüket, s hozzájárultak az életet mentő folyadék levételéhez. Szeretnék ezúton is kösz önetet mondani a Templars Slovakia Polgári Társulásnak, Peter Paška polgármesternek, és valamennyi szponzornak, hogy egy ilyen mobil transzfúziós állomással lett gazdagabb kórházunk. Köszönjük tette v égül hozzá dr. Erika Slobodová, főorvos asszony. Róbert Rybársky Fotó: Róbert Rybársky Galánta nevezetes személyiségei évvel ezelőtt (1995. február 3.) Pozsonyban hunyt el Galánta szülötte, 20 Zárecký István, egyházi méltóság, író, publicista. Teológiai tanulmányait Esztergomban végezte. Pappá szentelése után segédlelkészként tevékenykedett között a légi (L ehnice) plébánia, majd később a pozsony i Trinitárius templom gondnoka, 1951-től pedig kanonok v olt. Egyházi folyóiratok szerkesztője, publicista, számos novellát és verset is írt. évvel ezelőtt (1905. február 9.) 110 a csehországi Klatovy városban született R užena Mašková-Hrůzová, balettművész, koreográfus. Középszlovákiai Színház szubr ettje, majd köz ött a pozsony i Szlovák N emzeti Színház balettkarának a tagja v olt. későbbiekben többek között a pozsonyi, a nagyszombati és a galántai magán balett intézmények élén állt. Több tucat táncművész, számos mozgásművészetek iránt érdeklődő amatőr táncos ker ült ki a kez ei közül. évvel ezelőtt (2000. február 25.) 15 hunyt el Ondr ej Pochylý és P avol Pochylý. testvérpár a legismertebb szlovák hegymászók közé tartozott. legendás Pókok ( Pavúci ) hegymászó csoport tagjai voltak. Több alkalommal megmászták a Tátra csúcsait, sőt némel yiket nekik sikerült először legyőzniük. Késmárki-csúcsról lefelé vezető úton ér te őket a tragikus halál, közös kötélen lógva találtak rájuk. Pochylý testvérek Galántán születtek. Galántai Könyvtár regionális adattárából válogatta és összeállította Mgr. Kontár Judit

14 SPORT 14 GLÁNTI ÚJSÁG Kidobós labdajáték-bajnokság Fiatal sakkozók toborzása zok a fiatalok, akiket ér dekel a sakk, ezért szeretnének rendszeresen edzeni, jelentkezhetnek Ing. Ladislav Packánál. Minden g yermeket szívesen látunk, aki szeretné elsajátítani a királyok játékát. Elérhetőségek: laco.packa@gmail.com telefonszám: Spektrum Szabadidőközpont és a Gejza Dusík lapiskola köz ös szervezésében december 18-án az alapiskola tornatermében került sor a 4 6. évfolyamok vegyes csapatainak bajnokságára kidobós labdajátékban. két intézmény célja, hogy rendhagyó módon népszerűsítse a g yermekek körében a sportot és a testmozgást. Ennek érdekében a jövőben különféle sportágakban rendezünk majd bajnokságokat az iskolákon, 2015-ben konkrétan a kidobós labdajátékban. z elmúlt években lányaink már több alkalommal képviselték iskolánkat a kerületi és országos fordulókon. Ez adta az ötletet, hogy többfordulós bajnokságot rendezünk a S pektrum Szabadidőközpont vándorserlegéért. versenybe összesen hat csapat kapcsolódott be, melyek a kidobós labdajáték legújabb szabályai szerint játszottak. v erseny igazgatója Miriam Takácsová, a S pektrum Szabadidőközpont sportért felelős munkatársa, a verseny főbírája pedig Mar tina Kapošová, az alapiskola testnevelő tanára és edzője volt. Eredmények: 1. hely: 5. osztály DREM TEM 2. hely: 4. B osztály vangers 3. hely: 6. osztály The Blues 4. hely: 5. C osztály Black Riders 4. hely: 4. osztály The Luck 5. hely: 5. B osztály Dark ngels z első forduló győztese tehát az 5. osztály csapata, a DREM TEM lett. Valamennyi résztvevő csapat okle velet kapott, a győztes csapat pedig átv ehette a vándorserleget. Még semmi nem dőlt el, mivel a csapatok pontjait az utolsó for duló után összesítik majd. Hogy ki lesz a győztes, függ a gyerekek akaraterejétől, igyekezetétől és a csapatok küzdőszellemétől is. második fordulóra február 12-én kerül sor. Miriam Takácsová Spektrum Szabadidőközpont, Galánta Tomi Kid Budapesten legyőzte a kubai Torrest január 9-én Budapesten ker ült sor arra a profi ökölvívó mérkőzésre, melyen legsikeresebb hivatásos bokszolónk, Kovács Tamás (Tomi KID) mérkőzött meg a kubai Ericles Torresszel. hat menetesre tervezett mérkőzésen a galántai származású ökölvívó pontozásos győzelmet aratott Torres felett. mérkőzésről éppen karácsonykor értesültem, így ez egy igazi ajándék v olt számomra. Kaptam egy ajánlatot, mely szerint 2015 ápr ilisában címmérkőzést vívhatnék Las Vegasban, de ennek a feltétele, hogy a félnehézsúlyúak (79,4) világranglistáján szerepeljek. Utolsó két mérkőzésemet cirkálósúlyban vívtam, ezért a világranglistán is ebben a súlycsoportban szerepeltem. karácsony i ünnepek folyamatos edzéssel és testsúlycsökkentéssel teltek. Végül sikerült az utolsó hét nap során 8,6 kilót leadnom, s így már belefér tem a félnehézsúlyba. győztes mérkőzés után a félnehézsúlyúak világranglistáján a 84. helyen szerepelek 985 ökölvívó közül. Ezekben a napokban fogom megtudni a Las Vegas-i mérkőzés pontos dátumát, de bővebb információt csak a szerződés aláírása után adok nyilatkozta Tomi KID. sajtóközlemény Fotó : Róbert Rybársky

15 2015. február 15 SPORT Galántára érkezett a Szlovákia sportszemélyiségei vándorkiállítás január 27-én ne ves vendégek jelenlétében került sor a Szlovákia sportszemélyiségei című vándorkiállítás megnyitójára. megnyitón jelen v olt a kiállítás szerzője, nton Gajdoš eg yetemi tanár, valamint Veronika Vadovičová és nton Urban is. megnyitó kezdetén a Joseph Haydn Zeneiskola tanára, Mária Farkašová, és tanítványai zenéltek a köz önségnek. Zongorán és fuvolán a L énárt testvérek játszottak. Ezt követte a kiállítás sz erzőjének a bem utatása. nton Gajdoš egész életét a gimnasztikának szentelte. Versenyzőként 1960-ban orsz ágos bajnok lett, később pedig edz őként tevékenykedett. Ő v olt a szlovák férfiválogatott első edzője is től 1990-ig sz akmai asszisztensként, majd egyetemi tanárként működött a Komenský Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Vendégprofesszorként előadásokat tartott az Eg yesült Államokban, Portugáliában és Finnországban is. Számtalan sportgimnasztikáról szóló könyv és tanulmány szerzője. Csehszlovák Televízió szakkommentátoraként tíz világbajnokságr ól és két olimpiáról tudósított. Pályafutása során rengeteg sportolóval találkozott, akiktől ér tékes autogramokat szerzett, majd ezek alapján jött a vándorkiállítás összeállításának az ötlete. Galántára 15 panelt hozott, melyek legsikeresebb sportolóinkat mutatják be az Osztrák-Magyar Monarchia idejétől kezdve napjainkig. Jégkorongozók, hegymászók, síelők, úszók, lövészek, teniszezők, paralimpikonok. kiállítás megnyitóján személyesen részt vett nton Urban, az 1964-es tokiói olimpia ezüstérmese, valamint Veronika Vadovičová, sikeres paralimpikon lövész, aki 2008-ban a pekingi olimpián aranyat, 2012-ben Londonban pedig bronzérmet szerzett. z egyes paneleken ol vashatunk neves sportolóink sikereiről, sőt többségük fényképe mellett az aláírásuk is szerepel. kiállítás február végéig látható a Galántai Matica Házban, melyre mindenkit sok szeretettel várunk. Forrás: internet Zlatica Gažová a Galántai Matica Ház igazgatónője Örökre itt hagyott bennünket Csóka István (Pityu), sportszerkesztő január elején, súlyos betegség után, 67 é ves korában ör ökre itt hagyott bennünket Csóka István (Pityu), a Győzelmes Út legkiválóbb spor tszerkesztője. Pályafutását a pozsonyi Pravda kiadóvállalatnál kezdte, s ekkor lett a járási hetilap tudósítója is. Nagyon szerette a sportot. Részt vett a környéken zajló szinte valamennyi sportrendezvényen, s ezen rendkívüli aktivitásának kösz önhetően fokozatosan a regionális újság szerkesztőségének oszlopos tagja lett. Pravda kiadóban szerzett tapasztalatait műszaki szerkesztőként kamatoztatta a hetilap nyomtatása során a galántai nyomdában. Meg kell említenünk, hogy abban az időben nag y volt az érdeklődés a heti kiadvány iránt. mai napig hasznos segítséget jelent a régió eseményeinek és történéseinek kutatása során, sőt az információk kimeríthetetlen forrása marad bizonyára még hosszú é veken át. Csóka István nemcsak ír t, de fényképezett is, ily módon is megör ökítve az eseményeket. Cikkei hitelesek, pátosz nélküliek és konstruktívak voltak, valós képet nyújtva az olvasónak a fontos esemény ekről. Sokat tudott az egyes sportágakról. Interjúkészítés során baráti, ám mégis professzionális módon viszonyult riportalanyaihoz. ny ilatkozatokat olyan pontossággal, kellő tapintattal és fogékonysággal tette közzé, melyre még ma is csak ke vés újságíró képes. mi a magánéletét illeti, egy sajnálatos esemény következtében egészségi állapota jelentősen megromlott. Több év telt el, amíg v égre a Patria Nyugdíjas Otthon lakója lett. z intézmény nyugalmat, törődést, odafigyelést és méltó életkörülményeket biztosított számára, amit ő nag yra becsült. Utolsó útjára elkísérték a galántai régi temetőbe családján kívül volt osztálytársai, tanárai és néhány galántai lakos is. -jk-

16 GLÁNTI MŰSORFÜZET 16 GLÁNTI ÚJSÁG VMK programja :30 Fíha tralala gyermekelőadás, színházterem :00 Miroslav Donutil Cestou necestou, esztrádterem :00 Technospol vállalat reprezentációs bálja, esztrádterem :30 a zeneiskola tanulóinak koncertje, bábterem :00 VIII. városi álarcosbál, esztrádterem Járási vers- és prózamondó verseny, színházterem, esztrádterem GLÁNTI MOZI digitalizációját az udiovizuális lap anyagilag támogatta. Kultúrház moziműsor: :00 - Miroslav Donutil - Cestou necestou, film: CZE, 2013, 120 perc, belépődíj: 12.00, :30 (vasárnap) - 3D cseh szinkron, :30 (szombat) - 3D m agyar szinkron - Hobit: Bitka piatich armád (The Hobbit: The Battle of the Five rmies), film: US, 2014, 145 perc, belépődíj: 5.00, K :00 (péntek) - 2D magyar szinkron, :30 (szombat) - 2D szlovák szinkron - Exodus: Bohovia a k ráli (Exodus: Gods and Kings), film: US, 2014, 142 perc, belépődíj: 3.00, K :00 (szerda) - 2D c seh feliratos - Fízli! (Wrong Cops), film: US, 2013, 85 perc, belépődíj: 4.00, K :30 (szombat) - 2D cseh feliratos - Kód Enigmy (The Imitation Game), film: US, 2014, 114 perc, belépődíj: 4.00, K :00 (csütörtök) - 2D cseh feliratos - Kukuričný ostrov (Simindis kundzuli), film: KZ, 2014, 100 perc, belépődíj: 4.00, K :30 (péntek) - 2D szlovák feliratos, :00 (szombat) - 2D szlovák feliratos, :00 (vasárnap) - 2D m agyar szinkron, :30 (vasárnap) - 2D m agyar szinkron - Päťdesiat odtieňov sivej (Fifty Shades of Grey), film: US, 2015, 124 perc, belépődíj: 4.00, K :00 (péntek) - 2D s zlovák feliratos - Foxcatcher, film: US, 2014, 130 perc, belépődíj: 4.00, K :30 (péntek) - 2D s zlovák szinkron, :30 (szombat) - 3D s zlovák szinkron, :30 (vasárnap) - 2D s zlovák szinkron - Cililing a Zver-Nezver (Tinker Bell and the Legend of the Neverbeast), film: US, 2014, 90 perc, belépődíj: 4.00, KN :00 (szerda) - 2D cseh feliratos, :30 (péntek) - 2D cseh feliratos - Divoké historky (Relatos salvajes), film: ESP, 2014, 122 perc, belépődíj: 4.00, K :00 (szombat) - 2D s zlovák feliratos, :00 (vasárnap) - 2D s zlovák feliratos - merický ostreľovač (merican Sniper), film: US, 2014, 141 perc, belépődíj: 4.00, K :30 (péntek) - 2D cseh feliratos - Dead Snow: Červený vs. Mŕtvy (Død Snø 2), film: NOR, 2014, 100 perc, belépődíj: 4.00, K :00 (péntek) - 2D cseh feliratos, :30 (szombat) - 2D m agyar szinkron - Kingsman: Tajná služba (Kingsman: The Secret Sevice), film: US, 2015, 129 perc, belépődíj: 4.00, K :00 (szombat) - 2D s zlovák feliratos, :00 (vasárnap) - 2D magyar szinkron - Focus, film: US, 2015, 105 perc, belépődíj: 4.00, K-15 műsorváltozás joga fenntartva! Mindenkit szeretettel várunk. Tel.: , , kino-galanta@kino-galanta.sk Jegyelővétel egy órával kezdés előtt Reneszánsz kastély Kiállítások: Galántai Paletta, a képzőművészeti klub tagjainak a kiállítása válogatás Peter Černušák építész képzőművészeti alkotásaiból Nyitva tartás: kedd péntek szombat vasárnap, hétfő zárva Spektrum SZIK :30 Járási alapiskolás floorball bajnokság fiúk, J.. K omenský I, Sz ered :30 - Járási alapiskolás floorball bajnokság lán yok, J.. K omenský I, Sz ered :00 Mazsorett összpontosítás, Spektrum SZIK, Galánta :30 Kerületi alapiskolás kosárlabda bajnokság fiúk, ŠH S okolovňa, Szered :30 Kerületi alapiskolás kosárlabda bajnokság lányok, ŠH S okolovňa, Szered f ebruár Európa az isk olában, Spektrum SZIK, Galánta Tavaszi szünet : Egy majdnem tábori nap, Spektrum SZIK Galán ta (alkotóműhelyek, játékok, szórakoztató vetélkedők, nintendo wii, r ajzfilm-vetítés, stb.) Egynapos, színházlátogatással egybekötött kirándulás Nagyszombatba Mindkét rendezvényre előre be kell jelentkezni a Spektrum Szabadidőközpontban. Galántai Népművelési Központ Šopornanský fašanek hagyományőrző kulturális rendezvény, helyszín: Sopornya Výtvarné spektrum 2015 v álogatás a jár ás képzőművészeinek alkotásaiból, helyszín: GNK Šaffova ostroha 2015 néptánc sz ólisták járási seregszemléje, helyszín: Galán ta ig Galántai Paletta a k épzőművészeti klub XIII. kiállítása, helyszín: Galántai Reneszánsz Kastély Kis színtársulatok gyermek színjátszó csoportok járási seregszemléje, helyszín: Galánta Minden pénteken 14:30 17:30 Ifjúsági drámai alkotóműhely, helyszín: Galántai Népművelési Központ február március Fiatalkori bűnözés, z alkohol és a fiatalok előadássorozat alapiskolások számára, helyszín: a Galántai járás alapiskolái Bővebb tájékoztatás: tel./fax: 031/ , mobil: 0902/ osveta galanta@zupa-tt.sk Matica Ház programja Ez a fa tetszik nekem gyermekrajz kiállítás megnyitója :00 Kolbászkészítő versenyen a Galántai Matica Ház, Kultúrház, Nemeskajal Városi Sportlétesítmények Igazgatósága Sportcsarnok Labdarúgás: , szombat 9:00 17:00 Focitorna Galánta Város serlegéért, 23. évfolyam , szombat 9:00 17:00 Focitorna a Galántai Területi Labdarúgó Szövetség elnökének a serlegéért, serdülők , szombat 9:00 17:00 Focitorna a Galántai Területi Labdarúgó Szövetség elnökének a serlegéért, diákok WINTERLIG 11. forduló , vasárnap 12:00 18: forduló , vasárnap 12:00 18: forduló , vasárnap 12:00 18:00 TOLLSLBD a n yilvánosság részére: hétfő péntek , szombat vasárnap Információ és helyfoglalás a 031/ és as telefonszámokon honismereti múzeum nyitva tartás: kedd péntek 9:00 17:00 szombat 13:00 17:00 Új kiállítás a múzeum gyűjteményéből helyszín: Galántai Honismereti Múzeum Városi Sportlétesítmények Igazgatósága felhívja a vállalatok, sportklubok és társaságok f igyelmét, hogy a Galántai Sportok Házában kiadó a négysávos tekepálya különféle céges rendezvényekre, év végi bulikra, sportnapokra, vagy egyszerűen csak egy kis kikapcsolódásra. Bővebb tájékoztatás a szabad időpontokról és az árakról az érdeklődők a as telefonszámon kaphatnak. Galántai Könyvtár rendezvényei Minden kedden és csütörtökön 13:30 lkotóműhely, a könyvtár ifjúsági részlege Minden hétfőn 14:00 könyv, mely lenyűgözött, SZNF lapiskoa Ismered a könyvtárat? Tudáspróba a könyvtár ifjúsági részlegén Gyógyszertárak készenléti szolgálata Dr. Max HM TESCO, Fa u. 762/ Medicana Posta u. 1599/ Klokner Hódi u Dr. Max Š afárik u. 1531/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a k órházban) REÁL ZDRVI Nálepka sz. u. 727/ Dr. Max Vajanský u. 909/ Szent Márton Gyógyszertár Béke u SUN PHRM Kaufland, Esterházy u Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a k órházban) Dr. Max HM TESCO, Fa u. 762/ Klokner Hódi u Medicana Posta u. 1599/ Dr. Max Šafárik u. 1531/ SUN PHRM Kaufland, Esterházy u REÁL ZDRVI Nálepka sz. u. 727/ Fő utcai Gyógyszertár Fő u Dr. Max Vajanský u. 909/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) SUN PHRM Kaufland, Esterházy u Dr. Max HM TESCO, Fa u. 762/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) Klokner Hódi u Dr. Max Š afárik u. 1531/ Dr. Max HM TESCO, Fa u. 762/ Fő utcai Gyógyszertár Fő u REÁL ZDRVI Nálepka sz. u. 727/ Szent Lukács Gyógyszertár Hódi u. 373/38 (a kórházban) Galántai Újság: Kiadja Galánta Város Önkormányzata, Mierové nám. 940 / 1, Galanta IČO: Béke tér 940/1, Galánta, IČO: Lapengedély: EV 3076/09. ISSN Felelős szerkesztő: Rybársky Róbert ( ). Magyar fordítás és korrektúra: Szabó Ingrid. Szerkesztőbizottság: Mgr. Barczi Zsolt, Stern Juraj, Mgr. Benkovics László, Mgr. Lucia Gazdagová, Mgr. Tábori ndrej. Nyomja: Valeur, s.r.o. Dunajská Streda. kiadó és a szerkesztőség címe: Galántai Újság, Városi Hivatal, Béke tér 940/1, Galánta, tel.: 031 / http: e mail (szerkesztőség, hirdetések): ganoviny@gmail.com szerkesztőség fenntartja magának a jogot a levelezői írások rövidítésére és szerkesztésére. közölt anyagokban megfogalmazott olvasói vélemények nem feltétlenü l tü krözik a szerkesztőség véleményét.

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. november 20-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Palotakerti Óvoda intézményvezetői állásának betöltésére. Előterjesztő:

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére

a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi praxis betöltésére irányuló pályázati felhívás ismételt közzétételére 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5./Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő - testülethez a házi gyermekorvosi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata

Nagymaros Város Önkormányzata Képviselő-testületének 141/2018. (X. 15.) számú határozata Tárgy: Napirend elfogadása 141/2018. (X. 15.) számú határozata A Képviselő-testület az alábbi napirendet fogadta el: 1. Őz utca útburkolat felújításáról, kivitelező kiválasztásáról döntés 2. 2019. évi

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2018/... sz. általános érvényű rendelete Dunaszerdahely Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről.

Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. Kedves Kollégák! Tájékoztatni szeretnélek Benneteket a nemzetközi Junior Internet projekt versenylehetőségeiről. A Junior Internet projekt honlapja magyar nyelven a következő címen érhető el: http://www.juniorinternet.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 25-ei ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. november 25-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Damjanich János Általános Iskola, a Hajós Alfréd Általános Iskola és a Zöld Óvoda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása

A Piactér üzemeltetésének megszüntetésére irányuló kérelem megvitatása Az előterjesztés száma: 151/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. december 3-án, 18-órakor megtartandó ülésére A Piactér üzemeltetésének

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 22-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 58-59., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv

Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 5/2016. K-t. Jegyzőkönyv A 2016. április 6-án megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről. (41-42/2016. sz. önkormányzati határozat) (-/2016. sz. önkormányzati

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. április 30-ai ülésére Tárgy: Pályázati kiírás a Gödöllői Városi Múzeum igazgatói állásának betöltésére. Előterjesztő: Dr.

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely,

DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, Dunaszerdahely. Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, DUNASZERDAHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Fő utca 50/16, 929 01 Dunaszerdahely Szám: 20/7/2017 Dunaszerdahely, 2017.03.22. Jegyzőkönyv a 20. üléséről, amelyre 2017. március 21-én került sor a Dunaszerdahelyi

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. november 29-i ülésére Tárgy: A Városi Könyvtár és Művelődési Ház intézményvezetői állás pályázat kiírása Előadó Kasper Ágota

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Város 2015/2 sz. (2015. február 10.) általános érvényű rendelete a dunaszerdahelyi székhelyű művészeti iskolák, óvodák és iskolák tanulói után járó működési kiadásokra és fizetések

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

H a t á r o z a t k i v o n a t. Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. február 15-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 4/2011. (II.15.) számú Képviselő-testületi határozata:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Nyírbátor és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 5. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez önkormányzati tulajdonú

Részletesebben

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, 2011. december 13-án megtartott 10. rendes üléséről

H a t á r o z a t. Szepsi Város Képviselő-testületének, 2011. december 13-án megtartott 10. rendes üléséről Szepsi Város Önkormányzata H a t á r o z a t Szepsi Város Képviselő-testületének, 2011. december 13-án megtartott 10. rendes üléséről Szepsi Város Képviselő-testülete rendes ülésén megvitatta: Szám: 10/MZ/2011

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA

Tard Község Önkormányzatának 22/2011. (II.22.) ÖK számú HATÁROZATA 22/2011. (II.22.) ÖK számú Tárgy: A Fundamentum Iskola tardi telephelyéről A képviselő-testület megtárgyalta és elfogadta az iskola tájékoztatóját. Egyben felkéri a polgármestert további tárgyalások folytatására

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

Önkormányzatának Közlönye

Önkormányzatának Közlönye 2009. március 31. XIX. Évfolyam 3. szám HEVES MEGYE Önkormányzatának Közlönye I. Közgyűlési határozatok 2 II. Hirdetmények 2 2 I. Közgyűlési határozatok A határozatok megtekinthetőek a www.hevesmegye.hu

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki

Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki Pályázati felhívás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel.

JEGYZŐKÖNYV február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. február 03.-án Berhida Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről 9.00 órai kezdettel. Jelen vannak: Pergõ Margit Fülöp Attila Héninger László Herczeg Gabriella

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006. június 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2006. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 45. (1) bekezdése, a közszolgálati tisztviselők személyi irataira, a közigazgatási

Részletesebben

Beszámoló a két ülés közötti id szakban!

Beszámoló a két ülés közötti id szakban! MÁTÉTELKI HÍREK 26.szám Mátételke község Önkormányzatának friss hírei --------------------------------------------------------------------------------- Képvisel -Testületünk 2006. november 15-i ülésének

Részletesebben

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Szervezete pályázatot hirdet a területi vezetői munkatárs munkakör betöltésére. Munkavégzés helye: Kisvárda és vonzáskörzete Foglalkoztatás jellege:

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről

Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 26-i ülésére Tárgy: Zirc város középiskolai tanulmányi ösztöndíja 2008. második félévi kiírás Előadó: Kasper Ágota, az

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21.

J A V A S L A T. az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására. Ózd, július 21. J A V A S L A T az Ózd Városi Rendészet vezetői állására vonatkozó pályázat kiírására Ózd, 2016. július 21. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele

Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos egyes intézkedések megtétele Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 14/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozat Tárgy: A sajószentpéteri tartós bentlakásos ellátást nyújtó szociális intézmény létrehozásával kapcsolatos

Részletesebben

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések

( Egységes szerkezetben a 7/2016.(IV.1.) számú rendelettel) Általános rendelkezések 1 Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés, a felvétel/átvétel eljárási rendjéről, az óvodai

Részletesebben

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt.

A Miskolci Egyetemen működő tudományos képzési műhelyek összehangolt minőségi fejlesztése TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 projekt. PÁLYÁZATI KIÍRÁS A Miskolci Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája pályázatot hirdet PREDOKTORI ÖSZTÖNDÍJRA (új alkalmazásra tudományos segédmunkatárs munkakörben A Miskolci Egyetemen működő tudományos

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax: ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017. október 26-án tartandó ülésére Füzesgyarmati Városgazdálkodási és Intézményüzemeltetési Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetői tisztségére vonatkozó pályázat

Részletesebben

Aljegyzői pályázat kiírásáról

Aljegyzői pályázat kiírásáról Aljegyzői pályázat kiírásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. (1) bekezdés szerint a képviselő-testület - pályázat alapján - a jogszabályban megállapított képesítési követelményeknek

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. október 13. Kónyáné Dr. Zsarnovszky

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók!

Pályázati hirdetmény betölthető állásokra EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK. Tisztelt Hirdetők, Olvasók! Pályázati hirdetmény betölthető állásokra hatályos: 2014.08.26 2014. EüK.12. szám pályázati felhívás ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Tisztelt Hirdetők, Olvasók! A hirdetményeket külön ez irányú kérelemre legfeljebb

Részletesebben

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére.

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A Szendr i Hétszínvirág Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.évi XXXIII. Törvény 20/A. alapján Pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony id tartama: Határozatlan idej közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról

Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról Előterjesztés A Kapcsolat Központ vezetői pályázatáról 1.Az előterjesztés száma: 349 /2016 2.Az előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor 3.Az előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére

Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április 15-i ülésére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának Elnöke Szám: 719/2009. Előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Oktatási és Kulturális Bizottságának 2009. április

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. március 30-ai ülésére. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 VESZPRÉM, MEGYEHÁZ TÉR 1. TEL.: (88)545-011, FAX: (88)545-012 E-MAIL: MOKELNOK@VPMEGYE.HU Szám: 14/167-4/2011. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.

Részletesebben

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének 2006. június 15-én, 10.30 órakor megtartott ülésének j e g y z ő k ö n y v e 30/2006. sz. Képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása 31/2006. sz.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én (csütörtök) 9.45 órára

M E G H Í V Ó. a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-én (csütörtök) 9.45 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: polgarmester@balatonfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S megüresedett házi gyermekorvosi körzet betöltésére irányuló pályázat kiírására

Részletesebben

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Lakitelek Önkormányzat Képviselő-testületének február 25-i ülésének jegyzőkönyvéből 2016. február 25-i ülésének könyvéből 39/2016.(II.25.) számú határozata A Lakiteleki Közvilágítási Beruházási Nonprofit Kft. végelszámolásáról Lakitelek Önkormányzat Zobokiné Kiss Anita előterjesztését

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból:

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének január 21-ei ülésén hozott határozataiból: 1/2011. (I. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. január 21-ei ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése elnökének

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát.

Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát. Pályázati felhívás A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja: A szakképzésről szóló,

Részletesebben

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02

Pénzügyi ügyintéző - Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmenti Polgármesteri Hivatal január 29. vasárnap, 17:02 A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1173 XVII. kerület, Pesti út 165. A munkakörhöz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t

Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én megtartott nyilvános ülésének. T á r g y s o r o z a t Községi Polgármestertől S o n k á d 11-5/2009. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve, b) tárgysorozata, d) határozata: 31/2009.

Részletesebben