J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete május 04-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr. Molnár György jegyző Illési Sándor Erdősi Attila Kókainé Rónyai Irma Echbauerné Kiss Katalin Dr Kovács Imre Tóth Istvánné képviselőtestület tagjai Meghívott vendégek a mellékelt jelenléti ív szerint. ================ Szokolai Lajos polgármester: köszöntötte a megjelent vendégeket és a testület tagjait. Megállapította, hogy a törvényesen megválasztott 6 fő képviselő jelen van, az ülés határozatképes és azt megnyitotta. Erdősi Attila képviselő: javasolja a napirendek sorába fölvenni önálló képviselői indítványként zárt ülés keretében dr. Molnár György jegyző munkaviszonyának megszüntetését próbaidőn belül azonnali hatállyal. Szokolai Lajos polgármester: Szavazásra kérte föl a testület tagjait ki ért egyet Erdősi úr képviselő kiegészítésével együtt a napirendekre tett javaslatokkal: A Képviselőtestület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a javaslatokkal az alábbiak szerint: kiegészítéssel együtt a napirendre tett - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. - Interpelláció Napirend 1. Előterjesztés az Önkormányzat 2010.évi gazdálkodására évi zárszámadás elfogadása. 3. Rendelet - Önkormányzat vagyonáról és vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól. 4. Rendelet Köztisztaságról és környezetvédelemről szóló rendelet módosítása. 1

2 5. Előterjesztés az Önkormányzat közötti időszakra szóló gazdasági programjára. 6. Beszámoló a belső ellenőrzés 2010.évi tevékenységéről. 7. Előterjesztés - Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetménykiegészítéséről 8. Tájékoztató a nyári fogyasztóvédelmi és idegenforgalmi adó ellenőrzések előkészületeinek helyzetéről. 9. Környezeti Fenntarthatósági Terv LA21. és Esélyegyenlőségi Terv elfogadása Nyári szünet engedélyezése. 11. Osztálylétszám engedélyezése. 12. Előterjesztés I. Kereszt dűlő útalap építés. 13. Előterjesztés fürdőbe áramfejlesztő vásárlásra. 14. Előterjesztés testvérvárosi kapcsolat (Horváth o. Malinska) 15. Előterjesztés gyümölcs árusítás a fürdő területén. 16. Pályázat parlagfű 17. Pályázat EU önerős pályázat 18. Pályázat Leader iskolaszünet. 19. Petőfi Sándor ÁM további működése. Tájékoztató - Szociális étkeztetésben és házi segítség nyújtásban részesülők által kitöltött elégedettségi kérdőívek eredményéről évi rendezvények költségvetéséről. Zárt ülés - Önálló indítvány dr. Molnár György jegyző munkaviszonyának megszüntetésére próbaidőn belül azonnali hatállyal. ================== 2

3 Napirend előtt: - Tájékoztató a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről. Szokolai Lajos polgármester: a nyugdíjasok szervezik a XIV. országos nyugdíjas találkozót, de a szolgáltatáshoz kérik az önkormányzat segítségét. A sátor felállítását önkormányzatunk fogja elvégezni, az ebédeltetést a Napsugár étteremben fogjuk megoldani. A Remondis Kft. új vezetői az elmúlt héten bemutatkoztak és ezen a találkozón szóba került, hogy különböző településekről a mi beleegyezésünk nélkül hordtak ide szemetet a hulladéklerakóba több évvel ezelőtt. Mi ezt felvetettük és van egy olyan szerződésünk, hogy amennyiben a 20 éven beül betelik hamarabb a szeméttelep, akkor azt nekik ingyen kell rendbe tenni, helyet biztosítani. Az új vezetők erről nem tudtak, és amikor mi ezt közöltük, nem igazán volt kedvező a fogadtatás. Annyi engedményt kaptunk, hogy eddig fizetni kellett a nagy konténerekért, január 1-től nem kell fizetni, el viszik ingyen, és megállapodtunk, hogy évi 2 lomtalanítás lesz, ami már 3-án meg is történt. A borospincére beadott pályázatunkat elutasították, azonban júniusban lesz még egy lehetőség a Leader programon belül, ahol 10 m Ft van elkülönítve műemlékvédelemre. Naperőmű tervezőivel tárgyaltunk a héten, 3 helyszínre javasolták a napelemek elhelyezését. Vízmű területére, a fürdő területén a kút kertbe illetve az egészségügyi centrum déli oldalára kerülne. Holnapi nap folyamán kezdik el a tervezést. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette a két ülés között történt fontosabb eseményekről, intézkedésekről szóló tájékoztatót. Interpelláció ============== Tóth Istvánné képviselő: Cseuz dűlő járhatatlan, útjavítást kérnek a lakosok. Szokolai Lajos polgármester: az út javításokat már elkezdtük, de a szárazság miatt abba kellett hagyni, de amennyiben lesz eső, azonnal folytatjuk az útjavítást. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette az interpellációs kérdésre adott választ. ============ Napirend megtárgyalása 1. Napirend - Előterjesztés az Önkormányzat 2010.évi gazdálkodására. / Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Tóth Lajos könyvvizsgáló: az önkormányzat elkészített éves beszámoló könyvvizsgálatát elvégeztem, erről a jelentést polgármester úr részére átadtam. A gazdálkodással kapcsolatban szeretném elmondani, az összes bevétel e Ft, az összes kiadás e Ft. Az Önkormányzat tárgyi eszköz állománya a beruházás eredményeként közel 50 %-al emelkedett. Tudjuk, hogy ez a jelentő növekedés azért következett be, mert ebben az évben a fürdőnek jelentős beruházás teljesítései voltak. Ilyen jelentős árbevétel növekedés után talán magától értetődő az, hogy az önkormányzat alapvető feladatait teljesítette, viszont részvettem több önkormányzat zárszámadásán, sajnos egyre nagyobb terhet és folyamatos problémát jelentenek általában az önkormányzatoknak a kötelező feladatainak a finanszírozása. Ezek a problémák nálunk is ugyanúgy megvannak, csak a fürdő bevételeinkből pótolni tudjuk az állami finanszírozás hiányát. 3

4 A fürdő és gyógyászati tevékenység bevétele is az előző évhez viszonyítva növekedett. A fürdő bevétele ebben az évben a 1,5 milliárd Ft-ot meghaladta, ez egy nagyon jelentős szám. A fejlesztési kiadások e Ft volt az elmúlt évben, ez a magas szám jelenti az összes bevétel és összes kiadásoknak a jelentős növekedését, hiszen a fejlesztési kiadások és bevételek azok részét képezik az összes bevételnek és kiadásnak. Jelentős volt még a Napsugár étterem beruházás, ami meghaladta a 100 m Ft-ot, azonban igaz, hogy év közben kezdte meg működését az étterem, de így is ez év áprilisáig több mint 100 m Ft-os bevételt hozott. Úgy gondolom, hogy ha egész évre számolunk, elég rövid idő alatt megtérül a beruházás az önkormányzatnak. Az önkormányzat a tartaléka csökkent, nyilvánvaló ilyen jelentős beruházásnál ez várható is volt, de még így is azt kell mondani, hogy jelentős a tartaléka az önkormányzatnak, és ha a beruházások jövedelmezősége kedvezően alakul, akkor lehet hogy ez a tartalék még tovább nő, attól függően hogy a következő évi időszakban mennyi beruházás lesz. Az önkormányzat vagyona, eszközállománya növekedett. A beszámolót megtárgyalásra és elfogadásra javaslom. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a beszámolót és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 48/2011. (V.04.) sz. határozat - az Önkormányzat 2010.évi gazdálkodásáról. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat 2010.évi gazdálkodásáról szóló beszámolót megtárgyalta és elfogadta. Erről értesül: - Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai ============== 2. Napirend évi zárszámadás elfogadása. / Rendelet tervezet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a rendelet tervezetet és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet tervezettel és megalkotta a 11/2011. (V.04.)önkormányzati rendeletét az Önkormányzat 2010.évi zárszámadásáról. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ ============== 3. Napirend - Rendelet - Önkormányzat vagyonáról és vagyonnal való gazdálkodás egyes szabályairól. / Rendelet tervezet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a rendelet tervezetet és elfogadásra javasolja. 4

5 A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet tervezettel és megalkotta a 12/2011. (V.04.)önkormányzati rendeletét az Önkormányzati vagyonnal történő gazdálkodás szabályairól. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ =============== 4. Napirend - Rendelet Köztisztaságról és környezetvédelemről szóló rendelet módosítása. / Rendelet tervezet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Erdősi Attila képviselő: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta a rendelet tervezetet és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet tervezettel és megalkotta a 13/2011. (V.04.)önkormányzati rendeletét köztisztaságról és környezetvédelemről szóló 19/2005. (IX.27.)sz. rendelet módosításáról. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ =============== 5. Napirend - Előterjesztés az Önkormányzat közötti időszakra szóló gazdasági programjára. / Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság a gazdasági programot pontosítás végett javasolja levenni a napirendről és a következő ülésre ismét napirendre tűzni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a javaslattal és a gazdasági program megtárgyalását a következő ülésre halasztotta. ============== 6. Napirend - Beszámoló a belső ellenőrzés 2010.évi tevékenységéről. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és megállapította, hogy a 4 belső ellenőrzési pontból a kistérség által foglalkoztatott belső ellenőrök egy ellenőrzési programot tudtak megvalósítani, a többi pénz hiány végett elmaradt. A tanyagondnoki és szociális normatívák felhasználása az ami megvalósult, ennél sokkal fontosabb lett volna például az ÁMK gazdálkodása. A Pénzügyi Bizottság javasolja a testület felé, hogy meg kell oldani Cserkeszőlő önkormányzatának a belső ellenőrzés helyzetét illetve gondjait, nyilvánvaló olyan belső ellenőrzést szeretnénk kiépíteni, illetve létrehozni, ami megfelelő kockázat kezelésre épül és az aktuális ellenőrzéseket időben és szakszerűen el tudja látni. A beszámolót javasoljuk elfogadni, mert ezt már nem tudjuk megvalósítani, legfeljebb a 2011.évi ellenőrzési programok között vagy helyi belső ellenőrzési intézmény kiépítésével. Nem oktalanul szeretnénk ellenőrizni, de mivel közpénzről van szó, nagy hangsúlyt kell fektetni a közpénzek felhasználására. 5

6 A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a beszámolót és az alábbi határozatot hozta: 49/2011. (V.04.) sz. határozat - a belső ellenőrzés 2010.évi tevékenységéről. 1. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete jelen határozat mellékletét képező a kistérség által készített 2010.évi belső ellenőrzési beszámolót megtárgyalta és az abban foglaltak szerint elfogadja. 2. A Képviselőtestület megbízza a jegyzőt a belső ellenőrzés helyi rendszerének kiépítésével. Erről értesül: - Polgármester - Helyben - Jegyző Helyben - Képviselő-testület tagjai - Gazdálkodás Helyben =============== 7. Napirend - Előterjesztés-Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetménykiegészítéséről / Rendelet tervezet a jegyzőkönyvhöz mellékelve/ Erdősi Attila képviselő: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta a rendelet tervezetet és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a rendelet tervezettel és megalkotta a 14/2011. (V.04.)önkormányzati rendeletét a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott köztisztviselők illetmény kiegészítéséről. / Rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ =========== 8. Napirend - Tájékoztató a nyári fogyasztóvédelmi és idegenforgalmi adó ellenőrzések előkészületeinek helyzetéről. / Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a tájékoztatót és az alábbi határozatot hozta: 50/2011. (V.04.)sz. határozat - a nyári fogyasztóvédelmi és idegenforgalmi adó ellenőrzések előkészületeiről. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete a nyári fogyasztóvédelmi és idegenforgalmi adó ellenőrzések előkészületeiről szóló tájékoztatót megtárgyalta és elfogadta. Erről értesül: - Képviselő-testület tagjai ================= 6

7 9. Napirend - Környezeti Fenntarthatósági Terv LA21. elfogadása. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta a tervet és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta a határozatot hozta: Fenntarthatósági Tervet és az alábbi 51/2011. (V.04.) sz. határozat - a Cserkeszőlő község környezeti Fenntarthatósági tervéről H A T Á R O Z A T 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete elfogadja Cserkeszőlő Község környezeti Fenntarthatósági tervét. Határozatot kapják: 1. polgármester 2. jegyző 3. képviselő-testület tagjai 4. pályázatíró ============= - Esélyegyenlőségi Terv elfogadása. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az Esélyegyenlőségi Tervet elfogadásra javasolja. és A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az Esélyegyenlőségi Tervet és az alábbi határozatot hozta: 52/2011. (V.04.) sz. határozat - a Cserkeszőlő Község Önkormányzat Polgármesteri hivatalának Esélyegyenlőségi tervéről. H A T Á R O Z A T 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete elfogadja Cserkeszőlő Község Önkormányzat Polgármesteri hivatalának Esélyegyenlőségi tervét. Határozatot kapják: 1. polgármester 2. jegyző 3. képviselő-testület tagjai 4. pályázatíró ============== 7

8 10. Napirend - Nyári szünet engedélyezése. A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a nyári szünet engedélyezésével és az alábbi határozatot hozta: 53/2011. (V.04.)sz. határozat - az óvodai nyári nagytakarítási szünet engedélyezéséről. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete az óvoda kérésének megfelelően nyári nagytakarítási szünetet 2011.junius 27-től 2011.julius 22-ig engedélyezi. Erről értesül: - Óvoda vezető - Bölcsöde vezető - Képviselőtestület tagjai- Helyben ============== 11. Napirend - Osztálylétszám engedélyezése. Tóth Istvánné képviselő: 2010.január l-el a maximális csoport osztály létszámok átlépésének engedélyezésében jogszabály változás történt, és ezt a helyi képviselőtestület hatáskörébe utalja. Az Oktatási Bizottság támogatja, fölmerült az a kérdés, hogy azok a gyerekek akik bejárnak, milyen háttérrel rendelkeznek, a bizottság javasolja támogatni. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal támogatja az osztálylétszám átlépésével kapcsolatos kérelmet és az alábbi határozatot hozta: 54/2011. (V.04.) sz. határozat - az osztálylétszám engedélyezéséről. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete megtárgyalta az a Petőfi Sándor ÁMK osztálylétszám engedélyezésével kapcsolatos kérelmét és engedélyezi a maximális osztálylétszám átlépését illetve a mellékelt kérelemben szereplő tanulók felvételét. Erről értesül: - Petőfi Sándor ÁMK Igazgatója Helyben - Jegyző - Polgármester - Képviselő-testület tagjai ================== 8

9 12. Napirend - Előterjesztés I. Kereszt dűlő útalap építés. / Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ Erdősi Attila képviselő: nem tudom elfogadni az előterjesztést, mivel komplett előkészített anyagot nem láttam, az árajánlatokat nem ismerem. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság tagjai az árajánlatokat megkapták,erdősi Úr nem volt jelen a bizottsági ülésen, azért nem ismeri az anyagot. A Képviselő-testület 1 tartózkodással és 6 igen szavazattal elfogadta az előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 55/2011. (V.04.)sz. határozat - az I. Kereszt dűlő útalappal történő ellátásáról. H A T Á R O Z A T 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete egyetért az I. Kereszt dűlő útalappal történő ellátásával. 2. A Képviselő-testület elfogadja a Cserkeszőlői Beruházó Nonprofit Kft. árajánlatát az alábbi összegben: m2 útfelület Ft + Áfa= Ft. Felelős: polgármester Határidő: folyamatos Erről értesül: - Cserkeszőlői Beruházó Nonprofit Kft.- Helyben - Képviselő-testület tagjai - Jegyző - Polgármester ============ 13. Napirend - Előterjesztés fürdőbe áramfejlesztő vásárlásra. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és az előterjesztésben szereplő 3.sz. ajánlatot (SQLQUEST Kft. Székesfehérvár) javasolja elfogadásra javasolja. Szokolai Lajos polgármester: az ajánlatban szereplő bekötési költség valószínűleg magasabb lesz 900 e Ft-nál, mert ez a bekötési költség tárgyalásaink szerint a 80 KW-os aggregátorhoz kapcsolódott volna. Jelenleg több ajánlattevővel tárgyalunk, és a nagyobb teljesítmény miatt vastagabb kábelek kerülnek beépítésre, ezért ez a költség is emelkedni fog. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal elfogadta az előterjesztést és az alábbi határozatot hozta: 9

10 56/2011. (V.04.) sz. határozat - fürdőbe áramfejlesztő vásárlásáról. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete egyhangúlag támogatja a fürdőbe áramfejlesztő vásárlását. 2. A Képviselő-testület a mellékelt előterjesztésben szereplő 3.sz.ajánlatot támogatja: - sclquest Kft. Székesfehérvár: Ft + bekötési költség Ft = Ft + Áfa. Erről értesül: - Fürdő és Gyógyászati Központ - Gazdálkodási Csoport Helyben - sclquest Kft. Székesfehérvár - Képviselő-testület tagjai ============= 14. Napirend - Előterjesztés testvérvárosi kapcsolat (Horváth o. Malinska) A napirenddel kapcsolatban kérdés, hozzászólás nem hangzott el. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett a testvérvárosi kapcsolat létesítésével és az alábbi határozatot hozta: 57/2011. (V.04.)sz. határozat - testvérvárosi kapcsolat létrehozásáról. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete egyhangúlag egyetért Malinska községgel (Horváth Köztársaság) történő testvérvárosi kapcsolat létesítésével. 2. A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a megállapodás megkötésével. Erről értestül: - Malinska (Horváth Köztársaság) - Jegyző - Polgármester - Képviselő-testület tagjai =============== 15. Napirend - Előterjesztés gyümölcs árusítás a fürdő területén. Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolja. 10

11 A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 58/2011.(V.04.)sz. határozat - a fürdő területén gyümölcs árusításáról. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete egyhangúlag egyetért a fürdő területén gyümölcs árusítás céljára történő hely biztosításával. Erről értesül: - Fürdő és Gyógyászati Központ - Jegyző - Polgármester - Képviselő-testület tagjai ============ 16.Napirend - Pályázat parlagfű Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 59/2011. (V.04.)sz. határozat - Parlagfű mentesítés Cserkeszőlőben tárgyú pályázat benyújtásáról. HATÁROZAT 1. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete pályázatot nyújt be a 2011.évi Megyei Parlagfű Mentesítési Alap pályázati felhívására. 2. Tekintettel arra, hogy a parlagfű irtás költségei folyamatos és jelentős költségeket jelentenek az Önkormányzatunk számára, a Képviselőtestület egyhangúlag egyetért a parlagfű rendezvény-akciónap megrendezésére A beruházás bruttó elismerhető költsége Ft Saját erő vagy önrész (25%) Ft Támogatás összege (75%) Ft 3. Az Önkormányzat Áfa visszaigénylésre jogosult a tárgyi beruházás tekintetében. Erről értesül: - Képviselőtestület tagjai - MÁKTI Szolnok Liget út 6. - Gazdálkodási Csoport - Helyben ================== 11

12 17. Napirend - Pályázat EU önerős pályázat Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és elfogadásra javasolja. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 60/2011. (V.04.)sz. határozat - az Európai Uniós pályázat saját forrásának fedezetéről H A T Á R O Z A T 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete megtárgyalta és jóváhagyta az Európai Uniós pályázat saját forrásának fedezetéről szóló előterjesztést. 2. A testület hozzájárul ahhoz, hogy a 15/2011. (IV. 22.) BM rendeletnek megfelelően az ÉAOP-5.1.2/D kódszámú, Cserkeszőlő belterületi bel-és csapadékvíz védelmi fejlesztése című pályázat ,- Ft-os önrész 60%-os fedezetére pályázatot nyújtson be a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Magyar Államkincstárhoz. Határidő: október 1. Felelős: polgármester Határozatot kapják: 5. polgármester 6. jegyző 7. képviselő-testület tagjai 8. pályázatíró 18. Napirend - Pályázat Leader iskolaszünet. ================ Illési Sándor képviselő: a nyári tábor illetve az óvoda, bölcsöde bezárása miért nem arra az időpontra esik amikor a nyári tábor. 33 gyerek van egy turnusban, ez a nyári táborozás lefedi-e azt az igényt, hogy aki nem tud a gyerekéről gondoskodni, azoknak kellene ez mellett még nyári táborozási lehetőséget szervezni, természetesen ez már térítés ellenében. Fekete Istvánné igazgatónő: felmérést végeztünk minden településen akiknek gyerekei ide tartoznak, a szülőt írásban nyilatkoztattuk, külön igény nincs nyári táborra, az az 1-2 fő aki esetleg ezt igényli, az óvodai nagycsoportban a testvérével együtt biztosítunk felügyeletet. Hirdettünk nyári napközis tábort különböző programokkal térítés ellenében, de erre már tavalyi évben és az idén sem volt igény. Nem merült fel problémaként, hogy nem esik egybe az óvoda, bölcsöde bezárása a nyári táborral, ez a tábor meghirdetése teljesen független a bölcsöde nyitva tartásától, mert az étkeztetést a Korona étteremben szervezte meg a pályázat író, és eddig ez nem volt gond. 12

13 A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett az előterjesztéssel és az alábbi határozatot hozta: 61/2011. (V.04.)sz. határozat - PS ÁMK Társulás részére LEADER pályázat benyújtásához támogatás biztosításáról. 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete egyhangúlag támogatja a PS ÁMK Társulás LEADER pályázathoz történő fedezet biztosítását Ft összegben. 2. A Képviselőtestület engedélyezi a Gazdálkodási Csoportnak, hogy a nyári táboroztatás költségeire előzetesen fedezetet biztosítson. Erről értesül: - PS ÁMK Társulás Helyben -Gazdálkodási Csoport Helyben - Képviselő-testület tagjai 19. Napirend -Petőfi Sándor ÁMK további működése. - Petőfi Sándor ÁMK további működése. / Írásos anyag a jegyzőkönyv mellékletét képezi/ ============== Illési Sándor képviselő: a Pénzügyi Bizottságon hosszas vita volt a PS ÁMK további működésével kapcsolatban a két társult önkormányzat folyamatos nem fizetése, illetve a társulási hozzájárulás részbeni fizetése miatt. Elkészültek az elszámolások a különböző évekre és így összességében Cserkeszőlő kimutatás alapján melyet a könyvvizsgáló is ellenőrzött e Ft-al tartozik a két önkormányzat Cserkeszőlőnek. Úgy gondolom, ez a szám hallatán, nem mondhatja senki rám, hogy társulás ellenes vagyok. Célunk az, hogy továbbra is működjön a társulás, amennyiben Cserkeszőlő Önkormányzata a pénzügyi követelését rendezni tudja a társult településekkel. Nem Cserkeszőlőnek elemi érdeke a társulás fenntartása, ezt alá tudom támasztani azzal, hogy forrás hiányosak, nem kapnak ÖNHIKI-s támogatást, ez mellett ő náluk sokkal kevesebb a gyermek létszám mint Cserkeszőlőben, tehát a két község önállóan 8.osztályos iskolát nem tud szervezni illetve nem tudja fenntartani. Úgy gondolom, Cserkeszőlő adófizetők pénzét nem szabad más önkormányzatokra költeni és nem szabad más önkormányzatok kötelező feladatát az adófizetők pénzéből megvalósítani. Az elmúlt években elég sok támadást kaptam, aminek semmiféle jogalapja nem volt, csak az a hír szállt fel a községben, hogy én megakarom szüntetni a társulást. Én nem szeretném megszüntetni, de ha valaki vállal valamit, akkor teljesítse kötelezettségeit. Természetesen a két önkormányzat elég könnyű helyzetben van, hiszen levettük 3,5 éven keresztül a vállukról a kötelező feladatának az oktatás szervezés anyagi gondjait. Úgy érzem, ez egy politikai vita és semmi köze az oktatáshoz illetve Cserkeszőlő pénzéhez. A testület megkapta Szelevény illetve Tiszasas határozatát és ebből kitűnik a két önkormányzat hozzáállása az egész ügy rendezéséhez. Ami még hangzatos téma részemre a társulás mellett, a gyerek létszám alakulása Cserkeszőlőben. Az iskola igazgatónő mai ülésre kért létszám bővítést, ezért nem hiszem hogy kevés a gyerek Cserkeszőlőben. 31 fő 1.osztályos tanuló van és az zömében Cserkeszőlői és Tiszainokai illetve bejáró és 66 óvodás korú gyermekünk van jelen pillanatban. A két önkormányzatnak olyan határozata van, amelyben augusztus 31-ig rendezik a tartozásukat, és fogadjunk fel most szakértőt, amikor május 31-ig kell dönteni az önkormányzatnak az iskola társulásban való részvételről. Mi ez, ha nem időhúzás részükről. Vagy felmondjuk a társulást és 13

14 kötünk egy új társulási szerződést de én nem javaslom a képviselő-testületnek azt, hogy most a meglévő 70 m Ft-os tartozás fölé még további 1 évet felhalmozzunk, ami plusz m Ft önkormányzatonként és a kamatairól még nem beszéltünk. Jelen pillanatban csak a és 2011-es tartozásról van szó, a 2008.évi tartozásról nincs szó, de ettől nem tekintünk el, viszont első lépcsőben ezt szeretnénk behajtani azzal a megoldással, ha ez befolyik, akkor a többire vagy haladékot vagy bírósági eljárás folyamán valamilyen úton-módon a 2008.évi tartozást megtéríteni Cserkeszőlő javára, ami nem kevés, mert 25 m Ft plusz annak a 3 éves kamata. Egyéni véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy most kellene mind a három önkormányzatot kész tények elé állítani, hogy re pontosan ennyivel tartozik, és erre kellene megoldást találni, és a mellett természetesen a társulást támogathatjuk, amennyiben ez indokolt vagy jobb Cserkeszőlő számára, de nem hiszem hogy nekünk évente 20 m Ft-ot kell más önkormányzat oktatásának finanszírozására költenünk. Igaz az, hogy azért a 7-8.osztályban ha valaki tudatosan készül a pályaválasztásra, és továbbtanulásra, akkor nem valószínű, hogy 4-es átlag alatti osztályzatnak kell születni. Ebből kifolyólag nem kellene továbbra is arra hivatkozni, hogy a gyerekek milyen magasan képzettek. Ezzel nem a pedagógusok munkáját minősítem, de nem hiszem, hogy 4-es alatti átlag tanulmányi átlag eredmény kimagasló a környékben, nem hiszem hogy ez egy magas szintű továbbképzés alapját szolgálja. És arra sem kellene hivatkozni, hogy pedagógus elbocsátással jár az iskola társulás megszűnése, hanem a probléma a 22 kötelező óraszámok 28 órára való felemelése, és nem hiszem, hogy a képviselőtestület nyakába kellene varrni a pedagógus elbocsátásokat. Természetesen azt is megbeszéltük,, ha nincs iskola társulás, a 100%-os szakos oktatást szeretnénk továbbra is megvalósítani Cserkeszőlőben. Ezek az önkormányzatok tudomásom szerint megkeresték az egyházakon kívül más önkormányzatokat is iskola társulás létrehozására illetve az egyházi oktatásra, de gondolom nem sok sikerrel. A Pénzügyi Bizottság áttekintette az elszámolásokat, és szeretném ismertetni a határozati javaslatunkat, melyet természetesen előzetesen egyeztettem a jegyzővel, a polgármesterrel, a gazdaságvezetővel és képviselőtársaimmal: 1. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete a PS ÁMK Társulás továbbműködésével kapcsolatos Szelevény Község Önkormányzat 11/2011. (IV.28.) számú határozatát megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: 2. A Képviselő-testület abban az esetben hajlandó a Társulást tovább folytatni, ha Szelevény Község Önkormányzata saját könyvvizsgálójával, vagy az általa felkért könyvvizsgálóval és Cserkeszőlő Község könyvvizsgálójával együttműködve legkésőbb május 15-ig egységes könyvvizsgálói jelentés készüljön Cserkeszőlő Község Önkormányzata által készített és első négy hónapjára megállapított társulási elszámolásról. A könyvvizsgálói jelentés térjen ki a társulási elszámolás módszerére is, továbbá a könyvvizsgálók által adott szakvéleményben megállapított társulási hozzájárulás összegét Szelevény Község Önkormányzata magára nézve kötelezőnek ismerje el. 3. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja, hogy Szelevény és Cserkeszőlő Önkormányzata legkésőbb május 20-ig a könyvvizsgálók által adott könyvvizsgálói jelentésben megállapítottak alapján kössön megállapodást a tartozások rendezésére, a és első négy hónapjára megállapított társulási hozzájárulás tartozását tartozáselismerő okiratban ismerje el. 4. Szelevény Község Önkormányzata járuljon hozzá, hogy a Szelevény polgármesterének kérésére április 13-án kiállított ÖNHIKI támogatás igénybevételére vonatkozó igazolásban foglalt: 2009-évi kötelezettségből származóan: 2010-évi kötelezettségből származóan: ,-Ft ,-Ft 14

15 Összesen ,-Ft tekintetében Cserkeszőlő Község Önkormányzat jelzálogjogot jegyezzen be az általa választott Szelevény Község Önkormányzat tulajdonában álló belterületi vagy külterületi ingatlanra. A jelzálogjog bejegyzés díját Cserkeszőlő Község Önkormányzata magára vállalja azzal a feltétellel, hogy amennyiben Szelevény Község Önkormányzata tartozását rendezte, térítse meg Cserkeszőlő Önkormányzatának. A tartozás elismerés összegéig Szelevény község önkormányzata kössön Cserkeszőlő községgel Szelvény Önkormányzatának valamennyi számlájára azonnali beszedési megbízási szerződést. A havi térítési díjak összegéig szintén kössön a két önkormányzat azonnali beszedési megbízási szerződést. A tartozás összegéig Szelevény Község Önkormányzata állítson ki váltót Cserkeszőlő Község Önkormányzat javára. 5. Amennyiben a 3. pontban megjelölt határidőre nem jön létre a megállapodás, továbbá Szelevény Önkormányzata azt vitatja, Cserkeszőlő Önkormányzat fenntartja a március 28-án hozott határozatában foglalt társulás felmondási szándékát. 6. Amennyiben a könyvvizsgálói jelentés helyben hagyja Cserkeszőlő Község Önkormányzatának elszámolását, vagy többletet állapít meg Szelevény Község Önkormányzatára, a Szelevényi Önkormányzat állítson ki tartozás elismerő okiratot, továbbá legkésőbb június 30-ig fizesse meg a 4. pontban hivatkozott igazolásba foglalt összesen ,-Ft elmaradt társulási hozzájárulást, melyet Cserkeszőlő Község Önkormányzata jogos követelésnek tekint. Szelevény Önkormányzata állítson ki engedményezési szerződést a Magyar Államkincstár felé az ÖNHIKI összegéig Cserkeszőlő Község javára. 7. Cserkeszőlő Község Önkormányzat elfogadja biztosítékként Szelevény által felajánlott ÖNHIKI-t vagy banki hitelt is fedezetként a 4. pontban megjelöltek mellett. Abban az esetben, ha Szelevény Önkormányzata a biztosítékokat nem tudja nyújtani, Cserkeszőlő Önkormányzata azonnali hatállyal felmondja a Társulási megállapodást. 8. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja a társulási megállapodás átdolgozását, valamint Társulás Tanács felállítását. A társulási szerződésben rögzíteni kell, hogy amennyiben bármely társult önkormányzat két hónapi társulási hozzájárulás tartozást halmoz fel, az a tanév végével automatikusan kizárja magát a társulásból. 9. Cserkeszőlő Község Önkormányzata a 2011-es tanévre vonatkozó társulási hozzájárulás előlegeként az előző évben megállapított hozzájárulás 90%-át tartja elfogadhatónak, mely Szelevény esetében ,-Ft, melynek első részletét legkésőbb szeptember 10-ig, a további fennmaradó részeket pedig az ezt követő hónap 10. napjáig köteles átutalni Cserkeszőlő részére. 10. Cserkeszőlő önkormányzata 2011.május 31-ig a társulási szerződést felmondja, azzal a kitétellel, hogy amennyiben Szelevény község önkormányzata az elfogadott és I-IV. havi elismert, kölcsönösen megállapított tartozását június 30-ig rendezi, akkor a társulást tovább folytatja. 11. A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, hogy kezdje el a jogszabály szerint meghatározott illetékes iskolai szervezettel az egyeztetést Cserkeszőlő oktatásának átszervezéséről. Az egyeztetések lefolytatásának határideje: 2011.május 20. Felelős: jegyző A Tiszasasi Önkormányzatra ugyanezen határozatot javasoljuk elfogadásra a 7.sz.pont illetve a 9.sz.pont változtatásával: 15

16 7. Tiszasas Község Önkormányzata járuljon hozzá, hogy a Tiszasas polgármesterének kérésére április 27-én kiállított ÖNHIKI támogatás igénybevételére vonatkozó igazolásban foglalt: 2009-évi kötelezettségből származóan: 2010-évi kötelezettségből származóan: ,-Ft ,-Ft Összesen Ft tekintetében Cserkeszőlő Község Önkormányzat jelzálogjogot jegyezzen be az általa választott Tiszasas Község Önkormányzat tulajdonában álló belterületi vagy külterületi ingatlanra. 9. Cserkeszőlő Község Önkormányzata a 2011-es tanévre vonatkozó társulási hozzájárulás előlegeként az előző évben megállapított hozzájárulás 90%-át tartja elfogadhatónak, mely Tiszasas esetében ,-Ft, melynek első részletét legkésőbb szeptember 10-ig, a további fennmaradó részeket pedig az ezt követő hónap 10. napjáig köteles átutalni Cserkeszőlő részére. Javasoljuk továbbá, hogy a jegyző a polgármester úrral keresse fel a Kormányhivatalt. Én úgy gondolom, nem Cserkeszőlőnek van erre nagy szüksége, mert nem az adósok szoktak kompromisszumos ajánlatot nyújtani a hitelezőnek, hanem fordítva. Tóth Istvánné képviselő: Illési Úr a pénz oldaláról közelítette meg a társulást, az Oktatási Bizottság elsősorban a szakma oldaláról., és ha azt nézzük, a társulás szakmailag jól működik, jól működött. Volt szerencsénk megnézni egy pár társulást, Magyarországon nagyon vegyes képet mutat jelenleg. Szakmai oldaláról megközelítve én is azt mondanám, hogy jelen pillanatban nem tudjuk hogy a es év mit hoz az oktatás számára. Előzetes tájékoztatás szerin nem lesz kedvezőbb a helyzet az oktatás számára, akár az óraszám emeléssel kapcsolatban akár az iskola társulásokkal kapcsolatosan. Szakmailag a társulások jól működnek, a szakellátottság eljutott azokhoz a gyerekekhez is, akihez nem biztos, hogy eljuthatott volna, és ha a gyerekek felől közelítjük meg, ezek az esélytelenebb gyerekek ugyanúgy mint a Cserkeszőlőiek, megkapták ezt a fajta esélyt. Az hogy ezek a gyerekek mit hoztak magukkal, illetve a mieink mit adtak, ezzel is lehetne vitatkozni, de akkor amikor Európában a felzárkóztatás illetve egymás elfogadása, a tolarencia az oktatásban kell hogy részt vegyen, és alapvető személyiség vonásokká kell hogy ezek a tulajdonságok váljanak a gyerekek részéről, úgy gondolom, hogy mindenképpen ide is tartozik. Az Oktatási bizottság két támogatással és 1 tartózkodással fogadta el a PS ÁMK további működését, de ugyanakkor mi is leszögeztük, hogy olyan biztosítékokat kell hogy kapjon a Cserkeszőlői önkormányzat, mert azzal egyet kell érteni, hogy egyetlen olyan vállalkozó sincs, aki egy másik vállalkozást fizet, vagy még egy harmadikat is a sajátjából. Egyetértek azzal, hogy amennyire lehet, maradjon úgy hogy ezt támogatjuk, de olyan biztosítékokat amit Illési Úr lefektetett a határozatba és most már a felelősség a másik két önkormányzaton múlik, hogy ezeket a biztosítékokat letegyék a Cserkeszőlői önkormányzat asztalára. Tóth Lajos könyvvizsgáló: úgy gondolom, hogy az Illési úr határozati javaslata részletes és áttekinthető. Magam részéről részt kívánok venni az egyeztetéseken, ehhez kérném a segítségét a gazdaságvezetőnek, a részletes anyagokat és kimutatások előkészítését. Annak érdekében, hogy zökkenőmentesen tudjunk haladni, a könyvvizsgáló részére adatokat tudjunk prezentálni,, az elszámolások tisztázása nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy a fennálló tartozások rendezésre kerüljenek. A pénzügyi teljesítés szükséges és elvárható és meg kell hogy történjen, mert Cserkeszőlő finanszírozási képessége ugyan nagyon jó, de itt is szükség van erre a pénzre. Szokolai Lajos polgármester: igen sok időt töltöttünk ezzel a témával az elmúlt 2 hónapban, és részt vettünk a két önkormányzat ülésén is. A megfogalmazott határozatukból nem biztos, hogy elég egyértelműen kitűnik a társulás fenntartására vonatkozó szándékuk. A testületi üléseken kinyilvánították azon szándékukat, hogy a fennálló tartozásukat rendezni fogják, de lehet hogy ez nem eléggé egyértelműen lett megfogalmazva határozatukban. Annak érdekében, hogy az eljárás lépései szabályosak legyenek, pénteken 10 órára egyeztettünk 16

17 időpontot a Kormányhivatal jogi osztályának vezetőjével. Kérem a képviselő-testületet, ki ért egyet Illési képviselő határozati javaslataival. A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal egyetértett Illési képviselő határozati javaslataival és a fentiek alapján az alábbi határozatokat hozta: 62/2011. V.04.) sz. határozat - tárgy: PS ÁMK Társulás működéséről. H A T Á R O Z A T 8. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete a PS ÁMK Társulás továbbműködésével kapcsolatos Tiszasas Község Önkormányzat 25/2011. (IV.28.) számú határozatát megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: 9. A Képviselő-testület abban az esetben hajlandó a Társulást tovább folytatni, ha Tiszasas Község Önkormányzata saját könyvvizsgálójával, vagy az általa felkért könyvvizsgálóval és Cserkeszőlő Község könyvvizsgálójával együttműködve legkésőbb május 15-ig egységes könyvvizsgálói jelentés készüljön Cserkeszőlő Község Önkormányzata által készített és első négy hónapjára megállapított társulási elszámolásról. A könyvvizsgálói jelentés térjen ki a társulási elszámolás módszerére is, továbbá a könyvvizsgálók által adott szakvéleményben megállapított társulási hozzájárulás összegét Tiszasas Község Önkormányzata magára nézve kötelezőnek ismerje el. 10. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja, hogy Tiszasas és Cserkeszőlő Önkormányzata legkésőbb május 20-ig a könyvvizsgálók által adott könyvvizsgálói jelentésben megállapítottak alapján kössön megállapodást a tartozások rendezésére, a és első négy hónapjára megállapított társulási hozzájárulás tartozását tartozáselismerő okiratban ismerje el. 11. Tiszasas Község Önkormányzata járuljon hozzá, hogy a Tiszasas polgármesterének kérésére április 27-én kiállított ÖNHIKI támogatás igénybevételére vonatkozó igazolásban foglalt: 2009-évi kötelezettségből származóan: 2010-évi kötelezettségből származóan: ,-Ft ,-Ft Összesen Ft tekintetében Cserkeszőlő Község Önkormányzat jelzálogjogot jegyezzen be az általa választott Tiszasas Község Önkormányzat tulajdonában álló belterületi vagy külterületi ingatlanra. A jelzálogjog bejegyzés díját Cserkeszőlő Község Önkormányzata magára vállalja azzal a feltétellel, hogy amennyiben Tiszasas Község Önkormányzata tartozását rendezte, térítse meg Cserkeszőlő Önkormányzatának. A tartozás elismerés összegéig Tiszasas község önkormányzata kössön Cserkeszőlő községgel Tiszasas Önkormányzatának valamennyi számlájára azonnali beszedési megbízási szerződést. A havi térítési díjak összegéig szintén kössön a két önkormányzat azonnali beszedési megbízási szerződést. A tartozás összegéig Tiszasas Község Önkormányzata állítson ki váltót Cserkeszőlő Község Önkormányzata javára. 12. Amennyiben a 3. pontban megjelölt határidőre nem jön létre a megállapodás, továbbá Tiszasas Önkormányzata azt vitatja, Cserkeszőlő Önkormányzat fenntartja a március 28-án hozott határozatában foglalt társulás felmondási szándékát. 13. Amennyiben a könyvvizsgálói jelentés helyben hagyja Cserkeszőlő Község Önkormányzatának elszámolását, vagy többletet állapít meg Tiszasas Község 17

18 Önkormányzatára, az önkormányzat állítson ki tartozás elismerő okiratot, továbbá legkésőbb június 30-ig fizesse meg a 4. pontban hivatkozott igazolásba foglalt összesen Ft elmaradt társulási hozzájárulást, melyet Cserkeszőlő Község Önkormányzata jogos követelésnek tekint. 7. Cserkeszőlő Község Önkormányzat elfogadja biztosítékként Tiszasas által felajánlott ÖNHIKI-t vagy banki hitelt is fedezetként a 4.pontban megjelöltek mellett. Abban az esetben, ha Tiszasas Önkormányzata a biztosítékokat nem tudja nyújtani, Cserkeszőlő Önkormányzata azonnali hatállyal felmondja a Társulási megállapodást. 12. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja a társulási megállapodás átdolgozását, valamint Társulás Tanács felállítását. A társulási szerződésben rögzíteni kell, hogy amennyiben bármely társult önkormányzat két hónapi társulási hozzájárulás tartozást halmoz fel, az a tanév végével automatikusan kizárja magát a társulásból. 10. Cserkeszőlő Község Önkormányzata a 2011-es tanévre vonatkozó társulási hozzájárulás előlegeként az előző évben megállapított hozzájárulás 90%-át tartja elfogadhatónak, mely Tiszasas esetében ,-Ft, melynek első részletét legkésőbb szeptember 10-ig, a további fennmaradó részeket pedig az ezt követő hónap 10. napjáig köteles átutalni Cserkeszőlő részére. 11. Cserkeszőlő önkormányzata 2011.május 31-ig a társulási szerződést felmondja, azzal a kitétellel, hogy amennyiben Tiszasas község önkormányzata az elfogadott és I-IV. havi elismert, kölcsönösen megállapított tartozását június 30-ig rendezi, akkor a társulást tovább folytatja. 12. A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, hogy kezdje el a jogszabály szerint meghatározott illetékes iskolai szervezettel az egyeztetést Cserkeszőlő oktatásának átszervezéséről. Az egyeztetések lefolytatásának határideje: 2011.május 20. Felelős: jegyző Erről értesül: - Tiszasas Önkormányzata - Szelevény Önkormányzata - PS ÁMK Helyben - Tiszainoka Község Önkormányzata - Gazdálkodási Csoport- Helyben - Jegyző - Polgármester - Képviselő-testület 63/2011. (V.04.) sz. határozat - tárgy: PSÁMK Társulás működéséről. ============== H A T Á R O Z A T 14. Cserkeszőlő Község Képviselő-testülete a PS ÁMK Társulás továbbműködésével kapcsolatos Szelevény Község Önkormányzat 11/2011. (IV.28.) számú határozatát megtárgyalta és az alábbi döntést hozta: 15. A Képviselő-testület abban az esetben hajlandó a Társulást tovább folytatni, ha Szelevény Község Önkormányzata saját könyvvizsgálójával, vagy az általa felkért könyvvizsgálóval és Cserkeszőlő Község könyvvizsgálójával együttműködve legkésőbb május 15-ig 18

19 egységes könyvvizsgálói jelentés készüljön Cserkeszőlő Község Önkormányzata által készített és első négy hónapjára megállapított társulási elszámolásról. A könyvvizsgálói jelentés térjen ki a társulási elszámolás módszerére is, továbbá a könyvvizsgálók által adott szakvéleményben megállapított társulási hozzájárulás összegét Szelevény Község Önkormányzata magára nézve kötelezőnek ismerje el. 16. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja, hogy Szelevény és Cserkeszőlő Önkormányzata legkésőbb május 20-ig a könyvvizsgálók által adott könyvvizsgálói jelentésben megállapítottak alapján kössön megállapodást a tartozások rendezésére, a és első négy hónapjára megállapított társulási hozzájárulás tartozását tartozáselismerő okiratban ismerje el. 17. Szelevény Község Önkormányzata járuljon hozzá, hogy a Szelevény polgármesterének kérésére április 13-án kiállított ÖNHIKI támogatás igénybevételére vonatkozó igazolásban foglalt: 2009-évi kötelezettségből származóan: 2010-évi kötelezettségből származóan: ,-Ft ,-Ft Összesen ,-Ft tekintetében Cserkeszőlő Község Önkormányzat jelzálogjogot jegyezzen be az általa választott Szelevény Község Önkormányzat tulajdonában álló belterületi vagy külterületi ingatlanra. A jelzálogjog bejegyzés díját Cserkeszőlő Község Önkormányzata magára vállalja azzal a feltétellel, hogy amennyiben Szelevény Község Önkormányzata tartozását rendezte, térítse meg Cserkeszőlő Önkormányzatának. A tartozás elismerés összegéig Szelevény község önkormányzata kössön Cserkeszőlő községgel Szelvény Önkormányzatának valamennyi számlájára azonnali beszedési megbízási szerződést. A havi térítési díjak összegéig szintén kössön a két önkormányzat azonnali beszedési megbízási szerződést. A tartozás összegéig Szelevény Község Önkormányzata állítson ki váltót Cserkeszőlő Község Önkormányzat javára. 18. Amennyiben a 3. pontban megjelölt határidőre nem jön létre a megállapodás, továbbá Szelevény Önkormányzata azt vitatja, Cserkeszőlő Önkormányzat fenntartja a március 28-án hozott határozatában foglalt társulás felmondási szándékát. 19. Amennyiben a könyvvizsgálói jelentés helyben hagyja Cserkeszőlő Község Önkormányzatának elszámolását, vagy többletet állapít meg Szelevény Község Önkormányzatára, a Szelevényi Önkormányzat állítson ki tartozás elismerő okiratot, továbbá legkésőbb június 30-ig fizesse meg a 4. pontban hivatkozott igazolásba foglalt összesen ,-Ft elmaradt társulási hozzájárulást, melyet Cserkeszőlő Község Önkormányzata jogos követelésnek tekint. Szelevény Önkormányzata állítson ki engedményezési szerződést a Magyar Államkincstár felé az ÖNHIKI összegéig Cserkeszőlő Község javára. 7. Cserkeszőlő Község Önkormányzat elfogadja biztosítékként Szelevény által felajánlott ÖNHIKI-t vagy banki hitelt is fedezetként a 4. pontban megjelöltek mellett. Abban az esetben, ha Szelevény Önkormányzata a biztosítékokat nem tudja nyújtani, Cserkeszőlő Önkormányzata azonnali hatállyal felmondja a Társulási megállapodást. 13. Cserkeszőlő Község Önkormányzata javasolja a társulási megállapodás átdolgozását, valamint Társulás Tanács felállítását. A társulási szerződésben rögzíteni kell, hogy amennyiben bármely társult önkormányzat két hónapi társulási hozzájárulás tartozást halmoz fel, az a tanév végével automatikusan kizárja magát a társulásból. 14. Cserkeszőlő Község Önkormányzata a 2011-es tanévre vonatkozó társulási hozzájárulás előlegeként az előző évben megállapított hozzájárulás 90%-át tartja elfogadhatónak, mely 19

20 Szelevény esetében ,-Ft, melynek első részletét legkésőbb szeptember 10-ig, a további fennmaradó részeket pedig az ezt követő hónap 10. napjáig köteles átutalni Cserkeszőlő részére. 15. Cserkeszőlő önkormányzata 2011.május 31-ig a társulási szerződést felmondja, azzal a kitétellel, hogy amennyiben Szelevény község önkormányzata az elfogadott és I-IV. havi elismert, kölcsönösen megállapított tartozását június 30-ig rendezi, akkor a társulást tovább folytatja. 16. A Képviselő-testület megbízza a jegyzőt, hogy kezdje el a jogszabály szerint meghatározott illetékes iskolai szervezettel az egyeztetést Cserkeszőlő oktatásának átszervezéséről. Az egyeztetések lefolytatásának határideje: 2011.május 20. Felelős: jegyző Erről értesül: - Tiszasas Önkormányzata - Szelevény Önkormányzata - PS ÁMK Helyben - Tiszainoka Község Önkormányzata - Gazdálkodási Csoport- Helyben - Jegyző - Polgármester - Képviselő-testület Napirend után: ============ - Tájékoztató a Szociális étkeztetésben és házi segítség nyújtásban részesülők által kitöltött elégedettségi kérdőívek eredményéről. A Képviselőtestület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette a tájékoztatót. =========== - Tájékoztató a 2011.évi rendezvények költségvetéséről. A Képviselőtestület 7 egyhangú szavazattal tudomásul vette a tájékoztatót. =========== Szokolai Lajos polgármester: megköszönte a vendégek megjelenését, mivel a további napirend megtárgyalása zárt ülés keretében történik. /Zárt ülésről külön jegyzőkönyv/ mf. Szokolai Lajos polgármester Dr. Molnár György jegyző 20

21 21

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület

- szociális utalvány elfogadó hely iránti kérelem tárgyalja meg a Képviselő-testület J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012.június 21-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

- Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulás társulási megállapodása módosítása

- Kunszentmártoni Kistérség Többcélú Társulás társulási megállapodása módosítása J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA 2012. augusztus 27-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 5/2012. (VIII. 27.) 2012.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Molnári Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. április 26-án 17, 30 órakor megtartott soron következő nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Vuk István Lengyel Attiláné Kanizsai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6. /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én (szerdán) 16: 00 órakor tartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Hajnal Istvánné alpolgármester:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A bizottság 4 egyhangú szavazattal egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A bizottság 4 egyhangú szavazattal egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: Jegyzőkönyv Készült: 2013.juniu 13-án megtartott Pénzügyi-Ügyrendi és Foglalkoztatáspolitikai Bizottság ülésén. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr Héczei Eszter jegyző Tóth Istvánné Echbauerné

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/132-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 30. napján 15,00 órakor

Részletesebben

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

Szám: 175-3/2015. BÉB. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 175-3/2015. BÉB Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 30. napján 16 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8565 Béb, Kossuth u.

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 5 példányban

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dr. Lakos Roland polgármester, Bögös István, Gáspár János,

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8293 Vigántpetend Száma: 270-6 /2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 19-én (csütörtökön ) 18 órai

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének április 17-én (kedden) órakor megtartott nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének április 17-én (kedden) órakor megtartott nyilvános üléséről 108-10/2012.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2012. április 17-én (kedden) 14 00 órakor megtartott nyilvános üléséről R E N D E L E T: 10/2012(IV.18.)

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296. Hegyesd, Zrínyi u.1. Tel: 87/435-038. Száma: 120-14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete által 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án 17 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Isztiméri Német Kisebbségi Önkormányzat 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. szeptember 14-én megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Isztimér, Köztársaság u. 77 Jelen vannak: Gerstmár Szilvia elnök Schneider György elnökhelyettes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. április 27-én 17 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Községháza 8045 Isztimér, Köztársaság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/ /2011. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 10. számú jegyzőkönyve (2011. SZEPTEMBER 28.) Határozatok: 95/2011. 98/2011. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28-án, 21.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28-án, 21.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 28-án, 21.30 órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e 52/2011. sz. képviselő-testületi határozat: Jegyzőkönyv hitelesítők

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. július 12-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez 79/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 80/2016.(VII.12.) Kt. Hat. 81/2016.(VII.12.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. július 28-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester Dr. Héczei Eszter jegyző Erdősi Attila

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bezi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Bezi, Szabadság u 59. 7/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bezi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 24-én a bezi Községházban megtartott

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. szeptember 12.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. szeptember 12-én 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Iktatószám: P-498-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Aba Nagyközség Képviselő-testülete 2013. február 06. napján 15:00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén Jelen vannak: Kossa Lajos polgármester

Részletesebben

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról.

László Kálmán polgármester Kérte szavazzanak a fentiek szerint ismertetett napirendi pontok sorrendjének és tartalmának elfogadásáról. Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületétől Szákszend, Száki u. 91. Ügyiratszám: 97-7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Szákszend Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 27

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-8/2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax: Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

175-35/2011. K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

175-35/2011. K I V O N A T Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 226/2011. (X. 26.) Kt. hat. Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. október 26-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti

Részletesebben

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv

Hárskút község Önkormányzata. : Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/ Jegyzőkönyv Hárskút község Önkormányzata : 8442. Hárskút, Fő utca 10. /fax: 06/88/272-916 e-mail: harskutonkor@invitel.hu Jegyzőkönyv Készült Hárskút Község Önkormányzat képviselő-testületi ülésén, 2013. október 10-én,

Részletesebben

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ ,

Ecsegfalva Község Önkormányzata 5515 Ecsegfalva, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/ , Ecsegfalva Község Önkormányzata, Fő u. 67 Tel/Fax: 66/487-100, e-mail: ecsegfalva@t-online.hu 973-10/2015.ikt.sz J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaföldvár Város Képviselő-testülete Száma: 932-18/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. szeptember 15-én (Csütörtökön) 14,00 órakor megtartott rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. NAPIREND 1./ Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Előterjesztő: Kovács Gábor - polgármester 2./ Indítványok, javaslatok

JEGYZŐKÖNYV. NAPIREND 1./ Önkormányzati adósságkonszolidáció végrehajtása Előterjesztő: Kovács Gábor - polgármester 2./ Indítványok, javaslatok JEGYZŐKÖNYV Készült: Járdánháza Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 17-én, 13.00 órától a Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Kovács Gábor polgármester,

Részletesebben

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester

1./ Beszámoló a Tüskevári Közös Önkormányzati Hivatal Kovács Béla évi gazdálkodásának I. félévi alakulásáról polgármester ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8477 APÁCATORNA Szám: 125-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Apácatorna Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 13-án (pénteken) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 407-11/2014.ikt.sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ecsegfalva Község Önkormányzata képviselő-testületének 2014.szeptember 10-én (szerdán) 14 00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről R E N D E

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-7/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 28. napján 17,00 órakor tartott

Részletesebben

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról.

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2012. évi ellátásáról. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-7/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. május 28-án (kedden) 15.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 29-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 127/2011.(VII.29.) 128/2011.(VII.29.) 129/2011.(VII.29.) 130/2011.(VII.29.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 45/2015(VI.15.) kt. határozat. 165/6/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015(VI.15.) kt. határozat. 41/2015(VI.15.)

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Nyílt ülésen: 1.) Előterjesztés a szociális ellátásokról szóló rendelet elfogadására. Előterjesztő: polgármester Jegyzőkönyv Készült: 2012. november 27- én, 15 óra 30 perctől megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: a jelenléti ív szerint. A polgármester megállapítja a határozatképességet. A képviselőtestület ülése

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. FEBRUÁR 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében 2011.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére

Jegyzőkönyv. Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat április 27-ei rendkívüli ülésére Jegyzőkönyv Készült: Kunmadarasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. április 27-ei rendkívüli ülésére 27/2012.(IV.27.) sz. határozat Jegyzőkönyv-hitelesítő személyére tett javaslat elfogadásáról 28/2012.(IV.27.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. 215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben