Hívogató 2008/2009. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hívogató 2008/2009. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról"

Átírás

1 Hívogató 2008/2009 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával 1

2 Felelős kiadó: Újbudai Pedagógiai Intézet Felelős szerkesztő: Gyurcsó Gyuláné igazgató Munkatársak: Gazdagné Boda Emőke Ruszthi Erika Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa 2

3 KEDVES SZÜLŐK! Szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük hamarosan óvodás lesz. Szülőként átérzem izgalmukat, talán aggodalmukat, hiszen az óvodaválasztás a fontos szülői döntések egyike. Ebben a nehéz feladatban szeretnénk segítséget nyújtani kiadványunk ismételt megjelentetésével. Célunk, hogy a kerületünkben működő óvodákat megismerhessék. Hívogató című tájékoztatónk segítségével bizonyosan megtalálják azt az óvodát, amely gyermeküknek a második otthona lehet az elkövetkezendő évek során. Polgármesterként felelősséget érzek nemcsak a választás megkönnyítéséért, hanem az egészséges, a kisgyermekeket motiváló, biztonságos, szeretetteljes légkör biztosításáért is. 23 jól felszerelt, szép környezetben lévő óvoda található Újbudán, amelyekben elhivatott, jól képzett óvodapedagógusok várják gyermeküket. Óvodáink sokszínű nevelési programmal biztosítják a gyermekek harmonikus fejlődését, egyéniségük kibontakoztatását. Tevékenységrendszerükben a hangsúlyok eltérőek lehetnek, de minden esetben a gyermek áll a pedagógusaik gondolkodásának középpontjában. Válasszanak egyéni igényük és elképzelésük szerint úgy, hogy döntésük három boldog év lehetőségét kínálja gyermeküknek. Kívánom, hogy Újbuda Önkormányzata, a választott óvoda, és e kiadvány segítségével váljanak valóra az Önök és gyermekeik kívánságai, tervei. Budapest, március Molnár Gyula Újbuda polgármestere 3

4 Hívogató Ide bújj, ide bújj hozzám! Zöld barlangra találtam bodzabokor alján. Ha szél fúj, ha esik, Elalszunk itt reggelig leterített szalmán. (Csoóri Sándor) 4

5 KEDVES SZÜLŐK! Az Újbudai Pedagógiai Intézet megjelenteti önkormányzatunk támogatásával az újbudai óvodákat bemutató kiadványát a leendő óvodás gyermekek szülei számára. Köszönetet mondok a kiadvány létrehozásában közreműködő valamennyi résztvevőnek: a szerzőknek, a szerkesztőknek, a nyomdai kivitelezést végzőknek, s a közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatunknak. Kiadványunkkal elsősorban az Önök óvodaválasztását kívánjuk segíteni, azonban szeretnénk reprezentálni a kerületünkben sokszínű programmal rendelkező és magas színvonalon működő óvodáink nevelési gyakorlatát is. A tájékoztató lapjain megszólaló szakemberek hozzáértő, biztató szavai sok hasznos tanácscsal látják el olvasóinkat. Kiadványunkban választ kaphatnak arra is, hogy mely intézmények és hogyan hivatottak segíteni, támogatni az óvodás gyermekeket, az őket nevelő szülőket és intézményeket, ha szükséges. Kikhez és milyen ügyben, hová kell fordulni? Szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük óvodás lesz. A legtöbb kisgyermek számára a családtól, az anyutól, az aputól való elválás első lépését jeleni majd ez az esemény. Minden bizonnyal szeretnék megtalálni az Önök, de legfőképpen a gyermekük számára leginkább megfelelő óvodát és óvodapedagógust. című kiadványunkban megtalálhatják valamennyi kerületünkben működő óvoda bemutatkozását, amelyek szolgáltatásait igénybe vehetik. Válasszanak egyéni igényük és nevelési elképzelésük szerint, lehetőleg úgy, hogy döntésük gyermekük számára három varázsos év lehetőségét jelentse. A boldog óvodás évek reményében munkatársaim nevében is szeretettel köszöntöm gyermeküket és tisztelettel üdvözlöm Önöket. Szívből ajánlom figyelmükbe a tájékoztató füzetünkben bemutatkozó valamennyi óvodát. Budapest, március Gyurcsó Gyuláné az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója 5

6 AZ ÓVODAKEZDÉSRŐL SZAKEMBEREK SZÜLŐKNEK KOVÁCS ANDRÁSNÉ pedagógiai előadó Újbudai Pedagógiai Intézet A kicsi gyermekek növekedésének, emberré válásának vannak olyan állomásai, amelyeket nehéz szívvel élnek meg mindazok, akik felelősséget éreznek irántuk. Óvodai neveléssel foglalkozó szakemberként tudom, hogy ilyen kiemelkedően fontos állomás a családok életében az óvodába lépés időszaka is. Biztosan örömmel és várakozással, ugyanakkor nem kevés izgalommal a szívükben fontolgatják, melyik óvodát válasszák, kire bízzák szemük fényét. Szeretném, ha elhinnék, bárhogyan döntenek, gondoskodó, szeretni tudó és akaró óvónők, dajkák fogadják kicsi gyermekeiket a kerület minden óvodájában. Nagyon fontos, hogy bízzanak abban, a most kezdődő óvodai évek segítőn szolgálják majd gyermekeik fejlődését. Azt is tudniuk kell ugyanakkor, hogy a családi nevelés felülmúlhatatlan értékű, ezért az óvoda a családi nevelés kiegészítője lehet csupán. Az óvodakezdés megkönnyítése érdekében érdemes néhány kérdést átgondolni. Elsőként talán a család reggeli szokásrendjét, mivel az óvodába indulás körülményei jelentősen befolyásolják a gyermekek egész napi életérzését. A reggeli nyugalom, a reggelizést kísérő rövid, de kellemes együttlét a családtagjaival adja meg a gyermek számára azt a biztonságérzetet, ami egész napi jó közérzetének alapja. Az óvodás életkor a játék kora. A gyermekek fejlődését, önmaguk megismerését ez a tevékenységi forma segíti leginkább. Ebben a más tudati állapotban, ami számukra mindennapi örömforrás, próbálgathatják szabadon szárnyaikat, belső késztetéseiket. A jó, vagyis elmélyült játékhoz sok minden más feltétel mellett összefüggő játékidőre is szükség van. Nem mindegy tehát, hogy mikor érkezik a kisgyermek az óvodába, lesz-e elegendő ideje ehhez a fejlődését leginkább szolgáló elfoglaltsághoz? A napirend kialakítása és szokás szintre emelése kiemelkedően fontos feladata ennek az életszakasznak. A sikerhez szülői átgondoltság és következetesség szükséges. Ennek biztosítása nem könnyű feladat. A személyiségbe beépült napirend, annak szabályozó ritmusa, értékekkel telített tartalma sokféle kísértés ellen nyújt tartós védelmet. Érdemes ezért elgondolkodni azon, hogy milyen a családunk életrendje, szokásaink hogyan és mennyire szolgálják a mindennapi óvodába járással gazdagodott új élethelyzetet? Legtöbbször csak apró változtatások szükségesek a kiegyensúlyozott mindennapi élethez. Legyenek bátrak, ugyanakkor megfontoltak. 6

7 Az óvodába kerüléssel sok minden megváltozik a kisgyermek életében. Új kapcsolatai alakulnak, új feladatokkal találkozik, sokféle érzelmi hatás éri. Egy egész életen át ható erőforrás az Önök szülői magatartása. Fogadják érdeklődéssel, nyitott szívvel gyermekük egyre szélesebbre nyíló világát! Legyenek valódi társaik világot felfedező útjukon! Kérdezzék őket élményeikről, beszélgessenek velük, hallgassák őket kitartó türelemmel! Tudniuk kell, hogy a most befektetett energia, a szeretet és a türelem a jövőben hozza meg gyümölcsét. Váljék szokássá a családjukban a mindennapi beszélgetés! Sokat segítenek, egy életen át megtartó kapcsolatot építenek ki így gyermekükkel. Éljék meg örömmel a várakozás időszakát, bízzanak önmagukban, gyermekeikben és leendő nevelő társaikban. Érezzék jól magukat az óvodás évek alatt és kérem, ne feledjék, a gyermekkorban el nem játszott játék később nem pótolható. Kovács Andrásné Újbudai Pedagógiai Intézet 1117 Budapest, Erőmű u. 4. II. emelet Telefon: , SIMON JÁNOSNÉ könyvtáros, pedagógiai előadó Újbudai Pedagógiai Intézet Könyvtárunk, amely a pedagógiai szakkönyvek, tankönyvek beszerzésével, tájékoztatással, könyvtári kölcsönzéssel foglalkozik, rendelkezik azokkal a szakkönyvekkel, könyvekkel, munkafüzetekkel is, amelyek kisgyermekük óvodába lépésekor segíthetik a családokat abban, hogy megismerhessék az óvodában folyó nevelő-oktató munkát, az óvodába kerülő gyermekek életkori jellemzőit, a feltételeket, a játékos fejlesztési lehetőségeket. Megtalálható sok, óvodás gyerekeknek szóló kiadvány, amelyekkel lehetővé válik a gyermekek egyéni képességeinek és készségeinek fejlesztése. Külön szíves figyelmükbe ajánlom azokat az iskola előkészítő munkafüzeteket, amelyek sok ötletet, segítséget adhatnak a szülőknek, s amelyeknek fénymásolására korlátozott mértékben lehetőséget biztosítunk A fenti dokumentumokkal a könyvtárban olvasótermi szolgáltatásként lehet megismerkedni. Mesekönyvek, képeskönyvek nálunk nem találhatók, erre a helyi Szabó Ervin fiókkönyvtárakat ajánlom. Nyitvatartási időnkben készséggel állok az érdeklődő szülők, gyermekek rendelkezésére. A könyvtár nyitvatartási rendje: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Újbudai Pedagógiai Intézet 1117 Budapest, Erőmű u. 4. alagsor Telefon: , LENGYELNÉ MOLNÁR ÁGNES igazgató XI. Kerületi Logopédiai Intézet Simon Jánosné Tisztelt Szülők! Amennyiben gyermekük beszédével kapcsolatban bármilyen problémát észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal intézetünkhöz! A XI. Kerületi Logopédiai Intézet a kerületben lakó vagy kerületi fenntartású vagy a XI. kerülettel kötött közoktatási megállapodással rendelkező egyházi, illetve alapítványi nevelési- és nevelési-oktatási intézményekbe járó gyerekek logopédiai ellátását biztosítja. Szervezeti és működési feltételeit a XI. Kerületi Önkormányzat biztosítja. Jelenleg 18 logopédus dolgozik a központi intézményben, illetve óvodákban, iskolákban. Munkánkat részmunkaidőben dolgozó pszichológus is segíti. A logopédus munkája: a szűrő, és egyéb kiegészítő vizsgálatok, a tanácsadás és a terápia vezetése. Minden májusban a középső csoportos óvodások artikuláció vizsgálatát, szeptemberben a nagycsoportosok artikuláció és részképesség, valamint az első osztályosok artikuláció szűrését végezzük. Tavasszal kerül sor a nehezen olvasó elsős tanulók olvasásvizsgálatára. A gyerekeket szükség szerint egész évben megvizsgáljuk, előzetes időpont egyeztetés után. A gyermekek logopédiai vizsgálatára, ellátására javaslatot tehet a szülő, a pedagógus vagy más szakember (pszichológus, orvos, védőnő), jelentkezést azonban csak a szülőtől áll módunkban elfogadni. A logopédiai intézetben igénybe vehető terápiák: megkésett beszédfejlődés (3 5 éves korosztály beszédindítása, fejlesztése), enyhe és súlyos pöszeség javítása, nyílt, zárt orrhangzós beszéd terápiája, dadogó gyermekek terápiája, hangképzési zavarok javítása, 7

8 nagymozgás fejlesztés (szenzomotoros integrációs tréning), rajzoló, finommozgások fejlesztése (grafomotoros fejlesztés), az olvasáshoz, íráshoz szükséges részképességek fejlesztése, óvodás és 1. osztályos korban alapozó terápia olvasás-, írászavarok kezelése nyelvlökéses nyelésterápia iskolásoknak. A gyermekek felvétele a beszédhibától és a létszámtól függően egész tanévben folyamatos, de kérjük, hogy a tanév elején minél hamarabb jelezzék igényüket, mert a csoportok betelte után csak előjegyzésbe tudjuk venni a gyermeket. Kéréseikkel, kérdéseikkel, problémáikkal forduljanak bizalommal intézményünkhöz, kollégáinkhoz. Lengyelné Molnár Ágnes XI. Kerületi Logopédiai Intézet 1114 Budapest, Kanizsai u Telefon/fax: logopedia11@fre .hu Honlap: KISSNÉ TÓTH KATALIN igazgató Újbudai Humán Szolgáltató Központ Módszertani Gyermekjóléti Központ és Családsegítő Szolgálat Intézményünk fenntartója a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, melyből adódóan elsősorban a XI. kerületben állandó bejelentett lakcímmel rendelkezőknek vagy életvitelszerűen a kerületben tartózkodóknak tudunk segítséget nyújtani. Intézményünk a gyermekjóléti, és családsegítői feladatok alapellátásáért felel, azonban koordinációs feladatokat is ellátunk a különböző szakterületek formák és intézmények között. Szolgálatunk kapcsolatban áll más állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekkel vagy társadalmi, civil szervezetekkel, alapítványokkal (pl.: gondozási központok, egyházak, magánszemélyek, egészségügyi szolgálatok, oktatási intézmények, rendőrség, idősellátás stb.). Szolgáltatásaink ingyenesek és egyéb díjaktól is mentesek, főként az önkéntesség és önkéntes együttműködés elve alapján működik központunk, azonban bizonyos esetekben hatósági intézkedéseket is kezdeményezhet. Központunk a jelzőrendszer működtetője, így ezért olyanok is megkereshetik intézményünket (személyesen, telefonon vagy levélben), akiknek tudomásuk van bajbajutott személyekről, családokról. Megkereshetnek bennünket: nevelési problémák, családi konfliktusok (gyermek-szülő, gyermekgyermek, szülő-szülő), iskolai, beilleszkedési és tanulási problémák, szociális problémák, testi, lelki elhanyagolás, fizikai bántalmazás, deviáns magatartás, szenvedélybetegség, lakhatási problémák, gondok, közüzemi díjhátralékok, életvezetési nehézségek, mentálhigiénés gondok, munkavállalási nehézségek, kapcsolati problémák, krízishelyzetek stb. esetén. Intézményünkről, nyitva tartásunkról, elérhetőségeinkről és szolgáltatásainkról bővebb információkat talál honlapunkon! Címünk: Kissné Tóth Katalin Újbudai Humán Szolgáltató Központ 1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/D Telefon: , , Fax: , hszk@hszk.ujbuda.hu internet cím: DR. STÉGER ISTVÁN gyermekorvos Az óvodás korú gyermekek még mindig gyakrabban betegek, mint az iskolások, noha sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint a bölcsődések, akiknél ha minden tünetet komolyan vennénk, akár ne is járnának közösségbe. Oka ennek, hogy még 4 5 éves korban is a vírusbetegségek leküzdésében fontos ellenanyagokból ezek a gyerekek még mindig csak fele annyival rendelkeznek, mint a nagyobbak. Napjainkban a munkahelyi elvárások nem kedveznek a gyermeket nevelő édesanyáknak, hiszen állandóan félteniük kell munkahelyüket, amennyiben gyakran és hosszabban maradnak otthon beteg gyermekükkel. A gyermekorvosnak mégis azt kell ajánlania, hogy leláztalanodás után ne vigyék rögtön 8

9 vissza a közösségbe a gyermeket, mert éppen az említett aránylagos védtelenségük miatt nagyon hamar újabb betegség áldozatai lehetnek, amely most már szövődményekkel is járhat. Szerencsés az a család, ahol nagyszülő tud vigyázni még a leláztalanodás után pár napig a gyermekre. Mi annyiban segíthetünk, hogy a -tól -ig igazolással még pár napot adhatunk a gyógyuló gyermeknek anélkül, hogy óvodába indulás előtt újra vissza kelljen jönnie a beteg gyermekek közé. Sok szülő nehezen hiszi el, hogy maga az óvoda is sokat tesz a gyermek ellenálló képességének növeléséért, pl. amikor bőven hagyja levegőn ugrálni a gyermekeket olyan türelemmel, amennyi időt mi szülők nem bírnánk ki a szabadban a gyermekünkkel. Nem ekkor fáznak meg, mert a megfázás az rendszerint vírusbetegség, amely bent a szobában sokkal gyorsabban terjed, mint az óvoda kertjében. Mondják, hogy a téli megfázások száma akkor dől el, amikor a szülők megijedve az első hűvösebb napoktól már nem viszik annyit levegőre a kisgyermeküket, mint korábban. Sokat tudna tenni a szülői szolidaritás is, ha az este hányós, hőemelkedéses gyermekünkkel szemben nem táplálnánk hiú reményeket, és nem vinnénk e figyelmeztető tünetek ellenére is másnap az óvodába. A gyermekek a betegségük elején fertőzik legjobban társaikat, az ilyen kezdeti tünetekben szenvedő gyermek a leginkább. Mindezen problémák ellenére az óvodás kor mégis az egyik legboldogabb, leggondtalanabb időszak szülőnek, gyermeknek egyaránt. Segítsük egymást, hogy még inkább az lehessen! Dr. Stéger István magukban elrendezni. Az óvoda napi néhány órája olyan érzelmi atmoszféráról gondoskodik, amely nem terheli annyira őket, mint a családi légkör. Új baráti és felnőtt kapcsolatokat lehet létrehozni. Ilyen értelemben az óvoda nem az otthon helyettesítője, hanem az új társas kapcsolatok kialakításának színtere. Más értelemben viszont pl. a szorongás, az elalvás vagy ébredés körüli problémák megjelenésekor az anya helyettesítője. A fenti gondolatmenetet követve láthatjuk, hogy optimális esetben sem egyszerű dolog óvodásnak lenni. Ha probléma van a családban vagy a gyermek fejlődésében, akkor még nehezebb az újabb szerepeket megvalósítani. Mindenféle beilleszkedési, viselkedési zavar esetén a Nevelési Tanácsadó szakembereihez lehet fordulni segítségért. Nem érdemes hosszan reménykedni abban, hogy majd kinövi, érdemes minden problémát, legalább egy konzultáció erejéig szakemberekkel megbeszélni. Dr. Villányi Lenke XI. Újbudai Nevelési Tanácsadó 1114 Budapest, Ulászló u Telefon: , Gazdagréti Nevelési Tanácsadó 1118 Budapest, Rétköz u. 14. Telefon: DR. VILLÁNYI LENKE igazgató XI. Újbudai Nevelési Tanácsadó Nevelési Tanácsadónk a XI. kerületben nyújtja szolgáltatásait. Klienseit az oktatási-nevelési intézmények vonzáskörzetéből fogadja. Alapszolgáltatásaink ingyenesek. Hatósági jogkörünk nincs. A tanácsadóban pszichológiai vizsgálat, gyermekpszichoterápia és fejlesztő, gondozó tevékenység zajlik. A pszichológusok team jelleggel dolgoznak együtt a családgondozókkal, fejlesztőpedagógusokkal és a gyermekpszichiáterrel. A gyerekek életében fontos szerepet tölt be az óvoda. A fejlődés következtében ugyanis a családban egyre intenzívebb, összetettebb érzelmeket élnek át, amelyeket csak részben tudnak kifejezésre juttatni, 9

10 ÓVODAI NEVELÉS A JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN BURJÁNNÉ RAPÁK ANNA vezető főtanácsos Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály Az alábbiakban néhány, az óvodákat érintő jogszabállyal ismertetem meg Önöket. A közoktatási rendszerrel, így az óvodával is kapcsolatos, alapvető szabályozásokat a közoktatási törvény fogalmazza meg. A hatályban lévő évi LXXIX. közoktatási törvény értelmében az óvoda a magyar közoktatási rendszer szakmailag önálló intézménye. Az óvodai nevelés szakmai, pedagógiai munkájára vonatkozóan az 1996-ban kiadott Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja tartalmaz útmutatásokat, melyhez a jogi alapot a közoktatási törvényben meghatározottak nyújtják. A közoktatási törvény meghatározza, hogy a gyermek mely életkorától veheti igénybe az óvodai ellátást: Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség e törvény 6. -ának (2) bekezdésében meghatározottak szerinti kezdetéig nevelő intézmény. (24. (1) bekezdés), a gyermeknek mely életkorától kötelező az óvodai ellátás igénybevétele, mit jelent az óvodakötelezettség: A gyermek ha e törvény másképp nem rendelkezik abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. (24. (3) bekezdés) A törvény fenti rendelkezései alapján tehát az óvodai nevelés két nagy szakaszra osztható: 1. a szülő által önként igénybe vehető szakaszra; 2. a kötelezően igénybe veendő szakaszra. A gyermekek óvodából való igazolt és igazolatlan hiányzásaival összefüggő szülői és óvodavezetői kötelezettségeket mindkét esetben rendelet szabályozza, mely előírásokat az óvoda házirendje is tartalmazza. Az óvodaköteles gyermekekre vonatkozóan ez az előírás értelemszerűen szigorúbb, hiszen hét napon túli igazolatlan mulasztás esetén az óvoda vezetője minden előzetes felszólítás nélkül köteles a gyermek lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt erről írásban értesíteni. A közoktatási törvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy: Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. (24. (2) bekezdés) E törvényi szabályozás a helyi önkormányzatokra ró kötelezettséget, és azt jelenti, hogy a fenntartó önkormányzat nem csak a gyermek ötéves korától köteles gondoskodni az óvodai nevelés megszervezéséről. Újbuda Önkormányzata jelenleg ennek a kötelezettségének 23 óvoda fenntartásával tesz eleget. A fentiekhez kapcsolódóan a közoktatási törvény rendelkezik az óvodai felvétel módjáról, a kötelező óvodai felvételek eseteiről, valamint a gyermekek csoportba való beosztásáról is. A törvény így fogalmaz: Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. Az újonnan jelentkező gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben folyamatosan történik. (65. (1) bekezdés) A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az óvoda beleértve a kijelölt óvodát is köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki e törvény 24. -ának (3) bekezdése alapján köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (kötelező felvételt biztosító óvoda). A kijelölt óvoda [30. (4) bek.], ha nem látja el a kötelező felvételt biztosító óvoda feladatait, csak helyhiány miatt tagadhatja meg a gyermek felvételét. A kötelező felvételt biztosító óvoda ha a gyermek betöltötte a harmadik életévét nem tagadhatja meg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, továbbá annak a gyermeknek a felvételét, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 41. -a alapján jogosult a gyermek napközbeni ellátásának igénybevételére, illetve akinek a felvételét a gyámhatóság kezdeményezte. (65. (2) bekezdés) Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt, a szülők és az óvodapedagógusok véleményének figyelembevételével. (65. (3) bekezdés) A kötelező felvételt biztosító óvoda a gyermek lakóhelyén, tartózkodási helyén található körzeti óvoda. A körzetek meghatározását, továbbá az óvoda nyitva tartásának idejét a közoktatási törvény az intézményt fenntartó önkormányzatok kompetenciakörébe utalja: A közoktatási intézményt fenntartó helyi önkormányzat meghatározza és közzéteszi az 10

11 óvodák, iskolák működési (felvételi) körzetét. Az e körzetben élő gyermekek, tanulók felvételét, átvételét az óvoda, iskola nem tagadhatja meg [65. (2) bek. és 66. (2) bek.]; továbbá a fővárosi, megyei fejlesztési tervvel összhangban a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. (90. (1) bekezdés) A közoktatási törvény az alkotmányos jogok alapján a közoktatásban érintettek számára, gyermekek, szülők, pedagógusok jogokat és kötelezettségeket állapít meg. A szülők jogai között elsődlegesen fogalmazza meg a szabad intézmény megválasztásának jogát: A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. (13. (1) bekezdés) A törvény értelmében tehát a szülő jogaival élve megválaszthatja az igényeinek megfelelő intézményt, azonban gyermekének felvétele a kiválasztott intézménybe csak abban az esetben lehetséges, ha az intézmény a törvény által számára meghatározott esetekben kötelezettségeit teljesítette, és még szabad óvodai férőhellyel rendelkezik. A törvény meghatározza továbbá a tankötelezettséggel kapcsolatos tudnivalókat, ezzel összefüggésben azt, hogy a gyermek mely életkoráig vehet részt az óvodai nevelésben. Összhangba hozza az óvodai nevelés időtartamára, az óvodai nevelés szakaszaira és a tankötelezettség beálltára vonatkozó rendelkezéseket: A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévre, aki augusztus 31. utáni időpontban született. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. (6. (1) bekezdés) A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a szülő kérésére és az óvoda nevelőtestületének egyetértésével tehet. A nevelőtestület egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság a gyermek, tanuló vizsgálatának megkezdése előtt szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményének megküldésével. értesíti a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt, ha javasolja, hogy a gyermek további egy évig óvodai nevelésben vegyen részt. (24. (5) bekezdés) A közoktatási törvény szabályozása azt hivatott szolgálni, hogy minden gyermek személyiségfejlődésének abban a szakaszában kezdhesse meg iskolai tanulmányait, amelyben arra már testileg, lelkileg, szocializáció szempontjából már alkalmassá vált. A gyermek hétéves korában még az óvodában maradhat, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérése azt megkívánja. Ugyanakkor a törvényi szabályozás egyértelművé teszi azt is, hogy a gyermeknek abban az évben, amelyben a nyolcadik életévét betölti, meg kell kezdenie iskolai tanulmányait. Az óvodák szakmai, pedagógiai munkáját az szeptember 1-jén életbe lépett óvodatörténeti jelentőséggel bíró dokumentum, az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja határozza meg. Ez a program az általános érvényű, valamennyi óvodában érvényesítendő elveket, célokat, feladatokat tartalmazza. Nem egy óvodapedagógiát kíván kötelezően érvényre juttatni, hanem a nevelési programok sokféleségének biztosít teret. A dokumentum nagyban hozzájárul a pedagógiai szabadság érvényesüléséhez, épít a magyar és nemzetközi neveléstörténet értékeire, a pedagógiai és pszichológiai kutatások eredményeire. Gyermek- és nevelésközpontú. Az óvodai nevelés célját a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének és a teljes személyiség kibontakoztatásának elősegítésében jelöli meg. Az óvodáknak, így a XI. kerület óvodáinak is erre az alapprogramra építve kellett még 1999-ben megalkotniuk a helyi sajátosságokat figyelembe vevő nevelési programjukat, melynek alapján végzik ma is nevelőmunkájukat. A XI. kerület 23 önkormányzati fenntartású, és egyéb fenntartásban működő óvodái változatos, a gyermekek releváns életkori szükségleteit messzemenően figyelembe vevő pedagógiai gyakorlatukat kínálják Önöknek. Burjánné Rapák Anna Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály 1113 Budapest, Zsombolyai u. 5. Telefon:

12 A XI. KERÜLETI ÓVODÁK CÍMJEGYZÉKE ÉS A NYÍLT NAPOK IDŐPONTJAI ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ ÓVODÁK ALBERTFALVA BÜKKÖNY ÓVODA 1116 Bp., Bükköny utca 9/B Telefon: (Bükköny u. épület) Telefon: (Derzsi u. épület) Intézményvezető: Khoórné Rápolthy Beáta Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő előzetes bejelentkezés alapján. EZÜSTFENYŐ ÓVODA 1116 Bp., Ezüstfenyő tér 1. Telefon: Intézményvezető: Balogh Lászlóné Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történt egyeztetés után folyamatosan várjuk az érdeklődő kedves szülőket gyermekeikkel együtt. MONTÁGH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÓVODAI INTÉZMÉNYEGYSÉG 1116 Bp., Rátz László u. 73. Telefon/fax.: , Intézményvezető: Schöck Ferencné Óvodavezető: Molnárné Tárkányi Ágota Nyílt nap, ismerkedés: előzetes bejelentkezés alapján. PAJKOS ÓVODA 1119 Bp., Pajkos utca 35. Telefon: Intézményvezető: Csályiné Schön Mária Nyílt nap, ismerkedés: április 2., óráig. GAZDAGRÉT GAZDAGRÉTI SZIVÁRVÁNY ÓVODA A épület 1118 Bp., Gazdagréti tér 2/A B épület 1118 Bp., Törökugrató u. 13. Telefon: , , , Intézményvezető: Osváthné Terék Mária Nyílt nap, ismerkedés: április ig óráig. PITYPANG ÓVODA 1118 Bp., Csíki-hegyek utca 11. Telefon: , Intézményvezető: Kocsisné Busa Anna Nyílt nap, ismerkedés: április óráig. KELENFÖLD CSEPEREDŐ ÓVODA 1116 Bp., Albert u Telefon: , Intézményvezető: Halászné Bogdány Zsuzsa Nyílt nap, ismerkedés: április óráig. KAROLINA ÓVODA 1113 Bp., Karolina u Telefon: Intézményvezető: Czárné Gergelyi Mária Nyílt nap, ismerkedés: az érdeklődő szülők előzetes egyeztetés után megtekinthetik az óvodát. KEVEHÁZA UTCAI ÓVODA 1119 Bp., Keveháza u. 4. Telefon: Intézményvezető: Tóth Ildikó Nyílt nap, ismerkedés: április 14., óráig. LURKÓ ÓVODA 1119 Bp., Bornemissza tér 21. Telefon: Intézményvezető: dr. Felker Tamásné Nyílt nap, ismerkedés: április ig óráig. MOZGOLÓDA ÓVODA 1119 Bp., Lecke utca Telefon: Intézményvezető: Elekné Robár Matild Nyílt nap, ismerkedés: április 9., 10. NAPRAFORGÓ ÓVODA 1119 Bp., Tétényi út , Bikszádi út Telefon: , Intézményvezető: Fülöp Tiborné Nyílt nap, ismerkedés: hétköznapokon délelőtt órától. NYITNIKÉK ÓVODA 1114 Bp., Kanizsai utca Telefon: , Intézményvezető: Karkus Mihályné Nyílt nap, ismerkedés: április ig óráig. PALÁNTÁK ÓVODA 1119 Bp., Mérnök utca 42. Telefon: , Intézményvezető: Élőné Kiss Mária Nyílt nap, ismerkedés: április 15., óráig. KELENVÖLGY KELENVÖLGYI ÓVODA 1116 Bp., Kecskeméti u Telefon: , Intézményvezető: Németh Adél Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő bejelentkezés alapján április 1., óráig. 12

13 LÁGYMÁNYOS-GELLÉRTHEGY ALSÓHEGY UTCAI ÓVODA 1118 Bp., Alsóhegy u Telefon: , Intézményvezető: Nagy Ervinné Nyílt nap, ismerkedés: az érdeklődő szülőket bármikor szívesen látjuk az intézményünkben. CSICSERGŐ ÓVODA 1117 Bp., Siroki utca 6. Telefon: , Intézményvezető: Nagy Irén Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő egyeztetés alapján. FÜRKÉSZ ÓVODA 1117 Bp., Bogdánfy utca 1/B Telefon: , Intézményvezető: Jakabné Gáspár Katalin Nyílt nap, ismerkedés: a beiratkozás hetében lehetőség van az óvoda megtekintésére. GESZTENYÉSKERT ÓVODA 1113 Bp., Badacsonyi utca Telefon: Intézményvezető: Sárközy Ágnes Nyílt nap, ismerkedés: április délelőtt. ŐRMEZŐ NAPSUGÁR ÓVODA 1112 Bp., Menyecske utca 2. Telefon: ; fax: Intézményvezető: Nádasi Péterné Nyílt nap, ismerkedés: április 18., óráig. NESZMÉLYI ÚTI ÓVODA 1112 Bp., Neszmélyi u Telefon: , Intézményvezető: Czekner Erika Nyílt nap, ismerkedés: április óráig. SASAD HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA 1118 Bp., Dayka Gábor utca 4/B Telefon: , Intézményvezető: Laczi Mátyásné Nyílt nap, ismerkedés: április óráig. TESZ-VESZ ÓVODA 1118 Bp., Zólyomi u Telefon: , Intézményvezető: Gyurkó Zsuzsanna Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő egyeztetés alapján. TÖRCSVÁR UTCAI ÓVODA 1112 Bp., Törcsvár u Telefon: Intézményvezető: Steixnerné Strausz Ildikó Nyílt nap, ismerkedés: április óráig. NEM ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ ÓVODÁK ALBERTFALVI DON BOSCO KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA 1116 Bp., Bükköny u. 9/A Telefon: Intézményvezető: Torma Ilona Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő előzetesen egyeztetett időpontban. BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GYERMEKINTÉZMÉNY 1113 Bp., Diószegi út 51. Telefon: Intézményvezető: Síkné Werl Terézia Nyílt nap, ismerkedés: minden érdeklődőt előzetes megbeszélés alapján bármely időpontban szívesen látunk. ESZTERLÁNC MAGYAR ANGOL MONTESSORI ÓVODA 1112 Bp., Menyecske u. 14. Telefon: 30/ , 20/ Intézményvezető: Kovács Eszter Nyílt nap, ismerkedés: egyeztetett időpontban. FEHÉR KAVICS KELENFÖLDI REFORMÁTUS ÓVODA 1119 Bp., Albert u. 1. Telefon: Intézményvezető: Takaró Mónika Nyílt nap, ismerkedés: a felvétel hetében folyamatosan megtekinthető az óvodában folyó munka. KAMARAERDEI KEREKERDŐ BÖLCSŐDE, ÓVODA ÉS ISKOLA 1112 Bp., Kamaraerdei út Telefon: , 20/ Intézményvezető: Lestárné Lukács Gizella Nyílt nap, ismerkedés: telefonon történő egyeztetés alapján. SZENT GELLÉRT ÓVODA 1113 Bp., Ibrahim u. 20. Telefon: telephely: Badacsonyi u. 22.; telefon: telephely: Aga u. 10.; telefon: Intézményvezető: Feltserné Hegedűs Klára Nyílt nap, ismerkedés: telefonon előzetesen egyeztetett időpontban. TALENTO-HÁZ ALAPÍTVÁNYI ÓVODA 1119 Bp., Rátz László utca 4. Telefon: Intézményvezető: Williné Bogyó Anikó Nyílt nap, ismerkedés: telefonon előzetesen egyeztetett időpontban. 13

14 ALBERTFALVA AZ ÓVODÁK BEMUTATKOZÁSA ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ ÓVODÁK BÜKKÖNY ÓVODA 1116 Budapest, Bükköny utca 9/B 1116 Budapest, Derzsi utca Telefon: , fax: (Bükköny utcai épület), Telefon/fax: (Derzsi utcai épület) Intézményvezető: Khoórné Rápolthy Beáta Óvodánk Albertfalván található. A hétcsoportos Bükköny utcai, és a kétcsoportos Derzsi utcai épület a környező lakótelepi, illetve kertes házas környezetből fogadja a gyermekeket. Óvodásainkat felújított, tiszta csoportszobákkal és tágas udvarral, kerttel várjuk. Minden csoportszobánknak más-más arculata van. A berendezés és a játékeszközök zömmel természetes anyagból készültek. A Bükköny utcában a jól felszerelt tornatermünk lehetővé teszi, hogy a mozgásfejlesztésre igazán nagy hangsúlyt fektessünk, s ide délelőtt és délután is bejuthassanak a gyermekek. Az óvodaudvar mindkét épületünkben megfelelő méretű, javarészt füves terület, amely szintén alkalmas a gyermekek mozgásigényének kielégítésére. A betonozott területen kerékpározhatnak, rollerezhetnek óvodásaink. A játék, mint személyiségfejlesztő örömforrás nevelési céljaink elérésének legfőbb, leghatékonyabb eszköze. Óvodai életünket úgy szervezzük, hogy gyermekeink sokat és szabadon játsszanak, minden nap hallgassanak mesét, verset, zenét, rendszeresen mozogjanak, lehetőségük nyíljon az alkotómunkára, tevékenyen ismerjék meg környezetüket. A mindennapi meséléssel, verseléssel, a ritmikus mozdulatokkal kísért mondókázással előkészítjük a hagyományos szótagoló olvasást, amely kizárólag a magyar nyelv sajátossága. Ezért szánunk kiemelt szerepet nevelési programunkban az anyanyelvi nevelésnek és a mozgásfejlesztésnek. Ezek nevelőmunkánkban szoro- 14

15 ALBERTFALVA san összekapcsolódnak, mert Aki jól mozog, tisztán beszél. És aki tisztán beszél, az erősen gondolkodik. (Vekerdy Tamás) Az élő, emberi beszédet, éneket tartjuk a kisgyermekkor elsődleges nyelvének, feleslegesnek tartva óvodai életünkben a videó, TV használatát. Feladatunknak tekintjük a kulturális értékek átadását, maradandó, igényes irodalmi és zenei anyagból válogatunk. Hiszünk abban, hogy a népmesén keresztül válik igazán értelmezhetővé a kisgyermek számára, hogy az embernek dolga, feladata van a világban, meg kell küzdenie a rosszal, törekednie kell a jóra. Az egészséget alapvető értéknek tekintjük, gyermekeinket megismertetjük az egészséges életmód szokásaival. A gondozási teendők tapintatos, a gyermekek egyéni fejlődéséhez igazodó ellátásában nagy segítségünkre vannak szakképzett dajkáink. Közösségünk olyan pedagógusokból áll, akik kötelességüknek érzik szakmai tudásuk állandó fejlesztését, ismereteik bővítését. Tapasztalataink megerősítenek bennünket abban, hogy helyi nevelési programunk segítségével gyermekeink az óvodáskor végére elérik az iskolai élet megkezdéséhez, a tanuláshoz szükséges fejlettségi szintet. A sokoldalú mozgásfejlesztés hatására harmonikusabban, összerendezettebben mozognak; az anyanyelvi játékokkal, mesével, verssel, dramatizálással, bábozással elérjük, hogy szókincsük gyarapodik, beszédkedvük, önbizalmuk nő. Munkánk eredményességét az bizonyítja, hogy óvodásaink örömmel járnak óvodába, gyarapodnak tudásban, ügyességben; játékuk ötletes, fantáziadús; megtalálják helyüket a közösségben, s mindezt a szülők visszajelzése is megerősíti. Hagyományaink, ünnepeink A minden óvoda életében jelenlévő ünnepeken kívül a következő, tartalmában és külsőségeiben visszatérő programokat szervezünk: mesedélután (a Magyar Kultúra Napján) kézműves foglalkozás (advent idején, húsvét előtt) az óvónők mesedramatizálása, bábozása (évente háromszor) gyermeknapi mulatság. Említésre méltók az óvoda folyosóján megtekinthető, különböző témájú, technikájú kiállításaink is. Egyéb fontos információk Az óvoda reggel 6.00 órától délután óráig tart nyitva. Összevont csoportokkal működünk reggel óráig, illetve délután óráig. Az 1999 óta működő Bükköny Alapítvány segítségével folyamatosan bővítjük óvodánk felszerelését, valamint hozzájárulunk a gyermekeinknek szervezett programok költségeihez. Fejlesztőmunkánkat logopédus és gyógytestnevelő segíti, akik délelőttönként térítésmentesen foglalkoznak az arra rászorulókkal. Az évesek számára lehetőség nyílik a délutáni időpontokban szervezett játékos külön foglalkozásokra. Térítésmentes: hitoktatás, labdajáték. Önköltséges: játékos gyermektorna, idegen nyelv, foci, úszás. 2008/2009-es nevelési évben indítandó csoportok A Bükköny utcai épületben egy életkor szerinti kiscsoportot indítunk: a Csillagvirág csoportban Szottáné Walter Ágnes és Szabóné Salamin Krisztina várja a gyermekeket. A Búzavirág és Pitypang vegyes csoportokba korlátozott létszámban veszünk fel kiscsoportos gyermekeket. A Derzsi utcai épületben vegyes csoportokba fogadjuk leendő óvodásainkat. Az óvodába felvett gyermekek szüleit a főjegyző által meghatározott időpontig értesítjük. Nyílt napok, ismerkedési lehetőségek időpontja Hagyományainknak megfelelően ebben az évben is várjuk az érdeklődő szülőket és gyermekeiket telefonon történő előzetes bejelentkezés alapján. Ekkor lehetőségük nyílik arra, hogy megismerkedjenek a leendő óvónőkkel, dajkákkal, óvodai programunkkal; megtekintsék az óvoda épületét, csoportszobáinkat. Leendő óvodások szülei részére szervezett szülői értekezlet időpontja Összevont szülői értekezletet tartunk a Bükköny utcai épületben június 5-én órai kezdettel. További információ kérhető Khoórné Rápolthy Beáta óvodavezetőtől a as telefonszámon, Hajtmanszki Zoltánné óvodavezető-helyettestől (Bükköny u.) a as telefonszámon, Tilingerné Gelb Erika óvodavezető-helyettestől (Derzsi u.) a es telefonszámon. 15

16 ALBERTFALVA EZÜSTFENYŐ ÓVODA 1116 Budapest, Ezüstfenyő tér 1. Telefon: Intézményvezető: Balogh Lászlóné Kedves Szülők! Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm Önöket, pedagógiai gyakorlatunkat meghatározó, nevelési programunk után érdeklődőket. Óvodánk a XI. kerület kertvárosában egy kis patak mellett helyezkedik el, jó levegőjű, csöndes környéken. Az Önkormányzat fenntartása alatt működünk, olyan nyolccsoportos bázisóvodaként, ahol két csoportban légúti betegségben szenvedő gyermekek gyógyító nevelését is ellátjuk. Óvodánk minden gyermek számára fejlődést és boldog gyermekéveket kínál. Programunk címe: Nevelés a művészetek útján. A mindennapi életünkben a tevékenységorientált gondolkodás és gyakorlat mellett a művészeti tartalmakat és formákat kívánjuk előnyben részesíteni céljaink megvalósítása érdekében. Arra törekszünk, hogy életünknek minél nagyobb részében legyen jelen tartalomként és közvetítő eszközként a művészet. Valljuk, hogy a művészet szeretete akár zenében, akár versben, akár képekben találja meg valaki igényességre nevel. Óvodai életünket a gyermeki érdeklődésre építjük, ami természetes módon nyújtja testi lelki szellemi növekedésüket. Mindezt folyamatos és következetes nevelőmunkával, hatékony módszerekkel, gyermekekbe vetett hittel, példamutatással, szeretettel, az értékek átadásával, a családok bevonásával és a gyermekek számára az életet jelentő játékkal valósítjuk meg. Valljuk, hogy a kisgyermekkor legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége a játék, így ez a nevelés leghatékonyabb eszköze is. Csoportjaink, tornatermünk, óvodánk udvara jól felszerelt: nevelési értékekben gazdag, önfeledt játékra, mozgásra ösztönzi gyermekeinket. Stabil, felkészült, a nevelés iránt elkötelezett nevelőtestületünk folyamatos, rendszeres ön- és továbbképzéssel biztosítja a megfelelő szakmai hozzáértést. Nevelésünkben kiemelt jelentőségű a gyermekek családja. Óvodánk életébe tapintatosan, mértéktartóan, ugyanakkor a gyermeki érdekeket következetesen képviselve vonjuk be a családokat, hisz ezt tekintjük annak a mintát adó szocializációs közegnek, amit nem megváltoztatni, hanem elsősorban megérteni akarunk. A gyermekek óvodában eltöltött idejét úgy tervezzük és szervezzük, hogy mindvégig érezze a számára legfontosabbat: az érzelmi biztonságot. Hagyományaink, ünnepeink Valljuk, hogy a felnőtteknek is, de még inkább a gyermekeknek igényük és szükségük van arra, hogy a dolgos hétköznapokat ünnepnapok váltsák fel. Óvodai életünket, hogy azt a gyermeki világhoz igazítsuk, sajátos időegységekre, ünneptől ünnepig tartó egységekre szabdaljuk. Életünket egyik ünneptől a másikig éljük, óvónőként ennek megfelelően tervezzük és szervezzük tevékenységeink sorát. Ünnepeink fényét és tartalmát azok szertartásai, a várakozás és készülődés érzelem és tevékenység gazdagsága, együttléteink öröme adja. Minden ünnep valamilyen más érzés, élmény és tevékenységi sor megélését biztosítja gyermekeink számára. Ezek az alkalmak nem mindig a hivatalos naptár piros betűs ünnepei. Néhány sajátos ünnep a nevelési évünkből: csemeteavatás, művészetek napja, szüreti mulatság, advent, Ezüstfenyő-nap, vigasságok napja, a legszebb családi mese ünnepe, Most mutasd meg napok, tarisznyázás stb. Egyéb fontos információk Nyitva tartás: reggel 6.00 órától este óráig. Étkezés: reggeli, ebéd, uzsonna, amelyet külső élelmezési vállalat biztosít, helyi sajátosságaink figyelembe vételével. Két speciális csoportunkban rendszeres orvosi felügyeletet és ellátást biztosítunk. A gyógyító munkához hozzátartozik a rendszeres gyógyúszás, valamint a jóga, amely önköltséges. Nevelőmunkánkat logopédus és gyógytestnevelő segíti. A szülői igényeket figyelembe véve programunkhoz kapcsolódva szervezünk önköltséges tevékenységeket, pl. gyermektánc, játékos torna. 16

17 ALBERTFALVA Óvodánkban alapítvány működik; a befolyt összegekből az eszközrendszer folyamatos fejlesztését biztosítjuk. 2008/2009-es nevelési évben indítandó csoportok Csoportjaink életkor szerinti megoszlása részben azonos korú, illetve a speciális ellátást biztosító két vegyes életkorú csoportban történik. A gyermekek óvodai felvétele a közoktatási törvény előírásai szerint történik. A két speciális csoportba való felvételhez orvosi javaslat és véleményezés is szükséges. A nevelőmunkát egy-egy csoportban két óvodapedagógus látja el. A speciális egészségügyi ellátást is nyújtó két csoportban az óvónők mellett egy orvos és két asszisztens egész napi ügyeletet biztosítva végzi nevelő, illetve gyógyító munkáját. A gyermekek ellátását, gondozását dajkák segítik. Az óvodánkba járó gyermekek egészséges fejlődéséhez, fejlesztéséhez és gyógyításához napirendünk biztosít szervezeti keretet. Csoportjainkba átlagosan 25, illetve 15 gyermeket fogadunk. A 2008/2009-es nevelési évben 1 azonos korú csoportot indítunk, illetve a vegyes életkorú csoportból az iskolába menő gyermekek helyére tudunk felvételt biztosítani. A gyermekek óvodába kerülésekor anyás beszoktatással segítjük a csoportba való beilleszkedést. Nyílt napok, ismerkedési lehetőségek időpontja Örömmel vesszük, ha a szülők ellátogatnak személyes beszélgetésre óvodánkba, nevelési elképzeléseink megismerése céljából, ezzel is segítve Önöket a felelős döntés meghozatalában. Telefonon történt egyeztetés után folyamatosan várjuk az érdeklődő kedves szülőket gyermekeikkel együtt. Leendő óvodások szülei részére szervezett szülői értekezlet időpontja Az óvodánkba felvételt nyert gyermekek szülei részére június 12-én du órakor tájékoztató szülői értekezletet tartunk. További információ kérhető Óvodánkról további tájékoztatást Balogh Lászlóné óvodavezetőtől, Süveges Tamásné óvodavezető-helyettestől kérhetnek személyesen, illetve a as telefonszámon. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. Amennyiben minket választanak nevelőtársul, kérem, segítsék céljaink megvalósulását. MONTÁGH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÓVODAI INTÉZMÉNYEGYSÉG 1116 Budapest, Rátz László u Telefon/fax: montaghimre.iskola@chello.hu Honlap: Intézményvezető: Schöck Ferencné Telefon/fax: Óvodavezető: Molnárné Tárkányi Ágota Óvodánk Albertfalva családi házas övezetében található földszintes, akadálymentes épület, parkosított nagy kerttel. Megközelíthető a 7-es és a 14-es autóbusszal, a 18-as, 118-as, 47-es, és a 41-es, 56-os villamosokkal. Az épület panel szerkezetű, 1977-ben épült ben alakították át az egyik épületszárnyat értelmileg sérült, halmozottan sérült és autisztikus gyermekek részére. A tágas, napfényes csoportszobákban a szokásos óvodai eszközökön túl a speciális fejlesztéshez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak. Az óvoda két csoporttal (jelenleg 18 gyermekkel) működik sérülés-specifikus megosztásban. Egyegy csoportban gyógypedagógus, óvónő, gyógypedagógiai asszisztens, illetve dajka dolgozik. Heti két alkalommal logopédus és gyógytornász egyénileg fejleszti a rászoruló gyermekeket. Naponta csoportos mozgás-ritmusfejlesztést, heti egy alkalommal pedig fejlesztő tréninget biztosítunk a gyermekek számára. Szükség esetén pszichológusunk foglalkozik a gyermekekkel, illetve fordulhatnak hozzá a szülők is. Helyi nevelési programunk a hatályos közoktatási törvény, az óvodai nevelés országos alapprog- 17

18 ALBERTFALVA ramja, a fogyatékos gyermekek óvodai nevelésének irányelvei, az Add a kezed értelmi fejlődésükben akadályozott gyermekek nevelési programja, valamint a pervazív fejlődési zavarban szenvedő autista és autisztikus gyermekek óvodai fejlesztésének irányelvei alapján készült. Programunk specialitása: gyermekekre lebontott, kis lépések elvét követi, az állandóságot és a folytonosságot szolgálja. Hagyományaink, ünnepeink Leendő óvodások szülei részére szervezett szülői értekezlet időpontja A szülői értekezletet május végére tervezzük, a pontos időpontról a szülők értesítést kapnak. További információ kérhető Telefonon információ kérhető: Schöck Ferencné igazgatónőtől a es telefonszámon, valamint Molnárné Tárkányi Ágota óvodavezetőtől a es telefonszámon. Nálunk a hagyományok nagy jelentőségűek. A készülődés, az ünnepi hangulat majd a rá való emlékezés a közösséggé alakulást segítik. Hagyománnyá vált az őszi és a tavaszi sportnap, a májusban megrendezett Montágh-nap, a közös születésnapok megünneplése, a tanévzáró műsor a szülőknek. Az ünnepek is a hagyományépítést szolgálják. A legjelentősebbek: Mikulás, karácsony, farsang, anyák napja, gyermeknap, ballagás. Egyéb fontos információk Az óvodába kerülés minden esetben a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság javaslata alapján történik. A sérült gyermekek csoportba kerülésének egyetlen kritériuma, hogy önállóan tudjanak helyet változtatni. Óvodánk óráig tart nyitva. A délelőtti foglalkozások 9.00 és óra között zajlanak, a délutáni foglalkozások és óra között. Az autisztikus és a rászoruló gyermekek terápiás lovaglásra járnak heti rendszerességgel. Ez a terápiás foglalkozás önköltséges, melyet jelenleg pályázati pénzből finanszírozunk. 2008/2009-es nevelési évben indítandó csoportok Óvodánkba évente csoportonként 5 6 gyermeket tudunk felvenni. Nyílt napok, ismerkedési lehetőségek időpontja Miután gyermekeink sajátos nevelési igényűek, külön napot nem jelölünk meg az ismerkedésre, hanem előzetes bejelentéssel egész évben fogadunk vendégeket. A látogatás alkalmával igyekszünk mindent megbeszélni a szülőkkel. 18

19 ALBERTFALVA PAJKOS ÓVODA 1119 Budapest, Pajkos u Telefon: Intézményvezető: Csályiné Schön Mária Kedves Szülők! Albertfalván, kertvárosi környezetben fogadjuk óvodásainkat, mely megközelíthető: a 7-es és az Újbuda busszal, valamint kis gyaloglással a 47-es, 41-es, 18-as villamossal. Óvodánk 1975-ben épült, 5 csoportos, 121 férőhelyes, kihasználtsága évek óta 100%. 11 fő óvodapedagógus munkáját összhangban 8 fő szakképzett technikai dolgozó segíti. Az óvodapedagógusok közül többen rendelkeznek fejlesztő pedagógiai ismeretekkel, így lehetőségünk nyílik a differenciált egyéni képességfejlesztésre. Hitvallásunk: A világon a legnagyobb különbség a között van, hogy mik vagyunk, és mik lehetnénk. (Ben Herbster). E különbségnek a fokozatos csökkentése jelenti számunkra a nevelést. Figyelemmel kísérjük a gyermekek biológiai érését, nem sürgetjük őket a tevékenységek végzése során. A nap minden percében nevelünk, minden szavunkkal, viselkedésünkkel igyekszünk példát mutatni a gyermeknek. Egyéni arculatunk, és pedagógiai munkánk biztosítéka Pajkos nevelési programunk, amelyben a gyermekek alapvető tevékenysége a játék, a játékos tevékenységen alapuló képességfejlesztés kap hangsúlyt: Picikhez Alkalmazkodó Játékos Képességfejlesztő Óvodai Sajátos program. Célunk a vidám, pajkos, boldog, egészséges gyermekkor biztosítása, óvodásaink személyiségének sokoldalú fejlesztése. Pajkos a gyermek, amióta világ a világ, ezért fejlesztésük érdekében ezt a belső késztetést használjuk fel úgy, hogy olyan irányba tereljük a pajkos gyermeket, hogy a fejlesztési elképzelésünk találkozzon érdeklődési körével, egyéniségével, fejlettségi szintjével. Pedagógiai munkánkat sok humorral, játékkal, játékos tevékenységekkel, egyéni képességfejlesztéssel, kreativitás, és problémamegoldó gondolkodás fejlesztésével valósítjuk meg. Ehhez a családok partneri együttműködésére számítunk. A szülőkkel való együttműködési formáink: igény szerint családlátogatás, fogadóóra, szülői értekezlet, szülői fórum, rendezvények. Örömmel fogadjuk óvodánkba azokat a családokat, akik azonosulni tudnak nevelési elveinkkel és bizalommal, őszintén fordulnak hozzánk gyermekeik nevelése érdekében. (Pajkos Óvoda nevelőtestülete) Kicsi karunk kitárva, Várunk Téged ovinkba, Szeretsz sokat játszani? Akkor gyere, ne hagyd ki! Hagyományaink, ünnepeink (Pajkos óvodások) Ünnepeinket, rendezvényeinket közösen szervezzük a szülőkkel. Az ünnep érzelemgazdag tartalma mellett, a szülő, gyermek, pedagógus közös játékára, közösen átélt élményekre fektetjük a hangsúlyt. A hagyományos ünnepeken kívül (Mikulás, karácsony, farsang, húsvét, anyák napja, évzáró, gyermeknap) játékos hangulatú, egyedi rendezvényeket is tartunk. Pl.: Pajkos-nap szalonnasütéssel óvodánk kertjében: ősszel és tavasszal. Ünnepeink, rendezvényeink jó alkalmat teremtenek egymás megismerésére, a jó kapcsolatok kialakítására. Egyéb fontos információk Nyitva tartás: ig. Ügyelet: óráig, és ig. A Fenntartó által a rászoruló gyermekeknek speciális és térítésmentes foglalkozások: logopédia, gyógytestnevelés. Önköltséges foglalkozások: foci, úszás, játékos gyermektorna, néptánc. Önköltséges programok: ősszel és tavasszal buszkirándulás, bábszínház. Nagycsoportosoknak múzeumlátogatás, kiállítás megtekintése, állatkerti séta. A Pajkos Óvodásokért Alapítvány segítségével kulturális programokat, kirándulásokat szervezünk, és olyan eszközöket, játékokat biztosítunk óvodásaink számára, amelyek személyiségük sokoldalú fejlesztését segítik. 19

20 GAZDAGRÉT Felszereltség: udvarunk: 2000 m 2 -es, csoportszobáink egyenként 50 m 2 -esek, játékokkal jól felszerelve várják a gyermekeket. A mindennapi levegőzéssel, a szabadban való játékos tevékenységgel is kívánjuk erősíteni és fejleszteni óvodásainkat. Speciális helyiségek: a kockás gyermekkonyha, amelyben a gyermekek maguk készítenek zöldség- és gyümölcssalátát, pogácsát, kókuszgolyót. A kockás kiskonyhában a játékos tevékenységgel az ismeretátadás mellett a családi életre nevelést segítjük elő. Logopédiai szobával is rendelkezünk. Könyvtárunk a szülőket is kívánja segíteni a gyermeknevelést megkönnyítő könyvek ajánlásával. 2008/2009-es nevelési évben indítandó csoportok Egy kiscsoportot indítunk közel azonos életkorú gyermekekből, max. létszáma: 25 fő. Az induló kiscsoportot várhatóan Györkő Istvánné és Kollár Attiláné óvodapedagógusok fogják indítani, akiknek már több mint húsz éve ez a hivatásuk. A nagycsoportban van még 6 gyermek számára férőhely. A másik 3 csoportba nem tudunk gyermeket felvenni. A felvételnél előnyt élveznek a körzetileg hozzánk tartozók, a testvérek, és a kerületi gyermekek. Nyílt napok, ismerkedési lehetőségek időpontja Nyílt napot április 2-án és április 9-én ig tartunk a jelenlegi nagycsoportban. Ezzel szeretnénk ismerkedési lehetőséget biztosítani a szülőknek a leendő kiscsoportos óvodapedagógusokkal, és betekintést nyújtani óvodánk hétköznapi életébe. Reméljük, így segíteni tudunk az óvodaválasztásban minden kedves érdeklődő szülőnek! A leendő kiscsoportosoknak és szüleiknek augusztus utolsó hetében délelőttönként lehetőséget biztosítunk az ismerkedésre, a beszoktatásra. Leendő óvodások szülei részére szervezett szülői értekezlet időpontja Várhatóan június 2. hetében szervezünk szülői értekezletet, amelynek helye a Pajkos Óvoda leendő kiscsoportos szobája. Pontos idejéről a beíratáskor adunk tájékoztatót. További információ kérhető Csályiné Schön Mária óvodavezetőtől, és Takácsné Lux Melinda óvodavezető-helyettestől. GAZDAGRÉTI SZIVÁRVÁNY ÓVODA A épület: 1118 Budapest, Gazdagréti tér 2/A B épület: 1118 Budapest, Törökugrató u szivarvany.ovoda1@chello.hu Telefon: , , , Intézményvezető: Osváthné Terék Mária Óvodánk a Gazdagréti lakótelep tetején, a budai hegyek lábánál, egészséges és jól megközelíthető, nagyon szép természeti környezetben található. Jelenleg két épületben működik a lakótelep felső (A épület Gazdagréti tér 2/A) és alsó (B épület Törökugrató u. 13.) részében. Nevelőtestületünk felsőfokú óvónői végzettséggel és egyéb szakképesítéssel (pszichopedagógus, fejlesztőpedagógus, gyógytestnevelő) és többéves gyakorlattal rendelkező, hivatását értő, az újra fogékony, gyermekszerető-embertisztelő elkötelezett pedagógusokból áll, akiknek méltó nevelőtársuk a szakképzett dajkák. Olyan biztonságérzetet adó, érzelemgazdag óvodát ajánlunk, ahol a gyermek GYERMEK lehet, s legfontosabb tevékenységének a JÁTÉKOT tekintjük. A szülőkkel közösen, partneri viszonyban a családi nevelés elsődlegességének tiszteletben tartásával végezzük óvó-védő, fejlesztő tevékenységünket. Nevelőmunkánk során arra törekszünk, hogy a nevelési programunk szellemében minőségileg garantált nevelőmunkát végezzünk, hogy az óvodánkból kikerülő gyermekeket képességeik alkalmassá tegyék az iskolai élet sikeres megkezdésére, majd érzelmileg gazdag, testileg egészséges és szellemileg kreatív felnőtté váljanak. A gyermekek testi és lelki szükségleteit igyekszünk maximálisan kielégíteni, ezen belül az egészséges életmódjuk kialakulását segítjük elő, biztosítjuk számukra az érzelmi nevelést, a szocializációt, az értelmi fejlesztést, nevelést. Mindezeket elsősorban a művészetek eszközeinek felhasználásával kívánjuk 20

Hívogató 2005/2006. Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról. XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ

Hívogató 2005/2006. Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról. XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ Hívogató 2005/2006 Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ Hívogató 2005/2006 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára a XI. kerület óvodáiról A XI.

Részletesebben

Hívogató 2011/2012. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról

Hívogató 2011/2012. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Hívogató 2011/2012 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL. Hívogató

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL. Hívogató TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2013/2014 Hívogató 2013/2014 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés.

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés. Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés

TÁJÉKOZTATÓ a évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2016. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az Önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Jogszabályi háttere: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2010/2011 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült a Budapest Főváros

Részletesebben

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről

Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat TÁJÉKOZTATÓ az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.) 8. (1) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három

Részletesebben

GAMESZ vagyonkezelésébe adott teljes tárgyi eszközök (ingatlan, épület, építmény)

GAMESZ vagyonkezelésébe adott teljes tárgyi eszközök (ingatlan, épület, építmény) Teljes ingatlan 4. melléklet a 33/2012. (VI. 6.) XI.ÖK rendelethez 1 GAMESZ vagyonkezelésébe adott teljes tárgyi eszközök (ingatlan, épület, építmény) Sorszám Hrsz Megnevezés Utca Házszám 1. 2337/ 9 SASADI

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2012/2013 Hívogató 2012/2013 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-92/2016. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Szám: 5234/2016. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda 2016/2017. nevelési év kezdéséhez szükséges döntések meghozatalára Tisztelt

Részletesebben

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató

Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató Ápolás Betegellátás Alapszak PEDAGÓGIA I/8. Deutsch Krisztina szakoktató KÖZOKTATÁSI TÖRVÉNY Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás.

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÓVODAI KÖZNEVELÉSRŐL A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. Az ellátás célja Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség

Részletesebben

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését.

Nevelési céljaink, feladataink megvalósítása érdekében szükségesnek tartjuk a tárgyi eszközök folyamatos szintentartását és bővítését. Óvodánkról: Az Egyetértés Utcai Óvoda 1976.novemberében nyitotta meg kapuit a gyermekek előtt 4 csoporttal 100 férőhellyel. Azóta óvodánk Kecskemét egyik legszebb kertvárosában a Petőfivárosban 225 kisgyermek

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2017/2018-as nevelési évben indítható

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, május 29-i ülésére. Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. május 29-i ülésére Tárgy: Óvodai csoportszám és iskolai osztályszám meghatározás Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET április 24-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Ikt.szám: 48/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014. április 24-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az óvodai és a bölcsődei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 20. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/569/2017 E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2017. november 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: Az óvodai beiratkozás

Részletesebben

Óvodások leszünk 2014/2015!

Óvodások leszünk 2014/2015! Óvodások leszünk 2014/2015! - Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely szerinti körzetileg illetékes vagy választott - önkormányzati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet - A jelenleg bölcsődében

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 15. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/572/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandók: A Tapolcai Kertvárosi

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

Kedves Szülők, Gyerekek!

Kedves Szülők, Gyerekek! Az intézmény neve: Nefelejcs Napköziotthonos Óvoda Az intézmény székhelye: 9062 Kisbajcs Kossuth út 19. Elérhetőség: 96/358-945 vagy 20/5987842 E-mail cím: nefelejcs58@freemail.hu Óvodavezető: Kónyiné

Részletesebben

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

Közzétételi lista. 3. A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézmény alapító és fenntartó szerve : Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig.

A beiratkozás időpontja: május 6-től május 10-ig. HIRDETMÉNY Az óvodai felvételekről A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban Nkt.) 8. (l) bekezdése szerint az óvoda a gyermek három éves korától a tankötelezettség kezdetéig

Részletesebben

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS

HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL ÓVODAI BEIRATKOZÁS HIRDETMÉNY A 2017/2018. NEVELÉSI ÉVRE SZÓLÓ ÓVODAI, BÖLCSŐDEI BEIRATKOZÁSRÓL Budakeszi Város Önkormányzata, mint a Pitypang Sport Óvoda, a Budakeszi Szivárvány Óvoda, a Budakeszi Bölcsőde, a Mosolyvár

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető

Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható óvodai csoportok számának engedélyezésére. Szegény Ákos Humán közszolgáltatási osztályvezető Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Humán-közszolgáltatási Osztály 1239 Budapest, Hősök tere 12. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 2015/2016. nevelési évben indítható

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista

Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda. Különös közzétételi lista Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda Különös közzétételi lista A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma: Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: /

KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/ ; 28/ mobil: / KISCSILLAG ÓVODA DOMONY 2182 Domony, Fő út 98. tel.: 28/576-530; 28/576-531 mobil: +36 20/824 59 89 e-mail: ovoda.dompol@invitel.hu NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. NEVELÉSI ÉV

Részletesebben

2014/2015 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

2014/2015 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL 2014/2015 Hívogató 2014/2015 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola, Eszterlánc Óvoda Tagintézménye Dunaföldvár 7020 Dunaföldvár, Jókai u. 5.-7., Tel.: 75/541-559 OM: 201167 Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról

Részletesebben

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni.

A fenntartó értékelése Az óvoda munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat a fenntartónál lehet megtekinteni. A 229/202. (VIII. 28.) a Nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormány rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az intézményalapító és fenntartó szerve: Pécs M.J. V. Önkormányzata

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax:

Györteleki Napsugár Óvoda OM: Györtelek, Kossuth út 133/c Tel/fax: Különös Közzétételi Lista 2016/2017-es nevelési év Óvoda Az alábbi adatokat tesszük közzé a Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 10. fejezet 23 -a értelmében. SZERVEZETI ÉS

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

Hívogató. Újbuda óvodáiról

Hívogató. Újbuda óvodáiról Hívogató Tájékoztató Újbuda óvodáiról 2015/2016 Hívogató 2015/2016 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Készült Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával

Részletesebben

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde

Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde Apátfalvi Bíbic Egységes Óvoda- Bölcsőde 6931 Apátfalva, Maros utca 43. Tel: 62/ 260-052 Mobil: 20/ 2500 767 OM azonosító: 201361 E-mail: apatovi@freemail.hu KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény elnevezése:

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018 2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről

Részletesebben

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja

GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja GOMBAI GÓLYAFÉSZEK ÓVODA ÉS MINI BÖLCSŐDE A mini bölcsődei ellátás igénybevételének módja 1 Tájékoztató a mini bölcsődei ellátás igénybevételének módjáról A mini bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás részeként,

Részletesebben

Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista

Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista Mindszentgodisai Óvoda és Egységes Óvoda Bölcsőde 2016/2017 Különös közzétételi lista mely készült a Nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet 4. alapján 1. Adatok:

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év

Különös közzétételi lista. 2017/2018. nevelési év Különös közzétételi lista 2017/2018. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre:

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde

Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde Pitvaros Térségi Petőfi Sándor Napközi Otthonos Óvoda és Egységes Óvoda- Bölcsőde 694 Pitvaros, Petőfi tér. Tel: 62/650-43 OM azonosító: 20237 E-mail: pitvarosiovi@gmail.com KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmény

Részletesebben

Intézményegység-vezető: Lányiné Tóth Dorottya Mobil: +36/ Alapító okirat száma 2/2016. OM azonosító Törzskönyvi azonosító

Intézményegység-vezető: Lányiné Tóth Dorottya Mobil: +36/ Alapító okirat száma 2/2016. OM azonosító Törzskönyvi azonosító A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Az intézmény megnevezése Az intézmény címe, székhelye,

Részletesebben

A Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde. közzétételi listája a nevelési évben.

A Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde. közzétételi listája a nevelési évben. A Mezőkovácsházi Négy Évszak Óvoda és Bölcsőde közzétételi listája a 2015-2016 nevelési évben. A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre

ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája es nevelési évre ERZSÉBETVÁROSI NEFELEJCS ÓVODA Köznevelési intézmények közzétételi listája 206-207-es nevelési évre Erzsébetvárosi Nefelejcs Óvoda 078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 35-9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

Erzsébetvárosi Dob Óvoda

Erzsébetvárosi Dob Óvoda Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL

(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról- alapján név: Szent Imre Katolikus Általános Iskola Tagóvodája székhely: 2100 Gödöllő

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye

Szülőkkel való kapcsolattartás. 1. Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Zalaegerszegi Tagintézménye Szülőkkel való kapcsolattartás (A Zala Megyei Pedagógiai Szakszolgálat hatályos SZMSZ-e alapján.) A szülőkkel való kapcsolattartás formája és rendje - Az Intézmény csak a szülő, vagy a törvényes képviselő

Részletesebben

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre

SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA nevelési évre SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLATA 2017-2018. nevelési évre FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÓVODÁJA Kedves Kollégák! SZAKMAI PROGRAMKÍNÁLAT a 2017/2018-as nevelési évre Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a 2017

Részletesebben

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról

Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015-ben végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási Óvodában

Részletesebben

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján

Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23 (1) bekezdése alapján ÁLTALÁNOS ISKOLA 1. A felvételi lehetőség A felvételnél a tanulók felvételéről az igazgató dönt. Az elutasító döntés

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista :Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az

Részletesebben

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE GYÓGYPEDAGÓGIAI MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2011/2012 Készítette: Jantek Lászlóné mkv. Jóváhagyta: Kiss Péterné ig. Munkaközösség tagjai: Bárányné Szaxon Szilvia Jantek Lászlóné Halász Lászlóné ŐSZI IDŐSZAK:

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1.

K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda október 1. K ö z z é t é t e l i l i s t a Óbudai Waldorf Óvoda 034292 2018. október 1. a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján 1 a) felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Óvodánk a Waldorf-pedagógia szerint,

Részletesebben

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére

Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának február 25-i rendkívüli ülésére Hu/2. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Humán Bizottságának 2016. február 25-i rendkívüli ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évre az óvodába történő jelentkezés

Részletesebben

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI Belépés az iskolába (jogviszony létesítése) A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola városi beiskolázású. A fenntartó határozza meg a beiskolázás mértékét.

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9.

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. az útnak célja van. (Martin Buber) Az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT bemutatása Faltumné Varga Gyöngyi tagintézmény-vezető

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23 szerint Az intézmény adatai Az intézmény OM azonosítója: 201659 Az intézmény neve Gólyafészek Óvoda és Egységes

Részletesebben

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE

Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat SÁRBOGÁRDI TAGINTÉZMÉNYE Elérhetőségeink: 7000 Sárbogárd, József A. u. 10. E-mail: sarbogard@fejermepsz.hu Telefon, fax: +3625 462 015 2018.02.23. Szakembereink

Részletesebben

TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre

TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 5. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A Szálkai Óvodai beíratási felhívása a 2016/2017. nevelési évre E L Ő T E R J E S Z T É S SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. február

Részletesebben

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint )

Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) Nyár Óvoda közzétételi lista a 229/2012. (VIII.28.) Kt. 23 alapján (2017. október 1-i állapot szerint ) 1. Óvodai felvétel Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodai előjegyzésre

Részletesebben