magazin MÁJUS VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "magazin 2012. MÁJUS VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM"

Átírás

1 magazin MÁJUS VI. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A TIENS Ukrajna és Európa Régiók Konferenciája május 5-6. Sport Palota (Palace of Sports) Kijev, Ukrajna

2 KEDVES TIENS PARTNEREINK! Egyszer több napon keresztül nagyon szeles volt az idő és azon gondolkoztam, hogy mit is játszhatnánk a gyerekekkel a szabadban. Aztán eszembe jutott, hogy kisgyermekként a szeles időben milyen jó volt papírsárkányt eregetni. Másnap fogtam is a fiúkat, elmentünk a játékboltba és kiválasztottunk tt egy pompás papírsárkányt. Az eregetésre kiszemeltem egy nagy széles mezőt, kiszálltunk a kocsiból és lelkesen elkezdtük összeállítani a sárkányt. Ekkor vettem észre, hogy időközben elállt a szél. Nem szerettem volna csalódást okozni a gyerekeknek, így csak annyit mondtam, hogy lehet, hogy most nem marad fent olyan sokáig a levegőben a sárkány, mint ahogy azt videókon láttuk. A szél nem fújt, így én kezdtem el teljes erőbedobással futni a zsineggel, végén a sárkánnyal. Amikor futottam az felment egy darabig, de bizony sajnos egy fél percig sem maradt fent a levegőben. Ezt vagy egy tucatszor eljátszottam, de a végén odamentem a srácokhoz és megbeszéltük, hogy sajnos a szél hiányában ezt valamikor máskor kell megismételnünk. Ahogy a fenti példa is mutatja néha az ellenállás az jó dolog. Szükségünk van rá. Súlyok nélkül nem nő az izom, a folyó ereje nélkül nem működik a vízimalom és a vitorlás hajó sem menne sehova a szél ereje nélkül. Ellenállás nélkül az üzletünk sem jut sehova. Azok, akik ebben az üzletben maradandót alkottak nem azért lettek sikeresek, mert nekik mindenki igent mondott, hanem azért mert ők többször vallottak kudarcot. Többször kaptak nemet, mint a legtöbben és ez vezeti el őket az álmaik földjére, elvezeti őket azokhoz a bizonyos hőn áhított igenekhez. Gondoljatok csak vissza, amikor legutoljára kártyáztatok. Minden kártyátok Ász volt? Valószínűleg nem. Valószínűleg volt közötte kettes, ötös, hetes is. Az is lehet, hogy egy jó kártya sem volt az elején. De ha türelmesen vártatok és végigcsináltátok a játékot, akkor előbb vagy utóbb bejött pár ütős kártya. A TIENS termékekre és lehetőségre szüksége van a világnak, és ha ezt az üzletet végigcsináljátok, akkor előbb vagy utóbb ütős munkatársakkal haladhattok az álmaitok földje felé. Szobonya Olivér cégvezető Kiadja: TIENS Hungary Kft Budapest, Váci út 76. Tel.: (06-1) Fax: (06-1) info@tiens.hu web: A kiadásért felel: Szobonya Olivér Szerkesztő: Marczis Judit Nyomdai előkészítés: Layout Factory Nyomtatás: Folium Nyomda Kft. Megjelenik havonta Copyright TIENS Hungary Kft. TARTALOM 2 Cégvezetői köszöntő 3 TIENS Termék Rajongók Klubja március 31. TIENS BBS elismerések 6 7 Bíró Anna: Szerencsés ember vagyok 8 9 Zimmermann Andrea és csapata: Találkozásunk a TIENS-sel Garbac Istvánné: Amit eszel, azzá leszel! 12 Új minősülők (2012. márciusi zárással) 12 Top 10 Sellers (2012. március) 12 TIENS CD Program A HÓNAP TERMÉKE! TIENS BELSŐ SZÉPSÉG KAPSZULA PV: 42 BV: 100% TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA PV: 29 BV: 100% ÚJ! CSATLAKOZZ A TIENS TERMÉK RAJONGÓK KLUBJÁHOZ ÉS NYERJ 150 PV ÉRTÉKŰ KUPONT! A TIENS termékek megismerése, és különböző tapasztalatok begyűjtése rendkívül fontos testünk és üzletünk egészséges működéséhez is. A TIENS Tanácsadók nagyon hűek a termékekhez és azt is tudjuk, hogy miért! A legtöbben ugyanis a termékeken keresztül ismerkedtek meg a céggel és ezzel együtt vette kezdetét kalandjuk a TIENSsel. Először vásárlóként, majd később már TIENS Tanácsadóként egyre szélesebb körben mutatták be a kiváló termékeket családjuknak, barátaiknak, környezetüknek. Ma már több mint 20 millió család használja termékeinket és osztják meg másokkal tapasztalataikat. Tudva ezt, szeretnénk létrehozni a TIENS termék rajongók klubját! Minden hónapban szeretnénk összegyűjteni terméktapasztalatokat Tanácsadóinktól és a legjobbat 150 PV értékű termékkuponnal jutalmazzuk! A honlapon minden hónapban megjelentetjük ezeket az írásokat, hogy még nagyobb kedvet kapjanak Tanácsadóink és vásárlóink a TIENS termékek használatára. Hogyan csatlakozhatsz a TIENS termék rajongók klubjához és szerezhetsz esélyt a 150 PV értékű termékkupon elnyerésére? Írd le a személyes tapasztalatod valamelyik TIENS termékről! Kérjük vedd figyelembe, hogy az Európai Unióban az étrendkiegészítő termékek népszerűsítése során tilos a termékeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani, illetve ilyen tulajdonságra utalni. 6 (2) Az írás hossza max sor legyen! (A stilizálás, korrektúrázás, rövidítés jogát fenntartjuk!) Add meg a teljes neved, tanácsadói szinted, foglalkozásod, és azt is, hogy pontosan mennyi ideig használtad az írásban említett terméket és milyen eredménnyel! Küldd el a terméktapasztalatod az iroda@tiens.hu címre, tárgy: TIENS terméktapasztalat; beküldési határidő minden hónap zárásáig (22-e minden hónapban), a határidőig beérkezett írásokat a következő hónap elejétől lehet majd olvasni a honlapunkon. A legjobb történetet 150 PV értékű termékkuponnal jutalmazzuk! Az alábbiakban szeretnénk bemutatni nektek néhány kedvencünket a korábbi terméktapasztalatok közül: A TIENS cég csodálatos készülékei közül a Chi gép a kedvencem, melynek az év bármely szakában különösen nagy szerepe van egészségünk jótékony befolyásolásában, hiszen felgyorsítja a vérkeringést, oxigénnel látja el a sejteket. A kellemes ringatózás igazán pihentető hatású, jótékonyan hat az izomzatra. Igazi fitnesz készülék! Bukovics Zsuzsanna Mielőtt megismerkedtem a TIENS termékeivel, úgy törődtem az egészségemmel, hogy ha beteg voltam tüneti kezeléssel segítettünk a problémákon. Azonban ma már a megelőzésre fektetem a hangsúlyt. Szervezetemet egészséges életmóddal, odafigyeléssel és a TIENS termékeivel tartom karban egész évben (tisztítás, pótlás, erősítés). Mindenkinek azt ajánlom, hogy figyeljen az egészségére, mert ha állandóan a múlton rágódunk, és a jövőnkért aggódunk, akkor a jelen kimarad az életünkből és elfelejtünk egészségesen élni! Megyeriné Gulyás Erzsébet Az én egyik kedvenc termékem a Chitosan, mely megváltoztatta az életem. Az idő múlásával sajnos testünk is változik. A probléma a térdemnél jelentkezett. Szakemberhez fordultam, aki azt mondta, hogy ha nem változtatom meg az életmódomat, táplálkozásomat, akkor a későbbiek során sűrűsödni fognak a problémáim. Megfogadtam tanácsát és sok mindent megváltoztattam az életemben. Többek között a Chitosan és egyéb TIENS étrend-kiegészítők, valamint készülékek folyamatos használata segített abban, hogy ma kiegyensúlyozott életet élhetek. Ezért tartom fontosnak azt, hogy figyeljünk oda szervezetünk jelzéseire és időben változtassunk. Úgy gondolom, hogy a TIENS termékei óriási lehetőséget biztosítanak ehhez számunkra. Létay Árpádné Várjuk a jobbnál jobb történeteket. Csatlakozz a TIENS termék rajongók klubjához és oszd meg tapasztalataidat a lehető legtöbb emberrel! 2 3

3 TIENS SZEMINÁRIUM (BBS) március 31., Hotel Bara, Budapest ÉRTÉKESÍTŐ ÖSZTÖNZŐ PROGRAM NÉPSZERŰSÍTŐ TOBORZÓ Borsosné Kun Mária Lakatos Erika Új 4*-os tanácsadók Giliga György FELTÖREKVŐ CSILLAG Új 5*-os tanácsadók 5*-OS Papp Olivér Új 6*-os tanácsadók 6*-OS ÚJ 7*-OS TANÁCSADÓ ÚJ 8*-OS TANÁCSADÓ 8*-OS VEZETŐ ÚJ 7*-OS TANÁCSADÓ 7*-OS OROSZLÁN Lakatos Erika Adamóczki András Levente Nagy Lászlóné Megyeri Géza Bíró Anna Gellért Ferenc Giliga György Papp Gulnara 4 5

4 SZERENCSÉS EMBER VAGYOK, MERT... Szerencsés ember vagyok, mert Isten cso dálatos lelkű embereknek ajándékozott már a fogantatásomkor. Angyali lelkű Édesanyám, méltóságteljes, tisztességes Édesapám a hit és a szeretet útján terelgettek bennünket három mélyen szeretett testvéremmel együtt. Hol hit, ott szeretet. Hol szeretet, ott béke. Hol béke, ott áldás. Hol áldás, ott Isten. Hol Isten, ott szükség nincsen. A Házi áldás szövege, mely nagyon sok magyar család otthonát díszíti, a mi szüleink jóvoltából nemcsak egy szép idézet csupán, hanem kézzel fogható valóság, életünk része lett. Pici gyermekkoromtól fogva visszafojtott lélegzettel hallgattam a színesen előadott teremtés történettől a krisztusi csodatételekig az Isten hitemet megerősítő léleküdítőket, valamint a Magyar és Hunor csodaszarvas utáni vágtatástól, a szép magyar hazáért a halálba menő hősök, erkölcsös, igazságos Istent és hazát imádó királyok lenyűgöző haza szeretetre nevelő történeteket. Később nagyszerű íróink, költőink alkotásaival, valamint a Biblia ismeretével igyekeztek a szívembe vésni, hogy Kelet és Nyugat össze-ölelkezésének, Kelet és Nyugat mezsgyéjén tanyát ütött magyarságnak, Európa közepébe idecseppent, gyökeret vert, gyümölcsöt termő kis darab Ázsiánknak jelképe s egyben legszebb valósága: Magyarország. Lépésről-lépésre levezették, hogy ez a nemzet akkor volt a legdicsőbb, akkor volt leghatalmasabb, mikor a kereszttel együtt védelmezte a szabadságot és a nyugati műveltséget. Szüleim szerint a szeretet mozgat mindent, s hogy mek kora volt Édesanyám irántunk való szeretete bizonyította még az utolsó földi mozdulatával is, melyben életét nem kímélve ol talmazta volna 10 éves drága gyermekét, Andreát. Szerencsés ember vagyok, mert Isten ép egészséges fiú gyer mekkel áldott meg, akinek jelenléte bearanyozza az életem. Szívből kérek mindenkit, hogy gondoljanak azokra a gyerekekre, akiknél az egészség nem természetes. Kérem szépen, vegyenek részt a TIENS Love Day prog ramban. Csupán 200 Ft egy matrica, de nagyon sokat segíthetünk vele az ártatlan drága gyermekeken. Szívből köszönjük. Szerencsés ember vagyok, mert a legcsodálatosabb lelkű férfival járhatom e földi utamat, akit az első pillanattól Isten ajándé ká nak tekintek az éle tem ben. Társam olyan ön tu dat lanul jó mindenkihez, ahogy lélegzik az ember, de ez a jóság olyan összetett, mint a napsugár ezért olyan éltető. Mi harmóniá ban élünk önmagunkkal, egymással és a világgal. Szeretjük az Istent. Szeretjük egymást, és szeretjük az embereket. Szeretjük az Éle tet, és mindent, ami ehhez kapcsolódik állatokat, növényeket. Mondhatnám úgy élünk, mint a tündérmesében. Ebben a paradicsombeli állapotban villámcsapásként ért minket férjem egészségének megromlása. Kétségbeesve kerestem a megoldást. Mindent megpróbáltam és bíztam Istenben, hogy a sok-sok könyörgésem nem fog a porba hullni. Isten elvezérelte az irodánkba Mónusné Fodor Éva 7*-os tanácsadót, aki beszélt a TIENS termékekről és adott egy könyvet az öt elem köréről. Éjjel elolvastam, összeállítottam a terméklistát, majd alig vár tam a reggelt, hogy meg tudjam vásárolni a termékeket. Iszonyatos volt látni szerelmem kiszolgáltatottságát. Istennek hála egy igazhitű, segítőkész nővér volt mellette ugye itt is az isteni gondviselés akire számíthattunk. Pár nap múlva könyörgésemre hazaengedték, így otthon tovább folytattam ápolását. Hittem Istenben és hittem a termékekben. A szívén erőt vett a legnagyobb rém, a csüggedés. Ekkor már a lelkesítő szó kevés volt, lelkesítő példa is kellett, ezért történeteket gyűjtöttem azokról, akik jobban lettek a termékektől hogy lángra gyúljon újra a lelkében a hit, a reménység, és elszántan harcoljon ő maga is az Életéért. Ágya szélén ülve ha nem is volt tudatában meséltem, mint egykor a szüleim, szívemben visszhangzott anya tanítása: Nemcsak a sikerek, a győzelmek a nemzeti erő fokmérői, a megpróbáltatások még inkább. A megpróbáltatások idején tűnik ki, hogy mekkora a nemzetben az életerő, a szívósság, az ellenállás. Mint ahogy az egyes embert is főképpen az jellemzi, hogy miképpen tudja viselni a sors csapásait. Szép győzni, de még szebb felemelkedni és újra küzdeni. Küzdenem kellett a saját szívemmel is a csüggedéssel és életben kellett tartanom a hitemet, mert Jézus is úgy tanított legyen neked a Te hited szerint. Ezt a kegyetlen harcot csak az érti meg, aki már volt hasonló helyzetben. Aztán Isten kegyelmes szeretetéből, nap - ról napra jobban lett. Közel egy év kellett, míg sikerült viszszaállítani az egyensúlyt. Akkor megfogadtam Istennek, hogyha visszaadja nekem őt szószólója leszek a termékeknek. Aztán amikor eljött a pil lanat, elbizonytalanodtam. Jelet kértem mit tegyek Uram kifogásokat kerestem nem az én világom stb. Aztán megkaptam a jelet, Papp Gulnara Arany Oroszlánnal és Évával részt vettem a nagyváradi TIENS szemináriumon. Gyerekkoromtól Nagyvárad egyet jelentett Szent László király nevével, aki Istennek kiválasztott szentje, aki az életszentség legmagasabb fokára emelkedett, aki a magyar nép összes jó tulajdonságát megszemélyesítette, aki erős volt, mint az oroszlán, szelíd lelkű, mint a galamb, félelme a gonoszoknak, s reménysége a gyengéknek. A második jel az volt, hogy a helyszín az a református intézmény volt, amit Tőkés László nagytiszteletű püspök, európai képviselő barátom kitartó, megalkuvást nem tűrő módon eredeti tulajdonba visszaállíttatott. Harmadik jel az volt, amikor a teljesített versenykiírás alapján ingyen kiutaztam Kínába és megláttam a Li Jinyuan elnök úrból áradó alázatot. Ekkor már tényleg kétség nem fért hozzá, hogy a TIENS nagy családjában a he lyem. Körbe néztem a 190 országból érkező sokaságon, minden ember tudatában volt az ünnepség jelentőségének s szíve mélyéig megilletődve figyelt Elnök Úr szavára. Megható érzés volt. Még kétszer teljesítettem a versenykiírást és ingyen voltam Kínában, de már a jó egészségnek örvendő férjemmel együtt. Csodálatos volt érezni, azt a szeretet, harmóniát a kínai emberek életében is, amit mi kicsiben nap mint nap megélünk. Szerencsés ember vagyok, mert a TIENS által nagyszerű, tisztalelkű embereket ismerhettem meg, akikkel öröm együtt lenni, együtt dolgozni. Szívből köszönöm a Bara Hotelben március 31-én irántam tanúsított sok-sok szeretetet! Köszönettel: Bíró Anna 8*-os tanácsadó 6 7

5 TALÁLKOZÁSUNK A TIENS-SEL Zimmermann Andrea 5*-os tanácsadó vagyok Székesfehérvárról. Családi vállalkozásban női szabadidőruhát gyártunk és forgalmazunk dolgozom 19 éve. Ez annyit jelent, hogy sem hétvége, sem szabadidő nem szerepel az életemben. Saját magam rabszolgájává váltam. Ennek azonban hamarosan véget vetünk! A TIENS-sel való találkozásomat azonban sok minden előzött meg Gyermekkoromban hirtelen és sokat nőttem, könynyen törtek a csontjaim. Majd jött a pajzsmirigy probléma, amit pattanásos arcbőr követett. Természetesen felkerestem különböző szakrendeléseket, ahol az orvosok a problémám igazi okát nem tudták megmondani. Erős gyulladáscsökkentőket szedtem évekig, ételallergiák jelentkeztek (glutén, tejfehérje stb.), később vékony- és vastagbélgyulladással ötvözve. Ennyi elég, igaz? Eljutottam egy nagyszerű orvoshoz, aki hő kamerás vizsgálattal megállapította, hogy igen ramaty állapotban vagyok. Ő az alternatív módszerek felé indított el, mely nem állt távol tőlem. Szerettem volna a szervezetem harmóniájának helyreállítására és a megelőzésre fordítani a figyelmet. Ez irányú érdeklődésem aztán elvezetett a különböző étrend-kiegészítőkhöz, majd a TIENS kiváló termékeihez. És ugye véletlenek nincsenek! Egy nagyon kedves ismerősöm Bujákiné Valika 6*-os tanácsadó, Dombóvárról meglátogatott. Beszélgetésünk alatt kitértünk az egészségügyi problémáimra, hiszen nem lehetett nem észrevenni. Meglátta nálam a TIENS termékeit és közölte velem, hogy évek óta tagja a cégnek. Másnap beszélt szponzorával, Gellért Ferenc 8*-os tanácsadóval és találkoztunk. áprilisában regisztráltam, ám először csak fogyasztóként voltam jelen. A termékekkel komoly eredményeket értem el. Az életminőségem rengeteget javult, jól érzem magam! Nekem személyes tapasztalatokra volt szükségem, hogy nyugodt szívvel hirdessem ezt a lehetőséget. Számos hálózat termékeivel próbálkoztam már, azonban a szintetikus anyagok elnyomták a jótékony hatást. A TIENS termékeknél viszont ilyet nem tapasztaltam. augusztusában, a TIENS születésnapján, Feri és csapata hazafelé utazva betértek hozzám. Feri tartott egy szenzációs bemutatót és végre meghallgattam a TIENS üzleti lehetőségét is. Ezután értettem meg kitűzőjükön a hetes számot. Ügyesen becserkészett, tudta mit, mikor és hogyan kell tennie. Ettől a naptól nem volt megállás. Minden héten bemutatókat szerveztem Feri segítségével és családom támogatásával. Első regisztráltam édesanyám és párom anyukája volt, akik a mai napig aktív tagok. Őket követték családi ismerősök, nagyon kedves barátok. Sokat köszönhetek nekik! Hittek és bíztak bennem! Köszönöm! A bemutatók mellett szemináriumokon vettem részt, könyveket olvastam. Novemberre 5*-os TIENS tanácsadó lettem. Mindössze három hónap alatt! Úgy, hogy azt sem tudtam mi fán terem az MLM február 26-án megtartottuk az első TIENS rendezvényünket Székesfehérváron. Ekkor már 50 fős csapatunk volt. Ez a rendezvény mindenkiben tudatosította, hogy jó helyen vagyunk. Egy családias, segítőkész közösség vett minket körül Kovács Zsuzsa és István Oroszlánjaink, Bukovics Zsuzsanna 8*-os tanácsadó, Gellért Feri és Kati felsőbb vezetőink, valamint közvetlen szponzoraink Bujákiné Va lika és Heni Nagyon szuper felső vonalunk van! Nagyon szuper csapatom van! Sok 3*-os és 4*-os tanácsadók, akik ből hamarosan sok 5*-os lesz! Végül, de nem utolsó sorban szeretnék külön köszönetet mondani Szobonya Olivér cég vezetőnek, aki mindig tartalmas szakmai segítséget nyújt a tréningek, képzések alkalmával, valamint Gellért Ferinek, aki példát mutat nekünk, és megtanított bennünket a másolódás erejére, fontosságára. A TIENS az életünk részévé vált! Zimmermann Andrea 5*-os tanácsadó augusztusában vettem részt az első TIENS bemutatón, melyre szponzorom, Zimmermann Andrea hívott meg. Tudta, hogy különböző hálózatokban próbálkoztam már többkevesebb sikerrel. Igaz, az első meghívásra nem mentem el, csak a másodikra, amikor volt kedves ismét meginvitálni. Akkor azt gondoltam eltöltök egy kellemes délutánt és még valami hasznosat is hallhatok. Hallottam is! Az akkori bemutatót, amelyet Gellért Ferenc 8*-os tanácsadó tartott, nagy figyelemmel hallgattam. Szimpatikusnak találtam a keleti filozófiát és medi cinát. Mindig is közel állt hozzám az egészséges életmód, amely szerint már évek óta próbáltam élni. Ott helyben kipróbálhattam és megtapasztalhattam, hogy milyen hatásosak ezek a termékek, készülékek. Nekem a TÜSI-harmo ni záló készülék tetszett a legjobban, melynek segítségével sikerült is optimalizálni az értékeket. Az elhangzott információk és a színvonalas termékek megfogtak. Tetszett a kiváló marketing, amely mindenkinek anyagi függetlenséget biztosít, amelyről később magam is meggyőződtem. Akkor ott beregisztráltam, amit nem bántam meg! Vajon megéri? Azt mondhatom igen! Itt sikeressé válhat, aki megérti a rendszer lényegét. Már van egy kisebb csapatom, akik szintén megértették, hogy az anyagi biztonság mellett mellékhatásként még egészségesebbek is lehetnek. Itt szeretném megköszönni szponzoromnak, Zimmermann Andreának és munkatársaimnak akikre büszke vagyok Bölkei Andrásnak, Danczné Polczer Timeának és Dittrich Tündének! És persze nem utolsó sorban férjemnek, aki mindenben segít és támogat, akik nélkül nem értem volna el ezt az eredményt! Igyekszem minél több ismerősömmel megosztani a megtapasztalt pozitív élményeimet a termékekről és azt a tudást, amit a képzések alatt tanultam meg! Pap Istvánné 4*-os tanácsadó Öt hónapja ismerkedtem meg a TIENSel. Többszöri unszolásra elmentem egy bemutatóra, mert kíváncsi voltam vajon mi lehet ez az üzlet, ahová azok a legjobb barátnőim hívnak, akiket soha semmilyen hálózatba sem tudtam bevonni! A termékek megfogtak és rögtön arra gondoltam, milyen jó lesz egészségesebben élni majd! Első látásra az üzleti lehetőség kicsit túl könnyűnek bizonyult, ezért kicsit hitetlenkedtem, hogy biztos úgy van-e és nem csupán ámítás? Rendszeresen kezdtem el látogatni az előadásokat, és megértettem, igen, ez igaz és ezt ÉN is meg tudom csinálni! A termékek bizonyítottak, ma már az egész családom fogyasztja és nagyon jó érzés, amikor hozzám fordulnak, hogy mivel tudnék segíteni. Ma már elképzelhetetlen, hogy bárhol is legyek, és ne kerüljön szóba a TIENS! BBS-en márciusban voltam először, ahol nagyon jól éreztem magam. Jó volt látni a sok felszabadult és jókedvű munkatársat, barátot. Hihetetlen, hogy milyen fantasztikusak a termékek, nagyon sok ember köszönheti a TIENS-nek a boldogabb, egészséges életet és az anyagi függetlenséget. Köszönöm szponzoraimnak, hogy megmutatták az utat, amely egy jobb jövőhöz vezet! Agócsné Fehér Éva 3*-os tanácsadó 8 9

6 AMIT ESZEL, AZZÁ LESZEL! Találkozásom a TIENS termékekkel a szokásos mó don történt. Engem is felhívott valaki, hogy megmutasson egy lehetőséget. Talán abban különbözött, hogy én már régóta kerestem a megoldást a megromlott egészségügyi problémáimra. Egyetlen cél lebegett előttem, hogyan tudnám visszaszerezni az egészségemet, és ha ez sikerülne, hogyan lehetne azt megtartani? Ugye hallottátok már a mondást: Aki keres, az talál! És lássatok csodát: ekkor hívott fel Dr. Titkos Attiláné Editke 6*-os tanácsadó, aki a TIENS termékeket ajánlotta. Örömömre kiderült, hogy éppen ezt kerestem (szerintem nincsenek véletlenek). Nyugdíjasként nagy örömmel sajátítottam el a tudatos, egészséges életmódhoz vezető alapokat. Engedjétek meg, hogy ezúton néhány saját tapasztalatot osszak meg a TIENS életemből. Itt tanultam meg, hogy immunrendszerünk gyengülésére, betegségeink kialakulására hatással lehet többek között: a rost szegény táplálkozás, a mesterséges adalékanyagok, színezők, tartósítók stb. a szennyezett ételek, mozgásszegény életmód, és a különböző környezeti tényezők. Mindezek következtében a szervezetünkben lévő hasznos bélbaktériumok elpusztulhatnak, helyüket más kórokozók (pl.: candida) foglalhatják el. Nem csak ezek ellen kell harcolni! Ajánlott a hasz nos bélbaktériumokat megvédeni, működésüket támogatni. Ahhoz, hogy legyen mit megvédeni, először helyre kell állítani azokat. Ha pedig helyreállítottuk, akkor megfe lelő táplálékot kell biztosítani számukra. Nap mint nap azt halljuk, hogy minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk, lehetőleg nyersen. De milyet? Ezeket mivel kezelik? (A citrom, a na rancs héját már régóta nem merjük felhasználni.) Nagy a veszély a nem megfelelően kezelt, nyers vagy félig átsült húsok, halak, zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek fogyasztása esetén is. Csak a jól átfőtt, átsült ételeket ehetjük. Kerüljük a hidegtálakat, tojásos, majonézes ételeket! A nyers zöldségeket, gyümölcsöket csak fertőtlenítő lemosás után fogyasszuk! Hogyan szabadítsuk meg táplálékainkat a szennyezettségektől? Van rá megoldás! A TIENS-nek és a modern technikának köszönhetően a mi háztartásunkba is bevonult a Gyümölcs- és zöldségtisztító készülék. Használatával fertőtlenítjük a zöldségeket, gyümölcsöket. Tovább eltarthatók, frissességüket hosszabb ideig megőrzik, finom, zamatos ízük élvezete már csak ráadás. Könnyedén szagtalaníthatjuk pl. a lábbeliket, de akár a konyha, a nappali vagy az egész lakás légtere is percek alatt fertőtleníthető, igazi friss, tiszta levegőt lélegezhetünk be. Mindezek az immunrendszerünkre is kedvezően hatnak. A szervezetünk tisztítására, salaktalanítására fogyasztott Chitosan kapszula, Digest tabletta, Dupla Cellulóz tabletta hatékonyságát erősíti, ha a készülékkel méregtelenített táplálékokat fogyasztunk. A hiányzó létfontosságú anyagokat (mikroelemeket, aminosavakat, vitaminokat, hasznos zsírsavakat) szintén a TIENS étrend-kiegészítő termékeinkkel pótoljuk. Például Kal ciummal, Cinkkel, Spirulinával. Magam és családtagjaim min dennapjaiban is rendszeresen ott vannak ezek a termékek. A pótlás után a szervezet egyensúlyának, harmóniájának biztosítására szolgál pl. az Omega-3 kapszula, a Cordyceps kapszula, a Ganoderma kapszula és társaik. A harmonizálást a TIENS Wellness gépekkel még hatékonyabbá tehetjük. Segítségükkel az időközben felvetődött problémákat, vagy az állandóan meglévőket tudtam megoldani. A Wellness a 21. század megatrendje. Ez az iparág egyre nagyobb forgalmat bonyolít le, dinamikusabban fejlődik, mint az élelmiszeripar. Egyszerűen mindenki szeretné jól érezni magát a bőrében. Szeretne egészséges és fiatalosabb lenni. A csí = életenergia az energiacsatornákon, meridiánokon keresztül kering, melyeken blokkok keletkezhetnek. Ekkor fájdalmat érzünk. Ha feloldjuk ezeket a blokkokat, a szerveink ismét elegendő energiához jutnak és így harmóniában, összehangolva fognak működni. A TIENS készülékek, eszközök ezt a feladatot látják el. Oldják a fájdalmas blokkokat, fokozzák az energia áramlását, a nyirok- és vérkeringést. TANÁCSADÓINK TOLLÁBÓL! Nagy kedvencem a TÜSI-harmonizáló készülék, hiszen a használata rendkívül egyszerű, mindig kéznél van. Fésülködésre használva pl. pezsdíti a fej bőrben a vérkeringést. A Chi gépre helyezve lábainkat relaxálhatunk, lazíthatunk. Kellemes ringatózás közben élénkíti a vérkeringést, javítja a szervezet oxigén ellátását. Tetőtől talpig a bölcsőtől akár a sírig is elkísérhetnek bennünket ezek a sokrétű, szuper termékek. Kell ennél több? Mindent megad a TIENS ahhoz, hogy megcélozzuk az emberi kor legfelsőbb határát egészségben, boldogságban. (Én a 121 évet céloztam meg!) Nem mindegy, hogy mivel táplálkozunk, és milyen kiegészítőket használunk nap mint nap. A TIENS minden lehetőséget biztosít nekünk: termékeket, jövőképet egy igazán EMBERI élet megvalósításához! Köszönöm Editke, hogy gondoltál rám egészséget és értékes, hasznos elfoglaltságot kaptam, és adhatok tovább a TIENS filozófiáját hirdetve. Kívánom mindenkinek, hogy tapasztalja meg, mi a hoszszú, egészséges élet titka! Garbac Istvánné 5*-os tanácsadó Kedves Tanácsadó! A TIENS Magazin folyamatosan helyt ad olyan beszámolóknak, amelyek a tanácsadók tevékenységét érintik. Különböző rendezvényekről, bemutatókról, szemináriumokról várunk fényképeket, beszámolókat, valamint motivációs és üzleti témájú írásokat is. Minden kedves írni szándékozó tanácsadónkat kérjük, hogy ezzel kapcsolatban először a struktúravezető Oroszlán szintű tanácsadójával egyezetessen. A tanácsadói cikkek korrektúrázásának, stilizálásának, lerövidítésének, valamint megjelentetésének elbírálási jogát fenntartjuk

7 magazin VI. évfolyam 5. szám május ÚJ MINŐSÜLŐK (2012. MÁRCIUSI ZÁRÁSSAL) ÚJ 3* TANÁCSADÓK Angel Éva (Budapest) Antalvári Istvánné (Székesfehérvár) Augusz János (Szeged) Bársony Józsefné Marika (Pécs) Bartos Blanka (Szeged) Benedekné Gosztonyi Hajnalka (Pápa) Bodor András (Sándorfalva) Bognárné Horváth Krisztina (Budapest) Botra Mihály Gáborné (Jászszentlászló) Id. Bölkei Andrásné (Sárosd) Csák Angéla (Dabas) Csonka Erzsébet (Budapest) Deák Gáborné (Hajdúböszörmény) Deme József (Budapest) Deméné Kóti Anikó (Püspökladány) Demeter Gabriella (Debrecen) Dénes Ottó (Pécs) Dittrich Tünde (Székesfehérvár) Dohány Csaba (Mezőkövesd) Dohány Józsefné (Mezőkövesd) Domokos Anett (Berettyóújfalu) Elek Sándorné (Nagyhalász) Éles István (Budapest) Farkas Ilona (Budapest) Filo Ottilia Melinda (Pécs) Géczi Ferencné (Budapest) Goda Frigyesné (Budapest) Gyallainé Hadházi Diana (Debrecen) Hajzer Tamás (Debrecen) Hegedüsné Botos Mária (Nyíregyháza) Horváth Gyöngyi (Zalaegerszeg) Horváthné Bencze Adrienn (Zalaegerszeg) Horváthné Harangozó Éva (Budapest) Hudák Zoltánné (Sajókeresztúr) Hunyadi Sándorné (Hajdúhadház) Huszti Erzsébet (Budapest) Iván Gábor (Celldömölk) Jánosik Anita (Miskolc) Juhász Norbert (Téglás) Kasza Zoltánné (Zalaegerszeg) Kasziba Zsuzsanna (Dombóvár) Kasztnerné Vékony Mária (Miskolc) Kelemen Margit (Budapest) Kiricsi Istvánné (Zalaegerszeg) Kiss Enikő (Zabar) TOP 10 SELLERS MAGYARORSZÁG MÁRCIUS Gratulálunk a hónap 10 legjobb értékesítőjének (Top Seller)! Adamóczki András Levente 7* (Debrecen) Dr. Kacsó Kornélia 7* (Debrecen) Lakatos Erika 6* (Körösladány) Nádházy Tamás 7* (Budapest) Nyerjákné Sári Róza 6* (Miskolc) CD PROGRAM Kovács Lászlóné (Kiskunmajsa) Kovács Róbertné (Miskolc) Kucsin Gézáné (Dunakiliti) Markó Péter (Szombathely) Marton Erzsébet (Békéscsaba) Matla Zoltán (Kőszárhegy) Matthesz István (Salgótarján) Méri Etelka (Budapest) Mészáros Ferencné (Miskolc) Molnár Lászlóné (Hajdúszoboszló) Molnárné Takó Ilona (Zalaegerszeg) Mozsik Ilona (Budakeszi) Murai Lászlóné Anita (Körmend) Németh Gáborné (Zalaegerszeg) Némethné Zsámboki Krisztina (Izsák) Oszlánszki Diana (Nyíregyháza) Péntek Dániel Gábor (Budakeszi) Pintácsi Sándor Tivadarné (Budapest) Pintérné Varga Emese (Püspökladány) Porkoláb Miklós (Érd) Pusztai Nikolett (Csongrád) Rácz János (Szeged) Rendek Gáborné (Lőrinci) Simon Attiláné (Érpatak) Slezák Antalné (Kiskunmajsa) Szabó Lajosné (Budapest) Szabó Valéria (Keszthely) Szaniszló Istvánné (Szeged) Szarkáné Farkas Rozália (Nyírbátor) Szécsi Edina (Szeged) Szele Anna (Dombóvár) Szemenyeiné Nagy Ildikó (Celldömölk) Támár József (Nyírbátor) Tóth Lászlóné (Tiszaújváros) Tóthné Molnár Anita (Nyíregyháza) Török Ildikó (Püspökladány) Tüskéné Herke Dezdemóna (Mélykút) Varga Zoltánné (Budapest) Vas László (Szeged) Vertetics Anikó (Budapest) Villányi Gergely (Győr) Záporné Benke Paula (Cegléd) ÚJ 4* TANÁCSADÓK Benke Zsuzsanna (Budapest) Bognár Anikó Zita (Budapest) Csukovitsné Séfer Klára (Budapest) Dankó Béláné (Encs) Deák Ferenc (Nyiregyháza) Domokos Lászlóné (Berettyóújfalu) Dömötörné Tóth Emese (Mekényes) Engediné Apró Rita (Szeged) Gera Lászlóné (Bordány) Halász Sándorné (Nyíregyháza) Hóbár Attiláné (Búcsúszentlászló) Ignáth Tamás (Debrecen) Kiss Renáta (Budapest) Kónya Ágnes (Csongrád) Lisztes Ramóna (Berettyóújfalu) Magyariné Juhász Andrea (Szeged) Magyarné Kelemen Gyöngyi (Dombóvár) Méhes László (Miskolc) Mezősi Anikó (Nyírbátor) Módos Helga (Sopron) Oláhné Hényel Dominika (Hatvan) Papp Józsefné (Debrecen) Pergerné Kovács Katalin (Balatonrendes) Pimbor Mária (Kiskunmajsa) Prém Brigitta (Magyarcsanád) Dr. Szabóné Dr. Rakuscsinec Katalin (Tomajmonostora) Székely Katalin (Debrecen) Szilágyi Beáta (Dombóvár) Szombath János (Kaposszekcső) Szoták Ferencné (Hernádszentandrás ) Támár Józsefné (Nyírbátor) Tóth Éva (Lenti) ÚJ 5* TANÁCSADÓK Jeneiné Bittman Erika (Berettyóújfalu) Kovácsné Fekete Borbála (Nyíregyháza) Lisztes Istvánné (Berettyóújfalu) Rákos Anna (Budapest) Szepsy Eleonóra (Szeged) Törzsök Tünde (Keszthely) ÚJ 6* TANÁCSADÓK Dr. Jákyné Dr. Mencser Mária (Szeged) Nyerják József (Miskolc) Sándorné Papp Emília (Debrecen) Petneházi Szilvia 6* (Körösladány) Sándor Zsolt 7* (Budapest) id. Sebestyén Balázs 7* (Budapest) Törzsök Tamásné 5* (Keszthely) Varga József 7* (Budapest) A fenti elismerés alapját a márciusi személyes teljesítmény adja a (legalább 780 PV). A március 31-i BBS-en debültáló TIENS CD programjának első kiadványa, melyet a résztvevők már ott meg is vásárolhattak, a SIKER 6 PONTJA, Szobonya Olivér cégvezető előadásában. Ez a CD program a TIENS tanácsadók sikeres üzletépítését kívánja támogatni. A havonta új CD-vel jelentkező sorozat első része 2 CD-t tartalmaz, melynek ára: 470 Ft. Elérhető a Tréning Központokban és Szponzor Pontokban! Iratkozz fel már most a Képzési Programra, hogy biztosan eljusson hozzád a következő hanganyag! 12

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

2016. június június 6.

2016. június június 6. 2016. június 1. 2016. június 6. GYŐRI ÉDES TERMÉKCSOMAG: Szalainé Koczó Erzsébet Juhász Edit (feldolgozás alatt) SZŐLLŐSI ISTVÁNNÉ Zoltán Oláh Czanik Beáta Szabó Veronika A Györgyné Barati Istvánné Botos

Részletesebben

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna

Név Város Nyeremény. Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna. Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Madár Ottóné Várpalota Pöttyös Tejsüti Párna Sudár Petra Balatonszabadi Pöttyös Tejsüti Párna Szűcs Endre Szárföld Pöttyös Tejsüti Párna Bencsik Mónika Sárvár Pöttyös Tejsüti Párna Berzlánovich Enikő Kőszeg

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09

700m 1. Mészáros Márta Ebes 03:23 2. Szűcs Nelli Ebes 04:09 A VII. SEBES FUTÓVERSENY VÉGEREDMÉNYE 2017.09.10 Ebes 2013-ban vagy később született lányok-bálint cseppek-táv 400m 1. Chrobák Bori Debrecen 02:26 2. Szűcs Fanni Ebes 03:25 3. Zsiros Sára Ebes 03:57 2013-ban

Részletesebben

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók

Részletesebben

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc

Két Keréken Békésben kerékpáros túramozgalom teljesítői. 1 Barna Krisztina Miskolc 1 Barna Krisztina Miskolc 1994.05.10. 1994.05.13. 2 Imregh István Miskolc 1994.05.10. 1994.05.10. 3 Pintér József 1955 Győr 1994.07.06. 1994.07.13. 4 Rácz Krisztián 1977 Békéscsaba 1994.05.01. 1994.08.30.

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége Tel.: 92/511-425 teszzeg@t-online.hu 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Fax: 92/312-240 Horváth

Részletesebben

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI

4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége 8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7. 4M HÁLÓZAT ELÉRHETŐSÉGEI Cím Telefonszám, fax E-mail Ügyfélfogadás Tel.: 92/511-425 Fax: 92/312-240 teszzeg@t-online.hu Horváth

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓ EREDMÉNYE 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár az országos döntıbe: 80 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Kovács Attila Rezner Józsefné 79 Gáspár Gergı Rezner Józsefné 73 Koltai Kadosa

Részletesebben

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak

Csecsemő- és kisgyermeknevelő felsőoktatási szakképzési szak Beosztás a 2015. június 17 19 között tartandó záróvizsgára Bizottság száma : 23. sz. Terem szám:, B épület 537. terem Záróvizsga időpontja: 2015. június 17. 8. 00 órától Balázsi Éva Kata Béres Nikoletta

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató

Név Telefon Mellék Ajtó E-mail Keller Anikó. 74/505-672 224 kellera@lab.hu igazgató TOLNA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA 7100, Szekszárd, Szent István tér 11-13. Honlapcím: http://kozig.tolnamegye.hu Központi tel.szám:74/505-600 Fax:74/415-686 e-mail: tolnakh-mk@lab.hu Név

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/507-458 Fax: 46/507-459 E-mail: mkk@mokk.hu Elnök: Dr. Kónya Katalin Elnökhelyettes: Dr. Petraskó István A Miskolci Közjegyzői Kamara

Részletesebben

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények

I. Szada Terepfutás km Nem szerinti eredmények 1 22064 LE SAUX Yann 1978 Budapest 01:46:16 2 22029 CSOMAI-KÜRTÖSSY Roland 1987 Pécel 01:47:09 3 1015 SZÁSZ Norbert 1978 01:51:30 4 22125 MOLNÁR István Péter 1975 Hatvan 01:55:48 5 1025 VARGA Zoltán 1970

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10.

38. Nemzetközi Rajkai Emlékverseny Debrecen október 10. 4 km női abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idő 1 770 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 16:41 2 750 Liene Puke 1988 0 Debreceni Egyetem 16:57 3 700 Hajdú Anna 1993 DSC-SI 0 17:10 4 533 Varga Krisztina

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján II. A dallam magva s l s m A. 1. a) Csön-csön, gyűrű 677, 677* b) Csipi-csóka 32, 33 a) b) 2. b) Érik a meggyfa 535 f) Egyéb 555 3. a) Fehér liliomszál 540, 541

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

Oszágos gyermekjóga órarend

Oszágos gyermekjóga órarend Oszágos gyermekjóga órarend Város - kerület Gyermekjóga oktató neve Kapcsolat Baja Uglik Szimóna uglikszimona@gmail.com Bakonynána Sándor Katalin nans71@gmail.com Balatonakali Meilinger Veronika veronika.meilinger@gmail.com

Részletesebben

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D

4. osztály. Felkészítő tanár(ok) neve. Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D. Sándorné Balla Judit Debrecen 45 D. Némethné Vida Erzsébet Szeged 45 D Iskola Göd Márkus Dávid Deák Gyöngyi Göd 46 D Eötvös József Általános Iskola Zalaegerszeg Bakó Zsombor Grófné Györkös Valéria Körmend 46 D Általános Iskola Szentes Takács Aletta Vass Renáta Szentes 46

Részletesebben

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum:

Tanári fogadóórák rendje. általános formátum: osztályfőnök Tanári fogadóórák rendje általános formátum: vezeteknev.keresztnev@egaaszod.hu Kérjük, hogy a tanár bejelentkezési email-címén szíveskedjenek bejelentkezni, legkésőbb az adott fogadóóra előtt

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.05.21. adatai 1 KZCS/14/12193369 PAIS-HORVÁTH SZILVIA 631 380 17 210,00 631 380 2 KZCS/14/12193377 ÁBRAHÁM LÁSZLÓ 422 420 14 500,00 422 420 3 KZCS/14/12193299 KEMÉNYNÉ NAGY ERIKA 493 326 9

Részletesebben

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév

Az Országos angol nyelvi verseny Vas megyei résztvevıinek a megyei fordulóban elért eredményei évfolyamonként 2011-2012. tanév A MEGYEI FORDULÓBA TOVÁBBJUTOTT TANULÓK 8. évfolyam Felterjesztési ponthatár a megyei fordulóba: 60 pont/100 pont NÉV ISKOLA TANÁR PONTSZÁM Molnár Krisztina Paragvári Utcai Általános Iskola, Juhász Ildikó

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

I. OXIGÉN NAGYERDEI MARATON 2010 Magyar köztársaság Senior Maraton Bajnoksága Kategóriánkénti Eredmények

I. OXIGÉN NAGYERDEI MARATON 2010 Magyar köztársaság Senior Maraton Bajnoksága Kategóriánkénti Eredmények Maraton egyéni férfi senior 35 1 971 Ónadi Imre 1971 HUN OXIGÉN KLUB 21:59 23:48 23:39 23:36 24:23 25:04 26:10 27:28 3:16:04 2 671 Takács György 1971 HUN HAJSZA SE 23:38 25:17 24:43 24:11 24:55 25:33 23:51

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03 min/km +00:00:00 2 56 MOLNÁR Zoltán 1998 00:38:58 00:38:05 00:39:17 01:57:09 01:56:21 51

Részletesebben

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória

Szolnok terep félmaraton Női Felnőtt Kategória. Szolnok terep félmaraton Női Senior 1 Kategória Női Felnőtt Kategória 1 Marosvári Márta 432 1:59:33 Cegléd 2 Jaczina Dóra 431 2:14:08 Ceglédi Arany Oroszlán Futóklub 3 Szabadi Andrea 435 2:20:22 Szolnok 4 Péntek Zsuzsanna 434 2:23:40 Szolnok 5 Nagy

Részletesebben

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE A 2016. augusztus 29-től 2016. szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE Hollán Ernő utca 30. 1. lh. földszint 4. szám alatti I. Horváthné Majer Gabriella piaci alapú lakbér vállalása II. Zsigmond

Részletesebben

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista

Szent László Napi futás. Szent László napi 10-es abszolút eredménylista 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km Férfi 1-2003 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Zsámbékfutás Félmaraton km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 35 év alatti 1 593 FARKAS Pál 1985 01:30:31.8 01:30:27.8 1 1 4:16 min/km +00:00:00.0 2 699 PINTÉR András 1996 01:33:36.5 01:33:33.8 3 3 4:24 min/km +00:03:05.9 3 609 HERCZEG Zoltán 1986 01:33:41.8

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti eredménylista. Férfi Férfi 1 475 VARJASI Dávid 1990 00:03:56 00:22:07 00:23:10 00:00:29 00:49:43 00:45:47 4:21 min/km 1 1 +00:00:00 2 384 ERDEI András 1987 00:03:57 00:22:49 00:24:45 00:00:24 00:51:56 00:47:59 4:34 min/km

Részletesebben

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Szent László Napi futás Szent László napi 10-es nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 2004+ 1 631 RÉVÉSZ Hunor 2004 00:31:36 00:31:58 00:00:30 01:04:05 48 77 6:06 min/km +00:00:00 2 188 BOTTÓ Balázs 2008 00:35:35 00:36:44 00:00:34 01:12:54 59 117 6:56 min/km +00:08:49 2018.06.24 13:25:59

Részletesebben

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány 7km F1 férfi 1 140 Riczu Balázs UFC 00:33:01 00:00:00 Tempo Sport Kft 1/ 13 2015-06-07 12:17:09 Helyezés Rajtszám Név Egyesület Idő Hátrány

Részletesebben

OKTATÁSI AZONOSÍTÓ HANGSZER TANÁR MEGJEGYZÉS hegedű Ács Ferenc Vörösmarty hegedű Ács Ferenc Gyöngyvirág utca 7-9.

OKTATÁSI AZONOSÍTÓ HANGSZER TANÁR MEGJEGYZÉS hegedű Ács Ferenc Vörösmarty hegedű Ács Ferenc Gyöngyvirág utca 7-9. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ HANGSZER TANÁR MEGJEGYZÉS 72947163713 hegedű Ács Ferenc Vörösmarty 72781508958 hegedű Ács Ferenc Gyöngyvirág utca 7-9. 78265828051 hegedű Ács Ferenc Gyöngyvirág utca 7-9. 72874976246

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT

NEM NYERTES PÁLYÁZÓK febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT NEM NYERTES PÁLYÁZÓK 2016. febrár 8. és február 22. között kiírt KÖLTSÉGELVŰ LAKÁSPÁLYÁZAT Ssz. Név 1. Bakos Zoltán 2. Bakos Zoltán 3. Bakos Zoltán 4. Bakos Zoltán 5. Balog Csaba 6. Balog Csaba 7. Balog

Részletesebben

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Bocskay Vince Régió igazgató Igazgató (22) 548-901 (22) 316-270 kdr.igazgato@apeh.gov.hu

Részletesebben

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1 név cím hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U 35 17015/1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U 33 17015/2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U 27 17018 MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U 9 17019/1 GEDEI GYULA GYÖRGY MESTER U 11 17019/2 GEDEI ANIKÓ

Részletesebben

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő Drogprevenciós-egészségfejlesztési - Pályázati téma Pályázati azonosító Pályázó neve Szakterület -7442 Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési -7452 Márton Andrea Drogprevenciós-egészségfejlesztési

Részletesebben

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: , KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: 340-011, fax: 540-044, E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2016. október 24-i ülésére Tárgy: JELENTÉS

Részletesebben

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8.

Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax E-mail Irsz. Helység Cím Fazekas Jánosné dr. igazgató (42) 503-350 (42) 503-214 ear.igazgato@apeh.gov.hu 4400 Nyíregyháza Szabadság tér 7-8. Gáll Eszter Adó-

Részletesebben

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz, 2016-2017 Megye: KOLOZS Körzet: Kolozsvár, Bálványosváralja és Szék 5. osztály 1. Bajnóczi Zsolt Bucur Tünde János Zsigmond Unitárius Kollégium Kolozsvár

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7. Sorszám Település KSH-és megyekód 1. Bagamér 0920011-HB Bagamér i Közművelődési 2. Balmazújváros 0902918-HB Lengyel Menyhért i Nyilvános könyvtár neve címe vezetője Kossuth u. 5. 4286 Dózsa Gy. u. 1. 4060

Részletesebben

VI.Szigetköz Minimaraton

VI.Szigetköz Minimaraton 2009.05.03. Táv : 16 km Abszolút eredmények 1. 33. Major József 1979 0:52:57 2. 10. Garami Árpád 1966 0:55:22 3. 71. Görözdi Máté 1983 0:57:34 4. 153. Sándor Csaba 1985 0:58:58 5. 6. Varga Csaba 1965 0:59:51

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága

Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága Veszprém Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221

Részletesebben

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13.

39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen november 13. 39. Nemzetközi-Rajkai Emlékverseny Debrecen - 2011. november 13. 4 km nıi abszolút Hely Rajtsz. Név Szév Klub Egyetem Idı 1 660 Rakonczai Beáta 1977 NyVSC 0 14:02,1 2 480 Kácser Zita 1988 Szolnoki MÁV

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Linda, Gabi, Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy július 6-án 9 órakor a megadott teremben jelenjetek meg. Aki még nem fizetett tandíjat, kérjük, hogy vagy a teljes

Részletesebben

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály

Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Veszprém Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály Szervezet Név Beosztás, feladatkör Telefon Cím: 8200 Veszprém, Jókai Mór u. 3-5. Telefon: 88/593-220 Fax: 88/593-221 vemkh.tarsadalombizt.foglalkoztatas@veszprem.gov.hu

Részletesebben

V. KRISTYÁN ZSUZSA EMLÉKVERSENY 2012

V. KRISTYÁN ZSUZSA EMLÉKVERSENY 2012 Páros eredmény serdülő ifi Egyesület: Név: Név Teli Tarol Össz. Teli Tarol Össz. Totál Össz. Össz név fa fa össz. teli tar. 1 Szombathely Horváth Rozália Polgár Károly 360 148 508 378 202 580 1088 738

Részletesebben

,,Tele vagyunk fiatallal,,

,,Tele vagyunk fiatallal,, t a v a s z t ó l õ s z i g,,tele vagyunk fiatallal,, Vakáció, szabadidõ: mindannyiunk iskolája! A nyári, a családi, közösségi idõtöltés, a táborok, minden, ami nem az iskolában, nem a televízióban, nem

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Vásárlói vélemények Vásárlói vélemények termékeinkrõl: A lentebb idézett - vásárlóink által adott - beszámolók hitelességét alá tudjuk támasztani. A bõvebb adatok teljes név, cím, telefonszám a szerkesztõségünkben

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM

KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA futónaptár.hu 10 KM KTF TRAIL, RÉSZLETES EREDMÉNYLISTA 2016. futónaptár.hu 10 KM Összesített eredmények: Helyezés Név Rajtszám Teljesítés ideje 1. Varga József 322 00:40:43 00:00:00 2. Hajduska Balázs 320 00:44:22 00:03:39

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

HUNfoglalás - D-Beach, Domonyvölgy 1 kör km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1098 SZABÓ Benjámin 1998 01:43:51 Tiszavasvári 7 6 10:23 min/km +00:00:00 2 1153 MAKÁDI Balázs 1997 01:52:39 9 8 11:15 min/km +00:08:47 3 1091 SCHÜRLEIN Andor 2000 01:59:53 Soltvadkert

Részletesebben

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás Jelentkezési űrlap Megye: Kolozs Körzet: Osztály: 2. osztály 1. RUFF BRIGITTA SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 65 94 2. BIRÓ ANDOR SĂLĂJAN MÁRIA Báthory István Elméleti Kolozsvár 29 64

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék

4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani

Részletesebben

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019

Eged Futás és Érsekkert Körök 2019 Eged abszolút férfi 1 35 TÓTH Norbert 00:55:38 00:00:00 2 86 SZUROK Bal?zs 01:00:13 00:04:34 3 24 KORMOS Krisztián 01:01:15 00:05:36 4 108 JENES Zoltán 01:03:54 00:08:15 5 89 MARCZIS Dávid 01:05:05 00:09:26

Részletesebben

KIRENDELÉSI NÉVJEGYZÉK POLGÁRI ÜGYBEN DEBRECEN

KIRENDELÉSI NÉVJEGYZÉK POLGÁRI ÜGYBEN DEBRECEN DEBRECENI ÜGYVÉDI KAMARA 4026 Debrecen, Péterfia u. 46. sz. I. em. Telefon: 06-52-416-398, 06-52-533-265, 06-52-533-266 E-mail: debreceniugyvedi.kamara@upcmail.hu Honlap: http://www.debreceniugyvedikamara.hu/

Részletesebben

7Km összetett eredmény:

7Km összetett eredmény: 7Km összetett eredmény: Helyezés Rajtszám Név: Idő eredmény: Tempó: Nem: 1 296 Zvekan zsombor 0:28:21 04:03 Férfi 2 166 Vörös Attila 0:28:51 04:07 Férfi 3 401 Kárpi Róbert 0:28:54 04:08 Férfi 4 664 Csorba

Részletesebben

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői

Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Szent László 33 teljesítménytúra teljesítői Indulók száma: 76 fő, teljesítette: 72+1 fő Rsz. Név Sz. év Lakhely Rajtidő Célidő Menetidő 1 Takács Tibold 1967 Budapest 9:05 17:27 8:22 2 Takács Tiboldné 1967

Részletesebben

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38

Észak-Alföld.xls. 1. oldal, összesen: :38 Szum 0 0 A B C D E F Irodalom, nyelv és helymatematika és fizika Számítástechnika Történelem Összesen Elérhető: 00 00 00 0 Elért maximum: Bejutási határ: 0, Beküldési határ: Beküldött dolgozat: 0 0_Irinyi

Részletesebben

Sorszám Név Munkakör Képesítés. gyógypedagógiai asszisztens

Sorszám Név Munkakör Képesítés. gyógypedagógiai asszisztens Sorszám Név Munkakör Képesítés 1. BRENNER ÁRPÁDNÉ gyógypedagógus logopédia,tanulásban 2. BUNCZOM EDINA gyógytornász 3. CSÉPLŐNÉ KÁLDI BEÁTA gyógypedagógus pedagógiája szakos általános iskolai tanár orosz

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport "A" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport A kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Dunaújváros Vasvári Pál Ált. Isk. 38,000 37,500 38,500 114,000 2 Nagykanizsa Zrínyi Miklós-Bólyai János Ált. Isk. 37,900 37,800 37,800 113,500 3 Szombathely Zrínyi Ilona Ált. Isk.

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó

Győrújbaráti Terepfutás km Terepfutás abszolút eredmények Absz Hely. R.sz. Név Nem Bruttó cél Diff. Tempó 1 162 LEDVAI András Férfi 00:27:57 00:00:00 3:59 p/km Férfi 1996-1999 1 Férfi 1 2 128 TAKÁCS Dávid Férfi 00:28:43 00:00:46 4:06 p/km Férfi 1976-1980 1 Férfi 2 3 160 GERLEI Máté Férfi 00:28:47 00:00:50

Részletesebben

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév

III. éves tanító szakos hallgatók beosztása VMT csoportos tanítási gyakorlat névsora B-TAKG017 2013/2014. tanév II. félév Szakvezető: Szakter Zsuzsa Tantárgy: angol VMT Ideje: hétfő 10-12:35 óra Helye: 4. d osztály ANATABF.SZE Antal Anett angol BERTABF.SZE Bertalan Renáta Melinda angol DEETABF.SZE Deák Erzsébet angol KIVTAAF.SZE

Részletesebben

Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület

Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület Rendezı: Paksi Atomerımő Rt. és Sportegyesület Nıi egyéni Helyezés Név Csapat Teli/1. Tar./1. Teli/2. Tar./2. Teli Tarol. Összesen 1. Nagy Adrienn TITÁSZ Rt. 176 60 162 66 338 126 464 2. Kelemen Gáborné

Részletesebben

Helyezettek Szövegértő verseny évfolyam

Helyezettek Szövegértő verseny évfolyam 1. évfolyam Elérhető maximális : 89 pont Helyezés Tanuló neve Versenyzők száma: 13 fő Elért Iskola neve, felkészítő neve 1. Pálfi Dániel 84 Gábor Áron Ált. Isk. (Zalaapáti) Óváriné Halász Mária 2. Borsos

Részletesebben

Matematika 5. és 7. évf. verseny

Matematika 5. és 7. évf. verseny Mohay Lili 5 ált. iskola Bánlakiné Németh Ildikó Dr. Béres József 1. Körtvélyessy László 5 ált. iskola Pártos Péterné Nyelvű 2. Wang Anna 5 ált. iskola Borsos Irén Óbudai Nagy László 3. Antók Etele 5 ált.

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

2. évfolyam Pontszám: 56

2. évfolyam Pontszám: 56 Töprengő matematika verseny eredményei 2018. március 8. 2. évfolyam Pontszám: 56 Helye NÉV Pont Felkészítő tanár 1. Szolnoki Péter 53 Thúry Tamásné Szabó Lőrinc 2. Török Balázs 48 Petőné Gál Erika Vörösmarty

Részletesebben