2012.évi szöveges beszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2012.évi szöveges beszámoló"

Átírás

1 2012.évi szöveges beszámoló A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának Egyesülete 2010.Szeptember.08.-án tartotta alakuló ülését. Tizenhárom tag mondta ki a az újjáalakulást. Alapszabályában is rögzítette hogy az ben alakult Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztálya jogutódjának tekinti magát. Felvállalja hagyományai ápolását és kötelességeit. A Komárom Esztergom Megyei Bíróság Pk /2010/6 ügyiratszám alatt "MTEEO"-t 1811.sorszám alatt nyilvántartásba vette. Az egyesület közhasznúsági fokozata : " Közhasznú Szervezet " Bírósági és Ügyészségi hiánypótlások után a bejegyzés május hó 09.napján jogerőre emelkedett. Az egyesület a gazdálkodási tevékenységét ezután kezdte el. Az alábbiakban a meghirdetett programjainkat közöljük. Mivel a társaság nem jogi személyként a jogerőre emelkedés előtt is együtt túrázott beszámolónkban a es évet együtt értékeljük. Gazdasági tevékenységünk alapja a tagdíj. A es év gazdaságilag teljesnek tekinthető. Adatai a pénzügyi beszámolóban találhatók. Fő célkitűzésünk hogy a túrázás mellett a gazdálkodási tevékenységünk is megfeleljen a mai követelményeknek. Komoly segítségnek tekintjük hogy egy képesítéssel rendelkező túratársunk Szabóné Juhász Veronika önkéntes munkában felvállalta az egyesület könyvelését az induló időkre. Segítségével az a célunk hogy gördülékeny szervezeti és gazdasági hátteret biztosítsunk " Közhasznú " tevékenységünknek, és felnőjünk a a pályázati követelményekhez. Ugyancsak sokat segít a szervezeti munkában hogy szintén önkéntes munkavégzéssel Kuti István készített egy honlapot az egyesület számára. Elkövetkező feladat hogy ezt minden témában feltöltsük és bővítsük. Az év egyik örvendetes eredménye hogy bővültek " Turista "kapcsolataink. Az Erdélyi Kárpát Egyesület kolozsvári csoportjából Nagy Lajos vezette felejthetetlen erdélyi túránkat. Honlapunk túrabeszámoló rovatának ékessége ez az esemény. Hazai turista szervezetek közül a Magyarországi Kárpát Egyesület Pestkörnyéki Osztályát segítettük esztergomi teljesítménytúráján,amiből szorosabb együttműködés lett. Tervünk hogy az általuk szervezett hagyományos " Bazilika " teljesítménytúrát összekapcsoljuk az Esztergom Vaskapui Brilli Gyula menedékház ünnepségeivel. Szeretnénk ha az általunk szervezett " Pozsonyi Csata " helyszíni ünnepségeit és túráját is közösen rendezhetnénk. Egyesületünk az MTE Esztergomi Osztályaként csatlakozott az MTSZ-hez ben az egyesületnek 22 fő tagja van. A kezdetekhez képest történt egy kis lemorzsolódás, többek között:

2 sajnálatos haláleset, tagdíj fizetési nehézség költözködés valamint egyéb okokból. A meglévő csapat az alábbi önkéntes munkát végzi/végezte az egyesületben: Kassai Kálmán, osztályvezetés,túra vezető, ünnepség-összejövetel szervezető, elnökségi tag, személy szállítás, szoborral kapcsolatos teendők, stb. Sterk Teréz: énekkart szervezett a vaskapui ünnepségre, küldött, Mészáros Árpádné: vaskapui ünnepség bogrács előkészítés, szobor körüli tisztogatás, küldött Haászné Marton Zs.: Egyesületi pénztáros, szobor körüli munkák, küldött Borz László: vaskapui ünnepségben való szereplés, küldött Dr. Gráf Zoltánné: MTE ellenőrzési bizottsági tag, küldött Muraközy Tamásné: osztály pénztáros, MTE ell. biz.vezetője, képeslap-hűtőmágnes terjesztője /Vár, Utazási iroda, Vaskapu/, küldött Haraszti Zsuzsanna: túra vezető, küldött Holop Árpád: személy szállítás, szobor körüli teendők, virág intézése Thuri Ede: bogrács főzés, küldött Kuti István: honlap készítés, karbantartás, túra vezető, küldött Valovics László /külsősként/: híradás készítése, küldött Szabóné Juhász Veronika: könyvelés Holló László: pecsét készítése számítógéppel, EO anyagának feldolgozása könyv formátumhoz, küldött Egyesületünk eseményeit az alábbiakban foglaljuk össze. Pirossal jelöltük ünnepeinket, zölddel hagyományos túráinkat, kékkel pedig a résztvevők számát. Minden Kedves MTEEO tagot, családtagját ismerősét megkülönböztetett szeretettel várunk meghirdetett programjainkra. Továbbiakban túráinkat bárki népszerűsítheti, Tagtársakat toborozhat. Szervezeti életünk gördülékenyebbé tétele érdekében MINDEN HÓ UTOLSÓ CSÜTÖRTÖKÖN KÖZÖTT OSZTÁLYÉRTEKEZLETET TARTUNK A VASKAPUI BRILLI GYULA MENEDÉKHÁZBAN Találkozás ESZTERGOMBAN A KOLPING ISKOLA ELŐTT ( PETŐSI S. U. ) 16, között Közösen megyünk föl autókkal a menedékházba. Aki később jön maga gondoskodik a feljutásról Állandó napirendek: - tagdíjbefizetés ig - elkövetkező túrák, aktuális problémák megbeszélése, egyebek Az éves programot mindenki megkapja mail-en vagy papíron kérés szerint. A programok pontosítása,a havi összejöveteleken történik. Az esetleges változások miatt érdemes előzőleg érdeklődni a túravezetőnél.. Honlapunk még nincs teljesen kész de már részlegesen üzemel Az idei évtől a túráinkon az aktuális,gombákat, gyógynövényeket figyelemmel kísérjük, megismertetés és szedés céljával

3 es TÚRATERV beszámoló. JANUÁR Január 20. Péntek Boldog Özséb-túra Nehézség: nehéz Útvonal: Esztergom Barát-kút Pilisszentlélek Pilisnyereg Kéményszikla Hármas barlang - Klastrompuszta - Kesztölc Túratáv: 25 km Túravezető: Kassai Kálmán 06/ Találkozás: Esztergom, Galagonyás út elején, a keresztnél csatlakozás: Esztergom buszvégállomás Pilisszentlélekre induló busznál Költségek: buszköltség szentlélek Vissza: Kesztölcről autóbusszal A programon ebben az évben három túratársunk,négy külső csatlakozó vendég és hagyományosan a Magyar Pálos Rend Tartományfőnöke Bátor Botond és két Pálos Testvér vett részt. Január 19. Csütörtök Boldog Özséb megemlékezés Szent Adalbert közp P. Bátor Botond előadása Szentmise a kápolnában Koszorúzás Boldog Özséb szobránál A programon tíz túratársunk és harminc vendég vett részt. - Január 28. Szombat Teréz-túra Nehézségi fok: nehéz Útvonal: Esztergom (busz: egyénileg) Kopár csárda (gyalog) Pilisszántó Klastrompuszta Pilisnyereg Pilisszentlélek - Barát-kút - Esztergom Túratáv: 28 km Túravezető: Schőnviszky László Találkozás: Kopár csárda ( Esztergom autóbusz pu kor induló Bp-i járat) Költségek: buszköltség Érkezés : óra között a Galagonyás úti kereszthez. A programon négy túratársunk és huszonkilenc vendég vett részt. Február 2. Február 4. Szombat Találkozás : Gyalog az FEBRUÁR Csütörtök Gyertyaszentelő Boldogasszony napja A Magyar Szent Korona meglátogatása Esztergom vasútállomáson jegypénztárnál. Vonattal Bp. Nyugatiig. Országházig a Szent Korona és az Országház megtekintése Séta a Dunaparton a Sziklakápolnáig,annak megtekintése

4 Indulás haza: körül a Bp.Nyugatiból A programon tizenkét túratársunk és huszonhárom vendég vett részt. Február 19. Vasárnap Szentléleki patak völgye Nehézségi fok: közepes Útvonal: Pilisszentlélek - Esztergom Túratáv: 13 km Túravezető: Haraszti Zsuzsanna Találkozás: Buszvégállomáson Dobogókőre induló busznál Költségek: buszköltség kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt. A kijelölt pótnapon sem engedte a tavaszi jég és a hó hogy megtartsuk. Február 26. Vasárnap Technikai nap Indulás: Esztergom buszvégállomás Szentendre felé Útvonal: Búbánatvölgy Barát forrás Búbánatvölgy -Vaskapu Túratáv: 12 km Túravezető: Kassai Kálmán Találkozás: Esztergom autóbusz pu. Szentendrei busznál Költség: buszköltség Nyolc tóratársunk és négy vendégünk volt. Előremutató kapcsolat alakult ki vendégeinkkel az " Ákos palota " mint történelmi emlékhely gondozása tekintetében. MÁRCIUS Március 18. Vasárnap Visegrád-Apátkúti völgy-pilisszentlászló Nehézség : Közepes Útvonal : Esztergom-Visegrád busszal-gyalog Apátkúti völgy-pilisszentlászló- Lepence-busszal Esztergom Túratáv : 18 km Túravezető : Kassai Kálmán Találkozás : Esztergom autóbusz Pu. Haza : körül Tíz túratársunk és hat vendég vett részt Március 21. Szerda Tavaszi napforduló. Napfelkelte kor Március 24. Szombat Száz katona-túra, koszorúzás az emlékműnél Nehézségi fok: könnyű Senior túra Útvonal: Esztergom (busszal) - Búbánat-völgy-Katonai emlékmű- Csókás kő- Zamárd tető-búbánatvölgy buszmegálló-esztergom busszal Túratáv: 8 km Túravezető: Haraszti Zsuzsa Találkozás: Esztergom buszpályaudvar szentendrei busznál Költségek: buszköltség Vissza: Búbánatvölgy, busszal Hat túratársunk tíz vendégünk vett részt az Esztergom Város Baráti Egyesületével közössen rendezett megemlékezésen. Március 26 Hétfő Gyümölcsoltó boldogasszony ünnepe

5 Március 29. Csütörtök Havi összejövetel Március 31. Szombat Medvehagyma szedés Nehézségi fok: könnyű Útvonal: Esztergom Bajnai elágazás busszal- tovább gyalog Pusztamarót környéke vissza gyalog a Hazaérkezés: óra között busszal Bajnai elágazásig -busszal Esztergomba Túratáv: 8 km Túravezető: Kassai Kálmán Találkozás: Esztergom autóbusz pu. Tizenkettő túratársunk és nyolc vendég volt velünk. ÁPRILIS Április 8. Vasárnap Húsvéti határkerülés I. Nehézségi : Nehéz Útvonal : Galagonyás úti kereszt-diósvölgy- Barátkút-Ugró út-maróti gerinc- Hideglelős kereszt-búbánatvölgyi buszmegálló Túratáv : 16 km Turavezető : Kassai Kálmán Találkozás : Galagonyás úti keresztnél Vissza : Busszal Búbánatvölgyi buszmegállóból Három túratársunk és három vendég volt velünk. Április 9. Hétfő Húsvéti határkerülés II. Nehézség : Könnyű Útvonal : Esztergom-Búbánatvölgyi buszmegálló busszal gyalog Dunapart kerékpár út - Prímás sziget - Kisduna töltés Pataktöltés Galagonyás úti kereszt Túratáv : 12 km Túravezető : Kassai Kálmán Találkozás : kor Esztergom buszvégállomás,vagy kor Búbánatvölgyi buszmegállónál Haza : körül Hat túratárs és két vendég járta végig az utat. Április 22. Vasárnap Vaskapui turistaház alapkőletételének évfordulója,bográcsozás,gyermekprogramok. Ebben az évben már a részlegesen megnyitott Menedékház adott otthont a megemlékezésnek. Tizennégy túratársunk és húsz vendégünk vett részt. -3- Április 25. Csütörtök Havi összejövetel MÁJUS Május 1. Kedd Zarándoklat Márianosztrára Nehézség : könnyű Útvonal : Esztergom ( busszal)-maróti rév-komp (szobra )-Márianosztra (gyalog ) vissza Szobi révig-busszal Esztergom

6 Ebéd : Menü a Hangulat étteremben Táv : csak oda 7.5 (oda vissza 15 km) Találkozás : Buszvégállomáson Érkezés : Kb. 17 órakor Túravezető : Kuti Istvánt Három túratársunk és tizenegy vendégünk volt. Május 13. vasárnap Túra a Getére Nehézség: közepes Indulás : Egom buszpályaudvar Úny felé induló busznál ( Tokod pincékig ) Vissza : délután Csolnokról Túravezető : Haraszti Zsuzsa Tizenöt túratársunk és öt vendégünk volt. Május. 19. Szombat MTE Éves közgyűlés Május 27. Vasárnap Éjszakai túra Pilisszentlélekre Nehézségi : nehéz Útvonal: Esztergom, Galagonyás út Barát-kút Pilisszentlélek (busz) Esztergom Túratáv: 14 km Túravezető: Kassai Kálmán Találkozás: Galagonyás út elején, a keresztnél; vissza: Pilisszentlélekről busszal Költségek: buszköltség Kerékpáros változat: Esztergom-Pilisszentlélek-Pilismarót-Esztergom Indulás: Galagonyás úti kereszt Szükséges: védősisak, mellény, lámpa Részletek Haraszti Zsuzsától A gyalogos verzión hét túratárs és tíz vendég vett részt. A kerékpárosok hatan voltak,ebből három vendég. Május 31 Csütörtök Havi összejövetel JÚNIUS Június 2. Szombat Trianoni megemlékezés Zebegényben Részletek kidolgozás alatt. Túravezető: Haraszti Zsuzsanna Kerékpáros csapatunk három fővel és három vendéggel tették meg az utat. Június 16. szombat Budaszentlőrinc,Budakeszi vadaspark. Indulás : Vonattal vagy autókkal. Túravezető : Haraszti Zsuzsa Hét túratárs és nyolc vendég volt atúrán. Június 21. Cütörtök Napéjjegyenlőség. Napfelkelte Június 24. Vasárnap Keresztelő Szent János születésnapja. Turistabot kiválasztása a természetben,,a természet felkérése a

7 felnevelésre,az előző évi botok felavatása éjszakai virrasztás után,napfelkeltekor a Duna parton Részletek Kassai Kálmántól Tizenkilenc túratársunk és hat vendégünk táborozta át az éjszakát,várta meg a napfelkeltét és szentelte fel túristabotját. Június 28. Csütörtök Havi összejövetel Június 30. Találkozás : Szombat Indulás a Pozsonyi csata helyszínére Budapest Keleti pu. Vonattal Pozsonyba Párkány vasútállomás. Vonattal Pozsonyba( Pozsony érkezés vonattal-gyalog Dévény ( 8 km ) a vár és az ezer éves határ megtekintése Dévény-Haimburg hajóval ( 5 Eu ) - gyalog Bád Deutsch -Altenburg ( 4 km ) ősi temető szállás elfoglalás JÚLIUS Július 1. Vasárnap Megemlékezés a Pozsonyi csata évfordulóján a csata helyszínén tett túrával Nehézség: Közepes Útvonal : Bád Deutsch Altenburg-Hainburg-Dunapart- Pozsony Túratáv : 20 km Találkozás : kor a szálláson Túravezető : Kassai Kálmán Haza : kor Pozsony vasúti főpályaudvarról-párkányba -Budapestre érkezés körül Esztergomba ( vonatjegy 7-10 euró ) Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt a túra elmaradt. Július 2. Sarlós Boldog Asszony ünnepe Július 8. Vasárnap Holdvilágárok Nehézségi : Közepesen nehéz Útvonal: Esztergom autóbusz pu.-két bükkfa nyereg-átszállás-kiskovácsigyalog-holdvirág árok-lajos forrás- Köhegy-Szentendre Túratáv : 18 km Túravezető: : Haraszti Zsuzsa Találkozás Esztergom autóbusz pu. Vissza : óra körül Nyolc túratárs és hat vendég járta végig a túrát. Július 21. Szombat Magfalva meglátogatása ( előkészítés alatt ) Cak 3013-ra kaptunk időpontot a vendéglátóktól. Július 26. Csütörtök Havi összejövetel -5 -

8 AUGUSZTUS Augusztus 4. Szombat Orbáncfűszedés Indulás : Egom buszpályaudvar kesztölci busznál Útvonal : Kesztölc -Klastrompuszta Vissza : Kesztölc buszforduló Túravezető : Kuti István Tít túratárs és két vendégünk volt a tgyűjtésen. Sajnos az értékes gyógynövény nagyon ritkán fedte fel magát előttünk. Augusztus 15. Szerda Nagyboldogasszony körút Indulás : Egom. buszpályaudvar dobogókői busznál Nehézség : Közepes Útvonal : Pilisszentlélek- Boldogasszony tető- Erdei boldogasszony-ráróhegy-maróti gerinc- Képesfa-Fárikút- Vaskapu -Esztergom Érkezés : 16.óra körül Esztergomba Túravezető : Kassai Kálmán Tizennégy túratárs és négy vendég járta végig a gyönyörű utat. Augusztus Részvétel a MOGY-on (előkészítés alatt ) Két túratárs és egy vendég vett részt. Augusztus 30. Csütörtök Havi összejövetel SZEPTEMBER Szeptember 8. Csütörtök Kisboldogasszony Szeptember 16. Vasárnap Klastrompusztai Pálos nap meglátogatása Nehézség : nehéz Útvonal: Esztergom Barát-kút Pilisszentlélek Pilisnyereg Kéményszikla Hármas barlang - Klastrompuszta Kesztölc Túratáv: 25 km Túravezető: Kassai Kálmán Találkozás: Esztergom, Galagonyás út elején, a keresztnél csatlakozás: Esztergom buszvégállomás Pilisszentlélekre induló busznál, vagy: Pilissyzentlélek Pálos romok; Program : Szabadtéri szentmise. Szentbeszédet mond Bátor Botond a Magyar Pálos Rend Tartományfőnöke. Falunap Klastrompusztán és Kesztölcön vissza: Kesztölc, Négy túratárs járta végig a Pálosok útját. Szeptember 21 Őszi napforduló. Napfelkelte Szeptember 27. Csütörtök Havi összejövetel Szeptember 30. Vasárnap Somszedés az Árpádvárnál

9 Nehézség : Könnyű Találkozás : Esztergom autóbuszpályaudvar Dobogókőre induló busznál, busszal a ( Barátkút parkolóig ) Vissza : busszal vagy gyalog Tizenegy túratárs kereste a somot,sajnos nagyon csekély termés volt az évben. -6- OKTÓBER Október 7. Találkozás : Vasárnap Turista avató és megemlékezés a vaskapui Magyarok Nagyasszonya szobornál Márta panziónál gyalogosan indulunk Vaskapuba Megemlékező műsor koszorúzás a szobornál. Tizenöt túratárs és huszonkettő vendég volt ott megemlékezésünkön. Október 23 Kedd Strázsahegy Nehézség : Könnyű Találkozás : Esztergom Buszpályaudvar Dobogókőre induló busznál Busszal Barátkút parkolóig Vissza : Kertvárosból busszal vagy gyalog Túravezető : Haraszti Zsuzsa Tizenkettő túratárs és hét vendég járta végig az utat. Október 27. Csütörtök Havi összejövetel Október 28 Vasárnap Zarándoklat Márianosztrára (gyógynövénygyüjtés ) Feltámadási jel hozás, Márianosztráról.. Részletek kidolgozás alatt. Túravezető : Kuti István Három túratárs és három vendég vitte a jelvényt. NOVEMBER November 4 Technikai nap. Ákos -Barát forrás tisztítás. Kilenc túratárs szorgoskodott a forrástisztításnál. November 17 Technikai nap Vaskapu,szobor környékének tisztítása. Tizenegy túratárs végezte az őszi nagytakarítást. November 29. Csütörtök Havi összejövetel

10 DECEMBER December 1 Szombat Adventi koszorúkészítés Nehézség : Könnyű Túratáv : 6 km Útvonal : Esztergom kórház parkoló-vaskapu és környéke-esztergom Találkozás: kórházparkolónál Túravezető: Kassai Kálmán Vissza : 16 óra körül Hat túratárs és hat vendég kötött koszorúkat December 21 Péntek Téli napforduló Pilisszántó. Napfelkelte Nehézség : Közepes Túratáv 12 km Útvonal : Esztergom- Pilisszántó autóval- gyalog Csillagösvény - Trézsi kút -Mária pad - Zsivány sziklák - Dobogókő busszal-esztergom Találkozás : Esztergom kórház parkoló Vissza : Dobogókő Négy túratárs és nyolc vendég járta végig a gyönyörű téli napon a távot.. December : 27 Kedd Évzáró túra Indulás : Nehézségi fok: Túratáv : Útvonal : Egom. buszvégállomásról szentendrei busszal Könnyű 9 km Esztergom buszvég.-búbánatvölgy busszal, Zamárd hegy- Ákosbarát forrás- Holop kút-vaskapu. Turistabot kiválasztása, kivágása. Évzáró összejövetel Nagy örömünkre a szép idő és a felújított Menedékház szép emléket adott huszonegy túratársunknak JANUÁR 1. KEDD MÉRLEG NAPI TÚRA Indulás : kor Galagonyás úti kereszttől. Nehézség : Laza könnyű Túratáv : 7 Km. Útvonal : Galagonyás út - Orbán kápolna-csurgó kút -Nagy-Szémon- Vaskapui Brilli Gyula Menedékház - Magyarok Nagyasszonya szobor- - Hármas szikla -Babits út Érkezés : Kedvünk és tehetségünk szerint 15 óra körül. Túravezető: Kassai Kálmán Nagyon jól sikerült ez az első mérleg napi túra. Kilenc túratársnak és hat vendégnek adott szép élményeket.

11 BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN TÚRATÁRSUNKNAK ISTEN ÁLDÁSÁVAL Kassai Kálmán

2011.évi szöveges beszámoló

2011.évi szöveges beszámoló 2011.évi szöveges beszámoló A Magyar Turista Egyesület Esztergomi Osztályának Egyesülete 2010.Szeptember.08.-án tartotta alakuló ülését. Tizenhárom tag mondta ki a az újjáalakulást. Alapszabályában is

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

5/2009. számú körlevél

5/2009. számú körlevél 5/2009. számú körlevél Tirol Hintertux(2004) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. szeptember 5-6. ( szombat - ) vasárnap

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

1/2011. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 1/2011. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2011. január 1. szombat Újév. Az év első délutáni sétájára

Részletesebben

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve

BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve BKV-ELŐRE SC.Természetjáró Szakosztály CIN-BORA CSOPORT & CIN-Bora Túracsoport 2013.évi túraterve 1sz.Túra: Börzsöny Április 20. Szombat Távolság:23km Szint:780m Nehézségi fok: Nehéz Útvonal:Királyrét-

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014.

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 4/2014. számú körlevél 2014. júliusi augusztusi programkiírás Fontos tudnivalók:

Részletesebben

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012.

Január. 001. Kb. 002. Kb. 003. Kb. 004. 005. Kb. 006. Kb. 007. Kb. 008. Kb. 009. 10km 50m 9.00 Moszkva tér. 010. Kb. 011. Kb. 012. Január Dát. Részletes útvonal Szám: Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 03. (szombat)budai hegyek: Csillebérc, Makkosmária Budakeszi erdő,virágvölgy,mezei Mária háza kivülről,himnusz

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 1 / 8 2009. 08. 19. 17:37 Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu 2009. évi túrák tervezetei I. negyedév hónap nap "A" túra túravezető

Részletesebben

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

4/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 4/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Fontos tudnivalók: Mint minden évben, idén is lesz nyári szünet.

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

BOLDOGASSZONY PAPUCSA

BOLDOGASSZONY PAPUCSA BOLDOGASSZONY PAPUCSA TERMÉSZETJÁRÓ EGYESÜLET FELSŐTÁRKÁNY 2011. ÉVI TÚRATERVEZET A világban minden mozog - kezd el hát te is! - 2 - TÁJÉKOZTATÁS A Boldogasszony Papucsa Természetjáró Egyesület vezetősége

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése Helyszín: Későbbi kiírás szerint BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.06. Budapesti Középfokú Tájékozódási Túrabajnokság: Silvanus Kupa Silvanus SE Információ: www.tajbpbajn.x3.hu 10.06. Természetismereti kirándulás Helyszín: Budai-hegység Apáthy-szikla 10.06.

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016.

Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Mecsek Egyesület Ifjúsági osztály 2016. Közösségi szolgálat Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános iskolája és Sportiskolája Tájékoztató anyag az iskola

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ

IV. NEGYEDÉV BTSSZ tagszervezeti aktivisták továbbképzése BTSSZ IV. NEGYEDÉV 10.03. Őszi túrázói tanfolyam (elméleti oktatás) 3 10.05. Autóbuszos túra a Mátra-hegységbe Helyszín: Mátra-hegység Túrázók Baráti Köre Természetjáró Egyesület Utazás: autóbusszal Információ:

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át!

Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Kedves Túratársak! A 2011-évi Egyesületi Találkozónkat a királyréti szállás foglaltsága miatt EGERben tartjuk 2011. 09. 23-tól 25-ig 3 egész napon át! Jelentkezés a Találkozóra Koszovácz Erzsi/Zsebinél

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA

CIN-BORA TÚRACSOPORT 2012. ÉVI TÚRANAPOK 2012. ÉVI TÚRAPROGRAMJA 2012. ÉVI TÚRANAPOK JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS H 2 9 16 23 30 6 13 20 27 5 12 19 26 K 3 10 17 24 31 7 14 21 28 6 13 20 27 SZ 4 11 18 25 1 8 15 22 29 7 14 21 28 CS 5 12 19 26 2 9 16 23 1 8 15 22 29 P 6 13 20

Részletesebben

2011. szeptember október havi programkiírás

2011. szeptember október havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2011. számú körlevél 2011. szeptember október havi programkiírás 2011. szeptember

Részletesebben

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER

A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY II. félévi és a JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE SZEPTEMBER A POSTÁS SE TERMÉSZETJÁRÓ SZAKOSZTÁLY 2019. II. félévi és a 2020. JANUÁR, FEBRUÁR, MÁRCIUS HAVI TÚRATERVE 1 SZEPTEMBER 01., 08., 15., 22., 29. Vasárnap. KÖNNYŰ TÚRÁK A BUDAI HEGYSÉGBEN 01. Vasárnap. TÚRA

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás

6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 6/2013. számú körlevél 2013. november december havi programkiírás Felhívás, értesítés,

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 1. 02.08. Téli Túra az Alföldi Kéken Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba 2. 03.15. Petőfi Emléktúra Mezőberény Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi

Részletesebben

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka SZÁLLÁS Szolgáltatások: 18 db meleg vizes tusoló, 18 db WC, mosdók főzési lehetőség, mosogatók áram-csatlakozók (220 V) szabadtéri tűzrakóhely,

Részletesebben

Éves munkaterv 2011/2012

Éves munkaterv 2011/2012 Éves munkaterv 2011/2012 Tanítási Tanítási Napló nap hét Naptári nap Esemény szerinti Képzések Szülői Egyéb sorszáma sorszáma esemény estek augusztus 27. Szombat augusztus 28. Vasárnap augusztus 29. Hétfő

Részletesebben

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan

Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás a szervezés alatt lévő őszi családi hétvégéhez kapcsolódóan 1145 Budapest, Pétervárad utca 5. Mobil: +36-20-341-4930, +36-20-415-7793 Irodai telefonszám: +36-1-312-5042 Fax: +36-1-283-3208 E-mail: info@goe.org.hu Web: goe.org.hu Kedves GOE tagok! Tárgy: Tájékoztatás

Részletesebben

MUNKATERV. a 2012-es évre

MUNKATERV. a 2012-es évre 1 BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2012-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

2018/2019-es tanév rendje (programok) Augusztus. 22. szerda

2018/2019-es tanév rendje (programok) Augusztus. 22. szerda 2018/2019-es tanév rendje (programok) 2018. 08. 30. Augusztus Szeptember Október 22. szerda 9.00 10.00 Alakuló értekezlet Munkaközösség-vezetők értekezlete Munkaközösségi értekezletek (időpontja munkaközösségenként

Részletesebben

2011. Január Február

2011. Január Február 2011. Január 5. (szerda) Polgári Kör klubfoglalkozás (Cs. M. H.) 16.00 9. (vasárnap) Doni hısök megemlékezése 10. (hétfı) Nyugdíjas Klub klubfoglalkozás (Cs. M. H.) 15.00 20. (csütörtök) Ökomenikus imahét

Részletesebben

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi kertek - Nagy-Zug - Petőfi Emlékmű - (Koszorúzás) Boldishát Tücsökhalom

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet

Unilever Tömegsportegyesület Programtervezet Unilever Tömegsportegyesület - 2017 Programtervezet 01.01 Szilveszteri buli Budapesten szórakozás Program: hangulatkeltő szilveszteri kvíz, hangulatfokozó fergeteges DJ. zenét Csihák Laci és barátai biztosítják

Részletesebben

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

5/2010. számú körlevél. GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 5/2010. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Köszönjük a Vértesi Barangolások segítő csapat résztvevőinek

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

sportzarándoklat Tatabánya - Esztergom - Budapest 2 napos futó zarándoklat Életforma, közösség, spiritualitás

sportzarándoklat Tatabánya - Esztergom - Budapest 2 napos futó zarándoklat Életforma, közösség, spiritualitás sportzarándoklat Tatabánya - Esztergom - Budapest 2 napos futó zarándoklat Életforma, közösség, spiritualitás Mária Maraton 2017 kiemelt napok meghívás Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a

Részletesebben

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T

H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T H E G Y E K V Á N D O R A I T U R I S T A E G Y E S Ü L E T 2017/2 Berda József Barangolókhoz Ha dühödten zuhog az égi csapadék, még akkor is megyünk! Már várnak a hegyek. Boldog barangolók, hajrá a szabadba!

Részletesebben

III. NEGYEDÉV. július eleje

III. NEGYEDÉV. július eleje III. NEGYEDÉV július eleje Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Természetjáró Diákok Országos Találkozója TFSZ Információ: www.tfsz.hu 07.05-07. Alföldi Kék túra 3. szakasz Helyszín: Kelet-Alföld,

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2019 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja 3. Horgászbörze 25. Március 5. Március 14. 17:00 16.00 Lőrincze L. Ált. iskola Téltemető

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés 2005 MISKOLCZI BORBARÁTOK TÁRSASÁGA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 3527 Miskolc, Besenyõi u. 8. www.miskolciborbaratok.hu 2 Tartalom 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás központi költségvetési

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

Nitrátérzékeny területek Komárom-Esztergom megyében

Nitrátérzékeny területek Komárom-Esztergom megyében Komárom-Esztergom megyében ESZTERGOM Pilismarót Bana Kerékteleki Bársonyos Réde Tárkány Ászár KISBÉR Bakonyszombathely Bakonybánk Hánta Ácsteszér Csatka Koromla Süttő NYERGESÚJFALU Dömös KOPPÁNYMONOSTOR

Részletesebben

Tájékoztatás: 06 (1)

Tájékoztatás:   06 (1) Sítúra Bizottságunk síszezonban minden kedves sporttársat, érdeklődőt kortól függetlenül szeretettel vár. Az eseménynaptárban szereplő túrák az időjárási és hóviszonyoktól függően bővülhetnek, vagy elmaradhatnak.

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/

Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.hu/ Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 5/2015. számú körlevél 2015. szeptember október havi programkiírás Elnöki

Részletesebben

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye

Április. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. Dát. Részletes útvonal. (m) Ideje Helye Április 01. Normafa,Makkosmária,Budakeszi Mezei Mária háza Himnusz Emlékmű(az út megszakitható)szép Juhászné 033. Kb.. Tel:319-4265 04. (szombat)űröm: (Kápolna,Katolikus templom)és a déli tanösvény szakvezetéssel.

Részletesebben

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok)

2015/2016-os tanév rendje (tanítási napok) 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 aug. h k sze cs p sz v h szept. k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze cs p sz v h k sze 1 5 10

Részletesebben

2016/2017-es tanév rendje (programok)

2016/2017-es tanév rendje (programok) Augusztus Szeptember Október 23. kedd 9.00 Alakuló értekezlet 24. szerda 9.00 Munkaközösségi értekezletek 25. csütörtök 9.00 Javítóvizsgák 29. hétfő 9.00 Szent Liturgia / Nyitó értekezlet Tanári lelki

Részletesebben

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora

Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola 6.b osztályának nyári tábora PROJEKT MEGHÍVÓ ISKOLA: Albertfalvi Don Bosco Katolikus Általános Iskola és Óvoda AZ ESEMÉNY: Egészségnevelő túrák, táborok, kirándulások, túraszakkörök DÁTUMA:2015.06.22-26. Az Albertfalvi Don Bosco Katolikus

Részletesebben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben

K i r ándulások 2008. II. negyedévben K i r ándulások 2008. II. negyedévben Ideje Helye utazási költség Áp r i l i s 2. 5. 5 9 12 Normafa, Csillebérc, Irhásárok, Gazdagrét Budai hegység Csacsi rét, Makkosmária, Mária szurdok, Budakeszi Visegrádi

Részletesebben

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70)

IV. NEGYEDÉV. BTSSZ Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) IV. NEGYEDÉV október Idényzáró közös főzés Helyszín: Későbbi kiírás szerint Kerékpártúra Bizottsága Információ: Pál László 06 (70) 212-5555 10.01. Budapesti Középfokú Tájékozódási Bajnokság: Silvanus Kupa

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2007.

Közhasznúsági jelentés 2007. Közhasznúsági jelentés 2007. LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

Akikre büszkék vagyunk. (2018)

Akikre büszkék vagyunk. (2018) Akikre büszkék vagyunk. (2018) 2018. szeptember 08-án rendezte a Magyar Természetjáró Szövetsége Szövetség Verőcén a Természetjárók Fesztiválját Itt került sor a Fejér Megye Természetjárásáért kitüntetések

Részletesebben

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise

középiskolai megemlékezés péntek V. István Napok; 3 generációs intézményi találkozás - EFOP hétfő Pedagógusnap Szent Gellért szentmise PROGRAMNAPTÁR () 2017. szeptember 09.01. péntek Tanévnyitó VeniSancte 09.04- Befogadás (csoportszintű) 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály 09.08. péntek Mária- Szűz Mária ált. isk. születése Kisboldogasszony

Részletesebben

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat

Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat Tanítási nap Dátum Naptári nap Óra Feladat 2016.08.22 hétfő 2016.08.23 kedd 2016.08.24 szerda 2016.08.25 csütörtök 2016.08.26 péntek 2016.08.27 szombat 2016.08.28 vasárnap 2016.08.29 hétfő 2016.08.30 kedd

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

6/2009. számú körlevél

6/2009. számú körlevél Dachstein - 2009 6/2009. számú körlevél GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu 2 FONTOS! Olvassátok el az utolsó oldalt!

Részletesebben

Thomán István utca / Bosnyák tér

Thomán István utca / Bosnyák tér 112 autóbusz menetrend és vonal térkép 112 Thomán István utca / Bosnyák tér Váltás Teljes Weboldal Nézetre A 112 autóbusz vonal (Thomán István utca / Bosnyák tér)5 útiránya van. Az átlagos hétköznapokon

Részletesebben

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége. Magyar Delegáció beszámolója a. 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról

Magyar Máltai Lovagok Szövetsége. Magyar Delegáció beszámolója a. 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról 1 Magyar Máltai Lovagok Szövetsége Magyar Delegáció beszámolója a 2013.06.24. 2014.06.23. közötti időszakról A Delegáció jelenlegi létszáma: 78 fő, (46 %) a teljes létszám 168. Az elmúlt évben elhunyt

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.

Közhasznúsági jelentés 2008. Közhasznúsági jelentés 2008. LENA Leányvári Nagycsaládosok Egyesülete 2518. Leányvár, Kálvária utca 69. Adószám: 18613425-1-11 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Közhasznúsági bejegyzés száma:

Részletesebben

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Tavaszi programok

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Tavaszi programok PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tavaszi programok 2012. március - május. 1. Március 3: Börzsöny Csúcsai: Gál-hegy Hegyes-tető A túra útvonala: Kismaros Gál-hegy Törökmező Kövesmező Hegyes-tető Szent Mihály-hegy

Részletesebben

Szabad program, játék. Uzsonna

Szabad program, játék. Uzsonna BUDAPEST KÖRNYÉKI KIRÁNDULÁSOK: Négy napos kirándulások: Szállás teljes ellátással: 3800Ft/fő/éj - Szállás: 2000 Ft /fő/ éj - Étkezés: reggeli: 140 Ft tízórai: 140 Ft ebéd: 810 Ft uzsonna: 140 Ft vacsora

Részletesebben

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016

HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 HEGYESHALOM NAGYKÖZSÉG R E N D E Z V É N Y N A P T Á R 2016 Időpont Helyszín Megnevezés Közreműködik Koordinálja Január 19. Vasúti emlékmű A németek kiűzésének napja, megemlékezés Német Nemzetiségi Január

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35

Település Táv. (km) Útirány Össz táv. Öreg-tó Club Hotel (recepció) Indulj az 1-es számú főút felé 1,48 Úny 41,93 Únyon 0,07 0,07 0,42 42,35 Tatán Tarjánban Szomoron Dunazug 202 ITINER (TEL.: +3630 393 27 17) Az első ellenőrzőpontig (Dág) 0,23 kerékpárút (a főúttal párhuzamos) 0,3 1,99 (balra tarts a buszmegállónál) 35,86 1,2 (kerékpárút vége)

Részletesebben

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal.

Időpont: szeptember (péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Időpont: 2017. szeptember 22-24.(péntek-vasárnap) 1 NAP SZABI! Utazás: különbusszal. Szállás: panzióban, Boga-telepen, 2-3-4 személyes zuhanyzós szobákban. Étkezés: közös boltolás, félpanzió a szálláson.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA

KETTŐS KÖNYVVITELT VEZETŐ SZERVEZETEK EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA HÓD HONISMERETI TÚRAEGYLET közhasznú szervezet MTE SZENTENDREI OSZTÁLYA H 2000 Szentendre, Halász u. 1. H 2001 Szentendre, Pf. 188. drótposta beckhod@t-online.hu honlap www.hodhte.hu www.kohegyihaz.hu

Részletesebben

2014. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát.

2014.  Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. " Igazi turista: aki a természetet, a vele való harmóniát élvezi és ezért teljesítményre is képes, legyőzve az akadályokat, legyőzve önmagát. /Benedek István: Csavargás az Alpokban/ 2014. Pécsi Sport Nonprofit

Részletesebben

Július TUDNIVALÓK. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. (m) Ideje Helye. Dát. Részletes útvonal

Július TUDNIVALÓK. Hiv. Szám: Táv (km) utazási költség és túravezető. (m) Ideje Helye. Dát. Részletes útvonal K i rá n d u l á so k 2 0 0 9. I II I. n eg y e d é v b e n Július Dát. Részletes útvonal Szint Találkozás (m) Ideje Helye utazási költség és túravezető 01. (szerda)budai hegyek:budakeszi Korányi szanatórium,szilfa

Részletesebben

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20)

II. NEGYEDÉV Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység BTSSZ TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) II. NEGYEDÉV 04.01. Természetjáró Alapismereti Gyakorló túra 1 Helyszín: Budai-hegység TUTI Információ: Buzás Károly 06 (20) 477-6467 04.01. Medvehagyma túra Helyszín: Gerecse-hegység Várpalota Gyalogtúra

Részletesebben

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút

PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET. Kárpátok Bércein Vándorút PESTKÖRNYÉKI KÁRPÁT EGYESÜLET Tájékoztató Kárpátok Bércein Vándorút 2013. július 19 augusztus 4. Általános tudnivalók: A Kárpátok Bércein Vándorút programunk keretében idén a Kárpátkanyar és a Keleti-Kárpátok

Részletesebben

Beszámoló. Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt. az Ister-Granum ETT részére. A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva

Beszámoló. Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt. az Ister-Granum ETT részére. A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva Beszámoló Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt az Ister-Granum ETT részére A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva Feladatok áttekintése Sorsz feladat 1. előzetes nyomvonal-felmérés

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

2/2016. számú körlevél Mottó: és majd megjön a tavasz

2/2016. számú körlevél Mottó: és majd megjön a tavasz GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Sütő u. 46. 2/5. Adószám: 18482571-1-07 www.gyongyvirag-te.hu 2/2016. számú körlevél Mottó: és majd megjön a tavasz 2016. március 1. kedd Közgyűlés

Részletesebben

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés

sz. esemény / téma időpont 1. Névadó ünnepély Félévi értekezlet Tantestületi kirándulás, csapatépítés A tanítás nélküli munkanapok időpontjai, felhasználása 1. Névadó ünnepély 2017. 10.12. 2. Félévi értekezlet 01.29. 3. Tantestületi kirándulás, csapatépítés 04.04. 4. Tanulmányi kirándulások 05.31. 5. DÖK

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

2/2011. számú körlevél

2/2011. számú körlevél 2/2011. számú körlevél 2011. márciusi áprilisi programkiírás GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Adószám: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Tisztelt Túratársak!

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,

Részletesebben

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat)

Duna-Tisza köze Autóbuszos program március 22. (szombat) Duna-Tisza köze Autóbuszos program 2003. március 22. (szombat) Szalkszentmárton: Nyakvágó csárda: Pusztavacs: Tápiószele: Jászberény: Aszód: Petöfi Múzeum múzeum Magyarország közepe, emlékhely Blaskovics

Részletesebben

Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról

Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Tájékoztató a 2 napos futózarándoklatról Mi a Mária Maraton szakasz futózarándoklat? Európa egyedülálló eseménye kerül megrendezésre a Mária Úton: ultramaraton-futók és kerékpárosok teljesítik a Mariazelltől

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,

Részletesebben

TELEFONOS INFO: Blaskó István Káldi Géza

TELEFONOS INFO: Blaskó István Káldi Géza A BÁNKI DONÁT TERMÉSZETBARÁT EGYESÜLET, KÖZHASZNÚ SZERVEZET, (AJKA, BRÓDY U. 2) 2017. FEBRUÁRI TÚRÁI HONLAPUNK: www.bdte.hu E-MAIL: bankite@freemail.hu TELEFONOS INFO: Blaskó István +36-20-578-7168. Káldi

Részletesebben

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM

REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM REGIMENT VETERÁNOK KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG BUDAPESTI NYUGÁLLOMÁNYÚAK KLUBJA NEMZETBIZTONSÁGI TAGOZAT PROGRAM 2014. január 1. december 31. BUDAPEST Békés, boldog Eredményekben gazdag Új

Részletesebben

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15.

VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. VESZPRÉMI LENGYEL NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Szabadság tér 15. Szám: KOZP/921/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2016.

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

Szülői engedély-babits Diáknap szombat 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés

Szülői engedély-babits Diáknap szombat 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés 01 Kirándulás a János hegyen az Erzsébet kilátóba, majd libegőzés Tanárfelelős: Lakihegyi György tanár úr Találkozás 8.10 majd indulás Újpest Központból 8:15 Túra a Széchenyi hegyen és a Normafán, majd

Részletesebben

TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN

TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN TÚRÁK STÁJERORSZÁGBAN AZ EISENERZ-HEGYSÉGBEN 2017. július 13-16. Szervező: Csuka István túravezető (Győri Vasutas Természetjáró Egyesület) Utazás: 50 személyes modern autóbusszal Időpont: 2017. július

Részletesebben

XXVII. Kandó Kálmán Nyári Egyetem július Székesfehérvár

XXVII. Kandó Kálmán Nyári Egyetem július Székesfehérvár XXVII. Kandó Kálmán Nyári Egyetem 2016. július 9-18. Székesfehérvár 2016. július 9. szombat 9 00-18 00 Érkezés, szállás elfoglalása 2016. július 10. vasárnap. 7 00-8 00 Reggeli 9 00-12 00 Székesfehérvár

Részletesebben