Elhagyták fészküket. A tartalomból:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elhagyták fészküket. A tartalomból:"

Átírás

1 2013. május 17. KÖZÉRDEKŰ ÖNKORMÁNYZATI LAP XIV. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Középiskolai ballagás Elhagyták fészküket A középiskola végzős diákjai számára május 4-én szólalt meg utoljára az iskola csengője. A ballagókat, miután megkapták tarisznyáikat, végigballagtak az osztálytermeken, majd a szakiskola és a gimnázium épületét elhagyva a főtérre vonultak, ahol a Kunszentmártoni Fúvószenekar kísérte lépteiket. Elsőként Csík Jánosné igazgatónő adta át búcsúzóul gondolatait: - Alig két héttel ezelőtt a Nagykun Diák Sportviadal versenyzői sorakoztak fel Kunszentmárton főterén, most a végzős diákok köszönnek el az iskolától, a várostól. Mindkettő olyan esemény, ahol az elért eredmény a fontos, mégis jelentős a különbség. Az igazgatónő megszerzett ismereteik elmélyítésére kérte a ballagókat, hogy az előttük álló vizsgákon a legjobb teljesítményt nyújtsák, hiszen ez határozza majd meg egész jövőjüket. Csík Jánosné olyan alkalomnak nevezte ezt a napot, melyen a diákok megköszönhetik családjuk éveken át tartó támogatását, és jó szívvel emlékezhetnek vissza tanáraikra. Ne kérdezd, merre visz az út, A válasz biztonságot úgysem nyújt,nem tudja senki, hogy hová érkezel, Magadtól indulj egyszer el! Bródy János gondolataival Balogh Alexandra búcsúzott a végzősöktől. Sindel Edit osztályfőnökként engedte útjára szavaival tanítványait. Beszédében felidézte az első találkozást és a nagybetűs élethez vezető út együtt töltött szakaszait. A tanárnő Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gondolatait idézte: - A tanár, a nevelő a bajnok mellett csak egy edző, a bér a izetés, kenyér, táplálék tarisznyádban, de igazából az út, a kibontakozás a fontos!... majd így folytatta beszédét: - Mi nem járhatjuk a ti utatokat, azt nektek kell megtenni. Amit mi tehettünk, tiszta lelkiismerettel mondhatom kollégáim és a saját magam nevében is, megtettük értetek. Igyekeztünk segíteni benneteket, megtanítani mindazt, A tanárnő gondolata és a cikk a 2. oldalon folytatódik Falakon a művek, sorok között az épp alkotó alkotók, színpadon a zenészek. Művészetoktatás Napja 2. old. A tartalomból: Ára:150 Ft - Beszámoló a testületi ülésről 3. old. - Vállalokozói fórum 4. old. - Sebők Jánosra emlékezünk 5. old. - Megemlékezés a Redemptio napján 6. old - Kórustalálkozó 6. old. - Nagykun Diák Sportviadal 8. old. - Labdarúgás, kézilabda, horgászat 12. old Végre a régi - új helyen! Hosszú várakozások után a megújult környezetben fogadják a betegeket a szakrendelő dolgozói. A felújított Városi Szakorvosi Rendelőbe, az eddig megszokott szakrendelések mellé átköltözött a tüdőgyógyászat is. A fülorr- gégészeti, a kardiológiai, a szemészeti és az urológiai szakrendelések, melyek új szolgáltatásként lépnek majd be, még nem kezdték meg működésüket. -h-

2 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 2 amire szükségetek lehet. Féltő szeretettel körülvenni titeket, hogy minél erősebbek legyetek, amikor elhagyjátok a fészket. - Nem is olyan régen még minden csak a jövő zenéje volt, mostanra pedig emlékek sorozata az itt eltöltött idő idézte fel az együtt töltött diákéveket Ponyokai Laura. Örömteli és szomorú érzés végzősnek lenni, mert a búcsúzás mindig nehéz, még akkor is, amikor maga az ünnepelt int búcsút. Biztos, hogy kellene bele egy nagy adag kitartás, mert bárhova kerültök az életben, erre biztos mindig szükség lesz. Hűség és őszinteség is kellene bele, hogy mindig legyen elég erőtök ne csak a céljaitok, hanem a szeretteitek mellett is kitartani. A szakmai képzésben részt vevő diákok közül a legjobbak szakmai tanulmányi versenyeken mérethetik össze tudásukat. Ebben a tanévben Marosi Dániel kőműves tanuló ötödik helyezést ért el az országos Szakma Sztár Versenyen, ezáltal mentesül a szakmai vizsga letétele alól. Bihari Csilla, Kengyel Nikolett, Doba Mónika, Gágyor Antal egy, Kálmán Tamás két szakmai vizsgamodul letétele alól kapott felmentést. A zászlóátadást követően Tokár Nikolett intézett búcsúszavakat a végzősök felé: - Ma átadtuk nektek a tarisznyát. Benne van a pogácsa, a névsor, egy kép emlékeztetőnek. Az ünnepség végén a tanárok útjukra engedték tanítványaikat, majd felcsendült a Szózat. Hemrik Krisztina Most, amikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy. Tandori Dezső: A damaszkuszi út Művészetoktatás Napja Kunszentmártonban Művészetek találkozása A fenti idézetet tekintette mottójának a két művészeti iskola a Rajziskola és a Zeneiskola -, akik fennállásuk 17. évét ünnepelték a Bartók-teremben. Maga az idézet adta ennek a délutánnak a gondolatmenetét, mit jelent és van-e még olyan, hogy ugyanúgy, mint mindig, s minek van legfőbb ideje. Brachna Irén drámapedagógus ezekre adott választ saját munkájából merítve, hisz amellett, hogy a művészetoktatás szakértője, a szarvasi művészeti iskola igazgatója is. Így nem csak a bürokrácia oldaláról ismeri a gondokat, hanem napi tapasztalattal is rendelkezik. Az ő meglátásait egészítették ki vendégeink is, akik érkezésükkor leírták, szerintük minek van legfőbb ideje. Köszönjük, hogy komolyan vették, s gyönyörűséges gondolatok születtek! Az elmúlt évben a Zeneiskola tanárai választottak egyegy alkotást a Rajziskola tanulóinak munkáiból, s ahhoz kerestek zeneművet vagy a helyszínen improvizáltak. Már akkor megfogalmazódott a pedagógusokban, hogy idén pedig zenére történjék a helyben alkotás. Ez a forma sokkal nehezebb, hisz a gyerekeknek előtte meg kellett ismerkedni a zenedarabokkal, hogy arra rögtönözni tudjanak. A közönség között ülve születtek a szebbnél szebb graikák, így vált közös élménnyé az alkotás. A felcsendülő zenedarabok, népdalok tették teljessé azt az élményt, melyet a zene és a képzőművészet évezredes kapcsolata nyújthat számunkra. Bartók, Debussy, Vivaldi, J.Strauss művei mellett a kiállított graikák, festmények, tűzzománcok egy év termése megismételhetetlenné tették ennek a délutánnak a varázsát, melynek hírét magukkal vitték a vidékről - Jászberény, Jászapáti, Mesterszállás, Tiszakürt érkezett rajztanárok, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének tagjai és a Rajziskola régi tanárai. A két művészeti iskola egész évben függetlenségét, önállóságát megőrizve dolgozik, alkot, azonban a Művészetoktatás Napján teljesednek ki igazán, amikor egymásnak kezet nyújtva, a másikban lévő értékeket kiemelve, felmutatva egészítik ki egymást. Álljanak itt azon gyerekek nevei, akiknek volt bátorsága az alkotás intimitásából kilépve megmutatkozni: Balázs Alexandra, Bódi Nikoletta, Sarkadi Erika, Szűcs Borbála. Árvai Viktória, Balogh Zsói Zoé, Farsang Réka, Kovács Alexandra, Lengyel Laura, Liszkai Nikolett, Szabó Zsanett, Tóth Viktória, Vereb Dóra. Bíró Richárd, Csákvári Laura, Grund Patrícia Ella, Kiss Anna, Kiss Petra, Sipos Zoltán, Szabó Dominik András, Tóth Armand Kevin, Tóth Fruzsina. Bódi Barbara, Farsang Emese, Kovács Anita, Szirom Gergő. Bódi Norbert, Gulácsi Anna, Kecskés Violetta, Krivik Adrienn, Molnár Norbert, Veres Roland, Wenner-Várkonyi Zsombor. Hosszú Milán, Laurinyecz Katalin, Petróczki Nikoletta. Dezső Dóra

3 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 3 A jövő év lehetőségeit boncolgatta a testület Cél: az energiatakarékosság Számos napirendi pont és több órányi tárgyalás várta a képviselőket április 25-én, a soros testületi ülésen. A város gazdálkodásáról, anyagi helyzetéről, jövő évi lehetőségeiről komoly vitát folytatott a képviselő-testület. Elhangzott, hogy ha nem tesznek lépéseket, nem lehet egyensúlyban tartani az idei költségvetést. Ennek ellenére a közvilágítási kiadások csökkentésére tett javaslatot most még levették napirendről, hátha más úton-módon is lehet pénzt spórolni, illetve bevételt teremteni erre az évre. Az ülés a 2012-es költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolóval kezdődött. Elhangzott, hogy a beszámoló szigorú könyvvizsgálaton esett át, s ezek után semmilyen szakmai kifogás nem fogalmazódott meg a testületben. A 2014-es költségvetési koncepció is elkészült Kunszentmártonban. Dr. Fazekas Margit elmondta, hogy a tervezésnél azt tartották szem előtt, hogy a kötelező feladatok ellátása legyen biztosítva. Azaz elsősorban a kötelező feladatokra költhet jövőre is az önkormányzat. Beruházásokat a következő évben is csak pályázati forrásokból tervezhet a város, úgy, hogy ezekhez lehetőség szerint minél kevesebb önerőt kelljen hozzá tenni. A beruházások között első helyen az útburkolatok javítását emelte ki az előterjesztés. Dezső Dóra megerősítette, hogy az általa vezetett összevont bizottsági ülés is ezt tartotta a legfontosabbnak. Wenner-Várkonyi Attila arra hívta fel a igyelmet, hogy a Széchenyi úti iskolaépület energetikai felújítása mellett ugyanezt a célt a Polgármesteri Hivatal esetében is meg kellene fogalmazni. Ezen felül az alpolgármester a kungyalui Radnóti úti járda felújítását is javasolta, ha nem is egyszerre, de egy-egy szakaszt beütemezve. Ezen javaslatok igyelembevételével és elfogadásával fogalmazta meg a testület a szavazásnál a évi fejlesztési prioritásokat. Az elfogadott koncepcióban benne szerepel még a felhagyott szilárd hulladéklerakó kettes ütemének végrehajtására, turisztikai támogatásra és csónakház építésre, a római katolikus nagytemplom toronyórájának felújítására, útalapok kiépítésére, útfelújításokra és egy kerékpárút megvalósítására szóló pályázaton való részvétel (amennyiben ilyen pályázatok megjelennek). A költségvetési koncepcióban az eredeti javaslattal ellentétben a testület megtartotta a hitelfelvétel lehetőségét is, vagyis az erre vonatkozó korlátozást kiszavazták a képviselők a gazdasági tervezetből. Másrészt viszont előírták az árfolyam-kockázati tartalék képzését a költségvetésen belül a kötvény visszaizetés garanciája érdekében. Végül, a koncepció elfogadásakor betervezték jövő évre is a Tiszazugi Zenei Fesztivál és a testvérvárosi kapcsolatok támogatását. Az ülésen 200 ezer forintot osztottak szét pályázat alapján a civil szervezetek között. A Vásártéri Közösség lecsófőző napjára 50 ezer forint, a Szent Márton Kórus kórustalálkozójára 70 ezer forint, a Nőklub programjára 30 ezer forint, a Civil Szervezetek Szövetségének a Gyereknapra 50 ezer forint jut az önkormányzati alapból. Több szó is esett a város jelenlegi anyagi helyzetéről. Az egyik napirend, ami ehhez kapcsolódott, a közvilágítási kiadások csökkentésének tervezete volt. Erről a takarékosság jegyében készített felmérést a pénzügyi bizottság. Az előterjesztő szerint legfeljebb 1 millió forintot lehetne oly módon megtakarítani, hogy a Mátyás Király úton csak egy oldalon lenne közvilágítás, a Tiszakürti úton minden második lámpa világítana, a római katolikus templom díszkivilágítását pedig 22 óra után lekapcsolnák. Dr. Fazekas Margit azt mondta, hogy át kellene gondolni, érdemes e 1 millió forintért ezeket az intézkedéseket meghozni. Sokkal hasznosabb lenne inkább azt megoldani, hogy energiatakarékosabban működjön a kunszentmártoni közvilágítás. Ehhez korszerűsítésre lenne szükség. Ezt támogatta Czuczi Mihály is, hozzátéve, hogy bármilyen közvilágítást érintő döntés előtt érdemes lenne megkérdezni a lakosságot, illetve az érintett területen működő vállalkozásokat. - Nem vagyunk elkésve mondta a polgármester, szánjunk időt arra, hogy ezt a témát is alaposan körüljárjuk. A polgármester azt is kifejtette, hogy a főtéri közvilágítás, és a templom díszkivilágítása is olyan értéke a városnak, amit nem szívesen csökkentene. Ő is inkább az energiatakarékos közvilágításra kiírt pályázatok felkutatását javasolta és kezdeményezte a napirend levételét. Gácsiné Bozsik Magdolna azt mondta. hogy a lakosság részéről inkább a közvilágítás bővítésére van igény, nem a villanyok lekapcsolására. Jauernik István azonban arra igyelmeztetett, hogy ismeretei szerint már most hiány van a városi költségvetésben, ezért ha nem így, de valami más módon az illetékes bizottságnak javaslatot kell tenni a mínusz csökkentésére. - Valamit lépni kell, mert különben a következő fél évben nagyon nehéz lesz megfelelni a hiánymentes gazdálkodásnak érvelt Jauernik képviselő. Arról pedig már egy másik napirend okán szavaztak, hogy a város forgalomképes ingatlanjait megfelelő előkészítés után meghirdetik eladásra, illetve egyes földterületeket haszonbérbe fognak adni, ezzel is megpróbálva az önkormányzati bevételek növelését. -hemrik-

4 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 4 Fórum a vállalkozóknak Hamarosan jönnek az onlinekasszák Vállalkozóknak tartott fórumot a JászNagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal. A Kunszentmártonban megtartott fórumra a Kunszentmártoni Járási Hivatal illetékességi területéhez tartozó településekről várták az érdeklődő vállalkozókat. Dr. Bodor Brigitta járási hivatalvezető köszöntő szavait követően Dr. Kállai Mária kormánymegbízott mutatta be a megjelenteknek a kormányhivatal és a járási hivatal felépítését és működését, valamint a szakaz Első munkahely garancia központi munkaerő-piaci igazgatási szerveket. programról adott tájékoztatást, valamint ismertette a muna járási hivatal részeként működő munkaügyi kirendelt- kahelymegőrző támogatás sajátosságait és a benne rejlő ség részéről Deák István kirendeltség vezető adott tájékoz- lehetőségeket. tatást a vállalkozókat 2013-ban érintő támogatási lehető- A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparségekről. A kirendeltség vezető elsőként a minimálbértá- kamara részéről Hekli István gazdaságfejlesztési vezető mogatásról szólt, amely a minimálbér és a garantált bérmi- tartott előadást a Kamara vállalkozásfejlesztési szolgáltanimum emelésének költsége és maximális összege tásairól, a kamarán keresztül igénybe vehető gazdaság-, és Ft/fő. Deák István ismertette az idei évre vonatkozó mun- kereskedelemfejlesztési, valamint nemzetközi üzletfejleszkahelyvédelmi akciótervet, melynek kedvezményezett cso- tési lehetőségekről. portjai a 25 év alattiak és az 55 év felettiek, a szakképzet- A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Relenek, a pályakezdők, a tartós álláskeresők és a kisgyerme- gionális Adó Főigazgatósága képviseletében Dencső Istkes munkavállalók. A Kunszentmártoni kistérség a szabad vánné osztályvezető tájékoztatta a megjelenteket az adóvállalkozási zónák közé tartozik. A zónák létrehozásának a törvények aktualitásairól. célja a terület- és gazdaságfejlesztés összehangolása, gaz- Az osztályvezető kolléganőjével igyekezett válaszokat daság-élénkítés, foglalkoztatás-bővítés. Az itt vállalkozók adni a felmerülő kérdésekre, melyeket az online pénztáradó- és egyéb kedvezményekben, valamint szélesebb körű gépekkel kapcsolatban tettek fel a vállalkozók. Az előadó támogatásban részesülhetnek, mint a zónákon kívül tevé- hangsúlyozta, hogy az elektronikus naplóval nem rendelkekenykedők. Az egyik ző, hagyományos pénztárilyen támogatás a mun- Szabó Gábor, a Cardnet Zrt. vezérigazgatója május 10-én a gépet elvileg április 30-ig kahelyteremtő beruhá- penztargep.cardnet.hu oldalon hívta fel a vállalkozók igyelmét üzemeltethették a boltozás kiegészítő támoga- a kamu kasszákra: Mindenképp érdemes gyanakodni, ha olyan sok, azonban a június 30tás, mely 400 ezer forint pénztárgépet kínálnak nekünk eladásra, amelyről azt állítják, hogy ig terjedő türelmi időszaktámogatást ad minden új megfelel az online pénztárgép-rendszer előírásainak, és rendelke- ban a NAV nem bünteti az munkahely létrehozása zik a szükséges engedélyekkel. Egyelőre várjunk, és ne vásárol- elektronikus naplóval nem esetén. junk ilyen kasszát, és értesítsük az adóhatóságot, ha bizonytalanok rendelkező, hagyományos Veres Anikó kiren- vagyunk, kérjük ki egy megbízható szerviz tanácsát pénztárgépek használatát. deltségvezető-helyettes -hemrik- Első a megelőzés Érzékelőket kaptak A tavaly megalakult Országos Tűzmegelőzési Bizottság kiemelt feladatként kezeli a szén-monoxid-mérgezéssel járó balesetek megelőzését. Ennek kapcsán április 19-én délelőtt a kunszentmártoni tűzoltóság épületében Földi Zsolt tűzoltó parancsnok tizennégy darab szén-monoxid-érzékelőt adott át az illetékességi területükhöz tartozó települések képviselőinek. Az érzékelők az alábbi településekre jutottak el: Cibakháza, Cserkeszőlő, Csépa, Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Tiszaföldvár, Tiszakürt, Tiszasas. -h- Kunszentmárton Város Önkormányzata május 26-án, vasárnap Gyermeknapot rendez a Főtéren Programok: Streetball, játékos versenyek, kézműves foglalkozás Bűfé, légvár Mindenkit szeretettel várunk

5 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 5 Sebők Jánosra emlékezünk Történelmet írt, legenda lett Cikkeivel, publikációival, könyveivel írt történelmet Sebők János, akitől május 4-én vettek végső búcsút mindazok, akik szerették és tisztelték. A szakma nevében Földes László (Hobo) búcsúzott, Dr. Czuczi Mihály polgármester pedig a szülőváros üzenetét tolmácsolta Márai Sándor gondolatain keresztül: - Hiányozni fog nekünk Sebők János. Hiányzik az ő személyisége, egyénisége, hisz ilyen emberekre van szüksége a világnak. Ő igazán elmondhatta Márai Sándor gondolataival, hogy: Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem. Sebők János több évtizedes munkásságával hagyott nyomot az újságírás történelmében, melynek egyes fejezeteit ő maga vetette papírra. A magyar könnyűzenei újságírás úttörőjeként számos publikációja, könyve és tanulmánya jelent meg az 1980-as évektől kezdődően. Fő szakterülete az ifjúsági kultúra, ezen belül is a popzene volt. Köny- nyűzenei kutatásának eredményei, a tanulmánykötetek és publikációk hiánypótló műveknek számítottak a nyolcvanas években. A Beatlestől az Új hullámig című kötete 1981-ben jelent meg, melyet több rocktörténeti mű követett. A nyolcvanas években a Világ Ifjúsága című folyóirat rovatvezetője, volt, egy évtizeddel később pedig már a Popcorn, a 100xSzép és a Top-Gun főszerkesztő-helyettese, 2000 és 2003 között a Zene.net és a She.hu internetes portál főszerkesztője. Az elmúlt évek alatt szabadúszóként dolgozott, a Népszabadságban, a HVG-ben és a hvg.hu-n rendszeresen jelentek meg publikációi. Sebők János életében mindig maradt hely szülővárosának, Kunszentmártonnak. Szabadidejét sokszor töltötte csengedi nyaralójában, és a város rendezvényeit is szívesen látogatta. És természetesen a város is szeretettel fogadta. A kunszentiek számára Sebők János nem az országos ismertségű újságíró volt. Gyerekkori barátai, iskolatársai számára ő Sebők Janó volt, akivel jó volt beszélgetni, jó volt felemlegetni az együtt töltött időket, az átélt emlékeket. Az utóbbi években sokszor beszélt arról, hogy szeretne hazaköltözni, de betegsége ebben megakadályozta, és erre már nem kerülhetett sor. Czuczi Mihály Rónai György Ajándék című versének soraival zárta gondolatait: Búcsút veszünk Tőle, s mi tudjuk a választ arra a kérdésre, hogy hová lesz mindaz az öszszegyűjtött jóság, tudás és szeretet, szépség, tisztaság és önfeláldozás, ami Sebők János életét jellemezte. Hiszen mindaz, amit ő emberi értékeiben összegyűjtött, királyi örökségként hagyta ránk. Mindent odaadott nekünk, családtagjainak, munkatársainak, ismerőseinek. S mi visszük tovább, hiszen egy kicsit mi magunk is ebből épülünk föl. Embersége, tisztessége, amiket nekünk adott, hozzánk nőttek, részünkké lettek. Bennünk él tovább. Soha nem feledjük. -hk- Dr. Bogár László előadása a könyvtárban lekvésre kell, hogy sarkallja a felelős vezetőket. Nagyon fontos lenne visszatalálni a gyökerekhez; a hagyomány, a közösség megtartó ereje, a szeretetközösségek kiépülése lehetne a jövő záloga. A fogyasztói társadalom veszélyei és negatív hatásai is szóba kerültek; a jelenlegi globalizációs szerzési és felhalmozási őrület helyett hangsúlyozta a helybeli termelés fontosságát, a harmónia megteremtését a föld erőforrásaival, ahol a társadalmat alkotó emberek munkaés életkedve, életöröme, boldogulása lenne az elsődleges cél. Végletekig kihasználjuk és feléljük erőforrásainkat, a külső természeti és a humán erőforrásokat is. Az okozott környezeti károkat nem szabad igyelmen kívül hagyni. Türelem, szelídség, szeretet, alázat ezek a legfontosabb tulajdonságok, melyek segítségével sikerülhet megtalálni a kivezető utat a jelenlegi válságból. Az előadás végén dr. Bogár László legújabb könyvének megvásárlására és dedikálására is lehetőség nyílt. Nagy Judit Hol leszünk húsz év múlva, avagy meddig tartanak ki erőforrásaink? Megyénk több településéről is érkeztek érdeklődők arra az előadásra, melyet április 5-én a Városi Könyvtár emeleti termében rendezett a helyi Polgári Kör. A kedvezőtlen időjárás ellenére zsúfolásig megtelt teremben Ökrös István a szervezők nevében köszöntötte a neves közgazdászt, s ismertette szakmai pályafutását. Bogár László előadásában részletesen beszélt a nemzetet alkotó (test)részekről és ezek fontosságáról: a lelki, erkölcsi, szellemi a izikai és az anyagi, gazdasági részek állapotairól s egy sikeres nemzetstratégia felállításának szükségességéről. A jelenlegi népesedési mutatók; a KSH 2030-ra várható szomorú előrejelzései, a születés és halálozás várható alakulása átgondolt, összehangolt cse-

6 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 6 Megemlékezés A Redemptio 268. éve május 6-án, délelőtt 10 órakor a városi könyvtár előtt álló kun emlékszobornál emlékeztünk meg a jászkunok önmegváltásának, a Redemptio-nak 268. évfordulójáról. Smuta Zsolt jászkun kapitány köszöntője után beszéde megtartására kérte fel Józsa László tanár urat, városunk helytörténészét, aki röviden ismertette a két nép a jászok és a kunok viszontagságos történelmét. A 13. században e két nép Ázsiából Európa felé vette útját. A kunok az 1240-es évek végén érkeztek Magyarországra, ahol letelepedési engedélyt kértek az uralkodótól. A beilleszkedés nem ment könnyen, sokszor súlyos összecsapások törtek ki a betelepülők és a helyi lakosság között. Az es tatárjárás pusztításai elől IV. Béla királynak udvartartásával egyetemben sikerült elmenekülnie. Visszatérésekor az ellentétek miatt korábban elűzött kunokat viszszahívta az országba, s annak középső területein telepítette le őket, számolva egy újabb mongol támadás lehetőségével, amely ellen a kunok hasznos segítséget nyújthattak, mint harcos, vitéz nép. A kunok egy része az Alföldön foglalt magának szállásterületeket, melyek közül emelkedett ki később a hat nagykun város: Karcag, Kisújszállás, Túrkeve, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton. Más részük a Duna-Tisza közén, a később Kiskunságnak nevezett területen állapodott meg: Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Kiskunhalas, Kiskundorozsma helységek is őrzik nevüket. Északon, a majdani Jászságban a később érkező alán eredetű jászok telepedtek le, Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászjákóhalma stb. egyértelműen utal lakói eredetére. A jász, a nagykun és a kiskun területek messzemenő autonómiát élveztek, saját önkormányzatuk, kapitányuk volt, mentesültek a földesúri, vármegyei kötelmek, fennhatóság alól. Az ezen részekből összetevődő Hármas Kerületnek saját főkapitánya volt, a jászkunok a nádornak mint főkapitányuknak voltak alárendelve ben I. Lipót császár és magyar király a Jászkunságot eladta a Német Lovagrendnek, majd a pesti rokkantkórház (Invalidus Ház) birtokába került. A jászkunok megváltást célzó törekvései gróf Pálffy János nádor közbenjárására az uralkodónál sikerrel jártak: Mária Terézia királynő május 6-án adta ki híres redempciós kiváltságlevelét, melyben elfogadta felajánlásukat, hogy területeik és a hozzájuk tartozó kiváltságok megváltása fejében 500 ezer rajnai forintot hajlandók beizetni a kincstárnak. Smuta Zsoltné és Smuta Zsolt, mögöttük Benke Tibor megkoszorúzták a kun emlékszobrot. Háttérben az emlékezők egy része: Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, Dezső Dóra önkormányzati képviselő, mögötte Benke Tiborné, előttük a Szent Anna Óvoda óvodásai, hátrébb középiskolás diákok. A visszavásárlást saját erejükből tették meg, a megváltási összeg letétele után az évi országgyűlés visszahelyezte a jászkunokat ősi kiváltságaikba. Kunszentmárton népének kötődése kettős: ősi településünket először a kunok építették újjá, majd a török iga alóli felszabadulás után a Jászapátiból érkezett telepesek népesítették be 1719-ben. Nagytemplomunk homlokzatán a koronával ékesített nagykun címer, amely ágaskodó, kardot tartó, koronás oroszlánt ábrázol, az egykori nagykun kerülethez való tartozást jelképezi, az alatta lévő domborművű Lehel-kürt a jász kapcsolatokra utal. Tisztelve az ősök kitartását, szorgalmát, új életet teremtő munkálkodását, tartsuk meg őket jó emlékezetünkben! Herczeg László Örvendezzünk Istennek ujjongó szóval (Zsolt 47,2b.) Kórustalálkozó a Nagytemplomban Május 11-én, szombaton az elmúlt négy év során immár a harmadik kórustalálkozóra került sor városunkban, melyet a Szent Márton Énekkar és a Plébánia közösen szervezett. Kilenc órától gyülekeztek a Nagytemplom előtt a kórusok, s megérkezésük után együtt vonultak be. Elsőként Kunszentmárton városának nevében Wenner-Várkonyi Attila alpolgármester, majd Kövesdy Zsolt plébános, végül a konferanszié szerepét betöltő Laurinyecz Pál kántor szólt a megjelentekhez. A programismertetés után a Gödöllői Kántorátus vezetésével a résztvevők elénekelték az aznapi énekes napközi imaóra (zsolozsma) zsoltárait. Ezt követően hallhatták az érdeklődők az első kórus a házigazda Szent Márton Énekkar műsorát. Szegedről és Hódmezővásárhelyről két-két, míg Békéscsabáról, Csongrádról, Szentesről és Tiszaalpárról egy-egy kórus érkezett. A gödöllőiek az ún. népzsolozsma-missziót kívánták népszerűsíteni, többek között ezért fogadták el a szervezők meghívását. Őket Balogh P. Piusz premontrei szerzetestanár vezette. A kórusok műsorait szentmise követte, melyet Balogh Piusz celebrált a jelenlévő atyákkal együtt. Ezt követte Németh Zsuzsanna egyetemi hallgató előadása gróf Esterházy Pál nádorról ( ), aki zeneszerzéssel, valamint a korban kiemelkedő művészetpártolással is foglalkozott. Halálának háromszázadik évfordulójáról emlékeztek meg e találkozó alkalmával. A jól megérdemelt ebéd után a templomban beszélt a vendégeknek a templom és a város történetéről Józsa László, az egyházközség világi elnöke. A kórusok találkozója az esti vesperás zsoltárainak délutáni eléneklésével zárult, melyet a délelőttihez hasonlóan a Gödöllői Kántorátus tagjai vezettek. Akik eljöttek erre a kórustalálkozóra akár énekesként, akár hallgatóként, ők, úgy gondolom, sokat kaptak. Elsősorban

7 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 7 Istentől, aki elősegítette a találkozó megszervezését önzetlen segítőktől, akik főztek, sütöttek és a találkozó és gondoskodott a kórusok megfelelő felkészüléséről. zavartalan lebonyolítását biztosították. Aztán az összes megjelent kórustól, akik színvonalas Találkozzunk újra 2015 tavaszán ugyanígy, ugyanitt! produkciókkal örvendeztették meg egymást. Végül a helyi Laurinyecz Péter Pál, a Szent Márton Énekkar tagja Következik a XX. Tiszazugi Zenei Fesztivál! Hamarosan itt lesz a nyár, s a Kunszentmárton Kultúrájáért Alapítvány az önkormányzattal karöltve ismét megrendezi a város legrangosabb komolyzenei hangversenyét, melyen a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bartók Béla Énekkara és Egyetemi Koncertzenekara a kunszentmártoni és a környékbeli városokból érkező kórusok tagjaival, valamint neves operaénekesekkel hagyományosan a zeneirodalom kiemelkedő műveinek magas színvonalú előadásával örvendezteti meg a közönséget. A fesztiválokat rendre megtisztelik jelenlétükkel egyetemi, minisztériumi vezetők és magas közjogi méltóságok is. Alapítványunk a közelmúltban tartotta kuratóriumi ülését, melyen dr. Tóth Mária alapító, városunk díszpolgára visszatekintve a közelmúlt eseményeire örömét fejezte ki, hogy jeles művészbarátaink, Szakály Ágnes és Körmendi Vilmos elnyerték Kunszentmárton pro urbe-díját. Az ELTE művészegyüttesei nagy sikert arattak az egyetemi Magna Aulában Orbán György: Karácsonyi oratórium című művének bemutatásával, valamint Kovács László karnagy úr és az ELTE Bartók Béla Énekkar közreműködői voltak Mága Zoltán hagyományos Újévi koncertjének; majd már a jövőről szólva a jubileumi Tiszazugi Zenei Fesztivál előkészületeit ismertette. A jubileumi fesztivál időpontja: június 26 június 30. Az ünnepi hangverseny a nagytemplomban június 29-én este lesz. A program pedig: Bach: Magniicat és Puccini: Messa di Gloria. Az évfordulók fesztiválja lesz az idei: a Baross Gábor karnagy úr által alapított ELTE kórus idén 65, a zenekar 55 éves, a fesztivál a 20. A létrehozó Baross Gábor tizenöt évig volt e jeles esemény művészeti vezetője, Kovács László idén ötödik éve áll a program élén. A jubileumi rendezvényre dr. Tóth Mária készül egy összefoglaló kiadvány elkészítésével. Kunszentmárton városának nagy büszkesége, hogy a település hírnevét nagyban öregbítő Tiszazugi Zenei Fesztivált magáénak tudhatja. Már most szeretettel hívunk és várunk mindenkit a nagyszerűnek ígérkező programra! Vass Zoltán a Kunszentmárton Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke Plébániai hírek Mindazok, akik bérből és izetésből élnek, a beizetett adójuk 1%ának felhasználásáról dönthetnek a rendelkező nyilatkozat kitöltésével. Kérjük, hogy Plébániánk alapítványának, a Szent Márton Alapítványnak ajánlják ezt fel. Ez pénzbe nem kerül, az amúgy is beszedett adóról rendelkezhetünk. Pusztán tollat és a nyomtatvány kitöltését kell rászánnunk, viszont jelentős forrás Alapítványunknak Egyházunknak felajánlható másik 1% technikai száma Köszönjük! Plébániai Esték! Május 24-én, csütörtökön, 18 órától vendégünk Tóth Sándor író, akit a Katolikus Rádióból és az Új ember újságból ismerünk. Az est címe: A hit vonzásában Istenkeresők, hitvallók a 20. században. Mindenkit szeretettel várunk! Szülők Akadémiája május 28-án, kedden 16 órától az Szent Anna Óvoda Napsugár épületében! Mindenkit szeretettel várunk, gyermekek felügyeletéről gondoskodunk. Búzaszentelés Áldást kértek a vetésre Április 25-e Szent Márk evangélista ünnepe. Minden évben ehhez az időponthoz legközelebb eső napon tartják a hagyományos búzaszentelést. Idén április 28-án ajánlotta a szentmisét a jó termésért Kövesdy Zsolt atya. Az ünnepi szentmisét hagyományosan, az ótemplom romjainak közelében, a Telekparton tartották meg. Alkalmi bazilikaként ismét Benke Tibor gazdasági épülete szolgált. A szentmisét követően a gyülekezet elindult a határba, ahol Istent kérték, áldja meg a vetéseket. Zsolt atya a hívőkkel a négy égtáj felé fordulva kérte Isten áldását a jó termésért. Elől a hazigazda, Benke Tibor, mellette felesége. -hemrikimpresszum Kunszentmárton Város Önkormányzatának kétheti lapja, Kiadja: Kunszentmárton Város Képviselő-testülete Cím: 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1., telefon: , kunszentmartonihirlap@gmail.com, Szerkeszti a szerkesztő bizottság, Felelős szerkesztő: Hemrik Krisztina, Nyomdai munka: Pátria Nyomda Zrt. Fenntartjuk jogunkat, hogy a beküldött írásokat a tartalom és a szerző szándékának tiszteletben tartása mellett, közlésük esetén megrövidítsük. A lapban közölt vélemények nem mindig tükrözik a szerkesztőségét, azokért a felelősséget a nyilatkozók, illetve a szerzők viselik. Ugyanez vonatkozik a hirdetések tartalmára is. Következő lapzárta: május 23.

8 XIV. évf. 6. szám Átadtuk a stafétát Kunszentmártoni Hír-Lap 8 Félezer diák küzdött a kupáért Tíz év után ismét Kunszentmárton adott helyet a Nagykun Diák Sportviadalnak. A több hónapos előkészületek után, április 18-án öt város nyolc iskolájának félezer diákja kezdte meg a három napos küzdelmet. Az eseményeket mi is végigkövettük, de gondolatainkat most félretesszük, és átadjuk a helyet a Nagykun sajtósainak, akik naponta számoltak be az adott nap eseményeiről. A rendezvény megkezdése előtt a diákok körkérdést intéztek a középiskola igazgatójához és a testnevelőkhöz azzal kapcsolatban, mit várnak a Sportviadaltól. Csík Jánosné igazgatónő a 9.d-sek kérdésére elmondta, hogy házigazdaként nagy felelősség hárult az iskola pedagógusaira és a diákokra egyaránt, és reményét fejezte ki az iránt, hogy a résztvevők felejthetetlen élménnyel fognak távozni. Az igazgatónő hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata és az intézmények is sokat segítettek a szervezésben. Csík Jánosné azt is elárulta, hogy diákként a kosárcsapatot erősítette, szervezőként pedig harmadik alkalommal vesz részt a Nagykunon. Csík János, Dénes Zsolt, Tarcsányi Roland testnevelő tanárok készítették fel a kunszentmártoni csapatot. A tanárok, akik egykor diákként is részt vettek a küzdelmekben, eredményeket nem jósoltak, de bíztak abban, hogy diákjaik a legjobb formájukat hozzák, és több sportágban is dobogóra állhatnak. Néhány kisújszállási iatalnak egyetlen gondja a meleg volt, és főleg a helyszínek távolsága érintette kellemetlenül őket. A játékosok nem értek át időre a gimnáziumból a sportcsarnokba, így a kézilabda-mérkőzést csökkentett létszámban voltak kénytelenek játszani. És egy pozitív vélemény: A Nagykun Diák Sportviadal nagyon fontos a diákok életében, mert összekovácsolja a diákságot, és ilyenkor az emberekben felébred az amúgy lappangó küzdeni akarás, a versenyszellem, ami egyébként az egyik legfontosabb része a magyar virtusnak. Csík János tanár úr elismerte a diákok teljesítményét a pályán, és határozottan helyeselt kérdésünkre, miszerint tisztességesen játszanak-e a diákok. Péntek A délelőtt folyamán atlétikai gyakorlatukat mérhették össze a diákok a magasugrás, súlylökés, gerelyhajítás, távolugrás és futás sportágakban. A legeredményesebbek a kisújszállási és a Karcagról érkezett iskolák csapatai voltak. A délutáni program a foci volt. Nagyon izgalmas csaták alakultak ki, bár néhány helyen eldurvult a játék, és ezért gyakran hallhattuk a bírói sípszót. A megnyitó A diákok serege körülölelte a parkot. Az iskolák zászlói alatt, a sportmezbe bújt résztvevőket ujjongva fogadta a közönség. A hazai csapat bevonulását hangos üdvrivalgás kísérte, míg a A Nagykun Viadal zászlajának behozatala túrkeveiek csatakiáltásától zengett a főtér. A néma, tiszteletteljes igyelmet csak a Kunszentmártoni Fúvószenekar hangja törte meg a Nagykun Diák Sportviadal és Kunszentmárton zászlajának behozatala alatt. Wenner-Várkonyi Kristóf szavalattal öntött lelket a diákok seregébe. Csík Jánosné igazgatónő, Czuczi Mihály polgármester és Boldog István országgyűlési képviselő beszédük terjedelmével tekintettel voltak a diákokban dúló fékezhetetlen tettvágyra. A fogadalomtételt Benke György 12. d osztályos tanuló vezette le, szavait a feltüzelt sportemberek lelkes kántálásukkal ismételték. A megnyitó után négy helyszínen indultak meg a versenyek. (Patai Gábor 11.d) Az első küzdelmek után Az ifjú hírnökök az eredmények alakulása mellett a versenyzők visszajelzéseit vetették papírra. Dénes Judit a dobogó 3. fokán leány atlétika sportágban Zárszó Licsicsányi István és Kun László már nem lehetett részese a rendezvénynek. Reméljük, sikerült áthidalni a hiányukat, és nem törtük meg a hagyományokat, mely állandóság és biztonság is egyben. Biztonság, mert a hagyományok miatt azt kell éreznünk, hogy az örökké változó és mozgó világban vannak biztos pontok, amikhez visszatérhetünk, amikbe belekapaszkodhatunk. Városaink Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Túrkeve és Kunszentmárton számára ilyen biztos pont a Nagykun Diák Sportviadal től a második világháborúig rendszeres volt a rendezvény, majd 1969-ben indult útjára újra, és azóta az öt város középiskolásai kétévente összegyűlnek a nagy megmérettetésre.

9 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap A kunszentmártoni csapat Kunszentmárton csapata a hatodik helyen végzett, a vándorserleget pedig a Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium őrizheti két évig ban negyedik alkalommal rendezett Kunszentmárton Nagykun Diák Sportviadalt, reméljük, nem okoztunk csalódást. Két év múlva Túrkevén találkozunk. A sajtóiroda munkatársai: Szerkesztők: Pintér Edit tanárnő, Nálhi Gergely, Kókai 9 Fotó: Nagykun sajtóiroda Erik, Riporterek: Dénes Judit, Ponyokai Laura, Patai Gábor, Tóth Rebeka, Csató Csenge, Jernei Katalin, Fotósok: Páli Viktor, Molnár Annamária, Tóth Rebeka, Ráli Réka, Szabó Rita, Csató Csenge, Jernei Katalin, Nyíri Csaba. Külső munkatársak: Bíró Zoltán, Skripek István. Manager: Mladoneczki Laura tanárnő A sajtóiroda beszámolói megtalálhatók a www. kunszentmárton.hu oldalon. A kiadványok alapján szerkesztette: Hemrik Krisztina A Tehetség napja Flash Mob Bartók Béla születésnapján A hideg márciusi délután kezdődő hószállingózással köszönti a sétálóutcán csoportosulókat. Pillanatok alatt verődik össze a villámcsődület, melynek mibenlétéről Takácsné Szilágyi Erzsébet igazgatóhelyettest, szervezőt kérdezem. - A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) illetve a tehetségpontok felhívására március 25-én ünneplik az országban több, mint 50 helyen lash mob-bal, azaz villámcsődülettel Bartók Béla születésének napját, amelyet a Tehetség Napjának nevezett el a MATEHETSZ. Iskolánk már évek óta regisztrált tehetségpontént működik, ezért is csatlakoztunk ehhez a szervezethez. Hálistennek nagyon sok tehetséges gyerekünk van, ők itt most meg fogják mutatni az ilyen jellegű tudásukat, már amit egy lash mob keretében lehet. Mi mindennel fogunk találkozni? Fellép az énekkarunk, a gyerekek rajzolnak, lesz citerazene, hegedűjáték, táncosok jönnek, és nagyon reméljük, hogy interaktív módon zajlik a lash mob, hiszen ennek az lenne a lényege, hogy minél többen kapcsolódjanak be, minél többen nézzék meg, tehát nagyon remélem, hogy a vállalkozó kedvű járókelők be fognak kapcsolódni a körtáncba, az éneklésbe, és azt is remélem, hogy lesz olyan látogató, aki lerajzoltatja magát a gyerekekkel. -Kívülállók is bekapcsolódhatnak, felnőttek például? Néptánc hóesésben a főtéren - Ó, nagyon örülnénk, így van, ez lenne a célja, hogy felnőttek, gyerekek, bárki bekapcsolódjon. A résztvevők közül csak felső tagozatos általános iskolások lesznek itt? - Igen, itt most csak a felső tagozatosok - ez most így alakult, ami nem azt jelenti, hogy az alsósok között ne lennének nagyon tehetségesek, de talán egy lash mobhoz életkorilag, reagálóképességüket tekintve a felsősök talán jobbak, mivel idősebbek, de tudomásom szerint az alsósaink is jönnek és be fognak kapcsolódni. Alig fejezzük be a beszélgetést, mikor felcsendül a kórus, majd vers következik, citera-és hegedűszó, dél-alföldi tánc, léggömbfúvási próbálkozás lakonon keresztül, játékos izikai kísérlet csengővel és laposelemmel, néhány kíváncsi járókelő valóban érdeklődve közelebb jön. A vidám csődületnek csak a mind jobban eleredő havazás, a zorduló idő vet véget. H.L.

10 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 10 A Zeneiskola hírei sikeres rézfúvósok április 20-án Tiszafüreden rendezték meg a megyei rézfúvós versenyt, melyen iskolánkból 5 növendék indult. Az ő eredményeik: Balogh Eszter II. hely, Csomán Sándor II. hely, Balogh Anna III. hely, Bódi Petra III. hely, Tari Boglárka III. hely. Felkészítő tanárok: Kiss Péter és Tóth Gergely. Zongorakísérő: Tassonyi Zsolt. Balról jobbra: Tassonyi Zsolt, Balogh Eszter, Bódi Petra, Csomán Sándor, Balogh Anna, Kiss Péter, Tari Boglárka, Tóth Gergely Jótékonysági koncert Április 21-én nagy megtiszteltetés érte a Kunszentmártoni Fúvószenekar tagjaiból és a kisegítőkből álló Blast Rock Musical Band-et. A Pesti Magyar Színházban egy jótékonysági koncert keretén belül olyan művészek mellett, illetve azok kísérő zenekaraként léphettek fel, mint Egyházi Géza, Mihálka György, Csóka-Vasas Kinga, Erdőhegyi Brigitta, Zalay Lídia, Bot Gábor stb. A koncert, a zenekar közreműködésével több, mint két órán át tartott, amelynek teljes bevételét a Szent János Kórház Gyermeksebészeti és Traumatológiai osztályának műtőjében életmentő műszerek cseréjére fordítanak. Sajnos Kunszentmártonból csak kevesen tudtak eljönni és meghallgatni őket, de azok akik ott voltak, felejthetetlen élményben részesültek. Ahogy az egyik néző is meg is jegyezte: Jó volt kunszentmártoninak lenni! Nagyon büszkék vagyunk a csapatra, reméljük még sok ilyen és ehhez hasonló élményben lehet részünk. Az együttes vezetője: Tassonyi Zsolt. Anyák napja A zeneiskola hagyományteremtő céllal immár második alkalommal rendezte meg Anyák Napi műsorát május 3-án. A gyerekek tánccal, zenével, verssel, énekkel és egy kis saját készítésű ajándékkal is készültek az anyukáknak, nagymamáknak. Ugyan még nincs vége ennek a tanévnek, viszont az iskoláknak már készülni kell a következőre. Mindenkit sok szeretettel várunk tanszakainkra és rendezvényeinkre! Csomán Éva Tisztelt Szülők, Diákok! A Kunszentmártoni Alapfokú Művészeti Iskola a 2013/2014-es tanévben is várja zenélni, énekelni vágyó, zenét szerető tanulók jelentkezését! Választható szakok: 1. ZONGORA, 2. KÜRT, 3. TROMBITA, 4. TENORKÜRT, 5. HARSONA, 6. TUBA, 7. DOB és ÜTŐHANGSZEREK, 8. HEGEDŰ, 9. SZINTETIZÁTOR, 10. GITÁR, 11. FUVOLA, 12. KLARINÉT, 13. FURULYA, 14. SZAXOFON, 15. ÉNEK, 16. NÉPTÁNC, 17. ZENEI ELŐKÉPZŐ (kicsiknek) Jöjjön el, jöjjenek el és legyenek tagjai egy nagyon jó, és eredményes csapatnak, mely a térség legeredményesebb, legszínvonalasabb Zeneiskolája!!! Beiratkozási lapok és egyéb információk kérhetők: Csomán Évánál a 70/ as Niczky Nikolettnél a 70/ os telefonszámon, személyesen a Zeneiskolában, a délutáni órákban: Kunszentmárton, Bémer László u. 20. (Vízmű mellett) Jelentkezési határidő: június 30. Lehetőség van a tanórák megtekintésére és a hangszerek kipróbálására is előre egyeztetett időpontban! Tisztelettel: a Zeneiskola Tanárai és Növendékei Meghívó Sok szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját Pünkösdi Hangversenyünkre május 19-én 18 órai kezdettel a Kunszentmártoni Katolikus Nagytemplomba Műsorunk: Händel: Coronation Anthem No.1 No.2. a meghívott kórusok műsorszámai Az est során fellépnek: Kispesti Vegyeskar vezényel: Borhy Csilla Tiszföldvári Férikórus vezényel: Szabó Zsolt Vivace Vegyeskar- vezényel: Niczky Nikolett Szent Márton Fúvósegyüttes - vezényel: Tassonyi Zsolt orgona-csembaló: ifj. Cseh András A belépés díjtalan, a helyszínen támogatói jegyek vásárolhatók! Mindenkit sok szeretettel várunk! Következő olvasóköri összejövetelünket május 27-én hétfőn 17 órai kezdettel tartjuk. Az évfordulóhoz kapcsolódva Gárdonyi Géza műveiből, írásaiból válogathatnak felolvasóink. Szeretettel várunk minden érdeklődőt, résztvevőt! A városi könyvtár munkatársai.

11 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 11 December környékén kellene egy karácsonyi mese, van-e? Mondom: nincs, de lesz. Úgy a fejemben volt, de nem volt még leírva, de leírtam és elküldtem. Hát azzal az a baj, hogy csak Erdélyben kapható. Tehát nekem mindig küldenek egy tiszteletpéldányt, ezt elviszem az óvodába, megmutatom, az óvónők csodálkoznak, hogy milyen szép kiadvány Mesélő: Harencsár László Mesél az egykori tűzoltó április 29-én 17 órától Harencsár László országjáró mesemondó volt olvasókörünk vendége a városi könyvtárban. László, aki nyugalmazott tűzoltó alezredes, Szarvason él. Gyermekkorát a Mátra, a Cserhát hegyes-dombos tájain, Zemplén bányavidékén töltötte, édesapja bányász volt. A meséiben emlegetett Galagonya az ő falujának költői neve. Szeretettel beszél művei befogadóiról: - Az élmények, amit a gyerekek nyújtanak, feltöltik az embert. Szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom. A gyerekek nagyon hálás, de kritikus közönség. Nem könnyű nekik mesélni, de nekem talán sikerült. A szakmai elismerés, siker? Nem is tudom, hogy viszonyuljak hozzá. Erdélyben közlik a meséimet. Akkor lepődtem meg először igazán, amikor a dévai Corvin Kiadó elküldött egy meséskönyvet. Egy válogatás volt, huszon-egynehány mese szerepel benne, Móra Ferenc, Benedek Elek, a Grimm ivérek, Kipling és én. Mikor ezt megláttam, lapozgattam, hogy beletettek ide nem egy rossz társaság, ugye, úgy éreztem, hogy ez tényleg elismerés. Igazából ezek jelentek meg nyomtatásban. Ami majdnem biztos: az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg az első hangos mesekönyvem a Kossuth- Moiser Kiadó jóvoltából. Öt színművészt kértem fel, hogy tolmácsolják a meséimet, így a lemezen hallható majd Bencze Ilona, Pécsi Ildikó, Laár András, Esztergályos Cecília, Bodrogi Gyula. Amiről beszéltünk, hogy mivel is készüljek a tanmesék, történetek: van tanulságuk, de nem kimondottan élettapasztalatokat közvetítenek, nem egyet óvodában is elmondtam és értették. Azért nevezném őket felnőtt me- Harencsár László előadására sokan voltak kíváncsiak sének, mert eléggé szomorkásak, nem mindig jó a végük. Ezeket tavaly meséltem először a zámolyi 24 órás mesenapon, én voltam úgymond a díszvendég, és az összes mesémet felolvastam, akkor láttam, hogy jól fogadják. A következő alkalommal Kecskemétre hívtak meg a Máltai Szeretetszolgálat majálisára, majd Békésen volt egy rendezvény, volt egy gyerek és egy felnőtt blokk, illetve három vagy négy alkalommal voltam idősek otthonában is. Ha van rá igény, szívesen felolvasok máshol is. Nem szeretném elkiabálni, de tíz tanmesét elküldtem Bencze Ilonának, és mint a gyermekmeséknél, javasoltam a Madách Színházból tíz színművészt, aki előadhatná ezeket. Már pozitív visszajelzések is érkeztek neves művészektől. Nem kizárt, hogy valamikor ebből is legyen hangoskönyv mondja a mesélő, aki mindezek után felolvasásba kezd. Az elbeszélések élményanyaga, helyszínei valóságosak, nyelvezetük tudatosan, szépen megformált. Mindegyik kis novellán átragyog a természet szeretete. Néhány cím közülük: Galagonya, Rózsamese, Tulipán, Az Öreg, Angyal a tóban, Gyöngypatak, Kalitka, Kasu, A szélmalom utolsó tánca, Pajzán história: Bikavér. Harencsár Lászlónak köszönjük a csodálatos, mesével zengő, estébe nyúló délutánt s további útján sok sikert, örömöt és egyre gyarapodó olvasótábort kívánunk! H.L. Felhívás Bevezette a MÁV a pótjegyet A közösségi közlekedési rendszer korszerűsítésével öszszefüggésben a menetrendben meghirdetett feláras vonatok száma május 15-étől növekszik. E vonatok használatához a MÁV-START Zrt. rugalmasan felhasználható, a jelenleg ismert IC- pót- és helyjegynél olcsóbb, új, gyorsvonati pótjegy elnevezésű felárat vezet be május 15-től a menetrendben megjelölt egyes gyors- és sebesvonatok igénybevétele esetén gyorsvonati pótjegy váltása kötelező! Térségünkben kettő vonaton lesz kötelező a gyorsvonati pótjegy: a 7206 számú vonaton, ami órakor Kunszentmártonból Szentesre közlekedik, illetve a 7207 számú vonaton, ami órakor Kunszentmártonból Budapest-Nyugati pályaudvarra közlekedik! A gyorsvonati pótjegy ára 100 km-ig 150.-Ft (pl. Szentesre, Martfűre, Szolnokra), de Budapestre 235.-Ft, melyet a menetjegyen kívül kell izetni! Kiss József MÁV Zrt. A városi könyvtár új szolgáltatása: Házhoz a könyvet! Senkinek sem kell lemondani az olvasás öröméről! Hogyan vehető igénybe? - A szolgáltatást könyvtárunkba beiratkozott, Kunszentmárton belterületén élő, mozgásképtelen idős vagy beteg emberek vehetik igénybe. Beiratkozás az első megkeresésnél megoldható. (A könyvtári tagság nyugdíjasoknak 800, -Ft/év, 70 éves kor felett ingyenes, de regisztráció szükséges. - 4 hetente egyszer ingyenesen házhoz szállítjuk az olvasók által katalógus alapján kiválasztott könyveket és vissza is visszük azokat. - Egy alkalommal 5 db könyv kérhető 4 hétre. A szolgáltatást személyesen, telefonon vagy ben kérhetik. Elérhetőségünk: Kunszentmárton, Kossuth Lajos u. 40, Tel.: 56/ , 56/ , libkunsz@gmail.com

12 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 12 LABDARúGÁS Gólözön és hullámvölgy! A megyei II. osztályú bajnokság tavaszi idényét remekül kezdő KuTE nyolc gólt zúdított Ladányi Tibor kapujába az Érparton, majd hullámvölgybe került a csapat. A két vereség és után a döntetlen miatt továbbra is az élmezőny mögött tanyázik Földi Tibor csapata. KuTE-Tiszaszentimre 8-0 (3-0) KuTE: Légrádi-Somodi Sz. (Pásztor), Sindel, Józsa- Somodi D. (Ráli), Földi, Garáz (Mészáros M.)-Pálinkás Á., Talmácsi (Majzik M.), Pálinkás J.-Határ F.gólszerzők: Határ F. (2), Pálinkás Á. (2), Pálinkás J., Földi (11-esből), Majzik M., Ráli. Szászberek-KuTE 2-0 (1-0) KuTE: Kakuk-Józsa, Sindel, Pálinkás J.-Somodi D.(Majzik M.), Somodi Sz..(Nagy I.), Garáz-Pálinkás Á., Földi, Papp G. (Határ F.)-Talmácsi.gólszerző: Balogh Zsolt (42, 75 ) Kiállítva: Sindel (59 ) KuTE-Jászladány 0-1(0-1) KuTE: Kakuk-Józsa, Nagy I., Pálinkás J.-Somodi D., Somodi Sz. (Petróczki), Garáz-Pálinkás Á., Talmácsi (Majzik M.)Papp G. (Szarka)-Határ F.gólszerző: Bagi Krisztián (9 ) Jászfényszaru-KuTE 4-4 (2-1) KuTE: Kakuk-Józsa, Nagy I., Pálinkás J.-Somodi D., Földi, Garáz-Pálinkás Á., Talmácsi, Papp G. (Majzik M.)-Határ F. gólszerzők: Jáger, Cseh, Vaszicsku, Ecker ill. Talmácsi (2), Garáz, Szarka. A bajnokság állása a 23. forduló után: 1. Rákóczifalva 56 pont...6. KuTE 43 pont. U19 (ifjúsági) megyei II.osztályú bajnokság Négy mérkőzésből hat pont Két szép győzelem után megszakadt a jó sorozat, a jászsági csapatokkal nem bírt Határ Ferenc csapata. KuTE-Tiszaszentimre 1-0 (1-0) KuTE: Kakuk-Kanalas G., Szathmári, Kulcsár, Kardos- Sándor (Jakab), Pálinkás D., Csipai, Tóth G.-Bozi, Cseh M. (Tóth B) gólszerző: Pálinkás Donát (14 ) Szászberek-KuTE 0-4 (0-1) KuTE: Cseh M.-Kanalas G., Szathmári, Ráli, Kardos (Tóth G.)-Barna, Pálinkás D., Mészáros M., Géczi-Bozi, Tóth B. (Csipai) gólszerzők: Mészáros (2 ), Pálinkás D. (53 ), Csipai (55 ), Bozi (85 ) KuTE-Jászladány 3-5 (3-3) KuTE: Cseh M.-Kanalas G., Szathmári, Kardos, Tóth G. (Lengyel Cs.)-Barna, Pálinkás D., Viczián, Géczi (Tóth B.)-Bozi, Csipai. gólszerzők: Bozi, Csipai, Tóth G. ill. Suki K. (2), Pomázi, Suki L., Fehér A. Jászfényszaru-KuTE 4-0 (0-0) Teremfoci bajnokság Hamarosan véget ér a tavaszi városi teremfoci bajnokság, de a csapatok addig is szeretettel várják szurkolóikat minden kedden a sportcsarnokban. XI. forduló: Sün SE - S. Meteor 3:6, Pótkerék SE Lap-olló Kft. 6:1, NP Hungária FC-Santos 10:7, Tiszaföldvár Tiszakürt 2:4, XII. forduló: Tiszaföldvár KGSZI 5:2, Lap-olló Kft S. Meteor 0:3, FC-Santos Sün SE 4:8, NP Hungária Tiszakürt 2:12, XIII. forduló: NP Hungária KGSZI 3:1, Pótkerék SE KuTE: Cseh M.-Tóth G. (Lengyel Cs.), Szathmári, Kulcsár, Kardos-Jakab, Pálinkás D., Csipai, (Tóth B.), Géczi-Bozi, Viczián. gólszerzők: Baranyi L. (3), Bajka. A bajnokság állása a 23. forduló után: 1.Jászkisér 52 pont...8.kute 35 ponttal. Megyei U16 bajnokság-közép csoport Vezetik a csoportot a serdülők! Újabb három győzelemmel Sindel László tanítványai továbbra is vezetik a Közép csoportot! KuTE-Rákóczifalva 2-1 (2-0) KuTE: Filep-Lajkó, Lengyel D.,(Gödő Cs.), Zsíros, Polecsák (Csernus)-Lengyel R., Géczi-Sütő, Viczián, Gödő M.-Barna (Görcsi) gólszerzők: Gödő Márk, Sütő ill. Kiss Zs KuTE-Tószeg 2-1 (2-1) KuTE: Filep-Polecsák, (Gödő Cs.), Lengyel D., Zsíros, Lajkó-Géczi, Gödő M. (Jakab)-Sütő (Lengyel R.), Viczián, Barna-Görcsi. gólszerzők: Görcsi, Viczián. Tiszasas-KuTE 0-8 (0-2) KuTE: Filep-Gödő Cs., Lengyel D., Zsíros, Mihály D.-Lengyel R., Gödő M.-Sütő, Viczián, Jakab-Görcsi. gólszerzők: Jakab (3), Zsíros, Lengyel R., Gödő Cs., Lengyel D., Görcsi A bajnokság állása a 19. forduló után: 1. KuTE 55 ponttal (18 győzelem és 1 döntetlen) Megyei U13 bajnokság - Közép csoport. Maradt az ötödik hely! Józsa Tamás iai győzelemmel kezdtek, de utána nem tudtak pontot szerezni. Kengyel-KuTE 1-5 (1-3) KuTE:Molnár N.-Kövér, Osztrovszki, Wenner-Várkonyi, Majzik Zs., Laczkovich, Mészáros, Légrádi, Kanalas M. Csere: Magó, Pintér. gólszerzők: Mészáros Máté (2), Laczkovich Bence (2), Wenner-Várkonyi Zsombor KuTE-Tószeg 2-5 (0-5) KuTE: Molnár N.-Kövér, Osztrovszki, Patkó, Majzik Zs., Laczkovich, Wenner-Várkonyi, Mészáros, Légrádi. Csere: Magó gólszerzők: Wenner-Várkonyi (2) ill. Izsold (2), Baranyi (2), Kállai. Lurkó Focimánia-KuTE 2-1 (0-0) KuTE: Molnár N.- KanalasM., Mészáros, Wenner- Várkonyi, Patkó, Laczkovich, Mátéi Dalma, Majzik Zs., Légrádi. Csere: Kövér gólszerzők: Kovács, Kertész ill. Kanalas M A bajnokság állása a 14.forduló után: 1. Martfű 35 pont...5. KuTE 13 ponttal (7 csapat közül) Pálinkás Ferenc S. Meteor 13:5, Tiszaföldvár Sün SE 1:4, FC-Santos Tiszakürt 1:13, XIV. forduló: S. Meteor KGSZI 9:1, Tiszakürt Pótkerék SE 3:3, Lap-olló Kft Sün SE 0:9, NP Hungária Tiszaföldvár 2:4 Góllövő lista: 31 Fodor Tamás Tiszakürt, 27 Komlós Péter Sün SE, 24 Berezvai Tamás KGSZI, 22 Sipos Kornél S. Meteor 18 Határ Csaba Pótkerék SE, 16 Sindel László S. Meteor, 16 Mihály Dávid Tiszakürt, 13 Cseh Milán KGSZI, 12 Borsos Attila Sün SE, 11 Pálinkás Ákos NP Hungária, 11 Kiss István FC-Santos, 10 Tóth István NP Hungária, 9 Tóth Márton S. Meteor, 9 Sebők Kálmán FC- Santos, 9 Viczián Ferenc KGSZI. -h-

13 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 13 KÉZILABDA Horgászat Fájó vereségek, de jövőre is az NB II-ben! Az új halgazdálkodási törvény tervezetéről szervezett fórumot a Körös Horgászegyesület. Az április 17-i rendezvényen az Egyesület tagjai mellett más horgász-szervezetek képviselői és egyéni érdeklődők is elfogadták a meghívást. A jelenlévők kérdéseket és javaslatokat intézhettek Boldog István országgyűlési képviselőhöz is a törvénytervezettel kapcsolatban. A fórumon szó esett arról a népi kezdeményezésről is, melyet a horgászok aláírásgyűjtéssel szeretnének alátámasztani. A horgászok petíciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a kormány tűzze napirendre és vitassa meg a halászati tilalmi időszak bevezetését, mely időszak minden év március 1. és június 1. között lenne érvényben. Április 20-án újabb megyei rangadót játszott a Kunszentmárton UniTrade Kézilabda Sport Klub, a Mezőtúr otthonába utazott csapatunk, ahol nem várt vereséget szenvedtünk. Felnőtt mérkőzés: Mezőtúri AFC Kunszentmárton UniTrade KSK: (16-14) Góllövők: Gulyás Cs. 3, Ignácz V. 7, Jordán G. 3, Kapás K. 2, Nyikos T. 2, Palásti L. 1, Perjési V. 3, Tóth L. 3, Hegyi N. 1 A megyei rangadón csak az első 30 percben tudtunk lépést tartani a hazai csapattal, akik a második félidőben tovább növelték előnyüket, így fájó vereséget szenvedtünk. Junior mérkőzés: Mezőtúri AFC Kunszentmárton UniTrade KSK: (21-14) Április 27-én a tavalyi szezon bronzérmes csapata érkezett a Dani Margit Sportcsarnokba. A térdműtétje után még lábadozó, de újra pályára lépő Cselovszki Csaba góljai is kevésnek bizonyultak az agresszívan játszó vendégek ellen. Felnőtt mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Kiskunfélegyháza: (16-16) Góllövők: Cselovszki Cs. 6, Csizmadia T. 1, Ignácz V. 3, Jordán G. 3, Kapás K. 1, Nyikos T. 3, Perjési V. 3, Tóth L. 10 Az első félidő kiegyenlített játéka után a második játékrészben már 3 góllal is vezetettünk, de a félegyházi csapat gyorsan ritmust váltott, és sikerült megfordítania az eredményt. Junior mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Kiskunfélegyháza: (25-15) Az idei szezon utolsó hazai mérkőzésére, május 11-én Szeged-Algyő csapata érkezett hozzánk. A mérkőzés nagyon fontos volt, mivel a szoros bajnokságban győzelem esetén a dobogó közelébe, vereség esetén a kieső helyre kerültünk volna. Felnőtt mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Szeged-Algyő: (13-12) Góllövők: Cselovszki Cs. 3, Csizmadia T. 1, Ignácz V. 10, Jordán G. 2, Nyikos T. 3, Tóth L. 5 Izgalmas mérkőzésen, Ignácz Vilmos vezérletével megérdemelt győzelmet szerzett csapatunk. A találkozón végig vezettünk, de a feszültséget jelezte, hogy mindkét oldalon egy-egy piros lapos kiállítás volt. Junior mérkőzés: Kunszentmárton UniTrade KSK Szeged-Algyő: (8-16) A felnőtt bajnokság állása a 21. forduló után: 1. Pick Szeged II. (35 pont), 2. Törökszentmiklósi Székács (32), 3. Martfű (23), 4. Szeged-Algyő (22), 5. Újkígyós (21), 6. Kunszentmárton (21), 7. Makó (21), 8. Kiskunfélegyháza (20), 9. Békéscsaba (18), 10. Mezőtúr (17), 11. Kiskunmajsa (15), 12. Püspökladány (7). Kiss József petíció a tilalmi időszak mellett -h-

14 XIV. évf. 6. szám Kunszentmártoni Hír-Lap 14 Ügyeletek Központi orvosi ügyelet Mátyás király u. 21/a tel.: 56/ Hétköznap: tól másnap reggel 7.30-ig Péntek délután tól Hétfő reggel 7.30-ig folyamatos Gyógyszertári ügyelet Május Kéki Patika Május 20. Kossuth Gyógyszertár Május Kossuth Gyógyszertár Állatorvosi ügyelet Május dr. Bozsik Imre 30/ Május dr. Tátrai József 70/ Anyakönyvi hírek Születtek rovat: Kérjük, hogy akik szeretnék, hogy gyermekük születése lapunkban megjelenjen, jelezzék, akár fényképpel is, az alábbi elérhetőségen: Elhunytak Sebők János 62 éves újságíró Gellér Miklósné Légrádi Julianna 88 éves Állami Gazdaság Bajnóczki Istvánné Kiss Margit 86 éves Demeter I. u. 44. Halász Sándor 75 éves budapesti lakos Halmágyi Jánosné Tóth Ilona 89 éves Bémer L. u. 31. Apróhirdetések Kunszentmárton, Szent Imre herceg úton előkertes, csendes, nem az utcára néző, 2 szoba + nappalis, összkomfortos családi ház, a hozzá tartozó garázzsal, melléképülettel, tárolóval, udvarral, kerttel eladó vagy albérletbe kiadó. Érdeklődni: 70/ es telefonszámon lehet. Cserkeszőlőben, Mathiász J. úton beépítetlen, 700 m2- es telek eladó! Jelenleg magasművelésű cserszegi szőlővel telepített. Érd.: 30/ ; 56/ Bádogos munkák kedvező áron, garanciával! Tel.: 70/ Széchenyi lakótelepen 4. emeleti, külön mérőórás, alacsony rezsijű, 56 m 2 -es lakás olcsón eladó. Érdeklődni: 30/ vagy 70/ osztatú ülőgarnitúra, benne két ágyneműtartóval eladó. A 3 részes kihúzva 2 fekvőhelyes. Érdeklődni az 56/ , vagy a 30/ telefonon. Széchenyi lakótelep A épület I. emeletén lakás eladó. I.ár: 5,3 M Ft. Érd.: 70/ Vörösmarty u. 21. szám alatt új építésű családi ház sürgősen eladó! Azonnal beköltözhető. I.ár: 8 M Ft. Széchenyi u. 15. szám alatti ingatlan és az italdiszkont együtt és külön is eladó. Italdiszkont 140 m 2, i.ár: 7 M Ft. Érdeklődni: 30/ Hirdetési díjak: Apróhirdetés, köszönetnyilvánítás, megemlékezés: 635 Ft/lapszám Keretes hirdetések és PR cikkek díjairól érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken: 5440 Kunszentmárton, Kossuth L. u. 16. Tel.: kunszentmartonihirlap@gmail.com

15 Mese-kép A Városi Könyvtár több fordulós meseírópályázatot indít útjára 14 év alatti gyermekek számára. A Kunszentmártoni Hír-Lapban és a könyvtár facebook oldalán (Kunszentmártoni ÁMK Városi Könyvtár) rendszeresen közzéteszünk képeket Dobos Annamária rajzaiból, melyekhez várjuk a meséket, verses meséket, történeteket. Egy meséhez több kép is felhasználható! Terjedelmi megkötés: max.1 A/4-es gépelt oldal Beküldési határidő: november 10. Eredményhirdetés: november 28-án A pályázatokat a következő címre kérjük küldeni: Kunszentmártoni ÁMK Városi Könyvtár 5440 Kunszentmárton, Kossuth u.40., vagy a libkunsz@ gmail.com címre, vagy személyesen beadni a könyvtárba. A pályázaton kérjük feltüntetni a mese címét, szerzőjének nevét, életkorát, iskolájának (óvodájának) nevét, vagy postai elérhetőségét.

16 Minőséget olcsón! LEGYEN TAG JA ÖN IS! 1490 Ft kötetenként! A sorozat ára: Ft helyet t ÍZŐRZŐK Ft. 30 részes szakácskönyvsorozat Benedek Elek Összes Meséje 30 részes könyvsorozat 1695 Ft kötetenként A sorozat ára: Ft helyet t Ft Ft kötetenként A sorozat ára: t Ft helyet Ft. Magyar királyok és uralkodók 27 részes könyvsorozat Aktuális sorozatainkat keresse az újságárusoknál és a Postán! Rendelje meg közvetlenül 5 a kiadótól, így akár KÖTETET INGYEN KAP a sorozatból. Postacímünk: 1106 Budapest, Keresztúri út 8/A. Tel.: , fax: mobil: terjesztes@dunakiado.hu

XXIII. Nagykun Diák Sportviadal. részletes programja

XXIII. Nagykun Diák Sportviadal. részletes programja A XXIII. Nagykun Diák Sportviadal részletes programja Fontos tudnivalók Szálláshelyek Iskola Létszám Épület Tanterem Helyi segítők Karcagi Nagykun Református Gimnázium, Egészségügyi Szentannai Sámuel Gimnázium,

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

2017/2018 tanév. Beszámoló

2017/2018 tanév. Beszámoló 2017/2018 tanév Beszámoló A művészeti oktatásra az általános iskolai kötelező órákon kívül lehetett jelentkezni, ugyanúgy, mint az eddigi évekhez hasonlóan. Általában délutáni órakeretben történt a képzés.

Részletesebben

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B

Kapocsi Judit 11.AH Andrási Máté 11.B Kovács Zsanett 11.B Magyari Diána 11.B 2012.09.19 Berekfürdő Duatlon megyei döntő Sportversenyek eredményei 2012/2013. I. félév Vass Viktória 9.B Hidasi Dorottya 9.C Potornai Lilla 9.C Hamar János 10.B csapat 1.hely Kapocsi Judit Vályi-Nagy

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA

AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda Városi iskola IDŐPONT: 2017. június 14., szerda HELYSZÍN: Székesfehérvár UTAZÁS: Ø 2 db autóbusszal Ø indulás (a gimnázium elől): egyik busz: 6.15 (1-es, 3-as, 5-ös csoportok) másik busz: 7.00 (2-es, 4-es,

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ

2008/2009. TANÉVI ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ 2008/2009. TANÉVI V-VI. KORCSOPORT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI DÖNTŐ Helyszín: DEBRECEN Időpont: 2008. szeptember 24. A Versenybíróság elnöke: Benéné Lipcsey Irén FIÚ V-VI. KORCSOPORT (1990-1991-1992-1993-ban /

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó

RÉSZLETES PROGRAM. 2011. április 19. kedd - Megnyitó RÉSZLETES PROGRAM 2011. április 19. kedd - Megnyitó 7.30-8.15 A csapatok érkezése, elhelyezése a Gimnáziumban. Minden iskola napközben egy zárható termet kap. A versenyek helyszínén átöltözés és tisztálkodás

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Különös közzétételi listája

Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: Az első minősítés évéhez viszonyítva hány előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamot működtet 2018-2019 tanév

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI

SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI SPORTSZAKOS HALLGATÓK 59. SPORTTALÁLKOZÓJÁNAK VERSENYEREDMÉNYEI 2010. október 2-3. Nyíregyháza ATLÉTIKA Versenyszámok: Férfiak: 100 m Kása Tibor Szombathely I. hely (10,5) Lengyel Roland Szeged II. hely

Részletesebben

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub

Vénusz Aquatlon Martfű, Martfűi Úszó és Triatlon Klub Óvodások 33 1/3 m Összesen 1. 114 BAJUSZ LUCA MARTFŰ 2007 00:50,4 00:50,4 2. 119 NÉMETH NOÉMI MARTFŰ 2007 00:51,7 00:51,7 3. 160 PALATINUSZ PETRA SZOLNOK 2007 00:56,2 00:56,2 4. 120 SZIKSZAY NÁNDOR MARTFŰ

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista

Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista Gyermek (2000-2001) Szekszárdi Atlétikai Fesztivál / 2012. augusztus 30. szeptember 1. Előzetes rajtlista 60 méter : Gabi Luca 00 Szekszárdi AK SE Győri Bettina 00 Szekszárdi AK SE Pávkovics Kincső 00

Részletesebben

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre

Gróf Széchenyi István Ált. Isk. Sportköre Készítette: 1 A Diákolimpiai versenyrendszerről A Magyar Diáksport Szövetség 1987-ben alakult társadalmi szervezet, mely a közoktatásban - alap- és középfokú oktatási intézményekben - működő diáksport

Részletesebben

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szeged Városi Kórusegyesület tisztelettel meghívja Önt Kodály Zoltán születésének 135. és halálának

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont (év,

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben

I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben I d ő t e r v A 2014/2015-ös tanévben 6.1 A tanév rendje: 6.1.2. A szorgalmi idő az általános iskolában és a művészeti oktatásban: 2014. szeptember 1. (hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Az első tanítási

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA) ALAPÍTÁSA 100. ÉVFORDULÓJÁT ÜNNEPLTE 2006.09.02-án szombaton. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Intézményünk

Részletesebben

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola

Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton

Részletesebben

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ

ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ ZENEISKOLAI HÍRMONDÓ MEGJELENIK 2 HAVONTA I.ÉVFOLYAM 1. SZÁM. 2015.MÁJUS-JÚNIUS Tóthné Siklós Ágnes tanárnő tanszaki koncertje 2015.MÁJUS Május 5-én megrendezésre került Tóthné Siklósi Ágnes zongora tanárnő

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére 331-6/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. június 30-i ülésére Tárgy: Kunok és jászok a Kárpát-medencében 770 éve című kötet megjelentetéséhez támogatás

Részletesebben

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT

ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT 2013/2014. TANÉV ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT EGYÉNI PÁLYABAJNOKSÁG Hajdú Bihar MEGYE Helyszín: Gyulai István Atlétika Stadion -Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Időpont: 2014. május 14. A Versenybizottság

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg Nevezési lista Férfi 60 méter fedett pálya Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.19 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.02 Csiszár Soma Levente 2003 ZALASZÁM-ZAC Elfogadva 7.6h Dormán Barnabás

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m

Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények FIÚK. 13 éves fiúk. 60 m Tolna Megye Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága 2012 február 17. Bonyhád Eredmények 13 éves fiúk FIÚK Valkay Tamás 1999 AC Szekszárd 1 8,03 Kugli Ákos 1999 AC Szekszárd 2 8,10 Fehér Nándor 1999 AC

Részletesebben

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás

66 2/3m fiú mellúszás versenyszám. 66 2/3m leány mellúszás 2. versenyszám. 66 2/3m fiú mellúszás 66 2/3m fiú mellúszás 2002-2003 2. versenyszám 2002-2003-ben született leány 1. Erdélyi Dániel 2002 Martfűi Triatlon SE 1:16,99 2. Szeghalmi Zsombor 2002 Szolnoki Sportisk.SE 1:19,43 3. Németh Gergő 2002

Részletesebben

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok

Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy János Vízügyi Tagintézmény Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász Varga Katalin Gimnázium Szolnok Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V.-VI.-VII. korcsoport Fekete Zoltánné emlékverseny, Városi Tornacsarnok, 2013. április 18. 26 iskola, 108 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (7) 1. Ágotai Olivér,

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2009-2010-es tanévre Készítette: a PIGYÖ képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó a Pigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008. 2.Ternai 2.Zelei 3.Katona 1.Sebesi 1.Makai Melitta Anikó Marianna 6Dr.Pálfi 6Lőrincz Edit Tiborné Városi Kiss Bálint Általános Református Iskola Kunszentmárton 2.Füzi Balázs Viktória Hajnalka 6Szemerédi

Részletesebben

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés

A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei. Iskolánk 120 fővel vett részt. II. helyezés II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5000Szolnok, Rákóczi út 45. OM azonosító: 035881 Tel: 56/422-051, e-mail: rakoczisuliszolnok@gmail.com A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2010/2011. tanév sporteredményei

Részletesebben

Órabeosztás és szülői értekezlet

Órabeosztás és szülői értekezlet Órabeosztás és szülői értekezlet Antal Gábor (Rézfúvós) Bartók Béla AMI Borst terem szept. 01. (csütörtök) 16.00-18.00 Szülői értekezlet Ádám Mariann (hegedű) Diadal úti Ált. Isk. 212. szept. 01. (csütörtök)

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Települési Rendezvény Naptár 2009. Települési Rendezvény Naptár Időpont Rendezvény megnevezése A rendezvény helyszíne február 14. február 21. március 15. 18 órakor március 21. április 4. 10 órától Iskolai farsangi bál A rendezvényszervező

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam 2013. május Nyékládházi XXII. évfolyam 2013. május KRÓNIKA Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj Május első vasárnapja Anyák Napja, a hónap utolsó vasárnapja pedig Gyermeknap. Gyermek és anya

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA

2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ. Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016/2017. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁK ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ III-IV. KORCSOPORT NYÍREGYHÁZA VÁROSI DÖNTŐ Helyszín : Időpont : Városi Stadion NYÍREGYHÁZA 2016.09.27 13:00 A Versenybizottság elnöke: Bakosi Béla

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény. Zeneművészeti- és színjáték ág Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmény Zeneművészeti- és színjáték ág 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához,

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17

SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 SPORTEREDMÉNYEK 2016/17 Tiboldi Tibor Kosárlabda Emléktorna szeptember Tiszaligeti Napok szeptember 21-25. lányok Bozsó Katica 11. c Mukácsi Éva 11. c Deme Zsófia 11. d Ratkai Bonita 11. d Józsa Viktória

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23.

AMPLIFON Atlétikai Országos Bajnokság 2009. május 23. 60 m Leány - I. kcs. 1 4 Varga Viktória Debrecen 9,06 16 II. if. 2 67 Fábián Dóra Kaposvár 9,19 15 I. if. 3 52 Mihály Réka Szeged 9,26 14 II. if. 4 99 Molnár Patrícia Sopron 9,49 13 I. if. 5 3 Gál Rita

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves 1 420 SZENTPÉTERI Csaba 1998 00:27:26 00:26:54 Nagykőrös 4 4 3:49 min/km +00:00:00 2 225 SZILÁGYI Gergő 2000 00:31:18 00:30:40 Tiszakécske 10 9 4:21 min/km +00:03:45 3 310

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016

PRO PATRIA ET LIBERTATE. Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője. Beszámoló 2016 PRO PATRIA ET LIBERTATE Az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Verseny döntője Beszámoló 2016 2016. április 9-én ötödször rendezhettük meg az Országos II. Rákóczi Ferenc Latin Fordítási Versenyt.

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről A verseny Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről Megrendezésének időpontja: 2017. február 24. Rendező intézményének neve: Iskola, Óvoda Szervezőjének neve, beosztása: Virágné

Részletesebben

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg

Zalaegerszeg Nyílt Fedett Pályás Atlétikai Bajnoksága XII. Kondex Kupa Kauzli József Emlékverseny Zalaegerszeg EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Előfutam 1. Futam 11:50 1. nap Hely. Atléta Sz. év Nevező Pálya Eredmény 1 Balogh Péter 1996 ZALASZÁM-ZAC 6 6.9h q 2 Baki Barnabás 1999 ZALASZÁM-ZAC 4 7.0h q 3 Horváth

Részletesebben

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten

A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten A Drezdai Kórusakadémia látogatása Budapesten 2015. október 21-25-e között Magyarországra látogatott A Drezdai Kórusakadémia Gyermekkara. A Singakademie Dresden 130 éves tradiciójával a németországi Szászország

Részletesebben

Melegedésre alkalmas helyek Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Melegedésre alkalmas helyek Jász-Nagykun-Szolnok megyében Melegedésre alkalmas helyek Jász-Nagykun-Szolnok megyében JÁSZSÁG: Alattyán Idősek Klubja Alattyán, Szent István tér 8. Jánoshida Szent Norbert Idősek Klubja Jánoshida, Fő út 60. Jászágó Idősek Napközi

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a évi. Gyóni Napok. rendezvénysorozatára Gyóni Napok 2018 Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2018. évi Gyóni Napok rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi Zoltán polgármester Program: október 13. (szombat)

Részletesebben

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév)

Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Tanulmányi eredmények Felső tagozat 2011/2012. (II. félév) Magyar Simonyi Zsigmond helyesírási verseny iskolai fordulójában 85% feletti eredményt értek el az alábbi tanulók: 5. évfolyam Szabó Péter 5.b

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA 2008. MÁRCIUS 7-9. A KONFERENCIA ÉS A PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÔI: Békés Megyei Népmûvészeti Egyesület Hagyományok Háza Népmûvészeti Egyesületek Szövetsége A konferencia

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját:

2014/2015 tanév. Jelenleg a Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskolában 8 pedagógus végzi a munkáját: Dunaföldvári Bölcskei Madocsai Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola Dunaföldvári Alapfokú Művészeti Iskola 7020 Dunaföldvár, Templom u. 9. 75/541-247, Tel /Fax: 75/541-013 OM 201167 2014/2015 tanév

Részletesebben