Feszítő kérdések NYÁRI TÁBOR 2014

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Feszítő kérdések NYÁRI TÁBOR 2014"

Átírás

1 Feszítő kérdések NYÁRI TÁBOR óta minden évben megrendezésre kerül a holokauszt témáját feldolgozó tábor, különlegessége, hogy nem csupán a tényekre világít rá, hanem különböző nézőpontokból vizsgálhatja meg az eseményeket. Foglalkoztunk embermentőkkel, az antiszemitizmus kialakulásának körülményeivel, gyerekekkel, ez évi témánk pedig a feszítő kérdések, mely a holokauszt 70. évfordulója során az évben felmerültek. 1. nap - Együttélés, aranykor? június 30., hétfő Az együttélésről beszélünk ma, valamint arról, hogy a dualizmus valóban aranykor volt-e a zsidóság számára? Feszítő kérdéseink az emancipációs alkuról, annak felmondásáról, az ortodoxok és a neológok közötti vitáról szólnak. Ha volt emancipációs alku (az emancipációra a zsidóságnak az asszimilációval kell válaszolnia) akkor az csak informális volt, s annak felmondását szét kell választani a társadalom és az állam részéről. Antiszemita törekvések előjöttek az 1880-as években (Tiszaeszlári per), de az állam részéről az alku felmondását a zsidó ellenes törvényekben látjuk (Numerus Clausus 1920). Az ortodoxok és a neológok vitája főként a Talmudhoz való hozzáállásban ált, kell-e azt modernizálni, kiegészíteni, vagy nem szabad megváltoztatni és meg kell azt tartani. A VII. kerületi sétánkon körbejártuk az egykori gettó területét, megtekintettük a neológ, a status quo és az ortodox zsinagógát. A Dohány utcai zsinagóga előtt Emlékező fűzfa, a levelekre áldozatok nevei vannak felírva

2 Carl Lutz és munkatársai emlékműve, akik papírhamisítással mentettek életeket Sztehlo Gábor emlékmű a Deák Ferenc téren, Sztehlo gyermekotthonokat hozott létre a háború alatt. Témához kapcsolódó ajánlott irodalom: Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon Bacskai Sándor: Az első nap Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban

3 2. nap - A német megszállás július 1., kedd Mai feszítő kérdéseink az 1944-es német megszállásra vonatoznak. Tényleg a németek hajtották végre a teljes deportálást? Volt Magyarországnak önállósága? Adolf Eichmann a maga 120 emberével nem volt képes 56 nap alatt embert deportálni. Olvassuk el a három László (Endre László, Baky László, Ferenczy László) jelentéseit, felszólalásait, leveleit és meglátjuk mennyire nagy együttműködő és kezdeményező szerepe volt a magyar kormánynak, állampolgárainak deportálásában a csendőrség, rendőrség és közhivatalnokok által. Feltérképeztük a Sztójay-kormányt, a megszállás körülményeit és a társadalom reakcióját, valamint beszélgettünk a Zsidó Tanácshoz köthető dilemmákról. A megszálláshoz köthető helyszíneket kerestük ma fel Budapesten. Sándor-Palota kormányrezidencia Britannia Hotel A mai Mammut régen fogház volt, idehozták megkínozni Szenes Hannát, Grósz Endrét is.

4 Blogbejegyzések: Amikor elsétáltál a Mammut mellet, eszedbe jutott már, hogy ott nem mindig egy bevásárlóközpont volt? És vajon ezután mit fogsz érezni, ha ránézel? Ez jó kérdés! :) Eddigi éveim során kétszer jártam a Mammutban, de ismervén ezt a tényt, valószínű még ritkábban visz majd arra az utam..... Az a kár, hogy az erre emlékeztető emlékmű el van rejtve a fák árnyékában, ezáltal még kevesebb emberhez jut el ez a cseppet sem mellékes információ... Az Arénapláza pedig annak a lóveresenypályának van a helyére állítva, ahol a második világháborúban a zsidókat összegyűjtötték és tartották. Kellemes múltú plázahelyszíneink vannak..... Ahogy ma megtudtuk a Mc Donald's-aink sem akármilyen helyeken állnak. Nekem meglepő volt, mivel még nem igazán nevezhetem magam olyan embernek, aki úgy ismeri Budapestet, mint a tenyerét. Biztos vagyok benne, hogy olyan embereknek is tudna újat mondani ez a tábor, akik azt gondolják, hogy nagyon jól ismerik a fővárosunkat. Ajánlott irodalom, videó: https://www.youtube.com/watch?v=979ehsktn0w Kádár Gábor, Vági Zoltán: Hullarablás Kádár Gábor, Vági Zoltán: Aranyvonat 3. nap - Kamenyec-podolszkij július 2., szerda Az első öt számjegyű gyilkosság a holokausztban: július. Magyarországon még sehol nincs a megszállás, gettósítás, deportálás, mégis embert deportálnak Kőrösmezőre, ahol átdobják őket a határon és otthagyják őket a pusztán, mindenféle ellátás nélkül. A huzavona, hogy mit kezdjenek ennyi emberrel tömeggyilkosságba torkollik, melyet SS-ek, Einsatzgruppe* hajt végre sokszor magyar munkaszolgálatos zsidók szeme láttára. Bár a kamenyec-podolszkiji mészárlás Ukrajniában történt, a

5 magyar vezetőség tartotta nemkívánatosnak és szállíttatta el azokat a zsidókat, akik a környező országokból menekültek Magyarországra, vagy éppen nem volt állampolgárságuk, mert az új határok miatt kint rekedtek az országból. A Kamenyec-podolszkij témájához köthető az a budapesti helység ahol van a főhadiszállásunk, a Páva utca Sztehlo terem a Holokauszt Emlékközpontban Páva utcai zsinagóga, 1941-ben internálótábor, innen vitték Kőrösmezőre a rendezetlen állampolgárságú zsidókat Blaha Lujza téri McDonald's régen csillagos ház volt Botlatókő Gartner Zsigmond emlékére, akit munkaszolgálat alatt gyilkoltak meg

6 Keleti pályaudvar, innen is indultak vonatok Slachta Margit és Kozma Miklós munkássága Kamenyec-Podolszkij vonatkozásában Slachta Margit ( ) Slachta Margit a kezdetektől fogva elutasította az antiszemitizmust, illetve a faji megkülönböztetést. Első női országgyűlési képviselőként igyekezett minél többet tenni az elnyomott zsidók érdekében. Szüleivel a felvidéken lakott, és igen jó módban éltek. Ám édesapja felelőtlensége miatt a család anyagi válságba keveredett így a csőd elől Amerikába menekültek. Ám Margit családi öröksége a makacsság volt, így Ő itt maradt és kiépítette saját egzisztenciáját, illetve kapcsolatrendszerét. Számtalan petíciót írt nem csak Magyarország vezetőinek, hanem a határon túl is, ám amikor látta, hogy a petíciók nem igazán érték el az általa kívánt hatást, akkor komolyabb eszközökhöz folyamodott. Tetteiben is képviselte nézeteit, így nagy befolyással rendelkező politikusokat keresett fel nézetei kifejtése érdekében. Egy alkalommal a Pápát is felkereste, aki találkozójuk után a deportálások leállításának érdekében erőfeszítéseket tett. Igen aktív életet élt minden tekintetben. Igazán határozott, karakteres nő lehetett, aki a férfiak világában kitűnően megállta a helyét. Vaslady sorstársaként lehetne jellemezni. Kozma Miklós ( ) A második világháború kitörésével nagyon megnőtt a KEOKH (Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság) feladata, mivel rengeteg zsidó özönlött az országba. Az Ukrán területek Magyar Közigazgatás alá kerültek, így Martinidics Ödön (főnyomozó KEOKH) illetve dr. Kiss Árkád (rendőrtanácsos) lehetőséget látott új tervezetük végrehajtására. Elméletük szerint a Hontalan Zsidókat az "újonnan fölszabadított területekre" kellene áttelepíteni. Mivel úgy érezték hogy a zsidók túl elnéző bánásmódban részesülnek, elméletrendszerükkel megkeresték az akkori belügyminisztert Keresztes-Fischer Ferencet. Hálátlannak titulálták, mivel úgy érezték, hogy nem érez kellő lekötelezettséget a német állam iránt, ami megszerette volna szabadítani az országot a hontalan népségtől. Ám a belügyminiszter nem volt hajlandó végre hajtani a tervezetüket, ezért a tervezetet eljuttatták Kozma Miklóshoz, aki addigra Kárpátalja kormányzói biztosává emelkedett. Ő adoptálta a két férfi elméletét, illetve magas beosztásának köszönhetően kivitelesésig juttatta a tervezetet. Ajánlott irodalom Browning: Ordinary Man e2012/docs/browning- Ordinary%20Men.%20Reserve%2 0Police%20Battalion%20101%20a nd%20the%20final%20solution% 20in%20Poland%20(1992).pdf Krausz Tamás: Az ismeretlen fekete könyv Szirtes Zoltán: Temetetlen halottaink

7 *Einsatzgruppe: Szó szerint Bevetési Csoport: a Birodalmi Biztonsági Főhivatal parancsnoka által létrehozott, a megszállt szovjet területeken a németek számára "nem kívánatos" zsidók, cigányok és partizánok kiirtását végrehajtó speciális egységek. Tagjai az SS, az SD, a SIPO és az ORPOból szerveződtek. Túlélők Kamenyec-Podolszkij túlélője: Irene Weiss (Traub Irén) élettörténete: 4. nap - Nyilasok július 3., csütörtök A mai sétánk során a nyilasok tevékenységéhez kapcsolódó helyszíneket látogattunk meg. Első helyszínünk az Andrássy út 60. szám alatt működött nyilas pártház, később az ÁVH fogdája, majd napjainkban a Terrorháza néven ismert emlékhely volt. Ezután a Jászai Mari téren álló házat néztük meg, ami nyilas pártiroda volt egykor, ma egy McDonald's működik az épületben.

8 Következő állomásunk a Dunába lövések helyszíne volt, ahol egy mozaik emlékeztet a történtekre - itt lőttek a jeges Dunába nemre és korra való tekintet nélkül mindenkit, sokszor a diplomáciai védettséget élvező házakból is kihurcolták ide az áldozatokat. A mozaik közelebbről, felirat: "Emlékül azoknak a magyaroknak, akik telén a nyilas rémuralom áldozatául estek". Utolsó állomásunk a cipők emlékmű volt, melyet - az előzőhöz hasonlóan - a Dunába lőtt emberek emlékére állítottak. Ez a Parlamenthez közel található, ezzel is jelképezve hogy honnan indult, és mihez vezetett a származási alapú megkülönböztetés és gyűlölet. A háttérben látható a Parlament.

9 Különféle cipőket formázott meg az alkotó, ezzel személyessé téve az emlékhelyet. Ajánlott irodalom Szirmai Rezső: Fasiszta lelkek (Pszichoanalitikus beszélgetések a háborús főbűnösökkel a börtönben.) A szerző a legfőbb magyar háborús bűnösökkel készített interjúkat az ellenük folyó tárgyalások előtt, alatt, illetve egyes esetekben az ítélethozatalt követően. Pszichoanalitikus munkatársa segítségével azt nyomozta, hogy milyen hatásoktól vezérelve és milyen megfontolásokból követték el emberiségellenes bűneiket. A könyv megtekinthető online: 5. nap - Embermentők országa volt Magyarország? július 4., péntek Az utolsó nap feszítő kérdése: Embermentők országa volt Magyarország? Mitől lett valaki embermentő? Kellett ahhoz szeretni a zsidókat, hogy segítsenek? Hősök voltak, vagy hazaárulók? - Tiszteletet érdemelnek azok az emberek, akikben megvolt a bátorság, hogy szembeszálljanak a rendszerrel, életük kockáztatásával is segítettek bajbajutott embertársaikon, elég erősek voltak ahhoz, hogy a passzív tömeggel ellentétben ellenálljanak ennek a gyilkos eszmének, még akkor is, ha nem állt érdekükben, vagy nem ismerték személyesen azokat, akiket megmentettek. Milyen volt tipikusan egy embermentő? Milyen tulajdonságokkal kellett rendelkeznie? Milyen indíttatásból cselekedtek? Van valami közös bennük? Bárkiből válhatott embermentő, akiben volt egy szilárd meggyőződés, világnézet arról, hogy egyenlőek az emberek. Egy prezentációban foglaltuk össze kutatási témánkat:

10 Embermentők elismerése A Világ Igaza díjat az izraeli Yad Vashem intézet adja azoknak a személyeknek, akik a holokauszt ideje alatt akár csak egy ember életét is megmentették a biztos haláltól. A díj egy medálból és az erre kijelölt falra felkerülésből áll (korábban fákat ültettek, de elfogyott a hely a kertben), valamint ha az illető úgy dönt, izraeli állampolgárságot és nyugdíjat kaphat. A díj elnyerésének feltételei: aktív részvétel a mentésben, a személyes szabadságát vagy pozícióját kockáztatva tette, amit tett, valamint a megmentő indítéka nem az egyéni haszonszerzés volt, vagy hogy a mentett személyt áttérítse. Emellett kritérium az egyértelmű bizonyítékok bemutatása a mentés tényéről. Azonban ez utóbbi feltétel, a bizonyítás nehezen és egyre nehezebben teljesíthető, a szemtanúk idős kora miatt, sokan már nem élnek a túlélők közül. Ezért egyre kevesebb az esély arra, hogy egy jogosult személy megkapja a kitüntetést. Ennek okán hazánkban, Magyarországon a Holokauszt Emlékközpont 2012-ban külön irodát létesített az embermentők felkutatására, és megalakult az Igaz Emberekért Társaság. A Társaság által jelöltek listáját az Emlékközpont levéltáros munkatársa rögzíti, és ellenőrzi a források hitelességét. A Helytállásért elismerő oklevél megítéléséről az elnökség tagjai döntenek. Évente legfeljebb tíz oklevelet osztanak ki. A hét utolsó napi sétáját a XIII. kerületben tettük meg, ahol az embermentők nyomába szegődtünk. Jászai Mari tér, a Mc Donald's a sarkon egy nyilas ház volt Raoul Wallenberg, svéd diplomata védlevelekkel mentett embereket Tom Lantos, az első holokauszt túlélő, aki az Egyesült Államok képviselőházának tagja volt

11 Raoul Wallenberg Táborzáró Mai nappal befejeződött a tizedik, holokauszt témáját feldolgozó tábor. Ezt egy szép tortával ünnepeltünk meg. Nagyon sokat tanultunk a héten és rengeteg érdekes dologgal ismerkedtünk meg, jó volt együtt kutatni és Budapest utcáit járni a történelem eseményeit felidézve. Ha tetszettek a témák és kedvet kaptál, szeretettel várunk téged is jövőre ilyenkor a Holokauszt Emlékközpontban, ahol újra érdekes nézőpontokból vizsgáljuk meg a holokausztot. Köszönjük, hogy elolvastad a blogot. Sajtómegjelenések:

12 A szöveg és képek forrása:

HOLOKAUSZT BIBLIOGRÁFIÁJA

HOLOKAUSZT BIBLIOGRÁFIÁJA A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZT BIBLIOGRÁFIÁJA II. KÖTET TARTALOMJEGYZÉK Előszó 13 Bibliográfiai rövidítések 18 Szószedet 23 ALAPVETŐ FORRÁSMUNKÁK Útmutatók 27 Altalános müvek 1-3 27 Holokauszt 4-11 27 Bibliográfiák

Részletesebben

Táblázatok jegyzéke. Első kötet

Táblázatok jegyzéke. Első kötet Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország

Részletesebben

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához

A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához A) Meglátások Magyarország II. világháborús részvételének tanításához 1. Didaktikai kérdések a II. világháború tanításánál 2. Szakmai nehézségek a II. világháború tanításában 3. Etikai és szakmai dilemmák

Részletesebben

A holokauszt a Kádárkorszak. emlékezetpolitikájában. Csonka Laura

A holokauszt a Kádárkorszak. emlékezetpolitikájában. Csonka Laura A holokauszt a Kádárkorszak emlékezetpolitikájában Csonka Laura Magyarországon a holokauszt tragédiáját megközelítőleg 200 ezer zsidó élte túl A túlélő zsidóság társadalmi és demográfia összetétele döntően

Részletesebben

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok

A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok A Miniszterelnökség a Civil Alap 2014 keretében a Magyar Holokauszt Emlékév 2014 programjaira 2013 őszén pályázatot írt ki. Egyesületünk A lapátosok serege és az emlékezet címmel beadott pályázatára elnyert

Részletesebben

YAD VASHEM The Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority

YAD VASHEM The Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority YAD VASHEM The Holocaust Martyrs and Heroes Remembrance Authority The International School for Holocaust Studies ביה"ס המרכזי להוראת השואה יד ושם רשות הזיכרון לשואה ולגבורה MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZEMINÁRIUMA

Részletesebben

Óratervezet. Megfigyeltük a fák és az emberek élete közötti hasonlóságot a Biblia képes beszédein keresztül.

Óratervezet. Megfigyeltük a fák és az emberek élete közötti hasonlóságot a Biblia képes beszédein keresztül. Óratervezet Az izraeli Yad Vashem Intézet és a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2013-ban meghirdetett egy pályázatot, amelynek címe: A holokauszt a művészetek nyelvén. Az alsótagozatos diákok egy csoportjával

Részletesebben

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban

Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA Revizionista kormányemlékmű Kamenyec-Podolszkijban Népszava 2015. szept. 19. 08:35 FORRÁS: YAD VASEM A magyar kormány augusztus 27-én emlékművet állított Kamenyec-Podolszkijban,

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN SZOLIDARITÁS ÉS EMBERMENTÉS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 4 Szolidaritás és embermentés... 6 I. szakasz: antiszemitizmus

Részletesebben

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)?

Családfa. Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje. Krausz Simonné (szül. Krausz Betti) 1875 1944. Goldklang Dávidné (szül.?)? Családfa Apai nagyapa Goldklang Dávid 1880-as évek vége 1930/40-es évek eleje Apai nagyanya Goldklang Dávidné (szül.?)? 1932/33 Anyai nagyapa Krausz Simon 1875 1932 Anyai nagyanya Krausz Simonné (szül.

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926

Családfa. Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937. Freiberger Mór? 1904/05. Kauders Dávid 1854 1926 Családfa Apai nagyapa Kauders Dávid 1854 1926 Apai nagyanya Kauders Dávidné (szül. Steiner Franciska)?? Anyai nagyapa Freiberger Mór? 1904/05 Anyai nagyanya Freiberger Mórné (szül. Engel Laura) 1872 1937

Részletesebben

Bevezető film. Vallásos családban nőttem fel. Három generáció, hat esküvő (Koltai Panni története) (Galpert Ernő története)

Bevezető film. Vallásos családban nőttem fel. Három generáció, hat esküvő (Koltai Panni története) (Galpert Ernő története) Bevezető film http://www.centropastudent.org/?typ=sprache&flang=eng&movid=34&nid=78&q=m Vallásos családban nőttem fel (Galpert Ernő története) http://centropastudent.org/?typ=sprache&flang=hu&movid=13&nid=43&q=m

Részletesebben

United States Holocaust Memorial Museum, az AmerikaiEgyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Washington, D.C.

United States Holocaust Memorial Museum, az AmerikaiEgyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Washington, D.C. United States Holocaust Memorial Museum, az AmerikaiEgyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma Washington, D.C. Registry of Holocaust Survivors Holokauszt Túlélőket Nyilvántató Osztály A jelen kérdőivet

Részletesebben

Családfa. Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Grósz??? Apa. Anya

Családfa. Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Grósz??? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grósz??? Grósz?-né (szül. Grósz Regina)?? Kupferstein??? Kupferstein?-né (szül.? Heléna)? 1956 Apa Gáti (Grósz) Dániel 1906 1967 Anya Gáti

Részletesebben

Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 )

Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 ) Interjú Bános Tibor holokauszttúlélővel (kb. 32 ) A bal oldali oszlopban a teljes interjúból kiválasztott részletek és az egyes részletek megértését segítő, vágások közé illesztett feliratok (dőlt betűvel)

Részletesebben

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6. Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, 2016. október PROGRAMFÜZET 2016. október 20. november 6. 2016. október 20., csütörtök 11:00 óra A MAGYAR IFJÚSÁG TÖRTÉNELMET ÍRT Ünnepi megemlékezés Beszédet

Részletesebben

M E G H Í V Ó ZSIDÓK ÉS KERESZTÉNYEK AZ ÉVSZÁZADOK SODRÁBAN INTERPRETÁCIÓK EGY TÉMÁRA. című tudományos konferenciára

M E G H Í V Ó ZSIDÓK ÉS KERESZTÉNYEK AZ ÉVSZÁZADOK SODRÁBAN INTERPRETÁCIÓK EGY TÉMÁRA. című tudományos konferenciára M E G H Í V Ó ZSIDÓK ÉS KERESZTÉNYEK AZ ÉVSZÁZADOK SODRÁBAN INTERPRETÁCIÓK EGY TÉMÁRA című tudományos konferenciára Miskolci Egyetem, 2013. április 17 18. FŐVÉDNÖK Őexc. Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi

Részletesebben

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK

Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,

Részletesebben

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon?

Családfa. Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905. Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária) 1870-es évek 1940. Lukács Simon? Családfa Apai nagyapa Mailender Lajos? 1936 Apai nagyanya Mailender Lajosné (szül. Marosi Julianna) 1870-es évek 1905 Anyai nagyapa Lukács Simon? 1925 Anyai nagyanya Lukács Simonné (szül. Lőwinger Mária)

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908

Családfa. Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Családfa Apai nagyapa Braun Ignác 1848 1929 Apai nagyanya Braun Ignácné (szül. Kestenbaum?)?? Anyai nagyapa Buchhalter Lipót 1850-es évek 1908 Anyai nagyanya Buchhalter Lipótné (szül. Schiller Berta) 1860

Részletesebben

Békéscsaba >> Auschwitz

Békéscsaba >> Auschwitz Békéscsaba >> Auschwitz Hirsch Gábor Gábor Hirsch 1 Békéscsabáról >> Auschwitzba Családi háttér Gyerekkorom Békéscsabán, Magyarország, zsidó törvények Zsidóházak, gettó, deportálás Auschwitzról, megérkezés

Részletesebben

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944

Családfa. Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es évek 1940. Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944. Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Családfa Apai nagyapa Katz Icik 1870-es évek 1939 Apai nagyanya Katz Etja (szül.?) 1880-as évek 1944 Anyai nagyapa Lazarovics Lázár 1870-es évek 1944 Anyai nagyanya Lazarovics Bruche-Etja (szül.?) 1870-es

Részletesebben

A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek

A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek 2014 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A kiirtott értékelve magyar szellemfalura Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Megemlékezést tartottak vasárnap délelőtt a Gánt község közelében található

Részletesebben

WALLENBERG ÉV 2012 FŐVÉDNÖK: SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚR

WALLENBERG ÉV 2012 FŐVÉDNÖK: SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚR WALLENBERG ÉV 2012 FŐVÉDNÖK: SCHMITT PÁL KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK ÚR 1 TARTALOMJEGYZÉK Németh Zsolt, a Wallenberg Emlékbizottság elnökének köszöntője 3 A magyarországi Wallenberg Év célkitűzései 4 A Wallenberg

Részletesebben

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944

Családfa. Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882 1944. Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944. Kohn Mihály 1876 1944 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Keller Jakab 1860-as évek 1944 Keller Jakabné (szül.? Berta) 1860-as évek 1944 Kohn Mihály 1876 1944 Kohn Mihályné (szül.? Hermina) 1882

Részletesebben

Dr. Botos János publikációs és hivatkozási lista. Publikációs lista

Dr. Botos János publikációs és hivatkozási lista. Publikációs lista Dr. Botos János publikációs és hivatkozási lista Publikációs lista A holokauszt témakörben: Vöröskeresztes embermentők. A Wesselényi utcai szükségkórház és a gettókórházak helytállása 1944-1945. Budapest.

Részletesebben

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán?

Családfa. Klein Kálmánné (szül. Fischer Hanna)? 1920-as évek. Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) Klein Kálmán? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Moskovits Lajos 1860-as évek 1938 Moskovits Lajosné (szül. Majtényi Fáni) 1873 1944 Klein Kálmán? 1910-es évek Klein Kálmánné (szül. Fischer

Részletesebben

KAMENYEC-PODOLSZKIJTÓL AUSCHWITZIG

KAMENYEC-PODOLSZKIJTÓL AUSCHWITZIG AZ 1944-ES DEPORTÁLÁS HETVENEDIK ÉVFORDULÓJA ALKALMÁVAL a és a Nazareth College (Rochester NY) által az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem védnöki patronálásával szervezett KAMENYEC-PODOLSZKIJTÓL AUSCHWITZIG

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése

SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése SZAKMAI BESZÁMOLÓ 21. Szabolcs-szatmár-beregi Nemzetközi Levéltári Napok megrendezése A programok megvalósulásának helye és ideje Nyíregyháza Budapest, 2014. szeptember 18-19. A programok részletes ismertetése

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.

Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10. Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben

Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen...

Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen... Nem tudja megnyitni hírlevelünket? Kérjük, kattintson ide! Holokauszt Emlékközpont Ahol a Múlt a Jövőnek üzen... 2012. februári hírlevél VISSZATEKINTŐ 67 éve, január 17-én veszett nyoma Budapesten Raoul

Részletesebben

Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban

Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban Sodródás és szembenállás Sorsok a vészkorszakban I. Modulterv Bános Tibor-interjú 10 teljes I/A/1, I/B/1, I/C/1 feladatok megoldása Az interjú megtekintése az elejétől A megszállás után néhány héttel megkezdődik

Részletesebben

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa

Családfa. Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? Rózsa?-né (szül.?) Rózsa? Fleischmann Mór Anya. Apa Családfa Apai nagyapa Fleischmann Mór 1858 1897 Apai nagyanya Fleischmann Mórné (szül. Kalisch Róza)? 1942 Anyai nagyapa Rózsa??? Anyai nagyanya Rózsa?-né (szül.?)?? Apa Domonkos (Fleischmann) Miksa 1890

Részletesebben

Írásban kérem megválaszolni:

Írásban kérem megválaszolni: Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre

Részletesebben

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE

MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947

Családfa. Anyai nagyapa. Kohn Manó 1857 1944. Interjúalany. Nyitrai Lászlóné (szül.sövény /Spitzer/ Judit) 1924. Gyermekek. Nyitrai István 1947 Családfa Anyai nagyanya Apai nagyapa Spitzer Jakab? 1922 Apai nagyanya Spitzer Jakabné (szül. Rózsay Gizella)?? Anyai nagyapa Kohn Manó 1857 1944 Kohn Manóné (szül. Hirsch Flóra)?? Kohn Manóné (szül. Wurn

Részletesebben

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid

Családfa. Deutsch Dávidné (szül. Süsz Katalin) Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) Deutsch Dávid Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Dr. Reichenfeld Zsigmond 1858 1933 Reichenfeld Zsigmondné (szül. Reichard Mária) 1869 1944 Deutsch Dávid 1849 1903 Deutsch Dávidné (szül.

Részletesebben

Családfa Apai Apai Anyai Anyai nagyapa nagyanya nagyapa nagyanya Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek

Családfa Apai Apai Anyai Anyai nagyapa nagyanya nagyapa nagyanya Apa Anya Testvérek Házastárs Interjúalany Gyermekek Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Tevan Adolf 1854 1921 Tevan Adolfné (szül. Fischer Teréz) 1863 1944 Deutsch Béla 1850 1936 Deutsch Béláné (szül. Reis Nina) 1866 1944 Apa

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Nincs adat. Apa. Anya. D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) D. Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Apa D. Sámuel 1870 1945 Anya D. Sámuelné (szül. N. Rebeka) 1875 1949 Testvérek D. Piroska 1898? D. Imre 1900 1924 F. M.-né (szül. D. Ilona)

Részletesebben

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa

Családfa. Illés Miksáné (sz. Stark Berta) Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) vagy Illés (Jajtelesz) Miksa Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Singer Bernát 1871 1943 Singer Bernátné (sz. Fleischer Fáni) 1867 1944 vagy 1945 Illés (Jajtelesz) Miksa 1883 1944 Illés Miksáné (sz. Stark

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 130 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. c) A jobbra látható képek segítségével írjátok

Részletesebben

Oktatási útiterv a Holokauszt Emlékközpontban

Oktatási útiterv a Holokauszt Emlékközpontban Oktatási útiterv a Holokauszt Emlékközpontban 2010 2010.06.06. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal

Részletesebben

AZ 1941-ES DEPORTÁLÁSOK ÉS CSATÁRY LÁSZLÓ

AZ 1941-ES DEPORTÁLÁSOK ÉS CSATÁRY LÁSZLÓ 1 GELLÉRT ÁDÁM GELLÉRT JÁNOS 1 AZ 1941-ES DEPORTÁLÁSOK ÉS CSATÁRY LÁSZLÓ A cikk az Élet és Irodalom, 2012. ában jelent meg (LVI. évfolyam, 35. szám). A cikket az Élet és Irodalom engedélyével közöljük.

Részletesebben

Idő Tevékenység Munkaformák, módszerek Eszközök, mellékletek. Egyéni kutatómunka. Tantárgyi integráció (magyar irodalom)

Idő Tevékenység Munkaformák, módszerek Eszközök, mellékletek. Egyéni kutatómunka. Tantárgyi integráció (magyar irodalom) Idő Tevékenység Munkaformák, módszerek Eszközök, mellékletek A foglalkozást megelőzően Előzetes feladatok: A filmrészletek megértéséhez elengedhetetlen, hogy alapvető ismereteket tisztázzunk a magyarországi

Részletesebben

Családfa. nagyapa Marmorstein. Lorber Sámuel? 1933. Interjúalany. Bognár Pálné (szül. Mermelstein / Marmorstein/ Éva) 1929.

Családfa. nagyapa Marmorstein. Lorber Sámuel? 1933. Interjúalany. Bognár Pálné (szül. Mermelstein / Marmorstein/ Éva) 1929. Családfa Apai nagyapa Marmorstein Herman?? Apai nagyanya Marmorstein Hermanné (szül. Gottesman Ilona)?? Anyai nagyapa Lorber Sámuel? 1933 Anyai nagyanya Lorber Sámulné (szül. Goldiner Ida)?? Apa Marmorstein

Részletesebben

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond?

Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Mit mondhat nekünk az, ami látszólag semmit nem mond? Az emberi figyelem nemegyszer elsiklik kisebb-nagyobb dolgok felett. Nagyon gyakran előfordul, hogy valamit bonyolultnak gondolunk, holott végtelenül

Részletesebben

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V.

Családfa. (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: R. Lipótné (szül. D. Cecília) 1886 1944. R. Lipót (1883 1944) V. Ignác (? 1944) V. Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa V. Ignác (? 1944) V. Ignácné (szül.:?) (? 1908) Nevelőanya: V. Ignácné (szül.? Éva) (? 1944) Anyai nagyapa R. Lipót (1883 1944) Anyai nagyanya R. Lipótné (szül. D. Cecília)

Részletesebben

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT

HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT HÍD MÚLT ÉS JELEN KÖZT Csapat neve: Iskola neve: Szerezhető pontszám: 120 pont Elért pontszám: Beküldési cím: Abacusan Stúdió, 1193 Budapest Klapka u. 47. 2. A következő feladatok megoldása előtt tanulmányozzátok

Részletesebben

Családfa. Kohn Jakabné (szül. Spitz Róza)? 1890 Kohn Jakabné (szül. Ornstein Hermina) Ornstein Mór? 1938/39

Családfa. Kohn Jakabné (szül. Spitz Róza)? 1890 Kohn Jakabné (szül. Ornstein Hermina) Ornstein Mór? 1938/39 Családfa Apai nagyanya Apai nagyapa Kohn Jakab? 1930-as évek Kohn Jakabné (szül. Spitz Róza)? 1890 Kohn Jakabné (szül. Ornstein Hermina)? 1930-as évek Anyai nagyapa Ornstein Mór? 1938/39 Anyai nagyanya

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN HARC A TÚLÉLÉSÉRT: AKTIVITÁS, ÖNMENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN HARC A TÚLÉLÉSÉRT: AKTIVITÁS, ÖNMENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN HARC A TÚLÉLÉSÉRT: AKTIVITÁS, ÖNMENTÉS ÉS ELLENÁLLÁS TARTALOM Bevezetés... 3 Az elemzés szempontjai... 4 Sorstípusok... 4 Vizsgálati szempontok... 5 Aktivitás... 6 I. szakasz: antiszemitizmus

Részletesebben

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS

HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS HOLOKAUSZT BUDAPESTEN NÁCI TÁBOROK ÉS A FELSZABADULÁS TARTALOM Bevezetés... 3 Sorstípusok... 4 Táborok... 5 Felszabadulás, hazatérés... 10 2 BEVEZETÉS 1945 kora nyarától kezdve a hazatérő deportáltak egy

Részletesebben

Családfa. Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944. Klein Izraelné (szül.? Gitta) 1854 1944. Klein Izrael 1852 1944. Hollander Jakab.

Családfa. Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944. Klein Izraelné (szül.? Gitta) 1854 1944. Klein Izrael 1852 1944. Hollander Jakab. Családfa Apai nagyapa Hollander Jakab 1850-es évek 1933 Apai nagyanya Hollander Jakabné (szül.? Ella) 1850-es évek 1944 Anyai nagyapa Klein Izrael 1852 1944 Anyai nagyanya Klein Izraelné (szül.? Gitta)

Részletesebben

Tartalom. Első kötet. xxi xxiii xxvii xxix xxxi xxxix xlv xlvii

Tartalom. Első kötet. xxi xxiii xxvii xxix xxxi xxxix xlv xlvii Tartalom Első kötet Táblázatok jegyzéke Képek jegyzéke Térképek jegyzéke Előszó (Mezei András) A szerző előszava a második kiadáshoz Előszó az első kiadáshoz (Berend T. Iván) A Wehrmacht és az SS rangfokozatai

Részletesebben

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek

Családfa. Deutsch Ignác Interjúalany. Pollák Béláné (korábban: Brandl Józsefné) (szül. Schwarz Klára ) Gyermekek Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Schwarz? Schwarz?-né (szül.?) Deutsch Ignác 1828 1915 Deutsch Ignácné (szül. Weisz Teréz) 1860 1944 Apa Schwarz Mór 1877 1941 Anya Schwarz

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Családfa. Pardesz?-né (szül.?)? 1944. Nincs adat. Pardesz?? 1930-as évek. Lövith??? Apa. Anya. Lövith Max (1890 1934)

Családfa. Pardesz?-né (szül.?)? 1944. Nincs adat. Pardesz?? 1930-as évek. Lövith??? Apa. Anya. Lövith Max (1890 1934) Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Lövith??? Pardesz?? 1930-as évek Pardesz?-né (szül.?)? 1944 Apa Lövith Max (1890 1934) Anya Lövith Berta (szül. Pardesz Berta) 1896 1944

Részletesebben

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. http://1956.vfmk.hu Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: 2016. szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25. Irodalom: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán.

Részletesebben

Családfa. Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) körül. Ander Lajosné (szül. Spán Amália) Ander Lajos

Családfa. Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) körül. Ander Lajosné (szül. Spán Amália) Ander Lajos Családfa Apai nagyapa Schwarcz Dávid 1843 1929 Apai nagyanya Schwarcz Dávidné (szül. Weiss Netti) 1868 1920 körül Anyai nagyapa Ander Lajos 1869 1944 Anyai nagyanya Ander Lajosné (szül. Spán Amália) 1876

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Deutsch József 1850 körül 1918 vagy 1919. Interjúalany. Rác (Róth) András 1926. Gyermekek

Családfa. Anyai nagyapa. Deutsch József 1850 körül 1918 vagy 1919. Interjúalany. Rác (Róth) András 1926. Gyermekek Családfa Apai nagyapa Róth Adolf 1852 1932 Apai nagyanya Róth Adolfné (szül. Hercz Rozália) 1860 körül 1913 Anyai nagyapa Deutsch József 1850 körül 1918 vagy 1919 Anyai nagyanya Deutsch Józsefné (szül.

Részletesebben

MUNKATERV. a 2011-es évre

MUNKATERV. a 2011-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok

Részletesebben

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925. Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944. Izsák Sámuel? 1914. Legmann Rudolf 1856 1938 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák Sámuel? 1914 Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) 1864 1944 Legmann Rudolf 1856 1938 Legmann Rudolfné (szül. König Róza) 1878 1925

Részletesebben

Családfa. Neu Adolf 1830-as évek? Interjúalany. Kárpáti Áronné (korábban: Schächter Lászlóné) (szül. Grünberg Klára) 1920.

Családfa. Neu Adolf 1830-as évek? Interjúalany. Kárpáti Áronné (korábban: Schächter Lászlóné) (szül. Grünberg Klára) 1920. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grünberg?? 1920-as évek Grünberg?-né (szül. Grünberg Berta)? 1930 Neu Adolf 1830-as évek? Neu Adolfné (szül. Kraut Borbála) 1832 1922 Apa

Részletesebben

Családfa. Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb /46. Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Grün János? Apa.

Családfa. Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb /46. Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Grün János? Apa. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Grün János? 1919 Grün Jánosné (szül. Weiner Emma)?? Krajcsik Jakab?? Krajcsik Jakabné (szül. Srézinger Berta) kb. 1852 1945/46 Apa Grün

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:

TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra

Részletesebben

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4891 Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 266 WOMEN AND EUROPEAN PARLIAMENT Demographics D1. A kérdezett neme [1] Férfi [2] Nő D2. Hány

Részletesebben

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric

Családfa. Mandel Ábrahám Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) Fülöp??? Apa. Anya. Fülöp Móric Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fülöp??? Fülöp?-né (szül.?)?? Mandel Ábrahám 1853 1935 Mandel Ábrahámné (szül. Fülöp Sára) 1843 1935 Apa Fülöp Móric 1873 1945 Anya Fülöp

Részletesebben

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában Ifjabb gróf Andrássy Gyula Kép forrása: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye http://bpkep.fszek.hu/webpac_kep/corvinaweb?act

Részletesebben

Családfa. Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza) 1874 1944. Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944. Schillinger Lipót 1864 1944

Családfa. Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza) 1874 1944. Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944. Schillinger Lipót 1864 1944 Családfa Apai nagyapa Steinberger Dávid?? Apai nagyanya Steinberger Dávidné (szül. Czinner Jozefa)? 1944 Anyai nagyapa Schillinger Lipót 1864 1944 Anyai nagyanya Schillinger Lipótné (szül. Keppich Róza)

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948

Családfa. Anyai nagyapa. Laufer Mór?? Interjúalany. Klára Kováčová-Kohnová (szül. Weisz Klára) 1926. Gyermekek. Marta Kováčová-Kohnová 1948 1948 Családfa Apai nagyapa Weisz Mihály?? Apai nagyanya Weisz Cecília (szül. Hopper Cecília)?? Anyai nagyapa Laufer Mór?? Anyai nagyanya Laufer Mina (szül. Smatana Mina) 1860-as évek 1938 Apa Weisz József 1893

Részletesebben

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút?

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Épül a Nagykörút. József körút a Krúdy (József) utcától a Baross utca felé nézve (A felvétel 1884-ben készült) 1 Budapest utcáin járva ma már nem lepődünk meg

Részletesebben

Családfa. Kohn Zsigmond. Fenyvesi?-né (szül.?)?? Kohn Zsigmondné (szül.?) Fenyvesi??? Apa. Anya. Fenyvesi Sámuel

Családfa. Kohn Zsigmond. Fenyvesi?-né (szül.?)?? Kohn Zsigmondné (szül.?) Fenyvesi??? Apa. Anya. Fenyvesi Sámuel Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Fenyvesi??? Fenyvesi?-né (szül.?)?? Kohn Zsigmond?? Kohn Zsigmondné (szül.?)?? Apa Fenyvesi Sámuel 1875 1944 Anya Fenyvesi Sámuelné (szül.

Részletesebben

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat!

A vörös diktatúra áldozatai - Nincs bocsánat! 2014 október 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A vörös értékelve diktatúra Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Hosszú időre megrendültek az alapvető normák: a becsület, az igazmondás, a tisztességes

Részletesebben

Családfa. Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né) (szül.? Regina)? 1944. Weinberger??? Hoffenreich Simon?? Apa. Anya

Családfa. Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né) (szül.? Regina)? 1944. Weinberger??? Hoffenreich Simon?? Apa. Anya Családfa Apai nagyapa Hoffenreich Simon?? Apai nagyanya Hoffenreich Simonné (szül. Spielmann Róza) 1867 körül 1944 Anyai nagyapa Weinberger??? Anyai nagyanya Weinberger?-né (2. házasságban: Buschon?-né)

Részletesebben

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)??

Családfa. Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) Kellermann??? Bauer Sámuel?? Kellermann?-né (szül.?)?? Családfa Apai nagyapa Bauer Sámuel?? Apai nagyanya Bauer Sámuelné (szül. Weiss Léni) 1857 1920 Anyai nagyapa Kellermann??? Anyai nagyanya Kellermann?-né (szül.?)?? Apa Bauer Izidor 1879 1944 Anya Bauer

Részletesebben

Családfa. B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.-né (szül. L. A.)? S. G.? 1930-as évek eleje B. I Apa. Anya B. Á.

Családfa. B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.-né (szül. L. A.)? S. G.? 1930-as évek eleje B. I Apa. Anya B. Á. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya B. I. 1855 1930 B. I.-né (szül. K.K.)?-? S. G.? 1930-as évek eleje S. G.-né (szül. L. A.)? 1939 Apa B. Á. 1894 1944/5 Anya B. Á-né (szül.

Részletesebben

Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa.

Családfa. Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül. Nincs adat. Wagner Adolf? 1915/16. Nincs adat. Apa. Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Wagner Adolf? 1915/16 Anyai nagyanya Wagner Adolfné (szül. Frankfurter Lina) 1860-as évek 1917 körül Apa S. (Sprerlinger) Jenő 1890 1941 Anya S. Jenőné

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

Családfa. Anya. nagyapa. Östreicher Izrael 1860-as évek 1925. Interjúalany. Galló (Groszmann) Imréné (szül. Leimsieder Blanka) 1922.

Családfa. Anya. nagyapa. Östreicher Izrael 1860-as évek 1925. Interjúalany. Galló (Groszmann) Imréné (szül. Leimsieder Blanka) 1922. Családfa Apai nagyapa Leimsieder Saul 1858 1944 Apai nagyanya Leimsieder Saulné (szül. Hammerman Taube) 1860-as évek? Anyai nagyapa Östreicher Izrael 1860-as évek 1925 Anyai nagyanya Östreicher Izraelné

Részletesebben

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Friedman? 1850-es évek 1920-as évek. Izsák József 1858 1933. Apa. Anya. Izsák Jakab 1880-as évek 1940-es évek eleje

Családfa. Nincs adat. Nincs adat. Friedman? 1850-es évek 1920-as évek. Izsák József 1858 1933. Apa. Anya. Izsák Jakab 1880-as évek 1940-es évek eleje Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Izsák József 1858 1933 Friedman? 1850-es évek 1920-as évek Apa Izsák Jakab 1880-as évek 1940-es évek eleje Anya Izsák Jakabné (szül. Friedman

Részletesebben

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig

8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború

Részletesebben

A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon. Második kötet

A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon. Második kötet A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon Második kötet RANDOLPH L. BRAHAM A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA A Holocaust Magyarországon Második kötet 2., BŐVÍTETT ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADÁS Belvárosi Könyvkiadó

Részletesebben

Tisztelt Felhasználó!

Tisztelt Felhasználó! Tisztelt Felhasználó! A holokauszt Magyarországon című dupla multimédiás oktatási CD-ROM célja, hogy segítse a közép- és a felsőfokú oktatásban résztvevő pedagógusok és diákok munkáját a tanév során, illetve

Részletesebben

Családfa. Wertheimer Sámsonné (szül. Farkas Ida)? 1902 Wertheimer Sámsonné (szül. Hausman Pepka) Nincs adat. Nincs adat. Wertheimer Sámson??

Családfa. Wertheimer Sámsonné (szül. Farkas Ida)? 1902 Wertheimer Sámsonné (szül. Hausman Pepka) Nincs adat. Nincs adat. Wertheimer Sámson?? Családfa Apai nagyapa Neufeld Jakab 1855 (?) 1947 Apai nagyanya Anyai nagyapa Wertheimer Sámson?? Anyai nagyanya Wertheimer Sámsonné (szül. Farkas Ida)? 1902 Wertheimer Sámsonné (szül. Hausman Pepka) Apa

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese

Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kobzai önkormányzat Képviselő-testület ulese Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Kabinet Tárgy: Javaslat a Hagar országa" című

Részletesebben

Feladatlap I/A. Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport

Feladatlap I/A. Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport Feladatlap I/A Bános Tibor-interjú A. tanulócsoport Kérdések, feladatok I/A/1 Nézzetek utána annak, Előkészítő feladatok hogy ki volt az interjúban említett Scheiber Sándor és Lőw Immánuel! Mit jelent

Részletesebben

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek?

Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Hogyan mondjuk meg a gyerekeknek? Tudod, az úgy van próbált Verena beszélgetést kezdeményezni Alexandrával a reggelinél. Nyújtotta a szavakat, nem nagyon tudta, hogyan mondja meg négyéves kislányának,

Részletesebben

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf?

Családfa. Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? Berger Adolf Kovács (Kohn) Adolf? Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Kovács (Kohn) Adolf? 1914 Kovács Adolfné (szül. Grün Júlia)? 1906 Berger Adolf 1862 1939 Berger Adolfné (szül. Veltman Irma) 1874 1944 Apa

Részletesebben

A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938 1945. Budapest, 2013. szeptember 19.

A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938 1945. Budapest, 2013. szeptember 19. A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938 1945. Budapest, 2013. szeptember 19. A Civitas Europica Centralis Alapítvány által szervezett konferencia témája borzalmas

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999

Családfa. Apa. Anya. Adler Mátyás 1897 1944. Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895 1944. Házastárs. Testvérek. Interjúalany. Pudler János 1921 1999 Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Adler? Nincs adat Pollák? Pollák?-né?? 1837 1942 (szül.?)? 1911 Apa Adler Mátyás 1897 1944 Anya Adler Mátyásné (szül. Pollák Etel) 1895

Részletesebben

Családfa. Anyai nagyapa. Goldsmann Bernard?? Interjúalany. Greif Ruth (szül. Goldstein Ruth) 1932. Gyermekek

Családfa. Anyai nagyapa. Goldsmann Bernard?? Interjúalany. Greif Ruth (szül. Goldstein Ruth) 1932. Gyermekek Családfa Apai nagyapa Goldstein??? Apai nagyanya Goldstein?-né (szül.? Rozália) 1874 1949 Anyai nagyapa Goldsmann Bernard?? Anyai nagyanya Goldsmann Bernardné (szül.? Eszter) 1880-as évek 1970- es évek

Részletesebben