Tisztelt Alkotmánybíróság!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tisztelt Alkotmánybíróság!"

Átírás

1 A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának B u d a p e s t Tisztelt Alkotmánybíróság! Dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, az Alkotmánybíróságról szóló évi XXXII. Törvény 1. b) pontja, 21. (2) bekezdése és 37. -a alapján i n d í t v á n y o z o m, hogy a T. Alkotmánybíróság állapítsa meg a büntető eljárásról szóló évi XIX. törvény 17. (9) bekezdésének, 209. (1) bekezdésének, 554/C -ának, valamint 554/H -ának alkotmányellenességét, és semmisítse meg az idézett rendelkezéseket, minthogy azok a Magyar Köztársaság Alkotmányának 55. (2) bekezdésébe, 57. (1) bekezdésébe illetve 57. (3) bekezdésébe ütköznek. I n d o k o l á s: I július 13.-án hatályba lépett az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban Novella). Noha álláspontom szerint a Novellának alig van olyan szakasza, amely ellen komoly alkotmányossági aggályok ne lennének felvethetőek, a következőkben csak azon rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát indítványozom, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolatban állnak a tisztességes eljárás és a védelem alkotmányos elvének követelményével. II. A Novella 2. -a a Be át a következő új (9) bekezdéssel egészítette ki: (9) Az eljárásra kiemelt ügyekben (Be. 554/B. ) az a bíróság is illetékes, ahol az ügyész a legfőbb ügyész döntése alapján az eljárás ésszerű időn belül való illetve soron kívüli elbírálásának biztosítása végett vádat emel. E rendelkezés több okból is ellentétes az Alkotmány 57. (1) bekezdésével, amely kimondja: mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben jogait vagy kötelességeit a törvény által felállított független bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

2 2 1. A korábbi Be., az évi I. törvény a bíróság illetékességére vonatkozóan lényegében a maihoz hasonló előírásokat tartalmazott: ismerte az általános, a vagylagos és a kizárólagos illetékesség szabályait. Az évi XIX. törvény, július 1. napján történt hatályba lépésekor az egyedüli érdemi változás az volt, hogy megszűnt a Fővárosi Bíróság bizonyos bűncselekményeket érintő kizárólagos illetékessége. Ekkor a törvény az illetékességre vonatkozóan a következő rendelkezéseket tartalmazta. 17. (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették. A bíróságok illetékességi területét a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény határozza meg. (2) Ha a bűncselekményt több bíróság területén követték el, vagy az elkövetés helye nem állapítható meg, az azonos hatáskörű bíróságok közül az jár el, amelyik az ügyben - a nyomozási bíró eljárását ide nem értve - korábban intézkedett (megelőzés). Ha az elkövetés helye a tárgyalás megkezdése előtt ismertté válik, az eljárást az ügyész, a terhelt, a védő, a pótmagánvádló vagy a magánvádló indítványára az a bíróság folytatja, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették. (3) Az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek területén a terhelt lakik, ha az ügyész, a magánvádló vagy - ha e törvény másként nem rendelkezik - a pótmagánvádló ott emel vádat. (4) Több terhelt esetében a terheltek egyikére illetékes bíróság a többi terhelttel szemben is eljárhat, ha ez a hatáskörét nem haladja meg. Ha több ilyen bíróság van, a megelőzés az irányadó. (5) A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk ), a közlekedési bűncselekmények (Btk. XIII. Fejezet) - kivéve az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetést [Btk (1) bek.] és a járművezetés tiltott átengedését [Btk (1) bek.] -, a közlekedés körében elkövetett, de nem a Btk. XIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmény, a kiskorú veszélyeztetése (Btk ), a közveszélyokozás (Btk ), valamint a közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk ) esetén a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság, a Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. E bíróságok illetékessége e bűncselekmények miatt a megye, illetőleg a főváros területére terjed ki. (6) Visszaélés radioaktív anyaggal (Btk ), visszaélés nukleáris létesítmény üzemeltetésével (Btk. 264/A. ), visszaélés atomenergia alkalmazásával (Btk. 264/B. ), és a gazdasági bűncselekmények (Btk. XVII. Fejezet) esetén - kivéve a pénzügyi bűncselekményeket (Btk. XVII. Fejezet III. Cím) - a megyei bíróság székhelyén lévő helyi bíróság, a Fővárosi Bíróság területén a Pesti Központi Kerületi Bíróság jár el. E bíróságok illetékessége e bűncselekmények miatt a megye, illetőleg a főváros területére terjed ki. (7) Ha a terhelt különböző bíróságok illetékessége alá tartozó bűncselekményeket követett el, az a bíróság jár el, amely valamelyik bűncselekmény elbírálására az (5)-(6) bekezdés szerint illetékes. (8) Az elkövetőre illetékes bíróság illetékessége a bűnpártolóra és az orgazdára is kiterjed. 18. (1) A Magyar Köztársaság határain kívül elkövetett bűncselekmény elbírálására az a bíróság illetékes, amelynek a területén a terhelt lakik, vagy tartózkodik, ennek hiányában az a bíróság, amelynek a területén fogva tartják. (2) Ha a terhelt a bűncselekményt a Magyar Köztársaság határain kívül követte el, és az eljárást a távollétében folytatják, az a bíróság illetékes, amelynek a területén a terhelt utoljára lakott, vagy tartózkodott. Az eljáró bíróság kijelölésére a 20. alapján csak illetékességi összeütközés vagy az illetékesség megállapíthatóságának hiánya esetén kerülhetett sor és kizárólag (magasabb hatáskörű) bíróság által. Ezt követően a évi LI. törvény a 18. -át módosította, beiktatva egy új (3) bekezdést: (3) Ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltak alapján az eljárásra illetékes bíróság nem állapítható meg, a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyben a Fővárosi Bíróság jár el. Az illetékességre vonatkozó szabályok ezután a évi CLXXXIII. törvény egyes rendelkezéseivel, részben március 1., részben szeptember 1. napján történő hatályba lépéssel módosultak.

3 3 Ekkor a közveszélyokozás (Btk ) és a közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk ) kivételével megszüntették az un. kizárólagos illetékesség intézményét, (tehát a közlekedési ügyekben és a fiatalkorúak ügyeiben is) ugyanakkor az eljáró bíróság kijelölése körében éppen az ésszerű időn belüli elbírálás érdekében előírták a következőket: 20/A. A Legfelsőbb Bíróság az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének indítványára az illetékes bíróság helyett más, azonos hatáskörű bíróságot jelöl ki az ügy elbírálására, ha a bíróság rendkívüli munkaterhe miatt az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásra más módon nem biztosítható, és a kijelölés nem jár a kijelölt bíróság aránytalan megterhelésével. 2. Jól látható tehát, hogy az eljárási törvény korábban következetesen mindig maga állapította meg az eljáró bíróság illetékességére vonatkozó szabályokat. Ha a főszabálytól (az elkövetés helye) eltérést engedett, azt - vagy a szakértelem koncentrálása okán tette (kizárólagos illetékesség); - vagy fakultatív módon célszerűségi okból, költség- és időkímélés okából biztosította az ügyész számára (ám ekkor is előírva, az elkövetési hely helyett a lakóhely szerinti illetékesség kötelező, tehát a vagylagosság tekintetében mérlegelést nem tűrő választását); - vagy a Legfelsőbb Bíróság elnökének hatáskörébe utalta, munkaszervezési okból. Eszerint tehát a törvény a fakultatív lehetőségek körében is egyértelművé tette hogy vagylagosan pontosan melyik bíróság járhat el, s ha ettől mint legutóbb mégis eltért, a lehetséges döntést meghagyta az igazságszolgáltatás jogkörében. 3. Az eljáró bíróság ügyész általi kijelölésének lehetősége azonban mind a törvényes bírósághoz való jog elvével, mind a tisztességes eljárás (fegyverek egyenlőségének elve) követelményével ellenkezik. a) A törvény által felállított független bíróság olyan bíróságot jelent, amelynek hatáskörét, illetékességét és összetételét törvény határozza meg. Láttuk, hogy a törvényi meghatározottság elve alóli kivételek esetében legfeljebb odáig lehet lemenni, hogy kivételesen maga az ítélkező fórum dönthessen más, azonos hatáskörű bíróság kijelöléséről. Csak ez biztosíthatja a bíróság pártatlanságának, felektől való függetlenségének elvét. Azzal azonban, hogy a kijelölésre vonatkozó döntés az ügyész ellenőrizhetetlen és támadhatatlan hatáskörébe kerül, a teljes illetékességi rendszer törvényességét felülírják, a bírósági eljárások helye követhetetlenné, kiszámíthatatlanná, esetlegessé válik, a vád bíróságot kijelölő funkciójának megjelenése folytán a pártatlanság alkotmányos elve sérül. b) A tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatot összegző 14/2004. (V. 7.) AB határozat megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye. A büntetőeljárás szempontjából ezek a tételek a büntető igazságszolgáltatás történeti rendszereinek felhalmozódott tapasztalatán alapulnak. Eszerint: az igazság feltárásának az a legmegfelelőbb módja, ha az ítélkezésben független és pártatlan bíróság nyilvános tárgyaláson, a bizonyítás tekintetében egyenlő jogokkal résztvevő felek aktív közreműködésével lefolytatott eljárás eredményeként, közvetlen észlelése útján szerzett bizonyítékok szabad mérlegelésével állapítja meg a büntető felelősségre vonás eldöntéséhez szükséges tényeket (ABH 2004, 241, 266.).

4 4 Az Alkotmánybíróság több ízben kifejtette azt is, hogy a tisztességes eljárásnak [...] általánosan és nem vitatottan elismert eleme a»fegyverek egyenlősége«, amely a büntetőeljárásban azt biztosítja, hogy a vádnak és a védelemnek egyenlő esélye és alkalma legyen arra, hogy a tény- és jogkérdésekben véleményt formálhasson és állást foglalhasson. A fegyverek egyenlősége nem minden esetben jelenti a vád és védelem jogosítványainak teljes azonosságát, de mindenképpen megköveteli, hogy a védelem a váddal összevethető súlyú jogosítványokkal rendelkezzen [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95, 96.]. A tisztességes eljárás elvének lényege tehát, hogy a bírósági eljárásban vád és védelem összemérhető jogosítványokkal rendelkezzék. Ez az elv alapvetően sérül, ha a vád már az ítélkező bíróság megválasztása kapcsán privilegizált helyzetbe kerül. Nyilvánvaló, hogy a fegyverek egyenlőségének elvéről eleve nem beszélhetünk, ha az egyik fél már az ügydöntő fórum kijelölésénél kizárólagos és a másik fél által érdemben nem is támadható jogosítványhoz jut. (Hozzátehető, az ügyész e döntése ellen a bíróság sem léphet fel, nem is ismeri annak szempontjait, ám mégis köteles elfogadni vagyis felvethető az eljárási feladatok megosztásának sérelme is. A vádmonopólium ugyanis csak a vád emelésére terjed ki, annak egyoldalú eldöntésére nem, hogy melyik bírói fórum döntsön a vádról). Az már nem elsősorban alkotmányossági kérdés, hogy az ügyésznek lehetősége és eszközei sincsenek arra, hogy a bíróságok aktuális terhelési viszonyairól megfelelő információkkal rendelkezzék, így a deklarált céloknak megfelelően dönthessen. 4. Azzal a lehetséges ellenvetéssel szemben, hogy az ügyész - az általa kötelezően érvényesítendő törvényességi szempontok alapján - az általános illetékességi szabályoktól való eltérés jogát a felhatalmazás céljával összhangban, mértéktartóan, kizárólag az eljárás hatékonyságát és időszerűségét figyelembe véve, objektív módon fogja gyakorolni, szembeállítható az az elv, hogy a tisztességes eljárás sérelmét jelentheti már az olyan - akár alaptalan látszat keltése is, mely megkérdőjelezhetővé teszi a bíróság pártatlanságát. Az Alkotmánybíróság a pártatlanság látszatának követelményével is több ízben foglalkozott. A 67/1995. (XII. 7.) AB határozat szerint A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében (ABH 1995, 346, 347.). Leszögezte továbbá azt is, hogy a pártatlanság kérdését objektív és szubjektív nézőpontból egyaránt vizsgálni kell. A pártatlanság [...] egyrészt azt a követelményt támasztja, hogy a bíróság tagjai személyes előítéletektől mentesek legyenek, másrészt objektív nézőpontból vizsgálva megvan-e a pártatlanság megfelelő látszata. [részletesen továbbá: pl. 32/2002. (VI. 4.) AB határozat, ABH 2002, 153, 161.; 17/2001. (VI. 1.) AB határozat, ABH 2001, 222, ] Az olyan szervezeti megoldások és jogosítványok tehát, amelyek konkrét gyakorlásuktól függetlenül alkalmasak lehetnek a pártatlanság kétségbe vonására (s a vádhatóságnak az az egyoldalú és támadhatatlan joga, hogy megválaszthatja az ítélkező fórumot, nyilvánvalóan ilyen kétségek felkeltésére alkalmas) az Alkotmány 57. (1) bekezdésével nem egyeztethető össze. III. 1. A Novella 8. -ával a Be (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lépett:

5 5 (1) A nyomozási bíró eljárására a bírósági eljárás általános szabályai az e címben foglalt eltérésekkel alkalmazandók azzal, hogy a nyomozási bíró eljárásában köteles figyelemmel lenni a nyomozó hatóság és az ügyész speciális, kizárólag a nyomozás során érvényesíthető nyomozástaktikai szempontjaira, így különösen arra, hogy a gyanúsított és a védő a nyomozás adatait, tényeit és bizonyítékait csak a nyomozásra irányadó szabályok alapján ismerhetik meg. E rendelkezés szintén ellentétes a tisztességes eljárás, a fegyverek egyenlősége és az eljárási feladatok megosztása Alkotmány 57. (1) bekezdéséből levezethető elvével. 2. A nyomozási bíró ülése a Be-ben a nyomozás körében szabályozott olyan sajátos előrehozott kontradiktórius eljárás, melyben az indítványozó az indítványt megalapozó bizonyítékokat írásban előterjeszti vagy szóban előadja. A jelenlévőknek módot kell adni arra, hogy az indítványozó bizonyítékait - a 186. keretei között - megismerjék. (Be (3) bekezdés) A nyomozás iratainak megismertetése nem a nyomozási bíró feladata. Az eljárási elvek helyes alkotmányos felfogása értelmében a nyomozástaktikai szempontok érvényre juttatásáért az ügyész felel, az ő kötelessége, hogy az indítványa teljesítéséhez szükségesnek, de egyben elégségesnek is ítélt iratokat a bíróság rendelkezésére bocsássa. E körben pedig figyelemmel kell lennie a tisztességes eljárás e körben is érvényesítendő követelményeire. Mindez kitűnik a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának a kérdéskört szabályozó BKv 93. sz. véleményéből is. A Be kifogásolt előírása tehát két okból is ellentétes az Alkotmányból is levezethető alapvető elvekkel: a) az ügyészt illetve a nyomozó hatóságot krimináltaktikai meggondolásból kizárólag saját mérlegelésüktől függő szelektív bizonyítékok szolgáltatására jogosítja fel, tehát a nyomozás szempontjait a tisztességes eljárás elve elé helyezi; b) ügyészi feladatokat ró a bíróságra, s ezáltal sérti az eljárási feladatok megosztásának elvét, amely szintén a tisztességes eljárás elvébe ütközik. A két sérelem bővebb indokai a következőek: 3. A Be (1) bekezdése ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának töretlen gyakorlatával, amely szerint annak az eljárásnak, amelynek során az előzetes letartóztatásról döntenek, kontradiktóriusnak kell lennie, és mindig biztosítania kell a fegyveregyenlőség elvének érvényesülését a felek, vagyis az ügyész és a fogvatartott viszonylatában. [...] A fegyveregyenlőség elve nem biztosított akkor, ha a védő nem férhet hozzá azon nyomozati iratokhoz, amelyek ismerete alapvetően fontos ahhoz, hogy az ügyfele fogvatartásának jogszerűségét cáfolni tudja (Nikolova Bulgária elleni ügye, 1999 március 25.-én kelt 31195/96. sz. ítélet, Bulut. Ausztria elleni ügye 1996 február 22.-én kelt ítélet, közzétéve: Reports 1996-II, p.346.). A rendelkezés ellentétes az EU 2011 áprilisi irányelv-terveztével is (Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on the right to information in criminal proceedings), amelynek 7. cikke szerint: ha a terhelt személyi szabadságát az eljárás bármelyik szakaszában elvonják, a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy ő maga, vagy védője megismerhesse azokat az iratokat, amelyek a fogvatartás megalapozottsága szempontjából relevánsak.

6 6 Az ügyésznek eljárási helyzetéből adódóan bizonyos fokú szelektálásra természetesen lehetősége van. Olyan bizonyítékokat azonban nem tarthat vissza és nem hallgathat el, amelyek ahhoz az objektív döntéshez elengedhetetlenek, amelyek a fogvatartás indokoltságának megalapozott eldöntéséhez szükségesek. 4. Az Alkotmánybíróság az eljárási feladatok megosztásának elvét (Be. 1. ) az Alkotmány 57. (1) bekezdése szerinti független és pártatlan bírósági eljáráshoz való jog szerves részének, folyományának tekinti. Több határozatában hangsúlyozta, hogy a közvádlói szerepkör határozottan elválasztandó az igazságszolgáltatási funkciótól. A 14/2002. (III. 20.) AB határozatában a tisztességes eljáráshoz való jog értelmezése kapcsán alkotmányellenesnek minősítette azt az előírást, amely a bíró kötelezettségévé tette az ügyész figyelmének felhívását (illetve értesítését), ha a vád kiterjesztésének lehet helye. Ennek kapcsán kifejtette: Az Alkotmánnyal összhangban a büntetőeljárásról szóló törvény a közvádra üldözendő bűncselekmények miatti vádemelés tekintetében a döntés felelősségét kivételt nem tűrő módon az ügyészre ruházza. (ABH 2002, 101, 108.). A 42/2005. (XI. 14.) AB határozat pedig - többek között - megállapította: A hatalmi ágak elválasztására és a büntető hatalomra vonatkozó alkotmányos követelményekből és garanciákból egyértelműen következik, hogy a közhatalmat gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon alapuló szervezeti és eljárási-végrehajtási törvények kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak elválasztásának elvéből a jelen esetben egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez. [...] Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a szervezeti törvények és a Be. a közvádlói jogkört az ügyészségre bízta, amelynek működéséért és működőképességéért az állam felel. (ABH 2005, 504, ) Végül a 62/2006. (XI. 23.) AB határozat már korábban nyomatékosan hangsúlyozta a nyomozási bíró és az ügyész jogkörének világos elhatárolására irányuló alkotmányossági igényt is: A vádrendszerű és kontradiktórius eljárás lényegéből fakadó követelmény, hogy az igazságszolgáltatás monopóliumával rendelkező bíróság és a közvádlói hatalmat kizárólagosan birtokló ügyészség hatásköre, tevékenysége, mozgástere egyaránt átlátható, kiszámítható legyen. Az Alkotmány rendelkezéseiből az következik, hogy az ügyész közvádlói monopóliumának éppúgy töretlennek kell lennie, mint ahogyan az ítélkezésben a bírói függetlenséget és a pártatlanságot megtestesítő állásfoglalásnak kell kifejezésre jutnia. (ABH 2002, 101, ) Az Alkotmánybíróság határozataiban kifejtett fenti tételeknek nem mond ellent, hogy a bíróságnak már a nyomozás és a vádemelés szakaszában is van feladata. A nyomozási bíró, illetve a vádemelést megelőző eljárásban közreműködő magasabb szintű bíróságok feladat- és hatáskörének egy része az alkotmányos alapjogok védelmét biztosítja a vádemelést megelőző eljárási szakaszban (Be ). A vádemelést megelőző bírósági hatáskör azonban nem jelenti a nyomozó hatóság és az ügyész tevékenysége feletti törvényességi felügyeletet. Ilyen bírósági jogkör nem vezethető le sem az Alkotmánynak a bíróság feladatait rögzítő rendelkezéseiből - sőt azzal ellentétes lenne -, sem a bírósághoz fordulás jogát alapjogként biztosító 57. (1) bekezdésből. A nyomozás és a vádemelés ura az ügyész marad, akinek teljes szakmai kompetenciával és felelősséggel kell teljesítenie a bűnüldözéssel és a közvádlói szereppel összefüggő, az Alkotmány 51. (1) és (2) bekezdésén alapuló feladat- és jogkörét. (ABH 2006, 697,.699) Mindezek alapján az eljárási törvényben annak előírása, hogy a nyomozási bíró értékelje, vegye figyelembe a nyomozás krimináltaktikai szempontjait, tehát a vád funkcióit átvéve, a nyomozás és a vád érdekrendszerét érvényesítse s ezzel ráadásul adott esetben mintegy

7 7 maga is hozzájáruljon ahhoz, hogy a szelektív bizonyítékok egyoldalúsága révén a fegyverek egyenlőségének elve sérüljön alkotmányellenes. IV. A Novella 23. -ával beillesztett 554/C. szerint kiemelt jelentőségű ügyben az eljárást soron kívül kell lefolytatni. Az eljárás soronkívüliségét az eljárás minden részvevője a saját eszközeivel köteles biztosítani. Ez a rendelkezés ugyancsak az Alkotmány 57. (1) bekezdése értelmében sérti az eljárási feladatok megosztásának elvét. A büntető eljárásjog tudománya és gyakorlata az eljárás résztvevőinek tágabb értelemben a processzuális funkciókat ellátó személyeket, a bíróság tagjait, az ügyészt, a nyomozó hatóságot a terheltet, a védőt és bizonyos feltételek mellett a sértettet tekinti. Ugyanakkor az eljárás gyors és törvényes (időszerű) lefolytatásának kötelezettsége - kiváltképpen az általános szabályoktól eltérő soron kívüli eljárás biztosítása - nyilvánvalóan csak a hatósági jogkört gyakorló és az igazságszolgáltatást végző alanyok számára írható elő. Ha a törvény erre a terheltet és a védőt is kötelezi, olyan adott esetben a saját érdekeikkel ellentétes hatósági feladatot ró rájuk, amely összeegyeztethetetlen eljárási pozíciójukkal. Mindez nem jelenti, hogy a terheltet és a védőt a törvény mintegy felhatalmazhatja az eljárás elhúzására. Nyilvánvalóan nem alkotmánysértőek az olyan eljárási eszközök, amelyek hatékonyan képesek megakadályozni pl. az időhúzást célzó védelmi taktikát. Annak előírása azonban, hogy a védő és a terhelt a soron kívüliséget saját eszközeivel biztosítani köteles, egyértelműen funkció-idegen, a védelmi jogok integritását sértő, így a tisztességes eljárás elvével ellenkező rendelkezés. V. 1. A Be. Novella 23. -ával beillesztett 554/H -a szerint a kiemelt jelentőségű ügyben elrendelt őrizet legfeljebb százhúsz óráig tarthat. Az őrizet első negyvennyolc órájában a terhelt és a védő érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész intézkedésére megtiltható. Az intézkedés ellen jogorvoslatnak nincs helye. A rendelkezés az Alkotmány több rendelkezését sérti. a) Egyrészt ellentétes az Alkotmány 55. (2) bekezdésével, mely szerint A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül vagy szabadon kell bocsátani, vagy bíró elé kell állítani. A bíró köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni. Az őrizet időtartamának 120 órára történő kiterjesztése nem felel meg a lehető legrövidebb időn belüliség követelményének. b) A védő terhelttel való kapcsolatfelvételét korlátozó rendelkezés nyilvánvalóan ellentétes a védelem jogát deklaráló 57. (3) bekezdésével is, mely szerint a büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. Minthogy a első két mondata a leírtak szerint alkotmányellenes, annak igazolása, hogy a harmadik mondat az Alkotmány 57. (5) bekezdésében szabályozott jogorvoslati jog sérelmét jelenti (a Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki

8 8 jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti), felesleges. Indokolt ezúttal is az alkotmányossági kifogások bővebb alátámasztása. 2. A 120 óráig (5 napig) tartható őrizet nem új a magyar büntető eljárásjogban. Az évi I. tv. (korábbi Be.) hatályba lépésekor az őrizet még 72 óra volt, ám ekkor az előzetes letartóztatást az ügyész (vagy az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság is elrendelhette) január 1. napjától a nyomozó hatóság letartóztatási joga megszűnt I. 1. napjától (a letartóztatás kizárólagos bírói hatáskörbe utalásával együtt) került a Be.- be az a szabály mely szerint az őrizet legfeljebb öt napig tarthatott; az ügyésznek, ha a letartóztatást indokoltnak tartotta hetvenkét órán belül elő kellett terjesztette ezt célzó indítványát a bíróságnak. Ebből következett, hogy a terheltet szabadon kellett bocsátani a) hetvenkét óra elteltével, ha az ügyész nem indítványozta az előzetes letartóztatást; b) öt nap elteltével, ha az előzetes letartóztatást nem rendelték el. (1989. évi XXVI. törvény) 1995 február 15.-től az őrizet ismét 72 órára csökkent. Az erről rendelkező évi XCII. törvény indokolása ezt azzal magyarázta, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: Egyezmény) november 5-én a Magyar Köztársaságra nézve hatályba lépett. Az Egyezmény megerősítése azt a kötelezettséget rója a Magyar Köztársaság törvényhozására és jogalkalmazó szerveire, hogy gondoskodjanak a magyar jog és az Európai Emberi Jogi Bizottságnak és Bíróságnak az Egyezmény rendelkezéseit alkalmazó és értelmező gyakorlatának összhangjáról. [ ] Az Egyezmény 5. cikkének 3. pontja kimondja, hogy az őrizetbe vett személyt haladéktalanul bíró elé kell állítani. (Hasonló rendelkezést tartalmaz az évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 9. cikkének 3. pontja.) A Be-nek az évi XXVI. törvénnyel történt módosítása megteremtette ugyan az előzetes letartóztatás elrendelésére a bíróság hatáskörét az eljárás nyomozási szakaszában is, de a Be ának módosított (2) bekezdése az őrizet leghosszabb tartamát az addigi hetvenkét óra helyett öt napban határozta meg. Az Emberi Jogi Bíróság ítéletei azt mutatják, hogy a terhelt bírósági határozat nélküli fogvatartásának öt napos leghosszabb tartama ellenkezik az Egyezmény 5. cikke 3. pontjában foglalt <<haladéktalan>> bíró elé állítás követelményével. Ezért a Javaslat a Be ának (2) bekezdését úgy módosítja, hogy az őrizet leghosszabb tartamát hetvenkét órában állapítja meg. 3. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (azóta inkább szigorodó, mint enyhülő) gyakorlatából valóban levonható olyan következtetés, hogy a bírói döntés nélküli 5 napos 1 fogvatartás sérti a szabadsághoz és biztonsághoz való jog egyetemes elvét. A Bíróság gyakorlatát elemző kézikönyv szerint a bíróság a mai napig nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy mennyi az a leghosszabb időtartam, ami még nem ütközik az 5. cikk 3. bekezdésének haladéktalanság követelményébe Annyit lehet csupán biztosan tudni, hogy a mai napig a legrövidebb időszak, amely már egyezménysértőnek bizonyult 4 nap és 6 1 Az 5 napos határidő 120 órában történő meghatározása önmagában nem tartalmi kérdés, kizárólag a napokban megállapított határidő-számításból adódható visszás helyzetek elkerülését célozza.

9 9 óra volt. (Brogan and Others v. the United Kingdom judgement of 29 November 1988, Series A no 145-B) 2 A gyakorlat változatlanságát és a 120 órás időtartam tarthatatlanságát igazolja az is, hogy 10 évvel később volt olyan ügy, amiben az 5 napig tartó őrizetet egyezménysértőnek minősítették (Sinan Tanrikulu és mások Törökország elleni ügye, 2007 május 3.-án kelt /99. sz. ítélet). Ezidő szerint Európában egyetlen ország sincs, amely ne írná elő, hogy a fogva lévő gyanúsítottat 72 órán belül a fogvatartása ügyében döntő bíró elé állítani. (Különbségek legfeljebb abban vannak, mennyi idő áll a bírónak a döntéshez rendelkezésére, s ennek az időnek a figyelembe vételével egyedül Spanyolországban érheti el az őrizet a 120 órát). A magyar Alkotmány nem a haladéktalan, hanem a lehető legrövidebb időn belül kifejezést használja. Anélkül, hogy etimológiai fejtegetésekbe bocsátkoznánk, belátható, hogy ez a kifejezés ugyanazt jelenti: alapvető jogok sérülnek, ha a törvény által erőteljesen redukált rövid időn belül (ami legfeljebb 48 és 96 óra közötti idő lehet) nem döntenek a fogva lévő terhelt személyi szabadságának további elvonásáról, vagy szabadon bocsátásáról. Ezzel kapcsolatban indokolt rámutatni, hogy az alkotmányjogi sérelem kettős: az időtartam hossza mellett az is felvethető, hogy a módosított rendelkezés nem tartalmaz olyan előírást sem, ami garantálná, hogy a 120 órás időtartamon belül a bíróság a fogvatartást illetően már korábban döntési helyzetbe kerülhessen. 4. Ennél is súlyosabb alapjogi sérelmet jelent az az előírás, mely szerint a terheltnek őrizetének első 48 órájában a védőjével való érintkezés megtiltható. Mindez nyilvánvalóan ellentétes a napjainkban is dokumentumok sorozatában testet öltő európai 3, valamint a kérdéskört érintő hazai alkotmánybírósági gyakorlattal. A Murray Egyesült Királyság elleni ügyben az EJEB arra az álláspontra helyezkedett, hogy ellentétes az Egyezménnyel, ha a terheltnek nem engedélyezik a fogva tartás első 48 órájában a védőjével való konzultációt. A védővel való érintkezést illetően a Bíróság rámutatott arra, hogy a 6. cikknek és különösen annak 3. pontjának az elsőfokú bírósági eljárást megelőzően is nagyon fontos szerepe van, olyannyira, hogy a kezdetekkor történő figyelmen kívül hagyása komolyan veszélyeztetheti az egész eljárás tisztességes jellegét. Elismerte, hogy a nemzeti jog az egész később lefolytatandó büntető eljárás során a védelem jövőbeni kilátásaira vonatkozóan meghatározó következményeket kapcsolhat a vádlottnak a rendőrségi kihallgatások kezdetén tanúsított magatartásához. Ilyen körülmények között a 6. 2 Grád András: Kézikönyv a Strsabourgi Emberi Jogi Ítélkezésről. HVG-orac, Budapest, 2000, 138. old. 3 Lásd pl. - Proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on the right of access to a lawyer in criminal proceedings and on the right to communicate upon arrest ( VII. 10.) E javaslat 3. cikke szerint a tagállamoknak garantálniuk kell, hogy a terhelt haladéktalanul kapcsolatba léphessen ügyvéddel. Ezt legkésőbb a) a rendőrség vagy más hatóság általi kihallgatás kezdetekor; [ ] c) a személyi szabadság elvonásának kezdetekor biztosítani kell. - Strengthening mutual trust in the European judicial area A Green Paper on the application of EU criminal justice legislation in the field of detention, ( VII. 10.) - Commission Staff Working Paper Impact assessment accompanying the proposal for a Directive of the European Parliament and of the Council on the rights of access to a lawyer and of notification of custody to a third person in criminal proceedings (Az Európai Bizottság június 14.-én kelt részletes elemzése és hatásvizsgálata a fogva lévő terhelt védőhöz való hozzáféréséről) ( VII. 10.

10 10 cikk rendes esetben azt követeli meg, hogy a vádlott rögtön a rendőrségi kihallgatás kezdeti stádiumában ügyvéd segítségét vehesse igénybe. Ez a jog [ ] valós indokok alapján korlátozható. Minden egyes esetben meg kell azonban vizsgálni, vajon az eljárás egészét tekintve a korlátozás nem fosztotta-e meg a vádlottat a tisztességes eljárástól. [ ] A védelem jogaihoz elengedhetetlen, hogy a vádlott a rendőrségi kihallgatás kezdetétől fogva érintkezhessen ügyvéddel. [ ] A kihallgatás első 48 órájában ettől megfosztani a vádlottat bármi legyen is az indoka akkor, amikor a védelem jogai igencsak helyrehozhatatlan sérelmeket szenvedhetnek el összeegyeztethetetlen azzal a joggal, amit a 6. cikk biztosít a vádlott számára. (1994 október 28.-án kelt 41/1994/488/570 számon közzétett ítélet). A Salduz Törökország elleni ügyben (2008 november 27.-én kelt 36391/02. sz. ítélet) a strasbourgi bíróság szintén kimondta: a tisztességes eljáráshoz való jog megköveteli, hogy a terhelt már a rendőrségi eljárás kezdetétől védői segítséget vehessen igénybe. Ez az elv csak akkor korlátozható, ha nyilvánvaló kényszerítő okok indokolják a korlátozást. Ám még abban az esetben is, ha ilyen okok felvethetnek bizonyos korlátozásokat, azok csak a feltétlenül szükséges módon és feltétlenül szükséges mértékben igazolhatóak. Marasztaló ítélet alapjául a védő kizárásával tett terhelti vallomás nem szolgálhat. Hasonló elveket fogalmazott meg az EJEB a Brusco Franciaország elleni ügyben is (főszabályként előírva a kapcsolat korlátozhatatlanságát), melynek hatására Franciaország - néhány konkrét, nevesített kivételtől eltekintve - megváltoztatta azt a gyakorlatát, amely korábban lehetővé tette a védő és a terhelt kapcsolatba lépésének megtiltását. (2010. október 14.-én kelt 1466/07. sz. ítélet). Lanz Ausztria elleni ügyében a strasbourgi bíróság kifejtette, hogy amennyiben a terhelt nélkülözni kénytelen védője bizalmas tanácsait, a jogi képviselet sokat veszít hatékonyságából, jóllehet az Egyezményt olyan jogok biztosítására alkották meg, amelyek a gyakorlatban is megfelelően érvényesíthetőek. (2002 január 31.-én kelt /94. sz. ítélet). Mindehhez hozzátehető: valamennyi döntés figyelembe vette az adott ország nemzeti jogát, s annak függvényében (is) vizsgálta azt, mennyire determinálhatja az eljárás kimenetelét, ha a terhelt az eljárás kezdetekor napokig jogi segítség nélkül marad. Ha azonban Magyarország nemzeti jogát és gyakorlatát vizsgálták volna, akkor sem juthattak volna más következtetésre. Nálunk ugyanis a jogalkotónak az új Be. megalkotásakor hangsúlyozott eredeti szándékától eltérően az egész eljárás kimenetelét továbbra is gyakran döntően meghatározza a nyomozás és annak kezdeti szakaszában folytatott bizonyítás. Nem minősíthető elszigetelt gyakorlatnak, hogy a bizonyítás súlypontja a kontradiktórius tárgyalás helyett továbbra is a nyomozás, sőt a bírósági eljárás a nyomozás és a tárgyalás során beszerzett bizonyítékok ütköztetése során nem ritkán a nyomozás adatait preferálja, s a tárgyalás során csupán legitimálják a már az előkészítő eljárásban rögzített adatokat. (Ezt egyértelműen igazolják pl. azok az előírások, amelyek a tárgyalást megelőzően beszerzett bizonyítékok felhasználhatóságáról rendelkeznek). Ilyen körülmények között pedig a tisztességes eljárás érvényesülése szempontjából nálunk is alapvető jelentősége van annak, hogy a védő a nyomozás első percétől kezdve hatékony segítséget nyújthasson védencének. 5. Az idézett strasbourgi döntések a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában is következetesen alkalmazott szükségességi és arányossági teszt fontosságára is felhívják a figyelmet. Látható, hogy a kapcsolatot részben korlátozó, esetleges kivételek semmiképpen sem a jogalkotó által eleve kiemelt egyes ügykategóriákra, bűncselekménycsoportokra, hanem konkrét ügyek konkrét körülményeire vonatkozhatnak, amelyeket a törvénynek kell

11 11 körülírnia. A sérelmes helyzeten tehát nem változtat a kifogásolt rendelkezés azon általános és bizonytalan tartalmú előírása, mely szerint az ügyész a konkrét ügy egyedi körülményei alapján dönthet a védővel való érintkezés tilalmáról. A kifogásolt előírás ugyanis nem a releváns körülményeket nevesíti, hanem egy meghatározott ügycsoportot kiemelve ad általános felhatalmazást - indokolási kötelezettség és jogorvoslat biztosítása nélkül - a védelem jogainak korlátozására. A védelemhez való jog alkotmányosságának kérdéseit itthon átfogóan legutóbb a 209/B/2003. sz. AB határozat 2008-ban rögzítette (ABK június). Eszerint Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogállami büntetőeljárásnak korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztességes volta, amelynek lényeges eleme a védelemhez való jog hatékony érvényesülése.[ ] Az Abh. a védelemhez való jog tekintetében is összegező elvi tételeket rögzít. Az Alkotmány 57. (3) bekezdésében biztosított védelemhez való jog számtalan részletszabályban ölt testet. A konkrét ügyekben a terhelt azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a büntetőeljárás hatálya alatt álló személy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A terheltnek joga van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy választása szerinti védőt vegyen igénybe. A védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. A védő a büntetőeljárás önálló személye, jogai nem átruházott jogok, hanem a büntetőeljárás alá vont személy objektív érdekét szolgáló, de önálló eljárási jogosítványok. Ebből a sajátos és önálló jogállásból is következik - a törvényben meghatározott körben - a kötelező védelem intézménye, továbbá az, hogy a védő jogosítványai bizonyos esetekben tágabbak lehetnek a terhelténél. [ ] A tisztességes eljárás és a védelemhez való jog követelményeinek kiterjesztése a nyomozási szakaszra azzal a következménnyel jár, hogy a tárgyalást megelőző eljárásban is érvényesülnie kell a gyanúsított, különösen a személyi szabadságától megfosztott személy védő-választási jogának, illetve a védő kirendeléséhez való jogának. A Bíróság a tisztességesség megítélésének kialakult szempontjai szerint értékeli a védő jelenléti jogát a nyomozó hatóság <<hatalmában>> lévő személy kihallgatásánál, illetve az e szakaszban készült dokumentumok megismeréséhez való jogot. [ ] A védelem jogának helyes értelmezése megkívánja, hogy minden bűncselekménnyel gyanúsított, illetve megvádolt, a miatt letartóztatott személy számára az eljárás kezdetétől fogva nyújtsanak jogászi szakmai segítséget, illetve képviseletet; ez ingyenes legyen, amennyiben a gyanúsítottnak/vádlottnak ehhez nincsenek megfelelő eszközei és a jogi segítség az igazságszolgáltatás érdekét szolgálja; a gyanúsított/vádlott szakmai védelme kötelező és visszavonhatatlan a büntető eljárás minden szakaszában és szintjén. A jogi segítséghez való jog az eljárás minden szakaszában átfogja a védő és a védence közötti kapcsolatok tökéletes titkosságát, a védő jelenlétét a gyanúsított/vádlott minden kihallgatásán, kérdések feltevésének lehetőségét a gyanúsítottnak/vádlottnak, illetve bármely tanúnak, továbbá a védő jogát a mentő, illetve a felelősséget enyhítő bizonyítékok benyújtására.[ ] Az Alkotmánybíróság több határozatában hangsúlyozta, hogy a védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont számára kiemelkedően fontos, de nem korlátozhatatlan. Az Alkotmány nem biztosít jogot bármilyen védekezési eszköz alkalmazásához. A korlátozó rendelkezések alkotmányosságát az Alkotmánybíróság az Alkotmány 8. (1)-(2) bekezdése keretében kialakított általános alapjogi, ún. szükségesség-arányosság teszt alapján ítéli meg [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430, 438.; 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, ]; azaz azt vizsgálja, hogy a jogszabály meghozatalakor a törvényhozónak volt-e

12 12 alkotmányosan elismerhető kényszerű oka az alapjog korlátozására és a korlátozás súlya az elérni kívánt céllal arányban áll-e, továbbá a lehetséges eszközök közül a jogalkotó a legenyhébbet választotta-e. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül történik, ha tehát - valamely más alapvető jog vagy alkotmányos cél érdekében - nem elkerülhetetlenül szükséges, továbbá, ha szükséges is, a korlátozás által okozott jogsérelem az elérni kívánt célhoz képest aránytalan. Az alapjog korlátozhatósága feltételeinek vizsgálatakor az Alkotmánybíróság - az Alkotmány keretei között - figyelembe veszi a magyar államra kötelező dokumentumokból, így az Egyezményből fakadó követelményeket is. [2/2007. (I. 24.) AB határozat, ABK január, 12, 17.] 6. Röviden indokolt foglalkozni még egy körülménnyel. Kétségtelen, hogy a jogalkotó nem az általános szabályok körében, hanem az un. kiemelt jelentőségű ügyekben vezette be az említett megszorításokat. A kiemelt ügyek köre a Novella rövid vitája során is többször változott. Az Indokolás szerint ide a nagy súlyú, kiemelt vagyoni értéket érintő és a társadalom által nagy figyelemmel kísért ügyek kerültek. A bűncselekmények katalógusa azonban teljességgel következetlen, a felsorolásban helyet kaptak pénzbüntetés kiszabását is lehetővé tevő deliktumok (pl. hivatali visszaélés) és a Novella elfogadásakor már nem is hatályos (nevű) bűncselekmények (pl. jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás) mellett olyan gazdasági bűncselekmények is, amelyeket évek óta ki sem mutat kriminálstatisztika (pl. a kartell-bűncselekmény). A legnagyobb értékhatárra elkövetett vagyon elleni bűncselekmények kiemelt kezelése viszont szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a bíróságokat a jelenlegi szervezeti struktúrában. A merőben önkényes csoportba sorolás nem adhat a kifogásolt rendelkezésekre nézve általános felhatalmazást, mert nélkülözi azokat az egységes körülményeket, amelyek az általános jogosultságok esetleges korlátozását indokolhatnák. A vizsgált rendelkezés törvénybe iktatásakor a védő kizárásának egyetlen kifejezetten ki nem mondott indoka az az aggodalom volt, hogy a védő és a terhelt kezdeti kapcsolata olyan információk kiszivárogtatásához vezethet, amely csökkenti a bűncselekmény felderítésének esélyeit. Erre egyébként közvetve utal a külön eljárás kapcsán megfogalmazott mindössze néhány soros indokolás is: a nyomozás nem kontradiktórius eljárás, ezért a hatályos Be. nyomozásra vonatkozó szabályozásából indokolt meghatározott esetekben ezeket az elemeket mellőzni, mivel lehetővé teszik az eljárás indokolatlan és rosszhiszemű elhúzását illetve ellehetetlenítését. Ám az EJEB ezzel kapcsolatban már egy évtizede világosan kifejtette, hogy a védekezési stratégia visszaélésszerű összehangolásának veszélye nem olyan súlyú probléma, amely a védelemhez való jog korlátozásának tilalma alól felmentést adhatna. (S. Svájc elleni ügye, 1991 november 28.-án kelt /88. számon közzétett ítélet) Az Alkotmánybíróság emellett a már idézett 209/B/2003 AB határozatában azt is hangsúlyozta, hogy a tisztességes eljárás általános követelménye valamennyi büntetőügyre vonatkozik, függetlenül a bűncselekmény típusától vagy súlyától. 7. Összegezve, a fogva lévő terhelt védőtől történő akár időleges megfosztása a hatékony védekezés alapjait, meghatározó feltételeit vonja el. Az eljárás kezdetén a védővel való konzultáció hiánya lehetetlenné teszi, illetve indokolatlanul megnehezíti a védelem és védekezés részjogosítványába tartozó valamennyi jogosultság megfelelő gyakorlását, s a védő távoltartásával történő bizonyítás determinálhatja az egész eljárás kimenetelét. A védelem jogainak ilyen mértékű elvonása anélkül, hogy ennek okait a törvény megjelölné az elérni kívánt célhoz szükségtelen, így arányossága nem is vizsgálandó. ***

13 13 Mindezek alapján álláspontom szerint a Büntető eljárásról szóló évi XIX. törvény 17. -a (9) bekezdése, 209. (1) bekezdése, 554/C -a, valamint 554/H -a alkotmányellenes, ezért indokolt e rendelkezések megsemmisítése. Budapest, július 25. Dr. Bánáti János elnök

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3205/2015. (X. 27.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3205/2015. (X. 27.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3205/2015. (X. 27.) AB végzés 2725 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3205/2015. (X. 27.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

1/2011. (IV.4.) BK vélemény

1/2011. (IV.4.) BK vélemény FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 1055 Budapest V., Markó utca 16. Telefon: 268-4813 1/2011. (IV.4.) BK vélemény Amennyiben a bíróság elrendeli a tanú személyi adatainak a zárt kezelését,

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG STATIKUS RÉSZÉHEZ NAPPALI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓK RÉSZÉRE 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Sorolja

Részletesebben

Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév

Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán. I. félév Büntető eljárásjog SZIGORLATI TÉTELEK 2012/2013. tanév tavaszi félévétől jogász szak levelező tagozatán I. félév 1. Büntetőjog, büntetőeljárási jog; a büntetőeljárás tartalma és feladatai 2. A büntetőeljárási

Részletesebben

Jogforrások: Képviselethez, védelemhez, ingyenes jogsegélyhez való jog

Jogforrások: Képviselethez, védelemhez, ingyenes jogsegélyhez való jog Képviselethez, védelemhez, ingyenes jogsegélyhez való jog Jogforrások: 1993. évi XXXI. törvény az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG I. TÁRGYBÓL NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓK SZÁMÁRA 1. Határozza meg a büntetőeljárás, illetve a büntető eljárásjog fogalmát egy-egy mondatban! 2. Határozza meg az alábbi

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

alatti lakos - jogi képviselőm útján Alkotmánybíróságról szóló évi CLI. törvény (Abtv. ) 27. -a alapján alkotmányjogi panaszt

alatti lakos - jogi képviselőm útján Alkotmánybíróságról szóló évi CLI. törvény (Abtv. ) 27. -a alapján alkotmányjogi panaszt ALKOTMANYBÍROSÁG Pécsi Törvényszék Pécs, Rákóczi u. 34. 7621 Ugyszám: IV f w^-\^ Érkezett: 2018 JÚL 2 3. Pétdány: Kezo'üinda: ut]an Mellékleí: y db LÍ^J Alkotmánybíróság 1535 Budapest, Pf. 773. Tisztelt

Részletesebben

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány

Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány Űrlap kizárási indítvány bejelentéséhez B-36 nyomtatvány I. Mely esetben kell benyújtani? Az alapvető emberi jogok és szabadságok védelméről szóló nemzetközi és hazai szabályozás célja a tisztességes büntetőeljárás

Részletesebben

EU jogrendszere október 11.

EU jogrendszere október 11. EU jogrendszere 2017. október 11. együttműködés a tagállami bíróságok és az Európai Bíróság között a tagállami bíróság az előtte folyamatban levő ügyben előzetes döntést kér az Európai Bíróságtól uniós

Részletesebben

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA

A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA A VISEGRÁDI NÉGYEK LEGFŐBB ÜGYÉSZEINEK SOPOTI NYILATKOZATA SOPOT, 2015. MÁJUS 15. EURÓPAI ÜGYÉSZSÉG 1. A Visegrádi Négyek kiemelt figyelmet fordítanak az Európai Ügyészség felállításáról szóló egyeztetésekre.

Részletesebben

A közvetítői eljárás

A közvetítői eljárás A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,

Részletesebben

Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.

Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012. Tanszék: Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszék A tantárgy oktatásának célja: Cél, hogy a hallgatók megismerjék a

Részletesebben

3. A Ve a helyébe a következő rendelkezés lép : 130. (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hi

3. A Ve a helyébe a következő rendelkezés lép : 130. (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hi .th /z ;W 200 7 APR 16. ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ KÉPVISELŐI ÖNÁLLÓ INDÍTVÁNY 2007. évi... törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról 1. A választási eljárásról szóló 1997.

Részletesebben

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen

A vádlottra irányadó szabályok az előkészítő ülésen Előkészítő ülés Az előkészítő ülés lényege Az előkészítő ülés a vádemelés után a tárgyalás előkészítése érdekében tartott nyilvános ülés, amelyen a vádlott és a védő a tárgyalást megelőzően kifejtheti

Részletesebben

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév

BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE. I. félév BEUGRÓ KÉRDÉSEK BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGBÓL LEVELEZŐS HALLGATÓK RÉSZÉRE I. félév 1. Határozza meg az alábbi fogalmakat egy-egy mondatban: szervezeti alapelvek; működési alapelvek! 2. Sorolja fel a szervezeti

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges ezen túl: az Alaptörvény,

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret

MELLÉKLETEK. a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK. A jogállamiság erősítésére irányuló új uniós keret EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 11.3.2014 COM(2014) 158 final ANNEXES 1 to 2 MELLÉKLETEK a következőhöz A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A jogállamiság erősítésére irányuló új

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter.../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.)

A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) A diasort hatályosította: dr. Szalai András (2016. január 31.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

AB közlöny: VII. évf. 2. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 386/B/1997 AB közlöny: VII. évf. 2. szám --------------------------------------------------------------- A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének

Részletesebben

2.2. Az ügyész jogosítványai a nyomozás feletti felügyelet körében Az ügyész egyéb jogkörei Az ügyészségi szervezetrendszer...

2.2. Az ügyész jogosítványai a nyomozás feletti felügyelet körében Az ügyész egyéb jogkörei Az ügyészségi szervezetrendszer... TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ...17 I. A BÜNTETŐELJÁRÁS MEGHATÁROZÁSA. 19 1. A büntetőeljárás fogalma és célja 19 2. A büntetőeljárás szakaszai...19 2.1. A nyomozási szakasz 20 2.2. Az ügyészi szakasz... 20 2.3.

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3133/2015. (VII. 9.) AB végzés 2219 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3133/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11. A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Részletesebben

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA,

1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, 1. A BÜNTETŐ TÖRVÉNY HATÁLYA, A BÜNTETŐ TÖRVÉNY VISSZAMENŐLEGES HATÁLYÁNAK SZABÁLYAI Btk. 2-4., 1/1999. Büntető jogegységi határozat A törvény hatálya arra a kérdésre ad választ, hogy mikor, hol és kivel

Részletesebben

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész

Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész BÜNTETŐ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész Büntető határozatok szerkesztése I. A büntető határozatok fogalma II.

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3153/2015. (VII. 24.) AB végzés 2397 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3153/2015. (VII. 24.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

Az előadás tartalmi felépítése

Az előadás tartalmi felépítése A diasort hatályosította: dr. Márkus Györgyi (2014.augusztus 15.) 1 Az előadás tartalmi felépítése 1. A közigazgatási szervek hatósági jogalkalmazói tevékenysége, a közigazgatási eljárási jog és a közigazgatási

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: alkotmányjogi panasz. I. A tényállás leírása

Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: alkotmányjogi panasz. I. A tényállás leírása Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága 1535 Budapest, Pf. 773. Tárgy: alkotmányjogi panasz Alulírott.. [név] (születési hely, idő:.., lakcím:..) alkotmányjogi panasszal fordulok a T. Alkotmánybírósághoz

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 2230 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3135/2015. (VII. 9.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény az 1998. évi XIX. törvényhez hasonlóan szabályozza az alaptalan szabadságkorlátozásért

Részletesebben

SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig)

SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék telefon: +36 1 411 6500/2735 fax: + 36 1 411-6500/3149 hpeter@ajk.elte.hu SZIGORLATI KÉRDÉSEK BÜNTETŐELJÁRÁSI JOGBÓL (2018-tól visszavonásig) A

Részletesebben

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása

1998. évi XIX. törvény. a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ. I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK. Az eljárási feladatok megoszlása 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez

KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez KONCEPCIÓ Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez A mentelmi jog a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elve alóli kivétel, amelyet a közjogi hagyományaink

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 1650/B/1992 Budapest, 1994.10.17 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 47/1994. (X. 21.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1994. évi 103.

Részletesebben

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály

2. oldal A Kúria a július 11. napján meghozott Bfv.I.922/2016/4. számú végzésével a Körmendi Járásbíróság 6.Bpk.56/2014/2. számú végzését hatály 1. oldal 1/2018. Büntető jogegységi határozat a törvényes vádról 1 A Kúria Büntető Jogegységi Tanácsa a legfőbb ügyész által indítványozott jogegységi eljárásban Budapesten, a 2018. február 26. napján

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3009/2015. (I. 12.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3009/2015. (I. 12.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1074 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3009/2015. (I. 12.) AB VÉGZÉSE alkotmány jogi panasz visszautasításáról Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmány

Részletesebben

1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége).

1. A Bjt. szabályaiból következően a főszabály a rangsorban első helyet elért pályázó kinevezése (a rangsor elsődlegessége). AZ ORSZÁGOS BÍRÓI TANÁCS 2013. JANUÁR 21-I ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 2/2013. (I. 21.) OBT határozat az ügyek ésszerű időn belül való elbírálásának biztosítása érdekében az eljáró bíróság kijelöléséről

Részletesebben

Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március

Az ügyészi szervezet és feladatok. Igazságügyi szervezet és igazgatás március Az ügyészi szervezet és feladatok Igazságügyi szervezet és igazgatás 2016. március Az ügyészség alkotmányjogi helyzete Elhelyezkedése, szabályozása - az állami szervek rendszerében található - nem önálló

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1360 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3041/2015. (II. 20.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3113/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3113/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1980 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3113/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS

A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS A TÁRSASÁG LÉTESÍTŐ OKIRAT MÓDOSÍTÁSI KÖTELEZETTSÉGE KOGENCIA DISZPOZITIVITÁS I. A hatályos törvényi szabályozás ugyan a korábbinál részletesebben határozza meg a volt tag üzletrészének értékesítését,

Részletesebben

Szabálysértési eljárás

Szabálysértési eljárás Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 1572 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3064/2015. (IV. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2019.3.22. L 80/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2019/459 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2019. március 21.) az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE FEGYELMI SZABÁLYZATA Érvényes: 2011. január 2. Készítette: Monoki László FB. elnök Jóváhagyta: Bukta László elnök 1 1. Szabályzat célja és hatálya (1) A szabályzat

Részletesebben

2. előadás Alkotmányos alapok I.

2. előadás Alkotmányos alapok I. 2. előadás Alkotmányos alapok I. Jog fogalma: a jog olyan norma, magatartásszabály, amely az emberi cselekvések irányításának, illetve a magatartásokat befolyásoló körülmények szabályozásának eszköze.

Részletesebben

Regisztrált bűncselekmények Összesen

Regisztrált bűncselekmények Összesen 2018 Regisztrált bűncselekmények 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 Összesen 408 407 394 034 447 186 451 371 472 236 377 829 329 575 280 113 290 779 226 452 Az élet, a testi épség és az

Részletesebben

1. oldal, összesen: 5 oldal

1. oldal, összesen: 5 oldal 1. oldal, összesen: 5 oldal Ügyszám: 1039/B/2006 Első irat érkezett: Az ügy tárgya: Előadó Paczolay Péter Dr. alkotmánybíró: Támadott jogi aktus: Határozat száma: 4/2007. (II. 13.) AB határozat ABH oldalszáma:

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.6.8. COM(2011) 326 végleges 2011/0154 (COD) C7-0157/11 HU Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a büntetőeljárás során ügyvédi segítség igénybevételéhez való

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 471/B/1995 Budapest, 1995.10.04 12:00:00 de. Sólyom László Dr. 61/1995. (X. 6.) AB határozat Közzétéve a Magyar Közlöny 1995. évi 84. számában

Részletesebben

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő

9. Az elítéltek jogai és kötelességei. Az elítélt nevelése*...59 9.1. Az elítéltek jogai...59 9.1.1. A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetelő TARTALOMJEGYZÉK A Kiadó előszava...3 I. Büntetés-végrehajtási jog...4 1. A büntetés és intézkedés végrehajthatósága, intézkedés a végrehajtás iránt és a végrehajtást kizáró okok. A szabadságvesztés végrehajtásának

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3220/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3220/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 2838 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3220/2015. (XI. 10.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő végzést: Az Alkotmánybíróság

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában

A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában 1 dr. Czeglédy Csaba A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában A joggyakorlat alapján a kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a terhelt jogainak

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2016. április 18. 2016. 8. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 3073/2016. (IV. 18.) AB határozat bírói kezdeményezés elutasításáról... 442 3074/2016. (IV.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A május 17-i kollégiumi ülésen megvitatott kérdésekről

ÖSSZEFOGLALÓ A május 17-i kollégiumi ülésen megvitatott kérdésekről ÖSSZEFOGLALÓ A 2004. május 17-i kollégiumi ülésen megvitatott kérdésekről A FŐVÁROSI BÍRÓSÁG BÜNTETŐ KOLLÉGIUMVEZETŐ 2004.El.II.C.10/8. I. A nyomozási bíró eljárásával kapcsolatos kérdések 1./ Az óvadék

Részletesebben

76/2008. (V. 29.) AB határozat. Indokolás

76/2008. (V. 29.) AB határozat. Indokolás 76/2008. (V. 29.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! 6. napirendi pont E - 167 Előterjesztő: Előterjesztést készítette: dr. Zakály Erzsébet Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: Rendelet-tervezet Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE

TÁJÉKOZTATÓ. az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE TÁJÉKOZTATÓ az alapvető jogok biztosához fordulás lehetőségéről és feltételeiről ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSA AZ ENSZ NEMZETI EMBERI JOGI INTÉZMÉNYE 2015 www.ajbh.hu Az Országgyűlés az alapjogok védelme érdekében

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban 1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

TÖRVÉNYESSÉGE ÉS A BIZONYÍTÉKOK ÉRTÉKELÉSE. A bizonyítás tárgya

TÖRVÉNYESSÉGE ÉS A BIZONYÍTÉKOK ÉRTÉKELÉSE. A bizonyítás tárgya végrehajtás szervezete továbbítja, a 20/2009. (VI. 19.) IRM rendeletben foglaltak szerint. Az első két nyilvántartás közvetlen felhasználói a büntetőeljárásban közreműködő szervek, a harmadik adatbázisnak

Részletesebben

VIII. FEJEZET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 91. (1) Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve.

VIII. FEJEZET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 91. (1) Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve. VIII. FEJEZET AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 91. (1) Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem legfőbb szerve. A tervezet a többi alkotmányos szervhez hasonlóan az Alkotmánybíróságot is tételmondattal helyezi el az

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3114/2015. (VI. 23.) AB végzés 1987 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3114/2015. (VI. 23.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

v é g z é s t : I n d o k o l á s :

v é g z é s t : I n d o k o l á s : A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság a Ügyvédi Iroda (képviselő címe, ügyintéző: dr. Sz. A. ügyvéd) által képviselt K. Zs. Cs.-né (kérelmező címe) kérelmezőnek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3088/2015. (V. 19.) AB végzés 1759 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3088/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a

Részletesebben

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt:

A következők szerint tájékoztatni kívánom a GDPR alapvető rendelkezéseiről, melyek ismerete minden területi kamara számára is különösen indokolt: Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról,

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges

Részletesebben

A 2014. januári és a 2011. januári lezárású Büntetőeljás kiadványok közötti eltérés.

A 2014. januári és a 2011. januári lezárású Büntetőeljás kiadványok közötti eltérés. 1998. ÉVI XIX. TÖRVÉNY A BÜNTETŐELJÁRÁSRÓL ELSŐ RÉSZ I. FEJEZET ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVEBEN! A garázdaság szabálysértés miatt és társai ellen indult szabálysértési ügyben a Debreceni Városi Bíróság Debrecenbe, 2011. április hó 16. napján gyorsított szabálysértési

Részletesebben

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról

Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról Általános tájékoztató a szabálysértési eljárásról A szabálysértési jog hatályos joganyaga a 2012. évi II. tv. (Sztv.), amely tartalmazza a szabálysértési anyagi jog általános és különös részét, valamint

Részletesebben

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról

Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról Rendhagyó törvényházi szeminárium a közigazgatási perrendtartásról - a sorozat ötödik része az új eljárási kódex alapján közigazgatási pernek minősülő közszolgálati jogvitákról szól - 1. Bevezetés A Polgári

Részletesebben

Tisztelt Jegyző Úr! I. Az önkormányzatok szervezetalakításának jogköre és annak korlátai

Tisztelt Jegyző Úr! I. Az önkormányzatok szervezetalakításának jogköre és annak korlátai KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS ÁLLAMIGAZGATÁSI HIVATAL FELÜGYELETI ÉS IGAZGATÁSI MONITORING FŐOSZTÁLY FŐOSZTÁLYVEZETŐ 1056 Budapest V. ker., Váci utca 62-64. 1364 Budapest, Pf. 234. (1) 235-1774 Fax: (1)

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI ÉS SZABÁLYSÉRTÉSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Egyes tételeknél szükséges a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), a büntetőeljárásról szóló

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám MAGYAR KÖZLÖNY 67. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. május 14., csütörtök Tartalomjegyzék 119/2015. (V. 14.) Korm. rendelet A Nemzeti Hauszmann-terv keretében a Budavári Palota épületegyütteshez

Részletesebben

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html

http://www.lb.hu/joghat/jk0306.html 1. oldal, összesen: 5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSBB BÍRÓSÁGA 3/2006. KJE szám A Magyar Köztársaság nevében! A Magyar Köztársaság Legfelsbb Bíróságának közigazgatási jogegységi tanácsa a 2006. március

Részletesebben

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3126/2015. (VII. 9.) AB határozat 2175 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3126/2015. (VII. 9.) AB HATÁROZATA alkotmányjogi panasz elutasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban. Szerző: dr. Deák Dóra

A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban. Szerző: dr. Deák Dóra A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok a szabálysértési eljárásban Szerző: dr. Deák Dóra Balassagyarmat, 2015. július 29. I. Bevezetés A szabálysértési eljárások jelentős hányada fiatalkorú eljárás alá vont

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3055/2015. (III. 13.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3055/2015. (III. 13.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3055/2015. (III. 13.) AB végzés 1435 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3055/2015. (III. 13.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról ELSŐ RÉSZ I. Fejezet ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK Az eljárási feladatok megoszlása 1. A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül. A bíróság

Részletesebben

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG B/2. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A büntetőeljárásról szóló, többször módosított 1998. évi XIX. törvény (Be.) ismerete minden tétel esetében szükséges. Egyes tételeknél szükséges

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2016. (X. 4.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2016. (X. 4.) AB HATÁROZATA 1074 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3180/2016. (X. 4.) AB HATÁROZATA bírói kezdeményezés elutasításáról Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFELSŐBB BÍRÓSÁGA Bfv.III.362/2010/12.szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága Budapesten, a 2010. év november hó 23. napján tartott nyilvános

Részletesebben

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie.

B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG. Mindig a vizsga napján hatályos törvényszöveget kell a vizsgázónak ismernie. Egyes tételeknél szükséges B/3. BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei

A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei A.1) A büntetőjog fogalma, feladata; az állami büntetőhatalom korlátai; a büntetőjog alapelvei Záróvizsga-felkészítő konzultáció Büntetőjog c. tárgyból Jogász alapszak Miskolc, 2016. A büntetőjog fogalma

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3285/2017. (XI. 14.) AB HATÁROZATA

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3285/2017. (XI. 14.) AB HATÁROZATA 2017. 30. szám 1697 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3285/2017. (XI. 14.) AB HATÁROZATA bírói végzések alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz

Részletesebben

Az előzetes fogvatartásban lévő terhelt iratmegismerési jogának hatása a büntetőeljárásra

Az előzetes fogvatartásban lévő terhelt iratmegismerési jogának hatása a büntetőeljárásra 101 Nánási Gábor Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Témavezető: Hack Péter tanszékvezető, habilitált egyetemi docens Az előzetes fogvatartásban lévő terhelt iratmegismerési jogának

Részletesebben

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.K. 27. 287/2017/3. szám A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság alperes ellen közigazgatási ügyben hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránt

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3094/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3094/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE. Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3094/2015. (V. 19.) AB végzés 1801 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3094/2015. (V. 19.) AB VÉGZÉSE alkotmányjogi panasz visszautasításáról Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3002/2015. (I. 12.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő.

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3002/2015. (I. 12.) AB HATÁROZATA. Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a következő. 3002/2015. (I. 12.) AB határozat 1027 AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 3002/2015. (I. 12.) AB HATÁROZATA alkotmány jogi panasz elutasításáról Az Alkotmány bíróság tanácsa alkotmány jogi panasz tárgyában meghozta a

Részletesebben