59 szereplő könyvtárak száma Ebből települési 53

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "59 szereplő könyvtárak száma Ebből települési 53"

Átírás

1 A évi statisztikai adatok elemzése Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakossága folyamatosan csökken ugyan, de ennek ellenére a lakosság számát illetően megyénk továbbra is az ország második legnépesebb megyéje. ( fő a KSH január 1-i adata szerint) ban eggyel nőtt a városi ranggal rendelkező települések száma, melyek közül fős (a KSH január 1-i adata) lakosságszámával messze kiemelkedik Miskolc megyei jogú város. A statisztikai adatszolgáltatást a megyei könyvtár hosszú évek óta koordinálja, a mozgókönyvtári ellátás bevezetését követően szoros együttműködésben tette ezt a szolgáltató városi könyvtárakkal. Az évi CXL. törvény változásainak következtében, a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer jogszabályi és forrásoldali megerősödésével együtt módosult a megyében a könyvtári szolgáltatás rendszere. A korábban mozgókönyvtári ellátást igénybe vevő 284 település mellett továbbiak is megkötötték a szolgáltatási megállapodást a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárral, így január 1-jétől 297 település közvetlen ellátásáról gondoskodik az időközben szervezetileg átalakult megyei és városi könyvtár. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a korábbi 15 kistérség helyébe 2013 törvényi változásának eredményeként 16 járás szerveződött, melyek meghatározó közigazgatási feladatokat látnak el. A megye 358 települése közül 2013-ban 29 rendelkezett városi, illetve 329 községi státusszal, melyből 9 nagyközségi ranggal bír. Megyénk igazi aprófalvas, alapvetően kistelepüléses megye, ahol a településszerkezet, a települések nagysága, infrastruktúrája determinálja a lakosság számára nyújtandó könyvtári ellátás struktúráját is. A Nyilvános könyvtárak jegyzékén lévő könyvtárak száma az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, ez a folyamat azonban 2012 végén felerősödött, s tovább folytatódott végén már csupán 59 könyvtár, ebből 53 települési könyvtár szerepelt a jegyzéken. Több, korábban jegyzéken lévő könyvtárat fenntartó település döntött úgy, hogy csatlakozik a KSZR rendszerhez, s ebben az ellátási formában kívánja a település lakossága részére a könyvtári ellátást biztosítani. Az év második felében 2 újabb település írta alá a megállapodást a KSZR szolgáltatásinak megrendelésről, így 2014 januárjától Hidasnémeti és Borsodszirák önkormányzata is könyvtári szolgáltatás megrendelésével tesz eleget törvényi kötelezettségének. Ezzel sajnos még nem csökkent az ellátatlan települések száma, csak az ellátási forma változott a korábbiakhoz képest. A könyvtárellátási helyzet számokban (2013. december 31.) MEGNEVEZÉS KÖNYVTÁRAK/KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÓ HELYEK SZÁMA Nyilvános könyvtárak jegyzékén 59 szereplő könyvtárak száma Ebből települési 53

2 Szakkönyvtár 2 Egyházi könyvtár 2 Egyetemi könyvtár 1 Egyesületi könyvtár 1 Megyei és városi könyvtár 1 Városi könyvtár 25 Ebből városi és iskolai feladatokat ellát 6 Községi könyvtár 26 Ebből községi és iskolai feladatokat ellát 8 Könyvtári, információs és közösségi 297 szolgáltató hely Ebből városi könyvtár 3 Könyvtári ellátás nem működik 3 Más formában biztosított a könyvtári 4 ellátás Szünetel az ellátás ban már csupán 3 településen nem volt elérhető a könyvtári ellátás, amely pozitívumként kezelhető, s csak 2 település kényszerült arra, hogy átmenetileg szüneteltesse a könyvtár működését. Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy bár Kiscsécs, Szegilong és Viszló községekben már évek óta nincs elérhető könyvtári ellátás, mégsem igénylik a KSZR szolgáltatásait. Hernádkércs, Nagykinizs, Rakaca és Rakacaszend önerőből próbálja megoldani a könyvtári szolgáltatást, így szakfeladaton működik a könyvtár, míg Bodrogkisfalud és Tiszaladány évek óta szünetelteti a könyvtári ellátást, de eddig nem vette igénybe a központi támogatás lehetőségét. Szomorú tényként kell kezelnünk, hogy a már városi rangú települések önkormányzatai közül is a szolgáltatás megrendelése mellett döntenek néhányan. A 2013-as statisztikai évről megyénkben 364 könyvtár, illetve könyvtári szolgáltató hely szolgáltatott adatot a következő megoszlásban: Települési megyei könyvtár 1 db Települési városi könyvtár 25 db Települési községi könyvtár 26 db Települési városrészi könyvtár 1 db Szakkönyvtár, egyházi gyűjtemény 6 db Szakkönyvtár felsőoktatási 2 db Egyéb (börtön) 2 db Szolgáltató hely 297 db Szakfeladaton működő könyvtár 4 db Összesen: 364 db A 25 városi és a megyeszékhelyen működő megyei és városi könyvtár összesen 50 szolgáltató hely fenntartásával biztosítja a könyvtári ellátást. Miskolcon a megyei és városi könyvtár által üzemeltetett 7 fiókkönyvtár mellett 1 könyvtár egyesületi formában lát el települési feladatokat. A városi könyvtárak közül Ózd (1), Szerencs (2) és Tiszaújváros (2) rendelkezik fiókkönyvtárral. A községek közül Múcsony településen működik két könyvtár, az egyik egyesületi formában. A megye sajátosságaihoz igazodó, a gyakorlatban változatos formában

3 megvalósuló Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer megfelelő színvonalú és hatékony működését segíti a városi könyvtárak közötti partneri együttműködés, amelynek szakmai irányítója és legfőbb szolgáltatója a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer a megye valamennyi kistérségében biztosít a könyvtári ellátást. Az encsi és a szendrői könyvtár a két könyvtárbusz üzemeltetésében vesz részt, míg Cigánd, Kazincbarcika, Mezőcsát, Ózd, Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tiszaújváros egy-egy ellátási körzetben volt közvetlen kapcsolattartó, vállalt át részfeladatokat a kistelepülési ellátásban. Munkájukat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár területei referensei koordinálták. Ma már csupán a Tokaji kistérség 2, a Tiszaújvárosi és az Edelényi kistérség 1-1 településén megoldatlan a könyvtári ellátás, de várhatóan a következő években ez a kérdés rendeződik. A évi statisztikai táblák összeállítása során követtük az előző év módszertanát, így a könyvtárak adatai összehasonlíthatóak, a változások követhetőek. A települési könyvtárak összesített megyei adata mellett külön táblában szerepelnek a Nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő városi, községi, szak-, egyházi és felsőoktatási könyvtárak adatai, valamint külön táblában szerepeltetjük a szolgáltatást megrendelő városok és községek adatait és a szakfeladaton működő könyvtárakét. Az elmúlt évhez hasonlóan rögzítettük azon települések legfontosabb adatait is, ahol szünetel, vagy nem elérhető a könyvtári ellátás. A Nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő városi könyvtárak (bele számolva a megyei és városi könyvtárat, s Miskolc fős lakosságát) fő, a községi könyvtárak fő, a szakfeladaton működő könyvtárak fő, míg a szolgáltató helyek fő könyvtári ellátásáról gondoskodtak ban. Az előző évekhez viszonyítva emelkedett a KSZR szolgáltatást igénybe vevő települések száma, így az ellátott lakosságszám is. Sajnálatos, hogy folyamatosan csökken a városi szintű ellátásban részesülő lakosságszám, melyhez hozzájárul az is, hogy 2013-ban már 3 város vette igénybe a KSZR szolgáltatásait. A szünetelő, illetve nem működő könyvtárak miatt 2013-ban már mindössze fő maradt ellátatlan, szemben a 2012-ben mért fővel. Megyei szinten a könyvtárak átlagos alapterülete 103 m², de rendkívül nagyok az eltérések az egyes könyvtártípusokon belül is. A Nyilvános könyvtári jegyzéken szereplő városi könyvtárak átlagos alapterülete 515,6 m², az előző évhez viszonyítva itt csökkenés tapasztalható. A még jegyzéken lévő községi könyvtárakat vizsgálva örvendetes, hogy nőtt a rendelkezésre álló alapterület nagysága. Míg 2012-ben 1 települési könyvtár átlagosan 134 m²-en működött, addig 2013-ban a jegyzéken maradt könyvtárak átlagos alapterülete 149 m² volt. A városi szolgáltató helyek esetében minden tekintetben változást rögzítettünk, hisz itt is, csakúgy, mint a községi szolgáltató helyek esetében, nőtt a számuk. A lakosság által használható számítógépek száma jelentősen változott 2013-ban. Míg 2012-ben összesen 789 db, addig 2013-ban már 880 db állt a településen élők rendelkezésére. Ellenkező irányú változást regisztráltunk a városi könyvtárak esetében, hisz amíg 2012-ben átlagosan 10 db gép állt a használók rendelkezésére, addig 2013-ban már csak 8,8 db. Ezzel szemben a községi szolgáltató helyek esetében pozitív változásról, növekedésről számolhatunk be (2012-ben 1,4 db, 2013-ban 1,7 db számítógép állt a használók rendelkezésére),

4 ami minőségi változással is együtt járt. A városi szolgáltató helyeken 2012-ben egyetlen darab számítógép sem állt rendelkezésére a használóknak, ugyanakkor 2013-ban már 4-4 számítógép fogadta a látogatókat valamennyi város könyvtári szolgáltató helyen. A tárgyévben beszerzett állomány tekintetében visszalépés tapasztalható a nyilvános jegyzéken szereplő könyvtárak körében. A legnagyobb csökkenést a városi könyvtárak esetében regisztráltuk, itt több mint 10 ezerrel kevesebb új dokumentumot szereztek be 2013-ban, mint az előző évben. Statisztikai sorosan kevesebb új beszerzés látható a községi szolgáltató helyek esetében is, de itt 2013-ban már csak azokat a dokumentumokat regisztráltuk, amelyet a település helyi forrásból szerzett be. A KSZR keretében jelentős számú, db dokumentum beszerzésére került sor, mely kihelyezésre került az egyes könyvtári szolgáltató helyekre. Az állománygyarapításra fordított keret összességében emelkedett, de visszalépés a nyilvános jegyzéken szereplő könyvtárak esetében itt is érzékelhető. Míg korábban a szakfeladaton lévő könyvtárak is gyarapítottak, addig 2013-ban már nem regisztráltunk saját forrásfelhasználást. Egy-egy városi könyvtár 2013-ban átlagosan mindössze 697 db új dokumentumot szerzett be, és a megyeszékhely adatait is beszámítva sem éri el ez a szám az ezer dokumentumot (995 db új dokumentum beszerzését regisztráltuk). A községi könyvtárak 2012-ben átlagosan 99 db, míg 2013-ban már csak 87,5 db új dokumentummal bővítették állományukat. A községi és városi szolgáltató helyekre átlagosan 85 új dokumentum került beszerzésre, de a már meglévő megyei állományból is került kihelyezésre, illetve a csereletéteket is beszámítva ennél gazdagabb kínálatot tudtak a szolgáltató helyek biztosítani az új dokumentumokból. Örvendetes, hogy a KSZR megállapodások mellett néhány önkormányzat továbbra is támogatja a helyi könyvtári szolgáltató hely állománygyarapítását, esetenként maximum 100 ezer Ft támogatást nyújtva. A szakfeladaton működő könyvtárak 2013-ban önerőből már nem tudták gyűjteményüket fejleszteni, új dokumentumok beszerzésére nem került sor. A beszerzett dokumentumok átlagára megyei szinten 2013-ban Ft, míg korábban ez az összeg Ft volt. A települések könyvtári gyűjteményei rendkívül eltérő nagyságúak, még az azonos típusú könyvtárak esetében is jelentős a különbség. A városi könyvtárak átlagos állománynagysága 2013-ban ,6 db volt, a megyei jogú város adatait is beszámítva ez az érték már eléri a darabot. A nyilvános jegyzéken lévő községi könyvtárak esetében egy település átlagos gyűjtemény nagysága valamelyest csökkent, 2013-ban db volt. A községi szolgáltató helyeken lévő állomány nagysága látszólag jelentős mértékben növekedett, hisz 2013-ban db dokumentummal többet jelentettünk, mint korábban a statisztikában fellelhető volt. Az eltérés nem a néhány százezer forintos saját keret felhasználásából adódik, hanem egyértelműen az eltérő statisztikai jelentési gyakorlat következménye. A mozgókönyvtári ellátást biztosító városi könyvtárak közül néhányan nem mérték fel a kistelepülések saját állományát, s csak a mozgókönyvtári normatívából a szolgáltató városi könyvtár által beszerzett és a településre kihelyezett dokumentummal számoltak. A KSZR keretében megtörtént a szolgáltató helyek saját állományának számbavétele, így valós adatok kerültek a statisztikába.

5 Kiugróan megemelkedett megyénkben a kurrens folyóiratok (megrendelt címek) száma. Több mint 1600 címmel bővült a választék, elsősorban a szolgáltatást megrendelő kistelepülések körében. A könyvtári szolgáltató helyet működtető települések a helyi igényeknek megfelelően kapták a kurrens folyóiratokat, míg a két könyvtárbusz esetében egy kisvárosi könyvtár kínálatát igyekeztünk biztosítani. A folyóirat kínálatot tekintve a kistelepülések esetében előrelépésről beszélhetünk, a városi könyvtáraknál viszont visszalépésről tanúskodnak a számok ban több mint 240 címmel csökkent a megrendelt folyóiratféleségek száma az előző évhez viszonyítva. A szakfeladaton működő könyvtárak 2013-ban már egyetlen lapot sem fizettek elő, így a legnagyobb visszalépésről az ő esetükben beszélhetünk, bár a nyilvános jegyzéken szereplő községi könyvtáraknál is szinte felére csökkent az előfizetések száma. A könyvtárhasználat tekintetében némi visszalépés tapasztalható, a legnagyobb visszaesés a személyes használat terén mutatkozik. Míg 2012-ben fő regisztrált használója volt a könyvtáraknak, addig 2013-ban már csak fő regisztráltatta magát. Bár számszerűen csökkenést tapasztaltunk a regisztrált használókat illetően, de miután a megye lakosságának lélekszáma is csökkent, így a regisztrált használók aránya magasabb, mint előző évben, 15,5%. A regisztrált felhasználók száma a nyilvános jegyzéken lévő városi könyvtárak esetében több mint 4 ezerrel csökkent, de ennél nagyobb mértékben veszítettek aktív használókat (11 ezer). Csökkent a regisztrált és az aktív használók száma a nyilvános jegyzéken lévő községi könyvtárak esetében is, s természetesen a nem gyarapító, szakfeladaton lévő könyvtárak esetében is ezzel kell szembesülni. Mind a városi, mind a községi szolgáltató helyek esetében nőtt a regisztrált és az aktív felhasználók száma, mely a jövőre nézve biztató adat lehet. A személyes használat megyei szinten 450 ezerrel csökkent (2013-ban ), de örvendetes, hogy 21 %-ra emelkedett az internethasználat aránya, mely a nagymértékű informatikai fejlesztésnek is köszönhető. Drasztikusan lecsökkent a városi könyvtárakat személyesen felkeresők száma, mintegy 500 ezer használót veszítettek el. Ez a tendencia megfigyelhető a községi könyvtárak esetében is, s mindkét helyen tovább csökkent az internethasználat is. A forgalmi adatok tekintetében némi visszalépés tapasztalható, hisz csökkent a kölcsönzött dokumentumok száma. Biztató adat, hogy nőtt a helyben használat, több iskolai és óvodai csoport keresi fel a könyvtárakat, könyvtári szolgáltató helyeket. A könyvtárból kikölcsönzött dokumentumok száma összességében csökkenést mutat, s ez tükröződik az egy regisztráltra jutó kölcsönzött dokumentumszám is, mely 15,3 db volt az összértéken belül. A regisztrált olvasók 34,8%-a 14 éven aluli, mely a korosztály aktivitásának csökkenését jelzi. A gyermekek átlagosan 10 alkalommal keresték fel a könyvtárat, összesen 13 db dokumentumot kölcsönözve 2013-ban. Ezen a téren nincs változás az előző évhez viszonyítva. A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében rendelkezésre álló forrás olvasásnépszerűsítő, közösségi programok szervezésére is fordítható, de a felhasználóképzés is nagy hangsúlyt kap a közvetített szolgáltatásokon belül. A regisztrált rendezvények száma mintegy 4%-al nőtt az előző évhez viszonyítva, de ennél nagyobb arányú növekedést mértünk a résztvevők számát illetően. A lakosság 38,4%-a vett részt a könyvtárak által szervezett programok valamelyikén, míg a regisztrált felhasználók átlagosan 3 programot látogattak

6 meg 2013-ban. A központi forrásnak köszönhetően 2013-ban már a könyvtári szolgáltató helyeken/helyekre szerveződött a programok 39%-a, s a városi könyvtárak csupán a rendezvények 33,5 %-ának voltak gazdái. Megyénkben egy település átlagosan 15 olvasásnépszerűsítő, kulturális programot biztosított a könyvtárakon keresztül a lakosság számára. A nyilvános jegyzéken szereplő városi könyvtárak átlagosan 73 programnak voltak a gazdái, míg községi könyvtárak átlagosan 9 rendezvényt szerveztek, melye egyértelműen a forráshiány következménye. Borsod-Abaúj-Zemplén megye településeinek könyvtári ellátása 2013-ban összességében kedvezően alakult. Csökkent azon települések száma, ahol egyáltalán nincs lehetőség a könyvtári szolgáltatás igénybe vételére, s a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer új alapokon történő működtetésének eredményeként kiegyensúlyozottá és rendszeressé vált a kistelepülések dokumentum ellátása. Javult a könyvtárak infrastrukturális feltételrendszere, rendszeresebb lett a könyvtárak közötti együttműködés. Más, hasonló adottságokkal rendelkező megyékkel összehasonlítva sem lehetünk elégedetlenek, mert egyes mutatók a mi megyénkben kedvezőbbek, míg más mutatók a hasonló adottságú megyékben kedvezőbbek. A települési könyvtárak esetében 5,2 db dokumentum jut egy lakosra, míg a regisztrált használók esetében ez a szám 33,5 db, mely kedvezőbb a évi adatokhoz képest. A beszerzett dokumentumok átlagára Ft volt 2013-ban, az egy lakosra fordított beszerzési keret 200,5 Ft-ra emelkedett az előző évi 174 Ft-ról. A szolgáltatást megrendelő települések (297) esetében 1 lakosra jutó állománygyarapítási összeg 2013-ban a saját forrással együtt 296,5 Ft, míg csak a KSZR forrást számítva 264 Ft volt ben a városi és községi szolgáltató helyeken az egy lakosra jutó állománygyarapítási keret 187 Ft volt, tehát ezen a téren is jelentős előrelépés történt. Ez az eredmény azért is örvendetes, mert bár a kistelepülési könyvtári ellátásban áthelyeződtek a hangsúlyok, a dokumentumok beszerzés mellett jelentős összeg került felhasználásra olvasásnépszerűsítő, közösségi programokra, felhasználóképzésre, valamint a szolgáltató helyek működési körülményeinek javítására (számítógép, bútor, egyéb eszközök beszerzése), kiegyensúlyozott maradt a lakosság dokumentummal történő ellátása is, nagy hangsúlyt helyezve a kurrens információforrások megrendelésére.

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A szálláshelyek forgalma

Részletesebben

Együtt a kistelepülésekért I.KSZR Műhelynap

Együtt a kistelepülésekért I.KSZR Műhelynap Együtt a kistelepülésekért I.KSZR Műhelynap Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság Közgyűjteményi Főosztály Dr. Vígh Annamária Pécs, 2014. május 26-27. Mit ígértünk 2014. februárjában

Részletesebben

Győr-Moson-Sopron megye lakos közötti településeinek KSZR szolgáltató helyei

Győr-Moson-Sopron megye lakos közötti településeinek KSZR szolgáltató helyei Győr-Moson-Sopron megye 501-1000 lakos közötti településeinek KSZR szolgáltató helyei Helyzetkép és javaslatok KSZR Műhelynap Győr, 2014. október 27. Az előzmények 1982: létrejön a Győri Járás Ellátórendszere

Részletesebben

Mozgókönyvtári feladatellátás 2012-ben a hévízi városi könyvtárban

Mozgókönyvtári feladatellátás 2012-ben a hévízi városi könyvtárban Mozgókönyvtári feladatellátás 2012-ben a hévízi városi könyvtárban A mozgókönyvtári feladatellátást nyújtó szervezet: Gróf Festetics György Műv. Kp. Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény Igazgató: Halász

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által Kistelepülések könyvtárainak szakmai eszközfejlesztése, korszerűsítése címmel meghirdetett témában Altéma kódszáma: 204105/267

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2019. I. FÉLÉV BUDAPEST 2019. AUGUSZTUS Tartalom Összefoglaló... 2 Részletes elemzések... 3 1. Az értékesítés nettó árbevételének változása

Részletesebben

Ajánlás a kistelepülési könyvtári ellátás minőségének folyamatos biztosításáért

Ajánlás a kistelepülési könyvtári ellátás minőségének folyamatos biztosításáért Ajánlás a kistelepülési könyvtári ellátás minőségének folyamatos biztosításáért Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztály Dr. Vígh Annamária Győr, 2014. október 27-28. A kulturális politika

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A könyvtár adatai

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A könyvtár adatai II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Státusz: Végleges (országos feldolgozó központ) 2013 Alapadatok Az adatszolgáltató II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely)

Részletesebben

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr.

CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA Összeállította: Erős Péter Dr. CSODARABBIK ÚTJA 11 TOKAJHEGYALJAI TELEPÜLÉS ZSIDÓ LAKOSSÁGÁNAK ALAKULÁSA 1869-1949 Összeállította: Erős Péter Dr. Jankelovics János 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Abaújszántó... 4 Erdőbénye... 5 Tállya...

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013 Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 213 Alapadatok Az adatszolgáltató Magyar Nemzeti Levéltár

Részletesebben

A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése

A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése Győr, 2014. október 27-28. KSZR műhelynap A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém Pálman Judit igazgató jpalmann@ekmk.hu I. Könyvtári

Részletesebben

Előterjesztés A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 2012. április 24-én tartandó Társulási Tanácsi ülésére

Előterjesztés A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás 2012. április 24-én tartandó Társulási Tanácsi ülésére Lengyeltóti Városi Művelődési Ház és Könyvtár 8693 Lengyeltóti, Rákóczi u.22. Tel: 85/331-500; 85/330-852; fax: 85/530-034 e-mail: postmaster@totikonyv.t-online.hu Ügyiratszám: /2012. Pogányvölgyi Többcélú

Részletesebben

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány

Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközség Tanyafelmérése Tanulmány Tiszaalpár Nagyközségi Önkormányzat 2012 Elfogy a szándék, fölcserélt otthonok, alatta a föld rég futóhomok, s hová a szél hajtja, ott ver tanyát az, aki

Részletesebben

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 11866361

Részletesebben

Budai Sándor Kulturális Központ. Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok. A könyvtár adatai. A könyvtár szolgáltatásai. Az adatszolgáltató

Budai Sándor Kulturális Központ. Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok. A könyvtár adatai. A könyvtár szolgáltatásai. Az adatszolgáltató Budai Sándor Kulturális Központ Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok Az adatszolgáltató Budai Sándor Kulturális Központ (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító:

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő)

Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató Szindbád Nonprofit Kft. (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 141761

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2012

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2012 Justh Zsigmond Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) 212 Alapadatok Az adatszolgáltató Justh Zsigmond Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 182177

Részletesebben

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN

ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN ADALÉKOK BÉKÉS MEGYE KISTÉRSÉGEINEK FEJLŐDÉSÉHEZ A 90-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN Nagy Zoltán, Péter Zsolt egyetemi adjunktus, egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan

Részletesebben

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Az adatszolgáltatás a 300/2007. (XI. 9.) korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1442/08 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a

Részletesebben

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve Mikolasek Zsófia A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer 5 éve 2013-2018 Mikolasek Zsófia József Attila Megyei és Városi Könyvtár KSZR Szakma Nap, Tatabánya, 2018.06.18. Törvényi háttér 2013. május 31. 39/2013 EMMI rendelet

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében május május. máj. márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. MÁJUS 2012. május 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.296 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2014.

Használói elégedettségvizsgálat 2014. Használói ségvizsgálat 2014. Könyvtárunk MSZ EN ISO 9001:2009 Minőségirányítási rendszerének megfelelően látogatóink könyvtárhasználati szokásait és ségét vizsgáltuk kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében szeptember szeptember Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. SZEPTEMBER 2012. szeptember 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.356 álláskereső

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

A könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők

Részletesebben

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17.

SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI RENDŐR- FŐKAPITÁNYSÁG SPEEDMARATHON 2015. ÁPRILIS 16-17. Sorszám Ellenőrzést végző rendőri szerv Ellenőrzés helyszíne Ellenőrzés kezdetének időpontja Ellenőrzés végének időpontja

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 Alapadatok Az adatszolgáltató II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. NOVEMBER 2011. november 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 12 842 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

5. KSZR Műhelynap - Debrecen szeptember Kulturális vidékfejlesztés, kistelepülések könyvtári ellátása Hajdú-Bihar megyében

5. KSZR Műhelynap - Debrecen szeptember Kulturális vidékfejlesztés, kistelepülések könyvtári ellátása Hajdú-Bihar megyében 5. KSZR Műhelynap - Debrecen 2015. szeptember 28-29. Kulturális vidékfejlesztés, kistelepülések könyvtári ellátása Hajdú-Bihar megyében A Méliusz Könyvtár jövőképe a kistelepülési könyvtárellátás terén

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében december december. már jan. feb. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2011. DECEMBER 2011. december 20-án a Tolna megyei munkaügyi kirendeltségek nyilvántartásában 13.706 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA ÉS ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST ÁPRILIS 23.

TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA ÉS ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST ÁPRILIS 23. TRENDRIPORT 2019/1 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2017. ÉS 2018. ÉVEK VONATKOZÁSÁBAN BUDAPEST 2019. ÁPRILIS 23. Tartalom Összefoglaló... 2 A turizmus, a fürdő- és gyógyszolgáltatás főbb

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa április 7-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa április 7-én tartandó ülésére Lengyeltóti Városi Művelődési Ház és Könyvtár 8693 Lengyeltóti, Rákóczi u.22. Tel: 85/331-500; 85/330-852; fax: 85/530-034 e-mail: postmaster@totikonyv.t-online.hu Ügyiratszám: 2383-2/2011 Pogányvölgyi

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT

VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 03. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. március 1-én Színkód 1: narancs = szakosított

Részletesebben

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.

Részletesebben

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági

Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági Szebényi Anita Magyarország nagyvárosi térségeinek társadalmi-gazdasági összehasonlítása Bevezetés A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized társadalmi-gazdasági változásai jelentősen átrendezték hazánk

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye KSZR beszámoló Tartalom

Borsod-Abaúj-Zemplén megye KSZR beszámoló Tartalom 1 Tartalom 1. Helyzetkép... 3 1.1 A KSZR működési alapelveinek való megfelelés, a kistelepülési könyvtári ellátás megszervezése... 3 1.2 Borsod-Abaúj-Zemplén megye településeinek könyvtárellátási helyzete

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről

Tájékoztató Szuhakálló község évi foglalkoztatás-politikai helyzetéről KAZINCBARCIKAI JÁRÁSI HIVATAL JÁRÁSI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉGE Ügyiratszám: 25869-0/2014-0503 Tárgy: Tájékoztató- Szuhakálló Ügyintéző (telefon): Zsuponyó Nikolett Melléklet: Tájékoztató Szuhakálló község

Részletesebben

Használói elégedettségvizsgálat 2016.

Használói elégedettségvizsgálat 2016. Használói ségvizsgálat 2016. A Berzsenyi Dániel Könyvtár ISO minőségirányítási rendszerének megfelelően a látogatók könyvtárhasználati szokásait és ségét vizsgáltuk kérdőív segítségével. Az összehasonlíthatóság

Részletesebben

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Demográfiai mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 02 207700/1120, Fax.: +4 02 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Demográfiai mutatók

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2014

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2014 Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 214 Alapadatok Az adatszolgáltató Magyar Nemzeti Levéltár

Részletesebben

A turizmus szerepe a Mátravidéken

A turizmus szerepe a Mátravidéken gazdálkodás 53. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 460 A turizmus szerepe a vidéken DÁVID LÓRÁNT TÓTH GÉZA Kulcsszavak: turizmus,, idegenforgalmi statisztika. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK A településeinek

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen Pályázati azonosító: 204105/03142 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Könyvtári szakmai eszközfejlesztés, korszerűsítés a Boconádi Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen Működési feltételek, helyzetkép Boconád 1274

Részletesebben

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása Bevezető Az intézmény figyelembe véve a Közoktatási törvényben meghatározottakat, valamint az intézmény

Részletesebben

Az emberi erőforrások minisztere /2013. ( ) EMMI rendelete. a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről

Az emberi erőforrások minisztere /2013. ( ) EMMI rendelete. a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről 1 1. melléklet a /2013. számú előterjesztéshez Az emberi erőforrások minisztere /2013. ( ) EMMI rendelete a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári

Részletesebben

A KSZR nagytelepüléses megyében. Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok

A KSZR nagytelepüléses megyében. Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok A KSZR nagytelepüléses megyében Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 település 22 város (közte egy megyei jogú város) három

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL ÁPRILIS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL OKM Statisztika OSAP 1442 Az adatszolgáltatás a 288/2009. (XII. ) Korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1442 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Megtagadása, valótlan adatok

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében november november A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2016. NOVEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2016. november 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép: II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL MÁJUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 213.. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban

Részletesebben

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc

Munkaügyi Központja. álláskeresők száma álláskeresők aránya* júli. szept. jún. febr márc Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. JÚLIUS 2012. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.186 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2005. II. negyedév 1 Budapest, 2005. augusztus 19. A II. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28.

KOZTATÓ. és s jellemzői ábra. A népesség számának alakulása. Népszámlálás Sajtótájékoztató, március 28. SAJTÓTÁJÉKOZTAT KOZTATÓ 2013. március m 28. 1. NépessN pesség g száma és s jellemzői 2. HáztartH ztartások, családok 3. A lakásállom llomány jellemzői 1. A népessn pesség g száma és s jellemzői 1.1. ábra.

Részletesebben

A tételekhez segédeszközök nem használhatók.

A tételekhez segédeszközök nem használhatók. A vizsgafeladat ismertetése: (a szóbeli vizsgatevékenység témakörei) a könyvtárakra és a könyvtárosokra vonatkozó jogszabályok és előírások; a nyilvános könyvtári ellátás; a könyvtártípusok jellemzői;

Részletesebben

Magyar joganyagok - 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet - a Könyvtárellátási Szolgáltat 2. oldal g) a források felhasználásának átláthatósága. 3. A kistel

Magyar joganyagok - 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet - a Könyvtárellátási Szolgáltat 2. oldal g) a források felhasználásának átláthatósága. 3. A kistel Magyar joganyagok - 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet - a Könyvtárellátási Szolgáltat 1. oldal 39/2013. (V. 31.) EMMI rendelet a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer működéséről A muzeális intézményekről,

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA Munkaügyi Központja FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI SZAKMAI BESZÁMOLÓJA 1 1. Vezetői összefoglaló 1.1 Főbb megyei munkaerő-piaci adatok 2013-ban a nyilvántartásban szereplő álláskeresők száma a 2012. decemberi értékről

Részletesebben

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Tendenciák a segélyezésben Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Mit is vizsgálunk? időszak: 2004-2008/2009 ebben az időszakban történtek lényeges átalakítások ellátások: nem mindegyik támogatás, csak

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében október október Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2012. OKTÓBER 2012. október 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.118 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

BENCHMARKING KÉSZÍTETTE: JUHÁSZ ZOLTÁN BÉKÉSCSABA,

BENCHMARKING KÉSZÍTETTE: JUHÁSZ ZOLTÁN BÉKÉSCSABA, BENCHMARKING KÉSZÍTETTE: JUHÁSZ ZOLTÁN BÉKÉSCSABA, 2017.03.13. Verziószám Forrás Oldalszám 22 oldal Készítette Juhász Zoltán Jóváhagyta A jóváhagyás dátuma 2017. március 13. A hatálybalépés dátuma 2017.

Részletesebben

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május

A munkaerő-piac fontosabb jelzőszámai a Közép-magyarországi régióban 2010. május Pályázathoz anyagok a TÁMOP 4.1.1/AKONV2010-2019 Munkaerőpiaci alkalmazkodás fejlesztése 1/b képzéskorszerűsítési alprojekt Munkaerőpiaci helyzetkép II. negyedév Negyed adatok régiókra bontva 2010. 1.

Részletesebben

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály

máj júni. Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási főosztály A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚLIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. július 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS

TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL JÚLIUS TÁJÉKOZTATÓ BARANYA MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁRÓL Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2013. júl. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2016.

Közhasznúsági melléklet 2016. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18198427-2-42 01 Fővárosi Törvényszék 11 PK 60817 /2008/4 01/01/0010703 ExLibris Könyvtári Alapítvány 1062 Budapest, Bajza utca 18 2016.

Részletesebben

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév

NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Tájékoztató Munkaügyi Központ NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ~ Borsod-Abaúj-Zemplén Megye 2011. IV. negyedév Gönc (2,2 %) Sátoraljaújhely Putnok Edelény Encs Sárospatak Szikszó Ózd Kazincbarcika

Részletesebben

Állatállomány, 2013. december 1.

Állatállomány, 2013. december 1. 214/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 15. szám 214. február 21. Állatállomány, 213. december 1. Tartalom Bevezető...1 Szarvasmarha-állomány...1 állomány...2 Baromfiállomány...3

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye demográfiai helyzetének alakulásáról Népesség Az EU 28 tagállamának népessége 508 millió fő, amelynek alig 2%-a élt on 2015 elején. Hazánk lakónépessége 2015. január

Részletesebben

MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre

MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre MUNKANAPLÓ az önkormányzati könyvtárak forgalmi adatainak méréséhez a 200 évre Nem selejtezhető! A könyvtár neve:. Székhelye:.. ÚTMUTATÓ A munkanaplót ebben az évben is a Deák Ferenc Megyei Könyvtár biztosítja

Részletesebben

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 82/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos

Részletesebben

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál.

A 2009-es év országos átlaga megegyezik, a fenntartói 4% csökkenést mutat, az iskolai eredmény viszont 2%-kal jobb a tavalyinál. Iskolánkban, a 2009-2010-es tanévben 5 osztály vett részt a központi mérésben, összesen.. tanuló. Két telephelyen folyt a mérés: 1. telephely- székhelyiskola - 4. a 2. telephely- Pais Tagiskola- 4. b,

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE

HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE HAJDÚ-BIHAR MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 2016. év december hónap Jóváhagyta: Foglalkoztatási Főosztály 4024 Debrecen, Piac u. 42-48. Telefon: (36 52)

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai augusztus FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. augusztusában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. december 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben