Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!"

Átírás

1 Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 9. szám szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: Hangosabbak ma az utcák, Gyerekektől népesek, Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás! Valahogyan még a nap is Szebben ragyog, fényesebb. Izgatottan várt e napra Minden kezdő kisdiák: Az iskola előttük is Kitárja ma kapuját. Megtanulnak betűt vetni A tétova kis kezek: Csengő-bongó szép szavakkal Telnek majd a füzetek Ma, amikor útnak indul A sok kicsi iskolás, Kívánjuk, hogy öröm legyen Számukra a tanulás!

2 Templomos város lettünk Húsz éves az Ó-városi református templom Ahivatalos iratok szerint az országban a II. világháború alatt megsérült templomokat újjáépítették, egyedül a szentmiklósi templomot nem. Az ősi református templom novemberében 75 lövést kapott Taksony felöl a szovjet katonaságtól. A falut november 25-én megszállták a szovjet csapatok, majd november 30-án a menekülő német tüzérség Felsőtag felöl lelőtte a torony sisakját, mely a földre zuhant. Szigetszentmiklós református népe 47 évig templom nélkül élt, miután az elpusztult templomromot tavaszán teljesen lebontották. Tervezték egy új templom építését, de a dicső Rákosi-rendszer nem adott építési engedélyt. A római katolikusok temploma kevés sérüléssel úszta meg a II. világháborút. Többszöri kísérlet után végül 1986-ban engedélyt kapott a református egyház egy új templom építésére a régi templom telken. Ötévi munkával és Isten segítségével elkészült a modern új templom, a Kossuth Lajos utcában, melyet október 13-án nagy ünnepség keretében vettek birtokba az egyházközség hívei és a lakosság. Néhány év alatt teljesen megszépült az Isten háza és a környéke is. Majd később toronyórát és elektromos orgonát adományoztak a templom részére. Mivel kitűnő akusztikája van a templomnak, alkalmas hangversenyek megtartására is. Ádám Jenő emlékére évente két zenés hangversenyt rendeznek, a nevét viselő városi zeneiskola növendékei és tanárai. Húsz éve alakult meg a templom vegyes kórusa, mely Máté János orgonaművész, karnagy nevét vette fel. Év közben is vannak zenei rendezvények a templomban, az egyházi ünnepségek mellett. A város zenét kedvelő lakossága december 12-én emlékezik Ádám Jenő Kossuth-díjas zeneművész születésének 115. évfordulójára. Több püspök is megfordult már az új templomban a két évtized alatt. Egy alkalommal még temetés is volt a templomból. A templomépítő Villányi Péter esperes urat a város vezetése 2007-ben Pro Urbedíjjal tüntette ki. A modern templom ékessége lett a városnak. Az elmúlt húsz év alatt még négy új templom épült városunkban. A jövő hónapban a húsz éves jubileum alkalmából ünnepségre készül a Máté János énekkar, Villányi Andrea karnagy és Szalkay László a hívekkel együtt. A toronyszobában kiállítás hirdeti a református őseink küzdelmes életét és az egyház eseményeit. Ugyancsak kiállítás látható az újvárosi református templom földszinti termében, amelyet e sorok írója készített. A Baptista Egyház templomát 15 évvel ezelőtt, szeptemberében adták át a gyülekezetnek. Isten áldja meg az ünneplő egyházakat. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG szeptember

3 Az én házam, az én váram! A Jobbik aláírásgyûjtési akciót indít a devizahitelesek védelmében AJobbik országos aláírásgyűjtést indított a bankok önkényének kiszolgáltatott, devizahitellel rendelkező családok megmentése érdekében. Annak megállapítására kérjük az ország lakosságát, hogy a bankszektor a hibás a kialakult helyzetért, ezért a jövőben sem az embereknek, sem pedig az államnak nem szabad több terhet vállalniuk a helyzet megoldásában, a következményeket kizárólag a bankoknak kell viselniük. Meglátásunk szerint Magyarországon olyan válsághelyzet van, amely társadalmi robbanással fenyeget, mégpedig az egyre nehezebb helyzetbe kerülő devizahitelesek ügye. Az aláírások összegyűjtését társadalmi felmérésnek tekintjük, mellyel rá akarjuk kényszeríteni a kormányt a devizahitelesek problémájának megoldására és egyben a bankok magyarországi uralmának megtörésére. Nem a magyar emberek vannak a bankokért, hanem fordítva! Meg kell állapítanunk: a bankok átverték és szándékosan a devizahitelek felvételére ösztönözték a magyar embereket. Fontos körülményeket, felmerülő kockázatokat hallgattak el és egyoldalúan, számukra kedvezően módosították (emelték) a hitelek a törlesztőrészleteit. A bankok magyarázata szerint azért kell az ügyfeleiknek a megemelkedett svájci frank árfolyam miatt sokkal magasabb forint törlesztő részletekkel számolniuk, mert a bankok maguk is svájci frank hiteleket vettek fel, ezeket adták tovább a magyar lakosságnak. Ez hazugság! A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének II. negyedévi adatai alapján a bankok közel ötször annyi, nem euróban nyilvántartott devizahitelt helyeztek ki, mint amennyi hitelt nem kis részben külföldi tranzakcióik finanszírozására maguk is felvettek. A hatósági nyilvántartás adataiból egyértelműen megállapítható: a bankok óriási nyereséget tesz zsebre a svájci frank megemelkedett árfolyama miatt, a hitelezés fő forrása a hazai bankbetétállomány volt. Itt az ideje annak, hogy egy radikális fordulattal megállítsuk a bankok önkényét és véget vessünk a magyar emberek kifosztásának! A parlamenti pártoknak a magyar emberek oldalára kell állniuk, nem a bankokéra. Politikai szimpátiától függetlenül nemzeti egységre buzdítunk, összefogásra szólítunk fel minden, a hazájáért, a családjáért felelősséget érző magyar embert. Kérünk mindenkit, támogassa a Jobbik aláírásgyűjtési akcióját a devizahiteles családok megmentése érdekében! Az aláírt és kitöltött íveket kérjük eljuttatni a Jobbik székházába személyesen hétköznaponként 9 és 17 óra között, vagy postai úton az 1113 Budapest, Villányi út 20/A. címre feladva. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Pataky: Meg kell menteni a magyarokat! Budapest Fellázadt az őt és honfitársait sarcoló bankok ellen Pataky Attila (60): az Edda frontembere még egy zéró toleranciás pólót is csináltatott magának, és abban szólít fel az összefogásra bár a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója, Müller János visszafogottságra inti. Az énekest utolérte, ami több százezer magyart: svájcifrankalapú hitelének törlesztőrészlete elképesztő méreteket öltött. Pataky akkor vette igénybe egy bank szolgálatait, amikor feleségétől, Beától külön költözött, és a közelében egy kisebb házat vett magának. Csak rövid ideig örülhetett a legénylakásnak, a törlesztőrészlet hónapok alatt az egekbe szökött. Hitele 164 forintos frankkal kezdődött, így két év törlesztés után 7 millióval nőtt meg a tartozása. Elképesztő, mennyi panasz, félelem és családi tragédia jutott el hozzám az utóbbi hónapokban panaszolta a Blikknek Pataky Attila. A bankuzsora károsultjai keresnek, keseregnek. Hihetetlenül felgyorsultak az események, nemrég egy építészmérnök barátom, egykori iskolatársam hívott föl azzal, hogy hat hónapja munkanélküli, két gyerekével, nejével éheznek, képtelen fizetni a részleteket. Elég volt! Zéró toleranciát hirdetek, követeljük, hogy Pataky Attila szerint eljött az idõ, hogy az asztalra csapjanak a hitelkárosultak a kormány ígéretéhez híven védjen meg minket, akiket megtévesztettek. Romlott árut adtak el, és ennek minden következményét velünk akarják megfizettetni aljas módon, végtelen cinizmussal. Nem mentőcsomagot, hanem a megoldást várjuk. Ezt ígérték, így lett kétharmad. Meg kell menteni az állampolgárokat ettől a nemzeti tragédiától, hogy békeidőben, a művelt Európában egyedülálló módon földönfutóvá váljanak. Az elmúlt 20 évben hitelek garmadát szabadították a lakosságra. Kihasználták a magyar ember alacsony keresetéből származó anyagi nehézségét, a bankügyekben való járatlanságát. Gyerünk fiúk, munkára fel, dolgozzatok meg a pénzetekért! Mi ezt tesszük születésünk óta fakadt ki a rocker. A bankszövetség tanácsadója, Müller János persze állítja: nem a bankok tehetnek arról, hogy miként alakulnak az árfolyamok és a kamatok. Ez azonban sovány vigasz mindazoknak, akiknek már bedőlt, vagy épp a bedőlés szélén áll a hitelük. Tegnap közülük tüntettek jó néhányan a bankszövetség székháza előtt, ott volt többek között Bíró Ica is, aki a már-már lincshangulatig eljutó megmozdulásban az egyik élharcos volt. (BLIKK) szeptember MIKLÓSI ÚJSÁG 3

4 RENDÕRSÉGI HÍREK TOP listás bűnözők A rendőrség a lakosság segítségét kéri A szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya körözést adott ki a következő személyek ellen: E. Zoltán csalás, magánokirat hamisítás, sikkasztás Sz. Zsolt sikkasztás Sz. Sándor N. Tibor sikkasztás, visszaélés okirattal, visszaélés kábítószerrel J. Gábor lopás L. Gábor sikkasztás F. Zoltán sikkasztás O. László lopás Amennyiben felismerik a képen látható körözött bűnözőket, vagy érdemleges információval szolgálnak, hívják a rendőrséget a 24/ as számon vagy a 107-es, esetleg a 112-es központi segélyhívók valamelyikén. L. Tamás sikkasztás 4 MIKLÓSI ÚJSÁG szeptember

5 Szent István király napja Államalapító Szent István király napja alkalmából rendeztek városi ünnepséget augusztus 20- án, városunkban. A ren dezvénysorozat részeként a Városi Galériában megnyitották Puha Ferenc festőművész önálló, Áttekintés - képek az elmúlt 20 évből című kiállítását. Az alkotásokat Novotny Tihamér, művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. Este 7 órától ünnepi műsort rendeztek a Városi Könyvtár és Közösségi Ház előtt, ahol megáldották az új kenyeret. Az ünnepi beszédet Szabó József városunk polgármestere mondta. A műsor keretében fellépett a 100 tagú Cigányzenekar 50 tagú kamarazenekara is. Az estet színpompás tűzijáték zárta. A szigetszentmiklósi általános- és középiskolákban több mint 3600 diák számára vette kezdetét a tanév csütörtökön. A város legtöbb iskolájában aznap reggel tartották az ünnepséget. Volt, ahol a diákok is készültek műsorral, de leginkább az iskolaigazgatók beszéltek a tanulókra váró tanév kihívásairól. A város mintegy 350 elsős kisdiákjának számára a csütörtöki volt élete első tanévnyitója, városunkban egyébként 96 általános iskolás osztály indult. A Bíró Lajos, a Kardos Ist szeptember ván, és a József Attila Általános Iskolában mintegy 2300 diák folytatja a tanulmányait. A középiskolások már kevesebben vannak: a Kardos István és a Csonka János Szakközépiskola, valamint a Batthyány Kázmér Gimnázium 48 osztályában 1300-an tanulnak az új tanévben. Az alapfokú művészeti iskola ettől a tanévtől a József Attila Általános iskolához került, ahol a város más oktatási intézményeibe járó mintegy 500 gyermek tanulhat a művészeti tagozaton. MIKLÓSI ÚJSÁG 5

6 ANYA KÖNY VI HÍ REK Akik augusztus hónapban kötöttek házasságot Andrasek Erika Kelemen Mónika Rendek Diána Kovács Kisanna Molnár Viktória Kovács Katalin Reinan Krisztina Oláh Brigitta Sallai Adrienn Fogas Csilla Sallai Bernadett Györgyjakab Kinga Sok boldogságot kívánunk! Nyu god ja nak bé ké ben! Leveszy Tibor Nagy József Poppé Tamás Potondi Ferenc Molnár Mihály Kálmán Kormos László Mráv Péter Papp László Vajna Dávid Mészáros László Tapasztó Sebestyén Frolyó Attila Akiktől augusztus hónapban elbúcsúztunk Vörös Károly 74 Gulya Károlyné 85 Domonyi Veronika 36 Dudik Ferencné 69 Horváth Gyula 58 Gyürky Lajosné 85 Tölyhi Gáborné 90 Juhász Erzsébet 61 Szilágyi József 64 SZÍNVONALAS POLGÁRI BÚCSÚZTATÁS Nagy Ferenc HELYREIGAZÍTÁS! Szerkesztőségünkbe az Ördög keze betette a lábát és otromba tréfát űzött velünk, nem kis bosszúságot okozva az érintetteknek. Neveket cserélt fel, illetve hagyott ki a júliusban házasságot kötöttek felsorolásánál. Bocsánatot és elnézést kérve az alábbiakban helyreigazítva közöljük az érintettek neveit, immár helyes összeállításban: Kovács Diána Sovák Zoltán Juhos Györgyi Sereg Gábor Ismételten sok-sok boldogságot kívánunk! Szerkesztőség Vatai István 58 Kovács Jenő 86 Lakos Endre 65 Holló Szabó Lajos 72 Gere Pálné 77 Komjáti Kinga 33 Bogya Ildikó Éva 71 Dr. Mészáros János 63 Szigetszentmiklós, Árpád út. 45. Tel.: 06-30/ , 06-24/ BIRKózó KRóNIKa Július Szabad és kötöttfogású junior világbajnokságot rendeztek Romániában Bukarest városában. Hazánkat 74 kg-ban a Sziget SC-től Szabó Patrik képviselte. Súlycsoportjában 36 versenyző indult. Az első fordulóban Szabó Patrik győzött pontozással a bulgár versenyző ellen., a második fordulóban szintén győzött a Lett versenyzővel szemben, a harmadik fordulóban viszont pontozással kikapott az orosz versenyzőtől. A versenysorozat végén Patrik a 36 versenyző közül a 9. helyen végzett, ami azért nem rossz eredmény. Július 25 augusztus 7-ig a Magyar Birkózó Szövetség felnőtt korcsoportjában, kötöttfogásban 74 kg-ban Szabó Martin edzőtáborozáson illetve Román Nagydíjon vett részt. Súlycsoportjában 24 versenyző indult. Az első fordulóban nagy fölénynyel győzött egy venezuelai versenyzővel szemben, a második fordulóban szintén győzött a román versenyző ellen, viszont a harmadik fordulóban a harmadik menetben kikapott az amerikai versenyzőtől. A negyedik fordulóban az amerikai versenyző kikapott egy svéd versenyzőtől, így Martin sajnos nem mehetett a vigasz ágra. Eredménye a 7. helyre volt elég. Augusztus 9 14-ig Lengyelországban Varsóban rendezték meg a kadet szabadfogású Európa bajnokságot. Hazánkat 85 kg-ban Tomin Márton képviselte. Márton eredményei: Az első fordulóban egy olasz versenyzővel birkózott és győzött, a második fordulóban pontozással kikapott egy Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. Te l. / f a x : HIRDETÉSFELVÉTEL! M i k l ó s i Ú j s á g s z e r k e s z t õ s é g e azerbajdzsáni versenyzőtől, a harmadik fordulóban az azeri birkózott az ukrán versenyzővel és győzött, így Tomin továbbjutott a vigasz ágra. A negyedik fordulóban győzött egy Fehér Oroszországi versenyzővel szemben, majd az ötödik fordulóban egy ukrán birkózóval mérte össze erejét, de sajnos itt alul maradt. 22 versenyző közül a nyolcadik helyen végzett. Augusztus ig a Sziget SC. versenyzői edzőtáborozáson vehettek Szigetszentmártonban. A táborozókat Joszkin János felügyelete mellett, Rúsz Gergely, Csiszár János és Balogh Zsolt edzők is elkísérték. Augusztus ig Szombathelyen a Savaria Aréna Sportcsarnokában rendezték meg a kadet ifjúsági első világbajnokságot, melyen 78 nemzet vett részt. Hazánkat a Sziget SC-ből 85 kg-ban Tomin Márton képviselte. Az első fordulóban Tomin egy grúz versenyzővel birkózott és két menetben 4-6-ra kikapott. A következő fordulóban a grúz versenyző egy orosz versenyzővel birkózott, itt az orosz győzött, így Tomin Márton nem került a vigasz ágra és kiesett a küzdelem sorozatból. 36 versenyző közül a 18. helyen végzett. Augusztus A Sziget SC. fiatal birkózó palántái edzőtáborozáson vehettek részt Szigetszentmártonban, a Kovács Hotelben, ahol kitűnő ellátás mellett készülhettek az elkövetkezendő versenyekre. A gyerekeket Rúsz Gergely, Csiszár János és Balogh Zsolt edzők kísérték el és készítették fel. Joszkin János 6 MIKLÓSI ÚJSÁG szeptember

7 Színes és fekete-fehér FÉNYMÁSOLÁS szkennelés, fax küldés ESKÜVôSZERVEZô IRODA Szszmiklós, Árpád u. 45., Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő , kedd - péntek 9-12 és , szombat 8-12 óráig Telefon: I N G AT L A N - k ö Z V E T Í T Ő é R T é k b E c S L Ő I R O d A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) h-ig: (30) (szom bat, va sár nap is!) Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). AdÁS-Vé TEL, cse RE, bér be AdÁS tel jeskörű ügy in té zés sel! ér Ték becs LéS KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: Fotó-videó felvételkészítés CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 24/ CO2-kibocsátás: Cruze: g/km; Aveo: g/km; Spark: g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk. bárhol - bármit - bármikor MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/ és 30/ ISSN

8 Vagyonvédelmi cég a budakalászi CORA áruházba vagyonõri igazolvánnyal rendelkezõ munkavállalókat keres. Jelentkezéseket önéletrajzzal (az áruház megjelölésével) a következõ címre várjuk: mhv kft Törökbálint, Torbágy u. 1. KIADÓ - ELADÓ HELYISÉGEK Szent Miklós úti lakótelep tövében. Tel.: KIADÓ GARÁZS Szigetszentmiklóson, a Szent Miklós lakótelep mellett, 18m 2 -es, fűthető garázs kiadó Rak tár nak, mû hely nek, te lep hely nek al kal mas 3x100 m²-es szu te rén föld szint, te tôtér helyi ségek bôl ál ló épü let rész gép ko csi be ál lá si le he tô ség gel megosztva is KI ADÓ vagy EL ADÓ. Közmûvesített, 20m 2 -es, garázs ELaDÓ a szánkózó domb mellett Tel.: MENTSE MEG EMLÉKEIT! régi VHS, Hi8 stb. videó felvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES Kü võ SzEr ve zõ Iro da Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.: hangos hirdetés gépkocsival Megrendelhető: Gyors, megbízható, hatékony! BARKÁCSBOLT ragasztó, csavar, lamello, bútorpánt, fogantyú, élfólia, munkalap, állítható bútorláb, fióksín, szekrénybe szerelhető fémkosarak, tolóajtó szerelvény, barkácsléc, párkány, küszöb. LAPSZABÁSZAT bútorlap, MDF, rétegelt lemez, OSB, furnérozott forgácslap. Helyben élzárást is végzünk élfóliával, ABS-sel illetve élléccel. Igény szerint szállítást is vállalunk! EGYEDI BÚTORKÉSZÍTÉS konyhabútor, szobabútor, tolóajtós szekrények, irodabútor, lépcső. NYITVA TARTÁS: H-P ig, Szo óráig

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 1. szám 2012. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az elmúlt esztendő eseményei Az év múlásával az átlagember

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 3. szám 2012. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az 1848-as szabadságharcra emlékezve Petőfi és Kardos István

Részletesebben

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 11. szám 2012. november INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu ELBÚCSÚZTUNK Linde László plébánostól Nyugodjon békében!

Részletesebben

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 12. szám 2011. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 2. szám 2012. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Tíz évenként szoktak népszámlálást tartani A népszámlálások

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 5. szám 2012. május INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Harminc éve távozott

Részletesebben

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 1. szám 2013. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu BÚÉK 2013 Visszatekintő Gazdagodott városunk 2012-ben is Már

Részletesebben

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes Kilencven éve született Emlékezés Molnár

Részletesebben

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok

XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 9. szám 2012. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeptemberi vigasságok Városunk első díszpolgára lett 1892-ben

Részletesebben

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap

TRIANON. 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar nép holokausztja. Nekünk ez a Nemzeti Gyásznapunk. Konzervatív Polgári lap Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 6. szám 2012. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. 92 év megcsonkítottság. Ez a magyar

Részletesebben

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár

Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 7. szám 2012. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Napfény, rekkenô hôség, júliusi nyár A nap szerelmese Hetvenöt

Részletesebben

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXI. év fo lyam 10. szám 2010. október IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu VÁLASZTOTTUNK 1.vk. Becz Péter 3.vk. Papp István Szabó József polgármester,

Részletesebben

Téli látkép az épülô

Téli látkép az épülô Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 2. szám 2013. február INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Téli látkép az épülô katolikus templom tornyából Ez a mostani

Részletesebben

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.

XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES. A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f. XXII. év fo lyam 1. szám 2011. január IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Összefogás nélkül nincs fejlődés Huszonöt éve város Szigetszentmiklós

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja

Államalapító Szent István király napja Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 8. szám 2012. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Ünnepi részletes

Részletesebben

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november

Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz 2011. november Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 11. szám INGYENES A Mik lós i Ú j s á g in t ern et es h on lap j a : w w w.d u n am en t if o ru m. h u - w w w. d m f.h u Hull az elsárgult levél Szentmiklósi ősz

Részletesebben

Október: Hôseinkre emlékezünk

Október: Hôseinkre emlékezünk Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 10. szám 2012. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Október: Hôseinkre emlékezünk Közösségi ház épül a Kossuth

Részletesebben

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20.

Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 8. szám 2011. augusztus INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Államalapító Szent István király napja Augusztus 20. A 2011.

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat!

Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! XXI. év fo lyam 5. szám 2010. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Szeretettel köszöntjük az Édesanyákat! Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Részletesebben

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4.

XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES. Máig tartó holokausztunk TRIANON. 1920. június 4. XXI. év fo lyam 6. szám 2010. június IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Máig tartó holokausztunk TRIANON 1920. június 4. Hetvenöt éves a Sporthorgász

Részletesebben

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe

október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 10. szám 2011. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu 1956 2011 október 23. Forradalom és Szabadságharc ünnepe Adatok

Részletesebben

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 1. szám 2014. január INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Új Esztendőt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Részletesebben

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4.

TRIANON. XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu. 1920. június 4. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 6. szám 2013. június INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu TRIANON 1920. június 4. Közös a gyász, közös a fájdalom. Ötven

Részletesebben

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe

XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES. Húsvét, a feltámadás ünnepe XXII. év fo lyam 4. szám 2011. április IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Húsvét, a feltámadás ünnepe Betegségek a régi anyakönyvekben Beszélnek

Részletesebben

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions

136 Con Dolore. Tenor 1. Tenor 2. Bariton. Bass. Trumpet in Bb 2. Trombone. Organ. Tube bell. Percussions Tenor 1 Tenor 2 Bariton Bass Trumpet in Bb 1 Trumpet in Bb 2 Trombone Percussions Organ 136 Con Dolore Tube bell X. Nikodémus: Mer - re vagy, Jé - zus, hol ta - lál - lak? Mu-tass u - tat az út - ta- lan

Részletesebben

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 12. szám 2012. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Áldott, békés, szeretetben gazdag Karácsonyt kívánunk minden

Részletesebben

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap

cikk a 3. oldalon Konzerva tív Polgári lap Konzerva tív Polgári lap XXVI. évfolyam 4. szám 2013. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Föld Órája Fővárosa lettünk cikk a 3. oldalon Harminc éve

Részletesebben

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat!

Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Konzervatív Polgári lap XXVII. évfolyam 3. szám 2014. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Szeretettel köszöntjük Hölgy olvasóinkat! Szabó Lôrinc - Tavasz

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS Miklosi_Ujsag_2010-08_Miklosi_Ujsag_2010-08 2010.08.18. 8:07 Page 1 XXI. évfolyam 8. szám INGYENES A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h

Részletesebben

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal

75. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2478, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú ni us 15., péntek 75. szám Ára: 2478, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: LXI. tv. A cég nyil vá nos ság ról, a bí ró sá gi cég el já rás ról és a vég el szá

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 3. szám 2013. március INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Az élők kötelessége az emlékezés Csepel-szigetiek az 1848-as

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda. 93. szám. Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. jú ni us 25., szerda 93. szám Ára: 2400, Ft TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 7. szám 2013. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve történt... József Attila szobor avatása 1973. június

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES

XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES XXI. év fo lyam 7. szám 2010. július IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Fotó: Nagy Ferenc Nem véletlen, hogy várossá lettünk Régészeti emlékek

Részletesebben

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697

2008. évi CVIII. tör vény. 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 2008/187. szám M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 24697 III. Tár sa dal mi szem pon tok: 1. Az épí tett 3-x szo bás la ká sok ará nya az idõ szak végi la kás ál lo mány ból, % 2. A személygépkocsik kor szerint

Részletesebben

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal

79. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1472, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú ni us 14., kedd 79. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: XLVI. tv. A ma gyar ál lam pol gár ság ról szóló 1993. évi LV. tör vény és a kül föl di ek be uta

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES

XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES XXII. év fo lyam 3. szám 2011. március IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu 1848 2011 Hagyományőrzés és emlékezés Szigetszentmiklósiak az 1848-as

Részletesebben

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk!

Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! Ked ves Ta ní tók! Ked ves Szü lôk! A tech ni ka ro ha mos fej lô dé se szük sé ges sé te szi, hogy már egé szen ki csi kor ban in for - ma ti kai és szá mí tó gép-fel hasz ná lói is me re tek kel bô vít

Részletesebben

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire

KOCSÁR MIKLÓS. Dalok magyar költ k verseire KOCSÁR MIKLÓS Dalok magyar költk verseire Énekhangra és zongorára 2. Gyurkovics Tibor versei ÖLELJ MEG ENGEM, ISTEN 1. Fönn 2. Antifóna 3. Figura 4. Istenem LÁTJÁTOK FELEIM KÉRÉS EGYHELYBEN POR-DAL Kontrapunkt

Részletesebben

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon

Előterjesztés Részvétel a évi junior Világbajnokságon Előterjesztés Részvétel a 2018. évi junior Világbajnokságon Előterjesztő: Komáromi Tibor szakmai alelnök A verseny megnevezése: Junior Világbajnokság A verseny helye: Trnava A verseny ideje: 2018. 09.

Részletesebben

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán

MESEBÁL 3.A hõs kisegér Huszti Zoltán MSBÁL. hõs kisegér Huszti Zoltán nek 12 Marsch lt egy - szerélt a kam - ra sar - ka mé - lyén, Laczó Zoltán Vince lt egy - szerélt egy órus ora hõs kis - e-gér. Hosz - szú far - ka volt és büsz - ke nagy

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2003/2004 tanév Debrecen, március III-IV. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Debrecen, 2004. március 26-28. Helyezés Cím Csapatnév 1 Debrecen Bocskai István Ált. Isk. 48,700 47,400 47,600 143,700 2 Kecskemét Lánchíd utcai Ált. Isk. 47,850 46,300 47,250 141,400 3 Ózd Újváros téri

Részletesebben

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években

Gábeli Ádám és felesége, Gábeli Teréz gyerekeikkel az 1900-as években A falu lakói A fa lu ban az 1800-as évek vé gé ig szin te csak a né met nem - ze ti sé gû õs la ko sok éltek. Az 1890-es évek vé gé tõl azon ban a bánya nyi tás ha tá sá ra na gyon sok bá nyász ér ke zett,

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ. 44. szám. Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám Ára: 250, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. már ci us 17., hétfõ 44. szám TARTALOMJEGYZÉK 2008:

Részletesebben

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK

Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám TARTALOMJEGYZÉK Bu da pest, 2006. au gusz tus 25. Ára: 1386 Ft 10. szám 2002. december TARTALOMJEGYZÉK TÖRVÉNYEK 2006. évi LIX. tv. Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról... 224 2006. évi LX. tv.

Részletesebben

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények 10km Férfi 10-18 éves 1 2064 Lovas Bence 2004.04.04 11 0:35:29 1:14:41 10km Férfi 19-30 éves 1 2044 Szabó József 1990.02.16 25 0:21:54 0:44:37 2 2099 Szaniszló Máté 1988.08.23 26 0:23:08 0:47:23 3 2105

Részletesebben

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal

155. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1110, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2008. ok tó ber 31., péntek 155. szám Ára: 1110, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2008: LXI. tv. A köz al kal ma zot tak jog ál lá sá ról szóló 1992. évi XXXIII. tör -

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. áp ri lis 19., szerda 46. szám I. kötet Ára: 1679, Ft TARTALOMJEGYZÉK 20/2006. (IV. 19.) BM r. A belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint

Részletesebben

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto)

(Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) A borítóillusztráció Gruber Ferenc fotójának felhasználásával készült (Margitszigeti sétány, 1940 körül; MNM) A borító Kiss László munkája. Copyright Márai Sándor jogutódai L. C. Gaal (Toronto) Kiadja

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2004. no vem ber 15., hétfõ 169. szám TARTALOMJEGYZÉK 2004: CI. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vé nyek mó do

Részletesebben

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal

148. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1701, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. de cem ber 5., kedd 148. szám Ára: 1701, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2006: C. t v. A kül föl di bi zo nyít vá nyok és ok le ve lek el is me ré sé rõl szóló 2001.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. júni us 21. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/25. szám Ára: 345 Ft ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. jú li us 3-tól a Köz löny bolt új hely re, a

Részletesebben

13. Futapest Biatorbágy Crossfutás április 19.

13. Futapest Biatorbágy Crossfutás április 19. 13. Futapest Biatorbágy Crossfutás 2008. április 19. Végeredmény 5,8 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Kocsondi Lóránt 1997 226 31:50 2. SOLYMOSI DÁNIEL 1995 157 36:59 3. Hernádi Dániel 1997

Részletesebben

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak!

Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves Olvasónknak! Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 12. szám 2013. december INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Békés, Boldog Karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves

Részletesebben

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES

XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES XXII. év fo lyam 5. szám 2011. május IN GYE NES A Mik ló si Új ság in ter ne tes hon lap ja: www. duna men tifo rum.hu - www.dm f.hu Anyáknapi köszönő! Tőled kaptam e földi létet, hordtál méhedben boldogan.

Részletesebben

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27.

LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. LVII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ÁRA: 874 Ft 2006. ja nu ár 27. T A R T A L O M Szám Tárgy O l d a l Törvények 2006: X. tv. A szövetkezetekrõl --------------------------------------- 370 2006: XI. tv. Az ál lat

Részletesebben

A Kormány rendeletei

A Kormány rendeletei 2007/39. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2547 A Kormány rendeletei A Kormány 57/2007. (III. 31.) Korm. rendelete a közúti árufuvarozáshoz és személyszállításhoz kapcsolódó egyes rendelkezések megsértése esetén

Részletesebben

1. Bevezetés. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus. œ œ. A-nyám? œ œ œ Œ Ó. Te al - kot - tál en-gem, vagyté-ged. œ Ó. meg-osz-szam?

1. Bevezetés. Szent-Györgyi Albert: Psalmus Humanus. œ œ. A-nyám? œ œ œ Œ Ó. Te al - kot - tál en-gem, vagyté-ged. œ Ó. meg-osz-szam? eat 1 evezetés b 4 Œ Œ Œ Œ Œ Œ U-r, ki vagy? U-r, ki vagy? 5 b 8 b Heavy 11 is b Szi-go-rú -tyám len-nél, vagy sze-re-tő Œ ség meg-szü-le-tett? gm -nyám? 7 Te len-nél # # -vagy a Tör-vény, mely u-ral-ko-dik

Részletesebben

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft

33. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 3887, Ft A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 27., hétfõ 33. szám Ára: 3887, Ft TARTALOMJEGYZÉK 62/2006. (III. 27.) Korm. r. Az egyes pénzbeli szociális ellátások elszámolásának szabályairól...

Részletesebben

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról

Erzsébet-akna. Munkások a készülõ aknánál 1898-ban. A jobb alsó kép nagyított részlete. Az aknatorony egy régi képeslapon. Rajz a mûködõ aknáról Bányák Mi még úgy kö szön tünk az is ko lá ban, hogy: Jó sze ren csét! Most, 40 év vel az utol só bá nya be zá rá sa után, már szin te nyo ma sem ma radt an nak, hogy Pilisszentiván bá nyász fa lu volt

Részletesebben

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI

A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT KIADVÁNYAI 2 A MA GYAR TÖR TÉ NEL MI TÁR SU LAT KI AD VÁ NYAI A kö tet írá sai zöm mel a hu sza dik szá zad idõ sza ká ról szól nak, más részt pe dig át té te le sen ér vel

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 1.

Ablakszerker Crossfutás június 1. Ablakszerker Crossfutás 2008. június 1. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. GERLEI MÁTÉ 1996 175 22:49 2. SOLYMOSI DÁNIEL 1995 166 24:04 3. Schmidt Balázs 1994 184 25:53 4. Bottka

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

II. S.Pártai Félmarathon

II. S.Pártai Félmarathon 1 8008 BERTALAN Renátó 2014 00:00:00 00:14:03 00:27:48 +00:00:00 3:28 min/km 1 2 8121 BARABÁS Gábor 2014 00:00:00 00:14:03 00:28:30 +00:00:42 3:33 min/km 2 3 8118 ZATYKÓ Miklós 1977 00:00:00 00:14:09 00:29:26

Részletesebben

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal

122. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, ok tó ber 5., csütörtök TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1533, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. ok tó ber 5., csütörtök 122. szám Ára: 1533, Ft TARTALOMJEGYZÉK 202/2006. (X. 5.) Korm. r. A Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL

Részletesebben

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.

Konzervatív Polgári lap. XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf. Konzervatív Polgári lap XXIII. évfolyam 4. szám 2012. április INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Negyven éve kerültek elő Adatok a befalazott jegyzőkönyvekből

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal

34. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, már ci us 28., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1495, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2006. már ci us 28., kedd 34. szám Ára: 1495, Ft TARTALOMJEGYZÉK 68/2006. (III. 28.) Korm. r. A Fel sõ ok ta tá si és Tu do má nyos Ta nács ról... 2906 69/2006.

Részletesebben

Futapest Biatorbágy Crossfutás április 14.

Futapest Biatorbágy Crossfutás április 14. Futapest Biatorbágy Crossfutás 2007. április 14. Végeredmény 5,8 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 485 23:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 486 23:41 3. BEM NORBERT 1995 487 28:28

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. jú li us 5., kedd 92. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: LXX. tv. A fog lal koz ta tás elõ se gí té sé rõl és a mun ka nél kü li ek el lá tá sá ról szóló 1991.

Részletesebben

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM TARTALOM TÖRVÉNYEK SZEMÉLYI HÍREK UTASÍTÁSOK LIV. ÉVFOLYAM ÁRA: 575 Ft 4. SZÁM A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA BUDAPEST, 2006. áp ri lis 28. TARTALOM TÖRVÉNYEK Oldal Oldal SZEMÉLYI HÍREK 2006. évi LI. tör vény a bün te tõ el já rás ról szó ló

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu

XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 10. szám 2013. október INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu VII. Szabacsi Nap 2013 képes beszámolónk az 5.oldalon II.

Részletesebben

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se

VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se VII. Az Al kot m ny b r s g el n k nek v g z se 711/I/2003. AB eln ki v gz s 1779 711/I/2003. AB eln ki v gz s Az Al kot m ny b r s g el n ke jog sza b ly alkot m ny elle ness g nek ut la gos vizs g la

Részletesebben

Novemberi hangulat. A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f.

Novemberi hangulat. A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f. XXI. évfolyam 11. szám INGYENES A M i k l ó s i Ú j s á g i n t e r n e t e s h o n l a p j a : w w w. d u n a m e n t i f o r u m. h u - w w w. d m f. h u Novemberi hangulat Őszbe csavarodott a természet

Részletesebben

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal

150. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, no vem ber 15., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1633, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. no vem ber 15., kedd 150. szám TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIX. tv. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekrõl szóló tör vények mó do

Részletesebben

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23.

XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. XIV. Országos Friss Antal Gordonkaverseny Szolnok, 2014. november 21-23. Díjazottak: I. korcsoport I.díj: Jeong Jin Seok Prehoffer Júlia Szombathelyi Bartók Béla Zenei AMI tanára: Pálköviné Békefi Cecília

Részletesebben

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal

121. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 2100, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. szep tem ber 17., hétfõ TARTALOMJEGYZÉK 2007: CVI. tv. Az ál la mi va gyon ról... 9082 2007: CVII. tv. A te le pü lé si ön kor mány za tok több cé lú

Részletesebben

II. Futapest Bicske Crossfutás május 10.

II. Futapest Bicske Crossfutás május 10. II. Futapest Bicske Crossfutás 2008. május 10. Végeredmény 4,2 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Kószás Kriszta 1994 160 19:01 2. Kálmán Péter 1994 69 19:33 3. Kenan Berisa 1995 164 21:43

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

2007. évi CXXIX. tör vény

2007. évi CXXIX. tör vény 11156 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2007/156. szám 2007. évi CXXIX. tör vény a termõföld védelmérõl* I. Fejezet BEVEZETÕ RENDELKEZÉSEK A tör vény hatálya 1. (1) A tör vény ha tá lya ki ter jed a ter mõ föld

Részletesebben

KOPRO szivattyú család

KOPRO szivattyú család KOPRO szivattyú család 11 Budapest, Zsolt utca /a, I./1. Telefon: -1, 5- Fax: 5-5 www.hskft.hu www.szivattyu.biz E-ail: hskft@hskft.hu WQ TÍPUSÚ SZENNYVÍZ BÚVÁRSZIVATTYÚ CSALÁD Szivattyúk jelölése és használata:

Részletesebben

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal

72. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, 2005. május 31., kedd TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 506, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. május 31., kedd 72. szám Ára: 506, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2005: XXXVII. tv. Má jus 9-e Eu ró pa Nap já vá nyil vá ní tá sá ról... 3520 2005: XXXVIII. tv.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

HÍREK, ESEMÉNYEK Nagy volt az érdeklődés a VI. Gyermek Alkotótábor iránt Kaposszerdahelyen, 94 gyermek jelentkezett decemberben. Az egész napos rendezvényen 7 alkotóművész segítségével a gyermekek karácsonyi

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA LVIII. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 3657-3768. OLDAL 2008. július 7. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 1365 FT TARTALOM I. RÉSZ Személyi rész II. RÉSZ Törvények, országgyûlési határozatok, köztársasági

Részletesebben

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31.

III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft JANUÁR 31. III. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 610 Ft 2011. JANUÁR 31. F E L H Í V Á S! Fel hív juk tisz telt Elõ fi ze tõ ink fi gyel mét a köz löny utol só ol da lán köz zé tett tá jé koz ta tó ra és a 2011. évi elõ fi

Részletesebben

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia

12 th European Veterans Fencing Team Championships. Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia 12 th European Veterans Fencing Team Championships Poreč, Croatia TARTALOMJEGYZÉK 1. Felnőtt Világbajnokság Kazan (Oroszország)... 03-13.

Részletesebben

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete

A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete 26734 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2008/193. szám A környezetvédelmi és vízügyi miniszter 31/2008. (XII. 31.) KvVM rendelete a környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról

Részletesebben

85. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 1., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 210, Ft. Oldal

85. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, jú li us 1., vasárnap TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 210, Ft. Oldal A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 1., vasárnap 85. szám TARTALOMJEGYZÉK 176/2007. (VII. 1.) Korm. r. A Mi nisz ter el nö ki Hi va tal ról, valamint a Mi nisz ter el nö ki Hi

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon

TANÉVNYITÓ. Gyermekeink védelmében. rendôrökkel. Konzervatív Polgári lap. cikk az 5. oldalon Konzervatív Polgári lap XXVI. évfolyam 9. szám 2013. szeptember INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Gyermekeink védelmében TANÉVNYITÓ rendôrökkel cikk az 5.

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. no vem ber 16., péntek TARTALOMJEGYZÉK 2007: CXXVI. tv. Egyes adótör vények mó do sí tás áról... 10754 Oldal 2007: CXXVII. tv. Az ál ta lá nos for gal

Részletesebben

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE

2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE XIII. ÉVFOLYAM 9. SZÁM 2007. SZEPTEMBER 30. 2007/9. szám TURISZTIKAI ÉRTESÍTÕ 401 AZ ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS ÉRTESÍTÕJE A Turisz ti kai Ér te sí tõ Szer kesz tõ sé ge

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M

A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE T A R T A L O M A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE Budapest, 2006. március 8. Meg je le nik minden szerdán. IX. évfolyam, 2006/10. szám Ára: 345 Ft T A R T A L O M I. FÕRÉSZ: Személyi és szer ve ze ti hírek Sze mély ügyi hírek...

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2007. jú li us 11., szerda 93. szám Ára: 588, Ft TARTALOMJEGYZÉK 2007: CIII. tv. A pénz mo sás meg elõ zé sé rõl és meg aka dá lyo zá sá ról szó ló 2003.

Részletesebben