II. Foglalkozások általános iskolás tanulóknak: 1-7. osztályosoknak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "II. Foglalkozások általános iskolás tanulóknak: 1-7. osztályosoknak"

Átírás

1 1

2 GYERMEKKÖNYVTÁR A 2012/2013- as tanévben is szeretettel várunk el zetes id pont egyeztetés alapján óvodai és iskolai csoportokat, osztályokat. Az új olvasóteremben a hagyományos foglalkozások és az új magyar találmány, a Leonar3Do program is várja az idelátogató csoportokat, gyerekeket, családokat. A szabadid s szakkörök (Varázskréta, Bábozó Baglyok) mellett a gyerekek tanulását az ingyenes internet is segíti. Érvényes olvasójeggyel naponta fél órát lehet használni A Híres Hölgyek Éve. Foglalkozásaink során a gödöll i híres hölgyekkel ismerkedhetünk meg. Erzsébet királyné, Blaha Lujza, Brüll Adél életével, a velük foglakozó kiadványainkkal, Undi Mariska mesés rajzaival találkozhatnak a gyerekek ban már a Szecesszió Éve Gödöll n. A foglalkozás során megismerkedünk a stílussal, jeles képvisel ivel, a Gödöll i M vésztelep történetével, híres m vészeivel, alkotásaival. F célunk, hogy a gyerekek életkoruknak megfelel en, játékos formában ismerkedjenek meg könyvtárunkkal, ezért minden korcsoportnak könyvtárismertet, könyvtárhasználati órákat tartunk. A 2012/2013. tanévre a következ foglalkozásokat, programokat javasoljuk: I. Ismerkedés a Könyvtárral Óvodásokkal: Bejárjuk a könyvtár színhelyeit, megismerkedünk a részlegek könyvtárosaival, kipróbáljuk a zenehallgatást, felfedezzük a titkos helyeket. Kisiskolásoknak könyvtárbemutató: A könyvtári óráink során az önálló könyvtárhasználat megalapozása, olvasóvá nevelés a legf bb célunk. Könyvajánlással, dokumentum típusok megismertetésével, korszer információhordozók használatával, a könyvtár helyszíneinek megismertetésével, beiratkozással, könyvkölcsönzéssel segítjük ezt el. 4. osztálytól: Megismerkedünk Gyerekkönyvtárunk honlapjával, online katalógus használatával, a könyvtárosi munka folyamataival. Kipróbáljuk, hogy keresünk a szabadpolcos állományrészen. 2

3 II. Tematikus foglalkozások A tematikus foglalkozásokat az óvodai, iskolai munka kiegészítéséhez, elmélyítéséhez ajánljuk. A könyvtár jó terep a gyakorlásra. Egy egy témában alaposabban el tudunk mélyedni, ha viszonylag rövid id n belül több alkalommal látogat el egy - egy csoport. A foglalkozások sorát a következ témacsoportokkal egészítettük ki. Továbbra is tartunk a régi és a pedagógus által kért témákból is foglalkozásokat. Jeles napok Minden korcsoport számára az életkori sajátosságaiknak megfelel fejleszt játékokkal, zenével, kérésre kézm veskedéssel ismertetjük meg a magyar és a külföldi népszokásokat, ünnepeket. III. Olvass, rajzolj, játssz velünk!- matricagy jt album minden korosztálynak 2012 szeptemberét l ismét lehet jelentkezni matricagy jt játékunkra mely 2013 júniusáig tart. Az óvodások, olvasni még nem tudó kisiskolások szül k, nagyszül k, testvérek segítségével,,olvasnak a feladatokat közösen oldják meg, rajzban örökítik meg élményeiket. Az elmúlt tanévben 3 család nyújtott kiemelked teljesítményt. Természetesen az iskolások egyéni játékára is mód van. A legaktívabb gyerekek élménylapot is kitöltöttek a tanév folyamán. I. Foglalkozások óvodásoknak 1.,, Olvass, rajzolj, játssz velünk! Gy jtheti a matricát az óvodás is? Igen! Akkor is, ha nem tud még olvasni? Igen. Segít a közös olvasásban anya, apa, testvér is. Mindenki le tudja rajzolni, milyen mesét, verset olvastak neki. Mi a teend? Egy feln tt segítségévek ingyenes olvasójegyet kell kiváltani, a gyerek könyvtárosoktól egy albumot kérni, olvasni, rajzolni. Az album lapjainak kitöltése után matricákat kapnak a gyerekek. A legtöbb matrica tulajdonosait 2013 júniusában jutalmazzuk. 2.Tematikus foglalkozások: A leveg A t z A Föld A négy elem fogalmát járjuk körül versek, mondókák, ismeretterjeszt könyvek, filmrészletek, mesék segítségével. Egy-egy téma bevezetéséhez ajánljuk az indító foglalkozásunkat. Hangyás foglalkozás A szorgos hangyák, a hangyaboly élete. Hogy néz ki egy hangya, hol és mikor lehet velük találkozni? Milyen dalokban, versekben, mesékben fordulnak el? Ki az a Hangya Peti, hogy zajlott le a tücsök és a hangya találkozása? 3

4 Energiamesék Energia Manó segítségével ismerkedünk az energia fogalmával, Energia Kuckóval. Játékos foglalkozás az energiatudatosságról és az energiatakarékosságról. CsupaCsiga Csigacsalogató versek, könyvek, dalok segítségével. A természetben hol és mikor találkozhatunk a csigákkal? Milyen fajtái vannak, mir l nevezetesek? Minden csigának van háza? Mikor nevezünk egy tésztát csigatésztának? Mesterfa Mesterségekkel ismerkedünk. Mit készít a k m ves, a bodnár, a kádár, tekn vájó, bádogos. Ki a drótostót, a gerencsér, sz cs, bognár, varga, a borbély? Milyen eszközöket használnak? Régi, tán elfeledett mesterségekkel ismerkedünk játékos formában. Diafilmek TV-képerny n? Igen. Nem baj, ha nincsenek meg gyerekkorunk diafilmjei, ha nincs diavetít nk. Olvasótermünkben felidézhetjük ezeket a meséket archivált DVD-k segítségével. Évszaktündérek Komplex foglalkozás, az élet körforgásáról, az évszakok változásairól életünkben. Hogyan követik egymást az évszakok, mi a jellemz jegyük, mindezt sok verssel, mesével f szerezve. II. Foglalkozások általános iskolás tanulóknak: 1-7. osztályosoknak 1. osztályosoknak: 1.,, Olvass, rajzolj, játssz velünk! Gy jtheti a matricát az óvodás is? Igen! Akkor is, ha nem tud még olvasni? Igen. Segít a közös olvasásban anya, apa, testvér is. Rajzolni mindenki le tudja, milyen mesét, verset olvastak neki. Mi a teend? Egy feln tt segítségévek ingyenes olvasójegyet kell kiváltani, a gyerek könyvtárosoktól egy albumot kérni, olvasni, rajzolni. Az album lapjainak kitöltése után matricákat kapnak a gyerekek. A legtöbb matrica tulajdonosait 2013 júniusában jutalmazzuk. 2. Tematikus foglalkozások: Hangyás foglalkozás A szorgos hangyák, a hangyaboly élete. Hogy néz ki egy hangya, hol és mikor lehet velük találkozni? Milyen dalokban, versekben, mesékben fordulnak el? Ki az a Hangya Peti, hogy zajlott le a tücsök és a hangya találkozása? Szecesszió, mesekifest Szecessziós mesekönyveink segítségével, mesekifest vel ismertetjük meg az idelátogató gyerekeket. 4

5 Kamishibai Az gyerekeket megismertetjük a kamishibai-val. Hogy mi ez? Ez egy si japán technika, magyarul papírszínház. Máig népszer mesélési módszer, nagyon régen a buddhista papok is ezzel tették vallási tanaikat szemléletessé. A Csimota kiadó kiadványainak segítségével a következ meséket mutatjuk be: Circus Maximus Lackfi János költ nk játékos verses rigmusai, Makhult Gabriella modern rajzai ötvöz dnek az si japán módszerrel. Így elevenedik meg a cirkusz világa. A b vész cicája és átváltozásai (vigyori egérré, macskapávává, elefánttá) az artisták mutatványai, a kígyób völ, oroszlán úr, a bohócok körtánca, a kötéltáncos idézik fel a cirkuszi hangulatot. Violetta és Rigoletto Kik k? Igen. Híres operah sök is lehetnének, de k egérkék. S hol laknak? Egy nagyon híres Operaházba, a velenceibe keverednek. Nemcsak a híres épületet, kulisszatitkait fedezik fel, hanem páholyból nézhetik, hallgathatják Mozart: a Figaro házassága c. operáját. Diafilmek TV-képerny n? Igen. Nem baj, ha nincsenek meg gyerekkorunk diafilmjei, ha nincs diavetít nk. Olvasótermünkben felidézhetjük ezeket a meséket archivált DVD-k segítségével. Mesélhetünk a saját ritmusunkban, gyakorolhatjuk segítségükkel az olvasást is. Mesterfa Mesterségekkel ismerkedünk. Mit készít a k m ves, a bodnár, a kádár, tekn vájó, bádogos. Ki a drótostót, a gerencsér, sz cs, bognár, varga, a borbély? Milyen eszközöket használnak? Régi, tán elfeledett mesterségekkel ismerkedünk játékos formában Energiamesék Energia Manó segítségével ismerkedünk az energia fogalmával, Energia Kuckóval. Játékos foglalkozás az energiatudatosságról és az energiatakarékosságról 1-3. osztályosoknak: 1.,, Olvass, rajzolj, játssz velünk! Gy jtheti a matricát az óvodás is? Igen! Akkor is, ha nem tud még olvasni? Igen. Segít a közös olvasásban anya, apa, testvér is. Rajzolni mindenki le tudja, milyen mesét, verset olvastak neki. Mi a teend? Egy feln tt segítségévek ingyenes olvasójegyet kell kiváltani, a gyerek könyvtárosoktól egy albumot kérni, olvasni, rajzolni. Az album lapjainak kitöltése után matricákat kapnak a gyerekek. A legtöbb matrica tulajdonosait 2013 júniusában jutalmazzuk. 5

6 2. Tematikus foglalkozások: Gombamese-mesés gombaismeret iskolásoknak Egy kis kiegészít környezetismeret. A gombák szerepe életünkben. Mi az a gomba meghatározás? Mik az ehet és mérges gombák? Látható és láthatatlan fajok. Hogy néznek ki, hogyan szaporodnak, milyen részekb l állnak. Melyek a leismertebb fajták, hol fordulnak el a természetben? Érdekes gombanevek: állatneveket rejt (rókagomba, medvegomba, csigagomba, zlábgomba légyöl galóca, lepketapló), vicces nevek (szemétgomba, sz rgomba, csészegomba). Kalapos és nem kalapos, galléros gombák. Gombás rímfaragás Gábor Emese nyomán. Rémes foglalkozás Kikt l féltek az emberek régen. Tényleg léteztek? Egy kis vicces rémtörténettel tekintjük át a félelmetes alakokat, könyvek, mesék által. Léteztek-e a sárkányok, szörnyek, vámpírok, óriások? Honnan ered a félelem? Leányok és legények a népmesékben Hogy viselkedik egy legény, egy leány a népmesékben. Mi a feladatuk az életben, milyen akadályokat kell leküzdeniük, hogyan lehetnek boldogok? Mesegy jtés, csoport által kiválasztott mese dramatizálása. Európa és népei Magyarország az EU tagja, már a gyerekeknek is jó tudni kik tartoznak ide. Az európai népekkel, országukkal, történetével, szokásaikkal, természeti kincseikkel, nyelvükkel ismerkedünk. Népviselet, öltözékrajzolás. Más népek zenéi, dalai. Híres Hölgyek Gödöll n Gödöll n élt híres hölgyekkel ismerkedünk. Els sorban Erzsébet királyné életével, szokásaival. képek, történetek, könyvek alapján. Miért szerette a Gödöll i kastélyt, hogy teltek a napjai? Szecesszió A Gödöll helytörténet könyveivel ismerkedünk. Honfoglalás kori mondák, népmesék, sz nyegtervek tanulmányozása. Mesekifest osztályosoknak: 1.,, Olvass, rajzolj, játssz velünk! Gy jtheti a matricát az óvodás is? Igen! Akkor is, ha nem tud még olvasni? Igen. Segít a közös olvasásban anya, apa, testvér is. Rajzolni mindenki le tudja, milyen mesét, verset olvastak neki. Mi a teend? Egy feln tt segítségévek ingyenes olvasójegyet kell kiváltani, a gyerek könyvtárosoktól egy albumot kérni, olvasni, rajzolni. Az album lapjainak kitöltése után matricákat kapnak a gyerekek. A legtöbb matrica tulajdonosait 2013 júniusában jutalmazzuk. 6

7 2. Tematikus foglalkozások: A két egér kalandjai folytatódnak. Komplex m vészei foglalkozásokat ajánlunk segítségükkel: Fekete-fehér A fekete és a fehér is színnek számít? Milyen m vészek elégednek meg ezzel a két színnel. Milyen technikákhoz legalkalmasabbak? Megismerkedünk a ceruzával, a régi eszközökkel, a vonallal, a fénnyel és az árnyékkal, a satírozással. A technikák történetével: Linómetszet, fametszet, fotó. M vészek és alkotásaik segítségével vizsgáljuk a fekete-fehér hangulatát. Színek Alapszínek és a szivárvány színei. El állíthatunk e színeket? Pontok, pöttyök. Színek a képerny n, plakátokon, festményeken. ( Híres színes képek, Pipacsos rét, Lilaruhás n színes szobrok) Színek hatásai. Hogyan állították el régen színeket? Nyomozás Egy izgalmas foglalkozás. Kik azok a b nöz k? Hogyan alakult ki a b nüldözés? Magyarországi rend rség története. Kik indulnak a tettesek nyomába? Mi a tetthely, hogy történik a nyomelemzés? Létezik e b nügyi laboratórium? Mi az ujjlenyomat, körözés, fantomkép. Hogyan védekezhetünk a b nözés ellen? Az ember Az emberré válás története, a nyelvek kialakulása. A k korszaktól a városokig. A vallás, az írás, a m vészetek, tudományok kialakulása. Miért van szükség törvényekre? A technikai fejl dés. Milyen feladatok megoldása el tt áll ma az emberiség? Mi az a jog? Vannak-e egy gyereknek jogai? Milyen szabályokat kell ismerni egy gyereknek, tininek? Milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre, hogyan védekezhetünk ellenük? Mire költhet a zsebpénz? Joger az interneten. Kerülhet börtönbe egy gyerek? Mikor szavazhatnak, hogy m ködik a Parlament, mi az alkotmány? Európa és népei Magyarország az EU tagja, már a gyerekeknek is jó tudni kik tartoznak ide. Az európai népekkel, országukkal, történetével, szokásaikkal, természeti kincseikkel, nyelvükkel ismerkedünk. Illik tudnom, mert magyar gyerek vagyok! Mik azok a hungarikumok? Nem kötelez anyag, mégis jó, ha tudjuk, mire lehetünk büszkék, mik köt dnek szorosan a magyarsághoz. Nemzeti sajátosságaink, értékeink. Kutya egy Kalevala Rokonaink-e a finnek? Mi a nemzeti eposz? Hogy nevezik a finnek nemzeti eposzát? Vicces formában ismerkedünk a Kalevala h seivel a híres finn gyermekíró Mauri Kunnas révén. 7

8 Diderg király Móra Ferenc híres verses meséjét dolgozzuk fel a foglalkozáson. Megismerjük a szerepl ket, a cselekményt, megtervezzük az el adást. Hangos könyv segítségével el adják, elbábozzák a gyerekek a m vet. Szecesszió Mi jellemz a stílusra? Híres képvisel i Gödöll n, mikor alakult ki a Gödöll i M vésztelep. Kik alkottak ott, hol láthatók az alkotásaik? Mai m vészek folytatják-e a hagyományt? Kik rzik itt Gödöll n az emlékeket? Híres Hölgyek Gödöll n Gödöll n élt híres hölgyekkel ismerkedünk. Felidézzük Mária Terézia alakját, Erzsébet királyné életével, szokásaival ismerkedünk képek, történetek, könyvek alapján. Miért szerette a Gödöll i kastélyt, hogy teltek a napjai, volt a felolvasón je? A Gödöll i M vésztelep n i tagjainak (Undi Mariska ) ismertetése, milyen könyvekben nézhetjük meg alkotásaikat? Mese, mondaábrázolás szecessziós stílusjegyekkel. 4. osztályos kortól ajánlott témák: 1.,, Olvass, rajzolj, játssz velünk! Gy jtheti a matricát az óvodás is? Igen! Akkor is, ha nem tud még olvasni? Igen. Segít a közös olvasásban anya, apa, testvér is. Rajzolni mindenki le tudja, milyen mesét, verset olvastak neki. Mi a teend? Egy feln tt segítségévek ingyenes olvasójegyet kell kiváltani, a gyerek könyvtárosoktól egy albumot kérni, olvasni, rajzolni. Az album lapjainak kitöltése után matricákat kapnak a gyerekek. A legtöbb matrica tulajdonosait 2013 júniusában jutalmazzuk. 2. Tematikus foglalkozások: Illik tudnom, mert magyar gyerek vagyok! Mik azok a hungarikumok. Nem kötelez anyag, mégis jó, ha tudjuk, mire lehetünk büszkék, mik köt dnek szorosan a magyarsághoz. Nemzeti sajátosságaink, értékeink. Giccs Mi a giccs? Hogyan ismerjük fel? Hol jelenik meg az életünkben. Reklám Mit nevezünk reklámnak? Milyen reklámokat ismerünk? Milyen a jó reklám? Miért van szükség rá? Minden reklámnak bed lünk? Milyen reklámot kell elkerülni? Plakáttervezés, reklámszlogen írás. Karl May emlékév Ki volt Karl May? Igaz-e, hogy egy híres magyarról mintázta Old Shatterhand figuráját? Regényeivel, a Vadnyugat meghódításával, az indián törzsekkel és szokásaival ismerkedünk, könyvek, filmek segítségével. 8

9 Heged s Géza emlékév 100 éve született Heged s Géza. Életével, regényeivel, m vel déstörténeti munkásságával ismerkedünk. Zenetörténet dallamokkal Ismerkedés a zenei részleg dokumentumaival. Kalandozás a zene világában a klasszikusoktól napjainkig. Zenei totó kitöltése zenehallgatással. Híres Hölgyek Gödöll n Gödöll n élt híres hölgyekkel ismerkedünk. Felidézzük Mária Terézia alakját, Erzsébet királyné életét, szokásait képek, történetek, könyvek alapján. Miért szerette a Gödöll i kastélyt, hogy teltek a napjai, ki volt a felolvasón je? A Gödöll i M vésztelep n i tagjainak (Und Mariska ) ismertetése, milyen könyvekben nézhetjük meg alkotásaikat? Ki volt Blaha Lujza, Brüll Adél? Hogy válhatott híressé a régi korokban egy n? Szecesszió Mi jellemz a stílusra? Híres képvisel i Gödöll n, Magyarországon és a világon (Klimt emlékév). Igény esetén plakáttervezés, könyvborító, könyvjelz tervezés, jelmeztervek a szecessziós motívumok segítségével. Olvasóvetélked és játék a szecesszió jegyében 4. osztálytól kicsiknek és nagyoknak III. Olvasóvetélked - A szecesszió nyomában Diákok 3-4 f s csapatainak a jelentkezését várjuk 4. osztálytól kezd d en. A jelentkezés feltétele érvényes olvasójegy! Az olvasóvetélked t és a lebonyolítást a Gödöll Városi Múzeummal, Kerényiné Bakonyi Eszter muzeológus segítségével tervezzük. A Gödöll i M vészteleppel, m vészeivel és hagyományaival ismerkedünk. A szül k kérésére két feladatsorral készülünk 4-5. és 7. osztályos kortól játszhatnak a gyerekek. A játék folyamán a könyvtárral és kiemelten a Gödöll Gy jtemény anyagával ismerkednek meg a tanulók. A Városi Múzeumba is ellátogatunk, ahol szintén játékos feladatsor révén tanulmányozhatják az alkotásokat és a Múzeumot. A játék során használt irodalom: 1. Kerényi B. Eszter- Hódi Rezs : Tündérvilág, Gödöll : GVM. (El készületben) 2. Gellér Katalin- Keser Katalin: A Gödöll i m vésztelep. Budapest: Corvina, A m vészet története / (9.) A századvég és a századel ) (Budapest): Corvina,

10 Határid k: Meghirdetés: január Jelentkezés: február 28. El dönt feladatlap átvétele: március El dönt feladatlap leadása: május Eredményhirdetés: 2013 júniusában a Könyv Napi Sokadalmon Jelentkezési lapok január 20-tól Gyerekkönyvtárban beszerezhet k vagy letölthet k a könyvtár honlapjáról./ IV. Klubok, programok 1. Leonar3Do klub 10 éves kortól várjuk a 2-3 f s csoportok jelentkezését a Leonar3Do klubba. A évesek korosztálynak a LeoBrush 2 dimenziós rajzprogram nyújthat segítséget kreativitásuk fejlesztésében, ahol a madár ecsetként szolgál. 12 éves kortól már használható a LeoWord, melyben szabadon és adott formák alapján is létrehozható az elképzelt figura. A program használatának elsajátítására bemutató órákat is tervezünk, ahova osztályok vagy csoportok jelentkezését is várjuk. a. LeoBrush - A Leonar3Do megismerése, alapok: Rajzolás a madárral (10-12 éveseknek és teljesen kezd knek) A 2D-s LeoBrush rajzprogram segítségével megtanulhatják a madár használatát. Ez a program egyszer kétdimenziós ábrák rajzolására alkalmas. A klubdélután programja: mi a Leonar3Do? (rövid bemutatás) eszközök használata rajzolási technikák elsajátítása (ecsetek, radírozás, festékszóró) egyszer ábrák rajzolása (virág, bet k, számok, írd le a neved) éld ki a kreativitásod (absztrakt képek készítése) A foglalkozás id tartama 45 perc. 10

11 b. LeoWorld - Alapismeretek: ábrák rajzolása 3D-ben (12 éves kortól) Az úgynevezett LeoWorld már 3 dimenziós élményben részesíti a gyerekeket. Oktató videók segítségével bemutatjuk, hogy hogyan tudják a gyerekek használni a programot. A különböz gombok és beállítások mire szolgálnak. A program segítségével már összetettebb rajzok készítésére is képesek vagyunk. Egy óra alatt a gyerekek egymást felváltva sajátíthatják el a Leonardo trükkjeit. A klubdélután programja: nagyítás, kicsinyítés, kijelölés, forgatás, 3D bekapcsolása ábra létrehozása, megkett zése, törlése a felületr l ábrák beállításai, színezési technikák alakzatok egymáshoz illesztése fények, lámpák beállításai, színei formázás gömbb l, négyszögb l rajzolt ábránk kiszínezése kép betöltése és a háttér cseréje képmentés a programban A kezd órákon részt vett gyerekeknek megtanítjuk, hogyan rajzoljanak házat és bevezetjük ket az animálás alapjaiba is. Az alapok elsajátítása után a haladó csoporthoz lehet csatlakozni. A foglalkozás id tartama 60 perc. c. Haladóknak ajánljuk: Animálás a fizika törvényeivel (12 éves kortól) A LeoWorld programmal játszva tanulhatunk! Az óra keretében megismerjük, a fizika törvényeit háromdimenziós játékokon keresztül, valamint interaktív prezentációt készítünk. Oktató videók segítségével bemutatjuk, hogyan lehet könnyen bonyolult animációkat létrehozni. A klubdélután programja: egyszer 3D prezentáció fizikai játékok készítése animálás alapjai, mozgatás, forgatás mozgatási pontok készítése az animációhoz animálási munkálatok a leonar3doban (emberi járás imitálása) A foglalkozás id tartama minimum 60 perc. A klub 2012 szeptemberében indul. A részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! 11

12 2. Harry Potter Sakk Szakkör s tanévben is várja régi és új tagjait a Harry Potter Sakk Szakkör minden pénteken óráig a Gyerekkönyvtárban. A foglalkozásokat Veréb Béla sakkoktató vezeti. A szakkör munkáját a Harry Potter Sakk- ÁBÉCÉ megjelent számai és a mágikus sakkfigurák is segítik. A résztvev k a könyvtári sakkbajnokságon mérhetik össze tudásukat. A részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! 3. Bábozó Baglyok bábszakkör Alsó tagozatos gyerekekb l alakult meg 2012 tavaszán a csoport. A rendszeresen járó tagok megismerkedhetnek a bábm vészettel. Betekintést nyernek történetéb l, elsajátíthatják technikáját. Az év során közösen kiválasztott mesét dolgoznak fel, majd adnak el könyvtári rendezvényeken. A részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! A foglalkozásokat havonta két alkalommal tartjuk. 4. Varázskréta rajz szakkör Minden hónapban várjuk az érdekl d ket. Óvodás, kisiskolás korosztállyal fedezzük fel a meséket, verseket, dalokat. A vonalakkal, színekkel örökítjük meg élményeinket. A részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! A foglalkozásokat havonta egy alkalommal tartjuk. 5. Jonatán Országos Könyvmolyképz éves játéka októbert l újra indul, a jelentkezéseket regisztráljuk. A Jonatán Országos Könyvmolyképz központja Szeged. Ez egy olvasásnépszer sít levelez játék, melynek írásbeli feladatait a Könyvtár juttatja el a játékosokhoz, a megoldásokat pedig a Jonatánhoz. Tanévenként 5 alkalommal különböz részleteket küldenek érdekes, izgalmas könyvekb l. A feladatmegoldások alapján, a tanév végén többféle kitüntet címet, és azzal járó oklevelet nyerhetnek el a gyerekek Tiszteletbeli Könyvmolytól a Könyvmolyok Kiváló Mestere címig. A Gyerekkönyvtárból a feladatsorok kitöltéséhez szükséges regények és mesék kikölcsönözhet ek. Feltétel az érvényes olvasójegy. B vebb információk: oldalon. 12

13 6. szeptember 30 A népmese napja Benedek Elek születésnapjáról hagyományaink szerint megemlékezünk. Kincsesládainkban Benedek Elek munkásságával, életével, m veivel kapcsolatos kérdéseket rejtünk el. A feladatok helyes megoldást zsákbamacska-ajándékkal jutalmazzuk. Feltétel az érvényes olvasójegy. 7. Téli Gyermekkönyvhét - december Családi Nap a Könyvtárban: családokat várunk közös karácsonyi ajándékkészítésre. Kézm vesek, pedagógusok várják az ügyes kis kezeket. Rendezvénytermünkben bábel adás, írók, illusztrátorok fogadják az idelátogatókat. 7. Szüni- Dö- Dö A programokról a Gyerekkönyvtárban, a könyvtár honlapján és a Gödöll i Szolgálat hasábjain adunk hírt. Kérdéseket, észrevételeket, javaslatokat címünkre is várjuk. Alapszint olvasójegy kiváltása 16 éves korig ingyenes. Beiratkozáshoz szükséges "Szül i jótálló nyilatkozat, amit Könyvtár regisztrációján, a gyermek könyvtárosoknál illetve honlapunkról letöltve igényelhetnek a beiratkozók. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! Id pont egyeztetés és b vebb felvilágosítás: Allmann-né Kovács Krisztina Karácsony Katalin gyermek könyvtárosok Tel.: 06/28/ gyerekkonytar@gvkik.hu Leonardo3 foglalkozások: Gergely Gyöngyvér Ildikó Tel.: 06/28/ gergelyi@gvkik.hu 13

14 FELN TT RÉSZLEG Könyvtárhasználati és rendhagyó tantárgyi órák 14 éves kortól Könyvtárunk feln tt részlegében el zetes bejelentkezés után várjuk a középiskolás és fels tagozatos csoportok és osztályok jelentkezését könyvtárismertet és rendhagyó tantárgyi órákra. I. Kin ttem a gyerekkönyvtárat A foglalkozást a éves korosztálynak ajánljuk. Játékos foglalkozás keretében a gyerekeket átvezetjük a számukra már ismer s közegb l, a gyermekkönyvtárból a feln tt könyvtárba. A foglalkozás során a gyerekek bevezetést nyernek a feln tt részlegben való eligazodáshoz, a külön gy jtemények/ MÁsArc CD és DVD tár, Infohíd, Gödöll Gy jtemény, Olvasóterem/ megismeréséhez. A hagyományos tájékozódási eszközök (könyv, folyóirat) megismertetjük ket más lehet ségekkel (internet, adatbázisok használata). Célunk, hogy a gyerekek az évek és a többszöri könyvtár látogatás során eljussanak a könyvtár önálló használathoz. II. Könyvtárhasználati órák keretében a tanulók tartalmas formában ismerkedhetnek meg az általános könyvtárhasználati szabályokkal és trükkökkel. Célunk az, hogy a gyerekek magabiztosan elsajátítsák az önálló könyvtárhasználatot, amely nagy el nyt jelent mind a hétköznapi életükben, mind a továbbtanulás során. Könyvtárunk adta lehet ségei folytán e könyvtár ismeterével a legtöbb könyvtárban el tudnak igazodni a gyerekek. Foglalkozások id pontja: szeptembert l májusig hétközben, lehet leg délel tt /el zetes id pont egyeztetés szükséges/ Foglalkozások id tartama: 2x 1,5 óra / 1. alkalom ismerkedés, szabályok rögzítése. 2. alkalom: a tanultak alkalmazása, készségszinten való elsajátítása. III. Rendhagyó tantárgyi órákat azoknak a csoportoknak, osztályoknak ajánljuk, akik a könyvtárhasználati foglalkozásokon már részt vettek. Ezeken az órákon a kért tantárgyhoz (pl. irodalom, történelem), ezen belül a pedagógus által meghatározott témához kapcsolódóan készítjük el közösen az óra menetét és gyakorlati feladatait. Célunk az, hogy a gyerekek szórakoztató formában ismerkedjenek meg a könyvtár nyújtotta tanulási segédletekkel (könyvek, videokazetták, CD- k, CD-ROM- ok, DVD-k, 14

15 folyóiratok, stb.), valamint a korszer tájékozódási és információszerzési lehet ségekkel, amelyeket kés bbi tanulmányaik során is majd alkalmazni tudnak. A hagyományos dokumentumok használata mellett internetes, a tanulást segít oldalakkal, valamint elektronikus katalógusunk használatával ismertetjük meg a diákokat. Foglalkozások id pontja: könyvtárhasználati órákkal megegyez en/id pont egyeztetés szükséges Foglalkozások id tartama: 1x 1,5 óra/ igény szerint több alkalom is lehetséges/ IV. Könyv kontra internet- avagy elolvassam vagy e- olvassam? Gyakran felmerül a kérdés, hogy mekkora teret engedjünk az információszerzés, az olvasás területén az internetnek? Milyen arányban engedjük felhasználni a nyomtatott, illetve online anyagokat az oktatásban? Mennyire megbízhatóak az internetr l levett tények? Ezeket a felmerül kérdéseket modellezzük játékos könyvtári óra keretében Könyv kontra internet címmel. Célunk az, hogy a gyerekekkel- saját tapasztalatok után- megbeszéljük a helyes arányokat, a priorításokat. Gyakorlatok sorával bizonyítjuk mind az egyik, mind a másik forrás fontosságát. Az óra keretében a gyerekek megismerkedhetnek az e-könyv olvasóval és használatával is. Foglakozások id pontja: könyvtárhasználati órákkal megegyez en/id pont egyeztetés szükséges Foglalkozások id tartama: 1x 1,5 óra/ igény szerint több alkalom is lehetséges/ V. E-book és Leonar3Do Az óra keretében világ els személyi számítógépen használható interaktív asztali 3D-s virtuális valóság termékét és annak használatát mutatjuk be. Célunk az, hogy a gyerekek az iskolai tanulásukat és ismereteiket fejlesztve a háromdimenziós térben kibontakoztathassák a kreativitásukat. Bemutatjuk a LeoWolrd a LeoBrush és a LeoBang nev programokat és azok használatát. Az óra másik felében az e-book olvasót és használatát mutatjuk be. Az olvasóteremben már nem csak papíralapú dokumentumok lapozgatására van lehet ség, hanem elektronikus könyvek olvasására is. Az e-olvasón több mint 400 klasszikus magyar, világ és szórakoztató irodalom legjava közül válogathatnak. A diákok interneten és lexikonokban is böngészhetnek az olvasó segítségével. Célunk az, hogy a diákokkal megkedveltessük a technika miatt divattá vált digitális olvasást. Foglalkozások id pontja: könyvtárhasználati órákkal megegyez en/id pont egyeztetés szükséges Foglalkozások id tartama: 1 x 1,5 óra/igény szerint több alkalom is lehetséges/ 15

16 VI. Az információ hatalom Ismeretterjeszt foglalkozásokat tartunk középiskolások számára, amelyben megismertetjük a diákokat az Infopont kínálatának széles választékával és megmutatjuk, hogyan lehet a nyomtatott folyóiratokban található információkat együtt használni internetes forrásokkal, online adatbázisokkal. A foglalkozás menete: 1. Az Infopont bemutatása: segédkönyvtár, folyóirat-állomány és közügyi könyvek megismertetése: a diákokat körbevezetjük az Olvasóban és megmutatjuk gazdag folyóirat kínálatunkat. (188 féle folyóirat) 2. Folyóirat-adatbázisok bemutatása az interneten: MATARKA: Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshet adatbázisa Observer: Magyarország legnagyobb médiafigyel szolgáltatása Elektronikus Periodika Adatbázis (EPA): Az OSZK Magyar Elektronikus Könyvtárának magyar vonatkozású elektronikus id szaki kiadványait tartalmazza József Attila Könyvtár M elemzés Adatbázisa IKER - Magyar Id szaki Kiadványok Repertóriuma: A Magyarországon kiadott és az Országos Széchényi Könyvtárba beérkezett társadalom- és természettudományi id szaki kiadványok válogatott cikkanyagát tartalmazza 3. A diákok 5 f s csoportokban dolgoznak. A feladatok megoldásához egyaránt használják a nyomtatott sajtó és az online adatbázisok anyagát, így betekintést nyernek mindkett hasznosságába és fontosságába, együttes alkalmazásuk szükségességébe. A foglalkozásokon való részvétel ingyenes, feltétele az érvényes olvasójegy! Id pont egyeztetés és b vebb információ: Liskáné Fóthy Zsuzsanna szakmai igazgató helyettes Tel.: , 20/

17 17

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév

A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA. 2012-2013-as tanév A GYERMEKKÖNYVTÁR és a JÁTSZÓSZOBA PROGRAMAJÁNLATA 2012-2013-as tanév Könyvtárosok: Tóthné Wittmann Borbála gyermekkönyvtáros Szabóné Faragó Szilvia gyermekkönyvtáros Elérhetőségek: Tel.: 343-070/17-es

Részletesebben

Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.v.

Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.v. S ZOMBATI M AGYAR ISKOLA ÉS Ó VODA FRANKFURTBAN Lingua Hungarica Lehrerverein Frankfurt e.v. LINGUA HUNGARICA LEHRERVEREIN FRANKFURT E.V. Az egyesület f tevékenységi köre: Magyar nyelvoktatás szombatonként

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS DRÁMA... 43 ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM V. kötet HELYI TANTERV FELSŐ TAGOZAT 5-8. 2009. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 3 TÖRTÉNELEM ÉS ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK... 22 HON- ÉS NÉPISMERET... 38 TÁNC ÉS

Részletesebben

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket,

Az információs társadalom lehetőségeivel csak azok a személyek tudnak megfelelő módon élni, akik tudatosan alkalmazzák az informatikai eszközöket, INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. MUNKATERV alsós magyar munkaközösség 2013/2014 Zalaszentgrót, 2013. augusztus 28. Készítette:

Részletesebben

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük.

Informatika. Célok és feladatok. Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Informatika Helyi tantervünket az OM által kiadott átdolgozott kerettanterv alapján készítettük. Célok és feladatok Napjainkban még a felnőtteknek sem könnyű eligazodni az információk özönében, és megfelelően

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2011. JÚNIUS 23-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 101/2011.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. Szervezeti keretek, feltételek Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan részben önálló intézményként végzi a könyvtári tevékenységeket, feladatokat.

Részletesebben

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve Tartalomjegyzék 1. Az iskola 1-4 évfolyamain tanított tantárgyak, kötelező és szabadon választható tanórai foglalkozások, az előírt tananyag és követelményei...

Részletesebben

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó

feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan

Részletesebben

Kulcskompetenciák fejlesztése az 1-4. évfolyamon

Kulcskompetenciák fejlesztése az 1-4. évfolyamon Kulcskompetenciák fejlesztése az 1-4. évfolyamon 1. Anyanyelvi kommunikáció Fejlesztési területek Matematika Környezet Rajz Technika Ének Testnevelés 1-2. évfolyam 1. Beszédkézség, szóbeli szövegek megértése

Részletesebben

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit

Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola. Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM. KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit Gyarmati Dezső Sport Általános Iskola Informatika HELYI TANTERV 6-8. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTE: Oroszné Farkas Judit Dudásné Simon Edit MISKOLC 2015 Összesített óraterv A, Évfolyam 6. 7. 8. Heti 1 1 1 óraszám

Részletesebben

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom

Részletesebben

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév

A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA A KEREK VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015/16-os tanév Tartalomjegyzék Fejezet Cím Oldalszám 1. A Kerek Világ Általános Iskola pedagógusainak száma, iskolai

Részletesebben

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Az informatika tantárgy fejlesztési feladatait a Nemzeti alaptanterv hat részterületen írja elő, melyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást

Részletesebben

GYERMEKKÖNYVTÁR. Még mindig OLVASS, s játssz VELÜNK!

GYERMEKKÖNYVTÁR. Még mindig OLVASS, s játssz VELÜNK! GYERMEKKÖNYVTÁR 1 Ebben a tanévben is szeretettel várunk előzetes időpont egyeztetés alapján óvodai és iskolai csoportokat, osztályokat. Megújult gyerek olvasóterem hívogató környezetben, kényelmes színes

Részletesebben

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma:

2. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma: Közzétételi lista 1. Tájékoztató a felvételi lehetőségről: Az intézmény beiskolázási körzete: Andrásfa, Petőmihályfa, Hegyhátszentpéter, Győrvár, Pácsony, Olaszfa, Oszkó települések. A 2011. Nktv. értelmében:

Részletesebben

Javaslat a. Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei. megyei értéktárba történő felvételéhez

Javaslat a. Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei. megyei értéktárba történő felvételéhez Javaslat a Bíbic könyvek, Apátfalva helytörténeti munkatankönyvei megyei értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve

Részletesebben

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán

Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola beiskolázási tájékoztató a pedagógiai programunk alapján Játszótér és sportpálya iskolánk udvarán 2 Iskolánk adatai: Neve: Bálint Márton Általános Iskola és

Részletesebben

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely

N a g y k e r e k i. Könyvtári-, információs- és közösségi hely N a g y k e r e k i Könyvtári-, információs- és közösségi hely KÖNYV roma TÁR - Roma felhasználó a Könyvtárban - Méliusz Könyvtár 2016. január 25. Nagykereki Nagyzomlin lakosság lélekszáma 1375 fő (2015.

Részletesebben

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1

GYULAI ALAPFOKÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE HELYI TANTERV 1 1. félévi óraszá m 2. félévi óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszám 2. félévi óraszám Éves óraszám 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá m 1. félévi óraszá 2. félévi m óraszá Éves m óraszá

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011.

Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. Sükösd Érsekcsanád ÁMK Bíber János Általános Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Tagintézménye M U N K A T E R V 2010/2011. I. A tanév rendjét meghatározó legfontosabb jogszabályok 1. A 22/2010. (V.13.)

Részletesebben

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2.

Tanári kézikönyv az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz TANMENETJAVASLAT 2. Tanári kézi az Informatika az 1. és 2. évfolyam számára című munkafüzetekhez és a PC Peti oktatóprogramokhoz 31 1. Szabályok a számítógépteremben 2. Év eleji ismétlés I. 3. Év eleji ismétlés II. 4. Jel

Részletesebben

Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK. Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda

Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK. Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Moduláris program A HELY, AHOL ÉLÜNK Készítette: Polónyi Katalin 2010. június, Zagyvarékas Damjanich János Általános Iskola és Óvoda Tartalom Helyzetelemzés... 3 Szociális helyzet a településen... 3 Közszolgáltatások

Részletesebben

INFORMATIKA HELYI TANTERV

INFORMATIKA HELYI TANTERV INFORMATIKA HELYI TANTERV Az alsó tagozatos informatikai fejlesztés során törekedni kell a témához kapcsolódó korosztálynak megfelelő használatára, az informatikai eszközök működésének bemutatására, megértésére

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Szent István Általános Iskola Könyvtárának SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tiszatenyő 2013. Főbb rendeletek felsorolása I. A könyvtárra vonatkozó adatok II. A könyvtár fenntartása III. A könyvtár

Részletesebben

KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév

KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK. 2017/2018 tanév KÖNYV-ÉS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ISMERETEK TANMENETEK 2017/2018 tanév Dobó István Általános Iskola Balatonszentgyörgy, 2017. szeptember.1. Készítette: Ottné Bene Teréz TANMENET Könyv- és könyvtárhasználati

Részletesebben

OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS!

OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! Foto: istock OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról Foto: Robert Frankl KÖZEL ÖNÖKHÖZ! Graz város könyvtára változatos és minőségi kínálattal várja Önöket,

Részletesebben

STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI

STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI STATISZTIKAI MÓDSZERTANI FÜZETEK, 45 A KULTURÁLIS STATISZTIKA MÓDSZERTANA ÉS FOGALMAI BUDAPEST, 2005 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2005 ISSN 0231-0554 ISBN 963 215 918 7 Készült: a KSH Életszínvonal-

Részletesebben

Az iskolai könyvtár működési szabályzatának alapdokumentumai:

Az iskolai könyvtár működési szabályzatának alapdokumentumai: I I I.s z mellékl e t A Z I S K O L AI KÖNYVTÁR MŰKÖDÉSI S ZA B Á L Y Z A T A Az iskolai könyvtár működési szabályzatának alapdokumentumai: Az iskolai könyvtár működési szabályzata a közoktatásra vonatkozó

Részletesebben

Pedagógiai Program Helyi tanterv

Pedagógiai Program Helyi tanterv Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Pedagógiai Program Helyi tanterv 2015 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013

Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154. HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Irinyi József Általános Iskola 4274 Hosszúpályi Szabadság tér 30. 031154 HELYI TANTERV Informatika 4. osztály 2013 Informatika az általános iskola 4. évfolyama számára (heti 1 órás változat) Az alsó tagozatos

Részletesebben

INFORMATIKA 5. évfolyam

INFORMATIKA 5. évfolyam INFORMATIKA 5. évfolyam Heti óraszám: 1 Éves óraszám: 37 Tematikai egység 1. Az informatikai eszközök használata 2. Alkalmazói ismeretek 2.1. Írott és audiovizuális dokumentumok elektronikus létrehozása

Részletesebben

5. A kiscsoport a rajzolt bábok segítségével közösen kialakít egy jelenetet, nagy vonalakban elpróbálja.

5. A kiscsoport a rajzolt bábok segítségével közösen kialakít egy jelenetet, nagy vonalakban elpróbálja. MÉDIAISMERETI FOGLALKOZÁSOK KÖNYVTÁRI KÖRNYEZETBEN Alsó tagozatos (3-4 osztályos) gyerekek részvételével Max csoportlétszám: 18 fő Moderátorok száma: 3 fő (készítette Nagy Krisztina - Televele Médiapedagógiai

Részletesebben

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról

NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról NÁLUNK TÁJEKOZÓDHAT! OLVASÁS ÉS SOKMINDEN MÁS! Tudnivalók a Grázi Városi Könyvtárról MINDIG KÖZEL VAGYUNK! Gráz kulturális hivatalának városi könyvtára változatos és magas szintű állománnyal rendelkezik.

Részletesebben

ERZSÉBETVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA. Könyvtári szabályzata

ERZSÉBETVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA. Könyvtári szabályzata ERZSÉBETVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA Könyvtári szabályzata Tartalomjegyzék: SZABÁLYZAT 3 I. ÁLTALÁNOS ADATOK: 3 AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS ADATOK 3 AZ ISKOLAI

Részletesebben

Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK

Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT NAGYMÁGOCSI PETŐFI SÁNDOR MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR Nagymágocs, 2015. február 20. Tóthné Rostás Ágnes igazgató Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Balmazújváros

Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Balmazújváros Lengyel Menyhért Városi Könyvtár SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Balmazújváros 2013 A BALMAZÚJVÁROSI VÁROSI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TARTALOMJEGYZÉK AZ INTÉZMÉNY ALAPADATAI... 3 1.

Részletesebben

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai

Ismeretszerzési, - feldolgozási és alkalmazási képességek fejlesztésének lehetőségei, feladatai Célok és feladatok Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze

Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze Nekünk minden gyermek fontos Szolnok Városi Óvodák pedagógiai programjának Gézengúz Óvoda tagóvodai programrésze SZOLNOK 2013. A helyi nevelési programot benyújtó intézmény: SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK GÉZENGÚZ

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. BEVEZETŐ BEVEZETŐ Az általános iskola alsó tagozatán a magyar nyelv és irodalom tantárgy elsődleges célja az anyanyelvi kommunikációs képességek fejlesztése, és az ehhez elengedhetetlen ismeretek elsajátíttatása.

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.

TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK. 1-4. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, ALSÓ TAGOZAT, 1 4. ÉVFOLYAM... 4 AZ 1-4. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS ÓRASZÁMAI... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 10

Részletesebben

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE

NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE NEVELÉSI PROGRAM A MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Budapest, 2009. szeptember 1 A M A G Y A R A N G O L K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű O K T A T Á S S A J Á T O S S Á G A I B E V

Részletesebben

Könyvtár inspiráció közösség. Informálni Integrálni - Inspirálni konferencia 2016. április. 19. FSZEK Fülöp Attiláné

Könyvtár inspiráció közösség. Informálni Integrálni - Inspirálni konferencia 2016. április. 19. FSZEK Fülöp Attiláné Könyvtár inspiráció közösség Informálni Integrálni - Inspirálni konferencia 2016. április. 19. FSZEK Fülöp Attiláné A könyvtár - 2002-ben épült, - központi elhelyezkedés, - csalogató utcafront, - akadálymentes

Részletesebben

Kedves Igazgató Asszony/Úr! Nyolcadik alkalommal kívánjuk megrendezni a magyarországi református általános iskolák

Kedves Igazgató Asszony/Úr! Nyolcadik alkalommal kívánjuk megrendezni a magyarországi református általános iskolák REFORMÁTUS KOLLÉGIUM ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA ÉS GIMNÁZIUMA 6060 TISZAKÉCSKE, TEMPLOM TÉR 3. TEL./FAX. 76/441-052, 76/540-012, 540-013 e-mail: realis@t-online.hu www.realisgimi.hu A mesék arra valók - és arra

Részletesebben

HÍREK ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA

HÍREK ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA ZALAEGERSZEGI VÁROSRÉSZEK MŰVELŐDÉSI KÖZPONTJA ÉS KÖNYVTÁRA Programok 2015. 1. félévében 2015. február 13. Kultúrházak éjjel-nappal programsorozaton belül Olvasómaraton rendezvényt hirdettünk meg, az olvasás

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Sikéné Pfeiffer Éva igazgató Budapest, 2015. augusztus 24. ~ 1 ~ Tartalom I. Bevezetés, általános rendelkezések... 4 II. Az intézmény alaptevékenységének konkrét leírása...

Részletesebben

TIMSS 2011. Tanári kérdőív Matematika. online. 8. évfolyam. Azonosító címke

TIMSS 2011. Tanári kérdőív Matematika. online. 8. évfolyam. Azonosító címke Azonosító címke TIMSS 2011 Tanári kérdőív Matematika online 8. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Tanári kérdőív Az Önök iskolája

Részletesebben

P á l y á z a t f i g y e l ő

P á l y á z a t f i g y e l ő P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/31. A civil eljárásokkal kapcsolatos hasznos tudnivalók A birosag.hu oldalon kibővítették

Részletesebben

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004.

Községi Általános Iskola Püspökhatvan. Helyi tanterve 2004. Községi Általános Iskola Püspökhatvan Helyi tanterve 2004. Általános célkitűzések A tanári munka eredményessége érdekében a tantervnek világos képet kell adnia arról, hogy milyen is legyen az a tudás,

Részletesebben

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes

A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes A Perinatus Alapítvány programjai a Születés hete rendezvénysorozaton 2011 május 1-8. A részvétel a teljes programon ingyenes 2011. május 1. vasárnap Úgy szülünk, ahogy születünk? 12 éve dolgozom a születés

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Debreceni Gönczy Pál Általános Iskola 4225 Debrecen, Gönczy Pál u. 1-3. Ikt.sz.: I/8-605/2015. Ügyintéző: Fodorné Magyar Ágnes Debrecen, 2015. november 16. Agárdiné Burger

Részletesebben

Tegyünk többet környezetünkért!

Tegyünk többet környezetünkért! Munkácsy Mihály Általános Iskola (Aradi úti és Fiumei utcai telephelyek) Tegyünk többet környezetünkért! 3 hetes projekt tervezete Cél: Az iskola tanulói (kiemelten a 2.n és 6. n osztályok) Megvalósítók:

Részletesebben

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv

4. évfolyam, 8. évfolyam, 12. évfolyam, minimumszint. minimumszint. minimumszint. KER-szintben nem megadható. Első idegen nyelv. Második idegen nyelv IDEGEN NYELV Német Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A

Részletesebben

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET Dr. Buda András Debreceni Egyetem Neveléstudományok Intézete buda@delfin.unideb.hu A konferencia címében szereplő multimédia kifejezés fogalmának meghatározásakor

Részletesebben

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ELTE GYETYÁNFFY ISTVÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014 Tartalomjegyzék: 1. Az intézmény adatai 4 1.1. Székhely, telephely megjelölése 4 1.2. Jogelőd intézményei 4 1.3.

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2.

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív Intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2. A kompetenciafejlesztési projekt megvalósítása Kondoroson Petőfi István Általános Iskola Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Tavaszi zsongás - három hetet meghaladó projekt- A projekt időpontja:

Részletesebben

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV

MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV MATEMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2013-2014 TANÉV A Természet nagy könyve csak azok el tt áll nyitva, akik ismerik a nyelvet, amelyen írva van: a matematika nyelvét. Galileo Galilei Zalaszentgrót, 2013.

Részletesebben

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban

MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP. Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban MESÉL A SZÁMÍTÓGÉP Interaktív mesekészítés óvodás és kisiskolás korban Pasaréti Otília, Infor Éra 2009 TARTALOM A kutatás célja Interaktív mese A Meseszerkesztő bemutatása A kutatás menete A program fejlődése

Részletesebben

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM (1157 Budapest, Kavicsos köz 2-4.) Pedagógiai Program 2

Részletesebben

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek!

Előszó. Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! Előszó Kedves Kollégák, Szülők és Gyerekek! A Varázslatos környezetismeret című gyakorlófüzet játékos feladatokon keresztül segíti a tanulókat az egészséges életmód és környezetünk védelmének kialakításában,

Részletesebben

KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KONECSNI GYÖRGY KULTURÁLIS KÖZPONT, HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉS TÁJHÁZ Kiskunmajsa, Hősök tere 6. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Ifjúságnevelési, Közművelődési,

Részletesebben

alap közép felső angol német francia orosz

alap közép felső angol német francia orosz Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.

Részletesebben

1.sz. Melléklet. Munkaköri leírás-minták

1.sz. Melléklet. Munkaköri leírás-minták Munkaköri leírás-minták 1.sz. Melléklet Iskolánkban minden munkavállalónak névre szóló, feladataihoz szabott munkaköri leírása van, amelyet az alkalmazást követően kézhez kap, átvételét aláírásával igazolja.

Részletesebben

GYERMEKKÖNYVTÁR. Általános iskolás tanulóknak. I. Könyvtári órák. II. Tananyaghoz kapcsolódó órák

GYERMEKKÖNYVTÁR. Általános iskolás tanulóknak. I. Könyvtári órák. II. Tananyaghoz kapcsolódó órák GYERMEKKÖNYVTÁR A következı tanévben is szeretettel várunk elızetes idıpont egyeztetés alapján óvodai és iskolai csoportokat, osztályokat. Olvasótermünkben 35 gyermek tud egyszerre helyet foglalni és részt

Részletesebben

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum

Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ. 33/500-250 irisz@dunamuzeum.h u Duna Múzeum Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Név Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Megrendelés Telefon E-mail Név Telefon E-mail Fehér Györgyi 33/500-250 irisz@dunamuzeum.hu

Részletesebben

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára

e-bug egészségfejlesztési program iskolások számára Kedves Érdeklődő! Tudod hogyan kell helyesen kezet mosni? Megfelelően használod az antibiotikumokat? Mit tudsz a mikróbákról? Ismered meg a szexuális úton terjedő betegségeket és tudod hogy lehet megelőzni

Részletesebben

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai:

Fogalmi rendszer A műveltségterület kulcsfogalmai: FÖLDRAJZ TANTERV A földrajzoktatás megismerteti a tanulókat a szűkebb és tágabb környezet természeti, társadalmi-gazdasági és környezeti jellemzőivel, folyamataival, a környezetben való tájékozódást, eligazodást

Részletesebben

Online világ. Oroszi Katalin. KSZR Szakmai nap augusztus 29. Ostoros

Online világ. Oroszi Katalin. KSZR Szakmai nap augusztus 29. Ostoros Online világ Oroszi Katalin KSZR Szakmai nap 2016. augusztus 29. Ostoros Modern könyvtár A könyvtár a számítógép és az internet segítségével minőségben újat tud nyújtani szolgáltatásaiban. Az emberek igénylik

Részletesebben

Készítette: Somogyi Sándorné Intézményvezető

Készítette: Somogyi Sándorné Intézményvezető Készítette: Somogyi Sándorné Intézményvezető 1 MUNKATERV 2015/2016. TANÉV Bevezetés Az intézmény szervezési, igazgatási, gazdálkodási sajátosságai Intézményünk alapítója: az Emberi Erőforrások Minisztériuma,

Részletesebben

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék

PROGRAMTERV. Ismeretanyag Módszerek Eszközök. Magyarázat szemléltetés játék. Magyarázat, szemléltetés, szituációs játék PROGRAMTERV Ismeretanyag Módszerek Eszközök 1. Bevezetés, tervismertetés, foglalkozások célja STOP Közlekedj okosan! 1-3. rész Átkelés az úttesten 2. A gyalogos közlekedéssel összefüggő legfontosabb rendőri

Részletesebben

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139

TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatása TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0139 Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet által szervezett szakkörök

Részletesebben

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam

Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti

Részletesebben

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE

AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE. A 2014/2015-es TANÉVRE AZ ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA - ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA MUNKATERVE A 2014/2015-es TANÉVRE 1.1. Rendelkezés a tanévről - A 2014/2015-ös tanév 2014. szeptember elsejétől (hétfő) 2015. aug. 31-éig tart a tanév

Részletesebben

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert /

Küldetésnyilatkozat. / Szent - Györgyi Albert / PEDAGÓGIAI PROGRAM Küldetésnyilatkozat óvárosában mőködı iskolánk nagy hagyományokra, jeles elıdökre tekinthet vissza. Büszkék vagyunk elıdeink munkájára, akik tevékenységükkel megalapozták és fenntartották

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MUNKATERV

INTÉZMÉNYI MUNKATERV Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, 1051 Budapest Nádor utca 32. KLIK adószáma: 15799658-2-41 Mátészalkai Tankerület KLIK 150006 Dancs Lajos Ének-zenei Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

be/sfp-10123/2015/mlsz

be/sfp-10123/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Piricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Piricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1683 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi.

több időt ad a tanulónak: pl. egy hét. A tanár ezeket is minden esetben ellenőrzi. Részlet a Német Nemzetiségi Általános Iskola Pedagógiai programjából: XV. AZ OTTHONI (NAPKÖZIS, TANULÓSZOBAI) FELKÉSZÜLÉSHEZ ELŐÍRT HÁZI FELADATOK MEGHATÁROZÁSA Iskolánkban a házi feladatok meghatározásával

Részletesebben

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk

Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk Három hetet meghaladó projekt lezárása Iskolánk névadójára Benedek Elekre Emlékeztünk 2010/2011 Időtartama:2010.szeptember 20 - október 20-ig BENEDEK ELEK PROJEKT ÖSSZEGZÉSE A három hetet meghaladó projekt

Részletesebben

KÖNYV KÖNYVTÁR KÖNYVTÁROS

KÖNYV KÖNYVTÁR KÖNYVTÁROS J# Könyvtári 1 1 Intézet KÖNYV KÖNYVTÁR KÖNYVTÁROS ioijóirátölvaso 2017/03 Bartalus Boglárka - Fucskár Erika: K önyvterek és könyvtárak Babaolvasók és óvodások könyvtári szokásai Szentendrén, a Pest Megyei

Részletesebben

MUNKATERV. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2016. március 17. napján tartandó ülésére

MUNKATERV. Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2016. március 17. napján tartandó ülésére MUNKATERV Edelény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2016. március 17. napján tartandó ülésére Tárgy: Edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Közérdekű Muzeális Kiállítóhely könyvtári intézményegységének

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS BA KÉPZÉS SZAKIRÁNYAIRÓL Ez a tájékoztató segítséget nyújt a hallgatóknak, hogy mélyebben megismerjék a BA képzés három szakirányát. Az írásos anyagot a szakirányok

Részletesebben

A Helyi tantervet 2008. szeptemberben az 5. évfolyamon kell bevezetni!

A Helyi tantervet 2008. szeptemberben az 5. évfolyamon kell bevezetni! A Helyi tanterv tantárgyi rendszere és heti óraszáma A tanterv fıbb jellemzıi: Tantárgystruktúrában megtalálható integrált tantárgyak: Tantárgy Évfolyam Mőveltségterületet Magyar nyelv és irodalom 7-8

Részletesebben

MUNKATERV 2014/2015-ös tanév

MUNKATERV 2014/2015-ös tanév Kunadacs-Ladánybene Általános Iskola MUNKATERV 2014/2015-ös tanév A tanév rendje: Szorgalmi idő: 2014. szeptember 1.(hétfő) 2015. június 15. (hétfő) Kötelező tanítási napok száma: 181 Őszi szünet: 2014.

Részletesebben

KÖRNYEZETISMERET az általános iskolák 1 4. évfolyam számára

KÖRNYEZETISMERET az általános iskolák 1 4. évfolyam számára KÖRNYEZETISMERET az általános iskolák 1 4. évfolyam számára TANTÁRGYI CÉLOK, FELADATOK A környezetismeret tantárgy célja, hogy felkeltse az érdeklődést a tanulókban a környezetük iránt. Ezért e tantárgy

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhely, 2010. március 20. Az iskolai könyvtárhasználati útmutatója

Részletesebben

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés

1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés 1. számú melléklet KÉPZÉSI PROGRAM (2010) Divat- és Stílustervező szakképesítés Készítette: Kovács- Mader Ágnes Árpád szakképző Iskola és Kollégium I. A képzés általános jellemzői 1) Szakmai megnevezés,

Részletesebben

INFORMATIKA Emelt szint 11-12.

INFORMATIKA Emelt szint 11-12. INFORMATIKA Emelt szint 11-12. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök

Részletesebben

10/2015. sz. jegyzőkönyv

10/2015. sz. jegyzőkönyv 10/2015. sz. jegyzőkönyv Készült: az Alsózsolcai Közösségi Ház és Könyvtárban megtartott munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésről, mely 2015. május 28-án 17 óra 00 perckor kezdődött. Jelen vannak:

Részletesebben

Avasd be Te az olvasót kedvenc könyveid világába!

Avasd be Te az olvasót kedvenc könyveid világába! Játékleírás Folytatódik A Nagy Könyves Beavatás kreatív, fiatalos, elsősorban a középiskolás korosztályt megszólító olvasásnépszerűsítő országos játék! A harmadik évad Végtelen forrás címmel az egri Bródy

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A Király Iván Körzeti Általános Iskola Farád OM azonosító: 030 579 Cím: 9321 Farád, Győri u. 27. Tel.: 96/279/137 Fax: 96/535-017 E-mail: altiskfarad@gmail.com

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

Szervezeti Működési Szabályzata

Szervezeti Működési Szabályzata Szervezeti Működési Szabályzata 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 1.1. A SZMSZ célja, tartalma 1.2. A SZMSZ hatálya 1.3. Az SZMSZ elfogadása, jóváhagyása, nyilvánossága 2. Az intézmény általános jellemzői

Részletesebben

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK

INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 6.sz melléklet INTÉZMÉNYI JÓ GYAKORLATOK, INNOVÁCIÓK 2015. Dr. Benczéné Csorba Margit főigazgató JÓ GYAKORLATOK A szolgáltatói szerephez rendelkezésre áll 18 innováció jó gyakorlat melyek az Educatio szolgáltatói

Részletesebben

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára

Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára Helyi tanterv a nyelvi előkészítő évfolyamos képzés számára Második idegen nyelv 9/NY évfolyam Óraszám: heti 5 óra Célkitűzés: olyan nyelvi alapok megteremtése, melyek a későbbiek során lehetővé teszi

Részletesebben

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója.

Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakiskola. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Aki ez alól kihúzza magát, Az a népe árulója. (Kós Károly) PEDAGÓGIAI PROGRAM Miskolc 2013. május 2. I. Az iskola nevelési programja 2 T a r t a l o m

Részletesebben

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban

Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni és csoportos foglalkozások a gyerek és iskolai könyvtárban Egyéni foglalkozások egyszerre csak egy gyerek mindig egyénre szabott egyéni értelmi és érzelmi szint dominál a személyesség, a meghittség

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN

SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN SZAKMAI GYAKORLAT AZ OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉSBEN A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT 3/B. MELLÉKLETE Szeged, 2014. június 30. 1 Szakmai gyakorlatok az osztatlan tanárképzésben (a

Részletesebben