NÉPTÁNC SZAKKÖR (6/A ÉS 6/B )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NÉPTÁNC SZAKKÖR (6/A ÉS 6/B )"

Átírás

1 NÉPTÁNC SZAKKÖR (6/A ÉS 6/B ) FOGLALKOZÁSSOROZAT ELŐADÓMŰVÉSZETI KREATÍV TERÜLET Készült "Múlt, jelen és jövő a palócföldi Szurdokpüspökiben (TÁMOP A-11/ ) című projekt keretében Szurdokpüspöki Község Önkormányzata megbízásából.

2 I. A képzés leírása 1. A képzési tematika megrendelője: Szurdokpüspöki Község Önkormányzata. 2. A programot készítette: Nagymarosi Lászlóné, Pedagógus, C kategóriás néptáncoktató. 3. Célcsoport Közoktatásban résztvevő, elsősorban alsó tagozatos fiatalok. A célcsoport gerincét a széllelbélelt gyermek néptánccsoport képezi, mindemellet célunk a népi hagyományok minél szélesebbkörű megismertetése fiataljainkkal, jelen esetben a néptánc értékeibe történő betekintés lehetőségével. A tánc, a helyi hagyományok felelevenítése egyaránt nagyszerű szórakozás felnőtt és gyerek számára. Bár községünk néptánc hagyományait ápoló múltja jelentős, sajnos az elmúlt évek tapasztalata, hogy a felnőtt korosztály bizonyos rétegein kívül kevesen művelik rendszeresen. Hiánypótló is tehát e kezdeményezés, mivel a fiatal rétegek igyekszünk bevonni a projekt adta nagyszerű lehetőség eszközeivel élve. 4/a. A program elsődleges célja: - Elsődleges célunk a még élő hagyományok ápolás, fiatalabb korosztályok bevonásával.

3 - A néptánc, mint falunk múltbéli értéke kreatívipari produktumként megjeleníthető, színvonalas előadóművészeti tevékenység művelése. - Fiataljaink egyéni kompetenciáinak feltárása, lehetőség a belső értékek kiművelésére. - Tartalmas időtöltés, szórakozási lehetőség, mely játékos formában teret nyújt a tehetségeknek, de a kevésbé tehetségesebbeknek is azzal, hogy számtalan, az élet egyéb területein hasznosítható ismeretet ad. 4/b. Kulturális részcéljaink: - Tágabb hazánk, a Palócság néprajzának, népzenéjének, néptáncainak, hagyományainak megismerése. - Szurdokpüspöki népdal-hagyományának megismerése, megtanulása. - Szurdokpüspöki és Palóc gyermekjátékok megismerése, megtanulása. - Szurdokpüspöki néptánc-kincsének megismerése, felgyűjtése, megtanulása eredeti adatközlő segítségével, csoportvezető, illetve koreográfus betanításával. - Szurdokpüspöki hagyományainak, népdalainak, néptáncainak feldolgozása koreográfiában. - A koreográfia által Szurdokpüspöki hagyományainak bemutatása a község lakói, az iskola tanulói előtt, területi, megyei fesztiválokon, versenyeken. 4/c. További részcélok: - Közösség fejlesztése, közösségi életre nevelés. - Erőnlét, állóképesség fejlesztése. - Testtartás, egyensúlyérzék, ritmusérzék javítása. - Gátlások leküzdése. - Esélyegyenlőség biztosítása közösségünk fiataljainak.

4 5. Bemeneti követelmények: a) Célunk bevonni a fiatalokat, tanító pedagógus, közreműködésével válogatjuk ki az érdeklődőket. b) Jelentkezési lap kitöltése, 14 alatt szülő, gondviselő adataival, aláírásával. 6. Létszám: a) Az elméleti szakaszban 14 fő. b) A kreatív szakasztól kezdődően 2 x 7 fős csoportok. 7. A képzési program képzési idejének óraszáma: Általában hetente 2 óra, (ettől egyes alkalmakra történő felkészülésnél eltérés lehetséges). 8. Képzésben előforduló munkaformák és azok időarányaik: Csoportos foglalkozások. Mivel a csoport tagjai alsó tagozatos gyerekek, ebben a foglalkozás-sorozatban gyermekjátékokat tanulnak. Az év végi táborban már a szurdokpüspöki néptánc motívumaival ismerkednek meg, ebből készített koreográfiát tanulnak be. Egy foglalkozási alkalom általában 2 óra.

5 - Elméleti szakasz: 5 x 2 óra. - Kreatív szakasz: 15 x 2 óra. - Produktívmarketing szakasz: 4 alkalom, összesen 20 óra. 9. Képzési program adatai: a) A képzési alkalmak száma: Elméleti szakasz: 5 alkalom,10 óra. Kreatív szakasz: Csoportonként 15 alkalom,(2x15 alkalom) 30 óra. Produktívmarketing szakasz: Csoportonként 4 alkalom, (2x4 alkalom) 20 óra. Összegző alkalmak 2 alkalom. Nyári tábor:15 óra. b) A tantervi egységek neve: - Elméleti szakasz. - Kreatív szakasz. - Produktív marketing szakasz. c) A tantervi egység elsajátításának értékelési formája: - Szellemi totó (13+1) a néprajz előadáson tanultak számonkérése. - Népi hangszerek megszólaltatás utáni felismerése, a hangszer nevének leírása (a hangszereket a zenekar szólaltatja meg). - Népdal előadása verseny (zsűriz a zenekar és a népdalokat betanító zenetanár). - Táncverseny az év során tanult motívumokkal.

6 10. A programsorozatban közreműködő szakemberek, előadók: Nagymarosi Lászlóné, a program vezetője. Pedagógus, C kategóriás néptáncoktató. (30 szakmai tapasztalat) Husvéth Csaba Diplomás néptánc pedagógus, koreográfus, táncházvezető. (20 év szakmai tapasztalat) Balogh Edina Népzenész. (15 év szakmai tapasztalat) Nagymarosi Richárd Informatikus, gyakorlott néptánc oktató, gyöngyfűző. (15 év szakmai tapasztalat) Egy fő eredeti adatközlő (Idős, Szurdokpüspöki születésű asszony) 10. A program írásbeli tananyaga: A szakmai tematika letölthető a projekt weblapjáról. A felhasznált irodalmak jegyzéke fel van tüntetve az egyes foglalkozások részletes leírásában, illetve (nyomtatásban) hozzáférhetőek a gyerekek részére a foglalkozásokon. 11. A résztvevő által biztosítandó eszközök: - Nem szükséges, a projekt költségvetése biztosítja a szükséges eszközöket.

7 12. A képzés lebonyolításához szükséges tárgyi feltételek: A megfelelő helyiség, iskolai tanterem, illetve színpad. DVD lejátszó, Cd lejátszó, a próbákon hangosításra alkalmas audio-rendszer. A fellépéseken megfelelő hangosítás, bevilágítás. 13. A résztvevők számára biztosítandó segéd- és tananyagok: Tananyagok, koreográfia leírások, másolási, nyomtatási lehetősége. Néprajzi anyagok, egyéb információk digitális, nyomtatott elérése. 14. Intézkedések a minőségbiztosítás érdekében: - Az anyagok biztosítottak a tematikában felsorolt feladatok megfelelő minőségű megvalósításához. - A résztvevők számára viselet, ruha csizma készül, a foglalkozásokon betanult koreográfiák színvonalas színpadi előadására. - A résztvevők az események fotódokumentációját, videókat megtalálják az interneten, folyamatos frissítéssel, a próbáktól, a fellépésekig. Azokat linkelhetik, továbbküldhetik, megoszthatják (Facebook, Twitter stb.) - A nagyobb mozgásigényű foglalkozások során frissítőitalok, ásványvíz biztosított a résztvevőknek, alkalmanként étkezés. - Táborokban, összegző alkalmakkor teljes ellátás.

8 II. A képzés részletes leírása A foglalkozások 3 Modul formájában kerülnek lebonyolításra, elméleti bevezetés után, a kreatív szakasz, maga a szakmai munka, illetve a produktív-marketing szakasz, melyben a produkció professzionális bemutatására teszünk kísérleteket, minél nagyobb érdeklődő részére tesszük elérhetővé. Szakmai tartalom szempontjából azonos tematika ismétlődik a két évben két különböző célcsoport részére. Mivel két korosztály 7-7 fős csoportjaival dolgozunk, a kreatív szakasz anyaga eltér, a kisebbekkel játékosabb, a nagyobbakkal már a mindennapi valóságot érintő témavilágot elevenítünk fel. Nincs nehéz dolgunk, hiszen a népi hagyományok, a népdal tartalmazza mindezt, tudunk válogatni célcsoportonként. Konkrétan az első év kisebb résztvevői, játékokkal mondókákkal foglalkoznak, a nyári táborban már konkrét koreográfiával, a második évben pedig a nagyok első évi anyagát. A nagyobbakkal az első időszaktól kezdve a Csárdás, a népdal a fő téma (persze itt is lesznek játékok) de lényegében két program. Két koreográfia készül, illetve eltérések lesznek a tanult népdalok területén, ennek célja: hogy minél több nagyszerű helyi népdalkincs előkerüljön. Természetesen az összegző alkalmak programjai, eseményeken való részvételek tartalma is értelemszerűen eltérő lesz a két foglalkozássorozat során.

9 I.MODUL Elméleti szakasz. Néprajzi, népzenei foglalkozások, a kreatív szakasz elméleti megalapozása Résztvevők: 14 fő 1. alkalom (2 óra): A Palócok néprajza - A Palócok helye az országban, a térképen, keleti és nyugati Palócság - Jellegzetes építészet - Tárgyi néprajz - Palóc népszokások - A hímzés hagyománya Palóc földön - Viseletek a keleti és nyugati Palócoknál - Hajviselet Szükséges technikai eszközök: - laptop - projektor - vetítővászon

10 - fényképezőgép Bibliográfia: - Andrásfalvi Bertalan: Néprajzi alapismeretek - Kósa - Szemerkényi: Apáról fiúra - Magyar tájak néprajzi felfedezői válogatás - Platthy György Dr. Rónai Béla: Népművészet - Dömötör Tekla: Magyar népszokások - Gáborján Alice: Magyar népviseletek 2. alkalom (2 óra): Szurdokpüspöki hagyományai Eredeti adatközlő meghívása, meséltetése - Régi korok szokásai - Régi korok népviselete, hajviselete - Gyermekjátékok hagyománya Szurdokpüspökiben játéktanulás - Népdalhagyományok Szurdokpüspökiben daltanulás Szükséges technikai eszközök: - Fényképezőgép - videókamera

11 3. alkalom (2 óra): Palóc hangszerek megismerése Népzenész meghívása - Népi hangszerek bemutatása - Népi hangszerek megszólaltatása - Palóc népzene hallgatása népi hangszerek megszólaltatásával Szükséges technikai eszközök: - Fényképezőgép - videókamera 4. alkalom (2 óra): Szurdokpüspöki hagyományai - A Szurdokpüspöki népdalkör által feldolgozott, videóra vett szokások megnézése DVD-ről - Beszélgetés a látottakról - Válogatás a dalokról - Népdaltanulás Szükséges technikai eszközök:

12 - laptop - projektor - vetítővászon - fényképezőgép 5. alkalom (2 óra): Palóc és Szurdokpüspöki népdalok tanulása - Keleti Palócok dalaiból válogatás, tanulás Már Rimócon kettő a kisbíró - Nyugati Palócok dalaiból válogatás, tanulás Piros bagi templomtorony idelátszik - Szurdokpüspöki népdalokból válogatás, tanulás Végig mennek a püspöki főutcán a leányok A püspöki bírónak Szükséges technikai eszközök: - fényképezőgép 1. Összegző alkalom

13 Értékelés, kiválasztás verseny formájában, táncház - Szellemi totó (13+1) a néprajz előadáson tanultak számonkérése: 14 pont - Népi hangszerek megszólaltatás utáni felismerése, a hangszer nevének leírása (a hangszereket a zenekar szólaltatja meg): 5 pont - Népdal előadása verseny (zsűriz a zenekar és a népdalokat betanító zenetanár): 6 pont - Szurdokpüspöki népszokások felismerése DVD-ről: 10 pont A programba a legtöbb pontot elérő 14 gyerek jut be. (Összesen 35 pont) - Táncház Szükséges technikai eszközök: - laptop - projektor - vetítővászon - fényképezőgép - videókamera II.MODUL Kreatív szakasz/a: Néptánc szakkör foglalkozások.

14 Résztvevők: 7 fő (6/B csoport) A modul szakmai tartalmát a fiatalabb korosztály által feldolgozhatóan állítottuk össze. 1. foglalkozás (2 óra) A bemelegítés célja: - Felkészíteni a szervezetet a fokozott fizikai igénybevételre - Erőnlét fokozása - Tartás javítása - Egyensúlyérzék fokozása - Kitartásra nevelés Ritmikai gyakorlatok célja: - Ritmikai készség fejlesztése - Kéz és láb egymástól független mozgásának megtanulása - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló

15 a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: - Csárdás lépések: Egylépéses csárdás: jobb lábbal jobb oldalra lépünk negyed ritmusban, majd a bal lábat félsúllyal zárjuk. Szimmetrikusan ismételjük Kétlépéses csárdás: jobb lábbal jobbra lépünk negyedes ritmusban, majd bal lábbal a jobb mellé zárunk negyedes ritmusban. Ezt a két lépést azonosan ismételjük, majd mind a négy lépést szimmetrikusan megismételjük Térdhajlítgatás negyedértékű ritmusban zenére A térdhajlítgatás és a csárdás együttes gyakorlása - Szökdelő lépés: jobb lábbal előre lépünk, közben a bal sarkat hátra emeljük. Jobb lábon szökkenünk. Szimmetrikusan ismételjük - Daltanulás: Kör, kör, ki játszik?

16 Ki játszik körbe? - Játéktanulás: Kör, kör ki játszik? Párokban keresztezett kézfogással szökdelő lépéssel körbe haladunk, a dallam végén a kéz elengedése nélkül (fűrészelő mozdulatot tesz a kéz) páros lábon ugorva megfordulunk, irányt váltunk Ki játszik körbe? Párokban, keresztezett kézfogással szökdelő lépésekkel körbe haladunk, a dallam végén leguggolunk. Irányváltással megismételjük. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 2. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő

17 feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: Forgás csárdás lépéssel: jobb lábbal negyed térdfordulattal jobbra lépünk, a bal lábat félsúllyal zárjuk. Bal lábbal negyed fordulattal balra lépünk, a jobb lábat félsúllyal zárjuk, jobb lábbal negyed fordulattal jobbra lépünk, bal lábat félsúllyal zárjuk, bal lábbal negyed fordulattal balra lépünk, jobb lábat zárjuk, ezzel visszatérünk az induló térbe. Minden lépés negyed értékű Tovahaladó csárdás: jobb lábbal jobb oldalra lépünk negyed ritmusértékben, a bal lábat teljes súllyal zárjuk. Azonosan ismételjük a két lépést - Daltanulás: Kinn a bárány, benn a farkas - Játéktanulás: Kinn a bárány, benn a farkas

18 A gyerekek kört alkotnak kézfogással, körön kívül a bárány, körön belül a farkas van. Tovahaladó csárdással körbe haladnak a dallam végéig. A második dallamra a farkas üldözi a bárányt, a körben állók dallamsoronként felemelik a karjukat kaput tartanak, majd leteszik. Ezzel nehezítve a bárány elfogását. A leeresztett karok alatt nem bújhat át sem a bárány, sem a farkas. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 3. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét

19 - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések gyakorlása: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - Daltanulás: Itt ül egy kis kosárba Fekete kenyeret - Játéktanulás: Itt ül egy kis kosárba A gyerekek a középen álló lány szoknyáját fogják, tovahaladó csárdással forognak, míg a középen álló lány velük egy irányba, velük egyszerre halad. Kívül, a haladókkal ellentétes irányba sétál egy táncos. A dal végén hozzácsatlakozik kézfogással az, akinek megérinti a vállát. Addig éneklik a dalt, míg a kör közepén csak az a lány marad, akinek a szoknyáját fogták. A

20 dal utolsó ütemére a középen álló lány körül kört fognak a többiek, aki kiválasztotta őket, az a körön kívül áll Fekete kenyeret A körben lévő táncosok állva éneklik a dalt, míg a középen álló lány a kapálást imitálja lehajolva. A körön kívül álló a kezek fölött benézeget a kapáló lányhoz. A dal végén a következő párbeszéd hangzik el: Kívül álló: - Mit ás néni? Kör közepén álló: - Sárgarépát. Kívül álló: - Adjon belőle nekem is! Kör közepén álló: - Mindjárt, csak leteszem a kapát. A kívül álló türelmetlenül járkál a körön kívül, közben be-benéz az összefogott kezek között a kertbe. Kívül álló: - Adjon már! Kör közepén álló: - Majd kapsz botot a hátadra! Üldözni kezdi a kívül álló gyereket, miközben a közben állók ismét éneklik: Fekete kenyeret Dallamsoronként emelik, vagy leteszik a karjukat. A kört használva próbálja elfogni a kergető az előtte futót. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 4. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra

21 - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: Bokázó negyed értékű ritmusban: jobb lábat jobb oldalra a föld fölé emeljük, a jobb láb sarkát kifelé forgatva, a bal láb sarkát féltalpon kifelé forgatjuk, miközben a bal térdet meghajlítjuk. A bal lábat visszaforgatva a jobb

22 láb sarkát a balhoz ütjük, közben a térdet kifeszítjük. Szimmetrikus ismétlés - Lépések gyakorlása: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - Daltanulás: Kecske ment a kiskertbe - Játéktanulás: Kecske ment a kiskertbe A gyerekek kézfogással közbe haladnak, miközben éneklik a dalt. A kör közepén guggol egy tanuló, ő a káposzta. Mellette áll egy gyerek, aki imitálja, hogy eszi a káposztát. Ő a kecske. A körön kívül sétál a gazda. A dal végén a következő párbeszéd hangzik el: Gazda: - Mit csinálsz te kecske? Kecske: - Eszem a káposztát! Gazda: - Kapáltad-e? Kecske: - Most kapálom! (A sarkával a földet kapálja ) Gazda: - Öntözted-e? Kecske: - Most öntözöm! (Úgy csinál, mintha kannával öntözné) Gazda: - Mi lesz, ha én bemegyek? Kecske: - Akkor én meg kimegyek! Erre kergetni kezdi a kecskét. Miközben a körben állók ismét éneklik a dalt, dallamsoronként felemelve, illetve leengedve a karjukat, a gazda megfogja a kecskét. - Levezetés

23 Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 5. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok:

24 - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: Lippentő: jobb lábat a bal láb térdéig felhúzzuk, miközben a bal lábon féltalpra emelkedünk. A jobb lábbal lelépünk a bal mellé, miközben mindkét térdet meghajlítjuk. Szimmetrikus ismétlés Hegyező: jobb lábbal helyben ugrunk, miközben a bal lábat előre nyújtjuk úgy, hogy a lábujjakkal a földet megérintjük. Szimmetrikus ismétlés - Daltanulás: Új a csizmám Ácsok vagyunk - Játéktanulás: Új a csizmám Ácsok vagyunk A gyerekek sorba állnak, kezet fognak, a színpadon kanyarogva sétálnak a dallam végéig, akkor a sor elején álló két gyerek szembe áll a többiekkel, de még nem tart kaput. Párbeszéd: Sorban álló gyerekek: - Nyiss kaput, kapusné, borzas kapitányné! Kaputartók: - Nem nyithatok. A múltkor is itt jártatok, a hidam lábát eltörtétek, meg nem csináltátok! A sor énekli: Ácsok vagyunk Kaputartók: - Mehettek!

25 Felemelik a kezüket, kaput tartanak. A sor átmegy alatta és elejétől ismétli a játékot és a dalokat. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 6. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés,

26 karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: Előre fűzés: jobb lábbal kicsit hátra szökkenek, miközben a bal lábbal a térdet felhúzva a jobb előtt keresztbe lépek. Szimmetrikus ismétlés Hátra fűzés: jobb lábbal kicsit előre szökkenek, miközben a bal sarkat hátra emelve a jobb mögött keresztbe lépek. Szimmetrikus ismétlés - Lépések gyakorlása: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - negyed ritmusértékű bokázó - hegyező - Daltanulás: Haza libám, haza már - Játéktanulás: Hoppon maradt vőlegény

27 A fiúk és a lányok két szemben álló sorban állnak. Amelyik sorban kevesebben vannak, azok lesznek a menyasszonyok. Összesúgnak, kiválasztanak egyet a vőlegények sorából, akit ki fognak tapsolni, azaz nem választja őt senki. Ha kiválasztották, egyenként megkérik a másik sorban állók kezét, vagyis egyenként indulva minden szemben álló előtt megállnak, mindkét karjukkal középről kifelé indított körző mozdulatot tesznek. Ha a velük szemben álló gyerek ugyanilyen mozdulatot tesz, az azt jelenti, elfogadta a kérőt, mindketten kiállnak a játékból. Ha a kérésre a szemben álló tapssal válaszol, az azt jelenti, nem fogadta el, így tovább kell lépnie a sorban következő gyerekhez. Így folytatódik a játék, míg a végén csak egy gyerek marad, ő lesz a hoppon maradt vőlegény, akinek büntetése a megvesszőzés. Vesszőzés: a párok egymással szemben állva két sort alkotnak, karjukat középre nyújtják, és fel-le mozdulatokat tesznek, úgy, hogy egyik karjukat felemelik, a másikat leengedik, majd cserélnek. A hoppon maradt vőlegénynek a két sor között kell átfutnia. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 7. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra

28 - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: Cifra: jobb-bal-jobb lábbal helyben futunk ti-titá ritmusra. Szimmetrikus ismétlés Dobogó: jobb-bal-jobb lábbal helyben dobbantva lépünk ti-ti-tá ritmusban. Szimmetrikus ismétlés

29 - Lépések gyakorlása: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - negyed ritmusértékű bokázó - hegyező - bokázó - lippentő - előre-hátra fűző - Csujogatók tanulása: Aki nem tud táncolni, menjen haza aludni! Lám én tudok táncolni, itt maradok mulatni! Jaj, de szépen néznek minket, áldja meg az Isten őket! Ez a lábam, ez, ez, ez, jobban járja, mint emez. Édes lábam jól vigyázz, mert a másik meggyaláz! - Játéktanulás: Gyertek haza ludaim! A gyerekek a terem szélén állnak, 2-3 méterre tőlük egy táncos, aki a anya szerepét játssza. A játéktér két oldalán 1-1 tanuló helyezkedik el, ők a farkasok. Párbeszéd: Anya: - Gyertek haza ludaim! Ludak: - Nem megyünk! Anya: - Miért? Ludak: - Félünk! Anya: - Mitől? Ludak: - Farkastól! Anya: - Hol a farkas? Ludak: - Bokorban. Anya: - Mit csinál?

30 Ludak: - Mosdik. Anya: - Miben mosdik? Ludak: - Arany medencében. Anya: - Mibe törölközik? Ludak: - Kiscica farkába. Anya: - Gyertek haza túrós rétesre! Amelyik gyerek szereti a túrós rétest, az átfut a játéktéren az anya mellé, a két farkas megpróbálja elkapni őket. Akit sikerül megfogni, abból farkas lesz, kiáll a farkasok mellé. Az anya új ételt talál ki, ismét hívja a maradék ludakat: - Gyertek haza mákos csíkra! Így ismétlődik a játék, míg minden ludat magához nem csalogat az anya. - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 8. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet

31 vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések gyakorlása: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - negyed ritmusértékű bokázó - hegyező - bokázó - lippentő - előre-hátra fűző

32 - cifra - dobogó - Dalok, csujogatók ismétlése, gyakorlása: Az eddig tanult gyermekjátékdalok gyakorlása, csujogatók ismétlése - Játéktanulás: Szobros játék A gyerekek egy sorban állnak fel, velük szemben egy táncos, ő a szobrász. A sorban álló gyerekeknek egyenként megfogja a bal karját és ellódítja őket. Ahogyan megállnak, vagy elesnek, úgy kell maradniuk, ők lesznek a szobrok. Ha minden gyerekből szobor lett, a szobrász egyenként megcsiklandozza őket. Aki elneveti magát, az ördög lesz, aki komoly marad, az angyal. A végén az ördögök és az angyalok egymással szemben két sort alkotva, egymás derekát fogva állnak fel. Közöttük egy vonalat húznak. Az első kettő mindkét kezét összefogja. Tapsra elkezdi húzni egymást a két sor, amelyik sor áthúzz a másikat a vonalon, az a győztes. Héjás játék A gyerekek egymás mögött derékfogással állnak fel, az első tanuló oldalsó középtartásban tartja a karját, ő a tyúkanyó. Velük szemben áll egy gyerek, ő a héja. Párbeszéd zajlik a héja és a tyúkanyó között: Héja: - Héja vagyok, megfogom! Tyúkanyó: - Anyja vagyok, nem hagyom! Héja: - De én mégis megfogom! Tyúkanyó: - Próbáld meg! A héja megpróbál a tyúkanyó mögé kerülni és a háta mögött álló csibéket megfogni. A tyúkanyó a héjával egy irányba fordulva megpróbálja megakadályozni, hogy a héja mögé kerüljön. Amelyik gyereket a héjának sikerül megfognia, az kiáll a játékból. Addig játszák, míg a csibék el nem fogynak.

33 - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 9. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer

34 - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés összeállításának megkezdése Az A és B dallamok játékainak összekapcsolása Az összefűzött játék gyakorlása - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 10. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen

35 - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés összeállításának folytatása Az előző órán összeállított fűzés gyakorlása Az A és B dallamok játékaihoz a C és D dallamok játékainak kapcsolása Az eddig összeállított játékfűzés gyakorlása

36 - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 11. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer

37 - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés összeállításának folytatása Az előző órán összeállított fűzés gyakorlása Az A, B, C, D dallamok játékaihoz a E és F dallamok játékainak kapcsolása Az eddig összeállított játékfűzés gyakorlása - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 12. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra

38 - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés összeállításának folytatása Az előző órán összeállított fűzés gyakorlása

39 Az A, B, C, D, E, F dallamok játékaihoz a H és I dallamok játékainak kapcsolása Az eddig összeállított játékfűzés gyakorlása - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 13. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés,

40 karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés gyakorlása Az eddig összeállított játékfűzés gyakorlása - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 14. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra

41 - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés gyakorlása Az összeállított játékfűzés gyakorlása

42 - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép 15. foglalkozás (2 óra) - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok:

43 - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Dalok Tisztán éneklés gyakorlása Hangerő fejlesztése - Játékfűzés gyakorlása Az összeállított játékfűzés gyakorlása - Levezetés Játék a régebben tanult, gyerekek által választott játékokból Szükséges technikai eszközök: - magnó - fényképezőgép - Videókamera

44 2. összegző alkalom Táncház vetélkedővel - táncverseny az év folyamán tanult motívumokból - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - negyed ritmusértékű bokázó - Játékdalok éneklése verseny - Táncház Szükséges technikai eszközök: - Fényképezőgép - Videókamera Kreatív szakasz/b: Néptánc szakkör foglalkozások Résztvevők: 7 fő (6/A csoport) A modul szakmai tartalmát a nagyobbak számára állítottuk össze. 1. foglalkozás (2 óra) A bemelegítés célja: - Felkészíteni a szervezetet a fokozott fizikai igénybevételre - Erőnlét fokozása - Tartás javítása - Egyensúlyérzék fokozása

45 - Kitartásra nevelés Ritmikai gyakorlatok célja: - Ritmikai készség fejlesztése - Kéz és láb egymástól független mozgásának megtanulása - Bemelegítés: - Futás: futás közben térd-, majd sarokemelés, futás hátra - lábfej, lábszár bemelegítése: lengetők előre, hátra, oldalra, keresztbe, járás külső, majd belső lábélen, lábujjhegyen, sarkon - nyakízület átmozgatása: fejkörzés jobbra, balra - törzs, gerinc melegítése: terpeszben nyújtott térddel állva jobb, bal lábhoz, majd középre hajlítunk mélyen - karok melegítése: vállak forgatása: jobb, bal, majd mindkettő. Karkörzés jobb, bal, majd mindkét karral - láb bemelegítése, egyensúlygyakorlatok: jobb lábat felemelve kifelé, majd befelé forgatjuk, a térdet vízszintes helyzetig emelve kifelé, majd befelé forgatjuk. Ugyanezt megismételjük bal lábbal - nyújtó gyakorlat: párok egyik tagja a földre ül nyújtott ülésbe, párja a háta mögé guggol. A földön ülő feszített lábfejjel és térddel előrehajol, míg a hátul álló a vállát lefelé nyomva segíti ebben. Ezzel fokozzuk a nyújtás mértékét - has- és hátizom erősítése: hanyattfekvés zárt lábbal. A lábakat 5 cm-re elemeljük a talaj fölé, így tartjuk másodpercig, majd letesszük. Ugyanezt megismételjük jobb, majd bal lábbal. Hason fekvés, karok oldalsó középtartásban, tenyérrel lefelé a földön. Homorítjuk a törzset 10-szer - Ritmikai gyakorlatok: - Futótűz: én elkezdek egy ritmussort tapsolni, amit a mellettem álló visszatapsol, majd sorban tapsolja mindenki egyesével - Séta közben a lépéssel azonosan tapsolunk negyedeket

46 - Séta közben két lépés között tapsolunk negyedeket (kontrás taps) - Ti-ti-tá ritmusú futásra negyedeket tapsolunk az első ti-ti ritmusra - Lépések tanulása: - Cifrák előre, hátra haladással, jobbra, balra Ti-ti-tá ritmusban futó lépésekkel előre haladnak, hátra haladnak Ti-ti-tá ritmusban futó lépésekkel jobbra, majd balra haladnak - Daltanulás: Mit játszunk lányok? - Lépések ismétlése: - csárdás lépések egylépéses csárdás kétlépéses csárdás továbbhaladó csárdás fordulás egylépéses csárdással csárdás rugózással - szökdelő lépés - negyed ritmusértékű bokázó - hegyező - bokázó - lippentő - előre-hátra fűző - cifra - dobogó - Játéktanulás: Túrós játék Mindenki párt választ, a párok kört alkotnak. A párok egyike leguggol, ő lesz a túró, a másik a háta mögé áll, ő lesz az eladó. Egy gyerek a körön belül járkál és kóstolgatja a

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok

NÉPTÁNC 1. évfolyam. Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika. II. Ritmika. III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok. IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok NÉPTÁNC 1. évfolyam Témakörök: I.Bemelegítés, tánctechnika II. Ritmika III. Gyermekdalok, kiszámolók, népdalok IV. Énekes mozgásos gyermekjátékok V. Néptáncok Tananyag: I.Bemelegítés, tánctechnika Járás,

Részletesebben

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink

Baka Judit. Tivi-tovi tács. Énekes népi gyermekjátékok. Tartalom. Tivi-tovi tács. Hej, koszorú, koszorú. Fehér liliomszál. Hatan vannak a mi lúdaink Baka Judit Tivi-tovi tács Énekes népi gyermekjátékok Válogatás a szerző Ki játszik ilyet? című könyvéből Tartalom Tivi-tovi tács Hej, koszorú, koszorú Fehér liliomszál Hatan vannak a mi lúdaink Lopják

Részletesebben

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra)

Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Testnevelés néptánc 5. évfolyam (heti 1 óra, évi 36 óra) Célok és feladatok A gyermekek közösséggé formálása, egymás elfogadás, társak egyenrangú veselkedése, tolerancia. Olyan drámajátékok bevezetése

Részletesebben

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör

Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Táncok világa-társastánc alapjai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Táncok világa-társastánc alapjai 2.D

Részletesebben

A belső hallás fejlesztése

A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlesztése A belső hallás fejlettségéről dallambújtatással győződhetünk meg. A dallambújtatás azt jelenti, hogy egy dallamrészletet gondolatban énekelünk tovább, azután hangosan folytatjuk.

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak 5. rész Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 A szerző engedélyével

Részletesebben

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR

CSENYÁ-ÁMK LADÁNYI ISKOLA TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR TÁMOP-3.2.11/10/1/KMR Tanulók: 17+1 osztály. 353+11 fő Pedagógusok: 32 álláshely Épület: 1977-ben épült, felújítva: 2003-ban és 2007-ben PROGRAMJAINK: 1. FURULYAOKTATÁS BAKÓ TIBORNÉ 2. ALSÓ TAGOZATOS KÉZMŰVES

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén.

GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. GÖRÖG ILONA BALLADÁJA Színpadra állította Magerusan Katalin tanítónő, 1981-ben Besztercén. A színpad közepén lányok, fiúk körben állnak, arccal a kör közepe felé. Elől, a színpad bal oldalán, Bertalaki

Részletesebben

Az alatt folyik egy, az alatt folyik egy csendes patakocska, csendes patakocska.

Az alatt folyik egy, az alatt folyik egy csendes patakocska, csendes patakocska. Májusfaállítás A fiúk bejönnek, fektetve hozzák a feldíszített májfát, felállítják, táncolnak. Két oldalról jöjjenek, két oldalra állítsák a májfákat! 1. fiú: Hallottátok-e már hírét, Pintér Sanyi legénységét?

Részletesebben

Zala megye táncos hagyományai szakkör

Zala megye táncos hagyományai szakkör Zala megye táncos hagyományai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Zala megye táncos hagyományai 2.A A tematika

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog..

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Feljött a Nap, szépen ragyog.. A tehetséges fiatalok felkészítését végző, kiváló programmal dolgozó alapfokú művészetoktatási intézmények támogatása NTP- AMI 14 0076 Feljött a Nap,

Részletesebben

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV

AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV AKROBATIKUS ROCK AND ROLL SPORTTÁNC SPORTÁGI TANTERV Az Akrobatikus Rock and Roll tanszak célja, hogy törekedjen a táncművészet, azon belül az Akrobatikus Rock and Roll minél teljesebb megismerésére, segítse

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

MUSICAL-re hangolva Egyesület 8100 Várpalota, Felsőinkám u.7. Telefon: 70 / 202 09 17 e-mail: musicalrehangolva@gmail.com www.musicalkurzus.hu MUSICAL-re hangolva Musical Stúdió KÉPZÉSI TERVE Felnőttképzési

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G. A megvalósí tók létszáma: 1 fő tánctanár

NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G. A megvalósí tók létszáma: 1 fő tánctanár Tematika jelzet 1.A.1.(elméleti szakasz NÉPTÁNC A CIGÁNDI HAGYOMÁNYOK TÜKRÉBEN Néptánc szakkör foglalkozási terve A B C D E F G Neve: Néptánc a cigándi hagyományok tükrében A résztvevők száma:14 fő Életkora:

Részletesebben

Egy előre, két kettőre

Egy előre, két kettőre Baka Judit Egy előre, két kettőre Magyar népi játékok 2. rész Erdélyi Tankönyvtanács, 2010 Válogatás a szerző Ki játszik ilyent? című könyvéből (folytatás előző számunkból) A szerző engedélyével Szerkesztette:

Részletesebben

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja.

1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Német nemzetiségi gyermek, ifjúsági és felnıtt programok 2015. 1. melléklet Gyermek és ifjúsági programok 1. Kheristangli sütés sváb nagymamákkal: Wunderland Kindergarten programja. Helyszín:Wunderland

Részletesebben

5. AZ ÓVODAI ZENEI FOGLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE

5. AZ ÓVODAI ZENEI FOGLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE 5. AZ ÓVODAI ZENEI FOGLALKOZÁSOK SZERVEZÉSE A sikeres óvodai zenei nevelés feltétele a céltudatos, tervszerű nevelőmunka. Egy-egy zenei foglalkozás meghatározott zenei feladatot old meg, ehhez a legmegfelelőbb

Részletesebben

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA

SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA SZOLFÉZS-ZENEELMÉLET KATEGÓRIA A versenyzők előre elkészített kártyákat húznak az alábbi feladatokból: LAPRÓLOLVASÁSI KÉSZSÉGET MÉRŐ FELADAT: I. korcsoport Egyszólamú tonális dallam lapról éneklése max.

Részletesebben

A kompetencia terület neve

A kompetencia terület neve Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 Kompetencia alapú oktatás bevezetése Pomáz Város Önkormányzata nevelési oktatási intézményeiben A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK

NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK VÁLTOZZ A VILÁGGAL HEFOP 2.1.6. PROGRAM NÉMETH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HEFOP-2.1.6/05/1-2005-08-0062/1.0 NÉMETH MOZGÁSMODELL PROBLÉMAKÖRÖKHÖZ IGAZÍTOTT KISCSOPORTOS GYAKORLATOK Készítette: Abonyi Krisztina

Részletesebben

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok: 1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor

ÓRAVÁZLAT 12/AB. Röplabda leütés. Készítette: Frankó Gábor ÓRAVÁZLAT 12/AB Röplabda leütés Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola Óratervezet Tanít: Frankó Gábor

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése

ÓRAVÁZLAT 10/A. Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése ÓRAVÁZLAT 10/A Kondicionális, koordinációs képességek fejlesztése Padgyakorlatok Készítette: Frankó Gábor Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum HARSÁNYI JÁNOS Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 Illusztrációk: Moldovan-Laskay

Részletesebben

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak

LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT. Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak LIPEM, LOPOM A SZŐLŐT Gyermekdalok és -játékok Óvodásoknak és kisiskolásoknak Válogatás Petres Csaba Tücsök koma, gyere ki című gyűjteményéből Ábel Kiadó, Kolozsvár, 2007 Illusztrációk: Moldovan-Laskay

Részletesebben

Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld

Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld Kardos István (1897. december 13. 1984. október 1) a Csanád (ma Csongrád) megyei Apátfalva egyik legkiválóbb táncos egyénisége volt, aki a Dél-Alföld töredékes, gyorsan átalakuló tánchagyományában a többi

Részletesebben

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok

Fejlesztési fókusz: Labdaügyesség fejlesztése, szem-kéz koordináció fejlesztése. Domináns didaktikai feladat: alkalmazás. Célok Tanító: Szántó Szilárd, Vári Péter Évfolyam/osztály: 1. Tantárgy: Testnevelés Témakör: Manipulatív természetes mozgásformák - labdagyakorlatok Tartalom/tananyag: Labdavezetés, labdaterelés, labda dobás

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY

Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY Helyi tanterv ÉNEK-ZENE NÉMET NYELVEN KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-4. OSZTÁLY A német két tannyelvű oktatás szerves részét képezi a művészeti nevelés, mely műveltségi terület többek között az ének-zene

Részletesebben

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok A gyakorlatokat a talajon egy tornamatracon végezzük! 1. Medence mobilizálás Kiinduló helyzet: Hanyatt fekvés, térdhajlítás, terpesz talptámasz. Tarkóra tartás.

Részletesebben

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014.

Dévaványai Folkműhely Egyesület. Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. Dévaványai Folkműhely Egyesület Egyesületi beszámoló a Dévaványai Önkormányzat számára 2014. A Dévaványai Folkműhely Egyesület 2013. augusztus 12-én alakult azzal acéllal, hogy az alapszabályában lefektetett

Részletesebben

Alapvető játékformák és skálázás

Alapvető játékformák és skálázás TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) EGYÜTTMŰKÖDÉSI, SZOCIÁLIS

Részletesebben

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit

MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN. 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul TESTRÉSZEINK! Készítette: Schmittinger Judit MATEMATIKA B 1. ÉVFOLYAM EMBER A TERMÉSZETBEN 10. modul: TESTRÉSZEINK 2 A modul célja Időkeret Ajánlott

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

A 103. sorszámú Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye

A 103. sorszámú Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye A 103. sorszámú Népzenész I. (a szakmairány megjelölésével) megnevezésű szakképesítés ráépülés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés ráépülés

Részletesebben

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2.

SZKb_102_01. Bizalomjáték. Készítette: Lissai Katalin É N É S A M Á S I K SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. SZKb_102_01 segítség, amit adhatok Bizalomjáték É N É S M Á S I K Készítette: Lissai Katalin SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYM tanári SEGÍTSÉG, MIT DHTOK MODULVÁZLT tevékenység

Részletesebben

Moduláris oktatás. Pünkösdi hagyományok TÁMOP / Készítette: Góz Mihályné

Moduláris oktatás. Pünkösdi hagyományok TÁMOP / Készítette: Góz Mihályné Moduláris oktatás TÁMOP 3.1.4-08/-2-0057 Pünkösdi hagyományok Készítette: Góz Mihályné CÉL: A diákok játékos formában, mintegy szereplőként, szokásjáték részeseként sajátítsák el a helyi hagyományokat!

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása

NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. Telefon/fax: 62 241-381 E-mail: lisztiskola@lisztferenc.hodtav.hu MŰVELTSÉGTERÜLET TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜLI OKTATÁSA

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 Tartalom Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 I. ELŐSZÓ 1.1. Gyógytorna létjogosultsága 9 1.2. Gyógytorna kompromisszumokkal vagy zéró gyógytorna 10 1.3. Szakszerű gyógytorna a csípőprotézissel műtött

Részletesebben

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990

SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK Székhelyének címe: 5000 Szolnok, Baross út 1. Telefonos elérhetősége: 56/421-618 vagy 06/20/277-9990 SZOLNOK 2014. Nekünk minden gyermek fontos Az óvodai ének, zene, énekes játék,

Részletesebben

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2.

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. Bemelegítő gyakorlatok 1 HÁTONFEKVÉSBEN Híd Feküdj hanyatt, a lábadat húzd talpra, a lábfejed legyen majdnem pontosan a térd alatt. Nyomd le a sarkad, és emeld fel a feneked a talajról. Húzd be a hasad,

Részletesebben

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés

Tematikus terv - Tantárgyi koncentráció november Lila kiscsoport. Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés 2017. november 6-10. Lila kiscsoport Környezeti nevelés Vizuális nevelés Irodalmi nevelés Anyag: Testünk projekt 1. hét. Cél: Testséma fejlesztése, tájékozódás testen, testrészek ismerete, az emberi test

Részletesebben

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán

KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán KÖZÉPISKOLÁSOK II. ZENEI VERSENYE a Nyíregyházi Főiskolán A verseny időpontja: 2015. január 24. Rendező: Nyíregyházi Főiskola e 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B Telefon: +36-42-599-441 E-mail: turcsanb@nyf.hu

Részletesebben

Modul címe: Szent Iván éj

Modul címe: Szent Iván éj TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:

Részletesebben

A zenei emlékezőképesség fejlesztése

A zenei emlékezőképesség fejlesztése A zenei emlékezőképesség fejlesztése A gyermek zenei emlékezete gyrsan fejlődik, igen sk élményt tárl, de az élmények mennyiségét, minőségét nehezen tudjuk ellenőrizni. A dalk éneklése már az emlékezet

Részletesebben

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK

KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KREATÍV TERÜLETEK FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVESSÉG FAZEKASSÁG - Honti Rita, - Szarka Szilvia A foglalkozás indításának tervezett időpontja: 2013. február A foglalkozásokon a tanulók megismerkednek: - a fazekasság

Részletesebben

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ÉNEK - ZENE Évfolyam: 1-4.

HELYI TANTÁRGYI RENDSZER. ÉNEK - ZENE Évfolyam: 1-4. MŰVÉSZETEK Tantárgy: (helyi) Évfolyam: 1-4. Óraszámok Tantárgy Óraszám évfolyamonként 1. 2. 3. 4. nor. né. nor. né. nor. né. nor. né. Ének - zene 2 1,5 2 1,5 2 1,5 2 1,5 Éves óraszám 72 54 72 54 72 54

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.

TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n. A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből

Részletesebben

DRÁMA-JÁTÉK szakkör. TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0024 Zalaapáti Érték-Tár. Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata

DRÁMA-JÁTÉK szakkör. TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0024 Zalaapáti Érték-Tár. Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata DRÁMA-JÁTÉK szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika DRÁMA-JÁTÉK 2.B A tematika sablon sorai az összesítő táblázat

Részletesebben

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról Iskolánk sajátos arculatának hosszú évtizedek óta meghatározó eleme a német nemzetiségi

Részletesebben

1.számú melléklet. Projektleírás

1.számú melléklet. Projektleírás 1.számú melléklet Projektleírás PROJEKT CÍME CÉLCSOPORT RÉSZTVEVŐK KARÁCSONYI UTAZÁS Felső tagozatos osztályok Az osztályokban tanuló diákok Projektvezető Az osztályokban tanító pedagógusok IDŐTARTAM ÓRAKERET

Részletesebben

A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA

A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA Pomáz Város Önkormányzata TÁMOP 3.1.4/08-1-2008-0024 A kompetencia terület neve SZOCIÁLIS ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA A moduláris oktatási program címe: Sajátos Nevelési Igényű gyermekek zenei

Részletesebben

Ritmikai képességfejlesztés. Kismartony Katalin

Ritmikai képességfejlesztés. Kismartony Katalin Ritmikai képességfejlesztés Kismartony Katalin A képességfejlesztés helye a tanítás folyamatában Képzetkialakítás (közvetlen előkészítés) (az új ritmust tartalmazó dalok éneklése, ritmuselvonás is) Új

Részletesebben

Óravázlat. Tisztelt Kollégák!

Óravázlat. Tisztelt Kollégák! Tisztelt Kollégák! Engedjétek meg, hogy megköszönjük megtisztelı jelenléteket, és röviden bemutassuk a Zipernowsky Károly sport törekvéseit, amelyek egyben a mai bemutató óra szakmai hátterét is meghatározzák.

Részletesebben

Vitorlázás 9. évfolyam

Vitorlázás 9. évfolyam A vitorlás sport tanításának céljai a on: A sportági tevékenységekhez szükséges akarat, aktivitás ébrentartása; Korosztályos válogatottak képzése; Az sportág mozgásformáinak, továbbfejlesztése; Országos

Részletesebben

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer

Magyar Népi Küzdelmi Játékok. Futárméta. Versenyrendszer Magyar Népi Küzdelmi Játékok Futárméta Versenyrendszer A versenyszabályokat az Országos Baranta Szövetség adja ki, azok felhasználása, sokszorosítása, felhasználása csak a Szövetség engedélyével történhet.

Részletesebben

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály

Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT. Általános Iskola Vokány 1. osztály Készítette: Montag Csilla Vokány, 2010. 02. 05. FARSANGI TÉMAHÉT Általános Iskola Vokány 1. osztály A farsangi témahét programja: Osztály: 1. Buzás Tamás, Gartner Anna, Győrfi Attila, Horváth Adrián, Horváth

Részletesebben

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015 Zsigárd 2015. július 13-augusztus 8. 2015. július 13-17. Kistérségi nyári kézműves tábor Helyszín: tájház Napi foglalkozások: 09:00-14:00 5 napon keresztül különböző

Részletesebben

Tömbösített tanmenet 5.o

Tömbösített tanmenet 5.o Tömbösített tanmenet 5.o Ciklus I. (Vizuális) nyelvi kompetencia Alkotó és kifejező képesség. Szociális és állampolgári kompetencia Ismétlés, dalok az alsó tagozatban. Himnusz, Szózat megtanulása Vizuális

Részletesebben

HALLÁS ZENEI NEVELÉS

HALLÁS ZENEI NEVELÉS HALLÁS ZENEI NEVELÉS Általános célok és feladatok Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség magába foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezését,

Részletesebben

Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés

Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés Tanítási tervezet készítette: Tóth Szabolcs, osztatlan tanárképzés Az óra időpontja: 2017. november 16., csütörtök, 11.05-11.50 Iskola, osztály: általános iskola, 7. évfolyam Iskola neve és címe: Lemhényi

Részletesebben

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P

Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P Szolnok Közkincs Kerekasztal 2008-2009. A D A T L A P A SZOLNOK KISTÉRSÉG TERÜLETÉN MŰKÖDŐ MŰVÉSZETI ÉS EGYÉB FELLÉPÉSEKET VÁLLALÓ CSOPORTOKRÓL Az előadó neve: Almási Klára Tevékenységi kör, az előadó

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22.

Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Nyári napközi programterv 2011. 07. 18. - 2011. 08. 12. 1. hét 2011. 07. 18-07. 22. Hétfő 07. 18. 9.15-10.00 Bemutatkozás-ismerkedés. 10.00-12.00 Zeneiskola - Fúvószenekar bemutatója, hangszerek kipróbálása

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével.

Óravázlat. Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel. A természetes szám fogalmának mélyítése a számtulajdonságok megfigyelésével. Óravázlat Tantárgy: Matematika Osztály: BONI Széchenyi István Általános Iskola 1. e Tanít: Dr. Szudi Lászlóné Tananyag: Műveletvégzés a 20-as számkörben tízes átlépéssel Kiemelt kompetenciák: Matematika

Részletesebben

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam

Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Tánc és dráma modultantárgy 5. évfolyam Évi óraszám:18 BELÉPŐ TEVÉKENYSÉGFORMÁK A durva légzéstechnikai, hangadási és artikulációs hibák felismerése mások beszédében és saját beszédünkben. A koncentráció

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

Fazekasság alapjai szakkör

Fazekasság alapjai szakkör Fazekasság alapjai szakkör Pályázó:Zalaapáti Község Önkormányzata Projekt címe: Zalaapáti Érték-Tár Azonosító: TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0024 1 Tematika Kézművesség- Fazekasság alapjai 1.B A tematika sablon

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez

TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez TeleInformatikai rendszer a gyógypedagógus tanárok továbbképzési anyagainak folyamatos gyűjtéséhez, feldolgozásához és terjesztéséhez Intézményi kérdőív Az iskola főbb adatai A. Az információs technológia

Részletesebben

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14.

SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA. Modul az Alapfokú Művészetoktatási Intézmények számára Zeneművészet tanszak (8-14. TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS

Részletesebben

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam

Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam Néptánc helyi tanterv 1-4. évfolyam A tánc tanítása komplex művészetpedagógiai tevékenység, amely által a tanuló sajátos kifejezőeszköz birtokába jut, kiegészítve a nyelvi, a zenei és a vizuális kifejezőeszközök

Részletesebben

Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek

Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek Nemzetiségi Nap 2013. november 15. péntek 8.00: az osztályok levonulása a tornaterembe (alsó tag. 1-3.: szőnyeg+padok; 4.a + 4.b + felső tag. székekkel). 8.15: Nemzetiségi műsor 1. Magyarországi Németek

Részletesebben

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika

- 1 - - tantermek - folyosó. Személy, tantárgy: Tevékenységek: Fejlesztett készségek: Munkaformák: Produktum Matematika 6. osztály - 1 - Étkezés, egészséges táplálkozás Az innováció közvetlen célja táplálkozás témakörének bemutatása különböző tantárgyak bevonásával, minél szélesebb körű megismerése volt. Fejleszteni kívánt

Részletesebben

LOVAS SZAKKÖR TANMENET

LOVAS SZAKKÖR TANMENET LOVAS SZAKKÖR TANMENET Lovas szakkör: A szakköri forma 1-4. osztályosok részére elérhető. A kezdők, középhaladók és a haladók részére külön tanmenet áll rendelkezésre így figyelembe vesszük és összehangoljuk

Részletesebben

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település.

ADATLAP MINTA. AZ AJÁNLÓ MEGNEVEZÉSE Előadó_egyéni_művészeti ág megnevezése_település.pdf Kézműves_egyéni_termék megnevezés_település. ADATLAP MINTA Az alábbi adatok feltöltése szükséges, értelemszerűen a relevánsak. - Név (csoport/egyéni alkotó) - Elérhetőségek (cím, e-mail, telefonszám, honlap) - Képviselő neve, elérhetőségei - Művészeti

Részletesebben

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid...

Óraterv B változat. A pedagógus neve: Izsák Dávid... Óraterv B változat A pedagógus neve: Izsák Dávid... Műveltségi terület: Nemzetiségi német nyelv (nyelvoktató)... Tantárgy: Nemzetiségi német nyelv... Osztály: 4.a... Az óra témája: Übungen zum Test 01

Részletesebben

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát, óvoda, általános iskola, bölcsőde is működik. A szépen

Részletesebben

Grafomotoros fejlesztés

Grafomotoros fejlesztés Grafomotoros fejlesztés Nagyon sok szülőnek feltűnik az iskola megkezdése előtt, hogy gyermeke nem jól fogja a ceruzát, nem úgy rajzol, mint a többiek. Sőt, esetleg le sem lehet ültetni papír-ceruza feladatok

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalva népi hangszere a citera. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalva népi hangszere a citera települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Tóth

Részletesebben

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül

UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely. Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül Cél: UEFA B TOVÁBBKÉPZÉS (Gyakorlati anyag) 2014.02.05. Szombathely Oktatási lépések, kulcspontok bemutatása 1:1, 2:1, 4:2 elleni kis játékokon keresztül (Korosztály: 12 év Létszám: 12+2 fő Bemutató ideje:

Részletesebben

EXKLUZÍV vonal 2012.01.280 280

EXKLUZÍV vonal 2012.01.280 280 EXKLUZÍV vonal 2012.01.280 280 Rendelési szám Eszközök Méret (cm) Nettó ár (EUR) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) 019030 UJJ-LÉTRA 22X22X170 cm 1 300 364 000 Ft 462 280 Ft Ujj- izmok, ínszalagok és izületek

Részletesebben

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok

A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok A Sport XXI. Alapprogram teremverseny Közép-Magyarország régió 2018. január 21., Gödöllő, SZIE Sportcsarnok 1. A verseny célja Regionális szinten, egész éven keresztül tartó motivációt és versenylehetőséget

Részletesebben

1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE

1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE ENERGIA MEDICINA GIMNASZTIKAI GYAKORLATOK Dr. Lángfy György www.medandlife.hu info@viofor.hu 1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE KETYEGŐ ÓRA cél: - csípőízület ki- és be-forgatásának megőrzése

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN

MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása

Részletesebben

EXKLUZÍV vonal

EXKLUZÍV vonal EXKLUZÍV vonal 2010.1 280 Rendelési (Ft) 019030 UJJ-LÉTRA 22X22X170 1 300 364 000 Ft Ujj- izmok, ínszalagok és izületek mozgékonyságának megőrzésére. Egyik keze ujjaival egyesével lépegessen fel az eszköz

Részletesebben

Ének, zene, énekes játék, gyermektánc (2012!) Szarka Júlia Záróvizsga máj. jún.

Ének, zene, énekes játék, gyermektánc (2012!) Szarka Júlia Záróvizsga máj. jún. Ének, zene, énekes játék, gyermektánc (2012!) Szarka Júlia 2015. Záróvizsga máj. jún. "A zene erkölcsi törvény. Lelket kölcsönöz a mindenségnek, szárnyat ad az elmének, szállni tanítja a képzeletet, bájt

Részletesebben

6. A RITMUSÉRZÉK FEJLESZTÉSE AZ ÓVODÁBAN

6. A RITMUSÉRZÉK FEJLESZTÉSE AZ ÓVODÁBAN 6. A RITMUSÉRZÉK FEJLESZTÉSE AZ ÓVODÁBAN A ritmus a zene egyik legfontosabb alkotóeleme. A ritmusérzék az a zenei képesség, amely lehetővé teszi a zene időbeli viszonyainak az érzékelését. A ritmusérzék

Részletesebben