HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ MÁSODIK TALÁLKOZÁS SZAKÁCS MUNKACSOPORT BGA-11-HA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ MÁSODIK TALÁLKOZÁS SZAKÁCS MUNKACSOPORT BGA-11-HA-02-028"

Átírás

1 HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ MÁSODIK TALÁLKOZÁS SZAKÁCS MUNKACSOPORT BGA-11-HA ELSŐ NAP 2012.április 02. hétfő A hétfő délutánunk azzal telet, hogy vártuk a partner iskola diákjait akikkel együtt töltöttük az első találkozó idejét és már egy kicsit megismertük egymást. A várakozás alatt sorra vettük, hogy amikor mi voltunk a Berdében, akkor mit is csináltunk. Mindenki egyetértett abban, hogy igen tartalmas napokat töltöttünk együtt és szakmailag is nagyon sokszínű és hasznos volt a program. Az összegyűjtött székely ételreceptekben sok eddig számunkra ismeretlen ételt és azok elkészítési módját ismertük meg, illetve jó volt az is, hogy működő cégeket ismertünk meg és ezáltal bepillantást nyerhettünk a vendéglátás napi gyakorlatába. A várakozás percei ilyen formában igen gyorsan teltek és nem értünk a végére a visszaemlékezésnek, amikor az ígért időben megérkeztek vendégeink. Megérkezés után a kölcsönös üdvözlés következett, majd segítettünk elfoglalni a szálláshelyeket. Rövid pihenő után közös vacsorán vettünk részt, majd a társalgóban találkoztunk a programban résztvevő diákokkal és tanárokkal. Itt a programvezető köszöntötte a vendégeket, felidézte az első találkozó legfontosabb eseményeit és elmondta a második találkozó programját részleteiben. Miután ez megtörtént, megalakítottuk a munkacsoportokat és megbeszéltük a másnapi tennivalókat. Számunkra egy kicsit újszerű volt az a tény, hogy most mi vagyunk a házigazdák és nekünk kell gondoskodni a vendégekről mindenféle tekintetben. Volt is bennünk egy kis szorongás, hogy hogyan tudunk megfelelni ennek az elvárásnak,

2 mert amikor mivoltunk Sepsiben akkor ők nagyon jó házigazdáink voltak. A nap zárásaként egy kis baráti beszélgetés következett, majd mindenki nyugovóra tért és megpróbálta kipihenni a nap fáradalmait.

3 MÁSODIK NAP 2012.április 03. Kedd Kedden reggel kipihenve az előző nap fáradalmait, munkára készen vártuk vendégeinket, hogy megkezdhessük a programból adódó napi feladatokat. A reggelit követően buszra szálltunk és elkísértük őket az iskolába, ahol Bóta József Igazgató Úr várt bennünket és adott egy tartalmas, mindenre kiterjedő tájékoztatót az iskolára vonatkozóan. Ez számunkra sem volt unalmas, pedig mi már belülről ismerjük az iskolát. Az igazgatói tájékoztató után, szintén az Ő vezetésével bemutattuk az iskolát, megnéztük a tantermeket, szaktantermeket, nyelvi labort, a fodrász és kozmetikai szalont illetve a Kávéház éttermet és annak a konyháját. A kávéház étterem szakmai szempontból már érdekesebb volt a szakácsoknak és a felszolgálóknak, mert ez már egyben gyakorlati oktatási hely is, ahol a szakácsok által elkészített ételeket a felszolgáló tanulók szolgálják fel a külsős vendégeknek. Ez a vendégeink számára új dolog volt, mert náluk nem ilyen rendszerű a szakoktatás. Ők a saját tankonyhájukban főznek saját maguknak és korlátozott mennyiségben. Ott nincs különösebb következménye, ha valamit elsóznak, vagy nem úgy sikerül a menü, hogy az ehető legyen. Közösen tanulmányoztuk az étterem menü kínálatát is és láthatták, hogy milyen sokféle választék van egy adott napon. Tetszett nekik,a sokféleség és az is,hogy a konyha milyen jól fel van szerelve mindenféle szükséges konyhai eszközzel és láthatták azt is, hogy az oda beosztott szakács tanulók mindegyikének önálló feladata van. Az iskola bemutató után ebéd következett, majd együtt folytattuk a programot. Délután először a Marcipániába látogattunk el, ahol Kopcsik Lajos 10*-es olimpiai bajnok mestercukrász tartott rendhagyó szakmai órát a cukrászatról, majd személyes tárlatvezetése következett. A tárlatvezetés

4 során nem győztünk csodálkozni a rengeteg szépségen, amit megmutatott nekünk és mindegyikdarabhoz elmesélte az alkotás történetét is és kiegészítette olyan szakmai trükkökkel, amit sehol máshol nem láthattunk és hallhattunk volna. A mester személyisége és szerénysége illetve a mesterség iránti alázata, emberszeretete lenyűgöző és magával ragadó volt, úgyhogy amikor befejezte a tárlatvezetést, mindenki cukrász szeretett volna lenni. Hihetetlen élmény volt valamennyink számára, pedig mi Lőrincesek már nem először találkoztunk a mesterrel. Miután itt végeztünk, lehetőség volt vásárolni is a Marcipániához tartozó üzletben. Vendégeink ki is használták a lehetőséget és egy kis szuvenírt vásároltak. Ezután még mindig a szakma következett és meglátogattuk a Hotel Parkot, ami Eger legrégibb és legpatinásabb szállodája. Itt a teremfőnök fogadott bennünket és kalauzolt végig először a szálloda részen, majd bemutatta a konyhát és beszélt a konyha által kínált különlegességekről és az elhelyezkedési lehetőségekről is, amit nagyon figyelmesen hallgattunk, mert úgy gondoltuk, hogy egy pár év múlva akár munkavállalóként is dolgozhatunk itt. Arról nem is beszélve, hogy néhány iskolatársunk ide jár szakmai gyakorlatra is és ahogy a teremfőnök elmondta, elégedettek is a munkájukkal. A szálloda után a mellette található Fehérszarvas éttermet néztük meg, ami Eger legrégebbi és legszínvonalasabb étterme. Itt az üzletvezető helyettes vezetett bennünket végig és mutatta be a konyhát is és beszélt az étterem specialitásáról,ami nem más mint a vadételek. Tanulmányoztuk az étlapokat is és beszélgettünk a szakmáról. Mindenki le volt nyűgözve a látottaktól. Ezután a közös vacsora következett, majd megpróbáltuk közösen feldolgozni a nap során kapott rengeteg új információt és ismeretet. Ebben a velünk lévő szakoktatók segítettek nekünk.

5 Ezután megbeszéltük a másnapi feladatokat, hiszen a következő nap programja is igen sűrűnek ígérkezik. A megbeszélés után egy kis lazítás következett, majd mindenki elment aludni.

6 HARMADIK NAP 2012.április 04 szerda Az ébresztőt követően mindenki megreggelizett és a szakoktatók vezetésével elkezdte a napi munkát. A felszolgálók Fülöp tanár úrral mentek az Agria étterembe és csatlakoztak a gyakorlaton lévő tanulókhoz és bekapcsolódtak a napi élet kiszolgálásába. Mindenki kíváncsi volt rájuk, arra hogy mit tudnak a szakmáról, hogyan találják fel magukat az új helyzetben, és milyen gyorsan tudnak alkalmazkodni, mennyire tudnak önállóan dolgozni. Érdekes volt, hogy a munkaruhájuk is eltérő volt a miénktől és először erről kellet beszélniük, ezt kellet bemutatniuk, majd tanulmányozták az étlap napi kínálatát, megismerkedtek a konyhával és a konyhafőnökkel, majd részvettek a többiekkel együtt az étterem felkészítésében. Mi szakácsok eközben Albert tanár úr irányításával megkezdtük a palóc ételreceptek gyűjtését és tanulmányozását ami nagyon sok érdekes tanulsággal szolgált. Olyan különlegességeket kerestünk, amelyeket ma már legfeljebb a nagyik vagy a dédik ismertek, de mondjuk, száz évvel ezelőtt részei voltak a mindennapi étkezési kultúrának, vagy mondhatnánk azt is, hogy nem volt más. Ilyen például a dödölle, a sulyka,a herőce vagy a görhe amikről mi eddig nem is hallottunk. Amikor ezek a nevek elhangzottak, jó nagy derültséget váltottak ki a csapat körében. De lehetne még sorolni a példákat. De a lényeg az, hogy ezek rendkívül ízletes és egyszerűen elkészíthető ételek, amelyek hozzátartoztak a palóc étkezési kultúrához, úgy mint a napjainkban is közismert palóc leves. Az ételek mellé tanár úrtól kaptunk egy kis néprajzi és történelmi áttekintést is,

7 hiszen ezek az ételek hűen tükrözik az adott kor viszonyait és az egyszerűember lehetőségeit és alkalmazkodó képességét. A palóc ételek után számba vettük az összegyűjtött székely ételeket és megpróbáltuk a kettőt összegyúrni egy receptura gyűjteménybe. Rengeteg recept összegyűlt és ki kellet alakítanunk egy szakmai sorrendet ami alapján szelektáljuk őket. Ebbe a munkában nagy segítségünkre voltak a vendég diáktársak, hiszen a székely ételeket ők jobban ismerték. Itt is arra törekedtünk, hogy a régen elfeledett ételek közül válasszunk. Meg beszéltük, hogy a kiválasztott ételek közül a csorbát és a kürtős kalácsot fogjuk közösen elkészíteni és ezzel fogunk kedveskedni a többieknek, Miután a döntés megszületett, hozzáláttunk az előkészületeknek, kiszámoltuk, hogy negyven főre, mennyi és milyen nyersanyagra lesz szükségünk. Ezután elosztottuk, hogy ki, mit fog csinálni. Megbeszéltük, hogy kik készítik a levest, ki készítik a kürtő s kalácsot, majd hozzáláttunk a közös főzéshez. A munkacsoportokat úgy alakítottuk ki, hogy minden csapatban legyen Berdés és Szent Lőrinces diák is. Albert tanár úr pedig felügyelte és irányította a munkát. Ha szükséges volt, akkor megmutatta a mesterfogásokat illetve besegített a folyamatba. A délutánunk intenzív gyakorlati munkával telt és mindenki izgult, hogy nehogy elszúrjon valamit, mert akkor nem lesz vacsoránk. Ugyanis a tét az

8 volt, hogy az általunk elkészített étel lesz a a csoport vacsorája is egyben. Ugye erre szokták azt mondani, hogy a puding próbája az evés. Számunkra is új dolog volta kürtős kalács, mert eddig még soha nem csináltunk mi sem, ráadásul úgy, hogy nem szabadtűzön, hanem elektromos sütőben készül. Izgultunk is hogy milyen lesz. A tésztája az jól sikerült, de a sütésre nagyon oda kellett figyelni. A levessel nem volt különösebb probléma, ott a savanyításra kellet oda figyelni, de ebben a Berdések profik voltak. Mit ne mondjunk: mindenkinek izzadt a homloka, de vacsora időre készen lettünk mindennel, ráadásul úgy, hogy senkit nem sütöttünk meg és az elkészült ételek kitűnőek lettek. Erre a legjobb bizonyíték, hogy a felszolgálást követően jóízűen megettünk mindent, semmi sem maradt. A vacsora után röviden kiértékeltük a napi tapasztalatokat, majd megbeszéltük a másnapi feladatokat. Ezután a jól végzett munka biztos tudatában az egész csapat buszra szállt és meg sem állt az egerszalóki hőforrásig ahol gyönyörű környezetben vezettük le a nap fáradalmait és kapcsolódtunk ki. Bizony már éjfél volt amikor ágyba kerültünk.

9 NEGYEDIK NAP 2012.április 05. Csütörtök A reggeli ébresztő után együtt megreggeliztünk majd folytattuk a napi munkát, ami nem volt más, mint a kollektív bölcsesség elve alapján véglegesíteni a receptura gyűjtemény t és véglegesíteni azt. A szaktanárok segítettek eligazodni a sok információban és együtt alakítottuk ki a végleges elképzeléseket.sikerült abba megegyeznünk, hogy a vezérelv az lesz, hogy olyan ételeket választunk ki, amelyeket mára már elfeledtünk de valamikor részei voltak a gasztronómiának és nyomon követhetőek a különböző konyhák egymásra gyakorolt hatása is. Erre jó példa a csorba, amiről sokan azt hiszik, hogy az tipikusan székely étel, pedig a székely konyha csak átvette azt. De említhetnénk a kolozsvári töltött káposztát vagy a székely káposztát is amikről ugyanez elmondható. Az édességek estében is sorolhatnánk a példákat, de elég csak a tegnap elkészített kürtős kalácsra gondolni és már is lótható a török konyha hatása. De beszélhetnénk még a német és az örmény hatásról is, ami szintén tetten érhető a székely és így értelem szerűen a magyar konyhában. Megállapítottuk, hogy ez a munka, amit közösen végeztünk felér egy gasztronómiai kutatással is, ami egyáltalán nem haszontalan egyikünk számára sem. Végkövetkeztetésként elmondhatjuk, hogy a magyar konyha rendkívül sokrétű, sokféle hatás érvényesül benne, és mindegyikből a legjobbat vette át és fejlesztette tovább illetve alakította át a saját ízlésének megfelelően. Ezzel a számvetéssel állítottuk össze a székely palóc receptura gyűjteményt, amelyben nagyobb teret adtunk a székely ételeknek. Ebéd után városnézés következett,ami szintén nagy élményt jelentett a vendégeink számára, hiszen még soha nem jártak Egerben és kíváncsiak voltak a városra.a történelemből és irodalomból ismerték Dobó István és a várvédők hősiességét, illetve Gárdonyi Géza Egri Csillagok című művét és nagyon szerették volna a saját szemükkel is látni a várat illetve Egert. A várban idegenvezető segítségével ismerkedtek a történelmi látnivalókkal és ismeretekkel, felkerestük Gárdonyi nyughelyét, majd a Főegyházmegyei

10 Könyvtár következett. Ezután az egri bazilika következet, ami szintén nagy hatással volta vendégeinkre. A bazilikától lesétáltunk a Dobó térre, ahol megnéztük a belvárost és a Minorita templomot és a sétáló utcát, benne az érseki palotával. Ezután a híres Fazola kapu következett. A városnézést követően is volt még egy szakmai programunk, nevezetesen a Csutorás pincészet bemutatása. Érdekes volt látni, hogy a pincészet tulajdonosa egykor Szent Lőrinces diák volt. Itt a vendégek,akik külön kérték, hogy szervezzünk neki egy ilyen programot, mert náluk nincs ilyen hiszen a hozzájuk legközelebbi bortermelő vidék az több mint kétszáz kilométerre található, ugyanakkor szakimai ismeretek című tantárgyból ők is tanulnak a borokról, de a borkészítés technológiáját nem ismeri és még nem is láttak hasonlót. A házigazdának köszönhetően részletesen megismerkedtek az egri borvidék történetével, az itt honos szőlőfajtákkal és a borkészítés eszközeivel és technológiájával, illetve a híres Egri Bikavér történetével is. A pincelátogatást egy kis kóstolás követte, majd közös vacsorán vettünk részt. Vacsora után összegeztük a napi tapasztalatokat, majd közösen kilátogattunk a Szépasszony völgybe, ahol ismerkedtünk Eger egyik nevezetességével. Ez vendégeink számára ismételten érdekes volt. Ezt követően közös búcsú bulit tartottunk, ahol jól éreztük magunkat, majd éjfélkor mindenki aludni ment,

11 ÖTÖDIK NAP 2012.április 06. Péntek A reggeli ébresztő után döbbentünk rá, hogy bizony az idő gyorsan elszaladt és már csak egy pár óra van hátra, amit még együtt tölthetünk. A közös reggeli után összejöttünk a társalgóba, ahol Utasi tanár úr vezetésével számba vettük az elmúlt napok történéseit, a közösen végzett munka eredményeit és tapasztalatait.itt mindenkinek lehetősége volt, hogy elmondja a saját véleményét a programmal kapcsolatban illetve javaslatot tegyen a továbbfejlesztés lehetőségeire. A program általános tapasztalatait figyelembe véve a csapat az alábbi véleményeket fogalmazta meg: a, Az általános tapasztalatokat illetően rendkívül hasznos volt a program, mert kézzelfoghatóvá tette a magyar történelmet, ráirányította a figyelmet a határainkon túl élő magyarság kérdésére és segített megérteni és tisztázni a dolgokat. b, megértette minden részt vevővel, hogy mit jelent a két ország, egy nemzet kifejezés c, a közös munka által jobban megismertük egymást, kapcsolatokat alakítottunk ki a kortárs csoportba tartozó társainkkal d, segített megismerni a magyar kultúrát, hagyományainkat és közös gyökereinket, elgondolkodtunk azon, hogy mi a mi felelősségünk és feladatunk a hagyományok ápolásában, magyarságunk megtartásában A szakmai tapasztalatok esetében szintén hasznos volt a program azért, mert sok új ismeretet adott. e, sokunk számára ez a pályázat tette lehetővé, hogy életünkben először külföldre utazhassunk Megismertünk olyan ételeket és azok elkészítési módját, amelyek valamikor szerves részét képezték a magyar gasztronómiának. Megismertünk egy a miénktől eltérő munkakultúrát, ahol érvényesülnek más népek és konyhák hatásai A román magyar szakszótár készítésekor megismertük egy másik nép nyelvét és bepillanthattunk a kultúrájukba is

12 A székely függelék összeállításakor pedig a magyar nyelv sokszínűségét csodálhattuk meg és segített megérteni sok olyan kifejezés tartalmát és jelentését, amit ugyan már mi is hallottunk, de nem értettünk A tanulságok megbeszélése után segítettünk összepakolni vendégeinknek, segítetünk bepakolni az autóbuszba, majd a viszontlátásreményében elbúcsúztunk egymástól. Készítették: Már Alexandra Szőcs Ágnes 11/E Szent Lőrinc Szakközépiskola 11/C Berde Áron Szakközépiskola

UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS

UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS UTINALÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT MÁSODIK TALÁLKOZÁS ELSŐ NAP 2012. április 02. Hétfő Egész nap izgatottan vártuk, hogy a vendégeink, akikkel nem is olyan régen találkoztunk Sepsiszentgyörgyben, mikorra fognak

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk!

2014 Bogács- Eger. Bogácson kirándultunk! 2014 Bogács- Eger Bogácson kirándultunk! Bogácson kirándultunk! A Csanádpalotai lakásotthon gyermekeivel lehetőségünk volt a múlt héten egy háromnapos kirándulásra. A kirándulás úti célja az észak magyarországi

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb.

1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. Munkanapló-Vécsi Dóra 1. Nap: Megérkeztünk a szállásra és elfoglaltuk a szobákat. Estefelé sétálni indultunk és megnéztük, hol van a környéken bolt, posta, stb. 2. Nap: Megbeszéltük a házirendet és beosztottuk,

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben

Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Esküvői Ajánlat a Medves Hotelben Ha egy olyan helyszínt keres, ahol nem kell kilométereket utaznia, hogy gyönyörű szép helyszínen fotózzák le álmai esküvői ruhájában, vagy ahol egy helyszínen lebonyolítható

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Mottó Esküvő után keresztelünk

Mottó Esküvő után keresztelünk A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola 2010. évi gasztronómiai versenyének programja Mottó Esküvő után keresztelünk 2010. április 15-17. BUDAPESTI Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT 2012. március 12. első nap, hétfő Hétfőn korán reggel a kiscsapat elindult Erdély felé. Hosszú út után az első megállónk Kolozsvár volt. Mátyás téren kezdtük

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz

Erasmus tudósítás Kölnből. Mészáros Brigitta. Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Erasmus tudósítás Kölnből Mészáros Brigitta Ahány nyelvet beszélsz, annyi életet élsz Békés Márta 2015. június 13. Köln 1 Mészáros Brigitta vagyok, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanulok,

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesek Krakkóból

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló

Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Budapesti Innovatív Gimnázium és Szakgimnázium Erasmus+ Beszámoló Oravecz Evelin Gennadi, Rhodes 2016 Beszámoló az Erasmus+ programban való részvételemről A nevem Oravecz Evelin a Budapesti Innovatív Gimnázium

Részletesebben

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin

Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat Tallin Csóka Boglárka beszámolója Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium 2014.11.22.-szombat 11:30- kor indultunk a ferihegyi repülőtérről, Budapestről. Helsinkiben átszálltunk és kb, fél 7 kor

Részletesebben

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba

A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba A 8.A osztály kirándulás a Dunakanyarba Szeptember 20-án, csütörtökön korán reggel indultunk busszal Szentendrére. Időben megérkeztünk a városba, kényelmesen sétálva bementünk a város központjába, a Czóbelmúzeumba.

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

European Accountancy Week

European Accountancy Week European Accountancy Week Riga, 2016. március 13. március 19. Edutus delegáció: Medve Ivett, Mónus Ádám, Korondy Tamás Felkészítő tanár: Dr. Melles Hagos Tewolde Tartalomjegyzék Előkészületek... 3 2016.

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Németország ( )

Németország ( ) Németország (2018.11.18-2018.11.27.) A programról röviden: A Generation Europe által szervezett program olyan projekt, ahol velünk egykorú fiatalok tanulhatnak a demokráciáról, emberi jogokról és az aktív

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe?

Bekapcsolódtál- e a három hetet meghaladó projekt rendezvényeibe? Zárónap A három hetet meghaladó projekt zárónapjára 2010. május 31-én került sora Az intézmény aulájában kiállítást rendeztünk azokból a produktumokból, amelyet a bevont tanulócsoportok az elmúlt másfél

Részletesebben

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot:

A táborozás hétfın Gyırújbaráton kezdıdött. A heti illetve a napi program ismertetése után a gyerekek egy rövid reggeli tornával kezdték a napot: Intézményünk a pályázat útján nyert összegbıl táboroztatott hátrányos helyzető gyermekeket. A hét minden napján 16 gyermek és 4 családgondozó vett részt a programokon. Az Intézményünkhöz tartozó 6 település

Részletesebben

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll.

1. forduló. Részlet a feladatlapból. A feladatlap 5 feladatból áll. 1. forduló Részlet a feladatlapból. 1. Magyar népmese A feladatlap 5 feladatból áll. Az égig érő fa mítosza Belső Ázsiából származik. Nemcsak hiedelemmondáink, népmeséink sajátos eleme ez a hatalmas fa,

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Retro. az 1970-es évek. 32. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny. 2012. március 22 24.

Retro. az 1970-es évek. 32. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny. 2012. március 22 24. Retro az 1970-es évek 32. Nemzetközi Ifjúsági Gasztronómiai Verseny 2012. március 22 24. A verseny A verseny célja A Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola idén már 32. alkalommal

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29.

Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. Beszámoló Nagyvisnyó Erdei komplex tábor:szakmai gyakorlattal egybekötött kaland- és sporttábor 2013.október 25-29. NTP-IKT-MPA-12-040. A táborozás célja: Szociális, életviteli és környezeti valamint szakmai

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Bajai Szakképzési Centrum Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Tartalom 34 811 01 CUKRÁSZ... 1 34 811 04 SZAKÁCS... 2 34 811 03 PINCÉR... 3 34 341 01 ELADÓ...

Részletesebben

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.

2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. 2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.

Részletesebben

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016.

Rodosz, Gennadi Írta: Horváth Vanessa 2016. Rodosz, Gennadi 2016.07.18-2016.08.29 Írta: Horváth Vanessa 2016. Erasmus+ Gennadi 2016. június 18-án indultunk a Liszt Ferenc reptérről Rodoszra, hogy eltöltsünk ott 6 hét szakmai gyakorlatot. Későn délután

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel.

VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL. sok-sok tánccal....és a gólyaesküvel. Jeles napok 113 VOLT EGYSZER EGY GÓLYABÁL énekléssel sok-sok tánccal...és a gólyaesküvel. 114 A szalagavatót minden évben nagy várakozás előzi meg, mind a diákok, mind a tanárok részéről. Így történt ez

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Friss kevert saláta készítése a vendég asztalánál

Friss kevert saláta készítése a vendég asztalánál 2014-2015-ös tanév tavaszi vizsgaidőszak Komplex pincér vizsga Gyakorlati tételek 1. Feladatsor Az étteremben, ahol dolgozik, május hónapban esküvőt szeretnének szervezni. Tervezze meg az esküvői menüt

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma:

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: Célország: 2017-1-HU01-KA102-035318 Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Szállítmányozási ügyintéző Résztvevő neve:

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

Beszámoló - Lettország

Beszámoló - Lettország Beszámoló - Lettország A tanuló neve: Molnár Viktória A tanuló osztályának megnevezése: 10.CP Az Erasmus+ programban megjelölt célország: Lettország Az Erasmus+ programban megjelölt város: Riga Munkahely

Részletesebben

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország

LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv. Horvátország LdV Projekt Üzleti folyamatok modellezése a középiskolában 5. találkozó jegyzőkönyv Horvátország 5. projekttalálkozó téma: Mérési és értékelési módszerek a gyakorlócégek gyakorlatában A találkozó célja

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál

Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó. Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál V. Vőfélytalálkozó Zalaegerszegi Országos Fazekas-keramikus Találkozó és Fesztivál Szent György-napi Országos Biovásár Kozárdi Gazdaünnep és 8. Almavirág Fesztivál XV. Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember

Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma

Részletesebben

1, A pedagógus iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tantárgyfelosztásához. Név Végzettség Név Tantárgy

1, A pedagógus iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tantárgyfelosztásához. Név Végzettség Név Tantárgy 1, A pedagógus iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a tantárgyfelosztásához Név Végzettség Név Tantárgy 1. 2. 3. 4. matematika, fizika, számítástechnika, történelem, orosz nyelv, német

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

München Munkanapló

München Munkanapló 2015. 02. 05. 02. 26. München Munkanapló 02.05. Indulás 7:15-kor Érkezés Münchenbe 14:30-ra A müncheni diákok és Gregor Hanke vártak minket a pályaudvaron. Elkísértek minket a szállásunkra, majd este együtt

Részletesebben

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János

Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János Erasmus+ München 2016 Munkanapló: Sándor János 1. Nap, Péntek Utazás Münchenbe. 6-an indultunk neki Budapest Keleti-pályaudvarról vonattal a hosszú útnak, Münchenbe. Az utazásunk viszonylag kényelmes volt,

Részletesebben

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország. Beszámolóm Beszámolóm 2013-11-11 Hétfő. 2013.11.11.- 2013.11.17. Hétfőn Heni is és Én is szabadok voltunk. Felkeltünk, megreggeliztünk, pihiztünk, skypoltunk, stb. Bementünk a városba, vásárlás céljából. Út közben

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 25-i ülésére Tárgy: A kárpátaljai Dercenből érkező gyermekek vendéglátásáról szóló döntés meghozatala Előadó: Ottó Péter

Részletesebben

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM

A (32/2011. (VIII.25.) NGM 15/2008. (VIII. 13.) SZMM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/10. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítéselágazás, részszakképesítés,

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL Katlan Tóni Vendéglátás szeretettel A remek ízek, ételek, a kellemes közös étkezések örömöt okoznak és összehoznak. A Kárpát-medence tájegységeinek gasztronómiája egyszerre

Részletesebben

Hollandia (2010. márc máj. 03.)

Hollandia (2010. márc máj. 03.) Hollandia (2010. márc.29-2010. máj. 03.) Az első napunk utazással telt. Hajnal ötkor találkoztunk és indultunk útnak. Este kilenc és tíz között érkeztünk és foglaltuk el a szállást. Cees, aki kinti dolgainkat

Részletesebben

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban.

A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is helyt álltam Németországban. 2017 évi Erasmus program Pálfi Ilona vagyok (1997.07.31.) a Toldi Miklós Él. iskola tanulója. A programról az iskolában hallottam Túri Tibor tanár úrtól, aki szólt a lehetőségről mivel már korábban is

Részletesebben

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány

Részletesebben