Kedves Kolleganők és Kollegák!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kedves Kolleganők és Kollegák!"

Átírás

1

2 Kedves Kolleganők és Kollegák! Az utóbbi években hagyománnyá vált a fiatal szülész-nőgyógyászok által rendezett őszi tudományos kongresszus, melyet minden évben nagy érdeklődés kísér. A fiatal kollegák magas színvonalú szakmai előadások keretében számoltak be tudományos munkásságukról az eddigi sikeres rendezvényeken. Az ez évi kongresszusra jelentkezők nagy száma és az előadáskivonatok tartalma alapján a korábbiakhoz hasonló magas szintű kongresszus várható. Az élet minden területén a fiatalság képviseli a lendületet, a változást, a megújulást. Az ifjúság újszerű probléma megközelítése, nyitottsága, fogékonysága az új módszerek kidolgozására nélkülözhetetlen motorja a fejlődésnek. Gondoljunk Semmelweis Ignác munkásságára, aki fiatal korában, 29 évesen számolt be korszakalkotó felfedezéséről. Nagy öröm és megtiszteltetés a magam és munkatársaim számára, hogy ebben az évben klinikánk rendezi e nagyszerű eseményt, melynek korábban Semmelweis Ignác is igazgatója volt. Szívből reméljük, hogy a kongresszus lehetőséget ad arra, hogy egymástól tanuljunk, hasznos véleményt és tapasztalatot cseréljünk, továbbá gyümölcsöző szakmai, tudományos együttműködések, baráti kapcsolatok szülessenek. Mindemellett kívánjuk, hogy a tudományos munka mellett szakítsanak időt a kikapcsolódásra és élvezzék a pihenés örömeit. Bízunk abban, hogy a kongresszus résztvevői új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva őrzik meg emlékezetükben a Fiatal Nőorvosok V. Kongresszusát. Budapest, november Prof. Dr. Rigó János a Kongresszus elnöke a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója

3 A Kongresszus Védnökei: Dr. Pál Attila, egyetemi tanár a Magyar Nőorvos Társaság elnöke SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója Dr. Tóth Zoltán, egyetemi tanár a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója Dr. Bódis József, egyetemi tanár PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója Dr. Pajor Attila, egyetemi tanár SE ÁOK II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója A Kongresszus elnöke: Dr. Rigó János, egyetemi tanár SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója A Szervező Bizottság elnökei: Dr. Derzsy Zoltán és Dr. Nagy Gyula Richárd a Fiatal Nőorvosok Társaságának elnökségi tagjai Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika 1088 Budapest, Baross u. 27. Szervező Bizottság Dr. Berkes Enikő Dr. Krasznai István Dr. Fekete Tibor Dr. Máté Szabolcs Dr. Garamvölgyi Zoltán Dr. Murber Ákos Dr. Halmos Amrita Dr. Szabó Gábor Dr. Szarka András Tudományos Bizottság: Dr. Bán Zoltán Dr. Lázár Levente Dr. Bokor Attila Dr. Molvarec Attila Dr. Joó József Gábor Dr. Rosta Klára Dr. Stenczer Balázs

4 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Kongresszus időpontja: november Helyszíne: Flamingó Wellness Hotel, 8230 Balatonfüred, Széchenyi u. 16. Megnyitó: november 12. csütörtök A tudományos program akkreditálása folyamatban van. (Az igazolás kiállításához szükséges az orvosi nyilvántartási szám) A Kongresszus szervezője: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Kft Budapest, Nádor u. 36. Levélcím: 1443 Budapest, Pf.: 145. Szervezési és kiállítási információ: Regisztráció: Szállásinformáció: Szalma Márta Pásztor Kata Szepesi Gizella Telefon: Telefon: szallas@motesz.hu szalma.marta@ motesz.hu pasztor.kata@motesz.hu Helyszíni regisztráció nyitva tartása: november 12. (csütörtök) november 13. (péntek) november 14. (szombat) Regisztrációs díj (az ár az ÁFA-t tartalmazza) Kísérő Ft Helyszíni teljes Ft Helyszíni napi Ft A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt, a kiállítás megtekintését, kávészüneteket, a programfüzetet, a névkitűzőt, a Banketten való részvételt, valamint a pontszerző igazolást. Kísérő regisztrációs díja tartalmazza az esti programokon való részvételt. A napi jegy díja tartalmazza a tudományos programon való részvételt és a kiállítás megtekintését, kávészünetet az adott napon, a programfüzetet, és a névkitűzőt. Társasági programok, étkezés november 12. Nyitóvacsora: Ft/fő (fakultatív) november 13. Bankett: A teljes regisztrációs díj tartalmazza Ebéd (büfé) a kongresszus helyszínén: Ft/fő/alk. (fakultatív) TECHNIKAI INFORMÁCIÓK Kérjük, előadását minél előbb telepíttesse az előadó teremben. Technikai segítséget biztosítunk. Előadásokhoz biztosított technika: projector PC, PowerPoint és Windows XP program

5 IDŐBEOSZTÁS november 12., csütörtök Megnyitó Referátum Tudományos előadások Szünet Tudományos előadások Kávészünet Szponzorált előadás Johnson & Johnson Kft Tudományos előadások Szünet Tudományos előadások Szünet Nyitóvacsora november 13., péntek Tudományos előadások Szünet Tudományos előadások Ebédszünet Tudományos előadások Szponzorált előadás Sejtbank Kft Szünet Szponzorált előadás PharmaSwiss Magyarország Kft Tudományos előadások Szponzorált előadás Vitaminkosár Kft Szünet Tudományos előadások Szünet Bankett zenés-táncos mulatság november 14., szombat Tudományos előadások Szünet Tudományos előadások A Kongresszus zárása

6 PROGRAM november 12., csütörtök MEGNYITÓ REFERÁTUM R1 TÁJÉKOZTATÓ A SZÜLÉSZET-NŐGYÓGYÁSZATI SZAKMAI KOLLÉGIUMRÓL Prof. Tóth Zoltán DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Prof. Hajdú Júlia, Nagy Gyula Richárd REFERÁTUM R2 MIKORTÓL VIZSGÁLHATÓ A MAGZATI SZÍV? MI IS AZ ECHOGÉN FÓKUSZ? Prof. Hajdú Júlia E1 DORSOLUMBOSACRALIS AGENESIS Nagy Gyula Richárd, Csapó Zs., Barakonyi E., Lázár L., Rigó J. E2 MAGZATI FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGEK KOCKÁZATA TERHESSÉG ALATTI ANYAI INFLUENZAFERTŐZÉSBEN Pánczél Zita, Bánhidy F., Vonnák E.A., Zergényi-Molnár D., Pajor A., Ács N. E3 CYTOMEGALOVÍRUS FERTŐZÉS TERHESSÉG ALATT Busznyák Csaba, Nagy S. Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Győr E4 A MANNÓZ-KÖTŐ FEHÉRJE GÉNPOLIMORFIZMUS ELŐFORDULÁSA HELLP SZINDRÓMA MIATT KEZELT TERHESEKBEN Rigó Barbara, Szabó G., Hupuczi P., Rigó J. SE ÁOK I. Sz. Szülészeti- és Nőgyógyászati Klinika, Budapest E5 LEPTIN RECEPTOR GÉN POLIMORFIZMUSÁNAK SZEREPE HELLP SZINDRÓMÁBAN Várkonyi Tibor, Than N.G., Rigó J., Nagy B Szünet

7 14.10 TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Bán Zoltán, Nagy Gyula Richárd E6 AMI JÓ A MAMÁNAK, JÓ A BABÁNAK? AZ IBUPROFEN TARTALMÚ GYULLADÁSCSÖKKENTŐK ALKALMAZÁSÁNAK SÚLYOS VESZÉLYEI A TERHESSÉG 3. TRIMESZTERÉBEN Kovács-Pászthy Balázs, Balla Gy., Bérces M., Horváth Zs., Katona N., Kovács T., Riszter M., Sveda B., Szima S. DE OEC Szülészeti Klinika, Neonatológiai Tanszék, Debrecen E7 AZ ANYAI HÚGYÚTI INFEKCIÓK ÉS AZ ALKALMAZOTT GYÓGYSZERES KEZELÉS HATÁSA TERHESSÉG ALATT, ÉS A LEHETSÉGES KONGENITÁLIS FEJLŐDÉSI RENDELLENESSÉGEK KOCKÁZATA AZ UTÓDBAN Vleskó Gábor, Bánhidy F., Pajor A., Ács N. E8 REKOMBINÁNS ÉS VIZELETBŐL ELŐÁLLÍTOTT FSH KÉSZÍTMÉNYEK PETESEJTMINŐSÉGRE VALAMINT EMBRIÓFEJLŐDÉSRE KIFEJTETT HATÁSA SZERVEZETEN KÍVÜLI MEGTERMÉKENYÍTÉS KEZELÉSEK SORÁN Murber Ákos, Fancsovits P., Tóthné Gilán Zs., Rigó J., Urbancsek J. E9 AZ FAAH GÉN POLIMORFIZMUSÁNAK SZEREPE POLICISZTÁS OVARIUM SZINDRÓMÁBAN (PCOS) Stenczer Balázs, Reismann P., Patócs A., Szendei Gy., Bőze T., Derzsy Z., Rácz K., Rigó J. E10 OVÁRIUMTUMOROK HISZTOLÓGIAI KLASSZIFIKÁLÁSÁRA ALKALMAS LEGFONTOSABB GÉNEK AZONOSÍTÁSA 782 OVÁRIUM TUMORMINTA GÉNEXPRESSZIÓS MINTÁZATÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL Fekete Tibor, Munkácsy Gy., Pete I., Raso E., Tegze B., Rigó J., Győrffy B Szünet SZPONZORÁLT ELŐADÁS JOHNSON & JOHNSON KFT. S1 A TAMPON, MINT A MENSTRUÁCIÓS EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS MEGBÍZHATÓ ESZKÖZE ÉS AZ O.B. OPTIBALANCE MINT EGY ÚJ INNOVATÍV TERMÉK, AMELY SEGÍTI A HÜVELYI MIKROFLÓRA EGÉSZSÉGES EGYENSÚLYÁNAK FENNTARTÁSÁT A MENSTRUÁCIÓS PERIÓDUS ALATT Spánik Gábor, Török M. HM ÁEK Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Budapest

8 15.30 TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Joó József Gábor, Kostic András E11 MÉLYVÉNÁS THROMBOSIS HORMONÁLIS FOGAMZÁSGÁTLÓ SZEDÉSE MELLETT Makai Zs., Csákány M. Gy., Nemes L. Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Budapest E12 SERDÜLŐKORÚAK FOGAMZÁSGÁTLÁSA ÉS A HOZZÁKAPCSOLÓDÓ JOGI ÉS ETIKAI VONATKOZÁSOK Varga-Tóth Andrea, Paulik E. SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged E13 TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS HÁTTERE KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS ALAPJÁN Szűcs Márta, Párduczné Szöllősi A., Patakfalvi J., Bártfai Gy. SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Szeged E14 EPIZIOTÓMIA QUO VADIS? Németh Zoltán Krankenhaus der Barmherzigen Brüder, Wien E15 A CSÁSZÁRMETSZÉS JOGI VONATKOZÁSAI Kostic András, Kelemen Cs., Lintner F. Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházainak Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya, Budapest Szünet TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Bokor Attila, Sobel Gábor E16 ENDOMETRIOSIS ÉS MEDDŐSÉG Berkes Enikő E17 MULTIDISCIPLINÁRIS LAPAROSCOPOS SEBÉSZET AZ ENDOMETRIÓZIS KEZELÉSÉBEN Bokor Attila, Berkes E., Rigó J. E18 NŐGYÓGYÁSZATI LAPAROSCOPIA SORÁN VÉGZETT APPENDECTOMIA Daragó Péter, Lampé R., Demeter M., Bacskó Gy. DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen E19 A HYSTEROSCOPIA SZEREPE A VÉRZÉSZAVART OKOZÓ SUBMUCOSUS MYOMA ÉS ENDOMETRIALIS POLYP FELISMERÉSÉBEN ÉS ELTÁVOLÍTÁSÁBAN Páczai Anita, Makai Zs., Weidner A., Hercz P. Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály, Budapest

9 E20 VAN-E IGÉNY ARRA, HOGY BETEGEINKNEK MEGMUTASSUK MŰTÉTJÜKET? Sobel Gábor, Szabó I., Tömösváry Z., Pajor A Szünet NYITÓVACSORA Meglepetés Party november 13., péntek TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Belics Zorán, Mika Péter E21 ÚJ LEHETŐSÉGEK A MAGZATI KROMOSZÓMA- RENDELLENESSÉGEK ULTRAHANGSZŰRÉSÉBEN Belics Zorán, Fekete T., Beke A. E22 UTERUS DUPLEX ULTRAHANG DIAGNÓZISA ÉS MŰTÉTI MEGOLDÁSA Barna András, Baráth K., Bazsa S. Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros E23 ERalfa/PI3K/Akt/ JELÁTVITELI ÚT ÉS AZ ENDOMETRIUM UH VÁLTOZÁSAINAK VIZSGÁLATA POSZTMENOPAUZÁBAN Menyhárt Csilla, Kovács K., Wilhelm F., Vértes M., Szabó I., Bódis J. PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs E24 A 3D ULTRAHANG-VOLUMETRIA SZEREPE A MÉHEN BELÜL SORVADT MAGZATOK DIAGNOSZTIKÁJÁBAN Mátrai Gábor, Bózsa Sz., Farkas B., Bódis J., Pótó L., Vizer M. PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs E25 A MAGZATI ANAEMIA OKAI ÉS NON-INVAZÍV DIAGNOSZTIKÁJA Mika Péter Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr E26 ÚJ LEHETŐSÉGEK AZ ELSŐ TRIMESZTERI SZŰRÉSBEN Orosz László DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen E27 KORASZÜLÉS ELŐREJELZÉS, ETIOLÓGIAI FAKTOROK: EGY ÚJ SZEMLÉLETMÓD Kerepesi Judit DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen

10 10.10 Szünet TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Prof. Rigó János, Derzsy Zoltán REFERÁTUM R3 A PRAEECLAMPSIA SZÉRUM MARKEREI Prof. Rigó János E28 PRAEECLAMPSIA KIALAKULÁSA KRÓNIKUS ÉS GESZTÁCIÓS HIPERTÓNIA ESETEIBEN Bőze Tamás, Derzsy Z., Stenczer B., Krasznai I., Garamvölgyi Z., Molvarec A., Rigó J. E29 CHRONIKUS HYPERTONIÁS TERHESEK GONDOZÁSA SORÁN SZERZETT TAPASZTALATAINK Derzsy Zoltán, Stenczer B. E30 INAKTIVÁLT VÉRPLAZMA HATÁSA A NEM TERHES, EGÉSZSÉGES- ÉS PREECLAMPSIÁS TERHES NŐK GRANULOCYTÁINAK SZUPEROXID-ANION TERMELÉSÉRE Lampé Rudolf, Szűcs S., Ádány R., Póka R. DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen E31 AZ ÖSSZES SZABAD DNS MENNYISÉGÉNEK, VALAMINT KLINIKAI ÉS LABORATÓRIUMI PARAMÉTEREK ÖSSZEFÜGGÉSE NORMOTENZÍV ÉS PRAEECLAMPSIÁVAL SZÖVŐDÖTT TERHESSÉG ESETÉN Lázár Levente, Molvarec A., Nagy B., Nagy Gy.R., Stenczel B., Rigó J. E32 A KERINGÉSBEN TALÁLHATÓ 70 KDA MOLEKULATÖMEGŰ HŐSOKKFEHÉRJE (HSPA1A) VIZSGÁLATA PRAEECLAMPSIÁBAN Molvarec Attila, Lázár L., Balogh K., Makó V., Cervenak L., Mézes M., Prohászka Z., Rigó J Ebédszünet TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Molvarec Attila, Derzsy Zoltán E33 OSTEOPONTIN PLAZMA KONCENTRÁCIÓ PRAEECLAMPSIÁBAN S t e n c M o z l e v, r a r. B e, ő a c z l, e D á A e.. z R r T i s z, g s ó y J Z.

11 E34 NEONATALIS MORBIDITAS ÉS MORTALITÁS PRAEECLAMPSIÁVAL SZÖVŐDÖTT TERHESSÉGEKBŐL, A 27. GESTATIÓS HÉT ELŐTT SZÜLETETT KORASZÜLÖTTEKNÉL Szabó Gábor, Varga P., Rigó J. E35 ESSENTIALIS THROMBOCYTHEAMIA ÉS TERHESSÉG: ESETISMERTETÉS Vonnák Eszter Andrea, Pánczél Z., Zergényi-Molnár D., Petz, Pajor A. E36 MÁJTRANSZPLANTÁCIÓT KÖVETŐEN FOGANT TERHESSÉGEK ESETISMERTETÉSE Szarka András, Gerlei Zs., Kóbori L., Molvarec A., Garamvölgyi Z., Rigó J. E37 TERHESSÉGI ÉS PERIPARTÁLIS ANÉMIÁK ELŐFORDULÁSA OSZTÁLYUNK 2 ÉVES ANYAGÁBAN P. Szikszay Ádám, Pócsi T., Hardonyi A. Miskolci Egészségügyi Központ Non-profit Kft. Szülészeti és Nőgyógyászati Osztálya, Miskolc SZPONZORÁLT ELŐADÁS SEJTBANK KFT. S Szünet ÚJ KORSZAK AZ ŐSSEJTMEGŐRZÉSBEN Licskó Adrienn, biotechnológus Sejtbank Kft., Budapest SZPONZORÁLT ELŐADÁS PHARMASWISS MAGYARORSZÁG KFT. S3 FENTICONAZOLE IN GYNAECOLOGICAL INFECTIONS Prof. Rodolfo Milani Italy TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Sipos Norbert, Stummer János E38 CERVICALIS, PHARYNGEALIS ÉS ANALIS HPV STATUS FELMÉRÉSE A PROSTITUÁLTAK STD SZŰRÉSE SORÁN Bózsa Szabolcs, Cseh A., Gőcze K., Gőcze P., Benczik M., Bódis J., Marek E. PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs E39 A KONIZÁTUMOK SZÖVETTANI LELETEINEK KORRELÁCIÓJA A MÉHNYAK CITOLÓGIAI SZŰRÉSÉNEK EREDMÉNYEIVEL ÉS HPV STÁTUSZÁVAL Stefanovits Ágnes, Gőcze P., Kovács K., Enyezdi J., Papp Sz., Molnár G., Marek E. PTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs

12 E40 HPV-FERTŐZÉS, GYÓGYSZERES TERÁPIA, VAKCINÁCIÓ- AZ ELSŐ HPV CENTRUM TAPASZTALATAI Galamb Ádám, Sobel G., Paragi P., Péter E. oh., Martonosi Z.oh., Tuba Gy. oh., Pajor A. E41 LEGÚJABB KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MÉHNYAKRÁKOT MEGELŐZŐ VAKCINÁKKAL Stummer János Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr E42 A MÉHNYAK ADENOID BASAL CARCINOMÁJA Sipos Norbert, Szánthó A., Füle T., Csapó Zs., Máté Sz., Rigó J. E43 PERIURETHRALIS HÜVELYI CYSTA OPERÁLT ESETE Szokodi Róbert, Varga, Répásy Tolna megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, Szülészeti - Nőgyógyászati Osztály, Szekszárd SZPONZORÁLT ELŐADÁS VITAMINKOSÁR KFT. S Szünet ÚJ LEHETŐSÉG A HÜVELYI ÉS HÚGYÚTI FERTŐZÉSEK KEZELÉSÉBEN ÉS MEGELŐZÉSÉBEN Prof. Rákóczi István Fővárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház, Szülészeti - Nőgyógyászati Osztály, Budapest TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Sipos Norbert, Horányi Dániel E44 A MYOMA UTERI PREOPERATÍV GNRH ANALÓG KEZELÉSE Burg Anita Szandra, Fazekas A. E45 A MÉH LEIOMYOMÁJÁNAK SZERVMEGTARTÓ TERÁPIÁJA Fazekas Anita, Burg A.Sz. E46 A TRANS-OBTURATOR TAPE MŰTÉTTEL SZERZETT TAPASZTALATAINK Csorba Roland, Lampé R., Bacskó Gy. DE OEC Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Debrecen E47 SEGÉDESZKÖZÖK ALKALMAZÁSA A KISMEDENCEI IZOMGYENGESÉG MEGELŐZÉSÉRE ÉS KEZELÉSÉRE Németh Zoltán Krankenhaus der Barmherzigen Brüder, Wien

13 E48 MÉHSARCOMÁK PROGNOSZTIKAI FAKTORAINAK VIZSGÁLATA Szatmári Erzsébet, Demeter A., Várkonyi T., Szánthó A., Csapó Zs., Rigó J. E49 AZ ŐRSZEM NYIROKCSOMÓ ELTÁVOLÍTÁS ALKALMAZÁSA A SZEMÉREMTEST ROSSZINDULATÚ DAGANATÁNAK KEZELÉSÉBEN Horányi Dániel, Siklós N., Siklós P. Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház, Budapest Szünet BANKETT ZENÉS-TÁNCOS MULATSÁG november 14., szombat TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Garamvölgyi Zoltán, Orosz Tamás E50 GESTATIÓS DIABETESES ÉS EGÉSZSÉGES TERHESEK SZÉRUM SZELÉN KONCENTRÁCIÓJA ÉS PLAZMA GLUTATION PEROXIDÁZ AKTIVITÁSA A TERHESSÉG MÁSODIK TRIMESZTERÉBEN Garamvölgyi Zoltán, Molnár J., Rigó J. E51 GESZTÁCIÓS DIABÉTESZES BETEGEINK KEZELÉSE SORÁN SZERZETT TAPASZTALATAINK Péterfi István, Tormási I., Szemerei I., Szilágyi A. Kaposi Mór Oktató Kórház, Szülészeti Nőgyógyászati Osztály, Kaposvár E52 ELHÍZÁS, TERHESSÉGI PATHOLÓGIA Peitl Szilárd, Benedek L., Csécsei K. Sopron MJV Erzsébet Kórház Szülészeti- Nőgyógyászati Osztály, Sopron E53 METABOLIKUS TÜNEGYEGYÜTTES ÉS EGYES SZÜLÉSZETI SZÖVŐDMÉNYEK KAPCSOLATA Német Levente Barna, Barabás J., Horváth B. Vas Megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt, Thrombosis Klub, Szombathely E54 AZ ANYAI ASTHMA BRONCHIALE HATÁSA A TERHESSÉG KIMENETELÉRE Krasznai Zsuzsa, Bánhidy F., Pajor A., Ács N. E55 A TERHESSÉG ALATTFELLÉPŐ SÚLYOS MIGRÉN HATÁSA A VÁRANDÓSSÁG KIMENETELÉRE Vesztergom Dóra, Pajor A., Bánhidy F., Ács N.

14 11.00 Szünet TUDOMÁNYOS ELŐADÁSOK Üléselnökök: Garamvölgyi Zoltán, Csenge Titanilla E56 ESETISMERTETÉS: AZ OSZTÁLYUNKON DIAGNOSZTIZÁLT ÉS KEZELT MOLA TERHESSÉG Danis Dávid, Ruszin J. Toldy Ferenc Kórház Szülészeti - Nőgyógyászati Osztály, Cegléd E57 CARDIOMYOPATHIA OKOZTA NON IMMUN HYDROPS FOETALIS Molnár Gábor, Vida G., Masszi Gy., Vizer M., Veszprémi B., Bódis J. PTE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, Pécs E58 SZELEKTÍV INTRAUTERIN ELHALÁS DICHORIALIS IKREK ESETÉN Csenge Titanilla Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr E59 ANTI-CW ÉS EGYÉB VÉRCSOPORTANTITESTEK A TERHESSÉG ALATT ÉS AZ UHB VESZÉLYE Zergényi-Molnár Dóra, Börzsönyi B., Pajor A. E60 SIKERESEN KIVISELT TERHESSÉG TRACHELECTOMIÁT KÖVETŐEN - ESETISMERTETÉS Oláh Orsolya, Pálfalvi L., Pajor A., Melczer Zs. E61 DOKTORNŐ, AZT HALLOTTAM, HOGY LÉTEZIK SPIRÁL NEM SZÜLT NŐKNEK IS... IGAZ EZ? Szabó Kinga, Szilágyi I. Csolnoky Ferenc Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztály, Veszprém E62 HIRTELEN FELLÉPŐ EGYOLDALI HALLÁSVESZTÉS SZÖVŐDMÉNYES HÜVELYI SZÜLÉST KÖVETŐEN - ESETISMERTETÉS Fekete Zoltán Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr E63 A KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLÓ VÁRANDÓS NŐK SZOCIÁLIS PROBLÉMÁINAK KEZELÉSE Sógorka Ildikó, klinikai szociális munkás A KONGRESSZUS ZÁRÁSA Ebéd

SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója

SE ÁOK I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója A Kongresszus Védnökei: Dr. Pál Attila, egyetemi tanár a Magyar Nőorvos Társaság elnöke SZTE ÁOK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója Dr. Tóth Zoltán, egyetemi tanár a Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula

Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság XXXI. Kongresszusa 2011. május 13-14. Gyula 2011. május 13. Péntek: 08:0010:00-10:30 Regisztráció Megnyitó, köszöntők Dr. Párducz László a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház

Részletesebben

Tudományos program. 2015. március 27. Péntek. 9:00 Megnyitó. 9:30 11:00 Regionális beszámoló tájékoztató Üléselnök: Prof. Póka Róbert, Adorján Gusztáv

Tudományos program. 2015. március 27. Péntek. 9:00 Megnyitó. 9:30 11:00 Regionális beszámoló tájékoztató Üléselnök: Prof. Póka Róbert, Adorján Gusztáv Tudományos program 2015. március 27. Péntek 9:00 Megnyitó 9:30 11:00 Regionális beszámoló tájékoztató Üléselnök: Prof. Póka Róbert, Adorján Gusztáv Az észak-kelet magyarországi régió 2014-ik évi helyzete

Részletesebben

Fejfájáscentrumok Magyarországon

Fejfájáscentrumok Magyarországon Fejfájáscentrumok Magyarországon B.A.Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Ideggyógyászati szakrendelés (ügyeleti ambulancia is) Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76. Telefonszám: 46/515-200

Részletesebben

1. nap szeptember péntek REGISZTRÁCIÓ

1. nap szeptember péntek REGISZTRÁCIÓ 1. nap 2018. szeptember 14. - péntek 08.00-18.00 REGISZTRÁCIÓ 09.15-10.30 MEGNYITÓ Prof. Dr. Bódis József, a Kongresszus fővédnöke Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, a MNET elnöke Prof. Dr. Ács Nándor, a

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15.

Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa. Program. Szolnok, 2012. szeptember 14-15. Magyar Nőorvos Társaság Délkelet- Magyarországi Szekciójának XXXIII. Kongresszusa Program Szolnok, 2012. szeptember 14-15. VENDÉGVÁRÓ A hagyományosan évenként megrendezésre kerülő Magyar Nőorvos Társaság

Részletesebben

PROGRAM. 2007. szeptember 6. (csütörtök) 18.00-19.30 Megnyitó, üdvözlések

PROGRAM. 2007. szeptember 6. (csütörtök) 18.00-19.30 Megnyitó, üdvözlések 2007. szeptember 6. (csütörtök) 18.00-19.30 Megnyitó, üdvözlések Nyitó előadások Papp Zoltán (Budapest) - Tóth Zoltán (Debrecen) - Szabó István (Budapest) A szülészeti és nőgyógyászati ellátás aktuális

Részletesebben

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA Pécs, 2011. október 6-7-8. Tervezett Program 2011-10-06. Csütörtök 18.00 Megnyitó, üdvözlések, tiszteletbeli tag beiktatása Elnökség:

Részletesebben

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft.

péntek Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 2017.09.22. péntek 8.00-18.00 Regisztráció 10.00-15.00 Workshop Laparoscopos szimulátoros gyakorlási lehetőség (bejelentkezés alapján) Speeding Kft. 9.30-9.45 Megnyitó Dr. med. habil. Molnár-G. Béla, Dr.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános nőgyógyászati képzés (folyt.) 3 hónap (Terv3) Egyesített Szent István és Szent László Kórház- 1097 Budapest Nagyvárad tér 455 5701 216 1493 Szülészeti-nőgyógyászati és Nőgyógyászati Dr. Siklós

Részletesebben

KORÁBBI KONGRESSZUSOK:

KORÁBBI KONGRESSZUSOK: KORÁBBI KONGRESSZUSOK: Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa, Siófok 2007. november

Részletesebben

Részletes program 2005. október 28. péntek. 10 00-10 30 Megnyitó (Prof. Dr. Szabó István, Prof. Dr. Pál Attila, Dr. Fekete Zoltán)

Részletes program 2005. október 28. péntek. 10 00-10 30 Megnyitó (Prof. Dr. Szabó István, Prof. Dr. Pál Attila, Dr. Fekete Zoltán) 8 30 - Regisztráció 10 00-10 30 Megnyitó (Prof. Dr. Szabó István, Prof. Dr. Pál Attila, Dr. Fekete Zoltán) 10 30-12 20 Nőgyógyászat I. Üléselnökök: Dr. Kerecsényi Péter (Pécs), Dr. Garamvölgyi Zoltán (Budapest),

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa ELSŐ ÉRTESÍTÉS Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

A résztvevők regisztrációs díja. 12.000.- Ft kávészüneteket, nyitófogadáson való Gálavacsora

A résztvevők regisztrációs díja. 12.000.- Ft kávészüneteket, nyitófogadáson való Gálavacsora ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK A Kongresszus időpontja: 2014. október 10-12. Helyszíne: LIFESTYLE Hotel****, H-3233 Mátraháza Megnyitó: 2014. október 10. péntek 14.00 AKKREDITÁCIÓ A rendezvény szabadon választott

Részletesebben

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK. 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK 2012. február 3-4. MEGHÍVÓ Információk A kongresszus ideje: 2012. február 3-4. Helyszíne: NOVOTEL Hotel 8000 Székesfehérvár, Ady Endre utca 19-21. A tudományos program szervezője:

Részletesebben

A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről):

A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről): A Kongresszus Védnökei (országos társaságok részéről): Dr. Bódis József, egyetemi tanár, igazgató, a Pécsi Tudományegyetem rektora, a Magyar Nőorvos Társaság elnöke Pécsi Tudományegyetem KK Szülészeti

Részletesebben

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA

MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA MAGYAR MÉHNYAKKÓRTANI ÉS KOLPOSZKÓPOS TÁRSASÁG IV. KONGRESSZUSA I. Interdiszciplináris HPV-kongresszus Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus sebész,

Részletesebben

PROGRAM OKTÓBER 27, PÉNTEK. 8:00- Regisztráció. 9:00-9:20 Megnyitó, üdvözlések

PROGRAM OKTÓBER 27, PÉNTEK. 8:00- Regisztráció. 9:00-9:20 Megnyitó, üdvözlések PROGRAM 2017. OKTÓBER 27, PÉNTEK 8:00- Regisztráció 9:00-9:20 Megnyitó, üdvözlések 9:20-11.00 ÁTTEKINTŐ ELŐADÁSOK Üléselnökök: Gőcze Péter, Kovács Kázmér 9:20-9:35 Quo vadis nőgyógyászati onkológia Bősze

Részletesebben

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017)

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége (2013-2017) EGYETEMEK 1 Vargáné Budai Erika Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Budapest Városmajor utca 68. 1122 1/458-6754 1/458-6755 20/666-3038

Részletesebben

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság Magyar Sebész Társaság Fiatal Sebészek Szekciójának III. Kongresszusa Balatonalmádi, Ramada Hotel & Resort Lake Balaton**** 2015. április 17 19. Kedves Fiatal Sebész Kollégánk! Az elmúlt két év sikerein

Részletesebben

A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa

A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa 2008. április 18-19. Debrecen A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekció XXVIII. Kongresszusa Program A kongresszus rendezõje A Magyar Nõorvos Társaság Gyermeknõgyógyász Szekciója, a Debreceni

Részletesebben

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011.

FIATAL HYPERTONOLÓGUSOK AESCULAP MESTERKURZUSA 2011. A Magyar Hypertonia Társaság szakmai továbbképző rendezvénye családorvos, belgyógyász, kardiológus, nephrologus, rezidens és PhD. kollégák számára A Kurzus elnöke: Dr. Légrády Péter SZTE ÁOK I. Sz. Belgyógyászati

Részletesebben

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu

XXIII. PROGRAM ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA. 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu XXIII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNŐI KONFERENCIA PROGRAM 2015. május 14-16. Budapest, Ramada Resort Aquaworld www.convennon.hu 2015. MÁJUS 14., CSÜTÖRTÖK 16:00- Regisztáricó 18:00-19:00 A Dél-pesti Kórházban szültem

Részletesebben

2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar. 2 éves kurzusterv

2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar. 2 éves kurzusterv 2.sz. Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola vezető: Dr. Tulassay Tivadar 2 éves kurzusterv 2/1 A diabetes mellitus és szövődményeinek, valamint a májbetegségek etiopatológiai és genetikai tényezőinek

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK

ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK 1 ORTOPÉD OSZTÁLYOK VEZETŐI ÉS ELÉRHETŐSÉGEIK..EGYETEMEK. Prof. Dr. Szendrői Miklós egyetemi tanár Semmelweis Egyetem 1111 Budapest, XI., Karolina út 27. Tel.: +36-1-4666611 (Kp), +36-1-4666059 (közv),

Részletesebben

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM

VI. ORSZÁGOS HÁZIORVOS NAPOK 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM 2007. MÁJUS 18-20. HOTEL FLAMINGÓ BALATONFÜRED, SZÉCHENYI U. 16. PROGRAM Kedves Kollégák! Hatodik alkalommal kerül sor a Háziorvos Napok megrendezésére. A háziorvoslás szerepvállalása ma is megkérdőjelezhetetlen,

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 - S 8 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2012; 5 (SUPPL. 3) S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG IX. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS INTERDISCIPLINÁRIS

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános nőgyógyászati képzés 8 hónap (Terv ) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Dr. László Ádám Rész 3 hónap 1 fő 2012.09.01.

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. EEG laboratóriumi gyakorlat

Részletesebben

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam

XIII. Budapesti Gyermekgyógyászati Továbbképzô Tanfolyam Továbbképzô Tanfolyam Budapest, Kempinski Hotel Corvinus***** 2010. március 5 6. Budapest, Kempinski Hotel Corvinus Továbbképzô Tanfolyam 2010. március 5 6. A továbbképzés elnöke: Prof. Dr. Tulassay Tivadar

Részletesebben

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NÔGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG VIII. NEMZETI KONGRESSZUSA

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NÔGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG VIII. NEMZETI KONGRESSZUSA A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NÔGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG VIII. NEMZETI KONGRESSZUSA Budapest, 2005. szeptember 16-18. MEGHÍVÓ A kongresszus rendezôje: Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nôgyógyászati

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara

Részletesebben

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA

A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA A MAGYAR SZÜLÉSZETI-NŐGYÓGYÁSZATI ULTRAHANG TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA Pécs, 2011. október 6-7-8. Tervezett Program 2011-10-06. Csütörtök 18.00 Megnyitó, üdvözlések, tiszteletbeli tag beiktatása Elnökség:

Részletesebben

KORÁBBI KONGRESSZUSOK:

KORÁBBI KONGRESSZUSOK: KORÁBBI KONGRESSZUSOK: Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa, Siófok 2007. november

Részletesebben

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Budapest, 2016. február 24. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XII. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tizenegy rendezvény kitűnő lehetőség volt a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K :

K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K : K O R Á B B I K O N G R E S S Z U S O K : Fiatal Nőorvosok I. Kongresszusa, Szeged 2005. október 25-29. Fiatal Nőorvosok II. Kongresszusa, Zalakaros 2006. október 26-27. Fiatal Nőorvosok III. Kongresszusa,

Részletesebben

2003. 12. 06. szombat Budapest, Mexikói út Nytsz: 411/A 1201 S e r d ü l ő O r s z á g o s B a j n o k s á g Légpuska 40 lövés, serdülő fiú egyéni 1 Tóth Ádám 89 Komárom VSE 94 96 97 91 378 2 Gábli Sándor

Részletesebben

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó

ÁNTSZ Országos Gyermekegészségügyi Intézet. Meghívó Meghívó Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljuk 2010. június 10-11-én megrendezésre kerülő konferenciánkat, melynek címe: Konferencia a Perikoncepcionális Egészségről és a Veleszületett Rendellenességek

Részletesebben

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM 23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM Akkreditált továbbképző tanfolyam gyakorló orvosoknak és gyógyszerészeknek Balatonfüred, Hotel Füred 2017. november 23 25. PROGRAM 2017. NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200 Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyermek égési intenzív gyakorlat 1 hónap (Terv ) Aneszteziológiai és Intenzív Dr. Mikos Borbála 1 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2015.09.01. Gyermek-anaesthesiológia 6 hónap (Terv ) Egyesített Szent István és

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Kardiológiai rehabilitációs gyakorlat 1 hónap (Terv ) Állami Szívkórház, Balatonfüred 8230 Balatonfüred Gyógy tér 2. 06 87 584 584 06 87 584 588 I-es Kardiológiai Rehabilitációs Dr. Endersz Frigyes 1 hónap

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7515 I. Belgyógyászat - Gasztroenterológia Dr. Hamvas József 6 hónap 1 fő 2012.09.15. - 2016.09.15. Budai Irgalmasrendi Kórház

Részletesebben

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16.

Sebészet-Traumatológia- Traumatológia 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Budapest Szent Imre Kórház Gyermekgyógyászat 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Gyermekgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Belgyógyászat 6500 Baja, Rókus u. 10. Baja Bajai Szent Rókus Kórház Pszichiátria 6500 Baja, Rókus u.

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

2014. évi Vándorgyűlése

2014. évi Vándorgyűlése Magyar Gasztroenterológiai Társaság Endoszkópos Szekció 2014. évi Vándorgyűlése 2014. október 3-4. Második értesítő Pécs, Tudásközpont 7622 Pécs, Universitas utca 2/A Tisztelt Kolléganők és Kollégák! Nagy

Részletesebben

Visegrád, március

Visegrád, március Visegrád, 2018. március 22-24. Májbetegekért Alapítvány, Magyar Májkutatási Társaság, Magyar Gasztroenterológiai Társaság Hepatológiai Szekció szervezésében 2018.03.22. CSÜTÖRTÖK 14.00 14.10 MEGNYITÓ Makara

Részletesebben

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Immár hagyománnyá vált, hogy minden év végén megrendezésre kerül a Fiatal Nőorvosok Társaságának Kongresszusa. Biztosan állíthatom, hogy ezeken az összejöveteleken öv et el eken en a fiatal

Részletesebben

TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGA ÚR!

TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGA ÚR! TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGA ÚR! A Magyar Menopausa Társaság (MMT) és a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Endokrinológiai Társaság (MSZNET) új formában, közösen tartja meg kongresszusát 2015. június 19-20-án

Részletesebben

Kedves Kollégák! Budapest, 2014. március 12. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Budapest, 2014. március 12. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Fiatal Nőorvosok Társaságának X. Jubileumi Kongresszusára készülhetünk. Az elmúlt kilenc évben ezek a rendezvények kitűnő lehetőséget jelentettek

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V.

EREDMÉNYLISTA. Megye: Maros. Körzet: Marosvásárhely és környéke. Osztály: V. EREDMÉNYLISTA Megye: Maros Körzet: Marosvásárhely és környéke Osztály: V. 1. Kotirlán Ágnes Barabás Anna Liviu Rebreanu Általános Iskola Marosvásárhely 140,5 2. Szekeres Kinga Kádár Andrea Dr.Bernády György

Részletesebben

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

XI. Fóti-Futi. 5 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 14 éves és ez alatti 1 5089 SZŐKE-KISS Jácint 2003 00:20:00 Nem Fóton Járok Iskolába 4:00 min/km +00:00:00 2 5091 TAKÁCS Levente Márton 2004 00:21:04 Garay János Általános Iskola, Fót 4:12 min/km

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

Regisztrációs iroda nyitva tartása a kongresszus helyszínén:

Regisztrációs iroda nyitva tartása a kongresszus helyszínén: A Kongresszus szervezõi: Magyar Nõgyógyászok Endoszkópos Társasága i Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Szülészeti és Nõgyógyászati Klinika Kenézy Kórház, Szülészeti és Nõgyógyászati Osztály

Részletesebben

Térkép a szálláshelyekkel

Térkép a szálláshelyekkel Térkép a szálláshelyekkel Tisztelt Kolléganők, Kollégák! Öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy meghívhatjuk Önt a Semmelweis Egyetem I. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika által megrendezésre kerülő

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XI. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA VESZPRÉM, 2018. MÁRCIUS 10. 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt Kollégák! Kedves Barátaim! A Magyar Nőorvos Társaság Északnyugat-Magyarországi

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága VIII. Kongresszusa. 2011. November 11-12. Debrecen PROGRAM

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága VIII. Kongresszusa. 2011. November 11-12. Debrecen PROGRAM Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága VIII. Kongresszusa 2011. November 11-12. Debrecen PROGRAM Szeretettel üdvözöljük a Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága VIII. Kongresszusán Prof. Dr. Póka Róbert

Részletesebben

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9.

KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. KAPOSI MÓR ORTOPÉDIAI NAPOK III. Kaposvár, 2015. május 8-9. A Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Ortopédiai Osztályának, a Magyar Váll- és Könyöksebészek Egyesületének és a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Profi 1 1087 VARGA Zoltán Csaba 1972 00:55:25 1 1 9:14 min/km +00:00:00 1 1009 BITA Árpád 1985 00:56:34 2 2 9:25 min/km +00:01:08 1 1063 PICHLER Tamás 1988 01:05:55 3 3 10:58 min/km +00:10:27 3 352 SZABÓ

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő

Atlétika - Mezei futó Diákolimpia országos döntő Csapat neve: Dunaújváros, Széchenyi István Gimn. Egyéni absz. helyezési összeg:60 Csapat helyezése:1 3 1532 MATKÓ Csaba 00:16:24 7 1529 BUDAI Levente 00:16:49 20 1533 SALAMON Zalán 00:17:58 30 1530 CSATHÓ

Részletesebben

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád. Értesítő 2014. november 21-22., Thermal Hotel Visegrád Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2014 Szervező intézmény A tavalyi rendezvény sikerére alapozva a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés

Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások Ph.D fokozatszerzés Doktori disszertációk védései és Habilitációs eljárások 2010. Ph.D fokozatszerzés Ph.D fokozatot szereztek: * 2010. január 27-én Dr. Ujhelyi Enikő sikeresen megvédte a Diagnosztikus vizsgálatok prediktív

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Gyakorlat gyermek- és ifjúságpszichiátriai képzőhelyen 6 hónap (Terv ) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 Gyermek és Ifjúsági Ideggondozó Intézet

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános (felnőtt) sebészet 6 hónap (Terv2) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 sebészeti, Érsebészeti és Mellkassebészeti Dr. Bányász Zsolt 6 hónap 1 fő 2014.01.01.

Részletesebben

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS

A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN ÁPRILIS A PTE ÁOK ÉS GYTK DÍJAZOTT TDK ELŐADÁSAI XXXIV. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DEBRECEN 2019. ÁPRILIS 23-26. I. DÍJ Debreceni Dorottya Pécsi Tudományegyetem, Szívgyógyászati Klinika Témavezetők:

Részletesebben

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa PROGRAMFÜZET Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei és Egyetemi Oktató Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály Miskolc-Lillafüred, 2013. szeptember 20-21. A Magyar

Részletesebben

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program Értesítő Kedves Kolléganők és Kollégák! UPDATE 2013 Szervező Intézmény A Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája az idei évtől új, kétnapos szakmai továbbképző tanfolyamot rendez,

Részletesebben

Kedves Kollégák! Budapest, 2015. február 5. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága

Kedves Kollégák! Budapest, 2015. február 5. Dr. Nagy Gyula Richárd elnök Fiatal Nőorvosok Társasága Kedves Kollégák! A Fiatal Nőorvosok Társaságának XI. Kongresszusára készülünk az idén. Az elmúlt tíz rendezvény kitűnő lehetőséget jelentett a fiatal szülész-nőgyógyászoknak arra, hogy nívós szakmai előadások

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Aneszteziológiai alapképzés 6 hónap (Terv3) Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet 1106 Budapest Maglódi út 89-432-7774 Aneszteziológiai és Intenzív terápiás és Dr. Völgyes Barbara 6 hónap 6 fő 2012.09.15.

Részletesebben

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,

Részletesebben

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista Férfi 20 év alatt 1 1102 BOROS Ádám 2004 01:14:33 7 7 12:25 min/km +00:00:00 2 1064 RÁCZ Balázs 1997 01:18:10 11 10 13:01 min/km +00:03:37 3 352 SZABÓ Dávid 1999 01:18:43 12 11 13:06 min/km +00:04:08 4

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában

XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában XV. DOWN SZIMPÓZIUM Korszakváltás a klinikai genetikában Kötelező szinten tartó tanfolyam Szervező: A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Genetikai Intézete PROGRAMFÜZET Helyszín:

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Magyar Sebész Társaság - Dunántúli Csoport. Tudományos ülés. 2015.05.30. - Veszprém

MEGHÍVÓ. Magyar Sebész Társaság - Dunántúli Csoport. Tudományos ülés. 2015.05.30. - Veszprém MEGHÍVÓ Magyar Sebész Társaság - Dunántúli Csoport Tudományos ülés 2015.05.30. - Veszprém Tisztelt Kollégák! A Magyar Sebész Társaság Dunántúli Csoportjának nevében sok szeretettel hívunk minden érdeklődőt

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

X. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA

X. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK X. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA Győr, 2016. október 15. PROGRAM TUDOMÁNYOS PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK

Részletesebben

ELZETES PROGRAM. Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében. Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

ELZETES PROGRAM. Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében. Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA ELZETES PROGRAM Zala Megyei Kórház Radiológia Osztály szervezésében Magyar Radiológusok Társasága DUNÁNTÚLI RADIOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Kehidakustány 2006. március 24-25. 1 Tudományos és szervezbizottság:

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

ELŐZETES PROGRAM. 2014.04.24. Csütörtök. 2014.04.25. Péntek. 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás

ELŐZETES PROGRAM. 2014.04.24. Csütörtök. 2014.04.25. Péntek. 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás ELŐZETES PROGRAM (A szervezőbizottság a programváltoztatás jogát fenntartja!) 2014.04.24. Csütörtök 13:00 Regisztráció 16:00-18:00 Baráti találkozó 19:00-21:00 Nyitó fogadás 2014.04.25. Péntek 08:00 Regisztráció

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Csecsemő- és gyermek rehabilitációs gyakorlat gyermek rehabilitációs osztályon 2 hét (Terv ) Gyermekneurológiai Osztály Dr. Fogarasi András 2 hét 2 fő 2012.09.15. - 2015.09.01. EEG laboratóriumi gyakorlat

Részletesebben

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Hely. Cím Csapatnév Össz. Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300

Részletesebben

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu

Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István. www.szulesz-nogyogyaszt.hu Terhesgondozás, ultrahangvizsgálat Dr. Tekse István www.szulesz-nogyogyaszt.hu 1. Fogamzás előtti ( praeconceptionalis ) tanácsadás, gondozás 2. Kismamák gondozása a szülésig 1. A kismama és fejlődő magzatának

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Általános idegsebészeti gyakorlat 3 hónap (Terv1) Fejér Megyei Szent György Kórház 8000 Székesfehér Seregélyesi út 22/535-500/1011 22/595-642 i Osztály Dr. Lencsés Tamás 3 hónap 2 fő 2013.01.01. - 2017.01.01.

Részletesebben

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely Telefon

MOLSZE Vezetőségi tagok elérhetősége Név Munkahely  Telefon Aradi Andrea Balázs Istvánné Balláné Leloczki Annamária Bertalan Tímea Ágnes Csillikné Holló Erzsébet Csondor Tünde Dömötör Edit Duczáné Nagy Erika Édenhofferné Haller Mária Fridrich Edit MOLSZE Vezetőségi

Részletesebben

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek

Gyakorlatokhoz tartozó akkreditált képzőhelyek Fogászati anyagtan 7 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás József 7 hét 3 fő 2012.09.01. - 2016.09.01. Fogpótlástan 8 hét (Terv ) Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati Dr. Barabás

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA. Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA. Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK IX. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJA Sopron, 2013. március 1-2. Hotel Lövér PROGRAM Köszöntő Általános információk Nagy megtiszteltetés számunkra,

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

Támogatás mértéke (Ft)

Támogatás mértéke (Ft) CSALÁDBARÁT SZÜLÉSZET PÁLYÁZATI PROGRAM CSALÁDBARÁT, CSALÁDKÖZPONTÚ SZÜLÉSZETI ÉS KORASZÜLÖTT INTENZÍV ELLÁTÁS INFRASTRUKTURÁLIS FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE CSBSZ 2018 CÍMŰ PÁLYÁZAT NYERTES INTÉZMÉNYEI Támogatott

Részletesebben

2017. szeptember 7. (csütörtök)

2017. szeptember 7. (csütörtök) 2017. szeptember 7. (csütörtök) 10.00-16.00 Ultrahang Továbbképző Tanfolyam 14.00-19.30 Regisztráció 18.00-19.30 Megnyitó: Balaton Kongresszusi Központ és Színház Elnökség: Dr. Pál Attila, a Zala Megyei

Részletesebben

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget

A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja. Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget A Magyar Tudományos Parkinson Társaság konferenciájának programja Budapest 2010. május 28 29. Hotel Thermal Margitsziget Bevezető Kongresszusi iroda VIP Utazási Iroda: Kovács Rózsa 1051 Budapest, Bajcsy

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben