Amanda Quick. A vakmerő

Átírás

1 Amanda Quick A vakmerő 1

2 1. fejezet Jól állt neki a holdsugár. Gabriel Banner, Wylde grófja, szakasztott olyan rejtelmes és baljós volt a vállára boruló ezüst fénypalástban, akár egy életre kelt legenda. Phoebe Layton megfékezte kancáját az erdő szélén, és lélegzetét visszafojtva leste a feléje vágtató férfit. Nagyon iparkodott, hogy ne reszkessen a gyeplőt szorító keze. Most nem szabad megijedni. Ő olyan hölgy, aki kalandos úton jár, és akinek egy kóbor lovag szolgálataira van szüksége. Hát nincs nagy választéka. Wylde on kívül tulajdonképpen nincs is olyan ismerőse, aki megfelelne a kívánalmaknak. Először persze rá kell beszélnie, hogy fogadja el a neki szánt szerepet. Hetek óta csiszolgatta a tervet. A zárkózott, magának való ember mindmostanáig nem vett tudomást szándékosan izgalmasra fogalmazott leveleiről. Kétségbeesésében a lány más harcmodorhoz folyamodott, hogy előcsalogassa barlangjából a grófot. Azt az ízes kukacot tűzte a horogra, amelyről bizonyosan tudta, hogy Wylde rá fog harapni. A férfi nem tudta, ki küldözgeti a leveleket. Phoebe csak Fátyolos Hölgyként írta alá magát. Ót még ez a kis csalafintaság is bántotta, de hát enélkül nem ment. Ha Wylde azonnal tudná, ki a levélíró, akkor bizonyosan nem lenne hajlandó segíteni. Előbb meg kell győznie, hogy vállalkozzék a kalandra, csupán azután leplezheti le magát. De, ha Wylde megérti indítékait, akkor nem 2

3 fog megütődni a titkolózáson sem. Nem, Wylde nem ismerte őt, de Phoebe ismerte a férfit. Majdnem nyolc éve látta utoljára. Akkor eleven legendának képzelte Gabriel Bannert, középkori románcból előlépett, fennkölt lelkű, tiszta lovagnak, akiről már csak a fényes páncélt és a kardot hiányolta a kis csitri. És bár Phoebe nem felejtette el az utolsó találkozást, azt tudta, hogy Gabriel nem emlékezhet rá. Akkoriban túlságosan lefoglalta, hogy miként szöktesse meg az ő Meredith nővérét. Idegei pattanásig feszültek az izgalomtól. Sajnos, a fátyol alól, a hold halvány fényében nem lehetett megállapítani, mennyit változott Wylde az évek során. Az első benyomása az volt, hogy Gabriel még hatalmasabb ember, mint amilyenre emlékezett. Magasabb. Szikárabb. Valahogy keményebb. A válla is szélesebbnek látszott a körgallér alatt. Kalapjának legyűrt karimája zord, áthatolhatatlan árnyékba vonta az arcát. Egy rémítő pillanatig arra kellett gondolnia, hogy hátha ez nem is az az ember, akit ő vár. Talán egy igazi gonosztevő, egy útonálló vagy még annál is rosszabb közeledik! Nyugtalanul fészkelődött a nyeregben. Ha végzete lesz ez az éjszaka, szegény, gyászba borult családja bizonyára valami alkalomhoz illő szöveget véset a sírkövére. ÍME, HÁT ELÉRTE A VAKMERŐSÉG ÁTKA, igen, ez épp megtenné. A majomszeretetű família szerint az ő Phoebéjük mást se csinál, mint egyik malőrből a másikba esik. Ez 3

4 alkalommal azonban talán túlfeszítette a húrt. Gondolom, a titokzatos Fátyolos Hölgyhöz van szerencsém? érdeklődött fagyosan Gabriel. Mérhetetlen megkönnyebbülés öntötte el a lányt, azonnal szertefoszlott minden kételye. Ezt a sötét, kemény hangot nyolc év után sem lehetett félreismerni. Jó estét, mylord. Gabriel néhány lépésnyire megállította fekete csődörét. Megkaptam legújabb levelét, asszonyom, amellyel ugyanúgy sikerült felbosszantania, mint a többivel. Phoebe kínosan nyeldekelt. Én azt reméltem, inkább az érdeklődését sikerül fölkeltenem, uram. Rendkívüli módon viszolygok a hamisságtól. Értem. Phoebe szíve összeszorult. Rendkívüli módon viszolygok a hamisságtól. Hirtelen az jutott eszébe, bölcsen döntött e, hogy éppen Wylde ot szemelte ki partnerének. Még jó, hogy lefátyolozva jött ide ma éjszaka! Annál inkább örülök, amiért végül csak elfogadta a meghívásomat. A kíváncsiság erősebb volt nálam. Gabriel elmosolyodott, ámde mosolyában nem volt melegség, sötét tekintete nem árult el semmit. Ón két hónapja nem hagy élni, asszonyom. Kérem, bocsásson meg mondta komolyan Phoebe, de az az igazság, hogy nagyon kétségbe voltam esve, mylord. Önnel nehéz találkozni. Első leveleimre nem válaszolt, és mivel nem forgolódik a társaságban, nem találtam más módot, hogy felhívjam magamra a 4

5 figyelmét. Ezért úgy döntött, addig provokál, amíg hajlandó leszek találkozni önnel? Valahogy úgy mondta Phoebe, nagy sóhaj kíséretében. Az emberek általában őrizkednek vegzálni engem, titokzatos Fátyolos Hölgyem. A lány ebben egy pillanatig sem kételkedett, de már késő volt retirálni. Úgy é, uram? próbálkozott meg egy hűvösen derűs hangütéssel. Ön viszont nemigen hagyott nekem választást. De ne féljen, amint meghallja mondandómat, boldog lesz, amiért hajlandó volt találkozni velem, és én tudom, hogy megbocsátja majd kisded álnokságomat. Ha azért citált ide, hogy legfrissebb diadalmán örvendezzék, akkor figyelmeztetem, hogy nem szeretek veszíteni. Miféle diadalmamon? Ahá, a könyv! Ugyan már, mylord, ön éppannyira szeretné látni a kéziratot, mint én. Nyilvánvalóan nem tudott ellenállni, amikor felajánlottam, hogy megmutatom még akkor sem, ha véletlenül én vagyok az új tulajdonos. Gabriel megsimogatta csődöre nyakát kesztyűs kezével. Úgy látom, egyformán érdeklődünk a középkori kéziratok iránt. Jól látja. Megértem bosszúságát, hiszen én szimatoltam ki, hogy eladó A lovag és a varázsló, de bizonyára van olyan emelkedett lélek, hogy elismeréssel adózzon eszélyes nyomozásaimnak. Végül is a kézirat 5

6 itt volt Sussexben, az ön tulajdon orra előtt. Gabriel elismerően meghajtotta a fejét. Önt igencsak kegyeibe fogadta a szerencse. Néhány hét alatt ez már a harmadik kézirat, amelyet elhalász előlem. Megkérdezhetem, hogy ezt miért nem vágta egyszerűen zsebre és inalt el vele úgy, mint a többivel? Mert, mint már levelemben is kifejtettem, beszélni szeretnék önnel, uram. Phoebe tétován elhallgatott, majd suttogva hadarni kezdett: És, hogy őszinte legyek, mert úgy gondoltam, ma éjszaka talán bölcs dolog lenne kísérőt vinni magammal. Ahá! Arra a következtetésre jutottam, hogy Mr. Nash még könyvészhez képest is roppant sajátos ember. Rendkívül nyugtalanító feltételekhez kötötte a könyv átadását. Nem szeretek éjfélkor üzletelni. Ez a Nash csakugyan többnek látszik mulatságos csodabogárnál helyeselt eltűnődve Gabriel. Azt állítja, hogy ő éjszaka él, mint a bőregér. Leveleinek tanúsága szerint napjainak beosztása pontosan a fordítottja a mieinknek. Akkor alszik, amikor mások ébren vannak, és akkor dolgozik, amikor mások alszanak. Hát nem különös? Kétségkívül remekül feltalálná magát az úri világban mondta szárazon Gabriel. A társaság zöme átmulatja az éjszakát, és nappal alussza ki magát. Ezzel együtt igaza lehet abban, ha óvakodik egyedül találkozni vele éjnek évadján. Örülök, hogy a kísérővel kapcsolatos terveim találkoznak az ön egyetértésével mo solygott Phoebe. 6

7 Egyetértek, de bevallom, ámulatba ejtenek aggályai. Eleddig nem tapasztaltam önnél túlzott hajlandóságot az elővigyázatosságra és a megfontoltságra. Phoebe arca lángba borult a maró gúnytól. Aki kalandra vállalkozik, vakmerő legyen, mylord. Ön szerint ez kaland? Igen, mylord, az. Aha. Apropó, kaland, meg kell mondanom, hogy ma éjszaka jómagam is egyfajta kis kalandban járok. Valóban, mylord? kérdezte félős borzongással a lány. Es mi légyen az? Nemcsak azért jöttem ide, hogy láthassam Nash kéziratát, még mielőtt ön lecsapna rá, Fátyolos Hölgyem. Valóban, mylord? Az is érdekli, amit mondandó vagyok? Nem különösebben, viszont annál jobban szeretnék megismerkedni legújabb e1lenfelemmel. Hiszek abban, hogy az embernek ki kell ismernie az ellenségét méregette hidegen a lányt Gabriel. Nem tudom, kicsoda ön, asszonyom, de elég szép ideje vezet az orromnál fogva. Nagyon elegem van a játszadozásaiból. Phoebe szárba szökkenő reményei újfent lekonyultak. Még mindig messze áll a kaland sikeres befejezésétől. Úgy vélem, nekünk még a későbbiekben is találkoznunk kellene egymással. Mint ön is mondta volt, ugyanazon könyvek és kéziratok gyűjtése a közös szenvedélyünk. Wylde előbbre léptette a csődörét. A nyereg halkan nyiszorgott. 7

8 Elvezte kisded győzelmeit, Fátyolos Hölgyem? Nagyon! Roppantul örülök új szerzeményeimnek! Remekül kiegészítik a könyvtáramat. Aha. Rövid szünet. Ön szerint nem vall néminemű könnyelműségre idehívni engem ma éjszaka, hogy tanúja legyek legújabb huszárvágásának? De még milyen könnyelműségre vall, gondolta búsan a lány. Gabriel el sem tudja képzelni. Az a helyzet, uram, hogy önt is beszámítva alig néhány ember akad szerte Angliában, aki méltányolni tudná a leletemet. Én kétségtelenül méltányolom. Nagyon is méltányolom! Épp ebben rejlik a veszély. A veszély? kérdezte Phoebe. Ujjai enyhén megremegtek a kantáron. Es ha erőszakkal elragadom öntől a kéziratot, miután átvette Mr. Nashtől? Phoebe megdermedt ijedtében. Ezt a lehetőséget nem is vette fontolóra. Wylde mégiscsak főrend. Ne legyen nevetséges! Ön úriember. Sose tenne ilyet. Titokzatos fátyolos hölgyeknek, akik fondorlatokkal fosztanak meg magamfajta úriembereket hőn áhított tárgyaktól, nem lenne szabad túlzottan csodálkozniuk, ha nevezett urak elvesztenék a türelmüket mondta ridegen Gabriel. Ha Nash kézirata valóban a Kerekasztal mondakörébe tartozó, valódi tizennegyedik századi legenda, ahogyan ő állítja, akkor kell nekem, asszonyom. Mennyit kér érte? Sercegett közöttük a levegő. Phoebe bátorsága egy 8

9 pillanatra megingott. Alig bírta megállni, hogy meg ne fordítsa a kancát és vissza ne vágtasson Amesburyék udvarházának biztonságába. A középkorban is ennyit akadékoskodtak a kóbor lovagok? Kétlem, hogy ön meg tudná fizetni, uram susogta. Mondja az árat, és majd meglátjuk. A lány megnyalta cserepes ajkát. Az a helyzet, hogy nem áll szándékomban eladni. Biztos ön ebben? Gabriel még egy lépéssel közelebb kormányozta a csődört. Phoebe kancája meghátrált a fejét dobáló, fújtató, hatalmas állat elől. Biztos vagyok vágta rá a lány. Mindazonáltal folytatta rövid hatásszünet után lehet róla szó, hogy önnek adjam. Nekem adja? hüledezett Gabriel. Mi az ördögről beszél? Majd később megmagyarázom, uram mondta Phoebe, miközben az ideges kancát próbálta nyugtatgatni. Szabadjon figyelmeztetnem, hogy mindjárt éjfél. Néhány perc múlva ott kell lennem Mr. Nash tanyáján. Jön velem vagy nem? El vagyok szánva rá, hogy eleget teszek kísérői kötelezettségeimnek mondta sötéten Gabriel. Már túl késő, hogy megszabaduljon tőlem. Nohát akkor, lássunk a dolgunk után. Phoebe elindította kancáját a holdsütötte ös vényen. Az útmutatásokból ítélve, amelyeket legutóbbi levelében írt, Mr. Nash tanyája itt lehet a közelben. Az ön helyében én nem váratnám. Gabriel megfordította lovát, és követte a lányt. A fényes szőrű 9

10 csődör felzárkózott a kanca mellé. A lány azon tűnődött, hogy vajon a kanca is olyan ideges e, mint Ő. Wylde és a csődör egyformán zordonnak, hatalmasnak és fenyegetőnek látszott a holdfényben. Most, hogy végre találkoztunk, lenne néhány kérdésem, Fátyolos Hölgyem szólalt meg a férfi. Phoebe gyanakodva sandított rá. Ez ugyancsak meglep, azok után, hogy az utóbbi két hónapban nem vett tudomást a leveleimről. Úgy éreztem, nemigen tarthatok számot az érdeklődésére. Mennydörgettét, nagyon is jól tudja, hogy most már érdekel. Mondja, továbbra is utána óhajtja vetni magát minden obskúrus középkori kódexnek, amelyet történetesen kiszemelek magamnak? Valószínűleg. Mint már észrevette, e téren megegyezik az ízlésünk. Ez még nagyon sokba kerülhet nekünk. Mihelyt híre megy, hogy minden felbukkanó régi könyvért ketten versengenek, villámgyorsan égnek szöknek az árak. Azt el tudom képzelni mondta szándékolt hanyagsággal Phoebe. De én megengedhetem magamnak. Nagyon bőséges apanázsom van. Gabriel fürkészően sandított rá. A férjének nincsenek kifogásai az ön költséges szenvedélyei ellen? Nincs férjem, uram, és nem is áhítozom utána. Meglátásom szerint a férjek hajlamosak korlátozni nejük kalandjait. Hát azt lefogadom, hogy kevés férj nyelné le az efféle képtelenségeket, mint ez itt a mai éjszakán 10

11 dünnyögte Gabriel. Épeszű ember aligha engedné, hogy a felesége egyedül vagy akárki mással kószáljon ilyen kései órán. Neil megengedte volna, gondolta bánatosan Phoebe. Csak hát szőke Lancelotja meghalt, és neki kell felkutatnia a gyilkosát. Félretolta az emlékeket, és megpróbálta visszafojtani a bűntudatos kis nyilallást, amely mindig beléhasított, valahányszor eszébe jutott Neil Baxter. Ha nincs Phoebe, Neil sohase ment volna el szerencsét próbálni a déltengerekre. Es ha nem megy el a déltengerekre, sosem gyilkolja meg az a kalóz. Nem vagyok egyedül, uram emlékeztette Gabrielt, kétségbeesetten igyekezve, hogy könnyedén csengjen a hangja. Van kóbor lovagom, aki elkísérjen. Biztonságban érzem magam. Csak nem reám céloz? De bizony. Akkor tudnia kell, hogy a kóbor lovagok elvárják a jutalmat szolgálataikért. A középkori hölgy kegyeivel árasztotta el bajnokát. Mondja, asszonyom, nekem is ilyen bankóval akar fizetni éjszakai fáradozásaimért? Phoebe szeme tágra nyílt a fátyol alatt az akaratlan megbotránkozástól. Gabriel biztosan nem arra céloz, hogy netán bensőséges kegyek formájában várná a jutalmát. Noha Wylde grófja remeteéletet él, és többé nem tartja kötelezőnek magára nézve a társasági élet csiszolt szabályait, Phoebe akkor se bírta elhinni, hogy ennyire megváltozott volna a természete. Akkor régen egy tiszta szívű, nemes bajnok volt, aki 11

12 meg akarta menteni az ő nővérét az érdekházasságtól. A tizenhat éves Phoebe szemében pont odaillett volna a Kerekasztal mellé. Bizonyára most sem tanúsítana ily ripők lovagiatlanságot egy hölggyel szemben. Vagy igen? Nyilván félreértette. Gabriel csak ugratja. Majd ne hagyja elfelejtenem, hogy néminemű pántlikával vagy hasonló piperével tüntessem ki ma éjszakai fáradozásaiért mondta. Vajon elég rafináltan fogalmazott? Bár már a huszonöthöz közeledett, ennek ellenére nem voltak bokros tapasztalatai neveletlen úriemberekről. Clarington grófjának kisebb lányaként mindig rendkívül védett életet élt. Túlságosan is védettet. Nem hinném, hogy egy pántlikavég elegendő lenne fizetségnek mélázott Gabriel. Phoebének elfogyott a türelme. Márpedig úgyse kap többet, tehát ne is provokáljon tovább, mylord. Megkönnyebbülésére lámpafényes ablak tűnt fel a távolban. Az ott bizonyára Mr. Nash tanyája. Düledező házikó állt a holdfényben. Még éjszaka is látni lehetett, hogy ráférne a tatarozás. Roggyant kapu torlaszolta el a gyomokkal felvert kerti utat. A házban égő világ elárulta, hogy az ablaküveg is törött. A tető javítás után kiáltozott. Úgy látom, Nashnek nemigen megy az üzlet. Gabriel megállította a csődört, és könnyedén leugrott a nyeregből. Nem is látszik üzleties léleknek. Leveleiből ítélve 12

13 dús könyvtára lehet, de irtózik megválni a kézirataitól. Phoebe is megállította a kancát. A lovag és a varázslót is kizárólag azért adja el, mert égető szüksége van pénzre, hogy megvásárolhasson egy kódexet, amelyet sokkal fontosabbnak tart holmi léha középkori románcnál. Mi lehet fontosabb egy léha románcnál? Gabriel szája alig látható mosolyra húzódott. Megragadta Phoebe derekát, és úgy kikapta a hápogó lányt a nyeregből, mint a pelyhet, ám nem állította a talpára, csak tartotta maga előtt, ujjnyira a föld felett. Először érintette meg, először voltak ilyen közel egymáshoz. Phoebe lélegezni sem bírt. Valamilyen okból nyugtalanította Gabriel ereje. Kínosan érezte, mennyire könnyű és parányi a férfi mellett. Nem képzelődött, Wylde csakugyan hatalmasabb, mint emlékezett. Nyolc éve egy kislány ártatlan idealizmusával rajongott nővérének megmentőjéért. Ma hüledezve kellett megállapítania, hogy Gabriel olyan rokonszenvet ébreszt benne, amilyet nők szoktak táplálni férfiak iránt. Még soha, senkivel szemben nem érzett ilyet. Még Neil iránt sem. Bár lehet, hogy csak képzelődik. Túl sok a holdsugár és a feszültség. A családja is folyton azon prézsmitál, hogy miért nem fegyelmezi jobban a fantáziáját. Gabriel leengedte a földre. Phoebe, akit egészen megzavart érzékeinek zűrzavaros forrongása, elfelejtette jó erősen megvetni a jobb lábát, mielőtt ránehezedett volna a balra. Megbicsaklott, a férfi karjába kellett kapaszkodnia, hogy el ne veszítse az egyensúlyát. 13

14 Wylde felvonta a szemöldökét. Csak nem énmiattam ily zaklatott, hölgyem? Szó sincs róla! Elengedte a férfi karját, gyorsan megigazgatta lovaglóruháját, és határozott léptekkel elindult a törött kapu felé. Jól lehetett látni, hogy kissé húzza a lábát. Ő már régesrég oda se figyelt rá,. de az idegenek mindig észrevették. Megrándította a bokáját, amikor letettem? kérdezte ezúttal őszinte aggodalommal Gabriel. Bocsásson meg, asszonyom. Hadd segítsek. Semmi baja a bokámnak tiltakozott türelmetlenül Phoebe. Csak a bal lábam gyöngébb egy kicsit. Egy régi kocsibaleset következménye. Értem mondta Gabriel eltűnődve. Phoebe szerette volna tudni, hogy vajon zavarja e a férfit az ő fogyatékossága. Másokat zavart. Bicegő táncosnőt kevesen kérnek fel keringőzni. Többnyire nem érdekelte az ilyen viselkedés. Megszokta. Most mégis fájt a gondolat, hogy talán Gabriel is olyan férfi, aki nem tűr meg tökéletlenségeket egy nőben. Ha zaklatottnak látszom is egy kicsit szólt durcásan, az csak azért van, mert nem ismerem önt eléggé, uram. Ebben nem lennék olyan biztos mondta csipetnyi derűvel Gabriel. Most lopja el előlem a harmadik kéziratot. Ehhez az kell, hogy nagyon is jól ismerjen. En nem lopkodok öntől, mylord! A lány a kalapkája karimájához emelte a kezét, és leengedett még egy réteg sötét fátylat. Egy réteg talán nem lesz elég, hogy odabent a kunyhóban eltakarja az arcát. 14

15 Vetélytársaknak, nem ellenségeknek tekintem magunkat. Elég csekély a különbség a kettő között. Vigyázzon, asszonyom. Lehet, hogy a mai éjszakával nagyon próbára tette a szerencséjét. Phoebe bekopogtatott. Ne zsémbeljen, Wylde! Bizonyosan önnek is lesz még alkalma győzni ebben a játékban. Azt nem kétlem, és rajta leszek, hogy ezután önnek is nagyobb kihívásokkal kelljen szembenéznie. En beérem az eddigi kihívásokkal is mondta Phoebe. Wylde dal kötözködni olyan volt, mintha nyers húst lóbálna egy tigris előtt. Enyhén szólva, veszélyes vállalkozás. De ébren kell tartania a férfi érdeklődését, mert ha nem, a végén egyszerűen eltűnik az éjszakában. Elkeserítő, hogy miért ilyen kevés a kóbor lovag! Nagyon gyér a választék. De csak azért, mert mindig maga győzött. Hát ezen változtatni kell. 15

16 2. fejezet A tanya ajtaja megnyílt. Koszlott főkötőt és kötényt viselő, tömzsi, középkorú házvezetőnő sandított ki rajta. Kik magok? kérdezte gyanakodva. Legyen szíves közölni a gazdájával, hogy az a személy van itt, akinek Mr. Nash nemrég adott el egy középkori kéziratot mondta Phoebe, és bekukucskált az asszonyság mellett a folyosóra. Padlótól plafonig érő könyvespolcok szegélyezték, minden polc pukkadásig bőrkötésű fóliánsokkal. A padlón is oszlopokban álltak a könyvek. Megin eladott eggyet? A házvezetőnő látható elégedettséggel bólintott. Emmán jó. Ugyis megin elmaradt a fizetísemmel. Egész csomó pízemmel tartozik. Hát majd rajta leszek, hogy most előbb nekem adja meg, és csak aztán a bótosoknak. Múlt hónapba se kaptam egyebet a kerek semminél. Nash a gyűjteményét adogatja el, hogy ki tudja fizetni a számlákat? kérdezte Gabriel, miközben hosszú léptekkel követte Phoebét a szűk folyosón. Egannek vígre sikerült rábeszilnie. De Mr. Nashnek mintha a fogát húzták vóna. A házvezetőnő sóhajtott, és becsukta az ajtót. Az úr nem bír megválni a rígi könyveitűl. Azok a mindenei. Ki az az Egan? érdeklődött Phoebe. Az uraság fia. Hébe korba beníz hozzánk, hála légyen az Úrnak, különben juthatnánk ebek harmincaggyára. Előrement a folyosón. Nem is tudom, mi lenne itt, ha Egan nem beszílné rá az 16

17 uraságot, hogy váljík meg egy két piszkos ócska könyvtűl. Asziszem, íhen is halhatnánk. Phoebe alattomban rásandított Gabrielre, aki a könyvekkel tömött folyosót mustrálgatta. Levette a kalapját; haja a pislákoló gyertyafénynél olyan feketének látszott, akár az éjszaka, csupán a halántékán csillogott némi ezüst. Persze, hiszen már harmincnégy éves. Bár furamód csak még vonzóbb lett az ezüsttől. Nyolc évvel ezelőtt öregnek tűnt Phoebe szemében, most azonban épp megfelelőnek látszott a kora. A lánynak szorosabban kellett markolnia bíborlila lovaglóruhája uszályát, amikor megkerült egy könyvtornyot. Irgalmas ég, ez már tényleg kezd veszedelmessé fajulni! Ez az érzelmi zűrzavar most az utolsó, amire szüksége van! Vigyázni kell, hogy tiszta maradjon a feje, és nem szabad elfelejtenie, hogy Gabrielnek semmi oka gyengéd érzelmeket táplálni az ő családja iránt! A férfi a legközelebbi polcnál a rendetlenül begyömöszölt könyvek gerincét olvasgatta, és eközben az arcélét fordította a lány felé. Phoebe megbámulta energikus állát és gőgös járomcsontját. Még mindig olyan profilja volt, mint egy ragadozó madárnak. Gabriel, mintha csak a gondolataiban olvasott volna, hirtelen feléje fordult és ránézett.. Valósággal beledöfte ragadozó, zöld tekintetét. A lány egy idegtépő pillanatig úgy érezte, Wylde átlát a 17

18 sűrű fátyolon. Már el is felejtette Gabriel szemét. Annak idején, amikor épp kilépett a csitrikorból, föl mérte ennek a sűrű zöld pillantásnak az erejét. Persze, alig néhányszor volt alkalma látni, kizárólag akkor, amikor Gabriel a többi uraccsal megjelent az apja házában, hogy udvaroljon Phoebe nővérének, a bűbájos Meredithnek. Phoebét az egész társaságból egyedül Gabriel érdekelte. Az első perctől kíváncsi volt rá. Falta a regényeket és költeményeket, amelyeket a férfi hordott oda a testvérének. Gabriel nem virágokkal, hanem Arthur kori legendákkal udvarolt Meredithnek. Imádottját nem érdekelték a régi lovagregék, de annál lelkesebben habzsolta őket Phoebe. Valahányszor Gabriel tiszteletét tette náluk, Phoebe szerét ejtette, hogy titokban megleshesse a lépcső tetejéről. Artatlanságában úgy gondolta, hogy a férfi elbűvölően romantikus pillantásokkal bámulja Mereditht. Csak most látta, hogy a romantikus túlságosan puha és léha jelző Gabriel villogó szemére. Nem csoda, ha Meredith megrémült tőle. Nővére, minden metsző intelligenciája ellenére, kezes és szelíd kis teremtés volt akkoriban. Amióta fejest ugrott ebbe az esztelen kalandba, Phoebe most először döbbent rá, mi re vállalkozott. Wylde igazat mondott, ő nem az a fajta ember, akivel okos nő játszadozhat. Talán mégsem lesz ehető, amit kifőzött. Néma hálaimát rebegett, hogy még mindig biztonságban rejtőzhet a fátyol mögött. 18

19 Valami baj van? érdeklődött szelíden Gabriel, és végigjártatta tekintetét a harsogó, bíborlila lovaglóruhán. Mintha mulatott volna. Nem, semmi. Phoebe fölszegte az állát, elfordult, és követte a házvezetőnőt. Mit számít, ha a ruhája árnyalata kissé feltűnő? Tisztában volt vele, hogy ízlése nem tarthat számot általános elismerésre. Anyja és nővére folyton nehezményezték, hogy Phoebe túlságosan szereti a tüzes színeket. A házvezetőnő bevezette őket egy szobácskába, ahol még több volt a könyv, mint a folyosón. A falon minden tenyérnyi helyet elfoglaltak a polcok, és mindegyikről majd lefolytak a könyvek. A földön derékig érő könyvrakások formáltak szeszélyes arabeszkeket. A kandalló két oldalán egy egy felcsapott tetejű láda, pukkadásig tömve könyvekkel és papírral. Túl szűk térdnadrágot és kifakult gesztenyebarna kabátot viselő, testes ember ült egy könyvektől roskadozó asztalnál, és egy ódon fóliáns fölé görnyedt. Mi az, Mrs. Stiles? kérdezte, de föl sem nézett. Megmondtam, hogy ne zavarogjék, amíg be nem fejeztem ennek a szövegnek a fordítását! A dáma gyütt a kéziratír, uram. A házvezetőnőt láthatólag nem zavarta gazdája pokróc modora. Hozta egy baráttyát is. Csinájjak teát? Hogy? Ketten vannak? Nash ledobta a tollát, fölemelkedett, és öklelő pillantást küldött látogatói felé ezüstkeretes pápaszeme mögül. Jó estét, Mr. Nash köszönt udvariasan a lány, és előrelépett. Nash szúrós szeme egy pillanatra 19

20 megállapodott Phoebe bal lábán, de tartózkodott megjegyzést tenni a bicegésére, majd Gabrielre pillantott, és pirospozsgás arcát még jobban elöntötte a vér. Nohát, nohát! Én csak egy kéziratot akarok eladni ma éccaka! Hogyhogy ketten jöttek? Ne aggodalmaskodjék emiatt, Mr. Nash! csitította Phoebe. Ez az úriember kizárólag azért kísért el, mert nem volt kedvem egy szál magamban idelátogatni ilyen kései órán. Mér nem? Nash bőszen méregette Gabrielt. Ezen a fertályon nem eshet baja. Erre itt Sussexben sose történik semmi. Nos, én nem vagyok olyan tájékozott a helyi viszonyokban, mint ön susogta Phoebe. Ha elfelejtette volna, londoni vagyok. Es a tea? kotyogott közbe Mrs. Stiles. Felejtse mán el azt az átkozott teát! mordult rá Nash. Nem maradnak soká. Táguljék innen, Mrs. Stíles! Dolgom van! Igenis, uraság. Mrs. Stiles eltűnt. Gabriel töprengve végighordozta tekintetét a rendetlenszobán. Gratulálok hatalmas könyvtárához, Nash. Köszönöm, uram. Nash szeme fölragyogott a büszkeségtől. Nagyon örülök az elismerésének. Véletlenül nincs a birtokában Malory Morte d'arthur jének egy különleges példánya? Mék példánya? gyanakodott Nash es kiadás. Elég rossz állapotban. Piros 20

21 kordovánkötés. Az előzéklapon ajánlás, amely úgy kezdődik: Fiamnak. Nash a homlokát ráncolta. Nem. Az enyim korábbi kiadás, és kifogástalan állapotú. Úgy? Hát akkor talán térjünk a tárgyra. Természetesen. Nash kihúzta a fiókot. Gondolom, elébb látni akarják, mit visznek el? Ha nincs ellene kifogása. Phoebe gyors pillantást vetett Gabrielre. A férfi éppen fölemelt egy vaskos kötetet az egyik közeli asztalról, de nyomban le is tette, mert Nash kivett a fiókból egy ládikát. Fölcsapta a tetejét, és áhítatos mozdulattal kiemelt belőle egy könyvet. Az aranymetszés megcsillant a gyertyafényben. Gabriel szemében zöld tűz lobbant. Phoebe minden nyugtalansága ellenére csaknem elnevette magát. Pontosan tudta, mit érez a férfi. Őt is ugyanez az izgalom bizsergette, amikor Nash odatette a vastag bőrbe kötött könyvet az asztalra, és óvatosan kinyitotta. Ó, egek pihegte. Minden szorongása elröppent a pompás kézirat láttán. Közelebb lépett, hogy jobban lássa a lap felső részén a négy miniatúrát. Cirkalmas borostyánlevél fonat keretezte az ódon ábrákat, amelyek még távolról is úgy ragyogtak, mint a ritka ékkövek. Hát ebbion egy szépség büszkélkedett Nash. Egy éve szereztem egy londoni könyvkufártól. Ő meg valami franciátúl vette, aki a forradalom elől menekült Angliába. Elönt az epe, ha csak rágondolok, micsoda 21

22 gyújtemények mehettek pocsékba vagy pusztultak el a Kontinensen az utóbbi években! Igen mondta halkan Gabriel, a háború nem tesz jót a könyveknek. Semminek sem. Odament az asztalhoz, és elmerülten bámulta a díszes iniciálékat. Ördög és pokol! Ezt a gyönyörűséget! Csodálatos! legeltette a szemét a káprázatos miniatúrákon Phobe. Egyszerűen elbűvölő! Megnézhetném közelebbről? pillantott a házigazdára. Nash tétovázott, aztán fanyalogva vállat vont. Kifizette, a magáé. Tegye, ami tetszik. Köszönöm. Phobe a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy tiszta, csipkés kendőt. Gabriel ott tornyosult a háta mögött. A lányt mulattatta a férfiban lappangó, fegyelmezett mohóság, hiszen annyira hasonlított az ő mostani érzéseire. Úgy lapozott, hogy a zsebkendővel fogta meg a pergamenoldalakat. A lovag és a varázsló dúsan illusztrált kézirat volt. Nyilván egy gazdag középkori főnemes rendelhette, aki ugyanúgy méltányolta a miniátor művészetét, mint a mesét, amelyet az írnok rótt a pergamenre. Phobe időnként megállt, és beleolvasott az ófrancia nyelvű, gyönyörű kézírásba. Az utolsó laphoz érve egy percig összpontosított, majd fordítani kezdte a záró sorokat: Itt ér véget A lovag és a varázsló meséje olvasta fennhangon. Én, Blois i Fülöp, csak az igazat mondhattam. Ezt a könyvet úrnőmnek írtam, ezért ez csupáncsak az övé. Szálljon átok arra, aki elveszi ezt a 22

23 könyvet. Támadják meg útonállók és gyilkosok, jusson bitóra, és égjen örökké a pokol tüzén. Hát ez elég alapos ismerte el Gabriel. Nincs párja egy ilyen jó kis régimódi átoknak, hogy az ember kétszer is meggondolja, mielőtt könyvlopásra adja a fejét. Aligha kárhoztathatjuk az írnokokat, ha minden módon igyekeztek megakadályozni, hogy valaki ellopja ezeket a nagyszerű műalkotásokat. Phoebe óvatosan becsukta a kötetet, fölnézett Mr. Nashre, és elmosolyodott. Nagyon elégedett vagyok a vásárlásommal, uram. Ez csak egy kerekasztali románc dünnyögte Nash, holmi szamár mese, amelyet valami elkényeztetett udvarhölgynek írtak. Egyáltalán nem olyan jelentős, mint a Historia Scholastica, amit ugyanakkor vásároltam. De ugye helyes? Lélegzetelállítóan gyönyörű! Phoebe óvatosan visszahelyezte a kéziratot a dobozba. Roppantul fogok vigyázni rá, Mr. Nash. Hát akkor vigyék és menjenek. Nash eltépte pillantását a kéziratot rejtő ládikáról. Még dógom van ma éccaka. Ertem. A lány fölemelte a súlyos dobozt. Majd én viszem ajánlkozott Gabriel. Elég nehézkes cipelni, nem gondolja? Köszönöm, de elboldogulok. Akkor is boldogan hordozom ön helyett mosolygott rejtelmesen a férfi. Ha elfelejtette volna, ma éjszakára igénybe vette fegyvernöki szolgálataimat. Megyünk? 23

24 Egen, engen, menjenek csak morogta Nash. Visszaült az asztalhoz, és fölemelte a tollát. Mrs. Stiles majd kikíséri magokat. Phobe kénytelen volt átfurakodni Gabriel mellett, hogy kijusson a zsúfolt folyosóra. Nem tetszett neki Wylde ingerkedő pillantása. Mrs. Stiles az ajtónál várakozott. Na, eggyel kevesebb porolnivaló sanditott rá a ládikóra Gabriel kezében. Bár az uraság biztos tízet veszen helyette. Még szerencsém, ha megkapom ebbe a hónapba a pízemet. Hát sok szerencsét, Mrs. Stiles búcsúzott Gabriel. Karon fogta Phobét, és kivezette az éjszakába. Ha fent vagyok a nyeregben, már el tudom vinni a kéziratot sietett közölni a lány. Nem bízik bennem, hogy megőrzöm az ön számára? Ez nem bizalom kérdése. Nem tűri, hogy még ennél is jobban fölzaklassa ez az ember! Végül is tudom, hogy ön úriember. Ha maga mondja. Gabriel letette a ládikát egy kőre, derékon kapta Phobét, és fellódította a nyeregbe, de még nem engedte el. Ön azt a látszatot kelti, hogy sokat tud rólam. Tudok is. Phobe akkor eszmélt rá, hogy a férfi vállába kapaszkodik. Gyorsan visszarántotta kezét, és megmarkolta a gyeplőt. Egész pontosan mennyit, asszonyom? Gabriel levette a kezét a lány derekáról, könnyedén föllendült csődöre nyergébe, majd köpenye súlyos redői alá rejtette a ládikót. 24

25 Hát eljött a beszéd ideje. Phoebe gondosan megválogatott minden szót. Kicsalogatta fészkéből a magányos lovagot, de még nem érte el a célját. Annyira föl akarta ajzani Gabriel kíváncsiságát, hogy magától is vállalkozzék a kalandra, anélkül, hogy neki föl kelljen fednie magát. Tudom, hogy csak nemrég tért vissza Angliába, hosszas külföldi tartózkodás után kezdte óvatosan. Hosszas külföldi tartózkodás után ismételte Gabriel. így is lehet mondani. Nyolc istenverte hosszú évig nem jártam itthon. Mit tud még? Phoebének nem tetszett a férfi hangjának megváltozott csengése. Nos, hallottam, hogy elég váratlanul örökölte meg a címet. Nagyon váratlanul. Ha a nagybátyám és a fiai tavaly nem vesznek bele a tengerbe, sosem lett volna belőlem gróf. Van még valami, Fátyolos Hölgyem? Tudom, hogy fölöttébb érdekli a lovagkor és a legendák. Mint az látni való. És még? Phoebe összeszedte a bátorságát. Itt hathatósabb ütegeket kell bevetni. Tudom azt, aminek tudásáért a nagyvilági társaság zöme akár ölni is képes lenne. Tudom, hogy ön a Lovagi szolgálat névtelen szerzője. Az ütés ült. Gabriel dühét szinte tapintani lehetett. Szeme veszélyesen összeszűkült. Ördög és pokol! Hát maga nem vesztegette az idejét! 25

26 Hogy szimatolta ki? Ó, vannak forrásaim mondta Phoebe könnyednek szánt hangon. A teljes igazságot aligha árulhatja el. Még a tulajdon családja sem ismeri legmélyebb, legsötétebb titkát! Gabriel hirtelen lefékezte a csődörét, és elkapta Phoebe csuklóját. Azt kérdeztem, hogy szimatolta ki! Várom a választ, asszonyom! Phoebe megremegett. Hát olyan nagy baj? susogta. Mindenki azon töri a fejét, ki írta az idény legnépszerűbb regényét. A kiadóm árulta el? A mindenségit, asszonyom, lefizette Laceyt? Nem, esküszöm, hogy nem! Azt mégse mondhatja meg, hogy ő az a titokzatos támogató, aki tavaly megmentette Josiah Lacey csőd felé tántorgó nyomdáját és kiadóját. Erre költötte minden pénzét, amit jókora havi apanázsából meg tudott spórolni, és még néhány drága könyvét is eladta más gyűjtőknek. Ezt senki sem tudta, és Phoebe nem is szerette volna, ha tudomást szereznének róla. A családja nyomban el is ájulna! A Laceyvel kötött egyezség nagy vonalakban kitűnően bevált. Phoebe kiválogatta a kéziratokat, Lacey kinyomtatta őket. Egy fiatal ügyvéd és néhány alkalmazott segítségével felvirágoztatták a Lacey Könyvesházat. A Lovagi szolgálat volt az első nagy sikerük, amelyet Phoebe tüstént nyomdába adott, amint elolvasta a kéziratát. Nyilván megkente Lacey markát! háborgott Gabriel. Azt hittem, több esze van az iszákos vén 26

27 bolondnak! Hogy éppen ő gázoljon a lábamra! De csak nem olyan ütődött, hogy kockáztassa a hasznot, amelyet a következő könyvemről akar lefölözni! Phoebe a csuklóját markoló bőrkesztyűs ujjakat bámulta. Lehet, hogy borzasztóan melléfogott? Gabriel egyáltalán nem úgy viselkedik, mint egy klasszikus lovag. Nem az ő hibája volt! Nem szabad kárhoztatnia Mr. Laceyt! Honnan jött rá, hogy én írtam a Lovagi szolgálatot? Phoebe valami hihető magyarázat után kapkodott. Ha nagyon akarja tudni, az ügyvédem nyomozta ki. Hiába próbálta kiszabadítani a kezét. Igen értelmes ember. Ami véletlenül igaz is. Mr. Peak igen értelmes, igen készséges ifjú volt, aki igen szeretett volna érvényesülni. Oly igen, hogy hajlandó volt még üzleti kapcsolatot is létesíteni Clarington gróf legkisebb gyermekével, anélkül, hogy az atyát tájékoztatta volna erről a tényről. A jogtanácsosa! Gabriel mondott egy cifrát, és elengedte a lány kezét. Belefáradtam játszadozásaiba, asszonyom! Már mondtam, hogy nincs türelmem a hamissághoz és a hitegetéshez! Kicsoda maga? Phoebe megnyalta a száját. Azt nem mondhatom meg, uram. Még nem. Túl korai lenne, különben is, ha tervem nem válik be, márpedig hajlok rá, hogy ezt higgyem, akkor nem szeretném még ennél is jobban kockáztatni a jó híremet. Bizonyosan megérti. Miféle terve? Hallgassam meg, amit kifőzött, és 27

28 ugorjak fejest, anélkül hogy tudnám kicsoda maga? Hát miféle agyalágyultnak tart engem? Egyáltalán nem tartom önt agyalágyultnak, csak rendkívül nehéz természetűnek a vágta rá Phoebe. Ezzel együtt jobb szeretném, ha kilétem titok maradna, amíg meg nem ígéri, hogy segít. Amint esküt tett nekem, én is megbízhatok önben. Nyilván méltányolja vágyamat a titoktartásra. Mi a kénköves gyehenna ez az egész? Gabriel hallhatóan a türelme határán járt. Miféle zöldséget főzött ki? Phoebe vett egy mély lélegzetet, és fejest ugrott. Én egy komoly és fontos kalandban járok, uram. Újabb kézirat után? gúnyolódott a férfi. Nem, nem kézirat után. Az igazság után. Lordságod előéletét ismerve okom van feltételezni, hogy ön nagy segítségemre lehet. Igazság? Mennyei atyám, mi ez a badarság? Azt hittem, érthetően közöltem, hogy nincs kedvem játszani. Ez nem játék! tiltakozott kétségbeesetten Phoebe.. En egy gyilkost próbálok megtalálni! Gyilkost? Gabriel döbbenten elnémult egy pillanatra. Az árgyélusát, itt állok az éjszaka közepén egy futóbolonddal! En nem vagyok futóbolond! Kérem, hallgasson már meg! Ennyit kérek csupán. Két hónapja próbálom felhívni magamra a figyelmét. Most, hogy végre méltóztatott kibújni a barlangjából, legalább meghallgathatna! En nem lakom barlangban! Mintha megsértődött 28

29 volna. De akár ott is lakhatna! Amennyire sikerült megtudnom, úgy elássa magát a birtokán, mint egy troglodita. Senkit sem hajlandó fogadni, és nem jár társaságba. Ez túlzás morogta Wylde. Fogadom azt, akit tetszik, történetesen szeretem, ha nem zavarnak, viszont nem szeretem a társaságot. Egyébként nem értem, miért kellene önnek magyarázgatnom a szokásaimat. Kérem, uram, szükségem van a segítségére, hogy igazságot szolgáltathassak valakinek, aki valamikor nagyon közel állt hozzám. Mennyire közel? Nos nyeldekelt a lány, hogy precíz legyek, valaha szeretett volna nőül venni engem. Családom azonban ellenezte a frigyet, mert ő vagyontalan volt. Gyakori eset mondta sötéten Gabriel. Tudom. A barátom elment vagyont szerezni a déltengerekre, hogy visszatérvén újólag esedezhessen kezemért. Csakhogy sosem jött vissza, mert egy kalóz meggyilkolta. Jézusom, csak nem azt akarja, hogy segítsek kinyomozni egy átkozott kalózt? Hát hadd mondjak valamit. Lehetetlen vállalkozás. Az utóbbi nyolc évet jobbára a déltengereken töltöttem, és biztosíthatom, arrafelé több a lator, mint a hal. Maga ezt nem érti! Okom van azt hinni, hogy a gyilkos hazatért Angliába. Uram, irgalmazz! Es miből vonta le ezt a következtetést? 29

30 Mielőtt barátom elindult volna szerencsét próbálni, nekiadtam emlékül egyik kedvenc kéziratomat. Tudom, hogy sohasem tette volna pénzzé, és önként nem vált volna meg tőle. Ez volt az egyetlen, ami rám emlékeztette. Egy kéziratot? A Torony hölgyének egyik szép példányát. Ismeri? A rézangyalát! Téhát ismeri! villanyozódott föl a lány. Tudom, hogy létezik néhány példány. Az öné francia volt, angol vagy olasz? Francia. Gyönyörű miniatúrákkal. Még szebb, mint A lovag és a varázsló. Nos, myrd, hallottam rebesgetni, hogy a könyv ismét feltűnt Angliában. Hihetőleg valakinek a magánkönyvtárában található. Hol hallotta? kérdezte szúrós pillantással Gabriel. Egy könyvárustól a Bond Streeten, aki az egyik törzsvásárlójától hallotta, aki viszont egy yorkshire i csudabogár gyűjtőtől hallotta. Miért gondolja, hogy a maga kéziratáról van szó? A könyvkereskedő elmondta, hogy ez a francia változat, és hogy a kolofon szerint az írnok neve Anjou Vilmos. Márpedig az én példányomat ő másolta. Uram, meg kell találnom azt a kéziratot. Úgy véli, hogy ha megtalálja a könyvet, megtalálja azt is, aki megölte a kedvesét? kérdezte gyengéden Gabriel. Igen. Phoebe arca lángvörösre gyúlt, amikor azt hallotta, hogy Neilt a kedvesének mondják. De most nem magyarázhatja 30

31 el, hogy Neil nem a kedvese volt, hanem az ő erényes Lancelotja, aki tiszta és fennkölt szerelemmel imádta őt. Mindig megtartotta a lovagias távolságot, és nem akart mást, mint igaz régi erkölcs szerint szolgálni hölgyét. Ő sohasem érzett iránta egyebet meleg rokonszenvnél. Többek között ezért is furdalta a lelkiismeret Neil halála miatt. Ha igazán szerette volna, dacol a családjával, és nőül megy hozzá. De nem szerette, márpedig Phoebe a gondolatát sem bírta elviselni egy olyan házasságnak, amelyet nem igaz szerelemből kötnek. Hogy hívták azt az embert, aki ilyen drága volt önnek? Neil Baxter. Gabriel mozdulatlanná merevedett. A kézirat talán csak véletlenül került a mostani tulajdonosához szólalt meg végül fagyos hangon. Talán nem is sejti, milyen sorsra jutott a maga kedvese. Nem, ezt nem hiszem el! Phoebe energikusan megrázta a fejét. Nézze, Neil párszor írt nekem, miután elhagyta Angliát. Egyik levelében említett egy kalózt, aki a szigetek között portyázott. Méghozzá nem valami közönséges gazfickó volt, hanem angol úriember, aki felcsapott kalóznak, és valóságos átka lett a déltengereknek. Nem ő az első a műfajban mondta szárazon Gabriel. Mylord, én meg vagyok győződve róla, hogy egy ilyen zsivány elragadta volna A torony hölgyét, miután megölte Neilt. Most pedig, hogy a pletykák szerint a könyv visszakerült Angliába, ön feltételezi, hogy az úri kalóz 31

32 is hazatért? Szerintem nagyon is lehetséges. Valószínűleg tömérdek rablott kincset hozott magával, amely megnyitotta előtte az utat a társaság előtt. Lehet, hogy a legfelsőbb körökhöz tartozik. Csak gondolja el, uram! Ki hinné, hogy kalózkodott? Azt feltételeznék, hogy ő mint oly sokan, a déltengereken szerzett vagyont, és most hazatért. Lélegzetelállító a fantáziája, asszonyom. Phoebe a fogát csikorgatta. Az öné viszont határozottan gyér, uram. Az én feltételezésem nagyon is hihető. Es ha, mint ön sejtetni engedte, a könyv jelenlegi tulajdonosa nem is a kalóz, akkor is tudhatja, ki ez a tengeri rabló. Meg kell találnom. Valami nagy testű lény törtetett ropogva az út menti aljnövényzetben. Phoebének elakadt a szava. Mi a fene? Gabriel megállította a csődörét. Ebben a pillanatban egy lovas rúgtatott ki a fák közül az útra. Pízt vagy íletet! bömbölte az álarcos jövevény. Fekete köpenye lobogott, pisztolyán megcsillant a holdfény. A teremtésit! mondta fáradtan Gabriel. Tudtam én, hogy inkább aludnom kellett volna ma éjszaka. 32

33 3. fejezet Nyomban látta, hogy a Fátyolos Hölgy először fel se fogta, mi történik, de aztán nyilván észrevette az útonálló kezében a pisztolyt. De mi a patvart óhajt ön, uram? kérdezte a Fátyolos Hölgy olyan hangon, mintha egy ostoba cseléddel tárgyalna. Gabriel majdnem elvigyorodott. A dámának van annyi kurázsija, amennyi bőven elég lenne egy tisztességes kóbor lovagnak. Pízt vagy ííetet! Az útonálló ide oda lengette a pisztolyát Gabriel és társnője között. De üstöllést! Különben lepuffantom magokat, oszt annyi! Nálam csak némi apró van közölte a Fátyolos Hölgy. Ékszert pedig nem viselek. Viszem, ami van. A zsivány Gabrielt méregette a maszk mögül. Magánál biztos van pisztoly. Vegye csak le a malaclopóját, és dobja ide a fődre. Ahogy óhajtja. Gabriel vállat vont, és elkezdte kikapcsolni a kabátot. A Fátyolos Hölgy megrémült. De le ne vegye már, mylord! Halálra fog fázni! Kérem, uram fordult az útonállóhoz, könyörögve kérem, ne kényszerítse barátomat, hogy levesse a felöltőjét! Igen gyönge a melle. Orvosa a lelkére kötötte, hogy sehová se menjen kabát nélkül! Majd akkor lesz csak gyenge a mejje, ha beléeresztek egy golyót vicsorgott a rabló. No, csak gyorsan! Várjon! Nem szabad levetnie a kabátját, uram! 33

34 mondta kétségbeesetten a hölgy. De már késő volt. Gabriel ledobta a felöltőjét, és ott maradt, hóna alatt a kézirat dobozával. Nini, mija? A rabló közelebb terelte hátasát Gabriel csődöréhez. Hát ez érdekes. Ez csak egy ócska doboz mondta elutasítóan a hölgy. Értéktelen. Nem igaz, uram? Csakugyan egy ócska doboz helyeselt Gabriel. Viszem. A zsivány kinyújtotta a kezét. Ide vele! Ne merészelje odaadni, Gabriel! csattant fel a hölgy. Hallja? Hallom. Gabriel vigyázva előrenyújtotta a ládikát, és még némi aprópénzt is dobott a tetejére. A Fátyolos Hölgy felháborodottan fordult szembe a zsivánnyal. Hozzá ne nyúljon! Követelem, hogy azonnal adja vissza! Az a doboz az enyém! Állítsa meg, Gabriel! Sosem bocsátom meg magának, ha engedi, hogy elmenjen! Na, maga szegíny, magának oszt kijut a nyelveleves mondta részvéttel az útonálló Gabrielnek. Meg lehet szokni válaszolta Gabriel. Ha maga mongya. Hát nagyon is köszönöm, és jó estét magoknak. Örültem a szerencsének. Az álarcos megfordította a lovát, keményen belevágta sarkát az állat oldalába, és elnyargalt. A Fátyolos Hölgy nézett utána, amíg el nem tűnt, aztán Gabrielnek szentelte a figyelmét. Hát ezt nem hiszem, uram! tajtékzott. Hogy adhatta oda a kéziratomat anélkül, hogy kísérletet tett volna a védelmére? 34

35 Gabriel leugrott a nyeregből a felöltőjéért, és közben jelentőségteljes pillantást vetett a hölgyre. Jobban szeretné, ha inkább keresztüllövettem volna egyébként is gyönge mellemet? Természetesen nem! De akkor is el kellett volna bánnia vele! Ön úriember, értenie kell a pisztolyokhoz meg az ilyesmikhez, ez pedig csak egy bugris lator volt! Bugris latrok éppoly könnyen meg tudják húzni a ravaszt, mint bármely úriember, aki a Mantonsban gyakorol. Gabriel fellódult a nyeregbe, és megmarkolta a gyeplőt. De hogy hagyhatta, hogy ez az alak csak úgy elvigye a dobozt? Én védelem gyanánt hoztam ide önt! Oltalmaznia kellett volna engem ma éjszaka! Úgy látom, megtettem a kötelességemet. Ön ép és egészéges. De az a fráter elragadta a kéziratomat! Pontosan. Az ön kéziratát, nem az enyémet. Gabriel előrenoszogatta lovát az ösvényen. Rég megtanultam, hogy ne kockáztassam a nyakam olyasmiért, ami nem az enyém. Nincs rajta haszon. Hogy merészel, uram? Ön bizonyosan nem az az ember, akinek hittem. Miért, kinek hitt? szólt vissza Gabriel. A hölgy a csődör után ugratta a kancáját. Azt hittem, hogy az az ember, aki megírta a Lovagi szolgálatot, legalább olyan nemes és vitéz, mint könyvének hőse! rikoltotta. Akkor maga bolond. A lovagiasság regénybe való. Bevallom, nagyon kelendő, de a földi életben 35

36 haszontalan. Roppantul csalódtam önben, uram! Úgy látszik, minden, amit önről hittem, nem volt egyéb illúziónál. Ön tönkretett mindent. Mindent! Hát mit várt tőlem, Fátyolos Hölgyem? sandított rá Gabriel. Azt, hogy harcolni fog. Azt, hogy megóvja a kéziratot. Nem vártam, hogy ilyen könnyen feladja. Hogy lehet ennyire gyáva? Mennyire szeretné visszakapni azt a kéziratot, asszonyom? Borzasztóan! Rengeteg pénzt fizettem érte, bár pillanatnyilag az izgat a legkevésbé. Nekem egy igazi kóbor lovagra van szükségem. Nagyon helyes, akkor visszaszerzem önnek a kéziratot. Es amikor átadom, akkor majd megmondom, hogy vállalkozom e a kalandra, amelyre el akar küldeni. Hogyan? A hölgy teljesen elhűlt. Azt akarja mondani, hogy mégis segít megtalálni a kalózt, aki elbitorolta az én kéziratomat? Majd fontolóra veszem a dolgot. De arra máris figyelmeztetem, Fátyolos Hölgyem, hogy ha vállalkozom a szolgálatra, és sikerrel járok, akkor várom jutalmamat. Mint már céloztam rá, egyébként is önnek akartam adni a könyvet, amelyet épp most nyújtott át az útonállónak. Emléknek szántam. Feltéve, ha sikert aratunk. Attól tartok, ennél magasabb jutalomra tartok igényt, 36

37 asszonyom. Azt várja, hogy fizessek önnek, amiért segít átadni az igazságszolgáltatásnak egy go nosztevőt? hüledezett a hölgy. Miért ne? Ha már kalandra küldi a lovagját, úgy van rendjén, hogy megjutalmazza érte. Szégyellhetné magát! ripakodott rá a Fátyolos Hölgy. Ez tisztesség és becsület dolga! Nem valami elveszett kincs vagy ékszeres kazetta felkutatásához kérem a segítségét! A tisztességet és becsületet ugyanúgy lehet adni venni, mint az ékkövet és az aranyat. Nem értem, miért ne kaphatnám meg az árát. Ön nagyon cinikus, uram! Nagyon gyakorlatias vagyok, asszonyom. Azt látom. Hát jó. Ha inkább akar közönséges kufárként, mint gáláns lovagként viselkedni, ám legyen. Büszkén fölszegte az állát. Mi az ára szolgálatainak? Mivel még nem tudom, mennyi nyűglődésembe kerül ez a kaland, nem mondhatok előre árat. Meg kell várnom, amíg teljesítem a feladatot. Nem mond előre árat? Nevetséges! És ha nem tudom megfizetni, amit kér? Sose féljen. Meg fogja tudni fizetni. Már csak az a kérdés, lesz e önben elég virtus a fi zetéshez. Megbízhatok a szavában, asszonyom, vagy folytatja tovább kisded játékait? Hogy merészeli kétségbe vonni a becsületemet, Wylde? háborodott föl a Fátyolos Hölgy. Ön bezzeg habozás nélkül kétségbe vonta az 37

38 enyémet. Mi több, alig néhány perce gyávának nevezett. Az más! Valóban? A férfiak csekélyebb sértésért is legyilkolják egymást. Ám én hajlandó vagyok fátylat borítani a múltra. Igazán lekötelez! Ugy hát megegyeztünk, Fátyolos Hölgyem? Igen vágta rá azonnal a nő. Ám először vissza kell szereznie A lovag és a varázsló kéziratát, és erősen kétlem, hogy képes lenne rá. Méltányolom, hogy ennyire megbízik lovagi vitézségemben! Az az útonálló azóta mérföldekre jár a kéziratommal. Hirtelen elhallgatott. Irgalmas ég, csak most jut eszembe! Micsoda? Emlékszik az átokra a könyv végén? Mi van vele? Ha jól emlékszem, úgy kezdődik, hogy támadják meg útonállók és gyilkosok, aki elveszi a könyvet. Bennünket pedig megtámadott egy útonálló, mylord. Aki, hála diplomatikus fellépésemnek, nem változott át gyilkossá. Ugy érti, hála a tutyimutyiságának morogta a Fátyolos Hölgy. Ahogy parancsolja, asszonyom. De addig is meg kell pecsételnünk szerződésünket. Gabriel megállította csődörét, és kinyújtotta a kezét. A Fátyolos Hölgy egy darabig tétovázott, majd vonakodva kinyújtotta kesztyűs kacsóját. Valóban fontolóra veszi a kérésemet? 38

39 Legyen nyugodt, úgyszólván semmi másra nem fogok gondolni a viszontlátásig. Köszönöm, mylord szólt kimérten a nő. Nem tudja, mily sokat jelent ez nekem. Talán szemléltetnie kellene háláját javasolta Gabriel, és megmarkolta a Fátyolos Hölgy ujjait, ám ahelyett, hogy hagyományosan kezet rázott volna vele, közelebb húzta magához, és mielőtt a nő tiltakozhatott volna, hátravetette a kalapra tűzött fátylat. A hölgy arca bársonyos elefántcsontszínnek tűnt az ezüst holdsugárban. Pikáns orrocskája volt, finom járomcsontja és nagy, riadt szeme. Apró volt, karcsú, és pezsgett benne a nőies energia. Meghökkenését már éppen kezdte volna felváltani a harag, amikor Gabriel odahajolt hozzá, és megcsókolta. A nő szája megremegett. Egész testében borzongott a félelemtől. Ez meglepte Gabrielt. Végül is a Fátyolos Hölgy nem gyermek, ráadásul egyike Neil Baxter számos szívszerelmeinek. Baxter pedig mestere a csábításnak. Még Honora Ralstont, az ő eljegyzett aráját is befonta a hazugságaival és hízelgéseivel. Akárki légyen is, a titokzatos Fátyolos Hölgy az első pillanatban elárulta magáról, hogy nem az a kitanult kacér, akinek Wylde az első pillanattól tartotta. Igaz, addig hergelte őt, amíg kiprovokálta a csókot, de meg is szeppent tőle. Hirtelen tudni szerette volna, hogy át tudná e változtatni ezt a rémüldözést vágyakozássá. Végighúzta nyelvét a Fátyolos Hölgy alsó ajkán, sürgetve, hogy nyissa meg előtte az ajkát. A nőies riadozást abban a 39

40 percben elsöpörte a vágy. A Fátyolos Hölgy édesen, puhán, vérforralóan felnyögött. Szabad keze felkúszott Gabriel vállára, és belemarkolt a vastag gyapjúszövetbe. A férfi gerjedelmét még inkább felcsigázta a Fátyolos Hölgyben ébredező szenvedély. Nagyon régen volt, amikor utoljára ismert asszonyt. Szorosabban magához ölelte a nőt. Uram...? kérdezte báván a Fátyolos Hölgy. Hideg az éjszaka súgta rekedten Gabriel, de ígérem, amint ott a pagonyban lefektetlek a földre, rögtön nem fogsz fázni többé. A kabátomból vetek nyoszolyát magunknak, Fátyolos Hölgyem. Abban a szempillantásban megtört a varázs. A Fátyolos Hölgy akkorát rándult, mintha megégették volna. Hirtelen ellökte magától a férfit, és megpróbálta kitépni Gabriel markából a kezét. Wylde kemény csatát vívott követelőző érzékeivel, de győzött. Kelletlenül elengedte a nőt, aki fojtott kiáltással hátrahúzódott, és reszkető kézzel, sietve elfátyolozta magát. Gabriel hallotta, hogy szaggatottan lélegzik. Ehhez nem volt joga, uram! rebegte elfúló hangon. Roppant lovagiatlanul viselkedett! Hogy lehetett ilyen közönséges? Azt hittem, ön becsületes ember! Úgy látom mosolyodott el Gabriel, túl sokat olvashatta a Lovagi szolgálatot, mert fölöttébb sajátos elképzelései vannak lovagi erényeimről. Ez is azt bizonyítja, hogy a kritikusoknak van igazuk. Ifjú hölgyeknek meg kellene tiltani, hogy olyan regényeket olvassanak, amelyek túlságosan könnyen 40