Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 27.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2015. február 27."

Átírás

1 Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 27. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (II.20.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 143. (4) bekezdés b) pontja valamint az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának évi költségvetéséről a következőket rendeli: I. fejezet A rendelet hatálya 1. E rendelet hatálya kiterjed a Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzatra. II. fejezet Az Önkormányzat évi költségvetésének meghatározása 2. (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat évi költségvetésének bevételi főösszegét finanszírozási bevételét költségvetési kiadási főösszegét finanszírozási kiadási összegét állapítja meg E Ft-ban, E Ft-ban, E Ft-ban, E Ft-ban (2) A költségvetési év során esetlegesen jelentkező likviditási gondok feloldására folyószámlahitel igénybevételéről a Képviselő-testület dönt. (3) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a folyószámla-szerződésben rögzített feltételek figyelembe vételével a folyószámla hitelkereten túl munkabérhitel felvételéről döntsön. (4) A hitelkérelmek aláírására a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a polgármester jogosult. (5) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az átmenetileg szabad önkormányzati pénzeszközökért kizárólag 1 évnél rövidebb lejáratú, a tőkepiacról szóló évi CXX. törvény rendelkezései szerint államilag garantált, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt vásároljon. 1 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 1. -a. 1/8

2 3. (1) A 2. (1) bekezdésében megállapított kiadási főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok, feladattípusok szerinti részletezését a K.5. jelű melléklet 2 tartalmazza. (2) A 2. (1) bekezdésében megállapított bevételi főösszeg költségvetési fejezetek, címek, alcímek, kiemelt előirányzatok és feladattapusok szerinti részletezését a B.5. jelű melléklet 3 tartalmazza. (3) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési szerveinek engedélyezett létszámkeretét az L. 5. jelű melléklet 4 szerint hagyja jóvá. (4) Az előzetes kötelezettségvállalások többéves kihatással járó előirányzatait éves bontásban az E.K.5. jelű melléklet 5 tartalmazza. (5) Az Önkormányzat által elnyert pályázatok bevételi és kiadási előirányzatait a P.5. jelű melléklet 6 tartalmazza. III. fejezet A költségvetés címrendje 4. A Képviselő-testület a költségvetési rendelet címrendjét az alábbiak szerint állapítja meg: a) a 3. (1) és (2) bekezdéséhez rendelt mellékletekben az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek és az önkormányzati feladatok római számmal jelölendőek mint fejezetek; b) a fejezeteken belül arab számmal jelölendőek a címek; címet alkothatnak az intézmények az azonos feladatot ellátó intézmények (óvodák és általános iskolák) egy cím alatt szerepelnek -, az egyes önkormányzati feladatok; c) az Önkormányzat fejezeti szintű feladataihoz tartozó és alcímekre tagolódnak. IV. fejezet Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtásáról rendelkező szabályok 5. (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. (2) A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzati költségvetési intézményeket és a Polgármesteri Hivatalt a költségvetésben előírt beszedésére és a jóváhagyott teljesítésére. 2 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 2. (1) bekezdése 3 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 2. (2) bekezdése 4 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 2. (3) bekezdése 5 Módosította a 11/2014. (VI.19.) Ör. 2. (4) bekezdése 6 Módosította a 11/2014. (VI.19.) Ör. 2. (5) bekezdése 2/8

3 (3) Az önállóan működő és gazdálkodó valamint az önállóan működő intézmények a költségvetésben jóváhagyott kereteken belül önálló létszám- és bérgazdálkodást folytatnak. (4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának 10%-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat. (5) A költségvetési szerv költségvetési támogatási előirányzata csak az alaptevékenységre és ezzel összefüggő egyéb ra használható fel. (6) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a költségvetési szervek e rendelet 3. (1)-(2) bekezdéséhez rendelt K. 5. és B. 5. jelű 7 mellékletekben meghatározott, a Képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatok, részelőirányzatok szerinti bontását jóváhagyja, és szükség szerint az előirányzatok és részelőirányzatok között, a költségvetés főösszegének megváltoztatása nélkül átcsoportosításokat, módosításokat hajtson végre. Az ilyen változásokról a polgármester a költségvetés módosításakor a Képviselő-testületet tájékoztatni köteles. (7) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv saját előirányzat-módosítási hatáskörben a Képviselő-testület tájékoztatása mellett bevételi és kiadási előirányzatának fő összegét, a kiemelt előirányzatokat és a megfelelő részelőirányzatokat felemelheti az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet 36. -ában foglaltak szerint. (8) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatása miatt a Képviselő-testület negyedévente, de legkésőbb az elemi beszámoló felügyeleti szervhez történő megküldésének külön jogszabályban meghatározott határidejéig december 31-i hatállyal módosítja a költségvetési rendeletet. (9) A Képviselő-testület az önállóan működő költségvetési szervek kiemelt előirányzatán belül a részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát az alábbiak szerint szabályozza: - a gázenergia-szolgáltatás díja, - a villamosenergia-szolgáltatás díja, - a távhő- és melegvíz-szolgáltatás díja, - a víz- és csatornadíjak, - a tüzelőanyagok beszerzése, - az egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatási közül a szemétszállítási és kéményseprési díjak, - az élelmiszer-beszerzés, - a vásárolt élelmezés, - a munkáltató által fizetett személyi jövedelemadó, - rehabilitációs járulék, - az általános forgalmi adó részelőirányzatok felett nem rendelkeznek. (10) A (9) bekezdésben meghatározott részelőirányzatok feletti rendelkezési jogosultság az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervet illeti meg. 7 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 3. -a 3/8

4 (11) Az Önkormányzat önállóan működő költségvetési szervei térítési díjat kizárólag alapfeladataikkal összefüggésben, a jogszabályok alapján és az azokban meghatározottak szerint szedhetnek be. Az önállóan működő költségvetési szervek az étkeztetés személyi térítési díját kivéve a működési bevételeiket kötelesek az elszámolási számlájukra beszedni. Az étkezési térítési díjakat kötelesek beszedni, a beszedett összeg a finanszírozás részét képezi, azt a saját elszámolási számlájára köteles befizetni. (12) Az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek pénzellátásának rendjét a Képviselő-testület a évben az alábbiak szerint szabályozza: a) Az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell a nettó finanszírozás rendje szerint kiegyenlíteni a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak személyi juttatásaiból a foglalkoztatottakat terhelő adó- és járulék befizetések miatti levonásokat illetve a személyi juttatások után a kifizetőt, foglalkoztatót terhelő járulékokat. A Polgármesteri Hivatal és a hozzá kapcsolódó önállóan működő költségvetési intézmények esetében a nettósított személyi kifizetések, az energia költségek, valamint a közétkeztetés kiadásait szintén az Önkormányzat költségvetési számlájáról kell finanszírozni. b) A kiskincstári rendszer alapján a Polgármesteri Hivatalt az a) pontban meghatározott összegen felül havi E Ft illeti meg intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limitként december 28. napjával a pénzellátás maradványának kiutalására intézkedni kell. c) A kiskincstári rendszer alapján az önállóan működő költségvetési szerveket az a) pontban meghatározott összegen felül intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limit illeti meg 12 egyenlő részletben. December hónapban köteles az intézmény a többlettámogatást az Önkormányzat részére átutalni. d) A kiskincstári rendszer alapján a Vigyázó Sándor Művelődési Házat összesen - az a) pontban meghatározott összegen felül havi E Ft, a Családsegítő Központot 702 E Ft, a Gyermekjóléti Szolgálatot 493 E Ft illeti meg intézmény-finanszírozási (pénzforgalmi) limitként december 28. napjával a pénzellátás maradványának kiutalására intézkedni kell. 6. (1) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal az általános célú gazdálkodási tartalék keret felhasználására E Ft 8 összeghatárig. (2) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a szociális célú gazdálkodási tartalék keret E Ft-os összegének felhasználására. (3) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a választókerületi céltartalék E Ft-os 9 összegének felhasználására az alábbiak szerint: a) Az összegből az egyes egyéni választókerületekre az alábbi táblázatban meghatározott összeget fordíthat a választókerület területén út, járda, víz-, csatorna-, gázhálózat, felszíni vízelvezető rendszer és elektromos hálózat terveztetésére és kivitelezésére, a választókerület lakosságával közvetlenül összefüggő feladatokra és a költségvetési szervek támogatására. 8 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 4. (1) bekezdése 9 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 4. (2) bekezdése 4/8

5 1. sz. egyéni választókerület E Ft 2. sz. egyéni választókerület E Ft 3. sz. egyéni választókerület E Ft 4. sz. egyéni választókerület E Ft 5. sz. egyéni választókerület E Ft 6. sz. egyéni választókerület E Ft 7. sz. egyéni választókerület E Ft 8. sz. egyéni választókerület E Ft 9. sz. egyéni választókerület E Ft 10. sz. egyéni választókerület E Ft 11. sz. egyéni választókerület E Ft 12. sz. egyéni választókerület E Ft 13. sz. egyéni választókerület E Ft 14. sz. egyéni választókerület E Ft 10 b) A polgármester döntését kezdeményezheti az adott választókerület vonatkozásában a választókerületben megválasztott képviselő. A képviselő a javaslatát köteles írásban indokolni, annak megalapozottságát igazolni. c) Amennyiben a polgármester a kezdeményező, úgy döntése előtt köteles kikérni az adott választókerületben megválasztott képviselő véleményét. d) A polgármester a javaslat elutasításáról vagy a kérelemben, javaslatban megjelölttől jelentős mértékben eltérő összegű döntéséről a javaslatot tevő képviselőt értesíti. (4) A Képviselő-testület utólagos beszámolási kötelezettség mellett felhatalmazza a polgármestert a (6) bekezdésben foglalt megszorításokkal a működési céltartalék E Ft-os 11 összegének felhasználására. (5) Az (1)-(4) bekezdésben foglalt tartalékok az alábbiak szerint használhatók fel: a) október 31-ig a tartalékok 75 %-a használható fel, b) a tartalékok alapítványi támogatásra nem fordíthatók. (6) A polgármester az (1)-(4) és (9) bekezdésekben meghatározott hatásköre gyakorlásáról az SZMSZ rendelkezései szerint köteles beszámolni a Képviselő-testületnek. (7) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot - kereset-kiegészítés céltartaléka esetén E Ft értékig, a soron következő képviselő-testületi ülésen történő beszámolási kötelezettség mellett, a költségvetési rendelet szükséges módosításának beterjesztésével. (8) A Képviselő-testület a polgármesterre ruházza a rendelkezési jogot az egyházak támogatására elkülönített E Ft-os előirányzat felhasználásáról. 10 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 4. (3) bekezdése 11 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 4. (4) bekezdése 12 Módosította a 11/2014. (VI.19.) Ör. 4. (5) bekezdése (2014. június 30-ig a tartalékok 40%-a) 5/8

6 7. (1) A 3. (1) bekezdéséhez rendelt K. 5. jelű melléklet 13 civil szervezetek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (2) A 3. (1) bekezdéséhez rendelt K. 5. jelű melléklet 13 gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (3) A 3. (1) bekezdéséhez rendelt K. 5. jelű melléklet 13 sportegyesületek támogatására elkülönített előirányzat felhasználására pályázat útján a Rákosmenti Erőforrás Bizottság jogosult. (4) Az (1) és (3) bekezdésben meghatározott pályázatokat az érintett bizottság köteles április 30-ig kiírni és június 30-ig elbírálni, a (2) bekezdésben meghatározott pályázat esetében a kiírás határideje április 15. az elbírálásé pedig június 15. napja. 8. A Képviselő-testület E Ft összegű oktatási céltartalékot képez. Az oktatási céltartalékból a polgármester 100 E Ft-ot használhat fel az Óvodavezetők Szakmai Szervezete működési költségeire. Az oktatási céltartalék E Ft 14 összegű felhasználásáról a Képviselő-testület egyedileg dönt. 9. (1) Az Önkormányzat fenntartásában lévő költségvetési szerv (a továbbiakban: intézmény) abban az esetben köthet átmenetileg, határozott időre külső személlyel, szervezettel szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szolgáltatási szerződést (a továbbiakban: szerződés), ha arra jogszabályban illetve az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott alapfeladatai ellátásához feltétlenül szükség van, és a) az adott alapfeladat elvégzéséhez megfelelő szakértelemmel, végzettséggel, szakképzettséggel és gyakorlattal rendelkező köztisztviselőt, közalkalmazottat vagy munkavállalót az intézmény nem foglalkoztat, vagy b) az intézménynek nincs elegendő munkaerő kapacitása az adott feladat ellátására, vagy c) az intézmény alapfeladatai, alaptevékenysége részeként felmerülő, a szerződés tárgyát képező szolgáltatás egyedi vagy meghatározott alkalmanként, időben rendszertelenül ellátandó alapfeladat. (2) A szerződésnek tartalmaznia kell különösen az alábbiakat: a) a szerződés pontos megnevezését, b) a külső személy, szervezet által ellátandó feladatot, c) annak pontos megjelölését, hogy az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott körülmények közül mely körülmény (feltétel) áll fenn, d) a szolgáltatás, tevékenység ellátásának részletes feltételeit, a szerződő felek jogait és kötelezettségeit, e) a szerződésben rögzített szolgáltatás, tevékenység teljesítésének igazolására felhatalmazott személy nevét, beosztását, 13 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 5. (1) bekezdése 14 Módosította a 4/2015. (II.26.) Ör. 6. -a 6/8

7 f) a szerződés időtartamát, valamint arra történő utalást, hogy a külső személlyel, szervezettel a szellemi tevékenység elvégzésére irányuló szerződés a jövőre nézve, indoklás nélkül megszűnik, amennyiben nem állnak fenn a szerződés megkötésére vezető körülmények (feltételek). (3) Az intézményben vezetői feladat ellátására szerződés nem köthető. 10. (1) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a talajterhelési díj fizetéséről szóló, többször módosított 33/2004. (VI.24.) önkormányzati rendelete alapján a évben befolyó talajterhelési díjbevétel a talaj valamint a felszín alatti víz mennyiségi és minőségi védelmére használható fel. (2) Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének az Önkormányzati Környezetvédelmi Alapról szóló, többször módosított 56/2005. (XII.14.) önkormányzati rendelete alapján a évben befolyó bevétel településtisztasági feladatokra, zöldterület-gazdálkodásra, út- és parkfenntartásra használható fel. V. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése 11. (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetéséért és továbbfejlesztéséért az Önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős. (2) Az önállóan működő költségvetési szerv feladatai ellátásáról, munkafolyamatai megszervezéséről oly módon gondoskodik, hogy az biztosítsa az önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv költségvetésében részére megállapított előirányzatok takarékos felhasználását. (3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli. (4) A Polgármesteri Hivatal valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzatmódosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezeti. VI. Vegyes és záró rendelkezések 12. (1) E rendelet február 21. napján lép hatályba, rendelkezéseit a évi költségvetés végrehajtása során kell alkalmazni. 7/8

8 (2) E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének a költségvetés és a zárszámadás mellékleteként tájékoztatásul bemutatandó mérlegek és kimutatások tartalmi követelményeiről szóló 10/2012. (II.27.) önkormányzati rendelete azzal, hogy a zárszámadásra vonatkozó rendelkezéseit a évi zárszámadás benyújtásakor még alkalmazni kell. Budapest, február 20. Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző Riz Levente s.k. polgármester A rendelet kihirdetve: február 20. napján. Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző A 11/2014. (VI.19.) rendelettel módosított szöveg. A 13/2014. (IX.18.) rendelettel módosított szöveg. A 18/2014. (XI.20.) rendelettel módosított szöveg. A 4/2015. (II.26.) rendelettel módosított szöveg. 8/8

9 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi B. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO Kötségvetési előirányzat megnevezése Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési Finanszírozási + pénzmaradvány Bevételek összesen I. Polgármesteri Hivatal 1. Polgármesteri Hivatal Óvodák Aprófalva Óvoda Bóbita Óvoda Csicsergő Óvoda Csillagszem Óvoda Gesztenyés Óvoda Hétszínvirág Óvoda Hófehérke Óvoda Kuckó Óvoda Mákvirág Óvoda Mézeskalács Óvoda Micimackó Óvoda Napsugár Óvoda Összefogás Óvoda Piroska Óvoda Robogó Óvoda Százszorszép Óvoda Óvodák összesen Családsegítő Központ Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ OEP finanszírozás Bölcsödei térítési díjak Szociális szolgáltatások díjai Egészségügyi szolgáltatások díja Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ összesen Gyermekjóléti Központ Piac I. Polgármesteri Hivatal összesen II. Vigyázó Sándor Művelődési Ház Vigyázó Sándor Művelődési Ház II. Vigyázó Sándor Művelődési Ház összesen III. Önkormányzat módosított előirányzat 1. Képviselő-testület /4

10 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi B. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO Kötségvetési előirányzat megnevezése Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési Finanszírozási + pénzmaradvány Bevételek összesen 2. Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Helyi önkormányzatok költségvetési támogatása Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása Egyes köznevelési feladat támogatása Szociális gyermekjóléti feladatok támogatása Gyermekétkeztetés támogatása Kulturális feladatok támogatása évről áthúzódó bérkompenzáció Önkormányzatot pótlólag megillető támogatás Szolgáltatások díjai Idegenforgalmi adó Építmény adó Telekadó Iparűzési adó Gépjárműadó Talajterhelésí díj Kommunális adó Bírságok, pótlékok Kamatbevétel Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" program utólagos támogatás "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" évi program utólagos támogatás Fordított ÁFA Pénzmaradvány igénybevétele Osztalék Önkormányzati intézmények befizetései Szociális ágazati póték évi bérkompenzáció Lakott külterülettel kapcsolatos támogatás E-útdíj bevezetése miatti bevételkiesés kompenzálása E-útdíj bevezetése miatti bevételkiesés kompenzálása év Adósságkonszolidáció Foglalkoztatottak kompenzációs előlege Nettó finanszírozás évi előleg /4

11 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi B. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO Működési célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Finanszírozási + pénzmaradvány Közhatalmi Működési Működési célú Felhalmozási Költségvetési Kötségvetési előirányzat megnevezése átvett pénzeszközök Bevételek összesen 3. Katasztrófa védelmi feladatok Állategészségügyi feladatok Sportfeladatok Művelődési feladatok Érdekeltségnövelő támogatás Testvérvárosi kapcsolatok befizetése Társadalmi események és egyéb önkormányzati rendezvények lebonyolítása Tájékoztatási feladatok Oktatási, köznevelési feladatok Településüzemeltetési feladatok Mezőöri Szolgálat támogatása Terület alapú támogatás Közérdekű kötelezettségvállalás Intézményüzemeltetési feladatok Iskolai térítési díjak Bérleti díjak Tandíj bevétel Intézményi épületek tervszerű karbantartása Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Lakás célú helyiségek bevétele Nem lakás célú helyiségek bevétele Mezőgazdasági és egyéb ingatlanok bevétele Kezességvállalásból visszatérülés Ingatlan értékesítésből származó bevétel Lakás értékesítéséből származó bevétel Szociális és egészségügyi feladatok Foglalkoztatást helyettesítő juttatás Rendszeres szociális segély Lakásfenntartási támogatás Adósságkezélési támogatás Pszichiátriai betegek közösségi ellátás Közfoglalkoztatás támogatása Nyári szociális étkeztetés Pénzbeli támogatás (Erzsébet utalvány) Óvodáztatási támogatás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Diákmunka Nyári napközis tábor Önkormányzati segélyek visszafizetése /4

12 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi B. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AF AG AH AI AJ AK AL AM AN AO Működési célú támogatások államháztartáson belülről Közhatalmi Működési Működési célú átvett pénzeszközök Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről Felhalmozási Felhalmozási célú átvett pénzeszközök Költségvetési Finanszírozási + pénzmaradvány Kötségvetési előirányzat megnevezése Bevételek összesen 13. Támogatások Helyi támogatás visszatérülés Társasházak részére nyújtott támogatás visszatérülés Dolgozóknak lakásépítésre adott kölcsönök visszatérülése Beruházások Földutak szilárd burkolattal történő ellátása Ferihegyi út meghosszabbítás Gólyfészek Bölcsőde bővítés Hétszinvirág Óvoda bővítés Szociális célú városrehabilitáció Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítás Zrinyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztés Litera tér- munltikunkciónális közösségi felület kialakítása Rákoscsaba régi piacterén és környezetében Egészségkert - a rákoskerti régi piactér tereprendezése és térrehabilitációja Diadal u. és Újlak u. Iskolák energetikai korszerűsítése - bankgarancia lehívása Felújítások Tessedik tér felújítása Naplás úti orvosi rendelő energetikai megújítás Zrinyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztés III. Önkormányzat Bevételek intézményfinanszírozás nélkül Mindösszesen (I.+II.+III.) /4

13 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen I. Polgármesteri Hivatal 1. Polgármesteri Hivatal Óvodák Aprófalva Óvoda Bóbita Óvoda Csicsergő Óvoda Csillagszem Óvoda Gesztenyés Óvoda Hétszínvirág Óvoda Hófehérke Óvoda Kuckó Óvoda Mákvirág Óvoda Mézeskalács Óvoda Micimackó Óvoda Napsugár Óvoda Összefogás Óvoda Piroska Óvoda Robogó Óvoda Százszorszép Óvoda Óvodák összesen Családsegítő Központ Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ Gyermekjóléti Központ Piac I. Polgármesteri Hivatal összesen II. Vigyázó Sándor Művelődési Ház 1. Vigyázó Sándor Művelődési Ház II. Vigyázó Sándor Művelődési Ház összesen III. Önkormányzat módosított előirányzat 1. Képviselő-testület Igazgatási, hatósági jellegű feladatok Finanszírozási hitel költsége Végrehajtási költségek Foglalkozás-egészségügyi ellátás Sportdivízió üzemeltetéshez hozzájárulás Hatósági kényszerbontás, hatósági vizsgálatok Egyházi kiegészítő támogatás megtérítési kötelezettség Járulék megtakarításból származó befizetési kötelezettség /7

14 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban 2 A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen gyermekétkeztetési támogatás visszafizetése Közérdekű munka lebonyolítás költsége Önkormányzat igazgatási költségei évi választások lebonyolítása (önkormányzati forrás) Szervezetfejlesztés Rákosmente Önkormányzatnál (ÁROP) Munkáltatói hitelek nyújtása Általános célú gazdálkodási tartalék Választókerületi céltartalék Áthúzódó választókerületi céltartalék Működési céltartalék Keresetkiegészítés céltartaléka Adósságkonszolidáció Katasztrófa védelmi feladatok Állategészségügyi feladatok Sportfeladatok Művelődési feladatok Díszpolgári cím, Rákosmente közbiztonságáért és a XVII. kerület Sportjáért díj költségei Városrészi díjak adományozása "Életműdíj Kimagasló Pedagógiai Munkáért" díj adományozása "Élen a tanulásban, élen a sportban" díj adományozása A "Szociális ágazatban végzett kimagasló teljesítményért" és Egészséges Rákosmentéért díj adományozása Közművelődési feladatok Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás Testvérvárosi kapcsolatok kiadása Társadalmi események és egyéb önkormányzati rendezvények lebonyolítása Rákosmenti Értéktár Bizottság "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" évi program utólagos támogatás Tájékoztatási feladatok Hírhozó újság megjelentetésének költsége Oktatási, köznevelési feladatok Jókai Mór Református Általános Iskola oktatási támogatás Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola támogatás Keresztúri Központi Sportsuli Diáksport Egyesület Hátrányos helyzetű tanulók ösztöndíj támogatása Intézményvezetők jutalmazása Oktatási céltartalék /7

15 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen Közoktatási intézmények működtetése Hétszínvirág Óvoda Helikopter tagóvoda - eszközbeszerzés Óvodák számítástechnikai eszközeinek beszerzése Településüzemeltetési feladatok Kerületi utak sikosságmentesítése, nyilt és zárt csapadékvízelvezető rendszerek karbantartása, kerületi intézmények fűtési rendszereinek felügyeleti és üzemeltetési feladatai Utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai, csatornakamerázás Utcanévtáblák kihelyezése, forgalomtechnikai létesítmények és úttartozékok elhelyezése, karbantartása, információs-, útépítési, "Tiszta udvar', rendes ház" névtáblák kihelyezése, pótlása P+R parkolók térfigyelő rendszerek üzemeltetése Balesetveszélyes játszóeszközök javítása Közkifolyók éves vízdíja Kisállathullák elszállítása közterületekről Környezetvédelem, zöldterület-fenntartás, parlagfű visszaszorítás kiadásai Ebek által okozott szilárd szennyeződés gyűjtésére edények kihelyezése és azok ürítésének díja Mezőőri Szolgálat költségei Kerület karácsonyfája, karácsonyi díszkivilágítás Szikkasztásos vízelvezető rendszerek esetében Hatóság által előírt vizsgálatok elvégzése, monitoring rendszer üzemeltetése Forgalomtechnikai tervek Útépítésekhez szükséges kiviteli és engedélyezési tervek készítése Szabályozási tervek Ferihegyi út Liget sor - Kaszáló u. közötti szakasz nyugati oldalán járda és kerékpárút tervezése Lőrinci út - Kertművelő u. - Zsuzsanna sor - Magvető u. által határolt terület előközművesítéséhez engedélyezett kiviteli tervek készítése Pesti út - Borsó u. - Bakancsos u. által határolt lakótelepen parkolók kialakítása Térfigyelő kamerarendszer kialakítása Intézményüzemeltetési feladatok Energetikai feladatok bonyolítási költsége "Szemünk fénye" program díja /7

16 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen Tűzrendészeti és tüzeléstechnikai felülvizsgálat, tűzvédelmi eszközök cseréje Intézmények munkavédelmi és tűzrendészeti feladatai Intézmények ÉV-TV-VV vizsgálata és javítása Intézmények gépészeti rendszerének energetikai vizsgálata Azonnali karbantartás Intézményi épületek tervszerű karbantartása Intézmények kerületi zászlóval való ellátása Intézményfinanszírozás Intézmények felújításához és építéshez, pályázatokhoz tervkészítés Ingatlanokkal kapcsolatos feladatok Térinformatikai rendszer működtetése Lakás és nem lakás célú helyiségek, önkormányzati tulajdonú ingatlanok fenntartása, működtetése Kezesség vállalása Ingatlanokkal, üres helyiségekkel kapcsolatos Telekkialakítás, térrajz készítés, bontás, önkormányzati telkek eladásának előkészítése Önkormányzati ingatlanok szennyvizcsatornára kötése Szociális és egészségügyi feladatok Közfoglalkoztatás kiadásai Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj pályázat Karácsonyi ajándékozás, segélyezés Hajléktalanok nappali szociális ellátása a Magyar Vöröskereszt 5. régiója útján Félúton Alapítvány támogatása szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek nappali és átmeneti otthoni ellátására Nyári szociális étkeztetés Nyári napközis tábor HPV elleni védőoltás Rendszeres szociális segély Foglalkoztatást helyettesítő támogatás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Lakásfenntartás támogatása Adósságkezelési támogatás Köztemetés Közgyógyellátás Étkezési támogatás Önkormányzati segély Szociális tanulmányi ösztöndíj Szilárd tüzelőanyag hozzájárulás Szociális tartalék Pénzbeli támogatás (Erzsébet utalvány) Óvodáztatási támogatás Diákmunka /7

17 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen 13. Támogatások Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány támogatása Remény Alapítvány támogatás Rotunda Kórus Alapítvány támogatása Rákoshegyi Bartók Béla Zeneház Közalapítvány támogatása Gózon Gyula Kamaraszínház támogatása Rákosmenti Zenebarátok Városi Fúvószenekarának támogatása Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány támogatása Segítő Kezek a Gyermekekért Alapítvány Újjászületés Rehabilitációs Alapítvány MINI Magyarországért Alapítvány Kaszap István Alapítvány Mindenki Közlekedik Alapítvány Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapat Alapítvány Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete BRFK XVII.kerületi Rendőrkapítányság támogatása Fővárosi Tűzoltóparancsnokság XVII. kerületi Tűzőrség működési támogatása Delta Polgárőrség támogatása Idősek átmeneti ellátása a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonán keresztül Országos Mentőszolgálat XVII. ker. állomása Rákosmente Mentéséért Alapítvány Civil szervezetek támogatása Sportegyesületek támogatása Gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása Egyházak támogatása Kerületi iskolák támogatása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül Budapest Airpont Zrt. elleni perköltség megtérítése Helyi támogatás lakásépítés, -vásárlás és -felújítás céljára ÖKO Plusz Panel program Vállalkozásfejlesztési Alap Boldogabb Gyermekévekért Alapítvány Csillagszem Alapítvány Gondoskodó Alapítvány Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány Laborcz Ferenc Szobrászműhely Alapítvány Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány Rákoskerti Templom Alapítvány Rákosmenti '56-os Alapítvány Szent Cirill és Metód Alapítvány Támasz-Pont Alapítvány Kölyökkaland Alapítány Társasházi panelpályázat Jövő Emberéért Alapítvány /7

18 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen 14. Fejlesztések, beruházások Útépítések, felújítások és magasépítési beruházások műszaki ellenőrzése Földutak szilárd burkolattal történő ellátása Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén Európai Uniós és hazai pályázatok benyújtásához tanulmány és tervkészítés, önrész Emlék utca - Mezővár - Mezőcsát - Izbég utca KSZT kisajátítások Ferihegyi út meghosszabbítása tervezési, engedélyezési kiadásai és megvalósítása Gólyafészek bölcsőde kapacitás bővítő beruházása Ingatlanvásárlás Hétszínvirág óvoda férőhelybővítés Hétszínvirág Óvoda felújítása - nem támogatott Informatikai eszközök beszerzése Egészség-kert (Rákoskert régi piacterének térrehabilitációja) Litera-tér (közösségi felület kialakítása Rákoscsabán) Felnőtt háziorvosi rendelő kialakítása (Diadal u. 40.) Diadal utca 40. orvosi rendelő felújítása - nem támogatott Műfüves kutyafuttató kialakítása a Borsó utcában Lőrinci út melletti területek KSZT szerinti kialakítása Péceli úti orvosi rendelő akadálymentesítése Napsugár óvodában sóbarlang kialakítás Gyurkovics iskolában parasztudvar kialakitás Sáránd utca térburkolat készítés Ököl utca vízelvezető árok melletti kerítés készítése Felújítások Járdaépítés és felújítás Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornatermének felújítása Épületenergetikai fejlesztések a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnáziumban A Zrínyi Miklós Általános Iskola energetikai fejlesztése Zrínyi Miklós Általános Iskola felújítása A Naplás úti orvosi rendelő megújítása Mákvirág Óvoda energetikai fejlesztése Mákvirág Óvoda tetőszigetelésének felújítása Micimackó Óvoda energetikai fejlesztése Micimackó Óvoda felújítása Pesti út felújítása Tessedik tér felújítása /7

19 Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata évi K. 5. jelű melléklet Adatok E Ft-ban A AI AJ AK AL AM AN AO AP AQ AR AS Kötségvetési előirányzat megnevezése Személyi juttatások Munkáltatót terhelő járulékok Dologi Ellátottak pénzbeli juttatásai Egyéb működési célú Beruházások Felújítások Egyéb felhalmozási célú Költségvetési Finanszírozási Kiadások összesen Park és játszótéri, valamint óvodai játszóeszközök felülvizsgálata, szabványosítása, felújítása Erdős Renée Ház homlokzati faelemeinek felújítása Czimra Gyula Általános Iskola felújítása Gregor József Általános Iskola felújítása Szabadság Sugárúti Általános Iskola felújítása Gyermekjóléti Központ felújítása Csibe Bölcsőde felújítása Napraforgó Bölcsőde felújítása Nefelejcs Bölcsőde felújítása Kép utca 1/b. orvosi rendelő felújítása Polgármestei Hivatal felújítása Bóbita Óvoda felújítása Gesztenyés Óvoda felújítása Mézeskalács Óvoda felújítása Napsugár Óvoda felújítása Összefogás Óvoda felújítása Piroska Óvoda felújítása Robogó Óvoda felújítása Hétszínvirág Óvoda felújítása Százszorszép Óvoda felújítása III. Önkormányzat összesen Kiadások intézményfinanszírozás nélkül Mindösszesen (I.+II.+III.) /7

20 Engedélyezett létszámkeret L. 5. jelű melléklet Intézmény január 1- jén (fő) módosítás szeptember 1- jén (fő) Módosítás szeptember 1- jén (fő) I. Polgármesteri Hivatal 1. Polgármesteri Hivatal 225,0 225,0 225,0 2. Óvodák Aprófalva Óvoda 43,0 43,0 43,0 Bóbita Óvoda 17,0 17,0 17,0 Csicsergő Óvoda 17,0 17,0 17,0 Csillagszem Óvoda 32,0 32,0 32,0 Gesztenyés Óvoda 13,5 13,5-13,5 0,0 Hétszínvirág Óvoda 43,5 8,0 51,5 51,5 Hófehérke Óvoda 20,5 20,5 20,5 Kuckó Óvoda 23,5 23,5 23,5 Mákvirág Óvoda 33,0 33,0 33,0 Mézeskalács Óvoda 36,5 36,5 36,5 Micimackó Óvoda 20,5 20,5 20,5 Napsugár Óvoda 36,5 36,5 36,5 Összefogás Óvoda 20,5 20,5 20,5 Piroska Óvoda 20,5 20,5 20,5 Robogó Óvoda 17,0 17,0 11,5 28,5 Százszorszép Óvoda 20,5 20,5 20,5 2. Óvodák összesen 415,0 8,0 423,0-2,0 421,0 3. Családsegítő Központ 25,0 25,0 25,0 4. Rákosmenti Egészségügyi és Szociális Központ 246,0 246,0 10,0 256,0 5. Gyermekjóléti Szolgálat 26,0 26,0 26,0 6. Piac 10,0 10,0 10,0 I. Polgármesteri Hivatal összesen 947,0 8,0 955,0 8,0 963,0 II. Vigyázó Sándor Művelődési Ház Vigyázó Sándor Művelődési Ház 38,5 38,5 38,5 Összesen 985,5 8,0 993,5 8, ,5 III. Önkormányzat Közfoglalkoztatás 686,0 686,0 686,0 Mindösszesen I.+II.+III ,5 8, ,5 8, ,5 1/1

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 15/15. (V. 8.) önkormányzati rendelete a 14. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. T. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. T. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 3/6. (V. 6.) önkormányzati rendelete a 5. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2014. január 24.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2014. január 24. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2014. január 24. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013. (II. 22.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2015. szeptember 25.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2015. szeptember 25. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 05. szeptember 5. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 6/05. (II. 6.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 19.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 19. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 06. február 9. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 6/05. (II. 6.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 05.

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2013. február 22. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012. (II. 27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat

Részletesebben

I. A rendelet hatálya

I. A rendelet hatálya Egységes szerkezetbe foglalva: 2006. február 23. Egységes szerkezetbe foglalta: Páncsics Judit Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a 4/2006. (II. 20.) rendelettel, az 52/2005. (XII. 14.) rendelettel,

Részletesebben

I. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra.

I. A rendelet hatálya. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervekre, a Polgármesteri Hivatalra. Egységes szerkezetbe foglalva: 2007. február 21. Egységes szerkezetbe foglalta: Páncsics Judit Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának az 5/2007. (II. 20.) rendelettel, a 44/2006. (XII. 22.) rendelettel,

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2012. február 27.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2012. február 27. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2012. február 27. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselőtestületének 6/2011. (II.28.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2014. (V. 22.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 23.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 23. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 8. február 3. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 7/7. (II. 7.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 7. évi

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal Megnevezés 2011. 12. havi módosított előirányzat KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal A./ MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK A.1. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK 1./ Polgármesteri Hivatal intézményi bevételei

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén február 22. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2010. február 22. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 13/2009. (III.13.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Budapest

Részletesebben

Eredeti költségvetés Módosított költségvetés Módosítás Módosított összeg 12. hó. 282 500 E Ft 352 500 E Ft E Ft 352 500 E Ft

Eredeti költségvetés Módosított költségvetés Módosítás Módosított összeg 12. hó. 282 500 E Ft 352 500 E Ft E Ft 352 500 E Ft ÖSSZESÍTŐ A B C Utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek üzemeltetési és fenntartási kiadásai Környezetvédelem, zöldterület-fenntartás, parlagfű visszaszorítás, faültetés kiadásai Intézményi

Részletesebben

Módosított 11. havi előirányzat. Módosítás

Módosított 11. havi előirányzat. Módosítás ÖSSZESÍTŐ A B C Megnevezés Utak, járdák, közterületek, vízelvezető rendszerek üzemeltetési és fenntartási kiadásai Környezetvédelem, zöldterületfenntartás, parlagfű visszaszorítás, faültetés kiadásai Intézményi

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás ÖSSZESÍTŐ Eredeti előirányzat (E Módosított előirányzat 211. évi felhasználás A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 15 15 16 558 42 35 42 35

Részletesebben

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének a

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat évi költségvetésének a Rendelet szövege Egységes szerkezetbe foglalva: 2008. február 25. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának a 6/2008. (II. 25.) rendelete az 56/2007

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén szeptember 20.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén szeptember 20. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 9. szeptember. Képviselő-testületének 9/9. (II. 8.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 9. évi költségvetéséről Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás ÖSSZESÍTŐ Eredeti előirányzat (E Módosított előirányzat 21. évi felhasználás A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 15 173 895 167 523 41 65 41

Részletesebben

KIADÁSOK ÉV Módosítások. A CT CU CV CW CX CY CZ DA DB DC DD DE havi módosított előirányzat. Egyéb működési kiadások

KIADÁSOK ÉV Módosítások. A CT CU CV CW CX CY CZ DA DB DC DD DE havi módosított előirányzat. Egyéb működési kiadások KIADÁSOK. ÉV 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 9 3 4 5 6 7 8 I. Polgármesteri Hivatal A/ célú.. havi módosított előirányzat ai 9 4./ Általános iskolák és gimnáziumok - Széchenyi u. -7. (Balassi Bálint 3 Nyolcévfolyamos

Részletesebben

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat 2008. évi költségvetésének

I. A rendelet hatálya II. Az önkormányzat 2008. évi költségvetésének meghatározása. A Képviselő-testület az önkormányzat 2008. évi költségvetésének Egységes szerkezetbe foglalva: 2009. február 23. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának 4/2009.(II.20.)rendelettel, 58/2008. (XII. 15.) rendelettel,

Részletesebben

egyéb bevételek, visszatérülések hirdetési bevétel

egyéb bevételek, visszatérülések hirdetési bevétel A B L 1 Fejezet, cím, alcím Eredeti előirányzat (29.III.13.) Módosított előirányzat (21.II.22.) 2 3 4 5 6 7 8 9 1 11 12 13 14 15 16 17 18 19 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 3 31 32 33 34 35 36 37 38 39 41

Részletesebben

2009. évi Bevételek. I. Polgármesteri Hivatal a/ Saját folyó bevételek 1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási szerve gondozási díj 300 kamat bevétel

2009. évi Bevételek. I. Polgármesteri Hivatal a/ Saját folyó bevételek 1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási szerve gondozási díj 300 kamat bevétel A/ MŰKÖDTETÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal a/ Saját folyó bevételek 1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási szerve gondozási díj 300 kamat bevétel 51 024 úteljárási díjbevétel 4 000 bérleti díj

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK Bevételek 211. év Megnevezés 211. eredeti előirányzat Módosított előirányzat 212. 2. hó Teljesítés 211. 12. 31. KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK I. Polgármesteri Hivatal A./ MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK A.1. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉSI

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2017. (XI.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 1/2017.(II.14) rendelet módosításáról (egységes szerkezetben)

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 2/2016. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ teljesítés A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 336.000 E Ft 330.109 E Ft 215.300 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai: 220.800

Részletesebben

hó 2 I. Polgármesteri Hivatal

hó 2 I. Polgármesteri Hivatal Bevételek 2. Teljesítés 2. Bevételek 2. 2. 2. hó 2 I. Polgármesteri Hivatal 3 4 A/ MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK 5 6 7 8 9 2 3 4 5 6 7 8 9 2 2 22 23 24 25 26 27 28 29 3 3 32 33 34 35 36 37 38 39 4 4 42 43 44

Részletesebben

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza.

Az előzetes kötelezettségvállalások több éves kihatással járó előirányzatainak teljesítését éves bontásban az E. K. jelű melléklet tartalmazza. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 21/213. (V. 23.) önkormányzati rendelete a 212. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 47.775 E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 47.775 E Ft F.6. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: 160.370 E Ft ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 47.775 E Ft B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1.

Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1. Egységes szerkezetbe foglalta: Némethné Sári Irén 2011. március 1. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 9/2010. (II.22.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Budapest

Részletesebben

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE JÁSZIVÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK./2014 (.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014 (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászszentandrás

Részletesebben

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (II.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete

TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014.(VI.25.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014.(II.20.) sz. önkormányzati rendeletének módosítására

Részletesebben

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről

Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása E Ft F.4. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: 368.190 E Ft ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása 37.502 E Ft B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről 1 Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II. 11.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 1/2013.(II.20.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Izsák Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Módosított

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.

Részletesebben

2. A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselő testület az önkormányzat 2015. évi költségvetését: 1.223.196 E Ft Költségvetési bevétellel

2. A költségvetés bevételei és kiadásai (1) A képviselő testület az önkormányzat 2015. évi költségvetését: 1.223.196 E Ft Költségvetési bevétellel Vaja város képviselő testületének 2/2015 (II.10..) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről VAJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2/2015. (II.09) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi

Részletesebben

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről FERTŐSZENTMIKLÓS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 3/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft F.3. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Módosítás A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 319.247 E Ft 319.247 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai: 230.000 E Ft -39.219

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. Eredeti előirányzat

ÖSSZESÍTŐ. Eredeti előirányzat F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: 38.000 E Ft 368.190 E Ft 154.743 E Ft ebből: - 37.502 E Ft 32.326 E Ft B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ádánd Község Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi

Részletesebben

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 21/2013 (IX. 26.) önkormányzati rendelete a helyi önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről 1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2015.(II.27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Siófok Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK..../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya

TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK..../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. 1. A rendelet hatálya TÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK.../2013. (...) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23 (1) bekezdésében

Részletesebben

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről TÁT VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 1/2015. (I.27.) számú rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. (1) bekezdésében

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018.

Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. Németbánya Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2018.(II. 26.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2018. évi költségvetéséről 2 Németbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete. Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről

Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete. Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2012. (III. 01.) rendelete Mágocs Város Önkormányzata 2012. évi költségvetéséről Mágocs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület)

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft

ÖSSZESÍTŐ. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: E Ft E Ft E Ft F.T. jelű melléklet ÖSSZESÍTŐ Teljesítés 2003.12.31. A./ Intézmények tervszerű karbantartása: 350.000 E Ft 338.178 E Ft 286.896 E Ft B./ Út-, közterület, felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai:

Részletesebben

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (II.19.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének /206. (II.9.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonyjákó Község Önkormányzat képviselő-testületének 3/2015.(II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről 2 Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről

Balatonfenyves Község Önkormányzatának. 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának 7/2009. (II.13.) számú rendelete Balatonfenyves Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Balatonfenyves Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Módosított előirányzat 2010.12.31.hó

Módosított előirányzat 2010.12.31.hó 2 3 4 5 6 7 8 9 0 2 3 4 5 6 7 8 9 20 2 22 23 24 25 26 27 28 29 30 3 32 33 34 35 36 37 38 39 40 4 42 43 44 45 I. Polgármesteri Hivatal / MŰKÖDÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK a/ Intézményi működési bevételek./ Polgármesteri

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015.(II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Törökbálint Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II. 25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről a módosító 26/2013.(VI.10.), 32/2013. (IX. 23.), 43/2013. (XII.

Részletesebben

Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/2016. (II.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Szakonyfalu Község Önkormányzata képviselő-testületének 3/016. (II.4.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 016. évi költségvetéséről Módosítva a 9/016.(XI.3.) önkormányzati rendelettel. (Egységes szerkezetbe

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2019. (II.14.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2015. (II.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Bakonypölöske Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete. a 2014. évi válság költségvetéséről

Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete. a 2014. évi válság költségvetéséről Tiszabura Községi Önkormányzat képviselő-testületének 9/2014. (III.14.) Ök. rendelete a 2014. évi válság költségvetéséről Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)

Részletesebben

[A Képviselő-testület Felsőlajos Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2014. évi költségvetésének]

[A Képviselő-testület Felsőlajos Község Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) 2014. évi költségvetésének] Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2014. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a 2014. évi költségvetésről szóló 2/2014. (II. 06.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község

Részletesebben

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.

KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA Tisztelt

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2018. (V. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2017. évi zárszámadásáról Jászladány Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testülete az

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére. E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat

2. Az irányító szerv az átmeneti gazdálkodási időszakban teljesített bevételek és kiadások figyelembe vételével az önkormányzat Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (III.05.) önkormányzati rendelete. Decs Nagyközség Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (III.05.) önkormányzati rendelete. Decs Nagyközség Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (III.05.) önkormányzati rendelete Decs Nagyközség Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

b) működési finanszírozási bevételét (2) A Rendelet 2. (2) bekezdés a) és b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2018. (VI. 07.) önkormányzati rendelet Pápa Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről szóló 2/2018. (II.08.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2015.( ) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről.

H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének. /2015.( ) önkormányzati rendelete. Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének /2015.( ) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről. (t e r v e z e t) H e g y e s d község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014 (II.18.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének Ártánd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről (a 9/2015. (VIII. 13.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (II. 18.) önkormányzati rendelete Ercsi Város Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről

Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 20.) önkormányzati rendelete Told Község Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről Told Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország

Részletesebben

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása

A nagyközségi önkormányzat 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet- tervezet I. forduló megvitatása Az előterjesztés száma: 14/2014. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2014. január 29-én, 16:30 órakor megtartandó ülésére A nagyközségi

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete

BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.(II.14.) önkormányzati rendelete Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről

Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2016.(II.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Táp Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.

Részletesebben

Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete. Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete. Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Püspökszilágy Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről

Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(III.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Szerep Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.

Részletesebben

(egységes szerkezetben)

(egységes szerkezetben) Nyárlőrinc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/207. (V.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 206. évi költségvetéséről szóló többször módosított /206.(II.9.) rendelet módosításáról (egységes

Részletesebben

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése

2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek előirányzatának teljesítése 2. melléklet Ellend Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetési bevételek ának teljesítése Megnevezés eredeti Ellend Községi Önkormányzat módosított összege 2 3 4 5 8 01 Helyi önkormányzatok működésének

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 176/2018/11.29. A rendeletalkotási javaslat elfogadásához az Mötv. 50. alapján minősített többség szükséges.

Részletesebben

b) Költségvetési kiadások összegét 632 790 ezer Ft, amelyből c) Finanszírozási kiadások 308 248 ezer Ft, amelyből

b) Költségvetési kiadások összegét 632 790 ezer Ft, amelyből c) Finanszírozási kiadások 308 248 ezer Ft, amelyből Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (VI. 25.) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 26.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról

Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a évi költségvetési előirányzatokról Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (III.01.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetési előirányzatokról I. fejezet Általános rendelkezések Jánoshalma Város Önkormányzat

Részletesebben

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki.

Általános rendelkezések. A rendelet hatálya a Képviselő-testületre, annak bizottságaira, az önkormányzatra és az önkormányzati hivatalra terjed ki. NYÁRLŐRINC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (III. 29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖBBSZÖR MÓDOSÍTOTT 1/2012. (II. 16.) ÖR RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL

Részletesebben

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat a 6/2016. (V. 25.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2015. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat

Részletesebben

1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére

1. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i soros ülésére 1. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 28-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére 873-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Képviselő-testületének 2015. február 25-i ülésére Tárgy: A Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetéséről szóló 2/2014. (II.13.)

Részletesebben

MÓR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE I. FÉLÉVES VÉGREHAJTÁSÁNAK SZÁMSZAKI MELLÉKLETEI

MÓR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE I. FÉLÉVES VÉGREHAJTÁSÁNAK SZÁMSZAKI MELLÉKLETEI MÓR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE I. FÉLÉVES VÉGREHAJTÁSÁNAK SZÁMSZAKI MELLÉKLETEI Elfogadva a./2016. (VIII.31.) Kt. határozattal Mór, 2016. augusztus 31. Tartalomjegyzék - 1. melléklet Mór

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról

Ötvöskónyi Község Önkormányzatának. 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete. az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzatának 5/2007. (IV. 17.) számú rendelete az Önkormányzat zárszámadásáról és pénzmaradvány elszámolásáról Ötvöskónyi Közég Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének. 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestületének 1/2015.(II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Önkormányzat Vasasszonyfa Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1)

Részletesebben

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E

MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E L E T E Marcali Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2013. (II. 22.) Ö N K O R M Á N Y Z A T I R E N D E

Részletesebben

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei

Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának évi tervezett bevételei Budafok - Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának 2019. évi tervezett bevételei 1. melléklet a./2019.(..) számú Sorszám Előirányzat (rovat) megnevezése Rovatszám előiárnyzat 1 2 3 4 5 6 1 Önkormányzat

Részletesebben

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a

Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.

Részletesebben

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének

(1) A Képviselőtestület az önkormányzat évi költségvetésének Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 1/2017. (II.0.) önkormányzati rendelete Pápa Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről szóló 2/2016. (I.28.) önkormányzati rendelet áról Pápa Város Önkormányzatának

Részletesebben

Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.

Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1. Ludányhalászi község Képviselő-testületének 3/2017.(II.16.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2017. évi költségvetéséről Ludányhalászi községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.cikk

Részletesebben

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép:

Rendelet-tervezet. (2) A R. 3. -a helyébe az alábbi rendelkezés lép: Rendelet-tervezet Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2015.(..) önkormányzati rendelete Kerekegyháza Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 5/2015. (II. 26.) önkormányzati

Részletesebben

BEVÉTEL év ajánlati biztosíték

BEVÉTEL év ajánlati biztosíték 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 Fejezet, cím, alcím A./ MŰKÖDTETÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK

Részletesebben