JEGYZŐKÖNYV. Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet), valamint - a Jánossomorja Televízió munkatársa, - a Kisalföld Napilap munkatársa

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet), valamint - a Jánossomorja Televízió munkatársa, - a Kisalföld Napilap munkatársa"

Átírás

1 Ikt.sz.: 12-5/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: március 28-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. sz. melléklet), valamint - a Jánossomorja Televízió munkatársa, - a Kisalföld Napilap munkatársa Dr. Kurunczi Károly: Köszöntötte a megjelent képviselő-testületi tagokat, megjelenteket. Megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, 8 fő képviselő jelen van (Winkler László családi okok miatt távol maradt), továbbá azt, hogy a kiküldött napirend módosítására nem tettek írásbeli javaslatot az SZMSZ szerint arra jogosultak. Szavazásra tette fel azt, hogy a napirenddel egyetért-e a képviselő-testület. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta a napirendet (2. sz. melléklet). 1./ Napirendi pont: - Jánossomorja Város Önkormányzata évi költségvetési rendeletének módosítása (3. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Dr. Lóránt István jegyzőt, van-e szóbeli kiegészítése. Dr. Lóránt István: Köszöni, nincs szóbeli kiegészítése. Dr. Kurunczi Károly: A napirendi pontot az állandó bizottságok megtárgyalták. Felkérte először Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta az előterjesztésben foglaltakat. A évi költségvetés IV. negyedévi módosítására azért van szükség, mert korábban még nem álltak rendelkezésre a végső adatok. Az anyagban látható, hogy az egyes bevételi és kiadási előirányzatokat miként módosítottuk évközben összesen. A rendelet-

2 tervezetben foglaltak az év végi zárás előtt az eredeti előirányzatnak az év közbeni módosításait követve a véglegesre módosítja. Bevételi oldal: Év közben lemondásra került 3 M 423 EFt. Ennek az az oka, hogy az intézmények a statisztikai létszám alapján igénylik a normatív támogatást, ez lett korrigálva, majd lemondva, mivel év közben a létszámadatok változtak. Tehát létszámadat miatt módosult a normatíva. Bérkompenzációval kapcsolatban megemlítette, hogy a 2010-es évhez képest 2011-ben az adójóváírás mértéke 3.000,-Ft/fő/hó összeggel csökkent. Ezért a bérkompenzációból származó bevétel az önkormányzatnál lekönyvelésre került. Földértékesítés valósult meg, mely a somorjai településrészen az Egg-Land Kft. és a bekötőút közötti részt érintette, a tervhez képest ennek az ingatlanértékesítésnek az összege is megemelte a bevételi oldalt. Az iparűzési adó esetében jelentős eltérés történt, hisz nagymértékben növekedett ebből az adónemből származó bevétel ben iskola felújításra nem került pályázat kiírásra, így a bevételek között sem realizálódott a tervezett bevételi összeg, ezért a bevételekből -70 MFt-ot ki kellett vezetni. Továbbá a hulladéklerakó terület érékesítése sem valósult meg, így csökkenteni kellett a bevételi oldalt. Összességében a bevételek módosítása a IV. negyedév során 9 M 391 EFt-os összeget tett ki. A kiadások ezekkel az összegekkel kerültek módosításra, jórészt a tartalékalapba kerültek. Átcsoportosítások: a felújítások között szereplő összegek nem valósultak meg, melynek főleg az iskola beruházás az oka, ez az összeg is a tartalékalapba került. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ezekkel a kiegészítésekkel elfogadásra javasolja a képviselő-testület felé a évi költségvetési rendelet módosítását. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság az előterjesztésben foglaltakat megtárgyalta, melyet egyhangú igen szavazattal elfogadásra javasolnak a képviselő-testület felé. Wennesz József Károly: A Szociális és Egészségügyi Bizottság szintén elfogadásra javasolja a évi költségvetés előterjesztés szerinti anyagában foglaltakat. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel a évi költségvetés főösszegeit, a kiadási oldal ,-Ft-ban és a bevételi oldal ,-Ft-ban való elfogadását.

3 A képviselő-testület egyhangú, 9 igen szavazattal elfogadta, és megalkotta a 7/2012. (III. 29.) rendeletét, mely Jánossomorja Város évi költségvetésének módosításáról szól, a 4. sz. melléklet szerint. 2./ A személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és az igénybevétel feltételeiről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló rendelet módosítása (5. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Törvényi változáshoz kell igazodni, ezért módosul most az előző ülésen elfogadott rendelet. Felkérte Dr. Lóránt István jegyzőt, a módosítással kapcsolatban tájékoztassa a jelenlévőket. Dr. Lóránt István: Megemlítette, hogy az előterjesztésben foglaltakat a Szociális és Egészségügyi Bizottság is megtárgyalta. Az előző képviselő-testületi ülésen került elfogadásra e témában, hogy a bölcsődében a gondozási térítési díj önköltségének mértéke ,-Ft lesz. Azóta tisztázódott a törvényi helyzet. Az önköltség térítést akkor lehetett volna bevezetni (meghatározni), ha az alapszolgáltatáson felül valami plusz szolgáltatást nyújtana a gondozottak részére a bölcsőde, de az intézményben nincs ilyen. Ezért ez a korábbi bekezdés kikerült a mostani rendelet-tervezetből. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Wennesz József Károlyt, a Szociális és Egészségügyi Bizottság tagját, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Wenesz József Károly: A Szociális és Egészségügyi Bizottság javasolja, hogy a rendelet-tervezetben szereplő kérdéses bekezdés kerüljön ki a rendeletből, a rendelet-tervezetben foglaltak elfogadását javasolja a képviselő-testület felé. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal elfogadta, és megalkotta a 8/2012. (III. 29.) önkormányzati rendeletét, mely a személyes gondoskodást nyújtó, gyermekjóléti alapellátásokról és az igénybevétel feltételeiről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 3/2008. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról szól, a 6. sz. melléklet szerint. 3./ Napirendi pont: - A köztisztviselők évi teljesítménykövetelményeinek alapját képező önkormányzati célok meghatározása (7. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Törvényi kötelezettségnek kell eleget tenni. Megkérdezte Dr. Lóránt István jegyzőt, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. Dr. Lóránt István: Nincs szóbeli kiegészítése.

4 Dr. Kurunczi Károly: A napirendi pontot az állandó bizottságok megtárgyalták. Felkérte először Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot. A bizottság foglalkozott azzal, hogy a hivatalban számvitel korszerűsítésre kerül sor, új program kerül bevezetésre. Ez az előzőekhez képest önmagában egy nagy kihívás lesz az Adó- és Pénzügyi Osztálynak, az ott dolgozóknak. A járási hivatalok kialakításával kapcsolatos szervezeti feladatok is többlet munkát fognak jelenteni, de ebben még sok a bizonytalanság. A többi pont rendszeresen visszatérő feladat. A köztisztviselőket törvény szerint a követelményrendszer alapján lehet minősíteni akár plusz 50 %-kal eltéríteni, vagy akár mínusz 20 %-kal csökkenteni. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság módosítás nélkül elfogadja az előterjesztésben foglaltakat. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság szintén javasolja a képviselő-testület felé az előterjesztésben foglaltakat. elfogadásra Wennesz József Károly: A Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta az előterjesztésben foglaltakat, melyet elfogadásra javasolnak a képviselő-testület felé. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői évi teljesítménykövetelményeinek alapjául szolgáló kiemelt célok meghatározásáról szóló előterjesztésben foglaltak elfogadását. 16/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal köztisztviselői évi teljesítménykövetelményeinek alapjául szolgáló célokat a következőkben állapítja meg: 1. Az Önkormányzat pénzügyi egyensúlyának fenntartása; 2. Az Önkormányzat évi költségvetésének végrehajtása során a gazdálkodás szabályszerűségének biztosítása a célszerűségi, hatékonysági és takarékossági szempontok alapján; 3. A évi költségvetésről szóló beszámoló szabályszerű, határidőre történő elkészítése;

5 4. A évi költségvetési koncepció határidőben történő előkészítése, benyújtása, az intézményi költségvetési tervezetek felülvizsgálata; 5. Pályázati elszámolások végrehajtása; 6. Településrendezési terv, Szabályozási terv és a helyi építési szabályzat folyamatos karbantartása, módosítása; 7. Az önkormányzatra vonatkozó évi gazdasági programban foglaltak végrehajtása; 8. Az önkormányzati ingatlanvagyonnal történő gazdálkodás javítása, a vagyonnyilvántartás folyamatos gondozása; 9. Az adóbevételek alakulásának folyamatos vizsgálata, az adóhátralékok csökkentése, a behajtások hatékonyságának növelése; 10. Az önkormányzati intézmények jogszerű, gazdasági működtetésének az új, illetve változó jogszabályokhoz való igazítása; 11. Fel kell készülni a Járási Hivatalok felállításával kapcsolatos szervezeti átalakításokra. 12. Pályázati kiírások rendszeres figyelemmel kísérése, a gazdasági programhoz és a képviselő-testület által meghatározott fejlesztésekhez, felújításokhoz pályázati lehetőségek keresése, a pályázatok előkészítése, benyújtása; 13. A város esztétikai megjelenésének, rendezettségének javításában történő részvétel; 14. A hivatal dolgozóinak évi továbbképzési tervének elkészítése; 15. Aktuális vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel kapcsolatos feladatok; 16. Az ügyintézési határidő csökkentése, a hatósági határozatok következetes végrehajtása; 17. Bursa Hungarica Ösztöndíjjal kapcsolatos feladatok; 18. A szociális és gyermekvédelmi törvény módosításaiból eredő változások végrehajtása; 19. A lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti szerződéseinek karbantartása, felülvizsgálata, hátralékosok nyilvántartásba vétele és felszólítása; 20. A Képviselő-testület és a bizottságok munkájának segítése, a jegyző és a jegyzőkönyvvezetők aktív közreműködésével. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Dr. Lóránt István jegyző Határidő: március 29., december / Napirendi pont: - A Közbeszerzési Szabályzat elfogadása (8. sz. melléklet)

6 Dr. Kurunczi Károly: Megkérdezte Dr. Lóránt István jegyzőt, kíván-e szóbeli kiegészítést tenni. Dr. Lóránt István: Nincs kiegészíteni valója, ha lesz kérdés szívesen válaszol. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megvizsgálta a közbeszerzési szabályzat tervezetben foglaltakat. Törvényi módosulás miatt szükséges a közbeszerzési szabályzat módosítása, mely után gyorsabban bonyolódhat le a közbeszerzési pályázatokról való döntéshozatal. A bizottság egyhangú igen szavazattal támogatja, és elfogadásra javasolja az előterjesztésben foglaltakat a képviselő-testület felé. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazást rendelt el. 17/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy az írásos előterjesztés szerint fogadja el az önkormányzat új Közbeszerzési Szabályzatát, a 9. sz. melléklet szerint. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos 5. / Napirendi pont: - Az Önkormányzat évre vonatkozó közbeszerzési tervének elfogadása (10. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Dr. Lóránt István jegyzőt, ismertesse a jelenlévőket a napirendi ponttal kapcsolatban Dr. Lóránt István: Az önkormányzatnak van egy 4 éves gazdasági ciklusra vonatkozó fejlesztési pénzügyi terve, melyben a képviselő-testület már elfogadta, hogy a péteri iskola telephelye a jánosi központi helyén kerül összevonásra. Továbbá az is a döntés része, hogy amennyiben nem lesz iskola felújítási pályázat, akkor a felújítás saját erőből is megvalósulhat. A beszerzést

7 azért érdemes szerepeltetni a tervben, mert e nélkül nem indítható közbeszerzési eljárás, azonban a tervben szereplő beszerzések megvalósítása nem kötelező. Bella Zsolt tájékoztatta a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság tagjait, hogy a tervezőkkel egyeztetett már egy olcsóbb változat megvalósítása érdekében. A Balassi Bálint Művelődési Ház KEOP pályázatot nyújtott be energiahatékonyság megvalósítása érdekében, de a pályázat elutasításra került, majd az elutasítás ellen fellebbezést nyújtottunk be. E fellebbezésről nincs még döntés, ezért maradt benne ez a beruházás a közbeszerzési tervben. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elfogadásra javasolja a közbeszerzési tervben szereplő 2 projekt közbeszerzéssel történő megvalósítását. A Jegyző Úr által elmondottak miatt benne kell hagyni a Közbeszerzési Tervben a Balassi Bálint Művelődési Ház épületenergetikai korszerűsítését is. Természetesen ezen megvalósításoknak a helyi adó bevételek is a függvényei lesznek. Dr. Kurunczi Károly: Kérte a hozzászólásokat, javaslatokat. Bella Zsolt: A Polgármester Úr megbízta, hogy újra vegye fel a kapcsolatot az iskola felújítási pályázat tervezőivel, mely során egy olcsóbb megoldást kell találni. Az elképzelés szerint a jelenlegi műhely helyére egy nagyobb étkező lenne építve, továbbá a szürke iskola épületbővítésre kerülne, mivel a volt lottózó épületét az önkormányzat korábban már megvásárolta. Ezzel az elképzeléssel 7 terem alakulna ki. Egyenlőre nincs új fejlemény, amit most el tudna mondani, ezen a megoldáson a tervezők még dolgoznak. Dr. Kurunczi Károly: Tavaly nem került kiírásra iskola felújítási pályázat, energiahatékonysági pályázat sincs a mai napig sem kilátásban, a ciklus végéig viszont el kellene végezni a vállalt feladatot. Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazást rendelt el. 18/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy az előterjesztés szerint fogadja el a évi közbeszerzési tervét (11. sz. melléklet). Felkéri a jegyzőt, hogy a közbeszerzési eljárások lefolytatása során az abban foglaltakat vegye figyelembe.

8 Felelős: Dr. Lóránt István jegyző Határidő: március 29., folyamatos 6./ Napirendi pont: - Fiatalok Lakóházában történő bérlőkijelölésről döntéshozatal (12. sz. melléklet/ek) Dr. Kurunczi Károly: Ismertette, hogy 2 pályázat érkezett be a Fiatalok Lakóháza (Lovarda u. 18/A.) megüresedett lakásrészére. A 2 pályázat Pusztai Gábor, Strausz Erzsébet és Fábián Nikoletta, Nagy Milán részéről érkezett. Ezeket a pályázatokat kellene megvitatnia, és döntést hoznia a képviselőtestületnek. A szempontrendszer mindenki által ismert, mely az elbírálást megkönnyíti. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a beérkezett 2 pályázatban foglaltakat megtárgyalta. A bizottság javasolja, hogy Fábián Nikoletta, Nagy Milán pályázata legyen támogatva, mivel az érvényben lévő rendeletben foglaltak szerint előnyt élvez az a pályázó, aki nagyobb összegű előtakarékosságot tud vállalni, rövidebb ideig kéri a bérlőkijelölést, mind a két pályázó Magyarországon dolgozik. Fábián Nikoletta és Nagy Milán 3 évre kérik a lakást és 150 EFt előtakarékosságot vállalnak, illetve Magyarországon dolgoznak. Dr. Kurunczi Károly: Kérte a hozzászólásokat, javaslatokat. Lőrincz György: Véleménye szerint az érvényben lévő rendelet módosításra szorulna, mivel a bérleti szerződés letelte után nem minden pályázó (támogatott) Jánossomorján telepszik le. Az érvényben lévő rendeletben ez még nincs szankcionálva. A Jegyző Úrral ezt majd megtárgyalják. Pld. a díjat visszamenőleg fizesse meg az önkormányzatnak az, aki nem Jánossomorján telepszik le (piaci érték és a kedvezményes bérleti díj közötti különbséget). De erről most nem kell döntenie a képviselő-testületnek. Dr. Lóránt István: Lőrincz György javaslatát a későbbiekben egyeztetni fogják, ugyan nem lesz egyszerű ezt leszabályozni.

9 Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel Fábián Nikoletta, Nagy Milán részére a Fiatalok Lakóháza (Lovarda u. 18/A.) bérlőkijelölésének elfogadását. 19/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy április 1-től március 30-ig bérbe adja Fábián Nikoletta és Nagy Milán részére a Fiatalok Lakóházában lévő Lovarda u. 18/A. szám alatti ingatlant. Felkéri a jegyzőt, hogy az érintettekkel a döntést közölje, és velük a bérleti szerződést a Fiatalok Lakóházára vonatkozó helyi rendeletben foglaltak szerint kösse meg. Felelős: Dr. Lóránt István jegyző Határidő: március 29., folyamatos Dr. Kurunczi Károly: Kérte, hogy Lőrincz György Alpolgármester Úr és Dr. Lóránt István Jegyző Úr egyeztessenek a felvetett javaslat kapcsán. 7./ Napirendi pont: - Egyéb ügyek - Körzeti Általános Iskola költségvetés módosítási kérelme (13. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy adminisztratív okok miatt a Körzeti Általános Iskola eredeti költségvetéséből kimaradt a tornacsarnok külső hőszigetelésére és homlokzati festésére tervezett bruttó 4,2 MFt. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság megtárgyalta a Körzeti Általános Iskola költségvetés módosítási kérelmében foglaltakat. A bizottság javasolja a bruttó 4,2 MFt biztosítását a tornacsarnok külső hőszigetelésére és homlokzati festésére. Ez a munkálat az iskola projektnek egy része, ezzel szintén energiatakarékosságot lehet elérni, ez a felújítási munka mindenképp valósuljon meg.

10 A módosítás miatt a költségvetésben a 2012-re tervezett beruházási összeget meg kell emelni ezzel az összeggel. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazást rendelt el. 20/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a Körzeti Általános Iskola évi költségvetését bruttó 4,2 MFttal megemeli annak érdekében, hogy a tornacsarnok külső hőszigetelése és homlokzati festése megvalósuljon. Az összeget a évi költségvetés általános tartaléka terhére biztosítja. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos Dr. Kurunczi Károly: Kérte Bella Zsolt intézményvezetőt, hogy az eljárási feladatokat indítsa el. - Pakett Cégcsoport (Kramarics Lászlóné) ingatlan vásárlási kérelmének megtárgyalása (14. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A Pakett 2005 Bt., valamint a Pakett Vagyonkezelő Bt. nevében Kramarics László cégvezető megkereste az önkormányzatot, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő 4129 és 4128 hrsz.-ú, összesen m2 nagyságú ingatlanokat szeretné megvásárolni Kramarics Lászlóné a társaság tagja, kisebbségi tulajdonosa, aki egyben a 4127 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa. Megemlítette, hogy a térképkivonaton található 4128 hrsz.-ú ingatlant Marics Árpád bérli az önkormányzattól szeptember 30-ig. A 4129 hrsz.-ú ingatlan erdőként van nyilvántartva. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdaság Bizottság a vételi szándékban foglaltakat megtárgyalta. Megállapítást nyert, hogy a 4129 hrsz.-ú ingatlan erdő, de nincs rajta értékes faállomány. Amennyiben a vevő ipari célra szeretné használni a területeket, akkor az átminősítést meg kell majd fizetnie. A bizottság javasolja a kérelmező részére a 4128 és 4129 hrsz.-ú ingatlanok értékesítését 700 Ft/m2+ÁFA áron.

11 Dr. Kurunczi Károly: Kérte a véleményeket, javaslatokat. Bella Zsolt: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésén 500 Ft/m2+ÁFA összeget javasolt, mely eladási árat most is tart. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel először Bella Zsolt javaslatának elfogadását. A képviselő-testület 1 igen, és 7 ellenszavazattal nem fogadta el Bella Zsolt javaslatát. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatának elfogadását. 21/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Jánossomorja 4128 (1651 m2) és 4129 hrsz.-ú (2252 m2) összesen 3903 m2 ingatlanokat, 700,-Ft/m2+ÁFA áron értékesíti Kramarics Lászlóné a Pakett 2005 Bt.-tagjának (9241 Jánossomorja, Féltoronyi út 45). Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: május 2. - Jánossomorjai Sportegyesület 2012/13. évre szóló sportfejlesztési programjának megtárgyalása (15. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A Jánossomorjai Sportegyesület részéről Madarász Tibor a Pénzügy és Gazdasági Bizottság ülésén részt vett, a részükről beadandó pályázatban foglaltakat alaposan megvitatták, átbeszélték. Megemlítette, hogy a pályázat keresztféléves, az egyesületnek tavaly is volt már ilyen pályázata. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részletesen megvizsgálta a Jánossomorjai Sportegyesület pályázati anyagában foglaltakat. A bizottság ülésén nemcsak Madarász Tibor, hanem Kiss Sándor egyesületi elnök is részt vett. Megnézték a pályázatban szereplő adatoknak a valószerűségét. A

12 támogatásból származó bevételük tavalyi év során 4,9 MFt volt, idén viszont összesen a tavalyival együtt 40 MFt van tervezve. Ez a nagymértékű támogatás annak köszönhető, hogy törvényi változás miatt a társasági adó szabályai szerint mód van arra, hogy a gazdasági társaságok az adójuk egy részéből a sportegyesületek javára biztosítsanak támogatást. Az egyesület tavaly már pályázott, de mivel Kiss Sándor tavaly lett megválasztva egyesületi elnöknek, így a támogató szerződések megkötését későn tudták csak elkezdeni. Így a tavalyi évben támogatásból csak 4,9 MFt folyt be. Lehetőség van arra, hogy ebben az évben a tavalyról áthúzódó, meg nem kapott támogatásokat is kifizessék, illetve ami összeg ez évben jár. Tehát a 40 MFt a tavalyi 16 MFt-ból és az idei 24 MFt-ból tevődik össze, ami a bevételek között szerepel. Nagy emelkedést mutatnak a személy és bérjellegű költségek. Ez a pályázat nyilvános és megtekinthető lesz az egyesület honlapján. Tehát megtekinthető lesz az is, hogy kik azok, akik ezeket a béreket felveszik. A kérelem foglalkozik azzal, hogy a befolyt támogatási pénzt mire kívánják felhasználni. A támogatási összeg személyi jellegű bérekre, és működési jellegű költségekre (pld. sportszer), továbbá tárgyi eszközökkel kapcsolatos felújításokra és beruházásokra lesz felhasználva. A 2012/13. évben a várható költséget 16,8 MFt-ban írták le. Ezt az összeget az öltöző épületének a belső felújítása teszi ki. Támogatási pénzből 70 %, a 30 % az az összeg, vagyis 4,5 MFt, amit az önkormányzattól kérnek. Ebből a 4,5 MFt-ból, az idei évben 3,5 MFt-ot, a jövő évben 1 MFt-ot kér az egyesület. A pályázat önrészének biztosításán túl az önkormányzatnak azt is vállalnia kellene, hogy tekintettel a pályázat utófinanszírozott jellegére, hogy a pályázatot előfinanszírozza. Az öltöző az önkormányzat tulajdonában van, ezért nyilatkozni kell arról is, hogy ezt az öltözőt 5 évig sportcélokra használja az önkormányzat. A bizottság a 70 %-os állami támogatottságot jónak tartja. A cégeknek határidőre fizetniük is kellene, mert az elképzelés csak így valósulhat meg. Ennek érdekében az egyesület a cégeknél szerződéskötéseket kezdeményez. A pályázat benyújtásához szükséges a mostani testületi döntés, vagy kisebb projektet valósít meg az egyesület. Dr. Lóránt István: Kiss úr ma felhívta, megkérte, hogy a testület fogadja el azt is, hogy az MLSZ az ingatlanra 5 évre jelzálogjogot is bejegyeztet, amennyiben a pályázat nyer. Dr. Kurunczi Károly: Az öltözőre ráfér a felújítás. Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatának elfogadását. 22/2012. (III. 28.) Kt. határozat:

13 Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Jánossomorjai Sportegyesület (9241 Jánossomorja, Ibolya u. 1.) az MLSZ által kiírt pályázaton részt vegyen a 2012/13. évre szóló sportfejlesztési program keretén belül. A pályázat 70 %-os állami támogatást élvez. A pályázat keretében a sportöltöző felújítása valósulna meg, melynek összköltsége: 16,8 MFt, melyhez az Önkormányzat 4,5 MFt-ot biztosít önrészként. Az Önkormányzat az önrészt a következő ütemezésben biztosítja évben 3,5 MFt-ot (a évi költségvetés általános terhére), évben 1 MFt-ot (a évi költségvetés terhére). Az Önkormányzat vállalja, hogy a pályázat jellege miatt (utófinanszírozott), a pályázattal támogatott projekt megvalósításához előfinanszírozást nyújt a Jánossomorjai Sportegyesület részére. Az Önkormányzat vállalja továbbá, hogy a sporttelepet 5 évig sportcélra fogja használni, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy az elnyert pályázattal összefüggésben, a pályázati támogatás erejéig (adókedvezmény) a jánossomorjai 589 hrsz-ú ingatlanra az MLSZ jelzálogjogot jegyeztessen be az illetékes Földhivatalnál. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos Luka János: Megjegyezte, hogy ez a kötelezettség csak akkor érvényes, ha megvalósul a pályázati támogatás. - Moson-Szél Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület Jánossomorja támogatási kérelme (16. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A Moson-Szél Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület Jánossomorja támogatási kérelme konkrét vállalásokat tartalmaz, melyek a Balassi Bálint Művelődési Ház rendezvényei között is szerepelnek. Felkérte Lőrincz György intézményvezetőt, tájékoztassa a képviselő-testületet. Lőrincz György: A Balassi Bálint Művelődési Ház az idei évi költségvetésébe beépítette, elkülönítette a Boloct Színtársulat színdarab előadásához szükséges 150 EFt-ot, ebből az összegből fedezik pld. jogdíjak, kulisszák és egyéb költségeket. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát.

14 Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a kérelemben foglaltakat megvizsgálta. Megállapítást nyert, hogy a Moson-Szél Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület Jánossomorja önálló egyesületként működik, továbbá azt, hogy a művelődési ház és az egyesület egy helyen tevékenykedik majd. Ezt a támogatási formát nem ismerte a bizottság, sem Lőrincz György. A későbbiekben hogyan működik majd a kapcsolat, ez a társulat eddig is működött, támogatásuk valamelyik költségvetésbe benne volt. Kié lesz a bevétel a színházi elődadás után? Ha az egyesületé a bevétel, akkor mekkora bérleti díjat fizet a teremért? Amennyiben máshol lép fel a társulat, akkor az önkormányzat eszközeivel vagy esetleg fizet ezek bérlete után? A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság a döntés elnapolásáról döntött. Nem tudni, hogy a szabadidő és sport részleg mit jelent, hogy osszuk meg ezt költségvetésileg? A támogatási kérelem tartalmilag nem elég részletes, nem megfelelő. Nem tudni, hogy mennyi az a többlet, amivel rendelkeznek, mi az a tevékenység, amit végeznek, költségvetést kell erről készíteniük, és akkor döntenek majd a támogatás biztosításáról. A döntést ezért napolta el a bizottság. Lőrincz György: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ülésre az egyesület elnökét meg kellett volna hívni. Mint már említette a konkrét vállalások közül a Kasszasiker című zenés vígjáték költségvetésileg biztosított a Balassi Bálint Művelődési Ház részéről. Az október 23-i ünnepi műsort a város bonyolította eddig is, továbbá az augusztus 20-i rendezvény is szakkörpénzből lett finanszírozva, amit az önkormányzat erre a célra támogatásként biztosított. Tény, hogy az egyesület elnöke kevés információt adott. Az eddigi előadások jegybevétele a Balassi Bálint Művelődési Házon belül zajlott, a nyereséget visszaforgatták pld. eszközbeszerzésre, egy vacsorára vagy egy kirándulásra. Radics Kálmánné: Véleménye szerint sok az átfedés. Az elhangzottak szerint a Bolockt Színtársulat is működik még? Lőrincz György: Véleménye szerint igen. Wennesz József Károly: A Szociális és Egészségügyi Bizottság ülésén is foglalkoztak a támogatási kérelemben foglaltakról. Véleményük szerint várjuk meg azt, hogy az idei évben mit tesz a településen az egyesület, és a jövő évben a többi támogatási igénnyel együtt eldönti az önkormányzat, hogy tud-e részükre támogatást biztosítani. Lőrincz György: Luka János bizottsági elnök által elmondottakat támogatja, a képviselő-testület felé elfogadásra javasolja azt. Kérte, hogy a Pénzügyi és Gazdasági, valamint a Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság-i ülésekre legyen meghívva Nikházi Árpád az egyesület elnöke.

15 Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel először Wennesz József Károly javaslatát elfogadásra. A képviselő-testület 1 igen, 6 ellenszavazattal és 1 tartózkodással nem fogadta el Wennesz József Károly javaslatát. Dr. Kurunczi Károly: Szavazásra tette fel elfogadásra a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatát. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal tudomásul vette a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatát, miszerint a Moson-Szél Kulturális, Szabadidő és Sport Egyesület Jánossomorja támogatási kérelmének döntéshozatalát hiányzó információk miatt a következő ülésre elnapolja a képviselő-testület. Nikházi Árpád egyesületi elnök értesítve lesz a képviselő-testület döntéséről, melyben fel lesz szólítva, hogy felhasználást készítsen a 450 EFt támogatási összegről. Továbbá a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság és a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság ülésén egyeztetés miatt jelenjen majd meg. - Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány megkeresése (17. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: Balsay Sándor kuratóriumi tag lemondása miatt a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítványba szükséges új tag megválasztása. A közalapítvány Glázer-Kozma Edit személyét javasolja tagként elfogadni a képviselő-testület felé. Felkérte Bella Zsoltot, a Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság támogatja Glázer-Kozma Edit kuratóriumi taggá való megválasztását. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazást rendelt el. 23/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány Kuratóriumába tagként Glázer-Kozma Edit jánossomorjai lakost választja. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester

16 Határidő: március 29., folyamatos Dr. Kurunczi Károly: Jó munkát kívánt a képviselő-testület nevében Glázer- Kozma Editnek. - Sipőcz István utcai lakosok kérelme (18. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A Sipőcz István utcai lakosok kérelemmel keresték meg az önkormányzatot, melyben az utcájuk aszfaltozását szeretnék elvégeztetni. Elmondta, hogy az idei évi költségvetésben 20 MFt lett elkülönítve útfelújításra. Kérte a képviselő-testületet, hogy a kérelmet tárgyalja meg, továbbá dönteni kell abban is, hogy sorrend szerint az idei évben mely utcák legyenek leaszfaltozva. Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertesse a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javasolja a Sipőcz István utca aszfaltozási munkálatainak elvégzését. Szeretné tudni, hogy az utcának a kiviteli tervei meg vannak-e, mekkora a felülete, az aszfaltozás mekkora összegbe kerülne? Dr. Kurunczi Károly: A Sipőcz István utca kiviteli tervei adottak. Dr. Lóránt István: A Sipőcz István utcában az aszfaltozás területe 1144 m2. Példaként megnézte a tavalyi évben a Rákóczi és a Bartók B. utcát összekötő névtelen utca aszfaltozási munkálatainak költségét, de véleménye szerint azzal az összeggel nem lehet kalkulálni, mivel az a 86-os útfelújítás során valósult meg, nagyon kedvező áron. Dr. Kurunczi Károly: Kérte, hogy a képviselő-testület döntsön az útfelújítások sorrendjéről. Lőrincz György: Egyetért a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatával. Ő is első helyre javasolja a Sipőcz István utcát, továbbá az Újerdő utcaként ismert névtelen utcát (2), a Balassi Bálint utcát (3), a Halomalja utcát (4). Bella Zsolt: Személy szerint 2-dik helyre javasolja a Halomalja utca aszfaltozását. Dr. Mihályi Zsuzsanna: Javasolta az Újerdő utcaként ismert 86-os út leágazásától a névtelen utca aszfaltozását azzal a kiegészítéssel, hogy a mellette lévő kis utcarész a Sarokköz is legyen leaszfaltozva.

17 Balsay Sándor: A Sipőcz István utca aszfaltozását 1. helyre, továbbá 2. helyre a 86-os út (621 hrsz.-ú út) leágazásától a névtelen utcát javasolja tenni. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel először Balsay Sándor javaslatának elfogadását. 24/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete döntött arról, hogy a évi útfelújítást az alábbiak szerint kívánja megvalósítani: 1./ Sipőcz István utca, 2./ a 86-os út (621 hrsz.-ú út) leágazásától a névtelen utca. Az útfelújítás költségét a évi költségvetés tartalmazza. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos - Jobbik Jánossomorja kezdeményezése (19. sz. melléklet) Dr. Kurunczi Károly: A Jobbik Jánossomorja a képviselő-testület támogató nyilatkozatát kéri ahhoz, hogy Jánossomorja helynévtábla rovás írással is kihelyezésre kerülhessen. Felkérte Dr. Lóránt István jegyzőt, ismertesse a képviselő-testületet arról, hogy ebben a témában mi a mozgástere az önkormányzatnak. Dr. Lóránt István: Az önkormányzatnak jogilag semmiféle lehetősége nincs a tábla kihelyezésének esetleges megakadályozására. Az engedélyezést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. végzi, tekintettel arra, hogy a táblát a Magyar Állam tulajdonában lévő területen kívánják elhelyezni. Ismertette ennek ügyintézési menetét, továbbá példaként említette, hogy a tavalyi évben Hódmezővásárhelyen is megpróbálta az önkormányzat megakadályozni a tábla kihelyezését, de erre jogi lehetőséget nem sikerült találniuk. Lőrincz György: Saját véleménye az, hogy fontos ezt a történelmet tanítani, de a tábla kihelyezését nem javasolja, hisz ezen a településen korábban több nemzet is élt.

18 Balsay Sándor: Javasolta, hogy válaszként legyen megírva az, hogy a képviselőtestület nem ért vele egyet, de tudomásul veszi. Bella Zsolt: Javasolta: Jánossomorja Város Önkormányzata nem ért egyet a rovás írásos helységnévtábla kihelyezésével, de mivel teljesen mindegy milyen döntést hoz tekintettel az ismertetett jogi helyzetre hozza azt a döntést, hogy nem kíván foglalkozni a kérelemmel, arról döntést nem hoz. Erről a döntésről kerüljön értesítésre a kérelmező. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel először Bella Zsolt javaslatának elfogadását, tudomásulvételét. A képviselő-testület egyhangú, 8 igen szavazattal tudomásul vette, hogy a képviselő-testület a rovás írásos helynévtábla kihelyezési kezdeményezéssel nem kíván foglalkozni, erről a döntésről a Jobbik Jánossomorja is értesítve lesz. - BM. által kiírt pályázati lehetőség óvoda fűtéskorszerűsítési felújítása - Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Dr. Lóránt István jegyzőt, ismertesse a képviselőtestülettel az Aranykapu Óvoda fűtéskorszerűsítési pályázati lehetőségét. Dr. Lóránt István: A képviselő-testület részéről szükséges az óvoda fűtéskorszerűsítési pályázatához önrész vállalása, biztosítása. A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság e témát tárgyalta. A pályázat lényege az, hogy tavaly decemberben készült egy felmérés az intézményben fűtéskorszerűsítés témában. Az intézmény idei évi költségvetésébe e célra az összeg be lett tervezve. A beruházás teljes összege ,-Ft, melyhez ,-Ft önrész szükséges. A pályázat tehát 80 %-os állami támogatottságú, és május 31-ig bírálják el. Dr. Kurunczi Károly: Felkérte Luka Jánost, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét, ismertese a bizottság véleményét, javaslatát. Luka János: A Pénzügyi és Gazdasági Bizottság az ülésén foglalkozott a pályázati lehetőséggel. A fűtéskorszerűsítéshez szükséges összeg az idei évi költségvetésben már szerepel. A bizottság támogatja a pályázat benyújtását. Saját részéről egy-két megjegyzést fűzne még hozzá: Energiatanúsítvány szükséges a meglévő állapotról (az egyik reggel, amikor még 5 fok alatt a külső hőmérséklet), a tervezett állapotról (a támogatások feltétele, hogy ez "C" kategóriát érjen el). Javasolta Tóth István ( ) kivitelező személyét.

19 Kiviteli szintű épületgépészeti tervet kell készíteni, arra feljogosított tervezővel (ez rajzos formában készül, mely ábrázolja a vezetékeket, az egyes berendezéseket, elzárókat stb). Hidraulikus beszabályozási tervet kell készítetni a tervezővel. Felül kell vizsgálni a hőszigetelést (külső falazat és padlásfödém vonatkozásban), mert ezek alapján kell dönteni a kazán, szivattyú és egyéb méretezésről, beszerzésről. A nagy értékű berendezésekre alternatívákat kell kérni a beszállítóktól. A megtérülés számításhoz, szükség lenne a jelenleg az óvodában 1 év alatt elfogyasztott gázmennyiségre. A tanulmányba szereplő 8 éves megtakarítás, évi m3 gázmennyiség csökkenést ígér. A hőszigetelést mindenképp meg kell fontolni. Dr. Kurunczi Károly: E témában a tavalyi évben két intézményben két szakértővel végeztették el a vizsgálatot, felmérést. Megállapította, hogy nincs több hozzászólás, javaslat. Szavazásra tette fel a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság javaslatának elfogadását. 25/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy az Aranykapu Óvoda (9241 Jánossomorja, Óvoda u. 13.) a BM. által kiírt óvoda felújítási pályázaton részt vesz, melynek keretén belül az intézmény fűtéskorszerűsítése valósulna meg. A pályázat 80 %-os állami támogatást élvez. Dönt arról, hogy kötelezettséget vállal a évi költségvetés terhére a pályázathoz szükséges 20 %-os önrész biztosítására. A beruházás teljes összege ,- Ft, melyből az önrész ,- Ft, a pályázati támogatás ,- Ft. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos - Hanság Biogáz Kft. taggyűléséről szóbeli beszámoló Dr. Kurunczi Károly: A Hanság Biogáz Kft. hétfőn délután tartotta a taggyűlését, melyen részt vett. Mosonszolnok Község Önkormányzata a kisebbségi tulajdonosok által felajánlott részt megvásárolta. Mosonszolnok 60 %-os, míg Jánossomorja 40 %-os tulajdonosi résszel rendelkezik. Így a telephely székhelye Mosonszolnokra kerül. Ügyvezető személyében is született

20 döntés, akinek a feladata lesz a pályázatfigyelés, egyéb feladatok elvégzése. Munkáját heti 8 órában látja el bruttó 50 EFt-ért, mely összeg szintén két részre oszlik a két település között (40 illetve 60 %-os arányban). Április 13-án lesz az újabb taggyűlés, addig az adásvételi szerződések elkészülnek, és az összes dokumentációt átadja Seiffert Zoltán. A hálózati csatlakozási engedély 1 évre újból engedélyezve lett. Bejelentette, hogy a következő képviselő-testületi ülés május 9-én kerül megtartásra, mivel április végén akadályoztatva, szabadságon lesz. A majális a napján kerül megtartásra, az előkészítő bizottság elkezdte a munkát, a pörköltfőzés szervezését, a műsorok rendelését, stb.. Megkérdezte kinek van közérdekű bejelentése, döntés igénylő ügye. Balsay Sándor: A Jánossomorja Sporttörténeti könyv elkészült, forgalomban van. A bevételt jótékony célra szeretnék szánni. Javasolta, hogy a bevételből a sporttelepre egy defibriblátor kerüljön beszerzésre. Megemlítette, hogy eddig 220 db könyv kelt el, de még várható a további értékesítésből is bevétel. Ez az 500 EFt bevételként a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítványoz folyt be. Kérte javaslatához a képviselő-testület támogatását. Dr. Kurunczi Károly: Támogatja a kezdeményezést, ebből az összegből már megfelelő minőségű defibriblátort lehet vásárolni. Megállapította, hogy nincs hozzászólás. Szavazást rendelt el. 26/2012. (III. 28.) Kt. határozat: Jánossomorja Város Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárult ahhoz, hogy a Jánossomorja Sporttörténete kiadvány bevétele, mely a Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítványhoz folyt be, 500 EFt értékben defibriblátor beszerzése valósuljon meg, mely a sporttelepen kerül elhelyezésre. Felelős: Dr. Kurunczi Károly polgármester Határidő: március 29., folyamatos Dr. Kurunczi Károly: Megemlítette, hogy a szentpéteri településrészen található temetőben a felújítási munkálatok elkezdődtek. Balsay Sándor képviselő úr segít a régi sírok rendezésében. Kb. 70 sírkő mozgatása történt meg, ezek közül amiket érdemes volt, azokat a sírkertbe helyezték el, a többi sírkő el lett szállítva. E hét pénteki napján személy szerint Ő, továbbá Buch Sándorné az Anubisz Kft. vezetője és a temetőőr részt vesz a péteri temető bejárásán.

21 Megemlítette, hogy a járda már elkészült, a tetőcsere, a kerítés és a sírkert rendezése folyamatban van. Megállapítást nyert, hogy egy-két sírkő restaurálására is szükséges lesz. Bella Zsolt: A Kulturális, Oktatási és Sportbizottság elnökeként megemlítette, hogy 45 pályázó adta be 2012-ben a pályázatát, a közművelődési, oktatási és sportalap elnevezésként meghirdetett pályázatra. A bizottság a beérkezett pályázatokat elbírálta, és felosztotta a pályázati keretet, mely ,-Ft volt. Dr. Kurunczi Károly: Megállapította, hogy nincs több bejelentenivaló, észrevétel. Megköszönte a megjelenést, az ülést befejezettnek nyilvánította. Dr. Kurunczi Károly polgármester Dr. Lóránt István jegyző

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2019. január 16. napján (szerdán) 8 órakor a jánossomorjai Városháza hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz.

JEGYZŐKÖNYV. - Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetésének háromnegyedéves teljesítéséről szóló beszámoló (3. sz. Ikt.sz.: 12-16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. november 30-án (szerdán) 16 órakor a Körzeti Általános Iskola hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 23. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 35/2014.(VII.23.) önkormányzati határozat 36/2014.(VII.23.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 875-3/2015. JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 12. napján 16,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 4-8/2015. (II. 16.) számú határozatok. d. rendeletek:-

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 1/2014. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. február 5- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 1/2014. (II.10.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 19/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés) Jegyzőkönyv Készült: Móricgát Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-án 10 00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Zöldág János alpolgármester Borsik Imre képviselő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-19/2014. iktatószám 19. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző

JEGYZŐKÖNYV. Bartalos Sándorné képviselő Kovács József képviselő Molnárné Rózsa Marianna képviselő Dr. Micheller Gyöngyi aljegyző JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2012. március 22. napján 15.30 órakor megtartott rendkívüli testületi ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: Igazoltan távol: Polgárdi Város

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének október 18-án (kedd) órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2016. október 18-án (kedd) 15.00 órakor megtartott nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás.

JEGYZŐKÖNYV. 2. Beszámoló Nyíracsád Községi Önkormányzat és intézményei évi gazdálkodásáról zárszámadás. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsági ülésén a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8.) 2017. április 27.-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. április 27-én megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 4 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. november 05. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2009. február 16. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: dr. Kormányos László polgármester Dékányné dr. Balogh Andrea alpolgármester Barna

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről 170/16/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én tartott nyílt üléséről Határozatok: 106/2014. (IX.15.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat

Jegyzőkönyv. 61/2014. (VI. 19.) Kt. határozat Jegyzőkönyv Készült: Gamás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 19-én, 13:30 órai kezdettel, a gamási Önkormányzat tanácstermében megtartott soron következő Képviselő-testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

12/2013. sz. jegyzőkönyv

12/2013. sz. jegyzőkönyv 12/2013. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről, mely 2013. június 17-én 16 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné

Részletesebben

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről

a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:

Részletesebben

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarpolány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8449 Magyarpolány, Dózsa György utca 6. Tel/Fax: 88/503-820 email: hivatal@magyarpolany.hu Szám: M. /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarpolány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2009. április 15. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről.

Ortaháza Község Önkormányzata. Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. 32/10/2013 Zala Megye Ortaháza Község Önkormányzata Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13- án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 69/2013.(VIII.13.) kt.

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. november 6-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 128. Száma: 3-45/2012. T Á R G Y S O R O Z A T 1.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D-20-8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. szeptember 11 -én 16 órai kezdettel megtartott nyilvános képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.;

JEGYZŐKÖNYV. a június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Rendelet: 7.; AKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 6/2017. Ikt. Szám: 509-6/2017/A. JEGYZŐKÖNYV a 2017. június 28-án tartott rendes nyílt testületi üléséről. Határozat: 37.; 38.; 39.; 40.; 41.; 42.;

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/104-8/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 09. napján 14,00 órakor

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Jegyzőkönyv. Készült: február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének Jegyzőkönyv Ikt.: 139-9/2018. Készült: 2018. február 14-én a Kunpeszér Község Önkormányzat Képviselőtestületének nyilvános ülésén. Jelen vannak: Meghívottak: Kálozi Sándor polgármester Varga Attila alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V VÁRBALOG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. június 30-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Várbalog Község Önkormányzata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő - testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 2/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Képviselő-testületének2014.

Részletesebben

Tisztelt Képviselő- testület!

Tisztelt Képviselő- testület! Tájékoztatás Berente Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 26-án tartandó rendes nyilvános ülésére Napirend előtti Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztést

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült:Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 22-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 26-án órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Thököly u. 11. Szám: KOZP/927/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Német Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 120-27/2011. Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. április 5-én 18,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2007. november 27. napján 15.30 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal Alagsori terme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dozmat Község képviselő-testületének február 04-én megtartott testületi ülésén DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSE JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. február 04-én megtartott testületi ülésén Helye: Dozmati Faluház Jelen vannak: Horváth Ádám Csongor polgármester, Dankovics Norbert képviselő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 10/2012. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. november 8- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 10/2012. (XI.19.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. december 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Vörös Ibolya javaslatot tett a megváltoztatott napirend elfogadására.

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Vörös Ibolya javaslatot tett a megváltoztatott napirend elfogadására. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: (89) 515-021 Fax: (89) 311-989 e-mail: szoccsoport@papa.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápa Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő Jegyzőkönyv Készült: Pécsely Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:10/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem Jelen vannak: Bukodi Károly

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Beke Imre polgármester. Boros Lajosné, Juhász Sándor, Korcsmáros Sándor, Ludmanné Papp Ilona, Réz Szilárd képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 18-án de. 7,30 órakor a Nádudvari Polgármesteri Hivatal hivatalai helyiségében a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülésének alkalmából. Jelen vannak:

Részletesebben

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Valente József képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F. 87/550-038 Szám: 413/13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 26-án 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2015. június 23-án tartott. n y í l t ülésének jegyzőkönyve Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. június 23-án tartott n y í l t ülésének jegyzőkönyve Az ülésen alkotott rendelet száma Tárgya 9/2015. (VI. 24.) 2015. évi költségvetési rendelet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el:

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 5 jelenlévő képviselőből 5 igen szavazattal az alábbi napirendi pontokat fogadta el: Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. május 28. 16.00 órától 17.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről 170/17/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről Határozatok: 110/2014. (IX.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről

JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Rendelet: Határozatok: Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.április 28-i nyilvános képviselő-testületi ülésről Rendelet: 6 /2014.(IV.29.) Önkormányzat 2013. évi költségvetési rendeletének módosítása

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 17 napján, - 14 órakor kezdődött -, a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében (Martfű, Szent István tér 1.)

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 18/2011. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. november 18-án (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1.) Kötelező közszolgáltatások

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: D- 20-2/2014. Oroszi Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8458 Oroszi, Szabadság u. 27. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Oroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. február 27 -én 16

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 4/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 15- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 28/2013. (IV.15.) számú határozatot a Vasivíz Zrt-vel kötendő bérleti-üzemeltetési szerződés

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. június 27. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén.

Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete szeptember 27-én órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Szentkirályszabadja Község Önkormányzat 8225. Szentkirályszabadja Petőfi u. 12. Szám: 15./2018. Jegyzőkönyv Készült: Szentkirályszabadja Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2018. szeptember 27-én 17.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2015. június 25. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület ülésén

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 2-án 18,30 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-9/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. június 29-én 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt üléséről. - Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 6 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. október 10-én tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29.-én megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Nagy János polgármester Nagyné Jobbágy Piroska jegyző Veres Istvánné alpolgármester

Részletesebben

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat.

NYÍLT ÜLÉSE. 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/ /2012. Kt. hat. Nyárlőrinc Község Képviselő-testületének NYÍLT ÜLÉSE 3. számú jegyzőkönyve (2012. ÁPRILIS 3.) Határozatok: 17/2012. - 19/2012. Kt. hat. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyárlőrinc Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. M E G H Í V Ó Bögöt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 15:0 a Bögöt Község Önkormányzata hivatalos helyiségében ülést tart, amelyre

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. 32/15/1/2013 Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28- án megtartott ülésről. Rendelet: 8/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális tűzifa

Részletesebben

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. ülésének könyvéből. 27/2012. (III. 28.) határozata: Tét Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. március 28-ai ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint elfogadja: 1. Tájékoztató a lejárt határidejű

Részletesebben

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám: 2/189-3/2013. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: Paloznak Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

22. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520. 600-22/2014. iktatószám 22. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánd Község Önkormányzata, Hárskút Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata közös képviselő-testületi ülésén, 2013. november 20-án, szerdán, 17 óra 30 perc kezdettel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 7/2013. Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 9/2013. (V.2.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének végrehajtásáról

Részletesebben